Magyar történelmi

emlékek
É RTE KEZ É SE K

A Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutató-

Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról

központ Történettudományi Intézetében működő Középkori
Magyar Gazdaságtörténet Lendület Kutatócsoport második ta-
nulmánykötetében közreadott, szerteágazó témákat feldolgozó

HATALOM, ADÓ, JOG

tanulmányok mindegyike szorosabb vagy lazább szállal kötődik
a középkori magyar gazdaságtörténethez. Éppen ezért nemcsak
a városi adózás vagy a pénzügyigazgatás intézményeinek és sze-
replőinek története villan fel, hanem az Árpád-korban használt
Gazdaságtörténeti tanulmányok

HATALOM, ADÓ, JOG

mérlegek és mérlegsúlyok vagy a bányavárosok lakóinak lelki
életét meghatározó szentkultusz vizsgálata is. A kötet lapjain
megelevenedik a középkori élet sokszínűsége: az akkor élt embe-
a magyar középkorról
rek mindennapjai, használati tárgyai, gondolkodásmódja, vala-
mint az a szűkebb és tágabb tér, amely keretekbe foglalta életüket,
a piactól a városon és a megyén át a Magyar Királyság egé-
széig, sőt annak határain is túl. Az ország ezer szállal kötődött
környezetéhez, külföldi luxustárgyak éppúgy eljutottak a Kárpát-
medencébe, mint ahogy a magyar föld kincsei is utat találtak
Európa piacaira. A kötet olvasóját avatott szakemberek – történé-
szek, régészek, numizmaták és művészettörténészek – kalauzol-
ják el egy régmúlt kor világába.
A kutatócsoport előző tanulmánykötete Pénz, piac, posztó.
Gazdaságtörténeti tanulmányok a magyar középkorról
címmel jelent meg 2016-ban az MTA BTK TTI kiadásában.

Ára: 4290 Ft
 TARTALOM

Előszó . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 7

A KIRÁLYI HATALOM SZEREPE A GAZDASÁGI ÉLETBEN

Neumann Tibor: „Minden időkben kegyelmes uratok kívánunk lenni”.

A királyi városok adóztatása a 15. század végén . . . . . . . . . . . . 13
Weisz Boglárka: A jászok adózása a középkorban . . . . . . . . . . . . . . . 107
Rosta Szabolcs: Árpád-kori kézi mérlegek Pétermonostorán . . . . . 125
V. Székely György–Tóth Csaba: Régészeti adatok
az Árpád-kori mérlegsúlyok csoportosításához . . . . . . . . . . . . . . 155
Skorka Renáta–Weisz Boglárka: A porosz kapcsolat. Johann
Falbrecht és David Rosenfeld a magyar pénzügyigazgatásban . . 181
Gál Judit: A dalmáciai városok és az egyházi földadományok.
Az adományok szabályozásai és ezek hatása
a magyar királyi politikára a 12–13. században . . . . . . . . . . . . . . 209
Szende Katalin: Nundinae seu forum annuale.
Sokadalomtartási engedélyek Nagy Lajos várospolitikájában . . . 231
Kovács Viktória: Korábbi adományok elve. Vezérfonalak
az Anjou- és a Zsigmond kor vámjogi ítélkezési gyakorlatában . 263
Szilágyi Magdolna: Utakról és utazókról.
Középkori magyar királyok intézkedései az utakról
és az utazókról a 11–14. században . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 283

A VÁROSOK SZEREPE A GAZDASÁGI ÉLETBEN

Gönczi Katalin: A szász-magdeburgi jog hatása a középkori

Magyar Királyságban. Autonómia és jogi transzfer . . . . . . . . . . . 303
Skorka Renáta: Ki dolgozzék más helyett?
A budai jogkönyv 65. artikulusának tanulságai . . . . . . . . . . . . . 321
Kádas István: Kölcsönös haszon. Eperjes, Bártfa városok
és a Sáros megyei kisnemesség a középkor végén . . . . . . . . . . . . 337
Uhrin Dorottya: Szent Katalin és Borbála,
a felvidéki bányavárosok védőszentjei . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 369
Lővei Pál: A „sárkánylovagok” kőfaragója.
Egy 15. századi szobrász-vállalkozó műhelye Budán . . . . . . . . . 387
Adrian Andrei Rusu: A késő középkori kelet-magyarországi elit
ingóságai. Társadalomtörténeti tanulságok . . . . . . . . . . . . . . . . . 487
Benda Judit: Kis középkori kalmárbolt-tipológia . . . . . . . . . . . . . . . . 511
Kolláth Ágnes–Tomka Gábor: A győri Széchenyi tér
topográfiája. Az Árpád-kortól a kora újkor kezdetéig . . . . . . . . . 551

Földrajzi- és személynévmutató . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 571

WEISZ_KÖNYV.indb 5 6/27/2017 3:27:35 PM

 GÁL JUDIT*

A dalmáciai városok és az egyházi

földadományok
Az adományok szabályozásai és ezek hatása a magyar
királyi politikára a 12–13. században

A dalmáciai városok egyházainak az Árpád-kor folyamán a magyar királyok

és a szlavón hercegek több adományt juttattak, mára ezek közül harminc-
nyolcról maradt fenn írásos forrás. Az adományok között a dalmáciai érseksé-
geknek, püspökségeknek, monostoroknak és kolostoroknak juttatott új ado-
mányok mellett a korábbi privilégiumok megerősítéseit is megtaláljuk. Jelen
tanulmány célja, hogy az uralkodói adományokat a városoknak az egyházzal
való viszonyán és az egyházaknak a városi társadalmon belül betöltött szere-
pén keresztül vizsgálja meg, ezen keresztül mutatva be a magyar királyi hata-
lomgyakorlás jellemzőit Dalmáciában. A felölelt csaknem két évszázad lehe-
tőséget ad arra, hogy rávilágítsunk az uralkodói politika változására a dalmá-
ciai városok irányában, megmutassa, hogyan alakult át az egyház helye a vá-
rosokon belül, illetve a kommunális fejlődés és az ezzel járó városi szabályo-
zások hogyan befolyásolhatták a királyi és hercegi adományok sorsát. A ta-
nulmány első fejezetében a vizsgált adományokat mutatom be, ezt követően
azok időbeli és térbeli jellemzőivel, az adományok tartalmával, azoknak a
magyar udvar és a városok közötti kommunikációban betöltött szerepével
foglalkozom, végül pedig az egyház városon belüli helyén és a városoknak az
egyházi adományokra vonatkozó szabályozásain keresztül azt vizsgálom
meg, hogyan viszonyult a királyi udvar a helyi társadalmi és gazdasági válto-
zásokhoz. Bár a 12–13. századi források egy részének pusztulása miatt óvatos
következtetéseket vonhatunk le a királyi és hercegi adományok tendenciái
kapcsán, a csaknem negyven vizsgált forrást tartalmazó korpusz alkalmas
arra, hogy bemutassa a királyi udvar dalmáciai városokkal kapcsolatos politi-
kájának a változását az egyházak és a városi közösségek vonatkozásában.

* A szerző az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar Történelem Segédtu-

dományai Tanszék tudományos segédmunkatársa (galjudit@caesar.elte.hu). A tanulmány el-
készítését a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal – NKFIH, K 115896. számú
pályázata, valamint a Horvát Tudományos Alap (Hrvatska zaklada za znanost) Izvori, priruč-
nici i studije za hrvatsku povijest od srednjeg vijeka do dugog 19. stoljeća - Sources, Manuals
and Studies for Croatian History from the Middle Ages to the End of the Long Nineteenth
Century (IP-2014-09-6547) című projektje támogatta.

209

WEISZ_KÖNYV.indb 209 6/27/2017 3:27:52 PM

 GÁL JUDIT

A megvizsgált uralkodói és hercegi adományok

Az első, dalmáciai egyháznak juttatott magyar uralkodói adomány Könyves

Kálmán nevéhez fűződött, akit 1102-ben Horvátország és Dalmácia királyává
koronáztak Tengerfehérvárott.1 Noha Zára ekkor nem állt még magyar fenn-
hatóság alatt, a király a koronázás alkalmával megerősítette az ottani Szűz
Mária-monostornak korábbi privilégiumait.2 Az Észak- és Közép-Dalmáciá-
ban található városok — köztük Spalato, Zára és Trau — elfoglalására 1105-ben
került sor.3 Ekkor Kálmán megerősítette a traui püspökség4 és a zárai Szűz
Mária-monostor privilégiumait,5 illetve utóbbinak egy, a mai napig fennálló
torony építésére tett adományt.6 Feltételezhetjük, hogy a dalmáciai városok
elfoglalásakor a király a zárai püspökség és a spalatói érsekség kiváltságait is
megerősíthette, ám azokról nem maradt fenn forrás. Mindezek mellett II.
Géza egy 1143-ban kelt okleveléből ismert, hogy Kálmán a Szűz Mária-egyhá-
zat — ami nem azonos a fenti zárai monostorral — a spalatói érsekségnek
adományozta.7 Ennek az adománytételnek az időpontja bizonytalan, annyi
feltételezhető csak, hogy 1105 után került rá sor. Ezt az adományt később Kál-
mán fia, II. István is megerősítette, valószínűleg 1124–1125 körül, amikor idő-
legesen visszafoglalta Spalatót Velencétől.8 Ugyanezt az adományt II. Béla is
megerősítette, nem sokkal Gaudius érsek 1138. évi megválasztása után.9
Uralkodása alatt II. Géza a spalatói érsekségnek három alkalommal adott
privilégiumot a fennmaradt források szerint. 1143-ban megerősítette az érsek-
ség privilégiumait a már említett Szűz Mária-egyházzal kapcsolatban.10 1158-
ban a spalatói érsekségnek adományozta a Szent Bertalan-egyházat, a Szent
István-egyházat, valamint a Szent Mózes-egyházat.11 1161-ben a magyar ural-

 1 Pauler Gyula: A magyar nemzet története az Árpád-házi királyok alatt I. Budapest 1899. 214–215.
 2 Codex diplomaticus regni Croatiae, Sclavoniae et Dalmatiae. I–XVIII. Ed. Tadija Smičiklas.
Zagreb 1904–1934. (a továbbiakban CDCr) II. 9.
 3 Makk, Ferenc: The Árpáds and the Comneni. Political Relations between Hungary and Byzan-
tium in the 12th Century. Budapest 1988. 14.
 4 Farlati, Daniele: Illyricum sacrum IV. Venezia 1769. 314.; Gligo, Vedran – Morović, Hrvoje: Legen-
de i Kronike. Split 1977. 119.
 5 CDCr II. 15.
 6 A felirat szövege: ANNO INCAR[NATIONIS] . DOMINI . N[OST]RI . IE[S]V . CHR[IST]I . MIL[-
LESIMO] . C . V. POST VICTORIAM ET PACIS PRAEMIA . IADERAE INTROITUS . A DEO
CONCESSA // PROPRIO SVMPTV . HANC TVRRI[M] S[AN]C[T]AE MARIAE . UNGARIAE .
D[AL]MAT[IAE . CHROA]TIAE . CONSTRVI . ET ERIGI // IVSSIT REX COLLOMANNVS. Lásd
Marković, Miroslav: Dva natpisa iz Zadra. Zbornik radova Srpske akademije nauke 36. (1953) 101.
 7 CDCr II. 54.
 8 Makk, F.: The Árpáds i. m. 21.
 9 CDCr II. 47.
10 CDCr II. 54.
11 CDCr II. 87–88.; A szintén 1158-ra datált, Srenine spalatói érsekségnek való adományozására
vonatkozó hamisítványról lásd Supetarski kartular: iura Sancti Petri de Gomai. Prir. Viktor No-
vak, Petar Skok. Zagreb 1952. 62.; Šišić, Ferdo: Priručnik izvora hrvatske historije. Dio I. čest 1.
Zagreb 1914. 580–581.

