V. Megret egy jelentős európai fórumra hívták meg, amelyet 2003.

márciusában tartottak
Zürichben. Fellépéséhez egy nagy termet bocsátottak rendelkezésére.
Nem minden kérdés volt „jószándékú”, ám végül az orosz író tiszteletére mégis egy
nagyszabású fogadást rendeztek.
Kérdés a teremből:
Milyen viszony van Ön szerint az egy hektárnyi nagyságú földterület és az ember
spirituálissá válása között? Lehet, hogy a föld megművelése Oroszország számára tényleg
fontos, de Európában ezeket a gondokat már régen megoldottuk. Mi itt azért gyűltünk
össze, hogy spirituális dolgokról beszéljünk.
V.Megre válasza:
Igen, én egy hektár földről beszélek, az ezen létrehozandó családi birtokról, és vannak, akik
azt gondolják, hogy ez primitív. Komoly tudományokról kellene inkább beszélnünk, mert
hiszen e tekintélyes európai fórumnak éppen ez a fő témája. Ezt én tudom. A szervezők meg
is mondták nekem, hogy e teremben előttem Európában nagy hírnévnek örvendő
reformpedagógusok, filozófusok, híres európai írók ülnek majd, akik szellemi, vagy ha jobban
tetszik „spirituális” dolgokról írnak, de mások is lesznek itt, akik nem kevésbé jelentős
emberek, és akik elvont témákról gondolkodnak. Most viszont éppen azért, mert valóban
felmértem, hogy kik ülnek e teremben előttem, mégis e hektárnyi földről fogok beszélni.
Hölgyeim és uraim, én meg vagyok róla győződve, hogy olyan fogalmaknak, mint a Szeretet-
Szerelem, a Szellemiség, feltétlenül bírniuk kell a maguk megfelelő anyagi, vagy ha tetszik,
materiális megtestesülésével.
Az a hektárnyi földterület, amelyre gondolok, és amelyről Anasztázia beszél, nem csak egy
egyszerű kimért földterület. Ez egy olyan „TÉR”, amelynek segítségével Önök
összekapcsolódnak a Világűrrel. E térre, és általa, Önökre is reagálni fog a Világegyetem
minden égiteste. Barátaikká válnak, segítőtársaikká és alkotó partnereikké az együttes
teremtésben.
Nézzük meg, mi is történik a természet törvényeivel. Vegyük példának a kamilla
„közönséges” virágát. E pici virág is megbonthatatlanul össze van kötve a
Világmindenséggel, a bolygókkal, a Nappal. A virág kibontja szirmait, amikor a Nap az égre
hág és bezárja, amikor nyugovóra tér. Tökéletes harmóniában vannak egymással. A
kilométerek milliárdjai és fényévei sem tudják őket elválasztani egymástól. Együtt vannak: a
hatalmas Nap és a parányi földi virágszál. Tudják, hogy csak és csupán együtt lehetnek a
roppant Világmindenség harmóniájának együttes teremtői.
Nem csak a Napra reagál minden egyes apró földi növény. Ugyanúgy reagál más bolygókra
is, az emberre, az érzései energiájára.
A tudósok kísérletet végeztek. Növényhez, szobában növő virágra érzékelőberendezést
kapcsoltak, a berendezés érzékelő mutatója lejegyezte a legkisebb energetikai impulzust is,
amely a virágból indult ki. Az egyik kutató csak elment mellette, a másik a virághoz ment és
megöntözte, a harmadik a levélke darabkáit tépdeste. A műszerek lejegyezték, hogy amikor a
növényhez az az ember lépett, amelyik tépdeste a leveleit, a növény izgalmi állapotba jutott és
a műszer mutatója kilendült megszokott pályájáról.
Gyakran észlelhető az a jelenség is, hogy a virágok elhervadnak, amikor a gazda elhagyja
őket. Tehát tudjuk, hogy minden növény reagál az emberre. Szereti, vagy nem szereti az
embert. Következésképpen, a növények a szeretet meglétét vagy annak hiányát közlik
bolygóikkal.
És most képzeljék el, kérem, hogy az Önöké egy hektár területű föld „Térsége”. Ez nem
egyszerűen csak egy hektár föld, amelyre eladás céljából burgonyát ültet, hanem ez egy olyan
hektár föld, amelyen Ön egy bizonyos meghatározott tudásszinttel, szellemiségi szinttel
rendelkezve „TEREMTENI-ALKOTNI” kezd.
Tehát van saját területe, amelyen rengeteg növény van. Ezeket a növényeket nem fizetett
napszámosok ültették, hanem közvetlenül Ön, saját maga. Minden egyes növény, minden
egyes fűszál szeretettel fordul Önhöz, hiszen ezek a növények „élő” „lények”, amelyek
képesek arra, hogy a Világmindenség legjobb energiáit összegyűjtsék az Ön számára.
Összegyűjtsék és átadják azokat Önnek. A növények nem csak a Föld energiáival
táplálkoznak. Hiszen tudva lévő, hogy vannak olyan növények, amelyeknek nincs szükségük
földre.
