You are on page 1of 27

A SEBESSÉGVÁLTÓ

1. BEVEZETŐ

A gépkocsinak igen változó sebességgel kell közlekednie, pl. egy


személygépkocsinak a városi zsúfolt forgalom miatt 15—20 km-es óránkénti
sebességgel; az országúton pedig a megengedett 90 km óránkénti sebességet is
eléri. A gépkocsi sebessége és erőkifejtése az út viszontagságaihoz is kell hogy
alkalmazkodjon, jó, sík úton a kereket könnyű forgatni, de rossz úton, és főleg
emelkedőn, a kerekeket nagyobb erővel kell meghajtani.
A gépkocsi motorja tág fordulatszám határok között tud működni és az
említett sebességhatárokat a gázpedál kellő benyomásával el lehet érni, de lassú
fordulatszámnál a teljesítménye igen kicsi. Egy benzinmotor, amelynek
teljesítménye 3200-as percenkénti legnagyobb fordulatszámnál 80 LE, alacsony
fordulatszámnál, percenkénti 1000 fordulat körül, még 25 LE-et sem teljesít.
Tehát hegyre menetnél, mikor a gépkocsi lassan halad, a motor kis
fordulatszáma miatt a teljesítménye kicsi és a legyőzhető emelkedő így csak 5
—8%-os lehet. A közlekedésnek azonban nagyobb, 20—25 % -os emelkedési
utakon is zavartalanul kell végbemennie. Ezt a sebességváltó teszi lehetővé az-
által, hogy a gépkocsi lassú mozgásánál is biztosítja a motor nagy
fordulatszámú működését, vagyis a nagy teljesítmény kifejtését. Ezen kívül a
sebességváltó a gépkocsi gyors indulását, valamint a hátramenetét is lehetővé
teszi. A személygépkocsi sebességváltója 4 vagy 5 előre és 1 hátrameneti
sebesség, tehergépkocsié 6 előre és 1 hátrameneti sebesség kapcsolását teszi
lehetővé. A különböző sebességi fokozatokkal legyőzhető emelkedők
természetesen változók, és a legnagyobb emelkedés legyőzését az a sebességi

1
fokozat biztosítja, amelynél a motor bizonyos fordulatszámánál a kerék
leglassabban forog.

1. ábra.

2. A SEBESSÉGVÁLTÓ KENÉS

2. ábra. A sebességváltómű olajbetöltő nyílása


A-val jelölve; B — az olaj leeresztő nyílás

2
A fogaskerekek kenése szóróolajozással történik. A kenőolajat az oldalt
elhelyezett (A) jelű nyíláson keresztül töltjük be a sebességváltóműbe (2.1.
ábra). Ez a nyílás szolgál egyúttal az olajszint ellenőrzésére is. Az olaj
leeresztése a (B) jelű nyíláson át történik, miután a záródugót eltávolítottuk.
Feltöltési mennyiség: 2 liter, az olaj minősége: ÁFOR HY-COMOL K80 W-90.
Az (A) nyílás záródugóját a B.Vi. 380-01 sz. kulccsal tudjuk eltávolítani. Az
olajszintnek a furat alsó pereménél kell lennie.

3. A SEBESSÉGVÁLTÓMŰ KI- ÉS BESZERELÉSE

Kiszerelés:

3. ábra. Az indítómotor rögzítő csavarjainak kiszerelése

Kössük le az akkumulátort. Az indítómotor 3 rögzítő csavarját vegyük le.


Csavarjuk ki a tengelykapcsoló-kötél három rögzítő csavarját. Oldjuk meg a
sebességváltó 3 rögzítő csavarját a motortömbnél. Támasszuk fel a gépkocsi
elülső részét. Eresszük le a váltóműből az olajat. Ehhez a B.Vi. 380—01 sz.

3
kulcsot használjuk. A meghajtótengelyből a rögzítőrugót a B.Vi. 31B sz.
tüskével üssük ki.
Az elülső tengelyt nyomjuk össze úgy, hogy az emelőt elhelyezzük a lengőkar
alá és a lengőkart felnyomjuk. Az alsó lengőkar tengelye és a lengéscsillapító
rögzítése közé helyezzünk el egy T.Av. 509 sz. merevítőt (4. ábra). Távolítsuk
el a gépkocsiemelőt.