210

WEISZ_KÖNYV.indb 210 6/27/2017 3:27:52 PM

 DALMÁCIAI VÁROSOK

kodó a spalatói egyháznak egy ma már nem azonosítható területet adott Salo-
nában, amelynek nyoma csak a 17. századi dalmáciai történész, Johannes Lu-
cius jegyzeteinek köszönhetően maradt meg.12 Ez utóbbi adományt13 és a
spalatói érsekség privilégiumait 1163-ban III. István is megerősítette.14 Szin-
tén III. István nevéhez köthető a tengerfehérvári Szent János-monostor privi-
légiumának a megerősítése 1166-ban.15 Őt követte a sorban III. Béla 1188-ban,
amikor az udvarába utazó zárai követek kérésére megerősítette ugyanennek a
monostornak a birtokait.16
1197 fordulópontot jelentett a magyar uralkodói politika szempontjából
Dalmáciában. Miután III. Béla magyar uralkodó elhunyt 1196-ban, trónját idő-
sebbik fia, Imre örökölte, míg fiatalabbik fia, András herceg az apja által terve-
zett és véghez nem vitt kereszteshadjárat ígéretét, illetve az azt fedezendő
anyagi javakat kapta örökségül. András herceg azonban fegyverrel fordult
testvére ellen, és 1197-ben a szlavóniai Macskinál legyőzte az uralkodót, majd
azt követően Horvátország és Dalmácia ura lett.17 Imre haláláig, 1204-ig a dal-
máciai városok a két testvér viszályának egyik kulcsterületévé váltak, ami az
egyházi adományok számára és azok jellegére is hatással volt. 1198-ban Imre
király megerősítette a zárai érsekség privilégiumait, amelyeket az újonnan
megválasztott Manzavini Miklós érsek kérhetett az uralkodótól.18 A privilégi-
umokkal azonban számos gond merült fel: valójában a zárai egyház sohasem
volt azok birtokában, így az érsek félrevezette a magyar uralkodót annak ér-
dekében, hogy növelje a zárai egyház és saját maga befolyását is. Manzavini
Miklós ugyanis arra próbálta rávenni Imrét, hogy a spalatói érsekséghez tar-
tozó nonai és scardonai püspökségeket erősítse meg a zárai egyház suffra-
ganeus egyházaiként. Imre végül a spalatói káptalan tiltakozására a spalatói
érsekség jogait ismerte el.19 Ugyanebben az évben András herceg megerősítet-
te a spalatói érsekség privilégiumait a salonai Szent Mózes- és Szent István-­
egyházak,20 illetve a fárói püspökség feletti fennhatósága kapcsán,21 valamint
megerősítette a tengerfehérvári Szent János-monostor kiváltságait is,22 ahogy
azt III. István és III. Béla tette korábban. 1200-ban Imre király is hasonló­
képpen cselekedett.23 Ugyanebben az évben András herceg megerősítette a

12 Horvát Tudományos és Művészeti Akadémia Levéltára, (a továbbiakban AHAZU) LUCIUS

XX–12/14. fol. 40.
13 Uo.
14 CDCr II. 96–97.
15 CDCr II. 106.
16 CDCr II. 225.
17 Szabados György: Imre és András. Századok 133. (1999) 94.
18 CDCr II. 310.
19 CDCr II. 310–311.
20 CDCr II. 308–309.
21 CDCr II. 309–310.
22 CDCr II. 293.
23 CDCr II. 358.

211

WEISZ_KÖNYV.indb 211 6/27/2017 3:27:52 PM

 GÁL JUDIT

traui püspökség jogait a Szent Vitalis-egyház fölött,24 valamint a Dub nevű

területet a pašmani Szent Kozma és Damján-monostornak adta.25 Lehetséges,
hogy a Szent Vitalis-egyházra vonatkozó adományt András királyként is
megerősíthette 1205 és 1210 között, erre utalhat egy Máté nevű tengermelléki
bán által kiadott oklevél 1210-ből, amely e terület kapcsán András adományá-
ról mint királyi adományról beszél.26 A fentiek mellett Imre és András is ado-
mányt tett a spalatói érsekségnek Bijaćról és Gradacról 1202 decembere előtt,27
valamint Imre 1200 és 1204 között a salonai Jadro folyó mellett malmokat ado-
mányozott a spalatói egyháznak.28
II. András uralkodóként 1207-ben megerősítette a spalatói érsekség privi-
légiumait,29 majd 1210-ben a tengerfehérvári Szent János-monostor kiváltsá-
gait.30 1217-ben megerősítette a traui püspökséget Bijać birtokában,31 és még
abban az évben, amikor keresztes hadjáratára indulva Dalmáciában tartózko-
dott, salonai területeket adományozott a spalatói érsekségnek.32 Kálmán szla­
vón herceg 1226-ban, — röviddel az után, hogy méltóságát elnyerte és Dalmá-
ciába látogatott — Dridet a traui püspökségnek adományozta,33 és ezt az ado-
mányt II. András is megerősítette 1227-ben.34
Amikor a tatárjárás elől IV. Béla Dalmáciába menekült, szintén megerősí-
tette Kálmán Dridre vonatkozó adományát.35 Ebben az időben a magyar ural-
kodó újra megpróbálta a hatalma alá vonni a negyedik keresztes hadjárat óta
velencei birtoknak számító Zárát,36 és ebben az évben megerősítette az ottani
Szent Chrisogonus-monostor kiváltságait.37 Két évvel később, a spalatói ér-
sekségnek adományozta Cetina zsupániát, és az adományozás során külön
kiemelte Ugrin spalatói érsek személyét mint a királyi kegy kedvezménye-
zettjét.38 Az adományozás körülményeiről meg kell jegyezni, hogy Trau és
Spalato között az 1240-es évek elején háború tört ki, míg előbbi várost az ural-
kodó és a szlavón bán is támogatta, addig Spalato Ninoslav boszniai bánnal és
András humi kenézzel kötött szövetséget.39 1244-ben Türje nembeli Dénes

24 AHAZU, LUCIUS XX–12/14. fol. 27–28.

25 CDCr II. 357.
26 AHAZU, LUCIUS XX–12/11. fol. 28–29.
27 CDCr III. 16.
28 Thomae archidiaconi Spalatensis Historia Salonitanorum atque Spalatinorum pontificium.
Eds. Damir Karbić, Mirjana Matijević-Sokol, James Sweeney. Budapest 2006. (a továbbiakban
Historia Salonitana) 140.
29 CDCr III. 70–71.
30 CDCr III. 99–100.
31 AHAZU, LUCIUS XX–12/13. fol. 29.
32 CDCr III. 160.
33 CDCr III. 258–259.
34 CDCr III. 278.
35 CDCr IV. 153.
36 Klaić, Nada – Petricioli, Ivo: Zadar u srednjem vijeku do 1409. Split 1976. 159–160.
37 CDCr IV. 163–164.
38 CDCr IV. 243–244.
39 Novak, Grga: Povijest Splita I. Split 1957. 111–112., 118–121.; Historia Salonitana 341.

212

WEISZ_KÖNYV.indb 212 6/27/2017 3:27:52 PM

 DALMÁCIAI VÁROSOK

szlavón bán seregei legyőzték a spalatóiakat, és IV. Béla azt várta el a várostól,
hogy a csázmai prépostot, a domonkos rend tagját, Csák nembeli Ugrint vá-
lasszák meg érseküknek.40 1245-ben az uralkodó Ugrin érseket nevezte ki a
város comesének is.41 A 13. század második felében az uralkodói adományok
száma jelentősen csökkent, három közül kettő a nonai püspökségnek jutott. V.
István 1272-ben megerősítette a püspökséget Lika zsupánia birtokában,42
majd ugyanebben az évben az uralkodó megerősítette Roland szlavón bán
Četiglavacra vonatkozó adományát is.43 Az utolsó ismert, egyháznak juttatott
királyi privilégium a vizsgált korszakból IV. László király nevéhez köthető,
aki 1285-ben zárai domonkos Szűz Mária-kolostornak juttatott adományt test-
vére, Erzsébet kérésére.44

Az uralkodói adományok időbeli jellemzői

A vizsgált időszak uralkodói és hercegi adományainak időbeli eloszlása kap-

csán az első szembetűnő jelenség, hogy míg Könyves Kálmán tizennégy évig
tartó dalmáciai uralmához öt ismert adomány köthető, addig az őt követő
mintegy nyolcvan évben, Imre uralkodásának kezdetéig, összesen kilenc
uralkodói privilégium jutott a dalmáciai egyházaknak. Ez az aránybéli kü-
lönbség valószínűleg két okkal is magyarázható. Egyrészt Kálmánnak koro-
názása és a dalmáciai városok elfoglalása után meg kellett szilárdítania a ha-
talmát a térségben. Ezt részben a földrajzi, részben a terület politikai adottsá-
gai miatt katonai erő helyett kedvezményekkel és a városoknak, valamint az
egyháznak juttatott adományokkal igyekezett elérni.45 Másrészt az adomá-
nyok számának a csökkenésében szerepet játszhatott, hogy a 12. század során
a Magyar Királyság szinte folyamatosan harcolt Velencével és Bizánccal az
Adriai-tenger keleti partvidékének északi és középső részéért, a dalmáciai vá-
rosok feletti magyar uralom nem volt folyamatos.46
Az uralkodói és hercegi adományok időbeli jellemzői kapcsán a másik
szembeötlő jelenség, hogy a 12–13. század fordulóján azok száma meredeken
emelkedett: Imre nevéhez öt, Andráséhoz pedig hat privilégium köthető. Az
okok, amelyek az adományok növekedése mögött álltak, elsősorban a herceg
és az uralkodó harca körül keresendők, amelynek az egyik fő színtere a Ten-
germellék volt. A herceg a fenti időszakban számos területen uralkodói mó-

40 Historia Salonitana 343.

41 Historia Salonitana 351.
42 CDCr V. 636–637.
43 CDCr V. 636.
44 CDCr VI. 533.
45 A dalmáciai városok uralkodói kiváltságaira lásd Györffy György: A 12. századi dalmáciai vá-
rosprivilégiumok kritikája. Történelmi Szemle 10. (1967) 46–56.
46 L. Makk, F.: The Árpáds i. m.

