You are on page 1of 6

Oktatási anyag tanulóknak

Általános magatartási szabályok

– a tanuló csak olyan területen dolgozhat, ahol a vonatkozó munkabiztonsági


oktatást megkapta, csak azokat a munkaeszközöket kezelheti, amelyre kioktatták
és megbízták (pedagógusi felügyelettel)
– szeszes italt, kábítószert fogyasztani, dohányozni tilos!
– tilos olyan munkát végeztetni vagy végezni, amely bárkinek az életét, testi
épségét vagy egészségét veszélyezteti;
– az intézményben tilos minden olyan magatartás (fegyelmezetlenség, játék stb.)
amely a biztonságot akadályozza;
– sok balesetet a rendetlenség okoz. A botlást okozható balesetek elkerülhetők a
rend állandó betartásával. A közlekedési utakat, lépcsőket, vészkijáratokat,
központi kapcsolók felé vezető utakat eltorlaszolni vagy elfoglalni még
átmenetileg sem szabad;
– meghibásodott elektromos berendezést kizárólag csak szakember javíthat;
– minden berendezést csak arra a célra szabad használni, amely célra szolgál,
csak olyan módon szabad vele dolgozni, ahogy a használati utasításban szerepel.
– a tanulók kötelesek a munkabiztonsági és tűzvédelmi előírásokat betartani.

Minden tanuló köteles:


– a munkakörének, szakmájának betöltéséhez szükséges előzetes és időszakos
orvosi vizsgálatokon részt venni;
– az intézményben a biztonságos munkavégzésre, tanulásra alkalmas állapotban
megjelenni.
– a rendelkezésére bocsátott gépet, berendezést, egyéb eszközt és anyagot
munkakezdés előtt a számára előírtak szerint megvizsgálni, azt rendeltetés,
valamint utasítás szerint használni és a részére meghatározott karbantartási
feladatokat elvégezni;
– az előírt és rendelkezésére bocsátott védőeszközt rendeltetésének megfelelően
használni;
– az intézmény területén a fegyelmet, a rendet és tisztaságot megtartani;
– az észlelt veszélyt jelentő rendellenesség megszüntetésére a pedagógustól
engedélyt kérni;
– a baleseteket, sérülést, rosszullétet, üzemzavart a pedagógusnak azonnal
jelenteni.
– a gépeken lévő védőberendezéseket leszerelni, kiiktatni nem szabad. A
védőberendezések és védőeszközök használata kötelező.
– a padlóra kiömlött vizet, olajat vagy egyéb más vegyszereket vagy anyagot fel
kell törölni.
– minden olyan esetben, amikor géphibásodás fordul elő, vagy elektromos
dugaszolóaljzatok, kapcsolók vagy csatlakozó vezetékek meghibásodnak,
kötelesek azonnal jelenteni, illetve a gépet azonnal üzemen kívül helyezni.

Kézi szerszámokra vonatkozó munkavédelmi előírások


A tanuló köteles kézi szerszámait, munkaeszközeit, a munka megkezdése előtt
megvizsgálni. Dolgozni csak kifogástalan állapotban lévő szerszámmal és
munkaeszközzel szabad.
Hibás szerszámokat és munkaeszközöket, szemmel láthatóan nem teljesen ép
szerszámokat a használatból azonnal ki kell vonni.
- Törött, repedt, csorbult dugaszoló aljzatot és csatlakozót, kapcsolót, vagyis
hibás szerelvényt és készüléket nem szabad használni. Az elektromos
szerelvényeket és készülékeket a munka megkezdése előtt ellenőrizni kell, hiba
észlelése esetén a szükséges intézkedést meg kell tenni. Nedves kézzel
elektromos készüléket és szerelvényeit megérinteni tilos.
- Gép és gépi berendezés belső terébe nyúlni, ott bármilyen munkát végezni csak
a hajtómotor kikapcsolása, a forgó-, mozgó alkatrészek leállítása és hálózatról
történt leválasztása után szabad.

balesettel kapcsolatos tudnivalók


Munkabaleset az a baleset, amely a munkavállalót a szervezett munkavégzés
során ( szakoktatás keretén belül) vagy azzal összefüggésben éri, annak helyétől
és időpontjától, és a munkavállaló (sérült) közrehatásának mértékétől
függetlenül.

A munkavégzéssel összefüggésben következik be a baleset, ha a munkavállalót


a foglalkozás körében végzett munkához kapcsolódó közlekedés,
anyagvételezés, anyagmozgatás, tisztálkodás, szervezett üzemi étkeztetés,
foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás és a munkáltató által nyújtott egyéb
szolgáltatás stb. igénybevétele során éri.