Ötezer évvel ezelőtt az ókori Egyiptomban papok éltek, akik rengeteg különböző vallást
hoztak létre. Ezek a papok egész népeket irányítottat és ők voltak koruk leggazdagabb
emberei is. Pincéik tele voltak arannyal és ékszerekkel megrakott ládákkal, sok-sok titkos
tudományt ismertek, de még a fáraó is hozzájuk járt tanácsért és pénzért. Eközben minden
magas posztot betöltő papnak megvolt a maga egy hektár földje, amelyen nem engedte, hogy
rabszolgák dolgozzanak. Egyiptom ókori templomainak a falain, a papok templomainak a
falán ez állott: „Ne fogadj el ételt a rabszolgádtól!” Ez egy példa.
Tessék egy másik példa: az ókori Rómában a szenátorok parancsot adtak arra, hogy ha a
rabszolga meg tudta művelni a földet, földet kaphasson. De az ilyen rabszolgát egy másik
tulajdonosnak csak a rabszolga földjével együtt volt szabad eladni. Vajon miért adtak a római
szenátorok földet bizonyos rabszolgáknak? S pénzt is, hogy ráadásul azon még házat is
építsenek maguknak? Ennek egyetlen oka volt. Hogy elvigyék tőlük a termés 10 %-át.
Az egyiptomi papok és az ókori Róma szenátorai tudták, milyen élelem kedvező az ember
számára. Azokat a termékeket, amelyeket manapság fogyasztunk, semmilyen esetben sem
lehet ételek elkészítésére felhasználni, mert ezek élettelen anyagok. Hatalmas a különbség
azon gyümölcs között, amelyet egy bokorról tép le az ember és azonnal meg is eszi, és
amelyet a boltban vásárol. A gond nem csak abban van, hogy a bolti fonnyadt, hanem abban,
hogy nincs benne élet, energia. Nem tudja táplálni az emberi lelket. Arról pedig már nem is
beszélek, hogy technokrata világunk olyan fajtájú növényeket hozott létre, amelyek mutánsok.
Ennek okán, ha az embernek nincs egy saját egyhektáros földje, akkor nem is tud honnan
olyan élelmet szerezni, amely méltó hozzá, hiszen „ember”. Igaz, hogy ha van pénze, tud akár
a piacon is zöldséget venni. De vegyék, kérem, figyelembe azt is, hogy ezek a zöldségek nem
az Önök számára nőttek. Egyáltalán nem az ember számára nőttek. Pénzért nőttek.
Nincs olyan betegség, amelyet a Szeretet Tere, az a Tér, amelyet az ember maga, saját kezével
és lelkével hozott létre, ne tudna kigyógyítani.
Az emberek Isten gyermekei. A növényi és az állatvilág, a levegő és a bennünket körülvevő
tér szintén Isten teremtményei. Minden együttesen pedig nem más, mint Isten Szellemének a
megtestesülése. Ha valaki magát magas szellemiséggel rendelkező embernek nevezi, mutassa
meg saját szellemiségének a megtestesülését!
Képzeljük csak el azt, hogy most föntről Isten figyel bennünket. Azt látja, hogy valaki
villamost vezet, gyermekei közül mások épületeket építenek, valaki más az áruházban a pult
mögött áll és árul. Ez elárusító. Ilyen mesterségeket Isten nem teremtett. Ez az állás
rabszolgák számára való. Isten nem akarta, hogy gyermekei rabszolgák legyenek. Isten egy
csodákkal teli világot alkotott, és ezt adta át gyermekeinek. Vegyétek és használjátok! Ehhez
azonban nélkülözhetetlen ezt a csodás világot megteremtenünk. Meg kell értenünk, mi a Hold,
a fű, miért nevezik az egérfarkat egérfaroknak.
Akkor tehát mi is voltaképpen az egy hektáros föld? Egy olyan hely, amelyen az embernek
arca verítékével kell dolgoznia? NEM! Ez az a hely, ahol az embernek egyáltalán nem kell
dolgoznia! Ez az a hely, amelyen keresztül az embernek a „Világot” kell irányítania. Mondják
meg, kérem, ki ad több örömöt Istennek: az az ember, aki a villamost vezeti, vagy az, aki
földecskéjét, bármilyen pici legyen is az, Paradicsommá változtatta? Természetesen az, aki e
parányi földet saját munkájával földi Paradicsommá alakította!
Vajon a mai emberek feltárhatják-e a világűrbe vezető utat? Vajon elkezdhetik-e birtokba
venni a Marsot, a Holdat? Nem! Azért nem, mert akkor ott is megjelennek a fegyverek,
megjelenik a piszok, ott is háborúk lesznek, úgy, ahogy a Földön is. Hiszen az ember azért lett
teremtve, hogy birtokba vegyen más világokat is. Ez azonban csak akkor valósulhat meg,
amikor az ember már megértette, és birtokba vette a Földet. A bolygó birtokba vételének a
módja egyáltalán nem technikai, hanem pszichotelepatikus.
