Lelkigondozas

A lelkigondozás elmélete és gyakorlata
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A LELKIGONDOZÁS
ELMÉLETE
ÉS
GYAKORLATA
1
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Készült a Humánerıforrás-fejlesztési Operatív Program

támogatásával,
a
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0 jelő projekt keretében.
© Sávai János
2
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
‫نيملعلا بر لل دمحلا‬
Барои бародарам ва рафикам Анвар.

Анушервон
3
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Ó, Uram, mennyire szívedbe zártad teremtményedet!
Csöndes, szelíd tekintetedet nem képes a lélek elfelejteni!
(Sziluán sztarec)1
Bevezetı
Olyan kézikönyvet szeretnénk a hallgatók kezébe adni, amely áttekinthetı

összefoglalót nyújt a lelki segítıszolgálat elméleti és gyakorlati kérdéseirıl, fel-
adatairól. Mivel tankönyvrıl van szó, tudatosan törekedtünk arra, hogy „megta-
nulható” legyen, s ugyanakkor a közölt és elsajátított ismeretanyag egyértelmő
eligazítást, vagy inkább bátorító kiindulópontot nyújtson a segítésnyújtásra vál-
lalkozóknak.
Természetesen nem vállalhatja egyetlen ilyen könyv sem, hogy „mindent”
elmond és minden „esetre” felkészít: a gyakorlatnak és az osztozásnak döntı
jelentısége van.
A gyakorlat: ennek során fedezzük fel valós adottságainkat, sajátos
„hangszínünket”, azt az „iskolát”, amelyet mindannyian kialakítunk: ahogyan én
fogadom a hozzám fordulót, ahogyan hallgatom, reagálok, részt veszek küzdel-
mében.
Az osztozás: minden segítınek nagy felelıssége, hogy rendszeres és mély
szupervízió segítségével szembesüljön helyzetével. Enélkül súlyosan vétünk
önmagunk ellen, de tönkretehetjük családi szeretetkapcsolatunkat éppúgy, mint
azt, aki segítı személyt remélt bennünk; olyan segítıszemélyt, aki maga szilár-
dan áll, s nem fogja még zavarosabb és veszedelmesebb helyzetbe rántani ıt.
A segítés több területét is érintjük: az általában vett segítıbeszélgetésbıl
kiindulva a keresztény lelkigondozás, lelkivezetés, a keresztény tökéletességre
törekvés megfontolásain át a szeretetben való legteljesebb önátadásig. Ez a
„keskeny út” gyakran meredek, veszedelmekkel teli: vezetı segítsége nélkül
könnyen vezethet végzetes bukásba, torzulásokra. A lelkisegítés sajátos terüle-
teit is áttekintjük: pszichés betegek, fogyatékkal élık, súlyos betegek és a
gyászban lévık kísérésének feladatait. A „legtávolabbra” sodródottak lelki gon-
dozása ma különösen súlyos feladat, hiszen a világon tömegesen élnek emberek
mindenükbıl kifosztottan, megvetettségben s igen gyakran teljesen reménytele-
nül, Gondozásukra való felkészülés külön kurzust igényelne!
Az oktató-nevelı munka eredményessége mindig attól függ, hogy képes-e
hatni az iskola falain túl: meg tudjuk-e érinteni a családot, ahol a gyermek él? A
családok által tudunk-e hatni a társadalmi életfelfogásra (értékrendszerre, amely
az igényeket, törekvéseket szabályozzák)? A lelkisegítés legtöbb családban idı-
szerő: létbizonytalanság, kilúgozott kapcsolatok és devalválódott értékrend: a
nevelı munkánk olyan közegben mozog, ahol nem értik azt a nyelvezetet, ame-
1
SZOFRONYIJ (2006), 509.
4
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
lyet mi beszélünk! A normális életre való felhívás követelményeit igen sok szülı
sértésnek, a családi életbe való beleavatkozásnak tekinti.2
Az oktatás-nevelés egymástól elválaszthatatlan: az egész embert érinti.
Egyik a másik nélkül hatástalan. A nevelés feladata a tudatlanság okozta sebek
gyógyítása. Ezek a sebek gyakran rejtett (szégyellt) nyomorúságok, s csak azt
látjuk, hogy valami nincs rendben a gyerek körül, vagy a családban. Éppen ezért
a segítıszolgálat alapjainak elsajátítása elemi feladata a leendı nevelınek. A
kurzus nem minden résztvevıje lesz klinikai lelkisegítı, vagy lelkigondozó egy
egyházközségben. Azonban mindenki, aki nevel, kell, hogy „szeme és füle le-
gyen” észrevenni a rejtett repedéseket. Másként csendül a csengı, ha ép, s más-
ként, ha benne titkos repedés van. A gyermekek reakcióiból, a szülık magatartá-
sából, emberek panaszaiból lassú, türelmes figyeléssel és tanulással ismerjük fel,
hol segíthetünk és hogyan.
Ez a könyv nem abban eredeti, hogy ezt még soha senki le nem írta. Sıt:
szeretném jelezni, hogy rengeteg kiváló szakkönyv áll rendelkezésre egy-egy
témával kapcsolatban. Az oktatás-tanulás számára igyekeztem egy sajátos elmé-
leti-gyakorlati csoportosítást úgy kialakítani, hogy ennek alapján – kinek-kinek
adottsága és igénye szerint – alkalma lehessen további elmélyülésre. Éppen ezért
a fejezetekhez olyan irodalmi forrásokat jelöltem, amelyek segítenek a szakmai
kérdések teljesebb tisztázásában.
Lehet, hogy a segítıszolgálattal kapcsolatos rengeteg információ elbátor-
talanít bennünket. Sokan vagyunk így ezzel: én erre képtelen vagyok. Mégis,
legalább egyszer meg kell próbálni. Mindig csak egyszer. Aztán még egyszer: a
kudarcok sokkal fontosabbak, mint a sikerek, mert azokon még mindig lehet ja-
vítani. Helen Keller, akinek nevével többször is találkoznak ebben a könyvben,
személye rengeteg bátorítást ad évtizedek óta. Helen csecsemıként minden kap-
csolatteremtı „eszközét” elvesztette, majd egy fantasztikus tanítónı, Anne
Sullivan segítségével mindezt százszorosan visszaszerezte. Nos Helen írja egy
rettenetes könyv-kudarc után a következıket:
„Nincs mód eredetivé válni, csak születni lehet annak” – mondja Stevenson.
Lehet, hogy nem vagyok eredeti, de néha azt remélem, kinövöm mesterkélt, vendégha-
jas kompozícióimat. Akkor talán majd felszínre kerülnek saját gondolataim és élményeim.3
Tehát: bátorság! Fogjunk hozzá: megér egy életet.
Szeged, 2007. június 26.

Dr. Sávai János
2
V. ö. BARRISH H. H. – BARRIS I. J.: Managing Parental Anger. Shawnee Mission, Overland Press, 1985.
3
KELLER, Helen: Életem története. Prugg Verlag, Eisenstadt, 1976, 59.
5
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
tartalom
1. Bevezetés a keresztény lelkigondozásba 6

Humanisztikus pszichológia és lelkigondozás
„Pszichospirituális” lelkigondozás
2. A segítı kapcsolat és kommunikáció jellemzıi. 14
1. A kommunikáció jellemzıi
2. A segítıszolgálat krízisei (kiégettség)
3. Lelki egyensúly
3. Lelkisegítés gyakorlata 25
Kommunikációs alapok
4. A segítıbeszélgetés 29
5. A keresztény lelkigondozói beszélgetés 56

Istenkép – emberkép – lelki egészség
6. A lelkivezetés 79
7. Imádság, elmélkedés, misztika 130
8. Gyónás 175
1. Lelkiismeret és bőntudat
2. A gyónás – gyakorlati megfontolások
9. Pszichés betegek lelkigondozása 194
1 A lelki betegségek – a keleti (ortodox) keresztény hagyományban
2. Pszichikai betegségek és a lelkigondozás lehetıségei, feladatai
10. A szorongás (félelem) 207
11. Szocializáció és devianciák 229

1) A suicid állapot elızményei, kialakulása
2) Suiciditásra való hajlam ismérvei
3) Fiatalkorú suicid magatartás
12. Betegség, szenvedés, halál 241

Betegek gondozása
Felkészülés a halálra
13. Szenvedélybetegségek 272
1. Az alkoholfüggıség lélektana és a szabadulás lehetıségei
2. A drogfüggés
14. Másság jelentése, lélektana és lelkigondozói feladatok 283
15. Az öregedés és öregkor krízisei 295
16. Gyász, gyászfolyamat 308
17. Egyházi hivatások és a lelkigondozás 323

Utószó 339
6
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Irodalomjegyzék 340
7
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
8
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Bevezetés a keresztény lelkigondozásba

1. Humanisztikus pszichológia és lelkigondozás
„Pszichospirituális” lelkigondozás
Mielıtt a lelkigondozás elméleti és gyakorlati tartalmát vizsgálnánk, érdemes tudo-

mánytörténeti szempontból – legalább röviden – áttekinteni azokat az irányzatokat, amelyek
megalapozták, és hosszú évtizedeken át meghatározták (meghatározzák) a lelkigondozás gya-
korlatát.4 A történeti sorrend és a jelentés-tisztázás miatt is fontos röviden összefoglalni az
ortodox lelkigondozói hagyomány álláspontjait.
Mindjárt az elején tisztáznunk kell a kiindulási alapokat. A következıkben a segítség-
nyújtás alapjának az Evangéliumot tekintjük, hiszen keresztény lelkigondozásról lesz szó.
Hans Urs Von Balthasar a keresztény kultúráról mondta a következıket, de segít megérteni,
hogy mit jelent a lelkigondozás keresztény sajátossága:
Az Evangélium nem ad konkrét felvilágosítást a keresztény kultúrával kapcsolatban. Efféle

felvilágosítások azonban mégiscsak ott rejlenek Krisztusnak abban a felszólításában, hogy tegyünk
tanúságot (egészen a Jelenések könyvében szereplı vértanúságig). Tanúságnak számít a csodálatos
Filemon-levél is (amelynek minden szava csupa keresztény humanizmus); tanúságtétel történik akkor
is, amikor megtesszük mindazt, „ami igaz, ami tisztességes, ami igazságos, ami tiszta, ami szeretetre-
méltó, ami dicséretes, ami erényes és magasztos” (Fil 4,8). Ha következetesen keresztények vagyunk,
akkor egyben következetesen humánusak is vagyunk, már csak azért is, mert egyetlen vallás sem kö-
vetel és tanúsít nagyobb tiszteletet az embertárssal és nemkülönben a testi léttel szemben, mint a Meg-
testesült, Krisztus és a kettıs parancsolat vallása.5
Isten Fiának megjelenése a világban – a Megtestesülés – az Isten „leghumánusabb”

tette. Nem szabad letagadni testi valóságunkat, ha emberek akarunk lenni. Balthasar szavai-
val élve: „Isten minden szellemi vonásának meg kell testesülnie – egészen a test feltámadásá-
ig –, és mindig is megtestesültként kell léteznie.” Ami mindebbıl a lelkigondozásra követke-
zik – szintén Balthasart idézve – a következıt jelenti:
Az Újszövetség sohasem emelkedik a testi szféra fölé. De az, ahogyan az ember megéli testisé-
gét, nagyon is rendezetlen, kivált ma. Mi, keresztények, mint már említettem, nem erıszakolhatjuk rá
vonatkozó normáinkat egy ateista világra, de életünkkel megjeleníthetünk valamit, ami megközelíti az
egész ember tisztaságát. Ennek pedig egészen lényegi összetevıje a test szférája: „Az Ige testté lett.” Krisz-
tus alapján az egész, testi létet élı emberben (és a testhez hozzá tartozik a nemiség is) keresztény rendet
kell kialakítanunk. És ez mindkét életformára igaz, a házasságra és a szüzességre egyaránt. Utóbbira —
Jézus és Pál szerint — az embernek el kell szánnia magát, ha képes rá; ez azonban semmiképpen sem je-
lenti a testi vonások levetkızését, azt, hogy a szellem szférájába menekülünk. Ellenkezıleg: a szüzesség
a megtestesültség magasabb formája, olyan forma, amely a házasságnál szorosabban rokon a Krisztus-
vılegény és az egyház-menyasszony kapcsolatának ısképével.6
4
Tudománytörténeti és fogalomtisztázó összefoglalónkhoz Peter F. SCHMID: „Az ember az elsı és alapvetı út” –
Párbeszéd a humanisztikus pszichológia és a lelkigondozás között (Mérleg 2004/2. 172-181) tanulmányát hasz-
náltuk fel. P. F. Schmid a pszichológia doktora, docens és egyetemi magántanár. Személyközpontú
pszichoterapeuta, supervisor és személyiségfejlesztı tréner, pszichoterapeuta- és supervisor-oktató, a gyakorlati
teológia és a lelkipásztori teológia és a lelkipásztori lélektan kutatója, osztrák, európai és észak-amerikai egye-
temek és fıiskolák meghívott elıadója.
5
Hans Urs VON BALTHASAR: Vizsgáljatok meg mindent. Beszélgetés Angelo Scolával. Sík Sándor Kiadó, Bu-
dapest, 2004, 47. Az interjú eredeti szövege: Prüfet alles, das Gute behalte (Johannes Verlag Einsiedeln,
Freiburg i. Br., 2001) címmel jelent meg.
6
U. o. 75.
9
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Mi a vallás (esetünkben a keresztény hit gyakorlása) szerepe a lelkisegítésben? Semmi
estre sem eszközszerősíthetı a hit! A hit nem fogható fel, mint valami „csodatapasz”, amit
felteszünk, ha valami bajunk van, vagy magunkkal hordunk, hogy elkerüljenek a veszedel-
mek. Dr. Tringer László pszichológus professzor így fogalmaz a pszichológia és a transzcen-
dens világ lehetséges kapcsolatáról:
Attól, hogy valaki keresztény, nem mentesül a betegségektıl, még ha egyébként a hitélete tel-
jesen rendben is van. A vallás nem terápia. Más kérdés, és ezt a mai kutatások bizonyítják, hogy a hí-
vı embernek a hit gyakorlása, az ima többletsegítséget jelent. Kimutatták, hogy akikért imádkoznak,
azok jobban gyógyulnak, még akkor is, ha nem tudnak róla. - Pillanatnyilag nem tudjuk, milyen me-
chanizmusok zajlanak le ilyen esetekben, de valamit észrevettünk ezen a területen.7
A keresztény lelkigondozás egyik dilemmája, vagy inkább kihívása, hogy felismerje
kompetenciája határait. Ez azt jelenti, hogy ne keverje a teológiát és a természettudományt, ne
használja fel egyiket a másikkal szemben, ill. egyiket se alkalmazza valamiféle pótléknak. A
„keresztény” lelkigondozás fogalmával sem könnyő helyzet. A keleti (ortodox) gondolkodású
lelkigondozás – a korai századok hagyományain épülve – maga az ortodoxvallás. Sıt bizo-
nyos felfogásban a pszichológiának nem sok helyet hagy:
A pszichológiában a lélek nem Isten képmásaként jelenik meg, mint az ortodox terápiában,
hanem a test egyszerő ténykedéseként. Ezért „lélek-nélküli pszichológiáról beszélünk. A mai pszicho-
lógiában a lélek nem rendelkezik lényeggel (ontológiával). És amikor a pszichológia a lélek betegsé-
gérıl beszél, egyszerően az ember pszichológiai kiegyensúlyozatlanságát vagy korábbi életének kü-
lönbözı megrázó tapasztalatát érti alatta. Az ortodoxteológiában a betegség viszont az értelem elsöté-
tedésébıl áll. A humansztikus pszichológiában a terápia ugyancsak a lélek belsı energiáinak kiegyen-
súlyozása, míg az ortodox teológiában a terápia összefügg az ember Istennel való egységével., Isten-
látásával, az átistenülés elérésével, amit az Isten-látással azonosítanak. Az antropocentrikus (ember-
8
központú) pszichológia terápiás módszere egyértelmően különbözik az ortodox pszichoterápiától.
Az ortodox teológia – az egyházatyák hagyománya szerint – nem arisztotelészi mó-
don, hanem az apostolok módján teologizáltak (Teológus Szent Gergely9). Az ember „gyógyí-
tása” is ezen a szemléleten alapul. Ezért illeti kritikával (az ortodox lelkigondozás) a nyugati
szemléletet:
„Az antropocentrikus pszichológia nem képes különbséget tenni a teremtett és a nem terem-
tett energiák között; más szavakkal, hogy egy betegség kimerültség vagy birtoklás következménye; de
nem fogadja el a teremtetlen kegyelem mőködését sem. Mindent egyetlen tényezınek tulajdonít. A
pszichológia nem hisz a gonosz létezésében, és a legnagyobb mértékben tagadja Isten teremtetlen ke-
gyelmeinek hatásait.”10
Az egyoldalúan „természettudományos” és determinista irányzatú viselkedésterápiával

szemben a 20. század közepén kezdtek erıteljesen fellépni olyan irányzatok, mint az ún. hu-
7
Z. TÓTH Csaba: Vallás és terápia. KÉPMÁS családmagazin. 2007. január.
8
VLACHOS, Hierotheos: A lélek betegsége, a lélek gondozása a keleti keresztény (ortodox) hagyományban.
Zöld-S Studio, Budapest, 2002, 41. H. Vlachos archimandrita Görögországhoz tartozó Epirus Ioannina nevő
helységében született 1945-ben. Teológoiai tanulmányait a Thesszaloniki Egyetemen végezte. 1971-ben szentel-
ték pappá. Athénben a metropolita mellett teljesített szolgálatot. Ortodox etika tanára az Atiochiai Patriárkátus
Észak-Libanoni Damaszkuszi Szent János teológiáján. 1995-ben megválasztották Nafpaktos és Sz. Vlasios met-
ropolitájának.
9
Nazianzi (Nazianzoszi) Szent Gergely (329-389), akit a „teológus” kitüntetı névvel is illetnek. Sasima püspö-
ke, egyháztanító. Kelet négy nagy Egyházatyáinak egyike, Nagy Szent Baszileiosz barátja. Írásai éleselméjő
tanításokat tartalmaz a Szentháromságról. Költeményei – egész életén át tartó – Istent keresı vágyakozást, meg-
rendültségeit fejeznek ki.
10
Vlachos a filozófia és a teológia viszonyát, ill. különbségét fejtegetve mondja: „A filozófia az ember értelmé-
nek sarja – vagyis az értelem és a gondolkodás meghatározza a felfogások kifejezését és megfogalmazását -;
viszont a teológia Istennek az ember tiszta szívébe történı kinyilatkoztatásának a gyümölcse. Elıször a szív
fogadja a kinyilatkoztatást, és azután az ész megfogalmazza azt.” VLACHOS (2002), 36, 42.
10
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
manisztikus és a személyközpontú pszichológia elméleti és gyakorlati felfogása. Kiemelkedı
Carl R. Rogers11 személyközpontú pszichológiája, vagy Ruth Cohn12 témacentrikus interakció
elgondolása, ill. Jacob L. Moreno 13 pszichodrámája. Ez a pszichológia és a pszichoterápia
„harmadik útjának” nevezett irányzat a következıkben fogalmazza meg alaptörvényeit: „1.
Az ember több mint alkotóelemeinek összege. 2. Az ember alapvetıen emberi vonatkozások-
ban létezik. 3. Az ember tudatosan él. 4. Az embernek választási szabadsága van. 5. Az ember
célokért él.”14
Ebben az idıben indult el a – fıként amerikai protestáns lelkigondozói eljárásban ho-
nos – „kinyilatkoztató lelkigondozó” felfogással szemben egy új irány. Ebben – anélkül, hogy
megfeledkeztek volna a kinyilatkoztatás tartalmáról, fıként az emberek élethelyzetének ösz-
szevetését vették alapul. A lelkigondozást inkább kisérésként fogták fel. A katolikus gyakor-
latban – a II. Vatikáni Zsinat szellemében – a pasztorálás a közösség feladata. A humaniszti-
kus pszichológia és a lelkigondozás kölcsönösen hatottak egymásra.15
A teológusok és lelkigondozók egyaránt érdeklıdtek a humántudományok iránt, fı-
ként a pszichológia és pszichoterápia megfontolásait értékelve (kritizálva is). Ebbıl a dialó-
gusból születtek azok a felismerések (dimenziók), amelyeket a lelkigondozásban alapul kell
venni.
1. A lelkigondozás pszichológiai alapjai

A következıkben sorra vesszük azokat az irányvonalakat, amelyek a hiteles és ered-
ményes lelkigondozás követelményei.
a) Ki az ember? – a személyes dimenzió

Mind a „testi” gyógyításban, vagyis az általános orvosi eljárásban, mind a lélektanban
mélyen gyökeret vert az embert tárgyként, szervek összességeként, azok biokémiai funkciójá-
nak szintjén „kezelni”. Mivel a betegségek (fıként keringési, idegrendszeri) jelentıs százalé-
ka lelki eredető, a gyógyító gyakorlat zátonyra fut igyekezetével: csak a következmények fel-
számolására, eltüntetésére korlátozódik. Az ember beteg: teljes valóságával, ahol nincsenek
határvonalak, mert egyetlen egysége megbomlása kihat minden valóságára.16 A természettu-
domány „mindenhatóságának” tévhite legalább olyan súlyos zavarokat keltett és kelt a mai
napig, ami mind a gyógyítókat (orvos, ápoló), mind a gyógyulni kívánókat félrevezeti. Az
egészség (salus), vagyis a lét teljessége végtelenül több mint a tünettelenség, a szervek mőkö-
dése, a bır ránctalansága, vagy a halál dátumának hátrébb piszkálása. Ami pedig éppen a
meghalást illeti: az egészséges gondolkodásmód szerves részét kell, alkossa. A halál-tudatot
11
Carl R. Rogers (1902-1987).
12
Ruth Cohn (1912-) a témára centralizált interakció (TCI) kidolgozója.
13
Jacob Levy Moreno (1889-1974): a pszichodráma módszerének megteremtıje; a szociometriai módszertani
munkája mérföldkı a pszichológiában.
14
J. E. T. BUGENTAL: „The third force in psychology”, Journal of Humanistic Psychology 1 (1964), 19-26. Idé-
zi: SCHMID (2004), 173.
15
Szellemi alapot adtak a két mozgalomnak az egzisztencialista és perszonalista irányzatú filozófusok és teoló-
gusok: Tillich, Niebhur, Buber.
16
Az 1960-as évek országos hírő „gyógyító embere” volt a Csongrád megyei Csanádalbertiben lakó Mészáros
bácsi. Neki elegendı volt, hogy az emberek „körmére nézzen”: azok sajátos (csak nagy gyakorlattal, odafigye-
léssel észrevehetı) elváltozásairól „kiolvasta” az illetı belsı baját. Mivel Mészáros bácsi nem rendelkezett „tu-
dományos felkészültséggel”, a sajtó és a hatóságok alaposan meghurcolta: sarlatán, bőbájos, szélhámos, aki
„elıszeretettel ölelgeti az asszonyokat azon a címen, hogy helyére rántja csípı- és gerinc ficamaikat”. Pedig az
idıs ember valóban tudta, hogy mi a baj: világosan megmondta az illetınek, hogy az ı teája a gyomrot rendbe
hozza, de a szívet nem – ha éppen az illetı győlölködése, bánata, önemésztı gondja volt a betegség gyökere.
„Gyónjá’ mög, de röndösen!” – vagyis engesztelıdj ki – adta az utasítást azoknak, akikben ilyen „gyükere” volt
a bajnak. Másokat viszont, valóban helyére rángatott, vagy éppen teákkal kúrált.
11
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
nem kiirtani kell, hanem beépíteni világ- és énképünkbe. A halál tudása teszi az embert sza-
baddá a világ „önabszolutizáló” dolgaitól (eseményektıl, emberektıl, tárgyaktól). „Az egész
emberi valónk alapjában véve a két végsı pont között játszódik: a tudjuk, hogy meg kell halni
és a nem akarni tudni arról, hogy meg kell halni. Nem szabad beleesnünk abba a csapdába,
hogy e két véglet közül valamelyiknek foglya legyünk, mert az életmővészet éppen azt jelenti,
hogy megmaradjunk e kettı között, egyensúlyban. Éppen ezért az ember az egyetlen teremt-
mény, aki tudja, hogy meg kell halnia. Ez intelligenciája forrása.”17
Az embert tárgyiasító felfogással szemben a találkozáspszichológia (perszonalizmus)
az ember személyiségét hangsúlyozza: ki az ember? Ez a gyakorlati pszichiátriában és
lelkigondozásban azt jelenti, hogy minden „eljárás” találkozás, személyes kapcsolat. „Ez ra-
dikális módon éppúgy kérdésessé teszi a szokásos diagnosztizálást és kezelést, mint a morali-
zálást és kioktatást, és (ellentétben a szakértıséggel és a hierarchikus értelemmel) az emberek
alapvetı egyenrangúságát és a cselekvés kölcsönösségét helyezi a középpontba.”18
A személyközpontú pszichológiában aktualizáló tendenciának nevezik a mélyen ben-
nünk lévı „konstruktív magot”. A keresztény gondolkodásban ez a gondolat találkozik azzal a
meggyızıdéssel, hogy mindannyian megváltottak vagyunk: tehát szó sem lehet arról, hogy
egymást „megváltsuk”, jóra tanítsuk, és egymást óvjuk attól, hogy ragadozó bestiákká vál-
junk. Csak arról lehet szó, hogy bízzunk egymásban, egymást támogassuk és kölcsönösen
segítsük, „magunkat a konstruktív életirányban illetve a Szentlélekben bízva kibontakoztas-
suk. (...) Az ember ilyetén felfogásához tartozik eo ipso a szabadságába és ezzel a felelıssé-
gébe vetett hit, de ugyanakkor e szabadság sokféle akadályának és határainak ismerete is”.19
A keresztény közösség maga a lelkigondozás hordozója, vagyis a lelkigondozás az Is-
ten népének feladata. A lelkigondozás kölcsönös segítség és kihívás a keresztény életre. Ez
tehát azt jelenti, hogy a lelkigondozást találkozásként értelmezzük: kölcsönös segítség és ki-
hívás a keresztény életre. A pszichológiának és pszichiátriának komolyan kell venni az ember
vallásos dimenzióját – amennyiben komolyan akarják venni az egész embert. A különbözı –
fıként „népszerősítı” – tanácsadások gyakran megelégszenek azzal, hogy pszeudo-vallásos
formákat ajánlanak (jórészük fogalmi zavarokkal, kiismerhetetlen zagyvaságokkal főszerez-
ve), amelyekben a lényeg az újdonság! Ezek a látszat-vallások – a New Age-tıl a megválto-
zott tudatállapotokon át a távol-keleti meditációs gyakorlatok utánérzett formáiig, melyek a
legjobb esetben is csak a kvázi-lelkiség megnevezésre szolgálnak rá – kizárják az egzisztenci-
ális hitkérdéseket, vakvágányra terelik a személyiség fejlıdését. Az elidegenedés forrásává
lesz ez a „vallás-gyakorlat”, hiszen nem párbeszédben talál választ, hanem önmagával akarja
elhitetni, hogy minden rendben van, az emberség csak technikák kérdése.20
b) Test-lélek ember – a megtestesülés dimenziója

Az emberrıl szóló gondolkodásban a test és lélek kettıs felfogásának (dualizmusának)
megszüntetése az ember egységes – teljes – felfogását eredményezte. A keresztény teológia a
megtestesülés és a test feltámadása dimenzióját központi kérdésként éli meg. „A tudat, hogy
mi emberek mind test- és vérbıl vagyunk, és éppen testünk által kapcsolódunk környezetünk-
höz és kortársainkhoz, hatással volta pszichoszomatikától (a beteglét új értelmezésével) a ke-
17
ALBISETTI, Valerio: Imparare a vivere. Edizioni Paoline, Milano 2006, 10-11.
18
SCHMID (2004), 174.
19
SCHMID (2004), u. o.
20
Valaki találóan jegyezte meg: távol-keleten nincs annyi „távol-keleti vallás”, mint ahányat nyugaton gyártot-
tak az utóbbi néhány évtizedben. Ezeknek a pszeudo-vallásoknak egy része komoly aggodalmat vet fel felelıs
pszichológusokban és nevelıkben, mert közel állnak (némelyik ki is meríti) a szellemi megrontás fogalmához. A
média – az emberi szabadság címszó alatt – kritikátlanul reklámozza ezeket, elfeledkezve az ember felelıs cse-
lekvésének szabadságáról.
12
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
resztény élet mélyebb szentségi megragadásáig. (...) A test, lélek és szellem integrálására tett
kezdeményezések következtében cselekvésünkben, érzésünkben és gondolkodásunkban újra
elıtérbe került, hogy gyógyítani, egészségesnek lenni és szentté válni (heilen, heil sein, heilig
werden) szorosan összetartoznak.”21
A keleti (ortodox) gondolkodásban a lelki gondozás és gyógyítás a lélek fogalmának
tisztázásával kezdıdik. „Az ember az atyák szerint Isten képmására teremtetett Nem csak sa-
ját életéért felel, hanem Istennek is elszámolni tartozik. Krisztus Isten képmása, ahogy Pál
apostol mondja: ’Aki a láthatatlan Isten képmása’ (Kol 1,15), és az ember Krisztus képmása-
ként jelenik meg. Így az ember a Kép képmása. Az ember Isten képmására teremtetett, és el
kell jutnia a Hozzá való hasonlósághoz. Szent Maximosz 22 tanítása értelmében az Isten-
képiség „létezésbeli” és az „örök létezésben”; és az Istenhez való hasonlóság a „bölcsesség-
ben” és „jóságban” nyilvánul meg. Mondhatjuk, hogy a „létezés” és az „örök létezés” megva-
lósítják az ember természetét, míg a „bölcsesség” és a „jóság” a „személy” megjelenése. Így,
amikor az ember lelke nem Isten hasonlósága felé halad – ami az átistenülés23 - , amikor nem
Istennek tetszı módon él; amikor nem birtokolja magában a Szentlélek energiáját, akkor ha-
lott. Nemcsak betegségtıl szenved, hanem halott.”24
A világmegvetés, az ember testi valóságának elutasítása, lealacsonyítása a keresztény
gondolkodásban mindig „eretnekségnek” számított. A keresztény gondolkodás alapvetı meg-
gyızıdése, hogy „a világ ás az ember, s ezért az ember lelke úgyszintén a Teremtı Isten pozi-
tív alkotása.”25
Ami a lélek betegségeit illeti, érdemes elgondolkodni az imént idézett a keleti keresz-
tény hagyomány megközelítésénél. Szent Maximosz a lelket a szenvedélyek szempontjából
vizsgálva azt tanítja, hogy három szempontot ajánlatos figyelembe vennünk, ha gyógyítani
kívánjuk. Éppen ezért feloszthatjuk értelmi, érzelmi és akarati energiákra. „A lélek természe-
tének háromságos egységét vizsgálva beszélünk noetikus, értelmi és érzelmi energiákról. És
amikor a lelket az önmaga felé fordulás és Istenhez való felemelkedés szemszögébıl vizsgál-
juk, beszélünk értelemrıl (nous), ismeretrıl (gnózis) és szeretetrıl (eros). Akármelyik eset-
ben, ezek a triádok mutatják, hogy a lélek a Háromságos Isten képmása, és Nélküle az nem
gyógyítható.”26 A lelki betegségek ezek szerint az Isten-kapcsolat hiányából fakadnak. Min-
den „pótlék” csak mélyíti az őrt, fokozza a nyugtalanságot és mindez nyilvánvalóvá lesz va-
lamilyen testi tünet megjelenésében. A bajt tetézi, hogy az emberek a tünetet akarják „eltün-
tetni”, az orvoslás, pontosabban az egész-ség (teljesség) gyökere mélyebb rétegek rendezését
kívánja.
„A szentatyák tanítják, hogy az Istenben való hit hiánya miatti szenvedélyek, az eretnekség,
büszkeség stb. uralják az értelmi energiát; az élvezetek és a kapzsiság szenvedélyei az érzelmi képes-
ségekben fejlıdnek; végül a harag, düh, rosszindulat szenvedélyei az akarati erıkben alakulnak ki.
Különösen Palamasz Szent Gergely27 tanítja, hogy a törtetés a lélek értelmi részének eredménye; a
21
SCHMID (2004), 176.
22
Hitvalló Szent Maximosz (580-662)
23
Az „átistenülés” jelentését, teológiai-lelkiségi értelmezése az ortodoxia hagyományában: György
archimandrita: Az emberi élet célja az átistenülés. zöld-S Studio, Budapest, 2002.
24
VLACHOS, Hierotheos: A lélek betegsége, a lélek gondozása a keleti keresztény (ortodox) hagyományban.
Zöld-S Studio, Budapest, 2002, 49.
25
VLACHOS (2002), 50.
26
VLACHOS (2002), 51.
27
Palamasz Szent Gergely (1296-1359): a középkori bizánci lelkiség egyik legkiemelkedıbb alakja. Komoly
vitát folytatott a XIV. századi filozófussal, Barlaammal, aki szembeszállt a hészüchaszta (hészüchia= a szív
nyugalma, békéje, az értelem zavartalan állapota, a szív megszabadulása a gondolatoktól, szenvedélyektıl, hogy
teljesen egyesüljön Istennel). A 1341-es konstantinápolyi zsinat elítélte Barlaam tanait. Teológiai felfogása a
Szentlélekrıl hatalmas vitát kavart, amely gyakorlatilag máig megosztja a témával foglalkozókat. Életrajzát és
13
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
birtoklás szeretete és a fösvénység a lélek érzelmi energiájának sarja; és a falánkság a lélek akarati
28
erejébıl fakad. Mind az érzelmi, mind az akarati energia a lélek szenvedı oldalához tartozik.”
Az emberi lét egységének valósága – általánosságban – „nem probléma”, azonban sok

részkérdés megítélésében súlyos ellentétek vannak, máskor óvatos agyonhallgatást tapaszta-
lunk. A szexualitás terén sem a humanisztikus pszichológiának nincs olyan mondanivalója,
ami elıbbre vinne akut kérdések megoldását, sem az erkölcsteológia nem képes felelısen túl-
lépni olyan megközelítéseken, amelyek ma már nyilvánvalóan nem helytállók. Az „emberi
élet szexuális oldalaival való, emberhez méltó és kielégítı bánásmód” megfogalmazása mind
a pszichoterapeuták, mind a lelkigondozók számára nagy segítséget jelentene. „A
lelkigondozók éppúgy elvárnák a pszichológia segítségét, mint ahogy a pszichoterapeuták
helyesen követelik, hogy a tabuizálás/tabuként kezelés a kettıs erkölcs a pszichés egészség
nevében ne csak a teológiai irodalomban, hanem az egyházak napi gyakorlatában is véget
érjen.”29 A segítı (akár terapeuta, akár lelkisegítı) magán „jó szándéka” még nagyobb zavart
kelthet az amúgy is bőn-komplexussal küzdı személyben. Elegendı itt gondolni a maszturbá-
ció keltette bőntudatra, amelynek megítélése más a pszichológia (orvostudomány) és más a
morálteológia szempontjából.30
c) A terápia, mint találkozás és a találkozás, mint terápia – a diakóniai dimenzió

A segítés módszereinek sokféleségében egyre világosabb, hogy a személyes találko-
zásnak van alapvetı jelentısége az ember életében. „A segítés nem felülrıl lefelé irányuló
tevékenység, hanem az élet problémái elıtti alapvetı közösségen és szolidaritáson alapul.”31
Mindez nem zárja ki a segítésre való alapos felkészültséget, bizonyos módszerek (technikák)
felelısséggel való alkalmazását. Alapvetıen arról van szó, hogy a segítés soha nem lehet „ha-
talomgyakorlás”, hanem szolgálat (diakonia).
A szolgálatként való értelmezésben az alapmagatartás a nagyrabecsülés és beleérzés.
A megbecsülés (viszonyulás) azonban nem eszköz, hogy eljussunk a másikhoz. A két személy
(segítı és segített) közötti kapcsolat a „tulajdonképpeni segítés”. „A lelkigondozás ebbıl kifo-
lyólag diakóniaként legmélyebben és mindenekelıtt eredeti és tulajdonképpeni átfogó értel-
mében Jézus követésében ragadható meg – amint ’az Emberfia nem azért jött, hogy szolgálja-
nak néki, hanem, hogy szolgáljon’ (Mk 10,45). A diakonia ebben az értelemben szeretı vá-
laszt jelent a szeretet megtapasztalására, és ezzel azon emberi tapasztalati tény kifejezésé,
hogy a megtapasztalt szeretet arra indít, hogy továbbadjuk. (...) Ennek az önértelmezésnek
ugyanis következetesen egy új, már nem a felsıbbség felé irányuló tekintély-értelmezéshez
kell vezetnie – amely azután nem az egyiknek a másik feletti uralmában rejlik, hanem abban,
hogy egymás számára kölcsönösen tekintéllyé válnak. A hiteles cselekvésbıl következı min-
denkori személyes szavahihetıségrıl van szó, és a párbeszédrıl.”32
A találkozásnak terápiaként való felfogását két veszély fenyegeti.
Az elsı: a már említett „hatalom gyakorláshoz” való menekülés. Ez igen gyakran nem
tudatosan, hanem kifinomultan, rejtetten mőködik. A segítınek/terapeutának nincs teljes ön-
magára látása, ezért elengedhetetlen az egyházi lelkisegítı szolgálatban is komolyan venni a
misztikus életét lásd: KUHLMANN, Jürgen: Gregoriosz Palamasz (1296-1359). In: RUHBACH, Gerhard –
SUDBRACK, Josef: Nagy misztikusok. Kairosz Kiadó, Budapest, 2005, 145-159.
28
VLACHOS (2002), 52.
29
SCHMID (2004), u. o.
30
A kérdéssel kapcsolatban lásd A Katolikus Nevelési Kongregációjának Homoszexualitás és hivatás c. rendel-
kezését.
31
SCHMID (2004), 177.
32
SCHMID (2004), 178.
14
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
lelkigondozók felügyeletét. A supervisor – mint késıbb látni fogjuk – a segítık kiégésének
megelızését éppúgy szolgálja, mint a segítı/segített kapcsolatának egészséges fejlıdését.
A másik veszély az intimizmus téveszméje. Itt nem arra utalunk, hogy a segítı és segí-
tett között valami „nem kívánatos” kapcsolat jön létre. Ezt máshol tárgyaljuk. A segítıkapcso-
latot éppúgy, mint minden emberi kapcsolatot ma szívesen „csúsztatunk” az érzelmek” terüle-
tére – személyesség címén. Amit a következıkben mondunk – elsı olvasatra – teljesen el-
lentmondani látszik az eddigieknek. Nézzük, mirıl is van szó! A lelkisegítés minden formájá-
nak figyelembe kell venni, hogy akár az egyén, akár az emberiség maga, élete nagyobb részét
bizonyos értelemben, magányban tölti. Valerio Albisetti professzor hívja fel a figyelmet erre a
fontos tényezıre: „a mai kultúra a boldogságot (beteljesedést) – mint elérendı legfıbb célt – a
kielégítı személyközi kapcsolatot jelöli meg. A személyközi kapcsolatoknak ez az idealizálá-
sa – különösen, ami a házastársi kapcsolatot illeti – a házassági krízisek leggyakoribb oka. Ha
nagyobb realitással indulnánk, amikor affektív és érzelmi kapcsolatainkat kialakítjuk, igen
sok válást megelızhetnénk. Az téveszme, hogy a boldogság a szexuális örömbıl ered. A lé-
lektan éppen arról tanúskodik, hogy minél inkább képtelen egy személy a kommunikációra,
annál gyakrabban él a szexszel. Társadalmunkban az intimitásnak olyasmit tulajdonítunk,
amivel nem rendelkezik. Valamikor a boldogság, öröm fogalma nem kötıdött az affektív-
érzelmi kapcsolatok minıségéhez. Ma, ezzel szemben, egész létünk az érzelmi kapcsolatok
körül forog, és hogy aggodalmaink, feleslegesség érzetünk, elégtelenségtudatunk lényegében
abból erednek, hogy képtelenek vagyunk kielégítı kapcsolatot fenntartani másokkal. Szerin-
tem az élet igazi célja az, hogy megismerjük és elmélyítsük saját bensıségünket, saját szívün-
ket, saját lelkünket. ”33 A segítıkapcsolatban említett „találkozás” nem oldja fel annak a köte-
lezettségét, hogy a résztvevı személyek elmélyüljenek a teljesebb önismeretben, gazdagodja-
nak személyiségükben. A másik nem „megoldás” a bennem lévı hiányokra, hanem bátorítás,
felelısségre indítás.
d) Életterv – eszkatológikus dimenzió

A legtöbb mélylélektani vizsgálat retrospektív (regresszív is egyben): a múltban átélt
traumákat, konfliktusok okozta deformációkat, „maradványokat” veszi számba; mintegy
„visszamegy értük” a múltba. A humanisztikus és keresztény felfogásban a jövınek nagyobb
teret kell szentelni. Ami elmúlt, már nincs az ember hatalmában. A múlt sebei közötti túl sok
turkálás nem csupán a fájdalmat mélyíthetik és a sebet „mérgesítik”, hanem kilátástalanná
teszik a jövıt, sıt Elintézettnek” tartják azzal, hogy esetleg „keservesen megsiratják magu-
kat”.
33
ALBISETTI (2006), 13-14.
15
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Irodalom
ALBISETTI, Imparare a vivere Edizioni Paoline, Roma 2006

Valerio
GYÖRGY Az emberi élet célja az átistenü- zöld-S Studio Budapest, 2002
archimandrita lés.
SCHMID, Peter F. „Az ember az elsı és alapvetı Mérleg 2004/2. Budapest 2004
út” – Párbeszéd a humanisztikus 172-181.
pszichológia és a lelkigondozás
között
SPINETOLI, Gesù di Nazaret Edizioni La Molfetta 2005
Ortensio da Meridiana,
VLACHOS, A lélek betegsége, a lélek gon- zöld-S Studio Budapest 2002
Hierotheos dozása a keleti keresztény (orto-
archimandrita dox) hagyományban
16
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A segítı kapcsolat és kommunikáció jellemzıi.

2. 1. A segítıszolgálat
2. A segítıszolgálat krízisei (kiégettség)
3. Lelki egyensúly
„Ha vak vezet világtalant, mindkettı gödörbe esik”. Ez a nagyon régi bölcsesség arra
int, hogy a segítésnek, vezetésnek személyi feltételei vannak. Fontos, de nem elegendı kellék
a jó szándék. A tudatlanság, bizonytalanság, vagy éppen téves felfogás súlyos következmé-
nyekkel járhat mind a vezetett, mind a vezetı számára. A pszichológia ismeretek azonban
csak a felkészültség és alkalmasság egyik összetevıje. A személyi érettség az a másik pillér,
amelyre maga a segítı és a segített biztonsággal támaszkodhat. Minden segítésnél felmerül a
kérdés: vajon én vagy-e az, aki ezen az illetın tud segíteni? Az ismereteket alkalmaznia kell a
segítınek a saját életében. Legalábbis komolyan törekednie kell rá. A személyi kongruencia
az a követelmény, amely azt jelenti, hogy ismereteim és életvitelem egységet alkotnak. Birto-
kában vagyok magamnak és az általam gyakorolt hivatás megkövetelte értékrendet a sajátom-
nak tudom, életemben érvényesítem. Az vagyok, aki vagyok: nem csak tanácsot osztogatok,
meghallgatok, hanem saját tapasztalatból tudom mit jelent a növekedés kínja, kudarca. Nem
lehet, hogy valaki „bort iszik, és vizet prédikál”! Vagyis miközben másokat önmérsékletre
ösztökélek, addig a magunk korlátairól nem veszünk tudomást, és a kimerültségtıl roskado-
zunk, elhanyagoljuk kapcsolatainkat stb. Nagy veszélynek teszi magát és páciensét az a segí-
tı, aki egy sor „elvarratlan” érzelmi konfliktust ırizget magában, s mások terheit magára véve
akarja ezek „olybá venni”.
A segítı kapcsolatra való felkészülés nem „luxus” foglalkozás: mindenkinek szüksé-
ges tisztában lenni önmagával. Csalódásaink, majd összeomlásunk oka legtöbbször mi ma-
gunk vagyunk. „Én mindent kibírok” – szokták mondani a magukat mártírszerepben képzelı
személyek, s közben telepanaszkodják környezetüket azokról, akik a családban, munkahelyen
„lelketlenül kihasználják nagylelkőségüket”. Mások meg éppen az ellenkezıt gondolják ma-
gukról: „nem bírom, hogy folyton mindent rám terheljenek”. Éppen ezért nem csinál semmit
az önsajnálaton kívül, s ha végre valaki szemébe mondja az igazságot, vérig sértıdik.
A segítés azzal a rizikóval jár, hogy igénybe is vesznek bennünket. Minden emberi
kapcsolat kétirányú. Nem csupán elfáradunk, míg másokat meghallgatunk, veszıdünk dolga-
ikkal. Hangulatuk, személyiségük minden kínja bennünk is nyomot hagy. Sıt bennük lévı
harag, indulat, ítélet „gıze” bennünket is megcsap. A segítségért folyamodó bennünket kém-
lel, s különösen, ha már sok elutasításban volt része, igen hamar észreveszi a mi titkos rezze-
néseinket, ellenszenvünket és elutasításunkat is.
A segítı szerepre soha nem lehet teljesen felkészülni: folytonos növekedésre, indítéka-
ink, érzelmeink tudatosítására és, ha kell, tisztázására van szükségünk. Az alábbi követelmé-
nyek a folytonos érésre való felszólítást fogalmazzák meg.
2. 1 A segítı szerep jelentése, jellemzıi

2.1.1 Az érett segítı szerep
A segítıszerepre fel kell nıni. Érettségrıl beszélünk, ami azt jelenti, hogy az elméleti
alapok elsajátítása mellett nagyon sok gyakorlatra kell szert tennünk. Ebben nagyon sokat
segít, hogy rendszeresen beszámolunk önmagunk állapotáról, rezdüléseirıl egy olyan sze-
17
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
mélynek, aki elméleti és gyakorlati téren nagy tapasztalattal rendelkezik, s akiben valóban
megbízunk.
Az érett, elmélyült segítıi kapcsolatra jellemzı, hogy
- a segítı elégedetten, kiegyensúlyozottan vesz részt a konfliktusok, kritikus élethelyze-
tek megoldásában;
- ebben a szerepben a segítınek az a szándéka, hogy segítsen a másiknak személyisége
kifejlesztésben, érlelıdésében, hogy az képes legyen jobban funkcionálni, az élet ne-
hézségeivel megbirkózni.
Az egészséges, érett személyiség
- tevékeny ura környezetének, helyzetének; képezze magát, legyen tanulékony;
- személyisége bizonyos fokig egységes: saját értékrendjét élje félelem nélkül; vállalni
merje önmagát; tudatosan formálja saját gondolkodását, legyen tisztában érzelmeivel, csele-
kedeteinek indítékaival és azok hatásával;
- képes arra, hogy pontosan észlelje mind a világot, mind önmagát; ehhez járul, hogy
különbséget tudjon tenni a hibás magatartás és ember között (elfogadó magatartás alapja); ne
rossz és jó kategóriájában gondolkozzék, hanem az érettség és éretlenség szempontjából: igen
sok emberi megnyilvánulás nem személyes döntés, hanem személyi érettség szempontjából
közelíthetı meg helyesen. Ez természetesen nem szünteti meg az illetı erkölcsi felelısségét.
Az a segítı, akinél mindezt tapasztaljuk, "szilárdan meg tud állni a maga lábán". Mivel
a segítınek a saját személyisége a legfontosabb munkaeszköze ismerni illik annak minden
csínját-bínját megteremtve ezzel azt a biztonságot, amely énjének kiterjesztéséhez szükséges.
A segítés középpontjában a segített érzelmeinek felismerése, megértése, elfogadása, a
személyiségébe való integrációja áll. Ha fel is tárul elıttünk a segített múltja, tudnunk kell,
hogy azon már nem váltóztathatunk. Az illetıt segíteni kell, „kiköltözni múltjából”. Ez lehet
egy korai sérelem éppúgy, mint valami veszteség, amelyet még nem zárt le (nem engedte el az
ıt elhagyó személyt). Ez a kapcsolat elsısorban a jelenre és a jövıre koncentrál. A segítı
kapcsolat fókusza tehát nem a segített konkrét problémája, hanem a selbstje, teljes személyi-
sége, szerepeinek összessége.
A segítı személytıl megkívánt jellemvonásokat a következı pontokban foglalhatjuk
össze:
- jó elméleti felkészültség és szüntelen önképzés (intellektuális kompetencia),
- erınlét, vagy másként fogalmazva „helyén van a szíve”: testi-lelki-kapcsolati mőkö-
dések egészséges mőködése;
- hajlékonyság, rugalmasság (a kliens problémája határozza meg a teendıket, nem a
segítı "mihez értése" (módszertani jártassága);
- "nem módszer specifikus" humán segítı tényezık nyújtani tudása (együttérzés, tá-
mogatás, megerısítés, személyesség, odaforduló figyelem, "jelenlét", légkör, biztonságnyúj-
tás, együtt-gondolkodás). Jóindulatú alapattitőd.
- önismeret: intra-, interperszonális személyi(ségi), valamint módszertani technikai
kompetencia egyensúlya (személyesség - személyiség és tudományosság - felkészültség
egyensúlya).
2.1.2 Szindrómás segítı szerep

Z. kimerült, elkeseredett, belefáradt „munkájába”: egy híres pszichiátriai intézetben dolgozik
évtizedek óta. Z. határozott egyéniség. „Tudja: én vagyok a család mosónıje. Mindenki nálam mossa
ki a ’szennyesét’; amolyan lelki ’szemetesláda’ vagyok. Ha hazajönnek a gyerekek, akkor menyeim is
nekem panaszkodnak meg a gyerekeim is. A munkahelyen is ez van: nem elég a betegeket végighall-
gatni, de ott vannak a kollégák is. Még rosszabbak, mint a betegek. De nekem ebbıl már elegem kezd
lenni. Mindegyiket én intézzem el. Persze, mert én tudok az emberekkel beszélni. De velem mi lesz,
nekem soha nem lehet panaszom? Hiába kezdem el mondani a férjemnek, az csak legyint és kimegy a
18
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
kertbe. Ez így van gyerekkorom óta. Én nem sírhattam, ha valami fájt: az öcsémre kellett felügyelni,
mert anyám órákat adott, s ı nem szerette, ha „kicsi” sír. A „kicsi”: minden a kicsi, mert neki csak a
kicsi létezett! Mert az fiú. Most is csak számít. Ha elmegyek hozzá – mert én gondoskodom róla iga-
zán – nem azt kérdezi, hogy vagyok, hanem, hogy „a kicsikrıl (öcsém és családja) mit tudsz?” De hát
a drága kicsi csak két-háromhavonta képes a mamához eljönni, pedig itt van a szomszéd városban.”
Látszólag erıs énnel rendelkezik, ezzel azonban saját gyengeségét leplezi. Megtanulta,
hogy neki nem szabad gyöngének lenni. Állandóan igyekszik másokon segíteni, saját szük-
ségleteit viszont nem képes felismerni, tudatosítani és kielégíteni.
Jellemzı rá a kényszeres és depressziós karakter-jegy, amelynek gyakran élettörténeti
háttere van:
- az elutasított gyermek,
- a felettes énnel való azonosulás,
- rejtett nárcisztikus szükségletek,
- az indirekt agresszió,
- nem adekvát bőntudat, a másik hibáját a maga bőnének érzi (miattam mérges),
- a kölcsönösség kerülése (neki csak adni szabad, kapni nem (nem érdemlem), rejti
magát, nehogy kitudódjon, hogy neki is lenne igénye, vágya.
2.1.3 Önmagunk struktúrájának megismerése:
Hiszteroid struktúra:
Pozitív oldal: Árnyoldal:
- spontaneitás, élénkség, elevenség; - gyors kimerülés, fáradás, csalódás; szemé-

- minél több a munka, annál jobban érzi ma- lyes kudarcnak él meg mindent; nem veszi
gát; figyelembe a realitásokat; túl vállalja önma-
- könnyen alakít kapcsolatot, lelkesedik. gát.
Kényszeres struktúra
- türelmes, megbízható, kitartó; következetes - a „törvény, szabály, elv” pontos betartásá-
a tevékenységben, alapos munkájában nak rabja: hiányozhat a spontán cselekvés
szabadsága; az ötletesség, kreativitás hiány-
zik.
- elhanyagolják személyes igényeiket
Skizoid struktúra
- távolságtartók: önmaguk és mások érzelmeit - távolságtartásuk „megvédi” ıket a túlterhe-
lehetıleg távol tartják maguktól. Intuíciójuk léstıl. Mivel érzelmileg „hidegen” hagyja
megbízható, precízen érzékelik a részleteket, ıket a kliens, ezért túl sok feladatot raknak
határeseteket. Kiváló diagnoszták- s gyenge rájuk.
terapeuták ... - Nem erısségük az empátia.
Depresszív struktúra
- „született segítı” típus; önfeláldozó, elkö- - alkatukból eredıen nagyon sebezhetık:
telezettség és végtelen türelem jellemzi. beleélik magukat a segített személy helyzeté-
- átlagosnál nagyobb empátia-készség. be.
19
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
- kapcsolataikat nagyon szorosan alakítják. - határtalan identifikáció (azonosulási) haj-

lam.
- hagyják magukat kihasználni, túlterhelni.
A segítı szolgálatban tevékenykedıknek nem szabad táplálni magukban azt a tévesz-

mét, hogy nekik „nem szabad” fáradtnak, kimerültnek lenni. A mérték nélküli szeretet nem
azt jelenti, hogy az egészséges önkontrollt mellızni kell. Mindnyájunknak szükségünk van
kollégáink rendszeres visszajelzéseire!
Az emberré váláshoz szükség van bizonyos érzelmek feldolgozására, bizonyos normák
elsajátítására. Az önmegvalósításában gátolt, esetleg sérült segítı számára lehetıség nyílhat
arra, hogy segítı szindrómájának elemeit önismereti és szupervíziós csoportokban feldolgoz-
za.
A segítı szereppel történı teljes azonosulás adott esetben lehet az éngyengeség jele is,
amely magával hozhatja a személyiség szerepbe merevedését. Cél, hogy a segítı támogatást,
biztonságot adó csoport-légkörben gyengeségeit vállalva emberibb emberré váljon, így for-
dulva önmagához: mindent meg kell tennem annak érdekében, hogy olyan segítıvé váljak,
amilyen részben már vagyok, és amilyen, remélem, egészben leszek.34
2.2 A KIÉGETTSÉG35
Már a segítıi szerep betöltésének követelményénél jeleztük, hogy önmagunk nem is-
merése, vagy az önkontroll, visszajelzés rendszerességének hiánya elıbb-utóbb „kiboruláshoz
vezet. Minél teljesebben szenteli magát valaki szenvedı (különösen pszichés) embertársai
segítésére, annál nagyobb az esélye annak, hogy teljesen belekeveredik a másik élete guban-
caiba. Óhatatlan, hogy ne hasson ránk érzelmileg a másik szenvedése, tehetetlen vergıdésé-
nek kínja. A segítésben – bármennyire szívbıl, ö9nzetlenül végezzük is (sıt így még inkább),
biztos, hogy néha megfáradunk: elegünk lesz az életbıl éppúgy, mint annak a személynek,
akivel bajlódunk. Látszólag egy ideig jól kezdenek alakulni a dolgok, minden kitisztul, rende-
zıdik. Aztán egy napon azt látjuk, hogy minden igyekezetünk összeomlik. Az illetı, akiért
küzdöttünk semmit nem akar folytatni abból, amire nagy sokára sikerült rávennünk; visszalo-
póztak a régi kapcsolatok, visszaesik fejlıdése (testi-lelkiegészségi állapota). De nem csupán
a kudarc okoz összeomlást, hanem a siker csúcsára érve, amikor igazán erısnek érezzük ma-
gunkat, valami kis dolog meglegyint bennünket, s elemi erıvel tör ránk gyöngeségünk, töré-
kenységünk tudata.
Isten hatalmas prófétájának bizonyult Illés: hihetetlen bátorság, szilárd jellem, hitéhez való
rendíthetetlen ragaszkodás jellemezte. Nem félt a hatalom által támogatott hamis prófétáktól: Isten-
ítéletre hívta ki ıket! Rendíthetetlen és rettenthetetlen: tudja, hogy vele van az Isten. Minden sikerült:
egy egész sereg hamis prófétát gyızött le a Kármel hegyen, majd imájára megszőnt az aszály (1 Kir
18,20-46). A hamis próféták leölése miatt feldühödött királyné megelégelte a próféta mőködését, s
megüzente, hogy életével fizet, amiért kedvenceit elpusztíttatta. S ekkor ez a nagyon magabiztos em-
34
FEKETE Sándor: Segítı foglalkozások kockázatai. Helfer szindróma és burnout jelenség. Psychiatria
Hungarica, VI. (1991),1. 17-29.
35
MASLACH C.- JACKSON S. E. – LEIER M. P. Maslach Burout Inventory. Manual3rd Edn. University of
California, Consulting Psychologist Press, Palo Alto, 1995.
APPELBAUM S.H. Stress management for Health Care Professionals. An Aspen Publication. Aspen Systems
orporation, 1981.
FREUDENBERGER H. J. and G. RICHELSON Burnout: The High Cost of Achievement. Doubleady and Company
1980.
20
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
ber összeomlott: „Illés megrettent, útra kelt és elment, hogy megmentse életét”. Ez az „óriás” össze-
zsugorodik önmaga elıtt: „bebújt egy borókabokor alá és a halálát kívánta” (1 Kiv 19,3-4). Mi tör-
tént? Ráeszmélt léte törékenységére. A siker csúcsáról alátekintve megrémült a maga kicsinységének,
esetlegességének láttán. Ami Péter apostollal történt: hatalmas lelkesedéssel elindul a vízen, hiszen a
Mester jön vele szemben a vízen járva. Megtesz néhány lépést, s amikor tudatossá válik benne önma-
ga valósága, akkor kezd alámerülni (Mt 14,28-31).
Nincs az a szekér, amire még egy szalmaszálat ne lehetne tenni! És mégis: betelik a
pohár: a sok kicsik SOKKra megy! Az „elnyőhetetlen, kötélidegzető, birkatürelmő” kiborul.
Valami olyat tesz, vagy mond, amit soha nem szokott. Éppen ez a legszörnyőbb: szembesülne
saját gyengeségével, azzal a ténnyel, hogy éppen olyan sérült ember, mint akit gondoz. Sıt:
irgalomra és megbocsátásra szorul. A segített megbocsátására és szeretetére.36Meg kell tanul-
nunk a földön járni.
2.2.1 A „burnout”-szindróma
A kiégettség fogalma:
A kiégettség olyan állandósult kimerültség, amelyet az érintettek a szokásos módon
már nem tudnak megszüntetni. Kiégettség: olyan állapot, amelyet képtelenek vagyunk elhin-
ni, hogy velünk (is) megtörténhet. Mint a leégett erdı: csak a hatalmas üszkös facsonkok me-
redeznek az égre... Minden jóvátehetetlennek, helyrehozhatatlannak tőnik.37
Az érintett ember, mint az adott normák megvalósítására törekvı csoport (család, tár-
sadalom) tagja egy személyben a veszélyes állapot okozója és a veszélyeztetettség alanya – az
„okozat”.
Tünetek:
A feladatok sőrősödése, folytonos elfoglaltság eltereli magunkról a figyelmet. Igen
gyakran a környezet észrevesz ugyan valamit, de „mindenkinek meg van a maga baja”, így
nem tulajdonítanak különösebb jelentıséget olyan jelzéseknek, amelyek pedig arról árulkod-
nak, hogy valami nincs rendjén. Az illetı a legkevésbé figyel ezekre, mert az élet „természe-
tes velejárójának” tekinti, hogy feszültségekkel jár munkája, egyre kevesebb ideje marad szó-
rakozásra, magánéleti dolgaira.
A kiégettség két alapvetı forrásból indulhat el (igen gyakran mindkettı szerepel):
- az egyik a munkahely, feladatkör sajátossága (súlyosan terhelt, nehéz esetekkel való
foglalkozás;38
- a másik maga a segítı személyisége: túlérzékenység (szenzibilitás) mások szenvedé-
se iránt, rendezetlenné váló magánélet, kioldatlan görcsök, félelmek stb.
Egy adott munkakör jellegébıl sokféle stresszkeltı körülmény adódhat. Minden munkahelyi
pozícióhoz szerepelvárások társulnak, amelynek a munkavégzés során meg kell felelni. A munkahelyi
környezet, az információ megfelelı áramlása vagy megakadása bizonyos szinteken, a vezetés gyakor-
lati megvalósulása szintén lényeges stresszkeltık lehetnek.
Az egyén számos tulajdonsága, személyiségjegye szerepelhet stresszforrásként. Bizonyos
emberek könnyen frusztrálódnak, állandóan magas a szorongás-szintjük. Mások a pozitív gondolko-
dás hiányával megnehezítik a megfelelı csoportlégkör kialakulását, rontják a csoportmunka hatékony-
ságát. A stressz kialakulásának tehát nagyon nagy jelentısége van mind közösségi, mind pedig egyéni
szinten.
36
VANIER, Jean: A közösség: A megbocsátás és az ünnep helye. Vigilia Kiadó, Budapest, 1985.
37
V. ö. PIKO Bettina: A stressz szociológiája: változás és stresszmenedzsment az egészségügyben. Lege Artis
Medicinae. 1995;5(3):286-289.
38
A betegápolásban dolgozók kiégésérıl: SZICSEK Margit: A kiégés és a pszichológiai immunkompetencia ösz-
szefüggései az ápolói munkában. KHARÓN – Thanatológiai Szemle VIII. évfolyam 1-2. szám. 2004. 1-2. 88-
131.
21
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
1. Pszichés tünetek: elıször nem veszi észre ıket az ember, majd egy rövid ideig megrémül
tılük: ez nem lehetek én! Majd jön az önfegyelmezés: én nem lehetek ilyen: fáradt, ingerlé-
keny.
- emocionális (érzelmi): reménytelenség, tehetetlenség érzése;
- az érzelmek kontrollálása felborul: agresszió, dühkitörés – mindez semmiségekért!
- az intellektuális képességek zavarai: csökken a koncentrációs képesség és az emlé-
kezıtehetség.
2. Fiziológiai tünetek: „áldozattal jár az élet” – nyugtatja magát. Sıt, aki rosszul ismeri a
helyzetét, még bátorítja is: ezt vállalnunk kell, ha ezt a hivatást választottuk. Féligazságok
ezek, hiszen valóban az élet velejárói, de nem elegendı a megállapítás: a következtetést is le
kell vonni. Önmagunk helytelen túlértékelése: csak én tudom ezt a feladatot ellátni; nem en-
gedhetem meg magamnak, hogy most lazítok. Határozott és felelıs külsı kontroll nélkül az
ember elítéli és felmenti önmagát egy személyben. A testi valóságunk figyelmen kívül hagyá-
sa hamar megtermi gyümölcseit:
- állandósult testi feszültség,
- a testi ellenálló képesség (immunitás) csökken,
- fiziológiai reakciók fellépése (magas vérnyomás).
3. Magatartásbeli tünetek: a másokra való hallgatás, állapotunk ıszinte kontroll alá helyezése
hiányában igen gyakran kerülünk kontrollálatlan magatartásunk okozta kellemetlen helyze-
tekbe. „Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek”39: a költı kifejezését al-
kalmazva az illetı panaszkodik mindenkinek, ahelyett, hogy azoknak tárná fel helyzetét, akik
segíteni tudnának. Igen gyakori, hogy a betegek elıtt tör ki kollégáira, feletteseire, akik „min-
dent tıle várnak el”. Az a tény, hogy egyre inkább több gondot okoz magának, magatartásá-
ban is megnyilvánul:
- gyakori, kontrollálatlan agresszió, dühkitörés
- teljesítıképesség, szakmai érdeklıdés csökken,
- csökken a kezdeményezıképesség, „felsı utasításra” várnak.
4. Szociális magatartás elváltozásai: nem bajt érzékel, hanem, hogy a „világ” eltávolodik tı-
le”. Egyfajta felsıbbrendőséggel nyugtatja magát: nem ér rá holmi egyéni, kispolgári ügyek-
kel pepecselni. A kollégáit – bizonyos mértékig – lenézi: bezzeg ık „ráérnek” szórakozni, de
ı minden idejét betegeinek szenteli. Így válik „indokolttá”:
- a visszahúzódás, a kollegiális kooperatív kapcsolatok csökkenése;
- a baráti kör elhanyagolása;
- korábbi hobbyk elhagyása.
5. Problematikus viselkedésformák: az illetı már „észrevette magát”, pontosabban érzi, hogy
kudarcot vall „áldozatkészsége”, ezért megfordítja a fegyvert. Indokolni szeretné, hogy miért
nem érdemes „ezekkel” foglalkozni, „ésszerőtlennek” látja hivatásáért tovább feláldoznia
magát. Ez néha igen durva formákat ölthet:
- elhatalmasodó cinizmus, közömbösség, negatív beállítottság a kliensekkel szem-
ben (sértı, megalázó megjegyzéseivel úgy tünteti fel a segítendı személyt, mint
fejlıdésre képtelen valakit, akire kár fecsérelni az idıt);40
- a korábbi elkötelezettség elvesztése („dehumanizáció” jelensége: „ezek” nem ér-
demlik meg ... Inkább papagájt gondozok).
39
KARINTHY Frigyes: Elıszó. http://mek.oszk.hu00700/00718.htm#2
40
Igen gyakori jelenség napjainkban a szarkasztikus gúny: ha egy valaki által bemutatott eszményt, értéket nem
értenek, akkor azt gúny, nevetség tárgyává teszik. Munkahelyi szekálások, „viccek” olyan személlyel szemben,
akit – éppen azért, mert náluk kiválóbb – nevetségessé kívánják tenni, s így az általa képviselt értéket is deval-
válni. Nagyon gyakran ma összekeverik az egészséges humort (amelyik épít, segít) a maró-romboló gúnnyal,
kiszerkesztéssel. A gúny mindig a tehetetlenség jele, az értékes gondolat hiánya.
22
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
2.2.2 Tipikus viselkedési formák:

A túlterheltség nem egyik pillanatról a másikra lép fel. Lassan jön rá az illetı arra, hogy
mindaz, amiért eddig küzdött – hiábavaló volt. Legalábbis ez lesz végsı konklúziója. Ez
az „élmény” különféle módon jelenik meg. A segítıbeszélgetésben leggyakoribb megjele-
nési formái:
a) Az együttérzés és értelemvesztés: ezek nem érdemelnek meg engem! Sajnálja azokat,
akiket gondoznia kellene, s ez azt jelenti, hogy vagy értelmetlennek találja (eredmény-
telenség miatt) a velük való veszıdést, vagy mert nem kap semmiféle elismerést, pozi-
tív visszajelzést munkájáért.
b) A siker és sikerkényszer elviselhetetlen terhe (Illés-szindróma) egy idı után kétségbe
ejti: úgy érzi, hogy tıle mindig azt várják, hogy „fent legyen”, sikeres legyen. Nem le-
het csak egyszerően jó, hanem neki jobbnak kell lennie.
c) Megértés van, eredmény nincs: a folytonos küzdelem, mindig elölrıl kezdeni monotó-
niája felırli türelmét. A „százszor megmondtam” és mégis ott vagyunk, ahol három
hónapja kezdtük. A labilis pszichéjő személyek egy idı után nem tudnak „semmi újat
produkálni”. A gondozás, segítés jogosultsága nem csupán az, hogy biztosan kijutta-
tunk valakit egy adott pszichés állapotból. Feladatunk, hogy kísérjük azokat, akik egé-
szen biztosan nem fognak tudni megszabadulni gyötrelmeiktıl, de segítségünkkel em-
beribb, elviselhetıbb életet élhetnek.
2.2.3 A veszélyeztetettség és az elhárító mechanizmusok

A kiégettség olyan állapot, amely hosszú idın át, lassan, de folyamatosan alakul ki.
A túlerıltetı célok lassan felmorzsolják az illetı testi és lelki erejét.
Állandósuló stressz, fáradtság – amelyet egy idı után természetesnek vesz!41
Az elhárító mechanizmusok pozitív szerepe: védik a testi-lelki belsı egyensúlyt.
Negatív (diszfunkcionális) az elhárítás: a valós veszély felismerésében, segítés elfoga-
dásában gátol.
Az elhárító mechanizmusok megjelenési formái
- elfojtás: nem veszünk tudomást a valóságról (kimerültek vagyunk);
- eltolás: nem érek rá pihenni ...
- projekció: bőnbakot keres (ı kénytelen más helyett dolgozni);
- fantáziálás: a változás helyett álmodozik;
- szelektív emlékezés: csak a neki tetszıre emlékezik;
- reakcióképzıdés: elfojtott vágyait ellentétes viselkedésmóddá változtatja át (pi-
henni szeretne, de átvállalja más munkáját).
2.2.4 A kiégés megelızése, kezelése, pszichohigiénia:a lelki egészségre vonatkozó elmélet

és gyakorlat
A munkát meghatározó normáink és a foglalkozással járó mindennapi megterhelés
gyakran annyira megszokottá válik, hogy azt tudatosan már alig értékeljük.
Alapvetı követelmény: aktuális helyzetünk feltérképezése, hogy legyen fogalmunk
önmagunk állapotáról!
a) A tartós feszültség (idegesség) megelızése
41
STROMS P, SPECTOR PE: Relationship of organisational frustrational with reported behavioural reactions: The
moderating effect of locus of control. University of California, Consulting Psyhologist Press, Palo Alto, 1996.
23
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
- Elızetesen megállapított napirend: meggátolja, hogy a feladatok feltorlódjanak,
idızavarba kerüljünk.
- Minden nap hagyjunk idıt a lazításra, a hétvégeket töltsük pihenéssel.
- Hét közben iktassunk be aktív pihenéssel járó tevékenységet: rövid kirándulás, lá-
togatás.
- Rendszeres mozgás (séta, kerékpározás, kocogás).
- Ne hanyagoljuk el barátainkat, rokoni együttléteket, beszélgetéseket.
b) Jelek, amelyekbıl tudhatjuk, hogy valami nincs rendjén:

A kiborulás oka: vesekı-szindróma:
a vesekı irritálja („szúrja”) a vesét, mire az önkéntelenül „rágörcsöl” a kıre... ... a szorításra a
kı még jobban szúr, a vese még inkább szorít...
Lazítani:
- lelki-szellemi feltöltıdés,
- merni kiengedni a kezünkbıl, ami megsebzett!
Depressziós tünetek:
• Hangulatom tartósan rossz.
• A korábbi örömöt jelentı dolgokban nem lelem örömömet.
• Semmihez nincs kedvem.
• Sokat sírok, reménytelennek találom helyzetemet.
• Bőntudattal, önváddal küszködöm.
• Alvásom, étvágyam jelentısen megváltozott.
• Indokolatlanul fáradt, kimerült vagyok.
• Iskolai, munkahelyi teljesítményem romlott.
• Halállal vagy öngyilkossággal kapcsolatos gondolataim vannak.
Nem kell szégyellni, hogy néha segítségre szorulunk. A normális élethez is hozzátartozik a
hangulat bizonyos ingadozása, lehetnek rossz napjaink, az élmények sokasága ér minket...
Néha ezek az élmények túl nagy terhet jelentenek: úgy érezzük, összeroppanunk.
Segítı kézre van szükségünk.
c) Önmagunk karbantartásához
- beszéljük meg azt valakivel, aki számunkra fontos és bizalmas ember,

- aki képes meghallgatni és együtt érez velünk;
- nem baj, ha nem tud tanácsot adni;
- nincs olyan dolog, amit teljesen egyedül, magunkra hagyva kellene megoldani!
Ha úgy érezzük, nem tudunk valamit egyedül megoldani, minél elıbb keressünk baráti, roko-
ni vagy egyéb segítséget.
Ha úgy érezzük, környezetünkben nincs senki, akihez fordulhatnánk, forduljunk a legköze-
lebbi tanácsadáshoz:
- lelkész , pszichológus,
- családorvos, diáktanácsadó, mentálhigiénés tanácsadó,
- olyan érett gondolkodású személy, akiben megbízunk.
Pozitív élmények:
- Örömszerzı, kikapcsoló, lelki egyensúlyt biztosító tevékenység: merjünk elszakadni
a munkától, a kudarcot okozó körülménytıl.
24
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
- Kell egy bizonyos távolságot venni, hogy „rálássunk” valós helyzetünkre, a sikerte-
lenség (kiborulás) okaira.
- A pozitív élmény visszaadja a belsı békét, derőt, a reális gondolkodást.
d) A munkahelyi kiégés megelızésének feladatai

A megelızés fontos lépései:
– az idı szorításának feloldása jobb idıbeosztással;
– a felelısség megosztása a munkaközösségben;
– a reális célok kitőzése, ami lehetıvé teszi a hatékonyság megítélését és a megfelelı
visszajelzést;
– a jobb munkakörülmények és autonómia biztosítása;
– kölcsönös támogatás és bátorítás – család, munkahely és a saját fejlıdésünk által ránk
rótt feladatokkal;
– megfelelı szakmai fejlıdés és elırejutás lehetıségeinek megadása, ha azt a dolgozó
igényli;
– a rekreációs idı kihasználása pihenéssel, kikapcsolódással;
– relaxációs technikák, rendszeres testgyakorlás;
– a célok meghatározása és az idıvel való helyes gazdálkodás – mert a célok meghatá-
rozásának sikertelensége kielégületlenséghez és elégedetlenséghez vezet;
– csak annyit vállalni, amennyi kényelmes és el kell fogadni, hogy van olyan eset, ami-
kor nemet kell tudni mondani;
– támogató társas kapcsolatok a munkahelyen és azon kívül;
– határt szabni a munkahely és a privát szféra közt;
– a munka megváltoztatása – ha csökkentjük a felelısséget, a túlterhelést, a nem egyér-
telmő munkahelyzeteket és konfliktusokat;
– esetmegbeszélések, Bálint-csoport, rendszeres szupervízió, illetve gondozás.
Teszt az ıszinteségrıl ÖNISMERET

Mindnyájan azt hisszük, hogy legalábbis önmagunkat teljes mértékben és objektíven Ismerjük. Úgy
véljük önmagunkkal szemben egyenesek, tárgyilagosak, ıszinték vagyunk. Ez persze nem igaz: va-
lamennyien rózsaszínő szemüveget viselünk, és elsısorban saját magunkat, mint hozzánk legköze-
lebb álló, legkedvesebb személyek egyikét ítéljük meg elfogultan. Hogy mennyire ezt segít tisztázni az
alábbi teszt. Különösebb gondolkodás nélkül, gyorsan válaszoljon igennel vagy nemmel valamennyi
alábbi kérdésre!
1. Megtörtént-e már hogy adott szavát, ígéretét nem tartotta meg? igen nem
2. Elıfordul, hogy elveszti türelmét, és ingerülten viselkedik? Igen nem
3. Vannak néha olyan gondolatai, amiket nem szívesen mondana el másoknak? Igen nem
4. Önnek csakis helyes és jó szokásai vannak? Igen nem
5. Szokott néha pletykálni? Igen nem
6. Bevallana-e minden árut a vámnál akkor is ha biztosan tudná, hogy nem fogják Önnél megtalálni?
Igen nem
7. Elkésett-e valaha életében munkából vagy randevúról? Igen nem
8. Van-e olyan ismerıse, akit kifejezetten utál? Igen nem
25
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
9. Szokott néha olyan dolgokról is beszélni, amelyekhez igazából nem ért? Igen nem
10. Gyermekkorában mindenkinek ellenkezés nélkül szót fogadott? Igen nem
11. Szokott idınként elégedetlenkedni, morogni, zsémbeskedni? Igen nem
12. Örült-e valaha életében a más kárán? Igen nem
13. Teljesen mentes minden babonától, elıítélettıl, elfogultságtól? Igen nem
14. Szokott néhanapján kicsit dicsekedni? Igen nem
15. Ha levelet kap, mindig azonnal válaszol? Igen nem
16. Elhalaszt néha másnapra dolgokat, amiket ma is megtehetne? Igen nem
17. Hazudott már valaha életében? Igen nem
18. Igazából közömbös Önnek, hogy nyer, vagy veszít játékban, kártyában, sportban, szerencsejáték-
ban (hiszen játék)? Igen nem
Kiértékelés: Kitöltés után számolja össze pontjait: a 4,6,10,13,15 és 18 kérdésre az „igen” válasz, a
többire a „nem”válasz ér 1-1 pontot. Adja össze pontjait ez az összeg a végeredménye.
Értelmezés:
0-3 pont: Ön a lehetıségek határáig objektív, tárgyilagos önmagával szemben, ezért valószínőleg
hasonlóan ítél meg másokat is. Kíméletlen egyenes, ember, akit mások olykor emiatt meg is rónak,
illúziók nélkülinek talán még cinikusnak is tartják.
Sokra tartja a tényeket, fontosnak a tárgyilagosságot, de talán kevesebbet törıdik az emberek érzése-
ivel. Inkább tettekkel, mint szavakkal próbál érvényesülni.
4-6 pont: kissé hajlamos a szépítésre, a valóság kedvezıbb színben való feltüntetésére önmaga elıtt.
Emlékezetében, gondolkodásában szert kicsit „igazítani" a dolgokon, hogy azok jobban beleférjenek a
saját magáról alkotott képbe. Ez még nem lépi át az úgynevezett „valóság” kereteit, de olykor észre-
veszi, hogy mások Önrıl alkotott véleménye nem teljesen egyezik azzal, ahogyan Ön látja saját ma-
gát.
7-8 pont: Önnek már határozottan rózsaszínő a „szemüvege” átfesti azokat az élményeit, amelyek
ellentmondanak a saját magáról rajzolt pozitív képnek. Magyarán: inkább hajlamos szépíteni, füllente-
ni, igazítani egy kicsit a dolgokon, mint tudomásul venni, hogy sem Ön, sem a többi ember nem olyan,
amilyennek azt hinni szeretné. Nagyon szubjektív világban él ezt már valószínőleg észre is vette.
9-11 pont: az Ön világa orvosi szóval „katathymiás”: nem azt látja, ami Ön elıtt van, hanem abból
csakis azt, amit látni akar. Elıre kialakított képe van saját magáról és másokról. Ebbıl nem szeretne
engedni, ezért inkább a valódi tényeket igazítja a vágyaihoz, nem pedig megfordítva. Valószínőleg
többször hallotta is már, hogy Ön nem tárgyilagos, hanem elfogult ember, akinél az érzések fontosab-
bak a tényeknél. Vigyázzon, ez Önben olyan mértékő lehet, hogy ellentmondásba keveredhet a „való-
sággal”, más emberekkel. Akár szavahihetıségét is kétségbe vonhatják.
12 pont vagy ennél több: ha valóban így van, ez már veszélyes mértékő elfogultság és szubjektivitás,
legyen óvatos! Senki nem olyan valójában, mint ahogy Ön saját magát látni igyekszik. Ennyire hibát-
lan, tökéletes ember, akinek mindig igaza volna, valószínőleg nem létezik. Ön kénytelen a való világ
sok tényét persze tudattalanul megmásítani, meghamisítani, hogy ilyen képet tarthasson fenn saját
magáról. Ez nem csupán jelentıs fáradtságot és állandó résenlevést igényel Öntıl, de kedvezıtlen
színben tüntetheti fel azok elıtt, akik Önt megbízhatatlannak, makacsul önfejőnek, ugyanakkor felle-
gekben járónak, vagy akár szavahihetetlennek is tartják. Ideje volna mindezzel szembe néznie.
26
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
(A teszt eredeti, pszichiátriai célú és angol nyelvő verziójának forrása: Verma RM: Acta Psychiatrica
Scandinavica 1979 a magyar nyelvő változat: Bánki M. Csaba munkája)
Filemon
27
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Irodalom
APPELBAUM S.H. Stress management for Health 1981.