A hallgatókat a tanulmányokkal összefüggő gyakorlati foglalkozás során ért


balesete szintén munkabaleset.

Tanulóbaleset az, amelyet a tanuló, iskolai időben, és az iskolához köthető


elfoglaltság közben szenved el.

A legfontosabb teendő az elsősegélynyújtás.


Mindenkori feladata a halaszthatatlan életmentő beavatkozások elvégzése:
- klinikai halál esetén a újraélesztés megkezdése;
- a közvetlen életveszély elhárítása (szabad légutak biztosítása, vérzés
csillapítása);
- a veszélyzónából való eltávolítás, illetve a veszélyzóna megszüntetése (pl. a
sérült eltávolítása, feszültség mentesítés);
- a beteg vagy a sérült állapotromlásának megakadályozása (fájdalomcsillapítás,
törésrögzítés, nyugalomba helyezés).

Az elsősegélynyújtás során mindig tartsuk be azt a szabályt, hogy soha ne


tegyünk többet, mint amire feltétlenül szükség van; a szükséges beavatkozást
azonban mindig megfelelő időben végezzük el.
Helyiségekben:

a) A helyiségek, közlekedők és fogadóterek padozatát kellő szilárdságú,


könnyen javítható, jól tisztítható és csúszásmentes burkolattal kell kialakítani. A
helyiségek munkaterületein és a közlekedő utak padozatában botlást okozó
tárgyak nem lehetnek.
b) A mechanikus, savas, vagy lúgos sérüléseknek kitett, továbbá a víz, vagy más
kiömlő anyag miatt csúszóssá vált padozat megfelelő állapotban tartásáról,
illetve az eredeti állapot visszaállításáról gondoskodni kell.
c) A munkaterületeken, raktárakban a túlzsúfoltságot kerülni kell, és biztosítani
kell, hogy közlekedésre alkalmas utak álljanak rendelkezésre. A villamos
kapcsolókat és elosztódobozokat, a közművek záró és nyitó szerelvényeit
eltorlaszolni nem szabad, azok mindig megközelíthetően, szabadon maradjanak.
d) A létesítményekben a lépcsőt és pihenőket mindig szabadon kell tartani.
Eltorlaszolni, vagy raktározás céljára használni még ideiglenesen sem szabad. A
lépcsők csúszásmentességéről gondoskodni kell.

Vegyi anyagok használata:


Minden veszélyes készítményt elzárt, és jelölt szekrényben kell tárolni.
A veszélyes anyag használathoz egyéni védőeszközt kell használni (kesztyű,
maszk, és szemüveg).
Ezeket az eszközöket az iskola biztosítja.
Használat előtt a biztonsági adatlapot át kell tanulmányozni.
Azonosíthatatlan üveget, flakont, vagy bármilyen más kiszerelést használni
tilos.
Biztonsági adatlap nélküli szert használni tilos.

Testnevelés
A pedagógus által közölt előírásokat be kell tartani. Tilos felügyelet, és
engedély nélkül az eszközök használata. Az eszközöket használat előtt
szemrevételezéssel ellenőrizni kell. Bármilyen sérülést jelenteni kell a
felügyelő pedagógusnak.
Tűzvédelem
A tűzvédelmi oktatás (tájékoztató) célja, hogy a tanulók megismerjék az
intézményre, és a tevékenységükre vonatkozó tűzvédelemmel kapcsolatos
általános és speciális magatartási szabályokat, illetve konkrét intézkedéseket.

1996. évi XXXI. Törvény, és módosítása: A tűz elleni védekezésről, a műszaki


mentésről és a tűzoltóságról szól. Ebben szabályozták a kötelezettségeket, a
tárgyi, és a személyi, eszközöket.

A 2011-es Országos Tűzvédelmi Szabályzat tartalmazza az irányadó


tűzvédelmi előírásokat.

A tűzvédelmi törvény és az OTSZ megszegése, figyelmen kívül hagyása


minden esetben fegyelmi felelősségre vonást, súlyosabb esetben büntetőjogi
felelősségre vonást von maga után!

A tűz előidézésének oka lehet:


 Zárlatos, meghibásodott elektromos készülék, berendezés (pl. kávéfőző,
hősugárzó, szabálytalanul szerelt vezeték, dugvilla, stb.)
 Gyúlékony, tűzveszélyes anyag szabálytalan tárolása!
 Tiltott helyen történő dohányzás, illetve nyílt láng használata!
 Nyitott hősugárzó felügyelet nélküli hagyása
 Munkaterület felügyelet nélkül hagyása (illetéktelen személy
gondatlanságából), stb.
 Tűzveszélyes folyadékok, illetve hegesztő palackok (acetilén, gáz, oxigén)
szabálytalan tárolása, stb.

