Az 5 biológiai természettörvény

Dr. med. Mag. theol. Ryke Geerd Hamer

Az 1. biológiai természettörvény: A RÁK VASTÖRVÉNYE,

melynek 3 kritériuma van:

Első kritérium:

Minden Értelmes Biológiai Különprogram (ÉBK) elindítója egy DHS (Dirk-Hamer-

Szindróma), vagyis egy nagyon súlyos, hirtelen fellépő, drámai hatású és magányosan átélt
súlyos lelki megrázkódtatás, mely egyidejűleg három szinten:

a lélekben, agyban és szerven fut le.

A DHS (Dirk-Hamer-Szindróma) egy nagyon súlyos, drámai hatású és magányosan átélt,

hirtelen fellépő súlyos lelki megrázkódtatást okozó élmény, mely az egyént mint „derült
égből a villámcsapás”, váratlanul éri, de ezzel a természet egyben kap egy lehetőséget arra,
hogy ezt az üzemzavart elhárítsa. Mert ebben a pillanatban elindul egy különprogram,
gyakorlatilag szinkronban: a lélekben, az agyban és a szerven, ahol ez megállapítható,
látható és mérhető! A becsapódás meglepetésszerűségének mindemellett nagyobb
jelentősége van, mint a konfliktus „tartalmának pszichológiai kiértékelésének”. Ez minden
esetben egy konfliktust generáló élmény, és nem valamilyen sorscsapás vagy olyan esemény,
amin az érintett már amúgy sem tudott volna változtatni.
Pontosan a DHS beálltától kezdve a páciens tartós stressz hatása alatt áll, vagyis hidegek a
kezei, lábai és éjjel-nappal a konfliktus körül járnak a gondolatai, a megoldáson
gondolkodik. Éjszakánként már nem tud aludni, és ha mégis, akkor is csak az éjszaka első
felében fél órás szakaszokban, étvágya csökken és veszít a súlyából.
 Második kritérium:

A biológiai konfliktus (DHS) becsapódása pillanatában meghatározza az ÉBK, az ún.

Hameri Góc elhelyezkedését az agyban, és ennek megfelelően azt, hogy melyik szervnek
melyik részén következik be a rákos, ill. rákkal egyenértékű elváltozás.

(Minden ami nem rák, az a rákkal egyenértékű – és így az összes ún. betegséget értjük
ezalatt)

Alapjában véve nincsenek konfliktusok, hanem minden konfliktusnak van egy bizonyos
tartalma és ez a tartalom a DHS másodpercében definiálódik. A konfliktus tartalma
asszociatív módon keletkezik, vagyis a gondolatainkat akaratlanul rendeljük egymáshoz és
ez az értelmünk szűrőjét általában ügyesen kijátssza. Azt hisszük, hogy gondolkodunk,
valójában azonban a konfliktus másodpercek leforgása alatt becsapódik, még mielőtt
elkezdünk gondolkodni. Ez a váratlan sokkoló élmény az agyban nyomokat hagy, és ezeket a
computertomográfia (CT) segítségével le lehet fényképezni. Ezt a relét nevezzük Hameri
Gócnak (HG). Ezek a Hameri Gócok egy céltábla koncentrált köreihez hasonlítanak, vagy a
víz körkörösen gyűrűző tükréhez, amikor belehajítunk egy követ. Ez tehát azt jelenti, hogy
minden konfliktus érzettartalmához tartozik egy pontosan meghatározott rákos elváltozás és
egy ugyancsak pontosan behatárolt hely az agyban. A Germán Gyógytudományban® az a
fantasztikus, hogy a koponya-CT alapján nem csak a biológiai konfliktus fajtáját, ill. a
konfliktus tartalmát lehet meghatározni, vagy hogy melyik szerven következik be egy
elváltozás, ill. hogy sejtszaporodás vagy sejtvesztés indul be, hanem a kriminalisztikában
alkalmazott nyomozási módszerekhez hasonlóan ki tudjuk deríteni azt is, hogy az adott
konfliktusok a konfliktus aktív fázisában (KA-fázis), vagy már a gyógyulás fázisában
(megoldást követő, MK-fázis) vannak-e.
 Harmadik kritérium:

A konfliktus folyamata megegyezik az agyban található Hameri Góc egy bizonyos

folyamatával és a szerven történő bizonyos rákos, vagy rákkal egyenértékű megbetegedés
folyamatával. Az Értelmes Biológiai Különprogram mind a három (LÉLEK – AGY –
SZERV) szinten, a DHS-tól kezdve a konfliktusmegoldásig (KM) és a megoldást követő
gyógyulási fázis közepén kicsúcsosodó epileptikus/epileptoid krízisén át a normál éjjel-
nappali ritmus visszatéréséig azonos időben, SZINKRONBAN zajlik!