4. ábra. A sebességváltó rögzítőcsavarjainak oldása

5. ábra. T.Av. 509 sz. merevítő elhelyezése

4
Szereljük ki a T. Av. 476 sz. szerszámmal:
— a felső gömbfejet,
— a nyomtávrúd gömbfejét.
A tengelycsonktartót hajlítsuk oldalra, és a féltengelyt húzzuk ki. Ugyanezt a
munkafolyamatot a másik oldalon is végezzük el.
Szereljük le a km-óra meghajtótengelyét. Távolítsuk el:
— a kapcsolórudazat összekötő csavarjait,
— a hátsó sebességváltómű-tartónál a kipufogócső tartócsavarjait.
Egy emelővel emeljük meg a sebességváltómű hátsó részét. Távolítsuk el:
— a hátsó tartóban a sebességváltó műnél levő rögzítő csavarokat,
— a hossztartó merevítőjénél lévő két rögzítő csavaranyát.

6. ábra. A meghajtó féltengely kihúzása

7. ábra. A kapcsolórudazat összekötő csavarzatának, valamint a kipufogócső


tartócsavarjának eltávolítása

5
8. ábra. A sebességváltómű rögzítő elemeinek eltávolítása

A merevítőket szereljük ki. Szereljük le:


— a tengelykapcsoló- védőiemét és az oldalsó erősítés öt rögzítő csavarját,
— a motor és a sebességváltó között levő két darab alsó rögzítőcsavart.
A Sus. 21 sz. berendezéssel süllyesszük le a motort és a sebességváltót, míg a
bal oldali merevítés a csőtartóba ütközik.

9. ábra. A sebességváltóművet és a motort összekötő csavarok eltávolítása

6
10. ábra. A sebességváltómű beszerelése

Felűl rögzítsük a motort, majd alul toljunk egy rudat a motor tartója és a
keresztstabilizátor közé. A sebességváltót óvatosan emeljük ki, nehogy a
tengelykapcsolóba akadjon.

Beszerelés

A beszerelést a kiszerelés fordított sorrendjében végezzük el, közben


ügyeljünk a következőkre:
- a tengelykapcsoló bordástengelyének hornyait MOLARD zsírral kenjük
be.

7
11. ábra. Kapcsolórúd szerelése

— Ugyancsak LIMOLARD zsírral kenjük be a féltengely hornyait.


— A féltengelyben és a kúpkerékben levő furatokat hozzuk egy tengelybe,
hogy a rögzítőszeget be tudjuk ütni a fészkébe.
— A központosításhoz használjuk a B.Vi. 31 B szerszámot.
— A rögzítőszeget tömítőmasszával ellátva kell beütni a furatába.
— A kapcsolórudazat csavarkötését húzzuk meg, miután a sebességváltót a
4. fokozatba kapcsoltuk.
— A tengelykapcsoló holtjátékát a kiemelő-villával állítsuk be, 2,5—3 mm
értékre.
— A sebességváltóművet töltsük fel ÁFOR HYCOMOL K80 W-90 olajjal.

4. A SEBESSÉGVÁLTÓMŰ JAVÍTÁSA

8
A sebességváltómű szétszerelése

A sebességváltóművet helyezzük szerelőállványra. Oldjuk a


tengelykapcsolóház külső rögzítőcsavarjait.
Oldjuk a tengelykapcsolóház belső rögzítőcsavarjait.
Oldjuk a kapcsolófedél rögzítőcsavarjait, és a fedelet vegyük le. A
távolságtartó hüvelyt és a beál-lítótárcsát az előtéttengely golyóscsapágya
mögül vegyük le.
Távolítsuk el a differenciálmű-csapágy gyűrűsanya-biztosítását. Az anyát a
B.Vi. 377 számú szerszámmal oldjuk.
A sebességváltómű-házfelek összekötő csavarjait távolítsuk el, és válasszuk
szét a házat.