Mindenki köteles a tüzet a felügyelő pedagógusának jelezni! A pedagógus


jelzi a vezetőség felé, és a vezető intézkedik a hatóság értesítéséről.
Legfontosabb telefonok: 105, 112

Mindenki köteles tüzet oltani, emberi életet menteni, ha képes rá, és a testi
épsége, illetve az élete nem kerül veszélybe.

A tüzet jelző személy legfontosabb adatai:


Meg kell határozni
- a tűzeset pontos helyszínét (cím, kerület utca, út, épület, emelet)
- a tűzeset mértékét, minőségét (mi ég, milyen anyagok okozhatnak veszélyt)
- történt-e személyi sérülés, illetve emberélet forog-e veszélyben.
- mekkora a veszélyeztetés mértéke.
- meg kell adni a bejelentő nevét, címét, a használt telefonkészülék azonosító
számát
Tűzveszélyességi osztályba sorolás: Az OTSZ öt tűzveszélyességi osztályt
határozott meg.
„A” fokozottan tűz és robbanásveszélyes( PL: repülőtér üzemanyag tárolója)
„B” tűz és robbanásveszélyes (PL: akku. töltő helyiség, porkamra)
„C” tűzveszélyes (PL: irattár, öltöző, könyvtár)
„D” mérsékelten tűzveszélyes (PL: irodák)
„E” nem tűzveszélyes (PL: mosdó, zuhanyzó, nem éghető anyag raktára)

Dohányzás:
(1) Égő dohányneműt, gyufát és egyéb gyújtóforrást tilos olyan helyre tenni,
illetve ott eldobni, ahol az, tüzet vagy robbanást okozhat.
(2) Dohányozni nem szabad az „A - B - C” tűzveszélyességi osztályba tartozó
veszélyességi övezetben, szabadtéren, helyiségben, továbbá ott, ahol az tüzet
vagy robbanást okozhat. A dohányzási tilalmat nemzeti szabványban
meghatározott táblával, illetőleg piktogrammal kell jelölni.
(3) Az „A-B” tűzveszélyességi osztályba sorolt területekre öngyújtót, és gyufát
sem szabad bevinni.

Az iskola területén a diákok részére tilos a dohányzás.


A pedagógusok pedig a kijelölt dohányzó helyen dohányozhatnak.

A kijelölt dohányzónak egy elkülönített, és jól szellőztethető helyiség jelölhető


ki. A hamutál tartalmát tilos éghető alapanyagú szemetes edénybe önteni.
Ki kell vinni az illemhelyre, és a WC-be kell önteni.

Elektromos berendezések állapota: kapcsolók, dugaszoló aljzatok, dugvillák,


vezetékek szigetelésének folyamatossága, ép állapota, elektromos dobozok,
szekrények zárt helyzete, biztosítékok állapota.

Alkalomszerű tűzveszélyes tevékenység: írásos engedéllyel (hegesztés,


forrasztás, ragasztás, szabadtéri égetés)

Tűzoltó készülékek:
Típusai: porral, CO2-vel, vízzel oltó készülékek
Elhelyezésük: veszélyeztetett helyen és a kijáratok közelében
A fenti készülékek induló tüzek oltására alkalmasak.

Tűzjelző berendezések: hő, és füstérzékelő jelzőberendezések, automatikus, és


mechanikus jelzők
Munka végeztével,

A napi munka befejezésekor (záráskor) az intézmény összes helyiségét a vezető


vagy megbízottja köteles ellenőrizni a megelőző tűzvédelem szempontjai szerint

Az ellenőrzésnek ki kell terjedni:


- a kijelölt dohányozók állapotára
- a hamutartó edények kiürítésére
- a takarítási munkák ellenőrzésére;
- a közlekedési utak szabadon tartására;
- a helyiségek biztonságos zárására, hulladék elszállítására;
- az áramtalanítás végrehajtására;
- a tűzoltó-felszerelések, készülékek és vízszerzési helyek szabadon tartására.

A takarító a munka elvégzése után a kulcsokat a kijelölt helyre köteles tenni.


Ahol portás van, ott a portás köteles szúrópróbaszerű ellenőrzést tartani.
A bezárható és bezárandó helyiségek kulcsait a portán kell letenni.(tűzkulcs)

Budapest, 2012, 08, 30

Az oktatási anyagot összeállította: Keszthelyi Zoltán OMKI kft

You might also like