213

WEISZ_KÖNYV.indb 213 6/27/2017 3:27:52 PM

 GÁL JUDIT

don járt el, és így tett az adományozásoknál is.47 Például András 1198-ban
hercegként erősítette meg a tengerfehérvári Szent János-monostor kiváltsága-
it, amelyeket korábban III. István és III. Béla királyok erősítettek meg.48 Az
adományozás valószínűleg az uralkodó és a herceg versengésének a része
volt, emellett pedig a privilégiumok számának növekedéséhez hozzájárulha-
tott az is, hogy a városok és egyházaik is igyekeztek semlegesek maradni a
harc során, illetve a nekik juttatott adományokat mind a király, mind a terület
valódi ura, a herceg részéről bebiztosítani. Ez lehetett az oka annak is, hogy a
király és a herceg többször ugyanarról a területről adott adományt, vagy
ugyanazt a privilégiumot erősítette meg, mint a már említett Szent János-mo-
nostor vagy a Bijaćra és Gradacra vonatkozó oklevelek esetén. II. András trón-
ra kerülése után körülbelül annyi adományt tett, mint hercegként, azonban
ezek közül mindössze egy született 1217, vagyis a keresztes hadjáratának kez-
dete után (1227-ben megerősítette Kálmán herceg egy évvel korábbi adomá-
nyát). A 13. század közepén, IV. Béla háromszor is Dalmáciába látogatott, és a
terület iránti figyelem élénkülésével az uralkodói adományok száma is meg-
nőtt.49 Azonban ezzel együtt is elmondható, hogy az 1220-as, de legkésőbb az
1230-as évektől kezdve az egyházaknak adott adományok száma jelentősen
csökkent, a század végén csak a nonai püspökségnek juttatott kiváltságok,
valamint IV. Lászlónak a húga által ösztönzött zárai adománya jelentett kivé-
telt.
Az uralkodói adományok időbeli eloszlása kapcsán azt is megvizsgál-
tam, milyen időpontokban vagy alkalmakkor kapták a dalmáciai egyházak a
korábban felsorolt kiváltságokat, illetve, hogy meg lehetett-e figyelni valami-
lyen szabályszerűséget az adományadásban. Az adományok egy részéről ki-
mutatható, hogy közvetlenül vagy kevéssel az uralkodói koronázás, illetve a
szlavón (horvát-dalmát) hercegi cím elnyerése után adták az egyházaknak,
mint ahogy Könyves Kálmán, András herceg, Kálmán herceg esetében is
megfigyelhető ez.50 Szabályszerűséget azonban nehéz megállapítani ezzel
kapcsolatban, hiszen a 12. század során számos esetben a koronázások idején
a dalmáciai városok velencei vagy bizánci fennhatóság alatt álltak, így lehető-
ség sem volt adományozásra. A koronázások mellett valószínűleg a dalmáciai
városok elfoglalása, illetve visszavétele is kiemelt időpont volt az adományo-
zás tekintetében, ahogy az történhetett Könyves Kálmán, II. István, III. István
vagy IV. Béla esetében is.51 A fentiek mellett pedig összességében az is el-
mondható, hogy az adományozás szempontjából kiemelt időszak volt, ami-
kor az uralkodók vagy hercegek személyesen tartózkodtak Dalmáciában. Az

47 Szabados Gy.: Imre i. m. 96.

48 CDCr II. 293.
49 Gál Judit: Az Árpád-házi királyok és hercegek ünnepélyes bevonulásai a dalmáciai városokba.
In: Micae mediaevales IV. Fiatal történészek dolgozatai a középkori Magyarországról és Euró-
páról. Szerk. Gál Judit, Kádas István, Rózsa Márton, Tarján Eszter. Budapest 2015. 63–64.
50 CDCr II. 9., 293., 308., 309.; CDCr III. 258.
51 CDCr II. 15., 47., 106.; CDCr IV. 163.

214

WEISZ_KÖNYV.indb 214 6/27/2017 3:27:52 PM

 DALMÁCIAI VÁROSOK

ilyenkor adott adományok közé tartozott Könyves Kálmán valamennyi ado-

mánya, de találunk hasonló példákat III. István, András herceg, II. András,
Kálmán herceg és IV. Béla uralkodása alatt is. 52

Az uralkodói adományok térbeli jellemzői

A vizsgált időszakban az egyházaknak juttatott királyi és hercegi adomá-

nyoknak csaknem a felét, tizenhét privilégiumot, a spalatói érsekség kapta.
Az érsekség kiemelt helye elsősorban a helyi egyházszervezetben betöltött
szerepének és Spalato politikai erejének volt köszönhető. A 10. század elejétől
ugyanis Spalato egyházjogi fennhatósága alá tartozott valamennyi egyház
Dalmáciában. Ezt a helyzetet előbb a raguzai (996 és 999 között) és az antivari
érsekség (1089) alapítása törte meg, amely a spalatói érsekségnek a déli terü-
letek elvesztését jelentette.53 Bár déli befolyását elvesztette a metropolita,
1154-ig, a zárai püspökség érseki rangra emelkedéséig, Spalato volt egész
Észak- és Közép-Dalmácia egyházi központja.54 A 12. század közepére, a zárai
érsekség létrejöttével a velencei és magyar kézen lévő dalmáciai egyházak
nemcsak politikai, hanem egyházi határok mentén is különváltak, és a spala-
tói érsekség lett a magyar fennhatóság alatt lévő területek vezetője.55 A spala-
tói érsekek egyházi szerepük mellett jelentős befolyásra tettek szert a város
világi életében is, elsősorban a diplomáciai élet vezetőiként. Az érsekek jelen-
tették a város számára az összekötő kapcsot az udvarral, amellett, hogy a ma-
gyar uralkodói politikát segítették, és többek között szerepet játszottak a ma-
gyar dinasztikus szentek kultuszának dalmáciai és horvátországi megjelené-
sében. Amikor a város magyar kézen volt, a spalatói egyházfők vagy magya-
rok voltak — számos esetben délnyugat-magyarországi főnemesi dinasztiák
tagjai —, vagy a királyi udvarhoz közel álló külföldi főpapok. Az érsekek
fontosságát mutatja az udvar szemében, hogy az uralkodók és a hercegek az
érsekségnek juttatott adományokban is kiemelték az érsekeket mint kedvez-
ményezetteket, amire sem a horvát, sem a magyar korabeli írásbeliségben
nem találunk más példát.56

52 Például CDCr II. 9., 15., 106., 293.; CDCr III. 160., 258.; CDCr IV. 153., 163.
53 Gál Judit: A dalmáciai egyházszervezet jellemzői és 11‒13. századi átalakulása. In: Micae me-
diaevales III. Fiatal történészek dolgozatai a középkori Magyarországról és Európáról. Szerk.
Gál Judit, Péterfi Bence, Vadas András, Kranzieritz Károly. Budapest 2013. 102–103.
54 Uo. 103.
55 Gál Judit: A világi hatalomgyakorlás és az egyház az Adriai-tenger keleti partvidékén a 12–13.
században. In: Micae mediaevales V. Fiatal történészek dolgozatai a középkori Magyarország-
ról és Európáról. Szerk. Fábián Laura, Gál Judit, Haraszti Szabó Péter, Uhrin Dorottya. Buda-
pest 2016. 52–59.
56 Gál, Judit: The Roles and Loyalties of the Bishops and Archbishops of Dalmatia (1102–1301).
Hungarian Historical Review 4. (2014) 471–494.; Gál Judit: Qui erat gratiosus aput eum. A spli­
ti érsekek szerepe az Árpádok királyságában (1113–1248). In: Magister historiae. Válogatott
tanulmányok a 2012-ben és 2013-ban megrendezett középkorral foglalkozó, mesterszakos

215

WEISZ_KÖNYV.indb 215 6/27/2017 3:27:52 PM

 GÁL JUDIT

A spalatói érsekséget követően a legtöbb uralkodói vagy hercegi ado-

mányt a traui püspökség kapta, szám szerint hetet, amelyek közül hat a 13.
században jutott az egyháznak. A 12. századi adományok kis számának oka a
magyar-velencei-bizánci rivalizálás mellett az lehetett, hogy Traut a 12. szá-
zad első harmadában ért velencei és/vagy szaracén támadások szinte teljesen
elpusztították, még a 12. század második felében is romokban állt a város.57 II.
András és IV. Béla uralkodása alatt látható, hogy Spalatóval szemben Traunak
kedveztek a magyar uralkodók számos esetben, és valószínűleg ehhez köthe-
tő az uralkodói adományok számának az emelkedése is. Azok egy része
ugyanis olyan területeket érintett, mint Bijać vagy a Szent Vitalis-egyház,
amelyek a két város között fekvő, vitatott hovatartozású birtokok voltak, és
amelyekért fegyveres konfliktusok törtek ki a 13. század során.58 Trau után a
legtöbb adományt kapó egyházi központ a nonai püspökség volt a 13. század

