Névtelen

Vampire: The Masquerade

Kathleen Ryan
RAVNOS
[A Klán regénysorozat 8.]

Apámnak, születésnapjára

ELSİ RÉSZ
Mester

1999. július 28., szerda, este 7:54

Egy szők helyen Ismeretlen helyszín

Khalil Ravana forró, kényelmetlen, zajos sötétségre ébredt. A nappali tompultság lassan elhalványult, és ı fokozatosan
tudatára ébredt a minden irányból rá nehezedı nyomásnak - a szorosan az oldalához préselt kezeinek - a meghajlított,
fagyott és érzéketlen lábainak - a mellkasa felé hajlított nyakának - a teste súlyát hordozó lábujjainak és kifacsart
kezeinek - a csupasz bırt súroló ismeretlen durva felületnek - a kemény, szívós dudornak, ami kényelmetlenül
nyomódott az arcába.
Kívülrıl csattanások és puffanások hangja, tompa beszélgetés moraja és egy lágy recsegı hang szőrıdött be a parányi
börtönbe. Khalil kinyújtózott, és megpróbálta a lehetı legjobban kitölteni a rendelkezésére álló teret. Az arcának
nyomódó dudor kényelmetlenül felcsúszott az álla mentén, és ı felismerte benne a saját bal térdét. Aztán a Ravnos
ismét összehúzta magát, és megpróbált életet lehelni a kezeibe. Nem volt megkötözve... tudta mozgatni a kezeit... egy
kicsit...
A lágy recsegés hirtelen abbamaradt. Khalil érezte, hogy a börtöne megállt, és csak ekkor döbbent rá, hogy eddig
mozgásban volt. Körülbelül egy másodpercig elmélkedhetett ezen, mielıtt a teste, és az azt körülvevı héj felbillent, és
egy hosszú, csúszó zuhanásba kezdett. Mintha egy örökkévalóságon át csúszott volna, és gyomrának összeszáradt
emléke tiltakozni kezdett.
A becsapódás megpördítette. Most már ahelyett, hogy a végtagjaival lefelé lógott volna, most a feje tetején állt.
Nyikorgó és sikoltó rázkódás érkezett az egyik sarkon keresztül a fülébe - lassan kezdett az az érzése lenni, hogy egy
hosszúkás ládában van. Khalil lerázta magáról a zökkenést és a zajt. Az elhelyezkedés változásával a kezei egy kicsit
még jobban felszabadultak, és ı mohón kezdett tapogatózni körbe-körbe a világa peremén. A „falakat” kerek, sörtés,
lágy kidudorodások borították. Az egyiket meghúzta, és a csúcsa leszakadt. Hab... Hagyta leesni az apró kis morzsát, és
tovább kutatott. A testétıl a lehetı legmesszebb egy szivacsos dudorok nélküli területen felfedezett egy apró fogantyút,
egy fém kallantyút és egy gombot. Ez utóbbit meg is nyomta, és jutalmul lágy fény öntötte el a bezárt teret. A
megkönnyebbülés hullámokban öntötte el.
Egy bırönd, vagy egy fegyverláda belsejében volt, és meglehetıs kényelemben csomagolták be a szürke tojásszállító
rekeszekkel kipárnázott ládába. Egy rövid pillanatra azt kívánta, hogy bárki végezte is a munkát, bárcsak lett volna neki
kéznél egy valódi utazóláda, vagy egy koporsó, amikor elcsomagolta, de ha figyelembe vesszük, hogy az új
szövetségese milyen sietısen hagyta el Calcuttát, akkor ez bizony elsı osztályú utazásnak számított. Khalil
megvizsgálta a kallantyút - valóban belülrıl nyílt. Okosak voltak Hesha Ruhadze emberei. Országról országra
csempészni a hullákat - láthatóan semmilyen gondot nem okozott nekik. A Setita pontosan akkor ment aludni, amikor
Khalil - akkor tehát már Hesha egyszerő követıi is elég rátermettek voltak ahhoz, hogy képesek legyenek a
csempészárut körülutaztatni a világon, és az utolsó pillanatban rögtönözzenek szállítóalkalmatosságot egy nem várt
utazónak. Calcuttából Delhibe, Delhibıl Londonba, Londonból Chicagóba... hozzáadta a várakozási idıket, és úgy
döntött, hogy közép Amerikában éppen esteledik. Kis híja volt, hogy nem nevetett fel hangosan. A
megmagyarázhatatlan rázkódás, a hosszú zuhanás, a sikoltó fém, a kívülrıl beszőrıdı nehéz zajok - valószínőleg már
az O'Hare poggyászkiadójánál kell lennie, és a többi csomaggal együtt zötykölıdik ide-oda. Valami rázuhant felülrıl, és
az ı ládája az oldalán állapodott meg. Most már mindkét alsó sarok sikoltott, de Khalil szinte otthonosan fészkelte el
magát a habgubójában.
Már nem kell sokat várnia, és az öreg kígyó emberei közül valaki felszedi, biztonságban átviszi a vámon, és aztán
csatlakozhat Hesha „partnerhez” valami luxuskivitelő lakosztályban, ahol rengeteg vér is vár rá. Hideg vér, gondolta
Khalil sóvárogva, de legalább ingyen van...
Vér...
Khalil éhes volt. Ezt szinte már mondani sem kellett. Becsületes cigányfiúcskaként Indiában szinte éhen halt. Amikor a
családja meghalt, éhesen és szegényen lopásra adta a fejét. Késıbb aztán, miután a shilmulo - a vámpír - magához
vette ıt, úgy egy-két hónapig rendszeresen és kiadósan étkezhetett, hogy kikerekedjen a beesett arca, és
megerısödjenek a megviselt izmok. Az igazi éhezést csak akkor ismerte meg, amikor eljött az átváltozás, amikor a
shilmulo elragadta ıt. Megtanulta az összes trükköt: hogyan térjen ki elıle, hogyan csapja be, hogyan etesse meg,
hogyan vadásszon neki, hogyan töltse el ígéretekkel, amikor nem jutott vérhez, és hogyan töltse el pukkadásig, amikor
végül hozzájutott. Azonban az utóbbi négy éjszaka éhsége kétségbeejtıen különbözı volt.
Családi vért akart. Az elméjében most is érezte az ízét. Felbukkantak az emlékek az „apjáról”, és az elsı korty ízérıl a
halhatatlanság édes borából. A lány, akibe húsz évvel késıbb szerelmes volt - egy öreg, akinek erıs vére begyógyította

1. oldal
 Névtelen
a sebeket, amelyeket Khalil az ı védelmében szerzett - egy élı Roma, akinek a családjában shilmulo vér csordogált.
Megküzdött velük, legyızte és elpusztította ıket. Az összes Ravnos, akit valaha is ismert... a benne lévı démon úgy
vágyott rájuk, mint ahogy eddig még egyetlen élet után sem. Már három éjszakája érezte ezt... a földrengés óta...
Calcutta elnéptelenedése óta... ezt a mindent elborító késztetést, hogy rohanjon, és falja fel a saját fajtáját. Minden
éjjel a legendás ıs, Ravana haláláról álmodott, amint hatalmas testét feketére perzseli a nap. Az ıs árnyéka ott
magasodott a gyermekei fölött, és ellenállhatatlan hangján azt parancsolta nekik (Khalil megremegett), hogy pusztítsák
el minden munkáját, és töröljék el a fajtájukat a föld színérıl. A halott Rakshasa Király fényesen ragyogott
leszármazottai szemében. Khalil fel fog kelni, megkeresi a többieket - hatalmas kísérettel érkezik majd a pokolba -
majd...
A fegyverládában összegömbölyödött apró teremtmény összerezzent és kipislogta a képet a szemébıl. Az éhség
visszavonult, és a helyére becsordogált a félelem.
Calcuttában rajta kívül nem volt más Ravnos (azaz egy mégiscsak volt, emlékeztette magát gyorsan), de honnan
tudhatná, hogy Chicagóban mi a helyzet? Vajon az alapító parancsát ennyire messzire is meghallották? Vajon az egyik
tagja a fajtájának máris a városba érkezett friss Ravnos vér nyomába eredt volna?
Khalil Heshát átkozta.
- Siess már, a pokolba is - mormolta a bajusza alatt.
Hesha nem jön, mondta a hang a fejében. A láda hirtelen kétszer olyan zsúfoltnak tőnt, mint korábban. Khalil
leküzdötte az érzést, és visszahıkölt a behatoló elme elıl. Azt remélte, hogy maga mögött hagyta ezt a dolgot.
- Takarodj a kibaszott fejembıl, te szar - mondta hangosan.
A jelenlét egy árnyalatnyit visszavonult, és a fiatal Ravnos melle csak úgy dagadt a büszkeségtıl. Most az egyszer O
csináltatott meg Vele valamit - talán végül is az ötezer mérföld mégis elegendı távolság lesz. Aztán megérezte a dolog
elméjének önelégült utóízét. Az öreg öntelt volt és elégedett és itt is éppen annyira ı irányította az eseményeket, mint
odahaza Indiában. Erre mintha még rá is bólintott volna. Khalil mogorván ejtette vissza a fejét. A nyakán megfeszültek
az inak.
- Már Calcuttában is elég erıs voltam ahhoz, hogy szembeszálltak veled - köpte a szavakat - Megmondtam Heshának,
hogy a drágalátos szemed Chicagóban van, és nem New Yorkban. Te szemét.
A jelenlét szomorkásan megcsóválta a fejét. Még ahhoz sem voltál elég erıs, hogy ne hazudj, te puhány. Hogyan
remélheted, hogy szembeszállhatsz velem? A hanglejtés eztán megváltozott, és ha lehet, akkor még lekicsinylıbbé vált.
İ pedig átlátott rajtad, mint a vízhordó a templomi táncos fátylán. Szánalmas vagy, és azért imádkozom Sivához, hogy
általad egy méltóbb szolgálóra bukkanhassak.
Khalil érezte, hogy a poggyász-szállító lelassul, majd megáll, és aztán a kintrıl beszőrıdı hangok tulajdonosai
elmentek. Telt az idı. Khalil fészkelıdött. Mintha órák teltek volna el, és kezdte gyanítani, hogy az öregnek igaza lehet.
Ha pedig Hesha magára hagyta, akkor hamarosan neki kell indulnia. Még ha egyetlen shilmulo sem jön ide, hogy
meggyilkolja, még ha egyetlen ismeretlen amerikai rém sem veti rá magát az árnyékok közül, reggel valaki akkor is
kinyitja majd a ládát.
Örülök, hogy felismerted nézeteim helyességét. Most pedig New Yorkba mész, és pontosan azt fogod tenni, amit
mondok neked. Várj... várj... na, most senki se néz feléd. Bújj elı.
Khalil megrántotta a kallantyút, meghúzta a fogantyút, és résnyire nyitotta a ládát.
A londoni utolsó járattal érkezı csomagokat a sorban utolsó poggyászkiadóra küldték. Errefelé mindössze egy idısödı
takarítónı tartózkodott, aki ott mosott fel, ahol a legkevésbé volt várható, hogy utasok bukkannak fel ezen a késıi
órán, és egy tizenéves forma biztonsági ır, aki lopva szívott egy igencsak illegális cigarettát. Egyikük sem figyelt az
utolsó Calcuttából érkezett tárgyra, a nikkel fényezett fémmel megerısített sekély, fekete bıröndre. Fáradt elméjük
aligha fogta fel a zajt, amikor a bırönd teteje kinyílt, és nekiütıdött a fém terelılapnak. Mire bármelyikük megfordult
volna, a zaj tökéletes magyarázatra lelt: egy sötét bırő, göndör hajú, jóképő fiatal férfi tartotta a poggyászkocsi
fogantyúját. Takaros és divatos ruhái győröttek voltak, mint a turistaosztály összes többi áldozatának. Meglehetısen
vékonynak és sápadtnak tőnt, de hát ezért is okolhatjuk az olcsó légi utazást. Az ır elfordult, hogy elrejtse a
cigarettáját. A nı a felmosóval megbámulta az utas ördögi arcát, és a huncut kecskeszakállt, és azt kívánta, hogy
bárcsak negyven évvel fiatalabb lenne.
Khalil Ravana rákacsintott a takarítónıre, és nyugodtan átsétált az üresen árválkodó vámdokkok között.
- Nincs elvámolnivalóm - mormolta csak úgy magának, és elmosolyodott.

1999. július 31., szombat, éjjel 12:14

Red Hook, Brooklyn
New York városa, New York

Rothadd nyár fojtogatta a csupasz, rosszul kivilágított, repedésekkel és kátyúkkal tarkított utcát. A párától nehéz levegı
magával hurcolta a fenti öböl, és az összekeveredett Hudson és East River szagát. Gyenge, vánszorgó léglökések
terelgették maguk elıtt az öreg épületek közül, az elhagyatott telkekrıl és a távolban fenyegetıen magasodó
felhıkarcolók felöl a rothadó szemét - étel, ital, részegség, testek - bőzét.
Az utcát a régmúlt idık hajógyárainak kísértetei szegélyezték. Mindkét oldalán zömök, téglaépítéső raktárépületek
kuporogtak. Egyesek üresen álltak, mások menedéket nyújtottak azoknak, akik semmi jobbat nem engedhettek meg
maguknak. Néhányat irodaépületté, vagy mőtermekké alakítottak, és a többi folytatta a régi mesterségét - de most az
ipar éltetı elemei helyett a nem kívántat és a kellemetlent tárolták.
Az utcában középtájon állt egy épület, amely egy kicsit elütött a társaitól. Négy emelet magas volt, és meglepıen épnek
tőnt. A földszint szívós acélajtókkal és befalazott ablakokkal büszkélkedhetett. Az utcaszint fölött is rácsok védték a
sötét ablakokat, amelyek közül csak nagyon kevés volt betörve. Ezt a helyet körüllengte a csak lakott épületekre
jellemzı aura. Valakinek gondja volt a betört ablakokra. Valaki rendszeresen kicserélte a kiégett vagy kilıtt izzókat az
utcai lámpákban. A tulajdonos által gondozott lámpák most felhívták a figyelmet a mozgásra a bejáratnál: egy
magányos férfi lépett ki a kapun.

2. oldal
 Névtelen
A férfi fekete volt, és tarkopaszra borotválta a fejét. A fejbıre sima volt és fényes, mint egy tojás héja. Az arcát
szögletes csontok és elnyőtt vonások tették bonyolultabbá. Volt benne valami karakteres. Nem volt benne semmi
felismerhetı, ami jóképővé tette volna. Az erıs, szinte mágneses vonzerejét inkább a személyiségének köszönhette,
mint a megjelenésének. Magasabb volt az átlagosnál, de nem volt feltőnıen magas. Jelen pillanatban a teste nem
keltett félelmet. A csodálatosan szabott öltönye kitartó és erıs izmokat és inakat rejtett, és képes is volt elrejteni ıket.
Ha a rongyokhoz igazította a tartását, akkor még azok is elrejthették a fizikumát. A koldus szerepét sokkal
hasznosabbnak találta, mint a banditáét... ma éjjel azonban egy könnyő és drága felöltıt viselt selyemöltönye fölött.
Kezében egy kiváló minıségő ezüst fejdíszes ébenfa botot tartott. Órájának platina tokja tompán megcsillant a lámpa
fényében. Mellényzsebébıl kikandikált monoklijának arany kerete. Az oldalán függı zsák azonban...
Hesha Ruhadze kezét a durva viaszosvászon zsák fülére tette. A nagy nyilvánosság felé mutatott pénzügyi varázsló
szerepéhez ugyan nem igazán illett, hogy egy ilyen tárgyat cipeljen magával a városon keresztül - az impregnált vászon
fájdalmasan egyszerő, piszkos, nehéz, és a védı bevonat ellenére enyhén nedves volt - de ı sokkal többet is hajlandó
lett volna kockáztatni azért, hogy a zsákot a keze ügyében és a szeme elıtt tudja, mint egyszerően a halandók között
kivívott hírnevét.
A zsákban rejtızött Hazimel Szeme.
A zsák tárolta a leghatalmasabb díjat, amit Hesha valaha is elnyert, és amelyhez eddigi leghosszabb, és számára és az
övéi számára életekben, idıben, bőnben és szolgálatban mérve is legköltségesebb vállalkozása vezette el.
A nehéz, ablaktalan kapu becsapódott a háta mögött, és Hesha elégedetten hallotta a helyére kattanó acél zárnyelv
hangját. Volt ott - vagyis van ott - egy nı, egy akadály a sikere útjában. Gondot okozott neki, elvonta a figyelmét az
igaz útról. Elizabeth (a név lágyan bukkant elı az emlékezetébıl, és majdnem hangosan is kimondta). Elizabeth
Dimitros (hozzátette a vezetéknevet is, és tisztán megérezte a közöttük lévı távolságot). A nı ez kényelmetlenül éles
szemő, mindenbe beleavatkozó, áruló halandó volt. És Uram, most vezeklünk - imádkozott csendben Hesha istenéhez,
Sethez. İ már a napra vár, és én feláldozom ıt a te akaratodnak. A tied vagyok, ı is a tied, de Ronald Thompson soha
nem lesz az - és ez az én hibám. A könyörületesség hőn. Fogadd el a felajánlásomat, és bocsásd meg a vétkemet.
Gyorsítsd meg lépteimet a te szolgálatodban.
Az áhítat ismét felhozta a gyorsaság szükségességét. Már harminc másodperce várakozott. A türelmetlenség felhorgadt
az álarca mögött. Ugyan nem engedte meg neki, hogy elcsúfítsa a vonásait, de a lelkében ettıl még nagyon is jelen
volt. Thompson nélkül a többi szolgáló úgy tekergett, mint egy fejetlen kígyó. Az öreg csatlós helyébe lépı szolgálók
pontatlanabbak és szakszerőtlenebbek voltak, és kevésbé voltak hozzászokva a Hesha által támasztott
követelményekhez. Természetesen mindannyian rátermettek voltak - Thompson és ı maga személyesen választották ki
ıket többtucatnyi jól képzett detektív és biztonsági ır közül - de még lett volna mit csiszolni rajtuk. Hesha tudta, hogy
nem lesz ideje megfelelıen kiképezni ıket addig, amíg a Szem ügye véglegesen el nem rendezıdött.
Ha Vegel élne... Erich Vegel volt Hesha hadnagya, a fiatalabb társa. İ gondoskodhatott volna a személyzetrıl.
Megosztotta volna vele a gyızelem hatalmas súlyát. Talán helyesen értelmezte volna a jeleket, amelyek Elizabeth
meggyilkolásához vezettek... Hesha itt gyorsan elvágta a gondolatok fonalát. Hamarosan mindent tudni fog Erich Vegel
sorsáról, amit csak tudni lehet. Csak remélni tudta, hogy az információk megérik majd a kockázatot, amit a
megszerzésükért fog vállalni.
Megtapogatta a zsákot, és elmerült a gondolataiban. Belül már nem lötyögött a sár: az állaga most már inkább
hasonlított a pudingra, rosszabb volt a szaga, mint az öbölnek, és sokkal nehezebb volt, mint amire a külseje alapján
számítani lehetett volna. A Szem tárolását tartalmazó ısi feliratok szerint az ereklye biztonságban lesz egy szent folyó -
ebben az esetben a Gangesz - iszapjának száraz kérge alatt, és ha így tárolják, akkor lehetetlen lesz észlelni. Arról
azonban szó sem esett, hogy mi várható mielıtt az iszap megszáradna.
Hesha mélybarna szemei gondosan végigpásztázták az utcát. Ha mások észlelhetik a Szemet, vagy valamilyen más
módon rájönnek, hogy az ı birtokában van...
Állítólag maga Hazimel egy Ravnos volt. A „cigányok” klánja megkeresheti egy ajánlattal, vagy megkísérelhetik más
módon kiforgatni a tulajdonából. Ha a legendák nem tévednek, akkor a shilmuloknak lenne a legtöbb joguk birtokolni a
tárgyat, és nekik lenne a legnagyobb esélyük arra is, hogy megtalálják. Eszébe jutott Khalil Chicagóban. Vajon hogyan
boldogult a kis Roma?
Minden titoktartási elıvigyázatosság ellenére a legnagyobb eséllyel a Nosferatuk tudhatnak arról, hogy a Szem most az
ı birtokában van. Bármirıl legyen is szó, mindig ık voltak a legvalószínőbb jelöltek a Káiniták között, akiknek
tudomásuk lehet róla. Két hónappal ezelıtt még a szövetségeseinek tekintette volna ıket - és valószínőleg tılük kért
volna segítséget a kincs ırzéséhez, miután kénytelen mind Vegel, mind Thompson szolgálatait nélkülözni. De az atlantai
parti után Vegellel megszakadt minden kapcsolat - az ellenség elpusztította, vagy elfogta a fiatalabb Setitát - és éppen
a Nosferatuk ragaszkodtak hozzá, hogy Hesha mindenképpen vegyen részt ezen az eseményen. Talán még ıket is
meglepetésként érte a támadás azon az éjszakán. Talán nem. Ha Atlanta egy csapda volt, akkor rossz ember esett bele,
és a Nosferatuk megkísérelhetik újból kelepcébe csalni az áldozatukat. És ha tényleg csapda volt... Hesha a megfelelı
idıben majd elszámol velük. A Setita megvetette az öncélú bosszút, de felismerte a külsı szemlélıkre gyakorolt
jótékony hatásait.
Ami pedig a többieket illeti... A Tremerek rendelkeztek az okkult ismeretekkel, amelyek segítségével felismerhették
volna a Szemben rejlı lehetıségeket, feltéve, hogy tudomást szereznek a létezésérıl. Bármelyik boszorkánymester
boldogan odaadta volna érte a fogait - vagy képes lett volna hatalmas erıket mozgósítani a megszerzéséért. A Keleti
Partért folytatott harc éppen teljesen lefoglalta a Kamarilla és a Sabbat erıit, de az elsı csatát Atlantáért vívták, és a
Szem éppen ott bukkant fel. Valaki talán tud valamit. Még az is megeshet, hogy valamelyik csoporttól lopták el. Eszébe
jutott a jelentés a napéjegyenlıségkor elpusztított Tremere kápolnáról Atlantában, és ez elgondolkodtatta.
Egy fekete szedán vágódott ki a kanyarból. Gyorsan megindult felé, és bőntudatosan éppen a raktárépület bejárata
elıtt állt meg. A foncsorozott ablakok elrejtették a sofırt, de Hesha tudta, hogy a nı látja ıt, és hagyta, hogy a
nemtetszés árnyéka átsuhanjon az arcán. Sarkon fordult, és jelentıségteljesen három yarddal lejjebb sétált a járdán. A
szedán elırébb araszolt, és a jobb hátsó ajtó automatikusan kinyílt a Setita elıtt. Hesha csendesen bemászott,
letelepedett az ülés szélére, és várakozóan nézte a járdát. A sofır megnyomta az ajtót mőködtetı gombot. A diszkréten
páncélozott, golyóálló, tőzálló, szigetelt panel bezáródott, és a Setita kényelmesen elhelyezkedett az ülés mértani
közepén. A nehéz vászonzsákot az ölébe fektette, és szemeit az elsı ülésen ülı nıre emelte.

3. oldal
 Névtelen
Egy suta pillanatig a volán mögött ülı halandó semmit sem tett. Úgy tőnt, arra vár, hogy az alkalmazója megszólaljon.
A feje határozatlanul hátrafelé fordult - Hesha vethetett egy pillantást a sima olajos színő arcbırére, habozó szénfekete
szemeire, az egyszerő ezüst szögre a fülében, és az orrában és a szemöldökében az üres lyukakra. Egy másodperc
múlva a nı kiképzése átvette az irányítást. A jól fésült, fekete fej visszafordult a megfelelı irányba. Az állig érı, rövidre
vágott haj visszalendült a megszokott pozíciójába.
Nem árt mozgó célpontot csinálni az autóból - gondolta Pauline Miles - Még akkor is, ha fogalmam sincs, hová tartunk.
Leemelte a lábát a fékrıl, és az erıteljes motor mozgásba lendítette a jármővet.
A halott férfi a hátsó ülésen figyelmesen követte az eseményeket. Tisztán látta testırének gondolatmenetét a
zavarodottságtól egészen az elhatározásig. Századok óta képzett már ki szolgálókat. Szólásra nyitotta a száját, és a
figyelmét nem kerülték el az összeszoruló ajkak és a korányon elfehéredı ízületek. Volt egy kocsis még Angliában, aki
pontosan így kezdte...
- Miles.
- Uram - Pauline hangja éppen csak egy kicsit remegett.
- Elkésett.
Hesha gondosan formált hanghordozása nem fejezett ki helytelenítést. Egyáltalán semmit sem fejezett ki. A sofır még
inkább elfehéredett.
- A jövıben ne álljon meg az aknák búvónyílásainál, a csatornafedıknél és az összefolyóknál. Soha nem megyek el
fölöttük csak azért, hogy odamenjek Önhöz.
- Sajnálom, uram.
- Ne sajnálja - kísérte egy fél nevetés a kurta választ - Korábban ezt még nem említettem Önnek - folytatta elnézıen a
férfi - Van néhány szokatlan biztonsági intézkedés, amihez hozzá kell szoknia... néhány új készség, amit el kell
sajátítania - Miles szorítása lazult a kormányon, és Hesha hallotta, hogy a lélegzése megnyugszik egy kicsit - Elıször is,
gondolom, gyakorolnia kell még egy kicsit az autóval...
- Van egy kis dolgom Bronxban - mondta Hesha határozottan - Figyeljen jól. Használja a Brooklyn hidat. A Sohón és
Greenwich Village-en keresztül menjen észak felé. Válasszon egy Önnek tetszı útvonalat Midtownon keresztül... -
Hesha kinyújtotta a kezét, és megnyitott egy vonalat a telefonon - Miközben észak felé haladunk, mindig tartson
legalább három háztömbnyi távolságot a Central Parktól. A parkot nyugat felıl kerülje meg - folytatta, miközben a
gombokat nyomogatta a készüléken. - A Barnard College és a park északnyugati csücske között eléggé korlátozott a
hely, de kövessen el mindent, hogy azonos távolságot tartson mindkettıtıl. Ez után menjen északkelet felé a Grand
Concourse-ön. A címet majd akkor adom meg, ha elhagytuk a szigetet. Minden világos?
Pauline szája lágyan mozgott, és a bal kezének mutatóujja egy girbe-gurba vonalat húzott a kormány középsı oszlopán
fölfelé.
- Igen, uram - felelte végül.
Tiszta szemmel és gyors mozdulatokkal jobbra fordult, és nekivágott a kiválasztott útvonalnak.
A Setita mindezt egy bólintással vette tudomásul. Úgy tőnt, hogy Thompsonnak tökéletesen igaza volt a nı
emlékezetével kapcsolatban. Hesha felemelte a kagylót, és elindította a hívást. A telefon egyszer csöngött ki.
- Halló, uram.
Janet Lindbergh hangja aprónak és törékenynek hangzott a miniatőr hangszórón keresztül, de még így is megırizte az
erejét. Heshát mosolyra fakasztotta a Maryland-i menedék biztonságában tartózkodó öreg hölgy gondolata. Íme az
egyik eszköze, ami még most is ép és erıs.
- Jó estét - köszöntötte, aztán rádöbbent, hogy az üdvözlésben a szokásosnál több volt a melegség, és érezni lehetett
benne a hálát is. Mindkét szándéka ellenére kiérzıdı érzelmet felkavarónak találta - Jelentést - vakkantotta.
- A hétköznapi üzlet a szokásos módon zajlik, uram. Kíváncsi a részletekre?
- Azt hiszem, ez várhat, amíg visszatérek.
- Rendben - lapozott az elméjében tárolt jegyzetfüzetben Janet - Baltimore-ban egy árnyalatnyit nıtt a gyilkosságok,
valamint a „halálra fagyott”, és „hemofiliától” vagy „vérzékenységtıl” elhunyt személyek száma - kezdte komolyan a
titkárnı - Azonban látszólag nem került sor közvetlen összetőzésre, és a legutóbbi beszélgetésünk óta sem a közeli
hozzátartozók, sem a Család többi tagja nem kísérelt meg kapcsolatba lépni Önnel.
- Az új embere... - Matthew Voss, gondolta Hesha. Janet kínosan ügyelt arra, hogy ne használjon valódi neveket a nem
biztosított vonalakon. - ...minden gond nélkül megérkezett. A fiúk - Az Áspis, helyettesítette be a hallgató - éppen most
igazítják el az új feladataival kapcsolatban. A doktor küldött egy üzenetet Alaszkából...
- Nem hinném, hogy hallani akarom.
- Csak udvariassági üzenet volt, uram - Hesha szinte látta a Janet ráncos, idıszabdalta arcán elterülı vigyort.
- Ennek semmi köze az ügyhöz.
Ez a megszokott, kényelmes évıdés része volt. Hirtelen kísértést érzett arra, hogy azonnal elhagyja New Yorkot - hogy
fogja a kíséretét és a munkája gyümölcsét, és távozzon.
A titkárnı felsorolása ott duruzsolt a fülében. Lényének egy kis része figyelmesen követte a szavakat, és elraktározta az
adatokat késıbbre, de a gondolatai valahol mélyebben jártak: ez a bronxi kirándulás egy rettenetes, és fantasztikus
hazárdjáték volt. Minden oldalon ellenséges terület vette körül, és közben magával cipeli azt a tárgyat, ami talán a
kontinens legfényesebb (nem, javította ki magát - a legsötétebb) misztikus fáklyája volt. Baltimore-ban rendelkezett
egy menedékkel, rendelkezett biztonsági szolgálattal. Ott ült a hálója közepén, és pontosan ismerte a hálóban
mindenkinek a mozdulatait. Befejezhetné a Hazimel projektet, és pontot tehetne az ügy végére. Minden ösztöne dél felé
őzte ıt, a biztonságba...
Másfelıl azonban, ha Vegelt nem ölték meg, hanem elfogták, akkor ez a biztonság csupán illúzió volt. A Sabbat
kikérdezhette Vegelt, kikényszeríthette belıle az összes titkot, amit Hesha megosztott vele, és mostanra halálos
csapdává alakíthatta azt a Maryland-i farmot. A fiatal Setita testben, lélekben és hitben is erıs volt - és talán még most
is erıs - de a Sabbat rendelkezett a megfelelı eszközökkel.
Hesha az atlantai csata hetében Queensbe utazott, és segítségül hívott a nyomozáshoz két fiatal kígyót, Ortheset és Bat
Qolt. Rendelkezésükre bocsátott egy magánrepülıgépet a számukra, amivel Atlantába repülhettek, és biztosította a
szükséges pénzt, támogatást, adatokat, technológiát, rendırségi kapcsolatokat, és az összes fegyvert, amit a fagyos
kezeikben csak képesek voltak megtartani. A helyi templom nagyon dicsérte ıket, és Hesha személyesen is ismerte a

4. oldal
 Névtelen
párost. Meg kellett volna birkózniuk a feladattal. Mindketten elég értelmesek voltak ahhoz, hogy harc nélkül csússzanak
ki a szorult helyzetekbıl. Mindketten képesek voltak megérteni, hogy a patrónusuk adatokat akar tılük, nem
szabadítási akciót, nem hısködést, nem újabb eltőnéseket. Július 24-ei üzenetük szerint megtalálták a területet, ahol a
Mővészeti Múzeumbeli támadáskor ejtett foglyokat tartották. Július 25-én nem jelentkeztek be. Hesha tudomásul vette
a veszteségeket, és senkit sem küldött utánuk. Feltételezte, hogy a Sabbat elpusztította ıket.
Ma este pedig - éppen ma este - Bat Qol ismét felbukkant, és üzenetet hagyott, amelyben találkozót kért tıle a Setita
templom közelében... és egyúttal az ismert Sabbat terület közelében. Ez lehet akár egy csapda is. Minden menedék,
amit Vegel ismert, lehet egy csapda. De ha a lány rendelkezett Vegellel vagy Atlantával kapcsolatos adatokkal, akkor
azt Heshának tudnia kellett.
Janet hangjában valami megragadta, és magára vonta Hesha osztatlan figyelmét.
- Még két dolog, uram, amelyeket, azt hiszem, személyesen szeretne elintézni - mondta habozva a titkárnı - Amaryllis
Rutherford ismét telefonált, és megpróbálta elérni Elizabeth-et. Leráztam, de erre csak egyre nehezebben vagyok
képes.
- Másodszor, a Rutherford Ház elküldte a számlát erre a hétre Miss Dimitros szolgálatai után. Mit kíván, hogyan kezeljük
ezt az ügyet?
Hesha azonnal készen állt a válasszal.
- Továbbra is tartsa fel Ms. Rutherfordot. Fizesse ki a céget. Majd akkor találunk ki egy megfelelıen nyilvános eltőnést
Miss Dimitros számára, ha a mostani krízis után már elült a por.
Pauline Miles keze ismét megszorult a kormányon. A szemeit mereven az útra szegezte, és hiábavalóan próbálta a
munkájára terelni a gondolatait.
Valahol Maryland egy elhagyatott erdejében Janet Lindbergh megcsóválta a fejét, de összeszorította a fogát, és lenyelte
azokat a dolgokat, amiket az alkalmazójának szeretett volna mondani.
Hesha felfigyelt a csendre.
- A találkozó után szeretném, ha minden elérhetı forrás azon dolgozna, hogy kivigyen minket New Yorkból - kezdte - Az
ügynökséget használja védelemre és félrevezetésre. Legyen rajta az egyik nyugat felé tartó járat utaslistáján a
nevem... azt hiszem, az O'Hare-n. Visszavonulunk a föld alá, amíg így vagy úgy, de elrendezıdik a családi perpatvar.
Rengeteg munka vár még ránk, ha rendbe akarjuk tenni a saját házunkat.
- Intézkedjen - mondta végül, és megnyomta az utasteret a sofırtıl elválasztó panelt felemelı gombot.
A telefont átkapcsolta a sofır interkomjára, és a saját oldalán kikapcsolta a hangszórót. Janet és Miles az ı felügyelete
nélkül is képesek ugyan olyan jól összehangolni a részleteket, és neki most komolyabb dolgok miatt kell aggódnia, mint
a szolgák érzései. A két nı megkapta a parancsokat, és teljesíteni is fogják azokat, függetlenül attól, hogy mit
gondolnak a Brooklynban hátrahagyott kérdésrıl.

1999. július 31., szombat, éjjel 12:14

Riverside park, Middle West Side, Manhattan
New York városa, New York

Zöld, gondosan ápolt gyep szürkéllett a kövekkel felszórt út két oldalán. Öreg és fekete fák nyújtóztak magasan a fej
fölé. A fogyó hold szánalmas sugarai átszőrıdtek a lombkoronán, és körös-körül minden virágágyástól elorozták a szín
minden emlékét. Egy férfi csont és bır, szutykos porhüvelye kapaszkodott lázas igyekezettel fölfelé az egyik
domboldalban, és kétségbeesetten próbált megragadni egy fényfoltot. Rémülten ölelte magához az ezüstös területet,
aztán csalódottan felnyögött, és lehajtotta a fejét, mint egy megvert állat. A szeme - csak egy volt neki - véres
könnyekre záródott. Tisztátalan, fekete folyadék csordogált végig a barázdált, viharvert arcon, és mély barázdákat
szántott a korábban odaszáradt mocsokba és... egyéb dolgokba. A fej végül fáradtan felemelkedett, a szem újra kinyílt,
és a nyomorult összeszedte magát, és a tıle telhetı legnagyobb igyekezettel elvágtatott a legközelebbi világos folt felé.
Volt idı - valamikor nagyon-nagyon régen - amikor ezt a lényt még Leopoldnak hívhatták.
Ami a holdfényt kergette, az többé már nem nevezte magát semmilyen néven. Alaktalan sötétségben mozgott, és
semmit sem ismert fel. Csak a mélyen benne izzó fájdalmat ismerte, és a látomást - az isteni és dicsıséges látomást.
Elıtte ott táncolt a lány - a szellem - az istennı - a múzsája. Mindig ott, ahol a holdfény utat talált a vastag nyári
lombok között.
Valahányszor elérte a célját, valahányszor megérinthette volna, ı az utolsó pillanatban mindig elillant elıle.
A teremtmény bal lába megbotlott és összecsuklott. Korábban is elcsúszott már - erre utalt jól látható módon
sípcsontjának összekarcolt, és elrongyolódott bıre. A zuhanást most is, mint eddig mindig, felszaggatott tenyerével és a
nyers, nyílt könyökével tompította. Utcai piszok és kavicsdarabkák ágyazódtak be mélyen a papírszerően vékony bır
alá. A szerelmesnek soha fel sem tőnt a fájdalom. O csak izgatottságot érzett. Majdnem elvesztette ıt szem elıl, amikor
a horizont megdılt és megrándult. Az erıtlen lábak most is gondoskodtak magukról: megszokásból visszakúsztak a
hozzájuk tartozó test alá, és a gestalt ismét felküzdötte magát.
Döbbent meglepetéssel vette észre, hogy közelebb ért hozzá –
Ez csak egy újabb csel lehet... milyen kegyetlen dolog tıle, hogy elmenekül elıle, soha nem szól már úgy hozzá, mint
korábban, soha nem hajol a válla fölé, hogy segítsen... most tökéletesen mozdulatlanul állt (nem is lett volna képes
olyasmire, ami nem tökéletes)... és még ez is kegyetlen volt... könyörtelenül incselkedett vele, és egyre csak
ingerelte...
Hirtelen a lábai elé ért. A lány a hold fényében kıfehéren csillanó emelvény közepén állt.
A lény megérintette az emelvényt –
İ továbbra is ott állt –
Az egyik lábát az övé mellé tette –
İ ügyet sem vetett rá –
Karjait az ı gyönyörő, gyönyörő teste köré fonta, és ajkát az ajkaira szorította –
Az istennı elfogadta ıt! Legalábbis ott maradt, ahol eddig is volt... Megkérgesedett, repedezett bırő tenyerével a testét

5. oldal
 Névtelen
simogatta, és érezte a sajátjához hasonló hideget... féktelen csókokkal halmozta el...
És zokogott.
İ nem viszonzott semmit. A valóság lassan átszőrıdött a töredezett elméjén. Ez a dolog itt elıtte nem az istennıje,
nem a múzsája. Követ szorított a karjaiban, és ı azért nem adta meg magát neki, mert soha nem is tehetne ilyet.
Leforrázva húzódott el a szobortól, majd a pillantását az arcára emelte. Tiszta, ártatlan, fiatalos, hideg, de teli
kecsességgel... a saját mércéje szerint gyönyörő, de hiányzott belıle a bálványának lángoló fele. A szobrász errıl az
arcról lehagyta a kegyetlenséget.
A háta mögött úrnıjének édes, pengeszerő, csilingelı nevetése sodródott a szélben. Édes, keserő, maró... a szeme
ismét becsukódott, és a varas szemhéj alól újabb vércseppek buggyantak elı.
Hátulról egy zseblámpa sárga fénye csapott le rá. Éles fekete-fehér árnyékot vetett a lányra, és az angyali arcon mintha
egy rettegı grimasz suhant volna át.
- Bocsásson meg, uram - mondta egy tekintélyt követelı hang. A szobron lógó dolog összerezzent - Igen, maga.
Forduljon meg, nagyon lassan, és aztán másszon le ide, mister - utasította a rendır - Nem maradhat odafenn, és azt
biztosan nem akarja, hogy én menjek oda és szedjem le onnan. Központ... - folytatta halkabban - Zamojszki? Ige'. Itt
Schaeffer. Találtam egy valószínőleg részeg garázdát itt lenn Jean d'Arcnál. - A fülhallgató válaszul felberregett. - Azt
hiszem, ı az. Küldj ide egy kocsit.
A csavargó lassan lekászálódott az emelvényrıl.
A járır tartotta a távolságot tıle, és felemelte a lámpát, hogy a fény egyenesen a gyanúsított arcába világítson.
Meglátta a vért, a megviselt testet, és megrázta a fejét.
- Központ, küldj egy mentıt is a kocsival. Úgy tőnik, hogy valaki a szart is kiverte ebbıl a fickóból.
Schaeffer, egyik kezét óvatosan a pisztolyán tartva, elıre lépett, hogy felajánlja a segítségét a beteg és sebesült
férfinak.

1999. július 31., szombat, éjjel 12:14

Fulton Mall, Brooklyn
New York városa, New York

Állj!
Khalil kinézett az autó utas oldali ablakán, és kibetőzte az utcatáblát.
- Bond Street. Itt kiszállok, kedvesem. Lassíts le, légy szíves.
A kormány mögött ülı nı megrezegtette felé a mőszempilláit, majd úgy-ahogy leparkolt egy vörösen sávozott megállni
tilos területen, éppen pontosan egy tőzcsap elıtt.
- Itt elég jó lesz?
- Tökéletes, kedvesem - nézett a szemébe Khalil, majd szomorúan megrázta a fejét. - Bárcsak ne itt érne véget a
történet - mondta, majd áthajolt a sebváltón és megcsókolta.
- Nem kell...
- Dolgom van...
- Várj! - húzott elı a táskájából egy ezüst kártyatárcát a nı. Kiválasztott egy világoskék kártyát, és bézs színő körmei
közé csippentve odatartotta Khalil elé. - Fogd ezt. Ez a munkahelyi számom. Hívj fel!
Khalil a kártyát és a kártyát tartó kezet a tenyerébe vette, és ismét megcsókolta a nıt. Beleharapott a nyelvébe -
ezúttal azért, hogy elvonja a figyelmét...
- Hé!
Khalil elhúzódott.
- Túl durva? - kérdezte gyengéd hangon.
- Elvetted a jegygyőrőmet.
- El - mosolygott Khalil bánatosan - Téged is ellopnálak, ha tudnálak. Csak képtelen vagyok elviselni, hogy egy hozzád
hasonló nınek van egy férje, aki leláncolja. Nem légy mérges... ez csak egy újabb kis trükköm, kedvesem.
Mozdulj.
A shilmulo a kilincs után nyúlt.
- A táskám.
Az autó hátánál ismét találkoztak, és a nı kinyitotta neki a csomagtartót. Khalil kiemelte a bıröndjét a
bevásárlószatyrok mellıl, aztán olcsó szerelmet susogva visszakísérte ıt a vezetıüléshez.
- Egy utolsó csókot? - kérdezte játékosan a nyitott ablakon keresztül az autóban ülı nıtıl, aztán elvette a csókot -
vérének nagy részét - a pénztárcáját - és az óráját.
Ott állt a járda szélén, amíg az autó eltávolodott, aztán megfordult, és a pénzét számolgatva elindult az egyik
mellékutcában.

1999. július 31., szombat, éjjel 1:16

Riverside park, Upper West Side, Manhattan
New York városa, New York

Leopold észak felé tartott a folyó partján elterülı parkon át. Tudta a saját nevét. Ismerte a füvet a lába alatt. Érezte a
földet a fő alatt, a követ a földben, az eltemetett fa puhaságát, az öreg házalapok makacsságát, az alagutak
visszhangjait, a víz és a kı keverékét, az élı kı tömörségét, a hıt, és a mindenek alatt meghúzódó plasztikus,
alakítható anyagot... ami lágy volt, akár az agyag.
Egyre jobban öntudatra ébredt. Látta a testét borító rongyokat, és lustán megállapította, hogy valamit tenni kellene
ebben az ügyben. A szeme sarkából most is látta a múzsáját, de nem vetette magát ırültként utána, és azt sem

6. oldal
 Névtelen
feledte, hogy milyen a természete ennek a lénynek. A múzsa dühös volt. Leopold elvesztette az ajándékot, amit tıle
kapott. A gondolatai most az ajándék visszaszerzése körül forogtak. Szüksége volt erre az eszközre, hogy beteljesítse a
múzsától kapott ihletet. Lenézett a kezeire - amelyek valami titokzatos okból kifolyólag éppen gyógyulófélben voltak -
és megszemlélte az ott rejtızı fémdarabot. Halványan felderengett elıtte, hogy az apró pajzs egy rendır jelvénye.
Ujjaival kezelésbe vette, és megkísérelte úgy formálni a hideg fémet, ahogy a viaszt... és a követ formálta.
Leopold eltávolodott a víztıl, és a tisztuló elméje felmérte a helyzetét. Felismerte, hogy hiányzik egy rész belıle - és
nem csak a szem, aminek az üres, tépett és eltorzult szemgödröt kellene kitöltenie. Érezte, hogy a vér arrafelé áramlik,
és megkísérli meggyógyítani, bár legszívesebben nyitva hagyta volna, hogy rögtön készen álljon a nagy Szem
befogadására, amint ismét rábukkan.
Ez a veszteségérzés... nem a szeme... nem a Szem... nem egyszerő éhség... Megdöbbentıen jól tápláltnak tőnt ahhoz
képest, hogy emlékei szerint már hosszú-hosszú ideje nem táplálkozott. Nem a múzsa... ı elveszett, de még mindig
vele volt, és még most is élvezhette az áldását. Azonnal visszafogadja a kegyeibe, amint megtalálja a Szemet. Nem, a
zavaró hiányérzet az emlékezetéhez kapcsolódott. Az utolsó tiszta emléke az volt, hogy befejezi a szobrot a barlangban.
A büszkeség hullámokban öntötte el. Ez méltó volt a múzsájához, méltó az alapanyaghoz, és végre méltó a
tehetségéhez: egy remekmő. Leopold átkozódott. Az a remekmő lesz az utolsó, amit alkotott, ha nem bukkan rá ismét
a Szemre. Mikor is veszítette el.7 Az elfeledett idıvel együtt, és az elfeledett idıben tőnt el. Az Adirondack hegységbıl
New York városába... az utazás minden bizonnyal több éjszakán át tartott, és rengeteg erıfeszítést igényelt... de akkor
miért nem emlékszik belıle semmire.7 Miért olyan homályos a barlang elıtti idı? Atlanta, gondolta, és az elméjébıl
felbukkant egy kép.
Szórakozottan lepillantott a kezében tartott fémdarabra. A jelvény elolvadt az ujjai között, és egy apró nıi fejjé alakult
át. Leopold elmosolyodott. Victoria. O is része volt annak, ami elveszett. Megsimogatta a haj és az arc körvonalait, és
egy újabb arc formálódott meg. A múzsám. A parányi ajkak és szemek kinyíltak. Leopold ezt teljesen természetesnek
találta. A múzsa hívta ıt - ösztökélte tovább.
Ismét hatalmában állt alakítani, és Leopold boldogan rohanni kezdett. A lábai alig érintették a talajt - fel az utcákon -
be a sarkokon - át a forgalmon, nem számít, csak mindig a lehetı legrövidebb úton. Körülötte autók ütköztek össze, és
a szegény halandók felkiáltottak - átkozódtak, gúnyolódtak, és egymást figyelmeztették a sugárút közepén rohanó
ırültre. Leopold meg sem hallotta ıket, de még ha meghallotta volna, akkor sem törıdött volna velük. A Szem
visszatért. A múzsa olyan biztonsággal vezette el ıt hozzá, mint ahogy a szerelmesek találkoznak. Most pedig oly közel
van... Nekiiramodott két épület között, és érezte, ahogy elhagyja az utolsó akadályokat is.
Egy végsı nekirugaszkodás - mint egy kiröppenı nyílvesszı - olyan gyorsan, hogy a sarkon álldogálók nem is tudták
követni, végül megpillantotta a zsákmány börtönét - egy fekete szedán - és utána vetette magát.
Felemelte az ujját, és érezte, ahogy a Szem felé veti magát.
Elméjét megnyitotta a hatalom elıtt, és az aszfaltból elıhívta a föld lényegét, hogy egy helyben tartsa a menekülı
jármővet.

*****

Az automatikus minta részeként Pauline Miles durván öt másodpercenként ellenırizte a visszapillantó tükröt. Erre is
kiképezték, most pedig teljesen reflexszerően végezte a dolgát. Természetesen az ellenırzés csak ritkán járt annál
súlyosabb következményekkel, mint hogy lelassított, ha az ellenırzés során megpillantott egy járırkocsit, vagy sávot,
sebességet váltott, ha egy túl ismerıs jármő tolakodott be a személyes zónájába.
Oldal, oldal, közép - Miles pislantott. Ott, a jobb oldalon. Ez nem autó... befordult egy nagyobb utcába, és az alak ismét
megmutatta magát.
- Uram - kezdte, és az elválasztó üveg lassan elkezdett leereszkedni - Egy férfi követ minket. Gyalogosan. Fegyvertelen,
de... szokatlan.
Hesha a kárpitozott tetırıl lehajtott egy domború tükröt. Egy pillanatig a nyomukba szegıdött férfit figyelte, aztán
tőnıdve megszólalt:
- Vezessen gyorsabban.
Miles rátaposott a gázra, és elırecikázott. Megtalálta a rést a körülöttük haladó autók között, és két lámpa figyelmen
kívül hagyásával sikerült a hétvégi forgalom ellenére 40 mérföldes sebességre gyorsítania az autóval. A sötétített
ablakon keresztül a lehagyott autók lámpája beragyogta a tükrét. A legközelebbit egy futó ember körvonala takarta el.
- Még mindig a nyomunkban van - panaszkodott összevont szemöldökkel, és a lábát rácsapta a gázpedálra.
A fekete szedán kilıtt.
Hesha mozgást érzékelt az ölében tartott zsákban. A vászon elmozdult lefelé és hátrafelé, és erısen nekinyomódott a
hasának. A fülénél fogva felemelte a zsákot, amely mindössze egyetlen kilendülés után megállapodott a levegıben.
Hátrafelé mutatott, az autót üldözı szörnyeteg felé, mint egy fonálon függı mágnes. Egy baseball labda mérető dudor
képzıdött a vászon üldözıjükhöz legközelebbi pontján. Hesha összevonta a szemöldökét. A Szemet kihúzták (vagy
talán kiásta magát?) a puha iszap közepébıl. Sietve és rossz érzések közepette megfordította a zsákot, hogy a lehetı
legtöbb iszap kerüljön a Szem, és a tárgyat vonzó erı forrása közé.
Az ösztönök átvették az irányítást.
- Állj!
A zavarodott, de engedelmes sofır megkísérelte teljesíteni az utasítást. A fékek csikorogtak, és megállították a
kerekeket - a pedál megremegett Pauline lába alatt, amikor a biztonsági rendszer mőködésbe lépett. A fém sikolyain túl
valami más is morogni kezdett. Miles félrehajtott fejjel próbálta kivenni a hangot. A dübörgés egyetlen másodperccel
késıbb már fülhasogatóan hangos lett, és a nı fájdalmában elfintorodott. Emlékei szerint a tüzérség csap ilyen zajt,
eszébe ötlött a földrengetı zárótőz, és még szorosabban megmarkolta a kormányt.
A fekete útburkolat az autó elıtt mindenféle robbanás vagy srapnel nélkül megremegett, és felágaskodott, mint egy
átbukó hullám. Hesha rémülten meredt a jelenségre, és lázas igyekezettel, de végül is hiábavalóan kutatott az
emlékezetében a Szem történetében valami ehhez hasonló után.
Miles felsikoltott és megfaroltatta az autót. A bal lába lecsapott a vészfék pedáljára. Az autó egy pillanatig oldalazva
csúszott a felezıvonalon, aztán nekicsapódott a 10 láb magasságú aszfaltból és kızúzalékból álló falnak. Egyetlen

7. oldal
 Névtelen
pillanatig, amíg a sofır a síkos, megbízhatatlan felületet a kerekek irányításáért küzdött, a szedán úgy siklott elıre,
mint egy szörfdeszka. A nı átfőzte az egyik karját a kormányon, hogy megtarthassa magát, aztán a vészfék kézi
kioldója után nyúlt, felrántotta a zsinórt, ismét rátaposott a gázra, és még idıben visszakapta a húzóerıt ahhoz, hogy
kivigye az autót az átbukó „hullám” alól. Miles zord csendben lehagyta az aszfalt egy újabb növekedésnek indult
dombocskáját, és felhajtott a járdára. A szedán átrobogott egy csoport járókelı között - anélkül, hogy akár egyiküket is
ténylegesen elgázolta volna - és bevágódott egy kanyarba.
- Állj - ismételte a hang a háta mögött.
Pauline hitetlenkedve pillantott a visszapillantó tükörbe, de látta, hogy a munkaadója elszántan az ajtónyitó gombra
teszi a kezét.
- Közeledik egy újabb...
- Jó. Akkor majd azt használom - kuporodott az ülés szélére Hesha - Tőnjön el innen. Hívom, ha ennek vége.
A nı kezei és lábai az autó irányítását kezelték.
- Uram!
A hullám kikerüléséhez kénytelen volt lassítani, és látta, hogy a férfi ajtaja kinyílik.
- Nem segíthet nekem ez ellen, Miles.
Hesha eltőnt a kanyarban, és az ajtó automatikusan a helyére csapódott mögötte. Pauline összeharapta az ajkát,
átrobogott egy haldokló hullámon, aztán felkészült, hogy ismét megküzdjön az úttal...
...és egy csendesen guruló autóban találta magát, egy tökéletesen hétköznapi városi úton.