Care Professionals. An Aspen
Publication. Aspen Systems
Corporation
FEKETE Sándor Segítı foglalkozások kockázatai. Buda- 1991
Helfer szindróma és burnout pest
jelenség. Psychiatria Hungarica,
VI. (1991), 1. 17-29.
FREUDENBERGER Burnout: The High Cost of Doubleady and 1980.
H. J. and G. Achievement. Company
RICHELSON
Hézser Gábor Miért? Rendszerelmélet és Kálvin Kiadó Buda- 1996.
lelkigondozó gyakorlat pest,
KOVÁCS Gyızı A segítı kapcsolatok pszicholó- www:communio. 2007.
giája hu/plebania/kony 03. 23.
vtar/szakd/szakd0
03.htm
MASLACH C., Maclach Burnout Inventory; University of Palo 1996.
JACKSON S.E., Manual3rd Edn California, Alto
LEIER M.P. Consulting
Psyhologist Press,
PIKO Bettina A stressz szociológiája: változás Lege Artis 1995.
és stresszmenedzsment az egész- Medicinae.
ségügyben. 1995;5(3):286-
289.
STROMS P, Relationship of organisational J. Occup. 1987.
SPECTOR PE frustrational with reported Psychol.;60 227-
behavioural reactions: The 234
moderating effect of locus of
control
SZICSEK Margit A kiégés és a pszichológiai im- Buda- 2004
munkompetencia összefüggései pest
az ápolói munkában. KHARÓN –
Thanatológiai Szemle VIII. évfo-
lyam 1-2. szám. 2004. 1-2. 88-
131.
VANIER, Jean A közösség: A megbocsátás és Vigilia Kiadó Buda- 1995.
az ünnep helye pest
28
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Lelkisegítés gyakorlata
3. Kommunikációs alapok
1. A Lelkisegítés igénye
A lelki segítést – általában – valami zavar, belsı nehézséggel, konfliktussal kapcsolat-
ban igénylik az emberek. A segítésnek két tényezıje van: a rászoruló (aki nem tudja megol-
dani gondját) és a segítı (aki – feltehetıen – ismeri a megoldást, vagy a hozzá vezetı utat).
Azonban ez nagyon leszőkíti a lelkisegítés jelentését. De menjünk sorjában. A segítés-igény
elsı indítéka, ha
a) egyedül nem boldogulunk
A lelki zavarok okait keresve korábban így fogalmazták meg: a lelkiismereti konfliktu-
sok (rossz lelkiismeret). Ez annyit jelent, hogy az illetı szembefordult önmaga értékrendjével,
hitébıl fakadó erkölcsi renddel.
Ma a lelki zavart meglehetısen a következmények oldaláról közelítik: lelkiismereti ta-
nácstalanság. Ez az értékrendjét gyakran változtató világban igen súlyos válságokat jelent:
divat kérdése az erkölcs, vagy ami még ennél súlyosabb: a hatalom kényszerítı ideológiájá-
nak áldozata az egyén. Nem csupán az önkényuralmi politika kimondott „hivatalos” ideológi-
ájának (fasizmus, kommunizmus) áldozataira gondolunk, hanem a pénz és birtoklás ideoló-
giájának világmérető rombolására is. Amikor az abszolút értéknek kikiáltott hatalomról kide-
rül, hogy becstelenség, hazugság, akkor annak összeomlása igen sok akarva-akaratlanul be-
hódolt embert temet maga alá.
Az izolálódás, (elidegenedés, gyökértelenné válás), kapcsolatteremtésre való képtelen-
ség éppen az elıbbinek gyümölcse: csak akkor és úgy vagy ember, akkor érsz valamit, ha ezt
megveszed, ezt a hatalmat szolgálod. Az ember nem találja meg önmagában értékét, sem a
személyes kapcsolatban, hanem az anyagiak vagy a hatalom birtoklásában. Mivel a hatalom-
hoz nem juthat mindenki, ezért meg kell elégednie a hatalmasok kegyeinek birtoklásával. Ki-
szolgáltatott lesz: elhiszi, hogy csak akkor ér valamit élete, ha elismerik. Mint a bábszínház
figurái csak akkor és addig „élnek”, amíg a láthatatlan szálakon fenntartják és mozgatják ıket.
Ez nem emberi kapcsolat, hanem függés.
b) a teljes élet feltétele

A lelkisegítés lehet kölcsönös kapcsolat. Természetesen itt már valami másról van szó,
mint a köznapi értelemben vett lelkisegítésrıl. Az igazi segítséget az jelenti, ha valaki egy
olyan közösségbe épül, ahol valódi kommúniót (közösséget) teremt az egymással való kom-
munikáció. Nem kiszolgáltatottak a résztvevık és nem is kiszolgálók, hanem „osztoznak”
abban a kincsben, amelyet együtt vallanak, élnek. Ez a keresztény közösség lényege:
kommúnió, amely éltet.
A segítıszolgálat nehézsége, hogy „kívülrıl jön”, míg a kommúnió azt jelenti, hogy
annak az életnek a gyümölcse, amely a teljes odaadásban születik. A keresztény lelkisegítés
akkor eredményes, ha elvezeti az illetıt erre az életre. Az odaadás feltételezi a másik feltétel
nélküli elfogadását. Ez csak abban az evangéliumi szemléletben lehetséges, amelyet Jézus
mond: Amit e legkisebb testvéreim közül eggyel is tettetek, velem tettétek (Mt 25,40). Nyil-
vánvaló, hogy itt a gyökerekhez jutottunk: kríziseink, kudarcaink, meghasonlásaink forrása
éppen az a másik, akivel nem tudunk mit kezdeni. Legalábbis így gondoljuk: ı az én boldogu-
lásom, békém akadálya. A kommúnió nem jön létre, amíg nem keresünk egy olyan kódot,
29
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
amely képessé tesz bennünket a szavak nélküli párbeszédre, kommunikálásra. „Bármit teszek
az emberekkel – akár legnagyobb semmirekellıvel, aki e világon van – azt Jézusnak teszem,
vele kommunikálok, vele lépek közösségbe. Ez teszi a bennünk lévı éjszakát világossá. Igen,
aki valamiért nekem nem tetszik, mégis méltó a szeretetre.”42 Csak ez a kommunikáció képes
nem csupán megszabadítani a feszültségeiktıl, hanem megszüntetni bennünk a konfliktusok
forrását. Ez nem más, mint az a szemléletváltás, amellyel lehántjuk elvárásainkat, elıítélete-
inket, másokról alkotott terveinket stb. Természetesen ez nem egyszeri elhatározás kérdése,
hanem a mindennapos azonosulás keresése Jézussal, a Neki megfelelés folyton fokozódó igé-
nyével és igyekezetével. Így a másik személy nem eszköz lesz számunkra, hanem társ.
Bajainkat gyakran tárgyiasítjuk – ebbe a zsákutcába terelget a média reklámáradata –,
vagyis bizonyos dolgok birtoklásától, vagy éppen hiányától szenvedünk. Nem közömbösíthet-
jük magunkat a körülöttünk folyó történésektıl, sem attól, hogy van-e mit ennie szeretteink-
nek, ki tudjuk-e fizetni a közüzemi díjakat. A kérdés az, hogy mindezt hogyan fogjuk fel, fel
tudjuk-e dolgozni egy egészen más szempontból szemlélve? Mint ahogy nem lehetünk kö-
zömbösek, a bennünket ért sértések, megaláztatások hatására: nem kell felvennünk valami-
lyen sztoikus álarcot! Ebben a fájdalomban és megalázottságban keserővé válunk, vagy „át-
változtatjuk” Krisztussal egyesülve: szeretetté válhat minden gyötrelem. Ahogyan a malom-
kövek szétzúzzák a gabonaszemet és finom liszt lesz, majd kenyér; ahogyan a gyötrı prés
alatt születik a bor, mint a „szılı” vére. Így, ebben az ırlıdésben, gyötrelemben leszünk ke-
nyérré és borrá embertársaink asztalán. Enélkül izolált, magunkban molyosodó és töppedı
magok, szemek maradunk, akik folyton harcban állunk egymással: miattad olyan rothadt ez
az élet – vádoljuk egymást, holott magunkban nem váltunk azzá, amikké lennünk kellene.
Nagyon elébe mentünk mindannak, amit a keresztény élet beteljesedésérıl kell majd
elmondani. Azonban a lelki segítés csak toldozgatás-foltozgatás, ha nem látjuk a teljességet.
Nem szabad illúziót kelteni sem magunkban, sem másokban: a nyugtalanságot, az elszigetelt-
séget sokféle módon megszüntethetjük – ideig-óráig. Ezek felszíni kezelések, hiszen maga az
ember megoldatlan marad legnagyobb dilemmájával, s elszigetelıdésének okával: mihez kezd
az életével?
A magának való élet a leggyötrelmesebb: szüntelen konfliktusokkal küzd. A
kommúnió nélküli élet konfliktusa ez. Az ilyen ember kommunikációja a folytonos perleke-
dés önmagával és a világgal. A magyarázat igen világos: ha a búzaszem nem hull a földbe, és
nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz (Jn 12,24).
2. A kommunikáció:
Tulajdonképpen mindig is tudtunk a kommunikáció törvényszerőségérıl – csak éppen

azt nem tudtuk, hogy tudunk róluk. (P. Watzlawick)
A kommunikáció jelentése: kapcsolat, közlés Az ún. kibernetikus gondolkodásmód
szerint a különbözı rendszerek (biológiai, fiziológiai, pszichikai) struktúrájukban hasonlóan
mőködnek. A kibernetikus gondolkodásmód tételei:
1. Minden organizmus és rendszer állandóan a homeosztázis létrehozásán fáradozik:
az egyensúlyi állapot kialakításán
2. Az egyensúlyi állapot a regulációs körök által alakul ki, szilárdul meg: a halál a
szervek közötti kölcsönhatás megszőnése.
42
Don Silvano Cola egyik interjúban beszélt a „feltételekhez nem kötni” (decondizionarsi) magatartásról, amely
feltétele minden párbeszédnek, hívatás betöltésének. Don Silvano Cola (1928-2007) a Mária Mőve (Movimento
dei Focolari) papi ágazatának egyik alapító személyisége. Pszichológiai és teológiai munkássága mellett az egy-
házon belüli és kívüli párbeszéd apostola. Profilo di d. Silvano Cola, Castel Gandolfo, 20 febbraio 2007.
http://live.focolare.org/pdf/DSilvano-it.pdf.
30
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
„Az emberi organizmus részei egy kört alkotnak. Így minden rész egyben kezdet és
vég” (Hyppokratesz).
3. A homeosztázis megvalósulásának, a regulációs körök hatásának biztosítása a visz-
szakapcsolás (Feedback) révén történik.
3. A kommunikáció alapelvei
Ezek az elvek emberi kapcsolataink megjelenési formáit próbálják rendszerezni. A
mindennapi életben nemigen figyelünk rájuk, pedig közléseink eredményessége függ tılük.
1) Nem lehet nem kommunikálni: a magatartásunk, hallgatásunk is „közöl”. Megjelené-
sünk „üzen”: lehet fenyegetı, félelmet keltı, vagy bátorító, bíztató. A kisgyermek –
bár még nem érti a beszédet, de anyja hanghordozását, gesztusainak, a léptei által kel-
tett zörejnek a „minıségébıl” megnyugvást vagy félelmet, elutasítást vagy elfogadást
fog fel.
2) Minden kommunikáció tartalmi és kapcsolati részbıl épül fel (az utóbbi meghatározza
az elıbbit).
3) A kapcsolat természetét a kommunikáció során alkalmazott tagolás (interpunkció) ha-
tározza meg.
4) A kommunikáció digitális (szavakból felépülı) és analóg (hanghordozás, mimika,
testtartás) módozatokból áll.
5) A kommunikáció szimmetrikus vagy komplementáris: a partnerek vagy egyenrangúak,
vagy az egyik fél elesettségét hangsúlyozva annak kompenzálására készteti a másikat.
4. A kommunikáció alkotóelemei
A kommunikáció készsége, megjelenési módja mind a közlés, mind a befogadás terü-
letén velünk együtt fejlıdhet, gazdagodhat. Magunkat közöljük minden megnyilvánulásunk-
ban, illetve a magunk érték- és igényszintjén várjuk, fogadjuk és értelmezzük a hozzánk érke-
zı közléseket. Érzelmi, értelmi és egész emberi valóságunk lemérhetı abból, ahogyan és amit
közlünk: mit tartunk fontosnak, hogyan mondjuk el (mit emelünk ki, milyen jelzıket, hason-
latokat, színeket használunk), mire mennyi idıt szánunk stb. Ugyanígy belsı értékrendünk
mutatkozik meg abban is, hogy egy kapott közlés (információ, tapasztalat) mely része érint
meg, hogyan rögzül bennem. Korosztályonként vizsgálva látjuk, hogy változnak a kommuni-
káció elemei. Ezek az alkotóelemek az adott életkorban „lényeges” vagy felfogható dolgok,
amelyek szerint eljut hozzánk a külvilág, ill. amelyek alapján adunk visszajelzéseket.
Embrionális korban: vegyi, mechanikai ingerekre és hıhatásra reagál.

Újszülött, csecsemıkor: külsı ingerekre való reakció tanulása
Kisgyermekkor (2-5 év): kommunikáció egyidejőleg egy (fıleg ismert) személlyel
Gyermekkor (5.12 év): egyidejőleg több személlyel (elsısorban egykorú, egynemő partnerek-
kel) kommunikál
Serdülıkor (12-18 év): másik nemhez tartozó partnerekkel, kapcsolatteremtési kísérletek nem
egykorúakkal.
Fiatal kor (19-29 év): komplex kommunikáció: az „utasítást kapó” fél pozíciójából (pl. kezdı
szakember)
Felnıttkor (30-45 év): komplex kommunikáció fiatalabbakkal, gyermekekkel, „utasítást adó”
pozícióból.
Késıi felnıttkor (45-65 év): komplex kommunikáció információadás, tanítás, vezetés, tapasz-
talatátadás formájában.
Nyugdíjas kor (65-80 év): aktuális események filozófikus, szimbolikus, általános reflektálása.
31
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Magas kor (80 év felett): visszatekintés az életútra, egyéni tapasztalatok feldolgozása.
5. A kommunikációt befolyásoló tényezık

A kommunikáció alkotóeleme a cirkularitás (körforgásosság): a jó kapcsolatban min-
denki kimondhatja véleményét. Ez – különösen gyermekkorban – az egészséges személyi
fejlıdés nagyon lényeges eleme. A gyermek akkor tanulja meg önmagát félelem nélkül
„használni”, ha megpróbálja azt, s ennek az elsajátításához a család nyújthatja az elsı és leg-
biztosabb gyakorlóteret. A felnıttkori kommunikációs zavarok jó része oda vezethetı vissza,
hogy az illetı nem sajátította el a párbeszédet. Ha ez a családban az erıfölényen alapuló „le-
közlés”, utasítás, megfellebbezhetetlen parancs volt, akkor a gyermek vagy nem meri kimon-
dani igazi érzéseit, véleményét, vagy eleve az agresszió valamelyik útját választja.43 Aki ál-
landóan attól tart, hogy a másik becsapja, az képtelen dialógust folytatni. A fenyegetettség
érzésétıl szenvedı emberek tragédiája, hogy félszük miatt valóban nem tudnak különbséget
tenni csalás és igaz megnyilvánulás között, s besétálnak a legprimitívebb csapdába.
A nem-verbális kommunikáció nagyon jelentıs életünkben. Ezek: a mimika, tekintet,
hangszín, hangerı, gesztusok, testtartás (kinezika), távolságtartás (proxemika) stb. A látható
jelek is lehetnek hamisak, azonban éppen a kommunikáció gyakorlata segít abban, hogy a
szóbeli és nem-szóbeli jelzéseket és tartalmakat összeolvassuk. Ezek együttesébıl hamar ki-
cseng a hamis hang, a megtévesztésre irányuló igyekezet.
A kommunikációt nehezítı gyakori magatartások:
- kettıs kötés: ordibáló ember kijelenti: Nem vagyok dühös! Önellentmondást hordoz,
zavart kelt.
- kulturális és szociális környezet: nehezíti a közlést a nagy korkülönbség (a serdülıt
csak idıs emberek veszik körül); alárendeltség, anyagi kiszolgáltatottság.
A segítés során (is) elengedhetetlen az ıszinte magatartás: ne mondjunk mást, mint

amit valóban érzünk. Ha kínos kimondanunk is, hogy most terhünkre van az illetı, meg kell
mondanunk olyan módon, hogy az illetıt segítse. Ennek az ıszinte beszédnek a módjára kell
figyelni, s arra, hogy mi tartozik az illetıre.
Egy fiatalemberhez hívtak, aki öngyilkossági szándékát hangsúlyozva üldögélt egy kerthelyi-
ségben. Idınként keservesen sírdogált, majd arról beszélt, hogy mindenkinek terhére van, mindenki
hazudik neki. Tehát nem marad más hátra, mint megszabadítani magát és környezetét. Miután elég
sokáig hallgattam visszatérı panaszát, egyszer csak megjegyzi: „Maga is csak egy ideig fogja bírni,
mert mindenki rám un, s itt hagy.” „Eléggé fárasztó vagy, s bármit mondok, oda se figyelsz arra, amit
mondok. Jó ez neked, hogy lefárasztasz egy csomó embert, s aztán meg hajtogatod a magadét, hogy
milyen szemetek az emberek?” – feleltem. Kérdéssel felelt: „Tehát már maga is megunt!” Erre meg-
nyugtattam, hogy tılem akár másnap estig sírdogálhat, de ezzel semmit nem old meg. Azon felül, meg
már éhes vagyok, s elmennék legalább egy szendvicset bevágni. Ha gondolja, jöjjön, én állom. Jött.
Ettünk, beszélgettünk, járkáltunk. Vagy két órán keresztül egyetlen egyszer sem hozta elı, hogy meg
akar halni. Ekkor fordítottam egyet a dolgon: „Most én kérnék valamit, ha már ennyi idımet elrabol-
tál, segíthetnél.” És segített, ment intézett. Olyan emberekkel találkoztattam, akik teljes embernek fo-
gadták maguk közé. Ahol eddig élt – egy munkásszállón – kihasználták, folyton becsapták, még a fi-
zetését is elcsalták. Nevelıintézetbıl került a semmibe, s az a társadalom, amelybe csöppent csak ad-
dig tartott rá igényt, amíg fizetni tudott. A „kommunikációs jelek”, mint kedvesség, jó szó, szeretet
mind hamisítványok, mérgezett szavak voltak számára: eszközök a becsapásra. Hosszú éveken át ta-
nulta meg, hogy lehet felszabadító is az emberekkel való kapcsolat.
43
A gyermek „megbünteti” a játékait, magában korholja a felnıtteket, bosszút áll a gyengébbeken. Nem ritka az
autóagresszió sem: saját magát bünteti, kárhoztatja.
32
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A lelkigondozásban alkalmazott kommunikáció további gyakorlati vonatkozásait a se-

gítıbeszélgetésben mutatjuk be.
33
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A segítıbeszélgetés
4.
1. A segítıbeszélgetés alapjai
Ne beszéljünk! Hallgassunk, hogy hallhassunk. Üresnek lenni a másik számára. Azzal
az ıszinte alázattal közeledjem a másik felé: fogalmam sincs arról, mit kezdjek veled, de itt
vagyok, hogy hallgassalak. Nincsenek eszközeim, terveim, bevált módszereim, amelyekbıl
ínséges pillanatokból elıkapunk valamit, mint a mélyhőtıbıl, vagy a spájz polcáról. Nincs
semmim. A másik: Istennek fenntartott hely.
A következıkben nagyon egyszerő követelményeket veszünk sorra. Látszólag csupa
magától értetıdı dolog, azonban mind nekünk, mind a hozzánk fordulóknak biztonságot, se-
gítséget fognak jelenteni. A bajban hozzánk fordulót egyszerően csak a páciens szóval jelöl-
jük. Nem akarjuk sem tárgyiasítani az illetıt, sem pedig valami pszichiátriai kezelı sorszám-
mal egymás után következı „ügyfeleiként” kezelni. Csupán az egyszerőbb szóhasználat, ill. a
lényegre való összpontosításról van szó.
a) A kapcsolatfelvétel módja: az illetı mit akar?

Nem kell azonnal „tanácsolni”: esetleg csak tájékozódik az illetı. Még akkor sem
ajánlatos rátörnünk, ha tudjuk, hogy valami nyugtalanítja. Hagyjuk, hogy ı fogalmazza meg.
Lehet, hogy nem is velünk akarja megosztani gondját. Mindezt a várakozást be kell tartanunk,
amíg nem áll fenn annak veszélye, hogy az illetıt valóban a végsı összeomlás fenyegeti.
Ha az illetı valóban segítı beszélgetést igényel, akkor felajánljuk, hogy alkalmas he-
lyen és idıben kerülhet rá sor. Ez mellékes dolognak (mások szerint fontoskodásnak) tőnhet,
azonban többrıl van szó. Az illetı maga is átgondolja, megfogalmazza kérdését, s igen sok-
szor már ez önmagában nagy békét jelent számára.
Arra rákérdezhetünk, hogy volt-e már másnál (nem kell tudnunk, hogy kinél) gondjá-
val, s azt is, hogy milyen eligazítást kapott. Nem egyszer keresnek meg bennünket olyanok,
akik végigjárnak egy sor „tanácsadót” s ugyanúgy folytatják életüket. Ha ilyesmit tapaszta-
lunk, akkor nyugodtan mondhatjuk: mielıtt újabb segítséget kér, próbálja ki a gyakorlatban a
kapott eligazítást. Mi nem oldhatjuk meg helyette a gondját. Igen gyakori, hogy az illetı társ-
talan, s ki szeretné magát beszélni. Semmi baj ezzel, csak rendezetten menjen: a megbeszélt
idıben, helyen és idıtartamban. Az illetıt segítjük, hogy összeszedje szétfolyó életszálait.
A felvetett gondokból vonjuk le a következtetést: illetékes vagyok-e, vállalom-e? Nem
kell azonnal válaszolni a felvetett kérdésre: nyugodtan gondoljuk végig a hallottakat. Ha egy-
értelmő, hogy hosszú gondozást, rendszeres és odafigyelı segítséget igényelnek tılünk, s erre
mi nem vagyunk képesek vállalkozni, nyugodtan mondjuk meg. Akkor is meg kell ezt tenni,
ha olyan súlyos vagy számunkra átláthatatlan ügyrıl van szó, ami meghaladja felkészültsé-
günket, erınket. Küldjük az illetıt egy olyan személyhez, akit ismerünk, magunk is megbí-
zunk. Azt is mondhatjuk, hogy keresünk ilyen személyt, ill. megbeszéljük az illetıvel, mikor
tudná fogadni a segítségre szorulót. A válaszért megadott idıben visszatérhet. A korrektség,
egyenes beszéd messze többet ér, mintha valaki egy idı úton mondvacsinált ürüggyel „leráz-
za” magáról a pácienst.
b) Megállapodás: hely és idıpont

A beszélgetésre olyan idıpontot ajánljunk fel, amikor legalább egy órát nyugodtan tu-
dunk beszélgetni. Ehhez azonban tartsuk magunkat: világosan mondjuk meg, hogy ennyi idı
fog rendelkezésemre állni, s akkor valóban ne csináljunk mást. Akkor is zárjuk le a beszélge-
34
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
tést, ha az illetı „jól elvan”. Háromnegyed óra múltán látjuk, hogy mire jutottunk. Inkább
ajánljunk fel más idıpontot, minthogy folyton az óránkat nézzünk, másokat várakoztassunk:
ilyenkor már nem ott vagyunk teljes figyelmünkkel! Egy órán túl nem tudunk intenzíven a
másikra figyelni. Ezt elıre is közölhetjük anélkül, hogy ez sértené az illetıt. Az összeszedett-
séget, gondolatai rendezését segítjük. Annak semmi értelme, hogy végtelen órákat, késı éj-
szakába nyúló parttalan szószaporítást folytassunk. Elıfordulhat, hogy az illetı olyan „eset”,
hogy hosszabb idıt kell vele egyszerre eltölteni. Ezt a gyakorlott lelkisegítı már a felvetett
kérdésbıl, az illetı lelkiállapotából az elején megállapítható. Ez ritka és nem szabad, hogy -
különösen ugyanannál a személynél – rendszeressé váljon!
Tehát a beszélgetések idıtartamát meghatározni, s ehhez ragaszkodni kell! Ezt az idı-
pont megbeszélésénél egyszerően közöljük.
A hely: megválasztása. Ha rendszeres lelkisegítı szolgálatról van szó, akkor fontos,
hogy az mások által is ismert, arra alkalmas hely legyen. Ez lehet egy külön bejáratú szoba,
amely világos, vagy jól megvilágított, tiszta levegıjő, a legszükségesebb bútorokkal ellátva.
Segíti a beszélgetést: a rend, egyszerő, figyelmet nem zavaró tárgyak. Sem bútorrak-
tár, sem valami sivár helység. Két-három szék, egy alacsony asztal, amely köré ülünk, ruha-
fogas, Polc néhány könyvvel, valami virág, kép.
Zavarja a nyugodt beszélgetést, ha az a helység „átjáróház: folyton beleskelıdnek, be-
nyitnak „csak egy pillanatra”. A munkatársak, ott élık tudják, hogy ha az ajtót becsuktuk,
akkor oda csak a legnagyobb szükség esetén nyissanak be. Ezért jó, ha olyan üvegezett ajtó
van, amelynek áttetszı az üvege, vagy ilyen függönnyel látták el. Látható, hogy vannak bent,
de az arcok nem azonosíthatók, sem a beszéd nem hallatszik ki. A sötétség („misztikus fél-
homály”) gyanút, bizalmatlanságot kelt és gyanúsítás forrása lehet. Ne legyen bent semmilyen
telekommunikációs eszköz: telefon, rádió, televízió. Nem helyeslem az elıtérbe helyezett
„szent tárgyakat”: asztalra helyezett szentképek, feszület, égı gyertya stb. Ha bőnbánat szent-
ségérıl van szó, ám legyen, de ott is diszkréten. A kereszt nem „díszlet”. Maga a helység mi-
liıje legyen egyszerő, lényegre segítı. Ne vonjuk el aláfestı zenével, illatosított gyertyával,
füstölı pálcával az emberek figyelmét. Nem beszélve arról, hogy egyeseket kifejezetten irritál
az ilyen „direkt kegyes holmi.” A mobilt kapcsoljuk ki: nem vagyunk elérhetık. Képtelenség
elmélyülten figyelni, sem a páciens nem fog nyugodtan beszélni, ha minden öt-tízpercben
felkapjuk a készüléket. Kifejezetten megalázza páciensünket az ilyenkor szokásos szövegünk:
„Majd nemsokára visszahívlak. Folytassa nyugodtan”. Magyarul azt mondtuk: nemsokára be
fogja fejezni, már erre várok.
Egy alacsony asztal nekünk és a másiknak is megadja a tisztes távolságot és a kapcso-
latot egyaránt. Ugyanakkor biztosítja, hogy lássunk és lásson a páciens bennünket (gesztuso-
kat, mimikát).
A beszélgetésre kihat, milyen távol ülünk a pácienstıl (60-90 cm ajánlott). A túl közeli
nyomasztó, kínos (vallatás), és félreérthetı helyzetet teremthet. A túl nagy távolság: hideg,
érdektelen „ügyintézés”. Fontos, hogy láthassák egymás arcát, de ki is lehessen térni a másik
tekintete elıl.
c) A beszélgetés kereteinek meghatározása

Biztosítani a pácienst a teljes diszkrécióról: ami ott elhangzott, teljes titok. Még akkor
sem beszélünk róla, ha az illet – állítólag – üzeni – , hogy „nyugodtan elmondhatom” egy
harmadik személynek. Mondja el a páciens maga, személyesen, ha akarja. Mi nem tudjuk
soha visszaadni úgy a beszélgetést, ahogyan az elhangzott! Az illetı sem lesz erre képes, mert
a kibeszélés által már távolra került belsı eseményeitıl, más rálátása van a dolgokra. Soha
nem menjünk bele ilyen közvetítésekbe. Ha a beszélgetésben felmerültek olyan elemek, ame-
lyek gondot okoznak, vagy tanácsra szorulunk, akkor – a teljes diszkréció megırzésével, név-
35
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
telenül – forduljunk gondunkkal olyan szupervizorhoz, lelki tanácsadónkhoz, aki segít helyze-
tünket, a felmerült kérdést átfogni, megoldani.
A páciens okozhat olyan „meglepetést” a segítınek, amely félelemmel, elbizonytala-
nodással töltheti el. Olyan területen jelez gondot, amely magának a segítınek is tudatosan
vagy nem, rejtett nehézsége, érzékeny pontja: nem szívesen foglalkozik vele, sıt elıfordulhat,
hogy igyekszik „olybá venni” a dolgot. Ezt a szupervízióban mindig fel kell tárni, hiszen
könnyen veszedelmes csapdába kerülhet a segítı: menekül, elzárkózik, vagy éppen tévútra
vezeti a pácienst. Itt csupán jelezzük ezt a témát, a segítıszolgálatra vállalkozóknak azonban a
rendszeres képzésen szembe kell nézni vele.
A páciensnek tudnia kell, hogy mennyi idıt tudunk együtt tölteni, még mielıtt a be-
szélgetésbe fogunk. Ezt már az idıpont egyeztetésnél jó tisztázni.
Ha sikerült feltárni a gondot, megtenni a megoldáshoz vezetı elsı lépéseket, világossá
válik, hogy kell-e ezt a beszélgetést folytatni vagy sem. Minden esetre az illetıt kérdezzük
meg, hogyan látja most a helyzetét, jövıjét. Diszkréten felajánljuk további segítségünket. Ha
igényt tart rá, akkor újabb idıpontot adunk számára. Soha ne kötelezzük el magunkat távoli
idıre: „ezután mindig kéthetenként jöjjön”. Bízzam rá, hogy jönni akar-e, ill. együtt értékel-
jük, hogy van-e értelme a beszélgetéseknek.
d) A segítı beszélgetés lezárása
Nem gyızzük elégszer hangsúlyozni: tartsuk be a beszélgetés kijelölt idejét. A partta-
lanság nem vezet sehová. Az utolsó 10 percben segíteni az új felismerések elmélyítésében. Ne
mi összegezzünk, hanem igyekezzünk megfogalmaztatni, amit a partner különösen fontosnak
tart. Mielıtt bármit is tanácsolnánk, kérdezzük meg, hogy a most feltárt helyzete ismeretében
- mit szándékozik tenni?
- mit vár ettıl az elhatározástól?
- milyen eszközökkel rendelkezik (milyennek ismeri önmagát, képességeit, kitartását)?
- próbálta-e már valaha és ha igen, milyen eredménnyel ezt a megoldást?
- kikre támaszkodhat ebben a helyzetében?
Mindezek realitása vagy túltervezettsége jelzi, hogy az illetı a való világban éli-e éle-
tét, vagy illúziói elıkészítenek egy újabb összeomlást. Anélkül, hogy kétségbe vonnánk
jószándékát, diszkréten világossá tesszük számára, hogy mely pontokon nem reális az elkép-
zelése.
e) A beszélgetés kiértékelése
Egy-egy beszélgetés után hagynunk kell magunknak legalább egy negyedórányi rege-
nerálódási idıt. A segítı gondolja át, hogyan jött létre, hogyan folyt le a beszélgetés.
Értékelje a találkozást: hogyan érezte magát, hogyan viselkedett (hogyan reagált a
partner, ez hogyan hatott rá), mi a további feladata? Amennyiben a beszélgetés más alkalom-
mal folytatódik, ez a visszatekintés nagyon sokat fog segíteni. Ugyanakkor már itt jelezzük:
sose kezdjük számonkéréssel az új beszélgetést: beváltotta-e az ígéretét? Hagyjuk, hogy ı
beszéljen errıl. Ha „megfeledkezik” ígéreteirıl, egyértelmően jelzi, hogy kerülni akarja a
kudarc egyenes feltárását. Erre elıbb-utóbb úgyis sor kerül, amikor beszámol állapotának
alakulásáról. Ne vegyük le a felelısséget senki válláról erıszakkal. Neki kell megismerni,
tudatosan szembenézni állhatatlanságával, irreális elvárásaival, önmagáról alkotott hamis kép-
zelgéseivel. Egy alapos „fejmosás” által elintézettnek veszi a dolgot, s nem fejlıdik felelıs
felnıtté.
2. A lelkigondozás kommunikációs elemei

a) A rendelkezésre álló információk rendezése
Már a segítıbeszélgetés igénylésekor kiderül, hogy milyen lelki állapotban van a
„partner”? Igazi mélységében azonban majd csak az elsı beszélgetés tárja fel – valamennyire
36
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
– azokat a mélységeket, amelyek lelki gyötrelmeit, félelmeit táplálják. Ne siessünk a „diag-
nosztizálással”, valamilyen skatulyába gyömöszöléssel. Mindannyian abban hasonlítunk
egymásra, hogy különbözıek vagyunk. A bajaink külsı megjelenése hasonlíthat, de az egyén,
aki azt hordozza egyedüli.
Amikor az illetı feltárja magát, kiderül, hogy milyen (irreális) elvárások, vágyak, kö-
vetelések által zárja el magát a valóság tudomásulvételétıl? Nem kell minısítenünk világkép-
ét, hanem segíteni, hogy szembesüljön ezek használhatóságával. A világkép alatt értjük ön-
magát, ahogyan az adott környezetében él, ahogyan annak jelzéseit felfogja.) Van, aki a lelke
mélyén nagyon is tisztában van a saját adottságaival, azonban menekül önmaga elıl, s felépít
egy álom-ént: ilyennek álmodom magam a világban – tehát ilyen vagyok és ilyen a világ.
Nem mindenki „ébreszthetı” azonnal a valóságra. A segítı feladata annak megállapítása,
hogy a partnere számára milyen mértékben hasznos és ajánlatos jelenleg a realitás érzékelteté-
se (terhelhetıség).
A beszélgetés során figyeljük meg, hogy milyen kommunikációt zavaró tényezıkkel
kell számolni ennél a személynél (hogyan lehetne megelızni)?
b) A beszélgetés-vezetés lehetséges jellegének megállapítása

- A tájékoztató-felvilágosító beszélgetés (elvont kérdésrıl) bizonytalanság, felmerült
kérdés megbeszélését jelenti. Igen gyakran a segítı tapasztalata, életbölcsessége, elméleti és
gyakorlati ismeretei a „fıszereplık”. Ezek a kérdések nem annyira a belsı, tehát személyisé-
get, hanem hivatással járó feladatok, helyzetek megítélését érintik.
- A támogató-vigasztaló beszélgetést fıként a személyt érintı – érzelmeket is mélyen
felkavaró – események teszik szükségessé. Veszteségek (magány, válás, gyász, súlyos meg-
próbáltatás) elviseléséhez kevésnek érzi magát az illetı. Támaszt keres a beszélgetésben: el-
sısorban meghallgatást. Különösen a válás okozta trauma esetében nem azt várja az illetı,
hogy melléje álljunk, hanem, hogy meghallgassuk. A tanácsadás nem jelent sem „pártolást”,
helyeslést, sem pedig a másik fél elítélését. A vigasztalás mindenek elıtt a mi csendünk,
amelyben zaklató kérdések, kíváncsi és kritikus faggatózás nélkül kitárhatja magát. Ha véle-
ményünket kéri – fıleg a másik tetteirıl – annyit tehetünk, hogy rákérdezünk: milyen súlyos-
nak ítéled tettét? Vajon belátja, amit önnel tett? Hogyan fog ezután viszonyulni hozzá? Mivel
nem mi éltük át a szakadás tragédiáját, nem ismerjük a másik szempontjait, nem vagyunk
illetékesek ítélkezni. „Valóban úgy látja, hogy becsapta önt házastársa? Úgy érzi, hogy gyer-
meke hálátlan, önzı?” Néha a válasz meglepı: „Nem ítélem el, mert mindig is ilyen felszínes
volt a gyermekem”. Vagy: „A férjem egészen másként gondolkodik, neki nincsenek olyan
gátlásai, mint nekem, s ezért sokat bosszankodott!”
- A konfliktus-megelızı (felindultságból eredı, irreális döntési szándék veszélye ese-
tén) lehetünk határozottan utasítók is: „Ha ezt teszi (bosszúállás, akkor súlyos következmé-
nyeket és a teljes felelısséget magára rántja.” Vagy megmondhatjuk kereken: ha így cselek-
szik, ne jöjjön hozzám tanácsért! Ritkán utasítunk, de azt tegyük egyértelmő határozottság-
gal, s csak lényeges dolgokban. Különösen, ha saját vagy mások életét veszélyeztetı kalan-
dokra készül, erélyesen fel kell lépnünk. Mindig kérdezzünk rá: mit akar ezzel elérni, s mi
lesz a következménye az ı számára? Sıt még azt is: azt a következményt hogy fogja elviselni,
ha már a jelen helyzetben is bizonytalan.
- Segítség elıkészítését jelentı beszélgetést inkább „stratégiai”, tájékozódó megbeszé-
lésnek mondhatnánk. Itt is nagy jelentısége van a hallgatásnak, a diszkrét kérdezésnek. Ilyen-
kor próbáljuk kideríteni, hogy vajon mi is az illetı baja.
Z. arról panaszkodik, hogy nagyon elhagyott: a gyerekei nincsenek messzi, de nem sokat tö-
rıdnek vele. Ritkásan telefonálnak, néha kiszaladnak hozzá a külvárosi lakásba. Rokonok is már jó
ideje nem érdeklıdnek utána – igaz, hogy ıt sem nagyon érdeklik, hiszen férje távolabbi rokonságáról
37
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
van szó. A szomszédokkal is „kihőlt” a kapcsolat mióta a gyerekek felnıttek, s nincs szükség a „pót-
nagymama” szolgálatra. Egyre rosszabbul hal, a televíziót is bömböltetni kell, ha hallani akarja a be-
szédet. Végtelen hosszan ecseteli az összes mőtétjét, betegségeit. Hajnalig (!) nézi a televíziót, s csak
három óra után alszik el. Mikor megkérdezem, hogy a saját rokonságával mi a helyzet, annyit mond,
hogy szülei – ı is már hetven felé jár – régen meghaltak. Az egyik testvére fiatalom, másik pedig kö-
zel ötvenévesen. Aztán „csak úgy mellékesen” megjegyzik, hogy anyja nem is olyan régen hunyt el:
öngyilkos lett, mert rákos volt, meg sehogy nem tudta feldolgozni két fia elvesztését. Mikor az el-
hunyt testvérekre kérdezek, akkor szinte zavarba jut: a fiatalabb szerelmi bánatában, a nagyobb pedig
az alkohol miatt vetett véget az életének. Sietve hozzáteszi: „de nem ı volt a hibás, hanem sógornım,
aki jóval fiatalabb volt, s szétrúgta a házasságukat; a testvérem egyedül maradt egy panel ház garzon
lakásában”. Rákérdeztem: „Gondolt-e már arra, hogy véget vessen magányának?” Meglepı határo-
zottsággal nyílt meg: „Igen. Többször is ’elhatároztam magam’, csak a gyerekeimnek nem akartam
szégyent hozni a fejére.”
- Izolációból eredı kapcsolatkeresés aktuális konkrét ok nélkül: igen gyakori az ilyen

segítségkérés. Nem tanácsot, eligazítást keres, hanem olyan valakit, aki meghallgatja. Az sem
ritka, hogy az ilyen „nem is tudom miért is keresem fel önt” magatartás mögött határozott
igény van: segíts kimondani a nyomorúságomat. Az önmagunkkal való szembesülés néha
olyan, mintha egy vadállatot eresztenénk ki ketrecébıl. Félünk önmagunk valóságától, félünk
vágyaink, indulataink megfogalmazásától. A szó az idı teste – szokták mondani. Amíg csak
bennünk kavarognak érzéseink, fantáziánk szüleményei, addig csak miénk. Mihelyt kimond-
juk azokat, könnyen megsebeznek ezek a vágyak, vagy mások „uszítják” ıket ránk. A magá-
nyos embereken csak úgy tudunk segíteni, ha kapcsolatba hozzuk ıket olyan kortárssal, kor-
társ csoporttal, amely kész a befogadásra. Kisközösségek, karitatív vagy lelkiségi csoportok
tagjai segítenek nem csupán feloldani, hanem igazi értékkel megtölteni azok életét is, akiket
feleslegesnek ítél a társadalom, vagy egyszerően koruknál, helyzetüknél fogva kisodródtak az
emberek érdeklıdési körébıl.
A lelkigondozás nem változtatja meg az embert, hanem lehetıvé teszi, hogy megvál-
tozzon!
3. A segítı beszélgetés elemei
a) A segítı részérıl a kommunikációt veszélyeztetı intervenciós formák

Argumentálás: az érzelmekrıl az intellektuális síkra terel: „tulajdonképpen önnek ezt a
gondját az okozza, hogy ...” Az „ész érvekhez” folyamodás a segítı részérıl lehet a menekü-
lés jele, hogy nem akarja (nem meri) megismerni az illetı érzéseinek valódi mozgatóerıit.
Bagatellizálás: lebecsül: összezavarja az illetıt, vagy azt az érzést kelti, hogy nem ve-
szik komolyan. „Emiatt a kis semmiség miatt nem kell akkora hőhót csapni! Felejtse el. Alud-
jon rá egyet, s máris túl van az egészen!” A baj-érzése nem az anyagi érték nagyságától függ.
A veszteség a kívülálló szemében lehet csekély jelentıségő, da kliens számára mély érzelmi
szálak, biztonságérzetek szakadását jelentheti.
Diagnosztizálás: megmagyaráz, ahelyett, hogy hagyná a partnert megtalálni a diagnó-
zist. A sietıs segítı jellegzetes magatartása: megállapít, ítél, tanácsol. A segítés eredményes-
sége függ attól, hogy az illetıvel kimondassuk azt, ami szívét nyomja. Lehet, hogy elıször
olyan megállapításokat tesz, amelyek nem a lényegre utalnak, de ı maga fogja ezeket lassan
korrigálni.
Dogmatizálás: nekünk hinni kell! Fıként vallási beállítottságú kérdésekben nagy a kí-
sértés a kioktató „bátorításra”: „Higgyen Isten gondviselésében! Ne adja fel a reményt!” De
hiszen éppen az a baja, hogy „úgy érzi, nem képes senkiben sem hinni”. Istenképe omlott ösz-
sze. S ezért az istenképért nem kár: lehet az gyerekes, funkcionalista elgondolás. Olyan el-
gondolással élt, hogy ıt Isten mindenbıl kihúzta, „hiszen én soha nem ártottam senkinek”. Ne
38
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
tereljük vallási síkra azokat az emberi tényezıket, amelyért neki kell tenni: életmódján, mások
iránti magatartásán változtatni.
Generalizálás: „ma ilyen a világ”: a partner figyelmét eltereli magáról. Csak a konk-
rét, személyes felelısséggel és részvétellel oldhatja fel az illetı nyomasztó érzéseit, kilátásta-
lanságát.
Interpretáció: egy pontra szőkít, s azt magyarázza. Kiragadunk egy nekünk tetszetıs
témát: „mozogjon sokat az emberek között”. Ilyesmit ajánlani egy visszahúzódó, szemlélı-
désre hajlamos embernek, nem éppen szerencsés. Egyik tanácsadó folyton sportoltatta a páci-
enseit: elsı kérdése ez volt: „Sportolt valamit? Nem? Na látja, ez hiányzik magának: a moz-
gás, a rendszeres mozgás!” Egy világ életében háziasszonyi munkát végzı személy nem
igényli a sportolást. Másik ilyen furcsaság: minden lelki gyötrelmet a hatalomvággyal magya-
ráz: addig gyötri, faggatja a pácienst, míg „rábizonyítja”, hogy hatalomra vágyik. „Az önben
nem teljesült hatalomvágy miatt nem tud megnyugodni férje halála miatt. Nem ıt siratja, ha-
nem azt, hogy most már nem parancsolhat nekik.” Másik esetben: „Ön azért nyugtalan gyer-
meke miatt, mert fél, hogy elveszti felette hatalmát.”
Moralizálás: erkölcsi feladatot ad, amire éppen képtelen az illetı: „nem szabad békét-
lenkedni”... „Tudja meg, hogy bőnt követ el, ha nem bízik Istenben”.
Saját példánkra hivatkozás: a partner figyelmét önmagáról eltereli. Ilyenkor a partner
látszólag megnyugszik: áhítattal hallgatja a mi sikeres példánkat. A baj az, hogy ekkor ébred-
het fel benne a kétségbeesés: én erre úgysem vagyok képes, én ezt (sem) tudom. Vagy még
jobban elkeseredik, vagy egyszerően kimenti magát: ı errıl nem tehet, nincs is értelme sem-
minek.
Tanács, utasítás: a segítı akarja megoldani a kérdést, nem engedi az illetıt saját meg-
oldáshoz. Megelızzük az illetıt: úgy gondoljuk, hogy ezzel segítünk, valójában kiemeljük ıt
saját életébıl. Elhatározásaival, azok teljesítésével neki kell elszámolni. Ha nem jut el a teen-
dıinek, lehetıségeinek felismeréséhez, akkor hogyan tud következetes lenni önmagához?
b) a kommunikációt segítı intervenciós formák

A fentiekbıl már sok minden kiderül, így most szinte csak az összefoglalásra szorítko-
zunk. Némely dolgot nem gyızünk elégszer hangsúlyozni, mert bármilyen magától értetıdık
ezek a követelmények, mégis könnyen megfeledkezünk róluk. Miért? Egyrészt egy súlyos
helyzetben lévı személy bennünket is felkavar érzelmileg, s mert segíteni szeretnénk, „belefe-
ledkezünk” magunk is az esetbe. Máskor éppen távol akarjuk tartani magunktól annak hatását,
s szeretnénk szabadulni a bennünk is felkavarodott érzésektıl: gyors következtetéseket te-
szünk az illetı számlájára. Összefoglaljuk azokat a „közbeavatkozási” formákat, szabályokat,
amelyeket alkalmazhatunk beszélgetéseink során.
Figyelı meghallgatás: csak akkor és úgy beszélgessünk, ha egész szívvel jelen tudunk
lenni. Ne arra gondoljunk, hogy mi volt elıbb, vagy milyen program vár ránk. Szabadnak,
mondhatnánk „tisztának” kell lenni.
Nem megszakítani az elbeszélést: ha a partner önmagába tekintve kísérli meg szavakba
önteni érzelmeit.
Megszakítani az elbeszélést: ha külsıségek leírásába elvész. Ilyenkor nagyon egyszerő
kérdésekkel – tapintatosan – visszatereljük a lényegre. Olyan esettel is találkozunk, amikor
ezek a mellékvágányok sejtetik meg, hogy nem is az az illetı igazi gondja, amirıl elkezdett
beszélni az elején. Türelemmel várjuk ki, hogy az illetı összeszedje bátorságát a lényeg ki-
mondásához. Máskor nem a bátorság, hanem valóban a saját gondjainak valós látása hiányzik.
Nem önismeret hiányára kell gondolnunk, hanem gyakran annyi összetevıje van egy lelkiál-
lapotnak, hogy magunk sem tudjuk, hogy mi az ok és mi az okozat.
39
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Összefüggéstelen, látszólag jelentéktelen elemeket is fontosnak tartani: gyakran ezek
rejtik az igazi gondokat.
A segítı saját élményeivel ne zavarja a másikat önmaga megismerésében. A magunk
példája elsısorban bennünket nyugtat: én már legyıztem ezt a nehézséget. A saját gondjára,
eshetıségeire és feladatára koncentráljon partnerünk.
A múltról a jelenre irányítani a partner figyelmét: a múltban gyökerezı bajok jelen-
legi hatásától szenved. „Ha akkor nem hallgatok arra az emberre, másként alakul az életem.
Miért is adtam hitelt pillanatnyi érzéseimnek, s nem az eszemre hallgattam. Ha tudtam volna,
hogy ide juttat!” A múltat le kell zárni. Akár nosztalgiával, akár haraggal tapadunk a múltra,
olyan erıfeszítéseket teszünk, amellyel a már végbement eseményeket szeretnénk újra leját-
szani – természetesen úgy átalakítva, ahogy ma látni szeretnénk. Az ilyen „mi lett volna ha”
fantáziálásokból a partnert vissza kell hozni a valóságba: ez történt: a mostani ismereteit a
jelen helyzetére alkalmazhatja.
Beszélgetésünk során nagy jelentısége van a kísérı jeleknek. A verbális és nem-

verbális kifejezésmód összhangjára, ellentmondásosságára figyelni, de nem szóbahozni! Egy
esemény elmondásánál jóval nagyobb érzelmi töltés jelentkezik a vártnál, vagy súlyos dolgo-
kat szinte „tünetmentesen” mond el. Máskor a véletlenszerő kellemetlenségek miatt mutat
nagy felindulást, míg szinte átsiklik azokon, amelyekért ı a felelıs.
Cs. nemrég kényszerült nyugdíjba. Még maradhatott volna, hiszen sem egészségi állapota,
sem kora nem sürgették, de a felettesei „ıt áldozták fel” a létszámleépítésnél. Persze úgy indokolták,
hogy „úgyis nagyon sokat dolgozott, s megérdemel egy kis pihenést stb.” Neheztel volt munkatársai-
ra, akik gyakorlatilag egyben a baráti körét is alkották. „Mindenem a munkám volt. Akkor bezzeg kel-
lettem, amikor kihúztam ıket a bajból. Nekem voltak összeköttetéseim Mindenki nekem udvarolt,
hozzám menekült. Én el tudtam és el is intéztem mindenki ügyét. Bármi volt, csak nekem szóltak:
légy szíves, te ismered ezeket ott fent! Sıt már szólni sem kellett! Most meg senki sem állt mellém.”
Cs hosszan elbeszéli, hogy ı mennyire jóban volt a régi rendszer vezetésével is. Mindenkinek értett a
nyelvén. Meg tartottak is tıle, mert neki mindenütt volt embere. Lassan bontakozik ki a kép: Cs. egyre
inkább már teher lett, sıt félelmetes tudója mindennek, akinek elég egy szava, s máris intézkednek.
Aztán változott a rendszer, lassan kicserélıdtek az emberek, csak ezt Cs. nem akarta észrevenni: to-
vábbra is befolyásos akart lenni, mint régen. „Hálátlanok. Persze én is csinálhattam volna magamnak
karriert, de csak másokkal törıdtem!” A karrierje éppen ez volt: mozdíthatatlan, „szürke eminenciása”
volt az intézménynek, akitıl a legfıbb vezetı is tartott. Néha bukkan csak ki, hogy „ha valaki nem
odavaló volt, azt kitettem”, „mert velem nem lehetett csak úgy ujjat húzni”. Rendszeres jelentéseket
küldött munkatársairól és fınökeirıl: „nem okoztam senkinek sem kárt; az hiba talán, hogy bennem
megbíztak, s tılem kértek információt?” Végül is, éppen ez az információ adás most a lelkiismeret-
ének gyötrı kínja. „Ha tudtam volna, hogy most ezzel alszom és ébredek: mikor olvashatom a nevem
a listán, hogy én is beépített voltam!”
A beszélgetı partner jelen érzéseire irányítsuk figyelmét. Mi valójában jelen gyötrel-

me: félelem a múlt napfényre kerülésétıl, vagy valóban a mellızéstıl gyötrelmei oka? A múlt
sérelmeibe is menekülhet valaki a jelen felelıssége elıl.
A segítınek igen „kényes” feladata a beleélés a másik konfliktusaiba. Azonban ez nem
jelentheti a konfliktus és következményinek (felelısségének) átvételét! Nem oldhatom meg a
partnerem élethelyzetét. Mélységesen megrendíthet egy élettörténet, de nem élhetem az ı éle-
tét.
V. három házasságot tud maga mögött. Mindhárom élettársa alkoholista volt. Mindegyikkel
úgy sodorta össze az élet, hogy ı szinte nem akarta. „Az elsıt anyám kommendálta nagyon: dolgos,
vagyonos paraszt, akit otthagyott a felesége: a béressel lépett meg az asszony. Hamar kiderült, hogy
olyan súlyos alkoholista. Nem akartam tıle gyereket. Hamarosan halálra is itta magát. A második egé-
szen rendes volt. Közös gyerekünk is lett kettı. A második gyerek születése után már észrevettem,
hogy egyre többet kocsmázik. Néhány év alatt annyira jutott, hogy már haza sem járt. Elmaradt tı-
40
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
lünk. A harmadik élettársam A. İ is elvált, de nem miattam, hanem az asszony észrevette, hogy a fér-
je félrelépett, s aztán kölcsönös volt ez a „szórakozás”. Élettársam ekkor kezdett el inni, bár még ak-
kor nem is ismertük egymást. Úgy tudtam józan élető. Összekerültünk egy falusi rendezvényen. Kö-
zös gyerekünk nem lett, mert én már benne voltam a korban. Aztán kiderült, hogy jócskán iszogat az
én párom: kitették a gyárból, aztán még a szövetkezeti mőhelybıl, ahol munkát kapott. Hiába szidtam,
átkoztam! Többször el is kergettem, ha nagyon lerészegedett és kötözködött velem. Tizenöt évet vol-
tunk együtt. Két éve halt meg, mert elitta a máját és elbagózta a tüdejét. Rengeteget kellett ápolnom,
orvos után futkosni, pedig rákkal mőtöttek, infarktusom is volt. A tanya minden gondja, a jószágok, a
megélhetés az én gondom volt. A. egy kisujjal nem mozdított rajta már 5-6 éve: mindene az ital volt.
Minimál nyugdíjat kaptam, ı meg rokkantságit, de azt rögtön elitta. Nekem kellett ıt tartani. Csak az
öreg, beteg anyjára való tekintettel nem dobtam ki, amikor úgy viselkedett velem, mint egy vadállat,
pedig már halálos beteg volt. Most beteg vagyok: fojtogat a köhögés, kihagy a szívem. A gyerekeim
nem érnek rá velem foglalkozni. Folyton A. jelenik meg álmomban. Biztosan azért, mert még most is
sokat szidom, nem tudom megbocsátani gonoszságát?”
Igen gyakori, hogy bennünk is váratlan érzelmi reflexiók lépnek fel. Nem a mi érzése-
ink fontosak! Reflektáljunk a partnerünk elbeszélésére: úgy érzi, nagyon megpróbálta az élet?
Mit érez most magában ezek után? Vagy, ha kifejezte már valamilyen érzését, akkor ezt kér-
dés formájában megismételhetjük: „úgy gondolja, hogy az illetı kihasználta magát?” Segíthe-
tünk a partner érzelmeinek megfogalmazásában, azonban ezt soha ne tegyük meg helyette.
Fontos, alapvetı követelmény a segítı személyét illetıen az akceptáció (elfogadás). A
segítı olyannak fogadja el a hozzá folyamodó személyt, amilyen az illetı a maga állapotában.
Ez nem jelent helyeslést, jóváhagyást, hanem tudomásul vételt. Ezért nem helyes az ilyen
hozzáállás: „Önnek sürgısen meg kellene változni! Hagyjon fel mielıbb ezzel a lamentálás-
sal.”
Ábrahám rabbit vendégszeretı emberként ismerték messze vidéken. Egyik alkalommal beál-
lított hozzá egy ágrólszakadt vándor. A rabbi –szokása szerint – megmosta vendége lábát, majd asztalt
terített számára. A vendég, ahogy kezdte otthon érezni magát, furcsán kezdett viselkedni. Egyre szem-
telenebbül kezdett káromkodni, Isten és a vallás ellen beszélni. Végül a legdurvább istenkáromlással
hızöngött. Ábrahám – jámbor ember lévén – nem állhatta az efféle beszédet, s kihajította az
ocsmánykodó vándort: aki az Örökkévalót szidja, annak az én házamban semmi keresnivalója! A
Mindenható éjjel álmában megjelent a rabbinak. „Miért verted ki a házadból a szerencsétlent?” – kérdi
az Úr. „Nem tőrhettem, hogy már egy órája csak fröcsög belıle a neved káromlása!” – így a rabbi.
„Ugyan! – szólt a Seregek Ura – te alig egy órácskát hallgattad ıt, s nem bírtad elviselni. Nézd, én
már évek óta hallgatom, s mégis meg vagyunk egymással.”44
Nem mindenki szorul tanácsra, hanem sokkal inkább egy bizonyos támogatásra
(szupportív-lelkigondozás). Különösen a lelkiélet kezdetén, vagy különösen nehéz, megpró-
báltatásokkal teli életszakaszokban szükséges megbeszélni gondjainkat. Ilyenkor a beszélge-
tés során tudjuk rendezni, áttekinteni az eseményeket, kapcsolatokat. Biztosítani tudjuk part-
nerünket, hogy megkereshet gondjával, imádságainkban megemlékezünk róla.
Változtathatatlan élethelyzetekben a partner ne maradjon egyedül, hanem találjon kísé-
rı társat (halálos betegnél). Az elıbbi támogatás sajátos pillanatai ezek. Fontos az ıszinte,
kíméletes szó és megbízható jelenlét. Nem tagadjuk és hazudtoljuk meg a szenvedı érzéseit,
hanem szolidaritást vállalunk vele. Ilyenkor különösen nagy szükség van arra, hogy imádság-
ból erıt merítsünk ahhoz, hogy igaz módon viselkedjünk embertársunkkal. A mi istenközel-
ségünk, békénk ad biztonságot és bizalmas Istenhez fordulást a szenvedınek.
Nem létezik csak „egyetlen megoldás”. A segítı beszélgetés során többször szükség
van az alternatívák keresésére. A legjobb szándék és akarat is csıdöt mondhat: nem várt
újabb események, nehézségek keresztül húzhatják terveinket. A segítés jelentıs eleme, hogy
az újrakezdéshez, az új megoldások kereséséhez segítık vagyunk. Az új értékrend, életszem-
44
MELLO, Anthony de: La preghiera della rana. Saggezza popolare dell’Oriente. Edizioni Paoline, Milano, 1989.
41
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
lélet kialakítása nem egyetlen elhatározás gyümölcse, hanem sok-sok próbálkozás, küzdelem
során alakul ki. Élethosszig tartó tanulás: maga az élet.
A megismert, szavakba foglalt konfliktusból kivezetı alternatívákat közösen keressük.
Nem a segítınek kellenek új ötletekkel elıállni, mert ebbe a „kísérletezésbe” partnerünk ha-
marosan beleun. Bármilyen meglátás mindig csak egy szeletkéjét mutatja meg a kiútnak,
ahonnét tovább kell lépni. Úton vagyunk. Szent Ágoston mondását egy kicsit átalakítva al-
kalmazhatjuk a segítı és a partner feladatára egyaránt: ”Menj az utadon; az út csak a te lépteid
által létezik.”
Valaki így fogalmazta meg a segítı szerepét: bábáskodva segíteni. Ez azt jelenti:: ak-
tívan segíteni az új élet megszületését, de nem veheti át a szülés munkáját, sem nem vállalhat-
ja magára a születendı gyermek nemét!
4. A segítıbeszélgetés gyakorlati példái
A következıkben három „jegyzıkönyvet” adunk át, amelyek segítenek különbözı tí-

pusú eseteken át megérteni a beszélgetés lényeges elemeit, felmerülı nehézségeit. Ezeket a
feljegyzéseket – bár megtörtént beszélgetések – úgy alakítottuk át, hogy a benne szereplı
személyekre, helyekre ne lehessen ráismerni. Ezért nem közöljük a lelkisegítı nevét, sem a
beszélgetések színhelyét. A segítségért ezúton is köszönetet mondunk. De: úgy emeltünk ki
részeket, hogy talán sokan éppen azért ismerhetnek a „maguk esetére”, mert alapjában fontos,
gyakran visszatérı emberi gondokat érintenek. Mindenegyes „esetnek” csak az egyik alkotó-
eleme a „történés”, de van egy egyedül való alkotóeleme is: maga az adott személy a maga
megismételhetetlen, sajátos vonásaival, személyisége mással össze nem keverhetı valóságá-
val. Ugyanazt a „szerepet” mindannyian másként éljük át, hordozzuk: „másként a miénk” egy
naplemente, amit milliárd ember lát ugyan egyszerre és másként a miénk a szó, a csend is.
a) Jegyzıkönyv: Krízis-eset
A jegyzıkönyvben szereplı kliens elsı éves egyetemi hallgató, 28 éves, nı (lány), kö-
zepesen magas, megjelenésében és öltözködésében kihívó, extra vagány viselet, elég sok fekete
színnel. Testtartása hanyag, mozgáskoordinációja gyakran szétesett. Beszéde tempója és
hangerısége nagyon változó: volt mikor enervált és halk, de idınként ingerült és hangossá
vált.
Élettörténete nagyon kusza és néha számára is nehezen követhetı, gyakran csapong
idıpontok és életesemények között. Édesanya neveli kisgyerekkora óta, az apa „kalandor”
módon él, egy kis ideig, a kliens 7 és 8 éves kora körül élt otthon, akkor jó úton volt, de újra
elment. A beszélgetésünk idıpontjában a kliens már másfél éve nem látta az apját, egyáltalán
nincs vele kapcsolat, néha kósza híreket hall, hogy merre bukkan fel. Kapcsolatot nem is ke-
res vele.
Korábban magyar - földrajz szakos középiskolai tanárként végzett és néhány évet taní-
tott középiskolába, ezt követıen jelentkezett újra egyetemre.
A pedagógus évei alatt ismerkedett meg a nála néhány évvel fiatalabb barátjával (ne-
vezzük Zoltánnak, továbbiakban: Z.), akivel együtt élt, egy közös albérletben a szülık támoga-
tásával egy éven keresztül. Az elmúlt napokban szakítottak.
Kissé lerongyolódott állapotban, feltőnıen sáros bakancsban, sírva, teljesen összetör-
ve érkezett a tanácsadóba…
Manifeszt probléma:
42
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A partnere egy heves vita után szakított vele és ettıl teljesen kétségbe esett, talajt- és
biztonságot vesztett állapotba került.
Látens probléma:
A beszélgetések során az derült ki számomra, hogy nem tud önmaga számára megfele-
lı párkapcsolatokat (férfivel való kapcsolatot) kialakítani. Mindehhez szorosan kapcsolódik
az apához való bizonytalan kötıdés, a valódi „apa – lánya” kapcsolat hiánya. A kialakult
helyzethez erıs önvád társult, önértékelési problémák, érték vesztettség.
Szerzıdés:
A beszélgetések célja a párkapcsolatban történt szakítás okozta sokk feldolgozása és
helyes önértékelés visszaállítása. Az elsı idıszakban négy találkozásra került sor, heti két
alkalommal, ezután még háromszor találkoztunk heti egy alkalommal. A beszélgetések idıtar-
talma 50 – 55 perc volt.
Három beszélgetés részt emelek ki: a beszélgetés elsı idıszakából.
Az elsı találkozás.
K: Csak bıgök egyfolytában, pedig tudom, hogy nem kéne.