Vegyük ki:
— a differenciálművet,

9
— a bordástengelyt,

— a kettős görgőscsapágy rögzítő szegét,

az előtéttengelyt.

5
12.ábra. A
tengelykapcsolóház
belső rögzítőcsavarjainak oldása
Kapcsolószerkezet

10
A B.Vi. 31 B jelű tüske segítségével a rögzítőszeget a 3. és 4.
sebességfokozati kapcsolóvillából eltávolítjuk. A kapcsolórudat a
kapcsolóvillával kihúzzuk (a reteszelőgolyókra és -rugókra ügyeljünk). A két
kapcsolórúd közül a reteszelőtárcsát kiszereljük. Az 1. sebességfokozatot
bekapcsoljuk. A hátrameneti kapcsolórudat, amennyire csak lehetséges, a
kapcsolófedél felé kinyomjuk. Az 1. és 2. sebességfokozati kapcsolórúd és villa
illesztőcsapját a B.Vi. 31 B számú tüske segítségével kiütjük. A kapcsolórudat
és a villát kivesszük (a re-teszelőgolyókra és a rugókra ügyeljünk).

Eltávolítjuk:
— a hátramenetet működtető átkapcsolókart,

— a hátrameneti kapcsolórudat

13. ábra. A kapcsolófedél 514. ábra. A sebességváltómű


levétele a házfelek szétválasztása után

11 16. ábra. A 3 és 4. sebességfokozat


15. ábra. Gyűrűs anya kapcsolóvillájának szerelése
eltávolítása
17. ábra. A sebességváltómű-házfelek 18. ábra. Az 1. és 2. sebességfokozat
szétválasztása kapcsolóvillájának szerelése
Hátrameneti kerék

A hátrameneti kerék biztosítógyűrűjét eltávolítjuk, s a következő


alkatrészeket kiszereljük:
— a tengelyt,

— a fogaskereket,

— a futótárcsát,

— a vezetőperselyt

(a reteszelőgolyókat és -rugókat kivesszük).


Házfelek

19. ábra. A hátramenet kapcsolóvillájának


szerelése

A csapágy futógyűrűjét egy cső segítségével kinyomjuk. A gyűrűs anyából a


tömítőgyűrűt eltávolítjuk.

Előtéttengely

A csapágy futógyűrűjét és a beállítólemezt levesszük. A biztosítócsapot a B.Vi.


39 számú tüske segítségével kiütjük. A tengelykapcsoló-tengelyt az
előtéttengelyről leválasztjuk.

12
A differenciálmű felőli kis golyóscsapágyat a B.Vi. 22 számú lehúzó és a B.Vi.
41 számú szerszám alkalmazásával lehúzzuk. A másik oldalon levő nagy
golyóscsapágyat ugyancsak a B.Vi. 22 számú lehúzóval, de a B.Vi. 47 számú
kiegészítőszerszám segítségével húzzuk le.

Bordástengely

Az 1. és 2. Sebességfokozat szinkronagynál végzendő művelethez egy


olyan villamos fűtő- kályha szükséges, amellyel 250°C hőmérséklet érhető el. A
bordástengelyt az 1. sebességfokozati forgáskeréknél védőpofákkal ellátott
satuba fogjuk. Az 1. sebességfokozatot bekapcsoljuk. A sebességmérő-csiga
biztositását kivesszük, s a sebességmérőt meghajtó csigát a B. Vi. 204 számú
megoldjuk.
Eltávolitjuk:
— a kettős kúpgörgős csapágyat,

— a kúpos távolság beálitásához szükséges távtartótárcsát,


— a 4. sebességfokozat kerekét és szinkron-gyűrűt.

13
20. ábra. Az 1. és 2. fokozat szinkronagyának eltávolítása a T.Ar. 65
lehúzóval

21. ábra. Az 1. sebességfokozat


szinkrongyűrűjének leszerelése

22. ábra. A kúpgörgős csapágy csak a kúpkerékkel együtt cserélhető

14
23. ábra. A csapágy lehúzása a B. Vi. 28 és a B. VI. 48 sz. célszerszámokkal

Leszereljük:
— az 1. sebességfokozat szinkrongyűrűjét,
— az 1. sebességfokozati hornyos tárcsáját,
— az 1. sebességfokozati kereket
A csapágyra egy kapcsot helyezünk fel, úgy, ahogy az új csapágyakat
szállítják, nehogy a görgők kiessenek. Miután a belső csapágy futógyűrúje a
kúpkerékhez szilárdan csatlakozik, e csapágyat csak a tányérral és a
kúpkerékkel együtt lehet kicserélni.