*****

A szurok csak néhány másodpercig követte a szedánt, miután a zsákmánya távozott. Mohón, de vakon mozgott, és
néhány pillanat múlva már csak alacsony fodrozódás maradt belıle. Végül még az is kisimult és nyoma veszett.
Hesha Ruhadze ebbıl semmit sem látott.
A földet érés után - a kincset érı zsákot a gyomra és a karjai között a pörgés közepébe szorította, hogy a lehetı
legjobban megvédje a becsapódás erejétıl - a Setita nem nézett hátra, és egy pillanatra sem állt meg. Megpróbált a
lehetı legrövidebb idı alatt olyan távolra kerülni az autótól, amennyire csak lehetséges - részben hogy a menekülı
szolgálót védje, részben pedig hogy próbára tegye a jelenséget, amit magában már elkezdett „háborgásnak” nevezni.
Hallotta a kerekek sivítását, aztán elégedetten bólintott, amikor a motorzaj gyorsan távolodni kezdett.
Feltámadt egy nyughatatlan szellı, és magával hozta az égı gumi szagát.
Szélirányban haladok - gondolta a Setita - éppen olyan jó irány, mint bármelyik másik... a legtöbbnél még jobb is... és
észak felé... a templomunk felé, ha szükség lenne rá. Elıbukkant egy járdányi szélességő mellékutcából, és hosszú
ugrásokkal rohanni kezdett. Ez a tempó szinte falta a távolságot, de egyúttal elég idıt adott neki arra, hogy reagáljon a
járókelıkre. Üzlethez öltözött nık szóltak utána metszı hangjukon. Rongyokat viselı férfiak gúnyolták, és füttyögtek
utána. Valamivel elıtte néhány drága, és láthatóan éppen ezért rosszul illı ruhát viselı fiatal bak fordult hátra, hogy
megvizsgálják a zaj eredetét. Rikító színő szövetet viseltek a fejükön, nyakukon, karjukon vagy lábukon, és a hivalkodó
különbözni akarásuk ellenére félelmetesen hasonlítottak egymásra... másolópapírral készített másolatai egymásnak, és
azoknak a lándzsarázó ifjaknak, akiket Hesha Afrikában, Indiában és Európában látott. Ugyanazok a szempárok mérték
most végig a járdát, mint amelyek fiatal korában a wadi-ból néztek rá még otthon, Szudánban.
Az elıl álló fiú - nem a vezér - félreállt, hogy a rangsorban fölötte állók jobban láthassanak, és elsıként tüzelhessenek,
ha úgy ítélik meg, hogy szükség lesz rá. Rövid szavak pattogtak közöttük, és a kezek villámgyorsan elindultak a zsebek,
övek, és az alacsonyan a hasukon viselt sportos kis táskák felé.
Hesha Sethez folyamodott. Kérte, juttasson neki is isteni fenségébıl, és megtorpanás nélkül rohant tovább. Elégedetten
nézte, ahogy a banda csoportos arca ellenségesrıl elıbb bizonytalanra, végül értetlen tiszteletet kifejezıre vált.
Istenként cikázott át közöttük az úton, amely hirtelen szabaddá vált elıtte - és a modern istenekhez hasonlóan İ is
teljesen figyelmen kívül hagyta ıket - és a háta mögött a banda áhítatos csöndben ismét zárta sorait.
A fiúk macskaszerőn tértek magukhoz: önmaguk, és a többiek elıtt is igyekeztek úgy tenni, mintha semmi nem történt
volna, amit ık nem engedtek meg - a pokolba, hiszen pontosan ezt akarták. Újra beszélgetni kezdtek, de most dél
helyett észak felé poroszkáltak, bár nem voltak tudatában, hogy mi okozta ezt a változást. Senki sem tett említést a
gazdag testvérrıl, aki elhaladt közöttük. Talán a legambiciózusabb közöttük jutott a legközelebb ahhoz, hogy szóba
hozza a furcsa idegent, amikor tétován felvetette, hogy kapcsolatba kellene lépniük egy magasabb rangú szervezettel -
ha találnak valakit, akire megéri elpocsékolni az idejüket. Mindannyiuk lelki szemei elıtt felderengett a hosszú kabátos
és öltönyös futó férfi alakja, mint annak a személynek a tökéletes mintaképe, akinek hajlandóak lennének alávetni
magukat.
Az ambiciózus fiú találgatásokkal teli elmével figyelte a menekülı alakot. Amaz csúcssebességgel átvágott az utcán, és
nyoma veszett a tömegben. A gyerek összevonta a szemöldökét, és hátrapillantott. Vajon mi késztette futásra azt a
férfit?
Egy jelenés. Kénytelen volt pislogni, és még egyszer megnézni, mielıtt hinni mert volna a szemének. Egy magas,
pálcika vékonyságú fehér csavargó közeledett sétálva, és mégis teljes vágtánál is gyorsabban az utca vége felıl.
Ismerıs megvetés támadt a fiú lelkében, amikor az agyával lelassította a szemével látott képeket: a seggfej úgy
mozgott, mint egy igazi drogos az utolsó lerobbanás elıtt. Lassan a körülötte álló barátai is kezdték észrevenni a fickót.
Az elsı megrázta a fejét. A sebesség... ez biztos valami rémálomszerő hatása lehet annak a rakás szernek, amit ma
éjjel kipróbáltak. Meredten nézte, ahogy az a dolog közelebb jött. Most már látta, hogy miért keltette fel a figyelmét ez
a csodabogár. Jobb oldalon egy soha nem pislogó szeme volt, a bal oldalon pedig egy nyitott, baseball labda mérető
lyuk tátongott. A szemhéj helyén lévı bır a csattanva a földhöz csapódó lábak ritmusával egy ütemben lengedezett. És
a bır színe... éles fehér, papír fehér, és világított az utcai lámpák fényében... és mindenütt sötét, sötét foltok
éktelenkedtek rajta. Vörös foltok. Vörös ruhák. Csöpögı vörösen nedves ruhák, és csillogó vörös karok... A közeledı
rejtélyt figyelı tizenévesek láttak már vért korábban is. Öltek már embert. Voltak olyan barátaik, akiket éppen mellılük
lıttek le. Vittek már hamburgert a baleseti sebészetre, és tudták, hogy mennyi folyadékot ad ki az elvérzı emberi test.
Az ı emberüket üldözı férfinak láthatóan úszott ebben a trutymóban. Hosszú, merev haj tekeredett a karjai köré, és
véres szövetdarabok pettyezték a halálszínő rongyait. A banda kilépett az útra, hogy elszámoljon a területükre tolakodó

8. oldal
 Névtelen
dologgal, aki ott ölt, ahol ez az ı elıjoguk lenne, és az ı embereikre vadászott.
Hesha idıt szakított arra, hogy szemügyre vegye a környezetét. A talaj eddig mozdulatlan volt a talpa alatt, de egy dél
felıl érkezı halvány moraj arra figyelmeztette, hogy a háborgás, bármi legyen is az, nem az autót, hanem ıt követte.
Gyorsan bevetette magát a legközelebbi mellékutcába, amikor a hozzá legközelebbi aszfalt kezdett hullámokat vetni. A
Szemet követi - szögezte le magában. A gerendák a lába alatt imbolyogni kezdtek, de a beton és a cement nem folyt
úgy, mint a bitumenes utcák korábban.
Az ablakban megpillantotta a bandát. Kimentek a felezı vonalhoz, és csak úgy sütött belılük a tudatlanság, a túlerı és
a fegyverek arroganciája. A Setita a nyugat felé vezetı üvegezett kirakat mentén futott tovább.
A fiatalok tüzet nyitottak a betolakodóra.
A keskeny utcát betöltötték a járókelık sikolyai.
A nem éppen haldokló fiatalok rekedtebb fájdalomkiáltásai áttépték a fülhasogató jajgatás fátylát.
Újabb lövések, újabb kiáltások, újabb halálsikolyok...
Hesha homályos, ugráló, visszatükrözıdı képekben látta, hogy a fiúk teste elolvad és összefolyik. Ezüstfehér csont
csírázott a rettenet testébıl. A fekete bır tucatnyi árnyalata keveredett el az örvényben. Habos sárga zsír spriccelt és
futott le a maradványok... bokáihoz. Repedések nyíltak a gestalt felsı részén, és vér lövellt húszlábnyi magasságba. A
szökıkút beborította az épületeket az út mindkét oldalán, és finom vörös permettel borította be a rémülettıl dermedt,
vagy menekülı szombat esti tömeget. Hesha döbbenten nézte végig az eseményeket - a lábai maguktól futottak tovább
- és az elméje csak néhány pillanattal késıbb fogta fel a látottakat.
Húsformázó. A Setita elméje kibontotta a következményeket, miközben egy új útvonalat választott - amelyet kemény
betonnal, és nem puha aszfalttal burkoltak. A húsformázás Tzimisce-ket jelent. Egy idıre most félretette azt, hogy a
lény az akaratával képes alakítani a földet. És a Tzimisce-k azt jelenti, hogy itt a Sabbat. A kérdés csak az, hogy hány
Sabbat? Tudta, hogy akár egész falkákat is képes lepusztítani a szekta veszett, hígvérő rohamcsapati közül. Elég biztos
volt benne, hogy képes lenne legyızni egy maroknyit ezek közül az ágyútöltelékek közül még a háta mögött közeledı
dolog közbeavatkozásai ellenére is.
Egy önmagában is ennyire hatalmas húsformázó...
Talán, tisztességes harcban, megfelelı terepen... ha a Szem éppen nem forogna veszélyben. Lázasan imádkozott
Sethez, hogy ne egy ahhoz a dologhoz hasonlóan megmagyarázhatatlan képességekkel rendelkezı Tzimisce öregekbıl
verbuválódott harci egység legyen a nyomában.
A mellékutca egy üres telek mellett haladt el, és a föld megmozdult. Szemét, por és kavics záporozott Hesha körül. A
Setita válaszul vastag pikkelyekkel megkeményítette a bırét, és futott tovább. Bármi legyen is a képesség, amit az
üldözıje használt, láthatóan még az aszfaltnál is erısebben hatott a csupasz talajra. Az épület nem messze... nem... az
új, takarékosan felépített üzlet alapjai szétnyíltak a nyomás alatt. Hesha felnézett az utcára - itt volt felezıvonal - beton
- azonnal ugrott, amint megpillantotta, és a szemközti sarokban ért földet. Közben a rázkódó salaktégla homlokzat
leomlott, és a repedéseken keresztül feltört az alatta lévı talaj.
A föld mozog... a szurok mozog... de a cement kitart... a kı biztonságosabb? A Setita észak felé fordult, és egy
szemvillanásra megpillantott egy templomtornyot és az állványzatot körülötte. A kusza összevisszaságból egy kereszt
tört elı koromfeketén és kivilágítatlanul a narancsszínő éjszakai égbolt háttere elıtt. Egy katedrális...megszentelt föld...
A nyomában járó férfi európainak tőnt. Jehova áldása ıt magát soha nem korlátozta semmiben, de talán lesz valami
hatása a másik férfira. Ráadásul a keresztények kıbıl emelték a nagyobb templomaikat...
Az utca lusta hullámaival a nyomában rohanni kezdett. Az anyag gyors volt, ha egyszer elindult, de a - Hesha a
megfelelı szó után kutatott az elméjében - reakciói lassúak voltak. Gondot okoztak neki a fordulók, és a gyors
irányváltások még ennél is jobban összezavarták a dolog vak elméjét. Hesha annyiszor változtatott irányt, ahányszor
csak mert, aztán nyílegyenesen eliramodott az épülettömb felé, ahol a templomot építették.
Felugrott egy alacsony pajtára, majd eliramodott, de közben szemügyre vette az elıtte magasodó katedrálist. A hozzá
legközelebbi sarok egy torony volt, és a látvány majdnem mosolyra fakasztotta pengévé préselt ajkait. Négy befejezett
emelet és az alap, ami legalább... egy alagsor, és ha jól tippelt, akkor még ott a ráadás alapvasalás. Tökéletes. Elég, ha
a második szintet sikerül elérnie - ugrott le a pajta tetejérıl egy kıfejtıszerő területre - és máris jócskán magasabban
lesz majd, mint az eddig látott legmagasabb hullám - ugrott kırıl kıre a kis belsı udvaron - ahol csak egy... legfeljebb
két lépcsısort kell belülrıl védenie. Ezen felül ott van még az betörı üveg, ami figyelmezteti majd, ha egy vállalkozó
kedvő Sabbat talpnyaló megkísérli kívülrıl megtámadni. A lába alatt márvány szilánkok ropogtak, és a viharkabát szára
által keltett szélben apró kıpor pamacsok örvénylettek. Úgy döntött, hogy a toronyból felhívja a Setita templomot és
erısítést hív. Az éjszakának ebben a szakában a Morningside park tele kell legyen kígyókkal. Úgy ugrott fel egy yardnyi
magas boltívkı kupacra, mintha egyszerő lépcsıfok lenne, aztán felhúzódzkodott a kerítés tetejére.
Hesha lepillantott a szép, zöld gyepre, és átkozódni kezdett.
A kıfaragó mőhelye volt az egyetlen kısziget a hatalmas, nyílt kertben. Átrohanhatna rajta. Oldalról is megkerülhetné,
és ott megpróbálkozhatna a járdával (vékony, repedezett cementsávok... semmi hasznukat nem venné). Vagy
szembeszállhat az üldözıjével itt és most.
Habozás nélkül a legközelebbi kerti ösvény felé iramodott. A bakancsai megnyugtatóan csattogtak a kemény palakövön.
Követte a kızászlókat a fehér rózsabokrok és az örökzöld élı sövény között, aztán hirtelen egy groteszk alak zárta el az
útját. A lénynek vörös pikkelyes bıre, ágas-bogas végtagjai voltak, és a majdnem tökéletesen gömb alakú fején nem
látszott semmi, ami akár csak távolról is arcra emlékeztetett volna. Hesha összekuporodott, készen arra, hogy
szembeszálljon a Tzimisce harci teremtménnyel...
De a lény továbbra is tökéletes mozdulatlanságba dermedt.
A fogyó hold sugarait eddig eltakaró felhı félreúszott, és Hesha felismerte a kicsavarodott alakot: modern mővészet -
egy nıalakját mintázó egymáshoz hegesztett acél rudak, odavetve az idıjárás viszontagságainak, hogy rozsdásodás
közben a... mit is... talán a hódolatot jelképezze. A szobor azt a benyomást keltette, mintha meghajolna, vagy
letérdelne valami nála hatalmasabb elıtt.
Hesha pillantása elszakadt a szoborról, és gyorsan elrohant egy csapat hívı mellett. Elvesztegette az idejét. Csak
félúton járt a templom felé, amikor a lába alatt imbolyogni kezdtek a kıkockák. A Setita egyenesen felpattant, és csak
egy hajszálon múlt, hogy a gördülı gyep be nem szippantotta az egyik lábát. Az ösvény úgy lebegett a zöld füvön, mint
a hullámok hátán a hordalék. Hesha az egyik lábával ért földet, és a szivacsos mocsárról elrúgta magát egy beton

9. oldal
 Névtelen
platform felé. Két szobor között ért földet - egy férfi sziluettje, és a fémgerenda, amibıl a mővész kifaragta. Elméjének
egy része felismerte a Hirosima-i robbanás által betonba égetett árnyékot a mőben - de a legnagyobb része a toronnyal
egy vonalban álló szilárd szerkezetre összpontosított: még csak találgatni sem tudott, hogy mi lehet a lépcsızetes
építmény jelentése. Mindössze egyetlen lépést kell megkockáztatnia a sodródó kıkockákon, és a következı cél máris
elérhetıvé válik. Felágaskodott egy földhullám - a kockakövek felfelé sodródtak a dombon - Hesha megcélzott egyet,
elugrott róla, és elkapta a kiszáradt kıkút felsı medencéjét. Egy faragott nap nézett le rá, és ı belegrimaszolt abba az
ocsmány pofájába. A szobor felületét elborították a furcsa, kökörcsin alakú faragott dudorok, amelyek kiválóan
alkalmasak voltak a kapaszkodó szerepére. A Setita nem tudta biztosan, hogy pontosan mit is fog a kezében, de
felhasználta a dudorokat, hogy megvesse a lábát, és feljebb húzza magát, miközben szemeivel a hullámzó kertben
kutatott egy újabb biztos menedék után a célja felé vezetı út mentén.
Körös-körül dombok gördültek felé. Ha ugrani akar, akkor most már...
Hesha nyakában rángatózni kezdett egy izom, mintha valaki figyelné. Azonnal sarkon pördült, és most elıször vehette
jobban szemügyre az üldözıjét.
Nem... A Setita szemei elkerekedtek a döbbenettıl. Ez a pálcikaember volt az a lény, akit torporban talált a hegyek
mélyén. Ez volt az a Káinita, aki ıelıtte birtokolta a Szemet. Ez nem egy öreg, nem egy Tzimisce volt... ez a lény olyan
gyenge volt, hogy egy egyszerő halandó vette el tıle a Szemet. Még évekig öntudatlanul kellett volna heverjen. Maga
alá kellett volna temesse a kıomlás...
Hesha felhagyott azzal, hogy végiggondolja, mi „kellett volna” történjen. A föld hullámai összezáródtak körülötte. Még
egy pillanat, és elnyelik, szétzúzzák, vagy összenyomják. Hesha elrúgta magát a groteszk nap hegyérıl. Hosszú
karmokat növesztett a kezeire, aztán hátrafeszítette ıket, készen arra, hogy az idegen szívébe vájja ıket. Tőhegyes
agyarak csúsztak elı a szürke ínyébıl, és a Setita nyelve átalakult egy csapáshoz összetekeredett vékony, villás hegyő,
borotvaélı korbáccsá. Elnyújtott, kígyószerő teste összehúzódott, hogy felfoghassa a becsapódás erejét. A kabátja úgy
csapkodott mögötte, mint egy zászló az erıs szélben, és Hesha minden tulajdona vele együtt szabadon esett... még a
Szem is megemelkedett az örökké tartó másodpercekben, mielıtt elérte volna a prédáját.
Keményen érkezett. Karmai belemélyedtek, majd lefelé végigszántották az ellenfél üres mellkasát - a férfi bordáiban
jobban meg tudott kapaszkodni, mint egy létrában, és a lábaival támasztékot talált az összecsukló térdeken. Kivillant a
kígyónyelv és felnyitotta a Káinita egyetlen megmaradt szaruhártyáját. A Szemet óvó zsák nekicsapódott Hesha
hátának, és a viharkabát szárai alattomosan örvénylettek az ellenfél lábszára körül.
A pálcikaember megingott.
Hesha hagyta, hogy a becsapódás ereje mindkettejüket pörögve a - hirtelen szilárd, sima, mozdulatlan - főre döntse, és
egy extra rántással és a bal oldalának egy mozdulatával biztosította, hogy végül ı kerüljön felülre. Érezte, ahogy az
arca megereszkedik, amint a Káinita karmai feltépték az egyik izmot az arccsontja fölött. A seb azonnal gyógyulni
kezdett - nem volt igazi erı a csapás mögött. Jobb kezét kihúzta a teremtmény mellkasából, ujjait szétterpesztette,
amennyire csak bírta, aztán áthúzta ıket a védtelen hasfalon és a belsı szerveken. Összeaszott szervek ömlöttek elı a
sebekbıl, és óriási darabokban hullott a halott hús azokon a helyeken, ahol az öt kis kasza összecsattant és
felszecskázta a testet. Bal kezét továbbra is szilárdan beékelte a mellkasban a bordák közé, és a karmokat
folyamatosan csavargatta, hogy biztosan semmi se gyógyulhasson meg mellettük.
A pálcikaember csapkodni kezdett a karjaival, és darabokra szaggatta Hesha ruháit. Az egyik karján és a combján elég
mélyre jutott ahhoz, hogy áttörhesse a csúszós pikkelyeket, és szétmarcangolhasson néhány izmot.
A Setita hagyta, hadd próbálkozzanak zavartalanul a vadul csapkodó karmok. Az ellenfele annyira kezdı volt, hogy
lecsapott a húsra, de éppen hagyta az inakat - hogy figyelmen kívül hagyja a szemeket, és inkább a kezek irányításáért
küzdjön - hogy feltépje egy halott ember torkát, ahelyett, hogy elszakítaná a test szivacsos, vért tároló szöveteit. A
gyorsaság olykor legyızheti a szakértelmet, de ma éjjel nem. Hesha nyelve újabb sebet nyitott az ellenfél bal vállán, és
elmetszette az inakat. Az elernyedı végtag még egy másodpercig rángatózott, ahogy az ellentétes izmok
összehúzódtak, aztán a pálcikaember alkarja hasznavehetetlenül kitekeredett.
Hesha felkapta a hasznavehetetlen porhüvelyt a földrıl. Eszébe jutott, hogy szól néhány szót a szerencsétlen
vérszívóhoz, hogy ad néhány pillanatot a könyörületnek és a haszonelvőségnek. Ennek a lénynek tudnia kell valami
hasznosat a Szemrıl, és a Setitát még mindig piszkálta a földdel kapcsolatos képesség kérdése. Hesha belevágott a
másik karba is, és elgondolkodott azon, hogy a pálcikaember vajon túlélné-e, ha elmetszené a térdinát, vagy ha egy
napra karót döfne a szívébe...
Bővészsegéd, gondolta Hesha, aztán elgondolkodott azon, hogy vajon hirtelen miért tért vissza a korábbi veszélyérzet.
Csak nem mozgást látott? A foglyon, saját magán, és a szobrokon kívül kert üresnek tőnt.
Valami lágyan megbökte hátulról. Megfordult - de a férfit továbbra is fogta a bordáinál - és egy másik fémszobor,
ezúttal egy kiváló munka, állt a hátánál.
Semmi más.
A szobor... egy pillanattal korábban még akár meg is esküdött volna az egyes szobrok, és minden egyes aprócska
fedezék helyzetére a csatatéren. Ismerd a terepet - emlékezett vissza a papok tanítására. De két lábbal hátrébb állt.
Biztosan...
Hibájától megzavarodva a Setita megfordult, és megvizsgálta a környezetét. Látott más darabokat is, még a
talapzatukon, de ebbıl a szögbıl mindegyik féloldalasnak tőnt. Közelebb voltak hozzá. Ez így nem helyes.
Hesha szorongva hátrált a kıkút felé.
Valami lágyan végigsúrolta a viharkabátját.
Azonnal elıre vetıdött, de elkésett. Fogazott bronz ragadta meg a derekán lógó viaszosvászon zsákot. Az apró
pamutszálak engedtek, a vízszigetelés megnyúlt, majd elszakadt, és a negyeddolláros nagyságú lyukon iszap kezdett
szivárogni. A lyukból egy vaskos sugár tört elı.
A viaszosvászon zsák szétrepedt a nyomás alatt, és egy rugalmas gömb pottyant a földre Hesha lábainál. A
pálcikaember kinyitotta a szemhéjat a nem létezı szemén - sápadt, hideg fény szivárgott ki az ösvényen heverı Szem
zárt szemhéjai alól...
...Hesha hátába becsapódott egy kovácsoltvas ököl. A Setita hosszú csontjai eltörtek, és az apró szilánkok parányi
tőszúrások agóniájával vágtak a húsába. Hesha a fájdalmat átkozva vért kényszerített oda, hogy meggyógyítsa a
sérülést. Remegı lábakkal oldalra vetette magát, és így próbálta elkerülni azokat a rozsdás csonkokat, amelyek az

10. oldal
 Névtelen
áhítatos szobor kezeit helyettesítették. Aztán elıkerült egy harmadik ellenfél - majd egy negyedik, egy ötödik - és többé
már nem lehetett kitérni elılük. A szeme sarkából észrevette az arca felé suhanó kicsavarodott acélt - lebukott és
megpördült. A koponyája hátul fültıl fülig beszakadt, és minden gondolat kínszenvedéssé vált. A támadás ereje letépte
a fogoly testét a kezérıl, és Hesha halvány sajnálkozással figyelte, ahogy messzire repül. A pálcikaember a Szemtıl
kétlábnyi távolságra ért földet. Miközben Hesha tompán és minden cél nélkül közeledett pókmászásban a kıkút által
nyújtott biztonság felé, az ellensége mozdulatlanul hevert a füvön.
A Setitát beérte az acél, a bronz és a sárgaréz. Hesha az ütések záporán, és a vastag, mozgó szoborfátylon keresztül
látni vélte, ahogy az ellensége közelebb gördül a Szemhez. Semmit sem jelentett neki a látvány.
Valami felismerhetetlen - nem sav, nem láng, nem is mérgezett vér - vágódott ki a földbıl. Pisztolygolyóként mozgott -
mindössze egy szempillantással volt lassabb. Hesha látta a közeledı ólomszínő kékesfehér lövedéket, és automatikusan
becsukta a szemeit. Az anyag becsapódott, és nem tudta újra kinyitni a szemeit - vagy a szemhéjak forrtak össze, vagy
az arca nem volt már a helyén. A fájdalom és a düh belemélyesztették az agyaraikat, és elrabolták azt a keveset, ami
megmaradt az elméjébıl.

*****

Calcutta alatt feltámadt az elkerülhetetlenség érzése, és megerısödött az elhatározás, hogy a harcot nem adja fel.
Manhattan alatt egy homályos intelligencia nyújtóztatta ki a tagjait, aztán többé már nem érdeklıdött az események
iránt.
Atlantában egy magányos Malkáv pattant fel azzal a hirtelen, de megkérdıjelezhetetlenül biztos tudattal, hogy sétálnia
kellene egyet.
Az Élet Fájának - amely egy Morningside Height lakói szövetsége által tartotta szavazás alapján New York városának
legrondább köztéri szobra - legalsó ágsorán Hesha Ruhadze kiszabadult a mindent elhomályosító tombolás karmai
közül. A csuklóján viselt kı segítségével meghallotta a calcuttai és a manhattani visszhangokat. A nyakában lógó vörös
kı segítségével pontosan tudta, hogy a Szem mikor állt fel, és érezte, amint elfordul, mintha csak az ı testének a része
lett volna.
Az Isteni Szt. János katedrális kertjében Leopold visszasimította a helyére az utolsó bırcafatot is az oldalán, és egy
pillanatig csendben elmélkedett. A karjai és a törzse szépen összeforrt. Figyelte a feje fölött átviharzó eget, és
szórakozásképpen hol a bal, hol pedig a jobb szemével figyelte a mozgását. Aztán mindkét szemhéját tágra nyitotta,
majd mindkettıt szorosan lezárta.

*****

Leopold, teljesen gyógyultan és végre hiánytalanul, kifelé sétált az ösvényen a járda felé. A harc máris kezdett
halványulni az emlékei között. Visszatért a látása, és a korábbi kétségei azonnal elhaltak. Mi is hiányzott? Semmi:
amint befordult a sarkon, azonnal tudta, hogy hol találja majd İt...
A múzsa jól láthatóan állt egy kör alakú tiszafa élı sövény közepén, és egyszerően csak várakozott.
Rá.
Az út a szerelmesek találkozásával végzıdik... futott át a fején egy régi és kedves dal részlete.
A tökéletesség kinyújtotta felé a kezét, és Leopold rettenetes arca felragyogott. Az arckifejezése egy pillanatra
visszatükrözte a múzsa szépségét, ahogy a romok tükrözik vissza a palotát, amely meghalt azért, hogy ık
létezhessenek. Teljes elragadtatással lépett elıre. A lába alatt meghajlott egy puha rúd. A közelben heverı tetem
csontjai kifordultak a helyükbıl. Leopold megragadta a múzsa finom ujjait, és rájuk szorította az ajkait, ı pedig
szerényen - a korábbi ördögi tréfák nélkül - elvezette ıt a csatatérrıl a saját világába. A föld eltőnt, és a páros elsétált
az ezüst ködben.

*****

A megfigyelı mindezt másként látta:

Egy magányos és sebesült vámpír tántorgott elı az Isteni Szt. János katedrális kertjébıl. Rettenetes, össze nem illı
szemei voltak, és úgy tartotta maga elé az egyik kımártír letört karját, mint egy varázsvesszıt. A kar úgy vonaglott,
mintha élne.
Sokkal késıbb a megfigyelı elıjött, és a megcsavarodott fém kusza kupaca alól elıvonszolta az elszenesedett halotti
húsdarabot. A megfigyelı gondosan megvizsgálta a testet - ahogy minden más dolgot is gondosan megvizsgált - majd
egy pillanatnyi gondolkodás után maga után vonszolta a megfeketedett tetemet abba a csatornába, amelyikbıl
korábban elımászott. Sietnie kellett: a nap már kezdett elıaraszolni a saját barlangjából. Fél órával azután, hogy a
megfigyelı begyőjtötte, amit akart, New York látóhatárán átbuktak a fényes és halálos sugarak.

1999. július 31., szombat, hajnali 3:56

Red Hook, Brooklyn
New York városa, New York

Khalil kellemesen csatangolt Brooklyn mellékutcáin. Két éjszakán át utazott - buszokra szállt fel, fuvarért könyörgött
egy-két együtt érzı stráfkocsi-sofırnél - teherautósofırnél, javította ki magát. Számtalanszor elıadta a magányos
utazó ügynök meséjét, és felszedett több nıt is, akiknek több eszük is lehetett volna, de képtelenek voltak ellenállni
neki - és ez végül rendbe hozta a Ravnos idegeit. Kiváló volt az étrendje, jól szórakozott, feltört a világban. A ruháiból
sugárzott a pénz, és egy bizonyos rang... bár egyik sem illett rá olyan jól, mint az eredeti tulajdonosukra. Hihetetlenek
ezek az amerikaiak. Csak kérned kelt, és neked adnák az utolsó ingüket is - mosolyodott el önelégülten. Még a
legügyetlenebb Calcuttai tolvaj is fényesen megélne az ırizetlenül hagyott pénztárcákból ebben az országban. Egy

11. oldal
 Névtelen
hozzá hasonlóan ügyes shilmulo pedig könnyedén szerezhetne vagyont is magának.
Boldogan lóbálta az „ékszerdobozát”. Kapóra jött ez a kellék a szorult helyzetbe jutott turista szerepéhez. Egy törött
szaxofon illúzióját idézte a dobozba, amikor felmerült benne az utazó zenész ötlete, és így sikerült megnyernie egy-két
valódi „zenésztárs” együttérzését, és mellékesen a pénzük egy részére is rátette a kezét. A buszok utasainak szüksége
volt csomagokra. Az üzletembertípusok aktatáskával jártak. O éjszaka ebben tárolta az egyre gyarapodó
értéktárgygyőjteményét, nappal pedig a napallergiás testét. Micsoda ajándékot kapott Heshától... illıen meg kell majd
köszönnie a Setitának.
Amilyen hamar csak lehet - határozta el Khalil zordan, Fütyörészni kezdett.
Egy hirtelen jött sugallatnak engedelmeskedve befordult egy sötét utcába, majd onnan kilépve megállt a járda egy
tisztára söpört és jól kivilágított kis szakaszán.
- Rendben - motyogta a gyalogos - Nem kell a fejemhez vágnod.
Nem voltam biztos benne, hogy a meghallanál a nagy öntömjénezés közben. Ma éjjel a hang száraz volt, mint egy
sivatag. Ez az a hely.
Khalil lazán lassított. Letette a csomagját, majd - anélkül, hogy körülnézett volna - megtapogatta a zsebeit, mintha a
kulcsait keresné. Egyik szemét a csomagján, a másikat a záron tartva a jobb kabátzsebébıl elıhúzott két drótdarabot, a
balból pedig egy feszítıtőt. Mindhárom eszköz ugyanabban a pillanatban csúszott be a zárba. Bármelyik átlagos
szemlélı megesküdött volna rá, hogy a nagyon késın hazatérı, vagy figyelemre méltóan korán munkába érkezı
fiatalember mindkét kezével megmarkolta a kulcscsomóját, és most gondjai támadtak a rozsdás, bakafántos öreg
zárral.
- Ajánlom, hogy igazad legyen - suttogta. - A nap most már akármelyik másodpercben felkelhet.
Bízz bennem.
Ó igen - gondolta magában Khalil - Biztos vagyunk benne, hogy úgy is lesz. Az öreg Yale engedett a tapogatózó
álkulcsoknak, és a kilincs elfordult az ujjai alatt. A nehéz acélajtó mögött egy barátságtalan, visszataszító folyosó tárult
a szeme elé. A plafon magasan volt, de ettıl csak még szőkebbnek tőnt, és a felületes söprés csak még
szembeszökıbbé tette a sarkokban felgyőlt elhanyagolt porcicákat. A Ravnos felkapta a bıröndjét, és halvány
megvetéssel végigsétált a hallon. Útközben szemügyre vette az ajtókat, és a gondolatai elindultak a jól megszokott
ösvényen: Fényképészek... kamerák... keresnem kell egy orgazdát ebben a városban... import... az „import” rengeteg
bőnt rejtegethet... vajon mit csempésznek... Ügyvédek... átkozott hólyagok... Eh... Látom a lépcsıket. Te kurafi... A
„munkaadója” a felfelé tartó lépcsıkhöz irányította. Egy kis piszkos fény szőrıdött be néhány magas, soktáblás öreg
ablakon a lépcsıházba. Csupasz tégla és repedezett cement várt Khalilra, a lába alatt a padlót pedig szilánkos
faburkolat borította. Mondd, öregember, vajon miért nem hiszem, hogy a gazdag kígyók egy ilyen lepratelepen élnének?
Megérkezett egy újabb lépcsıhöz, és egy újabb ablakhoz. Eddig csak az utcai lámpák világítottak keresztül rajta. Khalil
felnézett, és még több üveget látott: tetıablak a tetın - a tetı szinte csak tetıablakból állt. Kilépett egy fémfolyosóra,
és megpróbált nem végigdübörögni rajta. Azonban a kölcsönvett cipık elárulták: új, és kemény bırbıl készültek (a
legjobb olasz bır, dicsekedett a donor), és minden lépésnél jól hallhatóan koppantak a fémen.
A Roma elfintorodott, de folytatta útját.
A függıfolyosó végén egy csőrkapu mérető elcsúsztatható acéltábla éktelenkedett. Khalil megtorpant elıtte,
megtapogatta a széleit, alul-felül szemügyre verte a rozsdás fémgörgıket, majd megérezte a belsı vonzást, ami
elvezette az ajtótól. A ráncigáló érzés addig nem volt elégedett, amíg vissza nem lépdelt néhány lábnyit, és meg nem
állt egy sokkal kevésbé érdekfeszítı objektum elıtt: egy egyszerő, jelöletlen ajtó elıtt, az ikertestvére annak, amit a
bejáratná) tört fel.
- Itt?
Itt.
- A nap már majdnem felkelt. Ez a hely...
Nyisd ki azt az átkozott ajtót.
Khalil munkához látott, és az ajtó egy olyan szobára nyílt - ezt nem tudta nem észrevenni -, amelynek két falát csupán
ablakok alkották.
Az ajtóból úgy tőnt, mintha valaki lakna ebben a hatalmas öntelt térben. Voltak itt könyvek, fotelek, és egyéb, por által
nem is érintett bútorok, amelyeket úgy rendeztek csoportokba, hogy a hatalmas egylégterő lakást több szobára osszák.
De nincsenek falak - gondolta Khalil. Légy átkozott. Ha még egyszer abban a kibaszott dobozban kell aludnom...
Hirtelen felfedezett valamit - valakit - aki érdekelheti, és elnémult a fecsegése. Hesha kedvenc kis halandóját, Elizabeth
D-valami... Dim-valami... Hesha csaját, na, aki csendben, dermedten, és halálsápadtan ült a lakás közepén. Jól
láthatóan rettegett. Khalil felvonta az egyik ördögi kis szemöldökét, aztán elmosolyodott. A lány nem mondott semmit,
és nem is mozdult. A Ravnos elgondolkodva figyelte.
Nem egyszerően csak ült a székben, hanem hozzá volt láncolva. A kezei elég békésen pihentek a szék karfáján, de a
csuklóira, és - pillantott lejjebb Khalil - a bokáihoz bilincseket erısítettek.
Ha Hesha itt lenne, a nyíló ajtó már régen elıcsalogatta volna. Ha pedig Hesha nincs itt... a Ravnos megnyalta az
ajkait.
- Hello, drágaságom - mondta Khalil Ravana egy gonosz mosoly kíséretében - Hiányoztam?
Két lusta ujjal becsukta az ajtót, és belépett a szobába. Páváskodva megközelítette a megbilincselt lányt, majd
kárörvendıen lenézett rá. Csak annyira közelítette meg, hogy ezzel összerándulásra késztesse, és a lány ezt meg is
tette - nagy örömet okozva ezzel a Ravnosnak. Innen már a korábbinál több részletet is ki tudott venni. Látta a vért a
nyakán. Egy emberi lény rémült sápadtsága mostanra már valami rózsaszínőbbre kellett volna váltson - vérvörös dühre,
felháborodott pírra, vagy akár csúnya, foltos félelemre. De Elizabeth arca fehér maradt.
- Látom, elıléptettek - hajolt közelebb leereszkedıen hozzá Khalil - Üdvözöllek a családban, kedvesem.
A lány ajkai és torka megvonaglott, mintha egy hajszál választaná el a rosszulléttıl.
- Köszönöm - nyögte ki végül erıtlenül.
Khalil kihasználta a mozgásképtelenségét, és kisétált a látómezejébıl. Pontosan a széke mögött három ovális, nyitott
tetejő szögelt doboz állt egy keskeny asztalon. Khalil felkapta a legnagyobbat, és a próbálkozást egy ígéretes,
pénzhangú csörrenés jutalmazta. A Ravnos beletúrt az érmék közé az egyik koszos körmével: Angol... Német...
aprópénz, és itt amúgy sem venné semmi hasznát.

12. oldal
 Névtelen
- Nos - kezdte fecsegı hangnemben -, hol lehet Hesha ma éjjel, kis Lizzie?
A második dobozban gombok, kulcsok, gombostők és kitőzık össze nem illı halmaza lapult. Khalil turkálni kezdett a
kacatok között - és talált is egy Yale-t, ami láthatóan a lenti ajtóba illett, és a Schlage-t, ami pedig a fenti testvérét
nyitotta. A pótkulcsokat elsüllyesztette a nadrágja hátsó zsebébe. Elizabeth kelet felé nézett az acél oszlop másik
oldalán.
- Nem tudom - felelte.
- Valóban? - mormolta Khalil, és felvette a legkisebb dobozt - Vajon miért nem hiszek neked, drágaságom?
Arany és ezüst ragyogott a dobozban: fülbevalók, egy karperec és egy zsebóra. A Ravnos a dzsekijébe ürítette a
zsákmányt, majd újabbat keresve körülnézett.
- Elment - felelte a lány, és a hanghordozása megragadta Khalil figyelmét: felismerte a valódi kétségbeesést, ha
hallotta.
Khalil tekintete megakadt a szófán, a lánynak címzett levélkupac tetején felejtett üzeneten: a tetején jó! látható
macskakaparással az állt, hogy „Lizzie”. Ez az ı lakása - döbbent rá a Ravnos, majd összevonta a szemöldökét. A
hatalmas szobában mindössze egyetlen másik ajtó volt, és az nyilvánvalóan a vizesblokkba vezetett. Küzdelemnek,
vagy behatolásnak nem volt semmi nyoma - eltekintve persze a saját betörésének nyomaitól. Mi a nyavalyát keres itt
egy friss halott Setita egyedül, ırizetlenül, kifeszítve és elıkészítve a napnak? Khalil a szeme sarkából kinézett az
ablakon, és úgy találta, hogy van még ideje feltenni néhány kérdést, és kibányászni, amit csak lehet. Persze ez azt
jelenti, hogy megint a bıröndben kell aludnia, de...
- Valóban? - mondta hangosan - Ez nagyon furcsa. Mikor legutóbb találkoztunk, ti ketten úgy voltatok, mint a borsó
meg a héja... te pedig nyilvánvalóan... közelebb kerültél hozzá azóta - érintette meg az egyik ujjával puhán a
vérnyomot a nı nyakán, aki erre összerándult - Ugye İ tette ezt veled?
- Igen...
İ volt.
Khalil megvizsgálta a vastag láncokat ott, ahol keresztezték az oszlopot. A lány küzdött - amikor már túl késı volt. Mély
horzsolások éktelenkedtek a festett felületen, és az erılködı izmai lepattintották a rozsdát néhány láncszemrıl.
- És mik ezek a láncok?
Elizabeth nem felelt.
Igen - erısítette meg a hang Khalil fejében. Egy újabb kérdés tódult a Ravnos ajkaira, de visszanyelte, és arrébb sétált.
Dühösen suttogni kezdett, amint kiért a lány hallótávolságából...
- Hol van Hesha?
Elkerülhetetlenül... feltartóztatták.
- Akkor mi a pokolért vagyok én itt? A nıért.
- Tudtad, hogy ı nem lesz itt, de semmit sem szóltál nekem errıl... - halkította le ismét a hangját Khalil - Nem mondtál
nekem semmit. Kezdek ebbe belefáradni.
A nı hozzá van kötve - mondta a hang, mintha Khalil meg sem szólalt volna. Hasznodra lehet, ha követni akarod a
nyomát.
- Várj egy pillanatot. Azt hittem, te tudod, hogy merre van. Megmondhatnád nekem, akár most rögtön, hogy hol
találom...
Ne merj félbeszakítani, te kölök. Persze, hogy tudom, hogy hol van most... de Hesha bármikor megszabadulhat a
kövektıl, ha rájön a többi képességük mibenlétére is. Miért erıltetném meg magam Hesha levadászásával, ha te magad
is éppen olyan jól boldogulnál, ha rendelkezésedre állnak a megfelelı eszközök? És ami még ennél is fontosabb, sem
idım, sem kedvem nincs arra, hogy kézen fogva vezessek oda egy démont egy kígyóhoz. Más dolgom is van ezen kívül,
kutya.
Khalil hátán felállt a szır, de sikerült csendben maradnia.
Az „igaz szerelmérıl” fogod ıt kérdezgetni, és fenyegetni fogod, hogy kiszeded belıle, amit tud. Aztán közlöd vele, hogy
ha akarja, akkor rájöhet Hesha tartózkodási helyére, még akkor is, ha elıtte nem mondtuk el neki. Szedd ki belıle az
információt, és én megmondom neked, ha hazudik. Menj.
Khalil letérdelt a lány mellé. Ujjai pókokként suhantak végig a láncon, szemrıl-szemre követte a kötelékeket egészen a
nı karjáig. Elizabeth bıre libabırös lett az érintése nyomán, de továbbra is mozdulatlan maradt. A Ravnos ujjai elérték
a csuklóit, és megsimogatták a nehéz fémkarpereceket, aztán odahajolt a füléhez, és egy sóhajtásnál alig erısebb
suttogással megszólította:
- Áruld el nekem... még mindig szereted? Még most is imádod? İrülten vágysz rá? Bármit megtennél érte?
Elizabeth összeszorította a száját, és lehajtotta a fejét. Egy sötétvörös könnycsepp gördült lefelé az arcán. Az ura késik
- gondolta Khalil - És a nyomorult rabszolga magányos...
- Ideje kiterítenünk a lapokat, kedvesem. Én Heshát keresem. Te segítesz megtalálni, és pedig létrehozom a csillagok
között született szerelem boldogító újraegyesülését. Ha hazudsz nekem, vagy becsapsz, vagy bármivel megpróbálkozol,
akkor itt hagylak a napnak. Megegyeztünk?
- De én nem...
- De te igenis tudod, és segíteni fogsz nekem megtalálni, mert szereted ıt.
Elizabeth szemei elkerekedtek, de aztán az arcán ismét megjelentek a rettegı vonások. A hangja remegett.
- Mit akarsz tenni vele, ha megtalálod?
- Engedd, hogy én tegyem fel a kérdéseket, kedvesem.
Khalil belenyúlt az egyik zsebébe, és elıhúzott egy egyszerő aranygyőrőt, amibe egy homályos zöld ékkövet foglaltak.
Kifeszítette Elizabeth jobb kezét, és a tenyeréhez érintette az ékkövet.
- Ha igazat mondasz, a kı kitisztul. De ha hazudsz - folytatta fenyegetıen -, a kı elfeketedik.
A Ravnos jelentıségteljesen a zöld drágakı felé pislantott, majd felkészült egy könnyő kis illúzió felidézésére.
- Hesha szeret téged, nem igaz, drágaságom? Ezt még én is láttam Calcuttában. Tehát - akkor miért tenne ilyet veled?
Elizabeth a győrőre meredt, és nem szólt egy szót sem.
- Meglehetısen gyönyörő reggelnek nézünk elébe. Talán itt kellene hagyjalak, hogy te is kiélvezhesd a látványt.
Elizabeth gyorsan szóra nyitotta a száját, de ugyanilyen gyorsan ismét összeharapta az ajkait. Khalil ügyelte a szemei
mögött lezajló küzdelmet. Az arckifejezése... mi is volt az? Nem pusztán félelem, bár a lány is legalább olyan gyakran

13. oldal
 Névtelen
és aggodalmasan ellenırizte az ablakokat, mint ı maga. Jı Isten, a fény... Vajon büszkeséget látott? Mire volt büszke?
Miért? Vajon az érzéseit próbálta elrejteni? Nem - Khalil tudta, hogy az arcán tükrözıdı érzelmek elegendıek ahhoz,
hogy olvasson bennük. Csak egész egyszerően nem értette a nyelvet.
- Nem akarta, hogy kövessem! - sikoltotta végül kétségbeesetten.
Igaz - erısítette meg a hang. Khalil beburkolta a követ egy tisztább, sápadtabb képpel, és a mélyébe meredı Elizabeth
arcára kiült a döbbenet. A Ravnost meglepte a meglepettsége, és azért küzdött, hogy ez ne látszódjon meg rajta.
Elizabeth folytatta:
- Neki... volt egy kis dolga Long Island-en.
A kı tovább tisztult, és Elizabeth jól látható döbbenettel meredt rá. Khalil magában megveregette a saját vállát. Egy
pillanat alatt rögtönözte ezt kis hazugságvizsgálót, és láthatóan eszméletlenül jó ötletnek bizonyult.
- Nem akarta elmondani nekem, hogy mi dolga van ott, de én tudtam, hogy valami veszélyesre készül. Láttam ezt a
kifejezést az arcán - ezt a reményvesztett kifejezést - szipogta Liz - Nem akartam, hogy egyedül menjen... de ı nem
akarta, hogy az útjában legyek. Én... elvesztettem a fejem. Ki... ki kellett üssön... ahogy téged is kiütött még
Calcuttában.
Igaz - mondta a láthatatlan hallgatózó. Khalil kitisztított egy-két apró hibát a smaragd képébıl, de aztán felmordult:
- Én egy kicsit másként emlékszem erre. Elizabeth szinte hisztérikusan felnevetett.
- Miért pazarolná a karókat, ha kéznél van egy ilyen szép kis bilincs.
- Igen - értett egyet jelentıségteljesen a Ravnos. - Nagyon szépek. Minden igaz. Most oldozd el, és vonuljatok
fedezékbe.
- És azt hiszem, hogy valami szörnyőség történt vele... még nem jött vissza, és már nincs több idı... - nyelt nagyot a
nı, és a fejével a mőhelye felé intett. - A munkapad alatt találsz drótvágókat. A régi zárak miatt tartottam meg ıket, de
valószínőleg erre a célra is megfelelnek majd.
Khalil már ugrott is, és feltúrta az asztalt. Egy pillanatig csak nézte a fémvágók hosszúszárú acélpengéjét, és a
kovácsoltvas üllıit, aztán lekapott egy kávéscsészére való fogót és óráseszközt a fölötte lévı polcról.
- Olaj? - vakkantotta élesen.
- A legfelsı polcon, a kék bádogdobozban. Siess!
A saját eszközeit, és a lány készletének néhány hasznos darabját felhasználva Khalil nekiesett a zárnak. Két perc alatt
kinyitotta a bal csuklót és a bal bokát tartó bilincseket. A nı remegve bontakozott ki a fotelbıl, és közben a Ravnos
letekerte a láncokat az oszlopról és a fáról. Végül Khalil sürgetıen megragadta Elizabeth karját közvetlenül a válla alatt,
és meg sem várva, hogy kiszabadítsa a többi végtagját, a fürdı felé kezdte vonszolni.
Elizabeth fájdalmasan sántikált mellette, és Khalilnak támogatnia kellett. Már az a kevés fény is égette a szemüket és
könnyeket csak elı, amit a hajnal átpréselt a horizonton. Úgy tőnt, hogy a nıt jobban megviselik a sugarak, és Khalil
nagyon örült, hogy már jó régen túljutott a saját elsı éjszakáin. Becsapta maga mögött az ajtót, és ráfordította a zárat.
Egy kicsit jobban érezte magát, amikor már volt egy ajtó közte és a hajnal között. Liz a lámpa kapcsolója felé
tapogatózott. Khalil félresöpörte, és gyorsan lekapcsolta, aztán felkapott egy törölközıt, és lázas igyekezettel
begyömöszölte az ajtó alá.
A nappal hüvelyknyi magasságú, vakító sávja egyre fényesebb lett, és a bıre viszketni kezdett. A háta mögött
mozgolódni kezdett a lány - hirtelen egy hatalmas lepedıt nyomtak a kezébe. Khalil gyorsan betömte a repedésbe, és
követelızıen hátranyújtotta a kezét. A felmosórongy, egy póló, fürdıszoba szınyeg, a zuhanyzófüggöny - Khalil és
Elizabeth együttes erıvel darabokra szedték a fürdıszobát, és lebarikádozták magukat a nap elıl. Harminc másodpercig
tartott - harminc órának tőnt. Végül a sötétben Khalil a lány karjára tette a kezét, és lehúzta a földre.
Gyorsan kibújt a dzsekijébıl, és egy rögtönzött párnát göngyölt belıle, amit szó nélkül betett Elizabeth feje alá. A lány
nem tiltakozott. A Ravnos a lehetı legkényelmesebben elrendezte újsütető társának a testét a WC mellett és a
mosdókagyló lefolyója alatt, és a bilincs láncait félrehúzta az útból. Még várakozott - leküzdve a késztetést, hogy ott,
abban a pillanatban ı maga is lefeküdjön - amíg a lány szemei lezáródtak, és az arca ellazult a nappali álom hatására.
Khalil átvezette a láncokat a kagyló alatt a csupasz lefolyócsövek között, és újra megkötözte a lány kezeit és lábait.
Aztán megingott, belezuhant a fürdıkádba, és a feledés ıt is elbontotta.

1999. július 31., szombat, este 9:27

Az Isteni Szt. János katedrális
New York városa, New York

Khalil Ravana egy pillanatra megtorpant a mestere által kijelölt ösvényen. A fenyegetı, hegynyi mérető épülettel
szemközti sarokról óvatosan szemügyre vette a templomot. Néhány felfelé irányított reflektor világította meg a faragott
köveket, és szórtak hosszú, koromsötét árnyékokat mindenfelé. A Ravnos érezte a sürgetést a lábaiban, hogy induljon
el a szeme elıtti területen a legsötétebb, legkuszább rész felé, és a pillanatnyi megtorpanása megnyúlt, végül pedig
valódi, ideges toporgássá változott.
Elgondolkodva megdörzsölte az állán a borostát, megsimogatta a bajszát és a szakállát, és végignézett saját magán.
Azonnal jobban érezte magát egy kicsit. Korábban már lecserélte a merev öltönyt, egy az ízlésének sokkal inkább
megfelelı ruházatra. A széles hajtókájú és felhajtott ujjú borszínő selyeminget szétgombolva viselte, és így a széles
résen át jól látszott az izmos hasfala és a mellkasán göndörödı fekete szır. A szín hiánya és a katonai fantáziátlanság
miatt eddig idegenkedett a kakitól, de az amerikaiak képesek voltak ezt is megváltoztatni. Khalil magáévá tette a
stílust, amit még Chicagóban látott meg: a nadrágjába nem főzött övet, és a ruhadarab így szinte lecsúszott a
derekáról, ezzel pedig felfedett egy csíkot az élénk, és gyönyörő színekkel festett selyembıl. A finom, nyomott szatén
alsónadrágot a nadrághoz hasonlóan szintén lecsúsztatva viselte. Rövid arany gömblánc díszítette a nyakát. A füstös
smaragdkövet tartalmazó győrő egy hosszabb fekete bırszíjon lógott. Olcsó cipıket viselt - már amennyire a szarvasbır
olcsó lehet - és Khalil számára a vékony, szivacsszerő talp, és a zoknik hiánya szinte a csupasz láb érzetét adták. És az
egész ruhatárat abból a pénzbıl vásárolta, amit Hesha gyermekének az ékszereiért kapott a zaciban. Khalil megnyalta
az egyik ujját, szorosabbra csavarta az egyik homlokába hulló tincset, és az utcán keresztül elindult a templomkert felé.

14. oldal
 Névtelen
- Szólj hozzám - mormogta miközben a gyalogos átkelın haladt - Mit csinálok éppen?
Tegnap itt gazdát cserélt a Szem.
Khalil szemei résnyire szőkültek.
- Itt... tartóztatták fel elkerülhetetlenül?
Igen.
A fiatal Ravnos gyanakvóan rágcsálta a hüvelykujját. Nem szólt semmit, de magában elhatározta, hogy amilyen
gyorsan csak elehet, beszerez egy térképet a városról. Ügy tőnt, hogy a katedrális meglehetısen távol van Long
Islandtıl. Hesha talán ennél sokkal nagyobb utat is megtett tagnap éjjel. Talán az öreg kurafi mégsem tud annyit, mint
amennyit vele el akar hitetni... elmélkedett a nyakában függı győrőt megérintve Khalil.
Ezek után egymás után bukkantak fel az újabb kétségek, mint az üszkös fekélyek. Ha Elizabeth tényleg annyira
hasznos, akkor vajon miért ragaszkodott hozzá a hang, hogy ma éjjel ıt hagyja hátra. Khalil győlölte, ha ırizetlenül
kellett hagynia a kincseit (és az ı felfogása szerint most már a lány is ezek közé tartozott). Mi lesz, ha Hesha visszatér,
hogy összegyőjtse a lány hamvait? És ha múlt éjjel az egyik embere az épület valamelyik szárnyában várakozott...
Calcuttában egy egész falkányi szolgáló vette körül a Setitát. Miért lenne ez másként New Yorkban? A Ravnos hátán
végigfutott a hideg. Amíg ı aludt, Thompson - vagy ami még ennél is rosszabb, az Áspis - ott lapulhatott valahol a
lakásban. Ez a gondolat megtorpanásra késztette.
Mozdulj. Khalil gyomra elıre lendült, de ı ügyet sem vetett rá.
Szüksége volt egy másik információforrásra. Tőrhetetlen, hogy attól a dologtól kell függnie, ami a mesterének nevezi
magát.
Indulj már, te mocsokban fetrengı patkány. A hang úgy ösztökélte elıre, akár egy lovat. Khalil elhatározta, hogy még
egy kis ideig mozdulatlanul áll, ha másért nem, hát akkor azért, hogy megállapítsa, képes-e rá. Az ösztökélı szavak
mellé egyszerre korbács is került - a fájdalom a régi sebekben. A szolgáló megremegett a támadás alatt, de végül úgy
találta, hogy képes lenne ellenállni neki. Elmosolyodott. Ez az öreg valami a fél világon keresztül talán még Calcuttából
is képes elérni ıt, de a távolság meggyengítette a hatalmát. Khalil mélységes elégedettséggel engedte, hogy az erı
elıre lódítsa.
A szemközti saroknál meglepetten pislantott, és összevonta a szemöldökét. Volt a távolban valami furcsa fény, ami nem
származott, nem származhatott egyetlen hétköznapi lámpától vagy környezı tükrözıdéstıl sem. A feléledı kíváncsiság
vonzotta Khalilt a fényhez, és egy kerülı úton - gyakorlatilag az oldalába került - megfontoltan megközelítette. A sápadt
kék, ködös derengés vékony szalagja két vagy három háztömbnyivel lejjebb fordult ki egy mellékutcából, és egyenesen
a katedrális épületegyüttese felé tartott. A derengés ívben felszökkent egy alacsony épületre, majd ugyancsak ívelten le
is ugrott róla, és eltőnt a kerítés mögött.
- Ezt te tetted oda, vagy valóban ott is van? - kérdezte Khalil a láthatatlan mesterét.
Megdöbbentı, hogy mennyire nem vagy képes világosan és artikuláltan kifejezni magad. Feltételezem, hogy a Szem
által hátrahagyott reziduumra gondolsz, és nem az égboltra, a földre, vagy bármelyik másikra a több tízezer dolog
közül, ami a közvetlen közeledben megtalálható.
- A kék derengésre gondolok - szőrte Khalil az összeszorított fogai között.
Ott van. Én csak lehetıvé teszem számodra, hogy meglásd. Igazán ritka szempárra lenne szükséged ahhoz, hogy a
segítségem nélkül is felfedezd.
Khalil elindult a szent föld határa mentén. Átbújt a derengı ív alatt, és olyan aprólékos vizsgálatnak vetette alá, mint
mindent, amit a klántársa juttatott neki. Csak néhány hüvelyk magas és széles volt, és egy nagyon tekervényes és
szabálytalan vonalat írt le az éjszakában, bár távolabbról szemlélve az ív tökéletesen simának tőnt. Enyhe hideget
érzett, ha a kezét beletartotta a fénynyomba. Ha egyenesen belenézett a fénybe, akkor a városon és az utcán kívül
semmi egyebet nem látott, de ha kívülrıl elnézett mellette, akkor már sokkal pontosabban le tudta írni a jelenség
színét. A fény olyan vénaszerő kék volt, mint a halottak bırének, vagy egy vízbefúlt ajkának az árnyalata, csak sokkal
halványabb. A Ravnos elfogadta a valódiságát - bár még mindig voltak fenntartásai - és átsétált a körülkerített terület
túlsó oldalára, hogy megnézze, távozott-e a Szem.
A túloldalon távozó Szem egy olyan területre érkezett, ami a Ravnos gyakorlatlan szemeinek egy kert és egy roncstelep
keresztezıdésének tőnt. A halál-kék fény egy nyilvánvalóan lehetetlen utat követve haladt elıre, hátra, fel, le, és
jobbra-balra a kert sövényei és virágágyásai között. Egy helyen a lidércfény el is merült a sima, egyenletes talajban.
Máshol a Ravnos két ívet látott - valószínőleg ugrásoknak gondolt volna ıket - amelyek tizenkét lábbal a föld szintje
fölött csatlakoztak egymáshoz - a Szemet hordozó személy valószínőleg itt ért földet és rugaszkodott el újra.
- Nem is tudtam, hogy a kígyók tudnak repülni - jegyezte meg sötéten, majd elindult, hogy a végére járjon ennek a
rejtvénynek.

*****

Egy halott, magányos és gyanakvó lány figyelte ıt a vastag tiszafa sövény alól. Amint észrevette az idegent, a lány
abban a pillanatban berohant a fekete árnyékba és amennyire tıle telt, elrejtette sápadt kezeit és arcát a talajban.
Rövid ideig még reménykedhetett abban, hogy a férfi csak egy átlagos lakója a városnak - hogy elsurranhat a kerten
keresztül, ha akar, és csak arra kell majd ügyelnie, hogy elkerülje azt a néhány mőködı lámpát, amelyet a helyi
vandálok meghagytak.
Azonban az idegen minden egyes lépésével egyre erısebb lett benne a tudat, hogy a férfi nem ártalmatlan, hogy ı nem
ember, és nem véletlenül vetıdött erre. A lány meglehetısen tisztán látta a kísérteties fényt a levegıben - és azt is
észrevette, hogy a férfi is látja, és hogy határozott és baljóslatú érdeklıdést tanúsít iránta. Most már nem mert
mozdulni. Éppen egy kis nyomolvasással volt elfoglalva a visszataszító kútszerő valaminél, amikor a férfi felbukkant. A
levegıben ott volt a legsőrőbb a derengı anyag, és ebben a pillanatban az idegen nem egész egy yardnyira állt tıle.
Amikor hátralépett, hogy egy másik szemszögbıl is megvizsgálhassa a fénylabirintust, a csupasz bokája alig
hathüvelyknyire került a lány orrától. A várakozásainak megfelelıen érezni lehetett rajta a sír szagát. Azt kívánta,
bárcsak tudná, hogy csap-e bármilyen zajt, ha belesüllyed a földbe, és ha egyszer már elsüllyedt, akkor vajon ki lehet-e
ásni a testét, hogy aztán elégessék, vagy karót döfjenek belé. Azt kívánta, bárcsak tudná, hogy milyen hosszan marad
meg a levegıben a nyom - a köd, ami ebben a hıhullámban nem is lehetett köd. Ha halványulni kezd, akkor elı kell

15. oldal
 Névtelen
jönnie. Nem számít, ki ez az idegen, vagy hogy kinek dolgozik, egyszerően nem engedheti, hogy a nyom csak úgy
elolvadjon.
És ha éppen İ a nyom? - kérdezte önmagától.
Az idegen egy világosabb, megvilágított folton torpant meg. A ragyogás ott felemelkedett - pontosan egy embernyi
magasságba, gondolta a bokor aljában beverı lány - és egyenesen, minden további kitérı nélkül az utca irányába indult
tovább...
És teljesen eltőnt, mielıtt a járdát elérte volna. Az idegen egy hosszú percig bámulta a nyomot, aztán színpadias és
heves dühkitöréssel magasba dobta a karjait.
Mondott valami, és a lány a fülét hegyezve próbálta elcsípni a szavakat.
- Mi az ö-ördög f-folyik itt? - hebegett vegytiszta dühében Khalil, az értelem határához közel.
Valaki elvitte, és nagyon okosan elrejtette.
- Micsoda... még elıled is?
Khalil elméjében fenyegetıen felágaskodott a jelenlét. A Ravnos öntudatlanul is meghunyászkodott. Természetesen
nem. Az az enyém. Látom, hogy hol van. Egyszerően csak nem tudom, hogy hol van. A kemény hangvétel mögött a
fiatal Ravnos megérzett valami váratlant: a csodálatot. Még a környezetében sincs semmi olyasmi, ami elárulná a
helyzetét. Valaki használta az eszét.
- Akkor mi a picsáért hagytad, hogy végigloholjak ezen az átkozott neonsugáron? Mi a picsáért nem voltál képes kibökni
egyetlen utalást sem?
Nem kérdezted - felelte ırjítıen a hang.
Khalil keze rángatózni kezdett. Emberfeletti erıfeszítéssel sikerült megıriznie az önuralmát:
- Kinél van? - kérdezte csendesen - Itt harc volt. Azt mondtad, hogy gazdát cserélt. Tehát... - szívta be a levegıt
kizárólag a lélegzés kedvéért a Ravnos - Többé már nem a Hesháé. Akkor, kinél van a Szem most? - csak az utolsó szó
leghalványabb hangsúlyossága árulta el Khalil csalódottságát.
Leopoldnál.
- Leopoldnál.
Az a Torreádor, akitıl Hesha és a kísérete elvették a Szemet. A hang itt szünetet tartott, és egy új árnyalattal
gazdagodott, amikor ismét folytatta. Ügyelj a hátadra.
Khalil agyának mindössze csak a másodperc egy tört részére volt szüksége ahhoz, hogy sebességet váltson, és a
Ravnos azonnal megpördült. Felötlött benne az az ijesztı gondolta, hogy az ellenség kihasználhatta volna ezt az idıt a
támadásra, de ennek ellenére volt elég ideje, hogy visszanyerje az egyensúlyát, tekintetét a közelben álló magányos
alakra emelje, felmérje a lányt, és még ez után sem jött egyetlen csapás sem.
A lány ırá várt. A keze üres volt, és karjait lazán lógatta maga mellet, bár a karmait kieresztette. A tekintetével a
Ravnost pásztázta, de a füleivel láthatóan igyekezett minden neszt elkapni. Nyakának feszes inai megrándultak, ahogy
igyekeztek úgy fordítani a fejét, hogy elkaphassa a legkisebb neszt is. Meglehetısen nyugodtan állt ott, de ennek
ellenére a testtartása szokatlanul hanyagnak tőnt. A lábak egymáshoz képest kifelé fordultak, mint egy táncosnál, egy
matróznál, vagy egy képzett harcosnál. Azonban ı a lábujjain állt, ellentétben azzal a (rég halott) harcmővésszel, akire
a lány emlékeztette. Valójában annyira a talpa elejére helyezte a testsúlyát, hogy a Khalil el sem tudta képzelni, hogyan
képes meghajlítva és használható állapotban tartani így a bokáit. Ez így nem volt helyes... a Ravnosnak volt érzéke a
harchoz (bár csak ritkán maradt elég sokáig ahhoz, hogy részt is vegyen benne), és most arra a következtetésre jutott,
hogy a lánynak nélkülöznie kellett a kiképzést, bármennyire tehetséges legyen is. Ettıl kezdte egy kicsit - egy nagyon
kicsit - jobban érezni magát.
Még a kevés fény is a Ravnos ellen dolgozott, ami beszőrıdött a kertbe. Khalil tudta, hogy a lány sokkal tisztábban látja
ıt, mint ahogy ı láthatja a lányt. Ugyanakkor egy sokkal kedvezıbb kijárat kerülne a háta mögé, ha sikerülne egy kicsit
megváltoztatni a helyzetüket. Oldalazva tett egy lépést az óra járásával ellentétes irányba, és elégedetten vette
tudomásul, hogy a lány ugyanezt teszi. Ismét oldalazott egy kicsit jobb felé, és a lány továbbra is tartotta tıle a
távolságot. Még egy lépés, és a lány éppen egy rozsdaszínő szobrot megvilágító aprócska reflektor fényébe került.
A lány piszkos volt. Szők, vékonypántos katonai felsıt viselt, és egy farmernadrágot, ami semmiben sem vált hasznára
az alakjának (azon kívül, hogy lehetıvé tette a mozgást). Levelek, forgácsok és fenyıtüskék ragadtak az
összegubancolódott göndör hollófekete hajába. Volt valami a sötét, mogorva arcban... Khalil egy kicsit tovább terelgette
a körtáncban, amíg a lámpa teljes erejével rá nem sütött.
A reflektor fénye alulról világította meg a lányt, és kísérteties árnyékokat vetett az arcára. A járomcsont ívét egy heg...
nem, egy nyílt seb csúfította el. És a fény csodálatos részletességgel tárta fel hegyes, nem emberi fülét.
Egy Gangrel, gondolta Khalil. Összeszorult a gyomra, már ami megmaradt belıle. Eljövök a világ legnagyobb városába,
és egy vadonimádó gyakorlatilag az elsı vérszopó, akivel találkozom. Khalil klánja és a Gangreleké között dúlt a
legrégebbi és legádázabb viszályt, amelyben a Romák valaha is részt vettek, bár ezt a vitát Khalil még halálában sem
volt képes megérteni. Ez az ellenségeskedés minden jel szerint követte az Újvilágba a cigányokat - akik miatt kirobbant
ez az egész. Azonban a lány ránézésre nem tudhatta, hogy ı Ravnos, ugye? Most már kezdte bánni, hogy lecserélte a
ruháit. Mi értelme ruhákkal lenyőgözni a halandó rokonaidat, amikor még azt sem tudott, hogy él-e itt közülük bárki is,
és még akkor sem tudnád, hogy miként akadj a nyomukra, ha véletlenül mégis élnének néhányan ebben a városban? A
pokolba.
A Ravnos hirtelen rádöbbent, hogy már éppen azon a helyen áll, ahová el akart jutni. Már megnézhette magának a
lányt, és a háta mögött ott volt a gyors és egyszerő menekülés útja. Most elhátrálhatna, és ezzel felfedhetné, hogy tart
a lánytól - magabiztosan hátat fordíthatna, és közben reménykedhetne, hogy elég ideig kitart az amnesztia, vagy hogy
akkor késztetheti támadásra a lányt, amikor azt ı szeretné - vagy megpördülhetne, és nekiiramodhatna. Ismét vetett
egy pillantást az eltorzult lábfejre, és úgy döntött, hogy valószínőleg a lány a gyorsabb futó. Khalil szóra nyitotta a
száját - általában a beszéd volt a leghatékonyabb fegyvere.
Azonban a Gangrel rávetette magát, legalábbis a társalgás szempontjából.
- Te is látod a nyomot - mondta a vad lány éles, sürgetı és nagyon fiatal hangon - Követted - bizonygatta.
- Valóban?
Khalil megpróbált annyi BBC-t erıltetni a hangjába, amennyit csak lehetett. Hamis angol, hamis brahmin, hamis bábu...
bármit, csak ne az utcagyerekek Roma akcentusa...