S: Itt senki nem zavar minket, nyugodtan sírj.
K: Igen, de akkor is egy ilyen kis, hülye dolog miatt így kiakadni, szörnyő.
S: (Itt nincs beszéd, csak nonverbálisan jelzem, hogy figyelek rá).
K: Persze én vagyok a hülye, nem kellett volna megcsalnom a nyáron, de most már
mindegy, ilyen hülye vagyok.
S: Ha jól értem, akkor szakítottál valakivel vagy szakítottak veled?
K: Igen azzal a hülyével, mert az is egy hülye. Egy tuskó, mert miért kell velem így
bánnia. Tudom azt magamtól is, hogy én vagyok a hibás. Egyszerően már nem is köszön, állt
a buszmegállóban és elfordult és nem is köszönt, mert egy köcsög.
S: Azt hallom a hangodból, hogy nagyon – nagyon dühös vagy.
K: Igen, mert egy óvodás, mert tudja, hogy engem mennyire megbánt ezzel. Biztos él-
vezi, hogy engem szadizhat, pedig én nem akartam, hogy vége legyen, egyszerően hülye vol-
tam és kész.
S: Tudnál arról beszélni, hogy mi történt pontosan?
K: Nyáron voltam egy fesztiválon és ott összejöttem valakivel, nem számít, mert csak
addig izgatott a dolog, de ez most kiderült, mert ott maradt valami az asztalon, aminek nem
kellett volna és meg tudta. Utána persze összevesztünk és kiabáltunk, de nem akarta megér-
teni, hogy nem történt semmi igazán és nekem az a fontos, hogy most vele vagyok, de ezt
nem hitte el.
S: Milyen érzések vannak benned most?
K: Végtelenül fáj, hogy most így van ez az egész. Most annyira szeretem ezt a kis hü-
lyét, mindent megtennék, hogy visszakapjam. Nem akarom, hogy vége legyen, mert fáj, mert
hiányzik.
S: Fontos lenne, hogy meg tud fogalmazni a benned élı hiány érzését.
K: Egyszerően nincs mit csinálnom, nincs kivel törıdnöm, nincs kivel ennem, annyira
megszoktam már ezt a kis hülyét.
S: Mikor azt mondod, hogy kis hülye, akkor mit jelent ez neked, mert bennem nagyon
sokféle fantáziát indít el: kis ügyetlentıl kezdve a végtelenül béna fráterig?
43
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
K: Végtelenül aranyos és játssza a férfit, de kis hülye mégis igazából nekem, mert any-
nyira bolond. Tanítványom volt és akkor is olyan kis hülye volt, ezért figyeltem fel rá, mindig
játszotta az agyát nekem. Mindig ezt csinálta, mindenen féltékenykedett, ha már kicsit is más-
sal beszélgettem, akkor már azonnal megsértıdött.
S: Milyen érzés volt ez neked a kapcsolaton belül?
K: Rohadtul felcseszett vele mindig. Egyszerően nem értette meg, hogy ezzel a félté-
kenykedéssel nem megy semmire nálam. Nem tudtam már senkivel sem beszélgetni, mindig
úgy kellett elszöknöm, meglépnem tıle. Persze aztán mindig jött a balhé.
Második találkozás. (Három nap múlva)
K: Nem igaz, hogy még mindig nem vagyok túl rajta.

S: Hm…
K: (Sírni kezd).
S: (Zsebkendıt adok).
K: Pedig már nekem túl kellene rajta lennem, de tegnap este is csak bıgtem, mert hi-
ányzik, pedig a hétvégén is úgy bánt velem, mint egy utolsóval… teljesen megıritett.
S: Nagyon zaklatottnak tőnsz.
K: Egy buliba kerültünk tök véletlenül és kicsit beszéltünk, majd felhúzta magát, mert
valamit hallott rólam és utána elkezdett velem ordítozni, hogy én milyen szemét vagyok és
megcsaltam ıt. Annyira felhúzott, hogy tombolnom kellett és utána kitört egy ablaküveg, vé-
gül kidobtak a diszkóból.
S: Milyen érzések vannak benned most a kialakult helyzettel kapcsolatban?
K: Teljesen össze vagyok zavarodva, minden hullámzik bennem.
S: Melyek a legmarkánsabb érzések, amelyek mentén hullámzol?
K: Utálom, hogy ilyen kis hülye és azt is hogy én vagyok a hibás az egészben. Rohad-
tul hiányzik az élet, amit együtt éltünk egy évig, teljesen ki volt találva benne minden, úgy
éltünk, mint egy normális pár: voltak terveink, igaz nem mindenben egyeztünk meg, például a
bulizás mert İ mindig féltékeny volt meg én egy – két dologról másként gondolkodom.
S: „Te vagy a hibás mindenben?”
K: Én csaltam meg, mert nem bírtam ki, mert valami nem mőködött jól valami hiány-
zott
S: Meg tudod fogalmazni, hogy mi az ami hiányzott és mi az ehhez kapcsolódó érzés?
K: Nem tudom, de szerintem szexuálisan nem illettünk össze, amikor összejöttem Ár-
pival a nyáron arra a pár napra, akkor nagyon szeretem azt, hogy olyan biztonságos volt hozzá
bújni, jól ért hozzám, jól fogott meg, ki tudta találni, hogy mire vágyok, de hát az is egy hü-
lye.
S: Van olyan pillanat most az életedben, ahol megkapod a biztonság érzését?
K: Ja, ez az, erre a kis hülyére nem számíthatok, mert hiába közeledek és hiába mon-
dom, hogy nem akartam megbántani semmi, meg amúgy sem. Szerencsére anyám az megérti
az egészet, és most jó volt vele, csak hát ı is inkább rám támaszkodik, mint én rá. Szóval ta-
lán most otthon jó, szeretek hazamenni.
Negyedik találkozás.
S: Mi történt Veled a héten, hogy érzed magad most?

K: Á (lemondóan legyint) Beszéltünk Z.-vel, de semmi, most legalább nem volt be-
rúgva, mint a múltkor mikor összebalhéztunk.
44
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
S: Ahogy hallgatom a hangod és azok a mozdulatok, amelyeket teszel közben, lehan-
goltságot sugároznak nekem…?.
K: Igen, azt érzem, hogy nincs esélye visszacsinálni az egészet, pedig még kicsit re-
ménykedtem. Lehet, hogy jobb is így, csak egyszerően hiányzik, meg az egész olyan égı.
S: „Égı”?
K: Mindenki mondta, hogy ne kezdjek vele, mert túl fiatal, ugye a tanítványom volt,
de én be akartam bizonyítani, hogy menni fog ez, hogy ı érettebb a koránál és én is képes
vagyok egy komoly kapcsolatra. Most persze biztos mindenki röhög rajtam, de nem is érdekel
ez sem igazán.
S: Kudarcnak éled meg?
K: Szerettem volna bebizonyítani, hogy képes vagyok a magam lábán állni, egy nor-
mális kapcsolatban élni nem össze – vissza, ahogy éltünk otthon, de nem tudtam, mert olyan
menıkés vagyok, mint az apám volt.
S: Mit jelent az, hogy „menıkés”?
K: Apám soha nem tudott a seggén ülni, hiába volt én meg az anyám, neki mennie kel-
lett a szórakozni, alig volt velünk. Ha velünk volt az is borzasztó volt, mert nem tudott velünk
mit kezdeni, mert más dolgok érdekelték.
S: Hol érzed a hasonlóságot apád „menıkéssége” és a tied között?
K: Egyszerően nem bírom ki, hogyha lemegyek egy buliba, hogy csak egy valakivel
legyek, ezt Z. soha nem értette meg, hogy nem akarom, megcsalni, csak egyszerően szüksé-
gem van arra, hogy sok pasival dumáljak.
S: Mitıl fontos, hogy sok pasi vegyen körül, milyen érzések indulnak el benned köz-
ben?
K: Egyszerően csak jó érezni, hogy tetszem egyik-másiknak, de nem akarok többet,
csak egyszerően élvezem ezt.
S: Hallgatva téged, arra gondoltam, hogy nem dılt még el benned sem, hogy miként
vagy te a párkapcsolatokkal: egy férfi mellett, rendezett kapcsolatban vagy még mindig élvez-
ni az újbóli egyetemista lét szabadságát, kötetlenebb világát.
K: Én nagyon szeretném, ha már túl lennék ezen az egészen és lenne egy stabil kap-
csolatom, együtt, egy helyen élnénk; de emellett szükségem van arra is, hogy szabadon me-
hessek, ha ahhoz van kedvem, hogy mehessek.
Leválás.
A beszélgetés második szakaszában sikerült annyira megnyugodnia, hogy újra el kez-

det tanulni és órákra járni. A beszélgetés zárása kapcsán átbeszéltük a legfontosabb momen-
tumokat, külön koncentráltan arra, hogy melyik téma az, ahol azt érzi, hogy még könnyen
involválttá válik. A tovább lépéshez és mivel a választott szakjához is jól párosul egy önisme-
reti csoportba való jelentkezésbe állapodtunk meg.
Értékelés.
A beszélgetések idıben és térben pontosan zajlottak, a kliens a találkozásokra ponto-
san érkezett és a megbeszélt idıkeretek is tarthatók voltak, kivéve az elsı alkalmat, amikor túl
léptünk a javasolt egy órás idıkereten. A beszélgetés alatt folyamatosan nagy figyelmet köve-
telt a széles skálán mozgó érzelmi ingadozásainak követése, ami a krízisben levésének egyik
fı jele volt: Pl. a második találkozáskor egész végig a mennyezetet bámulva beszélt, idınként
nézett csak rám, majd a végén azt mondta, hogy végre kicsit kipihente magát és ez volt szá-
mára a legfontosabb.
45
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
További jellegzetesség a krízisévvel kapcsolatban, hogy az elsı három hétben a min-
dennapi tevékenységeit alacsony fokon végezte, órákra nem járt, dolgozataira nem készült.
Mindennapjai azzal teltek, hogy a buszon közlekedett az egyetem és az albérlete között, hogy
hátha összefut a volt barátjával; ez jelzi azt is, hogy teljesen be volt szőkülve a problémájára.
Jellemezı volt rá a nagyfokú szétszórtság, kapkodás, tárgyak elhagyása, viszont mint már
korábban említettem a megbeszélt idıpontokra nagyon pontosan érkezett.
A bizalmi légkör elég gyorsan kialakult, ehhez hozzájárulhatott, az is hogy rajtam kí-
vül a szakításról nem akart beszélni senkinek, mivel szégyellte azt, késıbbiekben az anyával
már meg tudta osztani a problémát. Fontos volt, hogy nem jelentet gátat a személyes intimi-
tásról való beszélgetés sem, mivel elég gyorsan elıbukkant, hogy a volt kapcsolatában ez a
terület mőködött a legrosszabbul. A beszélgetésekben én is alapvetıen biztonságot, stabilitást
éltem meg a beszélgetés vezetésével kapcsolatban.
Nehézséget jelentet számomra, hogy a kora ellenére gyakran teljesen gyermeki nézı-
pontból szemlélte a párkapcsolati kérdéseket. (Most ahogy ezt a mondatot leírtam, megint
szembetőnik az, hogy a feltételnélküli elfogadásban még erısödnöm kell, fıleg, hogy a „kora
ellenére” kifejezést írtam le). Valószínőleg megzavartak azok a szerepcsúszkálások, amelye-
ket láttam, és amelyekkel nekem is dolgoznom kell a saját önismereti kérdésemként. Ezek a
feladtok, amely területen fontosnak érzem a további fejlıdést.
b) Jegyzıkönyv: Sára
Este – kb. 40 perc-utcán
Sára 30 év körüli fiatal házas asszony. Most várja elsı gyermekét. Rendszeresen kap-
csolatban vagyunk egymással, így sokat tudok a környezetérıl, családjáról, általa megélt ese-
ményekrıl.
A beszélgetés egy elıadás után jött létre, együtt indultunk el hazafelé. Elıször az elı-
adáson hallottakról beszélgettünk, majd olyan emberekrıl, akikkel ott találkoztunk, így került
elı egy ıt akkor éppen foglalkoztató probléma.
K1: Láttad Péter barátnıjét? Ott volt ı is.

S1: Nem emlékszem, nem figyeltem. Ismered?
K2: İt nem. Érdekes ıt is Ágnesnek hívják, mint az osztálytársnımet, valahogyan
rajta keresztül találkoztak. Valamilyen társaságban. Aztán mikor annak a dolognak vége lett
közelebb kerültek egymáshoz.
Elhangzik még pár mondat, hogy ki ı, mit csinál, milyen helyzetben van.
A volt osztálytársnım most Bálint után érdeklıdik, tudod, ı nagyon jó barátom
nekem. És most nem tudom, mit csináljak.
S2: Miért? Mi a baj?
K3: Hát ez az egész elızı történet nagyon furcsa volt és most mindketten nálam ér-
deklıdnek a másikról.
S3: Neked ı nem szimpatikus…
K4: Nem annyira, és tudom, hogy nem ilyen lányt keres magának Bálint. Sokat be-
szélgettünk errıl. Próbáltam neki segíteni is. Amikor látta az én boldogságomat, akkor ı is
megfogalmazta, hogy szeretne családot maga körül, pedig addig semmi jelét nem mutatta,
hogy erre vágyik.
És aztán elég határozott képet vázolt fel arról, hogy milyennek is kellene lennie
ennek a leányzónak: legyen jó családból származó („budai úrilány”), katolikus és tanult.
46
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
S4: Nekem ezek nagyon merev feltételeknek tőnnek.
K5: Neki is a belsı tulajdonságok a fontosak, csak a neveltetése vagy a körülmé-
nyei miatt, vagy ezzel védi magát, hogy ne a pénze, egzisztenciája legyen a központban.
Alapvetıen nehezen teremt kapcsolatot, pedig például hihetetlenül finom humora van, de ezt
kevesen értik és sokszor nagyon unalmas ember.
Hát ez a nı mindenben ellentéte a vártaknak: egy csepeli proli, 18 éves kora óta a ven-
déglátásban dolgozik, nem végzett semmit, mondjuk tapasztalata van bıven és mindenféle
ezoterikus dolgok érdeklik.
Félek az ı közelébe engedni Bálintot. És felelısnek érzem magam. Nálam találkoztak.
De lehet, hogy csak féltékeny vagyok. Mit gondolsz?
S5: Nem tudom. A barátságotok miatt nem kívülrıl nézed a történetet. Mit érzel?
K6: Félek, hogy ha ıszinte vagyok, megharagszik rám, nem tudom elmondhatom-e
hogy szerintem kerülje el ezt a nıt, szerintem csak a státusza meg a csillogás kell neki.
Amikor ott volt nálam rögtön kiderülhetett a számára, hogy milyen jó parti,
egyedülálló, jól keresı, finom úriember Bálint. Aztán felhívott, hogy érdeklıdjön, beszámolt
róla, hogy mennek színházba, és úgy állította be az egészet, mintha ık ketten már együtt len-
nének.
Voltam Bálintnál is az irodájában. Munka ügyben mentem, aztán szóba került
ez a téma is. İ nem szokta keverni a magánügyeket a munkával. Csodálkoztam is. És olyan
zavarban volt. Nagyon mozgatja ez a nı.
S6: Ez lehet jó is…
K7: Igen, hátha éppen erre van szüksége. De féltem a csalódástól. Láttam, ahogyan
Péterrel kikezdett. Az is ott zajlott nálunk. Találkoztunk a városban és felugrottak hozzánk.
Akkor este olyan elemi erıvel fordult Péter felé, én akkor azt hittem, hogy most két ember
végre rátalált egymásra, olyan pulzálást láttam közöttük, kicsit zavart is, hogy felesleges a
jelenlétem, ha nem lennénk itt, már egymásnak estek volna.
Aztán láttam, hogy ez csak rövid ideig tart és fokozatosan leépíti a kapcsolatot
és a végén ott is hagyta. És láttam, hogy ez mennyire fájt Péternek. Teljesen összetört.
Most pedig ugyanezt a pulzálást látom, csak éppen Bálintra irányul. Ez nekem
nem ıszinte. Túl gyors volt a váltás.
Érzem, hogy beszélnünk kell, meg tudom, hogy legközelebb meg is fogja kér-
dezni a véleményem, de nem tudom, hogy elmondhatom-e.
S7: Szerintem abból baj nem lehet, ha azokat neki is elmondod, amiket nekem.
K8: Zavar, hogy lehet, hogy azért látom így, mert esetleg féltékeny vagyok.
S8: Talán ezt is elmondhatod. Te érzed, hogy a kapcsolatotok mit bír.
K9: Jó errıl beszélni, néha azt gondolom, hogy menjen csak bele egy ilyen kapcso-
latba, legalább felébred, megmozdul… és nem szeretek mást rossz színben feltüntetni, de ket-
tıjük közül mégiscsak Bálint a régi barátom.
Mondjuk, ha a tényeket nézem, Ágnes nem beszélt tisztán. Például, azt állítot-
ta, hogy egy kávézót vezet, aztán két hét múlva már egy másik helyen dolgozott. Engem nem
zavart volna, ha azt mondja, hogy alkalmazott, miért mondta azt, hogy ı a tulajdonos. Ez így
nem tiszta.
Beszélni fogok Bálinttal.
Megmondom, hogy ezek az én gondolatiam, rostálja át ıket, de nem lennék
nyugodt, ha nem mondanám el…
***
Úgy váltunk el, hogy „na most már menjünk haza, mert szétázunk”. Észre sem vettem,
hogy mennyit álldogálunk az utcasarkon.
47
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Azt éreztem, hogy szüksége van meghallgatásra, mert sok teher van rajta. Talán a fenti
kérdésben is azért volt bizonytalan, mert egyéb oldalról is erısen helyt kell állnia. Óriási vál-
tozásokat él át: saját család, gyermek születése, a munkahelyén pedig most nehéz konfliktu-
sokkal, nyílt harcokkal, vitákkal és sok-sok aknamunkával teli a légkör. Beszélgettünk aznap
este még errıl is, elmondta, hogy olyan dolgok merültek fel, amelyek ellenkeznek a lelkiisme-
retével, az elveivel, ráadásul sok férfi között egyedüli nıként képviseli a gondolatait és érzi,
hogy kínosan érinti a férfiakat (akik közül sok hivatását tekintve pap), hogy egy nı igazítsa el
ıket. Nem bíznak a tudásában és az ítéletében. A konkrét szituációt hallva bennem felmerült
egy ötlet, ami viszont az ı gondolkodását indította el. Úgy váltunk el, hogy ı most még ott-
hon átgondolja, hogy holnap mit fog mondani.
Jó érzés volt látni, hogy a megoldás izgalma foglalkoztatja és eltőnt belıle a levertség
és a gondok nyomasztó súlya. Ahogy mentem hazafelé én is átéreztem ezt a benne születı
energiát.
Utólag megint bennem volt a „tanácsot adni vagy nem tanácsot adni” kérdése, de ı
olyan ember, akinek jó ötletelni, mert abban a pillanatban, mikor meghallja, elkezdi formálni,
alakítani, a maga számára befogadhatóvá tenni. Nekem nem kell azon izgulnom, hogy félreér-
ti vagy túl sok voltam neki.
Öröm számomra látni, ahogyan elindul, ahogyan megszületnek benne a lépések. Azt
éreztem, hogy most segítettem valakinek.
Kérdés:
Nekem a munkámból adódóan nincsenek tiszta segítı – kliens kapcsolataim, gondolok
itt például orvos – beteg, kapcsolatra. Ahogyan elindul egy beszélgetés, lehet, hogy csak utó-
lag derül ki számomra, hogy valamiféle segítségre volt szükség. Itt viszonylag korán éreztem,
hogy a meghallgatásom a fontos és ez tudatosult is bennem, ha ez megtörténik, akkor kell-e
tisztáznom kereteket? És ha igen, akkor mirıl szóljanak ezek?
c) Jegyzıkönyv:
A jegyzıkönyvben szereplı kliens egyetemi hallgató, 21 éves, lány, közepesen magas,

megjelenésében és öltözködésében kisfiús, ennek ellenére kimondottan szép arcvonásai miatt
nem tudja elrejteni, hogy lány. Beszélgetés közben ritkán tartott szemkontaktust és rendszere-
sen teljesen elpirult, beszéde tiszta, viszont gyakran sokáig kereste a megfelelı szavakat,
ilyenkor önmagát vádolta szegényes szókincséért. Rendezett, átlagosnak mondható családi
környezetbıl jön, a szülık élnek, bár idısek, az apa gyakran beteg.
A klienst a barátnıje kísérte el, aki egy elıadáson hallott arról, hogy az irodánk pálya-
orientációval és karriertervezési foglalkozik.
Az elsı beszélgetésben röviden vázolta a saját helyzetét másodéves hallgatóként sza-
kosodnia kell és a korábban választott szakirányával (genetika) kapcsolatban kétségek merül-
tek fel benne. A beszélgetések során szépen formálódott, hogy a saját önértékelése és a nıi
szerepe a fı kérdés, mindez az édesanyával való kapcsolat tisztázása mentén. A beszélgetés
több alkalommal zajlott, beszélgetésbe a második és harmadik alkalomnál kapcsolódunk be.
S: Az elmúlt alkalommal beszéltünk arról, hogy milyen elınyei és hátrányai vannak a

szakosodási lehetıségeknek, hogyan folytatódott ez tovább az elmúlt napokban?
K: Nem is tudom, hol kezdjem…
S: … (itt jó néhány másodperc szünet volt, sikerült rendezni a gondolatait, a szóbeli
nem beavatkozás volt az intervenció)
48
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
K: Az történt, hogy bementem az intézetbe és beszéltem a kutatás vezetıjével elmond-
tam, hogy egyre nehezebben tudom elviselni azt a munkát, amit végzünk. Nem tudom igazán
elfogadni, hogy egyik élılényt a másikért ilyen módon feláldozzuk. Erre ı azt mondta, hogy
ha most ilyen kétségeim vannak ezzel a munkával kapcsolatban, akkor szerinte is váltsak má-
sik tanszéket.
S: Ez azt jelenti, hogy elindult valami változás?
K: Igen, már be is jelentkeztem ökológiára.
S: Hú, ezek nagyon határozott lépések…
K: Annyira nem szerettem már azt a munkát csinálni. Nem tudok „patikat” (kísérleti
patkányok) gyilkolászni, csak úgy könnyedén a saját karrierem érdekében.
S: Milyen érzéseket hoztak elı ezek változások?
Rettenetesen féltem, de utána egy-két órára nagyon megkönnyebbültem!
Az ökológus munka sokkal jobban illik a személyiségemhez.
Mindezek ellenére még mindig kétségek vannak bennem, mert anya azt mondja, hogy
az ürgelyuk számláshoz nem kell egyetemi diploma.
S: Nagyon markánsnak tőnik az édesanyád véleménye…?
K: Anyának mindig igaza van elıbb vagy – utóbb. Tartok attól, hogy most is így lesz.
Nem is tudom, hogy mi lesz majd, nagyon várom, de már nem is akarom annyira igazán. Szé-
gyenkezem, hogy ennyi baj van velem, hogy mit és hogyan tanulok.
S: Meghoztál egy fontos lépést a további tanulmányaiddal kapcsolatban, lezárult egy
vívódásokkal teli idıszak, mégis fájdalmat és bőntudatot hallok a hangodban, amikor errıl
beszélsz…
K: Szerencsétlen vagyok… félek, mert anya már nem hisz bennem, ezt is egy kibújás-
nak veszi a tanulás alól és soha nem lesz belılem senki. A genetika még csak- csak, azt fon-
tosnak tartotta, de most.
S: Ettıl az egy döntésedtıl elveszett a bizalom?
K: Nem ettıl, … hanem amikor otthagytam az orvosi egyetemet és biológus lettem,
akkor nagyon megharagudott rám és azóta semmibe vesz és azzal, hogy a genetikát is feladom
végképp leírt.
S : Te személyesen hogy vagy most ezzel a kérdéssel?
Én is bukásnak gondolom, egy fontos dolog, amit nem tudtam megcsinálni, beégtem.
A gimiben biosz faktos voltam és azt hittem egyszerően menni fog, de nem így lett. Az elsı
sikertelen vizsgák után nem folytattam, éreztem hogy ez nem nekem való. Mehettem volna
tovább, végül is rajta múlott, hogy nem. Mondom, szerencsétlen vagyok.
S: Már kétszer említetted a szerencsétlen szót, mit jelent neked az hogy szerencsétlen?
K: Igen?
Nem tudom, egyszerően béna. Nem tudok magamtól dönteni, már néha már próbál-
tam, de mindig anyának lett igaza. Biztos vagyok benne, hogy mindent elrontok.
S: Nagyon elszomorodtál…
K: Hm… annyira jó lenne már valami, amikor tudom, hogy én értem el valamit.
Gyakran elhatározom, hogy holnaptól másként lesz, másként viselkedem
S: Hogyan viselkednél?
K: Hát elképzelem, hogy holnaptól nyitott vagyok, aki nem fél az emberektıl, aki fel-
mer szólalni és nem pánikol be annyira, hogy csak ül mint egy néma, akit szeretnek az embe-
rek…Persze másnap mindig rájövök, hogy nem megy és akkor látom megint, hogy nem
megy, egyszerően nem megy…
S: Most próbáltam elképzelni, amit idáig láttam belıled, úgy ahogy az elıbb leírtad…
Nagyon megváltoztál nekem ebben a fantáziaképben, szinte rád sem ismeretem…
K: Hát ez az, én sem tudom úgy csinálni, hogy olyan legyen
49
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Harmadik alkalom: pontosan érkezett, de fáradtsága és kimerültsége jól látható volt a

mozgásán.
S: Az elmúlt héten beszéltünk arról a változásról, ami a tanulmányaidat érinti és az ez-

zel kapcsolatos érzésekrıl, mi történt veled azóta?
K: Nem volt jó hetem, beteg voltam és emellett rengeteg szerencsétlen dolog történt
velem.
S: Hallom a hangodon, hogy beteg voltál…
K: Ugye, pedig az orvos azt mondta, hogy csak szimulálok, közbe meg évek óta nem
volt lázam és most van. Egyszerően kész vagyok.
S: Nagyon kimerült és fáradt vagy most.
K: Igen, rohadtul beteg voltam, alig tudtam mozogni és az egész olyan hiábavaló: a ta-
nulás, a doki…
S: Dühösnek érezlek, ahogy errıl beszélsz…
K: Egyszerően nem értem. Már a múltkor egészen jól voltam, a bátyám meg is jegyez-
te, hogy mintha kicseréltek volna mostanában. De mióta ez a betegség tart azóta szar minden,
semmi sem sikerül.
S: Azt hallom a szavaidból, hogy nem tudod eldönteni, hogy miként értelmezd ezt a
helyzetet, csak a betegég miatt vagy most kiütve vagy amúgy is ez történt volna Veled?
K: Áá…Annyira jó volt már hogy erısebb voltam és most arra sincs erım, hogy egy
nyamvadt Zh-ra felkészüljek. Bár igazából az ügyetlenségem és a szerencsétlenségem zavar.
S: A szerencsétlenséged újra…
K: Reggel is elgurult a gyógyszerem a buszon, amikor a bérletemet mutattam a sofır-
nek. Csak én lehetek olyan béna, hogy a bérlettokba teszek egy szem gyógyszert, különben is
szét morzsolódik, még akkor is ha nem gurul el, de így meg pláne.
S: Akkor most magaddal vagy elégedetlen?
K: Azzal, hogy nem így csinálnám a dolgokat, ha képes lennék rá.
S: Hogyan csinálnád?
K: Pontosabban nem így csinálnám, hanem …
S: Igen?….
K: Én mindig elképzelem, egy adott dologról, feladatról, egy megtanulandó anyagról,
hogy az ideális énem miként csinálná meg és az mindig nagyon ügyes és tökéletes megoldá-
sokat csinál. Viszont amikor én csinálom akkor nagyon gáz, fúúúú. Röhejes néha, vagyis in-
kább sírnék rajta. Bele is fáradtam, hogy nem vagyok képes tökéletes lenni. Régen minden
annyira egyszerőnek tőnt. Nem kellett ennyit szenvedni, hogy valami úgy sikerüljön, ahogy
én szeretném.
S: Ez igazi nagy küzdelemnek hangzik, ideális én, elhibázott megoldások, sikertelenség
a valóságban... Tudsz nekem errıl az ideális énrıl és a valóságról beszélni?
K: Semmi különös, csak egyszerően mindig tudom, hogy mit kellene csinálni, de egy-
szerően nincs erım, vagy talán lusta vagyok; én nem tudok olyan lenni, mert nekem más fon-
tos.
S: Értékekre gondolsz?
K: Talán… egyszerően csak szeretek a természetben lenni és ıszinte ember lenni. Ne-
kem nem megy a jó nınek levés, a pofizások, én a kutyámmal szeretek sütkérezni a napon…
S: Folytasd…
K: Katicákat menteni a vízbıl, de hát kinek mondjam el ezeket a hülyeségeket?
50
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Ki kíváncsi erre? Anyának nem mondhatom, mert nem érdeklik ezek a semmittevések,
a bátyám számítógépezik, apának elmondanám, de fent van a szobájában mindig, mert beteg
és morcos.
S: Most elıször említed az édesapádat…
K: Én mindig közelebb voltam hozzá, mint anyához. A bátyámat mindig jobban sze-
rette anya, így én apával voltam, sokat sétáltunk és bolondoztunk, de ez egy idı után abba
maradt és nagyon hiányzik. Pedig…
S: Pedig?
K: Annyira jó lenne, ha valaki meg hallgatna, nem csak a babáim. Ha valaki elviselné
a hülyeségeim, vagyis inkább nem nevetné ki…
S: Kire gondolsz?
K: Nincs olyan pasi, aki elviselné, a hülyeségeimet, azt, hogy 400 babám van és elkö-
szönök tılünk esténként…
A harmadik beszélgetést követıen még két alkalommal találkoztunk, eközben olyan

kötıdési problémák kerültek elı, ami ezen tanácsadás keretei között, nem volt folytatható. A
kialakult helyzetet átbeszéltük és elfogadta, hogy új szakember bevonását javasoltam. Azóta
klinikai szakpszichológushoz került, akit fel is kereset, a közös munkát elkezdték.
d) Jegyzıkönyv: Gyász (a beszélgetés a segítı, segítıbeszélgetés után tett reflexióit is

tartalmazza)
Elsı benyomások.
A jegyzıkönyvben szereplı kliens 19 éves lány. Középmagas, teste legyengültnek lát-
szott, háta kissé elıre hajlott, görnyedt. Haja sötét, hullámos, pont annyira hosszú, hogy arcát
el tudta rejteni. Tekintete szórt, a beszélgetések közben változó módon tartotta a szemkontak-
tust, idınként hosszabb idıre is elmerengett, nyugtatva, pihentetve magát. Beszéde tiszta, a
hangja érdes, cigaretta füstös volt. Gesztusai tompánk voltak, alig mozgatta végtagjait.
Elsı interjú.
Az elsı beszélgetés nagyon különös idıpontban jött létre. Munkaidın kívül egy szo-
morkás, kora téli péntek délután bent üldögéltem az irodában olvasgattam. Az épület általában
ilyenkor már elcsendesült, néhány fanatikus kutató és a portárs lézengett az épületben, amikor
kopogtattak az ajtón.
A kliens a bejelentkezı találkozás alkalmával nagyon fáradt volt, a hangjában kime-

rültség jól hallatszott. A beszélgetés olykor akadozott, nehezen tudta megfogalmazni, hogy
miért is jött. Számomra az derült ki, hogy a kliensnek új élet helyzetében most valami ka-
paszkodóra van szüksége, hogy a rá nehezedı nyomást megossza valakivel.
Manifeszt probléma: Lehangoltság a sikertelen zárthelyi dolgozatok miatt, sikerte-

lenség, értéktelenség érzése, szorongás a pár héten belül kezdıdı vizsgaidıszaktól.
Látens probléma: Önértékelési és teljesítmény válság, ami gyakran teljes passzivitás-

ba dönti a klienst. További probléma az apával való kapcsolat, ami több éve megromlott, vi-
szont az apa súlyos beteg, ezért fontos a kapcsolat tisztázása.
Szerzıdéskötés.
Az elsı beszélgetés után annyiban sikerült megállapodnunk, hogy átbeszéljük a vizs-
gaidıszakkal kapcsolatos félelmeit, rendszerezzük a dolgait és azt, hogy milyen lehetıségei
51
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
vannak az esetleges kudarcok esetén. A beszélgetések a kis tanácsadó szobája. Az idıkeretek-
ben abban sikerült megállapodni, hogy több alkalommal találkozunk egy órára.
A beszélgetés részleteket az ülések után készült saját feljegyzésekbıl és az emlékeim-
bıl írtam le.
A szerzıdéskötést követı elsı alkalom.

S1: A múlt alkalommal beszéltünk arról, hogy nincs kedved bejárni az órákra, nincs
kedved tanulni.
K1: Igen? Már alig emlékszem, hogy mik történtek velem.
S2: Nehéz felidézni a történéseket?
K2: Összefolynak a napok… Emlékszem, hogy voltam itt és hogy néhány dolgon el-
gondolkodtam, de azután a hétvégén buliztam és minden kiszállt a fejembıl.
S3: Akkor még is történtek veled dolgok.
K3: Ja, rám mászott valami fószer azóta sem tudom levakarni, de legalább van kocsija
és elvisz egy – két helyre.
S4: Nem tőnik túl fontosnak neked ez a személy.
K4: Nem is, de legalább érdeklek valakit. Azt mondja, hogy szép vagyok, meg szexi,
meg ilyenek.
S5: Ezek fontos visszajelzések a külsıdre vonatkozólag.
K5: Ja, kár, hogy egy negyven éves mondja ezt. Mindegy, hagyjuk, az a lényeg, hogy
most egy kis idıre van itt valaki mellettem. Meg legalább van kocsija, és haza visz a hétvégén
anyámékhoz.
S6: Nem is beszéltél még a családodról.
K6: Nem, mert nincs mit. Nincs semmi érdekes otthon. Mindig büdös van, mindenhol
az a büdös kocsmaszag. A ház elsı részében kocsmát alakított ki apám, így mindenhova be-
szivárog a bőz. Otthon még rosszabb, mint a laborban.
S7: Nagyon nagy undorral mesélsz róla.
K7: Utálom az egész undorító bagázst, aki odajár. Anyám és apám ott rohadnak köz-
tük éjfélig, igazából nincs is kedvem hazamenni.
S8: Hm…
K8: Utálom azt a sok bolhás részeget. Nem tudom már, hány nyarat, hány napot szen-
vedetem köztük: csapolni a sört, kiszolgálni, elviselni, hogy beszólnak, piszkálnak, hangos-
kodnak.
S9: Ezek nagyon nehéz szituációk.
K9: Nekem mondod. Úgy vártam, hogy végre felvegyenek erre a szar egyetemre, úgy
vártam, hogy elhúzzak onnan.
S10: Ezzel azt mondod, hogy ennek a helyzetnek az elkerülése volt a legmotiválóbb té-
nyezı, hogy az egyetemen tanulj?
K10: Hát ja. Amikor nem tudsz úgy hazamenni, hogy egy-két részegen át ne kelljen
lépned, akkor hidd el, hogy minden helyre jobban vágysz.
S11: Ezenkívül volt-e még valami, ami miatt vegyész lettél?
K11: Persze, a kémia mindig jól ment és jó fej volt a tanárom, nyomott versenyekre,
így gyorsan felvettek ide. Bár néha ez az egész fısuli is egy putri.
Reflexió:
A beszélgetés alatt a kliens dinamikusabb volt, mint az elsı alkalommal. Többször
hangosabb, erıteljesebb volt a hangja. Egy kisebb „Aha élmény” állt össze a beszélgetés alatt:
legerısebb motivációja a továbbtanulásra a szülıi háztól való eltávolodás volt.
52
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Nehéz volt a kliens érezhetı agresszióját kezelnem. Nehéz volt az iskola mundérját
védeni. Ez a feladat nem volt tisztségem, mégis azt éltem meg, hogy zavarja a segítıkapcsola-
tot, hogy én a másik oldalon, az egyetemi dolgozók oldalán ülök.
A szerzıdéskötést követı második alkalom.

Megtörten és dühösen érkezett. Ledobta magát a fotelbe és azonnal jött belıle az a
düh, ami az arcán is jól látszódott.
K1: Tudtam, hogy nem kellett volna haza mennem, szörnyő volt! Utálom!
S1: Nagyon feldúlt vagy.
K2: Borzasztó az egész! Amit otthon van az csıd. A pasim is bunkó volt, nem érti
meg, hogy nincs kedvem hozzá, hogyha otthon felkavarnak a dolgok.
S2: Összevesztetek?
K3: Mondtam, hogy elég, ha csak elvisz, ne jöjjön el értem, mert tudtam, hogy szarul
leszek, de persze eljött, aztán meg rám mászott. Menjen a fenébe az ilyen, aki nem érti meg,
hogy elegem van már.
S3: Jól értem, hogy szakítottál vele?
K4: Nem pontosan, de most mondtam, hogy egy idáig nem akarom látni. Magamat
kell helyre rakni.
S4: Elszántságot hallok a hangodban, ahogy ezt mondtad, olyan mintha terveid is len-
nének.
K5: Végig gondoltam tegnap este a dolgokat. (Fejét lehajtja)
S5: Nagyon fontosak lehetnek ezek a”végiggondolások” számodra.
K6: Befejezem a Zh-kat, majd levizsgázom „szervesbıl” (ez egy tantárgyrövidítés),
bármennyi energiába is fog kerülni, azután hazamegyek. Igen, hazamegyek…
S6: Haza mész?
K7: Bármennyire is nem akarom és győlölöm, anyámnak segítenem kell, mert még a
végén İ neki is vége lesz.
S7: Hogy érted, hogy İ neki is?
K8: Apám rákos és anyám csinálja a kocsmát hajnaltól éjfélig, közben apámat gon-
dozza. Apám korábban még betegen is melózott, de most már sokat fekszik a kezelések miatt.
S8: Egy pillanatra magamon éreztem a szavaid súlyát. Nagyon nagy erı kell, hogy vi-
hetni lehessen ezt a súlyt.
K9: Nekem is az, nem nagyon tudom, hogy honnan vegyek energiát, hogy bírjam ezt
az egészet. … (Néhány másodperc szünet) Van, mikor ezt érzem, hogy csak ez az egyetlen
olyan hely, ahol letehetem ennek az egésznek a nyőgét!
Reflexió:
Nagyon megrázott és meg is terhelt ez a beszélgetés. Nagyon sok emléket kavart fel
bennem is azokból az idıkbıl, amikor a rákos nagyapámat ápoltuk otthon több hónapon át.
Emellett elıször döbbentem rá, hogy milyen fontos lehet a beszélgetés a kliensnek. Mekkora
felelıségem is van akkor, amikor így rám bízza magát valaki. A beszélgetést követıen a ta-
nácsadó iroda szakmai vezetıjéhez fordultam, hogy mi legyen a teendı, mivel túl léptük a
szerzıdés kereteit és a saját kompetencia határaimat is. A beszélgetés minden részletét végig
beszéltük és minden olyan szakmai kérdést, ami a kialakult élethelyzettel és a segítı szerepé-
vel kapcsolatos.
Abban állapodtunk meg, hogy mivel a kliensben kialakult biztonság érzett a legfonto-
sabb, ezért egy folyamatos kisérést végzek és ha súlyos krízisbe kerül, akkor azonnal segítsé-
get kérek, továbbá minden alkalom után beszámolok a beszélgetések alakulásáról.
53
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A szerzıdéskötést követı harmadik alkalom.
S1: A múlt alkalommal nagyon sok érzés megjelent a beszélgetésünkben, amelyek nagy
feladat elé állítanak, emellett határozott célokat is megfogalmaztál, hogyan folytatódtak ben-
ned ezek a kérdések?
K1: Igyekeztem a tanulásra koncentrálni. Figyelni arra, hogy ne kerüljek olyan hely-
zetbe, hogy az egész félév elússzon.
S2: Ez azt is jelenti, hogy sikerült vizsgákat teljesíteni.
K2: Igen, meglett három fontos ZH, és kapok egy megajánlott jegyet.
S3: Akkor most fellélegezhetsz.
K3: Egy pár napra igen. Egy nagy vizsga van még holnap után, ami ha jól sikerül, ak-
kor büszke lehetek magamra. Persze a nagy feladat inkább a karácsony.
S4: Készülsz haza?
K4: Nem tudom, mire készüljek.
S5: Mesélsz arról, hogy Nálatok milyen szokott lenni a karácsony?
K5: A karácsony? Mindig teli vagyunk részegekkel. Néhány percet ott vagyunk a fa
körül, aztán apám rohan vissza a kocsmába, mert ilyenkor van a nagy bevétel. Akinek nincs
senkije, az ott lebzsel, aztán meg jönnek kártyázni a kocsmába. Ez ilyen szokás faluhelyen,
hogy egész éjszaka nagy kártyázások vannak. Meg amúgy is… ez most furcsa karácsony lesz.
(Szeme könnyekkel telt meg).
S6: Elérzékenyültél…
K6: Igen, arra gondoltam, hogy milyen abszurd lesz, hogy ott fogunk állni hárman a fa
mellett a szeretet ünnepén és tudjuk, hogy ilyen soha többé nem lesz, mert az apám meg fog
halni hamarosan. (Itt sírni kezdet)
S7: (Eltelt néhány perc, adtam neki zsebkendıt és idıt)
K7: Azt sem tudom, hogy mit mondjak neki, mármint apámnak. Nem voltunk igazán
jóba, pontosabban nincs igazi kapcsolatunk egymással pár éve.
S8: Nehéz megfogalmazni, hogy mit is érzel igazán.
K8: Igen, egyszer fáj az egész. Tehetetlen is vagyok, nincs mit mondanom neki, amit
mondanék, azt meg nem tudom megfogalmazni. Irtózatosan félek attól, hogy látnom kell a
halálát. Nem tudom, hogy mit adhatnék.
S9: Talán vannak más eszközeid is mint a szavak.
K9: A jelenlét is elég tud lenni? Szeretném, ha elég lenne, ha valamit adhatnék abból,
amit érzek, hogy átadjam, hogy mennyire szerettem ıt gyerekkoromban és igazából most is.
Reflexió:
Elıször éreztem azt, hogy megnyugvással engedtem el a klienst. Eddig a beszélgetésig
mindig volt bennem hiány érzett, félelem, hogy mi fog vele történi, amikor elmegy. Hogyan
fogja bírni azt a rengeteg terhet, amit kapott. Azt éreztem, hogy egy nyugodt, szomorú csend
maradt bennem. Nem nagyon gondolkodtam a szakmaiságon, csak azon, hogy legyen emberi
méltóság, ami segíti ezt a helyzetet.
A szerzıdéskötést követı negyedik alkalom. (A téli szünet miatt kimaradt két

hét).
A kliens fekete ruhában jelent meg, kabátja szegélyén fekete szalag, szemei karikásak,
haja csapzott.
K1: Gondolom észre vetted, hogy meghalt. Nem hittem volna. Soha nem mondták
meg pontosan, hogy mennyire beteg. Azt hittem több idınk van.
S1: Több idı kellett volna a búcsúzásra.
54
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
K2: Igen, mert én még nem voltam erre felkészülve. Hazamentem és akkor már csak
feküdt és küzdött a fájdalmaival. De nem akarlak terhelni, mert senkinek nem mondom, mert
az emberek félnek a haláltól.
S2: Nem terhelsz vele.
K3: Sikerült levizsgáznom abból a nehéz tárgyból és nagyon örültem és tudtam, hogy
apám ennek fog legjobban örülni, annak, hogy büszke lehet rám. Hazamentem és be volt zár-
va a kocsma este, akkor éreztem igazán elıször, hogy valami nagy baj lehet. Anyám ült a
konyhában, nagyon fáradt volt, ekkor mondta meg, hogy már csak napok vannak hátra. Nem
is tudtam, hogy mit csináljak. (Itt sírni kezd)
S3: Van idıd mesélni és csak annyit mondj, amennyit el tudsz mondani.
K4: … szóval azután másnap feldíszítettem a fát és kicsit karácsonyoztunk, apám már
nem bírt ott állni. Aztán másnap délután én etettem meg, mert anyám már teljesen kimerült
volt és akkor megfogta a kezem, nézett. Nem nagyon mondtam semmit, csak azt, hogy jól
sikerült a vizsgám, erre elmosolyodott, bólintott, így ültünk, amíg végül elaludt. Másnap haj-
nalban meghalt és még újév elıtt eltemettük. Most még nem tudom felfogni, össze vagyok
zavarodva.
S4: Köszönöm, hogy megosztottad velem!
K5: A jelenléten gondolkodtam ott, amikor fogta a kezem, hogy nem tudok mást tenni.
İ se szeretet beszélni, én sem tudom megfogalmazni, hogy miként is vagyok, de sok év után
volt közöttünk kapcsolat, ha csak néhány órára is.
S5: Lezárult ott valami és újra is kezdıdıdött.
K6: Nem mertem ezt így megfogalmazni, de én azt érzem, hogy hallottabb volt az
apám nekem az elmúlt években, mint most, amikor eltemettük. Sokkal jobban érzem, hogy
vigyáz rám, sokkal többet gondolok rá, és sokkal kevésbé győlik össze bennem a kese-
rőség.
S6: Fontos, hogy lesz az, hogy hogyan tudod magadban ırizni az emlékét, hogyan ala-
kul a kapcsolatod vele Te benned.
K7: Most olyan csendes ez az egész. Gyakran gondolok azért arra, hogy mi lesz így
velünk, mi lesz velem, mi lesz anyámmal? Káosz még.
S7: Gondoltál már arra, hogy mi segítene a rendezgetésben?
K8: Talán, ha leülnénk anyámmal beszélni, csak...
S8: Nehéz ez neked…
K9: Félek, hogy mi jönne ki ebbıl: ülnénk és bıgnénk, szidnánk apámat, röhögnénk
az egészen, mindenrıl beszélnénk csak a lényegrıl nem. Hm… Igazán ettıl az utóbbitól félek
a legjobban, gyakran ez történt, amikor mi beszélgettünk.
S9: Sokszor végig játszottad már ezt a fejedben.
K10: Talán már túl sokszor is, lehet, hogy már ezért nem merek belevágni. Lehet,
hogy kicsit még várok vele, most itt van a suli, a vizsgák. Kérek vizsgaidıszak hosszabbítást,
hogy minden meg legyen. Le akarok vizsgázni mindenbıl megígértem apámnak, hogy meg-
csinálom ezt a félévet, azután majd meglátjuk ezt a beszélgetést.
S10: Ez azt is jelenti összességében, hogy felállítottál magadban egy tervet?
K11: Igen, most ez ad valami biztonságot, hogy tudom, hogy mit szeretnék.
Reflexió:
Amikor megláttam a klienst, akkor azonnal megrendültem, hogy egy olyan esemény
történt, amirıl nem is beszéltünk. Az elsı néhány perc után az is világossá vált, hogy a kliens
számára az egyetlen hely, ahol most a veszteségérıl hangosan beszélhet. Emellett éreztem azt
is, ahogy a kliens gyakran figyel rám, hogy mennyit mondhat el. Ez nagyon új volt nekem, azt
éltem meg, hogy nem csak én vagyok a felelıs a beszélgetéseken történtekért, hanem együtt
55
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
tesszük meg lépéseket. Valami egészen új dolog volt ez számomra, valamilyen új kapu nyílt
meg a segítıkapcsolatban és valami újat láttam meg a segítı munkában.
Búcsú.
Az utolsó leírt beszélgetés után a vizsgaidıszak végig heti rendszerességgel találkoz-
tunk. Minden alkalommal az aktualitások mellett beszéltünk az édesapjáról. A klienssel a be-
szélgetés után sem szakadt meg végleg a kapcsolat, mert az iroda egyéb rendezvényeire rend-
szeresen eljárt és aktívan részt vett.
Összegzés:
A bevezetıben már említettem, hogy nagyon fontos beszélgetés volt ez számomra és
természetesen a kliens számára is. Közös útkeresés volt ez mindkettınkek. A kliens az édes-
apja halálával egy új utat talált önmagához. Az édesapja halála felébresztette az önmaga iránt
érzett felelısséget. Bennem pedig valami új utat nyitott az iránt, hogy ez munka egy nagyon
komoly feladat. Párhuzamként azt fedeztem fel a beszélgetések során, hogy a felelısség érett
meg mindkettınkben, igaz más-más kérdésben.
A segítıkapcsolat a kezdeti „ez is egy lehetıség” a problémára állapotból egy nagyon
komoly bizalommal teli megtartó háló lett a kliens számára. A saját oldalamról pedig kiemel-
ném azt a párhuzamot, hogy mögöttem is egy komoly szakmai megtartó háló volt a beszélge-
tések alatt. Ennek a biztonsága adta, hogy kísérni tudjam a kliens történetét. Ráláttam arra a
mőködésemre, hogy mennyire kell figyelnem és bíznom a kliens önmegtartó erejében és ezt
mennyire lehet a segítı folyamatba kamatoztatni. Fontos volt számomra az is, hogy ez az elsı
igazi alkalom volt, amikor a saját élettörténetem egy része –nagyapám halála- megérintıdik.
Mennyire fontos is az, hogy a magam önismeretében hol állok a veszteséggel és a halállal,
ezek feldolgozásával, mennyire együtt mozog az önismeret és a segítımunka.
e) Jegyzıkönyvek: Tevékenységkísérés
Tevékenységkísérés 1.
A jegyzıkönyvben szereplı kliens 21 éves, középmagas, csinos, ápolt külsejő, dús
göndör hajú lány. Testtartásával eleganciát és nıiességet próbál sugározni, ennek ellenére
érezhetı egyfajta tini lányos koordinálatlanság. Tekintete nyílt, a beszélgetés közben általában
tartotta a szemkontaktust, de idınként hosszabb idıre egy tetszıleges pontra fókuszálva be-
szélt. Beszéde tiszta, de nagyon halk, gyakran elcsuklott a hangja, a mondat szerkezetei pon-
tosak, gesztusai visszafogottak. Barátnıje kísérte el, de korábban már érdeklıdött a lehetısé-
gekrıl (többször benézett a segítıszolgálathoz, hogy van bent – a kliens mesélte el).
Az elsı találkozás alkalmával nagyon izgatott volt, a hangja gyakran megremegett be-
széd közben. Érezhetı volt, hogy a probléma nagyon régóta feszíti és most kitört belıle.
Hosszasan mesélte a családjában uralkodó állapotokat és történéseket. Szeretné megoldani a
szülei problémáit vagy valahogyan megszabadulni az otthoni állandó feszült légkörtıl, ami
megkeseríti a mindennapjait. Szeretne elköltözni, de még soha nem csinált semmit a szüleitıl
függetlenül és nem tud most senkihez fordulni, akivel csak megoszthatná a félelmeit, dilem-
máit. Vannak barátai, de nem akarja ıket a családi gondokkal terhelni, mert szégyelli, hogy
így élnek.
Manifeszt probléma: a szülık folyamatos veszekedése miatt nem tud koncentrálni a

tanulásra, nincs bátorsága elköltözni otthonról, mert a szülık bármikor esetleg bántalmazhat-
ják is egymást, ha ı nincs ott.
56
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Látens probléma: a szülıkrıl való leválás folyamatának megélése, a saját életvitel ki-
alakítása, autonómia törekvés és az ezzel kapcsolatos félelmek, továbbá ki is vagyok én a szü-
leim nélkül?
Szerzıdéskötés.
A problémakörök megfogalmazása után abban állapodtunk meg, hogy felmérjük a le-
hetıségeit, és a változások által kialakuló új élethelyzetek hatásait. Tisztázzuk azokat a di-
lemmákat, amelyek az autonóm életvitellel kapcsolatban adódnak. Négy alkalmat jelöltünk
meg a találkozásra, kétheti rendszerséggel, 50 percben. A beszélgetések helyszíne az egyete-
mi életvezetési tanácsadó iroda.
A második alkalom elején megjelent egy bizonyos szintő indulatáttétel. A beszélgetés

azzal kezdıdıt, hogy İ érti, hogy a beszélgetések róla szólnak, de neki nagyon furcsa volt,
hogy nem tudja, hogy kivel beszélget, és hogy nem tud róla semmit. Az elmondottakkal kap-
csolatos érzések feltárásakor kiderült, hogy az édesapjával kapcsolatban éli meg folyamato-
san, hogy nem tud semmit róla, és csak İ beszél. Ez az esemény sokat segített abban, hogy
újra tisztázzuk a beszélgetés kereteit, emellett egy bizalmi légkört is teremtett közöttünk. Ezt
követıen összefoglaltam az elızı alkalom fontosabb gondolatait, amelybe spontán belekap-
csolódott az azóta megérlelt érzéseivel, így folyt át a beszélgetés menete a további kérdések
tisztázásba: otthoni életmód, szülıkkel való együtt lét alternatívái, külsı segítség bevonása,
tanulmányi problémák, anyagi nehézségek.
Gyakran megrendült a saját helyzetén, elesettséget fogalmazott meg: „Még soha nem
döntöttem egyedül semmiben, ez az elsı alkalom”.
Érveket és ellenérveket hozott fel a szülıktıl való elköltözéssel kapcsolatban, mint
egyetlen lehetséges módja annak, hogy az otthoni feszült légkörbıl kilépjen. Nyilván való vált
számára, hogy az otthonról való elköltözésben édesanyja, aki korábbi „szövetségese” volt az
apával szemben, nem fogja támogatni. Így csak magára számíthat, neki kell megfogalmazni és
megbeszélni az igényeit a szüleivel. Önmagának kell bizonyítania, hogy hatékonyabban tud
tanulni, jobban tudja ápolni a kapcsolatait, fent tudja tartani magát.
A beszélgetés alatt gyakran nagyon zaklatott volt, többször hosszasan idızött egy-egy
kérdéskör körül. Ekkor vagy sőrítéssel, vagy összegzéssel segítettem a tovább lépésben. A
bizonytalansága csak nehezen oldódott.
A beszélgetésben fontos volt számomra, hogy tisztázni tudtuk a beszélgetés kereteit és
a korábbi alkalommal megkötött szerzıdésünk valóban megkötıdött.

A harmadik alkalomra teljes összetörtséggel érkezett. Az utolsó találkozást követı hé-
ten, amikor eldılt benne, hogy elköltözik és ezt el is mondja a szüleinek, akkor az édesapa
spontán „családi megbeszélést tartott”, ahol türelmet és megértést kért a családjától, betegsé-
gére és esetleges közeli halálára hivatkozva (nincs alapja-kliens elmondása alapján). Továbbá
hangsúlyozta a család egységének fontosságát. A kliens a történtek elbeszélése kapcsán teljes
kétségbeesést és önvádat fogalmazott meg saját magával kapcsolatban. A történtek miatt tel-
jesen elbizonytalanodott, nem merte elmondani a szüleinek, hogy el akar költözni otthonról,
nem akarja az apja halálát okozni.
Fontosnak tartottam, hogy a benne lévı félelmeket és az ehhez kapcsolódó érzéseket
mondja ki és tegyen prioritási sorrendet, hogy mi az ami legjobban nyomasztja.
57
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Az apja befolyásolásával szembeni tehetetlenséget emelte ki, azt hogy bármelyik pil-
lanatban bármi történhet az apa részérıl, amiben vagy İ, vagy a család többi tagja sérül meg.
Ezt követıen abba az irányba indultunk el, hogy melyek azok az érzések, amelyek meg tudják
védeni ıt ebben a helyzetben. Az érzések verbalizációja oldotta a feszültéségét.
A találkozásaink talán legnehezebb alkalma volt. Az apa váratlan bejelentését a kliens
erısen misztifikálta, olyan ráérzésnek (visszatartó erı) élte meg, ami bármikor eldöntheti,
mindenre kihatóan befolyásolhatja az ı jövıbeli sorsát.
A beszélgetésben nagyon megéltem a kliens kiszolgáltatottságát, nehéz volt mint tenni
a helyzettel. Fontos volt megélni, hogy a kliens terhe, hogyan nehezedik rá a kapcsolatra. Vé-
gül is ebbe a szálba kapaszkodtam és jeleztem vissza, hogy milyen erı és teher van ebben a
helyzetben és milyen lehetıségeket vázolt már a korábbi alkalommal ezek csökkentésére.
Erre az alkalomra már nagyobb magabiztossággal érkezett. Keresett albérlet lehetısé-

geket és már kettıt ki is választott magának. Emellett beszélt a szüleivel is az elköltözésrıl,
elmondta az érveit, amit végül a szülık részben elfogadtak, és nem akadályozzák meg az el-
költözést. Ezt nagy sikerként élte meg, de emellett olyan feladatnak, amiben nagyon meg kell
felelnie a saját maga elvárásainak. Itt próbáltam oldani és jól körbe járni, hogy mi az a pontos
változás, amit meg szeretne élni ebben az új helyzetben.
Ezen az alkalmon fontos volt, hogy kilépett a korábbi nagyon tartós tehetetlen
helyzetébıl. Többször mosolygott, izgatott volt az új helyzetek, lehetıségek miatt. Elindult a
változás, megérlelıdött a kliensben annyira a helyzet, hogy döntést tudott hozni és annak a
megvalósítása fontos lett számára.
A segítés folyamatában azt éltem meg, hogy továbbra is a teljesen nyugodt, támogató
légkört kell biztosítanom.
A szerzıdéskötést követı negyedik alkalom
Az alkalomra, fáradtan, de a korábbi alkalmakhoz képest kiegyensúlyozottabban érke-

zett. A találkozást megelızı napon költözött el a szüleitıl. Az új helyen egy vele hasonló ko-
rú fıbérlıvel lakik együtt. Saját szobája van, ahol lehetısége nyílik az elvonulásra, tanulásra.
A következı lépésként a saját életvitelének helyes kialakítását fogalmazta meg, azok-
nak a napi rutinoknak a kialakítását, ami már nem a szülıhöz igazodik. Újra elıjöttek félel-
mek és bizonytalanságok, de ezt most nem teherként, erıs lehúzó hatásként élte meg, hanem
olyan feladatként, ami segíti a személyes fejlıdésben.
A beszélgetést a korábbiakhoz képest fesztelenebb és nyugodtabb hangulat jel-
lemezte.
Sikerült összegezni a megtett utat, örülni a jelennek. A zárás kapcsán megfogalmazta
az igényét, hogy szeretné folytatni a megkezdett önismereti munkát, mert a személyes kapcso-
latteremtı képességében lát hiányosságokat. Ez alapján a csoportban történı önismereti mun-
kát javasoltam, amit átgondol, és a jövıben jelzi, hogy mennyire elkötelezett ez irányban.
Összegzés:
A beszélgetések során sikerült egy olyan miliıt kialakítani, amiben nagy biztonságban
érezte magát a kliens. Egy fontos élethelyzeten való átkísérés történt, amely magával hozhatja
a személyes autonómia törekvéseinek kiteljesedését.
A szerzıdésben foglalt kereteket megközelítıleg sikerült tartani, idıbeli túl csúszás
történt a szerzıdéskötést követı második alkalomnál és a zárásnál.
58
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A beszélgetés folyamán fıleg facilitáló szerepben voltam, kisérve a kliens elıre hala-
dást a saját döntéseiben. Nagyon figyeltem arra, hogy a beszélgetések alatt semmi olyan ver-
bális vagy nonverbális jelzést ne adjak, ami befolyásolná a döntésben. Bár ez a kérdés felveti
azt, hogy az mennyire befolyásolás, hogy a saját döntését kellett megszülnie.
Tevékenységkísérés 2.
A jegyzıkönyvben szereplı kliens 36 éves, középmagas, ápolt külsejő, világos egye-

nes hajú, csinos, de testén és arcán látszik, hogy négy gyermeket hozott a világra. Testtartásá-
val eleganciát és nıiességet sugároz, nagyon karakteres. Tekintete nyílt, a beszélgetés közben
általában tartotta a szemkontaktust, de idınként hosszabb idıre egy tetszıleges pontra fóku-
szálva beszélt. Beszéde tiszta, a hangja lágy, néha légies, álmodozó, a mondat szerkezetei
pontosak, gesztusaival jól követte a mondani valóját.
Korábban biológia – német szakon szerzett diplomát, tanított. Két gyermek iskolás, a
két kisebb óvódás. A második gyermek születésekor kezdte el a jogi egyetemet, hogy kvalifi-
káltabb munkaerıként térjen vissza a munkaerıpiacra. Férje a családfı eltartója középfokú
végzettséggel rendelkezik, jól keress. Egy kiemelt üdülı központként nyilvántartott alföldi
faluban élnek.
A bejelentkezı találkozás alkalmával nagyon fáradt volt, a hangjában kimerültség jól
ki hallható.
Manifeszt probléma: félév múlva újra munkába kell állnia, de nem tudja pontosan
mit akar csinálni. Utolsó esélynek gondolja az életében és szeretne jól dönteni, ehhez kért
segítséget.
Látens probléma: értékválság. Nem tudja önmagát elhelyezni saját környezetében,
nem érzi, hogy értékelnék azt a tudást, amit megszerzett a gyerekek nevelése közben. Kom-
munikációs zavar és gátak közte és a férje között
.
Szerzıdéskötés.
A problémakörök megfogalmazása után abban állapodtunk meg, hogy összeszedjük
azokat a célokat, amelyeket el szeretne érni a jövıben, a jövıbeli munkahellyel kapcsolatos
elvárásokat, illetve a megszerzett készségeket, kompetenciákat. Ezekhez kapcsolódóan
A beszélgetések helyszíne az egyetemi életvezetési tanácsadó iroda. Az idıkeretekben
öt alkalmat beszéltünk meg, háromheti rendszerességgel. (A három heti találkozásoknak az
oka, hogy levelezıs hallgatóról van szó, és konzultációi háromhetente vannak. Az ülések kö-
zötti nagy idıbeli távolságok nehézségeire felhívtam a figyelmét, de nem tudtunk jobb meg-
oldást találni, minthogy kipróbáljuk).
A beszélgetés alatt gyakran nagyon fáradtan, de motiváltan beszélt, többször hossza-

san idızött egy-egy kérdéskör körül. Érezhetı volt, hogy küzd az energiájával és a probléma
megfogalmazásával. Fıként a családi élethelyzetét jártuk körül. A szők családi környezetét és
azt a falusi közeget, ahol most a mindennapjait éli. Fıként a gyerekeirıl és tanulmányairól
mesélt. Ez a két tevékenység „sikeres” ellátása a legfıbb célja. Nagyon bizonytalan, hogy
miként fog visszatérni a munkaerı piacra. Azt a céget, amelyiktıl elment gyermekeket szülni
hat évvel ezelıtt, azóta többször eladták és átszervezték. Bizonytalan, hogy miként lehet egy-
általán oda visszakerülni.
59
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A beszélgetésben fontos volt számomra, hogy egy olyan miliı alakuljon ki, ahol meg-
tud pihenni és le tudja tenni a hétköznap fáradalmait. Az elsı alkalom tehát a bizalmi légkör
megteremtését szolgálta, nekem személyesen nagyon fontos volt, hogy kialakul –e közöttük a
kapcsolat, mivel nálam legalább 10 évvel idısebb, élettapasztaltabb gyermekeit nevelı édes-
anyával még nem beszélgettem.
Ez az alkalommal a munkába állással kapcsolatos személyes kihívásokat tisztáztuk. A

beszélgetés egy nagyon érdekes síkon indult el. A kliens a legnagyobb nehézségnek a felnıtt-
séggel kapcsolatos kihívásokat nevezte meg. Nem tudja, hogy felnıtt-e vagy legalábbis me-
lyek voltak azok az események, amelyek felnıtté tették. A beszélgetés során mégis megtalálta
azokat a csomópontokat, amikor is a felnıtté válás állomásai tetten érhetık voltak. Konklúzi-
óként mégis azt fogalmazta meg, hogy a gyerekek felnevelése valóban egy felnıtt dolog, csak
a „munka” és a „pénzkeresett hiánya” teszi ıt gyerekké.
Társadalmi értékvesztettségét nagyon erısnek érzi. Nem tud megfelelni.
Mivel legközelebb 3 hét múlva tudtunk találkozni arra kértem, hogy próbálja az érin-
tett területet még átfogóban átgondolni és rögzíteni is az saját elmélkedés alatt született gon-
dolatokat és a kapcsolódó érzéseket.
A kliens nagyon – nagy intenzitással merült bele a személyes történeteibe és az ese-
ményekhez kapcsolódó érzések elmondásához.
Nagy figyelmet követelt tılem, hogy bele tudjak helyezkedni az érzés kavalkádjainak
világába. Igyekeztem jelezni a megosztott érzések intenzitását és mélységét. A történésekhez
kapcsolódóan elmondható, hogy a kliens végtelenül csapongó volt, többször kellett összegzé-
seket tenni a beszélgetésbe, hogy tisztábban láthatóvá váljon, hogy mirıl is beszélt és hogyan
kapcsolódik az szerzıdésben megfogalmazottakhoz.
Ezen az alkalmon jelentıs volt, mivel kilépett a korábbi beszőkült helyzetbıl.