A tartós stressz folytán (szimpatikotónia), mely elvileg már egy előre eltervezett dolog,
következnek be az agyidegek kommunikációs csatornáinak nagymértékű sérülései, egyre
nagyobb agyi felület lesz érintett, vagy a már egyszer érintett felület intenzívebb befolyás alá
kerül. Ezzel párhuzamosan a szerven is előrehalad a rák, mely a szerven növekedést,
sorvadást vagy egyéb elváltozást idéz elő. Ez azt jelenti, ha a konfliktus felerősödik, a szervi
kihatások is felerősödnek, de ha a konfliktus enyhül, ez az enyhülés a többi síkon is azonnal
jelentkezik. Ha megoldódik a konfliktus, akkor mindhárom szinten tapasztalhatjuk a
konfliktusmegoldást. Ha visszaesés történik, vagyis ha megint átéljük ugyanazt a konfliktust,
mindhárom szinten kiújulnak a rákos folyamatok. A DHS másodpercében azonban még egy
másik dolog is kezdetét veheti, mivel ebben a másodpercben fektetjük le a síneket. Síneknek
nevezzük a DHS pillanatában észlelt kísérő jelenségek vagy a konfliktust kísérő aspektusok
rögzítését. Ugyanis ember és állat a DHS másodperceiben „megjegyzi” a kísérő
körülményeket, anélkül, hogy ennek tudatában lennének. Felveszi azokat mint egy
villanófényes pillanatfelvétellel és rögzíti hozzá a zajokat, hangokat, szagokat, mindenféle
érzetet és ízt, majd ezeket a feljegyzéseket gyakorlatilag egész életére megjegyzi. Ha a
páciens később egy ilyen sínre kerül, az a teljes konfliktus kiújulását eredményezheti.
Amennyiben a páciensnek sikerül megoldania biológiai konfliktusát, átkerül a különprogram
második fázisába, a gyógyulási fázisba. Pontosan a gyógyulási fázis kezdetével indítja el a
szervezet a keletkezett károsodások helyreállítását – legyen az a szerven sejtszaporulat vagy
sejtcsökkenés – de természetesen az érintett agyi relében is megtörténik a helyreállítás. És
minél tovább tartott a konfliktus, annál nagyobbak, ill. annál tovább tartanak a helyreállítási
folyamatok. A konfliktus megoldásának kezdetével a szervezet a stressz-fázisból
visszakapcsol nyugalmi fázisba. Ezt nevezzük vagotóniának.Szervi szinten most azt
tapasztaljuk, ami az eddigi legfontosabb: a rákos folyamat leáll! Mindehhez agyi szinten a
Hameri Góc fokozott ödémásodása párosul.
 A 2. biológiai természettörvény:
Minden Értelmes Biológiai Különprogram (ÉBK) két fázisban zajlik le,
feltéve, hogy a konfliktus megoldódik (KM).

A teljes orvostudományban előforduló összes megbetegedés lefolyása két fázisú, feltéve,

hogy a konfliktus megoldásra kerül. Régen az orvosi tankönyveinkben olvashattunk néhány
száz „hideg betegségről” és ugyancsak néhány száz „meleg betegségről”. A „hideg
betegségeknél” a betegre jellemző volt a hideg külső bőr, hideg végtagok, tartós stressz-
állapot, súlyvesztés, elalvási- és általános alvási zavar. A „betegségek” másik fajtájánál a
betegek végtagjai melegek voltak, általában belázasodtak, jó étvágyuk volt, csak gyengeség
és fáradtság lett rajtuk úrrá. Ezek tették ki az ún. „betegségeink” 90%-át.

Az ún. „hideg betegségeknél” az azt követő gyógyulási fázist nem vették észre, vagy tévesen
egy különálló „betegségnek” diagnosztizálták. Az ún. „meleg betegségeknél” pont fordítva,
melyeket mindig megelőzött egy konfliktus-aktív fázis, éppen ezekeket a hideg fázisokat
hagyták figyelmen kívül és tévesen szintén egy különálló „betegséget” állapítottak meg.

A Hameri Gócok természetesen mindkét fázisban az agynak ugyanazon területén

helyezkednek el, az állapotuk persze eltérő: A konfliktus-aktív fázisban mindig élesen
kirajzolódott körökként, ún. céltábla formátumban látszódnak, a konfliktus megoldási
fázisban ezek a Hameri Gócok megduzzadnak és ödémásodnak.

Felvetődhet a kérdés, hogy az orvosok vajon hogy nem vették észre már régebben a
betegségek kétfázisú tulajdonságát amikor ezek ilyen szépen rendszerbe foglalhatók. A
válasz legalább olyan egyszerű, mint amilyen nehéz volt régen: egész egyszerűen azon
múlott, hogy a betegek csak egy hányada képes megoldani a konfliktusát. Ha a konfliktus
nem tud megoldódni, a betegség az első fázisban marad, vagyis az egyén konfliktus-
aktivitása tartósan fennáll, egyre jobban veszít a súlyából majd végelgyengülésben vagy
kachexiában meghal. (Kivétel: a „másodfarkas” fennakadt aktív birtokterület-konfliktusa).
A DHS hatására a normális nappali/éjjeli ritmus átváltozik tartós szimpatikotóniává, mely
addig tart, amíg a konfliktusmegoldás hatására be nem áll a tartós vagotónia. Ezt a tartós
vagotóniát kvázi annak mélypontján az epileptikus ill. epileptiod krízis vagy más néven
szimpatikotóniás kicsúcsosodás töri meg az ún. „pisi-fázissal”, a tárolt folyadékmennyiség
nagy részének ürítésével. Az Értelmes Biológiai Különprogram csak a normális
kiegyensúlyozott állapot visszatérésével ér véget.

Minden betegség egy konfliktus-aktív és egy gyógyulási fázisból áll. Minden gyógyulási
fázisnak van epileptoid vagy epileptikus krízise, mely a gyógyulási fázis átváltási, a
vagotónia legmélyebb pontja – feltéve persze, ha a gyógyulási fázis egy konflikus-aktív
visszaesés miatt nem szakad meg.

Az epileptoid krízis (EK) az anyatermészet millió évek során begyakorolt folyamata.

Mindhárom szinten egyszerre zajlik. A krízis értelme és célja, mely a gyógyulási fázis
csúcspontján jön létre, hogy az agyi ödémát kipréselje és kiürítse a páciens normális
állapotba való visszatérése érdekében.

A normális esetben epileptikus görcsrohamnak nevezett izomgörcs, az epileptikus krízisnek

csak egy speciális formája, az ugyanis motorikus konfliktus megoldása után jelentkezik.

Epileptoid krízisekkel, ill. epilepsziaszerű krízisekkel alapvetően minden ún. betegségnél

találkozunk, csak mindegyiknél kicsit más a jellemzőjük. Ilyenkor nem tónusus-klónusos
görcsrohamok állnak be, mint a motorikus konfliktusoknál, hanem minden egyes biológiai
konfliktus- és betegség fajtához egy sajátságos epileptoid krízis járul. Ha az ún. betegségek
sorozatos gyógyulási fázisa nem volt veszélytelen, és itt nem vigyázunk, még halállal is
végződhet.