hallgatói konferenciák előadásaiból. Szerk. Belucz Mónika, Gál Judit, Kádas István, Tarján
Eszter. Budapest 2014. 53–72.; Kovačić, Slavko: Toma Arhiđakon, promicatelj crkvene obnove, i
splitski nadbiskupi, osobito njegovi suvremenici. In: Toma Arhiđakon i njegovo doba. Zbor-
nik radova sa znanstvenoga skupa održanog 25–27. rujna 2000. godine u Splitu. Ur. Mirjana
Matijević-Sokol, Olga Perić. Split 2004. 41–75.; Matijević-Sokol, Mirjana: Toma arhiđakon i nje­
govo djelo. Rano doba hrvatske povijesti. Zagreb 2002. 172–176.; Janeković-Römer, Zdenka:
­Splitski statut: ogledalo razvoja komune. In: Splitski statut iz 1312. godine: povijest i pravo
povodom 700. obljetnice. Prir. Željko Radić, Marko Trogrlić, Massimo Meccarelli, Ludwig
Steindorff. Split 2015. 70–72. A dinasztikus szentek kultuszához lásd Belamarić, Joško: Capsella
reliquiarum (1160 g.) iz Sv. Kuzme i Damjana u Kaštel Gomilici. In: Studije iz srednjovjekovne
i renesansne umjetnosti na Jadranu. Ur. Joško Belamarić. Split 2001. 201.; Ančić, Mladen: Knin
u razvijenom i kasnom srednjem vijeku. Radovi Zavoda za povijesne znanosti HAZU u Zadru
8. (1996) 84–85.
57 Trau 12. századi elnéptelenedésével kapcsolatban több elmélet is él a horvát és a nemzet­
közi historiográfiában. Traui Szent János Treguan püspök által 1203 körül írt életrajza meg-
említi, hogy a szent halála után szaracénok rombolták le Traut, ahonnan a lakók elmenekül-
tek. Ezt követően, hosszabb idő elteltével, amikor újra benépesült a terület és újjáépült a
város, velencei támadás érte a polgárokat. Treguan forrásából kiindulva a 17. századi dal-
mát történész, Johannes Lucius 1123-ra tette a szaracén támadást, hitelt adva az életrajzban
található információknak. A jelenkori horvát középkorászok közül Nada Klaić az életrajz-
ban leírt szaracén támadást az 1125. évi velencei hadjárattal azonosította, amelyben lerom-
bolták Tengerfehérvárt, a második velencei hadjáratot pedig 1171-re tette. Ludwig Stein-
dorff megbízhatatlannak minősítette Treguan beszámolóját a szaracén és velencei hadjára-
tokról, és megkérdőjelezte azok megtörténtét. Vele vitába szállt Lujo Margetić, aki szerint a
szentéletrajzban említett szaracén támadás II. Roger szicíliai király (1130–1154) parancsára
történt 1133-ban, Bariból kiindulva. Lásd Margetic, Lujo: Iz ranije povijesti Trogira. Historij-
ski zbornik 43. (1990) 5–15.; Klaić, Nada: Povijest grada Trogira. Javni život grada i njegovih
ljudi. Trogir 1985. 61–68.; Steindorff, Ludwig: Die Vita beati Johannis Traguriensis als Quelle
zur Geschichte der dalmatischen Stadt Trogir im 12. Jahrhundert. Südostforschungen 47.
(1988) 17–36.; Benyovsky Latin, Irena: Sred­njovjekovni Trogir: Prostor i društvo. Zagreb 2009.
16–19.
58 Novak, G.: Povijest i. m. 123–124.; Klaić, Nada: Trogir u srednjem vijeku. Trogir 1985. 77–78.,
127–135.; Ančić, Mladen: Srednjovjekovno vladarsko vlastelinstvo Drid. Problemi vlasništva i
organizacija u XIII st. Povijesni prilozi 19. (2000) 87–111.

216

WEISZ_KÖNYV.indb 216 6/27/2017 3:27:52 PM

 DALMÁCIAI VÁROSOK

második felében kapott két adományával.59 A két adomány Nona szerepének

a felértékelődését mutatta, amely valószínűleg 1242-ig vezethető vissza, ami-
kor IV. Béla visszafoglalta Zárát Velencétől, és 1244-ig — sikertelenül — har-
colt annak a megtartásáért. Ekkor a Zárától mindössze néhány kilométerre
fekvő város stratégiai jelentősége megnőhetett a magyar udvar számára. Erre
utal az is, hogy ebben az időben került Nona élére a magyar származású Sám-
son püspök (1242–1269).60 A fenti három egyházi központ mellett a zárai ér-
sekségnek egy alkalommal juttatott adomány ismert még. Ezzel kapcsolatban
meg kell jegyezni, hogy az érsekség okleveles anyaga a középkor folyamán
elpusztult. Ez, valamint a Zára feletti időszakos és viszonylag rövid ideig tar-
tó magyar uralom magyarázhatja az ismert adományok alacsony számát.
A dalmáciai érsekségek és püspökségek mellett a tanulmány által vizs-
gált adományok három bencés monostor és egy domonkos kolostor között
oszlottak el. Közülük legtöbbet a tengerfehérvári Szent János-monostor kapta
a maga öt privilégiumával, amelyek III. Istvánhoz, III. Bélához, Imréhez, And-
rás herceghez köthetők, utóbbi uralkodóként is megerősítette korábbi adomá-
nyát. A monostor kezdetei IV. Krešimir horvát királyhoz kötődtek (1058–
1074), aki 1060 körül alapította az intézményt.61 A monostort 1125-ben a Ten-
gerfehérvárt leromboló velencei sereg elpusztította, a szerzetesek a Zárához
tartozó Pašman szigetére menekültek, ahol a Szent Kozma és Damján-monos-
torban folytatták életüket.62 Ez az intézmény a később újjá nem alakuló ten-
gerfehérvári monostor jogutódja lett. Így fordulhatott elő, hogy András her-
ceg III. István és III. Béla korábban Szent János-monostornak adott privilégiu-
mát a Szent Kozma és Damján-monostornak erősítette meg, reflektálva az
egyházi intézmény tényleges helyzetére.63 A fentiek mellett a pašmani mo-
nostor még egy, Dubra vonatkozó adományt kapott András herceg uralma
kezdetén.64 A zárai intézmények közül a Szűz Mária-monostor három, míg a
Szent Chrisogonus-monostor legalább egy adományt kapott a vizsgált idő-
szakban. Előbbi intézményt 1066-ban a Madius család tagja, Čika alapította,
aki valószínűleg rokoni kapcsolatban állt a horvát uralkodói családdal is.65
Megalapítását követően a monostor fontos helyet töltött be Zára életében, és a

59 V. István 1272-ben adott privilégiumai mellett, a vizsgált időszakban, 1266. augusztus 16-án
Roland bán adományt tett a nonai püspökségnek, kiemelve a magyar származású Sámson
püspököt, mint a báni kegy kedvezményezettjét. Lásd CDCr V. 390.
60 Historia Salonitana 305.; Peričić, Eduard: Nin u doba hrvatskih narodnih vladara i njegova
statutarna autonomija. Radovi Instituta Jugoslavenske akademije znanosti i umjetnosti u Zad-
ru 16‒17. (1969) 133.
61 Ostojić, Ivan: Benediktinci u Hrvatskoj i ostalim našim krajevima II. Split 1964. 36.
62 Strika, Zvjezdan: Samostan sv. Ivana Evanđelista u Biogradu od utemljenja do 1125. godine.
Radovi Zavoda za povijesne znanosti HAZU u Zadru 52. (2010) 149–172.
63 CDCr II. 293.
64 CDCr II. 357.
65 Marinković, Ana: Funkcija, forma, tradicija. Kraljevska kapela Kolomana Učenog u samostanu
Sv. Marije u Zadru. Prilozi povijesti umjetnosti u Dalmaciji 40. (2005) 74.; Ostojić, I.: Benedik-
tinci i. m. 73–84.

217

WEISZ_KÖNYV.indb 217 6/27/2017 3:27:52 PM

 GÁL JUDIT

horvát uralkodóktól is számos kiváltságot kapott. Még a Szűz Mária-monos-

tornál is régebbi múltra tekintett vissza a Szent Chrisogonus-monostor, ame-
lyet Madius prior, a már fent említett Madius család egy tagja alapított 986-
ban.66 A monostor a 11. századig szintén komoly, befolyásos szerepet töltött
be Zára életében, és a horvát dinasztiával is szoros kapcsolatot alakított ki.67
Míg a fenti adományokat horvát királyi vagy dalmáciai patrícius-alapítású
bencés monostorok kapták, addig az utolsó ismert királyi adomány, amely a
zárai domonkos Szűz Mária-kolostornak jutott, olyan intézményhez került,
amelynek kezdetei a tatárjárás idején a veszprémi Szent Katalin-kolostorból
elmenekült magyar apácákhoz köthetők, akik Szűz Mária tiszteletére Noná-
ban és Zárában is kolostorokat alapítottak.68 Az adományt az uralkodó a
­Nyulak-szigetén lévő domonkos kolostorban élő Erzsébet kérésére tette, és
annak motivációja valószínűleg a veszprémi, nyulak-szigeteki és zárai mo-
nostorok között megmaradt szoros kapcsolat lehetett.69
Az uralkodói adományok területi eloszlása azt mutatja, hogy a királyi
politika szimbolikus és gyakorlati célokra is használta az egyházi privilégiu-
mokat a vizsgált időszakban. A királyok és hercegek egyrészt a politikai
szempontból is legjelentősebb városok egyházait támogatták — mint Spalato,
Trau vagy Zára —, vagy olyan területeket, amelyek az udvar számára straté-
giai fontosságúak voltak, mint Nona. Másrészt az uralkodói politika kedvez-
ményezettjei voltak azok a királyi vagy patríciusi alapítású monostorok, ame-
lyek szorosan kötődtek a városi előkelőkhöz és a korábbi horvát uralkodó­
dinasztiához is. Ezeknek a befolyásos monostoroknak a támogatása segíthe-
tett megszilárdítani a királyi hatalmat a térségben, és szimbolikusan kifejezte
a Trpimir-ház és az Árpád-ház uralma közötti kontinuitást.

Az adományok tartalmi jellemzői

A magyar uralkodói politika jobb megismeréséhez az uralkodói adományok

területi és időbeli jellemzői mellett elengedhetetlen, hogy megvizsgáljuk azt
is, hogy pontosan mit tartalmaztak a fentebb felsorolt privilégiumok. A vizs-
gált adományok csaknem kétharmada korábbi privilégiumok megerősítése
volt, és tizennégy olyan királyi vagy hercegi adomány ismert, amely új terüle-
tet juttatott az egyházi intézményeknek. Ezek területi eloszlásukat tekintve

66 A Madius-családról lásd Nikolić, Zrinka: Madijevci: primjer obitelji dalmatinske gradske elite
u desetom i jedanaestom stoljeću. Zbornik Odsjeka za povijesne znanosti Zavoda za povijsne
i društvene znanosti Hrvatske akademije znanosti i umjetnosti 23. (2005) 1–24.
67 Ostojić, I.: Benediktinci i. m. 39–55.
68 Érszegi Géza: Szent Margit és Boldog Ilona. In: R. Várkonyi Ágnes emlékkönyv születésének
70. évfordulója ünnepére. Szerk. Tusor Péter, Rihmer Zoltán, Thoroczkay Gábor. Budapest
1998. 37–38.; Benyovsky, Irena: Mendicants and Dalmatian Towns in the Middle Ages. Povijes-
ni prilozi 15. (1997) 249.
69 Érszegi G.: Szent Margit i. m. 38–39.