Folyamatosan megfogalmazta a társadalom elvárásai és a személye teljesítı képességei közöt-
ti óriási szakadékot. Visszajelzéseimmel jeleztem, hogy túl nagy térben mozog, a beszélgetés
keretein túl lép a társadalmi probléma megoldása, így sikerült elérni, hogy elkezdett azokra a
feszültség gócokra fókuszálni, amelynek változtatására kompetenciája van.
Ekkor fogalmazta meg, hogy nagyon nem érzi magát jól a lakóhelyén, nincs olyan
szellemi közeg, ami ıt inspirálná, vagy legalább is jelezné, hogy elismeri teljesítményét. Ezt
követıen tovább tudta szőkíteni a kört és jutott el oda, hogy igazából a családja elvárásainak
nem tud megfelelni:
- a gyerekekre nem jut annyi idı, amennyit szeretne,
- a férje jelezte már, hogy elég az ön megvalósításból és „személyiség fejlesztısdibıl”,
szeretne végre anyagi gyarapodást is látni, ha már ennyit tölt tanulással.
Többször meglepıdött azon, hogy mekkora összekuszálódottság van benne, és hogy ki
kell mondania, mert tényleg csak maga körül forog. Elindult a változás, megérlelıdött a kli-
ensben annyira a helyzet, hogy valóban elkezdjen foglalkozni a problémájával.
A segítés folyamatában azt éltem meg, hogy fontos volt, és a kapcsolat is elbírta már a
konfrontációt. Ha nem alkalmaztam volna, akkor nem lépett volna ki a „gonosz társadalmi
jelenség magyarázatából”.
Sikerült végre fókuszálni a problémát: nem a végcélokkal van a gond, hanem a kiindu-
ló alap is bizonytalan. Az elmúlt idıszak valós visszajelzéseinek a hiánya miatt.
60
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Összegzés:
A beszélgetések még nem értek véget a jegyzıkönyv megírásakor, így az idáig megélt
tapasztalatokat tudom összegezni.
A szerzıdésben foglalt kereteket megközelítıleg ez idáig sikerült tartani. Nem jelent
túl nagy problémát a szokásostól eltérı, hosszabb kihagyás a beszélgetések között. Sıt azt
látom, hogy mivel nincs krízis helyzet, így a nagyobb idı távolságok elmélyültebbé, megérle-
lik a valós problémához való eljutását, a kliens önmagára figyelésnek képességét. A jövıben
még két alkalommal találkozunk elıre láthatólag elegendı lesz ahhoz, hogy tisztábban lássa
az elıtte álló feladatokat és hozzá szükséges személyes kompetenciákat.
61
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A keresztény lelkigondozói beszélgetés

5. Istenkép – emberkép – lelki egészség
1. A keresztény lelkigondozói beszélgetés

A mai emberrıl – hol pozitív, hol negatív értelemben – megállapítják, hogy „szerfölött
vallásos” – ahogyan Pál apostol látta annak idején Athén polgárait.45 Olyan vallásosság ez –
igen gyakran -, amely sokféle „istennek” állít oltárt. Nem csupán a pénz, az élvezetek imáda-
táról van szó. Szóhasználatában lépten-nyomon „imádja” ezt vagy azt az ételt, mősort, zene-
számot, vagy éppen elıadót. Fogalmi zavarok egész sorával találkozunk. Mindezt tetézi (vagy
éppen ebbıl következik?) az a különös ellentmondás, hogy ha „tudományosságról” van szó,
akkor abszolút biztonságot érez (vár el), önmaga dolgaiban pedig telve bizonytalansággal éli
napjait. A vallási tételekkel szemben bizonytalan, máskor pedig nem engedi magához a tisztá-
zó ismereteket: eltelt önmagával, „jól informált” – különösen az egyházzal kapcsolatban. A
tömérdek információ elhiteti az emberrel, hogy ı „jobban tud” mindent, holott ezek
félismeretek, ill. pillanatnyi szellemi élmények, amelyeknek tudományos értéke alig éri el a
dajkamesékét. A lelkigondozás gyakorlatában többször találkozunk olyan személyekkel, akik
összeolvastak (és hallgattak) indiai bölcsességet, ezoterikus elıadásokat és részt vettek „spiri-
tuális” szeánszokon, varázserejő kristályokat és talizmánokat hordanak. Megjelennek lelki
tanácsért: szabadulni akarnak valamitıl, és valóban látszik, hogy hatalmas terhet cipelnek
magukkal. A keleti atyák kifejezésével élve az „ész jólétének” terhétıl szenvednek. A keresz-
tény lelkigondozás, gyógyító szolgálat – az egyház ısi hagyományait figyelembe véve – két
alapfeltétellel indul.
Az elsı feltétel a szegénység. Szent Niketász Sztethatosz szerint a szegénység nem az
anyagiak nélkülözését jelenti csupán, hanem az „ész jólétének” megtagadását is.46 Az „ész
jóléte” éppen azoknak a „vallási” és erkölcsi berögzüléseknek a béklyója, amelyet az ember
neveltetése, környezetének elvárása során magára aggat, s amely hatására kialakít önmagában
egy biztonságot és békét (szerencsét) szolgáló istenképet: teremt magának – önmaga képére
és hasonlatosságára – egy istent, akitıl megválását várja. Az életvitelünk egyfajta „tudást”
jelent, amelytıl nem könnyő megszabadulni. A gyógyulásnak éppen azért az elsı feltétele,
hogy az ember megszabaduljon attól a „tudástól”, amelyre a test szerinti életében tett szert. Ez
a tudás érzékeink, érzéseink, szenvedélyünk kielégülését jelenti. Igen gyakran keveredik va-
lamiféle filozofikus eszmefuttatással, sıt az ember szinte kinyilatkoztatás-szerő állapotként
fogja fel, amely önteltté, fellebbezhetetlen önelégültséggé fajul.
A második feltétel a gyógyuláshoz az atyák szerint az igazi bőnbánat. „Az igazi bőn-
bánat Isten teremtetlen kegyelmének belépése az ember szívébe; felégeti a szenvedélyeket és
az embert a kinyilatkoztatás hordozójává teszi.” 47 A lelkigondozás részleteiben látjuk
mindennek a gyakorlati megvalósítását. Annyit már most megjegyzünk: a helyes istenkép
kialakítása nélkül az ember könnyen beleszédül önmaga nyomorúságának örvényébe! A bőn,
a rossz szemlélése még soha senkit nem tett jóvá, egészségessé, hanem gyötrıdı szerencsét-
lenné. A bőn tagadása legalább ilyen felelıtlen és álmegoldás.
A korábbiakban a lelkigondozásnak ún. „terápiás” változatáról szóltunk. A keresztény,
vagy lelkipásztori lelkigondozásnak van egy sajátos dimenziója: az Istennel való helyes kap-
45
ApCsel 17,22.
46
VLACHOS (2002), 48.
47
U. o. 48.
62
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
csolat kialakítására törekszik. Ennek jelentését Heije Faber írására támaszkodva foglaljuk
össze.48
A lelkigondozói kapcsolat struktúrájának és néhány gyakran elıforduló nehézségének

megvilágítására Carl R. Rogers szerinti beszélgetésvezetési „technikáját” használjuk fel.
Rogers ui. nem rendszerelméletet alakított ki, hanem egy sajátos eljárási módot, amely a tera-
peuta és a kliens közötti jó kapcsolat kialakításának segédeszköze. Tehát Rogers figyelmének
középpontjában a kapcsolat áll: a pszichoterapeuta figyelme, nyitottsága, bizalma és szeretete
az egyik oldalon, s a páciens reakciója a másikon.49 „A konzultációs kapcsolat, amely a kon-
zultáns elfogadó melegsége révén, bármiféle korlátozás vagy személyes kényszer nélkül lehe-
tıvé teszi a kliens számára érzéseinek, attitődjeinek és problémáinak legteljesebb kifejezését –
írja Rogers a saját módszerérıl. Majd így folytatja: „A teljesebb emocionális szabadságnak
ebben a sajátos megtapasztalásában, jól meghatározott keretek között lehetıvé válik, hogy a
páciens olyan szabadon ismerje és értse meg pozitív és negatív impulzusait és képzeteit, mint
semmilyen más kapcsolatban”.50
A pasztorális lelkigondozást nem kívánjuk a terápiás „konzultációra” (counseling)
szőkíteni, azonban felhasználhatjuk ezeket a felismeréseket, tapasztalatokat a segítı beszélge-
téseink folyamán. Rogers módszerének legalapvetıbb követelménye, hogy a terapeutának
„non-direktívnek” kell lennie a pácienssel való kapcsolatában. Tehát kerülni kell azt a gyak-
ran alkalmazott – elhibázott – eljárást, amelyben a terapeuta „diagnosztizálja és interpretálja a
tüneteket”. Rogers elutasítja azokat a terápiás kapcsolatokat, amelyben a terapeuta a tanácské-
rıt „páciensként” és tárgyként kezeli. Ugyancsak elutasítja a moralizálást vagy a dogmatiz-
must: a tanácskérınek felelısnek kell maradnia saját életéért.51
1. A pasztorális lelkigondozás sajátosságai

a) A lelkigondozó
A keresztény, vagy pásztori lelkigondozásnak van egy sajátos dimenziója: az Istennel
való helyes kapcsolat kialakítására törekszik. Ez nem más, mint annak a belsı elfogadását,
hogy a tanácsot kérı személy Isten fényében áll. Ennek jelentését Heije Faber írására támasz-
kodva foglaljuk össze.52 Bibliai szövegekre támaszkodva világítjuk meg a lelkigondozás je-
lentését és az abban érvényesülı alapvetı szempontokat:
- „Elközelgett az Isten országa. Tartsatok bőnbánatot!” (Mk 1,15)
- Jeremiás próféta prédikációja az Úr házának kapujában: „Halljátok az Úr szavát,
Juda népe; mindnyájan, akik beléptek e kapukon, hogy az Urat imádjátok! Ezt üzeni a Sere-
gek Ura, Izrael Istene: Javítsátok meg utaitokat és tetteiteket, akkor majd veletek lakom ezen
a helyen.” (Jer 7, 2-3)
48
Heije Faber – Ebel van der Schoot: A lelkigondozói beszélgetés lélektana. Családsegítés, mentálhygiéné, mód-
szertani füzetek III. HÍD Kiadvány, Budapest, 1990. A Füzet két tanulmányt tartalmaz, külön-külön a két szerzı-
tıl, de külön cím nélkül. Ezért a tanulmányokat a szerzık nevére hivatkozva idézzük: Faber (1990), ill. Schoot
(1990).
49
C. R. Rogers a klinikai pszichoterápiás foglalkozás keretében fogalmazza meg észrevételeit, és nem
pasztorális szempontból. Ezért nála a páciens egészségérıl, nem pedig az Istenhez való viszonyáról van szó.
Faber (1990), 20)
50
C. R. Rogers: Counseling and Psychoterapy, Boston, 1942, 113. Idézi: Faber (1990), 20.
51
„Majd én megmondom, hogy mit kell tennie! Én az ön helyében ezt tenném. Stb.” A tanácskérı szerepét,
felelısségét nem szabad átvenni.
52
Heije Faber – Ebel van der Schoot: A lelkigondozói beszélgetés lélektana. Családsegítés, mentálhygiéné, mód-
szertani füzetek III. HÍD Kiadvány, Budapest, 1990. A Füzet két tanulmányt tartalmaz, külön-külön a két szerzı-
tıl, de külön cím nélkül. Ezért a tanulmányokat a szerzık nevére hivatkozva idézzük: Faber (1990), ill. Schoot
(1990).
63
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
- Az Úr vigasztaló üzenete, amit Izajás 40. fejezetében olvasunk: „Vigasztaljátok meg
népemet, vigasztaljátok meg!” – ezt mondja Istenetek. „Szóljatok Jeruzsálem szívéhez és ki-
áltsátok oda neki: Véget ért szolgaságának ideje, bocsánatot nyert gonoszsága, hiszen kétsze-
resen sújtotta az Úr keze minden bőnéért.” (Iz 40,1-2)
A bibliai szövegek a lelkigondozás három területét jelentik: felszólítás a megtérésre,
figyelmeztetés, a megbocsátás és vigasztalás ígérete.
A valódi lelkigondozásban a segítı próféta vagy lelkipásztor, aki számára a másik (a
segítséget kérı) nem tárgy, akit megítél, hanem személy, akihez mint felelısségteljes partner
beszél, megszólít. A „megszólított” szabadon döntheti el, hogy hallgat-e a szóra vagy elutasít-
ja azt. A próféta tehát feltárja Isten útját, de a nép (a segítségért, tanácsért hozzá forduló sze-
mély) választ, hogy akar-e ezen az úton járni, vagy sem. A próféta nem meggyız, hanem hir-
det. A prófétai vagy a lelkigondozói kapcsolat tehát személyes kapcsolat. A próféta (pásztor)
nem mindentudó, mindenhez (jobban) értı, aki „felülrıl diktál”, parancsol, intézkedik, hanem
az, aki teljesen együtt él a többiekkel.53 A lelkigondozói beszélgetés mindig egyén és egyén
közötti kapcsolat szintjén mozog. A tárgyiasítás egyik veszedelmes formája az, amikor „ezzel
az esettel már találkoztam”, s személytelenül beskatulyázzuk az illetıt. Ilyenkor a segítı már
nem arra figyel, mai a másik sajátos „hangszíne”, hanem az adandó (sablonos) válasz
A diagnózis és interpretáció magatartását Rogers alapjában utasítja el. Azonban itt egy
kiegészítésre szorul Rogers aggodalma. Egyrészt elkerülhetetlen ugyanis, hogy a segítı lelki-
pásztor ne alkosson véleményt az elıtte lévı emberrıl. Másrészt a diagnózis és az értelmezés
bizonyos, a pszichoanalitikus terápiában alkalmazott módjára szükség van, használatuk azon-
ban a pásztori lelkigondozásban nem játszhat lényeges szerepet.
b) Moralizálás
Fentebb már említettük, hogy a pásztori (de a terapeuta is) magatartásban kerülni kell
a „moralizálást”. Rogers ezen „az ügyfélrıl bizonyos típusú értékelı (morális) ítélet magatar-
tást” ért: „a terapeuta funkciója nem íz ítélkezés, hanem a kliens alapvetı motivációjának tisz-
tázása és tudatosítása”.54 Az ítélkezés esetén a másik személy úgy érzi, hogy a lelkipásztor
nem mellette, hanem vele szemben áll, és ezáltal elutasítja ıt, tárgynak tekinti. Másként fo-
galmazva: hogyan képviselje a lelkisegítı az evangéliumot, ha nem nyilvánítja ki véleményét
az illetı magatartása felett? Használható-e itt az az orvosi magatartás, amely figyelmen kívül
hagyja a beteg személyét, s csak a betegségre koncentrál?
„Krisztus kifejezetten a bőnösökhöz, a vámosokhoz és az utcalányokhoz fordult. Nem
tett morális különbséget bőnös és nem bőnös között; ellenkezıleg, bizalmatlan a magukat
morálisan tisztának látókkal szemben. Minden esetben elfogadja bőnöst, nem azért, mert kö-
zömbös bőneivel, hanem azért, mert ıt is az isteni szeretet fényében szemléli. Isten nevének
mélyebb értelmében fogadja el ıt. Úgy tőnik, mintha a morálisan helyes cselekedetre intı páli
tanítást ellenérvként hozhatnánk fel. Azonban közelebbrıl nézve, mégsem ez a helyzet. Pál
tanítása arra emlékezteti a közösséget, hogy ık megvilágosultak és errıl nem feledkezhetnek
el. Itt Rogers nézetét kell elfogadnunk. Ha lelkipásztorként felülrıl, személytelenül ítélkezünk
a közösség tagjai felett, akkor lelkigondozásunk kudarcot vall. Elutasítjuk, ahelyett, hogy Is-
ten nevében elfogadnánk ıket. Ezáltal valamilyen morális sablonba préseljük az embereket,
53
Jeremiás: tele kínnal, bizonytalansággal. Jézus: összetéveszthetı bármelyik tanítvánnyal (az elfogatásánál meg
kell mutatni a katonáknak, hogy ıt tartóztassák le), halálfélelemmel küzd.
54
Az empátia célja, feladata is ugyancsak a másik ember indítékainak „becsületes” megismerését jelenti. Más
szóval – ítélet nélkül – felfogni az ıt mozgató (motiváló) adottságok sajátos színezetét, azoknak a személy szá-
mára való jelentését; mindezt anélkül, hogy helyeselnénk, vagy éppen elítélnénk. Nem mondhatom az illetınek:
egy ilyen kis semmiségen nem kell ennyire kiborulni. Neki az a „semmiség” egy emlék, személyes (esetleg utol-
só) üzenet hordozója lehet!
64
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
ahelyett, hogy észrevennénk problematikus magatartásukat az isteni fénnyel szemben, amely
világítani szeretne életükre.”55 Ez nem jelenti azt, hogy a moralitásnak semmi köze a hithez!
Sıt, ellenkezıleg! De azt is fontos szem elıtt tartania a lelkipásztornak, hogy mi a fontos és
mi a „specifikus” feladatunk az evangélium – és nem a törvény! – szolgáiként. A helyes er-
kölcsi magatartás feltételezi azt az értékrendet, amelyre az ember lassan, az isteni hívásra
adott válaszok hosszú során át tesz szert. Nem egyetlen elhatározás – legtöbb esetben – a
megtérés sem. A döntı elhatározást végtelen sok döntésnek kell követni, vagyis az élet sokfé-
le kihívásában érvényesíteni azt az egyetlen szempontot, amely nem egy szabály, vagy dolog,
hanem egy Személy: Isten. A keresztény élet: párbeszéd. Ez a dialógus az élet minden körül-
ményét átjárja: „akár esztek, akár isztok”... Ezt a párbeszédet mindannyian személyesen sajá-
títjuk el, és senki nem teheti meg helyettünk. Aztán még egy fontos dolog: a helyes moralitás-
ról való értelmi meggyızıdés csupán a dolgok egyik oldala! Az illetı belsı, érzelmi bizton-
sága még ettıl – igen gyakran – távol van.56 A hozzánk fordulóknak meg kell adni a lehetısé-
get, hogy ık „kerítsék” be maguknak saját szavaikkal azt a megnevezhetetlen fenevadat, ami
eddig uralta ıket. Ennek jelentısége messze nagyobb, mint ahogy azt gondolnánk! A névte-
len, meg nem nevezhetı abszolút hatalomként addig uralja az embert, míg nem ad neki nevet:
„alkoholista vagyok”, „meleg vagyok”, „győlölöm a gyerekemet” stb. Nem véletlen, hogy
Jézus megkérdi a vakot: „mit akarsz, hogy tegyek veled?” „Uram, hogy lássak!” Mondd ki,
hogy vak vagy, süket, béna.
A segítı feladata, hogy legyen kísérıje a segítséget kérınek azon az úton, amikor el-
indul, hogy valódi énjével találkozzon. Ne ítéljen, hanem jelenléte adjon bátorítást: ne félj, itt
vagyok a közelben.
c) „Dogmatizmus” és lelkisegítés
A dogmatizmus azt jelenti, hogy a másik vallásos kijelentéseirıl ítéletet mondunk, ez-
által valamiféle felsıbbrendőségi tudattal faképnél hagyjuk ıt.
F. Mauriac egyik regényében szerepel egy ilyen a „borzasztóan vallásos” típusú sze-
mély, bizonyos Brigitte asszony.Ez az – amúgy csupa buzgósággal megáldott – asszony „úgy
képzelte, hogy a Mennybéli Atya éppen olyan csavarosan gondolkodik és ugyanolyan alatto-
mos csapdákat állít az embereknek, mint jómaga”. Az említett Mme. Brigitte egy ilyen lelki
beszélgetését így jellemezte: „Képzelem, hogy mostohám mennyire élvezte a helyzetet. Pár
pillanatra megízlelte azt a gyönyört, amely igazában csupán Isten kiváltsága: mindent elıre
tudott egy ember sorsáról, aki azt hitte, újat mond, midın feltárja magát elıtte. Amellett az is
hatalmában állt, hogy eldöntse jövıjét, jobbra, vagy balra. Egy percig sem vonta kétségbe,
hogy korlátlan hatalma van Puybaraud (a hozzá tanácsért menekülı) örökké tépelıdı lelke
felett.” Mindezt tetézte egy igen álnok magatartással: „ha már sikerült valakit a kétségbeesés
örvényébe alábuktatni, akkor szívesen kihúzta belıle egy kicsit, hogy bele ne fulladjon egé-
szen.”57 A látszatsegítésnek ez – talán – a legveszedelmesebb magatartása: Isten nevében a
55
Faber (1990), 22. Az ilyen „summás” ítélet egyrészt éppen a megismerést veszélyezteti: nem tudom, hogy
valójában „mi lakik az emberben”. Másrészt lehetetlenné válik az igazi segítés legfontosabb eleme: ı maga is-
merje fel elhatározásának, cselekedetének igazi mozgatóit.
56
A régi élettel való szakítás nehézségét nem csupán annak vonzása („édessége”) jelenti, hanem a megszokott
életrend által nyújtott „biztonság” érzése, még ha az állandó veszedelmet is jelentett. Ez ellentmondásnak tőnik,
de éppen a „súlyos” eseteknél találkozunk vele. Nemegyszer a környezeti hatások sem engedik el az illetıt:
kapcsolatok („barátok”), kialakított életstílus, életszínvonal (!). Az illetı belátja, hogy amit tesz, veszedelmet
hordoz magában, életmódja ellenkezik az alapvetı emberi tisztességgel, emiatt fél, hogy Isten „megveri” ıt
szeretteiben. Ugyanakkor képtelen feladni – egyelıre – eddigi életét, kapcsolatait: ezek a barátai, ezek a bizton-
sága. „Nem vagyok kíváncsi sem véleményére, sem a tanácsaira. Nem azért jöttem. Még soha nem mertem ki-
mondani magamat, most talán. Hátha majd egyszer, akkor megint eljövök.”
57
A dılt betős rész tılem. MAURIAC, François: A farizeus. Nova Irodalmi Intézet, Budapest, 1943, 28, 32, 34.
65
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
végsı lelkiismereti konfliktusba kergetni embereket, akik minden igyekezetük ellenére képte-
lenek szabadulni kelepcéjükbıl. Sıt ezt a kelepcét, még valami „istenes” mázzal kenik be. A
dogmatizmus nem csupán a hittételekkel való dobálózás, hanem az a vallási színezető merev-
ség, amellyel Isten nevében könyörtelen követelményeket támasztunk másokkal szemben.
„Istennek ez tetszik”, „Isten ezt megköveteli”, „Isten ilyet nem tőr”, stb. Pedig tetszik neki,
tőri, már sok ezer év óta, mert szereti az embert.
Gyakran elıfordul, hogy vallási vitába keveredünk a másikkal – különösen, ha úgy
érezzük, hogy „más hitőként” igaztalan megállapításokat tesz az én vallásomról. A lelkisegítı
beszélgetés csak – esetleg értelmi síkon – adhat némi felvilágosítást vallási kérdésekben. Ez
azonban nem a legjobb alkalom a hitbeli felvilágosításra! A „hitvitává” fajuló beszélgetés
vagy elfordítja az illetıt az igazi bajainak a feltárásától, vagy éppen megerısíti ıt tévedésé-
ben. Ennek lélektani alapja nagyon egyszerő: már eleve „sebzett” emberként jön hozzánk. Ha
még hitében is legyızik (a meggyızés egyfajta sebet ejt a meggyızött személyen!), akkor
elmegy a kedve, hogy belsı világát tárogassa.
A pásztori kapcsolatban éppúgy, mint a terapeuta magatartásban meg kell hagynunk a
másik szabadságát és felelısségét saját egzisztenciájáért. A diagnózis és értelmezés révén
nem tárgyként kezeljük a másikat, hanem személyiségként állunk vele kapcsolatban. Az elfo-
gadó magatartás az elsı lépés a segítésben. A lelkipásztori segítınek tudnia kell, hogy ı
Krisztus szolgája és ez prófétai megbízatás: feladata a meghívás és kihívás.
d) A lelkigondozó „pozitív” szerepe

Eddig többnyire a terápiás kapcsolat negatív oldalát szemléltük: mit ne tegyen a segí-
tı. A segítı személy speciális feladatát Rogers módszere alapján a „visszatükrözés” szóval
szokták összefoglalni. A „reflexió” jelentése igen gazdag. Ha a terapeuta vagy lelkipásztor
nem akar „direktív” lenni, „hanem a másik mellett akar állni úgy, hogy annak az legyen az
érzése, hogy szívbıl, teljes egészében elfogadják és megértik, akkor ezt úgy érheti el, ha az
illetı számára újra fogalmazza az önmaga által gyakran homályosan észlelt és kifejezett el-
lenállással fogadott érzéseit.”58
Faber gyermekkorunkban elıforduló olyan eseményre utal, amikor úgy álltunk valaki
elıtt, hogy nem tiszta a lelkiismeretünk, bőntudatunk volt, vagy féltünk valamelyik tanártól vagy
szüleinktıl. „Szemlesütve hallgattuk az illetıt, aki csak ennyit mondott: ’Nem voltál tisztességes,
sajnálod a történteket, de félsz, hogy dühös vagyok.’ Egyszerre csak megéreztük, hogy valaki
megértett bennünket elhagyatottságunkban és éppen ezáltal nem hagyott magunkra. Az illetı nem
tett mást, mint visszatükrözte a bennünk alig megfogalmazható érzést.
A visszatükrözés tehát az, amikor egy számunkra homályos érzést valódi, egyúttal
azonban távolságtartó együttérzéssel „visszatükrözték”. Nem fogalmazható meg pontosan, mi
történt velünk abban a pillanatban, de ily módon és abban a kapcsolatban elejtettük azt az
igényünket, hogy védekezzünk vagy mentegetızzünk; mertünk szembesülni a hibáinkkal és
azokat elismerni, sıt szükség esetén még ki is mondtuk ıket. Ezzel segítettek, hogy ne gyer-
mekként, hanem „felnıttként” reagáljunk, mint akik felelısek tetteikért. Rogers terápiájának
lényegét éppen ebben látja: „A terápiás tapasztalatban saját motivációnkat, zőrzavarunkat,
ambivalenciánkat, érzéseinket és képzeteinket a másik segítségével az érzelmi komplikációk-
tól mentesen, pontosan megfogalmazva észlelhetjük, saját magunkat objektíven látjuk. Ez
elıkészíti az utat ahhoz, hogy mindezeket az elemeket önmagukba integráljuk, mivel most
már világosabban észleljük ıket. Így segít önmagunk újjászervezésében és viselkedésünk na-
gyobb fokú integrációjában.”
2. A segítıbeszélgetés lehetıségei
58
Faber (1990), 23.
66
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Felpörgetett ritmusú világunk jelensége a „telebeszélni a másik fejét”: a reklámok és

hírek bemondói elképesztı gyorsasággal beszélnek, nem engedik gondolkodni és megnyílni a
másikat.59 A személyes konfliktusok forrása a másik meghallgatásának hiánya: a másik még
el sem mondta a gondjait, máris kész vagyok a válasszal („megoldással”).
Minden segítségnyújtás elemi feltétele a másik meghallgatása: alkalmat adni neki,
hogy kibeszélje magát. Igen gyakran ez a „beszédes csend” a másik részérıl azt a légkört biz-
tosítja, amelyben a gondokkal küzdı rendezni tudja gondolatait. A gondok megfogalmazás,
kimondása az események és a kiváltott érzések, az ok és okozati összefüggések átláthatatlan-
nak tőnı zavarában segít átlátni a szövevényeket. A kibeszélés segít szert tenni bizonyos tá-
volságtartásra: a kudarc, veszteség nem jelenthet bennünket, nem vagyunk azonosak egy hi-
bánkkal, becsapottságunkkal éppúgy, mint elkövetett ballépésünkkel. Nem a felelısséget vet-
jük le, hanem a bennünket elvakító érzelmek (harag, győlölet, kétségbeesés, önmagunkkal
való meghasonlás) lebénító hatása alól vonjuk ki magunkat.
„Egy ilyen beszélgetés közben néha a másikból érzelemhullám tör ki. A lelkésznek
azonban távolságot kell tartania és nem szabad megengednie, hogy a másik magával ragadja
érzéseivel. (…) Elsısorban nem a feszültségek lereagálásáról és nem is az érzelmi terhétıl
való szabadulásról van szó. Ennél sokkal több történhet. (…) A kibeszélés végén szükséges,
hogy a lelkipásztor és a beszélgetıpartner közösen kíséreljék meg a nehézségeket Isten fényé-
ben átgondolni, ezzel Isten elé járulni, talán imádság formájában. Ha megelégszünk annyival,
hogy a másiknak alkalmat adunk önmaga feltárására, az ugyan értékes lehet számára, de nem
elegendı, azért ne hagyjuk el a lelkigondozást sem.”60
Az elsı beszélgetés alkalmával a segítınek nem feltétlenül kell „mindent” megtudnia”
a páciensrıl. A részletekbe menı kérdezgetés faggatózásnak (kíváncsiságnak) tőnik, s az ille-
tı nagyon könnyen magába zárkózik. Néhány szó elég a segítı (lelkész) részérıl, hogy elıbb-
re vigye az esetleg megrekedt, vagy teljesen mellékes dolgokba csúszott beszélgetést.
a) Szuggesztió és a szuggesztív elem

A szuggesztió a pszichoterápia sajátos módszere. Azt az eljárást értjük alatta, amikor
a terapeuta egy többször ismételtetett mondattal a kliens gondolkodásmódját és érzelmét meg
akarja változtatni. Gyakorlatilag egy lelki folyamat elindításáról van szó anélkül, hogy a kli-
ens önállótlanságra, függıségre, engedelmességre és alárendeltségre való igényét, hajlamát
veszi igénybe. Tehát a kliens részérıl nincs szó sem szabad, sem pedig személyes együttmő-
ködésrıl. Nincs párbeszéd; inkább kényszerítı, alárendelı monológról beszélhetünk. „A
szuggesztió eredményességét elsı pillanatban könnyen hatékonynak véljük. Habár ez gyakran
csak látszat. Többször utaltak a szuggesztív megnyugtatás jelentıségére, amikor a félelem és
a bőntudat érzésének csökkentésérıl, a túl nagy emócióktól való távolságtartásról, a gyógy-
uláshoz megkívánt nyugalom elérésérıl stb. van szó. Ennek lehet valami igazságmagva, ami
indokolttá teszi bizonyos helyzetekben a szuggesztió alkalmazását. Pedig a mélyreható félel-
mi és bőntudatérzésekkel szemben egy esetben sem érhetı el semmi maradandó: sem tartós
ellazulás, sem javulás, sem megnyugvás. Ismerünk például embereket, akik egy „ébredési
mozgalom” igézetébe kerülve olyan lelkipásztorral találkoztak, aki erısen szuggesztív
lelkigondozóként lépett fel. Az emberek lelkesen mentek tıle haza és azt hitték, hogy meg-
szabadultak félelmeiktıl, feszültségeiktıl, bőntudat-érzéseiktıl. A szomorú valóság azonban,
hogy kis idı után ezek az érzések újra visszatértek.”61
59
A hadarás oka a reklám költségének lefaragása és az idınyerés: rövid idı alatt minél több lényeges (meggyı-
zı) információt adni. De legalább ennyire fontos szempont a nézık rövid figyelıkészségének „elkapása” is.
60
FABER (1990), 98.
61
FABER (1990), 99.
67
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A lelkipásztor – „hivatalánál” fogva – bizonyos szuggesztív hatással van ma is sok
emberre: Isten igéjét hirdeti, a Legszentebbel kapcsolatos szolgálatot végzi. Mindezt fokozza
(joggal elvárható) jellemessége, pártatlan embersége stb. A akár bajbajutott ember, akár csu-
pán lelki fejlıdésében támaszt keresı személy fordul hozzá, feltételezi a pásztori kompetenci-
át: nem csupán egy hivatalt tölt be, hanem azt egészében éli, személyes életének legmélyebb
indítékaiban éppúgy, mint közösségi megnyilvánulásaiban tanúsítja. Mindez együttesen
„szuggesztív tényezıként” fogható fel: a pásztor olyan valaki, akinek hatalma van a szó leg-
nemesebb értelmében. Itt a hatalom nem külsıséget, felsıbb megbízást jelent csupán. Sıt:
ennek kell legkevésbé látszania! A hatalom: akibıl erıszaknélküli erı, fölényeskedés nélküli
biztonság, együttérzı gyógyítás árad. Mindezt úgy teszi, hogy ne ı legyen a központban, ha-
nem a hozzá forduló személy: hatékonyan képes megnyitni a másikban rejlı forrásokat.
A „tekintély alapon” való megnyugtatások néha mellékútra terelhetik a kapcsolatot:
nemkívánatos függést (lelki infantilizmus) hoznak létre. A lelkigondozásban elıkerülı szug-
gesztív elemeket három nagy csoportba sorolhatjuk:
① Szuggesztivitásunkat ne használjuk fel arra, hogy egy felelısségteljes lelki beszél-
getés elıl kitérjünk.
② A szuggesztív lelkigondozói befolyás az evangélium szellemében történjen. Ne áll-
junk Isten és az illetı közé: ha valaki súlyos bőnt követett el, ne bagatellizáljuk tettét, hogy
„segítsünk” lelkiismereti konfliktusát feloldani.
③ A szuggesztív elem használata (annak mértéke) függ a hozzánk forduló személy-
62
tıl.
b) Perszuázió (meggyızés) és a rábeszélési elem

A perszuázió a pszichoterápiában éppúgy mint a lelkigondozásban „mozgatóerıként”
szerepel. A lelkigondozó és a hozzáforduló közötti folyamatos együttmőködést kíván és az
önismeretre apellál. A gondozó/terapeuta megbeszéli páciensével neurotikus életfelfogásának
értelmetlenségét és értelmes belátásra bírja.
Ezzel az eljárással kapcsolatban kell megemlíteni a pszichagógiát, mint a pszichoterá-
piában használatos módszert. „A pszichagógia rendszerezı, aktivizáló, ezáltal dinamizmust
kiváltó, a fejlıdés nyújtotta lehetıségekre összpontosító kezelési módszer. Célja: nevelés az
önnevelés által, amikor a pácienst a külsı és belsı valósággal konfrontálják. A perszuáziótól a
következıkben különbözik: a perszuázióban arról van szó, hogy a páciens vegye át a terapeu-
ta látásmódját, aki értelmes érvelés segítségével arra törekszik, hogy a páciens ráébredjen,
hogy az élettel szembeni neurotikus magatartásában mi indokolatlan, mi értelmetlen. A
pszichagógiában ellenben az a cél, hogy a pácienst úgy aktivizáljuk és tegyük dinamikussá,
hogy önerejébıl jusson el olyan belátásra, ami egy önmaga által meghatározott új magatartás-
hoz vezet.”63
A lelkigondozásban mindkét eljárást alkalmazzuk: a lelkigondozó gyakran felszólít (a
„megintés” bibliai fogalma is ezt sugallja). A felszólítás (apellálás) használatánál figyeljünk,
hogy mire apellálunk: az illetı pszichikai erıire, jóakaratára, vagy Isten jóságára, az illetı
keresztény mivoltára. Az akaraterı mozgósítása – igen gyakran – megalapozatlan: „Legyen
bátorsága, magán múlik, hogy megszabadul ettıl a kapcsolattól!” Éppen az erı és a bátorság
62
Vannak, akik elvárják a lelkipásztortól, hogy alkalmazza szuggesztív tekintélyét, és határozott utasítást adjon:
egyszerő (felelısségteljes) szóval fogalmazzuk meg a teendıket. Másoknál ez nem vezet megoldáshoz: akut,
személyek közötti konfliktust nem lehet parancsszóval megoldani.
63
FABER (1990), 101.
68
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
hiányzik... Sok ember azt sem tudja mit akar, vagy akarja-e igazán azt az utat járni: sodrásban
érzi magát. Másoknál „túl sok az akarás”: tele van görcsökkel.
Ha az evangélium, Isten parancsa iránti engedelmességre szólítunk fel, csak akkor te-
hetjük, ha elızıleg már ezek az értékek (normák) az illetı számára valósággá, értékké váltak!
Fıleg pszichotikusokkal kapcsolatban kell óvatosnak lenni az ún. vallásos felszólításokkal.
„Legyünk rendkívül elıvigyázatosak a vallásos felszólításokkal!” – írja H. C. Rümke. „Ezek
néha kegyetlenek lehetnek. Gyakran teljesen megakadályozhatják a beteget abban, hogy val-
lásos élményhez jusson. Olykor ezt a hasonlatot használom: Értelmetlen és embertelen, ha
olyasvalakit hívok magamhoz, aki le van láncolva a szoba sarkában.”64
2. Istenkép - emberkép – lelki egészség

1. Isten: az igazodási pont
a) Az ember istenképe
„A próféták és általában a rabbinikus hagyomány Istene – úgy tőnik – leginkább a ma-
ga dicsıségével törıdött, mint akit inkább félni, mint szeretni lehet. Nem vette jó néven, ha az
emberek túlságosan bizalmasan közeledtek hozzá, sokat emlegetve nevét (vö. Kiv 20,7); sıt
azt sem engedte meg, hogy valaki anélkül közeledjék hozzá, hogy elıbb a porig hajolt volna
(vö. Kiv 3,5). A szent szerzık szívesebben beszélnek a büntetésekrıl, amelyekkel Isten kész
lesújtani a törvényét megszegıkre, mint az ı irgalma megnyilvánulásáról. Ha pedig, végül is,
nagylelkőnek mutatkozik Izrael fiaihoz, ugyanezt nem tanúsítja nemzetek iránt.”65).
Igen nehéz összeegyeztetni az isteni irgalommal azt a magatartást, amely kegyetlenül
lesújt arra a segítıkész emberre, aki a Szövetség Szekrényét akarja megóvni a földre zuhanás-
tól. A „történet” – igen szerencsétlen módon – arra oktatja a népet, hogy csak a felszenteltek-
nek és nem „profán” népnek megengedett a „szent dolgok” érintése. A dolgok, emberi szemé-
lyek „szentségesítése” eltorzította az emberek Isten-fogalmát: İt csak messzirıl, beavatottak
(személyek, tárgyak, helyek) közbejöttével lehet megközelíteni. Ezért „jogos” a szamáriai
asszony kérdése Jézushoz: vajon hol imádják, hol kell imádni Istent? (vö. Jn 4,20). Jézus vá-
laszával az Isten-ember kapcsolat alapmagatartását tárja elénk: „igazi imádói lélekben és igaz-
ságban imádják az Atyát” (Jn 4,23).
Jézus rövid „nyilvános” mőködése során nem arra törekszik, hogy elmélyítse hallgatói
lelkében Jahve nagyságának és mindenhatóságának tudatát, hanem hogy felfedezzék jóságát
és az emberek iránti együttérzı szeretetét – akkor is, ha ezt nem érdemlik meg. Az emberek
szegények (bőnösök), törékenyek; telve félelemmel és rettegéssel az Úr elıtt. Jézus arra tanít-
ja ıket: úgy viselkedjenek, mint egy készséges, gyöngéd apa elıtt. Isten nem azért teremtette
az embert, hogy szolgaként a porban csúszva dicsıítsék ıt, hanem gyermekeiként örvendje-
nek mindannak, amit nekik készített öröktıl fogva. A törvénytudók folyton azon fáradoztak,
hogy vádat emeljenek a bőnösök ellen: senki büntetlen nem marad! Jézus Istene: apa, aki tud-
ja, hogy visszajön fia. İ ismeri, hiszen az övé marad akkor is, amikor elcsavarog (Lk 15,11-
24).66
Máté által lejegyzett örömhír Jézus tevékenységét négy igében jeleníti meg: körüljárni
(peraghein), hirdetetni (keryissen), tanítani (didaskein), gyógyítani (therapeuein). Gyakorlat-
ban ez annyit jelentett, hogy elment az emberek közé, segített azokon, akik testben vagy lé-
lekben valami nyomorúságot hordoztak. Egyetlen gondja: enyhíteni – különösen a szegény –
64
H. C. RÜMKE: Psychiatrie I. Amsterdam 1954, 349. Idézi: Faber (1990), 102.
65
SPINETOLI (2005), 112.
66
SPINETOLI (2005), 114-115.
69
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
emberek terhein. Hallgatóban sohasem a „beérkezett”, a „neki minden lehetséges” benyomá-
sát kelti, hanem mint egy közülük; sıt: mint akinek „nincs hová lehajtania a fejét” (Mt 8,11;
Lk 9,57).67 Jézus továbbviszi – az Elsı Szövetségben megnyilvánuló – „köztünk lakó Isten”
magatartását. Jahve, aki „szenvedi a szolgaságot” népével Egyiptomban, sátorlakó a vándor-
lásban. Nem kívánkozik – a pogányokhoz hasonló – erıd-templomba vonulni, mint ahogy
nem leli kedvét az égıáldozatok füstjében sem. Isten az Ószövetségben: vándor. Folyton úton
van, mint az ember. Jézus „tökéletes Isten-képe” sem más: kalászt szedeget az éhes vándo-
rokkal; a tikkasztó hıségben megtett út után leül egy kút kávájára, s elbeszélget a vízhordók-
kal. Együtt vacsorázik barátaival (szegényekkel, lenézettekkel), s hogy „belülrıl” is lemossák
az út porát, megiszik velük néhány kupa bort. Ez az Isten, aki szeret – és szereti, ha ıszinte
szívvel szeretik: ezért fogadja el a „bőnös asszony” gyöngédségét,
A tökéletes, vagy inkább a teljes életre való törekvésnek éppúgy, mint minden emberi
magatartásunknak alapkérdése: kit vagy mit tart az ember élete legfıbb mércéjének? Ki/mi az
az Érték, amelyhez magunkat, terveinket és tetteinket mérjük, illetve amely ítéleteink, értéke-
léseink támpontja. Más szóval: „ki a te Istened?”
Visszatérı gondja az embernek, hogy Isten mit „kíván”, mit vár el tıle? Ez a töpren-
gés, kutatás végigkíséri az emberiség és az egyén történetét, még akkor is, ha tiltakozik Léte
ellen. A keresés nem csupán annyit jelent, hogy létezik-e Isten, hanem mi dolgom vele és vi-
szont. A Koránban, az iszlám szent könyvében így szól Allah: „A dizsinneket és az embert
azért teremtettem, hogy engem szolgáljanak” (Korán 51,56).68 Ebben a gondolatsorban – aho-
gyan a régi katolikus hittankönyvek (katekizmusok) is fogalmazták, az ember célja, hogy „Is-
tent megismerje, szeresse és neki szolgáljon”.
A kinyilatkoztatás elmondja, mit tegyünk, mit ne tegyünk, és miért. Elmondja Isten mit vár el
tılünk, és megmutatja, hogyan javítsuk ki hiányosságainkat. A kinyilatkoztatás a legalapvetıbb kézi-
könyv, egy olyasvalakinek készült vezérfonal, aki majd használni fogja azt – mi magunk, emberek.
(...)
Senki nem ír jobb kézikönyvet, mint az, aki a terméket (az embert, a világot – ford. megjegy-
zése.) készítette. Isten a teremtı, mi vagyunk a teremtmények, és senki nem ismeri jobban a teremtés
átfogó tervét, mint a Teremtı.69
A fenti idézet szerzıje iszlámhívı. Tanulmányában – amelybıl néhány részletet idé-

zünk – markáns megfogalmazás kifejti: az emberi lét teljességéhez, „értelméhez” nem ele-
gendı csupán jónak lenni. Az ember nem választhatja meg erkölcsi, vallási rendjét. Így érvel:
Vajon meg van engedve az alkalmazottaknak, hogy megtervezzék a saját munkaköri leírásu-
kat, kötelességeiket, és kárpótlási csomagjaikat, ahogyan ık megfelelınek látják? Meg van engedve
minden állampolgárnak, hogy megírja a saját törvényeit? Nem? Nos, akkor miért lenne nekünk meg-
engedve, hogy megírjuk a saját vallásainkat? Ha bármire is megtanított minket a történelem, akkor
azok a tragédiák, amelyeket az emberiség önnön személyét követve okozott. Hányan vannak, akik
zászlójukra tőzve a szabad gondolkodást, vallásokat terveztek meg, amelyek magukat és követıiket
rémálmok mellett kötelezték el a földön és kárhozatra az azután következıkben?
Szóval miért nem elegendı csak jónak lenni? És miért nem elég mindenkinek a maga módján
imádni Istent? Kezdjük azzal, hogy az emberek definíciója a „jó” fogalmáról elég különbözı. Néhá-
nyak számára a legfelsıbb morált és tiszta életet jelenti, míg másoknak ırültség és öncsonkítás.
Ugyanígy különböznek azok az elképzelések is, hogy hogyan szolgáljuk és dicsıítsük Istent. Sokkal
fontosabb, és lényeghez tartozóbb, hogy senki sem sétálhat be egy áruházba, vagy egy étterembe és
67
SPINETOLI (2005), 68.
68
Az angol fordításban: „And I (God) did not creat the jinn and making except to worship Me” (Quran 51:56)
69
SATTOROV, Anvar: Who made us? Why are we are? (Ki alkotott minket? Miért vagyunk itt?), 2007. Kézirat. A
Szerzı szíves engedélyével közöljük. A Tádzsikisztánban élı Szerzı egy cikksorozatban fejti ki a tanítását a
világ teremtésérıl, a kinyilatkoztatásról és az emberi élet értelmérıl.
70
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
fizethet egy másik pénznemmel, mint amit a kereskedı elfogad. Ugyanígy van a vallással is. Ha az
emberek azt akarják, hogy Isten elfogadja szolgálatukat és dicsıítésüket, abban a pénznemben kell fi-
zetniük, amit Isten megkövetel. És ez a pénznem az engedelmesség az İ kinyilatkoztatása iránt.70
Az istenkép, a kinyilatkoztatás mindig magán hordja egy kultúra „nyelvezetét”. Ezeket

az emberi vonásokat nem lehet lehántani, hiszen – az isteni sugalmazással együtt – az ember
belsı felfogásának megjelenítıi. A Végtelenrıl, a Túlról az ember csak véges fogalmakkal
beszélhet; az ember „innen” van, éppen ezért szavaink a Más-világról az E-világ fogalmaival
beszélhet. Minden kifejezés távolabb visz inkább Tıle, mint közelebb hozna. Ahogyan F.
Varillon írja: „Veszélyes folyamatosan és mellékesen beszélni, olyan Istenrıl, aki csak Szere-
tet.”71
Életünk értelme nem csupán egy „írott parancs” felfedezése. A parancs nem más, mint
Annak az életének a törvénye, amelyrıl Bernanos így vall:
Reá gondolok, és lassankint önmagamat fedezem fel, ugyanúgy egy másik İt, egészen a mo-
csár mélyén, ahol mozgok. Nem arról van szó, hogy akaratunkat az Övéhez, hiszen az İ akarata a mi-
énk, és amikor fellázadunk Ellene, ezt csak úgy tudjuk megtenni, hogy elszakadunk belsı mivoltunk-
tól, ennek ára: önmagunk szörnyő szétszórtsága. Akaratunk a világ kezdetétıl egyesült az Övével. A
világot velünk teremtette. Milyen édes arra gondolni, hogy – még ha meg is sértjük İt – sohasem sző-
nünk meg teljesen azt kívánni, amit İ kíván a lélek Szentélyének legmélyén!
Valóban akarjuk azt, amit İ akar, valóban akarjuk, anélkül, hogy tudnánk: akarjuk bajainkat,
szenvedéseinket, magányunkat, amikor azt képzeljük, hogy csak élvezetünket akarjuk. Azt képzeljük,
hogy rettegünk halálunktól és menekülünk tıle, pedig valójában akarjuk ezt a halált, amint İ is akarta
az Övét. Amint feláldozza magát minden oltáron, ahol a misét bemutatják, ugyanúgy minden agonizá-
ló emberben újra kezdi a haldoklást. Mindazt akarjuk, amit İ akar, de nem tudjuk, hogy ezt akarjuk,
nem ismerjük önmagunkat, a bőn miatt önmagunk felszínén élünk, és csak akkor térünk be önma-
gunkba, amikor meghalunk, és İ ott vár bennünket.72
A kapcsolatunk Istennel sokkal mélyebb, mint ahogy – igen gyakran – mi emberek fel-
fogjuk. A felszínen mozgunk: tesz-vesz dolgainkban; akkor „vagyok kapcsolatban” Istennel,
amikor imádkozom, jót cselekszem stb. Létezésem Benne gyökerezik, belıle él: „Benne
élünk, mozgunk és vagyunk” (ApCsel 17,28). Isten kegyelmében élünk ebben a világban (v.ö.
2 Kor 1,12). A cél ismerete nagyon fontos, hiszen az emberhez méltó élet alapja. Az elıbb
idézet tadzsik szerzı megfogalmazásában:
Az élet céljának ismerete nélkül az emberi lét elveszíti minden értelmét, következésképpen
elvesztegetettnek tőnik, és az örök élet és boldogság jutalma a következı életben teljesen megsemmi-
sül. Ezért bír rendkívüli fontossággal, hogy az ember helyesen válaszolja meg a kérdést: „Miért léte-
zem? Mi célból vagyok itt a Földön?”73
„Isten végeredményben nem tesz semmit, csak ragályosan létezik, és megalapoz más
létezıket. Ez abban a tényben nyilvánul meg, hogy mellette lehetetlen belenyugodnunk a kö-
zépszerőségbe. Ez a lelki nemesség ragálya.”74 Az igaz Istennel eltelt személy nem pedáns,
rendkívüli gesztusaival vonzó, hanem éppen egyszerőségével. Egyszerő, mint maga Isten. A
torz istenkép mindig bonyolult, kiismerhetetlen.
70
SATTOROV (2007), 5.
71
VARILLON (1990), 234.
72
G. BERNANOS: Agenda. 1948, január 21, 23, és 24. Idézi: VARILLON (1990), 248-249.
73
SATTOROV (2007), 7.
74
A létezés ragálya (une contagion d’existence) kifejezést F. Varillon használja, amikor P. Fontoyont-ról ír. F.
VARILLON önmagáról. Válogatás a jezsuita írásaiból. (Szabó Ferenc válogatása) U. Detti, Róma, 1990, 11.
71
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Nem csupán a magát hívınek mondó embernek lehet torz istenképe. A magát ateistá-
nak valló ember legtöbbször olyan „istent” tagad, aki valóban nem létezik. Sajnos igen gyak-
ran hozzájárul az istentagadáshoz a „hívık” által védelmezett istenkép, amelynek semmi köze
Istenhez. Az „istentelenekre” szórt átok, fenyegetızés, ígérgetés mintha semmit nem veszített
volna intenzitásából. Ennek egyik félelmetes megnyilvánulása a „vallás-” vagy „isten-
védelme” címén indított kegyetlen háborúk (mind a mai napig), másik – hétköznapibb – a
másként gondolkodók iránti megvetés, győlölet, Isten büntetésével való fenyegetés.75 Jézus
egy pillanatig sem bizonygatta Isten létét. A Benne való hit Isten ajándéka, amit mindenkinek
felkínál. Hogy ki hogyan „használja, az más kérdés. A „hívı” és „hitetlen” magatartás azon-
ban abban közös, hogy mindkettı egy tisztulási folyamat. A cél ugyanaz, csak a z út más: az
egyik az igenlésében, a másik a tagadás által tisztul. Csupán egyetlen követelmény van: a be-
csületesség: bevallani, hogy igenünk még nem egyenlı az Igennel; a tagadásunk nem egyenlı
a Nemléttel.
A lelkisegítés elsı pontja valójában: az illetı legyen tisztában azzal, milyen Isten-
képpel rendelkezik. Igen gyakran találkozunk a félelem, az igazságszolgáltató képpel, akinek
„eleget kell tenni” imádsággal, böjttel, önmegtagadással. Sokan képtelenek felfogni, hogy a
Biblia éppen arról ad tanúbizonyságot, hogy milyen úton vezette Isten az emberiséget a róla
alkotott kép kialakulásában. Bábel tornyánál szorgoskodók összezavarásán örvendezı Isten,
bizony távol van a valóságtól: egy kor gondolkodásának a képe! Jézus éppen azt az Istent mu-
tatja be, aki örül, ha gyermekeinek sikerül valamire vinni (Mt 25,14-30; Lk 19,11-27). Az
evangélium többször is utal arra, hogy Jézus a „Lélektıl vezetve” cselekszik. Ezzel jelzik,
hogy az Isten Lélek az, aki által bensıséges közösséget él meg az Atyával. Máté (1,18-20) és
Lukács (1,35) emlékeztetnek arra, hogy Jézus „a Szentlélek erejébıl fogant”, jelezve ezzel
annak a bensıséges kapcsolatnak a fokát, amely öröktıl fogva (benne megtestesülését, földi
pályáját) átjárta. Amikor megkezdi nyilvános tevékenységét, a názáreti zsinagógában így je-
lenti be küldetését: „Az Úr Lelke van rajtam, mert fölkent engem, elküldött, hogy örömhírt
vigyek a szegényeknek” (Lk 4,18).
Jézus tevékenysége során – Márk evangéliuma tanúsága szerint – alapvetıen erre irá-
nyul: olyan istenkép kialakítása, amely megtisztult a harag, bosszú és áldozatokkal manipu-
lálható Isten fogalmától. Jézus korának embere – a vallásos és kevésbé – túl sokat hallott, be-
szélt Istenrıl. Jézus lassan, lépésenként vezeti rá tanítványait: aki a „Szabadítóval” akar talál-
kozni, az „itt van, aki veled beszél”. Ezeknek a lépéseknek a feladata az volt, hogy átéljék a
Krisztussal való találkozás jelentését. Tehát a Tizenkettı útja fokozatosan jut el Isten titkainak
megismerésére vagy kifejezetten „titkának”, a húsvéti titoknak megismerésére.
Az istenkép kialakításának Jézus által mutatott „pedagógiájához” Márk evangéliumát
vesszük alapul. 76 Azért a Márk szerinti evangéliumot választottuk, mert a mai szentírástudo-
mány föltevése szerint azt a pogányságból jött katekumenek, hitújoncok számára írták Márk
evangéliumában a Tizenkettı útja nem más, mint a minden keresztény által bejárandó út. Az
események sora, amely átöleli az egész evangéliumot ebben a kezdeti kijelentésben találja
75
A ma divatos blogok között számtalanszor ráakadhatunk az ateista-hívı „üzengetésekre. Pro és kontra elké-
pesztıen primitív megnyilvánulások: a gyilkos gúnytól a személyeskedı gyalázásig az egyik oldalon, a „majd
meg tudjátok, ha megver az isten” bosszúkívánásától a fundamentalista vallásfelfogás tudományoskodó kijelen-
téséig. Ez nem párbeszéd, hanem elektronikus győlölködés. Az egyik szidja a keresztényeket a keresztes háborúk
és a fegyverek megáldása miatt, ugyanakkor képtelen felülemelkedni az elvakult győlöletén. Nem veszi észre,
hogy ıbenne ugyanaz a beteges szellem uralkodik, ami „szentesíti” a háborúkat. A másik oldal „kegyes” győlö-
lete ugyanazon tırıl fakad: nem értették meg, hogy Jézus nem engedte meg tanítványainak, hogy „istennyilával”
vegyék rá a vendégszeretetre azokat, akik elzavarták ıket. A hatalomvágy patológiás tünetei jutnak felszínre
mindkét oldalon: legyızni a másikat.
76
A Márk szerinti katekumenátus nyomon követi a Tizenkettı belsı útját, amit Jézus Krisztus iskolájában tettek
meg. MARTINI, Carlo Maria: L’itinerario spirituale dei Dodici. Borla, 1981.
72
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
magyarázatát: „Hogy vele legyenek”77. A személyes közelség, a bensıséges együttlét az Úrral
mind azt szolgálja, hogy értsék az Ország titkait. Nem könnyő igazi értésre jutni: nem elméle-
ti, hanem megélt értésrıl van szó. Nem úgy vezet a Tizenkettı útja, hogy bőnbánattal indul,
aztán fölfedezik, hogy milyen Jézussal lenni, hanem elıször kapják a hívást, hogy Jézussal
legyenek, aztán az elmélyült együttlét során rájönnek, menyire sok hiány van még bennük,
ahhoz hogy hőségesek tudjanak lenni.78
b) Az Isten-titok
Jézus nem erkölcsi parancsok taglalásával, magyarázatával foglalkozik, amikor tanít-
ványait oktatja. Isten iránti érzékre neveli övét, mert ez a döntı személyiségük, lelkületük
fejlıdésében.
Ugyanakkor feltőnı, hogy Márk szinte alig mondja ki Isten nevét. Direkt módon szinte
semmi. Jellemzı, hogy a márki „katekumenek evangéliumában” az Isten szó vagy az Atya – a
többi evangéliumhoz képest – milyen kevésszer fordul elı. Azért van, mert a pogányos kör-
nyezetben még túl sokat emlegették az isteneket: „Sok mindent mondanak istennek, akár
égen, akár földön. Sokat tartanak isteneknek, uruknak”79. Pál apostol Athénban tett megállapí-
tását – „Szerfölött vallásosak vagytok...” – többféleképpen értelmezik. Egyesek egy kis iróni-
át látnak benne: a túl sok isten a semmibevevéshez, a közönyhöz és elközönségesedéshez ve-
zeti a vallásosságot! Lépten-nyomon szájukon hordták, de nem a szívükben. Mások szerint
Pál jól tudta, hogy a város tele van bálványokkal, mégsem azzal fordult az ott állókhoz, hogy
hitük tökéletlen, hanem elismerte vallásosságukat. Sıt, mivel oltárt emeltek az „ismeretlen
istennek”, egy fogódzópontot talált, hogy ezt az ismeretlen istent hirdesse nekik: Jézus Krisz-
tust.80 A törekvés mindenképpen arra irányul, hogy hallgatóiban felkeltse a vágyat Krisztus
megismerésére.
Márk tudatosan szőkszavú, amikor Istenrıl beszél. Nehéz akkor Istenrıl beszélni, ha
rosszat értenek alatta. Inkább indirekt módon tanít: elıször is építhettek az Ószövetségre, fı-
leg a Zsoltárokra (mindennapi imádságaik). Ezek kitőnıen alkalmasak az Isten utáni érzék
nevelésére. Meg is tanították ıket imádkozni. Maguk az újszövetségi írók is gyakran idézik a
zsoltárokat. Nem Istenrıl kell sokat beszélni, hanem Istennel! Imádkozva ismerjük meg Is-
tent, nem róla vitázva.
Ha most végigvesszük vázlatosan a Márknál elıforduló utalásokat, ezekbıl láthatjuk,
hogy mit vártak el a katekumentıl az Istentıl vallott felfogás és vele szembeni magatartás
dolgában. Abból, amit Jézus kinyilatkoztatott a Tizenkettınek, látni, hogy İ milyen képet ad,
milyen vonásokat emel ki, tart fontosnak Isten felé haladva ahhoz, hogy eljussanak a vele való
bensıséges együttlétre.
① Elızetes, alapvetı szempontok: Mk 1,2-3; 1,10-11. Számunkra a szövegnek
ezt a csoportját szinte le kell fordítani, hogy Isten kilétérıl megtudjunk valamit. Például nézzük
meg azt a rejtélyes szöveget, amelyet Márk bevezetıül idéz: „Íme elküldöm angyalomat színed
elıtt.” Istent nem nevezi meg, csak föllépteti, bemutatja, mint aki a titokzatos kezdı lépést megte-
szi – de ez pontosan meghatározhatatlan. Isten itt érkezıben van, és valaki elıtte jár, mint a kora-
beli nagyoknál volt szokásban. „Készítsétek az Úr útját!”: ez egyszerre érthetı és érthetetlen. Íme
az önközlı Isten és akarata. „Látta a meghasadt eget”: íme: „Atyátok a mennyben”. És hogyan lép
kapcsolatba velünk? Hogyan érintkezik, és közli magát? „Hang az égbıl: Te vagy az én szeretett
fiam, Benned telik a kedvem.”. Tehát a kapcsolat a Fián át létesül. Szőkszavú és mégis hatalmas:
77
Mk 3,14
78
Éppen ezért Márk leírásában a bőnbánat nem az evangélium elején, hanem a végén található, a szenvedés
próbájával együtt (annak ellenére, hogy Keresztelı János bőnbánatra hívásával kezdıdik az Evangélium).
79
1 Kor 8,5
80
Ökumenikus elızékenység. Mérleg 2000/4, 434. A jezsuiták „America”, 183. kötet, 13. szám 4504 összesített
számban közölt szerkesztıségi vezércikk.
73
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
készületet, várakozást kelt az emberben, mely a katekumen számára ebben van: Értsd meg: Isten
jön! Téged választ, veled kezd valami hallatlan nagyot. A titokzatos kezdeményezés Tıle jön. Fo-
gadd be, figyelj.
② Lépések a tisztázáshoz: Mk 1,14; 1,15; 1,35; 2,7. – 1,14: Jézus Galileába jött, hir-
detve Isten evangéliumát: - tehát Isten az evangélium Istene. – 1,15: Eljött az Isten Országa – tehát
Isten az Ország Istene. Mai nyelven: Isten jó hírt hoz. Helyzeted jobbra fordul. Aztán: Isten rendet,
Országot jelent. Biztonságot hoz: nála a helyükön vannak a dolgok. Nem a zőrzavar Istene. Isten
nagyszerő, mindent megújító hírrel lép be az ember életébe. Örömmel teli hírrel. Eljön újrarendez-
ni dolgainkat. A válaszunk: várakozás és készület = helyet adok neki magamban, befogadom. –
1,35: Jézus kora reggel elhagyatott, magányos helyre megy és imádkozik: Isten valaki, akit Jézus
imád; İ, a Krisztus, a szeretett Fiú, akivel megegyeznek, akit hallgassunk Isten felıli dolgokban.
Magatartásunk: figyelem a megnyilatkozóban lévıre! – 2,7: Ki bocsáthatja meg a bőnöket, ha nem
egyedül Isten? – Vajon nem az a jó hír, amivel érkezik?
Talán már látjuk, hogy a pogány mentalitás teljes áttörése valósul meg itt. Ott az isteneket
az ember rendelkezésére állóknak gondolták vagy legalább olyanoknak, akiket manipulálni lehet,
hogy azt tegyék, amit az ember akar. Megadják, amit az ember kíván, csak áldozatot kell nekik
bemutatni. Ezzel szemben itt az ember az érkezı, örömhírrel közelítı, Országot hozó Isten felé
passzív, várokozó figyelı magatartást tanúsít. Nem az ember veszi be Istent az országába (hatal-
mába, akaratába), hanem fordítva: Isten az embert. Feltőnı, hogy Márk második fejezetétıl kezdve
kevés szó esik Istenrıl. Miért? Mert Jézus mőködésérıl van szó ezután. Az İ személyén át törté-
nik a kinyilatkoztatás Isten országáról, föltéve, hogy az ember az ı rendelkezésére áll, hogy követi
Jézust. İ megtisztít minden hamis elképzeléstıl, amit Istennel szemben hordunk. Megadja, hogy
igazság szerint ismerhessük meg.
② Kinyilatkoztató témák: Mk 14,36; 15,34. Az itt következı két szöveg döntı a
keresztény gondolkodás kialakításában. – 14,36: „Abba, számodra minden lehetséges. Távolítsd el
tılem ezt a poharat! Mégse az legyen, amit én akarok, hanem, amit te akarsz!” E szavak mögött az
az Isten áll, aki számára minden lehetséges, mint azt az Ószövetség mutatja: el tudná távolítani a
szenvedést, de nem teszi. Tehát? Tökéletesen rá kell hagyatkozni, mert föltétlenül rendelkezik ve-
lünk, érthetetlen utakon vezet, titokzatosan, mint Krisztust. A katekumennek túl kell jutnia az ant-
ropomorf (emberek formálta) istenképen: mintha szolgálatunkba állíthatnánk, ha pedig nem lehet,
otthagyjuk. Az ilyen istentisztelet pogány. Isten a kezdeményezı, egyedül ı tudja, kit merre vezet.
– 15,34: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Ezzel zárul Márk szőkszavú utalásainak so-
ra: a kinyilatkoztatás csúcspontja. – Isten, akinél minden lehetséges, akinek a kezében van minden,
akire teljesen ráhagyatkozunk, nem köteles azt tenni, amit tıle elvárunk. İ „kifelé” teljesen el-
hagyhat minket, mint ahogyan Fiával tette. A Fiúban ott van a teljes bizalom annak ellenére is,
hogy elhagyja ıt Isten, hogy a teljes gyötrelem, keserőség, vigasztalanság és elhagyatottság jel-
lemzi.81 A katekumennek tehát figyelnie kell: az út, amelyre lép, nem könnyő. Isten nem biztosít
rajta sikert siker után.
Maguknak a tanítványoknak egy érdekes belsı fordulatáról számol be Márk evangéli-
uma.
81
Itt csupáncsak arra van módunk, hogy jelezzük: az evangélisták sorra megjegyzik: a körülállók mind félreértik
Jézusnak ezt a felkiáltását, és kijelentik: „Illést hívja!”. Itt nem nyelvi értetlenségrıl volt szó! Nagyon is jól értet-
ték, hogy Jézus mit mond. Amit nem fogtak fel, az a tartalom: Jézus az elhagyatottság, ugyanakkor a legteljesebb
bizalom imádságát kezdte el mondani. Nem a kétségbeesés ez, hanem a legszeretıbb vallomás. Az Atya elıtt
kimondja mindazt a fájdalmat, keserőséget, amiért jött: hogy magára vegye, magára öltse a legsötétebb fájdal-
mat, a mi fájdalmunk legszörnyőbb érzését: Istentıl való elhagyottságunkat. A Lélek ihlette ima képes csak
elmondani ezt: még a saját szavát is átadja a Léleknek, annyira egyesül az Atyával (a Szentlélek ihlette zsoltárok
szavait imádkozza). A Szentháromság legteljesebb szemlélését jelenti ez számunkra! A következı pillanatban
feltárul a válasz is ugyanettıl a Lélektıl, mert így folytatódik az ima, amelyet a kereszten mondani kezdett:
„Mégis te vagy a Szent, aki Izrael szentélyében lakik.” Majd késıbb: „Nevedet hirdetni fogom testvéreim elıtt ...
a tiéd a dicséretem a nagy közösségben, azok elıtt, akik félnek téged... Leborul elıtte a pogányok minden törzse,
hiszen az Úré a királyság, ı uralkodik a népeken” (Zsolt 22). A teljes dicséret majd a feltámadásban tárul fel.
74
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
- Ezen az úton, vagyis Jézus nyomában eleinte a sikerek jelentkeznek: min-
denki csodálja Jézust. İk is büszkék, tudják, jó mestert választottak.
De aztán egyre csak nehezül a helyzet: mintha Jézus nem értené ıket. A ke-
nyérszaporítás után Jézus nyíltan rájuk kérdez: „Nem értettetek a kenyérbıl?”
- A 8. fejezetben ismét visszatér a kérdés: „Mirıl beszéltetek az úton? Hogy
nincs kenyeretek? Hát még mindig nem értitek?” Újabb szemrehányások. Újabb ér-
tetlenség: „Ezek (a Tizenkettı) azonban nem értették a beszédet, és féltek ıt megkér-
dezni” (9. fejezet). A hitújonc mindenkori felfedezése: elıször nagy lelkesedés, aztán
a kiábrándulás: minden másként van! Semmi romantika! Kívül vagyunk az evangéli-
umi üzenet közepébıl. Valamit fogunk homályosan, zavarosan, de magát a „miszté-
riumot” nem. Jézus ugyan a kezdetkor mondja: „Nektek adatott a titok (misztérium)
ismerete” (4,11). – De ezt a misztériumot addig nem érti az ember, míg a Márknál
jelzett utat végig nem járja.
- Tudatlanok vagyunk: Istent nem úgy ismerjük, ahogyan kellene. Az öröm-
hírt meghallani, befogadni, nagyon nagy dolog: átváltozni gondolkodásmódunkban:
megszabadulni a rossz szemtıl ( 2,25: kalászszedés). A szabály-merev vallásosság,
de az embertárs iránt hideg szeretetlenség (mindenbıl tizedet ad a templomnak, de
embertársán keresztüllép); az „intelligens kritikák”: akik soha nem mernek kockáz-
tatni semmit, de másokat folyton bírálnak: „maguk nem teszik, másoktól elzárják az
utat”.
- Mindaddig távol vagyunk Isten Országától, amíg nem hat be életünk minden
eresztékébe az evangélium jó híre. Ehhez idı kell, kitartás, hogy lépésrıl lépésre el-
sajátítsuk az új gondolkodást, érzést.
Jézus pedagógiájából csupán egy szeletkét vázoltunk fel ezekben a sorokban. Látjuk, hogy
az elsı közösség nem intézményekkel volt elfoglalva, hanem a felnıttek formálásával (élet-
módot, gondolkodást, ítélet- és értékelésmódot sajátítottak el). Mindennek az alapja az az Is-
ten-kép, amely Jézusban jelent meg.
c) Jézus Istene
Jézus nem azért jött, hogy félelmetes „isteni jelekkel” ámulatba ejtse az embereket,
hanem hogy megtérésre szólítsa ıket. Amikor a farizeusok „égi jelet” kérnek tıle, hogy „pró-
bára tegyék” (Mt 8,11), nem enged kérésüknek: a hatalom mítosza, a teljesítmény, a látvá-
nyosság nem az İ útja. Az eszköztelenség az elsı lépés az İ követésének útján. A nagy
struktúrák, intézményi rendszerek gyakran azt az érzést keltik, hogy ezek nélkül nem boldo-
gul, nem megy elıre az Evangélium ügye: Jézus világossá teszi már mőködése kezdetén,
hogy nem ámulatba kell ejteni a világot. A látvány, a hatalom megnyilvánulásai nagyon félre-
vezetık lehetnek: az önigazolás, önfelmagasztalás eszközei! A szegények félnek hozzánk
közelíteni, ha hatalmasok vagyunk. Mindannyiszor, amikor a történelem során akár a keresz-
tény közösségek valamelyike, akár maga a keresztény ember átveszi a „világ” hatalmi tetszel-
gését, érdektelenné, taszítóvá válik. A keresztény lét egyetlen jogosultsága: ha éli Jézus életét.
Életprogramja a Hegyi Beszéd. „Az emberi és hívı én, a keresztény személyiség születésére
vár bennünk. Ennek lényeges eleme, hogy az ember decentralizál. Ez azt jelenti, hogy önma-
gán kívül – tehát Istenben és az embertársakban – látja és akarja élete értelmét.” Ehhez foly-
tonosan a Mesterhez kell magát igazítani és nem a világhoz! „Egy olyan kereszténységre,
amely a világ után sántikál, hasonlítani akar hozzá, nincs szüksége a világnak. A világ elége-
dett, el van telve önmagával, s ha a keresztények saját önteltségüket állítják vele szembe, sen-
ki nem jut sehova” – írja Georg Schmid svájci evangélikus lelkész, a zürichi egyetem vallás-
történeti professzora. Majd így folytatja: „Aki lemond önállóságáról, s csak utánozni szeretne,
75
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
azt megvetik, annak véleményét nem veszik komolyan. A világhoz simuló kereszténység ha-
tástalan, semmi szükség sincs rá.”82
Amíg a farizeusok a törvények betőjének ismerıi, a jog és az Istenrıl való tudás benn-
fentesei, addig Jézus – prófétai magatartással – mint a Magasságbeli bizalmasa és barátja mu-
tatkozik.
Amikor Jézus arról beszél, hogy Isten „atya”, akkor jelezni akarja azt a bensıséges
kapcsolatot, amelyet létre akar hozni az emberrel. Vö. Gal 4,5; Rm 8,23; Ef 1,5). Ez a bizal-
mas kapcsolat sejteti. Valójában Jézus keveset beszélt Istenrıl – és saját magáról is. Sokkal
inkább azon fáradozott, hogy Isten valósága, kiléte – amennyire az emberi tekintet képes be-
fogadni – az emberek számára felfogható legyen: „Aki engem lát, látja az Atyát”. És mit „lát-
nak”, akik vele vannak: osztozik életükben, magáénak tudja fájdalmaikat, örömüket; nem
beszél sokat az irgalomról, hanem gyakorolja azt (nyíltszívő a bőnös asszonyhoz éppúgy,
mint a vendégbarátságát felajánló farizeushoz).
Az ember mindig hajlamos az általa fontosnak tartott „rendet” kivetíteni Istenre. Ez a
„rend” a magunk kényelme, biztonsága. Az a meggyızıdés ver gyökeret bennünk, hogy Isten
is azt akarja (azt kell akarnia), amit mi elgondoltunk. Mindez hajlamosított (hajlamosít) arra,
hogy csak a mi kultúránkat, vallásunkat, gazdasági rendszerünket tartsuk lehetségesnek. En-
nek végzetes túlhajtásai azok az igyekezetek, amelyek uniformizálni akarják a világot: a bol-
dogságnak, kiteljesedésnek (vallási, politikai, gazdasági téren) csak azt az útját, modelljét
fogadják el „törvényesnek”, amit ık annak tartanak. A vallásos hit, még inkább Isten (és „tör-
vénye”) nem szolgálhatja érvényesülésünket mások felett.
A jelen koremberének egyensúlyzavarát éppen az okozza, hogy úgy akarja (lelki, szel-
lemi és anyagi) javait használni, hogy egyrészt kisajátítja, másrészt összezilálja harmóniáját.
„A történelem embere három világot élt meg, jóllehet nem voltak mindig sem békében, sem
jól egymással, mégis az emberi egyéniség alkotói voltak. Létezett az Istenek világa, az embe-
rek és dolgok világa; vagyis az isteni, az emberi és a földi valóság. Mindegyik rendelkezett
egy sajátossággal, törvénnyel, és sajátos móddal, ahogy közelítettek az Istenek végzéséhez, az
emberek szeszélyéhez és a természet ismeretlen világához. Vallás, politika és technika: az élet
három nagy mővészete. A modern ember megalkotta a „negyedik világot” azt a mesterséges
világot, amelybıl az isteni kizárva, az emberi háziasítva és az anyagi leigázva. Ha Isten léte-
zik, akkor alá kell vetnie magát a második termodinamikai törvénynek; ha az ember továbbra
is fenn kíván maradni, alá kell vetnie magát a technológia elvárásainak; ha dolgok létre kí-
vánnak jönni, akkor mesterséges lényekké kell válniuk: élelemmé, amit elfogyasztunk, ruhá-
zattá, amellyel befedjük magunkat, építıanyaggá, hogy házunkat alkossák, hogy védjenek
minket.”83 A világ és minden létezı eszközszerősítése az elsı elidegenítı lépés. A második:
maga az ember is csak eszköz: a gyenge az erıs kezében, a szegény a gazdag kezében, a le-
gyızött a hatalmas kezében. Ez az igyekezet tovább veti hullámait: gondolkodás nélkül birto-
kolni.
A fogyasztói magatartás beszüremkedett a vallásosságba is. „Az Európában élı em-
berrel valószínőleg az történt, mint azzal a beteggel, aki hosszabb idın át ellenırzés nélkül
fogyasztott gyógyszereket. A gyógyszer idıvel elveszti hatékonyságát. Az európai kultúrában
élı ember minden gond nélkül fogyasztotta és fogyasztja a kereszténységet, iskolai oktatás-
ban, irodalmi alkotásokban, az istentisztelet során, akár még baráti körben is, de életstílusára
mindennek semmi hatása nincs. A kereszténységet túl sokáig használtuk gondolkodás nél-
82
SCHMID, Georg: Plädoyer für ein anderes Christentum, (Nach 2000 Jahren: anders, erleuchtet, anders mündig,
anders denken, Zürich, Krez-Verlag, 1988.) c. könyvét idézi: DÉVÉNY István: Vallások, kereszténység, egyház.
Mérleg 2002/3, 331.
83
PANIKKAR (2003), 31-32.
76
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
kül."84 A hit nem lehet egyike azoknak az eszközöknek, amellyel magunkhoz szelídítjük a
világot.85 Akik az emberek segítésére vállalkoznak, óvakodni kell a „kézenfekvı” istenkedé-
sektıl, kegyes szövegeléstıl. A könnyen kimondott „vigasztalások gyakran inkább megaláz-
nak, s ahelyett, hogy bizalmat keltenének, Isten ellen fordítanak.86 „Az istenkérdés a döntı.
Az, hogy ennyi iszonyú nyomor láttán miként lehet egyáltalán abban hinni, hogy a gondvise-
lés irányítja a világot” – írja Helmut Krätzel püspök.87 Isten nem egyenlı a vallási élménye-
inkkel. Élmény-isten: „érezd magad jól”, felpörögve, feldobva, sikeresnek stb.
A lelkisegítésben dolgozó éppúgy, mint bárki a mai világban azt tapasztalja, hogy „Is-
ten? Nem probléma!”. Ez nem annyit jelent, hogy hitével minden rendben, hanem az egész
Isten-kérdés – számára – nem kérdés, nem érdekes: nem érdekli! „Isten elpárolgott a mai em-
berek tudatából, az isteneszme alig játszik szerepet a társadalom életében, egyre kevesebb
ember tesz fel kérdéseket vele kapcsolatban. Úgy tőnik, a mindenható Istenbıl eltőnt Isten
lett. Látszólag elérhetetlen messzeségbe került, nem csupán azok számára, akik vallástalannak
vagy az egyháztól távol levınek nevezik magukat. Vallásos emberek, az egyház életében részt
vevı nık és férfiak is mondják, hogy Isten hívı elfogadása nehézséget jelent számukra.”88
2. Isten emberképe
a) Az ember emberképe
Az ember folytonos törekvése, hogy „rendet” tesz a teremtésben, elsısorban saját sorai
között. Az ember – minél kevésbé éretlen - a személyisége megoldatlan vonásait, nyugtalanító
hiányát kivetíti a másikba. Az érettség alapfoka, hogy ne csak annyit ismerjen fel, hogy itt él
mellette egy másik, hanem hogy ez a valaki más. Ez azt jelenti, hogy nem elegendı ıt megfi-
gyelni és megismerni mint valami tárgyat, hanem olyan valakit, aki különbözik a mi kategóri-
áinktól.89 Ha az ember nem „fogja fel” önmaga jelentıségét, még kevésbé a másikat. Így kép-
telen lesz a párbeszédre (kommunikációra). Ennek az a tragikus következménye, hogy a pár-
kapcsolatban a kommunikálást megelızi a szex: nincs mondanivalójuk sem magukról, sem a
másik „ezen túl” nem fogja érdekelni.90
Az ember csak akkor lehet „békében” a világgal, ha belsıleg is rendben van. „A koz-
mikus harmónia függ minden létezı belsı harmóniájától. Ha a belsı béke csak egy egyéni
lelki béke (pax privata) lenne, valójában nem lenne béke. A béke nem magántulajdon., s nem
csupán lelki, hanem testi és társadalmi valóság is. Minden kiveszi részét a két irányultságból:
a teremtésbıl és a megırzésbıl (creatio, conservatio), a rombolásból és az egyetemes béké-
bıl”.91 Az ember harmóniájának megteremtésében sorra épít zsákutcákat, ha csak a külsı ren-
dezgetésben akarja békéjét lelni. Mint ahogy világmérető abszurditás az az igyekezet, misze-
rint a világ békéjének, az emberek elidegenedésének megoldását a globalizációtól várják. A
„pánekonómia” felfogása szerint minden a gazdasági kérdések (hatalmasok által diktált) meg-
84
DÉVÉNY (Mérleg 2002/3), 331.
85
Mindez egy pillanatig sem jelenti azt, hogy le kellene mondanunk arról, hogy fáradhatatlanul keressük éppen
azt az Istent, aki öröktıl fogva közelít az emberhez.
86
E sorok írása idején a klinikai beteglátogatáskor mondja valaki: „Milyen Isten ver engem újra és újra?!
Ceaucescu kegyetlen pribékjei miatt az elsı feleségem mellrákban halt meg. Aztán elmenekültem, hontalanként
mindent újra kezdtem. Második feleségem is orvos, most neki is mellrákja van. A gyermekeinket fiatalon elte-
mettük. Mit gyónjak még?”
87
DÉVÉNY ( Mérleg 2002/3), 335.
88
Stephan Pauly (szerk.): Der ferne Gott in unserer Zeit. (Stuttgaret-Berlin-Köln, Kohlhammer, 1998.) c. köny-
vét idézi: DÉVÉNY István: Vallások, kereszténység, egyház. Mérleg 2002/3, 333.
89
PANIKKAR, Raimon: Pace e disarmo culturale. Rizzoli, Milano 2003, 60.
90
ALBISETTI, Valerio: Imparare a vivere. Edizioni Paoline, Milano 2006, 70.
91
PANIKKAR (2003), 93.
77
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
oldásától függnek. Az életnek ez a számszerősítése nem veszi figyelembe, hogy az embert
nem lehet „egységesíteni”. Attól, hogy a kínaiak és az afrikaiak is farmernadrágot hordanak,
nem oldódnak fel egyediségünkbıl adódó feszültségeik. Amíg az ember eszköz lesz a gazda-
godáshoz, addig tovább mélyül boldogtalansága. Éppúgy, mint a béke: amíg a béke csak esz-
köz (a háború hiánya), hogy az emberek mind többet „fogyasszanak”, addig mindez újabb
háborúk forrása.
Azért említjük a békét, mert nem csupán az ember legalapvetıbb vágya, hanem mani-
pulálásának is évezredes eszköze. A szent háborúktól kezdve (erıszakkal „üdvözíteni”) a tör-
vényesített népirtásig: „békeharc” címén munkatáborba hajszolt tömegek, a „haladás, a nép
ellenségeinek” kikiáltott ellenzék bebörtönzése. A temetık csendje is béke: a halálé. Akik
hozzászoktak egy diktatúra, elnyomó rezsim „rendjéhez” nehezen viselik el a demokráciával
járó véleménynyilvánítás, ellentmondás miatt felmerült feszültségeket. „Nyugalmat akarok,
nem szeretem a veszekedést!” – mondják sokan. A véleménykülönbségek, nézetek mind
megannyi kihívás az ember számára: a dialógust csak úgy sajátíthatjuk el, ha megküzdünk
önzéseink, kényelemszeretetünk veszedelmesen álszent csábításával. „Békességet akarok”,
ami annyit jelent: „hagyjatok tespedni”. Aki nem tanulja meg kezelni a feszültségeket, hanem
elfojtja azokat, az a maga és környezete számára nem akarja a fejlıdést. Nem csupán arról van
szó, hogy valami újat hozzunk létre, hanem arról, hogy a fejlıdés feszültségérıl lemondani,
mint visszafejlıdni, degradálódni.
Emberképünk nem merülhet ki múltbeli (gyermekkori) „szép élményeink” ápolásában,
nosztalgikus visszakívánásában. Aki folyton a múltat siratja, az soha nem él, mert nem éri
meg saját maga jelenét.
b) Az ember reménye
Nehézségeinket, szenvedésünket nem elnyomni kell, hanem értelmet adni nekik. Más
jelentést kell adni számukra, mint azt a negatívumot, hogy „ennek semmi értelme”. A nehéz-
ségek, bajok a legalkalmasabb „talaj”, melyen lelkiségünk fejlıdhet. Ilyenkor átértékelhetjük
dolgainkat: mihez és miért ragaszkodunk? Mit érnek a nagyon féltve ırzött „kincseink”, ame-
lyekhez úgy tapadunk! A szenvedés átalakíthatja gondolkozásunkat, az emberekrıl, esemé-
nyekrıl alkotott felfogásunkat. Mi az, ami megmarad, amit betegség, katasztrófa nem pusztít-
hat el? Még a halál sem. „Ha szenvedünk, nem kell szégyellni magunkat. Azért, hogy szenve-
dünk sem értéktelenek, alacsony rendőek, csúnyák, rosszak nem vagyunk! Ellenkezıleg: ép-
pen emberi valóságunk legmélyét, valós természetünket tapasztaljuk meg. Nagy felfedezé-
sünk: törékenyek, valaminek hiányában vagyunk – ugyanakkor hordozzuk magunkban azt az
isteni valóságot, hogy Isten gyermekei vagyunk, akiket Krisztus megváltott. Ez azt jelenti,
hogy alkalmasok vagyunk az átalakulásra, az újjászületésre. Halhatatlanok.”92
Társadalmunk – sok közül – egyik hazugsága: akkor érsz valamit, ha formában vagy,
aki mindig aktív, aki mindig gyız. Ugyanakkor gyakran érezzük, hogy semmi kedvünk,
gyengék vagyunk, mindig hiányzik valami és mindig mások gyıznek. Nem tudjuk minden
kívánságunkat, vágyunkat megvalósítani, bármilyen sokáig is éljünk. A belsı növekedés nem
gyors, fıleg nem könnyő. Olcsón csak illúziókat szerezhetünk. A remény nem ábránd, hanem
a megküzdött jelen tapasztalatából születik. A veszteségek, vereségek, sebesülések rengeteg
erıt, készséget rejtegetnek számunkra. Nem a veszteségek a kérdés, hanem hogyan reagálunk
rájuk. Nekünk kell meghatározni a reakcióink természetét: jóra vagy rosszra vesszük ıket.
Minden szolgálhat növekedésünkre vagy leépülésünkre.
Kétségtelen, hogy a szenvedés földhöz verhet, leteperhet egy megrázó esemény, de
nem kell bezárkózni fájdalmunkba, sértıdött énünkbe. Nyíljunk meg Isten felé, hogy az Úr
92
ALBISETTI (2006), 47.
78
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
belépjen hozzánk. Imádságom szeretet vallomás lesz, a legbensıbb és egyedül álló pillanata
életemnek: Te, aki egy lettél sötétségemmel, átölelted magányomat és vereségemet, most el-
jöttél ebben a fájdalomban, hogy egészen átélhessem a Veled való egységet. Ahogyan a zsol-
táros imádkozza:
Dicsıítlek, Uram, mivel megmentettél,