16. oldal
 Névtelen
- Miféle nyomot?
- Egész idı alatt figyeltelek. És hallottalak is - tette hozzá vádaskodóan - Mondd csak, ki a fene az a Hesha?
- Elnézést, hogyan?
- Azt mondtad, hogy Heshánál volt... az. Aztán azt kérdezted, hogy most kinél van, aztán egy másodperccel késıbb
válaszoltál is saját magadnak: Leopoldnál - A Gangrel tett egy lépést Khalil felé, és ı megpróbált a lehetı legkevésbé
feltőnıen hátrálni - Tehát, ki ez a Hesha? Ki ez a Leopold?
Khalil megnyalta az ajkait.
- Az attól is függ, hogy ki kérdezi, ugye?
A pokolba, ez bizony nagyon is igaz volt. A lány összevonta a szemöldökét.
- Ramona - A lány tartásában látható feszültségbıl eltőnt egy kicsi, és a helyét átvette a józan büszkeség. - Ramona
Tanner-gyermek - mondta, majd habozva elhallgatott, mintha még hozzá akarna tenni valamit, de végül határozottan
elharapta a mondanivalóját.
- Hesha egy Setita, Miss. Tanner-gyermek - mondta Khalil, de a lány arckifejezése nem változott - Tisztában vagy azzal,
hogy mi a Setita? - tette hozzá elgondolkodva a Ravnos.
- Hát nem Torreádor.
Bár a mondat kétségtelenül kijelentés volt, azonban a hanghordozása egy árnyalatnyi kérdést is csempészett bele.
- Nem az - felelte a bajszát simogatva a Ravnos.
De miért gondoltad, hogy az? - tette fel a kérdést magában.
- Ebben tökéletesen igazad van - folytatta hangosan, és figyelmen kívül hagyva a kétkedést a lány hangjában
halványan elmosolyodott, mintha Ramona egy mérsékelten humoros viccet adott volna elı az elıbb.
A Gangrel teste egy árnyalatnyit tovább lazult.
- Egy Torreádort keresek. Amikor legutóbb láttam, akkor még nála... nála volt az.
Khalil végigmérte a lányt, és úgy döntött, hogy megkockáztat egy kis igazságot.
- A Torreádorodat Leopoldnak hívják.
A lány fülei felágaskodtak, és a szemei összeszőkültek.
- Honnan a picsából tudod te ezt? - szegezte neki a kérdést.
- Én magam is rá vadászom - felelte vidáman a Ravnos, és újra felvette az álcázó stílust - Azért tettem meg ezt a
hosszú utat Indiából, hogy megkeressem és elpusztítsam ezt a Torreádort... puszta kézzel, ha szükséges - Hátul a
fejében egy üres kis kuncogás hangzott fel, de ı ügyet sem vetett rá - Szülıföldemen jelentıs démonvadászként, és
farkasölıként ismernek - sütötte le szerényen a szemét Khalil.
A lány reakciója készületlenül érte. Ramona felnevetett, egyszer, rémisztıen, mintha ugatna.
- Te? Egyedül?
Ostoba hazudozó. İ látja a nyomot, és magán viseli a Szem jelét. Sokkal jobban tudja, hogy mire képes, mint te.
Khalil a fekete szemei mögé rejtette a keserő érzéseit, és a lányra villantotta a keleti bölcsek titokzatoskodó mosolyát.
- Természetesen nem - tett egy egyszerő sétáló lépést a lány felé, és úgy tett, mintha elmúlt volna az erıszak
fenyegetı lehetısége. Úgy tőnt, hogy a taktika beválik - Nem vagyok ırült - bármit is mondasz, te vén kurafi - de le
kellett vizsgáztassalak. A sebed... - mutatott még mindig többlábnyi távolságból a sérülésre Khalil - Megnézhetném?
- Onnan is elég jól megnézheted - felelte Ramona.
- Bizonyítja, hogy a Szem közelébe kerültél - mondta Khalil, majd egy pillanatnyi hallgatás után hozzátette - És túlélted.
Talán tudom a módját, hogy miként gyógyíthatod meg...
Én tudom a módját. Mit csinálsz, fiú?
A lány arca összerándult a fájdalomtól, de közelebb jött, és hagyta, hogy Khalil közelebbrıl is megvizsgálja. İ felemelte
a kezét - a karmait természetesen elıbb visszahúzta - és megérintette a bırt közvetlenül a nyílt seb alatt és fölött.
- Elnézést - mondta, amikor a lány összerezzent, és egy meglehetısen természetesnek ható mozdulattal a nyakára
tette a kezét, hogy lecsillapítsa.
- Amerikai vagy? - kérdezte társalgó hangnemben.
- Aha.
- New York-i?
Khalil az arcán tartotta a szemeit, és egy kicsit elfordult, hogy több fényt kapjon.
- Nem - felelte kurtán Ramona, de aztán felengedett - Kalifornia. Még mielıtt... ez elıtt a szarság elıtt. De gondolom
már évek óta itt élek.
- Akkor jól ismered a várost?
- Persze.
- Ismered az itteni Ravnosokat?
A lány elgondolkodott egy pillanatra.
- Persze - felelte magabiztosan - Egy utcai banda Queensben.
- Pontosan - mondta Khalil, majd elengedte a lány nyakát, és kényelmes távolságra tó1e letelepedett a földre. A lány
követte, és lekuporodott egy díszcserép szélére - Ez a Leopold... én tényleg meg akarom találni. Tudok egy s mást a
Szemrıl, és van néhány szövetségesem, aki segíthet. De nem ismerem ezt a várost. Találnom kell valakit, aki ismeri a
terepet. Ez a valaki pedig lehetnél te is. Segíthetnénk egymásnak.
Ramona csendben ült egy percig. Felhúzta és magához ölelte a térdeit, szemeit pedig le sem vette az idegenrıl. Az
arcán egy keserő felhı suhant át, és a vállait egy árnyalatnyival még lejjebb engedte. Aztán végül a szemeit a földre
szegezte. Khalil lenyőgözve figyelte, ahogy a szurtos kezek a merev farmert munkásruhát simogatják, és oda sem
figyelve a szálakat tépkedik. Lassan összeszedte magát - az állkapcsa összepréselıdött, a kezei ökölbe szorultak -
felnézett Khalilra, és ı tıle telhetı legkomolyabb ıszinteséggel viszonozta a pillantását.
- Több kell nálad meg nálam ahhoz, hogy megállítsuk azt a valamit.
- Tudom, tudom. De valakinek meg kell tennie. Ramona felállt, és közelebb ment újdonsült társához.
- Mi a neved? - követelte.
- Khalil.
A Gangrel mintegy beleegyezıen bólintott, és gondosan nyújtózkodni kezdett. Mint egy macska, aki most fogadott
téged örökbe - gondolta a Ravnos. - Vagy egy célpont, aki azt hiszi, hogy jó üzletet kötött, vagy egy nı, aki eldöntötte,

17. oldal
 Névtelen
hogy hazavisz magával... még óvatos, de már az enyém... Eszébe ötlött az utazása a városba, a csövekhez láncolt
Elizabeth... nézte a nyomokat vizsgáló Ramonát... majd mindezek mellett a városra pillantott, és megismételte, csak
úgy magának: Az enyém.
Túl halkan ahhoz, hogy Khalil meghallhassa, a hang is azt suttogta: Az enyém.

1999. augusztus 1., vasárnap, este 9:39

Fulton Mall, Brooklyn
New York városa, New York

Khalil Ravana szeretetteljesen meredt az apró számítógép képernyıre, amelynek fényes, zöld arca azt kérdezte tıle,
hogy zokon venné-e, ha a kivéthez még hozzátennének másfél dollárt, mivel ez nem a saját bankja. Khalil megnyomta
a „Nem” ezüstösen csillogó gombját, mire a gép azt válaszolta, hogy „Kérem, vegye el a pénzét.” A Ravnos mosolyogva
engedelmeskedett. „Kérem, vegye el a nyugtát.” A Ravnos elvette a parányi elıkígyózó papírt, és elégedetten vette
szemügyre a rányomtatott számokat. „Ne felejtse itt a kártyáját.” A Ravnos kihúzta a nyílásból a mőanyagdarabot,
amint felbukkant. „Köszönjük, hogy minket választott, Elizabeth Dimitros. Látogasson meg minket hamarosan.”
- Köszönöm - mondta boldogan Khalil - Úgy lesz.
Óvatos egy lány ez a Liz. Nem a pénztárcájában tartja a PIN kódját, mint az én muzsikus barátom... de a bankok alá
feljegyzi a jegyzettömbjében... Khalil vigyorogva továbbsétált a járdán.
- És most, öregfiú. Mond csak... mert biztos vagyok benne, hogy az a Gangrel kurva azonnal meg fogja kérdezni, ahogy
holnap találkozunk... hogyan is gyógyítom meg a Szem által okozott sebeket?
Nem értek egyet azzal, hogy összedolgozol azzal a lánnyal. Ellened fog fordulni, ahogy a klánjaitok többi tagja is
ellenünk fordult.
- Nos, én nem értek ezzel egyet. Semmit sem tud rólam és az ellentétrıl, és, ahogy én látom, még a saját fajtájáról
sem. Tehát ezt az egyet az én módszeremmel intézzük, rendben?
Csend.
- Rendben?
Feltételezem, hasznos lehet számomra, ha egy másik személyen gyakorolhatod a szükséges módszert. Talán így lesz
elég bátorságod ahhoz, hogy saját magadon is használd, ha arra kerülne a sor. Újabb szünet. De mégis... nem vagyok
benne biztos, hogy megvan benned a kellı bátorság. Az lesz a legjobb, ha a lány éppúgy megtanulja a módszert, mint
te. Így talán lesz ott egy gyógyító is, amikor - és itt egy mélyhangú kuncogás dübörgött át Khalil agyán - a nagy
démonvadász és farkasölı nyomára bukkan a Szem hordozójának.
Keress egy kis kurkumát. Szükséged lesz legalább egy egész, szárított gyökérre, vagy néhány nagymérető reszelékre.
- És hogyan szerezzek ilyet?
Gondolkozz! Kell itt legyen néhány főszerkereskedı. Vajákos. Gyógyfüves. Ez a te gondod, fiú. De majd késıbb törıdsz
vele. Most feladatom van számodra. Keress egy szállítóeszközt.
Khalil kilépett a sarokra, és leintette egy taxit. Egy dobozszerő sárga autó kanyarodott oda élesen elé, és imbolyogva
megállt a járda mellett. Odabenn, a ragacsos mőanyagüléseken a Roma megérezte a feléledı honvágy apró szúrásait. A
mőszerfalhoz egy Ganesha szobrot erısítettek, és szorosan összekötözve, mint valami felajánlás, koszos és kifakult
selyemvirágok hintáztak a visszapillantó tükörrıl. Egy kis mérető kártyán ott állt a sofır neve: Sarat Mukharjee.
Mond a férfinak, hogy vigyen a 2417-B...
Miközben a taxisofır megszólította és bengáliul köszöntötte, Khalil csak „fél füllel” figyelt a hangra.
- Nomoshkar? - kérdezte, majd miután Khalil elmosolyodott és bólintott, lelkesen folytatta ugyan ezen a nyelven -
Hová?
- Harlem, 2417-B Nyugati 119. utca.
Mukharjee grimaszolt egyet.
- Az a városrész nem éppen neked való, barátom. Hadd vigyelek el inkább az unokatestvérem éttermébe. Nagyon jó
étterme van - nagyon népszerő, nagyon elıkelı - de én tudok neked asztalt szerezni. A kiejtésed alapján Calcuttából
származol, és az ı specialitásaik éppen a Calcuttai ételek. Pont, mint otthon.
- Sajnálom, de tartanom kell magam a menetrendhez. Ha tudnám, hogy mennyi idıt fogok ott eltölteni... - hagyta
függıben a kérdést, hátha a mestere válaszol rá.
- Nézd - mondta a sofır, és a kesztyőtartóból elıhalászott egy kártyát - Ha végeztél, hívd ezt a számot, és kérd a
758-ast. Cirkálni fogok, és talán még akkor is a városnak ebben a részében leszek - valószínőleg egy kicsit délebbre, ha
sokáig tart. Ha szeretnél biztonságban kijutni a szomszédságból, akkor nekem se jönne rosszul még egy fuvar... És
talán az unokatestvérem étterme is nyitva lesz még.
Khalil elvette a szamárfüles keménypapír kártyát.
- Köszönöm - mondta, miközben az autó mozgásba lendült, és a mellényzsebébe süllyesztette a számot. - Testvérem,
vajon az unokatestvéred szakácsa meg tudná-e mondani nekem, hogy hol szerezhetnék jó minıségő szárított
kurkumát? - kérdezte még próbaképpen.
- İrölt curryt?
- Nem, magát a gyökeret.
- A nagybátyám zöldséges Queensben. İ tudni fogja, hogy honnan lehetne olyat szerezni. Megkérdezzem tıle?
Khalil elmosolyodott, és a férfi kezébe nyomott egy köteg húszdollárost.
- Nagy szívességet tennél nekem, testvérem, ha igénybe vennéd a nagybátyád szolgálatait. Hívlak, ha végeztem.

*****

A 2417-B három teljes, és egy fél emelettel emelkedett az utcaszint fölé. Egy acélból készült fél lépcsıkar vezetett a
fenyızöldre festett ajtóhoz. Oldalt egy beton lépcsı vezetett le az árnyalatnyit viharvertebb, és sokkal puritánabb
alagsori bejárathoz. A földszinti ablakokból kiszőrıdı halvány derengés megmutatta a takaros, és ízlésesen kiválasztott

18. oldal
 Névtelen
függönyöket. Az emeleti helységekben sötét volt.
Khalil felment a lépcsıkön. Egy szemmagasságban elhelyezett fenyıtoboz alakú csillogó kopogtató vonta magára a
figyelmét. A Ravnos inkább a puszta öklét használva kopogtatott háromszor az ajtón, és azonnal felfedezte, hogy az
ajtó viharvert fa kinézete pusztán megtévesztés: az ökle kemény és szilárdnak hangzó fémnek csapódott, amitıl a keze
lehorzsolódott és bizseregni kezdett.
Az ajtó mindkét oldalán lágyan felragyogtak a lámpák, és Khalil idegesen toporgott a fénykörben. Aztán az ajtó kitárult,
és egy takaros szürke öltönyt és fehér blúzt viselı mosolygó, sötét hajú, sötét bırő nı beljebb tessékelte a házba.
- Kérem, uram, ha lenne szíves követni... - nyitott ki egy újabb ajtót (a bézs színő folyosó mindkét oldala tele volt
ajtókkal) és bevezette egy kis várószobába - értesítem Mr. Jamest, hogy megérkezett.
Khalil egy mosollyal leplezte zaklatottságát. A hölgy (egy titkárnı?) élt, de ezek az emberek lehetnek... akárkik. Bármik.
- Köszönöm, Ms. ... - bólintott a legelragadóbb sármjával a Ravnos.
- Bernadette - felelte a nı, és távozott.
Khalil leült az egyik zöld kárpitos karosszékbe, és szemügyre vette a környezetét. A falat díszítı bekeretezett nyomatok
semmit sem mondtak el a tulajdonos ízlésérıl vagy érdeklıdésérıl. A székével szemben egy vitrinben egy használaton
kívül álló televízió és a hozzá tartozó távirányító várakozott. A szoba közepén álló ovális asztalkán hevert egy
Cosmopolitan az USA Today múlt heti összes számának társaságában. A mellette álló könyvespolcon szétszórva
megtalálta a New Yorker, a People, a Time, és a Life magazinok győrött, és kissé szakadt összes múlt havi kiadását.
Mindegyikrıl teljesen lekapargatták a címzést. Khalil a szınyeg absztrakt mintázata elıtt kirajzolódó lábfejét bámulta.
Eddig még soha nem látott olyan menedéket, amelybıl ennyire hiányzott volna a személyiség. Indiában legalább a
klánt meg tudta volna mondani...
- Mr. James most fogadja Ont - tért vissza Bernadette. A hangjában nyoma sem volt semmiféle akcentusnak, Khalil
felállt a székbıl, és követte a nıt. Az elıcsarnok most még sokkal semlegesebbnek tőnt, mint korábban.
- Jó estét - zengte egy hatalmas termető férfi, aki egy újabb egyszerő és jelöletlen ajtó elıtt állt - Kérem, kerüljön
beljebb, foglaljon helyet, tegye le a csomagját - ropogtatta tovább szívélyesen a szavakat.
A szerencsétlen Ravnos hagyta, hogy egy újabb ízléses és érzelemmentes - ezúttal kék és lazacvörös - székhez
vezessék, és türelmesen megvárta, amíg a házigazda elhelyezkedik a szék egy kerekes változatában. Közöttük egy
fényezéstıl csillogó, mély mahagónibarna asztal terpeszkedett. Egy fehér tejüveges bankárlámpa foglalta el a vérbeli
igazgatói felségterület egyik sarkát, a másikban pedig egy faragott bronzállvány adta mindenkinek a tudtára, hogy az
asztal mögött ülı személyben bizonyos Walter James Ph. D.-t kell tisztelniük. A két tárgy között egy nyeregszínő bırbıl
készült, nagyon finom íróasztalkészlet darabjai hevertek szétszórtan.
Mr. James kinyitott egy dossziét, amit eddig a kezében tartott, mintha csak fel akarná frissíteni az emlékezetét az
aktuális üggyel kapcsolatban - Khalil kezdte egyre inkább úgy érezni, mintha egy ügyvédi irodába tévedt volna. Az
asztal két oldalán álló könyvespolcokon sorakozó kiadványok halványan jogi jellegőnek tőntek.
- Nos - kezdte Mr. James, majd összecsukta a dossziét, és maga elé fektette az asztalra -, nagy örömömre szolgál,
hogy közölhetem Önnel, hogy sikeresen teljesítettük a mi kis megbízatásunkat. Remélem, hogy a hallgatólagos
ügyfelünk elégedett lesz a munkánkkal - tette hozzá nyíltan - Biztosan Ön is tisztában van azzal, hogy menyire
bonyolult eset volt.
Khalil komoran összevonta a szemöldökét, majd biccentett, mintha tökéletesen tisztában lenne azzal, amirıl szó van.
- Ahogy mondja, Mr. James - mondta, és sejtetni engedte a savoir fairé által elkendızött gratulációt.
- Kérem, szólítson Walternek.
A férfi ıszintének tőnt, barátságosnak... de halott volt, természetesen, úgyhogy valószínőtlen, hogy a kettı közül
bármelyik is több legyen egyszerő látszatnál.
- Hallgatólagos ügyfelünk ma reggel rendezte a számláját - mindenféle további bonyodalom nélkül, teszem hozzá
örömmel - és így lehetıvé vált, hogy átadjuk a tárgyat - Mr. James szélesen mosolygott - És ezzel el is érkeztünk az
átadási feltételekhez...
Khalil bólintott, és felvonta az egyik szemöldökét.
- A hallgatólagos ügyfelünk utasított, hogy tegyek fel néhány kérdést - és Walter James mosolya meglehetısen
klinikaivá vált a rövid szünet alatt - csak hogy kiküszöbölhessük a félreértés, megtévesztés, vagy a hamis
személyazonosság lehetıségét... ugye, megérti.
- Természetesen állok szolgálatára - felelte a Ravnos.
- A neve?
Hirtelen teljes pánik lett úrrá Khalilon, aztán a hang megszólalt: Jarek Bhandara. A shilmulo elismételte hangosan, és
nagyon megkönnyebbült, hogy ezek az emberek nem ismerik meg a valódi nevét.
Walter James bátorítóan mosolygott.
- Milyen színő a tárgy?
Vörös, mint a napnyugta. Pontosan ezt mondd.
És Khalil így is tett.
- És most, mi a szó, Mr. Bhandara?
Khalil hallgatózott. A szája megremegett egy kicsit, aztán a hang válasza kibuggyant belıle:
- Talpnyalás - te kurafi.
- És az utolsó kérdés...
- Nincs negyedik kérdés - vágta rá kihívóan Khalil.
- Úgy is van - jegyezte meg Walter James - Nagyon jó - mondta, és megnyomott egy gombot az interkomon -
Bernadette? Kérem, hozza be Mr. Bhandara csomagját.
Ezután Mr. James hátradılt a székében, és elégedetten nézte a vendégét.
- Kérem, engedje meg, hogy a magam és a munkatársaim nevében elmondjam, mennyire örömünkre szolgált, hogy
Önnel és az Ön... ügynökségével dolgozhattunk. Manapság már csak igen ritkán van részünk abban az örömben, hogy
elıre kifizessenek minket - az ügyfeleink közül néhány mostanában még csak hírbıl sem ismeri a becsületességet. A
szürke titkárnı éppen a beszédnek ezt a pontját választotta arra, hogy belépjen. Egy apró, barna papír csomagot
helyezett Khalil mellé az asztalra. Walter James egyetlen pillantással megköszönte a fáradozását. - Bizonyára szeretné
megvizsgálni.

19. oldal
 Névtelen
Ne itt. Csak a reakcióidat szeretné megfigyelni. Állj fel, és távozz.
Khalil felvette a kis dobozt, és egyik szemét folyamatosan a faggatózó férfin tartotta.
- Köszönöm, de arra nem lesz szükség.
- Ennyire megbízik bennünk? - szökött magasba Walter James egyik szemöldöke.
Rengeteg válasz - humoros, és kevésbé humoros - merült fel hirtelen Khalilban, de ı hihetetlen erıfeszítéssel egy
meghajlást kényszerített ki magából, és amilyen gyorsan csak lehetett, távozott is. Bernadette nyitotta ki elıtte a
bejárati ajtót, és ı mormogott valami udvarias, de feledhetı választ a nı vidám „Jó éjszakát” köszönésére. A Ravnos
lesétált egy háztömbnyit, majd még egyet, és még egyet, míg végül érezte, hogy a hangyák már nem másznak felfelé a
gerincén. Ekkor pislantott egyet, majd megállt, és megkérdezte:
- Hol a pokolban voltam?
A helyi Asszamita gyülekezet üzleti irodáiban. Magának a halálnak a szent palotájában ebben a városban.
- Asszamiták... - kezdett remegni Khalil.
Akkor nem zavart ennyire, amikor Indiában felfogadtad azt a lányt, hogy megölje Michaelt.
- De bizony, hogy kibaszottul zavart - A Ravnos szemei szinte kipattantak az üregükbıl. - Megtartom az istenverte
távolságot azoktól a véreskező zelótáktól. És most beküldtél egy egész barlangnyi gyilkos közé, és még csak nem is
szóltál róla.
Természetesen nem. Olyan átlátszóvá váltál volna, mint az üveg, és kétszer annyira törékennyé. Így azonban
tudatlanságodban... Most nagyra tartanak téged. Nem érzed magad jobban ettıl, fiú?
Khalil remegı kezekkel nyúlt a taxisofır kártyája után.

1999. augusztus 1., vasárnap, este 10:51

Úton a Bengáli Nawab felé
Manhattan, New York

Valamilyen Khalil számára felfoghatatlan oknál fogva - és egy általános rossz érzés miatt, amelyet a Ravnos próbált
éppoly határozottan nem észrevenni - az elefánt fejő isten egyre jobban és jobban magának követelte a Roma
figyelmét. Sarat Mukharjee szünet nélkül fecsegett. Legalábbis addig, amíg végre észrevette, hogy az utasa már nem
válaszolgat. Khalil Ravana kéretlen mélységeket talált az imbolygó mőanyag, Ganesha istenben.
Ne törd a fejed hamis isteneken, fiú. Figyelmezz arra, aki szeszélyében életet ad neked, és hagyj föl azonnal az
ábrándozással. Helyezd biztonságba a csomagot a lakásban.
Khalil megrázta a fejét, de a duruzsolás nem szőnt meg. Mitıl tartson inkább: egy apró istentıl, vagy egy távoli
istentıl? Egy mőanyag istentıl, vagy egy testetlen istentıl? Várta, hogy a hang majd felel, vagy noszogat, vagy nevet
rajta, de az ısöreg nem moccant. Talán éppen eléggé távoli és testetlen volt. Talán Khalil nem kell bábu legyen az idık
végezetéig.
De lehet, hogy végleg bábuvá lett.
Khalil tekintete ismét a hindu istenre vándorolt. A szeme sarkából látta a fenyegetıen tornyosuló felhıkarcolók között
tovasuhanó utcai fényeket, amelyek olyan benyomást keltettek benne, mintha egy barlang mélyébe hatolna be Ganesha
nyomában. Vagy a kíséretében. Mindig alattvalóként. Mindig valaki másnak az árnyékában.
Talán elkerülhetetlen is volt, hogy Khalil ne találhasson megnyugvást egy hindu istenben, vagy magában a
hinduizmusban. Halandóként biztosan nem hozott neki megnyugvást, bár úgy találta, hogy az élet alsóbb rétegeibe
kényszerített tömegek csak ritkán üdvözölték kitörı örömmel azokat a döntéseket és határozatokat, amelyek ott
jelölték ki számukra a helyet. Könnyő egész nap üldögélni és megvilágosodni azoknak a meditáló kurafiknak, ha
megvannak az eszközeik, amivel elvégeztethetik velünk a saját munkájukat is.
Khalil élesen kifújta a levegıt, és belesüppedt az ülésbe. Természetesen, ha hívı hindu lett volna, akkor igencsak rossz
kilátások elé nézett volna, miután részesült az Ölelésben. Nem mintha a világ sokban különbözött volna a felszíntıl,
mert a kasztrendszer itt is éppen olyan népszerőségnek örvendett, de így megtört volna az életciklusa. Úgy érezte,
hogy a brahminok nem éppen az élıholt vámpír létre gondoltak, amikor a moksha-ról, az újjászületés késztetésétıl való
megszabadulásról beszéltek.
De az is lehet, hogy pontosan errıl beszéltek, és a brahminoknak éppen ez volt a céljuk.
- Szent szar! - mormolta hangosan Khalil bengáli nyelven.
A sofır ideges pillantást vetett rá a visszapillantó tükörben, de még erre sem szólt semmit.
Igen, én az életben brahmin voltam, és annál nagyobb szégyen, hogy annyira le kell alacsonyodnom, hogy egy hozzád
hasonló szardarabot használjak. De most már szedd össze magad. Csak annyit érsz el, hogy megrémíted a barátodat,
és így veszélybe sodrod a tulajdonomat.
Khalil elgondolkodott azon, hogy a kérdéses „tulajdon” vajon a csomag, vagy éppen ı maga. Természetesen ez nem
volt igazán kérdéses, ha a hang a fejében tényleg egy brahminé volt. Az egyetlen különbség az ı élıholt teste, és a
doboz tartalma között mindössze a doboz tartalmáért kifizetett magasabb ár lenne.
Azonban Khalil csak úgy élhetett túl ilyen hosszú ideig India merev társadalmában, hogy a pillanatnyi szükségszerőség
érdekében képessé vált félretenni az ehhez hasonló keserő gondolatait. Khalil a taxisofır kedvéért egy mosolyt
varázsolt az arcára, és ismét a magabiztosan barátságos önmaga lett.
- Mesélj nekem az unokatestvéred curry-jérıl - mondta Khalil tettetett és bizalmaskodó elragadtatással.
Sarat elvigyorodott és bengáli nyelven válaszolt. - Túl finom ahhoz, hogy leírhassam... vagy pedig túl erıs ahhoz, hogy
megízlelhessem - mondta nevetve - Éppen olyan, amilyennek szereted, de mindenképpen a legjobb, amihez csak
hozzájuthatsz.
Khalil összevonta a szemöldökét.
- Ó, hát éppen ezért kérdeztem. És pontosan ezért átkozódom is. Túl sokáig éltem ezen a rettenetes amerikai koszton -
már azt hittem, hogy sikerült leráznom magamról a betegséget, de a gyomrom még nem áll készen az igazi ételekre és
italokra. Ennek ellenére, barátom, nagyon szeretném látni az unokatestvéredet és az éttermét. Mellesleg nála talán lesz
némi kurkuma gyökér. A kurkuma hatékonyan tisztítja a testet, nemdebár?

20. oldal
 Névtelen
Sarat otthagyta a visszapillantó tükröt, és - az erıs forgalom ellenére - nyílt aggodalommal a szemében hátrafordult az
utasához.
- A nagybátyám biztosan átküld egy gyökeret az étterembe. Nem hagyhatjuk, hogy egy testvérünk ilyen távol az
otthontól szenvedjen.
- Ez aztán a jó hír, barátom - ragyogott Khalil - Igazán szívélyes fogadtatás.
Khalil tovább csevegett a sofırrel, de a szavak csak egy sekély csermelyként csobogtak mélyebb gondolatai fölött. Igen,
Calcuttában volt a vihar alatt. Igen, annak a városnak a szülötte. Nem, ı nem Hindu. Igen, ez az elsı útja Amerikába.
Maga a beszélgetés közel sem volt olyan fontos, mint az a bizalom, amit ebben a férfiban keltett. Feltétlenül szüksége
volt egy megfelelı menedékre New Yorkban. Khalilnak szüksége volt megbízható emberekre, és még egy helyre a
padlástéri lakáson kívül, ahol szükség esetén meghúzhatja magát. Ez a jó kedélyő honfitársa a rokonaival és a
szállítóeszközével igazán jó kiindulópontnak tőnt.
Azonban a gondolatai annyira lefoglalták, hogy észre sem vette a taxisofır szemében tükrözıdı óvatosságot, és hogy a
hangjából kicsendülı szívélyesség legalább annyira erıltetett, mint a sajátja.
Néhány perccel késıbb a taxi lassított, majd két tülkölés kíséretében megállt és ezzel véget vetett az üres fecsegésnek
és Khalil elmélkedésének.
- Mi az? - riadt fel és nézett körül a torlódást keresve Khalil.
- Itt vagyunk a Nawabnál, az unokatestvérem étterménél, barátom - mosolygott bíztatóan Sarat, majd kinyitotta az
ajtót és kiszállt a taxiból.
Khalil észrevette, hogy egy fenntartott helyre álltak be egy nagyon ízlésesen és dekoratívan feldíszített étterem elıtt.
Valami végre átszivárgott a lázas tervezgetésén, és óvatossá tette.
- Mindig így dudálsz?
Sarat mosolya még szélesebb lett, és intett Khalilnak, hogy kövesse.
- Így majd kinyitják az ajtót. Az unokatestvérem tizenegykor zár minden este, annak ellenére, hogy az ehhez hasonló
szombatokon még elcsíphetne egy kis színház utáni forgalmat. És így azt is tudni fogják, hogy milyen ételt tegyenek a
tányéromra. Két tülkölés azt jelenti, hogy a különlegességet akarom.
Khalil barátságosság mögé rejtette elégedetlenségét.
- És az egy tülkölés?
- A szokásosat - nevetett Sarat, és megpaskolta a gyomrát.
Khalil odalépett az ajtóhoz. Bent egy nyolcéves forma fiú elfordította a reteszt, és kinyitotta elıttük az ajtót.
- Most pedig fuss, fiú, és takarítsd le azokat az asztalokat - szólt Sarat Khalil háta mögül - Ma este még az enyémet is
tisztítsd le. Vendégünk van, és csak nem ültethetjük le egy piszkos asztalhoz.
A fiú eliszkolt, és Khalil belépett az ajtó, amit Sarat tartott nyitva elıtte.
- Ó, milyen udvariatlan vagyok - torpant meg Sarat - Te beteg vagy, tehát valószínőleg nem akarsz asztalhoz ülni. Nem
csatlakoznál inkább hozzám a lakásomban? Itt van fölöttünk, a harmadik emeleten.
Khalil nem válaszolt azonnal, inkább feszült figyelemmel lépett be az ajtón. Valami nem volt rendjén. Valami bizsergést
érzett a fejében, bár úgy tőnt, hogy mostanában mindig érez valamit, mióta a mester hangja befészkelte magát oda.
Van itt még valaki a klánunkból.
- Nagyszerő - mondta Khalil egyszerre Saratnak is és Calcuttának is.
Gyorsan felmérte a helyzetét, és megpróbálta kiszagolni a csapdát. Sarat mögötte állt, és ı tényleg halandónak tőnt.
Semmi nyoma benne a ghoullá tévı Vértestvértıl származó vérnek, bár ezt néha igencsak nehéz észlelni. Talán az
lenne a legjobb, ha kisurranna az étterembıl.
Másfelıl azonban a Calcuttai ırület már el is múlhatott. Az égı, ösztönzı szomjazás a fajtája vére után már
alábbhagyott, amióta megérkezett Amerikába. Ez talán abban a pillanatban megváltozik, ahogy megpillantja a
klántársát, de ebben a pillanatban nem érzett semmilyen különleges csábítást.
Khalil gyengeséget tettetett és falhoz lépve lágyan megtámasztotta a fejét, de közben lázasan mérlegelte a
lehetıségeit. Bal kéz felıl az elıcsarnokból látható volt két, már leszedett és letisztított ablak melletti asztal. Jobb kéz
felıl Dévi négy láb magas szobra állt, de az isten nem a rettenetes sokkarú Káli álcájában jelent meg. Khalil felismerte
Lakshmi megtestesülését, a vagyon istennıjéét, és kezdte egy kicsit jobban érezni magát. Jó ómen egy rossz
helyzetben, gondolta. Sokkal könnyebben szót értett azokkal, akik a nyereségben hittek, mint azokkal, akik a
pusztításnak hódoltak.
Sarat közelebb lépett és Khalil arcát kémlelte. Vajon ez valódi törıdés volt, vagy csak megkísérelte elzárni elıle a
kijárathoz vezetı utat? Pontosan mennyit is tud ez a halandó taxisofır?
A másik neve Ghose. Ismerem, csak egy bolond, de ne hagyd, hogy belıled is bolondot csináljon - bár nem nagyon
öreg, de nálad öregebb, és így erısebb is.
Sarat együtt érzıen Khalil vállára tette a kezét.
- Talán az étel illata nem esik jól...
Khalil fürgén megpördült, megragadta a férfi alkarját és a háta mögé csavarta. Most Sarat homloka nyomódott a falnak.
- Mi...
Khalil lábujjhegyen belesziszegett a magasabb férfi fülébe.
- Csendet! Pontosan mi is volt itt a terved velem? - csapta a falhoz Saratot, hogy kihangsúlyozza, milyen komoly bajba
is került a taxisofır - És ne is próbálj meg félrevezetni, barátom, mert tudom, hogy ki várakozik itt. Talán még ebben a
pillanatban is figyel minket.
- Ki? - kérdezte zavarodottan Sarat - Micsoda? Én nem...
- Az urad a közelben van. Hol van Ghose? - faggatta halkan Khalil, és még erısebben odaszorította a falhoz.
- Semmi szükség a sugdolózásra, testvér - szólt egy dallamos hang Khalil ízléséhez képest túlságosan is közelrıl.
Görcsösen ellökte magától Saratot. A halandó beesett a hallba, és így szabaddá vált az ajtó felé vezetı út. Khalil már
azon volt, hogy kiront az ajtón, de megtorpant, amikor a bejárattal szemben Lakshmi szobra elveszítette aranyozott
ragyogását, és felállt.
A másik Ravnos magas, vékony férfi volt. Le sem tagadhatta volna indiai származását, bár a bıre világosabb volt, mint
a Khalilé. Az általa viselt laza pamut köntös annyira új volt, hogy Khalil még a többlábnyi távolságból is érezte rajta a
festék szúrós szagát. Lábait egyszerő bırszandálok díszítették. Ghose annyira rövidre nyírta a fekete haját, hogy ettıl

21. oldal
 Névtelen
az amúgy is kerek feje szinte gömbszerővé vált. Karjait széttárta és nyitott tenyerét Khalil felé fordította. Lassan
pislogott egyet, és a vaskos szemhéjak legördültek, majd ismét felhúzódtak.
- Felötlött benned bármilyen kivételes gondolat a meggyilkolásommal kapcsolatban?
- Úgy tőnik, nem - habozott még mindig Khalil, bár már sikerült visszanyernie higgadtságának legnagyobb részét -
Akkor is megengedted volna, hogy idejöjjek, ha azt hiszed, hogy ilyen gondolatok megfordulnak majd a fejemben?
Miért hozattál ide?
- Részben azért, mert kíváncsi voltam, hogy én magam hogyan fogok reagálni - mosolygott szárazon Ghose - Örömmel
közölhetem, hogy az ırület elmúlt.
- Remek hírek - mondta Khalil - Be kell vallanom, nem is számítottam rá, hogy valaki mást is találok itt közülünk,
különben a szolgálód nem tudott volna így meglepni.
- A nevem Ghose. Úgy tőnik, hogy ezt már tudod, de megelégszem azzal, ha késıbb elmagyarázod, hogy miként elızött
meg engem a nevem. Sarat és a többiek a családomhoz tartoznak. Megismertetlek velük, és akkor már a te családod is
lesznek. Nem könnyő rokonok nélkül ebben a hatalmas városban.
Khalil felkészült a bemutatkozásra, és közben vadul próbált kiötleni valami ártatlan magyarázatot arra, hogy miként élte
túl az átkot, és hogyan került New Yorkba.
A hang a fejében pedig nem akart a segítségére sietni.

1999. augusztus 2., hétfı, hajnali 5:18

Red Hook, Brooklyn
New York városa, New York

A következı reggelen Khalil és a Setita fogoly lezárták az ajtót reggelre - ezúttal fekete mőanyag fóliát és rengeteg
szigetelı szalagot használtak, és az eredmény sokkal biztonságosabb lett - aztán elhelyezkedtek az alváshoz - ezúttal
azonban már sokkal kényelmesebb helyük volt a párnákon és lepedıkön és a földre terített szınyegeken. A Ravnos
élvezte a felszabadultságot, miután fegyverszünetet kötött Ghose-zal és a bandájával. Dzsekijét a feje fölé akasztotta a
zuhanyrózsára, aztán eszébe jutott az egyszerő barna doboz. Lustán felnyitotta és kivette belıle a zsákmányt: egy
naplemente színő kıbıl faragott és koromfekete írisző szemet. A tárgy hátulja üreges volt, az eleje sima, és az oldalába
érdekes spirális mintákat metszettek.
- Hm - pörgette az ujjai között ezernyi kagylójáték szülte gördülékenységgel ide-oda a követ Khalil - alul, felül, alul,
felül. Körülbelül fél perc után Elizabeth felé pillantott, hogy meggyızıdjön arról, hogy kellıképpen értékeli a bemutatót.
A lány figyelte, de a csodálat és a hitetlenkedés helyett az arca inkább... felismerést fejezett ki.
Az ékkı hirtelen megpihent.
- Te tudod, hogy ez mi - mondta Khalil egy kicsit túlságosan is lelkesen - és rádöbbent, hogy akár el is mondhatta volna
a lánynak, hogy neki viszont fogalma sincs róla. - Már láttad korábban is - próbálta egy sokkal nyugodtabb
hangnemmel menteni a menthetıt.
Elizabeth csendben bámult rá.
- Kíváncsi vagyok, hogy hol láttad korábban. Akiktıl én szereztem, azok nem éppen hozzád illı alakok, ha érted, mire
gondolok - pöckölte a levegıbe a követ a hüvelykujjával Khalil. Nem kellett megmozdítania a kezét azért, hogy
elkaphassa. Aztán ismét a levegıbe lökte a követ - Rengeteg dologra vagyok képes ezzel a kis csodával.
- Azt nem hinném.
Khalil majdnem elejtette a követ.
- Hé, te szemtelen kis...! - emelte ütésre a kezét Khalil. Liz összerezzent, de az ízléséhez képest egyáltalán nem eléggé.
Az atyja birtokolta a kı párját. Te talán többet tudsz, mint Ruhadze, te fajankó?
Khalil keze megremegett, de végül mégsem lendült ütésre. İ sem hiszi.
- Ezzel felkutathatom a Szemet? - Csend. - Nos, akkor talán csak el kell adnom - találgatott gonoszkodva Khalil, aztán
hátat fordított Liznek, és óvatosan a követ kezdte tanulmányozni.
Nem fogod eladni, te féreg. Vissza fogod hozni nekem.
- Biztos találok majd egy ékszerészt, akinek megér néhány száz dollárt. Nem látom sok értelmét annak, hogy
megtartsam...
Csak hagyd figyelmen kívül a kívánságaimat, és soha nem is fogod megtudni.
Csend volt - Khalil elméjében és a fürdıszobában egyaránt, és a Ravnos végül topogni kezdett a lábával.
- Várok...
Liz morcosan meredt a sarokba, de Khalil ügyet sem vetett rá. Töltsd meg az üreget vérrel - a te véreddel - és
felkutathatod a klánunk tagjait.
- Hmpf. Persze ezt nem tudtad volna néhány órával ez elıtt mondani, amikor nem ártott volna valami kis figyelmeztetés
arról, hogy hol ólálkodik Ghose - mormolta Khalil, majd körülnézett a szők szobában.
Felforgatott egy fiókot, és talált néhány körömcsipeszt, aztán kivett egy aprócska reszelıt, és beledöfte a tenyerébe. A
Ravnos megfeszítette a kezét, és belecsöpögtette a vérét a kı üreges belsejébe. Amikor az üreg megtelt, Khalil egy
nyalással bezárta a sebet.
- Figyelj és okulj, Miss Mindent-tudok!
Mindkettıjük legnagyobb meglepetésére a vér szintje az üregben lassan csökkenni kezdett, mintha elszivárogna
valahová. Khalil benézett a kı alá, és Liz szintén, bár keményen próbálkozott, hogy ne látszódjon rajta az érdeklıdés.
Egy csepp vér sem csöppent a padlóra. Egy pillanattal késıbb a kı ismét üres volt. Az üreg nem volt lyukas, és a vér
nem szivároghatott bele a kıbe.
Khalil a tenyerén tartotta a száraz követ.
Várt.
- Semmi.
Elizabeth, akinek a hallgatásába most már egy kis önelégültség is vegyült, karba fonta a kezét, és ismét ügyet sem
vetett az elszontyolodott fogva tartójára.

22. oldal
 Névtelen
Látsz valaki mást is a rokonságból!
- Azt hiszem, hogy tudnám, mikor vagyok egyedül - köpte Khalil az összeszorított fogai mögül.
Jelentéktelen vért felhasználva csökken a hatótávolság.
Khalil durván a farzsebébe gyömöszölte a követ.
Mindenesetre a kı most már rá van hangolva a véredre. Tudni fogsz róla, amikor valaki a rokonságból a közeledbe ér.
És ezzel a hang elégedetten elhallgatott.
A sokkal kevésbé elégedett Khalil belerúgott Liz lábába, és elhelyezkedett nappalra.
A nap felkelt, és a holtak álomba szenderültek.

1999. augusztus 2., hétfı, este 10:06

Red Hook, Brooklyn
New York városa, New York

Ramona Tanner-gyermek esetlenül elıkászálódott egy apró taxi hátsó ülésérıl. Izgatottan vette szemügyre a
környezetét. Az utca üres volt, és ez jó. Senki sem élt errefelé, de ez jelenthetett bármit. A sarok jól ki volt világítva, és
ez célponttá tette ıt. Legalább háromtömbnyi távolságban nem látott egy talpalatnyi csupasz földet sem, és az azt
jelenti, hogy nincs hová elsüllyedni, ha a szükség úgy hozná. És ez a raktárépület... a lány fölé magasodott, és túl sok
szeme volt. Nem volt - most még - valódi oka arra, hogy sarkon forduljon, és elmeneküljön Khaliltól, de a fél indokok -
és a gyomrában lakó ösztönök - gyülekezni kezdtek, mint a legyek a döglött patkány teteme körül.
A katedrális melletti beszélgetésük után vasárnapra beszélték meg a randevút. Khalil egyedül érkezett, Ramona
kívánságának megfelelıen, de semmi újat nem mondott, az arcát sem gyógyította meg, és képes volt taxit fogni -
éppen azt, amelyikbıl Ramona most szállt ki - a városnak egy olyan részében, amelyet a taxisok messzire elkerültek,
ha csak egy kicsit is féltették az irhájukat.
- Tudom, mit kell tenni a sebeddel - mondta Khalil, mielıtt távozott - Gyere el ide újra holnap este, és az emberem
felvesz téged, és elhoz az új lakásomra.
És ezzel elment, mielıtt Ramona ellenkezhetett volna. Egyszerő, édes és brutális lehetıségek: menj bele a játékba, és
lehet, hogy égni fogsz, vagy ne menj el a találkozóra, és szalaszd el a legjobb lehetıséget, hogy bosszút állhass a
barátaidért...
Hirtelen eszébe jutott, hogy mit keres itt. Amikor megfordult, a sofır félig már kimászott az autóból. Ramona a hátsó
zsebébıl elıbányászott néhány szurtos bankjegyet, és odanyújtotta a pénzt a férfinak. Amaz elvigyorodott, és
meglengette felé a kezét.
- Nem, nem, köszönöm. Már mindent elrendeztek - sietett hátra a csomagtartóhoz, de közben tovább fecserészett - Ha
várna egy pillanatot, miss... - emelt fel komoly nehézségek árán egy kartonpapír platóra zsugorfóliázott hatdobozos
festékcsomagot - Ez Mr. Ravanának lesz. Megnyomná nekem a csengıt, ha megkérem? - kérdezte a súly alatt
roskadozva.
Ramona kinyújtotta a kezét a dobozok felé, de a sofır máris esetlenül az ajtó felé támolygott. A lány elrohant mellette,
megnyomta a gombot, aztán becsúsztatta szikár, erıs karjait a férfi nyurga, csontos karjai alá.
- Fogom - mondta.
Rövid, és lanyha tiltakozás után a sofır hálásan elfogadta a segítségét, aztán miután az ajtó kattanva kinyílt, kitárta
Ramona elıtt az ajtót, és erıs akcentussal, de udvarias angolsággal részletes útbaigazítást adott neki egy emeleti
lakáshoz a raktárépületben.

*****

Némi nehézség árán - a férfi túláradó segítıkészségében néhány fordulót többször is megismételt - sikerült rátalálnia a
lakásra. Khalil Ravana nyitott neki ajtót. A háta mögött mindkét irányban végignézett a függıfolyosón, aztán
felvillantott valamit, ami akár egy üdvözlı mosoly is lehetett. Egyik karját a doboz alá csúsztatta, és kezében a
festékével átgaloppozott a hatalmas szobán.
- Gond nélkül idetaláltál? Mukharjee rendesen viselkedett? - válaszra sem várva felugrott egy lépcsıfokot, és minden
további nélkül ledobta a festékesdobozokat egy ütött-kopott öreg asztalra, amely a felsı szint közepén állt - Érezd
magad otthon, amíg befejezem ezt a réteget.
Ramona beljebb oldalgott, és körülnézett. A lakás nagy volt és levegıs - kellemes ellentétben azokkal a szobákkal,
amelyekben felnıtt. Magas, elegáns ablakai voltak, amelyeknek körülbelül a harmadán fekete festéket mázoltak szét az
üvegeken. Egy festékszál vált el az egyik felsı panelrıl, majd szétloccsant az ablak alatt a padlón. A stúdió egyik
végében közönséges fehér vászonleplek csüngtek a szarufáról. Néhányat leszaggattak a győrőkrıl, és a legközelebbin
fekete tenyérlenyomatok éktelenkedtek. Ramona megfordult, és szemügyre vette a szoba többi részét is.
A Ravnos egy újabb fekete nyálkacsomót csorgatott egy alumínium tálcára, aztán felkapta a hosszúszárú festıhengert,
módszeresen megforgatta a szırös hengert a mattfekete mőanyag festékben, és végül megtámadott egy újabb
ablakszárnyat.
- Mi a véleményed a lakásomról? Készen áll a Szép Házakra? A Gazdagok és Híresek palotája? - Ramona a
komolytalanságtól és a lehetetlen brit akcentustól gyanakvóan felpillantott, de a férfi folytatta, anélkül, hogy észrevette
volna a pillantását - Kicsit talán túlzás ez az északi nyitottság, azt elismerem, de épp most gondoskodom róla -
merítette meg ismét a hengert - Ha akarod, szívesen látlak. Minél több, annál jobb, különösen, ha váratlan vendégek
érkeznek. Apropó, téged nem követ senki? - fordult félig hátra Khalil, hogy tanúja legyen a reakcióinak.
A lány megrázta a fejét, és közönyösen kijelentette:
- Senki sem tudja, hogy itt vagyok. Mindenki meghalt, aki ismert.
- Aranyos - jegyezte meg tapintatlanul Khalil - Úgy értem, hogy te a vadász vagy, és nem a vad. Sokkal kellemesebb
szerep.
Rövid szünet után folytatódott a henger ritmikus nyikorgása.

23. oldal
 Névtelen
Ramona arrébb sétált a házigazdája kinyitható létrája mellıl, és benézett a mennyezetrıl lógó lepedık mögé. A karmai
viszketni kezdtek ettıl a férfitól. A szétszakadozott, és Ramona szerint kidobásra váró ágytakaró melletti asztalkán
rengeteg furcsa kis tárgy hevert szétszórtan. Felvett egy tollat, és szórakozottan lepattintotta a tetejét. Egy töltıtoll
volt, és a lány húzott vele egy fogazott vonalat a jegyzettömb tetejére. Egy sötét fémbıl készült, oxidálódott tálca vonta
magára a figyelmét. Szemügyre vette a belemetszett pajzsokat, állatokat, és latin nyelvő mottókat, amelyeket felismert
ugyan, de nem értett meg. Vincit qui si vincit... Vocatus atque non vocatus deus aderit... Innen is odébbállt, és
meghallotta, ahogy Khalil hangja folytatja.
- Mondom: „Segítesz a festéssel?”
- Nem.
- Akkor hozhatok neked valamit, amíg végzek?
Ramona végigsimított csapzott haján - mivel beletúrni már lehetetlen lett volna.
- Nem lenne rossz egy zuhany - ismerte el.
Khalil vigyora hirtelen nagyon erıltetetté vált. Elizabeth még mindig a mosdókagylóhoz volt láncolva a fürdıben. És
mivel ez a Gangrel nem tud eleget ahhoz, hogy ıt győlölje, biztos nem tud majd eleget ahhoz, hogy ne bízzon a bébi
kígyóban. Gondolnia kellett volna erre, mielıtt felhozta ide Ramonát... de ki gondolta volna, hogy egy szutykos vándor
meg akar majd fürdeni? Calcuttában úgy tőnt, hogy egyenesen büszkék a bőzükre. El kell onnan hoznia a Setitát, és...
- Egy zuhany? - ismételte meg ostobán.
- A pokolba, nem olyan fontos - csattant fel a lány, és ingerülten a levegıbe csapott. Mormolt valami keserőt spanyolul.
- Nem - nevetett félszívvel a Ravnos - Semmi gond. Csak hadd vigyek el egy-két dolgot az útból. És ellenıriznem kell,
hogy be van-e kapcsolva a víz.
Lehátrált a létráról, és letörölgette a kezeit. Valamit elıvett a hátsó zsebébıl, aztán bement a függönyök mögé, és
közben a bajusza alatt átkozódott. A csövek folytatódtak a fürdıszobán kívül is, és volt ott egy főtıtest is szilárdan a
falhoz rögzítve. Khalil közelebb húzta a felaggatott lepedıket a szobának ahhoz a végéhez, aztán viszonylag rejtve
kinyitotta az Elizabethhez vezetı ajtót.
Ramona odasétált néhány könyvespolchoz. A könyvcímek csalódást okoztak neki: mítoszok, antikvitások, elfeledett
nyelvek, olyan helyek történelme, amelyekrıl eddig még sohasem hallott. A bútorok elég szépek voltak, és látott
néhány gyertyát és képet is. Odalépett egy néhány kényelmes fotelbıl és szófából álló bútorcsoporthoz. Szép - érezte.
Otthon, bár a lakás egyáltalán nem hasonlított azokhoz, ahol ı lakott. Nagyon kényelmes és barátságos volt, és jó
szaga volt. Jó mélyen belélegzett egy közeli szófából, aztán sóvárogva járkálni kezdett a „nappali” szınyegén.
- Fel! - mondta Khalil.
Bár suttogott, a Gangrel hegyes fülei felfogták a hangját, amelyet tompa csörömpölés követett, végül pedig egy
pillanatra meglátta Khalilt, amint valakit betuszkol a függönyök mögé. Ramona halkan a függönyök közötti réshez lépet
és belesett. Egy lányt - nem, egy felnıtt nıt látott. Kezei és bokái meg voltak bilincselve, mint egy elítéltnek, de
egyetlen hang sem hagyta el a száját. Már jóval a rabtartója elıtt észrevette az ıket figyelı Ramonát, és a lányt
megdöbbentették a szemei. Még most is ott csillogott a méltóság az esdeklı szemekben, annak ellenére, amit Khalil
mővelt vele. A nı nem viselkedett kihívóan, nem kereste a bajt (bezzeg Zhavon kereste... - gondolta Ramona), de nem
volt egy rémült és megtört rab sem (Zhavon rémült volt a végén - emlékezett vissza bőntudatosan). A furcsa
aranybarna szemek egyszerően csak azt mondták, hogy: „Végignézed, amit csinál.” A nı egyetlen szó nélkül
elgondolkodtatta Ramonát, és mire Khalil végre észrevette, a vadállati arc már éjfeketére sötétült.
- Mit csinálsz itt? - kérdezte fenyegetıen a Gangrel és Khalil érezte, ahogy hirtelen lezuhan a hımérséklet a szobában.
Arrébb oldalgott a főtıtest - és Ramona - közelébıl, és erılködve próbálta az arckifejezését bőntudatos, vöröslı
pánikról ártatlan meglepettségre változtatni.
- Elköltöztetem a nıt - nyögte erıltetett vidámsággal - Te akartad használni a zuhanyt, nem igaz? Én és Lizzie ott
kellett meghúzzuk magunkat az elmúlt két napban - intett a kezével az ablakok felé, majd folytatta a magyarázatot -
Megpróbálok több teret biztosítani magunknak, de rengeteg itt az ablak, amit be kell festeni. Lehet, hogy ma éjjel
megint a kádban kell aludnia.
- De miért van megláncolva? - követelte Ramona kellemetlen éllel a hangjában.
Khalil megnyalta az ajkait, és bizalmasan közelebb lépett a partneréhez.
- Hesha, a szeretıje az a férfi, akit keresünk, és aki elvezethet minket Leopoldhoz. A férfinak nyoma veszett - mormolta
bocsánatkérıen -, talán meg is halt, és nehezen tudja kezelni a veszteségérzést - vetett egy pillantást a válla fölött a
Setitára - Ráadásul még új neki ez az egész... könnyen elveszíti az irányítást. Tehát ez szerencsétlen szükségszerőség,
ha meg akarjuk akadályozni, hogy kárt tegyen magában és másokban - mondta Khalil egy olyan mosollyal az arcán,
amely mintha azt sugallná, hogy még saját magának is fájdalmat okoznak a cselekedetei.
- Miért itt rejtegetted?! - vádaskodott Ramona.
- Megpróbáltam egy kis magányt biztosítani neki. İ, ah... ı csak két-három éjszakája... tegnap még mindig beteg volt.
Nem gondolod, hogy az udvariasság is megkívánja, hogy magára hagyjuk az ilyen dolgokkal.
Ramonának eszébe jutottak az elsı magányos éjszakái az átváltozás után... ahogy a teste a véren kívül minden mástól
megszabadult... a fürdıszoba ajtaján dörömbölı szülei... a menekülés a csıátereszbe, ahol megúszhatta a
kérdéseiket...
- De igen - jelentette ki együttérzıen.
- Nézd, a Szem Leopoldnál van - suttogta gyorsan Khalil - Hesha Ruhadze képes megtalálni a Szemet, ha még életben
van. Ez itt az ı gyermeke, és így meg tudja ıt találni, ha ismét felbukkanna. İ az én vérebem, és ı az én csalim is.
Rendben?
Khalil még közelebb hajolt Ramonához, aztán ráripakodott:
- Te akarod annyira elkapni Leopoldot! Ez a nı része a hajszának - mondta, és ezzel mérgesen a főtıtesthez taszította
Elizabeth-et, majd kinyitotta a bilincset a bal csuklóján.
Ramona mélyen felkavartan mérlegelte a lehetıségeit. Olyan kétségbeesetten vágyott a bosszúra a halottaiért, hogy
még az ízét is érezte hátul a torkában, de nem lehetett része semmilyen rabszolgatartásban. Nem fogja eltőrni, hogy
bárkit is Zhavonhoz hasonló fogságba vessenek. Másfelıl azonban azt is tudta magáról, hogy milyen az, amikor elveszíti
az uralmát önmaga felett, és volt idı, amikor inkább lett volna láncra verve, minthogy hagyja, hogy a Bestia azt
tehessen, amit akar. Késıbb majd ez a nı is hálás lehet azért, hogy most megfékezték. Ramona elfintorodott, és a

24. oldal
 Névtelen
gesztus felnyitotta a sebet az arcán. Bármi történjen is, ezt a sebet be kell gyógyíttatnia. Ha ez a fickó igazat mondott,
és tényleg képes begyógyítani a sérülést, amit a Torreádor okozott, akkor talán majd elhiszi neki, amit errıl a hölgyrıl
állít. De vérrel fizet majd a hazugságáért, ha mégsem tudja meggyógyítani. És távozáskor majd szabadon engedi a nıt.
Így a bosszú és a bizonytalanság gyızedelmeskedett a morális felháborodáson. El kellett fordítania a tekintetét a nı
arcáról, amikor a bilincs csattanva rázárult a főtıtestre. A lány leszánkázott a vastag csövön, és a csörömpölés
megrázta a Gangrel lelkiismeretét.
- Várj - mondta, mire Khalil megfordult, és rámeredt - Legalább... kiültethetnénk oda hozzánk - kapta fel és tartotta
elıre esetlenül a szemetes kosarat Ramona - Nézhetné a tévét, vagy olvashatna, vagy valami. Kell legyen egy ennél
kényelmesebb hely is, ahol ellehet, és közben még mi is biztonságban lehetünk tıle.
Öt percen belül Elizabethet ismét a lakásának központi oszlopához bilincselték, de ezúttal már kényelmesen ült egy
fotelben. Ramona ragaszkodott hozzá, így végül Khalil is beleegyezett, hogy szabadon hagyják a Setita egyik kezét, de
a Ravnos kelletlenül aggodalmaskodva figyelmeztette újra és újra a Gangrelt, hogy ne menjen kartávolságnál közelebb
a kígyóhoz.
- Légy óvatos! - figyelte kezében a festékkel a partnerét, amint az apró kényelmi tárgyakat helyez el Elizabeth mellett. -
A tollakat ne! Beléd döfheti, és lebéníthat - hazudta. - Veszélyes, nem figyelsz rám? Vigyázz magadra - nedvesítette
meg mogorván a hengert Khalil.
- Itt a távirányító - mondta Ramona - És a szemetes kosár ott van lenn. Hozhatok még valamit? - rázta meg kérdıen a
bozontos fejét.
Elizabeth figyelmesen szemügyre vette legújabb börtönırét: sötét bırő, spanyol, tizenéves (ránézésre, emlékeztette
magát - az is lehet, hogy ez a valami már évszázadok óta halott), öntudatos, piszkos, elég csinos a koszréteg alatt,
lerongyolódott, eltorzult, és talán ıszinte. Törte a fejét, és gyorsan körülnézett, hátha megpillant valamit, amit
elkérhetne.
- Hozza ide azt az íróállványt.
Kellemes, mély hangja volt a hölgynek. Ramona körülnézett, és a kávézó asztalkán észrevett egy papírokkal és apró
könyvekkel teli tálcafélét. Felkapta, és odatolta a hölgy szabad kezének közelébe, aki az ölébe fektette az íróállványt.
- Köszönöm - mondta halkan, majd anélkül, hogy ismét Ramonára nézett volna, még hozzátette: - Az irodám mellett a
fonott szekrénykében talál tiszta törölközıt, mosdókesztyőt, szappant, és egy fölös hajkefét. Nyugodtan szolgálja ki
magát a ruhásszekrényembıl is.
Ramona egy pillanatig még nézte, ahogy az idısebb nı leveszi a toll kupakját, és elkezd írni valamit az egyik papírra,
aztán egyetlen további szó nélkül sarkon fordult, és elment.