5. DIFFERENCIÁLMŰ

A csapágyat a B.Vi. 28 számú lehúzóval és a B.Vi. 48 számú


kiegészítőszerszám segítségével lehúzzuk. A lehúzókörmöt a tányérkerék felőli
oldalra csak úgy tudjuk felhelyezni, ha a két rögzítőcsavart eltávolítjuk, mert a
kivett csavarokat többé felhasználni nem lehet. A kúpkeréktengely
biztosítócsapját a B.Vi. 31 B számú tüske segítségével kiütjük. Az egyes
alkatrészeket egymástól elválasztjuk.

15
Kapcsolófedél

Eltávolítjuk:
— a sebességmérő fogaskerék vezetőjét és a körtömítést,

— a sebességmérő fogaskerekét,

— az átkapcsolókar rögzítéséről a gumisapkát,

— az anyát az alátéttel.

A B.Vi. 344 számú tüske segítségével a kapcsolószerkezet összekötőjéből a


biztosítócsapot kiütjük. Az egyes alkatrészeket szétvesszük.
Az átkapcsolókar tengelyének biztosítógyűrűjé eltávolítjuk, és a tengelyt
kihúzzuk. A villás rés körtömítését lehúzzuk.
Az összes kiszerelt tömítést, biztosítócsapot é önbiztosító csavart ki kell
cserélni.

6. A SEBESSÉGVÁLTÓMŰ ÖSSZESZERELÉSE

Bordástengely

1. A tányér- és a kúpkerék összetartozása


A tányér- és a kúpkereket a gyártás során eg\ mással összeillesztik és járatják.
Ezért azokat eg\ mástól szétválasztva felhasználni nem lehet. Valc melyik rész
meghibásodása esetén a cserét párosai kell végrehajtani. A tányérkeréken és a
kúpkeré ken azonos jelölést találunk, például: 27 200.
A tányérkeréken esetleg féllelhető egyéb jelzéseke nem kell figyelembe
venni!
2. A kúpkeréktengely és a szinkronagyak összepárosítása
A szinkronagyakat a kúpkeréktengelyhez isme csak gyárilag párosítják.
Vizsgáljuk meg az alkat részeket.

16
24. ábra. A kúpkerék párosító jelzése
— Ha a kúpkeréktengely, a tányérkerék vagy a görgőscsapágy meghibásodik, a
tányér- és a kúpkereket ki kell cserélni. A bordástengelyt, mely a kúpkerékkel
egy egységet képez, rázsugorított görgőscsapággyal szállítják. A
szinkronagyakat ismét fel lehet használni. Meg kell azonban állapítani, hogy
milyen új bordástengely megrendelése szükséges, hogy az a szinkronagyakhoz
megfeleljen. Ehhez a régi bordástengelyt meg kell mérni.
— Ha a szinkronagyak meghibásodtak, cseréljük ki azokat. A bordástengelyt
ismételten fel lehet használni. Itt is pontosan meg kell állapítani, hogy milyen új
szinkronagy megrendelése szükséges, hogy az a bordástengelyhez megfeleljen.
A bordástengelyt ekkor ugyancsak meg kell mérni. A bordástengely megmérése
Mikrométer segítségével két borda külső távolságát megmérjük. A mérést a
kúpos fej mögött A = 60 mm távolságban kell végrehajtani (5.41. ábra). Ha ez
nem lenne lehetséges, a mérést B = 146 mm távolságban eszközöljük. A mért
értékhez adjunk 0,02 mm-t, a kúposság figyelembevételére.