nem engedted, hogy ellenségeim ujjongjanak.
Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, s te meggyógyítottál,
Uram, a lelkemet kihoztad a halál országából,
megmentettél attól, hogy a sírba szálljak.
Ti, akik szeretitek, dicsıítsétek az Urat, magasztaljátok emlékét!
Mert haragja csak egy pillanatig tart,
jósága azonban az egész életen át.
Ha este sírás látogat is meg,
reggel visszatér az öröm.
Így szóltam magamban bízva: Nem ingok meg soha,
mert jóságod, Uram, szilárd hegyre állított.
De amikor elrejtetted arcodat, megrendültem.
Uram, akkor hozzád kiáltottam,
Istenemhez könyörögtem irgalomért:
Mi haszon származna vérembıl, hogyha sírba szállnék?
Dicsıíthet a por, hirdetheti nagy hőségedet?
Hallgass meg, Uram, és könyörülj rajtam,
légy az én segítım, Uram!
Panaszomat öröménekre változtattad,
leoldottad vezeklıruhám és örömmel öveztél körül.
Hogy énekeljen neked és ne hallgasson soha.
Uram, Istenem, mindörökké dicsıítelek! (Zsolt 30)
Ha bizalommal hagyatkozunk Istenre, a szenvedés új távlatokat nyit meg számunkra,

átalakítja egész emberségünket. Nem azt jelenti, hogy valami segítséget kérünk: „hátha meg-
segít”. Teljes odaadásról beszülünk: jobb kezekben nem lehetek, mint az Övében, így egészen
átadom magam. Másként mutatkoznak a dolgok: távlatot nyernek, megmutatkozik igazi nagy-
ságuk (kicsinységük és jelentéktelen voltuk). Isten nem eszköz boldogulásunkhoz, hanem a
boldogságunk: Benne élünk, mozgunk, vagyunk. Nem lesz közömbössé számunkra a világ,
hanem minden lehetıség arra, hogy szeressük embertársainkat és így Istent. Megmarad a fáj-
dalom, de nem ostoba és céltalan vergıdésként, amitıl minden áron szabadulni kell, hanem
életünk szerves része. Egy vonása énünknek, amely hasonlóbbá tesz Hozzá, aki „minden te-
remtmény elsıszülötte: Krisztushoz.
Jézus az elhagyatottságban, amikor – úgymond – egyszerően csak embernek látszik, testvé-

rünkké lett; de mivel İ Isten, az emberi közösség életét a természetfölötti testvériség szintjére emelte:
eggyé tett minket önmagával: Én ıbennük, te énbennem, hogy így legyenek tökéletesek az egységben
(vö. Jn 17,23).
„Hiszen egytıl van mindkettı: a megszentelı és a megszentelt is. Ezért nem szégyelli, hogy
testvéreinek hívja ıket” (Zsid 2,11).
Mi is gyakran felfigyeltünk arra, hogy Jézus a feltámadás után testvéreinek nevezi tanítvá-
nyait. „Ne féljetek! Menjetek, vigyétek hírül testvéreimnek, hogy térjenek vissza Galileába” (Mt
28,10).93
A szenvedésben való egység Krisztussal a feltámadásban való egységet is és egyesü-

lést is jelenti. Ha a szenvedésben befogadjuk İt, akkor befogadtuk a feltámadását. A keresz-
tény – bár még a fájdalom és halál jeleit hordozza magán külsıleg – bensıjében egy minden
93
LUBICH, Chiara: A kiáltás. Új Város, Budapest, 2001, 26.
79
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
múló gyötrelemnél nagyobb bizonyosságot hordoz: a feltámadásét. Talán a legszebb vallomá-
sa ennek a találkozásnak az, amit Chiara Lubich fogalmaz meg abban az imádságban, amely
keresztény mivoltunk legmélyebb titkát, éltetı forrását érinti:
Egyetlen Jegyesem van a földön: az elhagyatott s Jézus; nincs más Istenem rajta kívül. Benne
ott az egész Mennyország a Szentháromsággal és az egész föld az emberiséggel.
Ezért az az enyém, ami az Övé és semmi más.
És az Övé az egyetemes Fájdalom, és így az enyém is.
Járom a világot, İt keresve életem minden pillanatában.
Ami fáj nekem, az az enyém.
Enyém a fájdalom, amely most letör. Enyém a mellettem lévı lelkek fájdalma (ez az én Jé-
zusom). Enyém minden, ami nem békesség és öröm, ami nem szép, nem kedves, nem derős ... egy
szóval, ami nem a Mennyország. Mert nekem is van Mennyországom, de ez az én Jegyesem szívében
van. Másikat nem ismerek. Így lesz ez hátralévı éveimben: szomjazom a fájdalmat, a szorongást, a
kétségbeesést, az elválást, a számőzetést, az elhagyatottságot, a kínt ... mindent, ami İ és İ a Bőn, a
Pokol.
Így kiszárítom a gyötrelmek tengerét sok mellettem dobogó szívben és a – mindenható Je-
gyesemmel való közösség révén – a távoliakban is.
Haladok mint a Tőz, mely megemészt mindent, ami esendı, és csak az igazságot hagyja meg.
De olyanná kell lennünk, mint İ: elhagyatott Jézusnak az élet jelen pillanatában.94
Ezt a döbbenetes mélységő vallomást szerzıje kiegészíti, hogy megértsük mit is jelent
a szeretetnek ez az örvénye (a kereszt esztelensége -.vö. 1 Kor1,23):
Azt írtam, hogy „İ a bőn, a pokol”.95

P. Evdokimov így ír: „A Szentlélek már nem köti össze a Fiút az Atyával, és a Fiú érzi ezt a
törést, az elhagyatottságot. Ez a magány a Szentháromságon belül, Isten szenvedése, Isten pokla ...”
H. U. von Balthasar szerint az elhagyatott Jézus a pokol és a nem pokol: „(...) Jézus termé-
szetesen megtapasztalja a bőnös állapot sötétségét, de ez nem lehet azonos azzal, amit a bőnösöknek
(az Istent győlölıknek) kellett volna megtapasztalniuk (...), mégis ez mélyebb és sötétebb annál, mert
a hiposztatikus isteni kapcsolatok mélységében történik, melyet a teremtmények elképzelni sem tud-
nak.96
Az embernek nem adhatunk reményt anélkül, hogy szembe mernénk nézni a fájdalom,
kudarc és halál tényével. Jézus Krisztus nélkül nézni a bőn és a halál örvényébe a legkockáza-
tosabb és legembertelenebb dolog. Csak az evangéliumok – szinte gyermekien egyszerő –
szövegei a Szentlélek vezetésével tárják fel elıttünk a járható utat. Az elsı keresztény közös-
ségtıl fogva napjainkig ırizte a kereszténység ezt a forrást, amelybe idınként próbálnak min-
denféle tetszetıs maszlagot beledobálni. Az Evangélium Jézus Krisztusa maga a forrás: nincs
szükség ezt a forrást sem „édesíteni”, sem „illatosítani” valamiféle keleti varázsfüvekkel.
Minden Isten-közelítésnek megvan a maga útja, s azt nem kell keverni másokkal.
Divatos históriák özönét zúdítják az emberekre, amikor Jézus személyét kikezdve ar-
ról harsog a média, hogy nem halt meg a kereszten, hanem csak tetszhalott volt, aztán föléb-
94
LUBICH (2001), 56. Ez a szöveg néhány szóban eltér attól, amit Chiara elıször 1949. szeptember 20-án vetett
papírra. Ennek fordítása jelent meg a „Ha tüzet gyújtanánk”, ill. az Elmélkedések köteteiben.
95
Jegyzeteiben Chiara Lubich az ortodox teológus, O. Clément írására is utal: „Megaláztatása, szenvedése, átko-
zottként való halála által Krisztus megengedi, hogy belé hatoljon az egész pokol, az esendı lét teljes halála,
egészen az ateizmus borzalmas vádjáig: ’Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?’. (O CLÉMENT: Rifflessioni
sull’uomo. Milano, 1975, 147.)
96
A Szerzı itt utal még J. Ratzingerre: „Jézus kiáltását a kereszten Ernst Kësemann úgy jellemzi, mint egy po-
kolból feltörı imát, mint az elsı parancsolat visszhangozását Isten látszólagos hiányának pusztaságában.” (J
Ratzinger: Bevezetés a kereszténységbe). LUBICH (2001), 57, 134.
80
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
redt, Indiába ment.97 A kereszténység lényegét nem értik ezek a személyek. Mások végletekig
menve, „átértelmezik” utolsó kiáltásának jelentését: „Istenem, Istenem, miért hagytál el?”
(Mk 16,34, Mt 27,46).98 Ez a fájdalmas kiáltás egyben vallomás, amely a 22. Zsoltárban bon-
takozott ki:
Istenem, Istenem, miért hagytál el,
miért maradsz távol megmentésemtıl, panaszos énekemtıl?
Szólítlak nappal, Istenem, s nem hallod,
szólítlak éjjel, s nem adsz feleletet.
Mégis te vagy a Szent,
aki Izrael szentélyében lakik.
Atyáink benned reménykedtek,
reméltek, s te megszabadítottad ıket.
Hozzád kiáltottak és megmenekültek,
benned bíztak és nem csalatkoztak. (Zsolt 22,2-6)
A fentebb említett Chiara Lubich említi, hogy egyszer felkérték, hogy tartson elıadást.
„És mirıl fog beszélni?” – kérdezte tılem (a felkérı). „A szeretetrıl” – válaszoltam. „És mi a
szeretet?” – tudakolta kíváncsian. „A keresztrefeszített Jézus” – feleltem. Sem Jézus Krisztus
személyét, sem a történelmet nem érti, aki megmásítja a kereszt halálos drámáját.
„Jézusnak ez az oly nagy, oly éles fájdalma, melyet az Atyától való elhagyatottsága okozott
neki és melyben ott rejlik az emberek iránti szeretetének titka, kezdett belénk hatolni, kezdte felfedni
magát elıttünk, kezdett vonzani bennünket, és kezdte megszerettetni magát velünk” – vallja Chiara
Lubich a szeretet titkának nagy felfedezésérıl. Majd így folytatja:
„Szép volt ez az Isten-ember, aki szeretetbıl nyomorulttá, szégyenné, semmivé lett, ahogyan
a zsoltáros mondja: ’Ad nihilum redactus sum...’ (Semmivé lettem. Zsolt 73 (72),22 a Vulgáta sze-
rint). A föld és az ég kivetette, hogy társörökösként bevezessen bennünket Országába, fényével, szere-
tetével, hatalmával árasszon el, méltósággal ruházzon fel, a magasságba emeljen.
Mindent odaadott. Életét, melyet megpróbáltatásokban és engedelmességben élt le Mária
mellett.
A tanítással töltött három évet, melynek során kinyilatkoztatta az Igazságot, tanúságot tett az
Atyáról, megígérte a Szentlelket és szeretetének ezerféle csodáját mővelte.
A kereszten töltött három órát, ahol megbocsátott kínzóinak, megnyitotta a mennyországot a
lator elıtt, nekünk ajándékozta édesanyját, és végül Testét és Vérét is, miután titokzatos módon már
nekünk adta az Eucharisztiában.
Ami övé maradt, az istensége volt.
Egysége az Atyával, az az édes és felfoghatatlan egység, amely Isten Fiaként oly nagy hatal-
mat adott neki a földön, és amely királyi méltósággal ruházta fel İt a kereszten. Isten jelenlétének ez a
megtapasztalása „alászállt” a lelke mélyére olyannyira, hogy nem érezte többé, és egy bizonyos mó-
97
1889-ben Észak-Indiában prófétának hirdetve önmagát, lépett föl egy Ghulám Ahmed nevő kisbirtokos. Az
iszlám és a keresztény szent könyveinek összekeverésébıl alkotta meg tanítását, amelyet urdu és arab nyelven
terjesztett – hatalmas sikereket érve el. Ghulám Ahmed túlzó muszlim spiritiszta és teozófus tanaiban hallatlan
érzékkel keltette fel az afgánok és kasmíriak azon legendáit, amely szerint ık Izrael igazi maradéka (kreolos
bırük volt a „bizonyíték”). Az újsütető próféta szerint Jézus nem halt meg a kereszten, hanem elájult. Taníványai
levették a keresztrıl és negyven napig egy csodás elixírrel kezelték, amitıl felébredt, s aztán elindult keletre,
hogy megmentse Izrael elveszett tíz törzsét, akiket az afgánokban vélt elsısorban felfedezni. Jézus végülis
Kasmirban telepedett le, ahol 120 éves korában halt meg. Sírját is „megtalálta”: Sringagárban van, és Jusz Aszaf
(Jézus, a Győjtı: az a Jézus, aki összegyőjti tíz elveszett törzset). A sír valójában egy 16. századból való, de ez
nem zavarta a „prófétát. Tanítása – újabb és újabb fantazmákkal és „elveszett evangéliumok megtalálásával”
főszerezve kering a világban. Vö. GERMANUS Gyula: Allah Akbar! Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest, 1984,
66-70.
98
Az egyik ilyen megközelítés szerint Jézus kereszten kiáltott utolsó szavainak jelentését (Eli Eli lamah
sabaktani) „az Evangéliumok fordítói a mai napig nem ismerik”. Jézus „nem azt panaszolta, hogy Isten elhagyta
ıt, mikor a könyörületes római megpróbálta csillapítani elviselhetetlen szomjúságát, hanem az ısi nága-maya
nyelv szerint ezt mondta: Éla, Éla, lamah zabactani”, az egészen pontos magyar értelmezésel ’Uram, Uram lám
csak Te itt’. Vagyis az Atya jelent meg Jézusnak ebben a fájdalmas pillanatban. BAKOS Attila: A Duna Evangé-
liuma. MANDALA-SEVA Kiadó, Budakeszi, 2004, 191.
81
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
don átélte az elszakadást Attól, Akirıl mindig azt mondta, hogy İk ketten egyek: „Én és az Atya egy
vagyunk” (Jn 10,30. A benne élı szeretet megsemmisült, a fény kihunyt, a bölcsesség elhallgatott.
’Az Istenség kenózisa – mondja S. Bulgakov – (...) annyira mély, hogy az Isten-ember elıtt
megnyílik a halál feneketlen örvénye, a nemlét sötétségével és az Istentıl való elhagyatottság teljes in-
tenzitásával. Még a Teremtı számára is a halálban nyílik meg a teremtmény semmi-voltának szédítı
szakadéka. A kiáltás a keresztrıl: ’Éli, Éli, lamma szabaktani’ a keresztre feszítés megsemmisülésé-
ben az Istenség kiüresedésének végsı állomása.”99
Szeretni ennyit jelent: élni Jézus Krisztust. A remény sem más: élni Jézus Krisztusban.
İ az ember múltja, jelene és jövıje. Csak Isten képes egyesíteni, ami „szétszóródott” létün-
ket. Ezért életünk, sıt az egész történelem nem más, mint Krisztus-esemény, az üdvösségünk
története. Csak ez a szemlélet ment meg az atomizálódástól, széteséstıl, amely önmagunkkal
való meghasonlásához vezet.
c) Páratlan és páros
A következıkben nem a házasságról lesz szó, még ha egy sajátos szempontból is köze-
lítjük meg az ember önmagáról alkotott felfogását. Másokhoz tartozás igénye, a társkeresés
elemi vágyunk. Azonban nem mindegy, hogy milyen módon éljük meg másokkal való kap-
csolatunkat. Szeretni annyit jelenti, mint lélekben növekedni. A lelkiélettel kapcsolatban
gyakran elhangzik a kérdés: a házasság gátolja, vagy erısíti a lelkiéletet? Azt hiszem, nem
egészen jól közelítjük meg a dolgokat. Ha a házasságra azért gondol valaki, mert az egyedül-
létet nem bírja elviselni, ott valami hiba van. Azért kötni össze életemet egy másik személyé-
vel, mert így kényelmesebb, könnyebb elviselni az élet gondjait-bajait, még messze van attól,
ami a házasság igazi feladata.100
N. Késın szánta rá magát a házasságra. „Tudja olyan rossz volt, amikor munka után haza-
mentem abba a nagy üres lakásba. Hiába kapcsoltam be rádiót, televíziót. Egyedül féltem. Szerettem
volna valakinek vacsorát készíteni, megkérdezni, fáradt-e? Érti? Ne csak a magam csoszogását és só-
hajtását halljam. Féltem is már egyedül: hamar kifigyelik, hogy itt egy magányos nı él, s ahhoz hama-
rébb betörnek. Na meg telnek az évek: hirtelen rosszul leszek, s az sincs, aki orvost hívjon. Napok
múltán törik rám az ajtót.”
Csupa „logikus érv” – egy bejárónı, inas alkalmazása mellett, de nem a házasságra. A
párkapcsolatban az elsı megtorpanást éppen a saját korlátaink felismerése jelenti. A másik
kérdései, elvárásai konkretizálják és néven nevezik – igen gyakran akaratlanul - gyengesége-
inket, lehetıségeink határait. A párkapcsolat növeli bölcsességünket és ismeretünket - elsı-
sorban a magunk életével kapcsolatban. Mindez rizikót is jelent: nem tudok kibújni valósá-
gomból, vállalnom kell valóságos magamat – s ezt a létezı ént kell elfogadnia. Azért párkap-
csolatot említünk, mert itt jut el két személy egymás ismeretének azokba a mélységeibe, ahol
egy idı után felfakadnak énünk legmélyebb szálait alkotó indítékaink, érzéseink mozgatói.
„Házasságban élni annyi, mint kitárulkozni, nyílt kártyákkal játszani” – írja Albisetti
doktor, majd így folytatja: „Miközben a világ arra tanít, hogy rejtsd el igazi érzéseidet, fıként
gyenge, nem szép, negatív oldaladat, ezzel szemben az én felfogásomban a házastársaknak
hitelesnek kell lenn: felajánlják egymásnak gyengeségüket, keresve hogyan tudnák ezeken
túllépni. Az én elgondolásom szerinti szerelemben nincsenek megalkuvások, zug-járatok.
Persze mindez azzal a kockázattal jár, hogy sebesülünk, vagy éppen elárulnak bennünket. De
megéri.”101 Tegyük hozzá: csak így lehetséges szeretet-kapcsolatról beszélni. Nem a másik
99
LUBICH (2001), 37-38.
100
FERENCZI Sándor: Lelki problémák a pszichoanalízis tükrében. Budapest, 1998.
GAY, Rita: Nidi vuoti e cuori pieni. Emozione e paure con figli adulti e genitori anziani Edizioni San Paolo,
Cinselli Balsamo (Milano), 2006.
101
82
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
tökéletességeit, hanem azt a törekvését becsülöm, amellyel vállalva önmagát nem sebeibe
temetkezik, nem hazudja azokat, hanem kész megosztani mintegy gazdagságát. Mer ı lenni
értem.
A szeretet méltóságot, teljességet jelent abban az értelemben, hogy nem azt kívánja,
hogy a másik szolgalelkően fogadja el ıt, hanem egy cselekvı magatartást vár tıle: a kapcso-
latuk általi kölcsönös kiteljesülést, érést. A párkapcsolatban a szeretet nem csupán elfogad,
hanem választ; nem a benne lévı ürességet tölti be a szexuális kapcsolat, hanem jelenti a saját
és a másik tiszteletét. Aki képtelen magát tisztelni, elfogadni, az a maga ürességét fogja kár-
hoztatni és követelni a másikkal való kapcsolatában. Gyakran összekeverünk alapfogalmakat:
a gyerek kívánsága nem egyenlık a jogaival. A szexuális vágy nem jelenti, hogy valaki érett a
szeretetre. Amíg valaki nem ismeri önmagát, addig képtelen megtanulni szeretni másokat:
csak eszköznek tartja azt.
Egy fiatalember vallomásából: „Képtelen lennék egyedül lenni. Ha vége egy kapcsolatnak,
akkor nekem azonnal szükségem van egy másikra. Egyedül elviselhetetlen vagyok. Ha van mellettem
valaki, akkor megnyugszom: van értelme az életemnek” Nem próbálta még, hogy néhány hónapra
egyedül maradjon? – kérdem. „Nincs értelme. Olyankor vadállat vagyok. Nem találom a helyemet!”
Mi az oka, hogy egy, másfél évnél tovább aligha bírják a legszebb kapcsolatai sem? „Nık egy után
zárkózottá válnak, önzıvé. Én mővész ember vagyok. Nekem tér kell, mozgás kell. Sok emberrel ke-
rülök kapcsolatba. A kapcsolataim ettıl mennek tönkre: egyik nı sem képes megmaradni rugalmas-
nak: szeretnék, ha egy idı után otthonülı lennék.”
Minden hivatás végsı döntése elıtt – így a házasság elıtt is – legalább egy félévet,
évet magányban kellene tölteni az embereknek. Próbálja ki: el tudja-e önmagát viselni? Aki
önmagának elviselhetetlen, az mást sem tud hosszan hordozni. Naiv ostobaság, hogy a házas-
ságok tartósságát, vagy éppen krízisét folyton a fizikai orgazmus képességében, funkciózava-
raiban keresik ma folyton az ún. szakemberek. A szexuális kapcsolat éppúgy, mint a kedvenc
étel undorító, dühítı lesz, ha mi éppen nem vagyunk magunknál. Az emberi kapcsolatok csak
akkor elviselhetık, ha önmagunkkal rendben vagyunk. A patologikus egyének ırjöngnek, ha
egy rendezett teret látnak: addig nem nyugszanak, míg szét nem vernek mindent. Aki önma-
gának hazudik, azt nagyon zavarja a másik ember tisztessége.
„Vajon találok magamnak rendes társat?” – kérdezte valaki. Inkább így tegye fel a
kérdést: „Van-e bennem annyi emberség, hogy tudom ıt szeretni?” A személyes növekedés
tesz bennünket képessé, hogy bármilyen szinten normális kapcsolatokat hozzunk létre. A há-
zassághoz kapcsolatuk a szeretet jelentésének kifejtését. Szeretnénk eloszlatni azt a tévhitet,
hogy a szeretet az ösztönös vonzódás fellépésével egyenlı. „Nincsenek elhibázott férfiak és
elhibázott nık – mondja Albisetti – Az lehet elhibázott, hogy milyen szinten választunk, cse-
lekszünk, élünk. Csak az értelmünk vagy csak a testünk vett részt a döntésben. A kiindulópont
ez: szembesülök önmagammal, elismerem neurózisaimat, igyekszem azokat átformálni, fe-
lülmúlni. Csak ezen az úton fogom megérteni, hogy mit jelent szeretni”.102
Az érett személyiség jellemzıje, hogy tudja, hogy szenvedés nélkül nincs élet. A
szenvedés a növekedés feltétele. Természetesen igen sok gyötrelmet okoznak elhibázott visel-
kedéseink, beteges képzelgésünk, irreális elvárásaink. De ez is mind mi vagyunk. Megszerzett
értékeink egy idı után megkopnak, még a legtisztább élményeink sem tartósak: valahogy egy
idı után minden színét veszti. Mi is lenne, ha mindent meg tudnánk tartani. Igen: vesztesége-
ink új utakra hívnak, gazdagodásra, próbálkozásra. Nem barátainkat, kapcsolatainkat kell le-
cserélni, hanem a megszokásból való tetteinket, gesztusainkat kell új tartalommal megtölteni.
Ne az élményeinkért aggódjunk, hanem a másik személyért.
102
83
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Tudja, mindig olyan jót imádkoztam, amikor hajnalban felkeltem. Valahogy úgy éreztem:
csak Isten van és én. Néhány éven át úgy éltem, hogy Isten a tenyerén hordott. Most minden sivár: Is-
ten lefordította tenyerét. Úgy érzem, hogy csak én kapaszkodom belé, ragaszkodom hozzá. Nincs íze
az imádságnak: nem igaz, amit mondok. Mintha főrészport forgatnék a számban.
-
A legkisebb gyerekünk négy éve házasodott. Egyedül maradtunk, s nem is bántuk párommal.
Mindent újra rendeztünk otthon. Olyanok voltunk, mint valami új házasok. Nagyszerő volt minden.
Egy ideje azonban egyre többet zsörtölıdünk. Folyton útban vagyunk egymásnak. Olyan ideges le-
szek, amikor már meghallom, hogy a férjem reggel felkel és kimegy a fürdıszobába. Minden kezdı-
dik elölrıl: neki soha nincs a helyén semmi. Én is útban vagyok neki. Bevallom, sokszor ugyanezt ér-
zem, s nagyon szégyellem magam.
A két fenti vallomás – látszólag – egészen más területet érint. Látszólag! Ami az Isten-
kapcsolatot illeti: folytonos növekedésre hív. Imádkozni – késıbb bıvebben látjuk – nem le-
het úgy, hogy élményeinkre hivatkozunk. Semmiféle személyes kapcsolat nem állhat meg a
bennünket betöltı örömélmény szintjén. A szeretet, a személyi kapcsolat nem statikus, hanem
élı, folytonos változásokon átmenı valóság. Tőz, amely égni akar, hogy éltessen.
3. Lélekben való lelki segítés
Azzal is kezdhetném, hogy igen kényes témához érkeztünk. A Lélekben való megúju-
lásról szólva – a különbözı keresztény közösségekben – többekben valamiféle kínos ellenke-
zés, szégyenkezéssel és tiltakozással vegyes érzések merülnek fel. Minden rossz élmény, ta-
pasztalat – különösen vallási téren – nagyon érzékeny sebet hagy bennünk. Nem kívánok a
Lélekben való megújulás jelentésérıl szólni. Itt csupán a különbözı lelkiségi közösségekben
gyakorolt lelkisegítés gyakorlatához kívánok segítı szempontokat nyújtani.
a) Élmény és valóság
A lelki közösségek lényege nem más, mint amit Jézus mond: „Ahol ketten vagy hár-
man együtt vannak nevemben, én ott vagyok közöttük”. Ezt a közösséget alkothatja egy csa-
lád, vagy néhány Isten szeretetében találkozó ember. Jézus köztünk való jelenléte már a Lélek
megnyilvánulása, hiszen az apostol mondja: csak a Lélekben mondhatja ki bárki, hogy Jézus
az Úr. Nem szabad Isten lelkét kisajátítanunk, hogy csak a mi csoportunkban lehet jelen. Na-
gyon jó lenne, ha a csoportok vezetése körbejárna, hogy mindenki megélhesse a „családfı”
szerepét. Segítsünk felnıni másokat is, s ne kössük egy emberhez ezt az egyszerő és mégis
nagyon szép szolgálatot.
A Lélekben való együttlét önmagában erıt ad, bátorít. Azt azonban nem szabad elfe-
ledni, hogy emberek vagyunk, s mindannyian hordozunk nem könnyen elviselhetı gyengesé-
geket és nagyszerő értékeket. Ezek a sajátosságok gyakran összeütköznek mások „hozomá-
nyával”. Nem csupán a szegénységeink jelentenek gondot egy csoportban, hanem a gazdagsá-
gaink is. Képzettségünk, jártasságunk tudatában feljogosítva érezzük magunkat, hogy mások-
kal összevitatkozzunk, keményen kimondjuk nézeteinket. Minden egészséges közösségben
helye van a tisztességes, másokat nem sértegetı véleménynyílvánításnak. Ugyanakkor ez az
alkalom, hogy gyakoroljuk Krisztus által adott életprogramot: „Senkinek nincs annál nagyobb
szeretete, mint aki életét adja barátaiért”. Amikor nézetemet, meglátásomat feltárom a közös-
ségben, akkor merjem azt „odaadni”, vagyis lemondani is róla. Ha mindannyian így teszünk,
mintegy meghalunk magunknak, hogy Krisztus éljen közöttünk. Ez segít túl az érzelgısségen,
a sértıdékeny duzzogáson, érvényesülésvágyon. Krisztus érvényesüljön közöttünk.
Ha csak azért jövünk össze, hogy valamelyikünk akarata érvényesüljön, mondhatunk
akármit, az nem a Lélek mőve lesz. Isten nem egyenlı a lelki élményekkel. Jelenlétét nem az
elragadtatott ima bizonyítja vagy biztosítja! A garancia nem más, mint az İ maga, ha Nevé-
84
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
ben vagyunk együtt. Nevében együtt lenni pedig nem más, mint ráhangolódni teljesen az ı
szavára, magatartására.
Mindig egyszerő, nyitott szívvel. Szegényen: nem valamit akarunk (adományokat, él-
ményeket), hanem İt magát. Mint Assziszi Klára, amikor felkereste Ferencet, aki megkérdez-
te tıle: „Mit akarsz, lányom?” Klára csak ennyit mondott: „Istent!” Ne érjük be kevesebbel
mi sem. Imádkozzuk a zsoltárt: Istent, az élı Istent szomjazza lelkem!” Azt az Istent, aki van
és nem azt az istent, akit kitaláltam, vagy zsbben hordozok mint valami talizmánt. A
lelkibetegségek gyökere a hamis istenkép. A vallások közötti veszekedés amiatt van, hogy
folyton a másik tévedésérıl beszélünk. Ha Isten szeretetéért könyörgünk, ha hozzá igazodunk,
képesek leszünk normális párbeszédre. Nem kell a vallásokat összekeverni, egymást áttéríteni.
Keresd Istent azon az úton, amelyen megismerted. Szeresd ıt mégjobban, s szeresd felebará-
todat még jobban. Ez vezet Isten igazi ismeretéhez.
Egy iszlám ország repülıterén sokat kellett várakoznom a csatlakozásra. Ahogy ott üldögé-
lek, letelepedett velem szemben egy helybéli – muszlim – család: két szülı és három kicsi gyerek.
Elıvették az ételes dobozt, imádkoztak, majd az apa odajött és elsınek engem kínált meg étellel, ital-
lal. „Az Irgalmas Isten nevében! Kérem fogadja el” – mondta.Nem lehetett visszautasítani. Étkezés
végén együtt adtunk hálát Istennek: Allah akbar!
„Nem érzem Isten jelenlétét” – panaszolta valaki, majd így folytatta „pedig megtéré-
semkor minden lángolt körülöttem bennem. Elhagyott? A csoportvezetım azt mondta, higy-
gyek jobban.” A hit Isten ajándéka. Ha valaki azért szenved, mert „nem tud hinni” az már a
hit kezdete. Nagyon veszedelmes valakit szemrehányással illetni, mert nem elég erıs a hite.
Különösen olyankor hangzik el ilyen vád, ha valaki kér valamilyen ajándékot, s nem nyeri el.
„Nincs elég hited” – kapja a szemrehányást a gyógyulásáért hiába esedezı beteg. Hiába?
Minden igazi gyógyulás az ember legmélyébıl indul el. Helytelen látványos változásokra
terelni az emberek figyelmét.
A pszichés zavarokkal küzdı vagy túlérzékeny személyek hajlamosak a szélsıséges
megnyilvánulásokra. Számukra az „átélés” fizikai tapasztalat, élmény keresésére irányulhat.
Erıszakkal (és kétségbeesetten) igyekeznek ugyanazt megélni, amit másokon tapasztaltak. A
rendkívüli megnyilvánulásokat inkább fékezzük, tegyük diszkrétté, mintsem erre kerüljön a
hangsúly.
b) Alázattal és tisztelettel közelíts

A Lélek ott fú, ahol akar. Ezt minden lelkiségi vezetınek, csoportvezetınek, szolgá-
nak tudnia kell. Ne erıszakoskodjunk másokkal a Lélek nevében! Pál visszaküldi „gazdájá-
hoz” a szökött rabszolgát, Onezimuszt. Sokan háborogtak már ezen, sıt a kereszténység sze-
mére vetik, hogy szentesítette a rabszolgaságot azzal, hogy engedelmességet hirdetett. Osto-
baság. A felszabadulásra szolgának és úrnak egyaránt meg kell érni. A legtöbb forradalom
azért bukott el, mert a forradalmárok – bár „jót akartak” – nem vették figyelembe, hogy a tö-
meg még nem érett meg a gyors változásokra. A választott nép negyven esztendeig vándorolt
a pusztában. Nem voltak alkalmasak – még Mózes sem – az Új Ország benépesítésére, még
telve volt lelkük a fáraó országával. A fogság évszazadai alatt beléjük ivódott a szolgaság
lelke, mindaz, amit Egyiptom jelentett: istenek, varázslatok, erıszak.
Isten tiszteletben tartja az ember szabadságát, ezért ember se vegye át a másik akara-
tát, döntését.
K. istenkeresı, egyszerő munkásember. Készséggel kapcsolódott egy megújulási csoporthoz.

İ Istent kereste, nem valami élmény után vágyott. Szerette volna hitét komolyan megalapozni. Egyik
összejövetelen eléje állt a csoportvezetı két rásával: „Akarod-e elnyerni a nyelveken való beszéd
adományát?” K. meglepıdött az ajánlaton, s csak ennyit mondott: „Nem érzem magam felkészültnek
85
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
ilyen tapasztalatra”. A vezetı keményen megrótta: „Te elútasítottad a Szentlelket!” Azóta kerüli a
csoporttal való találkozást. Kétségei vannak: emberek rendelkeznek a Szentlékek felett?
Súlyos sérülést (traumát) okozhat az ostoba beszéd, fenyegetés, ha az illetı személyt

már különben is megtörte az élet. Ki jogosít fel bennünket arra, hogy fenyegetızzünk, isteni
ítéletet hirdessünk? „Megtört nádszálat nem zúzza össze, a füstölgı mécsbelet nem oltja ki” –
mondja már a prófécia az eljövendı Szolgáról. Jézusban ez teljesült.
A Lélek szolgálatra hív és fel kell hagyni a térítésnek azzal a visszataszító magatartá-
sával, amely annyira idegen az evangélium szellemétıl. Jézus nem engedte, hogy tanítványai
megfenyítsék az ıket be nem fogadó falvakat.
Nagyon fontos, hogy a lelkiségi csoportok vezetését autentikus személyek végezzék.
Autentikus nem az, aki önmagát felruházza valamiféle hatalommal. Nem az, aki – valós vagy
vélt – lelki adományban részesült! Legyen hiteles vallásismerete, legyen tanulékony és enge-
delmes abban a közösségben, amelyhez tartozik. A Lélek adományának célja Krisztus testé-
nek építése. Aki bomlaszt, ellenségeskedést szít, nem lehet Istentıl! Az ilyen ember maga is
megbomlott bensıjében: a hatlmat, önmagát akarja érvényesíteni. Az ilyenek akartak varázsló
erıt vásárolni az apostoloktól. Aki nem képes engedelmeskedni a közösségben, tanulni a Lé-
lek azon adományaiból, amelyet az Egyházban kiárasztott, az ilyen ember képtelen maradan-
dó közösséget építeni. Zavart támaszt: összekeveri a maga belsı indulatait, „jóhiszemő harag-
ját” Isten üzenetével. A lelki betegség szülıje, ha félelmeket gerjesztünk másokban azáltal,
hogy a bennünk lévı megoldatlan és feldolgozatlan nehézségeket kivetítjük Istenre.
Z. folyton a fiatalok szexuális aberrációi miatt harsog „az Úr nevében”. Az Úrtól kapott
„üzenetekben” Szodoma és gorra kénköves poklát idézi. Beszéde haraggal, győlölettel teli. Látszólag
persze mindez „Isten figyelmezetı üzenete”, aki már alig tudja magát tőrtıztetni a diszkókban és
máshol folyó szörnyőségek miatt. Z. világ életében félt a szexualitástól: szennynek tartotta. Köteles-
ségbıl nısült: „amikor ott volt az ideje” az apja kijelölte a jövendıbelit. Családi élete hideg, számító.
Vasfegyelmet tartott: az érzelemnek nem volt helye. Gyermekei, mihelyt lehetett otthagyták a családi
otthont. Apjuk vallását megtartották, mert azzal fenyegette meg ıket, hogy ha nem vesznek részt az
általa vezett összejöveteleken, kitagadja ıket a - jelentıs – örökségbıl. Istenképe: zsarnok, türelmet-
len, fenyegetı. Személyisége: kényszeres felszín, de lehetséges, hogy valójában egy elrejtett skizoid
emberrel van dolgunk. Erre utalnak mélyre temetett, de idınként felszínretörı homoszexuális attitőd-
jei. A homoszexuálisokról, (az ı rpfóféciájában „mocskosokról”) szólva részletesen ecseteli a rájuk
váró pokolbeli kínokat. Gyermekkori komplexusát éli ki ezekben az üzenetekben: nevelıapja megtőr-
te mint „zabigyereket”; folyton megalázták, ha sírt, megverték. „Hálával gondol apjára, aki nagyon
megverte, amikor ıt kamasz korában rajta érte azon a mocskos bőnön” (maszturbált). Így „nevelték”.
A kimondatlan és elnyomott érzések, vágyak könnyen felszínre törnek vigyázatlan

pillanatokban. Közösségi, szabad imádkozás kioktatássá, üzengetéssé torzul, ha a csoportve-
zetı nem eléggé figyelmes. Egyik összejövetelen „imádság” formájában mondták el a helybe-
li egyházi vezetık vélt és valós hibáit, máshol pedig „az Úr mondja a közösségnek” beszélték
ki egyik-másik tag intim dolgait. Azonnal le kell állítani az ilyesmit. Egyrészt méltatlan akár
Istenhez szólni ilyen módon, akár Nevében lerángatni mások rongyait. „Amit a legkisebbnek
tesztek, nekem teszitek”. A cél nem szentesíti az eszközt. S ha már itt tartunk: a magunk
nyomorúságáról is diszkrét módon beszéljünk.
A lelkiségi találkozásokon szokásos tanúságtétel nagyon fontos: az Úr iránti hála kife-
jezése és bátorítás, hogy Isten a nagy nyomorúságban is hőséges hozzánk. Errıl és ne szemé-
lyekrıl, a bőneink aprólékos részletezésérıl szóljon a beszéd. Egyszerően, hálaadással szólja-
nak. A tanúságtételek hangneme már többeket megrémísztett: mi lesz, ha nekem is ki kell
állnom, s elmondanom viselt dolgaimat. Soha ne erıltesse a csoportvezetı, vagy bárki az
ilyen kitárulkozást. Bizonyos lelki alkatú emberek iszonyatos kínt állnak ki, ha mások elé ki
kell lépniük. Könnyen sokkos állapotba kerülnek a kétségbeeséstıl. A szorongásos személy
86
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
kezébıl csöpög a veríték, ha tudja kezet kell fognia majd valakivel. A lelki összejövetelen
való erıszakoskodás, Isten nevében való erıltetés nagyon rossz hatást vált ki. Tartsuk tiszte-
letben az illetı gyógyulásának ritmusát.
A tanúságtételek legyenek spontán, rövid és egyszerő hálavallomások, s vegyük elejét
a magamutogató (exhibicionista) és szinte már patológiás kitárulkozásoknak.
Egyik összejövetelen a hálaadást addig nem fejezték be, amíg mindenki nem mondott
imádságot. A csoportvezetı – jó példával prsszionálta a résztvevıket – már vagy ötször mon-
dott lelkendezı alleujákkal teli dicséretet. Még mindig volt 2-3 ember, aki nem vette észre,
hogy addig innét nem szabadulhat, amíg nem mond hálát „ezért a csodálatos, nagyszerő” él-
ményért. Két órán át gyötörték a népet. A húsz egynéhány résztvevıbıl a következı találko-
zón már alig jelentek meg tízen: elegük volt a tortúrából!103 A csoportvezetınek kellı lelki
érettséggel (és érzékenységgel) kell rendelkeznie, hogy a jelenlévık alkalmasak-e a nyilvános
szereplésre, valóban „jelen” vannak, vagy csupán ott vannak.
Gyakran egy-egy összejövetel semmitmondó, üres szócséplés. Mindenki el van telve
önmagával. „Gazdagok”: nincs szükségük semmire. Csak a szegényt töltheti el az Úr. A sze-
gény az, aki tudatosítja nincstelenségét, eszköztelenségét. Ez a csoportvezetıre is vonatkozik.
Persze ez soha nem jelentheti azt, hogy készületlenül, folytonos rögtönzéssel vezetünk cso-
portot. Avilai Szent Teréz óv a buta, tanulatlan lelkivezetıktıl. Aki nem képes tanulni, nem
mélyül el azoknak a tanításoknak a gazdagságában, amellyel Isten megajándékozta népét,
hogyan fog másokat tanítani? Ne hárítsunk Istenre emberi üresfejőséget és korlátoltságot.
Néha megkérdem egyik másik csoportvezetıtıl, hogy mit szokott olvasni? Nagy részük vagy
semmit, vagy csak szirupos lelki ömlengéseket, vagy kétes értékő fércmőveket. Bibliát alig,
komolyabb lelkiségi írásokat, nagy misztikusok, szentélető teológusok írását alig. „Engem a
Lélek tanít, nincs szükségem mások firkálmányaira” – mondta valaki nagy öntudattal. „Azt
elhiszem, de ön sikeresen ellenáll neki – mondtam – hiszen még a Bibliát sem szokta kezébe
venni, csak a saját kis brossúráját”.
A tanulékonyság hiánya szőklátókörővé teszi a csoport tagjait: a csoportvezetı köve-
tıi lesznek, s nem Istené. Lehetséges, hogy bibliai idézeteket hadarnak, de ezek önmaguk né-
zetének igazolását szolgálják, s nem hagynak teret magának a Léleknek. Az ilyen magatartás
félelmet, elzárkózást – óhatatlanul – kirekesztıdést szül. „Az én bibliámban ez van” – mondta
valaki egy kis füzetkét mutatva: az Írásból kiragadott, „alkalmazott” idézetek válaszoltak
mindenre. Képtelen bármiféle párbeszédre. Isten szavára hivatkozva zárkózik el a józan ész
követelményei elıl. A nagy baj, hogy ugyanakkor gonosznak, bőnösnek ítél mindenki mást,
aki nem úgy veszi az utat, mint ı. Ez a lelki-szellemi beszőkülés leépíti az illetıt és közössé-
get. Hogy mégis sokakat vonzanak ezek a kizárólagos csoportok? Az ok igen egyszerő: a ma-
terialista felfogásnak igen kedvez: néhány definícióba, gyakorlatba belepréselhetı a vallásos-
ság. Ezek elvégzése „biztosítja” az üdvösséget. A szabadság sokakat zavar, mert az felelıs-
séggel jár, mindig újabb kihívást jelent. Sokan úgy gondolják, hogy „Istennek eleget kell ten-
ni”, s ha bizonyos gyakorlatokat elvégeztek, akkor minden rendben van. A vallásban olyan
biztonságot keresnek ebben a gyorsan pergı világban, ahol – észrevétlenül – Isten eszközzé
válik kezükben. A vallásgyakorlatok a megnyugvás, az önelégültség (önvédelem, biztonság)
eszköze, amely felett Isten ırködik. Csakhogy ez az istenkép semmiben sem különbözik egy
103
Ifjúsági csoportokban szokás, hogy körbeadnak valami tárgyat, s akinél éppen van – ha akar – hangosan is
kifejezheti gondolatát (ima, tanúságtétel). Ha nem kíván megszólalni, továbbadja a szomszédjának a jelet. Más-
hoz meghatároznak valamennyi idıt (negyedıra, fél óra), amit pl. hálaadásra szánnak. Ezalatt lehet csendben és
hangosan imádkozni. Fontos: ne húzzuk az idıt, s fıként ne legyen senkinek kényszerítı érzése, hogy itt most
mindenáron ki kell magából préselni valamit
87
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
biztosító intézet programjától: Istent az ember „kötelezi” boldogsága védelmére. Persze csak
azok élvezhetik ezt, akik a csoport tagjai…
Visszaérkeztünk a kezdeti kérdéshez: a lelki egészség alapja az az istenkép, amelyrıl a

Biblia mondja: „az élı Isten”. Minden hamis, manipulált és manipuláló magatartás visszaüt az
emberre. A helytelenül értelmezett, csak érzelmekre, élményre koncentráló vallásosság re-
ménytelenségbe, kétségbeesésbe vezet. Az isteni dolgokkal foglalkozva is meg kell marad-
nunk emberségünk ismeretében és tudatában. Ez a csoportvezetıknek nagy felelıssége. Ezt
szem elıtt tartva kell Isten ezernyi módon felkínált gazdagságából meríteni tanulékony, nyi-
tott szívvel. Bármely lelkiségi csoportról van szó, soha nem szabad azt kizárólagosnak tekin-
teni: ha valaki úgy látja, hogy az az út, amelyen én örömmel járok, neki is megfelel, akkor
jöhet velem, velünk. Semmi erıszak! Segítünk, ha igényled, de érezd magadat szabadnak.
Isten gyermekeinek szabadságát ne vegyük el senkitıl, hiszen ebben születik a hit igazi örö-
me.
88
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Irodalom
ALBISETTI, Imparare a vivere Edizioni Paoline, Roma 2006

Valerio
DA SPINETOLI, Gesù di Nazaret Edizioni La Meridiana, Molfetta 2005
Ortensio
DÉVÉNY István Vallások, kereszténység, Budapest 2002
egyház Mérleg 2002/3,
331.
GERMANUS Gyula Allah Akbar! Szépirodalmi Könyvki- Budapest 1984
adó,
LUBICH, Chiara A kiáltás Új Város, Budapest 2001
SCHMID, Georg Plädoyer für ein anderes Krez-Verlag Zürich 1988
Christentum, (Nach 2000
Jahren: anders, erleuchtet,
anders mündig, anders
denken)
89
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A lelkivezetés
6.
A lelkivezetést nagyon sokan ma már csak hírbıl ismerik. Talán túlzásnak hat ez a ki-
jelentés, de ha megkérdezünk vallásukat gyakorló embereket, igen sokan csak annyit tudnak
róla, hogy valami lelki segítség, tanácsadás. Számosan vannak, akik – bár magukat hívı em-
bernek tudják – igencsak negatív ítéletet fogalmaznak meg: különcködés, a „szép lelkek”
hobbija stb.
Csak mások közremőködésével válhatunk önmagunkká. A szeretet csak akkor gyullad
fel a gyermek szívében, ha valaki szeretettel hajol föléje. Bármekkora sikereket ér el valaki
hivatása gyakorlásában, igazán boldog (beteljesedett) akkor lesz az ember, ha megérzi, hogy
értékeit elfogadják. A személyiség kibontakozásában elengedhetetlen szerepet játszik, hogy
létünk kezdetén befogadó vagy elutasító, biztonságot nyújtó vagy folytonos bizonytalanságot
(változást, személytelen „ellátást”) sugallnak azok a személyek, akik körül vesznek minket.
Az én-tudat a te-kapcsolatban születik meg. A vallás is közösségben fejlıdik ki, és közösséget
teremt. A késıbbi egészséges vallási fejlıdés is feltételezi a rendszeres és felelıs külsı vissza-
jelzést, ami nem a „terapeuta és páciens”, hanem a szó legmélyebb értelmében vett „atya és
gyermek” kapcsolatot jelent.
1. A lelkivezetés jelentése, célja

Mit várhatunk el a lelkivezetéstıl? Elıször is: igen hasznos, de ne várjunk tıle csodá-
kat. A lelkivezetı és maga a vezetés nem oldja meg egy vezényszóval, utasítással gyötrelme-
inket. Aki ilyesmire vár, az csodatevıt, varázslót keres. Nem mások oldják meg nehézségein-
ket, amelyek megoldásához nekünk kell felnıni, éppen azáltal, hogy bátran szembenézünk
azokkal a nehézségekkel, feladatokkal, amelyekben Isten akarata bontakozik ki elıttünk. Mi-
vel egyedül törékenyek, gyengék vagyunk, szükségünk van mások tanácsaira, bátorítására,
tisztázáshoz segítı kérdésére. Lehetséges, hogy a lelkivezetı nem mond semmi olyat, amit mi
magunk is ne tudnánk. Mégis szükség van jelenlétére, hogy legyızzük kételyünket, félelmün-
ket, vagy éppen helyére tegyük értékrendszerünk zavarait. Valaki így fogalmazta meg a
lelkivezetı szerepét:
A lelkivezetı egy nagyobb testvér, aki vezetettjével megosztja az utat, hogy az felismerje
megkülönböztetni a Lélek munkálkodását és elhatározni magát a válaszadásra a saját személyisége
104
természetfölötti hivatása beteljesítésében.
a) Történelmi háttér –istenkeresés a pusztában

Ahhoz, hogy megértsük a lelkivezetést, fontos együtt vizsgálni mind kialakulását,
mind jelentésének eredeti mélységét. A továbbiakban Thomas Merton lelkivezetésrıl szóló
könyvére támaszkodunk.105 „A lelkivezetés monasztikus fogalom” – írja Merton, majd így
folytatja: (a lelkivezetés) „gyakorlata szükségtelen volt mindaddig, amíg az emberek vissza
nem vonultak a keresztény közösségbıl, hogy remeteként éljenek a pusztában. Az ıskeresz-
tény közösség rendes tagja nem szorult különleges személyes irányításra a szó hivatásos ér-
104
La direzione spirituale – Zamerù Maskil (Cantate a Dio con arte). www.zamerumaskil.com/ds1.html
2007.03.24.
105
MERTON, Thomas: Lelkivezetés és elmélkedés. (Fordította: Szabó József) Prugg Verlag Eisenstadt 1974, 7.
90
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
telmében. A püspök, a helyi egyházat megalapító apostol élı és látható képviselıje Krisztus
és az apostolok nevében beszélt, és papjai segítségével gondot viselt nyájának minden lelki
szükségletére. A közösség egyes tagjait ez a közösség életében való részvétel ’alakította’ és
’vezette’; az útbaigazítást mindenekelıtt a püspökök és a papok adták, azután pedig, közvet-
len figyelmeztetéssel, a szülık, barátok és keresztény testvérek.”106
Az elsı keresztény remeték pusztába való visszavonulásának okairól itt nincs módunk
bıvebben szólni107. Minden esetre egyfajta elkülönülés volt a keresztény közösségtıl. Ez az
elkülönülés, ami a tökéletesség keresésének jegyében történt súlyos veszedelmeket (sıt el-
lentmondásokat) is hordott magában. Az elsı ellentmondás éppen az elkülönülés volt: Krisz-
tust a magányban keresi az illetı, aki viszont ott van jelen, ahol „ketten vagy hárman együtt
vannak az ı nevében”. Az is igen súlyos veszedelmet jelentett, hogy a remeteéletet választó,
teljes magányba vonult személy éveken át semmiféle szentségi forráshoz nem járult. Fıként
az Eukarisztia, az Élet Kenyere, Krisztus élı és éltetı Teste nem táplálta. Merton megállapít-
ja, hogy bár ık voltak az „elsı szerzetesek”, mégis „az ı határozott visszavonulásuk a látható
Egyház rendes életétıl igen veszedelmes lelki kaland volt, és ilyenfajta újítás ma sokak sze-
rint szóba sem jöhetne. E kaland során föltétlenül lényegesek voltak bizonyos biztosítékok; a
legközönségesebb és legjelentısebb ezek között az volt, hogy az újoncot egy ’lelkiatya’ ké-
pezte ki és vezette. Ebben az esetben a lelkiatya a püspököt és a papot helyettesítette Krisztus
képviseletében. És mégis különbség volt a kettı között, mert az ı szerepe nem volt hierarchi-
kus, hanem tisztán és egyszerően karizmatikus. Biztosítéka az atya személyes életszentsége
volt. Az egyiptomi és szír puszták legnagyobb ’apátjai’ rendszerint nem voltak papok.”108
A mai ember magány egészen mása pusztai remeték egyedülléte. Amíg a remete való-
jában fizikai egyedüllétével közösségben él, addig a városi tömegben sodródó ember az erköl-
csi magánytól vergıdik.
A városlakónak ahhoz, hogy kiszakítsa magát az egyedüllétbıl, nem elég belevesznie a név-
telen tömegbe. A mai ember helyzetének tragikuma és elhagyatottsági komplexusának fı oka sokkal
inkább abban rejlik, hogy nincs igazi lelki közössége, nincs beszélgetıtársa. A sivatagi remete Isten-
nel él szoros közösségben, imádsága és gondolatai által kapcsolatban áll mindenkivel, aki kedves
számára, sıt a föld minden lakójával is, ha elég nagy a szeretete ahhoz, hogy az emberiség egészét
felölelje. Az a magányos városlakó azonban, akirıl itt szó van, senkivel sincs kapcsolatban, és gyak-
ran képtelenné válik bárminemő lelki párbeszédre, sıt, nem is érzi annak szükségét.109
Talán különösen hangzik, amikor a tökéletességre való törekvéssel kapcsolatban ve-