Az anyatermészet az epileptoid krízis igen egyszerű módszerével teremtett egy igen

hatékony eszközt, mely során ez az epilept. krízis nagyon erős, bár rövid ideig tartó
konfliktus aktivitást képviseltet, vagyis a páciens ebben a krízisben még egyszer,
felgyorsítva átéli a teljes konfliktusmenetet. A szívinfarktusnál pld. ezért jelentkeznek erős
angina pectoris fájdalmak. Nem tudtuk, hogy az angina pectoris képviseli a túlélés érdekében
a mindent eldöntő biológiai értelmet az epileptikus krízisben. Mert az epilept. krízis
„szabályszerű lefolyása”, ebben az esetben a szívinfarktus ad parancsot a „ödéma
szabályszerű kiürítésére” és ezzel lehetővé teszi a túlélést. Ezért a Germán Új Medicinában
adott esetben cortisont adunk a betegnek.

Az epileptoid krízis gyakran még nagyobb klinikai feladatok elé állít bennünket: pld. lízis a
pneumóniánál, egy birtok konfliktust követő koszorús artéria szívinfarktus, a tüdőembóliával
kísért koszorús véna infarktus, vagy egy elválasztási konfliktus után fellépő absence (lelki
távollét, rövid ideig tartó öntudathiány), de még a diabetes és a hypoglykaemia is. Az
epileptoid/epileptikus krízis (EK) az igazság pillanata!

A legveszélyesebb pontja közvetlenül a krízis végén található, ott kiderül, hogy az epileptoid
krízisnek volt-e elég ereje ahhoz, hogy elrántsa a kormányt. De a páciensnek mindig tudnia
kell: A legtöbben túlélik ezt.

Azután a gyógyulási fázis 2. felében – az epileptoid krízis kezdetével az elején – az agyban

ártalmatlan agyi kötőszövet, ún. glia raktározódik be azért, hogy a Hameri Gócot
helyreállítsa. Ha tehát ez a Hameri Góc a CT-felvételen egy többé-kevésbé nagy fehér
foltként vagy egybefüggő felületként jelenik meg és az intra- és perifokális ödéma
felszívódott, úgy az már a gyógyulás végét jelenti.

Amikor a számítógépes rétegvizsgálat során (CT) glia felgyülemlést észleltünk, és azt jódos
kontraszt anyaggal még jó alaposan láthatóvá is tettük, rendszerint a diagnózis „agytumort”
állapított meg!

De agytumor, mint olyan – a meghatározása szerint – nem létezik, mert hisz az agysejtek a
születés után nem tudnak már osztódni, azon feltételek mellett sem, melyek alapján eddig
tévesen agytumort volt szokás diagnosztizálni – tehát egész egyszerűen semmilyen
feltételek mellett.

Ami szaporodhat, az egy ártalmatlan gliaszövet – agyi kötőszövet – melynek funkciója

megegyezik testünk kötőszöveteinek funkciójával. Ezek a CT-n látható világos színű, gliával
kitöltött Hameri Gócok a szervezet helyreállítási folyamatát jelzik, vagyis örömre, és semmi
esetre sem rémületre vagy még inkább agyműtétre ad okot.

A Germán Új Medicina egyik nagyon fontos kritériumához tartozik még a páciens

oldalassága. A Germán Új Medicinában a bal- vagy jobbkezesség megállapítása nélkül
egyáltalán nem lehet dolgozni. Amilyen fontos tudni a páciens korát, milyen nemű és hogy
van-e valamilyen hormonális különlegessége vagy hormonális változással járó beavatkozása
(fogamzásgátló tabletta szedése, petefészek sugárkezelése, hormontabletta szedése,
klimaktérium, stb.), amit figyelembe kell venni, ugyanolyan fontos tudni azt, hogy a páciens
jobb-, vagy balkezes-e.

Mindenki nagyon egyszerűen saját maga úgy tudja megállapítani az oldalasságát, hogy
megfigyeli, hogy a tapsolásnál melyik keze van felül, hogy melyik kezével csap bele a másik
tenyerébe. Ha ezt a jobb kezével teszi, jobbkezes, ha épp fordítva, és a bal kezével csap bele
a jobb tenyerébe, akkor az agy irányítása szempontjából balkezes.

Ez a teszt nagyon fontos, hogy kiderítsük, melyik hemiszféra irányítása alatt működik az
ember, hisz nagyon sok átnevelt balkezes van, akik úgy hiszik, hogy jobbkezesek. Általában
azonban nagyon jól emlékeznek arra, hogy bizonyos fontos dolgokat – amit a jobbkezesek a
jobb kézzel teszik, ők csak a bal kezükkel képesek megcsinálni. Pld. sokukat átnevelték a
jobbkezes írásra és csak ezért gondolják, hogy jobbkezesek.

Leegyszerűsítve a kisagy és a nagyagy jobb hemiszférája többnyire a test bal felét irányítja,
fordítva pedig – a kisagy és a nagyagy bal hemiszférája a testünk jobb felének irányításáért
felelős.

A bal- és jobbkezesség az agyban kezdődik, pontosabban a kisaggyal, mert a kisagytól

számítva kezdődik az oldalasság szerinti definiálás. Ezzel szemben az agytörzsnél a bal- és
jobbkezességnek gyakorlatilag nincs jelentősége.

A szerv és az agy közötti kölcsönös viszony mindig egyértelműen látszik. Egyedül a lélek és
agy, vagy az agy és a lélek egymás közötti viszonyban játszik fontos szerepet a bal- és
jobbkezesség, mert ugye dönt a konfliktusról/agyi útvonaláról is és így arról is, hogy a
páciensek milyen konfliktus során egyáltalán milyen „betegséget” szenvedhetnek el.

Például: Jobbkezes nő egy identitás konfliktus során végbél fekélyesedést szenved el, a
balkezes nőnél ezzel szemben ugyanazon konfliktus hatására gyomor- vagy epevezeték
fekélyesedési folyamat indul be. Jobbkezes férfi egy birtok-bosszankodási konfliktus során
epevezeték- vagy gyomorfekélyesedést szenved el, a balkezes férfinál ezzel szemben
ugyanolyan konfliktusnál végbél fekélyesedés jelentkezik.