25. ábra. A bordástengely mérési helyei

17
26. ábra. A bordástengely mérése

A mérést több horonypár vonatkozásában kell elvégezni, és a legnagyobb


értéket kell alapul venni.
A szinkronagyak szerelése:
— és 2. fokozatnál 100-120 °C-ra melegítve,

— 3 és 4. fokozatban normál hőmérsékleten.

A szinkrontestek előkészítése

Az 1. és 2. sebességfokozati szinkron test:


Az agy és a tolókerék egymással összeillesztett. Uj alkatrészek esetén a két
alkatrészt egymáshoz viszonyított helyzetükben meg kell jelölni. A jelzést a
kapcsolókarmantyú 2. sebességfokozati kerekének oldalán, vagyis a tolókerék
rézsüs oldalán kell alkalmazni, hogy ily módon a felszereiésután az a
szinkronagyon látható legyen.

27. ábra. A kapcsolókarmantyú jelzése


A két alkatrészt egymástól elválasztjuk és megtisztítjuk. Az agyat villamos
fűtökályhába helyezzük, és 250 °C hőmérsékletre felhevítjük. E hőmérséklet
elérése előtt az agyat felsajtolni nem szabad. A 3. és 4. sebességfokozati
szinkrontest:
18
Az agy és a tolókerék egymáshoz illesztettek. Uj szinkrontest alkalmazása
esetén az egyes alkatrészek helyzetét egymáshoz viszonyítva meg kell jelölni. A
szinkrontestet szétszereljük, megtisztítjuk. A szerelést a következő módon
végezzük el: Az agyra helyezzük:
— a három csúszókát;

— a két rugót (a két rugó végeit ugyanabba a csúszókába helyezzük be úgy,

hogy a szabad végek mindkét oldalon e csúszókák fölé nyúljanak);


— a tolókerekeket a beszerelési irány szem előtt tartásával: a tolókerék
villáshornya az agykivágás ellentétes oldalára kerüljön. A kiszerelésnél
alkalmazott jelzések figyelembevételével összeigazítjuk a tolókereket és az
agyat.

28. ábra A 3. és 4. fokozat szinkronagyának szerelése 4.

A bordástengely összeszerelése

A szinkronrugót úgy helyezzük fel az 1. sebességfokozati kerékre, hogy a


három kivágás fedve legyen.

19
29. ábra. Szinkronagy összeszerelve
A csapággyal ellátott bordástengelyre felszereljük:
— az 1. sebességfokozat kerekét a szinkrongyűrűvel,

— az 1. sebességfokozati kerék hornyos tárcsáját.

A tárcsát elforgatjuk, és egy szerelőékkel megtartjuk. (E szerelőéket egy


kiszerelt hornyos ékből lefűrészelve készítsük el.) A szerelőéket olyan horonyba
helyezzük, amelyben kenőfurat van.
A külső csapágy gyűrű tartókapcsát eltávolítjuk. Az 1. és 2. sebességfokozati
szinkronagyat a villamos kályhából kivesszük, és a helyes szerelési irányban
felhelyezzük. Ennek során
— az egyik horony nélküli belső felületet szerelőékre helyezzük,

— a tolókerékkel egybeeső jelzést felfelé, vagyis a 2. sebességfokozati kerék

vagy az 1. sebességfokozati kerék fogazata felé tesszük (lásd a nyilat).


Az agyat sajtolóval felnyomjuk annyira, hogy az alsó hornyos tárcsánál
ütközzék. Eközben a szinkrongyűrűt jól központosítsuk, nehogy a rugó
megsérüljön. Sajtoló nyomással a szinkronagyat addig terheljük, amíg az lehűl
(a lehűlést sűrített levegővel meggyorsíthatjuk). A sajtolót megoldjuk, a
szerelőéket kivesszük.

30. ábra. 1. és 2. fokozat szinkronagyának felhelyezése


Az 1. és 2. sebességfokozat tolókarmantyúját felszereljük:
— a ferde rész felfelé, vagyis a 2. sebességfokozati kerék felé kerüljön,

20
— a jelzés essék egybe a szinkronagyon levő jelzéssel. A hornyos

tárcsát feltoljuk és elfordítjuk.