szedelmekrıl szólunk. A „pusztába vonulás” – akár fizikai, akár lelki értelemben vesszük – a
kiszolgáltatottságot, a bizonytalanságot, oltalom és menedék nélküli létet jelent. Valóban „ve-
szedelmes vállalkozás”. „A puszta szép. Mégis, aligha van veszedelmesebb vidék nála. Ami
itt történhet, az túl nagy, túl riasztó és rettenetes az ember számára. Mint a hófödte magas
106
MERTON (1974), 7.
107
Sokakat a tökéletesség vágya indított erre: a teljes azonosulás a pusztai magányba vonuló Krisztussal, „hogy
mindenben kísértést szenvedjenek”, ahogyan Mesterük. Mások bőnbánatuk (vezeklésük) kifejezésére. Voltak,
akik – ismerve a maguk gyengeségét és az ıket körülvevı pogány világ erıteljes vonzását – szinte elmenekültek
a világból. A keresztény üldözések megszőntével a menekülésre éppen a keresztények között fellépı lanyhaság
elleni tiltakozás késztetett embereket, akik Krisztus követésének „radikális” formáját szerették volna megélni:
„add el mindenedet, oszd szét a szegények között, és kövess engem”.
108
Az atya, apát kifejezések ma igen gyakran valami hatalmi (rang) felhangot hordoznak. Az eredeti jelentését
használta a – és kellene használni ma is – remete közösség, ill. maga az egyház: azok voltak az „atyák”, akik az
isteni életben való újjászületésre vezettek másokat. Semmi esetre nem jelent „atyáskodást”, lekezelést; nem
jelenthet olyan magatartást sem, ami magához köti, mintegy tulajdonának tekintve a „gyermekét”, hiszen „egy a
ti atyátok”. A cél éppen az: a lelkigyermek álljon meg a maga lábán a puszta tomboló (lelki) viharában. Vö.:
Merton (1974), 8.
109
LEPP, Igance: A barátság pszichológiája. Agapé, Szeged, 2002, 11-12.
91
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
hegyek között vagy a viharos tengeren, az emberen úgy érzi, hogy teljesen ki van szolgáltatva
a természetnek. Nincs semmi, ami figyelmen kívül hagyhatna, ami vonzaná, barátságosan
hívogatná. Tehetetlennek érzi magát az óriási hatalommal szemben.”110
A fizikai, szó szoros értelemben vett puszta sokakat megigéz romantikájával: végtelen
távlatok, csend, béke. De ez a „távlat” néha iszonyú teherrel nehezedik az emberre: nincs senkid és
semmid; hiányoznak a legelemibb eszközök, a megszokott dolgok, amelyekkel valahogy elterel-
hetted a figyelmed attól, ami benned kezd feltámadni: ürességed, kicsinységed. Aztán – és ez az
igazi pusztában igen gyakran elıfordul – hirtelen elemi erıvel törnek fel a természeti erık: a tom-
boló szélvihar száz méter magasra emeli a homokot, és mindent, ami mozdítható. A szél üvöltése,
a főszálba csapó villám és özönvíz-szerően ömlı esı (a kevés bokrot is csupaszra szaggató jég-
esı!) azt az érzést kelti: mindennek vége kívül és belül. Az éjszaka sötétje nem megnyugvást, ha-
nem félelmet, elhagyatottságot sugall: minek jöttél ide, mit akarsz? Az ember szembesül mindaz-
zal, amit eddig valahogy a mindennapok lármájával, tevés-vevésével sikerült önmaga elıl is elta-
karni.111 Ugyanezt átélheti az ember egy nagyváros sivatagában: millió emberrel körülvéve, mégis
„embertelenül”, egyedül.112
Maga Jézus is feltette a kérdést hallgatóinak: „Miért mentetek ki a pusztába? Hogy
széltıl lengetett nádat, vagy puha ruhába öltözött embert lássatok?” A magány keresése akkor
éri el célját, ha az ember nem áll meg saját békéje, nyugalma élvezeténél: a puszta (bibliai
értelemben is) utat rejt magában. Ezen az úton átmenni azt jelenti, hogy megtisztulni. Jelenti a
lelki élet mélységeit. Jelenti a Krisztussal találkozást: az üdvösség a „pusztán” keresztül köze-
lít. Puszta (sivatag): az Isten-találkozás félelme és vonzása, rettenete és szépsége jelenik meg
benne.
„Hogy mennyire félelmetes a puszta, azt különösen naphosszat tartó gyaloglások során
tapasztalhatjuk meg. Soha máskor nem éltem át annyira a puszta mérhetetlen kietlenségét és azt az
ellentétet, amely közte és az élet között feszül. Hiába vetjük bele minden erınket a gyaloglásba,
úgy érezzük, hogy egy helyben topogunk, mert ha a sivatag sík terület, akkor a látóhatár mit sem
változik, hegyes, sivár, sziklás vidéken viszont a vibráló levegı s a vele együtt járó délibáb annyira
csalóka, hogy a kitőzött cél látszatra folyton távolodik. Ehhez járul a hıség, a szomjúság és a fá-
radtság. Hiába, az ember kicsi a pusztához. A puszta félelmetes számára.
De mindkét tapasztalatunk, hogy a puszta szép – a puszta félelmetes, és veszedelemmel
teli, szorosan összetartozik. Nem képzelhetık el egymás nélkül. Emiatt válhat a puszta mint föld-
rajzi fogalom szimbólummá és figyelmeztetéssé, emberi életünk képévé, amely szintén úgy zajlik,
hogy összefonódik és egymásba folyik benne „nagyság és nyomorúság” (Pascal), védettség és ki-
113
szolgáltatottság, siker és kudarc.”
Az evangéliumi élet, Krisztusnak szentelt teljes odaadottság kiszolgáltatottságot jelent:
„add el mindenedet, oszd szét a szegényeknek, aztán kövess”. Ez a hármas követelmény egy-
részt a teljes talajtalanságot jelenti: az eddigi biztonságot minden területen elveszti az em-
ber;114 másrészt az abszolút kiszolgáltatottságot Istennek. Az „oszd szét” jelenti, hogy neked
nem marad biztonsági tartalékod. Ez persze nem csupán anyagi támasz, hanem a magabiztos-
ságod elvesztését; az egész ırültségnek tőnik (eladni mindent, hogy azt a darab földet megve-
110
GRESHAKE, Gisbert: Helytállás a pusztában. (Fordította: V. Gábor Mária) Verlag Opus Mistici Corporis
(OMC) Bécs, 1984, 15-16.
111
Az alföldi puszta magánya, különösen a hatalmas homokviharok, emberben és állatban rémületet keltenek:
mindennek vége! Elıfordult, hogy fiatalok szerettek volna több napot eltölteni így a pusztában, s éppen kifogták
a kora-tavaszi, ún. böjti szeleket. A szegényes életkörülmény, a tomboló homokvihar, majd hideg esı másfél nap
múlva menekülésre késztette ıket: ık békét, valami felemelıt kerestek... Amit találtak: petróleumlámpa, sötét-
ség, furcsa íző még az ivóvíz is, hideg templomocska. Az ég és föld egybeolvadt: ırjöngı vihar, semmi sem úgy
van, ahogyan várták.
112
Vö.: CARETTO, Carlo: Városban pusztai magányod.
113
GRESHAKE (1984), 17.
114
Charles de Foucold kistestvérei és nıvérei ezt a sivatagot élik meg: szegények a szegények között. Nincs
semmiféle eszközük: nem rendelkeznek semmivel sem többel, mint azok, akik között élnek (nem osztanak segé-
lyeket – még gyógyszert sem! – hogy ezzel is kifejezzék teljes sorsközösségüket. Nincs „hatalmuk”, szegények,
senkik, kiszolgáltatottak. A szegények – és Jézus – testvérei.
92
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
gye: csak ı tudja, hogy ott az elrejtett kincs); sıt néha még arról is le kell mondani, hogy a
lelkiélet majd rendbe hoz mindent: a pusztában jól kisírom magamat ... Ehelyett bosszúság és
kétségbeesést talál az illetı. A „követni” a végsı kívánság: megtanulni hallani azt a hangot,
amit az illetınek mond a Lélek. Nos itt van a lelkivezetı szerepe: segíteni hallgatni a Lélekre.
Nem folytonos utasítást, beszédet jelent.115
Akkor beszélhetünk lelkivezetésrıl, amikor a hívı a keresztény élet teljességének ke-
resése közben olyan lelki segítséget kap, amelyik megvilágítja, fenntartja és segíti, hogy az
életszentség eléréséhez megtalálhassa Isten akaratát. „A lelkivezetés nem rendkívüli dolog.
Keresztény követelmény. Joggal írja tehát Ch. Bernard: ’tágabb értelemben lelkiatyaságról
beszélünk mindenkor, amikor valaki (püspök, pap, hívı) lelki tanítással továbbítja, és növe-
kedni segíti az isteni életet’. Olyan értelemben sem rendkívüli, hogy csak a papok végezhet-
nék. A történelem tanúsága szerint a kereszténység kezdetétıl fogva nem egyszer laikusokat
választottak lelkivezetınek a tökéletességre törekvık.”116
A lelkivezetı az Isten akaratának felismerésében támogatja a vezetettet.
b) A lelkivezetés feladata
A lelkivezetés célja megrajzolja azokat a feladatokat, amely a vezetı és vezetett elıtt
állnak: „állandó formálás és vezetési folyamat ez, amelynek során a keresztény irányítást és
bátorítást kap sajátos hivatásában, hogy a Szentlélek kegyelmeinek hőségesen megfelelve
elérhesse különleges célját, és eljuthasson az Istennel való egyesülésre. Ez utóbbi nemcsak
Isten mennyei látását jelenti, hanem – Cassianus meghatározása szerint – azt a tökéletes szív-
tisztaságot, amely már a földön is a szentség lényege, és eljuthat a mennyei dolgok homályos
megtapasztalására.”117
Röviden összefoglalva a lelkivezetés feladatát a következıket mondhatjuk:
- a vezetett a tökéletesség útján felismerhesse a tévutakat,
- meg kell különböztetnie a jó és rossz hívogató szavát,
- minél szabadabban, azaz minél tisztább indítékoktól mozgatva feleljen a kegyelem
hívó szavára.
A lelkivezetés és a tanácsadás, illetve a vezetés és pszichoterápia közötti különbség
éppen a lelki tartalomban nyilvánul meg. Tehát nem csupán etikai, szociális és lélektani mő-
velet, hanem lelki tevékenység. A lelki szó mindennapi értelemben egy sajnálatos szők terü-
letre való korlátozást jelent: „ez egy lelki ügy”, vagyis valami belsı történésünket érintı do-
log; még a „lelki ember” kifejezés is kap néha olyan értelmezést: elvont, nem ezen a földön
járó felfogású illetıt értenek alatta. A lelkivezetés és a lelki gondozás keresztény értelme ép-
pen ennek az ellenkezıje! A lelkivezetés az egész embert, a teljes személyiséget illeti. A lelki
valóságunk meghatározza az önmagunkkal, környezetünkkel, a világgal (jelen, múlt és jövı)
való viszonyunkat. „A lelkivezetınek a teljes személyiséggel nem egyszerően, mint emberi
egyénnel van dolga, hanem mint Isten fiával, Krisztus másával, és arra törekszik, hogy hely-
reállítsa teljes hasonlóságát Krisztusban és Krisztus Lelke által.”118 Mivel a teljes embert érin-
115
Egyik pusztai „gyakorlaton” néhány fiatallal elindultunk „be a pusztába”, amikor éppen kezdett leszállni a
köd. Jó mélyen bent jártunk, amikor olyan sőrővé vált a köd, hogy a cipınk orrát is alig láttuk. Észrevettem,
hogy egyik társam a kétségbeeséstıl a könnyeivel küszködik, mások csak egyre sóhajtoztak: „eltévedtünk, nem
fognak bennünket megtalálni”. Erre a pillanatra vártam: kértem, hogy maradjanak csendben, s hallgassák a
távolból, ködön átszőrıdı kutyaugatást, aztán induljunk arra. Ezt az egy hangot próbálják kiszőrni és figyeljék,
hogy erısödik, ahogy közeledünk. Rá kell hangolódnunk az egyetlen hangra, amely hazavezet. A puszta bár-
mennyire is „süket”, mégis rengeteg hang van benne jelen, csak meg kell tanulni hallgatni.
116
BERNARD, A. Ch,: L’aiuto spirituale personale. Roma Edizione Rogate, 1981, 13. Idézi: Szentmártoni –
Benkı (1984) 63.
117
MERTON (1974), 8.
118
MERTON (1974), 9.
93
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
ti a vezetés éppúgy, mint maga a keresztény élet, ezért „integráló” tevékenység: az Istennel
való közösség éppen a „teljes ember” kialakulását jelenti, amit a bőn megosztott. A megosz-
tottság ugyanis nem csupán Isten és ember között van jelen, hanem magában az emberben is.
Éppen az okoz igen sok nehézséget az emberi élet minden megnyilvánulásában: „látom a jót,
és mégis a rosszat követem”.119
Lelkivezetés: együtt haladni Isten felé, az evangélium szerint, az egyház közösségé-
ben. Nem valami világtól elszakadás, „magánszám”, amely elıbb vagy utóbb szektásodásba,
majd megcsömörlésbe vezet. A lelkivezetınek segíteni kell éppen közösségben maradni, hi-
szen a keresztény tökéletesség nem önmagáért való, hanem önmaga és mások megszentelésé-
re. Éppen a közösségben való részvétel lesz a „próbája” az igazi fejlıdésnek: képes lesz gyü-
mölcsöt teremni mások számára is.
2. A lelkivezetés gyakorlata
Mielıtt a lelkivezetés gyakorlati teendıiben elmélyülnénk, érdemes néhány félreértést

tisztázni. Bár az elızıekben már érintettünk néhány fogalmat, a lelkivezetés teljes tartalmának
elmélyítéséhez meg kell tennünk még néhány megjegyzést. A tökéletességre való törekvés
„keskeny útja” egyaránt jelent veszélyt a vezetınek és vezetettnek. Az elsı éppen az elneve-
zések körül jelentkezik.
A vezetett kifejezés könnyen félreérthetı, mert manipulációt, kényszert jelenthet. So-
kan éppen amiatt a – feltételezett – jelentéstartalom miatt viszolyognak tıle, sıt elutasítják,
mint valami evangéliumi szabadsággal összeegyeztethetetlen cselekvést. Ezzel szemben a
valóságos jelentés egészen más: a Lélek szabadságában kapott „rendkívüli és személyes
karizma”, amit a lélek ad kinek-kinek, feltételezi, hogy valaki él a „rendes karizmákkal”, va-
gyis azokkal az eszközökkel, amelyet Isten Lelke éppen az egyházi szolgálatokban ajánl fel a
hívıknek. „A lelkivezetés egész célja az, hogy behatoljon egy ember életének a felszíne alá,
eljusson a világ felé mutatott konvencionális gesztusainak és viselkedéseinek kulisszái mögé,
és felszínre hozza belsı szabadságát, legbensıbb igazságát, vagyis azt, amit krisztushasonló-
ságnak hívunk lelkében. Ez teljességgel természetfölötti dolog, mert a belsı ember megváltá-
sa a gépiességtıl mindenekelıtt a Szentlélek mőve. A lelkivezetı egymagában nem tehet
ilyet. Az ı szerepe az, hogy megállapítsa, mi igazán lelki a lélekben, és azt fejlıdésre bíztas-
sa.”120 Tehát a lelkivezetı nem veszi át a „vezetést”, hanem segít felismerni a Lélek irányítá-
sát. A vezetés tehát inkább „ráhangolás” a Lélek hullámhosszára. Ahogyan Keresztelı János
nyilatkozik a tanítványoknak: nem ı a Messiás, hanem csupán a „vılegény barátja”, aki elı-
készíti a találkozást a Vılegény és Jegyese között.
Kétségtelenül, mind az elsı keresztény közösségek gyakorlatában, mind pedig késıbbi
századokban is élt olyan gyakorlat, ahol a lelkiatya és tanítványa kapcsolata valóban az „élet elsa-
játítását”, mintegy másolását jelentette. Az újonc egy cellában lakott a lelkiatyával, éjjel-nappal azt
tette, amit ’atyjától’ látott, s közben beszámolt neki minden gondolatáról, érzésérıl és szándékáról.
Az atya rögtön adott útbaigazítást, tanácsot. „Bető szerint beitta, és saját életében újraalkotta
121
’Krisztusban atyjának’ életét és szellemét”.
119
A keresztény lelki segítésre való felkészítésnek éppen ebben van felbecsülhetetlen szerepe és feladata: az
ember teljes valóságát tudja figyelembe venni. Tehát nem csupán a „lelkét” gyógyítja, vagyis pszichikai kínjait
próbálja megszüntetni, felülmúlni, hanem segíti „túl látni” a korlátokon, a „végsı” szempontok szerint tekinteni
önmagát, az élet adottságait. „A lelkivezetés az egész embernek szól, életének konkrét körülményeiben, bármi-
lyen egyszerőek is azok.” MERTON (1974), 10.
120
MERTON (1974), 10.
121
MERTON (1974), 11. Az „atyák” mintegy fémjelezték a tanítványt. Beszámolóikban mindig megemlékeznek
azokról, akiktıl „tanulták” az életet.
94
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A lelkivezetésnek, vagy lelkiatyaságnak különbözı formáit megtaláljuk a keleti vallá-
sokban: a mester, a guru személyében.122 A mester személyisége a garancia arra, hogy a tanít-
vány hiteles személy. A jóga igazi mélységeit a gurútól lehet elsajátítani, hosszú, nehéz gya-
korlatokat végezve. Egyben ı az isteni életnek is képviselıje, sıt a megvilágosodáshoz feltét-
len „eszköz”. A keleti kereszténységben a szentatyák, az orosz ortodox világban a sztarecek
segítették a lelkiéletben elmélyülésre vágyókat. Akár kolostorokban, akár pusztai magányban
éltek ezek a szentemberek, szegények és gazdagok, egyszerő és tudós emberek egyaránt fel-
keresték ıket, hogy gondjaikra-bajaikra eligazítást kapjanak.
A gurut, legyen az nı vagy férfi, hajóskapitánynak tekintik, aki híveit átvezeti a földi kísérté-
sek óceánján, s közben egyengeti útjukat a spirituális megváltás felé. Guru Nának (Nának Dév) sze-
rint a gurunak nem csupán a kiválasztott kevesek, hanem az egész emberiség javát kell szolgálnia.
Születésre, nemre, kasztra, bırszínre vagy vallási meggyızıdésre való tekintet nélkül mindenki szá-
mára útmutatást kell adnia.123
A katolikus karizmatikus megújulás programjában így foglalja össze a lelkivezetés

mibenlétét és a vezetést igénylıknek ajánlott magatartását:
Az egyház történetének elmúlt századaiban a lelkivezetés mesterei a szerzetesek voltak.

Ugyanakkor mélyen hívı világiak is gyakorolták a lelkivezetést, már az elsı századoktól kezdve.
„Amikor Priszcilla és Aquilla meghallották (Apollót beszélni) magukhoz hívták, és behatóbban elma-
gyarázták neki az Isten tanítását.” (ApCsel 18,26)
Nyilvánvalóan hangsúlyozott a pap vezetı szerepe, teológiai tudása és lelkipásztori gyakorla-
ta miatt. Egy kisebb imacsoport tagjai mindannyian hozzá mehetnek lelkivezetést kérni. De ha a cso-
port nagyobb és a pap-vezetınek nincs lehetısége foglalkozni mindenkivel, akkor meg kell keresni a
módot, hogy tapasztalt, imádságos lelkülető világiak is gyakoroljanak lelkivezetést. Természetesen
csak ott beszélhetünk lelkivezetésrıl, ahol adottak az alapfeltételek: az elırehaladás és vezetés igénye,
alázat, szelídség, figyelem a vezetést igénylı részérıl. A vezetés akkor lesz hatékony, ha meghatároz-
zuk a vezetés alaptémáit (napi imádság, bibliaolvasás, szentmisén való részvétel, gyónási elıkészület,
rossz szokások és bőnök legyızése). A vezetés legyen rendszeres, havonta, vagy kéthavonta. A világi
vezetı némely esetben ne féljen kimondani, ha valamit nem tud és vezetettjét irányítsa a pap-
vezetıhöz tanácskérésre.
A világi vezetı jellemtulajdonságai: szeretet, kedvesség, következetesség, alázat, szelídség,
türelem, vágy a tökéletesség után, a kritizálásnak és felülbírálás szellemének legyızése, ıszinte hit,
bizalom.
Szeretnénk javasolni, hogy a vezetıvel való találkozás elıtt gondolja végig mindenki, hogy
mit szeretne megbeszélni, mi volt az elhatározása az elmúlt idıre, hogyan tapasztalta meg az Úr jósá-
gát és a Szentlélek irányítását. Lehetıleg írásban is rögzítsük mindezt, hogy el ne felejtsünk valamit,
ami esetleg lényeges lenne.124
A lelkivezetı nem „problémamegoldó” készülék, aki mindenre tud valami jót monda-
ni. Naiv elvárás, ha azt gondoljuk, hogy valami különleges távolbalátással, hatalommal ren-
delkezve kibogoz minden „gubancos” helyzetet, kiegyenesít minden görbe utat.125 Találko-
zunk „guru természető” lelkivezetıvel: az ilyen magára irányítja a figyelmet, a vezetett sze-
mély lelki törekvését; személyi varázsa kábítja el követıit. A keresztény hagyományban a
122
A guru kifejezés sajátos jelentését találjuk a szikh hagyományban: a guru tanítót, mestert, lelki vezetıt jelent;
a szikh (szanszkrit szó) pedig tanítványt.
123
SEWA SINGH KALSI: A szikhizmus. Kossuth Kiadó, Budapest, 2001, 12.
124
A Katolikus Karizmatikus megújulás programja letölthetı az internetrıl, de nyomtatásban is megjelent: „A
Magyar Katolikus Karizmatikus Megújulás leírása és irányvonalai” címmel. www.karizmatikus.hu/index2.html
125
A fontoskodó, tudálékos, folyton Istennel és az égiekkel való kapcsolatára (sugallataira), szinte mágikus ere-
jére hivatkozó ember ha nem is feltétlenül szélhámos, de sok hitelt nem érdemlı ember.
95
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
lelkivezetı nem guru, aki megmondja, mit kell tenni a vezetettnek! Nem magához kell kötni
az embereket, hanem Istenhez.
A guru és tanítvány kapcsolatát így fogalmazza meg Svāmi B. R. Śrīdhar: „A tanítvány

olyan, mint a vízen ringó lótuszvirág. A lelki tanítómester a tó, mely táplálja és oltalmával körülveszi.
A legfelsıbb Úr, Kr#s#n#a az égen lángoló Nap. Amíg a virág e tó felszínén lebeg, éltetik a nap sugarai.
Ám, ha elillan a víz, a Nap heve a gyönge lótuszt felperzseli. Vagyis víz híján Isten áldott Napja csak
kiégeti a lótuszt. A mester oltalma és segítsége nélkül a tanítvány elveszett.” 126
Magát a lelkivezetıt, lelki tanítómestert a legnagyobb tisztelet illeti: „A lelki tanítómester Is-
ten legmeghittebb szolgája, ezért a legfelsıbb Úrnak kijáró tiszteletben kell részesíteni. Ez a kinyilat-
koztatott írások és a tiszta hívek véleménye.”127 A lelkivezetés mesterei – éppen a hiteles tanítás meg-
ırzésének biztosítására – egymással egyetlen élı láncolatot alkotnak: „A transzcendentális tudomány
elsajátításához olyan hiteles tanítómesterhez kell fordulnunk, aki tagja a tanítványi láncnak és szilárd
az abszolút igazságban.”128
A keresztény lelki-atyaság fogalma is feltételezi, hogy a lelkivezetınek is kell rendelkezni
vezetıvel, hiszen maga is rászorul, hogy életét folyton revideálja, ítéleteit, lelki fejlıdését olyan sze-
mély elé vigye, aki hitelesen segít mérlegelni, a továbblépésben segíteni. Minden lelkiség elemi köve-
telménye, hogy tanulékonyan használja mindazokat a kincseket, amelyeket a Lélek adományozott a
történelem folyamán azok által, akik Isten szeretetében kívántak elmélyülni.
A lelkivezetı: Isten szegénye. Segíti megérteni a Lélek vezetését, éppen ezért teljes
szabadságot biztosít annak, aki segítségét kéri. Akkor kísérem a másikat az igaz úton, ha
Krisztus közösségében maradok, s tudatában vagyok, hogy az ı Lelke szerint kell segítségére
állnom. Nem a lelkivezetı választja a vezetettet, hanem fordítva. A fogalmak tisztán látásához
szükséges megjegyezni, hogy a lelkiélet mesterei kiemelik a lelkiatyaság fogalmának sajátos
jelentését. André Louf trappista lelkivezetı írja:
A lelkiatyaság kapcsolata a szív olyan átláthatóságát eredményezi, olyan lelki – ám a szeretet

szabadságával fogadott – hatalmat kölcsönös, hogy ha alaptalanul feltételezzük, katasztrófához vezet.
Van úgy, hogy aki gyakorolja, nem is tud róla. Van úgy, hogy valakit tudtán kívül egy életre
lelkiatyjának választott valaki más. A másik személy az, aki tudja, mivel elsısorban az ı saját hite
nyert meghallgatást.
Ezért az ilyen kapcsolat kizárólagos és nem tőr meg más, hasonló jellegő kapcsolatot. Csak
egyetlen személyrıl mondhatjuk el, hogy atyánk volt. Ez egyébként olyan gyümölcs, amelyrıl felis-
merhetı, hogy a kapcsolat valódi volt-e. Nem is az a hivatása, hogy örökké megmaradjon vagy meg-
ismétlıdjék. Ez tökéletesen hiábavaló is lenne, amennyiben a kapcsolat valóban lelki születéshez ve-
zetett: döntı átmenethez az Istenben való élet felé. Ha eljön a nap, amikor az „atya” eltőnik a látóha-
tárról, nem kell másikat keresni. Meg kell tanulni meggyászolni, ahogy egy nap minden fiú meggyá-
szolja saját apját, s aztán újrakezdeni, ezentúl az emlékekébıl élni, titkos szeretetébıl, és fıként a Lé-
lek kenetébıl, amelynek segítségét a szívünk mélyén kell felfedezni. Ez a Lélek ezentúl „mindenre
megtanít” (1Jn 2,27) és mindenre elég.129
A lelki kísérés több, mint teológiai, vallásismereti felvilágosítás, vagy lelki tanács-
adás.Aki lelkikísérıt keres, gyakran nem tudja, mit is szeretne. Igen gyakran elméleti teológi-
ai, vagy filozófiai kérdéseket tesz fel, mert nem tudja megfogalmazni igényét. A mélyen átélt
evangéliumi életre való vágy nehezen szorítható szavakbba. Valahol a „megszületés”, vagy
újjászületés vágyával tudná meghatározni önmagát. A lelki kísérıvel kapcsolatban annyi a
sejtése, hogy az „képes a világra segíteni ezt a benne szunnyadó életet”.
Egyetlen Mesterünk van, Jézus Krisztus (vö. Mt 23,8).
126
Svāmi B. R. Śrīdhar: Śrī Guru és kegye. Édesvíz Kiadó, Budapest, 1996.
127
U. o. 9.
128
U. o. 10.
129
LOUF, André: A többi – kegyelem – A spitituális kísérés. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2006.75.
96
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A tökéletességre törekvésben nem kerülhetjük el a csalódásokat, önbecsapásokat: ezek
a növekedés velejárói. Nagyon fontos, hogy legyen valaki, aki ismer, s Isten elıtti felelısség-
gel „visszajelez”. Az ember hajlamos a túlzásokra: hol mindent akarunk egyszerre, hol pedig
elveszítve kedvünket, képesek vagyunk feladni értékeinket. Az Egyetlen Mesterhez való ra-
gaszkodást, s a Llek vezetésének felismerését kívánták elsajátíttatni a rendalapítók. Karizmá-
juk alapja, hogy Isten Szavának egy-egy kijelentését különös fontossággal látták aláhúzva.
Nem Új kinyilatkoztatást kaptak, hanem az egyetlen Szó kapott sajátos hangsúlyt, jelentést,
amely életprogramot jelentett számukra. Életük így annak az igének „megtestesülése” lett.130
Szent Benedek Regulája elején így bátorítja társait:
Mi lehetne édesebb számunkra, szeretett testvéreim, az Úrnak e minket hívó szavánál? Ime,
így mutatja meg jóságosan az Úr az élet útját.
Övezzük fel hát derekunkat hittel és a jó cselekedetek gyakorlásával, és az evangélium veze-
tésével járjuk az ı útjait, hogy méltók legyünk meglátni azt, aki országába hívott minket.131
A szerzetes (és minden keresztény) hivatása tehát, hogy a Szentírás egy-egy mondatá-
nak a megvalósulása legyen. Ezzel kapcsolatban vonta le valaki a következtetést: a kereszté-
nyeknek úgy kell élni Isten Igéjét, ha netán valami katasztrófa következtében a világon lévı
összes szentírási könyv elpusztulna, akkor az ı életükbıl – mint a Megvalósult Evangélium
egy-egy mondatából össze lehessen olvasni az egész isteni üzenetet.
Könnyen összekeverjük a fontos és kevésbé jelentıs dolgokat; máskor pedig hajlamo-
sak vagyunk „isteni” sugallatnak mondani azt, amit indulataink, telhetetlenségünk és tehetet-
lenségünk diktálnak. A lelkivezetés legelsı feladatai közé tartozik éppen a jó és a rossz haj-
lamok, indítások megkülönböztetésének elsajátíttatása. A kinyilatkoztatás mind mélyebb is-
merete nélkülözhetetlen az elırehaladáshoz.
a) Lelkivezetés és lélektan
A lelkivezetés gyakorlatának elsı, egyik igen kényes pontjához értünk: ki miért jön
hozzánk, vajon van-e értelme az egésznek, hiszen számos olyan személlyel kell foglalkoz-
nunk, akik olyan terheket cipelnek (sıt: próbálnak a vállunkra „csempészni), amelyektıl iga-
zából soha nem szabadulnak meg teljesen. A lelkivezetés és segítés igen gyakran összefonó-
dik. Az elsı lépés: próbáljuk átlátni és beláttatni a hozzánk fordulókkal: miért jön hozzánk?
Az indítékok tisztázása a lelkivezetés elsı lépése.

A lelkivezetés igénylése mögött többféle motívum állhat. Fontos feladata a
lelkivezetınek, hogy a vezetettben (is) tudatosuljanak indítékai. Mindemellett igen sokszor
jelentıs befolyást gyakorolnak döntéseinkre a tudatalattiak. Benkı és Szentmártoni professzo-
rok a következı gyakori indítékokra hívják fel a figyelmet.132
- perfekcionizmus: a tökéletesség bővölete: legtöbb ember avval okolja meg, hogy mi-
ért keres lelkivezetıt: tökéletes akar lenni. A kívánság helyes indítékot fejezhet ki. Minden
emberi képességünket a lehetı legjobb módon Isten szeretete felé fordítani, teljesen neki
szolgálni és érte, benne embertestvéreinket. Rudin azonban rámutatott arra, hogy igen köny-
nyen neurotikus motívum: a „perfekcionizmus" is meghúzódhat mögötte1. Itt már nem Isten
szeretete áll ténylegesen a központban, hanem a képtelenség emberi gyengeségeink elismeré-
sére, elfogadására. A perfekcionista neurotikus, mert embertelen merevséggel védi saját ma-
130
Az ısi szerzetesi közösségekben a regula egyszerő útmutatás. Akár Szent Benedek, akár Assziszi Szent Fe-
renc Reguláját nézzük, azt látjuk, hogy – hol pontosan, hol szabadon idézve – a Biblia sorait győjtötték sorba,
mint életszabályt. A cél nem más volt, mint életük programjává tegyék az Igét.
131
Szent BENEDEK REGULÁJA. Prológus 20-21. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2005.
132
BENKİ-SZENTMÁRTONI (1984), 81-84.
97
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
gát, árnyoldalait. Tagadja a tényleges helyzetet, saját hibáit, és kíméletlen másokkal szemben.
Gyakran lép fel ilyen vonás a kezdıknél, a novíciusoknál. Akkor válhat végzetessé, ha a
lelkivezetı nem ismeri fel, és nem sikerül a helyes „középútra" vezetnie a rábízottat. - A hely-
telen motívumok „letörése" éppúgy félresikerülhet, mint a megalkuvás. Az elsı maga is
perfekcionista kísérletet takarhat: azonnal, mindjárt, gyökerében kiirtani a hibás magatartást.
A második pedig nyilvánvalóan elégtelen. A helyes utat és idıpontot az a lelkivezetı találja
meg, aki mindjobban törekszik saját motívumainak tisztázására. Aki elfogadja, hogy neki is
megvannak a gyenge oldalai, és mégsem nyugszik bele, hogy minden maradjon a régiben.
Módot talál, hogy a vezetettet alkalomadtán szembesítse különbözı motívumaival, anélkül,
hogy saját magának szüksége lenne „sikerélményre", vagy anélkül, hogy „gyáváskodna".
- menekülés a felelısség elıl (az áthárítás igénye): lehetséges, hogy valaki azért kéri a
lelkivezetı támogatását, mert nem meri magára vállalni a felelısséget Isten elıtt, nem mer dön-
teni. Pót-lelkiismeretet keres a lelkivezetıben. Így az eszköz, amelyik haladásához segíthetne,
lelki kiteljesedésének akadályává lehet, függıség-igényét palástolja, melengeti.
- menedékkeresés: még kényesebb a helyzet, amikor „lelkibeteg" keres támogatást a

lelkivezetınél. Tudatosan használtuk a régies kifejezést. Emlékeztet arra, hogy az öncsalás, a
meg nem bánt bőn is komoly lelki szenvedés okozója lehet. Fıleg azonban utal arra, hogy igen
sokan csak a lelki zavart, a pszichés nyugtalanságot érzik magukban. Nem tudják meg külön-
böztetni sem fokait (neurózis, pszichózis, vagy csak átmeneti krízis), sem pedig okait (exogén,
endogén). Ezért nem is tudják, kihez kell segítségért fordulni: orvoshoz, pszichológushoz, pap-
hoz. Esetleg talán sejtik, de kevésbé költségesnek és kevésbé megalázónak tartják a „lelki or-
vost", a lelkivezetıt.
Igen sok lelkibeteg mentıdeszkaként kapaszkodik abba, akirıl úgy véli, hogy emberi méltó-
ságát tiszteletben tartva megértıen bánik vele, aki minden fogyatékossága ellenére is idıt szentel ne-
ki. A lelkivezetınek ilyen magatartást kell sugároznia mindenki felé. Ezzel azonban, akarata ellenére
is, csalóka vágyat ébreszthet a pszichés betegben. Olyasmit is remélhet a vezetıtıl, amit nem adhat
meg neki: pszichikai problémáinak megoldását. Vagy legalább is nem képes ezt megadni a rendes
körülmények között és küldetése következtében. A beteg helytelen motivációját a legjobban úgy sze-
relheti le, ha kezdettıl fogva világosan körülhatárolja mőködését, és ezt szeretettel, de érthetıen a
vezetett tudomására hozza. - „Az igazság megszabadít' elve itt is jó eredményt fog teremni.
- a nehéz esetek: lelkibetegek között a depressziósok mellett az ún. paranoiás típus kö-
zeledik elıszeretettel a lelkivezetıhöz. Mindenben normális embernek látszik. Értelmi képessé-
ge fejlett, munkateljesítménye jó, sıt kiváló. Gondolatmenete rendszeres, kivéve a beteges tere-
pet. Gyakran „különcnek" könyvelik el. Az a meggyızıdése, hogy üldözik - ı a szenvedı
alany. Vagy pedig ı pereskedik, veszekszik állandóan - ı szenvedtet másokat. Igazát, az igazsá-
got védi, s nem veszi észre, hogy a legnagyobb igazságtalanságok árán. Túlfeszített „logikával"
jut el erre a pontra, ahol - a szélsı esetekben - mások testi épségére is veszedelmes lehet.
Miért keresi a lelkivezetıt? Részben, mert mint embernek, neki is megvannak a lelki igé-
nyei. A betegség nem öli ki az Isten utáni vágyat a szívébıl, a láng ég benne, bármennyire is
kormoz. Részben pedig megerısítést keres igazára. Kinél remélhet biztosabb támogatást, mint
annál, aki maga is vallásos, becsületes, aki másokat is segít ezen az úton: a lelkivezetınél? - A
motívumok még kevertebbek lehetnek, ha a vezetı képzett és a közéletben is elismert személy.
Vagy ha a beteg azért is keresi egy vallásos ember támogatását, mert ellenlábasa hitetlennek
hirdeti magát.
Két-három beszélgetés biztosan elég, hogy a paranoiás kép kirajzolódjék. Pontosan kiépí-
tett gondolatmenet, makacs ismétlésekkel, szerénykedı utalásokkal, és fıleg merevség. Ha a
lelkivezetı kezdettıl fogva nem találja meg a megfelelı hangnemet, türelmetlenné válhat, kije-
lentve (legalább is önmagában), hogy ez „bolond". Mintha ezzel el lenne intézve a másik lelki
98
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
segítése, illetve nem-segítése. Isten a „bolondoknak" nem hirdette örömhírét? Jézus jól tudta,
hogy betegek vagyunk, ezért jött gyógyítani a megszállottakat, a holdkórosokat...
Aki a paranoiásnak be akarja bizonyítani, hogy nincs igaza, az maga is a feketelistára kerül-
het. Frontális támadással nem lehet bevenni bástyáját. Ösztönösen is ellentámadásba megy át, amivel
minden befogadó képesség lehetısége megszőnik. - A lelkivezetı azt sem mondhatja: igaza van,
szomszédja (rokona, felettese...) valóban igazságtalan önnel szemben. Igen könnyen igazságtalanul
járna el a harmadik személyt illetıen. Mindenképpen olajat öntene a beteges képzelıdés lángjára. Ar-
ra se vállalkozzék, hogy „majd én kivizsgálom a kérdést". Nem bírónak tették meg testvérei között,
és ne is akarjon kétoldali pergıtőzbe kerülni.
A keresztény szeretet elemi követelménye, hogy a pszichózisban és a kijegecesedett neurózis-
ban szenvedıket megfelelı kezelésre küldje, pszichiáterhez, illetve pszichológushoz. Mivel azonban
ezeknek a szakembereknek tevékenysége nem érinti (önmagában!) a természetfeletti síkot, a
lelkivezetınek továbbra is gondoznia kell a vezetettet.
Ha a beteg elsısorban gyógyszereket kap, a lelkivezetınek csak a betegség fajtáját kell figye-
lembe venni. Rendelkezzék tehát annyi ismerettel, hogy meg tudja különböztetni a neurózisok és
pszichózisok fontosabb fajtáit. Testvéreink szolgálatában c. könyvünkben vázoltuk a fıbb típusokat
és a velük kapcsolatos lelkipásztori feladatokat. A lelkipásztori tanácsadás technikája képesít a beteg
megértésére, „követésére", s egyúttal a kellı „távolság" megtartására. Azaz ne akarjuk vizsgálni, ana-
lizálni, kezelni, hanem hitbeli növekedését segíteni.
Nagy körültekintéssel kell eljárni, ha a beteg pszichoterápiás kezelést kap. Hasznos lehet,
ha a pszichoterapeuta és a lelkivezetı, a vezetett beleegyezésével, meg tudja beszélni eljárás-
módját. Elejét veszik így annak, hogy a kliens érzelmeit átvigye az egyik „kezelırıl" a másikra,
ami mindkettıjük munkáját zavarhatja.
A terapeuta a lelkivezetınél jobban fel van készülve arra, hogy függetlenítse tevékenységét
külsı behatásoktól, más személyek befolyásától. A lelkivezetınek külön is ügyelnie kell tehát a pszi-
choterápiát végzı vezetett segítésénél. Tudnia kell, hogy a terápia sok mindent tudatosít a kliensben.
Ez a folyamat kritikussá teheti eddig vallásos gyakorlataival szemben; a megszokott egyházi kifeje-
zési formákat elvetheti - legalább is egy idıre. Gyakran megesik az is, hogy a kliens érzelmi kavaro-
dottsága miatt nem fest objektív képet a terápiáról, a terapeutával folytatott dialógusokról. Harcban
áll önmagával: meg akar szabadulni neurotikus vonásaitól, de egyszersmind fél új életet kezdeni. Ön-
tudatlanul is a lelkivezetıre akar támaszkodni, hogy szövetséges legyen - a változás ellen! Úgy állít-
hatja be tehát a terapeutát, mint aki akadályokat gördít lelki (értsd: természetfölötti) rendeltetésének
útjába, jóllehet csak a jogos változást kívánja elımozdítani. A legtöbb neurotikus akaratlanul is „ke-
veri a kását". A fontos, hogy a lelkivezetı ne engedje magát ebbe belerántani.
Elıfordul, hogy a lelkivezetı nem tudja, kihez irányítsa a beteget. Világszerte hallani a pa-
naszt, hogy még mindig nincs elég szakember (pszichiáter, pszichoterapeuta) a neurotikusok és pszi-
chotikusok gyógyítására. Az is megesik, hogy aki a közelben mőködik, talán öntudatlanul is, a vallás
ellen dolgozik. Végül pedig nem egyszer a beteg semmiképpen sem hajlandó terápiás kezelésre járni.
A komoly lelkivezetı ilyen esetekben sem hagyja el a hozzáfordulókat. Soha se felejtse azon-
ban, hogy a szoros értelemben vett lelki betegek kezelésére nincs szakképzettsége. Helyzetét ahhoz a
betegápolóéhoz hasonlíthatjuk, aki olyan körzetben dolgozik, ahol nincs orvos, nincs kórház. Még
ilyen esetekben sem végezhet mőtéteket, írhat recepteket. Elegendı képzettség nélküli aktív bele-
avatkozása a másik halálának közvetlen oka lehet. Elégedjék meg avval a sok jóval, amit az általános
egészségügyi szabályok betartásával és betartatásával tehet.
A fent említett paranoiás típus jó például szolgálhat, hogy miként is járjon el a gyakorlatban,
hogyan alkalmaz hatja a lelkipásztori tanácsadás elveit vele szemben. - Mindenekelıtt próbálja tük-
rözni a vezetett érzelmeit. Közölje vele: megérti, hogy bosszankodik, ha igazságtalanságot tapasztal
mások részérıl. Evvel sem el nem ítélte, sem igazat nem adott neki. - A beteg esetleg tiltakozik, hogy
nemcsak érzelemrıl van itt szó, hanem tényekrıl, ez a valóság. Ekkor megértıen fejtse ki: elfogadja,
miszerint a beteg valóban így is látja a helyzetet. De ı, a lelkivezetı, nem akar ítélni ebben az ügy-
ben, nem akar bíró lenni. Azaz törekedjék függetlenségének megırzésére. Használja ki az alkalmat a
helyes lelkipásztori kapcsolat körülhatárolására. Remélhetı, hogy a beteg maga is relativizálja a kér-
dést. - Végül okosan terelje a beteg figyelmét Jézus szenvedésére. İ megbocsátott ellenségeinek,
imádkozott üldözıiért. Vagyis tágítsa a beteg telki horizontját, próbálja erısíteni a természetfeletti
motívumok hatóerejét. Ha ez sikerül, a beteg pszichés energiái megosztanak: Isten felé fordulva
csökken üldözési mániája. S így „lelki" egészségét is szolgálta. Talán fonákul, de megmarad Krisztus
követésében, háttérbe szorítva a maga igazáért folytatott harcot. - Fıként pedig növelje benne a bi-
zalmat Isten és az emberek iránt.
99
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A fejezet végén külön pontot szentelünk egy konkrét – fıként fiatalok számára – ajánlott
lelkivezetıi program bemutatására.
b) Lélektani megfontolások - iskolák
A lelkivezetés személyek közötti folyamat, amelyikben két ember együtt dolgozik az
Istenhez való mélyebb, kifejezettebben bensıséges és kölcsönös viszony eléréséért.
A következıkben Szentmártoni Mihály – Benkı Antal: A lelkiélet lélektanához c.
könyvét idézzük a lelkivezetés lélektani kérdéseinek bemutatásához.133
Együtt haladni Isten felé, az evangélium szerint, az egyház közösségében, - így foglalhatjuk
össze a lelkivezetés mibenlétét. A vezetı fı feladata, hogy biztosítsa, megkönnyítse ezt a haladást.
Ebben a munkájában oroszlánrész jut az akadályok leküzdésének. Nemcsak annyiban, hogy a bőn
kerülését szorgalmazza. Tovább megy és a vezetett mellett áll a megszokott, megrögzött magatar-
tásból eredı nehézségek leküzdésénél.
Minden felnıtt ember, de elsısorban a tökéletességre törekvı érzi, hogy eddigi életformái nemcsak
a jó felé vezetik. Síkos, csúszós utak is, amelyek szinte ellenállás nélkül gördítik, begyökerezett rossz haj-
lamai rabjaként. Meg van gyızıdve, hogy új magatartást, új beállítottságokat kell felvennie. Ugyanakkor
érzi, hogy ez a lépés elbizonytalanítja. El kellene hagynia mankóit, amelyek - jól vagy rosszul - szolgálták,
de nem meri megtenni. Át kellene építeni eddigi struktúráit: „ez karakteremhez tartozik", „én már ilyen
vagyok, mióta eszemet tudom". De hogyan is fejlıdtek ki benne ezek a „jellemvonások"? Mennyire tuda-
tosak? Mert rengeteg olyan tulajdonságunk van, amiket magunk észre se veszünk. Csak mások tudják -
elıre! -, hogy milyen feleletet várhatnak tılünk meghatározott körülményekben. Sok pont azonban nekik
sem világos. Szellemesen foglalja össze mindezt „Dohári ablaka" (Joe Luft és Harry Ingham, az ablak ki-
gondolóinak kezdıbetőibıl):
Mások
ismerik nem ismerik
nem ismerem ismerem
a nyilvános én a rejtett és titkolandó részek

saját magam
az ismeretlen, az új lehetıségek
vak foltok
birodalma
A kérdés az, hogyan gyarapíthatjuk önismeretünket, hogyan csökkenthetjük a vak foltokat, hogy aknázhatjuk ki az
ismeretlen lehetıségeket? Mert ezek a sötét árnyoldalak alkotják akadályaink gyökereit.
Isten szeretete teljes szívet-lelket, egész embert követel. Éppen ezért a vezetett egész
személyiségét kell a tökéletesség útján segíteni. Régi tételt ismétel tehát Wulf kijelentése: a
lelkiélet, a vallásosság nem puszta felépítmény a humánumra. A lelkivezetés döntı feladatai:
elvezetni az önismeretre, elımozdítani önmagunk elfogadását, segíteni, hogy megszabadul-
junk énünktıl, és együtt keresni Isten konkrét akaratát. - Tanquerey, az aszketika és misztika
egyik legismertebb kézikönyvének írója ugyanezt egy hasonlattal szemlélteti: az Istenhez ve-
zetı utat két mezsgye szegélyezi: a magát kinyilatkoztató Isten tanítása és a konkrét, húsból-
vérbıl álló egyén. Az elsı az elveket adja meg, a második alkalmazza, „számot vetve tempera-
mentumával, karakterével, nemével, társadalmi helyzetével”134
133
Prugg Verlag Eisenstadt 1984- es kiadást használjuk
134
TANQUEREY, A.: Précis de Théologie Ascétique et Mystique. Paris-Tournai-Rome, 8e ed. 1924, 14.o.
100
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A lelkivezetés gyakorlatához egyszerő és könnyen áttekinthetı programot foglal össze
Margaret Ferris C. S. J.. Az ún. „Carkhuff-Gazda modell”a segítıbeszélgetés számára is alapve-
tı ismereteket nyújt.135
A „Carkhuff-Gazda modell” összefoglalása136

Szint / szándék Szükséges segítıi készség
A segítést megelızı állapot
Olyan légkör megteremtése, amely elısegíti a 1. Fizikai odafigyelés
(problémák) megosztásához elvezetı nyitott- 2. Pszichológiai odafigyelés
ság létrejöttét.
Elsı szint
1. Empátia
A mélyebb önfeltárás elısegítése 2. Tisztelet
3. Gondoskodás
Második szint
1. Konkrét fogalmazás / specifikusság
Az önmegértés elmélyítése 2. Hitelesség
3. Önfeltárás
Harmadik szint
1. Konfrontáció
A cselekvés elısegítése
2. Közvetlenség
A fentieket lelki dimenzióval kiegészített modell:
Szint / szándék Szükséges segítıi készség

A segítést megelızı állapot
Olyan légkör megteremtése, amely elısegíti a 1. fizikai odafigyelés: a környezet, térbeli vi-
(problémák) megosztásához elvezetı nyitott- szonyok fejezzék ki, hogy tiszteljük
ság létrejöttét. és értékeljük az ember spirituális dimenzióját
2. Pszichológiai odafigyelés: jelen van a kliens
számára pszichológiailag is. Ne akarjuk áttérí-
teni a klienst a saját lelkiségi formánkra.
3. Spirituális odafigyelés: a fizikai és pszi-
chológiai meghallgatási képességeink mellett
Isten mindegyikünkben benne lakozó Lelkével
is figyelünk.
Elsı szint
A mélyebb önfeltárás elısegítése: a segítsé- 1. Empátia (az Istenhez való hasonlóság
get kérı nem azonnal tudja megfogalmazni és alapján): el kell ismerni azt az alapvetı mél-
feltárni igazi gondját. Egy folyamatra van tóságot és jóságot embertársunkban, Isten ıt a
szükség, hogy a fı kérdések világossá válja- „saját képére és hasonlatosságára teremtette –
nak. és Isten látta, hogy mindez jó” (Ter 1,31).
135
FERRIS, Margaret C. S. J.: Együttérzés – Lelkigondozói és lelkivezetıi alapismeretek keresztény segítık szá-
mára. Semmelweis Egyetem Mentálhigiéné Intézet – Párbeszéd Alapítvány, Budapest, 2004.
136
A modell kidolgozói: Robert Carkhuff és George Gazda.
101
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
2. (Az együttérzésben gyökerezı) tisztelet: az
együttérzés nem jelenti azt, hogy elveszíte-
nénk tárgyilagosságunkat. Mások örömének és
szenvedésének spirituális tudatosítása teszi
képessé a segítıt arra, hogy ne csupán a másik
ember elméjébe és érzéseibe, de a szívébe is
behatoljon. Az Istenhez való hasonlóság minı-
sége az a közös alap, amelyen igazán találkoz-
hatunk és együtt lehetünk a többi emberrel.
3. (A szeretetbıl fakadó) törıdés: ha valakivel
empatikusan foglalkozunk, nagyon mélyen
megértjük ıt, s ez általában azt is jelenti, hogy
megszeretjük az illetıt. Ha szeretünk valakit,
sokkalta könnyebb empatikusan bánni vele.137
Második szint
1. konkrét fogalmazás / specifikusság: az álta-
lánosításokból eljutni a konkrét gond megis-
meréséhez.
2. Hitelesség: a segítı nem akar valamiféle
sztereotip lelkigondozói vagy lelkivezetıi sze-
repbe illeszkedni: „megırizni objektivitását”
azzal, hogy érzéketlen marad a másik nagyon
súlyos gyötrıdése iránt. Nem tilos a megfelelı
érzelmek kimutatása, ha az nem zavarja a segí-
tés folyamatát.
Az önmegértés elmélyítése: ez a készség segít
3. Önfeltárás: kellı tapintattal tegyük ezt. Nem
önmagunk megértésében
kell a kliens minden gondjára a magunk élet-
történeteivel elıhozakodni. A segítı csak ak-
kor tárulkozzon fel, ha tapasztalata valóban
fontos segítı elemet tartalmaz!
4. Imádság: ahhoz, hogy hatékonyan használ-
hassuk az imádságot, annak a segítı élete ré-
szévé kell válnia. Csak akkor építsük a beszél-
getésbe, amikor a beszélgetı fél is megérett
arra. A spontán ima lehet az illetı reflexióinak
összegzése.
Harmadik szint
1. Konfrontáció – szembesítés (igazság a sze-
A cselekvés elısegítése: a felismert helyzet, út retetben): amikor valaki szembesül önmagá-
cselekvésre szólít. val, életével, ezeket könnyen támadásnak fogja
fel. A konfrontáció az igazságra vonatkozik:
137
A gyengédségnek ıszintének kell lennie. Nem lehet mesterkélt, és nagymértékben függ a kliens reakciójától.
Azok az emberek, akik nem túl sok melegséget tapasztaltak életükben, megrémülhetnek a hirtelen feléjük áradó
túl nagy gyengédségtıl. Az érintéssel kifejezett gyengédség az idızítés és ítélıképesség különleges pontosságát
kívánja meg. (...) G. Gazda szerint a két legfontosabb szem elıtt tartandó tényezı a két ember közötti bizalom
szintje, illetve az, hogy a másik személy szexuális jelzésként érzékeli-e az érintést. A megfelelı módon alkalma-
zott érintés a segítı kapcsolat rendkívül erıteljes eszköze. FERRIS (2004), 40.
102
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
minél inkább növekszünk Isten ismeretében,
annál élesebben rajzolódnak ki azok a maga-
tartások, értékrendek, amelyek ellentétben
állnak ezzel a szeretettel.
2. Közvetlenség: a beszélgetés során figyelünk
a partner érzelmeire, indulataira. Azt jelenti,
hogy a segítı felfogja azokat a jelzéseket,
amelyek talán a kliensben sem tudatosak.
Mindez nem jelentheti, hogy átvesszük az ı
szerepét, kitaláljuk gondolatait.
3. Támogatás (a keresztény közösség bevo-
násával): tájékoztatjuk a klienst a lelki életét
támogató programokról, segédeszközökrıl,
lelkiségi csoportokról. Ahhoz, hogy az illetı
megálljon a maga lábán, fontos elsajátítania az
önálló keresést, önmaga gazdagodását jelentı
forrásokat (közösség, lelkigyakorlatok).
A program fıbb kulcsszavait emeltük ki, hogy némi képet nyerjünk a segítés / vezetés ál-
lomásairól. „Idıvel és a folyamatos továbbképzés nyomán minden keresztény segítı rátalálhat a
számára megfelelı módszerekre és technikákra.” 138 A tanulékonyság és az imádságos Isten-
kapcsolata lelkivezetı elengedhetetlen követelménye. A vezetéssel megközelítjük azt a Jelenlé-
tet, amelyhez csak valóban levetett saruval szabad közelíteni, hiszen az ember Isten temploma.
„Isten temploma szent, s ti vagytok az” (1 Kor 3,17).
c) A lelkivezetés forrásai
Miként járjon el tehát a lelkivezetı? Hová nyúlhat vissza irányításért? Egyik támpontját az
ún. lelkiségi iskolák kincsestára alkotja. Ezek egy-egy rendkívüli egyéniség - Szt. Benedek, Szt.
Ferenc, Szt. Teréz, Szt. Ignác - tapasztalatára épülnek. Ismertetik, milyen úton haladt ı Krisztus
felé. Sajátos ötvözetbe fogják a teológiai tanítást és a tökéletességre törekvı személytıl elvárt
magatartást.
A szorosan vett pszichológiai kutatás csak a múlt század második felében kezdıdött. Rend-
szeresen és kísérleti módszerekkel próbáltak fényt deríteni a pszichikai világ minden területére.
Azt gondolhatnánk, hogy a lelkivezetık örömmel üdvözölték az új tudomány vívmányait.
Kezdetben éppen ellenkezı viszony alakult ki. Mintha váratlan vetélytárs jelent volna meg a színté-
ren, nem pedig szövetséges. A pszichológia olyan területeket is vizsgálata alá vett, amelyekrıl leg-
több lelkivezetı azt hitte, hogy kizárólag az ı hatáskörébe tartozik: az imádság lefolyása, bőntudat,
misztikus jelenségek stb. Igen sok pszichológus agresszíven viselkedett minden vallási megnyilvánu-
lással szemben, vagy módszerét a lelkivezetés helyébe kínálta föl. Gondoljunk csak Freudra és elsı
követıire.139 Gyakran még azoknál is kétely merült föl, akik nem követték ezeket a szélsıséges ál-
láspontokat. A lélektani, pszichoterápiás módszerek nem alkalmasabbak a vak foltok kiküszöbölésé-
re, mint a régi, klasszikus lelkiségi rendszerek?
A kapcsolatok és határok csak lassan tisztázódtak. Lindworsky 1934-ben megjelent tanul-

mánya az aszketika és a pszichológia viszonyáról felhívta a figyelmet, hogy az akaratot nem lehet
egy síkra helyezni az izomgyakorlatokkal.
Tagadhatatlan, hogy a lelkivezetınek ismernie kell azt, akit kísérni akar útján. A pszichológia
ebben is sokat segíthet. A tipológiák, karakterológiák tele vannak hasznos utalásokkal, adatokkal.
138
FERRIS (2004), 84.
139
BENKİ, A.: Bevezetés a valláslélektanba. Róma: Teológiai kiskönyvtár, 1979.
103
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Újabban inkább a személyiség-elméletek és rendszerek foglalják el helyüket és szerepüket. De éppen
a modern pszichológia óva int a „másik" egyoldalú megismerésének sürgetésétıl. Nem azért akarja
valaki annyira „megismerni" a másikat, hogy magamagát érezze nyeregben? Hogy a másikat jobban
tudja manipulálni? Fıként a lelkivezetésnek nem lehet a célja a másik ismerete. A lényeges az Isten-
nel való kapcsolat! A másik ismerete, bármennyire hasznos is, csak eszköz. Amikor tehát kizárólag,
vagy túlságosan a másik ismerete kerül a központba, fennáll a veszély, hogy a vezetı saját biztonsá-
gát keresi, saját tervei megvalósítására törekszik. Tudatosan valószínőleg tiltakozni fog, hogy sem-
miképpen sem akarja ezt. De a gyakorlatban a súlypont eltolódott az emberi síkra, s ezen belül is a
vezetı személyiségére.
A modern lélektan fontos lépéseket tett a vezetı magatartásának, a vezetetthez való viszo-
nyának ismeretében. A pszichoterápiás módszerek kidolgozása éreztette meg, hogy micsoda di-
namizmus megy végbe a kliens és a pszichiáter, pszichológus között. Késıbb a társadalmi és ipari
élet egyéb kapcsolatainál is felfedezték ezeknek a dinamizmusoknak a fontosságát. Önkéntelenül
is felmerült a kérdés: nem kellene ilyen kiképzést adni a lelkipásztoroknak, a lelkivezetıknek is?
A kérdésfelvetés annál jogosultabbnak látszott, mert az ötvenes évek elején úgy tőnt, hogy a
pszichoanalízist mintegy visszájára lehet fordítani, vagyis helyesen értelmezve a mélylélektant, Istenhez
vezetı útra bukkanunk.
Helytelen az a feltételezés is, hogy az egészséges ember szükségképpen vallásos lesz. A

felnıtt szabadságához tartozik, hogy Isten ellen is fordulhat. Ádám bizonyosan egészséges volt, és
mégsem akart az Úrnak szolgálni. Még inkább áll ez Luciferrıl. Neurotikus, beteges vonások nem
szükségképpen ellenkeznek az igazi életszentséggel, mint magával a pszichikai egészséggel sem.
Vak foltjainkat, emberi korlátozottságainkat sohasem tudjuk egészen kiküszöbölni. Megítélésük-
nél az összképet kell tekintetbe venni: az alaptörekvések dinamikáját és harmóniáját. A legsikere-
sebben pszichoanalizált személy sem ismer meg minden rejtélyt életébıl, nem is küszöböl ki min-
den félelmet és szorongást. Csak megtanulta, hol „húz félre", mire kell ügyelnie, hogy a helyes
úton maradjon, hogyan fejlıdhet harmonikusan a jövıben. Bár neki is megvannak a fonákságai,
mégis próbálhat másokon segíteni, mert tudatosításukkal már sok hibának veheti elejét. Ugyanígy
a szentek is hısiesen élték a szeretetet, jóllehet maguk is érezték korlátozottságaikat, és mások is
vettek észre bennük hibákat.
A lelkivezetést és a pszichoterápiát két körhöz hasonlíthatjuk, mindegyiknek középpontja a má-
sikon kívül esik, de területük egy része mégis csak fedi egymást. Középpontjukban, lényegükben kü-
lönböznek, mert céljuk és alap beállítottságuk más, és részben más eszközöket, módszereket alkalmaz-
nak.
A lelkivezetı a személy Isten felé fordulását akarja elımozdítani. A vak foltok csak annyiban
érdeklik, amennyiben a vezetett esetleg ezek miatt topog egy helyben, vagy tér el végsı céljától. Hason-
lóképpen az eddig fel nem ismert és ki nem használt jó oldalak feltárására azért hívja fel a figyelmet,
hogy gazdagíthassa Isten és emberek iránti szeretetét. - A pszichológus arra törekszik, hogy a kliens
tisztábban lássa önmagát, jó és rossz oldalaival; megbékélve önmagával új életet tudjon kezdeni. De
hogy milyen irányba is indul majd a kliens, ez már nem a pszichológus feladata. Nem is terelheti kifeje-
zetten a kliens figyelmét ilyen kérdésekre, mert könnyen belegabalyodnak filozófiai és teológiai viták-
ba. Vagy a pszichodinamizmus vizsgálata helyett moralizálásba fulladnak.
Módszereik sem teljesen azonosak. A pszichológus, bármennyire is vallásos, terápiás dialógusa-
iban nem imádkozik együtt kliensével. Kifejezetten arra sem törekszik, hogy együtt ismerjék fel a Lélek
sugallatát, és keressék, hogy milyen irányelveket mutat hasonló esetekre az egyház tanítása, hagyomá-
nya.
Röviden: a pszichológus a horizontális, a lelkivezetı a vertikális síkon mozog. Semmiképpen
sem áll tehát, hogy a pszichológia idejét múlttá tette a lelkivezetést.
Van azonban közös területük is. Mindkettı bensı énünk dinamikájának felismerését és ren-
dezését is célozza. Éppen ezért a pszichológus és a lelkivezetı magatartásában több közös vonást
találhatunk. Mindkettı igyekszik beleélni magát a rábízott személy lelkivilágába. Követni akarja
104
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
érzelmeit, élményeit, indítékait és kifejezésformáit, hogy megértı feleleteinek tükrében önmagára
ismerhessen, és vállalja a következı lépést. Mind a jó pszichoterapeuta, mind a jó lelkivezetı
szentnek tartja a személy szabadságát, s arra törekszik, hogy a rábízott mindjobban felnıtt mód-
ra használja ezt a drága ajándékot. A pszichológus elsısorban az emberi, természetes szintre
összpontosítja módszerét, a lelkivezetı pedig a szabadság Isten felé vezetı útját igyekszik erısí-
teni. S ezzel ismét eljutottunk a már elıbb említett gondolathoz: bár van közös területük, még
ezen sem teljesen egyformán dolgoznak, éppen, mert van sajátos céljuk is.
A lelkipásztori tanácsadás módszereinek, alap beállítottságának felhasználása a modern
pszichológia egyik legjelentısebb hozzájárulása a lelkivezetéshez. De a lelkivezetınek még itt
sem szabad megállnia. Kifejezetten is Istenre kell irányítania a vezetettet; segítenie kell, hogy az
Úrhoz való bensıbb kapcsolatában növekedjék.
Ahhoz, hogy valaki rendesen dolgozzék, vagy hogy igazán szeresse feleségét, nem kell külön
pszichológiai tanulmányokat végezni. Ugyanígy nem szükséges különleges lélektani kiképzés és ta-
pasztalat az istengyermeki, a Lélek szerinti élethez sem - állapítja meg M. Bellett pap és pszichoana-
litikus. Két esetben azonban, folytatja, nem takarékoskodhatunk vele: amikor pszichotikusokkal és
neurotikusokkal van dolgunk, és amikor valaki kifejezetten is mások vezetésére szenteli magát.140
Ha tehát nem akarunk vak módjára világtalanokat vezetni, ismernünk kell a lelkivezetés teo-
lógiai és lélektani útjelzıit.
d) Csapdák, mellékutak a lelkivezetésben

A lelkivezetés a vezetıtıl is megköveteli a folyamatos önkontrolltól. Mivel senkinek
sincs teljes önismerete, szükséges egy „harmadik személy”, aki a vezetıt jól ismeri, s akinek
– névtelenül – beszámol éppen a vezetı-segítı szolgálat során felmerülı feszültségeirıl, kéte-
lyeirıl és félelmeirıl. A következıkben ismertetünk néhány alapvetı jelenséget, amelyek igen
gyakran kísérik a lelkisegítés tevékenységét.
- Védekezési mechanizmusok
Mind a vezetett, mind a vezetı igyekezetét zátonyra vihetik az ún. védekezési mecha-
nizmusok, amelyekkel (tudattalanul) meg akarjuk ırizni magunkat a fájdalmas, kellemetlen
élményektıl. Erre a mechanizmusra szükségünk van a mindennapi életben, hiszen igen gyak-
ran nincs idınk arra, hogy tudatosan felmérjünk egy helyzetet, csupán belsı indításnak en-
gedve elutasítunk dolgokat. Felléphet azonban a lelkivezetésben – vezetıben és vezetettben –
egyaránt olyan elhárítási eljárás, amely tévútra vezet:
Racionalizálás: látszólag „ésszerő” okokra hivatkozik, holott cselekvésének, megnyil-
vánulásának mások a motívumai (önmaga belsı rendezetlensége miatt a vezetı nem megy
bele konkrét kérdések tisztázásába; a vezetett tabuként ıriz magában valami „emléket”, ami-
vel nem akarja untatni a lelkivezetıt, ezért kerüli annak tisztázását).
Elfojtás: „kényes” kérdésekre kitérı, választ ad; ami még rosszabb: „ez nekem nem
probléma” (szexualitással kapcsolatos kérdések tisztázása, másik nem iránti kapcsolat). Úgy
gondolja, ha nem beszél róla, akkor az nem is jelent többé gondot.
Infantilizmus (gyerekes viselkedés), regresszió (visszaesés): a gyerek úgy akarja bizto-
sítani anyja gondoskodását, ha újszülött testvéréhez hasonlóan ismét cumizni kezd, elfelejti a
szobatisztaságot. Lényeg: törıdjenek velem! Lelkivezetésben is elıfordul, hogy a döntés, fe-
lelıs lépés megtételtıl menekül valaki.
Igen gyakran elıfordul, hogy a jelentkezı nehézségekkel szemben kevésnek találjuk
erınket, s ilyenkor menekülni próbálunk: a bennünk fellángoló szenvedélyekért másokat te-
szünk felelıssé, s veszélyesnek tartjuk ıket. Kivetítünk, tagadunk stb. A vezetınek is tisztá-
ban kell lennie szegénységével, törékenységével, amit a lelkivezetıjével kell megosztania.
- Érzelmi átvitelek
140
BELLET, M.: Psychologie et spiritualité, in: Christus, 1969, N r. 69, 508.
105
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A lelkivezetı, lelkisegítı sokféle érzelmi töltéssel rendelkezı személlyel találkozik. A
lelkivezetı feladata nem az, hogy mindig pozitív érzelmeket keltsen a vezetettben. Bármeny-
nyire is igyekszik tárgyilagos (semleges és nem közönyös) maradni, idınként erıs érzelmi
kitörések céltáblájává lesz. Maga a vezetı is igen széles skáláját hordozza az érzéseknek. A
vezetıben lévı negatív érzések jól mutatják a benne lévı gátlásokat, riadalmakat, amelyek
valahogy benne is régi (tudatosan, vagy nem) elfelejtett gócokat piszkálnak. Ha a vezetett pl.
arról beszél, hogy anyja zsarnoki természetét képtelen feldolgozni. A vezetettnek eszébe jut,
hogy valamelyik fınöke iránt érzett haragját, neheztelését hosszú évek óta hordozza magában,
mert az „vérig sértette” ıt.
Nemegyszer a lelkivezetıt túl szigorúnak tartja a vezetett: a kliens a vezetıre vetíti
gyermekkori érzelmeit: amit akkor kapott (boldogságot, szeretet, vagy ennek ellenkezıjét),
azt most, a lelkivezetıi (terapeutikus) beszélgetésre átértelmezi. Tudatalatti manipulációról is
szó lehet az érzelemátvitel során: rajongásával „lekenyerezni” a lelkivezetıt. De ellentétje is
elıfordul: a szülıtıl elszenvedett szigort, elutasítást érzi a lelkivezetı határozottságában.
Igen gyakran lép fel érzelmi átvitel a vezetı és vezetett között. A túlzó rajongás, ma-
kacs érzelmi megnyilvánulások jelzik az átvitel jelenlétét: a gyermekkorban, házasságban,
munkahelyen elszenvedett érzelmi sebek „kárpótlása”. Ez azt jelenti, hogy a vezetett a
lelkivezetıre vetíti (annak engedékenységét kihasználva) azokat a különben normális meg-
nyilvánulásokat, amelyeket a maga helyén nem tudott megélni: a szülı iránti bizalom, a pár-
kapcsolatban vágyott biztonság, intimitás, a munkahelyi vezetıktıl várt elismerés stb. Ha a
lelkivezetı „keménykedik”, mereven rendreutasít, akkor vagy teljesen elriasztja (kétségbe
ejti) a vezetettet, vagy azt az érzést kelti, hogy még jobban ki kell nyilvánítania érzéseit. Ha
valaki nem tud Isten elıtt megnyílni, akkor a lelkivezetı iránt is zárkózott marad, csak a fel-
színes cselekedetek szintjén mozog vallási életében. Fontos, hogy a vezetı ne tegye magát
függıvé a vezetett érzelmeitıl: igazságban, az evangélium egyszerő szavával szóljon.
A lelkivezetı mégsem lehet olyan „abszolút értelemben neutrális", mint egyes
pszichoanalitikusok. Mint a közösség tagjának kell testvére mellett állnia. Legyen tehát emberi, mele-
gen megértı és ıszintén hiteles a vezetettel szemben. Ugyanakkor tárgyilagosságát, s evvel segítı ké-
pességét csak akkor ırizheti meg, ha lelki megnyilvánulásaira, Istenhez való viszonyára figyel, valóban
a vezetett és nem saját érzelmeit helyezi központba. Ne próbáljon tehát sem „atyáskodni", sem pedig
„cimboráskodni". Gyakran kérdezze meg magától, hogy milyen hatással van a vezetettel való kapcsola-
ta annak Istenhez való viszonyára? Vállalja-e, hogy vezetettje szabadon találkozzék Istennel? Esetleg
olyan utakon is, amelyek számára ismeretlenek, de nem állnak ellentétben Krisztus tanításával, sem a
Lélek sugallata ellen nem vétkeznek? Egyszóval: ne akarja átvinni saját felfogását, saját örömeit és fé-
lelmeit a vezetettre. Elcsúszna az ellenátvitel sikamlós talaján.141
Az érzelmi átvitel egyik sajátos megnyilvánulása a lelkivezetı, terapeuta, szociális
gondozó tevékenységében az ún. ellenátvitel. Ez annyit jelent, hogy a vezetettre vetítjük a
saját „elvarratlan” attitődjeinket, amelyeket – legtöbb esetben a családból hoztunk: szüleink,
testvéreink iránti feszültségeket, féltékenységet (kisebbrendőségi érzést).
Az érzelmi átvitel ismertetıi:
- az érzelem aránytalanul nagy a kiváltó okot tekintve;
- félrecsúszott érzelem: az egyik fél megnyilvánulását a másik ellentétesen
értelmezi (sértésnek, bántásnak érzi a tréfás megjegyzést);
- ambivalens (megosztott) érzelmek: egyidejőleg szeretjük és győlöljük a má-
sikat. Emiatt elfogadjuk ugyan az illetıt, de agresszív módon bánunk vele.
Nem tudjuk, hogy a másik elfogad, vagy elutasít, lenéz, vagy megbecsül.
Ennek következménye a szeszélyesség: egyik pillanatban így, a másikban
ellentétesen viselkedünk az illetıvel szemben.
141 141
SZENTMÁRTONI – BENKİ (1984), 98.
106
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
3. A segítıi szindróma
a) rejtett erıink és erıtlenségeink