Jobbkezes nőnél pld. a bal mellben a nőnek a gyereke és az anyja és a családi fészek miatt
keletkező konfliktusok okoznak elváltozásokat, míg a jobb mellben a partner vagy partnerek,
akikhez tulajdonképpen a többi ember sorolandó, kivéve a kis gyermekeket, ill. a kis
gyermeknek tekintett embereket és az állatokat.

Balkezesnél pontosan fordított a helyzet.

A balkezesség egészen különös módon bizonyítja számunkra, hogy a biológiai

konfliktusoknak elsődlegesen semmi közük Freudhoz és a hagyományos pszichológiához,
hanem valóban biológiailag determináltak. Mert az, hogy egy balkezes fiatal nő egy
szexuális konfliktusra a férfias birtok-konfliktus szervi tüneteivel (angina pectoris) reagál és
ebből kifolyólag lelkileg depressziós lesz, „tisztán pszichológiailag” egyáltalán nem
értelmezhető.

A balkezes nő soha nem is veszíti el petefészek működését, nála továbbra is folyamatos

marad a peteérés és a menstruáció, míg egy jobbkezes nőnek ezek után már elmarad a
peteérése.

Ilyen összefüggésben az is érdekes, hogy egypetéjű ikreknél az egyik mindig balkezes, a

másik pedig jobbkezes.
 A 3. biológiai természettörvény
A rák és a rákkal egyenértékű megbetegedések (rák-ÉBK és rák-ekvivalens ÉBK) Értelmes Biológiai
Különprogramjainak egyedfejlődéstől függő rendszere.

Az embriológusok szerint az embrionális fejlődés általában három ún. csíralemezre

differenciálódik. Az entodermális, mezodermális és ektodermális csíralemez már az embrió
fejlődésének első napjaiban kifejlődik és ezek a szövetek részt vesznek szerveink
felépítésében.

Minden sejt és szerv a csíralemezek egyikéhez tartozik, ezért a Germán Gyógytudomány

minden ún. betegséget a csíralemez hovatartozás szerint rendszerez.

Ha ugyanis a különféle növekményt, duzzanatot, fekélyt a fejlődéstörténet, ill. e szerint a

különféle ún. csíralemez-kritériumok szerint sorolunk be, megállapítható, hogy az azonos
csíralemezfüggő „betegségek” még más egyéb tulajdonsággal és különlegességgel is bírnak
(a középső csíralemezen belül megkülönböztetünk még kisagy-irányította és nagyagy
fehérállomány által irányított mezodermális hovatartozást).

Minden egyes csíralemezhez hozzátartozik fejlődéstörténeti szempontból

 egy bizonyos agyi régió,

 egy bizonyos fajta konfliktustartalom,
 egy bizonyos lokalizáció az agyban,
 egy egészen bizonyos szövettan,
 specifikus csíralemezzel rokonságban álló mikrobák,
 és ezen kívül minden ún. betegségnek, valójában a „természet Értelmes Biológiai
Különprogramjainak” van egy fejlődéstörténeti szempontból értelmezhető biológiai
értelme.

A belső csíralemezből kifejlődött sejtek, ill. szervek reléi, irányító pontok, ahonnan az
irányítást kapják, az agytörzsben, az agy leges-legősibb részében helyezkednek el. Szintén
ott található még egy rendszerezett lokalizáció, mert jobbra hátul (dorsalis) sorban
helyezkedik el a száj, az orrgarat jobb fele, majd az óramutatóval ellentétes irányban
következik sorban a gyomor-bél traktus, végül a szigmával és a hólyaggal, valamint a száj
bal oldalával végződik (régen „ősszáj-végbél).

Szövettanilag minden carcinoma egy adenocarcinoma, mégpedig kivétel nélkül.

Az ehhez a csíralemezhez tartozó szerveknél a rákos folyamat sejtszaporulatot idéz elő:

tömör, adeno sejttípusú tumorok képződnek, pl. a májban, a bélben, a tüdőben stb.

A külső csíralemezből kifejlődött sejtek, ill. szervek irányító reléi a nagyagy

kéregállományában, az agyunk legfiatalabb régiójában találhatók. Minden rákos folyamat
során elindul a sejt fekélyes egybeolvadása, vagy pedig előfordul szervi szinten a funkciók
csökkenése (inkább: funkciók megváltoztatása), ez lehet pl. egy diabetes vagy egy bénulás
stb.

A középső csíralemeznél megkülönböztetünk egy ősi és egy fiatalabb csoportot. A középső

csíralemez ősi csoportjához tartozó sejtek ill. szervek reléi a kisagyban találhatók, ezek még
az ősagyhoz tartoznak és ezért rákos esetben ugyancsak tömör tumorokat képeznek a
konfliktus-aktív fázisban, mégpedig adenoid sejttípusút, például ilyen képződik a mellben, a
melanománál vagy a pericardium mesotheliomája esetén (a szívburokban), a pleuránál –
(mellhártyában) és a peritoneumban – vagyis a hashártyában.

A középső csíralemez fiatalabbik csoportjához tartozó sejtek ill. szervek irányító pontjai a
nagyagy fehérállományában helyezkednek el, a rákos elváltozás során a konfliktus-aktív
fázisban nekrózisok vagy lyukak képződnek, vagyis a sejtek egybeolvadnak, mint például
ahogyan ez a csontokban, a lépben, a vesében vagy a petefészekben történik.

Minél előrehaladottabb a filogenetikus (törzsfejlődési) evolúció, annál fejlettebbé és

komplikáltabbá váltak agyunk programjai. Az agytörzsünk archaikus, legősibb programjaitól
kezdve a kisagy már kissé bonyolultabb konfliktusok érzettartalmán át egészen az
agykérgünk irányította corticalis konfliktusok érzettartalmáig.