A bordástengelyre szerelendő elemek a szerelési sorrendben A szinkronrugót a
2. sebességfokozat kerekére szereljük (ugyanolyan módon, mintáz 1.
sebességfokozat kerekénél). A 2. sebességfokozati kereket a szinkrongyűríível
feltesszük. A hornyos tárcsát feltesszük, és elállítjuk, hogy ily módon az a
kúpkerék fogazatával egybeessék. A 3. sebességfokozat kerekét a
szinkrongyűríível felszereljük. A hornyos tárcsát feltoljuk és elállítjuk. A
hornyos tárcsa rögzítőékét egy olyan horonyba tesszük, mely kenőfurattal van

ellátva.
31. ábra. A 2. és 3. fokozat fogaskerekének felszerelése

A 3. és 4. sebességfokozati szinkrontestet sajto-lóval felnyomjuk annyira, hogy


az a 3. sebességfokozati kerék hornyos tárcsáját érintse. Közben ügyeljünk arra,
hogy:
— a szinkronagy kivágása a 3. sebességfokozat kerekéhez,

— egy kivágás pedig a rögzítőékhez jusson. Figyelem:

A szinkrongyűrű három kivágásának a három csúszókával szembe kell


kerülnie.

Felszereljük:
— a 4. sebességfokozat fogaskerekét a szinkrongyűrűvel,

— a kúpos távolságot állító távtartótárcsát,

21
— a kettős kúpgörgős csapágyat és a sebességmérőt meghajtó csigát.

A bordástengelyt az 1. sebességfokozati kerékkel védőpofával ellátott satuba


fogjuk. Az 1. sebességfokozatot bekapcsoljuk. A sebességmérőcsigát a Mot. 50
nyomatékmérős kulccsal és a B.Vi. 204 számú hosszabbítóval meghúzzuk. A
meghú-zási nyomaték: 10—12 mdaN. A biztosítást még ne végezzük el, mert a
kúpos távolságot még ezt követően kell beállítani. Vizsgáljuk meg, hogy a játék
a 3. sebességfokozat szinkrongyűrű és az agy homlokfelülete között legalább J
= 0,20 mm értékű-e. Ekkor
— a szinkrongyűrűnek az ellenkúpra,

— a fogaskeréknek az agyra kell felfeküdnie. Ezt az ellenőrzést a 4.

sebességfokozat szinkronberendezésénél is el kell végezni.


A 4. fokozat fogaskerekének felhelyezése a szinkrongyűrüvel

32. ábra. A 4. fokozat fogaskerekének felhelyezése a

22
szinkrongyűrüvel

33. ábra. A sebességmérőt meghajtó csiga meghúzása a


Mot.50 sz.nyomatékkulccsal
34.ábra. A 3. fokozat szinkrongyűrűje és az agy
homlokfelülete közötti távolság
ellenőrzése

23
7. MUNKAVÉDELEM

Megfelelő kepén kell legyünk felöltözve egy munka elvégzéséhez.


Amikor egy motrot javítunk akor a motornál a kapotat kikel biztosítani hogy
nehogy a fejünkbe essen, ezzenkivul a kocsit kikel biztosítani hogy ne
mozogjon.
Az alkatrészeket munka utan megkell tisztítani es viszakell teni a helyükre
ezután, amikor az autó kiment a garázsból felkeli seperni.

8.Könyvészet:
• A gépkocsivezető kézikönyve: Sándor László

• Dacia 1300 Javítási kézikönyv

• www.gm-press.com.

• www.audiklub.hu/modules.php?op=mod!oad&name=cikkek&f

ile=leirlO - 29k - 3 máj. 2007

24
• Feuer Ferenc: Gépkocsik karbantartása és javítása, Kiadó: Műszaki

könyvkiadó, 1960

Tartalomjegyzék

1.Bevezető................................................................................................1.
2.A sebességváltó Kenése.......................................................................2.
3.A sebességváltómű Ki- és Beszerelése................................................3.
4.A sebességváltómű Javítása................................................................8.
5.Differencialmű...................................................................................15.
6.A sebességváltómű Összeszerelése...................................................16.

25
7.Munkavédelem...................................................................................24.
8.Könyvészet.........................................................................................25.

26
27

You might also like