A másokkal való kapcsolat – különösen, ha az mélységeket érint – mindkét félre hatást
gyakorol. A lelkiélet mesterei ezért nevezik a lelkivezetést „szövevényes kapcsolatnak”:
mindkét félben felszínre hoz rejtett pozitív és negatív vonásokat (védekezési mechanizmuso-
kat, szunnyadó sebeket). Feltárul gyengeségünk, szegénységünk, szánalomra méltó kicsinyes-
ségünk éppúgy, mint nemeslelkőségünk, hőségünk, szeretetreméltóságunk. Egyszerre va-
gyunk képesek gyógyítani, s ugyanakkor gyógyulásra szorulunk. Más szóval: irgalmat gya-
korlunk, de irgalomra, megbocsátásra is szorulunk. „Akkor vagyok erıs, amikor gyenge va-
gyok” – vallja Pál apostol.
Mások megsegítése, a rászorulókról való szociális gondoskodás, a pszichikai-személyi
fejlıdést segítı szolgálatok a legnemesebb emberi megnyilvánulások. A mások megsegítésére
irányuló, önzetlen igyekezetünk azonban nem oltja ki egyéb indítékainkat: ön- és fajfenntartá-
si ösztöneinket, önmagunk kiteljesedésének (hatalmi, birtoklási vágyaink) legkülönbözıbb
igényeit. A segítıkészség is ölthet magára beteges formát, hordozhat nem kívánatos vonáso-
kat. Ezek igen gyakran rejtve maradnak a segítı elıtt, csak egy „harmadik szem” fedezi fel
ezek jelenlétét. A segítı szindróma jelenléte azt jelenti, hogy ezek a nem kívánatos motívu-
mok veszik át az irányítást.
„Olyan személyiség tünetcsoportja, akinél már lelki szerkezetté vált; hogy képtelen egyéni
érzelmei és szükségletei kifejezésére, ugyanakkor pedig kifelé mindenhatónak és megtámadhatatlan-
nak látszik a közösségi szolgálat terén.
Mindennapi nyelven úgy is mondhatnánk, hogy ı a mindenáron segítı. Az, aki semmi kö-
rülmények között nem képes nemet mondani, még ha a másik java kívánná is ezt. Aki hangoztatja az
önzetlenséget, de bizalmas körben kifakad, hogy „hozzám mindenki eljön és kiönti a szívét, de raj-
tam senki sem segít”. Vagy pedig: igazán önzetlenül segítettem százakon, és most hálátlanul senki
felém se néz.
Nem kell mélylélektani kutatást végezni, hogy megállapítsuk: aki pl. úgy érzi, hogy mint a
mézre a legyek ragadnak rá az emberek problémáikkal, az maga kínálja magát erre a szerepre. Szük-
ségét érzi annak, hogy segítı legyen, de egyszersmind kielégületlen marad. Benne ismert mondása
szerint „megjátssza ezt a játszmát”. Észre sem veszi, hogy világmegváltó szeretetkészségével tulaj-
donképp milyen elınyöket akar magának elérni. Nem anyagi téren, hanem pszichikailag. Vagyis
egyéb indítékok mozgatják, a másik segítése cégér lett. - Végzetes körben forog. Betegesen kevert
motívumai hatására tudatalattian csalogatja magához az embereket, hogy segítséget keressenek nála.
Gyökerében azonban neki van szüksége arra, hogy „megmentı", „siratófal”, „lelki szemétgödör” le-
gyen. De mivel nem tud kellı távolságot tartani, érzelmi függetlenségét nem képes megırizni, ki-
zsákmányoltnak érzi magát. Másokra fordított áldozataival „önmagának tartozik"! Ezért nem képes
áttörni a végzetes kört.
Nem arról van tehát szó, hogy segítsünk-e másoknak vagy sem. A válasz csak igen lehet.
Keresztény hitünk és emberi természetünk követelménye ez. A kérdés a hiteles miértre és az igazi
hogyanra vonatkozik. Az evangélium nyelvén azt mondhatnánk, hogy a segítıi szindrómás segítı
„elfelejti”, nem képes megélni a szeretetparancs második felét: mint önmagadat. Mert hitelesen és
építıen csak azt tud a másikon segíteni, aki elfogadja önmagát, úgy, ahogy van. Jó és rossz oldalai-
val, sikereivel és csalódásaival. Aki tudatában van annak, hogy a legáldozatosabb segítésnek is van-
nak határai, mint magának az életnek. Aki megtalálta saját szabadságát, s ezért képes a másikat sza-
badságának gyakorlásában növelni. Aki feltette magának a kérdést - mégpedig nemcsak felszínesen,
hanem minden álarc nélkül -, hogy mi is vezeti segítıkészségében? Aki el meri fogadni, hogy bizonyos
„haszna” neki is van ebbıl, mert neki is vannak igényei, szükségletei.
A segítıi szindrómás segítı nem fogadja el saját magát, nem mer szembenézni jó és rossz ol-
dalaival, úgy él, mintha neki nem lennének igényei, nem lenne senki segítségére szüksége. A lelke mé-
lyén azonban szenved, elégedetlen - kielégületlen.142
142 142
SZENTMÁRTONI – BENKİ (1984), 101-102.
107
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Igen gyakran elıfordul, hogy gyengeségünkkel valami váratlan „helyzet” folytán
szembesülünk. Aki azt tudja magáról, hogy „három vagon birkatürelemmel” rendelkezik,
egyszer csak valami semmiség miatt „felrobban”, kitör: elég volt! A hőséggel kiszolgált sze-
mélyt pofon vágja, nyomatékul pedig úgy beteszi az ajtót, hogy kihullnak az üvegek... Aztán?
Itt két lehetıség marad. Az egyik (ez a szerencsés): belátja, hogy ı maga is sebezhetı, segít-
ségre, megértésre, vigaszra szoruló személy. Szüksége van pihenésre, töltekezésre, megosztá-
sa (munkatársaival megosztani szegénységét). A másik magatartás a menekülés: képtelen el-
viselni kudarcát, ezért úgy gondolja, hogy jobb, ha „lelép”. Igen gyakran ezt úgy magyarázza,
igazolja önmaga (és mások) elıtt az illetı, hogy „ezekkel” nincs értelme foglalkozni: javítha-
tatlanok, értelmetlen és haszontalan veszıdés az egész! A menekülés mögött azonban valami
sokkal mélyebb ok húzódik: az illetı nem tudja elviselni, hogy ı maga is elért arra a pontra,
amikor el kellene ismernie saját sebzettségét, korlátait. Önmagát olyannak képzelte el, mint
aki folyton képes valamit alkotni, képes sikert termelni. Belsı világát elhagyva önmagán kí-
vül élte életét. Nem könnyő elfogadni egy súlyos fogyatékkal élık közötti segítıszolgálatban,
hogy maga a segítı is ápolásra, megbocsátásra szorul.
Ezek után érdemes sorra venni a segítı szindróma kialakulásának okait, körülményeit
és folyamatát.
1. A segítı személy önmegvalósításra törı alapigényét nem tudta elegendıen betölteni. Vagy
azért, mert nem kapott elég szeretetet környezetétıl, vagy pedig azért, mert a túlzott babusgatás szinte
fékezhetetlen éhséget ébresztett benne. Mivel úgy érezte, hogy nem - vagy nem eléggé - fogadták el,
maga sem tudta magát elfogadni úgy, ahogy van.
2. Ugyanakkor észrevette, hogy környezete nagyra értékeli önzetlen segítıkészségét (altruiz-
mus). Megsejtette tehát, hogy legalább ezen az úton elfogadtathatja magát. Ideáljának tőzte ki mások
segítségét. Ez az életcél valójában önmagáért való: önigazolás, érvényesülés eszköze, hiszen környezete
megbecsülését kereste. A másik segítése eszközzé vált, hogy valamiképpen megvalósíthassa saját ma-
gát.
3. Ez a konfliktus visszafojtatta saját érzelmeinek és igényeinek ıszinte kifejezését. Bensıjé-
ben kívánja, hogy ı is kapjon, de tudatosan méltatlannak tartja magát erre. Egyoldalúan úgy érzi, hogy
mindig csak adnia kell.143 - Saját élményvilágának befagyasztása képtelenné teszi mélyebb emberi kap-
csolatok fenntartására.
Kialakulása, illetve a gyökere ennek a magatartásnak a korai gyermekkorban keresendı. Az
anyától való függés olyan erıs az ilyen személynél, hogy igényeit a vele való identifikációban akarja
kielégíteni. Az ı tulajdonságait vetíti magába, ezekkel azonosítja magát. „Mindenható anyaszerepet”
játszik. Ez felettes énjévé lesz: a segítés „kötelessége” nem enged elegendı teret egyéni érzelmeinek.
Ennek következtében nincs valódi partner-viszonya az emberekhez: felsıbbrendőnek érzi magát, aki-
nek a többirıl gondoskodni kell.
A segítıi szindrómás nemcsak azt nem képes elfogadni, hogy neki is vannak bensı szorongá-
sai, hiányai, hanem azt sem, hogy valami jót tett, valami igazán jól sikerült. örömérzést sem engedhet
meg magának. S végeredményben érzelmileg senkit sem enged magához közel. Ezzel elismerné,
hogy ı is éppen olyan mint a többi: szeret kapni és adni, csalódásai is lehetnek, és rászorul a másikra.
Ezért csak akkor fordul a másikhoz segítségért, amikor már összeroppant.
Az a benyomás támadhat bennünk, hogy a lelki életben, a lelkivezetésben semmi szerep
nem jut szabadságunknak. Legszentebb erényeinket, a szeretet gyakorlását is ennyi tudatalatti, véde-
kezési mechanizmus és átvitel fogja be? Hol találhatjuk meg a kiutat? Hogy növelhetjük felelısség-
teljes vállalásunkat? Hogy segíthetünk vezetettjeinknek?
A modern lélektanban hiába keresünk traktátust az alázatosságról. De ha nyílt szemmel ol-
vassuk analíziseit, felfedezhetjük, hogy sok anyagot szolgáltat ehhez az olyan fontos erényhez. Szét-
foszlatja az önmegváltás örök kísértését. Hirdeti, hogy önmagunkba zárkózva, önerınkben bízva
még eléggé tárgyilagos képet sem szerezhetünk magunkról. Mintegy visszhangozza a régi filozófu-
sok állítását: anyagi mivoltunk megakadályoz bennünket, hogy teljesen áttetszık lehessünk önma-
gunknak.
143
Családban is kialakulhat ilyen félreértett szerep: az altruista családtag azt gondolja, hogy neki csak adni sza-
bad, kapni sohasem, mert az önzés. Azzal, hogy mindenben kiszolgálja a többieket, kialakítja önmagáról azt a
képet, hogy ı az egyetlen, a nélkülözhetetlen.
108
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A terápiás munka azonban azt is hirdeti, hogy az ember nem szükségképpen vész bele ebbe
a süppedékes talajba. Lehetséges a kiút, csak vegye fel a kapcsolatot a másikkal, nyíljék meg neki.
Ez az elsı lépés a horizont kitágítására, önmagunkról alkotott helyesebb kép megteremtésére.
A hivı ember elfogadja ezt az intést. S egy döntı elemmel továbbviszi. Az igazi Másikban,
Krisztusban a végtelen Te felé nyílik meg. Benne keresi a megváltást. Evvel lehetıséget nyer arra is,
hogy a haladáshoz nélkülözhetetlen önvizsgálat, a „lelkiismeretvizsgálat" ne legyen köldöknézés, be-
csavarodás önmaga körül. Mindezt a szeretı Te jelenlétében végzi. Ezért sürgette már Loyolai Szent
Ignác is, hogy a lelkiismeretvizsgálatot hálaadással kezdjük. Éljük át, hogy Isten valóban szeret;
vizsgáljuk meg, hogy mennyi jót kaptunk tıle ma, az elmúlt napokban, években! Az ı szeretı jelen-
létében (vagyis nem önmagamra hagyatva!) kitárul a szívem, s meg merek nyílni neki és saját ma-
gamnak. Így legyızzük önismeretünk legnagyobb akadályát: a félelmet, hogy önmagunkkal találkoz-
zunk. Nem vagyok egyedül ezen az úton, ı áll mellettem. Lelkével erısít, megvilágít. Istengyermeki
hivatásunk átélése új horizontot nyit meg önismeretünknek, önmegbecsülésünknek.
A Krisztusban új életre támadt ember azonban tudatában van annak is, hogy a megváltás
teljességében csak Isten népéhez, az egyházhoz csatlakozva részesülhet. Ez pedig lelki, de látható
közösséget is jelent. Részt kell vennie ennek a testnek életében. Nemcsak annyiban, hogy saját
erıit, talentumait mások rendelkezésére bocsátja. Hanem úgy is, hogy elfogadja intését, segítı
jobbját, vezetését. Mindezt az egyház a „másik" közremőködésével nyújtja. Csak az ı segítségével
nyerheti el a kiengesztelıdés pecsétjét Istennel, a többiekkel és önmagával szemben. Minél inkább
kíván mások szolgálatába állni, mások vezetésében közremőködni, annál inkább kell elfogadnia,
hogy ı is segítségre, az egyház vezetésére szorul.144
4. Amit a lelkivezetéstıl várhatunk – és amit nem
Fentebb már említettük, hogy nem a lelkivezetı ajánlkozik vezetésre, hanem a leendı
vezetett keres magának olyan személyt, akit ı alkalmasnak talál önmaga számára. A szakem-
ber szerint – ez már pusztai atyák idejében is így ítélték – ha valai megért arra, hogy kísért
legyen, akkor találni fog magának lelki kísérıt, vagy ha úgy tetszik lelkivezetıt.
A spirituális kísérés lényegi feltétele az ıszinte keresés, amely mindig meghozzaa várt ered-
ményt. Igaza van a hindu mondásnak: Ha a tanítvány kész, megjelenik a mester”: Egy híres apoftegma
hasonló igazságot hordoz: „Egy sivatagi atya megkérdez egy másik atyát: Miért nincs mondanivalójuk
a mai szerzeteseknek? (Vagyis: miért nincsenek ma már jó lelkiatyák?) – Válasz: Mert a fiak nem ké-
pesek meghallgatni ıket.” Ha igazán keresünk, ha készek vagyunk a meghallgatásra, akkkor támadnak
majd spirituális kísérık is.145
a) amit a lelkivezetı megtehet

Minden segítıkapcsolatnak, úgy a lelkivezetésnek is megvannak a lehetıségei, vagyis
igen sokat segíthet az egyén fejlıdésében, de nem mővel csodákat. A lelkivezetı nem „oldja”
meg a személyiség minden nehézségét, s fıleg nem váltóztatja át adottságait. Mint már több-
ször is hangsúlyoztuk a segítıbeszélgetésekben: a segítı, lelkivezetı nem „diktátor”, vagyis,
aki (rendre)utasít, minden nehézségen átlát, s egyetlen (parancs)szóval helyére tesz dolgokat.
Vannak, akik gyakran váltogatják lelkivezetıjüket, mert olyas valakit keresnek, aki minden
bajukat orvosolja (anélkül, hogy nekik ezért bármit is kellene tenni). Az ilyenek „nem vezetıt
keresnek, hanem csodatevıt” – mondja Thomas Merton, majd így folytatja – „Valójában igen
gyakran fordulunk máshoz olyan problémák megoldásáért, amelyeket magunknak is meg kel-
lene tudnunk oldani, nem annyira a saját bölcsességünkkel, mint azzal, hogy nagylelkően
szembenézünk Istennek ránk vonatkozó akaratával az ezt képviselı tényekben és kötelezett-
ségekben. Az emberi természet azonban gyönge, és az olyan ember figyelmes támogatása és
bölcs tanácsa, akiben megbízunk, gyakran segít tökéletesebben elfogadni azt, amit homályo-
144
SZENTMÁRTONI – BENKİ (1984), 103-104.
145
LOUF (2006), 86
109
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
san már úgyis tudunk és látunk. Lehet, hogy a vezetı semmi olyat nem mond, amit már ne
tudnánk, de nagy szó az, ha segít legyızni habozásunkat, és megerısíti nagylelkőségünket az
Úr szolgálatában. Sokszor viszont olyan dolgokat tár fel elıttünk, amelyeket eddig képtelenek
voltunk meglátni, pedig majd kiütötték a szemünket. Bizony ez is nagy kegyelem, hálásnak
kellene lennünk érte.”146
b) Amit nem érhet el a lelkivezetés

„Nem varázsolja egy kézmozdulattal valósággá a mi határozatlan, nem öntudatos óhaj-
tozásunkat a tökéletesség után. Nem fog képessé tenni mindannak megszerzésére, ami után
„kívánkozunk", mert a lelkiélet nem a tökéletesség „kívánásán" fordul. Az emberek igen
gyakran azt gondolják: mindössze egy lelkivezetı megerısítésére van szükség, és a „kíván-
ság” máris „Isten akaratává” alakul. Sajnos az alkímiának ez a fajtája nem hat, és aki ezzel
próbálkozik, az csalódni fog.”147
A lelkiélet – benne a lelkivezetés – „komoly dolog”. Ugyanakkor a lelkiélet komolysá-
gát, másként fogalmazva: az evangéliumi életet nem téveszthetjük össze a komolykodással.,
fıként nem a komorsággal. Jézus szabadságának semmi köze a farizeusok magamutogató
sanyarú képmutatásával. Az Isten-keresés örömének, szegénységünk bánatának nem az ar-
cunkon kell megjelenni, hanem szívünkben. A lelkiélet komolysága nem a világ szépségének,
örömének folytonos lekicsinylése, mart könnyen kialakulhat a „savanyú a szılı” lelkület:
„amit nekem nem szabad, annak a másik se örüljön”. Gyakran megtörténik, hogy ún. „jámbor
lelkek" helytelen komolysággal fogják fel „lelkiéletüket".
A másik félresiklás a folytonos önmagunkkal való bíbelıdés: haladtam-e, mennyit ha-
ladtam elıre stb. Az ilyen személyek gyakran a lelkivezetıtıl azt várják, hogy valami elisme-
rıt mondjanak fejlıdésükrıl. A fejlıdést Isten adja és ı látja. Szemmel nem látható; vagy ha
igen, akkor az nem az!
A harmadik – talán egy kissé erıs kifejezéssel élve – a „lelki pattanás-vadász”. Van, aki
él-hal a hibátlanságért. Folyton az arcát vizsgálja, nyomkodja a létezı és nem-létezı pattaná-
sait, amitıl folyton foltokkal teli a bıre... Nos ilyenek, akik állandóan meg akarják magukat
fosztani valamitıl: lemondani valamirıl, hogy ezzel bizonyítsák (biztosítsák) Isten-
szeretetüket, s fıként tökéletesedésüket. Jézus együtt evett-ivott (jóízően) a vámosokkal (bő-
nösökkel), kétes erkölcsőnek tartott személyekkel. Nem „csak úgy lelkileg”, hanem teljes
valójában: örült nekik, s azok viszont. Az önmagunk tökéletességével való folytonos foglal-
kozás eltávolíthat másoktól – és magától Istentıl! Istent nem kell „meggyızni” szeretetünkrıl
– İ elıbb szeretett bennünket – , hanem nekem kell errıl meggyızıdnöm és teljesen átadni
magam embertársaim szolgálatának (szeretetének). A magunk tökéletességén való folytonos
kínlódás odavezet, hogy Isten csupán eszköz lesz ahhoz, hogy hibátlanokká váljunk.
c) a tökéletlen lelkivezetı
Az alcímnek ez a kissé erıs kifejezése „kétértelmő”.
Nézzük az elsı jelentését. A lelkivezetı: ember. Mint minden személy – bármennyire is
jól képzett, gyakorlatilag felkészült, rendelkezik egy sor emberi jellemvonással. Ezek mind
jelen vannak ítéleteiben, gondolkodásában és megnyilvánulásaiban. Senki sem tökéletes.
Természetesen a lelkivezetı nagyon súlyos felelıssége, hogy ne a vezetetten akarja bevasalni
mindazt, amire ı nem volt képes; ugyanakkor arra is kell figyelni, hogy nem ı a mérce és a
tökéletesség csúcsa. Ez azt jelenti, hogy ne magához mérje a vezetett lelkiéletének fejlıdését,
hanem Jézus Krisztushoz és az ı evangéliumához. Elıfordulhat, hogy a lelkiéletre törekvı
146
MERTON (1974), 11.
147
MERTON (1974) 11.
110
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
vezetett komoly törekvése, Istentıl kapott sajátos adományai szinte zavarba ejtik magát a ve-
zetıt. Ilyenkor ıszintén szembe kell néznie a ténnyel: alkalmas-e a további vezetésre, vállal-
hatja-e továbbra is ezt a feladatot, ill. szolgálja-e valóban az ı személye ennek a személynek a
fejlıdését? Mindezt nagyon fontos, hogy tisztázza egy érett lelkivezetésben járatos személy-
lyel. Kétségtelen azonban, hogy a vezetı alázatos imádsága és törekvése a lelkiéletben na-
gyon nagy ajándék a vezetett számára éppúgy, mint a saját hivatása betöltésében.
A másik jelentést – részben már tisztáztuk az elızıekben. Itt csak néhány gyakorlati
tisztázást kívánunk tenni. A lelkiéletre való indítást, annak bizonyos konkrét feladatait a rend-
szeresen szentgyónást végzık megkapják a gyóntató paptól. Ezek általános, inkább a felme-
rült hibákkal, bőnökkel kapcsolatos jelzések. Ezek többnyire „személytelen” jellegőek, hiszen
a gyónás alkalma nem teszi lehetıvé a hosszas és személyre szóló megbeszélést. Ilyen érte-
lemben mondhatjuk, hogy ez a forma „nem tökéletes” lelkivezetés. A lelkivezetés alapvonása
a személyesség, az illetı pontos ismerete, a lelkiéletrıl (nem csupán a bőnökrıl, tökéletlensé-
gekrıl) részletes és rendszeres beszámolás. Visszatérve a gyónáshoz: az ott elhangzó vezetés,
amit inkább lelki indításnak neveznénk, nagyon fontos. Sokat segíthet ebben a kérdésben két
nagyon egyszerő gyakorlati szempont:
- felkészülés a gyónásra: legyen egy alapszempont minden gyónásnál. Ehhez igen hasz-
nos az önismeret alapján egy olyan erényt választani, amiben igen sokszor hiányosak va-
gyunk. Ennek az erénynek a szempontjából vizsgáljuk meg magunkat. Nem kell minden alka-
lommal minden apróságról beszámolni. Természetesen a valós bőneinket bevalljuk, de nem
haladunk semmit, ha folyton – és egyszerre – az összes tökéletlenségünkkel akarunk leszá-
molni. Ehhez kapcsolódik egy másik gyakorlati „segédeszköz”:
- az evangélium szempontjából elindulni: a gyóntatóknak éppúgy, mint a gyónóknak
nagy segítséget jelent, ha minden hónapra választunk egy evangéliumi mondatot, amelyhez
„mérjük” magunkat. Ez ma már több templomban kifüggesztve olvasható. Bizonyos lelkisé-
gek (pl. fokolároknál az „életige”) a mozgalom tagjai számára havonta adnak egy szentírási
támpontot, amely átfogja egész életüket.148 A cél valóban az, hogy Isten Igéjét, amely ben-
nünket szólít, meghalljuk mindennapjainkban. A lelkivezetı, a gyóntató így elkerüli az általá-
nosságokat. De ennél is fontosabb: a hívı megtanulja „hallani” a bensıjében” ıt szólító Urat.
A cél ugyanis az, hogy a lelkivezetés a Lélek vezetése legyen. A keresztény felnıtté válás ez:
eltelni Isten Lelkével, tanúságot tenni Jézusról mindenütt.
d) A lelkivezetı fıbb vonásai
Leginkább Mózes szerepéhez hasonlíthatnánk a lelkivezetı személyiségét.
1. Isten küldöttje legyen. Ez alapállásban nem jelent mást, mint olyan személy, aki ma-
ga is Istennek adta át magát. Lehet „hivatalból megbízott (spirituális, lelkivezetı), akit az
egyház bíz meg ilyen szolgálattal.
2.Istennek engedelmeskedjen, s ne legyen személyválogató: ne keresse senki ezt a fel-
adatot, hanem inkább keresztként fogja fel. Soha ne ajánlkozzunk még személyes viszonyban
sem lelkivezetésre! Ha mások kérik, akkor alapos megfontolás után vállaljuk el. Mindig gya-
nús, aki ilyesmire nagyon ajánlkozik!
3. Mint Mózes: sohasem tudja, hogy Isten hová fogja vezetni. Az ı feladata: a megkü-
lönböztetés és Isten szavának közvetítése az illetı számára. Nem annyira vezetı, mint eszköz.
Érdekes kifejezést használ Maurice Bellet: a lelki kísérı hallgatásával helyet enged a másik
szabad cselekvéséhez. A kísérı jelen van a másik életében, de jelenléte annyira áttetszı, ám
valós, hogy ez biztonsággal való megnyilvánulását segíti elı:
148
Ez az „evangéliumi program” akkor segít igazán, ha tudatosan épülı: figyelembe veszi a liturgikus idıt, át-
fogja – lépésrıl lépésre – a keresztény élethívatás teljes jelentését. Ha az egyházközségben nincs ilyen program,
akkor legalább az ott tevékenykedı lelkipásztornak elemi kötelessége, hogy rendelkezzék ilyennel. A rögtönzés
elkerülhetetlen következménye az önismétlés, az általánosítás, amibıl nehezen lesz lelki fejlıdés!
111
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Bizonyos, hogy a meghallgatás többb, mint aminek egyszerően gondoljuk. Meghallgatni azt je-
lenti, hogy benne vagyunk – a talán rendkívüli – drámában, amelyet a jelenlévı átél; úgy vagyunk
benne, mintha nem lennénk. Meghallgatni azt jelenti, hogy helyet enngedünk.
Mindebben a meghallgatás több, mint egyszerő meghallgatás, s a meghallgató olyan kalandban
találja magát, ahol az számít, hogy ı kicsoda … Ez a valaki cselekszik, mind elfogadó csendjével,
mind pedigmeghallgató szavával. A spirituális kísérı nem ura tehát mindannnak, amit elébe tártak.
Mindez bizonyára nem is tudatos benne. Ez magától történik … Errıl a partról adhat jelt – éppen hall-
gatásával -, hogy elmondja: az átkelés lehetséges.149
4. Esetenként lehet kemény, egy jottányit sem engedve az alapvetı követelményekbıl.

Ne féljen attól, hogy emiatt elvetik, esetleg „felmond” neki a vezetett. „Az nem szeret téged
igazán, aki neked mindig igazat ad” – mondja egy régi bölcsesség. Isten elıtt közbenjáró a
rábízottért, a vezetett elıtt azonban szilárd. „Inkább bölcs legyen mint szent” – ajánlja Avilai
Szent Teréz150 A józan, megfontolt gondolkodást ne „helyettesítse” keneteskedéssel.
5. Egy igazi próféta jeleit mutatja, vagyis amit mond, az megállja a helyét, komolyan
kell venni azt. Nem zárja ki azonban, hogy tévedhet.
6. Amit mond, annak összhangban kell lenni az Egyház tanításával; Isten Igéjét hirdes-
se, ahogyan azt az Egyház érti, nem pedig az ı egyénieskedı értelmezésében. Szeresse az
Egyházat, elfogadva annak emberi adottságit. Ne polemizáljon egyházi vezetéssel, intézkedé-
sekkel, olyan alternatívákkal csillogva a vezetett elıtt, amelyekrıl önmagának is tudnia kell,
hogy nem rá tartoznak ezek a változtatások.
7. Legyen, mint Keresztelı János:Krisztus növekedjék és ı világosítsa meg az illetıt.
Ne magához kösse az embereket, hanem segítse, hogy egyre szabadabban és önállóbban jár-
ják Isten útját. Imádkozzék, s a Lélek Világosságánál értékeljen mindent.
8. Érett személy, aki örömmel éli hivatását. Egészséges személyiség: pszichikai, vallá-
sos és erkölcsi tekintetben, aki egészséges humorral (belsı szabadság) és felelıs komolyság-
gal látja el szolgálatát. Ingyen tegye szolgálatát, nem várva és fogadva el semmit szolgálata
fejében. Még ha a vezetett valamiképpen „hasznosíthatja” is magát a lelkivezetı körében,
akkor sem szabad ennek a vezetésben, tanácsadásban érvényesülni. Egyedül Isten akaratára
figyeljenek és azt kövessék, még ha ez pl. azt jelenti, hogy a vezetett emiatt el fog távozni a
vezetıtıl. Pl. A lelkivezetı csoportjának valamilyen „oszlopos” tagjáról van szó, aki felis-
merve Isten akaratát valami olyan pályára lép, hogy nem fog tudni – különben szinte nélkü-
lözhetetlen – segítı kezet nyújtani a továbbiakban. Nem szabad a vezetınek manipulálni,
„hasznossági szempontok érvényesítésével” befolyásolni a vezetett személyt. Az ilyesmi
iszonyú következményekkel járhat: kisiklott életút, meghasonlások.
Ha a lelkivezetı egyben pap is, akkor fokozottan ügyeljen a belsı és külsı fórum meg-
különböztetésére! Az egyház sok évszázados gyakorlatában igyekezett a kétféle szolgálatot
(lelkivezetés és gyóntatás) szétválasztani. Két különbözı dologról van szó: a bőnbánat szent-
ségében újjászületünk, a bocsánattal újra élettel telünk el, megindul gyógyulásunk. A
lelkivezetés elindít, hogy a Lélekre hallgatva megtanuljunk járni Isten útján.
5. A lelkivezetés gyakorlatának sajátos útjai
A következıkben a lelkivezetés olyan gyakorlati útjait mutatjuk be, amelyek egy-egy

közösségi élet tapasztalatában születtek. Mindhárom útnak az alapja az Evangélium szava
feletti elmélkedés, amelyet a közösségben „váltunk életre”. A keresztény közösség nem egy-
149
BELLET, Maurice, L’Écoute, Paris, 1989, 118. Idézi: LOUF (2006), 127-128.
150
„Lelkivezetınek alkalmasabbnak látok egy teológiában járatos, mint egy szent lelkivezetıt”. Direzione
spirituale. www.zammermaskil.com/ds1.html-154k
112
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
szerően „megtartó csoport”, hanem Jézus Krisztus jelenlétének hordozója: „Ahol ketten vagy
hárman összegyőlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük” (Mt 18,20). Ahol ı jelen van, ott
az egyház. A lelkivezetés nem egyéni passziót szolgál, hanem Jézus jelenlétében való élet
elsajátítása egy konkrét közösség ölén.
Az elsı tapasztalat Szent Benedek által alapított, s évszázadok gyakorlatban érlelt
„Bencés regula” útmutatását követi. „A monasztikus közösségek lelkiségének különlegessége,
hogy elsısorban a közösségben megvalósuló közös istenkeresés határozza meg. (...) Az Isten
szava fölötti elmélkedésben gyökerezik, s a liturgia ünneplésében és a kontemplatív imádság
sokféle formájában fejezıdik ki.”151
A második út szintén egy élı „bázisra”, közösségre támaszkodik. Bár elsısorban ma-
gának az adott közösségnek a tagjait veszi figyelembe, azonban minden lelkivezetés elemi
követelménye tárul fel benne. Nem feladatunk, hogy itt a magyarországi bázisközösségeket
elemezzük. Az ún. „kisközösségekkel”, bázisközösségekkel Isten olyan ajándékokkal halmoz-
ta el nem csupán az egyházat, hanem az egész világot, amelyet ma még aligha tudunk felfog-
ni. Mintha mi keresztények (benne katolikusok) nem fogtuk fel, hogy finnyáskodásunk, meg-
rögzött önféltésünk hol hisztérikus hatalomféltı, hol fájóan éretlen viselkedésünkkel A Lélek
mőveit mocskoljuk: nem vagyunk képesek felismerni a szakadt köpennyel megcsúfolt és
verésektıl eltorzított arcú Emberfiát. A közösségi lelkivezetés gyakorlatát a Bokor báziskö-
zösség tapasztalatában mutatjuk be. Barcza Barna (1931-1999), a Bokor bázisközösség lelké-
sze saját lelkivezetıi tapasztalatát 1991-ben vetette papírra.152 Hogy miért ennek a lelkiségi
csoportnak a módszerére esett a választás? Nagyon egyszerő: Magyarországon – többek kö-
zött – ez az egyházi közösség értette meg a keresztségbıl adódó alapvetı küldetésünket. „Jé-
zus tanítványokat nevelt, és akiket nevelt, azokra is tanítványok nevelését bízta. A keresz-
ténységet világ méretekben úgy is tekinthetjük, mint a tanítványnevelés láncreakcióját. Aki
’tizenkettıvé’ vált, az fölneveli a maga tizenkettıjét. Ezen módon, ezzel a Jézustól elindított
módszerrel kell behálóznunk a Földet – Jézusnak elkötelezett tanítványokkal, hogy tapasztal-
hatóan megvalósuljon a földön Isten országa, az egyház.”153 A személytıl személyig történı
tanítványnevelés helyett az egyház belesodródott a „látvány-egyház” magatartásába: tömege-
ket mozgatni (tömegpasztoráció), s a személyes hit, belsı átalakulás és az ezzel kapcsolatos
személyes történések már nem foglalkoztattak bennünket. Jézus nem „masszát” akart létre-
hozni, hanem személyes, tudatosan vállalt közösséget. Ehhez járult a klerikalizmus: az egyház
egyet jelentett a papsággal. A papság képzése, megszentelıdése, helyzete stb. volt az egyházi
vezetés fı gondja. A papok képzettségi, elkötelezettségi szintje – életvitelérıl nem is beszélve
– nem állt azon a szinten, hogy valóban hiteles példával állhattak volna a hívı közösség elıtt.
Fájó figyelmeztetés ez, ami ugyanakkor állandó önvizsgálatra és megújulásra serkent. A kle-
rikalizmus ott jelentett igazi bajt, hogy a pap volt az egyetlen, akinek a közösségben szava
volt. Mindent a papságtól várt a nép, hiszen ık „laikusok voltak” csupán, s „fogyasztói” an-
nak a szolgáltatásnak, amit a papság nyújtott: a pap a vezetı, a hívek pedig a vezetettek. Ez
kétségtelenül egyfajta „infantilizálódást” jelentett: mintha a hívı nem lenne teljes értékő fele-
lıs személy. Chiara Lubich írja minden keresztény embernek Krisztus papságában való része-
sedésérıl a következı sorokat:
151
HICKEY, Máire OSB: Lelkivezetés a bencéseknél a vendégszeretet formájában. Bencés Hírlevél VII. évf. 2.
2005. nyár. 1.
152
Barcza Barna 1931-ben született Vácott. A kisközösségben való részvételéért 1953-ban hat év börtönre ítél-
ték. 1968-tól bázis lelkész. 1970-tıl Budapesten élt. Fı profilja a lelki tanácsadás. Részlet Végrendeletébıl:
„Hálásan köszönöm meg Urunknak, Istenünknek azt a gondviselı szeretetét, amellyel egész életem során, meg-
próbáltatásaim idején is elhalmozott. Ezt a szeretetet legtöbbször jó embereken keresztül osztotta ki számomra.”
BARCZA Barna: Közösségi lelkivezetés. 1991. www.szepi.hu/irodalom/kedvenc/kc_054.html
153
BARCZA (1991), 2.
113
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A tény, hogy az apostol élı áldozatról és lelki hódolatról beszél, azt jelenti, hogy mi is papok
vagyunk, annak a „királyi” papságnak részesei, melyet minden keresztény megkap a keresztség által.
Péter ugyanis ezt mondja: „Eleven kövek módjára ti is lelki templommá, szent papsággá
épültök, hogy Jézus Krisztus által Istennek kedves lelki áldozatokat mutassatok be (1 Pt 2,5).
A Jelenések Könyve pedig ezt írja a keresztényekrıl: „Isten és Krisztus papjai lesznek” (Jel
20,6).
Jézusban ugyanis minden keresztény pap. Mivel az egység már helyreállt, ezért Isten közelé-
be jutni már nem csupán a fıpap évenként egyszeri kiváltsága, mint az Ószövetségben, hanem minden
megkeresztelt ember számára lehetséges, akik „választott nemzet, királyi papság (1 Pt 2,9) lettek.
Az istentisztelet, melyet az Atya kíván tılünk, lelki természető (Péter „lelki áldozatokról” be-
szél) ahogyan azt Jézustól is akarta.
Pál szerint ez az áldozat abban áll, hogy elménkben átalakuljunk és megújuljunk, hogy „föl-
ismerjük, mi az Isten akarata” (vö. Róm 12,2).
Fölismerni Isten akaratát, hogy aztán megtegyük.
154
És ha megtesszük Isten akaratát, az egyszerre pappá ás áldozattá tesz minket.
A harmadik gyakorlati út, vagy módszer igen egyszerő: így is hívhatnánk a

lelkivezetés standard vonásai. Ez az alap-szolgálatot, vagy a lelkivezetés legelemibb vonásait
foglalja össze egy „családegyház” tapasztalatában. Olyan keresztények adták át egymásnak
Krisztushoz való elkötelezıdésük tapasztalatait, akik rendszeresen megosztották egymással
mindazokat a gyümölcsöket, amelyekre az egész Egyházzal való közösségben nyertek. Más-
ként fogalmazva: keresztényként élve a világban, figyeltek a Lélek szavára az Agyházban, a
saját életükben. Isten Igéje hallgatása ösztönözte ıket, hogy hivatásuk sokfélesége szerint
tanúskodjanak Krisztusról, s tapasztalataikat (olvasmányaikat, tanúságtételeiket, gondjaikat,
világosságot és sötétséget) megosszák. Ebben az osztozásban fogalmazták meg maguknak,
egymásnak a kapott világosságot.155
A lelkivezetés ennek az isteni akaratnak a felfedezése abban a közösségben, ahol maga
Jézus van jelen: İ tanít, vezet, erısít és ott kiárasztja a Lelket.156 Ezért az egyház nem egy
mozgalom, viszont a lelkiségi mozgalmak csoportjainak egyházzá kell lenni: egyetlen törek-
vésük legyen, hogy Jézus Krisztus jelenléte töltse be ıket. Ennek a jelenlétnek sokszor kísérı-
je az üldöztetés, nehézségek, gyötrelmek, de mindezek mögött a feltámadás békéje él. Nem a
világ, a hatalom elismerése. Az egyház társadalmi jelentıségét nem a média dönti el, sem a
politikai hatalmasságok kedvezı vagy kedvezıtlen magatartása. A hatalom: múló görcs.
Nézzük a lelkivezetési utakat!
a) Lelkivezetés a bencéseknél a vendégszeretet formájában

Ahhoz, hogy megértsük a bencés lelkivezetés közösségi mibenlétét, nézzük meg, hogy
mit jelent egy ilyen közösségben való élet.
154
LUBICH (2001), 28.
155
Zammerù Maskil (Cantate a Dio con arte). Jelentését (Szépen énekeljetek Istennek.) inkább így fordíthatnánk
„csínnal”, igényesen énekeljetek Istennek. Isten maga a Szépség, s az embert széppé teszi Isten dicséretének
gondossága, odafigyelı igyekezete. Visszahat ránk amit és ahogy tesszük. ). www.zamerumaskil.com/ds1.html
2007.03.24.
156
Jézusnak ezt a jelenlétét semmiféle hatalom el nem bonthatja. Nem véletlen, hogy az ateista törekvések iszo-
nyatos apparátussal igyekeztek szétverni ezeket a közösségeket. Minden eszközt felhasználtak: megfélemlítést, a
közösségekben támasztott gyanúsítást, megosztás szítását, üldöztetést. Ha egy egyházi vezetırıl kiderült, hogy
szimpatizál ilyen közösségekkel, pl. nem engedélyezték templomok építését, renoválását. Valahol sejtették a
hatalom ideológusai, hogy nem a „kézzel épített templom” veszélyes az ateista államhatalomra, hanem Jézus
jelenléte az „élı kövekbıl épült templomokban”, vagyis a kisközösségekben? Kár, hogy ezt nem minden egyházi
személy ismerte föl.
114
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
„Az evangélium vezetése alatti közösségi élet valamennyi dimenziója – s ebbe beletar-
tozik a közösség és a kenyérkeresı munka már meglévı struktúrái – szerepet kap az Isten
keresésében és formálja az egyes tagok lelki útját. A Regula szerint az apát és az egyes szer-
zetesek között egyfajta sajátos kapcsolat áll fönn. A lelki atyaságnak ez a hagyománya a siva-
tagi atyákra megy vissza, s magában foglalja a lelkivezetés lényeges elemeit. Ezek között
elsı helyet foglal el a discretio-ra, a lelkek megkülönböztetésére való rávezetés és az erre való
állandó felhívás. Mindenesetre a lelki atyai kapcsolat nem korlátozódik az apátra. A közössé-
get fölépítı kapcsolatok hálójában vannak más olyan szerzetesek is, akikben megvan a lelki
atyaság adománya és a discretio, s gyakorolják is ezeket. A szerzetesközösség olyan hely,
amely rámutat a lelki atyával való kapcsolat, azaz tulajdonképpen a lelkivezetés iránti igény-
re, és elısegítheti azon adományok mőködését, amelyek a lelki atyasághoz szükségesek.”157 A
monasztikus közösségben a vendégszeretet gyakorlatával szorosan összekapcsolódik a
lelkivezetés. A szerzetes, aki a hármas fogadalommal elkötelezi magát Istennek, gyakorlatban
annak a közösségnek kötelezi el életét, amelyben fogadalmát tette. Az evangéliumi tanácsok
egy pontosan meghatározott közösségi keretben válnak életté. „Az a lelki út, amely ezen kere-
tek között bontakozik ki – az a szerteágazó istenkapcsolat, amely a szerzetes egész életútját s
annak minden dimenzióját átjárja – az ember válaszaként értendı az élet Urának hívására.”158
A lelkivezetés helye a bencés lelkiségben a vendéglátással egybeforrott. A Regula 35.
fejezete beszél a vendégek befogadásáról: „ha vendég érkezik, Krisztus érkezik”. „Abban a
gesztusban, hogy a Regula a vendéglátó és a vendég figyelmét egyaránt Istenre és arra az Igé-
re irányítja, amely hozzájuk szól (Ha a fogadás megtörtént, vezessék a vendéget az imádság-
ra, aztán üljön le velük az elöljáró vagy akit ı kirendel. Olvassanak föl a vendég elıtt a Szent-
írásból, hogy épüljön, aztán pedig teljes szeretetszolgálattal legyenek iránta. RB 53,8-9), ösz-
szekapcsolódik a vendég személye iránti mélységes tisztelet és helyzetének komolyan vétele
(a fogadás egyszerre korlátozott és méltányos -–vö. RB 53,10). Mivel pedig a bencés vendég-
szeretet alapvetı formája a lelkivezetés alapvetı formája is egyben, ez a lelkivezetés, amely-
ben a közös istenkeresés fejezıdik ki, századok óta központi szerepet játszik a szerzetesi szol-
gálatban.”159 Mindez nem zárja ki, hogy a monostorokban ne lennének a lelkivezetésnek más,
intenzívebb, „formálisabb" gyakorlatai. A sajátos lelkivezetési forma azonban nem más, mint
a ténylegesen élt kolostori élet szerzetesi-lelki út. „ monasztikus tradíció, amely képes egyesí-
teni a mindennapokat és a lelki életet (ora et labora), segíthet abban, hogy a hívı életelmé-
lyült szakaszai vagy a visszavonulás a világtól ne valami „különleges élmény” legyen. Abban
a testvéri kapcsolatban, amit a lelkivezetés jelent, könnyen megérthetı, hogy ezek mennyire a
(viszonylag) normális keresztény élethez tartoznak.”160
Hogy mi a monasztikus élet lelkivezetésében a különleges? Éppen az, hogy nincs ben-
ne semmi különlegesség: a mindennapok életét Krisztus-kapcsolatban élni. A lelkiélet nem
válik el a mindennapi elfoglaltságtól. Az „akár esztek, akár isztok, mindent az Úr dicsıségére
tegyetek” egyszerősége ez.161 A lelkiélet nem foglalkozás, hanem maga az Élet.162
157
HICKEY (2005), 1.
158
Uo.
159
HICKEY (2005), 2.
160
Uo.
161
Szó szerint: „Akár esztek, akár isztok vagy bármi mást tesztek, tegyetek mindent Isten dicsıségére.” 1 Kor
10,31.
162
A monasztikus tapasztalat alapjait a bencés lelkiségben és az erre épülı lelki sísérés gyakorlatában találhatjuk
meg. Erre vonatkozó irodalomból csak néhányat jelzünk: GRÜN, Anselm – DUFNER, Meinard: Mélybıl forrásozó
lelkiség. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2005. MAIN, John: Szótól a csendig – A keresztény meditáció. Bencés
Kiadó, Pannonhalma, 2005. GRÜN, Anselm: Életet fakasztó vezetés – A vezetés elvei Szent Benedek Regulájá-
ban. Bencés Kiadó, Pannnonhalma, 2005. A trappista lelki kisérés és segítés legjitelesebbb képviselıjének André
115
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
b) Lelkivezetés közösségben
Az alábbi tapasztalat – bár egy konkrét bázisközösségben született – érvényes a
lelkivezetés bármely gyakorlatára. Az itt felvázolt gyakorlatban a lelkivezetés gyónás kereté-
ben történik. Amennyiben világi személy a lelkivezetı, úgy természetesen külön kell válasz-
tani a tanácsadást a szentségi cselekedettıl (szentgyónástól). A tanácsadást világi személy
végezze, aki erre valóban felkészült, a gyónáson belüli feloldozást felszentelt pap adhat.
A bázisközösségben a lelkivezetés helyett szívesebben használják a tanácsadás kifeje-
zését: van, akit kifejezetten zavar a „vezetettség” fogalma. A felnıtt keresztény magatartáshoz
inkább a segítıtárs, tanácsadás az alkalmasabb kifejezés.163 Ahhoz, hogy megértsük az alábbi
lelkivezetési gyakorlatot, fontos röviden áttekinteni egy ilyen közösségi élet alapelveinek
rendszerét:
„Mi minden történik egy bázisközösségben?
Itt most csak felsorolásszerően említem.
1. Jézus gondolatvilágának a lehetı legtökéletesebb megközelítése és átvétele az evangéliumok Jézu-
sának segítségével. Ennek módszereit és a részleteket a kezdık is megtanulják. A haladottabbak már a
szintézist készítik és adják tovább. Ez folytonos kutatást, szembesülést, mélyülést kíván.
2. Imádságos Isten-kapcsolat. Az egyéni életben is, a közösségi életben is. Így nemcsak Isten felé nyí-
lunk meg, hanem egymás felé is. Hamisság, rejtegetés, megtévesztés helyett egymás számára egyre át-
tetszıbbekké válunk.
3. Önnevelés egymás segítségével. Hol az evangéliumok részleteirıl, hol átfogó szempontjairól el-
mélkedünk. Megbeszélve, és imádkozva.
4. Emberhalásszá, apostollá nevelıdés. Jézusra mindig figyelve, az emberi kapcsolatok pszichológiai,
szociológiai és egyéb szempontjait is vizsgáljuk és próbáljuk.
5. Családcentrikusság. A család gondjait elvi szinten is, konkrét gyakorlati problémákkal kapcsolatban
is megbeszéljük. Tapasztalatainkkal egymást segítjük.
6. Házi feladat címén valamilyen közös tananyagot vállalunk, amit a következı találkozón kiértéke-
lünk.
7. Egyéni vagy közös karitatív feladatokat szervezünk. Jövedelmünk egy részét az éhezıknek küldjük
el.
8. Az egyes testvérek által hozott, és a soros elnök által összegyőjtött problémákat fontossági sorrend-
ben megbeszéljük.
9. Évközben többször vannak csoportközi találkozók, fórumok, tanfolyamok, ahol szélesebb kört érin-
tı kérdéseket beszélünk meg. Évente egyszer pedig ki-ki lelkigyakorlaton vesz részt.
E vázlatos felsorolásra azért volt szükség, mert ezekben való jártasság, tapasztalat nélkül senki se vál-
lalkozhat e közösségekben a testvérek lelki vezetésére.164”
Tehát olyan személyekrıl van szó, akik intenzív keresztény közösségi életet élnek.
Sajnos már itt meg kell állapítanunk, hogy plébániai közösségeinkben mérhetetlenül hiányzik
éppen a felelıs részvételre való felkészítés és maga az ilyen jellegő tudatos részvétel. A hívek
– minden bántó kritika nélkül szólva – „vallásukat gyakorolják”, de mindez nem jelent igazi
közösséget (kommúniót). Az egyes hívık elvesznek a tömegben, még ha egészen kis egyház-
községekrıl is van szó: nincs emberileg észlelhetı kapcsolat közöttünk. A közösségi progra-
mok után (szentmise, ünnepi alkalom) a résztvevık „szétspriccelnek” a templomból kijövet:
„nem érnek rá”, nem ismerik egymást, nincs közük egymáshoz. De térjünk vissza a
lelkivezetéshez!
Louf atyának mővei mind biblikus-teológiai, mind pszichológiai mélységgel nagyon sok elméleti és gyakorlati
szempontokkal segít. LOUF, André: A többi kegyelem – A spirituális kisérés. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2006.
163
A vezetés azt sugallja, hogy a vezetı az okos, a mindenben járatos „felnıtt”, a vezetett pedig valami „dedós”
gyerek, aki képtelen eligazodni a felnıttek világában. A szavaknak az ad igazán pozitív vagy negatív töltést,
amilyen felfogás és magatartás áll mögöttük.
164
BARCZA (1991), 2-3.
116
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A fenti közösségi struktúrát azért is közöltük, mert jelzés akar lenni a lelkivezetık felé
is: igen sok lelkipásztornak sincs közösségi tapasztalata. A papok jelentıs része izoláltan él,
így nem sok mondanivalója van a közösségrıl. A lelki tanácsadó kvalitásait tömören össze-
foglalva:
Egyre jobban ismerje Jézus tanítását és útját. Éljen közösségi életet. Legyen közösségvezetı.
Lelkesedjen a jézusi úton járásért, és lépjen is ott elıre. Az emberi kapcsolatok terén legyen tapasztalt
és tárgyalóképes. Rendelkezzék átlagon felüli pszichológiai és szociológiai ismeretekkel és tapasztala-
tokkal. Úgy legyen rugalmas, magát a másik helyzetébe beleélı, hogy közben szilárd és eltéríthetetlen
legyen a jézusi eszménytıl. Ha a tanácsadást a gyóntatással együtt végzi, akkor felszentelt papnak kell
lennie. A saját életében is tudja felmutatni azt, amit képvisel. Akarjon eszköz lenni Isten Szentlelké-
nek kezében. 165
A lelkivezetés gyakorlati kivitelezését illetıen – a bázisközösség adottságait figyelem-

be véve – nem templomi keretekben történik, hanem a lelkivezetı (lelkiatya) lakásán. Min-
denesetre olyan helyiség legyen, amely méltó és alkalmas erre a célra (tiszta, rendezett, nin-
csenek zavaró körülmények). 166 A tanácsadás lefolyásának pontjaival szeretnénk segíteni,
hogy a lelkivezetés valóban konkrét talajon mozogjon. Igen gyakran csak a „lelkiéletet” érinti:
imádság, elmélkedés, bőnbánati gyakorlatok. Ezzel szemben a „húzó ágazat”, pontosabban a
le- és visszahúzó tényezık teljesen homályban maradnak. Csodálkozunk, hogy nem haladunk
egyrıl a kettıre?
A lelkivezetési beszélgetés lefolyása:

Nyitó imádság. Ez éppúgy szolgál Isten jelenlétének fölidézésére, mint saját összeszedettsé-
günk elısegítésére. A spontán fogalmazott gondolatok esetleg egy alapprobléma ,,kiugrását'' segítik
elı, vagy egy általános helyzetképet rajzolnak.
Önfeltárás. Ennek módjára külön nevelıdni kell: Nagyon sok múlik azon, hogy a gyónó
mennyire intelligens és praktikus önmaga megfogalmazása és annak ,,tálalása'' terén. Ebben is segíteni
kell ıt. A lényeglátásban is. A megragadást segítı szempontok megtalálásában is.
A rendelkezésre álló idıvel is gazdálkodnunk kell. Általános szabály, hogy annyi idıt fordít-
hat önmaga és problémái bemutatására, amennyit a lelkiatya hozzászólásaira szán.
Legelıször beszámol az elmúlt találkozáskor vállalt elégtétel teljesítésérıl. A tapasztalatok-
ról, eredményekrıl, hiányokról. Az elégtételt ugyanis ı vállalta azon a területen, ahol a legjobban le-
maradt.
A részletes beszámolás az eltelt idıszakról általában a saját maga által készített lelki tükör,
ill. saját szempontjai alapján történik. A beszámoló formája esetleg lassan alakul ki, és hosszú idı
után lesz egyre ,,testre szabottabb''. Van, aki a megbeszélt fontosabb küzdési irányokat kockás lapon
vezetve naponta leosztályozza magát, s ilyenkor csak végigfut egy-egy rovaton, ahonnan leolvasható
akár háromhavi fejlıdés vagy hullámzás is.
Van, aki egyszerőbben csoportosít: Három részre tagolja beszámolóját: Istenkapcsolatai, em-
beri kapcsolatai és önmaga. Természetesen mindenhol a szeretet növekedését vagy fogyatkozását re-
gisztráljuk, és a kibontakozás vonalvezetését tapintjuk. - E hármas szempontú önfeltárás elég prakti-
kus, és többszörösen összetett, mert pl. a második szempont: az emberkapcsolatok, koncentrikus kö-
rökként található: család, kisközösség, munkatársak, esetleges kapcsolatok... Ebbe tehát a családon be-
lüli konfliktusok éppúgy beleférnek, mint a közösségi élet számtalan problémája.
165
Barcza (1991), 8
166
Barcza atya említi, hogy legyen papír írószer mindkét félnél. A lelkiatya is készíthet magának néhány fontos
feljegyzést, amelyet a gyónás vagy tanácsadás végén – az illetı jelenlétében – egyértelmően megsemmisít! Kü-
lönösen ha gyónás keretében történik a lelkivezetés, az imádság és feloldozás alatt gyertyát gyújthatnak, kifejez-
ve a szentségi cselekmény méltóságát. Szintén fontos megjegyezni, hogy a következıkben felsorolt szempontok
megbeszélése esetleg két-három órás megbeszélést is jelenthetnek. Ilyenkor fontos, hogy szünetet tartsunk. Nem
árt egy kicsit szellıztetni a helyiséget, esetleg teával megkínálni az illetıt. Nyilván ennek keretei, körülményei
mindig az adott személyektıl függenek. Senkire nem lehet ráerıszakolni egy sablont. Arra figyeljünk, hogy ezek
a szünetek ne okozzanak szétszórtságot, vagy ne hozzák kellemetlen helyzetbe a beszélgetı személyt.
117
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Aki nem vezet ilyen füzetet, az elıbb-utóbb ellehetetlenül. Ezért mindig ebbıl történik a be-
számolás. A hozzám indulás elıtti napon összeállítja problémái vázlatát. Természetesen könnyebben
teheti ezt, ha azonnal bejegyezte (a három hónap során) az éppen felmerült gondot, tisztázni valót.
Még könnyebb helyzetben van az, aki idınként naplót szokott írni - legalább olyankor, amikor életé-
ben nagy hullámzások; ide-oda csapódások, esetleg nagy örömök vagy gondok adódnak. Olyan test-
vér is van, aki elmélkedéseit mindig leírja. Ok könnyen tudnak ezeken végigfutni, hogy a kérdéseket
aktuális konkrétságukban ragadhassák meg. Ha életszerőbben tálalják, a lelki atya is jobban és köny-
nyebben tudja magát beleélni. Hiszen éppen kettejük között a ,,csatolás hatékonysága'' teszi értelmes-
sé ezt a nem kevés energiát igénylı találkozást.
Úgyszólván sose maradhat ki a beszámolóból az idı- és pénzelszámolás. Ugyanis az volt a
fontos életében, amire pénzét és idejét, fordította. Az elsı néhány találkozás alkalmával olykor döb-
benetes hatássál van egyesekre, amikor elkészítik egy hónapon keresztül vezetett idı- és pénzelszámo-
lásuk összesítését. Az arányok néha ijesztıek.
Idıelszámoláshoz elég egy héten keresztül naponta bejegyezni az idıtartamokat az elıre fel-
vett pl. tíz kategóriába (az úti idıt mindegyikhez hozzászámítjuk). 1. Alvás. 2. Biológiai szükségletek.
3. Imádság, liturgia. 4. Munkaviszony. 5. Családi együttlét. 6. Emberhalászás, közösség. 7. Önképzés.
8. Karitász. 9. Szórakozás, kultúra. 10. Ténfergés, lötyögés, üresjárat. - Van, aki ilyenkor döbben rá
életének horribilis mérető üresjárataira, vagy szórakozásai mammut méretére. Csak ha ı látja be az
aránytalanságot, akkor fog igazán elindulni, hogy kimásszon ebbıl vagy abból a kátyúból.
Késıbb, elırehaladottabb korszakában már csak öt kiemelten fontos dolog idıfelhasználását
kell rendszeresen ellenıriznie. Ezek: 1. Istenkapcsolat (ima, elmélkedés, szentmise...). 2. A családi
szeretetre fordított idı. 3. Isten országabeli önképzés. 4. Karitász (embersegítés). 5. Emberhalászás,
szeretetre tanítás (közösségi élet). Az már igen komoly élető személy, aki rendszeresen és napi átlag-
ban két órát tud fordítani erre az öt fontos dologra. Természetesen úgy, hogy ezek egyike-másika csak
a hét egy-egy napján történik.
A pénzelszámolás terén legalább az elején megkérjük arra (beláttatással, meggyızéssel),
hogy egy hónapig írjon minden fillér bevételt és kiadást. Ugyancsak tíz kategória szerint csoportosítva
készítsen egyenleget. Pl. 1. Élelmezés. 2. Ruházat. 3. Lakásrezsi, higiénia. 4. Tanszerek, könyvek,
kultúra. 5. Közlekedés. 6. Visszatérülı szeretet (ajándékozás).?. Vissza nem térülı szeretet (éhezık,
szegények). 8. Szórakozás, nyaralás. 9. Tartalékképzés. 10. Luxus, élvezeti cikkek (kávé, alkohol,
ínyencségek...). - Bizony, kiderülnek az aránytalanságok. Késıbb már csak az eltúlzott rovatokat kell
karbantartani. A pazarlás és zsugoriság területeit. Végül már csak a hatodik és hetedik rovatot ellen-
ırizzük, hiszen ezekre csak akkor jut, ha a többi is egyensúlyban van.
Van, aki mindjárt az önfeltárás elején, van, aki csak a végén állapítja meg, hogy miben érte el
a legnagyobb eredményt, és miben volt legnagyobb a lemaradása.
Az önfeltárás ideje alatt a lelki atya jegyzetel. Méghozzá kéthasábosan. A papír bal oldalán
rögzíti az önfeltárást. Jobb oldalán pedig rögtön jelzi a maga kommentárját vagy tanácsát.
Tanácsadás. Rendszerint az önfeltárás befejezése után szoktunk egy kis szünetet tartani. Ezt
követi a lelkiatya hozzászólása. Úgy is mondhatnánk: a jézusi értékrend szerinti kommentálása.
Az elején, mielıtt belenézne jegyzeteibe, igyekszik egy összképet megfogalmazni gyónójá-
ról. Mi volt róla az összbenyomása. Hasonlíthatnám egy grafológiai írás-elemzéshez, amelynek elején
a ,,formanívót'' szokták megállapítani. Rendszerint ezzel is sokat segít gyónójának az önismeret és ön-
kontroll terén, hiszen egész szerepe a ,,tükörtartásban'' csúcsosodik.
Ezután részletesen végigveszi az önfeltárás mozzanatait, illetve, amit azokból kiemelni fon-
tosnak tart. Jelentıs empatikus képességek nélkül nem sikerül a szubjektív adottságokat az objektív
normákkal összehasonlítani. Hiszen a gyónó sajátos egyéniségét kell segítenie kibontakoztatni. A bőn
itt a célrairányultságtól, tehát a szeretetnek saját adottságaira lebontott irányától való eltérülését jelen-
ti.
A beszélgetés során a lelki vezetésben résztvevıvel (gyónóval) közösen a rögzítendı fontos
mondatokat fogalmazzuk meg. Ezek lesznek a következı hónap (vagy hónapok) fı figyelemzónái. No
meg arra is jók, hogy a két gyónás közötti idı felén vagy harmadán, amikor már csökken a
,,feldobottság lendülete'', a gyónó otthon újra elıvegye, átnézze (ezt nevezzük a nagy távolság hídláb-
bal való áthidalásának). Ezek segítségével készíthet magának újabb napi vagy heti feladatokat. Na-
ponta mindig csak egyet.
Folynak a tisztázások, visszajelzések, beleszólások, rákérdezések és szembesítések Urunk
szempontjaival. Sok mindenre a gyónó maga is rájött vagy rájön, de más szájából is akarja ezt hallani.
Ez megerısíti ıt. Hiszen, mihelyt rákényszerül önmaga megfogalmazására, ti. hogy el tudja mondani
saját állapotát, a legtöbb dolog megoldása egy fejlettebb ember elıtt már összeáll. Itt a kívülrıl látóval
szembesülés jelentıs hatást szolgáltat.
118
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Közösen megállapítjuk a fı küzdési irányt. Ez már át is vezet a tanácsadás utolsó pontjához,
az elégtétel tisztázásához és vállalásához.
Elégtétel. A gyónótól kérdezem, hogy milyen területen akar az elkövetkezı idıben leginkább
küzdeni? A terület megjelölése után a feladatot már magam konkretizálom. Itt több példát említek.
l. Egészen kezdık esetében elégtétel: leltározás. Írja össze a következı alkalomra összes
jótulajdonságát egy lapon. Másik lapon a hibáit.
2. Az elızı elégtételt, ha megbeszéltük, kiértékeltük, akkor a következı elégtétel: készítse el
saját napi lelkitükrét. Olyan kérdéseket fogalmazzon, amelyekkel lappangó jótulajdonságait kifej-
lesztheti, a rosszakat gyomlálhatja. Az egész lelkitükör nem lehet nagyobb egy levelezılap nagyságú
kartonnál, amit Szentírásából mindig elıhúzhat.
3. Aki azzal vádolta magát, hogy belefulladt munkahelyi feladataiba, és ott nem vették észre
rajta, hogy ı az Isten embere (mert kripto-keresztényként akart élni), annak elégtétele: egy héten ke-
resztül naponta ezzel a gondolattal dolgozzon munkahelyén: én itt Isten nagykövete vagyok. Uram se-
gíts, hogy ma is megmutassak valamit belıled! - Az esti lelkiismeretvizsgálatnál számbaveszi e téren
az eredményei, hibáit.
4. Akinek az volt a gondja, hogy imaélete elkapkodott vagy éppen csak szövegimája volt a
lelkiismeretvizsgálat mellett, annak elégtétele: három héten keresztül minden héten betervez egy napot
(lehetıleg mindig ugyanazt), amelyen biztosít egy fél óra teljes félrevonulást, elcsendesedést. Nyáron
a munkából hazajövet egy templomban. Télen otthon bevonul a félszobába, és vagy a házastársa, vagy
a gyerekek közül a legnagyobb ırködik, hogy senki ne zavarja arra az idıre aput vagy anyut. (Van,
aki táblát akaszt a kilincsre: Ne zavarjatok!)
5. Aki eltúlozza az egyéni életszentségre törekvést (mintha Isten egyáltalán teremtett volna
izolált embert), miközben észrevehetıen nem él közösségi életet, attól pl. azt kérem, hogy találjon
környezetében egy nehéz helyzető, bajban lévı embert (sokgyermekest, magányost, beteget, idıset,
mozgássérültet, fiatal deviánst...), és személyesen törıdjön vele. Heti tervében pl. a szerda lehetne a
karitász nap. Két szerdán a másik segítését ajánlja fel elégtételül!
6. Aki tele van jószándékkal, de figyelme szétszórt, belevész vagy a feladatokba vagy az ön-
központúságba, annak elégtétele: egy héten keresztül minden napra válasszon magának jelszót vagy
jelmondatot. (A választás vagy úgy történik, hogy az esti lelkiismeretvizsgálat leghiányosabb részének
az ellenkezıjét célozza meg. Pl. aznap sokat kárpált, kritizált, akkor a holnapi jelszó: ,,A jót megdicsé-
rem.'' De választhat a Szentírásból. Választhatja elmélkedése végkövetkeztetését, stb.) A sok közül va-
laki pl. így választott hetet: 1) Hangerıszabályozás. 2) Telefonálás tımondatokkal. 3) Empátia (meg-
fejtem, mi van a lelkében). 4) Megdicsérem a valódi értéket. 5) Csak négyszemközt kritizálok. 6)
Csak semmi morcosság! 7) Örömet okozok családomnak.
7. Jegyben járók részére: kérjen saját tulajdonságairól (jókról és rosszakról) írásban leltárt je-
gyesétıl. Aztán alaposan beszéljék meg. (Ha a partner nem hozzám jár, arra is hatni fog, és valószínő-
leg ı is fog kérni ilyet magáról.)
8. Közösen gyónó házastársaknak: hetente egy fél nap teljes szabadságot biztosítson társának
úgy, hogy annak akkor semmi családon belüli feladata ne legyen. Engedjen neki szabad választást, el-
távozást beszámolási kötelezettség nélkül.
9. Aki úgy jár közösségi találkozókra, hogy mindig csak kapni akar másoktól (szellemi élıs-
ködı): készítsen el egy olyan elmélkedést, amit elıadhat akkor, ha ı lesz a soros elnök. Vagy: az ép-
pen most olvasott könyvrıl készítsen egy rövid értékelést, amit elıadhat.
10. Aki fogához veri a garast, ha másokról van szó: állapítson meg egy összeget, amit fizeté-
sébıl mindig félre tud tenni, és befizeti az éhezık (a harmadik világ tényleges éhezıinek) kasszájába.
Ez a tíz példa csak így felsorolva hosszú. A valóságban egyik vagy másik pontban hamar
megegyezünk. A gyónó csak úgy vállalhatja az elégtételt, ha belátja, hogy az neki jó. Következı gyó-
nását majd azzal kezdi, hogy ennek lebonyolításáról beszámol.
Imádság. Ekkor gyertyát gyújtunk. Minden más fényt eloltunk. Rövid idıre elcsendesülünk.
Elıször a gyónó imádkozik lelkébıl elıbuggyanó spontán szavaival. Bőnbánatát fogalmazza meg,
vagy elhatározásait. Megköszöni Istennek az új felismeréseket, meglátásokat. Szabad utat enged örö-
mének, bizakodásának. Lelkesül a kibontakozás most felismert lehetıségéért, stb. - Meg kell mond-
jam, noha ezen imában már összegzı szempontok is könnyen helyet kapnak, mégis itt szokott az ér-
zelmi elem kulminálni. Sokszor komoly megrendültségnek lehetek tanúja. Még hozzáteszem: a lelki-
atya a gyóntatószékben szinte soha nem tapasztalható módon élheti meg azt a szellemi-lelki örömet,
ami visszajelzi, hogy életének értelme van. Éppen ez a lelki szolgálattevés engedi megtapasztalni a lé-
lektıl lélekig ható emberi segítı kapcsolat örömét. Ezután a lelkiatya imádkozik. Imájában benne van
az, amit ez a találkozás az ı lelkében fölkavart, abból elıhozott. Bár itt nagy a kísértés, hogy imája
119
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
pedagogizáló legyen - sokszor magam is felhasználom kiemelésre vagy összefoglalásra -, mégis az
ıszinte hang, az Isten jelenlét érzékelése átsegít e nehézségen. Legtöbbször megérzi a gyónó, hogy va-
laki komolyan törıdik vele, szereti ıt a szó legnemesebb értelmében, és ez segíti ıt elırehaladásában
éppúgy, mint Istenhez közeledésében. A szent légkörnek igen termékenyítı hatása van. Imában még a
kritikát is könnyebben el lehet fogadtatni.
Feloldozás. A hosszabb ima után már olyan nyitottá vált a lélek, hogy az egyház által elıírt
feloldozási formulát nem gépiesen fogadja, hanem azonosul vele.
Lerendezések. Naptárt veszünk elı, hogy rögzítsük a következı találkozó idıpontját és he-
lyét. (Kisgyermekesekhez ugyanis magam megyek el.) Esetleg gyónáson kívüli kérdések megbeszélé-
se következik. Információ cserék. Könyvek kérése, cseréje, stb.167
A fenti lelkivezetési gyakorlat a gyónáshoz kapcsolódik Természetesen a gyónástól

függetlenül is végezhetı. Sıt a lelkivezetésnek az ilyen jellegő felépítését Barcza atya kezdık
számára havonként ajánlja. Késıbb mér elegendınek tartja a 2-3 havonta történı ilyen mély-
ségő beszámolót és közös átgondolást. A lelkiéletben elırehaladottaknak félévenkénti alapos
áttekintést ajánl.
A házaspárok közös lelkivezetését – éppen a házasság természete miatt – tartjuk fon-
tosnak. Ahogyan a konfliktusok, úgy azok megoldását is közösen kell keresni. A közös
lelkivezetés nem jelenti azt, hogy „egyszerre gyónnak”. Gondjaikat közösen tárják fel. Mind-
ekét fél számára azonban – a feloldozás elıtt – alkalmat kell adni, hogy egyéni vallomást te-
hessen. A feloldozásban is külön részesülnek. A közösen tett feltárás konklúziójaként együtt
imádkozhatunk velük, sıt tehetnek közösen jó elhatározást (elégtétel vállalást) az együtt fel-
ismert bajok orvoslására, szeretetük kifejezésére.
Mind a házastársi és családi konfliktusok megoldása, mind az egymáshoz alkalmazkodás,

mind a közösen végzendı közösségi munka eredményessége szempontjából rendkívül hátrányos a há-
zastársak egymástól elszigetelt gyóntatása ill. lelki vezetése. Annál eredményesebb ez közösen. Hi-
szen ott szembesülni tudnak nemcsak egymás gondjaival - amit segít a harmadik személy vitafegyel-
mezı ereje - hanem a harmadik személy kívülrıl látásával, és a közös eszményhez igazodással.
Még jelentısebb a közösen vállalt küzdés, az egymás segítése ebben a küzdelemben. A feltá-
rás ıszinteségében jobban megismeri társa vívódásait; sajátos problémáit. Az ima áhítatában pedig
nagyobb belsı erı jön felszínre a megjobbított életvitel olajozásához. Nem egyszer az elégtétel is kö-
zös vállalást jelent. Esetleg egy közöset és egy egyénit. Pl. 3 héten keresztül - egy meghatározott azo-
nos napon - közösen imádkoznak úgy, hogy asztalukon gyertyát gyújtanak, egyikük egy maga válasz-
totta részt olvas a Szentírásból (pl. a liturgia napi evangéliumát), aztán 5 perc csend, majd egyenként
imádkoznak. (Ez is egy igen hatékony módja az egymás megismerésének és újból való fölfedezésé-
nek. Rendszerint mindegyiküknek más és más szempont világosodik meg az adott szövegrıl elmél-
kedve. Ezt érdeklıdve figyelik, örömmel veszik tudomásul, s lassanként lelkileg is hasonulnak egy-
máshoz.) - Az egyéni elégtétel rendszerint leküzdendı hibájuk ellentétének gyakorlása.
A gyónás végén lehetıvé tesszük mindkettıjüknek, hogy külön is szólhassanak. Addig a há-
zastárs átmegy a másik szobába.
Az imádság és feloldozás hasonló az egyéni gyóntatáshoz. 168
A fenti gyakorlat egy élı közösségben született, sokévi lelkipásztori szolgálatban tisz-
tult le. A lelkivezetés lényegét és célját így fogalmazza meg:
Segítse a testvér kibontakozását a tökéletesség, tehát a boldogság útján. Segítse szembesülni

a jézusi eszménnyel (Jézus útjával) az ı konkrét körülményei között. Vagyis, segítse az eszményt le-
bontani a gyónó konkrét viszonyaira. Segítse abban, hogy jó közösségi ember legyen (családban, kis-
közösségben, társadalomban). Az emberhalászás és közösségformálás mindig cél legyen. Segítse egy-
167
BARCZA (1991), 4-8.
168
BARCZA (1991), 9.
120
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
re nagyobb önállósághoz (koncepciózus látáshoz, hatékony döntésekhez a célirányos cselekvés érde-
169
kében). Önmagát pedig tegye egyre inkább feleslegessé, egyre kevesebb területen igényeltté.
A lelkivezetı: maga Jézus Krisztus közöttünk. A vele való bensıséges közösségben

fedezzük fel, hogy Isten mennyire szeret minket. A lelkivezetı, tanácsadó nem más, mint
„gyakorlott kísérı”, aki szintén keményen küzd. Jacques Leowe néhány sora bátorítson ezen
az úton:
Amikor egy számunkra túl nagy igazsággal találjuk magunkat szemben, keresnünk kell valakit, aki
elég nagy ahhoz, hogy azt megértse és meg is tudja magyarázni. Isten nem az emberek nívóján él.
Egyedül Isten képes Istenrıl jól beszélni. Egyedül Isten képes Isten titkait felfedni elıttünk. Amikor
ezt az igazságot megértettük, már közelebb jutottunk Isten igazi megismeréséhez, „felfedezéséhez” is.
De hosszú idıre van szükség ahhoz, hogy mindezt valóban megértsük.
Hallgassuk csak ezt a két ének-foszlányt, amelyet több ezer esztendı választ el a történelem titkokkal
terhes ölében. Az elsı az Énekek Énekébıl, a szerelemtıl és szomjúságtól égı zsidó költészet reme-
kébıl van:
Kerestelek az éjszakában
akit a lelkem rajongva szeret.
Kerestelek, de rád nem találtam.
Felkelek újra és bejárom a várost,

a tereket, az utcákat.
Keresem azt, akit a lelkem
rajongva szeret.
Láttátok-e ıt, lelkem szerelmét?
Megtaláltam.
Megragadom ıt és el nem bocsátom,
míg csak be nem viszem
az anyám házába,
szüleim hajlékába.
(vö. Énekek Éneke, 3, 1-4).
Kétezerötszáz éve írták ezeket a sorokat.