Eredetileg a rák alatt fokozott sejtburjánzással növekvő valódi tumort értettek. Azt
gondolták, hogy a tumor sejtjei elúszkálnak és a test más részein társtumort, ún.
„metasztázist” növesztenek, de a valóságban ilyen nem fordul elő. A metasztázisokat mindig
egy második vagy egy harmadik konfliktus idéz elő és legtöbbször iatrogén (orvos okozta)
módon.

Ha manapság a hagyományos orvostudományban egy betegnek a „rák” diagnózissal kell

szembenéznie, akkor a legtöbbjüket mélyen lesújtó, megsemmisítő érzés keríti hatalmukba,
mely azonnali pánikkonfliktust és egyúttal új rákos elváltozást indíthat el és ezt a
hagyományos orvostudományban ún. metasztázisként tartják nyilván.

A metasztázisokról szóló mese egy bizonyítatlan és bebizonyíthatatlan hipotézis. Hisz még

soha semmilyen kutató nem talált az ún. rákos betegek artériás vérében rákos sejtet.
Márpedig ha az ilyen sejtek úszkálnának a testben, akkor a perifériás vérben, vagyis a test
központjától távolabb eső részekben rájuk kellene bukkani.

Az a feltételezés, miszerint a rákos sejtek útközben, a soha még be nem bizonyított

útvonaluk során a vérben még át is változnak és például egy, a bélben tömör karfiolszerű
tumort képező tumorsejt hirtelen átvándorol a csontokba és ott csontleépítést hajt végre – ez
már valóban középkori dogmatizmust felidéző, kész őrület. Egy második és harmadik
karcinóma létezésének tényét nem vitatja senki, de annál inkább a tény alátámasztását.

A hagyományos orvostudományban senki nem szentelt különösebb figyelmet az ún.

csíralemezeknek. Senki sem sejtette, hogy milyen fontosak. És tulajdonképpen ez az alapja
annak, hogy a rák keletkezését soha nem tudták rendszerbe foglalni.

A jövő tankönyveiben az ún. betegségeket ezért majd nem is az eddig megszokott módon
szakterületek szerint fogják felsorolni, hanem a csíralemez szerinti hovatartozásuk alapján.
Ez az ún. megbetegedések vagy a természet különprogramjainak biológiai-természeti
besorolása szerinti rend.

Minden biológiai konfliktusunk rendezhető a fejlődéstörténet szerint. Tudjuk, hogy

fejlődéstörténetileg mikor alakultak ki és kerültek programozásra az egyes speciális
viselkedések. Ezért nemcsak szerv és agyi régió közti összefonódások, hanem
fejlődéstörténeti szempontból adódó testvérkonfliktusok is léteznek, szövettani
sejtformációjában ezek mindegyike megegyezik egymással és a gyógyulási fázisban ott
mindig csak egyfajta mikrobákat találunk.
 A 4. biológiai természettörvény

„A mikrobák egyedfejlődéstől függő rendszere”, a Germán Gyógytudomány® 4.

törvényszerűsége azt bizonyítja, hogy az ősagy által irányított szervek esetében speciális
mikrobák segítségével a tumorok elbontásra kerülnek, míg úgyszintén a gyógyulási
fázisban a nagyagy-vezérelte szerveknél vírusok és baktériumok közreműködésével a
fekélyek során keletkezett lyukak duzzanat kíséretében ismét feltöltődnek.

A mikrobákról eddig azt a nézetet képviseltük, hogy az ún. fertőző betegségeket indukálják
és ez az elképzelés igaznak tűnt, mert hiszen az ún. fertőző betegségeknél mindig találtunk
mikrobákat. Csakhogy ez nem fedte a valóságot, mert a feltételezett fertőző betegségeket
minden esetben megelőzte egy konfliktus-aktív fázis. A mikrobák csak a konfliktus
megoldása után vállalnak aktív szerepet. Vezetésük és az aktiválásuk pedig az agyunk
irányítása alatt áll. Ők a segítőink olyan értelemben, hogy a rák, vagyis a tumor felesleges
szöveteit, melyekre feladatuk betöltése után nincs már szükség, eltakarítják. Vagyis a
baktériumok, vírusok segítenek a nagyagyi csoportnál a keletkezett lyukak, nekrózisok
feltöltésében, szövetsérülések helyreállításában. Ezért ők a mi hűséges segítőink,
vendégmunkásaink.

Az elképzelés, miszerint az immunrendszer a mikrobák ellen küzdő hadsereg, egész

egyszerűen téves volt, mert a mikrobák nem a „betegségek” okozói, hanem a megoldást
követő fázis optimalizálói.

A Germán Gyógytudomány 4. biológiai természettörvénye a mikrobákat szintén a három

csíralemezhez rendezi hozzá, mert minden egyes csíralemezzel rokon szervcsoporthoz
bizonyos specifikus csíralemezzel rokon mikrobák is tartoznak. Amikor agyi számítógépünk
különféle reléihez hozzárendelték a szerveinket, akkor velük együtt a mikrobákat is
beprogramozták.
Ebből következik az, hogy:

A legősibb mikrobák, a gombák és mycobaktériumok az entodermális szövetekben végzik

tevékenységüket, függenek még a kisagy által irányított mezodermális szövetektől, de
minden esetre csak az ősagy-irányította (ősagy = kisagy + agytörzs) szervekért felelősek.

A régi mikrobák, tehát a baktériumok a mezodermális szövetekben tevékenykednek és az

összes mezodermális szövetből kialakult szervért felelősek.

A fiatal ún. mikrobák, tehát a vírusok (ha léteznek egyáltalán), szigorú értelemben véve nem
igazi mikrobák, vagyis nem élőlények, kizárólag ektodermális szövetekért, ill. a
nagyagykéreg irányította szervekért felelősek.

A felelősség ebben az értelemben azt jelenti, hogy a mikrobák egyes csoportjainak

„munkahelye“ mindig csak bizonyos szervcsoportokban lehet, azokban, amelyek csíralamez-
származásuk szerint velük megegyezőek.