*****

Az összes ablak szurokszínő lett. A száradó festék gızei betöltötték a lakást, de semmiféle fizikai hatást sem fejtettek ki
az ablakok mögött borongó három teremtményre. A szófán jegyzettömbje és a vázlatai fölé görnyedı Elizabeth szinte
észre sem vette. A diófa székben merev gerinccel ülı Ramona prüszkölve és köpködve próbált órák óta ügyet sem vetni
a bőzre. Mostanra az orra hozzászokott az oldószer átható szagához. Khalil meglehetısen élvezte azt a hatást, amit az
anyag a Gangrelre kifejtett, és méltóságteljesen meggátolt minden próbálkozást az ajtó kinyitására, vagy a szoba
kiszellıztetésére.
A Ravnos bekapcsolt egy lámpát - aminek több karja volt, mint neki, és a közepén egy hatalmas nagyítóüveget
helyeztek el - majd pontosan a Ramona arcán éktelenkedı vágás fölé helyezte a ragyogó gömböt. A közöttük álló
padon heverı szerszámkupacból kiválasztott egy hajlított fogorvosi vésıt, és egy spatulaszerő lekerekített fémbotot. A
tompa eszközzel szétnyitotta a seb legszélesebb részét, és a másikkal a lehetı leggyengédebben turkálni kezdett a
belsejében. A páciens keze megszorult a szék karfáján, de ettıl eltekintve mozdulatlanul tőrte a vizsgálatot. Khalil
módszeresen sorra vette és megvizsgálta a Ramona bırén található többi lyukat is, majd miután végzett letette a
szerszámait.
Kívülrıl a seb egy keskeny, ívelt, felületes vonalnak tőnt - pontosan úgy, mintha egy vékony sugár sav fröccsent volna
a lányra. A felszín alatt azonban a fekély egyenesen a csontig hatolt. Minden egyes felszíni pötty alatt egy elrothadt és
szétroncsolt húsból álló hatalmas zseb húzódott meg, mintha az anyag, ami eltalálta, becsapódáskor beásta volna
magát a bır alá, és ott csak az elsı csapás után roncsolta volna szét a nagyobb területet.
Khalil jobbjával kivett a szerszámok közül egy faragókést.
- Ki akarod vágni? - követelte Ramona.
- Nem tudom - felelte Khalil, majd a baljába vett egy göcsörtös kurkuma gyökeret, és munkához látott - Levághatnám
azt a részt az arcodból - vigyorgott jókedvően -, de soha nem gyógyulna be, hacsak el nem távolítjuk a mérget. El kell
pusztítanunk a reziduumot, hogy megakadályozzuk a rothadás terjedését.
Lehántotta a kérget egy méretes botról, és az egyik végén szélesebbre faragta - ügyes ujjaival hamar kifaragott egy
kanálszerő eszközt a forgácsból. Az éles késsel rengeteg pontosan egyforma párhuzamos vágást ejtett a bot szélesebb
végén. Az eredmény leginkább egy primitív ecsetre emlékeztetett.
- Az mi?
- Kurkuma gyökér. Ördögőzésnél jól jön.
Khalil letette az Exactot, és valami mást vett a kezébe: egy öngyújtót. A fotelból ıket figyelı Elizabeth felvonta az egyik
szemöldökét, és egy újabb sort írt a jegyzeteihez.
- El tudsz viselni egy kis tüzet? - kérdezte ravaszkásan Khalil. Ramona barna szemei belemélyedtek az övébe.
- Igen - felelte óvatosan - El akarod füstölni?
Elgondolkodott a füsttel és a mágiával kapcsolatos tapasztalatain...
- Nem - felelte Khalil, majd minden móka eltőnt az arcáról, amikor síri hangon folytatta: - Hunyd be a szemed, ragadd
meg erısen a széket, és próbáld meg észben tartani, hogy mindezt azért teszem, hogy rajtad segítsek.
A Ravnos egy kicsit rémültnek tőnt.
Khalil csak az ötödik próbálkozásra tudta fellobbantani az öngyújtót, és újabb hét kínkeserves másodpercre volt szükség
ahhoz, hogy a behasogatott kurkuma gyökér tüzet fogjon. A rángatózó szemeit elöntötte a könny, ahogy az égı
gyógynövény füstje nekicsapódott az arcának. Ki kellett várnia, amíg a szárított gyökéren kialakul egy jó adag izzó

25. oldal
 Névtelen
parázs. Bár gondot okozott neki, hogy egy égı tárgyat tartson a kezében, de a Ravnos sokkal kevésbé félt ettıl, amint
attól, amit a fejében lévı hang utasítása szerint tennie kell.
A késsel ejtett egy vágást Ramona arcán, ami összekötötte a Szem által ejtett összes sebet, és közben fájdalmasan
tudatában volt Ramona vadállati tekintetének, amely feszülten figyelte kezének minden mozdulatát. A tompa
spatula-szerő szerszámmal felnyitva tartotta a bırdarabot, összeszedte minden bátorságát, aztán az izzó, füstölgı bot
végét belemélyesztette a seb közepébe.
Ramona felsikoltott és bömbölve ordítani kezdett. A lábaival kirúgott, és vadul elrántotta a fejét. Khalilnak csak hajszál
híján sikerült a Gangrel húsában tartani, aztán mélyebbre fúrni az égı gyógynövényt. Módszeresen forgatta, hogy
kitapogathassa a sav útját a lány testében. Ha áttörte a csontot, akkor vajon...
Azon a helyen nincs több. Csak egy nagyon kis sérülés volt.
Khalil hálásan ugrott hátra, és a kurkumát egy vödör vízbe ejtette. Arra várt, hogy a lány mit fog tenni, miután
elmúlnak az elsı görcsös rángásai. Ha Elizabeth mögé szalad, akkor a Ramona talán a Setitát támadja meg elıször, és
akkor talán el tud menekülni, mielıtt a vérszomj tovább hajtaná...
Ramona tetıtıl talpig remegett. Vörös düh forrongott a szemeiben, és a saját égı testének bőze megtöltötte az orrát.
Felbukkantak az emlékek - emlékek a napról, a karóról a szívében, ugyanerrıl a bőzrıl - nap és tőz és halál... Erejét
megfeszítve tisztán tartotta az elméjét. A kezét ökölbe szorította, és vért áramoltatott a sebhez, ahogy már
számtalanszor az elmúlt hat hét során - elıször csak óvatosan és lassan, aztán egyre lelkesebben. Halványan érzékelte,
amint a szélek összeforrnak. Tapogatózó kezeit bizonytalanul az arcához érintette - de ezúttal nem szivárgott elpazarolt
élet a sebbıl. Ramona kitapogatta magát a sérült területet - a sarló alakzat kisebb lett! Egyre zsugorodott az ujjai alatt,
és egyre nagyobb energiákat fordított a gyógyulásra. Végül végtelen hosszú erıfeszítések, és érzése szerint több
gallonra való értékes vér felhasználása után az arcbıre ismét kisimult. Felszabadultan és hálásan dılt hátra a székében,
és hirtelen rosszul lett az éhségtıl. Még a gonosz méreg távozása után is rengeteg kellett az aprócska vágás
begyógyításához. Gyomrában tompa fúriák táncoltak, és ı tudta, hogy még hajnal elıtt vadásznia kell, vagy holnap
ennél sokkal rosszabb, talán irányíthatatlan nyilallásokat kell majd elszenvednie.
Ramona ingatagon felemelkedett, és letántorgott a lakás bejárata felé vezetı lépcsın.
- Hová mész? - lebegett be Khalil a látóterébe.
- Éhezem - mordult rá.
Khalil visszavonult. A lány arca ismét ép, állapította meg boldogan.
- Itt... itt akarsz aludni ma éjjel?
- Majd jövök, amikor jövök - vakkantotta a zárakkal babráló Gangrel, majd kivetette magát az éjszakába.
- Visszajössz? - kiáltott utána kétségbeesetten Khalil.
Senki és semmi nem válaszolt.
A Ravnos helyére csúsztatta az acél tolózárat, és közben boldogtalan bizonytalanság marcangolta, hogy vajon látja-e
még valaha ezt a lányt.

1999. augusztus 4., szerda, éjjel 1:06

Borrum Hill, Brooklyn
New York városa, New York

Szők, csillogó ruhákat viseltek, amelyek csupaszon hagyták a lábaikat és a karjaikat, jól láthatóvá tették az izmaikat, és
a lány mellét csábító féltakarásban tartották. Arany csillant a nyakukban, a férfi csuklóján, és a nı fülében és ujjain.
Dohány, parfüm és alkohol illatú izzadságcseppek gyöngyöztek a bronz-, és az olajbarna bırön. A fiatal pár csodálatos
estét töltött el a törzshelyükön: szalszát táncoltak a barátaikkal. Kézen fogva és összetapadva mondtak búcsút a
többieknek, majd kecsesen lesétáltak az egy légterő klub lépcsıjén. A lány még arcon csókolt egy utolsó barátnıt, és
megígérte, hogy felhívja. A férfi megragadta az egyik barátjának a karját, és elsütött egy munkával kapcsolatos viccet.
Végül a páros kilépett a zene hatókörébıl, és leindultak lefelé a járdán... északnak, háttal Red Hook sötét világának...
pontosan abba az irányba, amelyre Khalil is tippelt.
A Ravnos nagyjából húszlábnyira a préda mögött ıgyelgett a járda egyenetlen felülető aszfaltján. Ramona étellel
kapcsolatos mordulásai felcsigázták Khalilt. Szívesen harapna valamit, közölte Elizabeth-el. A nınek ez nem tetszett.
Khalil mosolygott. Az éjszaka hátralévı része sem lesz jobban az ínyére.
Gyorsan kiteljesedı étvágya egyre hajtotta elıre, és hamar behozta a párocskát. Amikor elértek egy szép, árnyékos
foltot, Khalil elırehajolt és belecsípett a lány fenekébe. A lány sötéten villámló szemekkel pördült meg, és egy rövid
szóváltás után a pár duzzadó izmokkal indult meg a Ravnos felé. A szájából szitokáradat zúdult Khalilra, amelyet
hamarosan követett az ökle is. A Ravnos kitért, rákacsintott a nıre, majd azt kívánta, bárcsak jobban értene spanyolul,
aztán olyan erıvel öklözött bele a férfi gyomrába, hogy annak levegıért kapkodva kellett abbahagynia beszédet. Khalil
szurkált, lendített és kitért, és a verekedés lassan behátrált a két arctalan épület között ásító valódi sötétségbe. Egy
csipetnyi ravasz lábmunka - a halandó kénytelen volt beljebb hátrálni a mellékutcába - és a lány nyilván rájött, hogy az
emberének az ökle nem hat különösebben Khalilra, ezért a hátára ugrott, és megpróbálta kikaparni a szemeit. A Ravnos
abbahagyta a játékot. Az állára mért egyetlen kemény ütéssel kiütötte a férfit, aztán egy felületessel a nıt is
elhallgattatta, mielıtt még ennél is hangosabban kezdett volna sivalkodni, végül távolabb vonszolta a zsákmányt az
utcától.
Két monumentális mérető szemétkonténer állt egy éjszakára bezárt kávézó hátsó bejáratának két oldalán. Elizabeth ott
üldögélt az elsıhöz láncolva. Khalil biztonságosan leragasztotta a száját ragasztószalaggal. Bár a legendák szerint New
Yorkban még soha nem válaszoltak egyetlen segélykiáltásra sem, de a Ravnos nem kockáztatott.
Khalil egymás mellé fektette a két áldozatot, és kritikus szemmel méregetni kezdte ıket.
- A vacsora tálalva van - szellemeskedett miközben letépkedte a fogoly szájáról a mőanyag szalagokat.
A férfi volt az erısebb, ı egy kicsit könnyebben képes lesz elviselni a veszteséget. Átvonszolta a lányt a mellékutca felé
esı oldalára, és leült egy köteg málladozó újságpapírra. Ölébe vonta az áldozatot, és addig rugdosta a lány barátjának
a testét, amíg hozzá nem nyomódott a fogolyhoz.

26. oldal
 Névtelen
- Az a tied - bólintott Elizabeth felé.
Khalil a lány köré fonta a karjait. A nyakában egy láncot viselt, amibe belevésték a nevét: „Rosa”. A shilmulo lágyan
maga elé suttogta a nevet. Megcsókolta a lány ajkát, és érezte a bort a leheletében. Megsimogatta apró pihékkel
borított nyakát, nyelvével kitapogatta a pulzusát, aztán belemélyesztette a fogait. Gyönyörő, sima, édes kedvesem -
gondolta, mielıtt a gondolkodás végképp átadta volna a helyét az élvezetnek. Hosszú idı múlva (Soha nem elég hosszú
- átkozódott magában a Ravnos) elszakította magát a lánytól. Tisztára nyalta a sebet, és végignézte, amint a két
ikerlyuk összeforr. Ellenırizte a gyomrát, és megvizsgálta a lány színét. Úgy tippelte, hogy egy vagy két héten keresztül
halottsápadt lesz, de meglehetısen biztos volt benne, hogy nem egy hullát tart az ölében. Jó - elmélkedett kielégülten -
İ egy igazi szépség. Talán ismét megkeresem úgy egy hónap múlva. Elnehezülı szempillákkal és forró testtel nekidılt a
falnak, és végignézett a Setita gyermeken. Undorító. Még csak el sem mozdult a férfi irányába.
A vér illata égette Elizabeth orrát, száját és torkát. Az illat csak úgy dılt Khalilból, és ott kavargott a szők sikátorban is.
Úgy tőnt, mintha vörös köd is lebegne a szemei, a teste mögött...
Egyszer egy ételmérgezés miatt hetekig képtelen volt igazi ételt enni, és Liz akkor érezte meg az éhség elsı halvány
szúrásait a gyomrában. Még emlékezett rá, hogy remegett a keze, amikor a szájához emelte a kanalat, és milyen íze
volt az almalének, miután a teste már napok óta csak önmagát emésztette. Ugyanez az érzés bujkált benne az elmúlt
két éjszakán - csak kétszer, vagy háromszor olyan erısen. Most pedig a gyomrát ostromolta az orrát megtöltı erıs illat
által életre keltette éhség. Nem fogom megtenni - gondolta anélkül, hogy megnevezte volna, pontosan mit nem fog
megtenni. Ez nem helyes. Jobb lenne a napon meghalni, mint...
- Finnyáskodunk? - jött Khalil hangja, amely váratlanul tele volt szimpátiával és aggodalommal.
Elizabeth felnézett, és remény derengett fel az arcán. A társa vigasztalóan bólintott.
- Elsıre elég kemény, drágaságom.
Khalil kivette egy fél téglát a szemétbıl, felemelte - Elizabeth megdermedt - és bezúzta a férfi koponyáját. A koponya
úgy horpadt be, mint egy tojáshéj. Csontdarabkák és valami szürke anyag spriccelt ki és szennyezte be a felsebzett bırt
és a göndör fekete hajat. A vér kezdett összegyőlni a rettenetes bemélyedésben - aztán a kis vértó szintje nem
emelkedett tovább. Liz a táncos mozdulatlan mellkasára meredt. Nem lélegzik. Khalil hagyta a földre esni a lányt,
miután végzett vele, és most Liz látta a kinyújtott bal kezét. A harmadik ujján jegygyőrőt viselt. Össze akartak
házasodni... Szerette a fiút. Megpróbálta ıt megmenteni, és most már semmi sem lesz. Ó Istenem, bárcsak máshová
mentek volna - imádkozott a Setita.
- Rajta, kedvesem - mondta vidáman Khalil - Most már nem bánthatod.
A rémült és boldogtalan Elizabeth érezte, hogy beteg. A gyomra felfordult, és ı elırehajtotta a fejét, hogy a száraz és
üres teste megtehesse, amit kell. Az ínyébıl megállíthatatlanul és rémálomba illıen elıfurakodtak az agyarak és
felsebezték a száját, amely saját magától kinyílt, és piócaszerően rátapadt a férfi még meleg vállára.
A karja, amelyeket azért nyújtott elıre, hogy eltolja magától a testet, most megragadták, és közelebb vonták az
áldozatot. Elizabeth akarata ellenére ivott, és kétségbe esett, amiért élvezte.
Egy hang közel a füléhez. Csettintés. Szavak. Khalil hangja, és kemény ujjak a vállán, amelyek elhúzzák ıt.
- Ez éppen elég lesz neked, lányom. Nem szabad túlenned magad.
Az agya egyik hátsó zugában egy perverz, gyerekes szellem kezdte vinnyogva kérdezgetni, hogy ha a férfi már halott,
akkor miért nem ihatja meg az egészet?
Más hangok: csilingelı láncok. A béklyói lekerültek a szemetesrıl, és ismét Khalil fogta ıket. A Ravnos megrántotta a
láncokat, és ı lassan felállt. A hulla legördült a lábairól, és a leendı menyasszonya teste mellett állapodott meg.
Khalil elindította a foglyát kifelé a mellékutcából. A sarokról még visszanézett: a törött tégla porrá törve hevert a férfi
sima, és sértetlen feje mellett. A Setita semmit sem tudott az étkezésekrıl: csak egy apró vénát nyitott fel, és a lusta
erecskét már szinte elapasztotta az alvadás. Ma éjjel nem volt egyetlen hulla sem. Megcsörgette a zsebében az új
ékszereit, és a férfi nehéz tárcája nekinyomódott a csípıjének. Nagyon úgy nézett ki, mint egy rablás... Figyelmét ismét
a társára fordította. Elizabeth magába roskadva lépkedett. Nyilvánvalóan rémült volt, és megalázott, és alig volt képes
megırizni elméje épségét - Hesha gyermeke olyan állapotban, amiben szívesen látná magát Heshát is. Khalil megnyalta
a száját, és elmosolyodott. Nagyszerő.

1999. augusztus 4., szerda, éjjel 2:12

Egy földmélyi barlang
New York városa, New York

Az odú zsongott, és ez zavarta Calebrost. Történt valami - annak a szobornak a közelében, amit annyira szeretett az
Isteni Szt. János katedrális mellett - de senki sem tudta biztosan, hogy pontosan mi. Már több éjjel is eltelt azóta, de
Calebros még most is hallotta a járatokból kiszőrıdı suttogást, a pletykákhoz hasonlóan alaptalan találgatásokat.
Győjtsd össze a darabokat. Én majd összerakom a kirakóst. Az atyja, Augustin, mindig ezt mondogatta, és Calebros is
kezdte megosztani ezt a tanácsot a saját ivadékaival. Úgy tőnt, hogy az ifjoncok kezdenek hinni benne.
Most már csak önmagát kellett meggyıznie az állítás igazáról.

MÁSODIK RÉSZ
Szolga

27. oldal
 Névtelen

1999. augusztus 4., szerda, este 10:52

Red Hook, Brooklyn
New York városa, New York

Ramona óvatosan bekopogtatott a lakás acél ajtaján. Szemmel tartotta a függıfolyosó mindkét oldalát, és hallgatózott.
Vajon Khalil kinyitja-e az ajtót? Egyáltalán otthon van? Mi lesz, ha valaki más költözött be a lakásba? És mit
mondhatott neki, amikor a múlt éjjel elrohant? Beleharapott az öklébe, és várt. Ez valami zaj volt odalenn? Lépések?
- Ki van ott?
Khalil hangja, hála Istennek.
- Én vagyok.
Zárak csörögtek és nyíltak ki, és Khalil nézett ki az ajtó résén, amit a biztonsági lánc engedett. A férfi bólintott, és
beengedte.
- Jól nézel ki - jegyezte meg. - A kulcscsomódat a hőtı tetején találod. Mindent nyitnak, kivéve a nagy nappali
tolózárat. Ha itt akarsz aludni, akkor ide kell érned, mielıtt azt bezárom - pillantott bele a kezében tartott papírokba
hanyagul a Ravnos, aztán leült egy olcsó asztal elé a fekete ablak mellett - Vannak jó Kamarillás kapcsolataid? -
kérdezte, miközben az iratszekrényben kutakodott.
- Nincsenek - lépett fel a nyomában Ramona is a lépcsın. - A bandám megpróbált kimaradni ebbıl az egészbıl.
- Azt tudod, hogy hol találok valakit a Kamarillából? Ramona megrázta a fejét.
- Elízium?
Ramona értetlenül meredt rá.
- Kamarilla terület? Kamarilla bárok? - dobolt a körmével az asztal lapján Khalil.
Megmondtam, hogy hová menj.
- Csak ellenırzöm az összes lehetıséget - mondta hangosan Khalil, és Ramona válaszul bólintott - Ma éjjel bemegyek a
városba, és megkeresek egy-két játékost - szólt ezúttal Ramonához a Ravnos - Embereket, akikkel egyezkedhetünk.
Gyere velem.
A Gangrel szemei a válla fölött a fotelre villantak. A megláncolt hölgy csendben hallgatta a beszélgetést. Khalil
megköszörülte a torkát.
- İ biztonságban lesz itt. A Kamarilla keménygallérok nem rajonganak a Setitákért... egyáltalán nem. De téged kedvelni
fognak...
És ezzel a zavarba ejtı megjegyzéssel kitessékelte Ramonát az ajtón.

1999. augusztus 5., csütörtök, éjjel 12:13

Turtle Bay, Manhattan
New York városa, New York

- A Temetıır Piszkos Titka - olvasta Ramona az ajtó fölötti feliratot - Ez meg mi a fenét jelent?
Ez egy Kamarilla klub. Valószínőleg az egyik úriember tulajdonában van. Venture, kedvesem. Szeretik tartózkodóan és
elmésen kezelni a kis problémájukat - mondta Khalil, majd folytatta, miután a Gangrel értetlenül pislogott felé
néhányat. - A halált, Ramona, a halált - magyarázta, aztán hátranyalta a haját, mielıtt tovább beszélt volna. - A
temetıır egy templomszolga. İ gondozza a földeket, beleértve a temetıt és a kriptát is, érted? A járkáló holtak
lennének a piszkos titok.
- Ó.
- A tulajdonos valószínőleg brit. Ez egy rémesen angolos szó.
Milyen éleselméjő - jegyezte meg szárazon a hang. Korábban egyszer már ugyanezt neki is el kellett magyaráznia
Khalilnak.
Közeledtek a bejárathoz, és a jól megtermett kidobó ember elgondolkodva figyelte ıket. Khalil odasúgta a lánynak,
mielıtt még hallótávolságon belülre értek volna a bebocsátásra várakozók sorához.
- Próbáld nem elfelejteni. Ha bárki kérdezi - mondjuk egy másik Gangrel odamegy hozzád, bemutatja a titkos kézfogást
vagy ilyesmi, és rólam kezd kérdezısködni - nem vagy benne biztos, hogy milyen klánból származom, de ha
elálmosodom, akkor néha beszélek valami Malkáv nevő dologról, rendben?
- Miért, melyik klánból származol?
- Független vagyok - felelte Khalil fölényeskedve. A fülei csengeni kezdtek a hang nevetésétıl, és a keze ökölbe szorult.
Khalil odavezette a sor végére, és Ramona jól láthatóan unatkozva követte. Nem kellett sok idı ahhoz, hogy még több
leendı vendég érkezzen, és a Gangrel orra megrándult. Úgy tőnt, mintha az egész hely gyászba borult volna. Szinte
mindenki fekete csipkét, fekete bırt, vagy fekete neccet viselt - és minden ácsorgónak hihetetlenül sápadt volt a bıre. A
lány megérezte rajtuk a smink szagát: gyöngyház púder és fehér arcfesték, ragadós szempillafesték és friss körömfény.
Ramona nekidılt a falnak, és megtartotta a távolságot a pozıröktıl. Torzszülöttek - gondolta.
A sor felbolydult. Egy másik férfi jelent meg az ajtóban a kidobó mellett, majd egy rövid párbeszéd után végigsétált a
sor mellett és szemügyre vette a várakozókat. A jövevény pálcika vékony volt, tüsire nyírt hajjal, és a festett emberek
reménykedı szemekkel, de nemtörıdöm tartással lestek minden mozdulatát.
- Te - mutatott egy a hıség ellenére is nehéz vörös bársonyba öltözött - És te... - egy nagyon csinos fiú, akinek fekete
festék volt szétkenve a szemén - Ti ketten... - Khalilnak és Ramonának - és ti ott - a sor végén egy szorosan egymás
mellett álló négyes csoport megfeszült a nem várt gyızelem örömétıl.
A kiválasztottak elırementek az ajtóhoz, néhányan a kinn maradtak közül eloldalogtak, míg a többiek újra beálltak a
sorba, hogy még egy kicsit várakozzanak.
A nyolc kiválasztott besorjázott egy szők és piszkos elıcsarnokon keresztül, amelynek a falait teljesen beborították a
tükrök. Óvatos népek - gondolta Khalil. A helyzet rosszabb lehet, mint amire számítottam... Elmosolyodott. Egy jó
háború jó piacot jelent. Egy fluoreszkálóan fehér hajú lány karpereceket kötött rá és Ramonára, de nem fárasztotta

28. oldal
 Névtelen
magát azzal, hogy ellenırizze a papírjaikat, aztán a többiekkel együtt beözönlöttek a klubba.
A Temetıır Piszkos titkát úgy tervezték meg, hogy egy eredetileg pénzügyi irodáknak otthont adó házban egy
lepusztult és haldokló kápolna hangulatát keltse. Az elsı emeleti plafont kiütötték a helyérıl, és egy olyannal
helyettesítették, ami a rendes helyétıl kissé lejjebb dılt a jobb oldalon, míg a baloldalon egészen a második emeletig
emelkedett, és ettıl amolyan kezdetleges fél-katedrális érzést keltett. A magasabb fal mentén végigfutó balkont a kórus
helyének álcázták, míg a DH egy másiknak a tetején trónolt egy üvegkalitkában, ami úgy nézett ki, mint egy
gyóntatószék. A bárpult eleje kriptákat utánzott; a táncparkettet a szentély rácsai kerítették el; és köröskörül a szélei
mentén álltak templomi padokként a fülkék, és az egyes fülkéket maguknak a padoknak a túlzottan megmagasított,
faragott háttámlája alkotta. Khalilnak rángatózott a szája széle, miközben átvágott a tömegen a hely sötét, villódzó
szíve felé. Itt a legtöbb ember azt játszotta, hogy valóban egy ember, aki megpróbálja jól érezni magát egy klubban,
már amennyire a tragikus lelkük ezt lehetıvé teszi. Néhányan furcsa, nyaktörı és nevetségesen komor táncot jártak.
Úgy tőnt, hogy a klub tele van élıkkel. Pokolba a Maskarádéjukkal - gondolta a Ravnos. Ki ver át kit?
Khalil leült az egyik fülkébe. Ha választhatott volna, akkor biztosan nem ezt a pozíciót foglalja el - a „padok” magasra
tornyosuló falai egészen addig eltakarták az oldalról közeledıket, amíg szinte már a nyakán is voltak. Másfelıl azonban
a megmaradt fülkék közül az övének volt a legjobb rálátása (és az övére láttak rá a legjobban) a többi csendes sarokból
és elkülönülı zugból. Hátát a falnak vetette és kihívóan végignyújtózott az egész ülésen. Ramona becsusszant a vele
szemben lévı padra. Szegény pára, megpróbált természetesen viselkedni, de a tömeg nyilvánvalóan zavarta és kínozta
a zárt tér is. Khalil megsajnálta a nyugtalan partnerét.
- Menj csak. Kelj fel és járd körül a helyet, mintha csak meg akarnád nézni magadnak. Nyilvánvalóan ez a te stílusod.
Tehát légy önmagad. Rendelj valamit a pultnál - bármit, csak ne Bloody Maryt - és járj körbe az itallal. Aztán úgy...
nem is tudom... fél óra múlva gyere vissza ide. Hallgass meg mindent, de ne beszélj, és nagyon figyelj oda, hogy valaki
említést tesz-e a csatornapatkányokról. Egy olyat keresünk, egy jó nagyot. Rendben?
Ramona hálásan odébb állt. Khalil elégedetten figyelte, ahogy a lány állatias vonásai magukra vonják a figyelmet.
Legalább olyan jó, mint egy egész oldalas hirdetés a Postban. A szemei ide-oda cikáztak azok között az alakok között,
akik akár csak egyszer is a lány irányába pillantottak. Megpróbálta a lány irányába tanúsított viselkedésük alapján
meghatározni a státuszukat - élı vagy holt, barátságos vagy gyanakvó, jelentéktelen vagy fontos.
Csak az idıdet vesztegeted. Már közöltem veled, hogy mi legyen a következı lépésed.
Khalil megnyalta az ajkait, aztán lustán eltakarta a száját a kezével.
- Hadd csináljam ezt a magam módján - mormolta lágyan a kezei rejtekében. - Egy ideje már távol voltál a dolgok
sőrőjétıl...
Ahogy kívánod. Nekem teljesen mindegy, hogy pontosan mikor veszed fel a kapcsolatot, feltéve, hogy még ma éjjel sort
kerítesz rá - amíg késlekedsz, addig is te leszel az, aki fel fog tőnni a herceg seriffjének. Khalil hátában rángatózni
kezdtek az izmok, és a táncparkett fölött Ramona fejére meredt. Ne is törıdj vele. Itt jön.
- Mike? - kérdezte Khalil mintha most ismerne fel egy barátot.
Egy alacsony, tagbaszakadt férfi torpant meg és kezdte el kémlelni a fülke rejtekét.
- Ige'? - Sápadtszürke, vizenyıs szemei voltak és horgas orra - Ismerlek téged?
- Nem, nem - egyenesedett fel ültében Khalil biztató mosollyal az arcán - Egy barátom mondta, hogy keresselek meg,
ha egyszer New Yorkban járok. Egyetemi ember, Mongoosenak nevezi magát. „Keresd meg”, tudod.
- Rick? Már évek óta nem láttam. Hogy megy a sora az öregfiúnak? - telepedett le határozottan Mike Khalillal szemben,
és egy vigyor terült szét egyszerő ábrázatán - Sikerült befejeznie a Kipling biográfiát?
- Amikor legutóbb láttam már felhagyott a költészettel, és elkezdte a dolog hátterét tanulmányozni. A dzsungel
könyvét, a régi idık igazi dzsungelét, a valódi régi városi életet. Valójában így ismerkedtünk össze. Közös volt az
érdeklıdési körünk a témában. Én egy kis kígyóbővöléssel foglalkoztam Delhiben, és ı segített eredetibbé tenni a
produkciót a turisták számára - vonta meg a vállát a Ravnos. - Most pedig szeretném itt beindítani az üzletet, de
nehezen találok megfelelı kobrákat.
- Én sokat tudok a hüllıkrıl. Talán segíthetek rajtad.
- Köszönöm. Nagyra értékelném. Csak az a bökkenı... egy különleges fajtát keresek. Nagyon ritka, csak az utóbbi
idıkben importálták az Államokba. A gondozók áthozták nekem a vámon, aztán pedig... eltőnt.
- Ellopták? - kérdezte együttérzıen Mike.
- Ellopták, elszökött, elkallódott, nem tudom.
- Van néhány barátom, akik elég jók az elveszett dolgok felkutatásában. Korábban még soha nem próbáltak megtalálni
egy kobrát, de én mondom, valahol mindent el kell kezdeni - vonta össze egy kicsit a szemöldökét Mike - Mégis, van itt
még valami, mielıtt felajánlom a segítségemet... a fizetségük nem mindig mérhetı dollárban, ugye tudod?
Valutaforgalmi szabályok, a bürokrácia, az IRS...
Khalil egy bólintással jelezte, hogy tökéletesen érti.
- Semmi gond. Mostanában elég sokat utaztam, és nem cseréltem el mindent, amit a kirándulásokon felszedtem. Biztos
vagyok benne, hogy lesz egy-két olyan érme, amin meg tudunk egyezni.
- Nagyszerő - billentette a majdnem üres sörösüvegét az ajkához Mike, aztán felszedelızködött - Nagyszerő. Hé, hol
érhetlek el... uh...?
- Khalil - mondta a Ravnos - Az irodáim még nem nyíltak meg... van egy számod, ahol elérhetlek.
- Hogyne - húzott elı egy kártyát Mike, és kissé részegen megtántorodott - Tudod, nem ártana beszerezned egy
csipogót, vagy mobilt, vagy valamit. Itt mindenkinek van - ütögette meg a padot mielıtt elindult volna - Add át
üdvözletemet Mongoosenak, amikor legközelebb látod.
Khalil felszedte a pultos lánnyal beszélgetı Ramonát, és terelgetni kezdte kifelé a klubból.
- Megkaptuk, amit akartunk? - kérdezte a lány kissé sértıdötten, amiért végiglökdösik a báron.
- Felvettük a kapcsolatot, és ennyi elég egy estére.

1999. augusztus 5., csütörtök, hajnali 3:54

Egy elfeledett pneumatikus metrójárat

29. oldal
 Névtelen
New York városa, New York

Mike Tundlight átlendült a karbantartó rácsokon, és egy létrán lemászott egy régi, rogyadozó folyosóra. Benézett egy
ajtón, hogy ugrassa a pókerasztal körül összegyőlt barátait. Az arca most már nem egyszerően sápadt, hanem
féregfehér színő volt. A szemeinek még az írisze is véreres volt, a vékonyszálú barna haj rendezetlenül trónolt a feje
búbján, és nyilvánvalóvá vált, hogy az alacsony termete és a vastag teste a saját magába visszahajló gerinc
eredménye. A kártyázók - akik egy kivétellel mind osztoztak Mike-kal szörnyőséges rútságán - vidáman
visszaköszöntek, aztán folytatták a játékot. Mike egy árnyalatnyival több alázatot tanúsítva bedugta a fejét egy másik
szobába, és megkérdezte a szoba lakóját:
- El vagy foglalva?
Umberto megvakarta a szemöldökét (ami, ıszintén szólva, a szemének még csak a közelében sem volt), és pislogni
kezdett a számítógép képernyıje által sugárzott fényben.
- Csak egy pillanat - keltettek tökéletes ropogó zajokat a billentyőzet fölött száguldozó csontos ujjai - Mi a helyzet? -
intett nagyjából a számítógép mellett álló roskatag szék felé egyik kezével, a másikkal pedig megragadta a trackballt.
- Most jöttem a Temetıırbıl.
- A szépnépek most is késıig húzták? Mi újság van még?
- Sokat beszélnek a háborúról, de az nem fontos - felelte Mike, és leült. - Majd késıbb átküldök valamit róla. De
felbukkant egy fickó, aki érdekes lehet. Indiai, vagy Pakisztáni, vagy valami ilyesmi lehetett... mindenesetre dél ázsiai,
az biztos. Vele volt a Ramona nevő barátnıje. Ö, vagy ık egy kígyót kerestek. Azt hiszem, hogy éppen azt, akire mi is
vadászunk. Úgy tőnik, hogy mindketten az utazásoknak pontosan ugyanabban a fázisában veszítettük el a nyomát.
- Huh - vette le elgondolkodva mindkét kezét a billentyőzetrıl Umberto. - Érdekes, ha igaz. Cass! - kiáltott ki a
folyosóra. - Szánj ránk egy percet.
Egy sötét, barkázott bırő nı jelent meg az ajtóban. Több réteg szvettert és pólót viselt, és az egyik állandóan karmos
kezében egy pakli kártyát tartott.
- Nem gond. Áll az alku. Mi kellene?
- Te láttad a két vicceskét a Szt. Jánosnál a felfordulás utáni éjszakán, írd le ıket Mike-nak.
Rövid idı múlva a trió megerısítette, hogy a bárban felbukkant Khalil azonos a katedrálisnál látott férfival. Mike és Cass
úgy gondolták, hogy mindketten ugyanazt a lányt látták (bár amikor még a katedrálisnál ólálkodott, akkor még volt egy
szokatlan nyílt seb az arcán), de abban teljesen biztosak voltak, hogy ez a lány semmilyen körülmények között nem
lehet azonos azzal a nıvel, aki Heshával látható a New Yorki fényképeken. Umberto összegyőjtötte az adatokat, és
levitte ıket a folyosó végébe. Mike Tundlight, Cassandra és a kártyásokból verbuválódott, egyre növekvı tömeg
izgatottan várakozott, Megérezték, hogy valami nagy horderejő dolog készülıdik - mindannyian szakértıi voltak a
légkörnek - és a várakozásaikban egyáltalán nem kellett csalatkozniuk, amikor Umberto alig öt perccel késıbb
visszatért, és minden önként jelentkezınek volt valamilyen feladata.
- Teljes jelentést akar Khalilról, egy másikat pedig a lányról. Ha a fickó információkat ad vagy cserél, akkor tudnunk
kell, hogy mennyire lesz megbízható az áru. Mike, találkozz vele, amilyen gyorsan szerinted bölcs lenne. Én veled
megyek - a hallgatóságon enyhe meglepettség lett úrrá, amiért Umberto magára hagyja a számítógépét - mint az
alázatos szolgád. Arra az esetre, ha a Ravnosunk megpróbálkozna valamivel.

1999. augusztus 6., péntek, éjjel 2:41

Egy földmélyi barlang
New York városa, New York

- Jó estét, uram - mondta Umberto tiszteletteljesen az árnyékoknak.

Egy bütykös, eltorzult kéz felé nyújtott egy írógéppel írott jelentéseket tartalmazó papírlapot. A technológiai
beállítottságú Nosferatu egy saját, halvány fényforrással felszerelt írótáblára csíptette a lapot, és belepillantott a kézzel
írt jegyzetekbe.
- Baltimore-ban még most is tart a konferencia... ott nincs semmi újság az Ön számára. De kaptam néhány zaftos
anyagot arról a párosról, amelyik az öreg Gotobed klubjában járt tegnap...
A hatalmas, távol ülı szemek bátorítóan pislogtak rá.
- A lány Ramona Tanner-gyermek; Tanner, Horrock gyermeke, stb., egy tisztes hírő és meglehetısen rangos Gangrel,
úgyhogy feltettem, a felhívást a SchreckNET-re, hátha kiderül, hogy hol lehet most. Nagyon valószínő, hogy Ramona
valójában Pilar Ramona Salvador, egy LA-i eltőnt gyerek. Szegény latin család egy olyan környéken, ahol
mindennaposak az ilyen esetek. Az eltőnése szinte meg sem jelent az újságokban, és a rendırség se nagyon törte
magát az ügy érdekében. A családja emlékkövet állíttatott neki otthon Mexikóban a családi telken, és most is
imádkoznak az elveszett lányukért - Az árnyék halványan megköszörülte a torkát. - Tudom. Régi történet.
- Ezzel szemben Khalil Ravana egy ócska Bihar-i Ravnos. Itt a részletes, és hosszú története - nyújtotta át a nyomtatott
anyagot a sötétségnek. - És legutoljára egy calcuttai diszkóban látták a hírhedt Hesha Ruhadze asztalánál - fejezte be
diadalmasan a jelentését Umberto.
- Szervezd meg a találkozót.

1999. augusztus 6., péntek, este 9:12

Turtle Bay, Manhattan
New York városa, New York

Ahogy közelítettek a klubhoz, Ramona megtartotta a kellı távolságot Khaliltól. A csendes hölgy ruhásszekrényébıl
kölcsönzött szénszürke pólót és nadrágkosztümöt viselte. O vásárolt magának egy élénk kék, fehér és aranyszínő,

30. oldal
 Névtelen
bonyolult mintákkal díszített selyem inget - nagyon drágát és nagyon feltőnıt. Ha az idegennek szüksége lesz
segítségre, akkor ı készen áll, de ha célpontot akar csinálni magából, akkor ı majd valahol máshol fog állni. Ramona a
szemeit forgatva figyelte, ahogy Khalil fontoskodva páváskodik elıtte, és az övcsatjánál fogva lóbálja az új, fekete
bırbıl készült telefontartóját. A férfi nem habozott a zárt és elsötétített ajtónál - kétszer kopogott, és az ajtó azonnal
kinyílt. Ramona már látta korábban az ajtóban álló pultoslányt, aki most meglehetısen hétköznapi ruhákat viselt (múlt
éjjel egy fekete neccbe bújtatott látomás volt). Az alkalmazott kedvesen üdvözölte ıket, majd felvitte ıket a galériára.
Ahogy a Ravnos és a Gangrel felfelé haladt a lépcsıkön, két másik alak pontosan abban a ritmusban lépkedett fölfelé a
másik lépcsıfeljárón. A csapos elérte a lépcsı tetejét, majd egy pillanatra félreállt, hogy a vendégek jól szemügyre
vehessék egymást. Mike Tundlight összehasonlította az arcukat az emlékeivel, amelyeket a múltkori klubbeli
találkozásukról ırzött, Umberto pedig egy eltőnt gyermek fényképével, és egy ipari kamera felvételével. Khalil
felismerte Mike-ot, és látta, hogy a másik alak tetıtıl talpig lepedıkbe burkolózik. Elfogadta, hogy egy második, és
(számára) nyilvánvalóan alacsonyabb rendő (hiszen képtelen mágiával elrejteni torzságát) Nosferatuval is meg kell
birkóznia. A csapos csak akkor indult meg ismét, amikor megbizonyosodott róla, hogy nem kerül sor erıszakra. A
galérián öt, tárva nyitva álló ajtó várta ıket. Ramona benézett az elsıbe, amikor elhaladtak mellette, és négy csupasz,
fehérre vakolt falat, csupasz fehérre vakolt mennyezetet, és egy csupasz PVC burkolatú padlót látott. A felek a középsı
ajtónál találkoztak.
- Minden szoba egyforma - darálta a csapos olyan hangon, mintha már számtalanszor elmondta volna ezt a szöveget. -
Nyugodtan átvizsgálhatják ıket, ahogy csak kívánják. Az ajtók csak belülrıl zárhatók. Nekem nincsenek kulcsaim, és
nem is maradok az épületben. A vezetıség nem vállal felelısséget a vendégek biztonságáért, mindössze a semleges
területet biztosítja a megbeszélésekhez. Az esetleges ellenségeskedés során a klubban, vagy a személyzetben
keletkezett kár miatt a vezetıség a hírneve fenntartása érdekében lépéseket fog tenni a felelıssel, vagy a felelısökkel
szemben. A nı Mike-ra pillantott, aki elállt az útjából.
- Tíz harminckor nyitunk - szólt vissza távozóban a csapos. - Mr. Gotobed szeretné megkérni Önöket, hogy ha
lehetséges, próbáljanak meg addig végezni.
- Nos - vigyorgott Mike. - Válasszunk szobát. Nem hiszem, hogy bármiféle igényeink lennének.
Khalil Mike-kal a nyomában belépett a középsı szobába, aztán következett a köpenyes alak, végül a sort Ramona zárta.
A lány most már hálás volt a társán rikító ruhákért, mert azok legalább megtörték a szoba egyhangúságát - ez a szoba
valóban pontosan olyan volt, mint az elsı, és a berendezés sem javított a helyzeten, most, hogy megpillantotta: tiszta,
sajtolt mőanyagszékek, tiszta, sajtolt mőanyag asztal. Rajtuk kívül az egyetlen dolog, ami nem volt átlátszó, vagy
klinikai fehér, az az ajtó belsı részére függesztett tizenkét hüvelykes négyzet alakú tükör volt. Ramona azt kívánta,
hogy bárcsak a földben töltötte volna az éjszakát, mert akkor legalább bepiszkolhatná ezt a helyet, aztán
kényelmetlenül feszengve leült Khalil mellé.
Khalil látszólag könnyedén foglalt helyet, valójában azonban a fejében a hang folyamatosan kommentálta az
eseményeket. Mióta Mukharjee taxija kitette ıket, szinte egyetlen pillanatnyi csend sem jutott neki, hogy
gondolkodhasson.
Ragaszkodj hozzám, hogy a második férfi megmutassa, mit rejteget a köpenye alatt. Természetesen nem rejteget
semmit, de így megmutathatod, hogy kellıen óvatos vagy.
- Ha nem bánod - mondta Khalil Mike-nak, és az idegen felé intett - szeretném, ha a barátod lehántana magáról néhány
réteget. Csak hogy lássam, hogy nem rejtızik ott egyetlen karó sem. Természetesen ez csak puszta formalitás.
- Semmi gond.
Mike segített a társának felállni a székbıl, aztán levette róla a terjedelmes külsı köpenyét. Ramona nem volt
felkészülve a látványra, és most egy kicsit elakadt a szava.
- Nincs semmi a kabátujjamban - mondta megnyugtatóan Umberto.
A hangja teljesen hétköznapi volt, bár nehéz lett volna megmondani, hogy hol tartja az ajkait. A bıre egyes helyeken a
csontjaira tapadt, máshol belesüppedt a csontvázába, és nagyon kevés hús rejtızött alatta.
- A táskád? - javasolta udvariasan, és Ramona észrevette, hogy a szája átlósan felfelé húzódik az egyik arcán.
Khalil kicipzározta a kis táskát. Mike kivette belıle a telefont, megforgatta a kezében, aztán visszatette.
- Örülök, hogy megfogadtad a tanácsomat. Sokkal egyszerőbbé tette ezt a találkozót, nem igaz?
Térj rá az üzletre. Kezdetnek kérdezz Hesha felıl. Add át nekik a...
- Nos uraim. Beszélhetünk? - kérdezte Khalil, miután a második Nosferatu ismét beburkolta a testét. - Van valami
fejlemény a kígyóvadászatban?
- Itt sokkal nyíltabban is beszélhetünk - felelte Mike. - Hesha Ruhadze-t keresed, igaz?
- Úgy van.
- Tegyük fel, hogy tudjuk, hol van. Mit érne meg neked ez az információ?
Említsd meg a Szemet. Fel lesznek rá készülve...
Khalil elnyomta a mester hangját.
- Mike, attól tartok, hogy a múlt éjjel félreértettél.
A megjegyzést bevezetınek tekintette, és végül úgy találta, hogy kedvére való a hangzása.
- Én ismerem a válaszokat, ti pedig a válaszokat győjtitek. Tulajdonképpen szükségetek van a válaszokra. Nekem is
szükségem van bizonyos dolgokra.
Khalil érezte, hogy a fejében a jelenlét megtorpan. Nem volt biztos benne, hogy mire akar ezzel kilyukadni. Még maga
Khalil sem volt biztos benne.
- Miféle dolgokra?
- Legelıször is Hesha Ruhadzéra. Meg akarom ıt találni - a mestere megnyugodott - mindent tudni akarok róla, és ezért
megosztom veletek mindazt, amit a szervezetének belsı mőködésérıl tudok.
Nem. Azonnal hagyd abba.
- Másodszor, ha sokáig itt kell maradnom, amíg ti fiúk megtaláljátok a szükséges dolgokat, akkor vadászmezıt akarok,
és egy ígéretet, hogy a herceg seriffje nem fog zaklatni. Szükségem van pénzre is a kiadásaim fedezéséhez. Adatokat
akarok New York városáról, az itteni Setitákról, a Kamarilla felállásról és arról, hogy a Sabbat mit tekint a területének.
- Harmadszor, információkat akarok egy Torreádorról, akit...
Khalil összerezzent, és a hangja elfúlt. Ki ne mond a nevét. A gyógymódot a helyszínért. Gyerünk.

31. oldal
 Névtelen
- Azt akarom... - kezdte újra Khalil.
Engedelmeskedj, féreg. Az orrából vér patakzott, és a szemei már nem fókuszáltak.
- Nem fontos. Nem fontos. Csak ez a két dolog lesz - legyintett bágyadtan a kezével.
Mike és Umberto gyorsan egymásra pillantottak.
- Mit ajánlasz cserébe?
- Ti... vagytok... szorult helyzetben - nyögte a Ravnos a büntetés folyamatos fájdalmán keresztül. Arcátlanságodért
pusztulni fogsz, fiú. - Most keresleti piac van, nem igaz? Pokoli vihar tombol nálatok... - húzta ki magát a székében
Khalil - én pedig esernyıket árulok.
Csak még egyszer próbáld meg keresztezni a terveimet, és személyesen kereslek meg, hogy visszavegyem tıled a
véremet. Felırlöm a csontjaidat, kiszívom belılük a velıt és gondoskodom róla, hogy közben még életben légy.
Khalil talpra állt, a hang pedig tovább ostromolta.
Mike megrázta a fejét.
- Nem vagyok biztos benne, hogy értem, mirıl beszélsz. Annyi mindent követeltél, de egyetlen okot sem adtál rá, hogy
oda is adjuk ezeket neked. A barátaim tudni akarják majd, hogy mit tehetsz értünk te, Khalil.
Khalil hangosan felkuncogott. Ki tud tartani. A fülei sajogtak a fenyegetésektıl és a dühöngéstıl - még a saját és Mike
hangját is csak nehezen volt képes meghallani, és távolról érezte, hogy egyikük mondandójának nincs semmi értelme.
De az ısi kurafi szorítása gyenge volt. Ki tud tartani.
Ramona sötét pillantással meredt az asztalra.
- Találják meg Heshát, és mi eláruljuk, hogy hogyan lehet meggyógyítani a Szem okozta sebeket - mondta kurtán. - Ha
nem tudják, mi a Szem, akkor semmit sem tudnak.
Ezzel Ramona felpattant, és megragadta tántorgó társának a karját.
- Átadom... az ajánlatát... az enyéimnek. Majd felhívjuk.
- Jó - vetette oda Ramona. - Csak gyorsan.
Maga után vonszolta Khalilt, ki az ajtón, és, bár ı ezt nem hallhatta, az eseményeket egy ısöreg lény csengı kacagása
kísérte. A társa nem ellenkezett. Csendben maradt, letaglózta megszégyenülésének mértéke, és hagyta, hogy a Gangrel
vezesse.
A lány azonnal szembe fordult vele, amint kiértek az utcára:
- Mi a pokol? Megbolondultál? Semmit sem úgy csináltál, ahogy tegnap mondtad. A gyógymód Hesháért, azt mondtad,
ez a terv. Mi a picsa történt veled?
Ramona elıhúzott egy győrött selyemkendıt a hátsó zsebébıl, és letörölte a vért Khalil arcáról. A Ravnos szinte észre
sem vette - a mester gúnyos, elmét betöltı nevetése fölött ismét megszólalt a hang is:
Bolond. Bolond, ezerszer is bolond. Eltőröd a haragomat, amíg szinte szétrobban a szíved az erılködéstıl, és akkor az
ellenségünknek ez a pöttöm lánygyermeke... akit a figyelmeztetésem ellenére tartasz magad mellett... teljesíti az
utasításaimat a legkisebb kényszer nélkül is. Te háromszorosan átkozott babuin cafka fia. Mondtam neked, hogy el fog
árulni... A kitörı nevetés megakadályozta, hogy a lény befejezze a mondatot.
- Jobb alkut akartam - mormolta Khalil. - Nagyon értékes dolgokat tudok, te vén szar.
Ramona hirtelen eleresztette a karját.
- Engem nevezel szarnak, te kurafi?
De Khalil szemei nem ıt nézték - üresen meredtek keletnek, Calcutta felé. Gyerünk, verekedj össze vele. Azt szívesen
megnézném. A mester terveiben számára nem volt semmi, kivéve talán az esetleges túlélést. És ez a lény soha nem
tett még a leghalványabb ígéretet sem arra, hogy Khalil túl fogja élni. Valahogy meg kell szabadulnia a befolyása alól.
Ezt megfogadta magában, és könyörgött az istenekhez, akikben nem hitt, hogy mondják meg neki, egyáltalán hogyan
került a szörnyeteg befolyása alá.
- Gyerünk már, ember - sürgette aggodalommal a hangjában Ramona. - Mi bajod van?
A férfi nem válaszolt. Egymás mellett sétálva távolodtak a járdán a klubtól. Körülöttük vacsorázók, és korai iszákosok
tömege kavarogott. A lány a lehetı legjobbat tette vele, anélkül, hogy tudott volna róla: megakadályozta, hogy egynél
többször is nekimenjen a lámpáknak. A bamba csendben egymás után hagyták maguk mögött a háztömböket.
A séta végül kitisztította Khalil fejébıl a hangot és a fájdalmat. Az utcák zsúfoltak voltak. Halandók mindenütt...
sétálnak, vezetnek, esznek, isznak, nevetnek, vitatkoznak. Amerika tényleg a lehetıségek hazája volt. Olyan sok ember
volt itt, akibıl ki lehetne csalni a pénzt, az értéktárgyakat, vagy bármit, amit Khalil csak megkívánhat. A gondolat
felvidította - a gondolat, és a tény, hogy szembeszegült a mesterrel. Többé-kevésbé. Khalilban kezdett megformálódni
egy melengetı érzés.
Hirtelen megtorpant, és Ramona még lépett néhányat, mielıtt ezt észrevette volna.
Khalil felfedezte, hogy a melengetı érzés nem a frissen megtalált büszkeség, és nem is a fullasztó, balzsamos éjszaka
eredménye. Az érzés a zsebébıl eredt.
Beledugta a kezét a zsebbe, és megérezte az ékkı sugárzó hıjét - a kıét, ami néhány éjszakával korábban
megmagyarázhatatlanul felitta a vérér. Khalil futni kezdett.
- Mi a pokol? - szegıdött morogva a nyomába Ramona, aki éppen ebben a pillanatban ért oda ismét Khalil mellé.
A Ravnos csak félszívvel próbálta meg kikerülni a többi gyalogost. Ügyet sem vetett a New York-i kedvességekre, amit
az emberek utána kiáltottak, és utat tört magának a következı sarokhoz. A kı egyre melegebb lett. Az úttesten
keresztül átnézett a másik járdára - hidegebb - majd jobbra pillantott az utcában - melegebb.
Elfutott néhány háztömb mellett - melegebb. A kı mintha hajtotta volna Khalilt elıre. Kényszerítenie kellett magát,
hogy lassítson egy keresztezıdésnél, és kikerülje az autókat. Melegebb. Fogalma sem volt róla, hogy lehagyta-e
Ramonát, vagy a lány egyszerően feladta, és nem követte tovább.
Az ékkı hihetetlenül forró volt, de a hı nem égette.
És ekkor megpillantotta ıt - az utca túloldalán fogott éppen taxit. Az izzadságban fürdı tömegben egy nı nézett vissza
rá hővös pillantásával, és a forróság ıt is éppoly kevéssé zavarta, mint magát Khalilt. A telt, festett ajkak még mindig
csücsörítettek, miután leállította a taxit, és a hosszú, durva fekete haját gyöngyökkel és fonott szalagokkal szorította
hátra. Élénkvörös és lila kosztümöt viselt, ami valahol az egyszerő paraszti gúnya, és egy középkori öltözet között
helyezkedett el, és a derekára rengeteg sálat és kendıt tekert. A díszes ruhák mögött egy sötét bırő, valóban
gyönyörő, kissé sovány és keserően szomorú nı rejtızött.