218

WEISZ_KÖNYV.indb 218 6/27/2017 3:27:52 PM

 DALMÁCIAI VÁROSOK

hasonló tendenciákat mutatnak, mint a teljes vizsgált anyag: a legtöbb ado-

mányt a spalatói érsekség kapta, összesen nyolcat. A spalatói érsekség mellett
két adomány jutott a nonai püspökségnek, egy-egy pedig a zárai Szűz
­Mária-monostornak, a szintén zárai Szűz Mária-kolostornak, a traui püspök-
ségnek és a zárai-pašmani Szent Kozma és Damján-monostornak.
Az új területre vonatkozó adományok sorát II. Géza 1158. évi privilégiu-
ma nyitotta Spalato esetében, amikor a magyar uralkodó a salonai Szent
­István- és Szent Mózes-egyházakat adományozta az érsekségnek. Ez az egy-
ház a szomszédos Szűz Mária-egyházzal együtt a korábbi horvát uralkodó-
ház birtokai közé tartozott, II. Krešimir király felesége, Jelena adta őket a spa-
latói érsekségnek a 10. század közepén. A dalmáciai magyar hódítás idejére
ezek az egyházak már bencés tulajdonba kerülhettek, és II. Géza juttatta őket
újra az érsekségnek. A szintén Jelena által adományozott, majd bencésekhez
került Szűz Mária-egyház már valószínűleg Zvonimir uralma alatt visszake-
rült a spalatói egyház birtokába, de az sem zárható ki, hogy Könyves Kálmán
juttatta újra az érsekségnek ezt a területet. 1158-ban a Szent István- és Szent
Mózes-egyházakkal együtt kapta meg az érsekség a knini Szent Bertalan-egy-
házat is.70 1161-ben II. Géza Salonában adott egy ma már nem beazonosítható
területet a spalatói érsekségnek, és szintén Salonában kapott adományt a spa-
latói egyház Imrétől, aki Bernát érseksége alatt a Jadro folyó mentén található
malmokat adta az érsekségnek. A Bijaćra és Gradacra vonatkozó 1202 körüli
adományok elsősorban a Trau és Spalato közötti területi vita szempontjából
érdekesek, ugyanis többek között ezeknek a területeknek a birtoklásáért is
folyt a harc a 13. század során a két város között.71 Fontos megjegyezni, hogy
bár 1202-ben Bijać még spalatói birtokba került, 1217-ben már a traui püspök-
ség jogait erősítette meg fölötte II. András. Ebben az évben újabb területtel
bővültek a spalatói egyház salonai birtokai, amikor II. András keresztes had-
járatra indulva bevonult Spalatóba és bizonyos területeket az érsekségnek
adott. A traui püspökségnek juttatott új terület Drid volt,72 amelyet Kálmán
herceg 1226-ban adományozott az egyháznak. IV. Béla 1244-ben Cetina zsu-
pániát adta az érsekségnek, különös tekintettel a frissen megválasztott ma-
gyar Ugrin érsekre, akit 1245-ben a város comesének is megtett. Az új adomá-
nyok közül kiemelendő még Könyves Kálmán (pénz)adománya a zárai Szűz
Mária-monostornak, ebből az uralkodó a ma is álló templomtornyot építtette.
A nonai püspökség a 13. század második felében megkapta Lika zsupániát és
Četiglavacot, utóbbit Roland bán adományozta először a püspökségnek,73 kü-
lönös tekintettel Sámsonra, Nona magyar egyházfőjére.

70 Bužančić, Radoslav: Srednjovjekovne geminae na Otoku u Solinu. Prilozi povijesti umjetnosti u

Dalmaciji 37. (1998) 59–61.
71 Klaić, N.: Trogir i. m. 77–78.; Babić, Ivo: Prostor između Trogira i Splita. Trogir 1984. 71–103.
72 Dridre vonatkozóan lásd Burić, Tonči: Srednjovjekovna Bosiljina (topografsko-arheološka ski-
ca). Starohrvatska prosvjeta 36. (2009) 283–291.; Katić, Miroslav: Utvrda Drid. Prilozi povijesti
umjetnosti u Dalmaciji 34. (1994) 5–19.
73 CDCr V. 390.

219

WEISZ_KÖNYV.indb 219 6/27/2017 3:27:52 PM

 GÁL JUDIT

Az adományok szerepe a kapcsolattartásban

A tanulmány által vizsgált adományok kiállítási helyük szerint — azokban az

esetekben, amikor ez beazonosítható — két csoportra oszthatók: vagy Dalmá-
ciában, személyes látogatás során adták az uralkodók vagy a hercegek, vagy
pedig Dalmácián kívül a királyi udvarban történt az adományozás. Bármelyik
eset áll is a privilégiumokra, elmondható, hogy az uralkodói adományok fon-
tos részét képezték a tengermelléki városok feletti uralom kialakításának,
fenntartásának, és a városokkal való kapcsolattartásnak. Az uralkodók és her-
cegek adományaik egy jelentős részét a látogatások során adták, hiszen ekkor
lehetőségük volt többezres tömegek előtt reprezentálni hatalmukat és biztosí-
tani az alattvalók hűségét.74 Könyves Kálmán 1102 és 1111 között hároméven-
te látogatást tett a területen, egyházaknak nyújtott adományai mind ezekhez
az utakhoz köthetők.75 Ezek mellett egyéb ajándékokat is adott az egyházak-
nak: 1111 körül értékes aranykereszteket adományozott az arbei, spalatói és
zárai egyházfőknek egy Zára előtti gyűlés záró momentumaként, illetve is-
mert egy mára már elveszett arany ereklyetartó is, amely Kálmán ajándéka
volt a zárai egyháznak.76 Feltételezhető, hogy az egyetlen II. István nevéhez
köthető adomány is az uralkodó dalmáciai hadjárata alatt született 1124 kö-
rül. Ezt követően a következő adományok, amelyeket biztosan Dalmáciában
adtak, András herceg nevéhez kötődnek 1198-ban és 1200-ban. András ural-
kodóként legalább egyszer eljutott a Tengermellékre, miközben keresztes
hadjáratára készült 1217-ben és Spalatóból hajózott tovább, és ott tett ado-
mányt az érsekségnek. Kálmán herceg első látogatására 1226-ban került sor,
amikor Dridet a traui püspökségnek juttatta. IV. Béla látogatásai közül 1242-
höz köthetők egyházi adományok. A fenti adományok közül ki kell emelni,
hogy az 1105-ben, 1111-ben, 1200-ban, 1217-ben és 1226-ban adottak uralko-
dói vagy hercegi ünnepélyes bevonulásokhoz is kötődtek, amelyeknek jellem-
zően az utolsó, befejező rituáléja volt a királyok és hercegek adományozási
ceremóniája.77
Az egyházaknak és világiaknak juttatott adományok a királyi nagylelkű-
ség kifejezései voltak.78 Mindemellett elősegítették az újonnan elfoglalt, majd
később a királyi udvartól lazán függő városok és az uralkodók közötti kapcso-

74 Ančić, Mladen: From the “Demigod” King to the First Ideas About a “National Kingdom”. In:
Kolomanov put. Ur. Mladen Ančić, Jelena Borošak-Marijanović. Zagreb 2002. 71–80.
75 Györffy Gy.: Városprivilégiumok i. m. 49.; Gál J.: Ünnepélyes bevonulás i. m. 71.
76 Az aranykeresztekről lásd CDCr II. 24.; A Kálmánhoz köthető, mára már elveszett ereklyetar-
tóról lásd Petricioli, Ivo: Tri otuđena relikvijara povijesnog značenja iz Zadra. Starohrvatska
prosvjeta 30. (2003) 195.
77 Gál J.: Ünnepélyes bevonulás i. m. 64–71.
78 Bisjteweld, Arnaud Jan: The Medieval Gift as Agent of Social Bonding and Political Power: a
Comparative Approach. In: Medieval Transformation: Texts, Power, and Gifts in Context.
Eds. Esther Cohen, Mayke de Jong. Leiden 2001. 146.

220

WEISZ_KÖNYV.indb 220 6/27/2017 3:27:52 PM

 DALMÁCIAI VÁROSOK

lat kialakítását, annak erősítését és szorosabbá tételét is.79 Az adományok kö-

zépkori fogalmuk miatt alkalmasak voltak a társadalmi kapcsolatok létreho-
zására és azok megerősítésére is: a megjutalmazottra kötelezettségeket rótt az
adomány, hiszen viszonzást vont maga után, amely a királyi udvar felé muta-
tott hűség volt. Az adományozás szimbolikus esemény is volt az uralkodó és
a városok kapcsolatában, különösen igaz ez a látogatások során tett adomá-
nyokra.80 Akkor ugyanis a királyok a terület püspökeivel és érsekeivel körül-
véve, az anyaországi és dalmáciai előkelők által kísérve, a királyi hatalom is-
teni és emberi jellegét megmutatva fejezhették ki fennhatóságukat az általuk
uralt területek fölött.81 Az uralkodói ünnepélyes bevonulások, és ezek része-
ként az adományozási ceremóniák liturgikus eseménynek is számítottak, és
az uralkodói kegy megerősítette a kapujukat az uralkodónak kitáró városok
további biztonságérzetét. Az adományok emellett kifejezték a terület feletti
hierarchiát is: az adományok elfogadása az uralkodói hatalom elfogadását is
jelentette.82
A királyok és a hercegek, illetve a városi társadalmak közötti adomá-
nyokhoz is köthető szimbolikus kommunikáció nem egyirányú folyamat
volt.83 Az uralkodói és hercegi látogatások, az ünnepélyes bevonulások nem
spontán események voltak, az uralkodók fogadásának protokollja a Karo-
ling-kortól kezdve szertartásrendekben volt szabályozva, amelyek egyházi
közvetítéssel egész Európában elterjedtek.84 A királyi jelenlét a városokra is
kötelezettségeket rótt: az egyháziak és a világiak aktívan részt vettek a cere-
móniákon, valamint a látványosságok és rituálék szervezésében. Az uralko-
dók ünnepélyes fogadásával, és a szimbolikus kommunikáció elemeivel — így
az uralkodókat köszöntő laudesekkel, a király elé kivonuló polgárok jelenlété-
vel vagy az esetenkénti eskütételekkel — a város szimbolikusan kifejezte hű-
ségét a királynak, és elismerte annak hatalmát a terület felett.85 Az uralkodói