A „munkakezdés“ ideje nem külső tényezőktől függ, mint ahogy ezt eddig mindannyian
hittük, hanem erre kizárólag az agyi számítógép adja ki az utasítást.

Azt is hittük, hogy a mikrobák „rosszindulatúak“ és hogy azokat ki kell irtani. Ez badarság
volt! Óriási szükségünk van az életterünk szélességi fokán fellelhető mikrobák teljes
palettájára. Ha például “higiéniai okokból” hiányoznak mycobaktériumok a szervezetünkből
(TBC), akkor a gyógyulási fázisban nem tudjuk elbontani a tumorainkat.

És ennek tumorok sorára katasztrofális kimenetelű következményei vannak:

Egy pajzsmirigy-karcinómánál ez például azt eredményezheti, hogy a konfliktus megoldása

ellenére a karcinóma nem tud elbontásra kerülni és továbbra is nagy mennyiségű thyroxint
termel. Ennek oka éppen a mycobaktériumok hiánya, melyek normális esetben a tumort
elbontja és a thyroxinszintet normál értékűre csökkenti.

Egy vastagbél-karcinóma is jelentős komplikációkat okozhat és sebészi eljárással el kell

távolítani, ha nincsenek jelen a mycobaktériumok.
Mycobaktériumok már (vagy majdnem) az egysejtűek óta, még az állat és az ember
kifejlődése előtt léteznek. A számukra kitűzött feladat világos, mégpedig az, hogy az ősagy
által irányított tumorokat a gyógyulási fázis megkezdésétől számítva elsajtosítsák és
elbontsák. De mint ahogyan a később elbontandó tumorok is, melyek miután funkciójukat
betöltötték és teljesítették feladatukat, a mycobaktériumok is a konfliktus-aktív fázisban
szaporodnak. Azt is tudjuk már, hogy a mycobaktériumok (TBC) más néven még „saválló
pálcikáknak“ nevezik őket – mert semmilyen hatással nincs rájuk a gyomorsav – a DHS-tól
számítva jelen vannak a szervezetünkben! Ha a konfliktusmegoldás után kapjuk meg őket a
gyógyulási fázisban, az Értelmes Biológiai Különprogram tekintetében már nem válnak
hasznunkra, mert csak azok hasznosulnak, amelyek a konfliktus-aktív fázisban szaporodtak.
Szervezetünk bizonyára – a barátjával, a mycobaktériummal összejátszva – éppen csak annyi
saválló pálcikák termelését engedélyezi, mint amennyire később a tumor elsajtosításához
szükség lesz. És mi buták azt hittük, hogy a tuberkulózist ki kell irtanunk.

A baktériumok ezzel szemben a nagyagy-csoporthoz tartoznak és, mint minden nagyagy

vezérelte szerv – ebben az esetben egészen pontosan a nagyagy fehérállománya által
irányított szerv – a gyógyulási fázisban sejtszaporodást indukálnak. Ebből kifolyólag a
baktériumok szaporodása is csak a konfliktus megoldásától számítva (KM) indul el.

A vírusok nem önálló élőlények mint a baktériumok, hanem csak bonyolult

fehérjemolekulák, melyek adott esetben – mégpedig kizárólag a gyógyulási fázisban, tehát a
konfliktusmegoldás után szaporodnak, és a bőr, valamint a nyálkahártyák fekélyesedését
hivatottak helyreállítani. Hogy léteznek-e egyáltalán, azt nem tudja senki sem, de amúgy
nem is fontosak, mert a gyógyulás a (feltételezett) vírusok nélkül is létrejön. Most már
láthatjuk, hogy szervezetünkben a mikrobák értelemszerűen vannak jelen és az Értelmes
Biológiai Különprogram biológiai folyamataiba beleillenek. Ők velünk egyenlőek és azért
keletkeztek, hogy segítségünkre legyenek. Mindegyikük a körforgás rendszerének tagja, és
ezt mi nem tudtuk.

A természet körforgása azonban megakad, ha bűvészinasok ilyen-olyan tényezőket

kiiktatnak. Csaknem minden, amit eddig a “modern orvoslás tudósaiként” tettünk,
értelmetlenség volt.
 Az 5. biológiai természettörvény a „kvintesszencia”

A „kvintesszencia” a lényeg megértésének törvénye, miszerint az összes ún. “betegség” a

természet Értelmes Biológiai Különprogramjának (ÉBK) részét képezi, és ez
fejlődéstörténet szempontjából értelmezhető.

Amikor 1981-ben a „Rák vastörvényét” és „minden ÉBK lefolyásának két fázisú mivoltát”
(feltéve, hogy megoldódik a konfliktus), felfedeztem, és 1981. októberében mindezt a
Tübingeni Egyetemre benyújtottam habilitációra, azt hittem, hogy rájöttem a rák
összefüggéseire. Két évvel később, további kutatásaim során vettem észre, hogy nem csak a
karcinómás megbetegedések, hanem minden egyéb ún. betegség menete is szemmel
láthatóan megegyezik a biológiai természettörvények lefolyásával.

1987-ben az embriológia alapjait és az emberi viselkedés kutatási eredményeit követve

sikerült megtalálnom a harmadik és a negyedik természettörvényt. Meglepődve állapítottam
meg, hogy az orvostudomány minden ún. megbetegedési folyamata világosan levezethető az
eddigi 4 lefektetett természettörvény alapján és ez minden egyes esetben reprodukálható. Ez
a biológiai nézet vezetett mondhatni szükségszerűen az alábbi igazán lélegzetelállító
konzekvenciához:

Amikor az egyes csíralemezek ún. megbetegedéseit egyenként megvizsgáltam, azt

állapítottam meg, hogy kell, hogy legyen mindennek biológiai értelme. Azt vettem észre,
hogy az ún. betegségek nem a természet értelmetlen, felesleges hibáiként jelennek meg,
melyeket le kell győzni, hanem minden egyes „megbetegedés” egy értelmes történés és
mindez szabályszerűen rákényszerített arra, hogy minden egyes esetben feltegyem a kérdést:
Mi által keletkezett az a „betegség”?