32. oldal
 Névtelen
- Khalil? - érte be Ramona a kanyarban.
Szinte már megfeledkezett róla. A lány kérdın felvont szemöldökkel nézett rá. Khalil a pillantását követve észrevett,
hogy az ékkı izzóvörösen világít a nadrágszárán keresztül.
Ennyire örülsz, hogy látsz? - kérdezte Ramona.
Maradj itt - súgta Khalil a Gangrelnek. - Beszélnem kell valakivel.
Kisétált az úttestre, és még most sem akarta elhinni, hogy tényleg azt a nıt látja a túloldalon. Egy pillanatra elöntötte a
bizonytalanság, amikor egy taxi lefékezett elıtte, de a nı egy legyintéssel elküldte, és megvárta, amíg odaér.
- Khalil?
A Ravnos bólintott, és mohón közelebb lépett hozzá.
- Gondoltam, hogy te lehetsz. Micsoda meglepetés - kiáltott fel az anyanyelvükön a nı. Kinyújtotta a kezét, és
megsimogatta a bajuszát az egyik kifényezett körmével.
Khalil elmosolyodott - aztán megérezte az emlékezetében felötlı pánik rémületét. A föld összes teremtménye közül
most a legkevésbé a saját fajtájával szeretett volna találkozni. De hát sem ı, sem Ghose nem éreztek leküzdhetetlen
késztetést arra, hogy megöljék egymást. Maryvel sem lesz nagyobb veszélyben. Khalil megfogta a kezét, és üdvözlıen
megszorította - hogy távol tartsa azokat a körmöket az arcától. Hirtelen eszébe jutott, hogy Ramona ıket figyeli az utca
másik oldaláról, és észrevette, hogy a Ravnos nı is figyeli Ramonát.
- Hello Ravana. Emberemlékezet óta nem láttalak. Delhi, ugye?
- Hello Mary. Igen, Delhi - beszéd közben megfogta a karját, és körbevezette a háztömb körül. - Mit keresel New
Yorkban?
- Utazgatok - vonta meg a vállát a nı. - Delhibıl Londonba, Londonból Hong Kongba - tartsd magad távol onnan,
öregfiú, ha még sokáig akarsz élni - Hong Kongból Kaliforniába, Kaliforniából ide... többé-kevésbé - ütötte el egy kecses
legyintéssel a század többi részét. - Most mond el nekem, hogy hol voltál te, amikor véget ért a világ? És ne próbáld azt
mesélni, hogy itt voltál. Én itt voltam - tette hozzá végül megváltozott hangnemben.
- Indiában voltam - ismerte be Khalil. Mary felvonta a szemöldökét.
- Te túlélted Indiát? Hol? - követelte csak féléig viccelıdve.
- Egy kis faluban - felelte Khalil tömören és szerényen.
- Ó, még akkor se tudnál igazat mondani, ha a lelkedet menthetnéd meg vele, ugye? - faggatta a nı.
- Nem is tudtam, hogy még meg lehetne menteni, Mary.
Egy kis ideig szótlanul sétáltak egymás mellett.
- Ki hitte volna - jegyezte meg végül - hogy Khalil Ravana túléli Indiát? És ha már itt tartunk, ki hitte volna, hogy én
túlélem New Yorkot! - sóhajtott jól hallhatóan. - És mégis itt vagyok. „Cigány királynı” - Five Boroughs legöregebb
Romája.
Mary szorítása erısebbé vált Khalil karján, és egy vékony vérkönny pergett le a nı arcán, amikor Khalil ránézett.
Felajánlotta neki a tarka selyemkedıjét (halványan emlékezett rá, hogy egy kicsivel korábban valaki a kezébe nyomta),
és a nı megtörölte az arcát.
- Nincs senki más - szipogott halkan Mary. - Szombat éjjel estem ki a transzból, és Andreas fejét tartottam a
kezemben. İ volt az utolsó. Soha nem hittem volna, hogy így tudok küzdeni - törölte meg ismét a szemét. -
Mindegyiküknek csodálatos temetést rendeztem... az egész hetet azzal töltöttem, hogy sorra jártam a házaikat...
A páros befordult a negyedik sarkon, és elindultak az utcán, ahol találkoztak.
- Ki a gaji barátod? - kérdezte Mary, amint a Gangrel ismét láthatóvá vált, aztán a szájába vette, és szopogatni kezdte
a zsebkendı véres sarkát.
- Egy kis vándor pondró. Jó gyerek. Senki sem szólt neki egy szót sem a viszálykodásról, vagy rólunk. Te se szólj
semmit - figyelmeztette a férfi.
Megfordult a fejében, hogy szól a nınek a másik Ravnos jövevényrıl a városban, de végül úgy döntött, hogy ezt az
információmorzsát megtartja magának, legalábbis egyelıre.
- Csak annyit mondtam neki, hogy független vagyok.
- Jó fiú. Ha tudnák, akkor egyetlen hét alatt kiirthatnának minket.
Khalil megköszörülte a torkát.
- Okét is elég kemény csapás érte - intett a társának, aki csatlakozott hozzájuk. - Ramona Tanner-gyermek, ez itt
Mary... van most vezetékneved, Mary?
- Tinker. Mary Tinker. Attól tartok, hogy az üzleti életben Madama Alexandriának hívom magam. Most médium vagyok -
éppen a munkaruhámban kaptatok el - és ez nagyon jó üzlet manapság. Sıt, még törvényes is. Látogassatok meg az
üzletemben valamikor. Megmondom a jövıtöket - nyújtotta oda a kezét és bólintott udvariasan a Gangrel felé New York
Királynıje. - Azt hiszem, hogy találkoztam az atyáddal, lányom... futólag. Hogy van mostanában?
- Halott - mondta Ramona sötéten.
Mary édesen elmosolyodott, majd felemelte a szoknyáit, hogy távozzon.
- Hát nem azok vagyunk mindannyian?

1999. augusztus 8., vasárnap, hajnali 4:26

Alagutak és barlangok hálózata
New York városa, New York

Cassandra Washington szaporán lépdelt a közös otthon kikövezett folyosóján. A társaival ellentétben ı felegyenesedve
járt, és megırizte azt a tökéletes tartást, amit életében beléneveltek (és belévertek). Elcsigázottan dörzsölte meg a
szemeit. Hamarosan nyugovóra kell térnie. Az utóbbi éjszakákon a fınök bıven ellátta ıket tennivalóval, és eddig még
semmit sem tudtak felmutatni. Heshának nyoma sem volt, nem találták a néhány „megbízható” Ravnos kapcsolatukat
sem... és a perverz kis ördögök felkutatásában sem jártak több sikerrel. És a rengeteg város „irányításáért” folyó
Sabbat és Kamarilla háború folyton az útjába állt a sokkal érdekesebb tervek végrehajtásának. Egyre kevésbé érezte
magát riporternek, és egyre inkább egy kapcsolótábla kezelıjének: legújabb hírek Buffaloból, feljegyzés Charlestonból,

33. oldal
 Névtelen
csapatmozgások Atlantában, a D. C.-i helyzet, sietıs hívás Richmondból, batáridık Baltimore-ban...
Cass elhaladt az „irodája” elıtt, és rámordult az ajtóra. Eloldalazott az akna mellett, és fülelni kezdett, hátha egy barát,
vagy egy ellenség közeledik. Befordult a sarkon, majd lekapcsolta a villanyt, amikor meglátta, hogy a pihenı üres.
Komolyan megdöbbent, amikor ismét felpillantott: a terem végében egy jelenés tántorgott ki az ajtón. Az öreg kezei
élénkvörösek voltak, és fekete váladék borította İket. Az egyik a kilincset szorongatta, a másik egy köteg piszkos
papírost.
- Cassandra... - recsegte.
A lény aggódva rohant oda hozzá, és menet közben felkapcsolta a mennyezetvilágítást.
- Mi az? Megkeresem Umbertot...
- Nem. Te gyere velem - rángatta meg gyengéden a lány karját.
Cass hagyta, hogy átvezessék egy öreg szekrényen, ki az omladozó hátsó falon, és belépett abba a kis barlangocskába,
ahol az öreg Nosferatu hihetetlenül régen felütötte a tanyáját. A padlót simára csiszolták az öreg segítıi: elıször
vésıkkel, késıbb már légkalapáccsal, de azok az ösvények voltak a legsimábbak, amelyeket a tulajdonos lábai
koptattak bele. Cassandra öreg, papírcímkékkel ellátott dobozhalmot pillantott meg az ajtó mellett, mellettük téz és
tölgy iratszekrények sorakoztak, és egy kicsit távolabb látható volt a szekrények fémbıl készült változata is. Azok
mögött pedig több modern csillogó-villogó tőzbiztos iratszekrény állt. Jobb kéz felıl több generációra való durva asztal
és pad sorakozott a durva kıfal mellett. A sor végén állt a legújabb - természetesen az is antik darabnak számított - és
a szobában látható egyetlen szék állt ırt mellette.
- Nézd.
Az öreg hosszú karjának egyetlen nemtörıdöm mozdulatával megtisztította az asztalt. Papírhalmok borultak fel, és a
lapok lassan a padló felé szállingóztak. Cass megmentett egy kupacot, és letette a mellettük álló asztalra, aztán a
földön szétszóródott papírok után nyúlt.
- Ne törıdj most azokkal - mondta a vezetıje.
A lány még megigazította az asztal sarkán az írógépet és a lámpát, de egyébként engedelmeskedett.
Az öreg letette a papírjait, és foltos kezeivel sorba rendezte ıket - a munka során szerzett élénkvörös, és sávos fekete
tintafoltok, és nem vér, engedett ki a feszültség a felismeréstıl Cassban.
- Kövess engem ebben - csikorogta az öreg Nosferatu.
- A nyári napéjegyenlıség idején átadtunk egy ereklyét, feltehetıleg Hazimel Szemét, egy Setitának Atlantában.
Tudjuk, hogy az átadás megtörtént, mivel Rolph, aki az átadást intézte, túlélte a Sabbat támadást - mondta, majd
felvett egy másik lapot, és a szavakra bökött az ujjával. - A csatában elvesztettük a nyomát a Setita ügynöknek, akinél
a Szem volt, és már nem volt nála, amikor ismét felbukkant. Ezt is Rolph erısítette meg.
- A Setita, Vegel, Heshának dolgozott, akit Ruhadzénak is neveznek. Ö el sem ment Atlantába. Rolph jelentései között
egyetlen ügynöke sem vehette át a Szemet Vegeltıl. Feltételeztük, hogy soha nem került Hesha birtokába, és
elvesztettük a nyomát.
- Igen - bólintott Cass.
- Valakit ráállítunk a Sabbatra, de azok semmi jelét nem adják, hogy ilyen tárgy lenne a birtokukban, pedig nem
haboznának használni, ha valóban náluk lenne. Ehhez képes sokkal több ügynökünk van a Kamarillában. Ha náluk
lenne, akkor nyugodtan feltételezhetjük, hogy már használták volna a városaik védelmében, bármi legyen is az ára. Így
tehát teljesen elvesztettük a Szem nyomát.
- Aha. Azt hiszem.
- Ma éjjel jelentést kaptam a Baltimore-i emberemtıl - rogyott le a székébe az öreg. - Ma este Xaviar, a Gangrel
ítélethozó érkezett meg a konferenciára. A természetjárók összegyőltek a hegyekben, hogy megküzdjenek valamivel, és
ez a valami nem a Sabbat. Xaviar elmondása alapján az egész csapatot kiirtotta egyetlen Vértestvér, aki hatalommal
bírt a hús, föld, kı és a láva fölött. Ennek a harcosnak az egyik szeme nagyobb volt, mint a másik, és a szem
kisugárzása halálosabb volt, mint az össze többi képessége együttvéve.
Cassandra nekitámaszkodott az asztalnak.
- Szent szar.
- Xaviar azt hitte - azt mondja, hogy azt hitte - hogy a Gangrelek egy felébredt Antediluvianssal harcoltak. Ha igaza
van, akkor lehet, hogy vége a világnak. A Végsı Éjszakák.
A fiatalabb Káinita lassan fontolgatta a következményeket.
- De lehet, hogy csak Hazimel Szemével volt dolguk.
- Csak - mondta az öreg. - Mindössze - emelkedett fel ültébıl. - Gyere velem. Szeretnék mutatni neked valamit.
Együtt végigsétáltak a lepusztult folyosón, és az öreg nehézkesen a lány vállára támaszkodott.
A menedékben negyven embernek volt fekhely. Ebbıl tizenhárom foglalt volt, négyen pedig patkányok játszadoztak. Öt
fekhelyen a bomlás és a felépülés különbözı fázisaiban lévı holttestek hevertek. Háromban - szívós, elektromos rudak
mögött - „egészséges” testeket szíjaztak, vagy kötöztek a régi kovácsoltvas fekhelyekhez. Hat ırülettıl csillogó szem
meredt sértıdötten a jövevényekre, és az egyik férfi ajkai mozogni kezdtek. Az álla nem mozdult: a tisztes börtönırök a
lehetı legjobban kipeckelték a száját. A tizenharmadik matracról (egy felsı ágyban) egy kistermető, sértetlen és szabad
alak nézett boldogan az ajtón belépı két szörnyetegre.
- 'eló Cassie. 'eló Mister C.
- Hello Egér. Hogy van a beteged?
A rózsaszín és szürke szırgomolyag kinyújtózott, odébb tolt egy patkányt, és felült.
- Ahogy mindig, ahogy mindig.
Egér felkattintott egy kapcsolót egy sárga hosszabbító zsinóron, és fény árasztotta el a fekhelyet alatta. Addig
forgolódott és tekergett, míg végül a lábtámaszról lógott lefelé, aztán lerántotta a katonai zöld színő takarót a
hálótársáról.
- Megerısíted? - mormolta az öreg.
Cassandra közelebb lépett. Úgy tőnt, mintha a málladozó matracon heverı valami már teljesen szétrohadt volna. A hús
állaga leginkább a feloldódó polisztirén habéhoz hasonlított - buborékolt, összeomlott, elolvadt és elpárolgott. Az
anyagon keresztül láthatóvá váltak a csontjai, amelyek úgy néztek ki, mint a szürke gyurma. Cass a lámpa után kezdett
tapogatózni. Egy kicsivel kevesebb megvilágítás... más szögbıl... ott.

34. oldal
 Névtelen
Szinte látta a tetem halványan világító felszínét.
- Nem közülünk való? - kérdezte habozva. - Úgy értem, korábban nem így nézett ki... Mi történt?
- Fel tudott állni - mondta Egér. - Igazi cipıket viselt. Láttam a lábnyomait is. A lábai most mintha sárból lennének.
- Nem egy Tzimisce áldozata?
- Elképzelhetı - mondta a fiú. - De láttam a másik fickót, amikor elsétált. Menet közben ugyanezt csinálta egy darab
kıvel. Sose hallottam, hogy egy Zimmi ilyet csinált volna.
Cass leült az ágy mellé. Ismét a tetem mellé tette a karmos kezét, és babrálni kezdte a lámpát. Nagysokára bólintott.
- Ramonának ugyanilyen valami volt az arcán.
- Biztos vagy benne?
- Nem.
Az öreg egyszer pislogott a hatalmas, szomorú szemeivel, majd kezét a fényért nyújtotta. Teljes hosszában
végigpásztázta a fényes sugárral a tetem karját, lábait, az összepréselt sütıtökszerő fejét és a szétlapult, összezúzott
testét.
- Nem tudnánk egyszerően begyőjteni és idehozni ezt a Khalilt? Ha ez egy Szem által okozott seb, akkor neki tudnia
kell. Mike és én megdolgozhatnánk. Rávehetnénk, hogy beszéljen. Győlölöm azokat a módszereket, de ha ez a valami
szabadon garázdálkodik a városban...
- Nem „győjthetsz be” egyszerően egy Ravnost - mondta a társa. - Ha beszélne, akkor hazudna. Ha azt hinnénk, hogy
hazudik, akkor az igazat mondaná, hogy összezavarjon minket. Ha elszabadul bárhol a területünkön, máris kész a baj.
Ha megszökik, vagy a többiek hírét veszik az ügynek, akkor lerohannának minket. Ami pedig a megdolgozást illeti... -
állt meg a szegycsont maradványainál a fénysugár - ıket nem lehet azon a módon manipulálni, amit megszoktál.
Minden klánnak van egy féltve ırzött gyenge pontja, vagy egy célja, amit el akar érni, vagy egy titka, amit
megszerezhetsz, és aztán zsarolhatod vele. De a Ravnos hozza ki a legtöbbet a gyengeségébıl, nincsenek tervei, és
kevésbé már nem is érdekelhetné, hogy ki mit tud róla. Ok az egyedüli valóban kiszámíthatatlan népség, mivel ık az
egyedüliek, akiknek szokásukká vált, hogy a saját jól felfogott érdekükben cselekedjenek. Kés?
Cass belecsúsztatott egyet a kezébe, és az öreg gyengéden belevágott a tetem húsába. A torporba süllyedt páciens
mozdulatlanul feküdt tovább.
- Itt is vagyunk.
Egy gyors, körkörös vágással kipattintott egy apró, kerek vörös kövecskét. Egy újabb csavarás, és elıbukkant egy
negyeddolláros mérető rézszínő korong. Az öreg Nosferatu ujjai lesöpörték a szivacsos szövetek a tárgyakról, majd
végigsimítottak a fém felületébe vájt néhány rúnán.
- Igen - mondta, és visszatette a korongot a testre. - Igen. Most már biztos lehetsz. Jó neked, te lány. Egér, vidd ezt a
férfit a kórházból valami jobb - valami biztonságosabb - szállásra. Cass, állítsd le a kutatást Hesha Ruhadze után. Egész
végig itt volt nálunk.

1999. augusztus 8., vasárnap, este 11:54

Red Hook, Brooklyn
New York városa, New York

Khalil rosszkedvően dobta át a mobiltelefont egyik kezébıl a másikba, de az makacsul hallgatott. Körülbelül
negyvenedszer tette le az asztalra, és megpróbált megnyugodni. Pokolba a Nosferatukkal, Pokolba a Gangrelekkel -
gondolta. És a pokolba veled is! - üvöltötte magában.
Még meg lehet menteni a helyzetet. A lázadó dilettánsságoddal veszélyeztetted a terveimet, és ezért még megfizetsz,
errıl biztosíthatlak. Pillanatnyilag azonban hadd oktassalak ki, arra az esetre, ha a Nosferatuk telefonálnának... és a
hang Khalil fejében szárazon zsongott tovább. A Ravnos ismét felkapta a telefonját. Az ellenırzı fény égett, az
akkumulátor fel volt töltve. Megnyomta a gombot, és ellenırizte a vonalat, aztán gyorsan bontotta is, nehogy a
csatornapatkányok éppen akkor telefonáljanak, amikor a vonalat ellenırzi. Mögötte Ramona járkált nyugtalanul fel s
alá. A lány hangulata átjárta az egész szobát: feszült, vadállati, csapdába került és tétlenségre kárhoztatott. Nem
segített Khalilon: lágy lépésinek zaja egy ritmusra járt a fejében duruzsoló hanggal. Azon kapta magát, hogy erre a
ritmusra dobálja a telefont. Elhatározta, hogy figyelmen kívül hagyja a mester utasításait, és arra összpontosított, hogy
megtörje a mintát. Szemét a mattfekete tartóra szögezte, és kényszerítette magát, hogy azt az egy tárgyat
gyorsabban, vagy lassabban dobálja, csak ne éppen...
- Ülj már le, az Isten szerelmére! - ordított rá a partnerére.
A lábdobogás éppen a háta mögött maradt abba, és Khalil tudta, hogy a nyaka csak karnyújtásnyira van Ramonától.
Lassan eltelt egy hosszú másodperc. Az öreg szék az íróasztal mellett recsegve fogta fel a lány súlyát. Khalil hátradılt,
letette a telefont, és körülnézett. A heverın csendben és mozdulatlanul ülı Elizabeth ıt figyelte, és Khalil a tıle telhetı
legjobb pókerarccal viszonozta a pillantását. Magában megesküdött, hogy megnyugszik. Csak két éjszaka telt el azóta.
Mit jelent két éjszaka a holtaknak?
Ma éjjel lehetıséged lesz...
Ramona hintázni kezdett az öreg fotelben, és a mechanika a hang kántálásának ritmusára recsegett.
Hirtelen megcsörrent a telefon.

1999. augusztus 9., hétfı, hajnali 3: 27

Egy földmélyi barlang
New York városa, New York
- Tehát, mi a véleményed? - kérdezte Mike.
- Azt hiszem, hogy nyilvánvalóan nem fedünk fel semmit Heshával kapcsolatban - mondta Calebros.
Egyik Nosferatu sem javasolta, hogy hamis adatokat adjanak el. Ez egyenértékő lett volna az öngyilkossággal a titkok

35. oldal
 Névtelen
árusítói között.
- Vadászmezık? Közbenjárás a hercegnél?
- Lehetséges - mondta Calebros, és megvakarta torz koponyáját. - De nem vagyok meggyızıdve, hogy ez a Khalil
lenne az egyetlen lehetséges információforrás, még ha birtokában is van a tudásnak. Hogyan kell meggyógyítani a
Szem által ejtett sebeket - ez egy olyan részlet, amit Hesha is nagy valószínőséggel ismer. Úgy hiszem, már néhány
évszázada keresi a Szemet.
- Ha valaha is magához tér a torporból...
- Ha valaha is magához tér a torporból - bólintott Calebros.
- Egyáltalán biztosak vagyunk benne, hogy valóban torporban van? Ennél... sokkal rosszabbul nézett ki.
- Biztosak? Semmi sem biztos. Soha.

1999. augusztus 10., kedd, éjjel 2:16

A Bengáli Nawab
Manhattan, New York

Khalil hangosan átkozódott. Ennek nem így kellett volna mőködnie. A család többi tagjának kellett volna ıt segíteni. És
nem fordítva.
Egy órával korábban szinte beleremegett a környék, olyan megrázó volt a reakciója a telefon csörgésére, hogy végre
megcsörrent a telefon. Végre visszatértek a csatornapatkányok valami információval, gondolta. De nem, a telefonban
Sarat, a taxisofır hangja szólalt meg. A férfi bengálija gyors, és a rettegéstıl szinte érthetetlen volt.
- Barátom, kérlek, rettenetes dolgok történtek! A nagytestvérünk elhagyott minket, és mi elveszünk a védelme nélkül.
Kérlek, mit tegyünk most?
- Elhagyott? Mit értesz azon, hogy elhagyott?
- Idejöttek, betörték az ajtót és megragadták ıt - rengeteg, rengeteg démon - és megverték a nagytestvért, és
beletéptek a húsába, és ı most már nem szól hozzánk. Oh, nem lehet halott. Megígérte nekünk, hogy nem hagy el
minket ezen az idegen földön! A démonok sikoltoztak, és a nagytestvér húsán táncoltak, és az unokatestvérem, Prasad
is a halálán van, és én nem tudom, hogy mit kell tennem. Most már a te családod vagyunk, segíts rajtunk, kérlek...
Démonok? Ghose torporban? Khalil egyelıre el sem tudta képzelni, hogy mi történhetett, de az ösztönei azt súgták
neki, hogy ne hagyja ki a halandó nyomorúságos kérlelésében rejlı lehetıségeket.
Szeleburdi bolond, a „démonok” valószínőleg a Sabbat tagjai. Nincs szükséged ezekre az emberekre, feltéve, hogy
engedelmeskedsz, ahogy azt kell. És nincs szükséged arra nyafogós ostoba Ghose-ra sem. Egyetlen pillanatig se
gondolkodj tovább ezen. Küld el a halandót.
De Khalil ügyet sem vetett a szavaira. Megnyugtatta Sarat-ot, és a Bengáli Nawabba sietett. Ramonát hátrahagyta
Lizzel. Csak akadályozná a terveiben.
Khalil odalépett az ajtóhoz. Az ablakon keresztül látta, hogy maga az étterem szépen rendbe van téve. A székek az
asztalokra voltak fordítva, és nyoma sem volt felfordulásnak. Bárki támadta is meg a Mukharjee-ket, láthatóan a felsı
lakórészekre tartogatta a dühét.
Ezenkívül nyitva hagyta a bejárati ajtót. Khalil belépett, és óvatosan keresztülment az éttermen és a konyhán. A hátsó
lépcsıt vastag deszkából ácsolták, úgyhogy nem nyikorgott vagy panaszkodott, de alacsony volt és keskeny, és az
épület egy aprócska zugába ékelték be. Ezt még akkor építették az amerikaiaknak, mielıtt annyira elbíztak volna -
gondolta Khalil. Tökéletes egy hozzám hasonlóan sovány utcakölyöknek. Halkan fellépdelt a lépcsın az emeletre.
Két rövid lépcsıforduló után elért egy pihenıhöz, aztán folytatta az útját felfelé. Két újabb forduló után a lépcsı véget
ért. Itt már látszottak a támadás jelei - a fenti ajtót kegyetlenül szilánkokra törték, és egészben leszakították a
pántjairól. Bár a megviselt falemezt ismét felállították, hogy elzárja az ajtót, Khalil mégis hallotta odabenn a
mozgolódást. Lágyan koppantott egyet az ajtón, és odabenn azonnal elcsendesedett a hadaró beszélgetés. Sarat rémült
arca kémlelt ki térdmagasságban az ajtó egy résén.
Barátom, te vagy az?
Hát persze, hogy én vagyok - mosolygott megvetıen Khalil. - A démonok nem kopogtatnak, nem igaz?
Némi nyögdécselés és karmolászás után belülrıl elmozdították az ajtót, és Khalil most elıször pillanthatta meg a
rombolást. Meglehetısen hatásos látványt nyújtott. Aprófát hasogattak a lakás olcsó fa bútoraiból, és a hátsó falra
fröccsent vér úgy nézett ki, mint valami monokróm Jackson Pollock. A hálószobából egy nı rémülettıl tágra nyílt szeme
kukucskált ki, miközben értelmetlenül próbálta a háta mögé rejteni azt a fiatal fiúcskát, aki elıször beengedte Khalilt az
étterembe. Egy másik nı a földön kuporgott, és ügyet sem vetett a térdei alatt a csupasz, kifényesített padlón
terpeszkedı hatalmas vértócsára. Sivalkodva és könyörögve próbálta bekötözni a Prasad hasán az ágyékától a
gyomorszájáig húzódó szakadozott szélő vágást. A kezében tartott széthasított lepedıt már át is itatta a vér. A
lepedınek egy másik darabja Sarat csípıjére volt tekerve, és azt is vörös pettyek szennyezték.
Vér... - szaglászta a levegıt váratlanul feltámadó éhséggel Khalil. Halandó vér, természetesen, Sarat és az
unokatestvérének sebeibıl. De ami még ennél is jobb, öreg vér, Ghose vére hívogatta ıt az idegszálain dalolva. Zordan
összeszedte magát. Nem szabad megrémítenie ezeket az embereket. Kényszerítette magát, hogy kedvesem beszéljen.
- Sarat, barátom, milyen szörnyő, hogy megsérültél! Hol van Ghose?
- Ott benn. İ, Khalil, sokszor mondta nekünk, hogy ı nem tud meghalni, de félek attól, amit a démonok tettek vele.
Gyorsan, kérlek, segíts...
Sarat hangja elcsuklott. Az arca sápadt volt az aggodalomtól és a félelemtıl, és egy másik ajtó felé intett. Khalil két
gyors lépéssel elérte az ajtó, és kinyitotta.
Az általános rombolás ezt a szobát nem érte el. Ghose összegömbölyödve feküdt azon a fonott szınyegen, amit Sarat
vagy az egyik nı láthatóan arra használt, hogy bevonszolja rajta a testet ebbe a szobába. Valójában ez a feladat még
talán a fiúnak sem okozott volna komoly nehézséget - igazság szerint az összevert, összeaszott tetem nem nyomhatott

36. oldal
 Névtelen
többet, mint egy kosár mosott ruha. Khalil odahajolt a klántársához, és gyengéden megbökte, pedig már tudta, hogy
mit fog találni.
- Ugye nem halt meg, Khalil barátom? Nem ver a szíve, nem lélegzik, a teste is hideg, de tudod, hogy hogy megy ez...
azt mondta, hogy ı halhatatlan, és nincs szüksége ilyesmire. De nem beszél, és nem is mozog, és én nagyon aggódom
magunk miatt.
A Ravnos agyának fogaskerekei gyorsan pörögtek, ahogy összerakta magában a válaszát. Ghose láthatóan nem
világosította fel a családját a vámpírlét apróságaira - hogy a saját szívósságának eltúlzásáról már ne is beszéljünk.
- Nem, Sarat, a Nagytestvér nem halt meg. De súlyos sérüléseket szenvedett, és a démonok testileg is, és lelkileg is
komolyan próbára tették. Ö... alszik. Most neked és a családodnak kell megvédeni ıt, ahogy ı védett benneteket olyan
hosszú idın át, amíg visszanyerheti a harcos lelkét. Mond csak, hol pihent Ghose a nappali órákban? El kell ıt rejtenünk
a démonok elıl, amíg vissza nem nyeri az erejét.
Sarat lecsúszott a fal mentén, és kimerülten, de megkönnyebbülve huppant le a földre.
- Az ágy alatt van egy csapóajtó - mondta. - Ott lenn.
Khalil arrébb lendítette a kovácsoltvas ágykeretet, és alatta valóban megtalálta a padlók között rejtızı kényelmes kis
koporsóforma térbe vezetı ajtót. Mivel zavarták a torporba zuhant vámpír üresen bámuló szemei, ezért belecsavarta a
szınyegbe, mielıtt az egész csomagot belefordította volna a lyukba. Végül visszaállította a szoba megjelenését. Jelen
pillanatban megteszi.
- Úgy. Egy ideig most rendben lesz, nem kell aggódnod. Vigyázni fogok rá is, és a családra is. Gyere, gondoskodnom
kell rólad és az unokatestvéredrıl. Végül is egyikıtök sem halhatatlan.
Most következett a dolog rázós része. Arra épített, hogy Ghose a torpor természete mellett egyéb dolgokba sem vezette
be a Mukharjee-ket. Ha rá tudná venni Saratot, és Prasadot, hogy vegyenek magukhoz egy kis adagot a vérébıl...
Természetesen meggyógyítaná a sebeiket - enélkül pedig Prasad nagy valószínőséggel meghalna. Semmi szükség nincs
viszont arra, hogy már most elmagyarázza nekik a ghoullá válás néhány egyéb kisebb mellékhatását.
Khalil a karjánál fogva felsegítette a remegı halandót, és visszavezette a sántikáló taxisofırt az elsı szobába. Igen,
mostantól mindannyiuknak lesz egy új nagytestvérük.

1999. augusztus 11., szerda, este 8:42

Red Hook, Brooklyn
New York városa, New York

Khalil egykedvően feküdt a karosszékben, és a szemeit behunyta a mester zümmögı, zsémbes panaszáradata ellen. Az
áradat néha abbamaradt... a fiatal Ravnos egy kis reménykedéssel kinyitotta a szemét... aztán az ezerévnyi tétlenség
által kiélezett nyelv nekilátott ismét rajta köszörülni magát.
Ramona elment. Csütörtökön kora este kiviharzott a lakásból, mert már nem volt képes tovább nyugton maradni.
Megpróbálta magával vonszolni a partnerét és kibillenteni abból a sötét, fura hangulatból, ami elhatalmasodott rajta -
de nem próbálta elég kitartóan. Eddig még nem tért vissza. Talán meghalt - gondolta Khalil, de ez a lehetıség nem
kavarta fel túlzottan. Talán Mary elkapta és felfalta. Talán Mary engem is elkap és felfal. Egészében véve egész
kellemes lehetıségnek tőnt. Marynek most már volt hatalma. Igazi hatalma. Neki nem figyelt állandóan a válla fölött
egy öreg, gonosz kurafi, és nem kiabált senki a fejében. Valószínőleg elég erıs vér volt a testében ahhoz, hogy az öreg
démon ne tudjon bekúszni az elméjébe. Istenek, mit nem adna azért, ha ismét szabad lehetne...
Hirtelen egy halk, papírzörgésszerő hang vonta magára a figyelmét. Fénytelen szemei a szófán csendesen üldögélı,
könyveket és papírosokat lapozgató fogolyra vándoroltak. A nı lapozott egyet - ez keltette az elıbbi zajt. Khalil
visszasüllyedt a gyötrıdéseibe. Puszta magatehetetlenségbıl tovább nézte a nıt, és egy újabb gondolatfüzér mozdult
meg lassan az elméjében.
Hesha Ruhadze egy nagyhatalmú kígyó - elmélkedett. Calcuttába csak por voltam a csizmája alatt. Szinte semmi sem
voltam neki, csakúgy, mint a vén kurafinak. És mi az igazi különbség kettınk között? Én is okos gyerek vagyok. Egy
ideje már én is itt vagyok. De ı egy öreg, vagy legalábbis nagyon közel áll hozzá, hogy az legyen, míg köztem és
Ravana között legalább nyolc vagy kilenc ıs van még, hogy a Démonok Királyáról, vagy Káinról, vagy ki a fenérıl, már
ne is beszéljünk.
Hesha mindig elınyben lesz velem szemben, mert az ı vére sőrőbb, mint az enyém. Khalil felállt, és a tompa tekintete
továbbra is Elizabethen függött. Elizabeth... egy generációval fiatalabb Heshánál. Csak az ördög tudja, hogy hány
generációval idısebb Khalilnál, függetlenül attól, hogy milyen kevés éjszakát látott még. A szobán keresztül lassan a nı
felé oldalgott. Öntudatlanul kinyitotta a száját és megnyalta az ajkait, és a testét menet közben nekidörzsölte a
szófának. Macskaszerő mozdulattal felugrott, és keresztbe tett lábakkal lekuporodott a dívány keskeny karfájára.
A Ravnos úgy nézett le a Setitára, mint egy keselyő. Most elıször tekintette a nıt ugródeszkának, és nem egy
tárgynak, amire alkudozhat. Tetszett neki az ötlet. Elképzelte, hogy megkeresi Heshát, miközben a fogai még mindig
vöröslenek a Setita gyermekének vérétıl. Hirtelen rádöbbent, hogy a szája nyitva van, és majdnem elcsöppent a nyála.
Nem fogod a vérét venni, te lázadó kölyök. Megtiltom.
Menj innen. Lehet, hogy öreg vagy, de akkor is beleragadtál Calcutta sarába... Nem leszek tovább a rabszolgád! Szabad
Roma vagyok, és azt teszek, amit akarok!
Egy pillanat múlva Elizabeth felé fordította a fejét, és hővösen végigmérte. Khalil beleharapott a nyelvébe, annyira
zavarta az a tény, hogy a nı még akkor is képes keresztül nézni rajta, amikor éppen az elpusztítását fontolgatja... hogy
ilyen nyugodt volt, amikor ı a vérére szomjazott. Nem félt tıle... nem igazán. Khalil keze ökölbe szorult. A nı szemei
lejjebb vándoroltak, észrevették a megfeszülı öklöket, aztán visszavillantak az arcára. Khalil hegyes körmei belevájtak
a kárpitozásba. Elizabeth felvonta a szemöldökét.
- A pokolba veled, te ribanc. Mondj már valamit - sziszegte Khalil.
Elizabeth arca kifejezéstelenné vált.
- Miért nem mondasz valamit? Könyörögj a szabadságodért. Kérd, hogy engedjelek szabadon. Kérdezd meg, hogy mit
akarok tenni veled.

37. oldal
 Névtelen
És a nı nem mondott semmit. Khalil megütötte.
- Mondj valamit!
Újra megütötte.
- Könyörögj kegyelemért! Könyörögj!
Khalil következı ütése elég erıs volt ahhoz, hogy eltörje egy halandó állát. Szikrák pattogtak a nı szemében, de
feltartotta a fejét, és továbbra is néma maradt.
Hátrafeszítette az ujjait, és hathüvelyknyire a nı szemétıl kitolta a karmait - a hathüvelyknyi, piszkos, sötét karmait - a
hüvelyükbıl. Egyik kezét a torkához, a másikat az arcához nyomta:
- Könyörögj kegyelemért.
Elizabeth érzelemmentes szemmel nézett föl rá.
- Van benned könyörület?
Nincs benned sem könyörület, sem bölcsesség, rabszolga.
És Elizabeth szemei végre elkerekedtek, amikor Khalil fájdalmasan rángatózni kezdett, és félrevetıdve próbált meg
minél távolabb kerülni a díványtól, és a fejében hirtelen felcsapó dühöngı lángoktól.

*****

Ezután több órányi nyugalom következett a következı robbanás elıtt.

Khalil sajogató fejét dörzsölgetve járkált a szobában, és komoran próbálta figyelmen kívül hagyni a hangot - istenek,
mennyire kívánta az ırületet, hogy ne csak egy hang legyen, hogy legyen végre egy kis változatosság - és hallotta a
calcuttai valami üvöltését:
FIGYELJ RÁM!
Khalil úgy érezte, hogy a gyomra felugrik, rátekeredik a szívére, és szorítani kezdi. Felsikoltott. Erezte, hogy a Setita
nézi ezt a legújabb megaláztatását, de nem érdekelte - nekiszaladt a falnak, mint egy csapdába esett patkány, és
elkezdte beleverni a fejét.
Elég már! - kiáltotta Khalil, és körmeivel a csupasz téglákat karmolta. A tenyerében, a fejében és az öklében érzett
valódi fájdalom előzte a kínt a gyomrából, de csak éppen hogy. (Ez nem valódi - átkozódott kétségbeesetten - nem
valódi, nemvalódi nemvalódi nemvalódi!) Fájdalmában és félelmében a mantra kicsúszott a száján és betöltötte a
szobát.
- Mi nem valódi? - kérdezte éles hangon Elizabeth.
Ez valódi. Khalil sikított, és feltántorgott a megemelt konyhába. Megmarkolta a szekrény lapját, és nézte, ahogy az öklei
mély árkokat vájnak a formika lapba. Szemei felpattantak, és pillantása találkozott a fogolyéval. A nı felállt, és felé
nyújtotta a karját, amennyire csak a láncai engedték. Szimpátia - de tıle? Egyetlen villanásként hasított belé a
felismerés. A nı félt. Egész idı alatt félt, de elrejtette elıle a félelmét, ahogy ı is elrejtette a mester uralmát a nı elıl...
És mit értek a színészkedéssel? A gyenge, lágy szíve elárulta Elizabeth-et, a gyenge akarat pedig elárulta Khalilt. Én
valódi vagyok - rikoltotta a jelenlét Khalil fejében, és ı hagyta, hogy a dühöngı hang kiáradjon a szobába, hogy ı, a
Setita, a patkányok, az egerek és a csótányok is valóban hallhassák.
- EL FOGLAK PUSZTÍTANI, HA TOVÁBBRA IS ELLENSZEGÜLSZ AZ AKARATOMNAK!
- Édes Istenem - suttogta Elizabeth. - Ki...
- KONOK GAZEMBER!
Csodával határos módon egyetlen ablak sem tört be. A süvöltı hang tovább dübörgött, de semmi sem rázta meg a
faszerkezetüket.
- HOGY MERÉSZELED? - Khalil a földre zuhant, és a győlölettel teli szavak tovább áradtak a szájából, mintha
erıszakosságukkal akarnák darabokra szaggatni a testét. - İ NEM HALLHAT ENGEM! A KÍGYÓK NEM TUDHATNAK
RÓLAM - MINDANNYIUNKAT MÁGLYÁRA JUTTATSZ! ÉRZEM AZ ELMÉDET, KORCSOK IVADÉKA, ÉRZEM, HOGY KÜZDESZ
ELLENEM.
Lassú, fájdalmas mozdulatokkal Khalil Elizabeth felé araszolt. Bár a nı nem érthette, hogy mi történik, mégis
felsegítette a díványra, és a vállát markolva próbálta lecsillapítani a görcsös rángatózását.
- EZT NEVEZED TE BÁTORSÁGNAK - ELLENÁLLÁSNAK? MILYEN ALJAS VAGY - dübörgött tovább a hang - TE KUTYA, TE
TETŐ, TE FÉREG!
A cigány úgy tekergett és nyüszített, mint egy sebzett állat. A kegyetlen hang egy Liz számára ismeretlen nyelvre
váltott.
- Khalil? Khalil!
A Setita a shilmulo fülére szorította a tenyerét, de Khalil lerázta magáról a kezét. A nı tanácstalanul megpróbált a
mőhelyébe rohanni - a bokáját fogva tartó acél visszarántotta. Zuhanás közben a vállával nekivágódott az üvegtetejő
asztalnak és felfordította. Körülötte papírok és könyvek zuhantak a földre. A távirányító szintén a padlónak csapódott -
hirtelen lágy zene töltötte be a szobát körülöttük. Tapogatózva próbálta kikapcsolni a zenét, de megtorpanásra
késztette a rabtartójában bekövetkezı változás. Khalil szemei résnyire kinyíltak. Elizabeth felerısítette a zenét, és a
Ravnos kétségbeesetten bólintott, aztán felugrott, és kikapta a nı kezébıl a távirányítót. Hegedőszó és énekhang
árasztotta el a szobát, és (éppen hogy) elnyomta a furcsa nyelv szavait.
- Valami látnivalót - követelte Khalil száraz köhögéssel a levegı után kapkodva.
Elizabeth felkapott egy pakli kártyát a szétszórt szórakoztató eszközök közül, amelyekkel Ramona látta el. Lehúzta róla
a csuklójára a lapokat összetartó gumigyőrőt, és felfordította a felsı lapot...
- Káró bubi - üvöltötte Khalil.
- Pikk négyes - kiáltotta vissza Liz. A második kártya...
- Káró bubi!
- Treff tízes.
- Káró bubi!
- Pikk dáma.
És ez így folyt tovább. Elizabeth újra meg újra megkeverte, és elemelte a kártyákat, és Khalil ötvennégy alkalomból
ötvenháromszor rossz lapot látott. A zene, és (miután eszükbe jutott) a televízió harsogott körülöttük, de hosszú ideig

38. oldal
 Névtelen
úgy tőnt, hogy kevés eredménnyel. Az egyik futam végén Khalil összerogyott, és a fantom fájdalmak görcseiben
fetrengve a földre zuhant, de Elizabeth tovább hajszolta elıre. Az erıfeszítés, hogy a káprázat mögött meglássa a valódi
kártyát... az elméjének egyre nagyobb részét vonta el a mester büntetésétıl... a megfeszített erılködés, hogy
meghallja, vagy leolvassa a szavakat Elizabeth ajkairól... egy újabb réteg az érzékei, és a hazugság között. Pokoli
erıvel dolgozott, hogy figyelmen kívül hagyja a belül tomboló fájdalmat (Nem valódi, emlékeztette magát újra és újra)
és a hangot (valódi, de amikor összpontosít, akkor kevésbé valódi, mint a beolvasott hírek, az énekes, vagy a Setita
gyors válaszai). Végül már semmi másra nem tudott gondolni, csak a fényesen csillogó vörös és fekete alakzatokra a
szeme elıtt.
- Káró bubi!
- Nem.
- Káró...
Figurás lap volt - egy... király.
- Treff király? - suttogta Elizabethnek.
A következı kártya makacsul újra a drágakı mintás bubi volt, de most már tudta, hogy ki tudja védeni a trükköt. Egy
újabb óra elteltével ismét ura volt a szemeinek. Kikapcsolta a televíziót, és rájött, hogy a szóáradat már korábban
elapadt. Megnyomta a kikapcsoló gombot a lejátszón, és kiderült, hogy a teste csak ott fáj, ahol a fal és a téglák rajta
hagyták a nyomaikat.
- És most, te vén zsarnok? - mondta az üres levegınek. Végeztél?
- Igen. És te is.
- Halál a zsarnokokra - mormolta Elizabeth, aki ismét a díványra kuporodott, és az egyoldalú beszélgetést figyelte.
Mi volt a célod ezzel a kis játékkal?
- Nem vagyok a rabszolgád. Mutass egy kis tiszteletet az irányomban, és akkor talán tovább dolgozom neked. Mint egy
szabad Roma. Ha megadod nekem, amit én akarok, amíg én megszerzem neked, amit te akarsz.
Tettél valaha bármi olyasmit, amivel kivívtad volna a megbecsülésemet, te szánalmas ki ganajtúró bogár? - mondta a
hang. A makacsságod miatt elfogyott a türelmem. Talán hagynom kellene, hogy a saját szánalmas eszközeiddel
boldogulj.
Khalil pislogott, és megnyalta az ajkait. Odasétált a könyvtárhoz, és kezét végigfuttatta a könyvek gerincén.
- A szótárban van egy másolat a Függetlenségi Nyilatkozatról - javasolta sugárzó arccal Elizabeth. - És az
Egyenjogúsági Kiáltványból is.
A Ravnos gyanakvó pillantást vetett felé. A nı segített rajta, és most volt valami, amivel a hatalmában tarthatta. Lehet,
hogy ma éjjel kedves volt, de ez nem változtat azon, hogy Setita, és a Setiták idıvel mindent felhasználnak. Liz nem
lesz képes megállni, hogy ellene fordítsa a titkot - és ı Hesha gyermeke és szolgája volt. El fogja mondani neki. Most
már, ha felhasználta Lizt arra, hogy felkutassa Heshát, akkor semmiképpen nem hagyhatja, hogy azok ketten ismét
összetalálkozzanak, hacsak nem gondoskodik arról, hogy egyikük „véletlenül” elpusztuljon a találkozás pillanatában.
Vajon nem kellene elébe menni az eseményeknek, és már most meginni a vérét? Nem, a nı még hasznos lehet, ha
esetleg a vén seggfej benevezne egy második menetre. Ki tudja, milyen erıs kellene legyen a vére ahhoz, hogy
előzhesse a szörnyet? Ráadásul a hang a fejében most már valószínőleg azt akarja, hogy elpusztítsa a nıt, mivel Liz
már tudott a jelenlétérıl. Nem akarta megadni neki ezt az elégtételt. A pokolba!
És a Nosferatuk sem hívták vissza. Az az ajtó bezárult. Megtalálta, amit keresett - a telefonkönyvet - és leemelte a
könyvespolcról. A saját módszereimmel keresem meg azt a kígyót. Jövendımondók után kutatva lapozgatni kezdte az
Arany Oldalakat. Mary el tudja neki mesélni az összes piszkos területháborút és összezördülést a városban. Ha pedig
rendelkezik a Látással (soha nem túl valószínő, de nem is teljességgel lehetetlen), akkor akár ültı helyében is meg
tudja mondani Hesha tartózkodási helyét.
A könyv az „Okkultizmus és médiumok” fejezethez irányította, és Khalil a földre ejtette, mielıtt felvette volna az M-Z
kötetet. Megtalálta Madama Alexandria negyedlapos hirdetését, amely az „asztrológiától” kezdve a „Yi-Csing jóslásig”
mindent felajánlott. A fekete és égszínkék háttéren ott volt minden, a címe, a telefonszáma, a honlapja, és lentebb
zölddel szedve és három oszlopba tördelve szerepelt még az összes elérhetı szolgáltatás is. Közéjük nyomtattak egy
élénkvörös tizenhat küllıs kereket. Khalil felkuncogott. Mary hosszú évtizedeken át kerülgette a Britek cigányellenes
törvényét, és most a gaje-kat egy roma zászlóra tervezett hirdetéssel vonzotta magához. Fogalma sem volt róla, hogy a
nı ilyen internacionalistává változott...
Khalil kitépte a lapot, és visszatette a kötetet a polcra. Leguggolt, és felvette a földrıl az A-L kötetet is. Észrevette,
hogy a másik könyv az éjszakai bároknál nyílt ki: „Gála Knights Egzotikus Táncklubja” és „Gary Grillje” és „Gyehenna”.
Gyehenna. Khalil ismét odanézett. Hatalmas, felfújt nagybetőkkel: a világ vége, az Antediluviansok ébredése, és egy
bár neve. Érdekes. Khalil tovább olvasott. „Hagyd hátra a nyájat.” „Tilos a fényképezés és a filmezés.” A Ravnos
pislogott: furcsa volt a megfogalmazás, és az is furcsa, hogy ilyesmire vesztegetik a hirdetési felületet a
telefonkönyvben. Az „Élı felnıtt szórakozás”-t és „Ingyen büfé fedezve”-t egymáshoz olyan közel és olyan tökéletlenül
nyomtatták, hogy nehéz lett volna megmondani, hogy kezdıdik az egyik, és hol végzıdik a másik. A két sort
könnyedén lehetett volna úgy olvasni, hogy „Élı felnıtt Ingyen büfé” és „Szórakozás fedezve”. „Nyitva napnyugtától
napkeltéig a hét minden napján.” Khalilnak leesett az álla. Hiszen senki nem lehet ennyire égbekiáltóan kirívó... „Klub
666 - Mulass Bestia DJ-vel minden péntek éjjel!” Megnézte a hirdetés alsó részén a számot - 718-722-2288 - aztán
felkapta a mobilját, és kibetőzte a számok által megadott szót. 718-SABBAT.
- Szent szar - mondta Khalil és hangosan felnevetett. - Szent...
Nagyon mulatságos volt. Annyira istentelenül nyilvánvaló. Ostoba, és zseniális... a Sabbat arcul csapta a Kamarilla
herceget a jelenlétével, és felállított egy találkozási pontot az Elízium és a többi fárasztó szabály nélkül, és... még ma
éjjel elmegy, hogy lássa, tényleg igaz-e. Nem lehet igaz. De mégis...
Az ajtó zárjai kezdtek kinyílni. Khalil kuncogása és nevetgélése azonnal elhalt.
A feltáruló ajtón a földtıl és portól szutykos Ramona surrant be. Elkezdte visszazárni a zárakat, és a válla fölött küldött
egy pillantást a partnere felé.
- Van valami újság? - kérdezte olyan hangon, mint aki nemleges válaszra számít.
- Igen - rikkantotta vadul Khalil. - Nem! - a vigyora fültıl fülig ért. - Nem, a Nosferatuk még nem telefonáltak. Igen,
van egy újságom számodra. Ma éjjel bemegyünk a városba. Megkeressük a konkurenciát, és belefogunk egy kis

39. oldal
 Névtelen
játékba.

1999. augusztus 12., csütörtök, éjjel 2: 33

A Gyehenna Klub, Queens
New York városa, New York

Rémítıen könnyő volt bejutni a Gyehennába. Khalil a lehetı legmagabiztosabban vezette fel Ramonát a bejárat elıtti
rövid lépcsısoron. Elhaladtak egy összetömörült csapat dohányos mellett, és beléptek a tolongó tömegbe. Senki nem
állt útjukba. Átszivárogtak a táncolók, az ólálkodók és a részegek tömegén, és megpihentek egy hat láb magas
erısítınek köszönhetıen kialakult nyugodtabb foltban.
- Miért kell mindig kibaszott bárokban találkoznunk valakivel? - kiabálta Ramona Khalil fülébe.
- Mi más van még nyitva egész éjjel... - a Gangrel megrázta a fejét, és Khalil ismét elüvöltötte az elızı félmondatot, de
ezúttal hangosabban -... és mi van még csordultig tele csodabogarakkal? Ki a fenének tőnne fel néhány tetem ezen a
helyen? - nézett körül a „helyen”.
Khalil a lábával érezte a zenét a beton padlóban, és a fülei szenvedtek a hangzavartól. A díszlet fémbıl készült - bordás
alumínium lapok a tetın, hüvelyknyi vastag kifáradt acélból készült asztalok, és kovácsoltvas tárgyak, amelyek inkább
hasonlítottak középkori kínzóeszközökre, mint székekre. A berendezés minden egyes darabja visszaverte a hangot a
terembe. A visszhangok követhetetlenné tették a zenét, egyedül a ritmus élte túl a terem akusztikáját. Khalil a
mennyezetre nézett, és észrevette, hogy egy újabb padló zárja el a kilátást. A spirális lépcsı felé vonszolta Ramonát,
miközben a nyüzsgı tömeggel küzdött az elırehaladásért.
A legtöbb vendég feketébe öltözött - de Khalilnak feltőnt, hogy ez a fekete különbözött a Temetıır Piszkos Titkában
divatostól. Az gyászfekete, hollófekete, Hamlet fekete, krepp fekete volt - megfontolt és romantikus, vagy
kétségbeesett és nihilista. Ezek az emberek koromfeketét, acél feketét, szurokfeketét, halálfeketét viseltek - egyszerően
feketét.
A második szintek egyike - karzatokat és platformokat rögzítettek szögecsekkel a falhoz látszólag véletlenszerően
kiválasztott helyeken - egy árnyalatnyival csendesebbnek tőnt, mint a földszint. Innen a szemük elé tárult a gödörben
fortyogó összepréselıdı... vagy verekedı testek tömege. Khalil a bajusza alatt átkozódott, amikor a lenti táncban
észrevette a vért és a fogakat. Egy test hanyatlott le a tömegben, és fél tucat másik bukott le utána. Persze lehet, hogy
a sérült fiú barátai voltak, akik megpróbálták megmenteni. Egy tagadhatatlanul halandó lány próbált meg valódi
pánikban az ajtó felé rohanni, miközben torka szakadtából sikított. Egy újabb nı elállta az útját. A vendégek újabb
hulláma elsodorta ezt az apró kis drámát Khalil szeme elıl. Nyilvánvaló volt, hogy gondoskodnak az összes tanúról,
mielıtt még távozhatnának. A shilmulo összerezzent, pedig sokat megélt már. Ellépett a korláttól, és akaratlanul is
közelebb húzódott Ramonához. A Ravnos és a Gangrel ösztönösen egymásnak vetette a vállát, mielıtt tovább haladtak
volna felfelé a lépcsın.
A harmadik szinten Khalil észrevett néhány fekete függönyökkel letakart zárt szobát. Egy pillanatnyi habozás után
elindult a legnagyobb felé. A belsı ajtó elıtt ır állt: nem egy nagytermető, testes kidobó, hanem egy alacsony, vékony
tizenéves lány. A halott szemek egyszer végigsiklottak Khalilon, aztán kétszer Ramonán, végül ismét a távolba
révedtek.
- Lépjetek be.
- Kösz, aranyom - kényszerített a valóban érzett magabiztosságnál jóval többet a hangjába Khalil.
Az üvegfalak, és a fekete függönyök között halotti csend uralkodott. A díványokon, az asztalok mellett, és a fülkékben
mindenfelé kis csoportokba rendezıdve üldögéltek a férfiak, nık és gyerekek. A teremben minden szem feléjük fordult.
A teremben minden szem elfordult tılük - nem egyszerre, nem is egyenként, ahogy az érdeklıdés alábbhagyott - ahogy
minden egyes kis csoport egyetlen egységként visszafordult a saját dolga felé.
Khalil úgy érezte, mintha jeges cseppek peregnének végig a hátán. Egy kis kegyetlen mosollyal próbálta leplezni
ellenszenvét. Ramona olyan közel jött hozzá, hogy szinte a sarkán taposott, és Khalil hirtelen rádöbbent, hogy ezt
egyáltalán nem bánja. A lány jelenléte szinte megnyugtató volt.
A teremben feléledt a mormolás. Emberek álltak fel, és ültek le az asztalokhoz, ahogy bekapcsolódtak egy-egy újabb
beszélgetésbe. A fal mellett megtelt az egyik asztal; a pult mellıl eltőnt egy pad, hogy helyet adjon egy nagyobb
társaságnak. Látszólag véletlenül két kényelmes kétszemélyes pad szabadult föl a terem közepén. A shilmulo ellenırizte
az elrendezést, és magában átkozódni kezdett. Ez volt az egyetlen szabad hely. A Sabbat olyan könnyedén erıszakolt
rá egy kártyát, mint valami bővész.
Ramona és Khalil halkan odamentek a két apró padhoz. Automatikus ereszkedtek bele egy-egy ülésbe, és ezzel feladták
a szövetségük fizikai közelségét, és a képességet, hogy mindkét irányba láthassanak. Ezzel az elrendezéssel
mindkettejük mellett maradt egy-egy üres hely. A Ravnos figyelte, ahogy a társa addig fészkelıdik, amíg még a
lehetıségét is kizárta annak, hogy bárki is leüljön mellé. İ letette a táskáját, és egy kicsit elterpeszkedett. Ez majd
fedezi a mellette lévı üres ülıhelyet.
És most hogyan tovább? - törte a fejét. Ez a kaland kezdett percrıl percre egyre ostobább ötletnek tőnni. A jobbján
folyamatosan változott a látvány, és nehezére esett követni az arcokat és a mozgást. Bármelyik pillanatban újabb
meglepetés bukkanhat elı abból a pakliból. Balra tıle többen ültek egy asztal körül. Magában címkét ragasztott
mindegyikre... egy közönyös cápa, egy alattomos macska, egy sztoikus teknıs, egy fecsegı majom, egy pöffeszkedı
kakas, egy szánalmas kis kutya. Már egyedül a testbeszédük elegendı volt ahhoz, hogy idegessé tegye a shilmulot. Az
állatok túl sokszor értek egymáshoz: kezek, lábak, szavak, pillantások és szájak fonódtak össze a fülkében. A kutya és
a macska a cápát simogatták, és az hátradılt közéjük. A kakas tollászkodott egy kicsit, aztán hagyta, hogy a majom az
arcára tegye az ujját, aztán beletúrjon a hajába. Khalil azon kapta magát, hogy ıket bámulja, és a fiatal kakas
madárszerően rávetette gyöngyszemeit.
- Mi a picsát akarsz? - követelte ültében a férfi. A majom kezei visszarándultak, és hirtelen az egész banda Khalilt
nézte.
A Ravnos a büszke kakason tartotta a szemeit. A harci kakasok is csak baromfiak - emlékeztette magát - ...minél

40. oldal
 Névtelen
hangosabb a tömeg, annál lagymatagabb az ütés... csak ne nézz a cápára...
- Nem téged - vicsorgott Khalil. jól láthatóan végigmérte a férfit, aztán figyelte, ahogy megsértıdik, aztán újra ránéz,
és kihátrál a harcból. A Ravnos elmosolyodott, és megnyalta az ajkát. - Biztos, hogy nem téged - mondta. - Beszélnem
kell valakivel, aki... fontos személyiség.
A kakas elırevetette magát. A kutya megrázta magát, és követte, mert nem akarta, hogy hátrahagyják. A cápa készen
állt... de lustán hátradılt. A macska a lábujjával megérintette a majmot, aki megragadta a harcoló párost, és valamit
súgott a fülükbe. Az egész csapat átnézett Khalil válla fölött a terem túlsó végébe, és elégedetten pislantott.
Egy gyarmati arisztokrata tökéletes sztereotípiája nézett le hosszú orra mellett a betolakodókra, és Khalilban azonnal
felmordult a cigányfiúcska.
- Nos? - kérdezte a keskeny arcú férfi végtelenül fáradt hangon. - Akkor pontosan mit is akar?. Velem beszélhet.
- Ön itt a fınök? - vágta ki Khalil kimért hitetlenkedéssel.
- Én vagyok - felelte óvatosan az arisztokrata. Úgy vizsgálgatta ıket, mintha gombostőre szúrt bogarak lennének egy
múzeumi kiállításon.
Khalil szélesen elvigyorodott.
- Nem bánja, ha ezt leellenırzöm? - ezzel elıhúzott egy kerek, mőanyag keretbe foglalt tükröt, és villámgyorsan
bedugta a férfi keze alá. A vékony, szürke bır egy kicsit ellilult a méregtıl... de látható volt a tükörben. - Nem. - rázta
meg a fejét Khalil, és csettintett a nyelvével. - Nem hinném.
Egy nı jelent meg mellette a tömegbıl, és gyöngyözve felkacagott. Platina színő öltönyt viselt karcsú, sápadt testén. A
csontjai csodálatosak voltak, a haja és a szeme koromfekete és feltőnı.
- Ülj le, Jean-Paul - javasolta kellemes hangon. - Honnan tudhatná ez a férfi, hogy milyen nagyra tartunk téged a
tanácsban?
Kivette a tükröt Khalil kezébıl, és a csillogó fehérségő körmök nem tükrözıdtek vissza.
- Nyugalom, mindenki - folytatta, és a körülötte álló tömegre (az állatokra, Jean-Paulra, és a két behatolóra - akiket
most már mindenki számára nyilvánvalóan a vendégeinek tekintett) villantotta mosolyát.
- Nos - mondta az ezüstös nı, és leereszkedett Khalil díványára.
- Az én nevem Yve. İ Jean-Paul. - Jean-Paul Ramona padjának egyik végében vett föl ırállást. - Úgy látom, hogy egy
olyan férfival állok szemben, akinek céljai vannak. Miért jött ide?
- Van a birtokomban egy-két dolog, amit érdemes lenne eladni; van egy-két dolog, amit szeretnék megkapni. Szeretnék
üzletet kötni.
- Értem - tette keresztbe a lábait, és vetett kíváncsi pillantást a Ravnosra Yve. - Miféle „dolgokat” hozott az
asztalomhoz?
- Információim vannak - és itt Khalil rövid hatásszünetet tartott - Hazimel Szemérıl, egy rettenetes hírő tárgyról. Meg
tudom mondani, hogy miként lehet meggyógyítani az általa okozott sérüléseket.
Yve árnyékos fekete szemei elkerekedtek egy kicsit, de a hanghordozása továbbra is közömbös maradt.
- És mibıl gondolja, hogy még nem tudunk mindent, amit tudnunk kell errıl a Szemrıl? Mondana még valamit, ha
megkérhetem.
- Fel tudom ajánlani a Szem követésének módszerét - Ez nem átruházható - gondolta - de ezt nem kell tudnia ennek a
kis drágaságnak.
- Adatokat a felhasználási módjáról, ha megszerzik, és hogy miként lehet kikapcsolni, ha többé már nincs rá szükség.
- A róla szóló legendák hiányzó részleteit - ragadta magával a hallgatóság arcára kiülı feszült figyelem Khalilt. - Az
eredetének igaz történetét. Cselekedeteinek valódi leírását, amióta az Amerikába érkezett - fonta karba önelégülten a
karját a Ravnos. Ha feltétlenül szükségessé válna, akkor akár még képes is lenne az ígéreteinek egy kis részét
teljesíteni.
- Ha birtokában van mindennek, akkor miért nem... - kutatott Yve a megfelelı szó után - szegıdik a nyomába és szerzi
meg magának ezt a hírhedt Szemet?
A nı szavaiban valódi érdeklıdés csendült, ahogy közelebb hajolt Khalilhoz.
Khalil elvigyorodott. Igazán hízelgı, hogy ilyen komolyan teszi fel neki a kérdést egy olyan személy, aki számít.
- Mondjuk, hogy mert él bennem az egészséges tisztelet a saját bıröm épsége iránt - felelte egy laza vállrándítással. -
Mellesleg maguk azok, akik morognak az öregfiúkra, ha érti, mire gondolok. Egy éjszaka majd a nyomukba szegıdnek.
A Szem pedig, feltéve, hogy kerítenek valakit, akire rábízhatják, és az a valaki keményebb, mint J.E... - pillantott
szkeptikusan a nem túl vidám Jean-Paul felé Khalil -... igazán hatékony fegyver lehet. És ahol van egy szem, ott kell
lennie egy másiknak is. Hasznos lehet, ha tudják, hogyan lehet meggyógyítani a sebeket - simogatta büszkén a
bajuszát a Ravnos. - Ugyanakkor...
- Van még más is?
- Elboldogulok, Yve. Láttam már egy s mást.
- Pontosan mit látott? - ért Khalilhoz a nı válla.
- Mit várhatok cserébe? - meredt le Yve-re.
- Mit akar? - és Yve csábító, hosszú pillájú szemei nagyon sokat ígértek.
- Kezdetnek pénzt.
- Nos, ez elég olcsó - kacsintott a nı. - Pénzt a barátunknak, Jean-Paul.
Az arisztokrata belenyúlt a hosszú fekete kabátjának a zsebébe, és elıhúzott egy vaskos, ósdi pénztárcát, aztán
belepillantott, és szórakozottan szemügyre vette a tartalmát - egy majdnem egyhüvelyknyi százas bankjegyköteget.
Méltóságteljesen letette Khalil elıtt az asztalra.
A Ravnos számolatlanul elvette, és a szemét folyamatosan a házigazdáján tartotta.
- Kamarilla vér.
- Ó, ez tetszik. Mágiához, vagy...
- Más célokra. Az amerikai hercegek úgy ellik a gyermekeket, mint a nyulak, nemde?
- Igen, valóban. Különösen New Yorkban. Viszonylag könnyedén ki tudunk jelölni prédának egy csinos kis nyuszikát.
Michaela egyszerően képtelen távol tartani magát a régi pénzcsaládoktól, és közülük csak olyan kevesen tudnak
harcolni. Természetesen a célpont elfogása már nem a mi gondunk, miután megneveztük - nevetett fel ismét csilingelve
Yve. - Ezzel már szinte Ön tesz nekünk szívességet, és nem mi Önnek, kedves Khalil. Kérjen valami nehezet.