79 Az uralkodói látogatások jelentőségére lásd Ruiz, Teofilio F.: A King Travels: Festive Traditions
in Late Medieval and Early Modern Spain. New Jersey 2012.
80 Zupka, Dušan: Communication in a Town: Urban Rituals and Literacy in the Medieval King-
dom of Hungary. In: Uses of the Written Word in Medieval Towns: Medieval Urban Literacy
II. Ed. Anna Adamska. Turnhout 2014. 341–342.
81 Ančić, M.: From the “Demigod” i. m. 80.; Ančić, Mladen: Slika kraljevske vlasti u djelu Tome
Arhiđakona. Povijesni prilozi 22. (2002) 29–40.; Kantorowicz, Ernst: The King’s Two Bodies. A
Study in Medieval Political Theology. New Jersey 1997. 82.
82 Bertelli, Sergio: The King’s Body. Sacred Rituals of Power in Medieval and Early Modern
Europe. University Park 2001. 62–63.
83 Leeuwen, Jacoba van: Introduction. In: Symbolic Communication in Late Medieval Towns. Ed.
Jacoba van Leeuwen. Leuven 2006. XIV–XV.
84 Kantorowitz, Ernst: The “King’s Advent” and the Enigmatic Panels in the Doors of Santa Sabi-
na. The Art Bulletin 26. (1944) 208–209.
85 Uralkodói bevonulásokról bővebben lásd MacCormack, Sabine: Change and Continuity in Late
Antiquity: The Ceremony of “Adventus”. Historia: Zeitschrift für Alte Geschichte 21. (1972)
721–752.; Shepherd, Jonathan: Adventus, Arrivistes and Rites of Rulership in Byzantium and
France in the Tenth and the Eleventh Century. In: Court Ceremonies and Rituals of Power in
Byzantium and the Medieval Mediterranean. Comparative Perspectives. Eds. Alexander Bei-

221

WEISZ_KÖNYV.indb 221 6/27/2017 3:27:52 PM

 GÁL JUDIT

jelenlét lehetőséget biztosított a helyiek számára, hogy a király kegyét és az

abból fakadó előnyöket elnyerjék, ugyanakkor az adományokat saját politikai
céljaik érdekében is felhasználhatták. Erre kiváló példa Trau és Spalato 13.
századi konfliktusa, amely a városok közötti területek fölött alakult ki. A két
város esetén kimutatható, hogy a század kezdetétől egészen 1245-ig az egyhá-
zi adományok egy részét — mint a Bijaćra, Gradacra és a Szent Vitalis-egy-
házra vonatkozókat — saját pozícióik megerősítésére használták fel.
Azokban az esetekben, amikor a királyi adományok Dalmácián kívül, a
királyi udvarban születtek — ilyen dokumentumból kevesebb azonosítható be,
mint a látogatások idején születettekből — az adományok alapvető funkció­ja
ugyanaz volt, mint a fenti esetekben. A privilégiumok a királyi és hercegi
nagylelkűséget fejezték ki, erősítették a kapcsolatokat az udvar és a városok
között. Bár ezek az adományozások megközelítőleg sem érték el azt a hatást,
amelyet a királyi személyes jelenlét biztosított, a Dalmáciától távol született
privilégiumok mégis többek voltak, mint jogi dokumentumok. A városok és
az udvar számára is ezek voltak a királyi hatalom és fennhatóság vizuális bi-
zonyítékai.86 Az adományok az udvar és a városok kommunikációjaként sze-
repeltek, amely különös jelentőséggel bírt egy olyan területen, ahova néhány
kivételtől eltekintve csak ritkán jutottak el az uralkodók. Ezek a privilégiu-
mok nemcsak a királyi udvar indíttatásából születhettek, hanem a városok és
az egyházaik is kérhették a királyokat azok kiállítására. Erre kiváló példa az
az 1142-ben, II. Géza által a spalatóiaknak címzett levél, amely arra vall, hogy
a polgárok kérték az újonnan választott uralkodótól privilégiumaik megerő-
sítését.87 A városok és az egyház is küldött követeket az uralkodóhoz, ami al-
kalmat biztosított a hasonló kérések rendezésére, mint történt az 1188-ban,
amikor zárai küldöttek tartózkodtak Esztergomban, III. Béla udvarában.88

Az egyház helye a városi társadalmakban

Az uralkodói politika motivációinak, az egyházaknak adott adományok ten-

denciáinak és hátterének a megértéséhez elengedhetetlen, hogy az egyházak
városokban betöltött szerepét, valamint az egyházaknak juttatott adományok
városi szabályozásait megismerjük. A tanulmány e fejezete négy dalmáciai
város — Nona, Spalato, Trau és Zára — példáján keresztül mutatja be az egy-

hammer, Stavroula Constantinou, Maria Parani. Leiden–Boston 2013. 337–371.; Warner, David
A.: Ritual and Memory in the Ottonian Reich: The Ceremony of Adventus. Speculum 76.
(2001) 255–283.; Bryant, Lawrence M.: The Medieval Entry Ceremony at Paris. In: Coronations:
Medieval and Early Modern Monarchic Ritual. Ed. János Bak. Berkeley 1990. 88–118. stb.
86 Vogeler, Georg: The Distant Emperor. Communication between European and Mediterranean
Towns and Frederic II of Hohenstaufen. In: Towns and Communication. Communication bet-
ween Towns II. Eds. Hubert Houben, Kristjan Toomaspoeg. Galatina 2011. 134–135.
87 CDCr II. 49.
88 CDCr II. 225.

222

WEISZ_KÖNYV.indb 222 6/27/2017 3:27:52 PM

 DALMÁCIAI VÁROSOK

ház szerepét és annak változását, valamint a városi közösségeknek az egyházi

adományokkal kapcsolatos viszonyát.
Kora középkori és bizánci örökségként a dalmáciai városokban az egy-
ház, élén az érsekkel vagy a püspökkel, vezető szerepet töltött be a világi élet-
ben és az adminisztrációban is. Spalato esetében az érsek helyét a metropolita
cím tovább erősítette a városi hierarchiában. A városok egyházfői a diplomá-
ciai élet vezetőiként felelősek voltak a városok külkapcsolataiért. Az egy-
házfők részt vettek emellett a város életét érintő valamennyi döntéshozatal-
ban, ott voltak a városi tanácsok tagjai között, a városi dokumentumokat a
hivatalviselésük alapján datálták. Emellett kiemelendő, hogy nemcsak a főpa-
pok, de a klérus többi tagja is aktívan részt vett a világi ügyekben és a városi
igazgatásban.89 Míg a világi vezetőket — például kenézeket és podestákat —
többnyire egy-egy évre választották a városi gyűléseken, az egyházi vezetők
élethosszig viselték hivatalukat, így befolyásuk is tartósabb és erősebb volt a
városok életében.90 Az egyházfőválasztás a laikusok és a klérus közös ügye
volt, a városi gyűléseken döntöttek az érsek vagy a püspök személyéről. III.
Ince pápaságáig, illetve a negyedik lateráni zsinatig a pápaság ezt a választási
formát elfogadta, sőt III. Sándor (1159–1181) 1181-ben, III. Béla magyar király-
nak címzett levele szerint támogatta is a világiak és az egyház közös érsekvá-
lasztásra vonatkozó szokását.91
Az egyház vezető szerepe nemcsak a világi igazgatásban mutatkozott
meg, hanem a városok gazdasági életében is. Bár források hiányában nehéz
teljesen rekonstruálni a korabeli birtokviszonyokat, arányait tekintve az egy-
ház a legjelentősebb birtokosnak számított a dalmát városokban.92 Nikola Čo-
lak vizsgálata szerint a 12. század előtt Zárában az egyházi birtokok aránya
meghaladta a világi kézben lévő területekét, előbbiek esetén is elsősorban a
monostorok domináltak, különösen a magyar királyok által is támogatott
Szent Chrisogonus- és Szűz Mária-monostorok. A zárai egyházi birtokosok
között a püspökség, illetve az érsekség — amely mindössze egy magyar ural-
kodói adományt kapott a vizsgált időszakban — nem volt jelentős tényező.93
Bár a korabeli spalatói egyház birtokviszonyairól hasonlóan részletes elemzés
nem született, az egyház itt is valószínűleg a legnagyobb birtokosnak számí-
tott az érsekségi, a káptalani és a monostori birtokoknak köszönhetően.94 Ha-
sonló volt a helyzet a 13. század elején Trauban is, ahol az egyházi birtokok
nagysága a magán- és közösségi kézen lévő területek nagyságával versen-

89 Janeković-Römer, Z.: Ogledalo i. m. 70–71.

90 Novak, G.: Povijest i. m. 373.
91 CDCr II. 175.
92 Dusa, Joan: The Medieval Dalmatian Episcopal Cities: Development and Transformation. New
York 1991. 107–118.
93 Čolak, Nikola: Zemljišni posjedi zadarske komune u 12. solitjeću. Radovi Instituta JAZU u Zad-
ru 10. (1963) 367–394.
94 Novak, G.: Povijest i. m. 377–391.

223

WEISZ_KÖNYV.indb 223 6/27/2017 3:27:52 PM

 GÁL JUDIT

gett.95 Az egyház dominanciáját elősegítette az is, hogy a horvát uralkodódi-

nasztia tagjai a 11. századig igen bőkezűen bántak a helyi monostorokkal,
valamint az egyházi központokkal.96 Neven Budak a horvát királyok adomá-
nyait vizsgálva arra a következtetésre jutott, hogy azokat a városokkal való
kapcsolat kialakítására és szorosabbá tételére használták az uralkodók.97 Bár
a magyar királyok valamivel kevesebb adományt adtak, a 12. században kon-
tinuitás figyelhető meg a Trpimir- és az Árpád-ház tagjainak politikája között.
Az egyház helyének az átalakulása és az adományokkal kapcsolatos po-
litika változása szoros kapcsolatban állt a városi kommunák fejlődésével,
amely Zárában és Spalatóban is a 12. században vett lendületet.98 A kommu-
nális fejlődés az egyház világi adminisztrációban betöltött helyét ekkor még
nem érintette jelentősen, hiszen ebben a korszakban is a püspökök, illetve ér-
sekek látták el a diplomáciai élet vezetését ezen a területen.99 Sokkal inkább
kézzel fogható volt az átalakulás az egyház gazdasági helyzetével kapcsolat-
ban. A két említett város esetében is megfigyelhető, hogy az egyházi kézen
lévő földek bővülése lelassult, illetve le is állt. Nikola Čolak elemzése szerint
a zárai egyházaknak juttatott adományok száma ebben a században draszti-
kusan visszaesett, az újonnan zárai kézre került területeken a birtoklási ará-
nyuk elenyésző volt.100 Emellett ebben a században az egyházak és az egyhá-
zi személyek világiakkal szembeni birtokpereinek száma is jelentősen meg-
nőtt.101 A korabeli forrásokat megvizsgálva hasonló jelenség figyelhető meg
Spalato esetében is: a 12. században a polgárok által egyházaknak adott ado-
mányok száma jóval kisebb volt, mint korábban.
A 12. században figyelhető meg először az is, hogy a városi közösségek
szabályozni, illetve tiltani akarták az egyháznak juttatott földadományokat.102
Spalatóban 1160 körül történhetett az első erre irányuló kísérlet, amelynek
során a polgárok a városi gyűlésen Absalon választott érsek egyházfősége
alatt hozott határozatukban — III. Sándor pápa 1162. június 9-én kelt, Lamp-
redius zárai érseknek címzett levele szerint — megtiltották a spalatóiaknak,
hogy bármilyen földterületet vagy ingatlanvagyont adományozzanak vagy