Mi a biológiai értelme?

Kiderült számomra, hogy sok „megbetegedés” esetén csak az embriológia szerint lehet
kikövetkeztetni a biológiai értelmet. Az is kiderült, hogy a biológiai értelem értelmezésébe
bele kell vonnunk a biológiai-szociális összefüggéseket is. Végül felmerült bennem a kérdés,
hogy vajon az eddigi felfogásunk az ún. betegségekről a „betegség” fogalmával nem volt-e
homlokegyenest téves, mivel hogy a „betegségek” biológiai értelméről fogalmunk sem volt.

Sikerült bebizonyítanom, hogy az ún. betegségek biológiai értelme csíralemezfüggő. Ez

roppant fontos, sőt, az egész Germán Gyógytudomány megértésének gerincét képezi. Innen
eredt számomra a „betegség” régi fogalmának teljesen új, nozografikus (nozográfia: a
betegségek elnevezésének tudománya) értelmezése. Ebből kifolyólag a régi értelemben véve
már nem is szabad betegségről beszélnünk, hanem a természetnek egy értelmes, speciális
programjáról.

A “különprogram” elindítója – a DHS is már annak az értelmes folyamatnak része, hogy

bekapcsolja az Értelmes Biológiai Különprogramot (ÉBK).

Amióta a feltételezett „betegségeket” már nem „rosszindulatú dolognak”, a természet

üzemzavarának vagy Isten csapásának gondoljuk, hanem a természet Értelmes Biológiai
Különprogramjainak egyes fázisait értjük ez alatt, azóta a biológiai értelem, amit minden
ÉBK tartalmaz, természetesen döntő jelentőséggel bír.

Az ÉBK-nak tehát van egy értelmes biológiai célja, vagy másképpen: az ÉBK célja valami
ÉRTELMES, vagy valamilyen értelemszerű, biológiailag szükséges dolog elérése. Ugyan a
Biológiai Értelem, mint láthattuk, hol a konfliktus-aktív, hol pedig a konfliktus megoldását
követő fázisban nyilvánul meg. Ebben az anyatermészet egész egyszerűen megengedte
magának, hogy mindkettőt megvalósítsa, persze teljesen rendszerszerűen, különböző
csíralemez-csoportosításban, pedig az ősagy-irányította szervek és a nagyagykéreg irányítása
alatt álló szervek egyébként viselkedésükben homlokegyenest ellenkezőek:
Az ősagy-irányította szervek a KA-fázisban sejtszaporodást, a nagyagykéreg irányította
szervek pedig sejtsorvadást indukálnak a KA-fázisban. De a biológiai értelmüket tekintve
nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy az anyatermészet (lásd. gombák és
mycobaktériumok) már a DHS-től számítva szem előtt tartja az MK-fázis kezdetét. Mert
ugye a DHS-től számítva kezdenek el szaporodni a mycobaktériumok (TBC), melyek
azonban csak a konfliktus megoldásától kezdve kerülnek bevetésre, ami azt jelenti, hogy
mint már említettem, csak megfelelő mennyiségű mycobaktériumok kerülnek „előgyártásra”,
amekkorára később a tumor elbontására szükség lesz.

Például: ha az irigység érzetével lenyeltünk egy falatot – nehogy a konkurencia megszerezze

-, és az a túlzott mérete miatt megakadt a bélben, úgy az egyén kólikát (hasfájást, bélpangást)
kap. Ezzel a kólikával együtt, és ez esetben ez maga a DHS, bekapcsol egy Értelmes
Biológiai Különprogram, vagyis proximális (a száj felé haladó irányban) elkezd növekedni
egy ún. bélrák.

Ez gyors sejtszaporodást jelent (hagyományos orvoslás szerint: megnövekedett mitotikus

aktivitás, malignus (rosszindulatú) tumorok)!

Ezzel egy időben, ugyanolyan gyorsasággal szaporodásnak indulnak a mycobaktériumok is

(persze ha az egyén rendelkezik minimum ennek a fajtának csak egyikével).

Ennek biológiai értelme: A bélrák millió, különösen erős emésztőnedvet termelő

„eldobható”, egyszer használatos sejtből áll. Szó szerint literszámra választódik ki az
emésztőnedv, hogy a nagy falatot megeméssze, feldarabolja és egyszer csak elég kicsi lesz és
átcsúszik. Ezzel megoldódik a konfliktus.

Ettől a perctől kezdve az agy utasításai szerint dolgoznak a mycobaktériumok, de a saját több
millió éves tapasztalat alapján tudva azt, hogy melyik „eldobható” sejtet szabad elsajtosítva
elbontani és melyiket nem – és kizárólag az „eldobható sejteket” = a tumort bontják le.
Mindez erős, tipikus éjszakai izzadás és előbb magas, majd később közepes
testhőmérsékleten zajlik hajnal felé. Tehát egész egyszerűen csak az újonnan felszaporított
sejtek sajtosodnak el, később pedig hegesedés marad hátra a helyén.
A páciensnek ezentúl meg kell tanulnia ezt átvitt értelemben értelmezni. Mi az „ocsmány
emészthetetlen konfliktus” miatt keletkezett „megemészthetetlen falatot” már nem egy
táplálékfalatnak tekintjük, hanem „egy átvitt értelemben vett megemészthetetlen falatnak”.
Tehát: egy házat, egy autót, egy örökséget, egy meghiúsult üzletet vagy egy elvesztett pert.

Biológiai-„archaikus” szempontból azonban még úgy reagálunk, mintha az egy

emészthetetlen táplálékfalat lenne, mely számunkra az „ocsmány, emészthetetlen
konfliktust” okozta. Hasonló dolog történik a női mellben: (biológiai értelme a KA-fázisban
van). Ha egy jobbkezes nő elszenved egy anya vagy gyermek iránt érzett “aggodalom, ill.
gondoskodás-konfliktus”-t, nála a bal emlőben növekedik egy adenoid emlőmirigyrák,
vagyis szaporodásnak indulnak az emlőmirigyszövetek.