41. oldal
 Névtelen
- Biztonságot, amíg New Yorkban tartózkodom.
- Ezt már nehezebb elrendezni - szaladt magasba a nı szemöldöke. - Részemrıl nincs semmi akadálya... - mondta,
majd rövid elgondolkodó szünet után folytatta: - Talán el tudunk rendezni valamit. Kíséretet a mi területünkön, egy
viszonylag biztonságos menedéket a nappali órákra. Természetesen az ügy sokkal kevésbé lenne bonyolult, ha közénk
tartozna.
A hanghordozása egyszerre tette kérdéssé és meghívássá az utolsó mondatot, de felemelte a kezét, még mielıtt Khalil
válaszolhatott volna, és elhessegette a témát:
- Csak gondolkodjon rajta. Komoly... elınyökkel járhatna, tudja?
Ramona hangosan megköszörülte a torkát, és ezzel elrontotta a hangulatot. Khalil elkapta a rá meredı pillantást, és
gyorsan visszatért az üzlethez. Ez nem éppen az lesz, amire a Gangrel vár, de ezek a népek képesek megszerezni neki,
amit akar.
- Hesha Ruhadzét akarom.
Yve szemöldöke ismét a magasba szökött. Jean-Paul egyszerően elveszettnek tőnt.
- Ruhadze? - ismételte a férfi óvatosan. - Óh - bólintott végül. - Hesha abn Yusuf.
Most Khalilon volt az értetlenkedés sora. Yve egyik férfiról a másikra pillantott:
- Fekete, kopasz, arrogáns Setita - magyarázta a nı. - A múlt században sokat utazgatott Európában. Hogy akarja ıt?
- Összeverve, elégetve, megkarózva, és kiterítve a napnak.
- A fejét egy ezüst tálcán?
- Ha magának úgy könnyebb.
- Ilyen vérszomjasak vagyunk?
Khalil felidézte magában Hesha fekete kezét, amint a szívébe döfi a karót, mielıtt elejthette volna a prédáját, Hesha
kulturált, leckéztetı hangját, a megalázó várakozást Chicagóban a soha fel nem bukkanó emberekre, és a tényt, hogy
ha Hesha nem vadászott volna a Szemre Calcuttában, akkor a hang soha nem állította volna ıt a szolgálatába. Nem
hagyhatja, hogy a kígyó életben maradjon.
- Hívja, aminek akarja - vetette oda kurtán. Figyelmeztetı pillantást küldött Ramona felé, aki láthatóan meg akart
szólalni. - Képesek rá?
- Errıl egyeztetnem kell a partnereimmel. Ez a bizonyos Setita meglehetıs... hírnévre tett szert. És van itt egy nagyon
erıs templomuk... - vonta meg a vállát a nı. - Bárkit meg tudunk ölni. Sokkal fontosabb, hogy az, amit ajánl, megéri-e
a kockázatot, hogy a Kamarilla oldalára állítjuk a kígyókat. Adna nekünk egy percet? - kérdezte, és felállt a díványról.
Ramona idegesen fészkelıdni kezdett, és figyelmeztetı pillantást küldött Khalil felé. A Ravnos is érezte, ahogy a félelem
ismét erıre kap. Magabiztos szívélyességgel tartotta fel a kezét:
- Ennél többet is tehetek. Fogja, itt a névjegyem - hívjon fel, ha tudja, hogy mit tehetünk egymásért, és mikor - állt föl
Khalil is. - A barátomnak ma éjjel van még egy találkozója, és győlölném, ha miattam késne el.
Yve elvette a kézzel írott kártyát, és egy pillanatig a tekintetével fogva tartotta vendégének pillantását. Csalódottnak
tőnt, és Khalil nem tudta eldönteni, hogy ezt hízelgınek, vagy inkább rémítınek tekintse.
- Telefonálunk. Telefonálok. Mindenesetre dönteni fogunk. Azt hiszem, hogy segíteni tudunk majd magának.
Khalil végignézett a kifelé vezetı úton. Tiszta volt, és Ramona máris az ajtó felé tartott. Semmi istenhozzád - gondolta
a Ravnos, és követte a lány példáját.

*****

Odakinn, a hazafelé vezetı úton, Khalil partnere megragadta a karját, és a kabátjának ujjánál fogva maga felé
fordította. Ramona sötét arckifejezéssel meredt a Ravnos arcába.
- Azt akarod, hogy elpusztítsák Heshát. Nekem azt mondtad, hogy csak meg akarjuk keresni ezt a fickót. És Liznek is
azt mondtad, hogy visszaviszed ıt a szeretıjéhez. Mi a pokol folyik itt?
Khalil tudta, hogy ez be fog következni, és ott volt neki az egész út kifelé a Sabbat fészekbıl, hogy kitaláljon egy olyan
választ, amit Ramona el fog fogadni. Lefeszegette a lány karmait a ruhájáról, és türelmesen válaszolt a kérdésre.
- Hesha vérrel kötötte magához Lizt. A nı csak hiszi, hogy szereti. Ha megöljük Heshát, felszabadítjuk Lizt, érted? Mit
tudsz a vérkötelékekrıl, hmm? Hát nem tudod, hogy Hesha csupán a rabszolgának tekintette ıt? O volt az, aki
leláncolta és otthagyta ıt napnak - és még ezek után is, ha most elengednénk, Liz egyszerően képtelen lenne mást
tenni, mint visszacsúszni hozzá, hogy megcsókolhassa a lábát. Azt hiszed, hogy nekem tetszik, hogy megláncolva
tarthatom?
Apró, borzongató futott végig a testén - ıszintén szólva tényleg tetszett neki egy kicsit...
- Nem fogom ıt felhasználni arra, hogy Hesha nyomára akadjak. Úgy nem, hogy tudom, mit tett vele Hesha. De azt
sem mondhatjuk el neki, hogy mit teszünk érte, mert a vérkötelék valószínőleg elvenné a józan eszét, annyira meg
akarna minket állítani. És nem is oldozhatjuk el, különben egyenesen visszarohanna hozzá.
Ramona nem szólt semmit, de a feszültség felengedett kettejük között. Khalil megnyalta a száját, és önelégülten
belesomolygott az éjszakába.

*****

Jean-Paul dühtıl sápadtan fordult falkatársa felé.

- Ez egy Ravnos, ugye?
- Ó, Jean... azt vajon ki tudhatja?
- Én tudom. Átkozott cigány korcs.
- Természetesen igazad van. De ez nagyon reakciós hozzáállás a részedrıl.
A férfi remegett a dühtıl.
- Miért nem adtad ki a parancsot? Karót neki, kérdezzük ki... adjuk át a... - tett egy lapos tenyérmozdulatot, ami éppen
annyira jelentıségteljes volt, mintha elhúzta volna az ujját a torka elıtt.
- Jean-Paul, okosabb vagy te ennél. Csak érj óvatlanul egy Ravnoshoz, és a kontinens minden cigány vérszívója
letelepszik a küszöbödre, hogy folyamatosan zaklasson.

42. oldal
 Névtelen
- Ha nem vetted volna észre, mostanában nincs túl sok belılük a környéken. A múlt éjjel az egyik falkánk azzal
hencegett, hogy péppé vert egy öreg cigányt a menedékében. Nem látok semmiféle megtorlást - emelte magasba
Jean-Paul a nyitott tenyerét.
- És mit gondolsz, ez mi lehet?
- El nem tudok képzelni egy csapdát, amihez annak a vesztesnek is köze lehet. Senki sem lehet veszélyes, aki ennyire
rosszul öltözött.
- Mégis...
- De mi a pokolért alkudoztál ezzel a szeméttel? Yve, már pusztán az lealacsonyít, hogy egyáltalán szóba álltál vele -
nyújtotta elıre hosszú, sápadt kezeit, de nem volt éppen simogatás, amit a nı vállával mővelt.
A Lasombra figyelte, ahogy a társa leereszt.
- És te is egy kékvérő vagy. Hol voltál akkor, amikor az intrigánsok éppen a te chateaudban garázdálkodtak? Jean-Paul,
még soha nem hallottál arról, hogy hagyni kell, hogy az ellenfél a saját fejét dugja a hurokba? Hogy a gyanúsított saját
magát ítélje el? Ha nyomás alatt elég sokáig hagysz beszélni valakit, akkor elıbb-utóbb sokkal többet fog elmondani
magáról, mint amennyit szándékozott. Most pedig maradj csöndben.
Yve egy pillanatra magára hagyta a férfit, aki a mellettük álló fülkében üldögélı ifjoncokkal váltott néhány szót. Ezek a
fiatalok kerültek elıször kapcsolatba az újdonsült problémájával. Az ifjoncok feszülten figyeltek Jean-Paul szavaira,
aztán együtt kisurrantak a csendes terembıl. Yve csak ezután tért vissza a férfihoz, majd egy rövid hallgatás után
megszólította:
- Jean.
- Igen? - jött a mogorva válasz.
- Beszélj a nevemben az érsekkel. Mesélj neki a látogatónkról... mond el, hogy mit mondott Khalil Hazimel Szemérıl, és
kérdezd meg, hogy létezik-e ilyen tárgy.
Jean-Paul hitetlenkedve meredt rá, aztán méltóságteljesen távozott, hogy teljesítse a parancsot.
Yve pedig, miután egyedül maradt, elgondolkodva meredt a Khalil által hátrahagyott tükörbe.

1999. augusztus 13., péntek, este 8:02

Red Hook, Brooklyn
New York városa, New York

Khalil még mindig kábán heverészett Elizabeth ágyán. Két kézzel fogta a pénztárcáját, és az érintésével számolgatta a
ropogós, friss amerikai dollárokat. Hirtelen egy éles hang érte el a füleit - kinyújtotta a kezét a mobilja után, és
megpróbálta összeszedni magát.
- Hello - motyogta, de csak egy tompa hang - a tárcsahang - felelt.
Az éles hang ismét megszólalt. Egy másik telefon? Kinek volt még telefonja? Ramona nem aludt itt... Ramonának nem
volt telefonja... A negyedik csengés után egy kattanás következett, aztán az üzenetrögzítı eldarálta a szövegét a
sípolás elıtt.
- Lizzie? Ott vagy? Amy vagyok... Amy Rutherford. Ma reggel Antonio megpróbált kiszállítani valamit a lakásra, de
képtelen volt bejutni. Azt mondja, hogy mintha egy újabb zár lenne az ajtón? És az ablakokat feketére festették. Agnes
néni még nem tud róla, de hamarosan megtudja, és szükségem van valamire, amivel leszerelhetem ıt és a... Mamát.
Lizzie? Vedd fel! Bajban vagy? Segítségre van szükséged? - zavart és ingerült csönd várta a nem létezı választ. -
Valaki! Hol van Elizabeth Dimitros? Miért festette be az ablakokat? Miért van bereteszelve az ajtó? Magánlaksértést
követ el! Vegye fel a kagylót, vagy tényleg kihívom a rendırséget.
Khalil fátyolos szemekkel kisétált a lefüggönyözött szobából, és észrevette Elizabeth-et, aki a dívány másik végéhez volt
láncolva, és most kétségbeesetten feszült neki a bilincseinek, hogy elérhesse a telefont. A hang sokkal lágyabban
folytatta:
- Liz. Hesha irodája nem válaszol. Képtelen vagyok átjutni a titkárnıje titkárnıjén. Mi folyik itt? Mindkettıtöket
megtaláltak a terroristák? Rendben vagy? Kérem, valaki válaszoljon erre az üzenetre, és... - a szalag a mondat közepén
vágott a szavába.
- A barátod, Lizzie?
A Setita vetett egy óvatos pillantást az irányába. Ha neheztelt is rá, ha aggódott, a felszínen abból semmi sem látszott.
Khalil felöltött egy kérdı, elbővölı és aljas arckifejezést, hogy ezzel kerülje el a kutakodó pillantást. Ma éjjel nagyon
csintalannak, és nagyon felsıbbrendőnek érezte magát. Az érzéshez volt némi köze a hátsó zsebét feszítı
bankjegykötegnek is. Korábban még soha nem volt rá lehetısége, hogy kitapasztalja a kapzsisága határait. Milyen
örvendetes, hogy végre rábukkant valami határtalanra, amihez volt tehetsége. Ez a hívás... szintén adott neki egy
ötletet.
Megnyomta a lejátszás gombot, és ismét meghallgatta a szánalmasan könyörgı halandó hangot.
- Rutherford... a Rutherford Házban dolgoztál, ugye? Mielıtt meghaltál, természetesen - Khalil felment a nı stúdiójába,
és szemügyre vette a munkapadra fektetett antik tárgyakat. - Ez itt valódi ezüst? - kérdezte, és feltartott egy tálcát. -
Értékesnek tőnik.
- Egy győjtınek... - ismerte el óvatosan a Setita.
Khalil odament a számítógép asztalhoz, és az irattartóhoz. Lehuppant a kupacok mellé, és kutakodni kezdett a
felfordulásban, amivé a beköltözése óta az iratokat tette. Volt ott egy Biztosítás feliratú dosszié... itt is van. Kinyitotta,
és gyászkeretes körmével követte benne a felértékelések és prémiumok listáját.
- Úgy tőnik, hogy rengeteg pénz megy át a Jó Öreg Rutherfordok Házán. Ez az Amy. A barátod?
- İ... csak a fınököm.
- Úgy hangzik, mintha nagyon odalenne érted.
- Valószínőleg jobban aggódik a lakás miatt - védekezett Liz.
- És ezért van tele az asztalod „Szeretettel, Amy” aláírású levelekkel és képeslapokkal.
Elizabeth nem válaszolt.

43. oldal
 Névtelen
- Nos, hamarosan viszontláthatod. Meg fogjuk látogatni a Rutherfordokat, te meg én. Egy éjjel a közeljövıben.
A Setita zavartan nézett fel.
- Miért?
- Amikor pedig ott leszünk, akkor te rá fogsz mutatni nekem bizonyos tárgyakra. Érfékes tárgyakra.
- Nem fogok segíteni neked.
- Ó dehogynem. Én egy terrorista vagyok. Ezt maga Amy mondta. A terroristák embereket ölnek, ha az emberek nem
azt teszik, amit ık akarnak... te pedig tudod, hogy én embereket ölök - dobta a földre az iratokat és vetıdött a
díványon ülı Elizabeth mellé Khalil. - Tehát azt teszed, amit mondok, és pokoli jó képet vágsz hozzá. Segítesz be-, és
kijutni. Mindent elmondasz a biztonsági rendszerrıl, és nem felejtesz el egyetlen kibaszott részletet sem. Aztán azzal a
villás nyelveddel majd kitálalsz egy hihetı történetet a barátodnak, vagy többé nem lesz barátod.
A Ravnos hagyta, hogy a szavai kifejtsék a hatásukat.
- És nem próbálkozol meg semmi ravaszsággal vagy átveréssel, sem elıtte, sem utána. A drága Amy otthoni címe is ott
van az íróasztalodon.
A kiváltott hatással elégedetten és egy kicsit nyugodtabban Khalil összetekeredett az Elizabeth ülıhelyével szemben álló
széles és kényelmes fotelben. Egy ideig a biztosítási dossziéban látott számokon elmélkedett, számba vette azokat a kis
illúziókat és olcsó trükköket, amiket elıkészíthet, és a problémákat, amit egy igazán édes fogás okoz majd. Szénfekete
szemei végül visszavándoroltak a Setita gyermekre, az ı adujára, és összeszőkültek.
- Nyúzottnak tőnsz, te lány. Azt hiszem, jobb lesz, ha ma éjjel vadászunk, különben semmi hasznodat nem veszem.
Kinyitotta a bilincseket, és letekerte a láncokat a mennyezetet tartó oszlopról. Liz meg sem moccant.
- Gyerünk már - sürgette, és egy kicsit megrántotta a láncokat.
Elizabeth meg sem moccant. A haja az arcába hullott, és eltakarta az arckifejezését. Khalil felkészült, hogy megüsse a
lázadásáért, de aztán eszébe jutott a nı hangja, és ez habozásra késztette. Lenézett a vállának tartására, és ott csak
kétségbeesést látott, nem ellenállást.
- Jobban örülnél, ha hagynám, hogy éhezz? - vakkantotta, és megpróbált viccet csinálni a dologból... és a kezét ismét
ökölbe szorítani.
- Meghalnék? - kérdezte Liz csendesen és minden érdeklıdés nélkül.
Micsoda egy tudatlan csecsemı - a semminél is kevesebbet tud - gondolta Khalil megvetıen.
- Nem - vetette oda neki. - Úgy egy hétig rettenetes kín és éhség gyötörne, összeaszalódnál és feltekerednél. Egészen
addig, amíg meg nem éreznéd a vér szagát. Akkor aztán utána mennél, kedvesem, és nem számítani, hogy ki vagy mi
az, szárazra szívnád, és azonnal egy újabb után néznél - Khalil felemelte az állát, és gyors fejszámolást végzett. - Talán
sikerülne visszanyerned az önuralmad, még mielıtt meggyilkolnál mondjuk... úgy kettınél több embert. Ügy értem,
felnıtteket. Persze én azt hiszem, hogy a gyerekek szoktak inkább bekukkantani a barlangokba, öreg házakba, meg
ilyen helyekre...
- Megyek - szőrte Elizabeth összeszorított fogai között, miközben a szemei elıtt felötlött a sötét mellékutcában holtan
heverı fiatal szerelmesek képe. - Megyek.

1999. augusztus 14., szombat, este 10:30

Brooklyn Heights, Brooklyn
New York városa, New York

- Ramona - mondta Khalil, ahogy egymás mellett lépdelve vadásztak az utcákon.

- Ige'?
A Gangrel az utcán tartotta a szemét: éhes volt.
- Keress nekem egy orgazdát. Egy menı orgazdát.
- Mi a fenét értesz azon, hogy „menı”? A Ravnos lehalkította a hangját.
- Valami komoly bulit tervezek - Elıttük egy hölgy lépdelt egyedül egy... mi is az?... talán egy bár felé. - Nem mehetek
folyton ugyanabban a közönséges kis zaciba. Olyan emberre van szükségem, aki át tud venni minıségi tárgyakat is.
Úgy irányította a lépéseiket, hogy a gyógygödör közelében menjenek el. Ramona megtorpant, és felvillantotta a már jól
ismert dühödt pillantását - most mi a nyavalyát mondhattam már megint? - kérdezte magát Khalil.
- Mibıl gondolod, hogy bármit is tudok errıl a szarról? Én jı családból származom, te szemétláda. Nem vagyok tolvaj -
nem lopok el semmit, hacsak nincs rá kibaszott nagy szükségem...
- De jobban ismered New Yorkot, mint én - hízelgett neki a Ravnos.
Éppen a bár ajtaja elıtt álltak, és Khalil innen látta az öntudatosan egyedül üldögélı hölgyet.
- Megvan a célpontom. Menj, és keressd meg a magadét, aztán éjfélre gyere a postához, különben egyedül megyek el a
találkozóra!

*****

A taxi egy kis, gazdagon díszített étterem elıtt állt meg Manhattanben. Sarat Mukharjee leparkolta az autót, leállította a
motort, kiszállt, és kinyitotta az ajtót Khalilnak - Ramona korábban még soha nem látott ilyen udvariasságot tıle. A
lány furcsán meredt az indiai férfira, amikor az nem szállt vissza az autóba.
- Velünk jön? - kérdezte suttogva Khaliltól.
A férfi eliramodott az étterem felé, és lelkesen ígérgette, hogy minden készen áll, csak még egy percet kér.
- Persze. Mi a fenéért ne jönne, mikor ez a hely az unokatestvéréé?
- A barátod területére szervezted a találkozót? El se hiszem, ember. Ilyen veszélynek kitenni ıket...
- Miféle veszélynek, drágaságom?
- Sabbat - formálta a szót a szájával a taxi fölött Ramona.
- Máris veszélyben vannak, kedvesem. Élnek, nem? És ismernek - mosolygott gonoszul Khalil, aztán belépett a boltíves
bejáraton.

44. oldal
 Névtelen
A Gangrel bőntudatosan követte. Egy szárit viselı vendéglısné jött elé, hogy üdvözölje. Kapott egy csillogó, kíváncsi
vigyort egy kisfiútól, aki éppen a székeket tette föl az asztalokra. Sarat, Khalil, egy öltönyös és egy fehér kötényt viselı
férfi a terem közepén beszélgettek. Ramona képtelen volt követni a nyelvet - még csak tippje sem volt, hogy mi lehet
az - úgyhogy nehézkesen leült az ajtóhoz legközelebb álló asztalhoz. A kisfiú odajött és letisztította elıtte az asztalt.
Még mindig ragyogó mosolya megmutatta csorba elsı fogait (két maradandó fog, egy tejfog, és egy rés, ahol a csupasz
ínyben csak egy halvány fehér vonalban mutatkozott meg az új fogzománc). Eszébe jutott a motoros - a Sabbat
verılegény, akit legutóbb látott, amint az állkapcsa félig lecsúszik az arcáról - aztán a Gyehenna, az ajtót ırzı csont és
bır csaj, a fickó, akivel Khalil beszélt, Yve és az a karó Jean-Paul - és ismét talpra ugrott.
- Khalil, beszélnünk kell.
Mind a négy férfi odafordult felé.
- Azért jöttem ide, drágaságom - ellenırizte az óráját a Ravnos. - Éppen azt csinálom. A Sabbat küldöttei bármelyik
percben itt lehetnek, és még be kell fejeznem az elıkészületeket a Mukharjee-kel.
Gyorsan elvakkantott egy újabb mondatot azon a furfangos nyelven, mire a szakács, a fogadósné és a kisfiú elkezdték
széthúzgálni a bútorokat.
- Khalil! El kel! innen küldened ıket a pokolba, mielıtt azok az istenverte „küldöttek” megérkeznek!
A társa lassan szembefordult vele.
- Skrupulusok, drágám?
Khalil körülpillantott a teremben. A parkett közepén egyetlen asztal maradt egy-egy székkel mindkét oldalán. Az ajtó
mindkét oldalán egy-egy nagymérető, kerek asztalt helyeztek el, mindegyiknél hat-hat székkel.
- Ok melletted ülnek majd, amíg én a nagyfınökkel tárgyalok. Ha ık elmennek, akkor a nagyfınök tudni fogja, hogy a
mi egyedül téged és engem jelent. Tényleg egyedül akarsz ülni szemben egy olyan bandával, amilyet a múlt éjjel
láttunk?
Ramona a félelem és az önuralom agóniájában szorította össze az öklét.
- Küldd haza ıket - nyögte ki komoly erıfeszítés árán.
Khalil nevetve lépett közelebb hozzá.
- Ok itt laknak. Sarat és a családja a harmadikon, az étterem tulajdonosa a másodikon. Majd eltávolítom a fiút szem
elıl, ha ez zavar annyira.
Ramona elhadart néhány válogatott kifejezést, amit még az LA szomszédságban szedett fel gyermekkorában.
- Akkor ezt „igennek” veszem. Most pedig ülj le, drágaságom.
Egy szó az öltönyös férfinak, és a fények elhalványultak. A Mukharjee család - csak a felnıttek - elfoglalták a helyüket
Ramona mellett, és Khalil leült a középen elhelyezett asztal mellett álló egyik székbe.
Az ajtó szinte azonnal felpattant, és a rajta lógó csengık halkan megszólaltak.
Khalil figyelte - amilyen hővösen csak tudta - ahogy a cápa és a macska beúsznak a terembe. Ellenırizték az
elrendezést, aztán jeleztek az ajtóban megbújó aprócska arcnak. Erre belépett a majom, majd a kutya tartotta az ajtót
a többieknek. A teknıs és a kakas a közelben vették fel a posztjukat, és Jean-Paul nyugodt léptekkel besétált mögöttük.
Jeges pillantásával végigmérte Ramonát, Khalil kellékeit, a hat személyre odakészített székeket, és a rá várakozó üres
ülıhelyet. Jól láthatóan undorodva szimatolt bele a levegıbe. Pattintott az ujjával, és a helyére küldte a bandáját.
Elıször gondosan megvizsgálta a székét, aztán leült, és mindenféle üdvözlés vagy bevezetı nélkül beszélni kezdett.
- Ami Heshát illeti. Hajlandóak vagyunk elvállalni a megbízást, de a férfi eltőnt szem elıl. Még annak a gyanúja is
felmerült, hogy egyszerően azért nem bukkanunk a nyomára - mert többé már nem is létezik ilyen személy.
- Nem hinném - vonta össze a szemöldökét Khalil. - Arról tudnék.
- Valóban - jelent meg jól nevelt meglepıdöttségre utaló kifejezés Jean-Paul arcán.
Csak akkor tudnál róla, ha én elmondanám neked, te sipítozó bugris. De ahhoz elıbb könyörögnöd kellene.
Khalil figyelmen kívül hagyta a közbeszólási. Ez most az ı alkuja volt.
Legyen csak nyugodtan a te „alkud”, fiú. Csak várj, és figyelj.
A Sabbat felvonta az egyik szemöldökét, majd folytatta:
- Ha megtaláljuk, akkor természetesen teljesítjük az alku ránk esı részét... de hogy megvédjem magunkat a hiábavaló
munkától, meg kell, hogy kérdezzem, hogy ha a férfi másodszor, és végleges elhalálozott, akkor hajlandó kifizetni az
általunk megjelölt árat?
- Ha bebizonyítják, hogy meghalt, akkor igen.
- Rendben van.
Jean-Paul elıhúzott egy apró bırkötéső jegyzetfüzetet és egy arany töltıtollat.
- Van valami, amit el tud mondani nekünk Ruhadze közelmúltbeli ténykedésérıl, és ami segítségünkre lehet a
kutatásban?
- Maga tılem akar információkat?
- A Setita ellenségei, barátai, társai, szokásai, kedvelt tartózkodási helyei... bármi, ami segítségünkre lehet.
A Ravnos arckifejezése elsavanyodott.
- Ezért le kell tennie valamit az asztalra. Lehet, hogy el sem fogják, és akkor hol lennék én? Ingyen odaadnám ezeket
az információkat. Egy magas rangú kígyóról van szó, tudja? Belsı információkról.
Az arisztokrata szája megvonaglott. Kitépett egy lapot a kis jegyzettömbbıl, leírt egy nevet, egy személyleírást és egy
helyszínt, aztán az asztalon odacsúsztatta a papírt Khalilnak.
- Ez a herceg legfrissebb lánygyermeke - jegyezte meg kellemkedve. - Nagyon hiányzik szegénykémnek anyu és apu.
Természetesen Michaela menedékében alszik, de a legtöbb éjszakán lámpaoltás után meglátogatja a régi otthonát.
Kapja el azon a helyen, és megúszhatja a dolgot. Ennyi elég?
Khalil elolvasta az adatokat, elmosolyodott, és bólintott. Összehajtotta a papírfecnit, és belecsúsztatta a táskájába.
Aztán óvatosan, és a hang türelmetlen mordulásait figyelmen kívül hagyva kipakolt mindent, amit Hesha Ruhadzéról
tudott. A Sabbat - a renegát Ventrue, döntötte el magában Khalil. Ez a jampec nem is lehet más. - mindent feljegyzett.
Idınként feltett egy-egy kérdést, és a Ravnos szinte mindegyikre ıszintén válaszolt. Óvatosan mindent elkerült, ami
Elizabeth-el, és Hesha ottani érdekeltségével kapcsolatos - nem törıdött azzal a lehetıséggel, hogy az állatok látogatást
tehetnek a lakásban, ami most a saját menedéke is volt.
- Kitőnı - mondta Jean-Paul. - Nos, ami pedig a Szemet illeti. Még nem állunk készen rá, hogy az ajánlat oroszlánrészét

45. oldal
 Névtelen
érintı fizetségrıl tárgyaljunk. Biztos vagyok benne, hogy el tudja képzelni, milyen nehéz megítélni a kellı
ellenszolgáltatás mértékét.
Khalil elvigyorodott. Mi az ára egy Antediluvians vámpír szemének. Vagy egy Matuzsálemének, attól függıen, hogy
melyik történetnek adunk hitelt.
Még egyszer utoljára figyelmeztetlek. Fiatal vagy és meggondolatlan, és azt hiszed, hogy belekontárkodhatsz az öregek
ügyeibe. Egyezkedj ezekkel az alakokkal az engedélyem nélkül, és nagyon meg fogod bánni.
- Vannak bizonyos... hiányosságok az ismereteinkben. Biztosan tudja, hogy milyen nehéz szétválasztani az igazságot és
a kitalációt ezeknél a legendás tárgyaknál. Azt reméljük, hogy tud nekünk még egy-két részlettel szolgálni a Szemmel
kapcsolatban. Egy kicsit kevesebb legendára, és egy kicsit több tényre van szükségem ahhoz, hogy felkeltsem a társaim
figyelmét. Biztos vagyok benne, hogy ık is felismerik az ügy súlyát - sóhajtott somolyogva Jean-Paul, és egy olyan
ember benyomását keltette, aki a felsıbb vezetés vénkisasszonyos kétségei ellenére komolyan veszi a Szemet.
De Khalilt nem sikerült becsapnia. A Ravnos egyszer meglepetten pislantott, de egyébként semmi jelét nem mutatta a
dermesztı félelmének. Fogalmuk sincs róla, hogy pontosan mi is a Szem. Ez nem történhet velem. El sem tudom hinni.
- Tények és legendák, igazán trükkös megkülönböztetés, eh? Elmondhatom, hogy mit rebesgetnek egymás között a
népemben...
Belekezdett egy legendába, ami a halandó folklórban feltételezhetıen a Gonosz Szemmé változtatta Hazimel Szemét.
Beszéd közben pedig keményen törte a fejét, hogy miféle ballépést követhetett el. Feltételezte, hogy a Sabbat tudott a
tárgy létezésérıl, tudtak, arról, amit tett, és a pusztításról, amit a Szemet használó szörnyeteg végzett. De nem tudtak,
különben ez a tejsavó színő francia teremtmény nem piszkálgatná így ezt a kérdést.
Khalil tovább beszélt arról, hogy Hazimel miként küldte el a Szemét a sírjától. Mindent én mondtam el nekik, amit csak
a Szemrıl tudnak. Miért hinnének a veszélyben, amikor igazat mondott nekik? Miért adnának neki bármit is, amit kért,
ha nem adnak hitelt az információinak. Vagy ami még rosszabb, lehet, hogy odaadják neki, amit kér, de nem fogadják
el tıle a fizetséget. Az információ volt az egyetlen, amivel rendelkezett. Összerezzent a gondolatra, hogy mi lehet még,
amit ezek a lények egyenértékő fizetıeszköznek tartanának. Ha a Sabbat nem értékeli a Szemmel kapcsolatban az ı
igazi értékét... az ellenség tudatlansága miatt azonnal elveszíti biztos alkupozícióját. A biztonsága a saját értékétıl
függött - és a Szemtıl eltekintve az értékét a klánja (ami elveszett), a belsı információi Hesháról (amelyeket éppen
most adott át), és a vére (ami egy olyan árucikk colt, amit inkább megtartott volna magának) jelentették.
Tudatának rejtett zugaiban felcsendült a puszta távolságokon átgördülı gúnyos nevetés.
Fogd be, te mérgezı vén szörnyeteg!
Jean-Paul végzett a jegyzeteléssel, belenézett a füzetbe, aztán visszacsúsztatta a tollat a zsebébe.
- Azt hiszem, ez egyelıre tökéletesen meg fog felelni - állt fel az asztal mellıl. - Azonnal hallani fog felölünk, ha van
valami fejlemény Heshával, vagy á... Gonosz Szemmel kapcsolatban. Ha megengedi, igazán öröm volt együtt dolgozni.
Be kell vallanom, voltak bizonyos fenntartásaim az üzlettel és a cigányokkal... Romákkal, ugye így hívják magukat...
kapcsolatban.
Khalil felállt.
- Néhányan valóban így hívjuk magunkat.
- Változnak az idık, ugye? Egy Ravnos, aki egy Gangrellel dolgozik együtt... egy Önhöz hasonló férfi segítséget kér az
én szervezetemtıl... Nem találja a klántársait New Yorkban?
- Dehogynem - vágta rá gyorsan a Ravnos.
- Furcsa - elmélkedett hangosan a Ventrue, majd egy intéssel maga mögé parancsolta az ıreit. - Nagyon furcsa. Jó éj,
Monsieur Khalil.

*****

Késıbb, amikor Sarat taxija kitette ıket a raktárépület elıtt, Ramona kutatóan végigmérte a partnerét. Füstös képő,
élhetetlen, tolvaj...
- Gitano - mondta hangosan.
Khalil abbahagyta a kutatást a kulcsai után, és megbántottan nézett vissza a lányra.
- Miért nem vagy képes egy kibaszott orgazdát találni, gitano? Azt hittem, hogy a te fajtád tökélyre fejlesztette ezt a
mesterséget.
- Az én fajtám? - vigyorgott Khalil örömtelenül. - Sajnálom, hogy le kell rombolnom romantikus ábrándjaidat, de az „én
fajtám” éppen olyan becsületes, mint bármelyik digó, latinó, vagy nigger.
Lángok csaptak fel a lány szemében.
- Kevert vérő vagy te is, ugye, kedvesem? Ismerted az apádat?
Khalil látta, hogy ez talált. Kevésbé kihívó hangsúllyal folytatta, hogy mégis válaszoljon Ramona kérdésére:
- Még a világ egyik leghatalmasabb városában is csak a leglehetetlenebb szerencsével találhatnék egy csavaros
kereskedıt az egyik törzsben azok közül, akikkel tartom a kapcsolatot. És ha az a férfi vagy nı tényleg igazi, akkor
azonnal felismerné a shilmulokat, amint átlépjük a küszöböt. „A fajtám” meglátja az ilyen apróságokat. Errıl híresek -
mondta, majd rövid idı múlva folytatta: - És csak azért, mert én tolvaj vagyok, még nem kell azonnal tolvajnak nézni a
családomat vagy a törzsemet... ık bádogosok. Szegény, megalázott bádogosok.
- Sajnálom - mormolta Ramona.
- Csak mert egy shilmulo nem tudja megállni, hogy egy kicsit kiszínezze a dolgokat, vagy hogy elvegyen valamit, amit
senki nem használt...
- Mondtam, hogy sajnálom.
Elég legyen a családregénybıl, károgi. Talán nem is lennél ebben a zőrben, ha nem lettél volna túlságosan elfoglalva a
saját szemétdombod kaparászásával ahhoz, hogy odafigyelj az öregekre. Nyisd ki az ajtót, és hallgass.

1999. augusztus 15., vasárnap, éjjel 2:14

Alagutak és barlangok hálózata

46. oldal
 Névtelen
New York városa, New York

A nap elsüllyedt a föld görbülete mögött. A nappal istenei követték, és szabad utat engedtek az éjjel isteneinek, az ıket
imádóknak és a rabszolgáiknak: tegyenek, amit akarnak.
A magát Hesha Ruhadzénak nevezı Setita felébredt, és tudta, hogy Rá legyızhetetlen arca más földekre távozott. A
teste merev volt. Fájt. Sokat aludt... vajon mennyit is? Sem a végtagjai, sem a szája, sem a szeme nem volt hajlandó
engedelmeskedni az akaratának. Olyan mozdulatlan és magatehetetlen volt, mint az igazi halottak. Emlékezetébıl
halovány árnyékok úsztak elı, és visszaemlékezett a Torreádorra, a szobrokra, és a Szemre a templomkertben. Vajon
túlélhette mindazt? Vagy a hajnalt, ami már biztosan eljött azóta? Ez már biztosan a Duat, a túlvilági élet, és a fájdalom
a büntetése, amiért kudarcot vallott, és nem teljesítette a kötelességét a Ma'attal és Settel, és Henem becsületével
szemben...
Érezte, hogy valami nekinyomódik az arcának. Szétfeszítették a fogait (fura érzés volt, hiszen ı maga nem állt ellen),
és egy vércsermely csordult a szájába. A szíve azonnal megmozdult. A kétségbeesett éhség minden megfontolást
kiőzött a fejébıl - a csermely elapadt, és ı a nyelvével csettingetve élvezte az utóízt. Friss, meleg, gyenge, és
kellemetlen. Egy újabb életpatakocska csordult le a torkán... és ez elég volt ahhoz, hogy teljesen magához térítse.
Patkányok. Patkányokból ivott. Egy harmadik küszködı rágcsálót tartottak a szájához, és ı engedelmesen, hálásan, és
bosszúsan végzett azzal is.
Mozgás halk zaja kezdett beszőrıdni elméjébe az ıt körülvevı sötétségbıl (vagy vakságból). És egy párbeszéd:
- Hozzál még...
- Hívd be a Szörnyet... Én le nem fogom, ha mozogni kezd. Inkább elfutok.
- Valaki szaladjon, és szóljon neki.
Hoztak még néhány patkányt, aztán csend lett. Heshát egyedül hagyták a tetemében, és ı a csont és a hús lassú és
nehéz gyógyítására irányította az elméje hatalmát.

1999. augusztus 16., hétfı, este 8:44

Rutherford Ház, Felsı East Side, Manhattan
New York városa, New York

Kezében egy öklömnyi kulcscsomóval Elizabeth habozott. Fizikailag szabad volt, de mentálisan - Khalil láthatóan
élvezetét lelte abban, hogy folyton rámutatott: minden férfi, nı és gyermek, aki elment mellettük, az ı túsza volt, és
hogy az életük attól függ, hogy Liz jól viselkedik-e. Most a Rutherfordok régiségboltjának hátsó bejáratánál állt, mint
ahogy korábban már vagy ezer alkalommal. Ha reggel lenne...
A korkülönbség ellenére Amy Rutherford volt a legjobb barátja. Még a zsarnoki Miss Agnes, vagy az önkényeskedı Mrs.
Rutherford látványának is örült volna, hiszen egy pillanatra visszazökkenhetett volna a hétköznapiba. Mit nem adott
volna, ha Amy anyáskodna fölötte, vagy ha Agnes parancsolgatna neki, esetleg ha Hermione Rutherford levegınek
nézné...
De Elizabeth-nek nem lesz többé reggel. Lázasan imádkozott, hogy a személyzetbıl senki nem legyen odabenn; hogy az
idısebb Rutherfordok Londonban legyenek; hogy Amy se legyen már itt; aztán elfordította a kulcsot a zárban.
Khalil befurakodott mellette, meglátta a riasztó dobozát, és egy intéssel odaparancsolta hozzá Elizabeth-et. Istenem,
bárcsak tudná, hogy van-e valaki az üzletben. Innen beindíthatná a csendes riasztót... bezárhatná ide a férfit és
elrejtızhetne... kijönne a rendırség... és Khalil lemészárolná ıket - fejezte be a gondolatmenetet. Beütötte a kódot, és
a fogvatartója kérdıen nézett rá.
- A raktár tıled balra van. Leginkább bútorok és festmények. Irodák, restaurátor mőhelyek és bejárat a
bemutatótermekbe egyenesen elıttünk a lépcsı tetején.
- Te mégy elıre.
Elizabeth lassan ment fölfelé a lépcsıkön, és még most is próbált kiutat keresni Khalil zsarolásai alól. Ha az irodák
sötétek, akkor a személyzet, és a tulajdonosok biztosan hazamentek éjszakára. Kinyitotta az ajtót a lépcsı tetején, és a
lámpák... égtek. A pokolba. Éppen csak befordult a sarkon, és máris ott jött a tekintélyes, felfuvalkodott, emelt állú, és
leginkább egy elegáns máz mögé bújó elıkelı hüllıre hasonlító Mrs. Rutherford, aki ellenırizni akarta, hogy mi lehet ez
a zaj.
- Miss. Dimitros - érzıdött Hermione száraz hangjában a kellemes meglepetés. - Remélem azért jött, hogy
magyarázatot adjon arra a vandalizmusra, ami azzal a lakással történt, amit nagylelkően a rendelkezésére
bocsátottunk?
Liz összerezzent, és egy pillanatig szinte örült a háta mögött álló szörnyetegnek. Isten bocsásson meg nekem, és adja,
hogy csak megrémítse, de ne ölje meg...
- Miss. Dimitros nem azért jött, hogy bármit is megmagyarázzon, te vén ringyó - lökte elıre durván a foglyát Khalil,
aztán meglengetett egy hatásosan ronda, hatalmas kést a Mrs. Rutherford felé. - Mozgás. A földszintre.
- Hermione? Mi folyik odalenn?
Liz felismerte Agnes éles, pallérozott hangját. A három közül kettı... kérlek, add, hogy Amy már ne legyen itt -
imádkozott Liz, bár tudta, hogy Agnes és Hermione soha nem küldené haza a fiatalabb társukat, amíg ık maguk is
dolgoznak.
- Te is, nagyi - terelgette a kést lengetve maga elıtt a folyosón az öreg hölgyeket Khalil. - Liz, merre vannak a jó
cuccok? - nyomta neki a pengét Agnes gyöngyökkel díszített nyakának. - Felelj!
- Fordulj balra, és menj le a bemutatóterembe.
- Valami, amirıl tudnom kellene?
- Három riasztógomb: a tárgyalóasztalnál, a villanykapcsolónál és az ajtófélfa mögött.
- Elizabeth! - kiáltott fel Mrs. Rutherford.
Liz képtelen volt ránézni... követte a shilmulot, a kést, és a korábbi félelmeit lefelé a lépcsın.
- Lizzie?! - kiáltott fel hitetlenkedve Amy.

47. oldal
 Névtelen
- Csendet, Amaryllis. Van egy kis gondunk - mondta Mrs. Rutherford higgadtan.
- Amaryllis? Amy? Megkaptuk az üzeneted - vigyorgott rá Khalil, és felismerte benne a raktárépületbeli lakásban látott
fotó eredetijét. - Hé, Liz, miért nem mondtad, hogy ı az a nı az asztal végén álló fotóról?
Khalil mindannyiukat a szoba közepére terelte, jó messzire a falaktól, az asztaloktól és a telefonoktól.
- Itt is vagyunk. A hölgyek most szépen leülnek a földre. A kezeket tartsátok úgy, hogy lássam. Bilincseld meg ıket -
utasította a Setitát. - A kezeket és a lábakat is.
Liz lassan a flanel táska felé nyúlt, amit Khalil hozatott el vele, és vonakodva elıhúzott a mélyérıl négy pár bilincset.
- Siess, te lány, különben kénytelen leszek felhasítani egyiküket.
Elizabeth gyorsabban kezdett mozogni.
Elıször Agnest... átfutott rajta az öreg hölgy leckéje a jó modorról... elıször mindig a legidısebb hölgyet üdvözöljük a
társaságból, Elizabeth, hogy ezzel is kimutassuk a kellı tiszteletet... Miss. Agnes jeges pillantással nézett korábbi
alkalmazottjára.
- Miért csinálja ezt? - sziszegte.
- Eladott engem Hesha Ruhadzénak. Hesha pedig odadobott... neki.
- Mi az?
Hermione méltóságteljesen, királyi mozdulattal nyújtotta elıre a kezeit, és látszott rajta az elhatározás, hogy ezt a
krízist is úgy fogja kezelni, mint egy egyszerő tızsdekrachot vagy raktártüzet. Liz összekötözte ıket, aztán lehajolt, és
rátette a bilincseket a rangidıs partner selyembe bujtatott bokáira.
- Te adtad el ıt, Agnes?
- İ tette - mondta csendesen Amy.
- Ez nem így történt, arcátlan leány. Mr. Ruhadzénak szüksége volt egy szakértı restaurátorra, és én beleegyeztem,
hogy kölcsönadom neki Miss. Dimitrost. A saját biztonsága érdekében szántam rá magam erre a lépésre. Mr. Ruhadze
biztosított róla, hogy Miss. Dimitros terroristák célpontjává vált az egyik régiség miatt, amit...
- Elég a fecsegésbıl! Lizzie... ezek túl lazák. Figyelmeztettelek, hogy ne próbálkozz semmivel. Menj, és állj a sarokba -
Khalil kivette egy tekercs ragasztószalagot a táskájából, odahajolt a Rutherfordok fölé, és leragasztotta Agnes dühtıl
kifehéredett száját. - Egy szót se, ha nem kérdeznek - figyelmeztette Mrs. Rutherfordot. - Különben leragasztom az
orrát is.
Khalil felnevetett, és elkezdte megfosztani ıket a nyakláncaiktól, fülbevalóiktól, óráiktól, győrőiktıl...
- Hagyd meg nekik a jegygyőrőket - kérte Elizabeth.
- Milyen szentimentális vagy - vádolta Khalil, és elvette tılük a győrőket. - Fogd be a pofád - förmedt rá, majd
körülnézett. - Kamerák. Miért nem szóltál? Menj, és kapcsold le ıket.
- Nem tudom. Nincs kulcsom a biztonsági szobához.
- Kinek van?
Senki nem felelt. Khalil villámgyorsan megpördült, és lecsapott a késsel.
Elizabeth hátratántorodott, megpördült, és elesett. Döbbenten meredt a karjára. Egy hosszú vágás szelte ketté a felsı
karjának húsos részét. Olyan volt, mintha egy anatómiai ábrát nézne egy könyvben - izom, idegek, ín, csont, minden
kiterítve. Csak nagyon kevés vér csordogált lanyhán a sebbıl. Ahogy nézte, a seb úgy lett egyre kisebb, míg végül a
szemei elıtt teljesen össze nem forrt. Maga alá húzta a lábait. Valaki felsikoltott. Talán ı? Amy - döbbent rá. Elizabeth
felállt, bár egy kicsit gyengének érezte magát. Miss Agnes olyan mereven ült, mint aki karót nyelt. Mrs. Rutherford
sápadtan, megrendülten mesélte éppen Khalilnak, hogy hol találja a kulcsait, és a biztonsági szoba kulcsát. A karjaiban
tartotta zokogó menyét, már amennyire ezt összekötözött kezekkel meg tudta tenni, és Amy remegve sírdogált a férje
anyjának a vállán. A Ravnos még egyszer megfenyegette ıket, aztán felszaladt a lépcsın az irodákhoz.
Elsıként Hermione Rutherford vette észre, hogy Elizabeth felállt.
- Miss. Dimitros? Minden... rendben? Mi...
- Lizzie!
- Amy...
A Setita kinyújtotta a kezét, hogy kézen fogja régi barátját. - Megvágott!
- Igen, meg - Liz hirtelen rádöbbent, hogy éhes, és elhúzódott Amytıl. - Most már rendben vagyok.
Egyikük sem értette meg. Mit is mondhatna nekik?
- Csak egy kicsit gyenge vagyok. Nem... ne gyere közelebb. Nem biztonságos.
- Mi történt veled?
- Hol van Hesha Ruhadze?
Idegesen a lépcsı felé pillantva Liz olyan gyorsan beszélt, ahogy csak tudott.
- Ne lépjenek kapcsolatba Heshával. Ö is legalább annyira romlott, mint ez itt. Tartsák magukat távol a lakástól. Khalil
ott ütötte fel a tanyáját. Azért jött, hogy ellopjon mindent, amit csak tud. Hozzák ki a legtöbbet a biztosításból, de ne
küldjenek senkit sem utána. Megölné.
- És mi lesz Önnel?
- Nekem nem segíthetnek. Csak ne dühítsék fel - hallgatott el egy pillanatra Liz, hogy a shilmulo közeledı lépteire
fülelhessen, aztán eszébe jutott valami. - Mégis lenne itt valami. Hívják fel Kettridge professzort, és mondják el neki, mi
történt. Talán van valami, amit tehetne értem...
Khalil boldogan dübörgött lefelé a lépcsıkön, és a Setita félreugrott a többi nı mellıl. Liz észrevettem, hogy a férfi
táskája most nehezebb, mint korábban. Valószínőleg a Rutherfordok pénztárcái rejtıztek benne. Az egyik vállára
felakasztotta a flanel táskát, a másikba egy feszítıvasat fogott, és nekilátott, hogy kitakarítsa a termet.
A Ravnos ízlése leginkább egy szarkáéra hasonlított. Elsiklott egy milliókat érı porcelánkészlet fölött, csak hogy
felkaphasson egy tíz rongyot érı órát. Mindent felkapott, amin ezüst, arany vagy ékkövek látszottak, és a helyén hagy a
tompának tőnı valóságot. Egy üveges szekrény - neki a feszítıvassal - aztán megfordult, és kérkedni kezdett a
vezetıjének.
- Hát ez könnyő. Mi a fenének hoztalak magammal? - söpörte bele a szekrény tartalmát a zsákjába, és leemelt egy
kismérető szobrot a felsı polcról. - Ez arany, kedvesem, kibaszott tömör arany. Nem kell olyan pokoli nagy szakértınek
lenni ahhoz, hogy ezt tudjam - vicsorogta. - Istenek, micsoda fogás.
Öt perc alatt végzett a teremmel, és még öt percet azzal töltött, hogy a pultokról csipegetett. Végül az ékszerekért

48. oldal
 Névtelen
bezúzta a kis üveges dobozokat.
- Ez bekapcsolta a csendes riasztót. Most már jobb lesz, ha megy - mondta Mrs. Rutherford jeges undorral.
- Francba. Mi a francért nem figyelmeztettél, Lizzie?
- Nem hagytál rá idıt - pillantott a Rutherfordok felé Elizabeth, és keresztbe tette az ujját. Én nem is gondoltam erre a
trükkre...
A Ravnos vadul pillantgatott egyik nırıl a másikra, aztán felpattintotta a telefonját, és odahívta a taxit.
- Sarat... fıbejárat, most rögtön. - kiáltotta bengáliul.
- Gyere ide, kedvesem, és segíts.
Liz kinyitotta a zárakat, majd tartotta az ajtót, amíg Khalil végigvonszolta a földön a nehéz flanel zsákot. A Ravnos
elhajította a feszítıvasat, és beledobta a kést a zsákba. A taxi félig felhajtott a járdára, és csikorogva megállt. Khalil el
volt foglalva a zsákkal: most bezárhatná az ajtót közöttük, és visszamehetne a Rutherfordokhoz...
- 1774 Church Hill Lane... - kezdte a shilmulo incselkedıen. Amy címe volt, és Elizabeth erre már kénytelen volt
beszállni az autóba.

1999. augusztus 18., szerda, este 10:37

Red Hook, Brooklyn
New York városa, New York

- Soha senki sem néz fel.

Khalil egyedül ült, és a lábai lelógtak a raktárépület tetejérıl, amelyben helyet kapott Liz, illetve most már az ı, lakása.
Minden percben elhúzott alatta egy-egy autó.
- És mindenkinek van autója. Mindenkinek, aki valaki.
Ezen elgondolkodott egy darabig.
- Nekem is kell egy autó - döntötte el. Most már ez alapvetı igazságnak tőnt. Bizonyos szempontból egyszerőbb volt
elvitetni magát Sarattal - a taxisofır ismerte a járást a városban. De ez olyasmi volt, amit Khalil is könnyedén
megtanulhatott, ha egyszer tényleg rászánja magát.
Odalenn elhúzott egy hosszú, fekete limuzin - és Khalilnak csorogni kezdett a nyála.
- Sarat is vezethet egy olyat.
Fel kellene halmoznod a vagyont, fiú, és nem elvesztegetni ilyen csecsebecsékre.
- Tehát visszatértél, ugye? Ki kíváncsi a véleményedre? Mellesleg, mondtam én egy szóval is, hogy meg akarom venni?
Amerikában bárki képes elkötni egy kocsit.
Khalil már elég késı esti filmet látott ahhoz, hogy ennyit tudjon. Belenyúlt a zsebébe, és elıhúzta a százdolláros
köteget, ami soha nem volt messzire tıle.
- És ki vagy te, hogy azt mondod nekem, hogy vigyázzak a dolgaimra? Még a saját átkozott szemgolyódat se tudtad
megtartani.
Khalil, hogy az undorát demonstrálja, kihúzott egy bankjegyet, és ledobta a tetırıl. Az elsı pillanatnyi lelkesedést -
ahogy egy Franklin nevő kövér fickó lassan távolodni kezdett - gyorsan felváltotta egy villanásnyi pánik. Khalil
kényszerítette magát, hogy ne vesse magát a bankjegy után.
- Van ott még, ahonnan ez jött. Azt teszek nehezen megszerzett pénzemmel, amit akarok.
Nehezen megszerzett...?
- Tudod - szőrte Khalil az összeszorított fogai között -, igazán remekül éreztem magam ezen a néhány éjszakán, amíg
nem voltál itt, hogy parancsolgass nekem.
Senki sem lennél nélkülem.
- Veled is senki voltam. Most pedig saját magamnak köszönhetem, hogy vagyok valaki.
Valóban vagy valaki?
- Igen, cseszd meg.
Van némi pénzed, amit el fogsz költeni. Van egy menedéked, amit idıvel el fognak venni tıled...
- Az öreg hölgyek túl rémültek voltak ahhoz, hogy az alsónadrágjuk összepiszkításán kívül bármi mást is tegyenek. A
rendırök már múlt éjjel idejöttek volna, ha bárki felhívta volna ıket. És úgy tervezem, hogy még több pénzt szerzek.
Van egy leláncolt kígyód, aki az elsı adandó alkalommal beléd fog harapni. Van egy tudatlan vándorod - egy vándor!
Klánunk végzete - és egy taxisofır ghoulod...
- És mim volt azelıtt? Ott voltál te, hogy megmond, mit tegyek. Most már én döntök. Úgyhogy lekophatsz, Mr.
Fütyül-A-Szél-A-Szemgödrében.
Hát így beszélsz egy öreggel? Természetesen a Sabbat is a te döntésed volt, ugye? Hogy fogok nevetni, amikor eljönnek
érted. Nem érdemes megırizni a gyenge véredet.
- Nos, mondjuk úgy, nem tervezem, hogy visszamegyek Calcuttába, hogy elfenekelhess egy vonalzóval.
Csend. Khalil körülnézett, és zavartan hátrébb csúszott a tetı szélétıl. Nem volt könnyő megtörni az öreg hatalmát - és
nem volt kellemes sem. Már pusztán a fájdalom emléke rosszulléttel fenyegette a shilmulot. Egyáltalán nem volt biztos
benne, hogy a korábbi mestere nem lenne képes „leterelgetni” ıt a tetırıl. Bár a zuhanás nem végezne vele, de azért
pokolian fájdalmas lenne, és nem akarta a következı éjszakákat, és az értékes vért a felépülésre pazarolni.
De azért talán nem vagy annyira tökéletesen meggondolatlan, mint azt elıször gyanítottam.
Khalil nem bízott a hang békítı hanghordozásában.
Talán még mindig hasznodat vehetem - egy sokkal korlátozottabb minıségben. És én természetesen
megjutalmaználak.
Khalil habozott.
- Nos, amikor a jutalmat emlegetted... akkor arra gondoltál, amit te annak tartasz, vagy ahogy én elképzelem a
jutalmat?
Kezdetnek talán elterelhetném rólad a Sabbat figyelmét. Tudást és hatalmat adhatok neked... tudod, mire képesek az
öregek...