 95 Benyovsky Latin, I.: Trogir i. m. 53.

 96 Dusa, J.: Episcopal Cities i. m. 109–110.
 97 Budak, Neven: Foundations and Donations as a Link between Croatia and the Dalmatian Ci-
ties in the Early Middle Ages (9th–11th c.). Jahrbüch für Geschichte Osteuropas 55. (2007)
489.
 98 A 12. századi dalmáciai városfejlődésre lásd Steindorff, Ludwig: Die dalmatinischen Städte im
12. Jahrhundert. Studien zu ihrer politischen Stellung und gesellschaftlichen Entwicklung.
Wien 1984.; Beuc, Ivan: Statut zadarske komune iz 1305. godine. Vjesnik historijskog arhiva u
Rijeci i u Pazinu 2. (1954) 503–521.; Novak, G.: Povijest i. m. 253–352.
 99 Az egyház 12–13. századi vezető szerepéről a városok világi életében lásd Strohal, Ivan: Prav-
na povijest dalmatinskih gradova. Zagreb 1913. 305–310.
100 Čolak, N.: Posjedi i. m. 378–379.
101 Uo. 379.
102 Janeković-Römer, Z.: Ogledalo i. m. 71.

224

WEISZ_KÖNYV.indb 224 6/27/2017 3:27:52 PM

 DALMÁCIAI VÁROSOK

eladjanak az egyháznak.103 Miután Absalon bepanaszolta a polgárokat a pá-

pánál a határozat miatt, III. Sándor az ügyet kivizsgálva Lampredius érseket
bízta meg azzal, hogy pápai parancsra járjon el a spalatói polgárokkal szem-
ben, és amennyiben nem vonják vissza a határozatot, helyezze excommunicatio
alá Spalato városát. Az ügy további részletei és annak kimenetele nem ismer-
tek, ám abból kiindulva, hogy a korabeli forrásokban nincs nyoma Spalato
kiközösítésének, a pápai közbeavatkozás valószínűleg hatásos volt.
A 13. század során, a kommunális fejlődés előrehaladtával és intenzíveb-
bé válásával tovább változott az egyház helye a városokon belül, illetve erősö-
dött az egyházi és világi hatalom egymástól való elkülönülése.104 Az egy-
házfőválasztás, amely a város polgárainak és a klérusnak a közös ügye volt, a
13. század végére az egyház belső ügyévé vált.105 Részletesebb elemzés előtt
fontos kiemelni, hogy az egyházfőválasztással kapcsolatban Zára esete kivé-
teles volt a többi vizsgált városhoz képest, hiszen miután Velence a 13. század
elején hatalma alá hajtotta a várost, az érsekválasztás feltételeit az itáliai város
szabta meg a záraiaknak.106 Spalato esetében az 1240-es évektől kezdve a káp-
talan tagjai, Spalatói Tamás főesperes vezetésével, a világi befolyástól függet-
len érsekválasztásra törekedtek. 1242-ben elhunyt Guncell érsek, akinek a
helyére a spalatóiak a tatárjárás során IV. Béla királlyal Dalmáciába menekült
István zágrábi püspököt választották meg.107 Miután István 1243-ban vissza-
lépett az érsekségtől, a káptalan a polgárok bevonása nélkül Spalatói Tamást
emelte az érseki székbe. A választást követően az érsekválasztás szokásához
ragaszkodó spalatóiak előbb szankciókkal fenyegették a káptalant, majd fizi-
kai erőszakig fajultak az események. A helyzetet súlyosbította, hogy ezekkel
az eseményekkel párhuzamosan zajlott Trau és Spalato háborúja, amelyben
IV. Béla Türje nembeli Dénes bánon keresztül sereggel támogatta a trauiakat.
A király a spalatóiaknak a béke feltételéül azt szabta, hogy válasszák meg ér-
sekké Csák nembeli Ugrin csázmai prépostot. Mivel a spalatói káptalan ellen-
állt a világi nyomásnak, így a feszültség tovább nőtt a városon belül. A helyzet
végül a spalatóiak és a király akarata szerint rendeződött, és Ugrint spalatói
érsekké és kenézzé is megválasztották.108 Ugrin halálát követően két érsekvá-
lasztás is világi beavatkozás nélkül zajlott le: előbb Csák nembeli János scar-
donai püspököt109 választották érsekké a spalatói érsekség suffraganeus egyhá-
zai,110 majd miután ezt a pápa nem fogadta el, a katolikus egyház feje ­Rogeriust

103 CDCr II. 93.

104 Steindorff, L.: Die Städte i. m. 157‒159.; Novak, G.: Povijest i. m. 279.; Benyovsky Latin, I.: Trogir
i. m. 41.
105 Novak, G.: Povijest i. m. 373.
106 Klaić, N. – Petricioli, I.: Zadar i. m. 182–183.
107 Historia Salonitana 307.
108 Historia Salonitana 323–353.
109 János püspök származására lásd C. Tóth Norbert: Kiadatlan Árpád-kori királyi oklevelek a
Zsigmondkori Oklevéltárban. Századok 140. (2006) 471. 9. sz. oklevél.
110 Historia Salonitana 355.

225

WEISZ_KÖNYV.indb 225 6/27/2017 3:27:52 PM

 GÁL JUDIT

jelölte a spalatói érsekség élére. Spalatói Tamás Rogeriusról szóló fejezete sze-
rint az érsek kerülte a világi ügyekben való részvételt, ami arra utalhat, hogy
az egyházi és világi szféra különválásának folyamata a 13. század második
felére gyorsult fel a városban.111
Traura vonatkozóan az egyházfőválasztásról nem maradtak fent Spalatói
Tamás művéhez hasonlóan részletes beszámolók, de más forrásokon itt is nyo-
mon követhető az egyház kiszorulása a város irányításából. Irena Benyov­sk ­ ya
latin középkori Trauval és társadalmi topográfiájával foglalkozó munkáiban
felhívta rá a figyelmet, hogy a 13. század második felében az egyház a kommu-
na intézményeivel szemben teret vesztett a városban. A kommunális fejlődés
átformálta a város központi területeit, ahol az egyházi intézmények helyét
a világi igazgatás intézményei vették át. 1272-ben lerombolták a Szent Péter-­
egyházat, hogy annak a helyére városháza kerüljön. A Szent Mártonnak szen-
telt templom helyén építették fel a város loggiáját, majd a Keresztelő Szent
­János-monostor épületét világi célokra vették bérbe az egyháztól.112 Ahogy
Zára és Spalato esetén, Trau kapcsán is kimutatható a városi közösség és az
egyház vetélkedése a földtulajdonért, nőtt az egyháziak és a világiak közötti
peres ügyek száma is. Ugyanakkor azt is fontos megjegyezni, hogy Spalatóval
és Zárával ellentétben a 13. század második felében — elsősorban az újonnan
megjelent koldulórendeknek juttatott adományoknak köszönhetően — nem
tűntek el az egyházaknak adott birtokadományok a városban.113
A 12–13. század során a városi fejlődés mellett a gazdasági folyamatok is
befolyásolták az egyház helyzetét. A 12. században a termőföld szerepe felér-
tékelődött a városi közösségek és a világi magánszemélyek számára is. A vi-
lági elit az egyházzal ellentétben kereskedelembe, sókereskedelembe fektette
tőkéjét, így jóval nagyobb gazdasági potenciállal bírtak, tehát ingatlan- és
földvásárlásba is könnyebben fektettek be.114 Az egyháznak adományozott
földek azonban kikerültek a gazdasági körforgásból, hiszen azokat nem lehe-
tett eladni vagy eladományozni sem.115 Emellett a kommunális fejlődés hatá-
sára kialakuló közösségi földtulajdon fogalma magával hozta, hogy a városok
határain belül lévő földekért adót kellett fizetni a kommunának, az adófizetés
alól azonban az egyház mentességet élvezett.116 A kommunális fejlődés és a
gazdasági változások eredményeként a vizsgált időszak folyamán egyre ke-
vesebb adományt kaptak az egyházi intézmények, a 13. század második felé-
re a három legfejlettebb város esetén az adományok száma drasztikusan vis�-
szaesett. Ezzel párhuzamosan a földek miatti peres ügyek száma nőtt, és ezek

111 Historia Salonitana 358–364.

112 Benyovsky Latin, I.: Trogir i. m. 47–52.; Benyovsky, Irena: Trogirski trg u razvijenom srednjem
vijeku. Povijesni prilozi 16. (1997) 12–14.
113 Az egyházi intézmények traui helyzetére lásd Benyovsky Latin, I.: Trogir i. m. 198–245.
114 Dusa, J.: Episcopal Cities i. m. 116–117.
115 Silber, Ilona F.: Gift-giving in the Great Traditions. The Case of Donations to Monasteries in
the Medieval West. Archives européennes de sociologie 36. (1995) 209–243.
116 Dusa, J.: Episcopal Cities i. m. 116.