Az embernek meg kell értenie, hogy miben rejlik a Világegyetem valódi szépsége.
Zürichet, Svájc e városát, gyönyörűnek tartják. Ezerszer is elmondhatjuk, hogy gyönyörű. De
mi benne az, ami annyira szép? Igen, nagyon tiszta itt minden. Igen, látszatra sok itt a jólétben
élő ember. De a gyönyörű földet mégis miért borítja aszfalt? Miért az a jó, ha csak néhol –
imitt-amott – vannak zöld szigetek? Hát jó az, ha a város közepén haldoklik a pompás
cédrusfa? Fuldoklik az égéstermékektől. Fuldoklik a kipufogó gázoktól. A cédrusfa haldoklik,
de nem csak a cédrusfa. Bármelyik ember fuldoklik e gázoktól, aki a városban él vagy áthalad
rajta.
El kell gondolkodnunk azon, hogy mit hoztunk létre a Földön. Egyszerűbben is el lehet
mondani: vegyünk mindnyájan egy kis földterületet, szedjük össze minden erőnket, teljes
szellemiségünket és hozzunk létre egy icipici, de konkrét édenkerti szegletet! Ha ezt Ön
megteszi, e parányi földdarabot a hatalmas Bolygón virágzó kertté változtatja megtestesítve
közben saját szellemiségét, ahogy azt Isten is tette. Ha ezt majd különböző országokban
milliók megteszik, akkor az egész Világ egy hatalmas virágokban pompázó KERTTÉ változik
és nem lesz háború, mert az emberek milliói ezzel a csodálatos alkotó-teremtéssel lesznek
elfoglalva. Ha pedig az oroszok Svájcba vagy Németországba mennek is, akkor ezt majd
csupán azért teszik, hogy a pompázatos élő oázisokat élvezzék, bennük gyönyörködjenek,
hogy az igaz szellemiség megtestesülésében szerzett tapasztalatokat az ott élő embertársaikkal
kicseréljék.
Oroszország, sajnos, most inkább a nyugathoz szeretne hasonlítani. Amikor az orosz
politikusok a nyugati országokról beszélnek, beszédjeikben olyan kifejezéseket használnak,
mint: magasan fejlett, civilizált. Arra buzdítják az embereket, hogy ne csak utolérjék a
nyugatot a lehető leggyorsabb időn belül, hanem hagyják is el. De ez csak abban az esetben
történhet meg, ha a fordított irányba futunk.
Egyáltalán nem akarom kisebbíteni vagy sértegetni az Önök nyugati civilizációját. Hiszen
nekünk, ha a szellemiségről beszélünk, őszintének kell egymással lennünk. A szellemiséget
nem lehet csak az anyagi javak bőségével, a technikai vívmányokkal mérni. Az emberiség
fejlődésének ilyen egyoldalú, technokrata útja az emberiséget elkerülhetetlenül a szakadékba
juttatja. Önök, akik itt összejöttek, ezt kétségtelenül elismerik. Ha így van, akkor azt is el kell
ismerniük, hogy előttünk a szakadék felé elsőként Önök futnak, de mi Önök után futunk.
Próbáljanak megállni, kérem, elgondolkodni azon, hogy mi is történt a világunkkal. Ha ezt fel
tudják ismerni, kiáltsák az Önök mögött futóknak: Álljatok meg! Ne fussatok, itt szakadék
van és mi már a széléhez értünk! Keressetek más utat!
Mi mindannyian, akik belehallgattunk a szívünk dobogásába, a szellemiségről, spiritualitásról
szóló szavak hangoztatásától azok megtestesítésére kell áttérnünk. Egy hektár föld a Földön,
mint bolygón, csak egy pici, parányi pont. De a pontok milliói virágzó KERTTÉ változtatják
az egész bolygót. A virágszirmok trilliárdjai, a gyermekek vidám kacaja és az idősebbek
boldog mosolya így tudósítja majd a Világegyetemet:
A földi emberek készen állnak a nagy „Együttes Teremtésre”.
Várunk téged, Ember, – válaszolják a világmindenség bolygói, égitestei, – várunk téged, te
Istenhez méltó, Isteni Gyermek!
A hatalmas transzformáció kezdetét a Földön a mi évezredünk indította el. Több ezer orosz
család már saját hektár földje felé törekszik. Az apa és az anya, akik valóságban alakítják ki
gyermekeik számára a Szeretet Terét, szellemibbek, mint a leghíresebb bölcsek, akik a
szellemiségről csak beszélnek.
Gyönyörű illatozó virágként, ízes-zamatos gyümölcsű faként nőjön ki a Földből minden egyes
ember Szelleme, és ez legyen a bolygónk minden egyes hektárján!
(Miután e szavak elhangzottak, a teremben egy ideig néma csönd honolt, majd utána hatalmas
tapsorkán harsant föl!)