49. oldal
 Névtelen
- Hm. Ez nagyon úgy hangzik, ahogy én a jutalmat elképzelem. Tehát nem kezdesz el kedveskedni, és jutalmat
emlegetni, hogy aztán odaszögezz a falhoz, vagy valami hasonló...?
A szavamat adom.
- Na igen, persze. Most már mindjárt jobban érzem magam.
Khalil ismét habozott. Erezte, hogy visszafelé csúszik, és eldob magától mindent, amit eddig elért - de nem volt semmi
biztosíték arra, hogy a hang nem kényszerítheti valahogy rá, hogy megtegye, amit akar. Így legalább lesz valami
beleszólása - és kap némi kárpótlást.
Bár még mindig vonakodott beismerni, hogy a Sabbattal kapcsolatos briliáns terve nem is volt annyira briliáns.
- Rendben, nézd... van egy feltételem.
Hadd halljam.
- Soha többé nem akarom hallani, hogy „féregnek”, vagy „kutyának”, vagy „fiúnak”, vagy bármi ilyesminek hívsz. A
nevem Khalil.
Csend.
- Nem viccelek. Elhúzok innen...
Khalil.
Tetszett neki a hangzása. Lassan, kéjesen kinyújtózott, és megropogtatta az izületeit. Minden joga megvolt rá, hogy
elégedett legyen - engedményeket csikart ki egy öregbıl, és a többi vagyontárgya sem volt elhanyagolható, függetlenül
attól, hogy mit mondott a hang.
- Tudod, nem tervezem, hogy még sokáig itt maradok - mondta Khalil a vagyontárgyaira gondolva.
Hát persze, hogy nem tervezed.
- És Ramona nem tud eleget, hogy káromra legyen.
Valóban, még nem.
- És te akartad, hogy megtartsam a kígyót. Én magam személy szerint szívesen rámozdulnék arra a magas oktánszámú
Setita vérre.
Igen, nagyon is ésszerő lenne megszabadulni a lánytól. Most pedig figyelj, elmondom, mit kell tenned...
- Azt hiszem, azt akartad mondani - emelte a levegıbe az egyik ujját Khalil - hogy lenne néhány javaslatod arról, hogy
mit tegyek a következıkben.
A kijelentését csend követte, és a távoli harag felvillant, mint egy forró villám.
Ahogy mondod... Khalil. Most még ne tégy semmi, amivel felbosszanthatnád a Kamarillát...
- De hát ott van az a Ventrue csaj, akinek a nevét az a Sabbat tető adta meg...
Semmit, amivel felbosszanthatnád a Kamarillát, különösen a Nosferatukat. Rajtuk keresztül fogjuk megtalálni Heshát.
Tudom, hogy mi történt vele, de azt még mindig nem tudom, hogy jelenleg hol tartózkodik. Nekik ajánld fel a sebek
gyógyításának módszerét cserébe Hesha tartózkodási helyéért.
- Nem vagyok benne biztos, hogy még mindig meg akarom ıt találni.
Még a véréért sem?
Ez már felkeltette Khalil érdeklıdését - de azt is tudta, hogy számtalan oka volt annak, hogy Hesha elég sokáig élt
ahhoz, hogy öreg legyen és hatalmas.
- Odalenn vár leláncolva a második legjobb dolog Hesha vére után. Nem látok rá semmi okot, hogy összeakaszkodjak
az atyjával.
Nincs is rá szükség. Hesha el fogja venni a Szemet ettıl a Leopoldtól, és akkor a hatalmamban lesz. Odaadom neked.
- Nekem nem úgy tőnik, mintha Leopold a hatalmadban lenne.
Az elméje és a vére nagyon gyenge. Úgy folyik ki az ujjaim között, mint a víz. Hesha egy sokkal rátermettebb szolgáló
lesz.
- Tehát Heshát sem bosszanthatom fel. Még nem.
- Tehát nem falhatom fel a kis szerelmét. Mindent a maga idejében.
Khalilnak ez egyáltalán nem tetszett. Lizt amolyan bosszantó emlékeztetıként tartotta maga mellett, hogy képes volt
megtörni az öreg uralmát, de most úgy tőnt, mintha visszatérnének oda, ahonnan elindultak...
- Inkább az azonnali kielégülést nevezném az én stílusomnak.
Talán eggyel kevesebb Ventrue kölyök miatt nem sértıdnek meg a Nosferatuk.
- Na, ez már beszéd! - csapta össze a tenyerét Khalil.

1999. augusztus 19., csütörtök, éjjel 2:08

Bauer-ház
New York városa, New York

Ez egyike volt a leggyomorforgatóbb látványoknak, amivel Khalil valaha is találkozott - pedig volt már, hogy derékig
gázolt az emberi mocsokban Calcutta lakónegyedeiben. Ha pedig valamikor bemerészkedett annyira a Gangeszba,
akkor valóban derékig gázolt az ürülékben. Látott már kilövellni és szétspriccelni vért és nyálkát, és mindenféle
testnedvet az orgazmustól kezdve a lefejezésig és a vámpír falási rohamáig.
De ez az édeskés, élettelen szoba egyike volt a legrosszabbaknak. A virágok elrendezésének klinikai tökéletessége, a
tükörsima ágytakarók, a pormentes ablakpárkányok... ezek összessége egy annyira idegen környezetet alkotott, amitıl
a shilmulo remegni kezdett, és tényleg csak hajszálon múlt, hogy el nem rohant.
Azonban mégis várakozott. Ez a Bauer-ház volt az a cím, amit a Sabbat adott át a gyönyörködtetésére. És ez volt az,
amelynek a meglátogatásához kikényszerítette az engedélyt az éteri mesterébıl. Bármi legyen is a Jean-Paullal
folytatott következı megbeszélés eredménye, most fogja elvenni a vérdíjat, amíg még megteheti. İ végül is egy okos
Roma volt, aki már hozzászokott, hogy csak a gyors észjárása tartja életben. Ez a cigányfiú valahogy meg fogja
szerezni, amit akar. Ez a cigányfiú valahogy túl fog járni mind a Sabbat, mind az úgynevezett mester eszén.
Khalil csendesen felkuncogott, amikor az éteren keresztül nem érkezett semmiféle visszavágás Indiából. A legutóbbi
ügyetlenkedése ellenére is tényleg sikerült legalább idılegesen fegyverszünetet kiharcolnia a vén kecskénél.

50. oldal
 Névtelen
Ezek a gondolatok néhány pillanatra sikeresen elvonták Khalil figyelmét az utálatos környezetrıl. Itt volt körülötte
minden, amiért az Egyesült Államokat győlölték és kigúnyolták a világ szegényebb nemzetei. Nem azért, mert itt
minden pazarlóan drága és csiricsáré volt. Nem azért, mert az egyik falat elborították a Hollywood-i hírességek és sport
hısök dicsıítı plakátjai. Hanem azért, mert a szoba lakója, és így a ház lakói - mert ık tanították az itt élı cafkát -
annyira eltávolodtak a mindennapok valóságától. A vérhez és a mocsokhoz és a rettegéshez hasonló sziklaszilárd
igazságoktól.
A világ mindenütt olyan. Mindenütt, kivéve ezt a hálószobát - gondolta a Ravnos.
Durván levetette magát az ágyra, és szándékosan összegyőrte a takarót, aztán átkozódva állt fel és simította ki újra.
Hátulról akarta elkapni a lányt. Azért akart így tenni, mert biztos volt benne, hogy ez egy túlságosan magabiztos ribanc,
aki meg van gyızıdve róla, hogy mindent tud, ami fontos, ami leginkább azt jelenti, hogy tudja, mit tegyen
legközelebb, mert a világ tervezésénél egyedül rá voltak tekintettel. A pokolba, hiszen a halandó élete akkor fizetıdött
ki, amikor a milliók közül éppen ıt választották ki a halhatatlanságra. Nyilvánvaló, hogy a földi élet körülötte forog!
Khalil dühösen szorította ökölbe a kezét, aztán nevetni kezdett saját magán. Talán a véren kívül is volt még egy oka
annak, hogy ezt meg akarta - hogy ezt meg kellett tennie. De azon is nevetett, mert éppen a dolgok okán kezdett
töprengeni. Végül is minden az ösztönökrıl szólt.
Még egyszer utoljára lesimította az ágyat, aztán odasétált a hatalmas ruhásszekrényhez, amit már korábban szemügyre
vett. Elsétált a magazinból kivágott poszterek és a falra ragasztott csillogó polaroid képek mellett. Elıször
összezavarodott, mert a falon látható énekesek és színészek és sportolók között volt egy vonzó fiatal nı, aki a
hírességekkel együtt vett részt mindenféle szórakozásban. Khalil elismerte, hogy ez a nı valóban elég szép volt a
napbarnította karjain és a lábain látható szıke barackpihékkel, a hátrafogott vagy kieresztett hosszú hajával, és a
rengeteg élénk szín között gyızedelmesen csillogó kék szemével. Végre rájött, hogy ez a nı a célpontja ma este.
Tabitha Bauer egy tipikus kaliforniai szıke volt, annak ellenére, hogy New Yorkban élt.
Khalil belépett a szekrénybe, és szinte teljesen magára zárta az ajtót. A házba bejutni majdnem ugyanilyen egyszerő
volt. Kivárta, amíg a lány családja visszatért arról a ki tudja miféle társadalmi gáláról, ahová alig egy hónappal a lányuk
eltőnése után elvonszolták magukat, majd a sikamlós shilmulo besurrant a házba az alatt a nagyjából húszegynéhány
másodperc alatt, amíg kikapcsolták a riasztót, bejöttek a házba, és ismét élesítették az érzékelıket.
A hálószoba ajtaja felıl érkezı suhogás elcsendesítette Khalil gondolatait. Az ösztönök felkészültek, hogy ismét
átvegyék az irányítást.
Tabitha volt az. Meglátogatta a régi szobáját, éppen ahogy Jean-Paul megjósolta. Khalil feszülten figyelte, ahogy a lány
belépett a szobába, és csendesen bezárta maga mögött az ajtót. Tabitha felkattintotta az apró asztali lámpát, aztán
megfordult, és kihúzta a fal mellett álló hosszú kredenc egyik fiókját, és kivett belıle egy hosszú, virágmintás hálóinget.
A hálóinget a párnájára fektette, és elkezdett vetkızni. A selymes nadrág rejtekébıl elıbukkantak hosszú, karcsú lábai.
Még jobban lesimította az ágytakarót, amikor letette rá a laza nadrágot, és kiegyenesítette a lila blúzának a gallérját,
miután rátette a nadrágjára.
Khalil figyelt, és arra gondolt, hogy ez a másik oka annak, hogy a világ győlölte az amerikaiakat. Tényleg nekik voltak a
legszebbek az asszonyaik. Szinte érezte a napfény illatát a lány bırén, ami annak ellenére megırizte a barnaságát,
hogy az élıholtak között eltöltött hetek alatt soha nem látta a napot.
Tabitha kirázta a haját, amikor kikapcsolta a melltartóját. Annyira hosszú volt, hogy végigfeküdt a hátán, és eléggé
rálógott a mellkasára ahhoz, hogy eltakarja kerek melleit és lapos hasát.
Khalil akkor lépett elı, amikor a lány elırehajolt, hogy lehúzza az alsónemőjét.
Tabitha felugrott a szekrényajtó hangjára, de lassan a támadója felé fordult, és a szemei összeszőkültek a férfi arcátlan
mosolya láttán.
- Légy óvatos, idegen. Nem tudod, mibe keveredsz most bele.
Tabitha láthatóan nem jött rá, hogy egy vámpírral áll szemben. Khalil megütötte, és a visszakezes ütés a földre
döntötte a lányt az ágy és a kredenc között. Tabitha meglepetten felkiáltott, és küzdeni kezdett Khalil természetellenes
gyorsasága és ereje ellen, de a Ravnos elnyomta a kiáltásait a hálóinggel. Durván a hátára fordította, és ráült a sima és
hullámzó hasfalra.
A lány mormogott, könyörgött és átkozódott, de Khalil nem tudta kivenni a szavait. De nem is akarta. Amíg Tabitha
megpróbálta ledobni ıt magáról, Khalil futólag beleszívott mindkét mellébe, aztán sóvárgó agyarait belemélyesztette a
felfelé feszített kezek által felfedett hónaljban rejtızı nagy artériába.
Hihetetlen édesség árasztotta el a száját és tompította el az érzékeit. Két hatalmas korty után elhúzódott. A lány még
mindig vergıdött, de most már remegett, és Khalil teljesen ura volt a helyzetnek.
- Köszi, hogy leborotváltad, drágaságom - mondta. - Egy újabb kedves amerikai szokás.
Aztán ismét rávetette magát, és nyelvével az artéria falait tapogatta. Khalil tetıtıl talpig bizsergett, ahogy a lány
életerejének nektárja átáramlott belé. Egy kicsit bántotta, hogy a lány ellenállása egyre lankadt, ahogy ı egyre
erısebbé vált, mert kedvére volt a látszatküzdelem.
De a vérfolyam lassulását sokkal jobban sajnálta, mint eddig bármit életében. Az erıteljes kilövellések egyszerő
csörgedezéssé váltak, és ami korábban elárasztotta a száját, azt most már ki kellett szívnia.
Ezen a ponton Tabitha gyakorlatilag mozdulatlanná dermedt, úgyhogy Khalil lerántotta a hálóinget az arcáról, miközben
úgy szívta a testét, mint egy cigarettacsikket. Még éppen elég ereje maradt ahhoz, hogy a gyilkosára fordítsa a
tekintetét.
- Ez szívás, nem igaz? - mordult rá Khalil, aztán ismét rátámadt, és kivonta belıle a legutolsó csöppet is.
És ez volt a legfényesebb, legízletesebb csöpp az egész mennyiségbıl, amit eddig magába szívott. A napfény
esszenciája volt ez, és Khalil érezte, ahogy a testének bizsergése melegségbe vált, és megismerte az elınyeit annak, ha
idısebb vérő Vértestvért fal fel. Diablerie.
A végsıkig kiélvezte a lassan halványuló érzést. Mire magához tért, a Nagy Amerikai lányból mindössze egy olyan finom
hamuból álló körvonal maradt, amilyen a haja volt korábban.
Khalil felállt, de aztán megtorpant, és lehajolt a padlóhoz. Beszívta a levegıt, kifújta a levegıt, és ezzel szétszórta a
szobában a port. A pedáns anyuka soha nem fogja megtudni, hogy azon az augusztusi csütörtök reggelen miért volt
annyira poros a szoba.

51. oldal
 Névtelen

HARMADIK RÉSZ
Báb

1999. augusztus 25., szerda, este 9:59

Alagutak és barlangok hálózata
New York városa, New York

A betegágyán fekve Hesha félig látta az ajtóban álló alakot, félig érezte a szagát. Eltöprengett a formáján, és az illatán.
Nem a kosztól szagló apróság volt, aki esténként a patkányokat hozta, nem az elfoglalt, vidám férfi, aki a fiúval
viccelıdött, nem a magas alak a laptoppal, aki a látogatásain csak ült és gépelt, és nem a nı, aki minden este
megvizsgálta a sebeit, aztán sebészcérnát, és tőt hozott, hogy segítsen a gyógyulásban. Nem ezek, és nem is egyik
azok közül, akiket ismert, pedig mostanra már úgy érezte, hogy szagról, felépítésrıl vagy hangról már egy egész odúra
valót ismer. Ebbıl pedig az következik, hogy ez az illetı egy új személy volt - nagyon valószínő, hogy „İ”, a fınök, akit
a többiek említettek idınként.
A zömök, meglehetısen kicsavarodott alak egy árnyalatnyit felerısítette a világítást. Ez egy sokkal idısebb Káinita volt,
mint a többiek: egy öreg Nosferatu, aki még mindig a leprások kapucnijához, köpenyéhez és múmiaszerő gyolcsához
ragaszkodott. A fiatalabbak a felöltıt és a melegítıt kedvelték, negyven évvel ezelıtt pedig a viharkabát és a kalap volt
a divat. Milyen öreg lehet akkor ez az alak?
A Nosferatu közelebb csoszogott, Hesha a szeme sarkából elkapta az eltorzult arcot, és a nagy, fekete szemeket,
amelyek nem illettek egymáshoz, és nem is a megszokott helyet foglalták el a nagyon kerek koponya szemgödreiben.
Az éjfekete gömbök Hesha arcát kutatták. A kicsavarodott, karmos kezek lehúzták róla a Setita testének alakját követı
sötétvörös és barna foltokkal szennyes takarót. Hesha érezte, hogy a testén bizonyos sebek nem záródnak össze.
Kiszivárgott rajtuk minden odairányított vér, és aztán rászáradt a lepedıre. Az öreg gyengéden megpiszkálta az egyik
kegyetlen karmának a hátoldalával az egyik sebet, de elégedetlennek tőnt az eredménnyel.
Suhogó köpenyekkel ült le a Setita ágyának lábánál álló fotelbe, és a páciens arca felé - és nem fenyegetıen az arcába
- nézett.
- Azt hallottam, hogy visszanyerte az eszméletét - mondta a rekedtes, valószínőleg férfihoz tartozó hang.
Hesha óvatosan megpróbálkozott a beszéddel, és erıfeszítéseit egy karcos, fájdalmas „Igen” jutalmazta, amiben még ı
maga sem ismerte volna fel a saját hangját. Többet nem mondott, bár a csend elhúzódott.
- Óvatos. Semmi „Hol vagyok”, pedig ha jól sejtem, ez a klasszikus elsı kérdés.
A Setita nem felelt.
- Megtenné, hogy bemutatkozik? - kérdezte a Nosferatu, majd rövid várakozás után folytatta: - Nos, akkor Hesha, a
Napvadász, Henem Prófétája.
- Kitıl... hallotta ezt a nevet? - krákogta dühösen a Setita. - Nem merje káromolni...
- Akkor Typhon Prófétája, ha úgy jobban tetszik.
- Igen, jobban... és sokkal jobban szeretem a Ruhadzét - suttogta Hesha.
- Ahogy óhajtja. Engem nevezhet Celebrosnak. Itt minden fiatal barátom ezen a néven ismer.
- Megtisztel - nyögte Hesha.
- Már hallott rólam?
A Nosferatu szinte riadtnak tőnt.
- Nem - felelte jelentıségteljesen Hesha, mire a házigazdája felkuncogott.
- Látom, megért minket.
- Igen... azt hittem.
- És most milyen kétségei vannak? A szövetségesünk volt.
- Atlanta... - sóhajtotta Hesha. A beszéd fájdalmat okozott a mellkasától felfelé, és úgy tőnt, hogy gond van a
tüdejével. - A Torreádor parti... maguk hívtak meg... oda. - Hesha küszködve próbált több levegıt beszívni. - Sabbat
orvtámadás. Vegelt megölték... a Sabbat, vagy maguk... de Atlanta mindenképpen csapda volt... és ez ok... a
gyanakvásra, nemde?
- Értem - jelentette ki szárazon Calebros. - És ez a gyanakvás okot adott bármiféle megtorlásra az Ön részérıl?
- Elnézést... mit mondott?
- Megtorlás - ismételte Calebros. - Nem irányunkban. Gyanítom, hogy Ön túlságosan ravasz egy ilyen nyílt támadáshoz,
és ıszintén szólva úgy tőnik, hogy idırıl idıre szüksége van a segítségünkre.
Hesha képtelen volt beszélni. A szája és a torka pikkelyes volt, mint az égett papír, de Calebros ki tudta venni a
felháborodást a páciense arcán.
- Mindig azt hallottam, hogy odafigyel a részletekre - mondta a Nosferatu, aztán benyúlt a köpenye alá, és elıhúzott
egy vékony papírtekercset, ami egy számológép, vagy egy pénztárgép ellenırzı szalagja lehetett. - Hadd frissítsem fel
a memóriáját.
Celebros elkezdte legöngyölni a tekercset - úgy bánt vele, mintha egy felbecsülhetetlen értékő fóliáns lenne - és
nekilátott felolvasni a lila számokkal borított papír hátoldalát borító apró macskakaparást.
- Atlanta. A partin megjelent az Ön társa, Mr. Vegel. Egy bizonyos boszorkánymester régens eltőnt. Úgy tőnik, hogy a
dologba belekeveredtek az Asszamiták. Ezt persze nehéz megerısíteni, hiszen nem sokkal késıbb a Sabbat
felrobbantotta a kápolnát, és a Tremere parancsnokság nem siet válaszolni a telefonhívásainkra - amikor a belsı
ügyeikrıl van szó.
A Nosferatu tovább görgette a szalagot. Szinte közömbösen olvasott, mintha csak egy bevásárló listáról szemezgetne.
- Végzetes támadás ér egy boszorkánymestert, akivel felvette a kapcsolatot, éppen akkor, amikor egy Önnel

52. oldal
 Névtelen
megbeszélt találkozóra siet. Az orgyilkos egy Asszamita volt. Ezt megerısítették. Szintén Calcuttában az ön látogatása
után Abernethie herceg meglehetısen keményen megbüntette Rani Surama nevő gyermekét. A jelentések szerint
Surama eltávozott mind az élık, mind az élıholtak soraiból.
Calebros még több szalagot tekert le a tekercsrıl.
- Talán Surama halála nem is annyira jelentıs, ha figyelembe vesszük, hogy a calcuttai látogatásának idején titokzatos
módon eltőnt minden Vértestvér az egész bengáli régióból... természetesen kivéve Önt, és egy társát.
- Aztán, immár közelebb otthonhoz, úgy tőnik, hogy két Tremere, egy régens, és egy tanácsbeli képviselı szolgálatai
értek véget idı elıtt New Yorkban, illetve Baltimore-ban - és ezek a városok az Ön mőveleti központjai között vannak.
Mindkét esetben ismét jó okkal feltételezhetünk Asszamita részvételt.
- Képzelheti, mennyire haboztam, hogy találkozzam Önnel - mondta Calebros. - A négyszemközti találkozók Hesha
Ruhadzéval nem tőnnek éppen a hosszú élet elıfeltételének.
Hesha fájdalmasan megköszörülte a torkát, és udvariasan elfordult a vendéglátójától, hogy vért és égett torokszövetet
köpjön az ellenkezı irányba.
- Három túlélı volt... Bengálban.
Calebros ellenırizte a feljegyzéseit, aztán kérdın Heshára pillantott.
- Három túlélı - ismételte Hesha, és a hangjába visszatért egy kis erı. - Egy Nosferatu könyvárus. Elıtte is, és utána is
beszéltem vele... akármi történt is. Megígérte, hogy kapcsolatba lép a nevemben Bombay-jel - Atlantával kapcsolatban.
- Mi errıl nem hallottunk semmit - mondta Calebros.
Hesha pihentette a hangját. Éppoly kevéssé volt képes megmagyarázni a Nosferatu kommunikáció hiányosságait, mint
a látogatása során Calcuttában bekövetkezett eseményeket. A nyomában megélénkülı Asszamita tevékenységekkel -
amelyek látszólag árnyékként követték ıt és csapatát - kapcsolatos véletlen egybeesésekre sem volt magyarázata.
Vajon Haqim gyermekei is a Szem nyomába eredtek? Ez egy igazán kellemetlen gondolat. Minél kevesebb kapcsolata
van az Asszamitákkal, annál jobb.
Hesha elcsigázottan dılt hátra az ágyban. Túl gyenge volt ahhoz, hogy megfelelıen megvédje magát. A Nosferatuk
visszahozták az éber világba, de elıfordulhat, hogy tudni akarták, mit tud. Ez a Calebros láthatóan gyanakvó fajta volt -
és Heshának nem volt bizonyítéka az ártatlanságára. Ha a csatornapatkányok azzal gyanúsítják, hogy ellenük
szervezkedett, akkor a felépülése rövid élető és igen hálátlan lesz. Nem fenyegetı - gondolta. Ez volt az egyetlen
reménye. A többi ösvény a romlásba vezet, ismerte fel - és nincs elég ereje, hogy letérjen róluk, ha már elindult rajtuk.
Ha a Nosferatuk ellene fordultak, és Vegel halála csapda volt, akkor amúgy sem volt semmi esélye.
- Erich Vegel halála - törte meg Calebros az egyre mélyülı csendet, mintha csak kitalálta volna Hesha gondolatait -
véleményünk szerint baleset volt. Nem maga a halál, természetesen - hiszen az a Sabbat falka, amelyik végzett vele,
nyilvánvalóan szándékosan tette, amit tett - de a halálához vezetı körülményeket nem mi teremtettük - mondta
Calebros, majd egy rövid szünet után folytatta: - Egyáltalán kapcsolatba lépett Önnel Vegel, miután belépett a
Szépmővészeti Múzeumba?
Hesha megrázta a fejét. Valójában azon az éjszakán ı maga is próbálta elérni Vegelt telefonon, de a mobiltelefonján
valahogy csak Victoria Ash-t sikerült elérnie.
- Mi rendeztük el, hogy meghívást kapjon Ms. Ash partijára - mondta Calebros. - Megtaláltunk egy tárgyat, amit Ön már
sok-sok éve keres, és ár akartuk adni Önnek. Nem felejtettük el, milyen szolgálatot tett nekünk Bombay-ben.
Hesha bólintással jelezte, hogy érti.
- Benison herceg Elíziuma tökéletes helyszínnek tőnt. Tudja, Hazimel Szeme az egyik szoborba volt elrejtve, amelyet
Ms. Ash megvásárolt, és ki szándékozott állítani.
Hesha csak hatalmas erıfeszítés árán volt képes fenntartani az elcsigázottság látszatát. Hazimel Szeme. A kezeiben
tartotta alig... néhány éjszakával ezelıtt, bár fogalma sem volt, hogy pontosan mennyi idı telt el azóta. És most
kiderül, hogy átadták Vegelnek. Akkor nem is egyszer, de kétszer is elvesztette már.
- A Szemet átadtuk Vegelnek - mondta Calebros - és biztosítottunk a számára egy menekülési útvonalat a bajból, amire
már számítottunk. Sajnos azonban a baj, amire számítottunk, nem az volt, ami végül bekövetkezett - tekerte fel a
Nosferatu a pénztárgépszalagot, amelybıl korábban felolvasott, és aztán belegyömöszölte a zsebébe. - Vagy legalábbis
nagyobb lett, mint amire számítottunk. Számítottunk a Szépmővészeti Múzeum elleni támadásra. Tökéletes alkalom lett
volna, hogy átadjuk a Szemet az emberének. Azonban elkezdıdött egy totális háború. És Vegel meghalt.
Hesha tovább feküdt a hátán, és egy a külsı szemlélı számára érdektelenül hallgatta az elıadást, de belülrıl már
korántsem volt ilyen nyugodt. Egy gombóc kezdett kialakulni abban az elsorvadt szervben, ami valamikor a gyomra
lehetett. A gombóc akkor kezdett kialakulni, amikor kiderült, hogy ı is, és Vegel is birtokolta - és el is vesztette - már a
Szemet.
A híradás Vegel pusztulásáról - amit Hesha már hetekkel korábban feltételezett, de eddig még nem erısítette meg külsı
forrás - egyszerően az információ külsı rétege voltak, egy hagyma külsı héja, és Hesha meglehetısen szakavatottan
volt képes lehántani a rétegeket. Ha hinni lehet Calebros Vegel halálával kapcsolatos szavainak, akkor a sorban valahol
valaki, egy Nosferatu, elszámította magát. Nagyon. Valaki alaptalan feltételezéseket tett, és ezek a feltételezések
végigfutottak a kommunikációs vonalakon. A nagykutyák pedig - talán maga Calebros - akiknek a pozíciójuk miatt
lehetıségük lett volna észlelni a téves feltevéseket, valamilyen okból ezt elmulasztották. A legtöbb klán számára ez
csak kínos lett volna, de a Nosferatuknak, akik azzal tették magukat hasznossá a többi klán számára - tehát úgy éltek
túl - hogy információt győjtöttek és árultak, ez komoly csapást jelentett a szavahihetıségükre.
Hántsunk le egy újabb réteget. Mi is volt pontosan ez a hiba? A Sabbat támadás valójában egy teljes frontális offenzíva
volt az amerikai Kamarilla ellen, és most a Nosferatuknak sokkal több okuk volt aggódni, mint az egyszerő
szavahihetıségük. Az általuk támogatott szektát egy hajszál választotta el attól, hogy teljesen kisöpörjék a kontinens
nagy részérıl. A túlélés hirtelen sokkal kevésbé elvont fogalommá vált. Az igazsághoz persze hozzátartozik az is, hogy
ha valamelyik klánnak esélye lenne túlélni a szekta felbomlását, akkor az valószínőleg a visszahúzódó Nosferatu klán
lenne.
Hántsuk le a következı réteget. A Nosferatuk úgy gondolták, hogy Benison herceg Elíziumát Sabbat támadás fogja érni,
de nem szóltak semmit. Nyilvánvaló, hogy a Hesha emberével folytatott tranzakció lebonyolítását fedezı káosz nem
elég nyomós indok ahhoz, hogy ilyen kockázatot vállaljanak miatta. Tehát: a Nosferatuknak kétségtelenül egyéb ügyeik
is zajlottak a háttérben. A kérdés már csak az, hogy mifélék? Milyen haszon lehet elég nagy ahhoz, hogy

53. oldal
 Névtelen
megkockáztassák érte egy herceg haragját, és a lehetıséget, hogy a Kamarilla többi része árulással vádolja ıket?
A következı réteg. Mi oka lehet egy Nosferatu öregnek - aki szintén jól ismeri a következtetés és a dedukció erejét -
hogy ilyen információkat osszon meg egy Setitával? Hesha gyomra itt kezdett el megdermedni. Tényleg, vajon mi? A
legvalószínőbb indok az lenne, hogy megtudja, mit tud a Setita, és ebben az esetben - mivel a kérdéses Setita még
szinte ahhoz is túl gyenge volt, hogy felüljön és táplálkozzon, hát még ahhoz, hogy megvédje magát - minden esély
megvolt rá, hogy a Setita soha többé nem hagyja el ezt a helyet. Tehát a tudás rövidesen sírba száll vele.
- Késıbb megtaláltuk a ruháit - mondta Calebros.
Hesha gondolatai visszatértek Vegelhez.
- És a testet is egy kicsivel távolabb - folytatta Calebros. - Egy félszemő tetem, amelybıl kiszívták a vért, és már
kezdett porrá omlani. Gyakorlatilag biztosak vagyunk benne, hogy az ı teste volt.
Hesha úgy érezte, hogy minden egyes újabb részlet egy-egy skorpió, amit a rongyos ágynemőjére ejtenek, egy újabb
információmorzsa, aminek soha nem lenne szabad elhagyni ezt a szobát. Egyébként miért mondanának el neki ilyen
sokat? De ekkor egy másik lehetséges válasz ködlött fel benne. Calebros megpróbálta meggyızni, megpróbálta elhitetni
vele, hogy a csatornapatkányok nem tettek semmit ellenséges szándékkal ebben az ügyben. És miért veszıdnének a
Nosferatuk egy olyan személy meggyızésével, akit egyszerően el szándékoznak pusztítani?
- Ezt mondja Ön - mondta fájdalmasan Hesha.
Ha itt még mindig számít a jóindulata, akkor nem volt kilátástalan a helyzete, bár csak szavakkal védekezhetett.
Leküzdötte a késztetést, hogy felüljön, és Calebros arckifejezését tanulmányozza. Különben is túl nehéz lenne a
természetellenes arcelrendezésében olvasni. Hesha számolta a másodperceket a beálló hosszú csendben.
- Semmilyen módot nem látok arra, hogy bebizonyíthassam ezt Önnek - mondta végül Calebros.
Hesha bólintott, és megköszörülte a torkát.
- Calcuttában... találkoztam Michael-lel, egy Tremerével. Tartozott nekem egy szívességgel. Kutattam a Szem után... és
valaki után, aki azon keresztül látott. Az Asszamita elkapta Michaelt, mielıtt bármit megtudtam volna. Elpusztítottam az
Asszamitát. Az informátora ezt nem mondta?
Calebros nem felelt, csak nézett tovább, és figyelt.
- Ami pedig... a bengáli Vértestvér népességet illeti - folytatta Hesha, bár a hangja ismét kezdett elgyengülni -, igazán
hízelgı, hogy engem okolna érte... de jócskán meghaladja a képességeimet.
Egy köhögı görcs tört rá a Setitára. A mellkasa és a torka lángolt.
A roham néhány másodperc múlva elmúlt.
- Semmilyen módot nem látok arra, hogy bizonyíthassam ezt Önnek - tette hozzá Calebros szavait visszhangozva. - Ön
ismeri a valódi címemet. Az Asszamiták legalább annyira veszélyeztetik a kötelezettségeimet, mint a Sabbat, sıt, talán
még jobban.
Egy ideig csendben ült egymás mellett a két öreg, a Setita és a Nosferatu. A sötétbe meredtek, és a gyanúikat mérték
össze a tényekkel. Hesha számára ezek csak elméleti kérdések voltak. Még ha nem is ad hitelt Calebros szavainak -
pedig amit mondott, az igencsak valószínőnek tőnt - akkor is a csatornapatkányok kezében volt, és a biztonsága az ı
jóindulatuktól függött.
- Úgy tőnik, hogy mindkettınknek megvan a magunk története - szólalt meg végül Calebros. - Egyikünknek sem áll
módjában bizonyítani a sajátját, vagy cáfolni a másikét.
- Úgy tőnik.
- Ugyanakkor úgy tőnik, hogy a klánomnak érdekében áll, hogy a Szem egy... mondjuk úgy, a jelenleginél kevésbé
feltőnı gazdára találjon. Kevesebb kérdés vetıdne fel a felbukkanásával és az elszabadulásával kapcsolatban. Továbbra
is szeretné birtokolni?
- Igen.
- Akkor nem látok rá okot, hogy az együttmőködésünk ne folytatódhasson - mondta rövid hallgatás után Calebros.
- Én sem látok rá okot.
- Azt meghiszem.
Hesha meg mert volna esküdni, hogy a sötétben a Nosferatu arcán látott kifejezés egy mosoly lehetett.
- Mi nem feledjük, ha tartozunk valakinek, Hesha, Typhon Prófétája.
A Setita figyelmét nem kerülte el a burkolt fenyegetés, de úgy döntött, hogy Calebros hálás hanghordozására válaszol:
- Ön és a népe hatalmas szolgálatot tettek nekem.
- Bízzon bennem - mondta Calebros, és a hangja nem közvetített semmit a szavak iróniájából. - Az Ön egyszerő
továbbélésének biztosítása nehezen lenne egy napon említhetı a Bombay-i adósságunkkal, vagy a Szem értékével, bár
megelégedésemre szolgálna, ha elfogadná, mint részleges kárpótlást az Ön Vegel barátjának elvesztéséért. Az esélyek
ott ellenünk dolgoztak. Mint ahogy Ön ellen dolgoztak a Szt. Jánosban.
- Talán hamarosan nekünk dolgoznak majd - sugallta Hesha. - Mindenesetre köszönöm.
- Akkor gondolom, most szeretne kapcsolatba lépni a csatlósaival - húzott elı egy mobiltelefont a köpenye valamelyik
rejtett ráncából a Nosferatu. - Az Ön kedvenc fegyvere, azt hiszem. Mindenesetre a megfelelı kezekben mindenképpen
hatalmasabb a kardnál.
A méretes és lapos telefonnak sárgászöld fénnyel világítottak a nyomógombjai - és tartozott hozzá egy
mozgáskorlátozottak számára gyártott fejhallgató is. Ebben a pillanatban azonban ez a jelzı Hesha állapotára nézve
nem nélkülözött minden valóságalapot.
- Látja a gombokat? - kérdezte a vendéglátója.
A Setita kikémlelt megtépázott szemhéjai alól, és igenlıen felsziszegett. Felemelte a karját - csak a bal
engedelmeskedett az akaratának - és az egyik ujjcsontjával elkezdte beütni Janet egyik közvetlen számát.
- Nem bánja, ha...? - intett Calebros egy másik kiegészítı - egy kétrészes, fekete bakelit telefon - felé, és felvette a
kagylót.
Hesha mosolyogni próbált.
- Azt hiszem, sokkal sértıbbnek találnám, ha már nem tartana érdemesnek arra, hogy kémkedjen utánam...

54. oldal
 Névtelen
1999. augusztus 27., péntek, éjjel 1:34
Brooklyn híd
New York városa, New York

- Figyelj, azt mondtad, keressek egy orgazdát, és én kerestem egyet - mondta Ramona mérgesen. - Ha nem tetszik,
akkor a következıt majd te magad hajtod fel, oké? - dobta hátra magát a taxi hátsó ülésén.
Mérges volt, és csípıs szavait Khalilra szórta, de nem kerülték el a figyelmét azok a védelmezı pillantások, amiket a
sofırülésbıl Sarat lövellt felé a visszapillantó tükörben. És ez egyáltalán nem tetszett neki.
- Vagy talán Sarat kereshetne egyet neked - mordult fel olyan hangnemben, ami jelezte, hogy részérıl vége a vitának,
aztán az ölében pihenı kezeit kezdte nézni, de a vad feszültség továbbra is ott vibrált a testében.
Khalil még nem állt készen arra, hogy abbahagyja a dühöngést, de tudta, hogy Ramona végzett a veszekedéssel, és
nem akarta túlfeszíteni a húrt a Gangrelnél. Addig legalábbis nem, amíg nem volt biztos benne, hogy a lány többé már
nem lesz a hasznára. Másfelıl azonban nem engedhette, hogy Ramonáé legyen az utolsó szó.
- Nos, elég nyamvadt orgazda az, aki azt mondja, hogy nem engedheti meg magának, hogy megvegye az árunkat, és
még ha megengedhetné is, azok akkor is túl forróak lennének neki, és akkor se tudna rá vevıt, ha nem lennének
ennyire forróak - sziszegte lágyan és felhúzott ajkakkal Ramonának.
Ramona csak mogorván meredt a padlóra, és Khalil elégedett volt, hogy tízpercnyi veszekedés után sikerült
elhallgattatnia. Újabb tíz perc telt el teljes csendben, és Sarat lassan visszaért a városba.
Khalil a felhıkarcolókat vizslatta, azzal a nevetséges reménnyel a szívében, hogy kiszúrja a megfelelı orgazdát, aki
majd gazdaggá teszi. Becslése szerint nagyjából százezer dollár, vagy még több volt a csomagtartóban hurcolt lopott
holmi értéke, és dögevı bogárként rágta a felismerés, hogy végül talán az egész nem hoz neki egyetlen petákot sem.
Aztán, amikor Sarat megállt az egyik közlekedési lámpánál, az utca közepén álldogáló kedélyes seggfej gyakorlatilag
egy egész csokornyi rózsát dugott be Khalil félig nyitott ablakán keresztül az autóba.
- Rózsát a csinos hölgynek? - fuvolázta a férfi.
Khalil késztetést érzett, hogy felnyissa a férfi torkát, de hirtelen több ötlet is felvillant benne, amelyek visszafogták a
kezét. A visszatartó gondolatok között nem szerepelt az a tény, hogy egy hulla lógna ki a taxijából New York kellıs
közepén.
Elsıként Maryre gondolt. A hosszú évekkel ezelıtt Delhiben, fogai közé szorított rózsákkal érzékien táncoló nı emléke
egyike volt Khalil kevés valóban érzelmekkel teli emlékeinek. De még így is, ennek a képnek a vonzereje nagyrészt
abból adódott, hogy a halandókkal zsúfolt mulatóban mennyire hasonlított az a rózsa a szájából kicsorduló vérhez.
Khalil még soha nem nevetett olyan jóízően, mint akkor, és éppen így találkozott Maryvel: a nı késıbb megkereste,
hogy megtudja, mi volt annyira mulatságos az elıadásában.
A rózsák ráadásul felvillantottak egy lehetıséget, amivel ismét visszacsábíthatná magához Ramonát. A lány mindig
olyan átkozottul csendes volt, és ez vagy azt jelentette, hogy szart se tudott, vagy éppen ellenkezıleg, hogy jóval
többet tud annál, mint amit vele is megoszt. Amíg be nem bizonyosodik az ellenkezıje, addig Khalilnak ezt az utóbbit
kell feltételeznie.
Úgyhogy Khalil bátorítóan rámosolygott a férfira, és így szólt:
- Persze, pajtás. Mennyibe kerül egy tucat?
- Csak húsz dolcsi - felelte a férfi, és most Khalil mellett Ramonára pillantott. - Csinos. Jó ötlet rózsát venni neki.
- Éppen most volt egy ostoba összezördülésünk - mondta Khalil, és a férfira pillantott - és szeretném, ha tudná, hogy
nem volt olyan nagy dolog. Én voltam a seggfej.
Idıközben a Ravnos a hátsó zsebében kotorászott, ahová az Aranyoldalakból kitépett Madama Alexandria hirdetést
gyömöszölte. Khalil a szeme sarkából felolvasta a kitépett lapról a címet Saratnak, aztán odanyújtotta a szakadozott
fehér papírdarabot a virágárusnak.
- Tartsd csak meg a visszajárót, pajtás - mosolygott nagylelkően a Ravnos - és vegyél rajta virágot a kedvesednek -
aztán elvette a virágokat a férfitól, kivette egy szálat a csokorból, és a maradékot egy lendületes meghajlás kíséretében
Ramona felé nyújtotta.
A lány némán elvette a csokrot, és Khalilnak ismét le kellett küzdenie a késztetést, hogy kieressze a belét, és végre
megszabaduljon tó1e.
- A francba, mit meg nem kell tennie a fiúnak? - mondta inkább sóhajtva.
A lámpa átváltott és Sarat elindult.
- Mi volt ez? Egy telefonkönyvbıl kitépett lapot adtál neki a rózsákért.
- Éppen ezért kell velem maradnod, Ramona - sóhajtott ismét Khalil. - Olyan sok trükkrıl nincs még csak halvány
fogalmad sem. Csak egy aprócska ujjmozdulat, és elértem, hogy egy ötvendollárosnak lássa az a megsárgult lapot.
- Hallottad azt a címet? - hajolt elıre Sarathoz.
- Már úton is vagyunk, fınök - válaszolt a válla fölött a taxisofır.
- Jó - pillantott ismét Ramonára a Ravnos. - Bocs, hogy elcsórtam az egyik rózsádat. Meglátogatjuk Maryt.
Ramona zörgött egy kicsit a csomagolópapírral, aztán ismét visszatekerte bele a rózsákat.
- Igen, rendben - mondta. - Mindenesetre még mindig van egy tucatom.
- Hogy? - pillantott rá Khalil. - Egyet elvettem.
- Biztosan tizenhárom volt - terítette szét Ramona a rózsákat.
Khalil nem csak tettetett, valóban átszámolta a virágokat.
Egyenként megérintette mindegyiket, és ellenırizte a számolást.
- A pokolba. Ilyesmi nem történik véletlenül, hát nem érted? Ez rossz... minek is hívjátok itt, mojonak? A pokolba az
egésszel.
Egy pillanatig mindketten csendben ültek, és Sarat idegesen hátrapillantott a tükörben a vérmesterére.
- Valami rossz fog történni - mondta végül Khalil.
Néhány perc múlva Sarat füttyentett.
- Valami rossz már történt is, fınök - mondta. - Sajnálom, de már meg is történt.
Khalil és Ramona azonnal éberek lettek. A taxi elıtt meglátták az egyik épület megpörkölt romjai közül felszálló ritkuló
füstoszlopot. Az úton még mindig három tőzoltóautó parkolt, de a forgalmat már átengedték, miután már nem maradt

55. oldal
 Névtelen
semmi, amit megmenthettek volna.
- Ezt a címet adtad meg nekem, fınök - jelentette Sarat.
A taxisofır lelassított, ahogy közeledett a lerombolt épülethez. A ház teljesen elpusztult. Az úttest nedves volt, és kis
csermelyek csordogáltak a lefolyóba a leégett épületbıl. Körös-körül mindenütt tőzoltók tekerték fel a tömlıket és
pakolták el a felszerelésüket.
- Mozdulj már, Sarat - követelte hirtelen Khalil. - Indítsd már a kocsit. Ne túl gyorsan, de menjünk el innen - ezzel a
Ravnos lecsúszott az ülésben, és lenyomta Ramonát is.
A New York-i taxikra jellemzı módon Sarat besorolta az autóját az éppen átengedett kocsisor végére, mielıtt az
útszőkület másik végén várakozó autókat kezdték volna átengedni. A távozó taxit több dudaszó és Bronx-i üdvözlet
kísérte.
- A pokolba az egésszel, Mary - mondta az ülésen még mindig lehúzódva kuporgó Khalil - Úgy tőnik, hogy valaki
rendezte a régi számlákat.

1999. augusztus 27., péntek, este 10:12

Red Hook, Brooklyn
New York városa, New York

A lakás ajtaja kivágódott, és nekicsattant a falnak, aztán Khalil viharzott be a lakásba.

- A pokolba! Egyáltalán miért töröm magam?
Átrobogott a nappalin, és ledobta a kezében tartott vászonzsákot a konyhapultra. Néhány arany, és ékkövekkel díszített
ékszer csúszott ki a zsákból.
Ramona unottan nekidılt a könyvespolcnak.
- Hadd találjam ki - mondta. - Az a remek ötlet, hogy megpróbálkozz Sammy Ékszer és Fegyver boltjával végül
mégsem volt olyan nagyszerő.
- Az az idióta akkor sem ismerné fel a koronaékszereket, ha valaki feldugná a seggébe! És higgyétek el, komoly volt rá
a kísértés.
Khalil tovább trappolt körbe-körbe a lakásban, és fel-fel kapta Liz egy-egy tárgyát, hogy aztán ismét lecsaphassa.
Liz a kanapén ült, és hangsúlyosan nem volt hajlandó Khalil irányába nézni, vagy bármiféle jelét adni annak, hogy
észrevette volna a jelenlétét.
- Különben sem értem, hogy mire kell neked az a sok pénz - mondta Ramona.
- Azért, mert kell! - dühöngött Khalil, akit váratlanul ért a saját dühének és frusztrációjának ereje. - Szeretnélek
emlékeztetni, hogy én vagyok az, aki tudja, mi folyik itt! Tudom, hogy néha kimész körülszimatolni, de nem látom,
hogy megtaláltad volna a Szemet.
Ez nem volt egy egészséges szokás - ordítozni egy Gangrellal, aki könnyedén letéphetné a fejét. Lekapott egy könyvet a
polcról - egy istentelenül unalmasnak látszó régészeti kötetet - és hogy lenyugodjon egy kicsit, elkezdte kitépkedni
belıle a lapokat, aztán hagyta, hogy a kitépett oldalak a padlón szétszóródjanak. Minden egyes kiszaggatott lappal
visszatért az önuralom egy apró kis darabkája.
- Mellesleg - tette hozzá jó néhány oldallal késıbb - örökké itt akarsz maradni ezen a szeméttelepen? Micsoda
koszfészek - intett a körülötte tornyosuló jelentıs méretőre nıtt kitépett és összegyőrt papírkupacra.
Khalil tudta, hogy Ramonát kellene nyugtatgatnia, de képtelen volt levenni a szemét Elizabethrıl - aki még mindig a
díványhoz bilincselve ült, és megpróbált nem összerezzenni minden egyes kitépett lapnál. Khalil orra megremegett. A
megízlelt Ventrue vér édes volt, de most érezte Liz vérének a szagát - ami még annál is édesebb volt.
Khalil könyörtelenül meredt Elizabethre.
- Meg lennél döbbenve, ha tudnád, milyen jól berendezkedhet egy vérszívó, ha elég pénze van a bankban... - mondta
félig Ramonának, félig önmagának. - Ha gazdag, mint az ı édes kis apucija. És azok a tésztaképő lotyók is, akiktıl
elvettem az én kis gyönyörő apróságaimat. Fel akarsz bérelni egy hadsereget, hogy megbosszuld a rajtad esett
sérelmeket? Veszel egy vérbankot, és többé soha nem kell vadásznod? Létre akarsz hozni egy szektát, hogy imádják a
port a halhatatlan lábad nyomán? - vicsorgott Khalil, és összedörzsölte az ujját a Gangrel orra elıtt - Ramona, bármit
megtehetsz, ha van pénzed.
A Ravnos hirtelen megpördült, felkapta a zsákot a pultról, és megrázta a foglya felé.
- Mond meg, hogy adhatom el ezeket? - dobta a nı lábához a zsákot, amelybıl ékszerek, arany szobrocskák és órák
szóródtak szerteszét. - Neked tudnod kell!
Liz csendes, aranybarna szemei lassan emelkedtek fel a lopott kincsrıl. Kinyitotta a száját, de aztán habozott egy
pillanatig, mielıtt megszólalt volna:
- Nem segítek - nézett elıbb Ramonára, aztán a Ravnosra. - Találj magadnak te mankót.
Khalil ismét megmerevedett a haragtól és a hamis éhségtıl.
- Mi ez itt? - kérdezte, és szó szerint remegett dühében.
- Halál a zsarnokokra - suttogta Elizabeth.
Istenek! - gondolta Khalil. A nı azzal a ténnyel piszkálja, hogy tudja róla, hogy nem a saját ura. De most már az. A
saját feltételei szerint dolgozik. Úgy tervezte, hogy mostantól mindent a saját feltételei szerint tesz majd.
- Szeretnéd, ha visszamennék a Rutherford Házba? - üvöltötte a Ravnos. - Megint meglátogathatnám Amyt, és
megkérdezhetném tıle is. - Felkapta a fényképet, és Elizabeth orra elıtt összetörte a keretet. A nı összerezzent. - Azt
hiszem, elmondaná, amit tudni akarok, ha elég keményen kérdezném.
A Setitát és a díványt most már ellepték az üvegszilánkok. Khalil cafatokra szaggatta a fényképet, és hagyta, hogy a
darabok a fogoly ölébe hulljanak.
- Fred Summers Tribeca-ban - mondta végül a fénykép darabjaira meredve a nı. - Neki... olyan a híre...
Khalil egyetlen pillanat alatt teljesen lenyugodott, elmosolyodott, és leereszkedıen megsimogatta Liz fejét.
- Ilyen egy jó kígyó - mondta, és a telefonkönyvek felé fordult.
Elizabeth a szeme sarkából figyelte Ramonát, miközben óvatosan összeszedegette Árny darabkáit és az üvegcserepeket.

56. oldal
 Névtelen
A lány meglepett volt, haragos és boldogtalan. Khalilra meredt, és kétszer is mintha megmozdult volna, hogy segítsen
Liznek takarítani. Elizabeth egy kéznél lévı jegyzetfüzetbe tette a cafatokat, aztán bezárta, és alázatosan lehuppant a
díványra. Látta Ramona megfeszülı állkapcsát mikor elhelyezkedett. Elégedett volt az elırehaladásával.

1999. augusztus 28., szombat, este 11:09

Red Hook, Brooklyn
New York városa, New York

A zár kattanása mennydörgésszerően hangosnak tőnt, és Ramona eddig még soha nem vette észre, hogy ennyire éles
hangon nyikorognának a sarokpántok. O is elment, amikor Khalil elindult az újsütető Tribeca-i találkozójára, de
hamarosan visszatért.
Becsukta, és kulcsra zárta maga mögött az ajtót, aztán nekitámasztotta a hátát. Elizabeth a díványon ült, és ıt nézte. A
láncait nem csak az oszlopra, de az öreg főtıtestre is rátekerték.
- Ki vagy te? - kérdezte halkan Ramona.
Liz csak ült, és nagyjából fél percig csak nézte Ramonát, mielıtt válaszolt volna.
- Elizabeth Ariadne Dimitros.
- Ez csak egy név... egy halandó név - rázta meg a fejét Ramona. - Többé már semmit sem jelent.
Liz pillantása megkeményedett, de aztán felsóhajtott, és lassan lehunyta a szemeit. Láthatóan leeresztett a másik nı
szemei elıtt. Minden harciasság elszivárgott belıle, minden dac, ami Khalillal szemben áthatolhatatlan pajzsot alkotott.
- Igazad van - mondta csendesen.
- A nevem Ramona Tanner-gyermek - lépett egy lépéssel közelebb a Gangrel. - Én... - kereste küszködve a szavakat,
amelyek meghatározták volna a személyét - én láttam, ahogy a Szem elpusztítja a klántársaimat.
Elizabeth szeme tágra nyílt, de nem szólt egy szót sem.
Miért vagy itt? Hogy történt ez? - lépett még közelebb Ramona, aztán lehajolt és megrázta a padlón fekvı láncot.
Elizabeth pillantása ismét kıkemény lett. Mondani akart valamit, aztán meggondolta magát, végül ismét neki kezdett a
válasznak.
- Miért dolgozol Khalillal?
- Az a valami... a Szem... a városban van. Legalábbis itt volt. Azt mondta, hogy meg tudja találni.
- És te hiszel neki?
Ramona nem felelt.
- Láttad, ahogy elpusztítja a klántársaidat - mondta Liz.
- Igen.
- És nem tudtad megállítani?
- Nem - rázta meg a fejét Ramona. Túlságosan féltem - gondolta magában.
- És azt hiszed, hogy Khalil meg tudná állítani?
Ramona ismét felállt. Az egyik eltorzult lábával a láncot pofozgatta, aztán vállat vont.
- Talán. Egy próbát megér. Nem fordíthatok neki egyszerően hátat.
Még egyszer nem. Hátat fordított Liznek, és matatni kezdett a munkapadon felhalmozott kacatok között - a Khalil által
szétszórt festékhengerek, rongyok, és mindenféle ékszerdarabok zőrzavaros halma alatt megbújó kacatok között.
- Hiszek neked - mondta Liz egy kis idı múlva.
Ramona bólintott.
- Jó - Nem is merült fel benne, hogy kétséges lenne szavahihetısége. - Khalil azt mondta, hogy szeretnél visszamenni
egy Hesha nevő fickóhoz.
Csend. Ramona tovább nézelıdött a lakásban. Teltek a percek.
- Nem - mondta végül Liz. - Ha te és Khalil megtaláljátok Heshát, akkor kérlek, ne mondjatok neki semmit sem rólam.
Hadd higgye, hogy halott vagyok. Igazán halott.
De a szavai halottak voltak. Élettelenek.
Ramona felismerte a dermedtséget - ez volt a fal, ami visszatartotta a fájdalmat. A fájdalmat, ami túl erıs volt ahhoz,
hogy szembenézhessen vele. A fájdalmat, ami sokkal rosszabb volt, mint amit Khalil valaha is okozott neki.
- Itt hagyott a napnak - mondta Liz. - Ezek az övéi - rázta meg a bilincseket.
- Miért?
- Büntetésbıl. Mert fellázadtam ellene. Egy másik emberbıl akart... azt csinálni, amik mi vagyunk. És a férfi, a barátom
úgy döntött, hogy ı inkább meghal, minthogy átváltozzon. Úgyhogy én hagytam meghalni, és Hesha eljött értem.
Hozzászokott, hogy megkapja, amit akar. Átváltoztatott és itt hagyott áldozatként Rának... a napnak. Valójában Khalil
mentett meg - nevetett fel szárazon. - Nem vagyok benne biztos, hogy Khalil tökéletesen érti a helyzetet. Azt hiszem,
azt várja, hogy Hesha hálás lesz neki, amiért vigyázott rám, vagy hasonló.
- Nem hiszem, hogy Khalil egyezkedni akar Heshával - mondta Ramona. - Meg akarja ölni.
Liz felkuncogott.
- Khalil? Heshát? Soha. Hesha túl okos, túl szervezett, túl... átkozottul tökéletes.
- Felbérelte a Sabbatot.
Úgy tőnt, hogy Liz nem érti. Nem ismerte a „Sabbatot”. Ramona árnyalatnyi elégedettséget érzett, amiért végre talált
valakit, aki láthatóan még nála is kevesebbet tudott arról, amivé váltak. Liz ismét visszasüppedt a védelmezı
hallgatásba. Ramona megint a lakásban nézelıdött - de most már valóban nézelıdött - és most elıször látta meg, hogy
mi volt mielıtt Khalil pusztító energiái börtönné nem változtatták. Azelıtt egy otthon volt. Liz otthona.
Ramona visszasétált a díványhoz, aztán ismét lehajolt, és ujjait végigfutatta Liz láncain.
- A mőhelyben a polcon találsz drótvágókat - mondta halkan, szinte suttogva Liz.
- Tudom - felelte Ramona. - Láttam ıket.
Képtelen volt a könyörgı szemekbe nézni, inkább felállt, és elsétált a munkapadhoz. Rámeredt a drótvágókra, és elıbb
a Lizt fogva tartó láncokra... aztán meg a Szemre gondolt.

57. oldal
 Névtelen
- Tudni fogja, hogy segítettem neked megszökni - mondta Ramona.
Erezte a bőntudat ízét a torkában, de nem volt annyira erıs, mint a klántársainak a halála miatt érzett bőntudat.
- Még mindig szükségem van arra, amit tud.
- Amit tudhat - nyomta meg jelentıségteljesen az utolsó szót Liz.
- Amit tudhat. Sajnálom.
Ramona turkálni kezdett a munkapadon éktelenkedı szemétkupacban. Otthagyta a nagymérető drótvágókat, de
összegyőjtött egyéb, kisebb fémmegmunkáló szerszámokat - néhány úgy nézett ki, mint egy-egy fogorvosi vésı, és az
egyik valamiféle reszelı lehetett - és odavitte ıket Lizhez.
- Ezek a díványban voltak, a párnák közötti résekben. Mielıtt még ez az egész megtörtént volna. Rendben?
Liz hálásan bólintott.
- Soha nem voltam valami jó háziasszony.
Ramona szétrakosgatta a szerszámokat a párnán. Liz kiválasztotta az egyik vésıt, és dolgozni kezdett a csuklóját fogva
tartó bilincs kulcslyukában, közben a Gangrel reszelni kezdte az egyik láncszemet, amit el lehetett takarni, amikor Khalil
visszatér.

1999. augusztus 30., hétfı, este 10:40

Morehead park, Brooklyn
New York városa, New York

A vadászat. Ramona észrevette, hogy egy jó kis cserkészés volt a legalkalmasabb arra, hogy elterelje a gondolatait
azokról a dolgokról, amikre nem akart gondolni - dolgokról és emberekrıl. Ez már a második éjszaka volt
egyhuzamban, amikor tüntetıen távol maradt a lakástól... és Liztıl. Nem volt képes szembenézni vele. A bilincsek túl
szívósaknak bizonyultak. Egyik nı sem volt képes kinyitni a zárat, és az apró reszelı nem sokat használt a szívós fém
ellen. Ramona távozáskor megígérte, hogy keres egy jobb, erısebb reszelıt.
És nem ment vissza.
A mai egy újabb forró nyári éjszaka volt. Ramona érezte a halandó verejték és vér szagát, és pontosan erre próbált
összpontosítani - nem pedig Liz büszke, de könyörgı szemeire.
Elmormolt néhány szitkot az orra alatt. Tegnap éjjel több sikerrel próbálta elterelni a gondolatait, de most nem volt
igazán éhes. Egyszerően csak követte a megszokott rutint. De nem mőködött.
Az volt az átkozott igazság, hogy még mindig lehet valami, amit megtudhat Khaliltól. De vajon megéri-e ez a remélhetı
információ Liz szabadságát? Ramona halottai bosszúért kiáltottak, és még mindig volt rá esély, hogy az atyja, Tanner,
életben maradt - valahogy. De vajon ez volt a módja annak, hogy megtegye, amit meg kell tennie?
Ramona ismét átkozódott. Átkozta önmagát a határozatlanságáért. Átkozta Tannert, amiért ragadozóvá tette. Átkozta
Khalilt, amiért egy másfajta ragadozó volt. Átkozta Lizt, amiért áldozattá vált - és az útjába állt.
A vadászat. A vér szaga. Ramona kényszerítette magát, hogy összpontosítson. A park, amelynek a földjébe süllyedve az
elızı napot töltötte, nem volt zsúfolt. Látott azonban egy nıt, aki egyedül üldögélt egy padon. Ostoba. Ramona jobban
örült volna egy férfinak, mint tegnap éjjel: egy stricibıl ivott, akinek jó néhány napra lesz szüksége, mielıtt felépül, és
újra képes lesz lányokkal erıszakoskodni. Talán ez a nı is megérdemel egy kis ijedtséget, ha már annyira nem aggódik
a saját biztonsága miatt, hogy éjszaka egyedül üldögél egy New York-i parkban. Legközelebb talán sokkal óvatosabb
lesz.
Ramona már szinte érezte a vér ízét, ahogy hátulról óvatosan megközelítette a nıt A tudatos akarat lassan átadta az
irányítást a vadászösztönöknek.
Ekkor a nı felállt. A Gangrel felé fordult, és egyenesen ránézett. Ramona már le is kuporodott, hogy rávesse magát -
hogy elfojtsa a sikolyokat, mielıtt elhagyhatnák a száját -, de a nı szája már nyitva volt: nem azért, hogy sikítson,
hanem azért, hogy beszéljen.
- Ramona. - mondta az idegen talán egy kicsit kevésbé nyugodt hangon, mint ahogy szerette volna.
Ramona megdermedt. Eddig azt hitte, hogy a nı halandó, de most már nem volt ebben annyira biztos. A Gangrel
lázasan próbált egyszerre minden irányba figyelni. Sabbat-csapda? Már korábban is beléjük szaladt, és Khalil szinte
könyörgött, hogy magára irányíthassa a figyelmüket...
- Ramona, beszélnünk kell veled - mondta gyorsan a nı. - A munkaadóm beszélni akar veled.
Az alacsony, sötét bırő és sötét hajú nı gyorsan szedte a levegıt. Lélegzett - döbbent rá Ramona. Tehát mégis
halandó. És fél - vagy legalábbis az adrenalinlökettel küzd. Aztán Ramona észrevett még valamit. A kapkodó lélegzés és
a szív dobogása fölött észrevett egy újabb hangot - egy zümmögést... nem, most, hogy tudta, mit keressen, biztos volt
benne, hogy szavakat hall. De valami nem volt rendjén a hanggal. Nagyon halk volt... és olyan mesterséges.
Ramona figyelmesebben megnézte a nıt, és észrevette az aprócska füldugót. Valaki más is beszélt hozzá. Bárki legyen
is az a valaki, ı figyelmeztette a nıt Ramona közelségére. Egyetlen halandó sem vehette volna ıt észre segítség nélkül.
- A fınököd - mondta Ramona, aztán újra körülnézett, és megpróbált a tekintetével áthatolni az árnyékokon. - Ki ı?
- Hesha Ruhadze.
Ramona továbbra is a sötétséget vizslatta, de még az ı éles szemével sem bukkant rá senkire.
- Hesha, hm?
Legalább nem a Sabbat - ha ez a nı igazat beszél. De nem kell feltétlenül a Sabbat legyen ahhoz, hogy rossz legyen.
Hesha talán hallott arról, hogy Khalil kiadja a titkait a Sabbatnak, és talán Ramonát a tettestársának tekintette.
- Ö az a hang a füledben?
A nı arcából kifutott a vér. A zümmögés ismét felhangzott, de ezúttal gyors volt és dühös.
- Uh, nem... nem egészen.
- Akkor ki?
A zümmögés felerısödött. Valaki nyilvánvalóan nagyon aggódott azért, hogy mit válaszol a nı Ramona kérdésére.
- Csak néhány barát, aki a biztonságomra ügyel.
Ramona habozott. Minden erıfeszítése ellenére sem látta ezeket a „barátokat”. Gyanította, hogy ha meg akarták volna

58. oldal
 Névtelen
támadni, akkor semmi szükség nem lenne arra, hogy itt legyen ez a nı, és beszéljen vele. Akkor is megtámadhatták
volna, amikor semmit sem gyanított.
- Mondd meg nekik, hogy jöjjenek elı, és álljanak oda, ahol láthatom ıket.
Újabb nagyon élénk zümmögés.
- Nem - mondta a nı. - Úgy értem, nem... nem fognak elıjönni - egyik ujját a fülhallgatóra szorította, és fájdalmas
arckifejezéssel hallgatta az utasítások özönét. - De hajlandóak garantálni a biztonságát, ha eljön, és beszél Heshával.
- Nem fogadok el garanciákat azoktól, akiket nem ismerek.
A nı összevonta a szemöldökét, és a zümmögés ismét felerısödött. Végül kirántotta a dugót a fülébıl, és hagyta, hogy
az eszköz egy dróton lógjon, ami eddig a gallérja alatt rejtızött. A zümmögés nagyon dühösnek tőnt.
- A nevem Pauline Miles. Heshának dolgozom. A barátaim Nosferatuk. İk - és Hesha - garantálják a biztonságát.
Ramona úgy érezte, mintha valahogy idegen pályára tévedt volna. Nosferatu. Khalil találkozott velük. A Kamarilla. A
Gangrelek a Kamarillába tartoznak. Ha itt minden rendben van...
- Oké - mondta végül Ramona.
A fülhallgatóból szünet nélkül áradó dühös zümmögésbıl ítélve Pauline valakit feldühíthetett. De nagyon. Ramona ezt
nagyra értékelte.