226

WEISZ_KÖNYV.indb 226 6/27/2017 3:27:52 PM

 DALMÁCIAI VÁROSOK

nem csupán a világi magánszemélyeket és az egyházakat érintették, hiszen

előfordult olyan eset is, amikor a városi közösség pereskedett az egyházzal,
mint Trauban a 13. század közepén, amikor a Szent Lőrinc-katedrális építése
kapcsán vitázott a város és a püspök Drid és Szent Vitalis-egyházhoz tartozó
területek birtoklásáért.117
A magánszemélyek és közösségek által indított perek mellett a közössé-
gek szabályozásokkal is megpróbáltak gátat szabni annak, hogy az egyház
földterületekhez jusson. Ennek első dokumentált példája a fentebb elemzett,
1160 körüli spalatói eset volt. Bár a 13. század során hasonló próbálkozással
nem találkozunk, az adományok és a perek alakulásából is látható, hogy a
városok igyekeztek befolyásolni az egyház földhöz jutását. Az egyháznak
való földadományozás szabályozására Zára, Trau és Spalato esetében is a 14.
században, a városi statútumokban került sor. Spalatóban 1347-ben került be
a városi statútumba, hogy az egyházaknak senki nem juttathat ingatlan va-
gyont.118 Zára esetében az 1305. évi statútum tiltotta meg, hogy a monostorok
bármilyen földadományt kapjanak, illetve azt is, hogy adott esetben ingatla-
nokat és földeket vásároljanak.119 Trauban — Spalatóval szinte egy időben
— 1346-ban került bele a statútumba az a rendelkezés, hogy végrendelet útján
senki nem hagyhat az egyházra földet, ha mégis azt tenné, akkor a földet el
kell adni és annak az árát odaadni az adott egyháznak.120
Ha összevetjük a városi folyamatokkal az uralkodói adománypolitikát,
akkor hasonló tendenciákat figyelhetünk meg. A királyi és hercegi adomá-
nyok esetén is az látható, hogy az 1200-as évek első harmadának a végére le-
csökkent az egyháznak juttatott privilégiumok száma. A vizsgált városok
egyházai közül a traui püspökség 1242-ben, a spalatói érsekség pedig 1244-
ben kapott utoljára királyi adományt. Zára példáját ebben az esetben vélemé-
nyem szerint nem kell figyelembe venni, mivel a város 1204-et követően csak
rövid időre — 1242–1243 között — került újra magyar fennhatóság alá. Míg az
egyházi adományok száma csökkent, addig a világi magánszemélyeknek, il-
letve a városi közösségnek juttatott adományok száma továbbra is jelentős
maradt II. András, IV. Béla, V. István, IV. László, valamint Kálmán szlavón
herceg korában is. A magyar uralkodók igen nagylelkűek voltak a helyi világi
elit tagjaival, például 1243-ban Marin Blaž kapott adományt IV. Bélától, ame-
lyet V. István is megerősített.121 Marin az Andreis család tagja volt, amely
Trau legjelentősebb patrícius dinasztiái közé tartozott.122 Egész városnak szó-
ló adományra kiváló példákat találhatunk Trau esetében: 1251-ben az uralko-

117 Benyovsky Latin, I.: Trogir i. m. 198–203.

118 Statut grada Splita. Srednjovjekovno pravo Splita. Ur. Antun Cvitanić. Split 1998. Nove sta-
tutarne odredbe, cap. 25.
119 Beuc, I.: Statut i. m. 573–574.
120 Statut grada Trogira. Ur. Vladimir Rismondo. Split 1988. Reform. Lib. I. cap. 17., 62.; Lib. II.
cap. 16., 59., 60.
121 AHAZU, Lucius XX–12/11. fol. 89–90.; AHAZU, Lucius XX–12/12, fol. 51–54.
122 Andreis, Mladen: Trogirski patricijat u srednjem vijeku. Zagreb 2002. 202.

227

WEISZ_KÖNYV.indb 227 6/27/2017 3:27:52 PM

 GÁL JUDIT

dó földet adományozott a városnak,123 valamint ide sorolhatjuk IV. László két

adományát is 1278-ból.124
Egyházi adományok tekintetében egyedül Nona jelentett kivételt, amely
még a 13. század második felében is adományokhoz jutott. Kérdés vajon,
hogy Nona esetén mi idézhette elő az uralkodói figyelem növekedését. Véle-
ményem szerint Nona jelentőségének a növekedése szoros kapcsolatban áll
Zára 1244-re történő végleges elvesztésével. A Zárától nagyjából 15 kilométer-
re elhelyezkedő város püspökének a magyar Sámsont választották meg 1242-
ben, majd a püspökség a szlavón bántól, illetve a magyar uralkodóktól is ado-
mányokat kapott. Nona városi fejlődéséről jóval kevesebbet tudunk, mint a
fentebb vizsgált három dalmáciai város esetében. Ludwig Steindorff vizsgála-
ta szerint Nona, hasonlóan Zengghez vagy Scardonához, a városi fejlődés egy
korábbi szakaszában volt, mint Spalato, Zára vagy Trau. Ennek köszönhetően
az egyházi és világi szféra elválása, valamint az egyházzal kapcsolatos közös-
ségi politika is más volt a fenti példákhoz képest.125 Mindezek fényében kön�-
nyen magyarázható, hogy míg a század második felében Spalato és Trau egy-
házai nem kaptak uralkodói adományokat, addig Nona püspöksége ekkor
élte virágkorát.

Összegzés

Az egyház a 12. század elején, amikor a dalmáciai városok jelentős része ma-
gyar kézre került, vezető szerepet játszott a városok világi életében. A diplo-
mácia irányítása mellett a püspökök, az érsekek és az apátok a világi vezetők-
nél is nagyobb befolyásra tehettek szert a világi elit és az egész város körében
is. Az egyház vezető szerepéhez nagy mértékben hozzájárult, hogy a horvát
Trpimir-dinasztia uralma alatt a helyi egyházak igen nagyszámú adományra
tettek szert, amelyeken keresztül a horvát királyok a helyi városokkal való
kapcsolatukat és a terület feletti befolyásukat kívánták erősíteni. Az adomá-
nyok időbeli vizsgálata azt mutatta, hogy azok már Könyves Kálmán uralmá-
nak kezdetétől fontos szerepet játszhattak a királyi politikában, egészen a 13.
század közepéig, amikor számuk drasztikusan csökkent. Kimutatható az is,
hogy a királyi és hercegi látogatások, az azokhoz kapcsolódó ünnepélyes be-
vonulások jelentették az adományozás kiemelt időszakát. Emellett azonban
számos példa van arra is, hogy a városok követek útján kérték a királyokat
bizonyos egyházi adományok megerősítésére.
Az adományok területi eloszlása kapcsán megfigyelhető, hogy a királyok
és a hercegek politikai célokra, hatalmuk megerősítésére használták azokat.

123 AHAZU, Lucius XX–12/11. fol. 92–93.

124 AHAZU, Lucius XX–12/12. fol. 85–86.; 86–88.
125 Steindorff, Ludwig: Stari svijet i nova doba. O formiranju komune na istočnoj obali Jadrana.
Starohrvatska prosvjeta 16. (1986) 149–150.

228

WEISZ_KÖNYV.indb 228 6/27/2017 3:27:52 PM

 DALMÁCIAI VÁROSOK

A privilégiumok kedvezményezettjein keresztül a politikai szempontból leg-

jelentősebb városok — mint a spalatói vagy traui püspökség — egyházait tá-
mogatták. Emellett a királyi udvar alkalmazkodott az egyes városok társadal-
mi viszonyaihoz, így fordulhatott elő, hogy Zára esetében a helyi elit által is
támogatott monostoroknak kedveztek, míg a püspökség, illetve érsekség csak
egy adományt kapott. Bár figyelembe kell venni a források pusztulását, a zá-
rai püspökség, majd érsekség birtoklási aránya — ahogy az Nikola Čolak
vizsgálati alapján világossá vált — a városon belül elenyésző volt a többi egy-
házi intézményhez képest. Szintén az uralkodói politika alkalmazkodását sej-
teti, hogy miután Zára 1244-ben újból velencei kézre került, a várostól mind-
össze 15 kilométerre fekvő Nona szerepe értékelődött fel.
A királyi politika számára, mivel állandó sereg nem tartózkodott a terü-
leten, és a királyok is viszonylag ritkán látogattak Dalmáciába, fontos volt,
hogy engedmények és a királyi kegy által biztosítsák a városok lojalitását. Az
egyháznak a dalmáciai városi társadalmon belül betöltött szerepe alkalmas
volt arra, hogy a királyok az adományok vagy esetenként magyar származású
egyházfők megválasztása által tartósan biztosítsák a helyi elit lojalitását. A
királyi adományok a 12–13. században ugyanúgy a városokkal való kapcsolat­
teremtés, kapcsolattartás és a lojalitás biztosításának eszközei voltak, mint a
Trpimir-dinasztia uralma idején. Sőt, egyfajta kontinuitás is megfigyelhető a
két uralkodóház politikája kapcsán, hiszen jórészt ugyanazokat az intézmé-
nyeket és városokat támogatták.
A kommunális fejlődés előre haladásával az egyház szerepe átalakult a
városi közösségeken belül. A változás két fő részre bontható: egyrészt a 13.
század végére az egyház befolyása egyre csökkent a városok világi igazgatá-
sában és az egyházfőválasztás is egyre inkább az egyház belügyévé vált, más-
részt a városi patrícius réteg vagyonosodása és a közösségi földtulajdon fo-
galmának kialakulása miatt az egyház birtokainak az aránya visszaesett a
korábbiakhoz képest. A 12–13. század során az adományok csökkenése mel-
lett a birtokperek száma is megnőtt az egyházak és a városi közösség tagjai
között. Az egyházaknak juttatott földadományok szabályozására már a 12.
században is történt kísérlet, végleges szabályozásra azonban csak a 14. szá-
zadban a városi statútumokban került sor.
A fentieket összegezve véleményem szerint megfigyelhető, hogy a ma-
gyar uralkodói politika Dalmáciában alkalmazkodott, illetve igyekezett alkal-
mazkodni a helyi gazdasági, társadalmi változásokhoz. A 12–13. század jó
részében az egyház igen nagy befolyással rendelkezett a városok világi életé-
ben, és a királyi udvar igyekezett ezt a városok lojalitásának a biztosítására
kihasználni az egyházaknak juttatott adományokkal és magyar származású
egyházfők megválasztásával. A városi fejlődés és a gazdasági folyamatok ha-
tására az egyház a 13. század második felére veszített városon belüli befolyá-
sából, sőt a közösségek érdeke kifejezetten szembekerült az egyháznak való
földadományozással, így megpróbálkoztak annak szabályozásával is. Ezzel
párhuzamosan az uralkodói adományok száma is visszaesett, miközben a vá-

229

WEISZ_KÖNYV.indb 229 6/27/2017 3:27:52 PM

 GÁL JUDIT

rosi közösségeknek vagy a világi elit tagjainak juttatott privilégiumok száma

nem csökkent. A magyar királyi politika alkalmazkodása összefüggésben állt
a dalmáciai magyar uralom jellegével: a velencei erőpolitikával ellentétben a
magyar udvar elsősorban engedményeken és adományokon keresztül igye-
kezett biztosítani a városok hűségét, és emiatt követte a városok társadalmi-­
gazdasági változásait, ahogy az egyházi adományok kapcsán is ez történt.

230

WEISZ_KÖNYV.indb 230 6/27/2017 3:27:53 PM