A biológiai értelem egyértelműen az, hogy a csecsemőnek, melynek fejlődését most például
egy baleset akadályozza, segítséget nyújtsunk és ez úgy valósulhat meg, ha több anyatejet
kap. Az anya szervezete így igyekszik a keletkezett sérüléseket kiegyenlíteni. Amíg a
konfliktus fennáll, növekszik az ún. emlőmirigyrák, ill. a tejtermelés folyamatos marad. Csak
a csecsemő rendbejövetelének pillanatától kezdve következik be a konfliktus megoldása,
vagyis leáll az emlőmirigy burjánzása. Később ennek helyén hátra marad egy kaverna. Ez
lehet egy egész, folyadékkal teli többé-kevésbé feltöltött üreg, de lehet egyfajta megritkított
szövetrész is, mint a szivacs vagy a svájci sajt. Az emlő minden esetben nagyjából
visszanyeri eredeti formáját és mind funkcionális, mind az ez idő alatt fennálló, de a
jövőbeni szoptatás tekintetében is teljes értékű és sértetlen marad. Ilyen folyamatok az ún.
civilizált országokban a nőknél általában a szoptatási időn kívül indulnak el. Ha a
civilizációban egy nő átél a szoptatási időn kívül egy anya vagy gyermek iránti “aggodalom,
ill. gondozás-konfliktus”-t, úgy egy ilyen emlőmirigytumor elkezd növekedni és azt a célt
imitálja, hogy a csecsemőnek több tejet kell adni, pedig a csecsemő ilyenkor többnyire már
egy nagyobb gyermek.

Más a helyzet a víz- és folyadékkonfliktusnál (nagyagy-mezoderma), itt a konfliktus-aktív

fázisban a veseszövetekben nekrózist láthatunk és egyúttal mindig megemelkedik a
vérnyomás is, ennek azonban az a biológiai értelme, hogy a nekrózis által képzett lyukat a
veseszövetben funkcionálisan kompenzálja, hogy azután elegendő vizeletet tudjon
kiválasztani.
A konfliktus megoldást követő fázisban a vesenekrózisból elkezd nőni egy hólyaggal teli
tok. Ezt vesecisztának nevezzük. A ciszta belsejében ilyenkor fokozódik a sejtburjánzás,
majd a végén 9 hónap múlva a folyadék helyén szilárd, saját vérérrendszerrel rendelkező
sejtszövet épül fel.

A ciszta ilyenkor „belenő” a környező szövetekbe, de később amikor már megszilárdul,

magától leválik onnan. A biológiai értelem itt a MK-fázisban, vagyis a maradandó
parenchymás és funkcionális fokozásban nyilvánul meg.

Hogy ezt itt az anyatermészet miért éppen így oldja meg, azt még nem tudhatjuk.
Lehetséges, hogy a maradandóra tervezett valós parenchymás és funkcionális szervi
megnagyobbítást nem tudja „azonnal” véghez vinni – mint ahogy teszi azt az „eldobható”
gyors mitózisos sejtek esetében, mert az ott úgysem olyan életbevágóan fontos. Ezeket a
sejteket rövid időre tervezte és később úgyis elbontásra kerülnek.

A nagyagykéreg irányította karcinómák biológiai értelme szintén a KA-fázisban van, de míg

az ősagy által vezérelt szervek esetében a parancs ebben a fázisban sejtszaporulat, itt épp az
ellenkezője: sejtsorvadás a laphám nyálkahártyában (fekély), mely a gyógyulási fázisban
ismét felépül.

De mivel eddig erről senki semmit sem tudott, az MK-fázis nekrózis vagy fekélyek
helyreállítási vagy az újrafeltöltési folyamatait ráknak vagy szarkómának is nevezték, mert
hát nagyszámú és nagy sejtmagú – persze a gyógyulás érdekében történő – sejtszaporulatot
(mitózis) találtak. Így már érthető, hogy azért nem tudtuk megérteni eddig a rák keletkezését,
mert nem értettük az összefüggéseket és főleg a biológiai konfliktusprogramjaink
fejlődéstörténeti keletkezésének mechanizmusát.

A ”La medicina sagrada” (ahogy a spanyolok mondják: a Szent Orvostudomány) mindent a

feje tetejére állított, és a tényeket kivéve már semmi sem igaz.

Nemcsak az Értelmes Biológiai Különprogramoknak van saját biológiai értelmük. Az ilyen

ÉBK-k skizofrén konstellációjából adódó kombinációinál egészen más, különleges biológiai
értelmet találunk, itt kvázi egy „felsőbb értelem” nyilvánul meg.
Ezen semmi esetre sem valamilyen transzcendentális, világnézeti vagy spirituális dolgot kell
értenünk, hanem azt a tényt, hogy az anyatermészetnek ezek szerint arra is nyílik lehetősége,
ill. gyakorlatot szerzett abban, hogy a látszólag kilátástalan helyzetekben (pl. pszichózisban)
egyben új dimenziókat nyisson meg, melyekkel az egyén mégis kap egy esélyt a nehéz
szituációk megoldására. A Germán Gyógytudomány itt is az értelmes terápiás kezelés új
dimenzióját nyitja meg.

A Germán Gyógytudomány az 5. biológiai természettörvénnyel lett teljes.

Ez a quinta essencia, a „kvintesszencia”, vagyis a lényeg.

Mi emberek minden szerénység nélkül most első ízben láthatjuk, sőt megérthetjük, hogy
nemcsak a természet, hanem a természet minden egyes folyamatának értelme van éspedig
mindent egybevéve. És hogy az eddig „betegségeknek” nevezett folyamatokat nem
valamiféle értelmetlen zavar okozott, melyet a bűvészinasoknak kellett helyrehozniuk,
hanem álmélkodva vesszük tudomásul, hogy semmi sem volt értelmetlen, rosszindulatú
vagy beteges.