1999. augusztus 30., hétfı, este 8:50

Red Hook, Brooklyn
New York városa, New York

Ma éjjel Khalilnak nem volt rá ideje, hogy türelmetlenné váljon, miközben a telefonhívásra várakozik. Tulajdonképpen
meglehetısen felkavarta, hogy ennyire hamar megérkezett. A nap éppen csak lenyugodott, és a Ravnos éppen a
mozdulatlan alvás merevségét nyújtóztatta ki a végtagjaiból, amikor megcsörrent a készülék. Bosszúsan nézett körül,
mert biztos volt, hogy ennyire precíz idızítés csak akkor lehetséges, ha kémkednek utána.
Pillantása érintette a padlón álló aktatáskát. Még mindig az öreg főtıtesthez volt láncolva, és a zár is érintetlennek tőnt.
Ettıl csak még jobban sajnálta, hogy éppen most keresik telefonon. Semmit sem akart most jobban, mint hogy
sóvárogva ismét átszámolja a táskában lapuló bankjegyeket.
Azon az éjjelen az orgazda tippel Liz bebizonyította, hogy megéri a súlyát aranyban, és tegnap éjjel Khalil remek
haszonra tett szert. Talán a kígyó most már kétszeresen megszolgálhatná az értékét vérben is: elıször a vérdíjjal, aztán
a nemesebb Káinita vérrel. Mosolyt csalt az arcára az a gondolat, hogy ıt is megtöri, mint azt a Ventrue csibét. Liz csak
egy újabb nyugati nı volt, aki rászolgált egy jó, és végleges, leckére.
A telefon dallama folytatódott, és Khalil hevesen rázogatva a fejét próbálta előzni az álom fátylát. Felkapta a
készüléket, és megnyomta az IGEN gombot.
- A-ha? - mondta a Ravnos a mobil aprócska mikrofonjába.
- Khalil Ravana? - kérdezte egy hang, akiben Khalil felismerte a Mike-ként ismert Nosferatut. - Igazad volt, Ravnos,
valóban vihar közeleg. Azt hiszem, szükségünk lehet az esernyıdre.
Khalil elmosolyodott. Egy pillanatra eltartotta a telefont az arcától, mert attól tartott, hogy a mosolya annyira hangos,
hogy Mike is észreveszi a vonal túlsó végén. Barmok - gondolta a shilmulo. Most pontosan ott voltak, ahol szerette
volna. Ahová ı irányította ıket. Visszatette a telefont a szájához.
Megpróbált diplomatikus lenni, annak ellenére, hogy ı is, és Mike is jól tudták, hogy most Khalilnál van az elıny. Nos,
megengedheti magának, hogy diplomatikus legyen, hiszen mindketten tisztában voltak azzal, hogy ki fog most diktálni.
- Sajnálattal hallom, hogy gondjaid vannak. Természetesen a fizetség terén megmaradok az ésszerőség határain belül.
Khalil ismét szélesen elmosolyodott. Nem volt szüksége egy oszladozó, Calcutta sarában temetett évezredes vámpírra
ahhoz, hogy könnyedén manipuláljon néhány ostoba vámpírt. Nyilvánvalóan túlbecsülték az egész dolgot az öregek
hatalmáról, és a világ fölötti uralmukról. İ nem tud félvilágnyi távolságból majdnem megfojtani valakit, ahogy azt az
ex-mestere tette vele, amikor legutóbb beszélt Mike-kal. De kinek volt szüksége ilyesmire a mobiltelefonok és a
számítógépek világában? Itt és most az ész legyızheti a vért.
Khalil gratulált magának, amiért az új és jobb vámpírgenerációhoz tartozik.
Mike mondott valamit.
- Mit is mondtál, Mike? - kérdezte rövid habozás után Khalil. - Egy pillanatra elég zavaros volt itt a vétel.
- Azt mondtam, hogy már keressük a kígyót, akit meg akarsz találni, és van is már néhány ígéretes nyom - mondta
Mike még most is annyira udvariasan, mintha a Nosferatut rajtakapták volna a tejfölös bödön mellett. - A nyomok elég
jók ahhoz, hogy szerintem már holnapra megbeszélhetjük a találkozót. Addigra szilárd információim lesznek.
Khalil megrázta a fejét. Sajnálta a szegény Nosferatukat. Annyira kell nekik a gyógymód, hogy megszervezik a
találkozót, mielıtt lenne valami, amivel fizethetnének. Nem baj, Khalilnak most már úgyis más tervei voltak.
- Mike? Ne törıdj most már a kígyóval. Azt hiszem, már rendelkezem minden szükséges információval azon a vonalon.
Nem, azt hiszem, hogy itt most már egy pénzügyi ügyletrıl tárgyalunk. Minıségi infóm van. Biztos vagyok benne, hogy
a fajtádnak van valahol elegendı pénze elrejtve ahhoz, hogy megegyezzünk az árban.
- Tehát egyszerően el akarod adni az... esernyıt? - dadogta Mike.
- Persze, de nem lesz olcsó - mondta Khalil. - Úgy... egymillió dollárba fog nektek kerülni.
- Hőha - kiáltott fel Mike. - Ugye tudod, hogy itt most nem rúpiákról beszélünk?
Khalil habozott, mert egy kicsit lelassította, hogy fejben kell átváltania a pénzt.
- Félmillió.
- Kérlek. Azt hiszem, hogy sokkal közelebb állnánk a megoldáshoz negyedmillióval.
- Nos, igen, de most nem egy hétköznapi esernyırıl van szó - érvelt Khalil. - Itt egy egyedi, természetfölötti típusú
esernyı az alku tárgya.
- Ennyi pénzért egy teljesen jó esıkabátot vehetnénk valahol másutt - mondta Mike. - Mi lenne, ha holnap este
elküldenék valakit negyedmillió dollárral, hogy találkozzon veled? Tízkor jó lesz?
Khalil egy pillanatig izgatottan hallgatott, és úgy tett, mintha az ajánlatot fontolgatná.

59. oldal
 Névtelen
- Rendben, az jó lesz. A csicskásod megtalál a Time Square-en. Biztos vagyok benne, hogy nagyjából tízezer alagút
indul ki onnan szerte a városba.
- Valami olyasmi.
Khalil bontotta a vonalat.

1999. augusztus 31., kedd, éjjel 3:49

Red Hook. Brooklyn
New York városa, New York

Ramona kinyitotta az ajtót. Tekintete találkozott Lizével, és észrevette a megkönnyebbülést.

- Khalil? - kérdezte Ramona. Liz megrázta a fejét.
- Elment. Nem tudom, hová.
Ramona bólintott. Kulcsra zárta maga mögött az ajtót, és gyorsan odalépett a díványhoz, amihez Liz még mindig hozzá
volt láncolva. Liz azonnal benyúlt a párnák közé, kihúzott egy vésıt, és dolgozni kezdett a bilincseken.
- Attól tartok, soha nem lenne jó betörı belılem - mondta. - Egy öreg zár az ajtón, az egy dolog, de ezek... ezeket úgy
készítették, hogy ne törjék fel ıket. Szereztél egy másik reszelıt?
- Még annál is jobbat hoztam - mondta Ramona, és feltartott egy kulcsot.
Liznek leesett az álla.
- Honnan a fenébıl...? - de tágra nyílt szemeiben a csodálkozás gyorsan gyanakvássá változott. - Hesha. Övé a lánc. O
adta neked a kulcsot - Ramona odanyújtotta neki a kulcsot, de Liz nem volt hajlandó elvenni. Nem akarta megérinteni,
sıt, még csak rá sem nézett. - Bármit is mondott neked, hazudott.
- Nézd. Nekem fogalmam sincs errıl az egészrıl - mondta Ramona. - De azt tudom... - ragadta meg Liz csuklóján a
bilincset, és beillesztette a kulcsot a helyére.
A kulcs elfordult. Klikk.
Liz csak bámult a kiszabadult kezére, de nem úgy tőnt, mintha használni akarná.
- Nem bízhatsz benne, Ramona - hadarta. - Csak azért segít neked, mert neki is haszna van a dologból. Vissza akar
kapni - a tudásomért, a szakértelmemért... és az álmokért... nem azért, mert törıdik velem. Mert nem törıdik. Nem
törıdik senkivel. İ csak felhasználja... az embereket, a tárgyakat...
Ramona kinyitotta a bilincset Liz bal csuklóján is. A Gangrel kipróbálta mindegyik zárat, hogy meggyızıdjön arról, hogy
a kulcs mindegyiket nyitja.
- Hé, bébi. Földet Liznek. Nem számít, mit akar Hesha. Szabad vagy.
Liz kétségbeesetten kapkodta a tekintetét a nyitott bilincsek és a szabadítója között. Szemében vörös könnycseppek
kezdtek gyülekezni.
- İ zárt ide, és most ı enged szabadon. Mindig megkapja, amit akar - mondta halkan.
Ramona megragadta a karját.
- Hé. Mit mondtál nekem arról a barátodról, akit Hesha magának akart, akit olyanná akart tenni, amilyenek mi
vagyunk? De te nem hagytad. Emlékszel erre?
Liz pislantott, majd bólintott. Egy vörös könnycsepp gördült le az arcán.
- Akkor nem Hesha kapta meg azt, amit akart - mondta Ramona.
- Nem - felelte Liz, és a hangjába kezdett visszatérni az önbizalom. - Akkor Thompson kapta meg, amit akart. Nem
Hesha.
- Te kaptad meg - rázta meg gyengéden Lizt Ramona. - Te kaptad meg, amit akartál. Talán Hesha A Férfi, de te vagy A
Nı. Igaz? Igaz?
Liz bólintott, és annyi éjszaka óta elıször elmosolyodott. Még nevetett is egy kicsit. Ramona is mosolygott. Ennek a
nınek sikerülni fog. Valahogy sikerülni fog neki. Ramona talán soha nem lesz képes visszahozni Zhavont, de Liznek
sikerülni fog.
Azonban az aggodalom nem tőnt el teljesen Liz arcáról.
- Ne hagyd, hogy irányítson - mondta egyre pergı könnyei és a halódó nevetés között.
- Hé, Hesha csak úgy kaphatja meg, amit akar, ha én is megkapom, amit akarok.
Azonban Ramona tudta, hogy nem lesz éppen ennyire egyszerő, és elgondolkodott az alkun, amibe belement.
Végül már nem volt több idejük a beszédre. Lépek közeledtek. A lépcsıkön.
- Khalil - mondta Ramona. Felkapta a kulcsot, és Liz markába nyomta. - Rejtsd el. Most - és elkezdte visszakattintani a
bilincseket. - Holnap éjjel találkozója lesz - magyarázta - Akkor kell elmenned. Rendben?
Eltartott néhány pillanatig, amíg a Liz felfogta a szavakat. Láthatóan elkeseredett, amiért a láncok ismét a helyükre
kerültek. Aztán bólintott. Miközben Ramona átment a szoba másik végébe, Liz letörölte a könnyeit és felkészült rá, hogy
szembenézzen Khalillal.

1999. augusztus 31., kedd. este 9:45

Time Square
New York városa, New York

Khalil az egyik csiricsáré kirakattal szemben állt a Time Square nyugati oldalán. A kopott és szegényes szex-shoppok és
pornó mozik érdekesek voltak, csakúgy, mint néhány tárgy a kirakatokban, de a Ravnos igazán a saját jövıjének
csillogó kilátásai foglalták le.
Biztos volt benne, hogy a Nosferatu összekötı is itt van már valahol, de Khalil korán érkezett, egyrészt, hogy felderítse
a terepet, másrészt, hogy megmutassa a Nosferatuknak, mennyire laza is ı, és hogy mennyire kézben tartja a
dolgokat. Így majd kétszer is meggondolják, hogy megpróbálják-e átvágni.

60. oldal
 Névtelen
Úgyhogy a neonreklám - ami mindössze azt hirdette, hogy „Óvszer” - kísérteties vörös fényében a shilmulo addig
simogatta tintafekete szemöldökét, hogy takaros kis hegybe rendezıdött a vége. Ezután is folytatta a hanyag
szépítkezést, amíg a szakálla és a bajusza és a göndör haja is tökéletes állapotba nem került. Végül az új fekete
ruházatát kezdte igazgatni - annyira hiper-szuper, annyira ó-lá-lá - de egy pillanat törtrészéig megdermedt, mielıtt
gondatlanul folytatta volna, amit elkezdett.
Belül azonban elkezdett rajta patakokban ömleni a veríték. A tükörként szolgáló kirakatüvegben ugyanis észrevette a
Sabbat vámpír, Jean-Paul képmását. A férfi által felvillantott pengevékony mosoly nagyon beszédes volt, ahogy
megtette azt a néhány lépést, ami még Khaliltól elválasztotta.
Khalil tudta, hogy ez bajt jelent.
- Lám, lám, lám, kit látnak szemeim? - nézett rá kihívóan az üvegbıl Jean-Paul.
Talán ebben a tömegben nem folyamodnak majd erıszakhoz, végül azonban Khalil elnyomta ezt a reményt. Elıször is,
ez a Time Square volt. Másodszor pedig a Time Square New Yorkban volt, abban a városban, ahol a járókelık
bandaháborúvá változtathatnak egy nemi erıszakot.
Nem mintha Calcutta lett volna a legkifinomultabb város, de...
Khalil próbált nyugodtnak és gondtalannak hangzani.
- Jean-Paul. Jól lehet ezen a környéken vadászni? Vagy valamilyen más ügy hozta erre?
Jean-Paul erre még egyszer felvillantotta jeges mosolyát.
- Az már biztos, hogy más ügyben járok erre, Ravnos - mondta.
Khalil továbbra is a Sabbaton tartotta a szemét, de a szeme sarkából még így is észrevette a mozgást. Nem jó hírek.
Felbukkant az állatsereglett, amelyet néhány éjszakával korábban Khalil megjelölt a klubban. A cápa lassan úszott, de
láthatóan vért szimatolt. A macska lágyan lépdelt, és a szemében ragadozó szikra villant. A majom most csendesen
vizslatta az áldozatát. Még a kis kutyus is itt volt, de a farkát most nem húzta a lábai közé. Nem jó jel, egyáltalán nem
az.
Jean-Paul hideg vigyora még hangsúlyosabbá vált.
- Azért jöttünk, hogy... megnézzünk egy elıadást. Úgy tőnik, hogy mostanában vadászszezon van Ravnosokra.
Oh-hó - gondolta Khalil. Tényleg bajban volt. Folytatta a ruhái igazgatását, és a helyére fordította az ónix gyöngyökkel
ékes ezüst láncát a pólójának fekete háttere elıtt.
- Pontosan mit akar ezzel mondani?
- Pontosan azt, amit mondtam - vette fel egy hamisan aggodalmas arckifejezést Jean-Paul. - Az a másik két Ravnos,
akire rábukkanhattunk ebben a városban, eltőnt - sajnos a Kamarilla megelızött minket a cigány jövendımondónál - és
nem történt semmi. Rien. Semmi megtorlás. Hát nem furcsa?
- Nem igazán, te szemétkupac - fordult meg végül Khalil, és egy pillanatig egyenesen Jean-Paul szemébe meredt. De
csak egy pillanatig. A Vértestvérek között veszélyesek lehettek az ilyen pillantások.
Jean-Paul arca elsötétedett, de Khalil folytatta:
- Nem, csak azt várjuk, hogy kiderüljön, ki hiszi azt, hogy büntetlenül ránk törhet, aztán majd külön-külön, a saját
kényünk-kedvünk szerint elbeszélgetünk minden egyes hozzád hasonló seggfejjel. Úgyhogy csak a saját felelıségedre
makacskodj, Jean-Paul. És ez az utolsó figyelmeztetés, ami még így is eggyel több a szokásosnál, de mégis csak te
voltál az, aki elvezetett ahhoz a fincsi Ventrue pipihez, úgyhogy te és a rühes csapatod közei álltok a szívemhez.
És Khalil kitört. Az állatok meglehetısen jól közrefogták, de a Ravnos felidézett egy rövidélető illúziót saját magáról,
amint éppen ott áll, ahol korábban, úgyhogy miközben mozgott, ugyanakkor úgy is látszott, mintha ugyanott állna, ahol
korábban. A káprázat mindössze a másodperc törtrészéig tartott, de ahhoz elég volt, hogy összezavarja a bestiákat, és
Khalilnak sikerül a földre vetıdve átgördülni a cápa lábai között.
Azonnal talpra ugrott, és már futott is, amikor meghallotta a macska hangját:
- Ott megy.
- Miért nem figyeltetek rá? Utána, ostobák - követelte Jean-Paul, aki szintén a Ravnos után vetette magát.
Khalil szálkás volt, és gyors, ráadásul a Calcuttában töltött halandó és halhatatlan éveknek köszönhetıen kiismerte
magát a tömegben is, de ez volt minden elınye. Még nem derítette fel elég körültekintıen a területet, és attól félt, hogy
egyszer egy rossz sarkon fordul be. Azonban nem gondolkodhatott sokáig, mert a macska és a pofátlan kis kutyus elég
gyorsak voltak, és már kezdték is behozni az elınyét.
Néhány gyors forduló után Khalil hirtelen lerohant az úttestre, és átrohant egy kocsisor elıtt, éppen amikor a lámpa
pirosról zöldre váltott. Átcikázott a még mozdulatlan forgalmon az utca hozzá közelebb esı felén, aztán átrohant a
másik felén, mielıtt az autók átszelték volna a keresztezıdés, és elgázolták volna. Az idızítése a lehetı legpontosabb
volt. Több autó is hevesen rádudált, ahogy átvillant közöttük. Nem nézett vissza, hogy lássa, hogy boldogul a Sabbat.
Csak futott tovább, és befordult minden egyes mellékutcába és sikátorba, amit csak látott.
Azonban a kerge futkározás végül egyenesen a bajba vezette: zsákutcába futott. Legalábbis nagyjából. Egy húsz láb
magas szögesdrót tetejő drótkerítés állta útját. A túloldalon folytatódott a sikátor, és belefutott egy fényszórókkal és
indexlámpákkal zsúfolt utcába.
Khalil elkezdett mászni a kerítésen, de rájött, hogy nem lesz elég ideje - nem volt elég nagy az elınye. A karmos kezek
lerángatnák a kerítésrıl, mielıtt felérne a tetejére. Éppen ekkor meghallotta a közeledı lépések visszhangját. Nem volt
idı habozni.
Nekitapadt a falnak, és magára engedte az illúzió fátylát. Lekuporodott, és most már úgy nézett ki, mint egy kupac
rothadó szemét. A hitelesség kedvéért még egy kis megidézett bőzt is hozzátett a szemfényvesztéshez.
És ekkor a Sabbat is színre lépett.
- A pokolba - sziszegte a macska, ahogy csúszva lefékezett a kerítésnél.
- Átmászott? - morogta a cápa.
A macska már félúton járt a kerítésen.
- Szerinted?
Végre Jean-Paul is megérkezett.
- Mindenki másszon át. Most! A vérét akarom!
A többiek tülekedve siettek engedelmeskedni. A macska átcsusszant a szögesdrótok között, leugrott a túloldalon, és
már el is rohant a menekülı nyomában. A többiek sokkal óvatosabban követték, bár a cápa is, és a kutya is megvágták

61. oldal
 Névtelen
magukat a dróttal. A kutya felvinnyogott fájdalmában, de a cápa sztoikus nyugalommal fogadta a sérülést.
- Ellenırizzetek minden lefolyót, és csatornafedıt - kiáltott a sikátor másik oldalán rohanó alárendeltjei után Jean-Paul,
aztán ı maga is megindult a kerítés felé egy szitkot mormolva az orra alatt.
Khalil meggyızıdött róla, hogy a többi Sabbat már nincs a közelben, aztán felemelkedett az illúziójából, és hátulról
Jean-Paulra rontott. Megrázta a bal csuklóját, és egy keskeny penge csúszott a tenyerébe. A másik kezével megragadta
Jean-Paul torkát, és a gyilokpengét újra és újra az áldozat hátába döfte - döfés, aztán egy rántás oldalra.
Jean-Paul szemei elkerekedtek a fájdalomtól, a félelemtıl és a dühtıl. Küzdött Khalil ellen, de a Ravnos szorításából
nem tudott kitörni. Khalil végighúzta az áldozata arcát a kerítésen, és aztán verni kezdte a fejét a téglákba ott, ahol a
kerítés találkozott a fallal. Tompa puffanások töltötték meg a sikátort. A koponya végül megadta magát, és a Sabbat a
földre rogyott.
A mozdulatlan test még el sem érte a földet, amikor Khalil ismét lecsapott.
- A kis hadseregünk nélkül már nem vagyunk olyan kemények, mi?
Nagyra tátotta a száját, és Jean-Paul nyakába mélyesztette az agyarait. Azonnal elárasztotta az édes vér folyama. A
foglya reflexszerően küzdött, hogy kitörjön a szorításából. Khalil abbahagyta az ivást egy pillanatra, hogy néhányszor
az aszfaltba döngölje Jean-Paul fejét. Végül abbamaradt a rángatózás.
Aztán Khalil csak ivott... amíg már nem maradt semmi.

1999. augusztus 31., kedd, este 11:21

A Time Square alatti csatornákban
New York városa, New York

Khalil a Nosferatuval szemben ült az asztalnál, és még mindig kipirultnak és sugárzónak érezte magát. A második
diablerie. Ez olyasmi volt, amihez tényleg hozzá tudott volna szokni.
Vajon nem nézett túl éhes szemekkel a vele szemben ülı Nosferatura?
Éppen a közepén tartott a Hazimel Szeme által okozott sebek gyógyítására alkalmas recept egy saját változatának.
Valahogy egyik társának sem volt jó szaga. A laptopjába gépelı Mike szaga olyan volt, mint Mike-é és... még valami
másé. Egy másik, aki úgy nézett ki, mint egy sebekkel és lógó, látszólag félig gyógyult húscafatokkal tarkított járkáló
tetem, halványan és furcsán ismerıs szagot árasztott. A másik kettı egyszerően bőzlött, de Nosferatuk voltak, és a
találkozó is a csatornákban zajlott, úgyhogy ez nem volt meglepı.
De Khalil öntelt volt, a vér melegében sütkérezett, és a szagok nem okoztak mást, mint egy árnyalatnyi
kényelmetlenséget.
- Tehát, öntsetek bıségesen emberi köpetet a mustármagból és a kerti bazsalikomból készített kenıcshöz - folytatta a
receptet. - A mustár majd kiőzi a mérgezı nedveket, míg a bazsalikom megtisztítja a húst a Szem rosszindulatától.
Kössétek a sebre, és hagyjátok rajta a következı teleholdig. Abrakadabra - nincs többé seb.
- A következı teliholdig? - kérdezte Mike. - Számít valamit, ha az éppen azon az éjszakán van, amikor a kenıcsöt
felvisszük a sebre? Vagy inkább ki kellene várni egy teljes holdciklust?
Khalil töprengett egy másodpercnyit.
- Jobb félni, mint megijedni, úgyhogy én azt mondom, legyen egy teljes holdciklus. Nem szabad játszadozni a Szem
által okozott sérülésekkel - felzabál, ha nem pusztítod el az egészet.
Mike bólintott, és ismét feljegyzett valamit.
- Ennyi?
Khalil hátradılt a székében, és arcán ravasz mosollyal széttárta a karjait.
- Hacsak nincs több kérdésed?
Mike az asztalra emelt egy aktatáskát, kinyitotta, majd odatolta Khalilnak. A Ravnos beletúrt a bankjegykötegekbe.
Nem akart annyi ideig maradni, hogy pontosan átszámolhassa, de úgy vélte, hogy elég pénz volt a táskában ahhoz,
hogy egy ideig mindenféle szükségletet fedezhessen belıle. Beleegyezı bólintás kíséretében ismét lezárta az aktatáskát,
aztán felállt az asztaltól.
- Adjak egy kísérıt, aki megmutatja a kivezetı utat? - kérdezte Mike.
- Tudom az utat - mondta Khalil. - Még találkozunk.
Hetykén meghajolt a szörnyeteg felé, és kiment a katakombákból. Khalil magában kuncogva ment végig a csöpögı
alagutakon. A megtévesztése láthatóan mőködött. Úgy megy el, hogy semmit sem adott ki a kezébıl, és mégis van
250000 dollárja. A Ravnos elképzelte, ahogy a patkányok buzgón elmélkednek azokon a zagyva adatokon, amit eladott
nekik.
Valójában Khalil egy perccel sem akart tovább maradni New Yorkban, nehogy rájöjjenek a turpisságra. Nos, talán még
egy-két pillanatot marad. Még két látogatás - ígérte magának - és sokkal gazdagabban, sokkal erısebben és
lényegesen szabadabban távozik, mint ahogy érkezett.
Az elsı számú látogatásra a lakásban kerül sor, ahol csak rá vár az a drága Setita vér.

1999. szeptember 1., szerda, éjjel 12:37

Red Hook, Brooklyn
New York városa, New York

Liz a kulcsra meredt. Mellette hevert a díványon - és folyamatosan ıt kínozta, attól a dermedt pillanattól kezdve, hogy
Ramona feltartotta a kezében. Minden annyira valószerőtlennek tőnt. A kulcs... Hesha kulcsa... Ramonánál volt... a
nyitott bilincsek... a bilincsek, amelyeket Hesha tett a kezeire, amikor utoljára látta ıt...
A valóság csak akkor követelte vissza a terepet, amikor Ramona visszakattintotta a bilincseket. A valóság - a fogság.
Khalil visszatért, és a kulcsot elrejtette. Liz biztos volt benne, hogy a Ravnos megtalálja a kulcsot, hogy valahogy tudni

62. oldal
 Névtelen
fog róla. Tegnap reggel és ma éjjel, amíg Khalil el nem ment, Liz rémülettıl bénultan ült a helyén, és nem válaszolt sem
a fogvatartója rosszindulatú megjegyzéseire, sem a goromba kérdéseire. Az elmúlt hetekben már úgyis szakértıvé vált
abban, hogy tudomást se vegyen róla. Természetesen a férfi még most is képes volt kisajtolni belıle az információkat,
ha akarta - megfenyegethette, hogy bántani fogja Amyt, vagy hagyja, hogy Liz éhezzen - de most már nem volt semmi,
amire szüksége lett volna a nıtıl.
Már csak az a hideg tekintet maradt... a gonosz éhséggel izzó pillantás.
Liz kényszerítette magát, hogy Khalil távozása után egy teljes fél órát várakozzon, mielıtt elıhúzta volna a kulcsot a
párnák közötti rejtekébıl, aztán letette maga mellé, és úgy bámulta, mint valami szent ereklyét. Azonban az isteni
ajándékokhoz hasonlóan ez a tárgy is lecsupaszította a saját hiányosságait és félelmeit.
Hová fog menni? Az élıholt lét minden éjszakáját itt töltötte... a lakásában... leláncolva. Találnia kell egy másik
menedéket a nap elıl. De Khalil elvette a pénzét.
- Gondolkodj, Liz, gondolkodj.
Elıször furcsának hatott a saját hangja, de azért magához térítette ıt, és beindította a gondolatait. Khalil nem találta
meg a kulcsot a páncéldobozához. Kétezer dollárt tartott ott - ez volt a megtakarított pénze, Azzal álltatta magát, hogy
ez lesz a romantikus jegye egy eltervezett spontaneitáshoz, amikor a tökéletes férfi - ha a tökéletes férfi - feltőnik az
életében.
Elizabeth hangosan, fájdalmasan felnevetett. Nem lesz már semmilyen tündérmesébe illı románc, semmilyen
szenvedélyektıl főtött kirándulás Görögországba, vagy Egyiptomba.
- Édes Istenem, csak Egyiptomot ne.
Ismét felnevetett - valójában nem tudta abbahagyni a nevetést. Aztán pityeregni kezdett. Na ezt azonnal abbahagyta.
Dühös volt saját magára. Letörölte a könnyeit, és mielıtt még rájött volna, hogy mit is csinál, lenyalta a vért az ujjairól.
- Gondolkozz - mondta újra, és nyugalmat erıltetett magára.
Vett egy mély lélegzetet, és próbálta nem észrevenni, hogy milyen furcsa érzést kelt benne a tüdejébe áramló levegı.
Gyorsan az órára pillantott - már így is túl sok idıt vesztegetett el. Ma éjjel túl sokáig habozott... az elmúlt hetekben
pedig túl sokáig volt kiszolgáltatott.
Felkapta a kulcsot, aztán kinyitotta a bilincseket elıször a bal-, aztán a jobb csuklóján. Végül a bokáját is
kiszabadította. Amikor felállt a díványról, hirtelen rátört a félelem - a szinte elkerülhetetlen bizonyosság - hogy Khalil
bármelyik másodpercben visszatérhet. Liz odaszaladt az asztalához - a csataménje, a hatalmas, nyolcpatájú Sleipnir
végrehajtott még egy utolsó hısies tettet - és kihúzta az egyik oldalsó fiókot. Khalil nem fedezte fel, hogy a fióknak
sekély kettıs feneke van. A rejtekhelyen csak két lapos tárgy hevert: egy levél, amely tartalmazta azt a néhány kedves
szót, amit az apja valaha is hajlandó volt írni neki, és a páncéldobozának a kulcsát. Liz kivette mindkettıt, és
begyömöszölte ıket a zsebébe.
Még egyszer körbepillantott a lakásában, és fájdalom hasított a szívébe. Khalil minden pusztító tette ellenére olyan sok
minden volt még itt, ami ı volt - a könyvei, a jegyzetei, a szerszámai. Hogyan is hagyhatná itt az egészet? De nem volt
más választása. Talán a fogsága mégis hasznos volt ebbıl az egy szempontból: ha nem félemlítik meg, és bánnak vele
ennyire rosszul, akkor talán soha nem bírta volna rávenni magát, hogy hátrahagyja mindazt, ami a régi életét
jelentette.
Elszántan az ajtóhoz ment.
De amint az elsı zár felé nyújtotta a kezét, az látszólag saját akaratából, elfordult - a kulcsot kívülrıl fordították el.
Liz rémülten hátrált, miközben a zárak egymás után kinyíltak, és végül feltárult az ajtó.

1999. szeptember 1., szerda, éjjel 12:59

Red Hook, Brooklyn
New York városa, New York

- Akkor baszd meg! - ordított Khalil Lizzel, bár a nı nem hallgatta a szavait.
A nehéz láncokkal lesújtott az irtózatos mérető, és irtózatosan ronda asztalra, mi elfoglalta a szobát. A düh
gyakorlatilag elıgızölgött a szemeibıl.
- Szép, mondhatom szép - suttogta rekedten. - Megiszom a kopasz fekete apucija vérét, és akkor már én irányítom
majd ıt. Kígyó ribanc!
Ismét lesújtott a láncokkal az asztalra.
Aztán járkált egy kicsit a lakásban, végül leült a díványra, és a lábainál hevertek a láncok, amelyek valamikor fogva
tartották Elizabeth A. Dimitrost. Megpróbált megnyugodni, de éppen egy mélyen gyökerezı sürgetés kielégítését
tagadta meg, egy szörnyetegét, ami a gyomrában lakozott, és most dühöngött, mert megtagadták tıle az öreg vért,
amit Khalil el akart venni.
Tehát végül be kell majd érnie Hesha vérével - Khalil Ravana felszabadításának eredményei közül a legértékesebbel. És
Khalil megesküdött a Rakshasa Király heréire, hogy az az idı már nincs messze.
Néhány pillanattal korábban érkezett, de Liz már nem volt itt. És Ramona sem. A Gangrel nem volt itt, amikor hasznát
vehette volna, amikor a Sabbat a nyomában volt. Persze végül kiderült, hogy nem is lett volna rá szüksége.
- İ is bekaphatja. Mostantól csak magára számíthat.
Már éjszakákkal, vagy hetekkel ezelıtt el kellett volna emésztenie azt a ribanc kis kígyót, de azt hitte, hogy lesz még
ideje, hogy megnövelje a hatalmát, és Hesha nyomába eredjen. Most pedig kifutott az idıbıl. Heshának várnia kell egy
másik éjszakáig, de amint megszerezte az öreg kígyó vérét, Liz jobban teszi, ha megtesz mindent, amit kér tıle. Talán
jobb is lesz így. Késıbb majd tényleg elszórakozhat vele.
Miközben üldögélt és füstölgött, Khalilnak lassan feltőnt valami... valami furcsa, valami rendellenes. Mozdulatlanul ült
tovább, és megpróbálta meghatározni, hogy pontosan mi vonta magára a figyelmét. Semmi nem volt itt... aztán megint
feltőnt neki valami.
Valami az árnyékokban. Valaki rejtızködött az árnyékokban. Vagy, amint az késıbb kiderült, nem rejtızködött. Khalil
összpontosított, és fokozatosan felfedezte a fıbejárat melletti sarok sötétségében kuporgó apró, szánalomra méltó

63. oldal
 Névtelen
alakot. A teremtmény inkább tőnt egy koszos patkánynak, mint embernek. A testét ráncos húshurkák alkották, és a
hosszúkás arcában láthatóan mindössze két odvas fog éktelenkedett.
- A rút barátaid úgy döntöttek, hogy szeretnék visszakapni a pénzüket? - kérdezte fenyegetıen Khalil.
A Nosferatu - mert a lény túl groteszk volt ahhoz, hogy bármi más legyen - vadul összerándult, amikor Khalil
megszólította. Remegni kezdett, és hirtelen elég tisztán láthatóvá vált. A Ravnos most kezdte érteni: voltak idık -
amikor még nem volt ilyen öreg és bölcs - amikor túl zavarodott, túl rémült volt ahhoz, hogy olyan trükköket mutasson
be, mint amelyik ma éjjel is megmentette az irháját. A tombolását szemlélı kis csatornapatkánynak hasonló gondjai
voltak - az idegei felmondták a szolgálatot, nem rejtızött el elég jól.
- Rossz idızítés - mondta Khalil.
A teremtmény, aki eddig dermedten állt egy helyben, ezt úgy értelmezte, hogy ideje menekülıre fogni a dolgot. Khalil
ugyanolyan gyorsan talpon termett, megragadta a láncokat, elállta az utat az ajtóhoz, aztán lecsapott a Nosferatura. A
lánc végén függı bilincsek becsapódtak a lény testébe, és vért fakasztottak a lelógó bırredıkbıl. Khalil élvezettel
sütkérezett a fájdalmas sivításban. Most a felfedezett behatolóra zúdította minden frusztrált dühét, amit eddig Liznek
tartogatott.
- Te engedted szabadon a kígyómat? - vicsorogta Khalil, ahogy ismét elborította a dühöngı ırület.
Újra meglendítette a láncot, és a bilincs ezúttal szétzúzta a Vértestvér csuklóját, és félretaszította a sipítozva
lekuporodó teremtmény arcát védelmezı kezeket. Ismét lendített. Khalil elméje hátsó részében tudta, hogy ennek a
teremtménynek valószínőleg semmi köze sem volt Lizhez, de ez most igazán keveset számított. Liz elment. Ramona
elment. Hesha nem volt itt. Tehát a Nosferatunak kell elviselnie Khalil dühének minden erejét. Végül eltőnt minden
racionális kontroll, és Khalil újra és újra lesújtott, amíg a szörnyeteg rángatózva nem feküdt a földön a saját vérében. A
hatalmas szemek nagyrészt eltőntek a feldagadt szemhéjak mögött, de a megmaradt hasítékokon a lény még mindig
Khalilt nézte. A Ravnos közelebb lépett.
- Rossz idıben, rossz helyen - mondta a fejét csóválva.
Aztán még közelebb lépett.

*****

Nemsokára a rühes patkány Nosferatuból csak egy kupac hamu és az emléke maradt meg. Khalil a földön elterülve
élvezte a kellemesen felfújt érzést, ami elborította. Három Vértestvérbıl falatozott az elmúlt két hétben - és ebbıl
kettıt ezen az éjszakán fogyasztott el. Mindannyian alábecsülték - a kékvérő Ventrue pipi, Jean-Monsieur-Seggfej-Paul,
és a patkány. Ez enyhítette valamelyest a Liz szabadulása miatt érzett fájdalmát.
- Hálátlan ribanc - mormolta Khalil, és kinyújtózott a rongyszınyegen, majd megdörzsölte a gyomrát. - Azok után, amit
érte tett...
A legjobb rész azonban még hátra volt. Talán nem éppen most. Khalil már eleget látott New Yorkból, és készen állt,
hogy zöldebb, és csendesebb mezıkre utazzon. Oda, ahol nem akarta mindenki a vérét. De valamikor majd elkapja
Hesha Ruhadzét, és akkor... akkor végre Khalil megízleli a Setita vért.
Ott akarsz heverni, amíg a város összes Nosferatuja felfedezi, hogy mit tettél azzal a szánalmas kis teremtménnyel?
Khalil lassan felkönyökölt. Felvillantott egy szinte részeg mosolyt, és meglóbálta az ujját a levegıben.
- Többé már nem mondhatod meg nekem, mit tegyek - Azonban a mosoly elhalványult, ahogy elgondolkodva
megsimogatta a bajszát. - De igazad van - kászálódott fel a földrıl. - Semmi értelme túlfeszíteni a húrt.
Az aktatáska - és az összes pénze - biztonságban volt, de Khalil képtelen volt megállni, hogy ne szedjen fel a földrıl
egy-egy elgurult győrőt vagy ékkövet, amit a múlt éjjel dühében szórt el. Miközben az apró kincseket gyömöszölte a
zsebébe, hirtelen aggódni kezdett a méretes, durván ember alakú porfolt miatt, ami még mindig a padlón
éktelenkedett. Ha stratégiai visszavonulásba kezd, akkor azzal is nyerhet még néhány órát, ha a szınyeg alá söpri a
patkányfiú maradványait.
Miután néhány percen át kutatott seprő után Khalilnak be kellett érnie egy Dust Busterrel, de végül munkához látott.
Éppen hogy végzett az egyik láb felszippantásával, amikor észrevette, hogy az ajtó nyitva áll - és valaki áll a bejáratnál.
Egy nagyon magas valaki.
Khalil megpördült, és úgy tartotta maga elé a Dust Bustert, mint egy kést. A jövevény tetıtıl-talpig rongyokba, és
tépett, foszladozó ruhákba burkolózott. A férfi - már ha férfi volt egyáltalán - bőzlött a nyers szennyvíztıl. A Calcuttából
érkezı apró emlékeztetı ellenére Khalil nem örült túlságosan, hogy találkoznia kell valakivel - különösen nem örült egy
Nosferatunak.
- Hadd találjam ki - mondta a shilmulo egy egyszerre lefegyverzı és álnok mosollyal az arcán. - Kihagytam egy foltot -
tette le óvatosan a Dust Bustert.
A jövevény éppen ilyen óvatosan elkezdte letekerni magáról a fejét szinte teljesen eltakaró rongyokat. Már néhány
tekerés elég volt ahhoz, hogy kiderüljön, Khalil nem egy Nosferatuval áll szemben.
- Hesha.
A Setita kemény pillantása a padlón éktelenkedı gyanús porfoltról a dívány mellett heverı üres bilincsekre, majd újra
Khalilra vándorolt.
- Ha bántottad...
Nem volt rá szükség, hogy befejezze a mondatot. Khalil könnyedén leolvashatta a szándékait a vádló arckifejezésébıl.
Tucatnyi hazugság suhant át az agyán, de ironikus módon a legjobb esélyei akkor voltak, ha az igazsággal próbálkozik.
- Ez? - intett Khalil a lábánál heverı maradványok felé. - Ennek semmi köze a barátnıdhöz. Egyáltalán semmi. Ne
aggódj emiatt.
Beszéd közben Khalil nemtörıdöm mozgással közelebb oldalgott a hatalmas öreg asztalhoz, ami a legközelebbi fal
legnagyobb részét elfoglalta. Észrevette Liz halványuló illatát, de pillanatnyilag kevésbé aggódott az elveszett Setita
miatt, mint a vele szemben álló másik miatt.
- Én és Lizzie jóban voltunk... vagyunk - tartotta fel keresztbe tett ujjait a Ravnos. - Tudod, mint agaram masala.
Úgy tőnt, hogy a tréfa nem nyugtatta meg igazán Heshát. Természetesen a dzsekijében el volt rejtve egy kés, de
Khalilnak most, hogy Hesha fizikailag is jelen volt, komoly kétségei támadtak a fizikai erıszak hasznossága felıl. Nem
számít az orcáját elborító pír, sem a Vértestvér vitae által nyújtott életerı. A Setita személyes jelenléte annyira -

64. oldal
 Névtelen
lenyőgözı volt.
Alig egy pillanattal késıbb azonban Khalil kedve hatalmasra duzzadt. Ramona lépett be Hesha mögött a nyitott ajtón.
Khalil hagyta, hogy lehulljon róla a hízelgı modor: gúnyosan elvigyorodott, és kihúzta magát.
- Ramona... - mondta gyızedelmesen a shilmulo, és elhúzta az ujját a torka elıtt.
Ramona nekidılt az ajtófélfának, és visszabámult rá.
Khalilnak arcára fagyott a vigyor.
- Ramona, pontosan melyik részt nem érted? - húzta el ismét az ujját a torka elıtt a Ravnos.
- Nagyon sok mindent megértett - mondta Hesha, és fenyegetıen elıre lépett.
Khalilnak nem kellett több bíztatás.
Dacos üvöltés kíséretében a Ravnos megpördült és megragadta a hatalmas asztalt, felemelte a földrıl, és belevágta a
legközelebbi feketére mázolt üvegablakba. Az üveg szilánkokra robbant, és Khalil a rés irányába vetette magát.
Hesha indult volna, hogy útját állja, de a rongyai gátolták a mozgásban. Khalil elviharzott mellette.
Ramonának ezzel szemben nem voltak ilyen gondjai. Már mozgásba lendült, mielıtt az asztal teljesen kirepült volna az
ablakon, és egyenesen Khalil hátára vetette magát... és egyenesen átsuhant rajta. Az ellenállás hiánya miatt elvesztette
az egyensúlyát, és a földre esett. Egyetlen másodperc alatt talpon termett, készen arra, hogy ismét ugorjon... de már
nem volt mire. A magas ablak érintetlen volt. Az asztal a fal mellett pihent. És Khalil nem volt sehol.

*****

- Ez nem ı - turkált a padlón a porban Hesha. - Calebros embere. Egér. Mondtam nekik, hogy ne aggódjanak a pénz
miatt.
- Bár úgy lenne.
A férfi legyızöttnek tőnt - gondolta Ramona. Talán csak a mozgás okozta fájdalom miatt. Hesha még több rongyot
hántott le a testérıl. A válla alatt még most is be volt fáslizva. Némelyik kötést sötétre festette az a valami, ami alóluk
szivárgott. Ramona nem nézte végig, amikor Pauline izzó kurkumát nyomott Hesha néhány sebébe. A Gangrel úgy
érezte, hogy már azzal is eleget tett, hogy elmondta neki, hogyan lehet meggyógyítani a Szem által ejtett sebeket. Elég
szörnyő volt a saját találkozása a kurkumával. Gondolni sem akart arra, hogy ugyanezt a gyógymódot alkalmazták
Hesha egész arcán, a fejének nagy részén, és a testének legnagyobb részén. A Gangrel összerezzent.
Hesha odament a fotelhez, és nehézkesen leült. A kezelés legyengítette, és egy-két perces idıközönként enyhe remegés
lett úrrá a testén.
- Hol van ı? - kérdezte Hesha. Egy-két másodpercig Ramona azt hitte, hogy a fájdalmas arckifejezésben nem csak a
fizikai fájdalom tükrözıdik, de aztán a nyugodt álarc ismét visszakerült a helyére.
- Nem tudom.
Ez lényegében igaz is volt. Ramona nem tudta, nem akarta tudni. Az alku szerint Heshának gondoskodnia kellett arról,
hogy Liz kiszabaduljon. A jó szándék jeleként adta oda a kulcsot Ramonának.
- Legrosszabb esetben te magad is kiszabadíthatod - mondta neki a Setita.
Láthatóan nem számított arra, hogy Ramona szó szerint veszi a szavait. De Liz világosan közölte, hogy többé nem akar
semmit Heshától - még akkor is, ha némileg sóvárogva ejtette a szavakat.
Ramona nem bízott eléggé Heshában ahhoz, hogy Liz közelébe engedje. Az a szegény lány már így is elég szenvedésen
ment keresztül - talán még túl sok szenvedésen is. Azonban Ramona már az elsı találkozásuk alkalmával jobban bízott
Heshában, mint annyi idı után Khalilban. Tehát visszament, és megegyezett a Setitával az alku második felérıl is.
- Most már belátod, hogy Khalil nem volt egy megbízható szövetséges! - mondta Hesha, és sehogy sem volt képes
teljesen eltüntetni az árnyalatnyi bőntudatot a hangjából.
- Nem volt egy nagy meglepetés - vont vállat Ramona.
Közelrıl nézte végig, ahogy Khalil hazudik a Nosferatuknak a Szem sebeinek gyógymódjáról. Hazudott, pedig megkapta
a pénzét - Hesha pénzét.
- Ez egy értékes lecke - mondta Hesha.
- Megérne még kétszázötvenezer dollárt is?
Most elıször, amióta Ramona ismerte, egy mosoly árnyéka kúszott Hesha arcára.
- Ha képes vagy segíteni nekem a Szem felkutatásában, akkor még sokkal többet is megérne.
- Végül is a te pénzed - vonta meg ismét a vállát Ramona.

1999. szeptember 1., szerda, éjjel 1:08

Egy autóban, valahol Brooklynban
New York városa, New York

Elizabeth eléggé lehúzódott az anyósülésben ahhoz, hogy a biztonsági öv belevágjon az arcába. Nem tehetett róla, de
úgy érezte, hogy soha nem szabadulhat ki igazán. Khalil bármelyik pillanatban felbukkanhat az út egyik oldalán, hogy
visszakövetelje ıt, vagy Hesha... Nem - mondta magában. Hesha soha nem tért vissza érte. Feláldozta ıt Rának.
A sofır nem nézett rá. Teljesen az útra összpontosított - sokkal jobban is, mint amennyire a vezetés azt megkívánta.
Még akkor is elıre szegezte a tekintetét, amikor beszélgettek.
- A barátja, Amy, nagyon szeretné látni - mondta Jordan Kettridge.
Liz megrázta a fejét.
- Nem tehetem. Nem találkozhatom vele. Azok után, hogy... ezután már nem.
Amy a rablás után Liz kérésének megfelelıen nem a rendırséget, hanem Kettridge professzort hívta fel. Elmondta neki
azt a keveset, amit tudott, és amikor a professzor megérkezett Kaliforniából, odaadta a Rutherford Ház kulcsait a
lakáshoz. A jó öreg Amy. De Liz nem tudott a szemébe nézni. Nem tudta, hogy képes lesz-e még valaha Amy szemébe
nézni. Még hosszú ideig nem. Ennyit biztosan tudott.
- Értem - mondta Kettridge. Az ujjai szorosan markolták a kormányt.

65. oldal
 Névtelen
Liz a férfit nézte. Biztos volt benne, hogy Kettridge tudja, hogy ıt nézi, de ennek ellenére továbbra is elıre meredt,
mintha nehezére esne szemmel tartani az utat... egyedül csak az utat.
- Meg... megváltoztam - mondta végül Liz. - Olyan vagyok, mint... ık. Mint Hesha.
Ez igaz volt, ugyanakkor nem volt teljesen igaz. Talán vérre van szüksége ahhoz, hogy életben maradjon, de nem volt
olyan, mint Hesha.
- Tudom - mondta Kettridge még mindig az útra meredve. - Én is megváltoztam - A hangja már nem volt annyira
magabiztos, mint amire Liz emlékezett. - Látok... dolgokat. Olyan dolgokat, amiknek a létezését korábban csak
gyanítottam.
Liz hitt neki. Látta a szemeiben, amikor a professzor kinyitotta a lakás ajtaját - a megkönnyebbülést, amikor felismerte
ıt, aztán a hirtelen döbbenetet, amikor valahogy felismerte, hogy mi is ı. Akkor elfordította a tekintetét, és azóta nem
is nézett a szemébe.
- Akkor miért hozott el? - kérdezte Liz.
Kettridge végül mégis csak ránézett, és egy hosszú pillanatig a szemeibe fúrta a pillantását. Amikor ismét visszanézett
az útra, az már nem az elutasítás miatt volt.
- Nem tudom - mondta. - Bízom magában. Bíztam magában. Nem hiszem, hogy ez megváltozott. De talán meg fog.
Elizabeth érezte, ahogy feltörnek a könnyei, és ezúttal nem tudta visszafojtani ıket. Kettridge odanyújtott neki egy
zsebkendıt, ami hamarosan fehérrıl vörösre ázott. Maguk mögött hagytak jó néhány mérföldet.
- Mit mondjak Amynek? - kérdezte végül Kettridge.
- Semmit. Ne mondja el neki, hogy rám talált. Számára halott vagyok - temette a kezébe Liz az arcát. - Vagy mondjon
el neki mindent. Engem nem érdekel. Most nem akarok ezen gondolkodni. Csak azt akarom, hogy... csak azt...
Képtelen volt befejezni a mondatot. Nem tudta. Heshával akart lenni, újra látni akarta ıt. Vissza akarta kapni a régi
életét. Vissza akarta kapni az életét.
- Csak vezessen - mondta halkan.
Kettridge bólintott, és vezetett. El mindentıl, amit Liz valaha is ismert.

1999. október 12., csütörtök, éjjel 3:25

O'Hare reptér
Chicago, Illinois

- Menj a csomagokért.
Sarat vidáman engedelmeskedett.
Összeszorított szájjal Khalil mélyen beszívta a levegıt, és kiélvezte a város illatait, ami mostantól az új otthona lesz -
vagy legalábbis kiélvezte a város repülıterének az illatait, ami mostantól az új otthona lesz. Próbálta figyelmen kívül
hagyni azt a tényt, hogy nem sok igazán egyedi szag volt a környéken. Egyik amerikai repülıtér pontosan olyan szagú
volt, mint bármelyik másik - a fertıtlenítıszer nem tudta elfedni a bezárt étterembıl szivárgó avas zsír bőzét, az
éjszakai járatról leszálló utasok verítékbőze...
Éjszakai járat - Khalil ezt jó ómenként értékelte. Nem mintha kérdéses lett volna, hogy el akarja hagyni New Yorkot.
Különösen, miután egy hónapig lapult egy lyukban Sarat unokatestvérének zöldségesének egyik barátjának a
pincéjében. Az a város egy kicsit... túl forró volt.
És ennek vajon mi az oka?
- Hé, beszélj velem szépen, és akkor idınként tehetek neked egy-egy szívességet - mondta Khalil, és ezzel jócskán
megzavarta a közelben álló fáradt szemő üzletembert.
Miközben Sarat visszafelé iparkodott a három bırönddel - egyik a sajátja volt, a másik kettı pedig Khalilé - a shilmulot
elárasztotta az önelégültség, aminek nem kis mértékben az volt az oka, hogy Chicagóban volt, de ezúttal mégsem volt
belegyömöszölve egy kényelmetlen kis bıröndbe. Senkiként érkezett Amerikába, egy rabszolgaként, és a homlokának
verítékével jobbított a sorsán. Ösztönösen magához szorította az oldaltáskáját. A minden igényt kielégítı flanel holmi
dugig volt készpénzzel - a pénzzel, amit megszerzett, annak ellenére, hogy a Nosferatuk megpróbálták visszaszerezni,
és hogy Hesha is felbukkant egy rövid idıre.
- Hm. Addig kellett volna megölnöm, és meginnom a vérét, amíg megvolt rá a lehetıségem - mondta önmagának
Khalil.
A fáradt szemő üzletember kezdett jól észrevehetıen arrébb oldalazni. Khalil ránézett, és elmosolyodott. A férfi
megdermedt, és minden meggyızı erı nélkül visszamosolygott.
- Most hová, fınök? - kérdezte Sarat, aki szintén az üzletembert nézte, aki azonnal eliszkolt az úton, amint Khalil
figyelme elterelıdött róla.
- Hová? Keress nekünk egy hotelt. És holnap este nekiállunk felderíteni a várost. Mit gondolsz, az unokatestvérednek
tetszene itt?
- Azt mondtad, hogy a telek itt enyhébbek, mint New Yorkban.
- Ó igen - mondta Khalil. - Balzsamosak.
- Akkor Prasadnak tetszeni fog - vigyorgott lelkesen Sarat. - Mindig mondta, hogy New Yorkban túl hideg van.
- Ezt szeretem hallani. Egy héten belül idehozzuk az egész családot, és beindítjuk az üzletet. Tudom, hogy itt mindennél
jobban szeretik a curryt.
Sarat elırement a csomagokkal - amilyen gyorsan csak tudott, anélkül, hogy elejtett volna valamit - és Khalil sokkal
kényelmesebb tempóban követte.
Akár tetszik nekik Chicago, akár nem, Sarat rokonainak az biztosan nem fog tetszeni, amit akkor találnak, amikor
felfeszítik a padlót, hogy bepakolják Ghose nagytestvért. A mozdulatlanságba ütlegelt vámpír helyett ugyanis csak egy
porral teli öreg szıttes szınyeget találnak majd.
De erre a nemes cél érdekében volt szükség - gondolta Khalil, és megnyalta az ajkait.
És ráadásul még nem is állt ellen olyan hevesen, mint ahogy Hesha tette volna.
- Nem lapulhattam abban a pincében végig minden éjjel. És éhes lettem. Mellesleg a kígyó már elvesztette a barátnıjét.

66. oldal
 Névtelen
Egy kis ideig most békén hagyom. Olyan hatalmas szívem van.
Ezt majd észben tartom.
- Igen, tégy csak úgy.
Khalil most már családos ember volt. Magáévá tette Ghose családját - csakúgy, mint a néhai Ravnos vérét - és amíg
Khalil vére kering az ereikben, addig nem fognak túl hangosan panaszkodni a szegény eltávozott Ghose miatt.
A kanyarban elıtte, éppen az üvegfalú terminál elıtt, Sarat fogott egy taxit. Khalil még mindig a flanel táskáját
szorongatva bemászott a hátsó ülésre, és felkészült, hogy kiélvezze az új városát, az újsütető gazdagságát, és az
újdonsült szabadságát.

*****

Mélyen Calcutta alatt egymáshoz koccant néhány ujjhegy, ami alig volt több néhány vékony bırrel borított
csontdarabnál. Hazimel, ha szokása lett volna fizikai jelét adni az érzelmeinek, akkor most talán mosolygott volna ott a
kıbıl faragott trónusán.
Ez a féreg Khalil csodálatosan teljesített. A forróvérő nı, a Gangrel, még mindig elvezetheti Heshát a Szemhez. Csak idı
kérdése volt, hogy Khalil a féktelenségével és a kis játékaival mikor idegeníti el ıt magától, és mikor hajszolja a kígyó
szolgálatába. Annyira kiszámítható. Többé már semmi szükség nem volt arra, hogy a fiatal shilmulo abban a városban
maradjon.
Élvezd csak a fiatalságod éjszakáit, Khalil - gondolta Hazimel. Hidd csak azt, hogy ilyen könnyedén megtörted a
hatalmamat fölötted - mert pontosan ezt szeretnéd hinni. Győjtsd a hús kincseit, ha ettıl biztonságban érzed magad.
Hazimel végül elmosolyodott. És nevetett - de csak kevésre emlékezett a nevetéssel kapcsolatban. A hang, amit a talán
legöregebb még élı Ravnos kiadott a halandó fülek számára inkább egy kínvallatás, mint a vidámság eredményének
tőnt volna. De számára édes volt e hang.

A SZERZİRİL

Kathleen Ryan már 1993 óta dolgozik a White Wolfnak, a White Wolf körül és a White Wolf mellett. Az elsı írásai egy
fiatal, Amanda nevő mágusról a Mage: the Ascension könyv fejezetnyitányaiban jelentek meg. Azóta hízelgéssel és
fenyegetéssel sikerült elérnie, hogy minden lényegesebb Mage kiadványban megjelenjen egy-egy darab Amanda
történeteibıl. Kisajátította magának a Tradition Book: Euthanatos legszórakoztatóbb részeit, és becsempészte a
Changing Breed Book: Kitsune legnagyobb részét a Hengeyokai: Shapeshifters of the East kiadvány végébe. A Klán
regények: Setita volt az elsı regény hosszúságú kiadott munkája. Meg szeretné köszönni a családjának, a Felmentı
Seregnek, John Steele-nek és Stewart Wieck-nek, hogy átsegítették a másodikon: a Ravnoson.

Tartalom:
I. Mester
II. Szolga
III. Báb
A szerzırıl

67. oldal