És mai visszhangként jegyezte fel egy tizennyolc éves leány, a lisieuxi kis karmelita - a Gyermek Jé-
zusról nevezett Teréz -, amikor Istenrıl szólva levelében így írt szeretett nıvérének:
„Elıbb belefárad İ a reám való várakozásba, mint én abba, hogy érkezését szívszorongva vá-
rom...”170
c) A lelkivezetés alapfoka
Talán ezzel kezdhettük volna, de utoljára hagytuk azt az egyszerő utat, amely a
lelkivezetés „mővészetének” elsajátításába vezet be bennünket.171
A kezdet: az elsı lépés, hogy világosan lássuk, megszületett-e a hit? A lelkivezetés
elıtt szükséges – legalább egy esztendı katekézis, hitben való bevezetés. A hithirdetés tárja ki
a kaput Isten felé, ami azonban nem jelenti, hogy az illetı valóban hisz. A kérdés, hogy az
illetı kifejezte-e Isten iránti engedelmességét valamilyen konkrét módon.
169
BARCZA (1991), 8.
170
LOEW, Jacques: Beszélgetések. Opus Mistici Corporis, Wien, 1975, 5.
171
„La direzione spirituale” – A lelkivezetés c. cikk szerzı megjelölése nélkül található. Összeállítója – valószí-
nő – Paul Freeman, aki web szerkesztıje, vezetıje. A csoport tagja szinte semmit nem árulnak el magukról:
lényeg, amit közölnek, mintegy névtelen adakozók (a versek szerzıi is csak keresztnéven szerepelnek) ajándé-
kozzák felfedezéseiket mindazoknak, akik szívesen fogadják és használják ezeket). www.zamerumaskil.com
/ds1.html 2007.03.24.
121
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Lk 5. fejezet: a csodás halfogás esete. Péter, engedelmeskedve a benne feltörı biza-
lomnak, elindul Jézus felé: megszületett a hite. A hit azt jelenti, hogy valaki világosan megta-
pasztalta magában a test és a lélek ellenkezését.
Római levél 1. és János evangéliuma elsı fejezete: Alighogy kigyúl Krisztus vilá-
gossága, rögtön megmutatkozik a régi ember mivolta is. Hallanunk kellett a test ösztökélését,
bár igyekeztünk legyızni magunkat, tapasztalva Krisztus szabadítását. Tudjuk, hogy átmen-
tünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket. Ha a fenti két olvasmány nem rezonál
az illetı lelkében, azt jelenti, - bár jót is cselekedhet – még a test szerint cselekszik: akár
szándékkal, akár szokásból.
- A személyes követés egyszerő lépései alapvetı feladatokat jelentenek:
1. Szeretettel való fogadás: szeretettnek tudni magunkat (szeresd felebarátodat, ön-
magadat): olyan indítás, amely segít megnyílni a bizalomra.
2. Hit és vallásosság (egész lelkedbıl szeress) Jézus vagy az egyház szavai, amely
erısíti a hitet Jézusban, az Egyházban.
3. Engedelmesség és szerepek: (egészszívvel): „akik Lélekbıl születtek” - elısegíte-
ni az igazi értékek felszínre kerülését, a vezetı és vezetett közötti kapcsolat áttetszıségében és
az Igazságban.
4. Imádság – Olvasmány (Lectio Divina): imádás és egyszerő jelenlét Istenben és Is-
ten számára. Megfelelı olvasmányok kiválasztása nagyon fontos.
5. Analízis (lelki-pszichikai értékelés): a lelki folyamatok megértése, megértés elı-
segítése. Bonyolult, pszichologizáló eszmefuttatás helyett segíteni felfogni a saját helyzetet.
Nem az a cél, hogy a vezetett elámuljon a vezetı pszichológiai jártasságán, hanem, hogy ma-
ga fedezze fel, értse, értékelje belsı történéseit.
Hogy kinek mennyi idınként ajánlatos lelkivezetést igénybe venni, az nagyon sze-
mélyfüggı. Mennyire járatos a lelkiéletben, milyen igyekszik maga is elırehaladni. Semmi-
képpen nem kell egy hónapnál rövidebb idıközöket engedni, mert az inkább zavar, mint segít.
A túl gyakori megbeszélés azt a látszatot kelti, hogy maga a lelkivezetıi beszélgetés jelenti a
lelkiéletet. Nem beszélve a túlságos személyi kötıdés kialakulásáról. Különösen pszichikailag
bizonytalan személyek (magány, elhagyottság, kudarc pótlására) „igénylik” a gyakori találko-
zást, amit a legszigorúbban le kell állítani.
- Házastársak követésének alapkövetelményei:

1. Szeretettel fogadni: meghallgatni a házasfeleket. Fontos, hogy a vezetı mindkét
féltıl egyenlı távolságot tartson: nem lehet szövetségese egyiknek sem! Segítsük ıket egy-
más pozitív látására, értékelésére. A lelkivezetı itt atya és testvér, s értékeljük, hogy örömük-
ben, fájdalmukban osztozhat velük. Sokat hallgatni, meghallgatni az életük minden összetevı-
jét. A házastársi lelkiség alapja az, hogy ık „ketten egy test”. Nem szerzetesi, vagy más ideál
lelkiségét ajánljuk, hanem a keresztség és a házasság szentségének útját: ketten együtt kell,
hogy Istenben találkozzanak. Tökéletességük nem a magány, hanem a közösen megélt kap-
csolat Krisztusban. Házastársi kapcsolatukat (szexualitás) is ebben a szabadságban és elköte-
lezett ajándékozásban éljék meg. Péter apostol levelében felhívja a korai keresztény közösség
figyelmét erre a fontos követelményre: „Szabad emberek vagytok, de nem arra való a szabad-
ságtok, hogy a gonoszság takarójának használjátok, hanem mint Isten szolgái, (úgy éljetek
vele)” (1 Pt 2,16).
2. Hit és vallásosság: kettıjük kapcsolatában valósul: Jézus jelenlétében. Tudatosí-
tani: „kis egyház”, amelyben a hivatásuk a szeretet. Felfedeztetni a szeretet grádusait, útját,
gazdagodásának ezernyi formáját. A szentségi élet, mint a szeretet forrása.
3. Engedelmesség és szerepek: mindannyian a magunk szerepét éljük ebben a kap-
csolatban. A pap a saját szerepét (szentségi szolgálatát). Segítsük elı a kölcsönös cserét: dia-
122
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
lógusok fontossága!. A házastársak tisztasága: Istenben élik szexualitásukat, egymás iránti
döntéseiket, saját terveiket önzı fenntartásuk nélkül. Ez a cölebsz élet támasza. Az Isten Or-
szágáért vállalt szőzi élet pedig a családokért van: az eljövendı Ország jelenlétét hordozza:
Üzenet a Feltámadottól. Fontos: az Istentıl kapott meghívások értelme és értéke maga Isten:
egymás hivatását a legteljesebben ırizzük és értékeljük.
4. Imádság és Olvasmány: elısegíteni a házastársak együttes imádságát, közös lelki
olvasását. Hívjuk meg ıket néhány ilyen alkalomra, amikor „belekóstolnak” – minden kény-
szerítés nélkül – a közös imádság szépségébe. Sok gyakorlás és türelem kell önmagukhoz is.
5. Analízis: minden rejtızködés, mellébeszélés nélkül merjenek értékelni önmaguk-
ról, kapcsolatukról. Ügyelni arra, hogy ez soha ne bíráskodást, egymás kritizálását jelentse,
hanem mindig a maguk szerepébıl induljanak el. Fontos: mit vállalnak személy szerint és
konkrétan a következı lépésként. Együtt járni az Igazságban: az érzelmi, racionális, lelki vo-
natkozások figyelembe vételével. Az Igazság: Krisztus. Az én igazam – még nem biztos -,
hogy egyenlı az Igazsággal. Igazodom az Igazsághoz, ha segítesz.
6. Az élı Istent szomjazza lelkem
A lelkivezetés elsı és legfontosabb lépésénél vagyunk ismét: az istenképnél. Minde-

nek elıtt – és újra – világosan kell látni, milyen istenképpel rendelkezik partnerünk (de mi
magunk is!). Az istenkép a belsı iránytőnk: semmiféle alantas, hamis vonzásnak nem szabad
azt befolyásolni, ha biztosan akarunk „hajózni”. „Lelkem Istenben lel nyugalmat, segítség
csakis tıle jön” (Zsolt 62,2): nélküle folyton zavar békétlenség van bennünk. Önmagunk kö-
rül pörgünk. Semmi be nem töltheti az embert csak az élı Istennel való kapcsolat. Ez a vágy
lobban fel a zsoltárokban:
Lelkem szomjazik az Isten után,
az élı Isten után. (Zsolt 42,3)
Vagy a belsı kietlenségben az Úrhoz kiáltó sóvárgása már magában hordozza Isten
közelségének tapasztalatát:
Isten, én Istenem, téged kereslek,
utánad szomjazik a lelkem!
Érted sóvárog a testem, mint száraz, tikkadt, kiaszott föld.
Téged keres tekintetem a szent sátorban,
hogy erıdet és dicsıségedet megláthassam. (Zsolt 63,2-3)
Az élı Istenre vágyik az ember: arra az Istenre, Aki Van. Az igaz Isten szemlélése tölti
el erıvel és élettel az embert: „lelkem eltelik veled”. Angelus Silesius költıi megfogalmazá-
sában:
Ne csodálkozz, ha én Istent óhajtom váltig!
A menyasszony mindig a jegyesére vágyik.172
A hamis istenek szemlélete olyanná teszi az embert, mint amilyenek ezek a „bálvá-
nyok”:
Az ı bálványaik csak arany és ezüst,

emberi kéznek mővei.
172
ANGELUS SILESIUS : Kerúbi Vándor. Helikon Stúdió, Budapest, 1991, 78. A szerzı – Angelus Silesius – pol-
gári neve: Johann Scheffler, protestáns neveltetéső sziléziai orvos és költı 1653-ban katolizált. Verseit 1651 és
1657 között írta, valószínő közvetlenül katolizálása elıtt. Életének részleteirıl nagyon keveset tudunk.
123
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Van szájuk,de nem beszélnek,
van szemük, de nem látnak,
van fülük, de nem hallanak,
van orruk, de nem éreznek,
van kezük, de nem markolnak,
van lábuk, de nem mozdulnak,
és torkukon nem jön ki a szó.
Ilyenek azok is, akik csinálták ıket,
s mindnyájan, akik bennük bíznak. (Zsolt 115 /113b/, 4-8)
Bálványaink: se szeri, se száma. Tudjuk, hogy fogva tartanak minket, és mégis ragasz-
kodunk hozzájuk. Istenek: érinthetetlenek, nevük kimondhatatlan, önmagunk elıl is takargat-
juk, rejtegetjük ıket. Úgy van hatalmuk rajtunk, hogy félünk tılük, elvesztésüktıl: múlt érzé-
seink, biztonságaink ırzıi. Rajtunk van hatalmuk, de nem értünk. Impotens istenek. Lehet ez
egy fájdalmas emlék, egy sértıdés, kínos bukás, amit semmiképpen nem akarunk néven ne-
vezni. Valami, ami lefoglalja lelkünket. Lehetnek lelki élmények, amelyeket szeretnénk újra
kierıszakolni magunkból, de lehetnek egyszerő emberi érzések, amelyekrıl tudjuk, hogy nem
helyénvalók, mégis ápolgatjuk azokat (tárgyakat, képeket).
Van, akinek a bőne az istene. Olyan nagyra van múltja nyomorúságával, hogy képte-
len felszabadulni Isten mindenható szeretete iránt.
De van ennél veszedelmesebb dolog is: vallásosságunk. J-M. Lustiger írja: „Az Egyet-
len kinyilatkoztatása új fényt vetít a bőnös ember vallásosságára. Többé nem alkothatnak bál-
ványokat. A Név kinyilatkoztatása ″deszakralizálja″, megtisztítja, megszabadítja az ember
vallási törekvését és lehetıvé teszi számára, hogy kapcsolatba lépjen magával az igaz Isten-
nel, aki minden igazság és minden kapcsolat forrása. Kiszabadulva az elidegenedésbıl, az
ember újra szabad lesz.”173 A hamis istenkép különös megnyilatkozása, amikor a vallási gya-
korlatok lépnek Isten helyére. Hogyan: nem hagyjuk, hogy Jézus Krisztus vezessen az isten-
kapcsolatban, hanem gyakorlatainkban, azok külsıségében veszünk el. Egyetlen példa: Sá-
muel próféta és Saul. A király – a hatalom – nem vár Isten emberére: ı is képes az áldozatbe-
mutatás szertartását végrehajtani.174 „Az engedelmesség többet ér, mint az áldozat, a szófoga-
dás értékesebb a kosok hájánál. Az engedetlenség olyan, mint a varázslás bőne, a nyakasság
annyi, mint a terafimmal való visszaélés” (1 Sám 15, 22b-23).
Áldozat! Isten az engedelmességet várja, nem az emberi teljesítményt. Áldozat: min-
dent és mindenkit feláldozni lelki élményeimért. Még Istent is. Hogy miért is olyan veszélyes
ez a keresztény életében?
„Az aranyborjú talpon van” – mondja Lustiger – „Az emberek kultusszal illetik a
″felsı erıket″, azok felé a dolgok felé, amelyeket betöltenek a saját beléjük vetett vágyaik-
kal.”175 A választott nép nagyon nehezen értette meg, hogy az áldozatbemutatás kultikus cse-
lekményének „pogány” felfogásától meg kell szabadulnia. A bálványok elıtti áldozatbemuta-
tások alapvetı célja az volt, hogy megszabadítsanak, óvjanak a gonosz erık befolyásától, a
173
LUSTIGER, Jean-Marie: Dio apre la porta della fede. Edizioni San Paolo, Cinisello Balsamo (MI), 2006,34. A
mő eredeti címe: Comment Dieu ouvre la porte de la foi. Desclée de Brouwer, Paris 2004. Jean-Marie Lustiger
Párizs nyugalmazott bíboros érseke, a francia fıváros szülötte. 1926-ban, zsidó családban született. Szüleit
Auschwitbe deportálták, ahol édesanyja 1943-ban meghalt. A fiatal Jean-Marie úgy menekült meg, hogy
Orléans-ban egy család elrejtette. Itt, 14-éves korában határozta el, hogy katolikus hitre tér. Párizsban irodalom-
ból szerzett doktori fokozatot (hogy tanulmányait fedezze, egy géplakatos mőhelyben dolgozott). Papságra érzett
hívást, s 28 éves korában fel is szentelték. Párizs plébániáin végzett nagyon sikeres lelkipásztori szolgálatot. II.
János Pál pápa 1979-ben Orléans püspökévé, majd két év múlva Párizs érsekévé, majd bíborossá kreálta. Kora
miatt 2005-ben visszavonult. A Francia Akadémia tagja, számos könyv, cikk szerzıje. A Szerzı jelen mővére az
élet hívatásként való keresztény jelentésének értelmezésében többször visszatérünk.
174
Vö. 1 Sám 13, 7-15
175
LUSTIGER (2006),36.
124
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
féltékeny istenségek haragjától. Az áldozat igazi jelentısége egészen más: imádság, a teljes
odaadás, Isten szeretetének elismerése. Ezért figyelmezteti az Úr népét, hogy hagyjanak fel az
égı áldozatok külsıségével: „Mit törıdöm én a tömjénnel, amelyet Sábából hoztok, és a távo-
li földrıl szerzett jó illatú fahéjjal! Égıáldozataitok nem kedvesek, és véres áldozataitok sem
tetszenek nekem” (Jer 6,20). Az igazi áldozat ez: „Hallgassatok a szavamra, és én Istenetek
leszek, ti meg az én népem lesztek; járjatok azon az úton, amelyet én jelölök ki nektek, és
akkor jól megy majd sorotok” (Jer 7,23).
Istenre hallgatni, s nem múltunk élményeire, legyenek azok bármilyenek! A legszen-
tebbnek tartott vallási élményeink sem egyenlık Istennel. Ezeket el kell veszíteni ahhoz, hogy
az Úr az İ útján vezethessen. „Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus
Jézusban volt. İ mint Isten az Istennel való egyenlıséget nem tartotta olyan dolognak,
amelyhez ragaszkodnia kell, hanem szolgai alakot öltött, kiüresítette magát, és hasonló lett az
emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeske-
dett mindhalálig, éspedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott
neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a
mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsıségére, hogy
Jézus Krisztus az Úr” (Fil 2,5-11)
7. A sötét éjszaka
Sötét nagy éjszakán

A szeretet tüzében égve,
Ó boldog pillanat!
Kisurranék csöndben titokban,
Mikor házam már elpihent.
Keresztes Szent János sorai sokaknak ismerısek: a lélek sötét éjszakájának megének-
lése. „A sötét éjszakának két nagyon különbözı arculata van. Az egyik sötét és hideg: így
látja az, aki benne van. A másik – aki kívülrıl látja, vagy saját maga, miután átment rajta –
egészen megvilágosodott,”176 A lelki sötétség a lelkivezetés egyik súlyos kihívása. A követ-
kezıkben – lehetıségeink korlátozott volta miatt – itt csupán néhány alapfogalmat szeretnénk
tisztázni, ill. indítást és bátorítást nyújtani. Mirıl van szó? Keresztes Szent János így határoz-
za meg:
Éjjelnek nevezzük itt az érzéki vágyak kielégítése okozta örömnek megszőnését az egész vo-
nalon. Aminthogy ugyanis az éjjeli sötétség nem egyéb, mint hiánya a fénynek, aminek következtében
az összes tárgyak mintegy megszőnnek létezni a szemre nézve s az utóbbi sötétben és egyedül marad:
éppúgy lehet éjjelnek nevezni a lélekre nézve az érzéki vágyak megtagadását. Midın ugyanis az ösz-
szes dolgokra vonatkozólag megfosztja önmagát minden legcsekélyebb rézéki élvezettıl; mintegy sö-
tétben marad, minden nélkül, teljesen egyedül. Amit ugyanis a látóképesség a látható tárgyakon, a
fény közvetítésével táplálkozik és kielégíti magát, a fény megszőntével pedig megszőnik mőködése:
éppúgy a lélek is az érzéki vágy révén táplálkozik és elégíti ki magát azon dolgokban, amelyek érzé-
keink körébe tartoznak. Ha tehát az érzéki vágy el van egyszer nyomva, a lélek nem veszi fel többé
magába az érzéki dolgok élvezetének táplálékát és így az érzéki vágy szempontjából sötétben marad s
nincs többé semmije.177
Az Úr követésében maga a szentségre törekvı személy döntése teremti ezt a sötétséget

és őrt magában:
176
RUIZ, Federico: Bevezetés Keresztes Szent János tanításába. Prugg Verlag, Eisenstadt, 1987, 136, 142.
177
KERESZTES Szent János: A Kármelhegy útja (1 KU3,1. 64). Idézi: RUIZ (1987),143.
125
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Ha a lélek megvonta és elvetette magától az összes dolgok élvezetét s így elnyomta érzéki
vágyait, azt mondhatjuk róla, hogy úgy van, mintha sötétben volna, mintha éj borult volna reá, ameny-
nyiben ezek a dolgok többé nem léteznek az ı számára.178
Talán azt mondhatnánk, hogy az érzéki látás vigasztalásának tárgyait elvesztjük, vi-
szont az isteni látást még nem sajátította el szemünk. Ebben a látó-vakság állapotában a ben-
nünk élı Lélek vezetése lesz a legbiztosabb: „a Vigasztaló, aki elvezet a teljes igazságra” (v.ö.
Jn 14,26). Amíg ez a látás kialakul, addig a kétségbeesésig kapálózunk, mint valami világta-
lanná váltak. Elveszítjük azt a biztonságunkat, amelyet magunkénak tudtunk, elveszítjük
erınket, amely hajtott és megtartott, elveszítjük az irányt, amely céltudatossággal töltött el. S
egyszer csak rájövünk – igen lassan – az új látás mindent felülmúló jelentésére: erıtlensé-
günkben Isten ereje él („Istenbıl születtek” vö. Jn 1,13.); bolyongásunkban megtanuljuk is-
merni Annak a hangját, aki az egyetlen Pásztor („juhaim ismernek engem, hallgatni fognak
szavamra” vö. Jn 10,14k); ürességünket betölti a Jelenlét: „Isten legyen minden mindenben”
(v. ö. 1Kor 15,28).
A sötétségnek fokozatait éli át az Isten útját járó ember. Az úr nem tölti be ezt a szá-
razságot és sötétséget az érzékek látványával és édességével. Kiégeti a lelket, mint az arany-
mőves az ércbıl a tiszta aranyat: „Mint az aranyat a kemencében, megpróbálta ıket (Bölcs
3,6). A legmélyebb állapot az, amikor az ember úgy érzi, hogy már nem képes Istenhez emel-
kedni: „mintha ellenkezésben volna Istennel”.179 Ebben az eszköztelenségben, teljes kiszol-
gáltatottságban és kiégett állapotban egyetlen valóság marad: Isten. İ maga veszi át a kezde-
ményezést, a vezetést.
Az istenszeretetnek mindig tisztító hatása van, mindig jobban nemesíti az ember min-
den képességét és tetteit. Ez az Emésztı Tőz, amellyel Mózes találkozott: mindig valami nem
várt, ember által nem tervezett útra hív, míg végül a legbensıbb egyesülésre: a Megfeszített
Krisztussal való teljes egységre. „Krisztus keresztjének misztériuma áthatja a lelki élet min-
den mozzanatát. Jézus maga élete végén élte meg a keresztet. Keresztes Szent János azt írta,
hogy a lélek, amikor eljutott a tökéletesség magas fokára, ezt kéri: Menjünk csak a sőrőbe
beljebb (Én 36).”180
Isten bölcsességének és tudásának sőrője pedig olyan mélységes és olyan végtelen, hogy
akármennyit tudjon is belıle a lélek, mindig mélyebben hatolhat belé. Mert végtelen és gazdagságai
megfoghatatlanok, amint azt kifejezi Szent Pál, amikor így kiált fel: „Ó Isten bölcsességének és tudo-
mányának mélységes gazdagsága! Mely megfoghatatlanok az İ ítéletei és megvizsgálhatatlanok az İ
utjai” (Róm11,33).181
Az Istennel való „közösködés” megrendítı mélységeinek és szédítı magasságainak

már nincsenek emberi tekintettel mérhetı dimenziói. Itt Isten vezet. Hallgassuk Keresztes
Szent János vallomását:
Vaksötét éjszakában,
szerelem vágyától lángokban égve,
én boldog messze jártam!
Nem vette senki észre,
csöndes volt házam, elpihent a népe;
biztosan a homályban,
a titkos lépcsın át utamra térve,
én boldog, messze jártam!
Arcot, ruhát cserélve,
178
RUIZ (1987), 143. 1 KU3,2. 65.)
179
RUIZ (1987), 146. 2 Éj 5,5, 76.
180
RUIZ (1987), 164.
181
KERESZTES SZENT JÁNOS: A szellemi páros ének (2Én 36,10-13) c. mővét idézi RUIZ (1987), 164.
126
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
csöndes volt házam, elpihent a népe;
sötét és boldog éjjel,
titokban jártam, senki meg se látott,
nem láttam senkit én sem,
más fény nem is világolt,
egyetlen a szívemben égı láng volt.
Mutatta fényesebben
a délidıben csúcson járó napnál,
utamat hol keressem,
hol vár, kit ismerek már,
hol rejtekünk, ahol most senki sem jár.
Ó, éj, utamra vittél,
ó, virradatnál is gyöngédebb éjjel,
ó, éj, egyesítettél
Vılegényt kedvesével,
s lányt egyformává téve Vılegénnyel!
Neki ıriztem eddig,
virágzó keblem neki odaadtam,
álomba szenderült itt,
én egyre simogattam,
cédruslomb hősítette lankadatlan.
Csipkés oromra surrant
a szél, és sebzett gyönge kézzel engem,
játszott hajával ujjam,
csak ıreá figyeltem,
aléltan már a sebre nem ügyeltem.
Feledtem azt, ki voltam,
fejem Szerelmesem vállára csuklott,
megszőnt, mi volt, mi voltam,
liliomágyra hullott,
elmúlt a gond, és minden vele múlott.182
A lelkiélet útjának nagy megpróbáltatása és magányosság érzetének súlyosbítója a tár-

sadalom „ellenállása”. Sokszor azok is idegenül állnak az Istennek való teljes elkötelezettség
elıtt, akik magukat „amúgy” vallásosnak tartják. Valaki így fogalmazta meg: „tudnak mérté-
ket tartani a vallásból”. Társadalmi vélekedés, a feleslegesség tudatának érzése sokakat elbi-
zonytalanít. A vallás ma „nem kurrens cikk”, vagy ahogyan a pénzvilág fogalmazza értékíté-
letét: Nem „húzó ágazat”. Abban a világban, ahol mindent a „termelési siker”, a (gyorsan)
lemérhetı haszon, a megtérülı befektetés vezérel, a szellemi és fıként lelki értékeknek kicsi a
kereslete. Nincs „felvevı piaca”, pedig az Istenben megtisztult és élı személyek azok a látha-
tatlan oszlopok, akikre az elképesztıen múlékony biztonságot jelentı materiális beállítottságú
társadalom biztosan támaszkodhat.183
Újra és újra beszélnek a vallás, a hit, az egyház krízisérıl. A krízis az élet jele, velejá-
rója. Ahol nincs krízis, ellentmondás, ott megállt az élet. A temetı békéje. A kereszténység –
maga Krisztus – az ellentmondás jele. Az egyház, ahogy Gerhard Lohfink mondja: ellentársa-
182
KERESZTES SZENT JÁNOS: A Kármel hegyre vezetı út (A lélek sötét éjszakája. Rab Zsuzsa fordítása.
183
Itt csak néhány alapvetı forrást jelölünk meg, amelyekbıl Keresztes Szent János lelkiségét mélyebben meg-
ismerhetjük:
KERESZTES SZENT JÁNOS Mővei I. II. Kiadja a Kármelita rendtartomány, Budapest, 1926. Fordította Szeghy
Ernı.
Lobogó istenszeretet, azaz Keresztes Szent János kisebb mővei. Keszthely, 1944. Fordította Szeghy Ernı
P. BRUNO A JESUS-MARIE: Keresztes Szent János életrajza. Keszthely, 1936. Fordította Szeghy Ernı
STEIN, Edith: A kereszt tudománya. Szent István Társulat, Budapest, 1980. Fordította Széll Margit
PUSKELY Mária: Keresztes Szent János tanítása. Vigilia, 1983. január és október. 1984. május
127
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
dalom. 184 Így értelmezi ennek jelentését: „Az Egyház mint ellentársadalom
(Gegengesellschaft), nem jelenti a kontrasztot a másikért, hogy a másikat megnyerje. Azt a
kontraszt funkciót... amelyet Jézus... a föld sója, a világ világossága, a hegyre épült város ké-
peiben mondott el. Éppen mert az Egyház nem magáért, hanem egészen és kizárólag a vilá-
gért létezik, nem szabad világgá válnia, hanem meg kell ıriznie saját arcát.”185 A sötétséggel
szembeni küzdelem magában az emberben is egy sor krízist vált ki: a megszokottól való sza-
badulás egyben bizonytalanságot vált ki. Az új értékrend, a nem anyagiak felértékelése azt a
félelmet kelti, hogy életünk irreális, nem ésszerő alapokon áll.
Senki sem szolgálhat egyszerre két úrnak (vö. 6,24). A lelkiélet igen gyakran harcot
jelent: közdelem önmagunkkal, vágyainkkal. Kinek adózunk többet idınkbıl, erınkbıl, fan-
táziánkból stb.? Adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami Istené” – mondja
Jézus (Mt 22,17-21). Mit kell odaadnom a császárnak, az általa jelképezett világnak? Mi tar-
tozik Istenhez, mivel tartozom Istennek? „Az, ami Istenre tartozik, az emberi méltóságom,
amelyet Isten ajándékoz, s csak ı tudja azt megırizni számomra. A szabadságom, a lelkiisme-
retem, létezésem alapvetı választása. Amit a császárnak kell adnom, az, amit tisztességgel
egy ember kívánhat embertársának, hogy betölthesse hivatását, amelyre Isten hívja. A csá-
szárból nem kell istent csinálni, sem Istenbıl császárt. A nagy kísértés, hogy a császár rab-
szolgái legyünk, hogy a Mammonhoz szegıdjünk.”186
A legnagyobb lelki küzdelmet éppen a hatalom-bálvány ledöntése jelenti. Másként ki-
fejezve: önmagunk bálványozása okoz sok lelki sötétséget. Mi akarjuk megszabni Isten útját
nem csupán a mi, hanem mások életében is. Gyötrıdünk azon, hogy nem úgy történnek a dol-
gok, ahogyan mi szeretnénk. A tanítványok darabokra tört, hamis Messiás-képük (hamis is-
tenképük) utolsó cserepei fölött siránkoztak, amikor a feltámadott Jézussal találkoznak: „Mi
pedig azt reméltük, hogy meg fogja váltani Izraelt!” (Lk 24,21). Egy másik – szintén feltáma-
dás utáni – alkalommal újra felteszik a kérdést: „Uram, mostanában állítod helyre Izrael or-
szágát?” (ApCsel 1,6) Hol van Isten mindenhatósága? Hol van Isten ereje? A gyengeségében.
„Ha Isten Fia vagy, szállj le most a keresztrıl!” (Mt 27,40). Isten hallgat. Nem használja ki
ezt a nagyszerő lehetıséget, amikor megmutathatná, hogy ... Nem történik semmi. Isten „ha-
talma éppen abban mutatkozik meg, hogy nem él hatalmával. Ezt a szeretet-hatalmat mutatja
be Jézus egész életével. „A szeretet a hatalmas, márpedig a szeretet hatalma éppen a hatalom
gyakorlásáról való lemondás a szó teljes értelmében.”187
A Krisztust követık kínos éjszakája: hiába minden törekvés, akarat: mintha csak én
akarnám az egészet, Istennek semmi köze küzdelmemhez. Egyedül ordibálok, kiáltásom
visszhangját hallom, vagy ... Mintha ketten kiáltanánk: a Másik is velem kiált: Az, Aki már
elkiáltotta minden fájdalmamat, kétségemet, istentelenségemet: Jézus Krisztus. Félelmetesen
szép, amikor Mózes a végsı kétségbeesésében ordítozva könyörög, perlekedik Istennel. S
ebben az iszonytató magányában „rászól” az Úr: „Mit ordítozol! Itt vagyok!” (vö. Kiv 14,14-
15).188 Az ember egyszerre sírna és nevetne ezen a végtelenül bensıséges jeleneten. Nem egy-
184
Idınként ezt megfordítják a totalitárius hatalmat támogató ideológiák, s úgy tüntetik fel a kereszténységet,
mint „társadalomellenes képzıdményt”. Más az ellentársadalom és más a társadalomellenesség! (Egyes szerzık
inkább a „kontraszttársadalom” kifejezést használják.) A forradalmak, a szabadságharcok, az emberi méltóságért
folytatott minden küzdelem (színes bırőek, nık egyenjogúságáért való küzdelmek) mint ellentársadalmak je-
lentkeztek éppen az emberséges társadalom megszületéséért.
185
LOHFINK, Gerhard: Milyennek akarta Jézus a közösséget? (Wie hat Jesus Gemeinde gewolt?) Egyházfórum,
Luzern,1990.
186
LUSTIGER (2006), 44.
187
VARILLON (1990), 172.
188
A jelenet „fonáksága”, hogy a kivonulásnak a legkritikusabb pillanatában vagyunk: a nép elindul, de amikor
meglátja a tengert fellázad: „Nem voltak sírok Egyiptomban, hogy idehoztál bennünket a pusztáéba meghalni?”
Mózes ekkor bátorítani kezdi a népet: „Ne féljetek, legyetek erısek, és meglátjátok az Úr segítségét!” Csakhogy
128
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
szer élte át Mózes ezt a sötétséget: azt érezte, hogy végtelenül kevés ahhoz, amire vállalko-
zott: „Mihez kezdjek ezzel a néppel? Kis híja és megkövez” (Kiv 17,4). Egy részrıl Mózest a
Lélek indítja, másrészt a kétségbeesésig gyötrıdik tehetetlenségében.189 Hol van Isten hatal-
ma? Az „Itt Vagyok Isten”, nem a hegyek ködében, nem a felhık sötét örvényében, a távoli
égitestek szikrázó fényében. Nem! Hanem itt, a szikkasztó szél szárította pusztaságban: itt
vagyok melletted, veled rovom ezt a kilátástalan utat, ezekkel az alig elviselhetı emberekkel.
Veled. Veled vagyok. İ a velünk lakó Isten. Az Isten útján járó ember bizonyossága nem a
kiszámíthatóság, hanem Isten szava. A beteljesülés folyamatában élünk. A két malomkı,
amelyek között ırlıdünk: a múltunk, amelytıl már elszakadtunk és a jövınk, amelyet még
csak reményben érintünk. Az Isten-kapcsolat megsebzi az embert. „A meg nem sebzett szív
nem egészséges” – mondja Angelus Silesius:
Urunk szerelme ha szíved nem sebzi meg,
Nem látni bár, bizony halálos nagy beteg.190
Ahogyan Jacques Loew fogalmazza meg imájában ezt a vágyakozással teli kiáltást és
vallomást:
Istenem, ha létezel,
Istenem, ha van lelkem,
Elhagynád azt ilyen messzeségben?
,,Mindannyiunkat magadnak alkottál,
És nyugtalan a mi szívünk, Uram,
Amíg benned meg nem pihen''... (Szent Ágoston)

Éhezı lelkem, amely kielégülésre vágyik,
S ehhez sem az állati hús, sem a bor, sem a fényes gazdagság nem elég.
Ha van lelkem, amelynek annyi, de annyi kívánsága van,
Megtagadnád tıle a halhatatlanságot?
Nem hordja magán máris annak bélyegét,
Hiszen semmi nem tud benne igazán meghalni?
Megtagadnád tıle azt, hogy egyszer színrıl színre csodálhasson téged,
A szeretet szemével, mert a lélek szeme a szeretet. Meglátlak egyszer,
Istenem,
És látni fogom irántam való végtelen szeretetedet.
Istenem, ha vagy.
Akkor megértem, hogy a végtelen távolság ellenére is
Mi egymásnak valók vagyunk.
Te tudod, Istenem,
Hogy vannak órák, amikor vakító szédület környékez,
A kétség szédülete.
Az elmém, amely olyan parányi,
Sötétben tévelyeg.
Ezért nem akartál, Istenem,
ı sem lát maga elıtt mást, mint a hatalmas vizet, mögöttük pedig az ıket üldözı fáraó harci szekereinek porfel-
hıjét. Bíztatása – valószínő – kétségbeesett ordítás volt: egyszerre bátorítás a néphez, és kétségbeesett könyörgés
az Úrhoz.
189
Mózes sötét éjszakáját (a „megosztott” Mózes) és Jézus elhagyatottságának párhuzamát lásd: MARTINI, Carlo
Maria: Vita di Mosé – vita di Gesù esistenza pasquale (a cura di Pino Stancari). Edizioni Borla, Roma, 20055,64-
73.
190
ANGELUS SILESIUS (1991), 93.
129
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Egészen magamra hagyni,
Egyedül az eszemmel.
Nem vagy az a mérnök,

Aki útnak indítja gépét,
Miközben másra gondol.
Szóltál hozzám,
Élı szavad
Emberré lett.
Szólj, Krisztus Jézus! Hallgatom igédet!191
8. Felkészülés a lelkivezetésre
A lelkivezetés nem mesterség, nem mellékfoglalkozás. Mindenki,aki komolyan törekszik
Krisztus szerint élni – bizonyos szinten – lelkivezetı is: élete példája bátorít, megvilágosít. Mé-
cses, amely a házba lépıknek világosságot nyújt. Menedék, mint a hegyen épült megerısített
város. Só, amely a sok ízetlenségben ízt ad az életnek. (V. ö. Mt 5,13-16) Mindazt, amit eddig
elmondtunk – fıként a lelkivezetı személyérıl – bizonyos módon már magában foglalta azokat
a követelményeket, amelyeket a lelkivezetı személyével kapcsolatban követelményként tá-
masztunk. A következıkben ezeket a vonásokat összefoglalva felvázoljuk, hogy a közvetlen
vagy közvetett lelkivezetıi hivatás betöltése mit vár el tılünk. Mit jelent az, hogy közvetlen
vagy közvetett lelkivezetés?
Azt mondtuk, hogy senki ne jelentkezzen lelkivezetınek, se intézményes, se közösségi
vagy egyéni szinten. Ezt továbbra is fenntartjuk. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy bármikor igé-
nyelhetnek tılünk – joggal – ilyen segítséget. Szomorú ilyenkor azzal elutasítani: én az ilyesmi-
hez nem értek! Azt mondhatom, hogy még nem vagyok felkészült, van alkalmasabb stb. Meg
kell érnünk erre a feladatra is. A közvetett lelkivezetés pedig az, amit az elıbb mondtunk: éle-
tünk, mindennapi evangéliumi szolgálatunk. Egy érett, felnıtt keresztény legyen járatos leg-
alább azon a szinten a lelkivezetés követelményeiben, hogy „szeme van” észrevenni az értéke-
ket és a hamis dolgokat. Igenis fel kell figyelnünk és felelısen jelezni, ha valami nincs rendjén.
Sokszor összetévesztik a maflaságot, a sunyi lapítást (ne szólj szám, nem fáj fejem) magatartást
az alázattal, szerénységgel. Szólni kell, ha azt látjuk, Krisztus nevében, vallás címén, vagy ép-
pen segítés címén valami olyan történik, ami becstelen, hamis, veszedelmes. Egy felelıs keresz-
tény ne hallgasson, ha ál-vallásos, megtévesztı maszlagot tukmálnak az emberekre „lelki gyó-
gyítás” címen.
a) Megkülönböztetés: a pszichikai segítés és a lelkivezetés192

Elıször is egy gyors, vázlatos tisztázás: mirıl van szó, amikor lelki segítésrıl beszélünk.
A fogalmak tisztázását elısegíti a következı táblázat:
Lelki segítés / Pszichoterápia Lelkivezetés gyónás keretében193

Tárgya: a lelki (pszichikai) gyógyulás, a je- Tárgya: kiengesztelıdés az Atyával, újra
lenségek megoldása, önismeret, bizonyos ese- megerısíteni a kegyelmi állapotot, Isten
191
LOEW (1975), 9.
192
Az alábbi táblázat forrása (szerzı nincs jelölve):La direzione spirituale (Aiuto psicologico o confessione.
ww.zammerumaskil.com/ds1.html A szerzı megjegyzi, hogy a két segítı terület (lelki segítés és lelkivezetés)
között nincs abszolút kritériumokkal meghúzható különbség, határvonal. Arról van szó, hogy világos képet ala-
kítsunk ki az egyes terület illetékességérıl (kompetencia), hogy hatékonyan ajánlhassuk fel Isten bocsánatát –
tekintetbe véve a személy belsı dinamizmusát.
193
Itt a lelkivezetést szentgyónás keretében tárgyaljuk. Mindezek az egybevetések érvényesek az általános érte-
lemben vett keresztény lelkivezetési követelményekre is; a kifejezetten szentségi (gyónási) szempontokat külön
kiemeljük minden pontnál, ahol erre szükség van.
130
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
tekben a személyiség újra építése. gyermekeinek szabadságában újjászületni

(újraéledni).194
Hatása: feszültségektıl való mentesítés, pszi- Hatása: Isten bocsánata (feloldozás), amely
ché gyógyítás, jó pszichikai közérzet, a való- független a pszichikai élményektıl, a kegyel-
sághoz való alkalmazkodás képessége. mi síkon való kiteljesedés (megvalósulás).
Módszer: meghallgatás (többé-kevésbé empa- Módszer: meghallgatás, hogy megismerjük és
tikus), semmiféle ítélet az elmondott dolgok- az isteni igazság szerint megítéljük a mondot-
kal kapcsolatban. A jelen konfliktusokkal takat. (a gyóntató: bíró és orvos).
kapcsolatos értelmezés, valamint ezek kezelé-
séhez bizonyos „technika” felajánlása.
Tartalma: mindaz a pszichikai „anyag”, amit Tartalom: elsısorban a bőnök, amelyek aka-
az illetı magáénak tud (tettek, álmok, emlé- dályozzák az Isten-kapcsolatot. A lelkivezetés
kek, vágyak stb.). alaptárgya maga az illetı hitélete: hogyan hat
ki közvetlen Isten- és ember-kapcsolatára.
Szerepek: orvos – páciens, pszichológus - kli- Szerepek: hívı és pap (aki Krisztus személyé-
ens, pszichoterapeuta – kliens. A ben cselekszik), hívı és lelkivezetı. A pap a
pszichoterapeuta (lelkisegítı) nem ítél a mora- gyónásnál az isteni irgalom bírója-orvosa.
litásról, hanem egy magatartás (viselkedés, Ítéletet alkot a felhozott tett, magatartás mora-
tett) normális és érett mivoltáról. litásáról.
Kapcsolatok: ember és ember közötti, amely- Kapcsolatok: a bőnbánó és Isten között, ame-
ben jelentıs szerepe van az érzelmi, beleérzı lyet az Egyház közvetít (a pap személyében).
(ráérzı) és felfogó adottságoknak. Ez a közvetítés a pszicho-terápiás kapcsolat-
hoz hasonlóan sajátos dinamizmust nyerhet.
Feloldozás: a szentség lényegéhez tartozik: a
pap annak azzal a hatalommal, amelyet Krisz-
tus az egyháznak adott; ingyenes ajándék,
nem függ sem emberi erıfeszítéstıl, sem a
pap személyétıl, kvalitása (erényes vagy ke-
vésbé) mivoltától.
Változás: a kegyelem rendjében; pszichológia-
ilag nem „gazolható”, még ha a bocsánatot
nyert bőnbánó megkönnyebbülten érzi is ma-
gát.
Bármely lelkivezetési formát választunk, ne támasszunk irreális elvárásokat. A

lelkivezetı nem varázsló, aki parancsszóval eltüntethetné aggályainkat, gondjainkat. A belsı és
külsı valósághoz való hozzáállásunk hiányosságai, tévedései következtében bekövetkezett
konfliktusokat senki helyettünk el nem rendezheti. Nem az eseményeket kell megváltoztatni
(utólag), hanem saját értékelésünkön, viszonyulásunkon kell igazítani.
Elıfordul, hogy a vezetést kérı sem tisztázta magában, hogy mit vár a lelkivezetéstıl, mit
ért vezetettség alatt. Néhány arra mutató jel, amely arra utal, hogy nem egészen tisztázottak az
elvárások:
194
Az egyén, aki újjáéled a hitben, az életet ad a közösség többi tagjának: „A hitetek minden bajunkban és szen-
vedésünkben megvigasztalt minket, testvérek, s újjáéledünk, ha kitartotok az Úrban” (Tessz, 3,7-8). A szentségi
élet által az ember „megújul Teremtıjének képmására” (Kol 3,10). Az apostol folytonos megújhodásra buzdít,
mert aki magára ölti az „új embert, aki az Istenhez hasonlóvá alkotott, megigazult és valóban szent teremtmény”
(v. ö. Ef 4,23-24).
131
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
- valaki csak azért kér lelkivezetést, hogy egy kis megnyugtató szóhoz jusson egy nehéz
pillanatban;
- hivatási döntéséhez keres biztonságos támaszt: nem akar/mer dönteni: mástól várja,
hogy eldöntse „mi az ı hivatása”. Ezzel lemond az önállóságról, felelısségvállalásról.
- érzelmi biztonságot, vigaszt keres, „szeretne felnézni valakire, aki erısebb nála”, meg-
bízhatóbb, mint a környezetének tagja” stb. Az ilyen fügés-keresés lehet tudatos és tudattalan
egyaránt.
- aki garanciákat keres és nem kockázatokat: nyugodt életet, ahol elıre kipontozott útvo-
nalat követhet: nincsenek különös nehézségek, csalódások („más viszi el a balhét” – ı csak en-
gedelmeskedik).
- szeretne ismeretekhez jutni, de nem akar semmin változtatni: Foglalkozása: „megtérı”.
Bőnbánati, megtérési jelenetek, s aztán semmi. Két-háromhavonta keres új lelkiséget,
lelkivezetıt, csoportot. Semmit nem vállal: azt várja, hogy az út haladjon, amíg ı az árokparton
heverész.
A lelkivezetınek határozottan és egyértelmően kell megfogalmazni értékelését ezekrıl a
magatartásokról. Nem kell sértegetni, hanem egyszerően és egyértelmően a vezetett elé tárni: a
lelkivezetés Isten felé fordulásban, a Lélek szavának követésében segít és nem az önelégültség,
kellemes érzések és vigaszok biztosításában.
A lelkivezetés nem történhet – eredményesen – „bevált” minták szerint. Az események az
utolsó részletig lehetnek hasonlók, az emberek mindig mások.
A lelkivezetés nem, folytonos emelkedés. Sıt! Minden nap újra kell kezdeni: a nulláról.
Elért eredményeink igen gyakran érzéki-érzelmi élmények, amelyekhez folyton visszasomfor-
dálni nem lehet. A lelkiéletben nincsenek „bevált trükkök”, amelyek bevetése meghozza a kí-
vánt emelkedettséget. A bukásaink, erıtlen vergıdéseink elengedhetetlen része a fejlıdésnek.
Az Isten-élménytıl eljutni az élmény Istenéhez.
Bőneink okozta sebek, töréseik beforrnak, nyomai a felszínrıl idıvel eltőnnek, ugyanak-
kor a lelkünk mélyén újra felsajoghatnak, újra feltámadó élményük felforgatják lelki békénket.
b) Ha valami elromlik…
Minden, ahol emberi tényezı van jelen, magában hordja a tévedés, hibázás lehetıségét. A
lelkivezetés is. Minél „szentebb” dolgot mővelünk, annál inkább biztosak lehetünk afelıl, hogy
elıkerül egy sor kellemetlenség.
A legfontosabb és leggyakoribb nehézségek, hibák:
- ellenállás: a segélykérı, vezetett túl sokat, vagy túl keveset beszél: nem akarja valós
gondját feltárni. Ennek két oka lehetséges: nem tudja maga sem, hogy mit akar, vagy a benne
lévı feszültségek gátolják. Az elsı esetben nem képes bizalommal lenni: merjen-e feltárulkozni
igazi énjével, bevesse-e magát egy olyan folyamatba, ahol – jó sejtése szerint – vagy mindent
rátesz, vagy semmit. A feszültségek elıbb-utóbb oldódnak, ha azt látja, hogy nem vallató bíró,
nem emberi tekintet elıtt kell számot adni, hanem egy segítı személyt vehet igénybe.
- átruházás: mindent a lelkivezetıtıl vár (családi, társ kapcsolata megoldását (férj-
pótlékot keres). A lelki segítésnél ismerıs indulatáttétel a lelkivezetésben is elıkerülhet. A ve-
zetett szembesül gyengeségével, s azzal a ténnyel, hogy az eddig bevált vallásossága „nem mő-
ködik”, igen könnyen kirobbantja lappangó (be nem vallott!) agresszióját. A lelkivezetıre hárít-
ja nyugtalanságát, lelki szárazságát, az általa képzelt gyors tökéletesedés elmaradását.
- feszültség és csüggedés: az elıbb már említett követelmények és „alulteljesítések” miatt;
elıfordulhat, hogy a lelkivezetı sem áll mindig feladata magaslatán, vagy éppen követelményei
nincsenek arányban a vezetett felkészültségével. A türelmetlenkedés, hajszolás nem jelent segít-
séget.
- hirtelen faképnél hagyja a lelkivezetıt,
132
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
- kitudódik, hogy a vezetett kifecsegi, másokkal kiértékeli, amit a lelkivezetıvel beszélt;
- világossá válik, hogy a vezetett csak „szövegel”, de soha meg nem tartja elhatározásait;
- kiderülnek – akárcsak enyhe – beteges jelenségek (szomatizálódott lelki bajok, fóbiák,
aggály, félelmek)195.
Ezekben az esetekben a lelkivezetı – természetesen név nélkül – beszélje meg a saját
lelkivezetıjével a felmerülı nehézségeket: ıszintén tárja fel a vezetett iránti érzelmeit éppúgy,
mint annak megtapasztalt viselkedését. Fontos, hogy a lelkivezetı azzal, hogy megfogalmazta a
benne végbemenı lelki folyamatokat, sikerült bizonyos távolságba kerülnie a kérdéses helyzet-
tıl.
Elengedhetetlenül fontos, hogy a lelkivezetı teljesen szabad legyen a vezetett személytıl,
érzelmileg elszakadjon a vezetettıl, teljesen átadja magát annak a feladatnának, amelyet a veze-
tés jelent: Isten Országa – országlása megvalósuljon az illetı személyben.
9.Lelkivezetési program (Gyakorlati példa)
Az elméleti (pszichológiai és lelki segítıi), valamint lelkiségi-teológiai megfontolások

után bemutatunk egy gyakorlati lelkivezetési utat, programot. Olyan „segédeszközrıl” van
szó, amely az elinduláshoz segít, ötletet ad a konkrét lépések megfogalmazásához.
Itt egy pillanatra szeretnék megállni. A keresztény családban az elsı lelkivezetı lehet
a szülı! Nem azzal, amit mond, hanem ahogyan él. Többször fogom idézni egy áthoszi szent
szerzetes példáját: a szegény falusi orosz ácslegény, Simeon – késıbbi Sziluán sztarec – így
emlékezik vissza édesapjára:
„Sohasem tudtam olyan lenni, mint az apám. Teljesen tanulatlan ember volt, olykor
még a Miatyánkot is elvétette, a templomban tanulta meg, fejbıl mondta, de szelíd és bölcs.”
Aztán ennek a bölcs apának egyik példájára emlékezve meséli:
Nagy volt a család: két szülı mellett öt fiú és két lány. Egyetértésben éltek együtt. A felnıtt
fiúk az apjuk mellett dolgoztak. Egy ízben aratás volt, és Simeonnak kellett ebédet vinnie a mezıre,
de ı elfelejtette, hogy péntek van, disznóhúst készített, és mindnyájan ettek belıle. Fél év is eltelt már,
tél volt, valamilyen ünnep, amikor az apja kissé elmosolyodva egyszer csak így szólt Simeonhoz:
- Fiacskám, emlékszel, amikor nyáron kint voltunk a mezın, és disznóhúst hoztál ebédre?
Péntek volt. Tudod, úgy ettem, mintha döghúst ettem volna.
- De miért nem szóltál?
- Tudod, fiacskám, nem akartalak megbántani.
Ilyen történeteket mesélt a sztarec azokból az idıkbıl, amikor még a szülıi házban élt, majd
hozzátette:
„Tudjátok, mindig ilyen sztarecre vágytam: sohasem bosszankodott, mindig nyugodt volt és
szelíd. Gondoljátok csak, fél évet kibírt, várta a kedvezı pillanatot, hogy a hibát szóvá tegye, de úgy,
196
hogy közben ne bántson meg”.
A lelkivezetés nem szorítkozhat erkölcsi feladatok, követelmények számonkérésére,

külsıségek megkövetelésére. A lelkivezetés mindig induktív módszert követ. Az értékek: a
Szeretet Istennel való egyesülés,a szegény, megfeszített, tiszta és engedelmes Krisztus köve-
195
Gyakori szomatizálódási jelenség, (egy pszichés baj testi tüneteket vált ki), ha az illetı nem képes „meg-
emészteni” a körülötte végbemenı eseményeket, személyek magatartását, s keringési, kiválasztási rendszer
megbetegedések egész sorával vergıdik. Álmatlanság, pánik betegség az önmagával és környezettel való folyto-
nos elégedetlenségbıl táplálkozik. Mindez összekapcsolódik más – ma szinte népbetegségéé váló – allergia-
tünettel. „Mindenre allergiás vagyok” – mondja egyik segélyt kérı. Senkit nem tőr meg maga körül, fıként pedig
azokat nem, akik valaminek örülnek, sikeres családi, baráti kapcsolataik vannak. A valóságos allergia-
érzékenység alábbhagyott, de kitört az illetın a rettegés, üldözöttség.
196
SZOFRONYIJ (2006), 24-25.
133
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
tése, az Ország eljövetele az egyén életében. Ezek objektív valóságok, amelyek felülmúlják az
embert, de nem idegenek tıle. Sıt: megfelelnek legmélyebb vágyainak. Isten a teremtés és a
megváltás örök tervében belénk oltotta annak elemi igényét, hogy Benne találjunk Otthont
(lásd: a tékozló fiú története).
A hivatás fokozatos (és következetes) megvalósulása az én-ideálnak. Ez nem jelenti
azt, hogy valamiféle determinált, korlátozott pályán kellene mozognunk! Mindenkinek határ-
talan szabadsággal és egyedül való személyes válasszal kell felfedezni az ı saját válaszát erre
hívásra.
a) Az út nagy vonalakban
Egy fiatal életének konkrétan éppen korának sajátos kihívásaiból kell elindulni, vagy
másként fogalmazva: élete konkrét értékeinek rendezésével kell elindulni a lelkiéletben:
- ahogyan használja az anyagiakat (pénzt),
- hogyan viselkedik, amikor egy barátjával nézeteltérése van, haragra gerjed,
- a leszakadás, a függések felszámolása,
- hogyan bánik érzelmi világával,
- hogyan kezeli gıgjét, hiúságát, érzéki világát, önmaga megmutatását (az
exhibicionizmus igénye gyakran erıteljes), az érzelmi függetlenség keresé-
sét,
- hogyan boldogul a szabadidı felhasználásával,
- hogyan szembesül és száll szembe a kísértésekkel, az élet megpróbáltatása-
ival.
Lassan belevezetni Krisztus ismeretébe.
Elsı fázisban: megvitatni az élet keresztény jelentését: segíteni kell, hogy az illetı lás-
son. Ez azt jelenti, hogy képes legyen felülemelkedni azokon a többé-kevésbé tudatos-
tudattalan hibákon, amelyekbe belecsúszik: Isten – aki az ember „partnere” – merre akarja ıt
vezetni. Képes legyen felismerni azokat a késztetéseket (legyenek azok összhangban vagy
nem az igazi értékekkel), amelyek leggyakrabban befolyásolják lelkiállapotát, viselkedését.
Második fázisban: imádságra és Isten Igéjére nyitás. E kettı egymástól elválaszthatat-
lan és valójában a személy vezetését fogja jelenteni. Elısegíteni, hogy az illetı „áttetszıvé”
váljon Isten számára. Isten szava és az imádság (amely egy idı után a Lélek szava lesz ben-
nünk) belsı világunkká lesz.
Harmadik fázis: elısegíteni az érzelmi állapotoktól való szabadságot. Mindig hat ránk
valami, azonban egyrészt tudomásul vesszük (pl. valaki kellemetlenkedése miatti rossz ér-
zést), de nem hagyjuk, hogy eluralkodjék felettünk. A szív tisztasága felé indulni: nem hagyva
semmit a múltból és nem eljövendı érzések reményében élni a jelen pillanatot. Itt és most
csak az ember létezik, akivel most beszélek (nem arra gondolok, hogy milyen jó volt elıbb,
vagy milyen nagyszerő lesz a következı program). Elszabadulni a „nekem tetszik, azért meg-
teszem” felfogásától. Ezen a ponton nagyon sok türelemre, szilárdságra, megértésre és imád-
ságra van szükség. Ez a lemondásra való törekvés, amely egyre inkább hasonlóvá tesz Krisz-
tushoz. Ebben a törekvésben éppen ez a vágy éltessen. „Képtelenség igazán szeretni Jézust az
utánzás és követés állandó, parancsoló vágya nélkül. Tedd úgy, ahogyan Jézus. Légy olyan,
amilyen Jézus. Szereteted legyen osztatlanul Istené és embertestvéreidé. Jézusban ezt az egy-
séget találod: megváltó életét egy lendülettel hajtja az Atya szeretete és a bőnös ember hallat-
lan szeretete.”197
Jean Lacroix szerint a szeretet annyit tesz, mint megígérni és elhatározni, hogy a sze-
retett lénnyel szemben sose alkalmazok hatalmi eszközöket. „Az emberi szeretetben és szere-
197
Jézus Kistestvéreinek Szabályzata. Kézirat. 2. o.
134
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
lemben sok az ilyen hatalmi eszköz, az ártatlan csábítgatástól kezdve az aljas megerıszakolá-
sig, és a kettı között a hatalmi eszközöknek egész skálája sorakozik.”198 A lelkiélet lényegét
érintjük: megtanulni Isten szeretetét: ahogyan Isten szeret:
Isten a Mindenható, de hatalma éppen abban áll, hogy nem kíván hatalommal élni. Ezt a nagy
igazságot nyilatkoztatja ki Jézus Krisztus. A szeretet a hatalmas, márpedig a szeretet hatalma éppen a
hatalom gyakorlásáról való lemondás, a szó teljes értelmében. Az, aki lemond a hatalom gyakorlásá-
ról, nem parancsol, hanem kér. Isten kér bennünket.
Az Istennel való élet kölcsönös kérések sora: mindketten, Isten is, mi is, kívánságot adunk
elı. Isten azt az óhajt fejezi ki, legyünk teljes emberek, jussunk el a lét legmagasabb fokára, a legtisz-
tább minıségő létre. Egy ember életében az a legborzasztóbb, amikor az illetı anélkül, hogy észre-
venné, középszerővé válik. Isten pontosan csak egy dolgot mond mindegyikünknek: lépj ki középsze-
rőségedbıl, ne alacsonyítsd le magad, emelkedj fel az emberség legmagasabb fokára! Ez az ı óhaja,
ebbıl áll az Evangélium. Mi pedig válaszképpen elmondjuk a mi óhajunkat: dicsıíttessék meg az Úr
199
és a mi saját megszentelıdésünk legyen az ı dicsısége és öröme.
Negyedik fázisban a szabadság kialakítása: Testvérek, a meghívástok szabadságra szól,

csak ne éljetek vissza a szabadsággal a test javára, hanem szeretettel szolgáljatok egymásnak”
(Gal 5,13). Minden nap megélni saját „testünkben”, hogy választásunk a Lélekben történik,
így önfelfogásunk, önértékelésünk azon alapul, hogy Jézushoz tartozunk.
Ötödik fázis: senki nem rendelkezik abszolút bizonyossággal: sem lelkivezetı, sem
nevelı, pap, elöljáró nem helyettesítheti az illetıt a hivatás lépéseinek megtételében, eldönté-
sében. Neki magának kell lépni és dönteni: helyette senki nem mondhat igent az Úrnak.200
b) Az út állomásokban felvázolva
A lelkivezetés egyes állomásának megfogalmazása elıtt néhány fontos szempontra
hívjuk fel a figyelmet:
- átfogó tekintet a lelkivezetı részérıl: rendelkezzék bizonyos „érzékkel”, hogy mit
akar a Lélek annak a személynek az életében? Éppen az a feladat: az illetı tisztázza a maga
identitását Isten elıtt.
- Elhallgattatni a „hazugság atyját”, annak megnyilvánulásait, ha mentális komplikáci-
ók címén jelentkezik, bőnt gerjeszt, rendetlen érzelmi világot kelt. Az elhallgatatáshoz feltét-
lenül fontos, hogy Isten Igéje útján haladjunk, a szenvedést vállalva.
- A lelkivezetı: segít Isten Igéjének, üzenetének felfogásában. A lelkivezetı szeresse
és tisztelje a vezetett szabadságát, ahogyan Isten szereti azt.
- Nagypéntek – agónia – vergıdés: Isten szenvedı szolgája belép oda, ahol haláltusát
kell vívnia (v. ö. Mk 14,32-36).
- Nagyszombat: Isten csendje, hallgatása: a belsı (egészséges) kín ideje, „alászállás a
pokolra”.
- Feltámadás hajnala: nagyobb, tágabb válasz, mint, amilyent reméltél. Fontos látni: a
vezetett barátja vagy ellensége Krisztus keresztjének! Ennek a tisztázása elengedhetetlen fel-
tétele a lélekben való növekedésnek.
198
Idézi: VARILLON (1990), 172.
199
VARILLON (1990), 173.
200
Az egyházi felelıs vezetı, nevelı nem azt állapítja meg, hogy van-e valakinek vagy nincs bizonyos megszen-
telt életformára hivatása! Csupán annyit tehet, hogy bizonyos, emberileg felfogható jelek alapján elfogadja az
illetı jelentkezését, vagy elutasítja azt. Nem a hivatásról, hanem az illetı magatartásáról, viselkedésérıl formál-
hatunk véleményt. A lelkivezetı se ajánlja senkinek, hogy tegyen fogadalmat, lépjen szerzetbe stb. Döntse el az
illetı, hogyan akarja Isten és embertársai szolgálatában „megfogalmazni”, megvalósítani válaszát Isten hívására.
135
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Itt kell érlelıdni az illetı hivatásának: az emlékezet gyógyítása, az önszeretet, kapcso-
latok, érzelmek, a személyiség tisztázása Isten elıtt. Az Istennek való odaadottság az üdvös-
ség rendjében történik. Ennek állomásai segítenek megfogalmazni a kibontakozás feltételeit:
1. állomás: Salamon
Amikor király lesz, bölcsességet kér az Úrtól (v. ö. 1Kir 3,4-15). „Ha valaki közületek
bölcsességben szenved hiányt, kérje Istentıl, aki szívesen ad mindenkinek, anélkül, hogy
szemére vetné, s meg is kapja, csak hittel kérje” (Jak 1,5-6).
Istennel való kapcsolat: tanulékonyság azoktól, akik elıttünk jártak (szentek példája).
Salamon fiatal korára hivatkozik: alázata. Fontos: a halló/hallgató fül (legyızni a „sü-
ketség és némaság ördögét”). Jól használni adottságainkat: mindenki rendelkezik valamiféle
adománnyal. A maga fejével tud gondolkodni, önmaga értékeire tud támaszkodni – Istentıl
kapott világosságot követve. „Népének ereje az Úr, ı a szabadulás vára fölkentjének” (Zsolt
28,8).
2. állomás: Izajás
Vágyódás a küldetésre.
Iz 7,10-14: az Úr érkezésének meghirdetésére kap megbízást. Iz 54,1-5: reményt és
örömet üzen általa az Úr. Iz 62,1-5: az Ország eljövetelét, örömhírét hirdeti. 1 Kor 7,26-36:
arra van gondja, ami az Úré – rövid az idı! Isten emberének feladata, hogy megjelenítse Isten
Irgalmát: Ter 18,16-55 (Ábrahám közbenjárása), Kiv 32,7-14.
Isten emberének gyakori élménye: nincs rám szüksége senkinek! Egyedül van Istené-
vel. Mint egy világítótorony, amely akkor is szórja fényét, ha nem jár arra egyetlen hajó sem.
„İrtornyaiban az Isten lakik” (Zsolt 48,4) – mondhatjuk a zsoltárossal. Nem magáért világít,
hanem felajánlja a világosságot. Jelen van Isten számára és így embertársai számára a Jelenlé-
tet elérhetıvé, teszi.
3. állomás: Szőz Mária
A Szeretet bolondjának lenni.
Az Üdvözlet: készség a Lélek iránt. Látogatás Erzsébetnél: a Lélek indítása – a rászo-
ruló „idıs rokon” segítésében. Az Isten szeretete nem lebegés, hanem osztozás embertársaink
gondjában. Lk 7,36-50: „bolondságnak” tőnik az a szeretet, amit a bőnös asszony mővel.
Krisztus követése: vagy tesszük ezt az „ostobaságot”, vagy valóban ostobaságokat beszélünk
(mint azok, akik Mária Magdolna gesztusát „interpretálják manapság). Mária: aki túl lát a
láthatón. Lukács evangéliuma „részletes gyermekségtörténete” a Krisztusban újjászületett
„gyermekek” története is: ebben az „elbeszélésben” benne van már a Passió és a Feltámadás.
A Lélekkel tejes Mária és az Egyház: Mária énekében (Magnificat) az Ó- és Újszövetség egy-
befonódott vallomása szól a „Beteljesedettrıl”. Mária még (már) akkor vall a beteljesedésrıl,
amikor a gıgösek még egyre gıgösebbek, a hatalmasok egyre gátlástalanabbak, a szegények
és nyomorultak egyre jobban nélkülöznek. Már teljesen azonosult Fia vallomásával: Betelje-
sedett- mondja ki Jézus az utolsó szót, amikor még a halál látszik teljesülni. De nem a pusztu-
lásra mondta ki, hanem arra a halálos szeretetre, amelyet vallomásként mond ki utolsó lehele-
tével az Atyának. Beteljesedett: a feltámadás megkezdıdött ebben a gesztusában. Ez a keresz-
tény élet integrációja, egysége: a feltámadásban élünk, amikor hittel éljük a passiónkat. „Te-
nálad van az élet forrása, a te fényedben látjuk a világosságot” (Zsolt 36,10).
4. állomás: Isten próbálja Ábrahámot (Ter 22,1-19)

Az Úr néven szólít: fogd egyetlen fiadat (elsıszülött = a számodra legdrágább kincs, a
kibontakozó biztonságod, jövıd) szabadságodat. Itt kezdıdik a „személyes Húsvét”: tartal-
mában éled meg a „Szent Három Napot”.
136
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A lelkivezetı eddig kísérhet el! Jelképesen szólva: ı most megáll a hegy lábánál,
amelyre a vezetettnek egyedül kell felmenni, kockáztatva életét.
Megkezdıdik az a párbeszéd, ahol csak az illetı van áldozatával. Monológnak tőnik az
egész: csak én magamban beszélek, valóság ez az egész, vagy képzelıdöm. Én lehetek csak
ilyen ırült, hogy elszakadok mindentıl. A hívatások igen gyakran itt „eresztenek le”:
„izsákjainktól” képtelenek lennénk élni! Az érzelmeink, tapadási biztonságaink felszámolása ,
hogy egyedül Isten legyen biztonságunk, vigasztalásunk. Semmi „pótalkatrészt”, vigaszdíjat
ne engedjünk meg és a lelkivezetı se ígérjen! Isten nem szorul „kiegészítésre”! Arra vagy
hivatott, hogy pap és áldozat legyél: Krisztus papságában való részesedés (az ún. általános
papság is) nem jelképes valami, hanem teljes valósága a Krisztussal egyesült életnek. „A he-
gyen majd az Úr gondoskodik” (Ter 22,14): Isten szolgáddá lesz! Elképesztıen mély és ab-
szolút kölcsönösség, ahogyan Isten felajánlja magát annak, aki kiüresíti Számára magát. „So-
kak atyjává leszel, mert engedelmeskedtél szavamnak, (...) és áldottak lesznek a (rád bízott)
népeid” (v. ö. Ter 22,16-18). Isten nem az odaadott érzéseinket pótolja valamivel. İ maga
lesz a „válasz”: „Én leszek a te igen nagy jutalmad”.
5. állomás: A hit bátorsága

„Ne félj és ne aggódj, tehát, mert az Úr, a te Istened veled lesz mindenütt, ahová csak
mész” (Ter 1,1-9). Feladat: megtanulni az Ige világosságával járni (v. ö. MTörv 8. fejezet).
Az isteni élet választása azt jelenti, hogy másokat éltetünk vele (MTörv 30,15-20).
A hit bátorsága: a körülöttünk élık nem fogják érteni, amit az Úr tesz velünk (Bír
14,1-4); nem értenek (Lk 2,50); azt mondják rólunk is, hogy „magán kívül van” (v. ö. Mk
3,21). A búzamag törvénye: a legteljesebb titokban történik „amit az Úr mondott” („történjék
velem a Te szavad szerint” (v. ö. Lk 1,38). Nem kell, és nem lehet magyarázatot adni errıl a
belsı történésrıl: Isten szerelme csak annak érthetı, aki benne él. Az evangéliumi beszámoló
igen keveset beszél Máriáról, Jézus anyjáról: mit él át igazán, hogyan élte mindennapos kap-
csolatát Istennel, Jézussal. İ nem beszél. Pontosabban egyetlen Szót mond: Jézust, az Igét
„mondja ki” nekünk. A fájdalmait, gyötrı félelmeit megtartja Isten iránti szerelme legbensıbb
vallomásának.
6. állomás: A Szenvedés (Passio) Mk 14-16

A Szenvedés Jézus Isten és irántunk való szeretet vallomása. A mi Passiónk is ezt je-
lenti. Jézus sorsa a miénk. Stílusa a miénk. „Számomra az élet Krisztus” (Fil 1,21). A feladat:
Krisztus titkának (életének) megjelenítése életünkben, egész felfogásunkban, ítéleteinkben.
Isten lelke „dolgozik”, ı evangelizál. Más érdekek, „passiók” (szenvedélyek, indulatok, meg-
oldási módok) ne érvényesüljenek: egyedül Istennel közremőködni. Isten nem a látványé:
„változtasd a követeket kenyérré, (...) vesd le magad (vesd be magad)”, „ha Isten fia vagy,
most szállj le a keresztrıl” (v. ö. Mt 4,1-11; 28,40). Egyedül Isten a megmondhatója életem
miértjének. Nem a média, nem valamelyik uralkodó ideológia, (éppen) hatalmon lévı párt. Az
Igazságnak nem az emberek elfogadása, vagy elutasítása az ismérve. Az ember csak része-
sedhet, közelíthet az igazsághoz.
7. állomás: Élet a Szentlélekben

Mindennapjainkban tudatosítjuk a Lélek vezetését. A dicsérı imának nagy jelentısége
van életünk hatékonyságában. A Lélek teheti és teszi „hatékonnyá” lelkiéletünk lépéseit. A
jövı is Benne valósul.
De: a Lélek mindig kivezet a sivatagba (pusztába), ahol csak a semmi „van”. Mindez
azért, hogy megértsük: a Bizonyosság nem az érzéseink, élményeink (siker és kudarc bármi-
lyen területen) erejében van, hanem Istenben. „A megváltásunk még reménybeli. Az a remény
137
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
viszont, amit már teljesedni látunk, többé nem remény” (Róm 8, 24). Maga a Lélek kiált ben-
nünk, sıt fokozza ezt a kiáltást (v. ö. Róm 8, 26-27).
Isten Lelke segít felfedezni az atya végtelenül szeretı arcát, szelíd jóságát, mindent fe-
lülmúló szépségét és gazdagságát (Róm 9,23. V. ö. Róm 11,33; Kol 1,27).
„Az Úrban lel örömed, s ı betölti szíved vágyait.
Ajánld utadat az Úrnak, remélj benne, s ı irányít majd” (Zsolt 374-5).
c) A lelkivezetéssel kiiktatandó öt védekezési mechanizmus

- legalista felfogás: szabályokra hivatkozással védi magát;
- tökéletesség mániája: könnyen beleesik az öntisztító, önmegváltó magatartásba;
- aggályoskodik: önbüntetéssel védi magát;
- ırlıdés: áldozatnak éli meg magát;
- lázadás: úgy védekezik, hogy támad;
Ezek olyan – alapvetıen emberi – mechanizmusok, amelyekkel egy akár vallásos beál-
lítottságú ember is rendelkezhet. Védekezı mechanizmus, amellyel tulajdonképpen Az illetı
próbálja elviselni annak feszültségét, hogy nem képes megbocsátani. Tökéletesen senki nem
képes a megbocsátásra, azonban arra „mozdulni”, igazzá válásra törekedni képes. A Kegye-
lem élete szükséges a kiengesztelıdéshez. Ha eleve abból indul el valaki, hogy a saját (má-
sok) vétkeit az egekig felnagyítja, akkor ezek foglalják el központi érdeklıdését, gondolatát.
Bálványokká lesznek.
Egy pillantást érdemes vetnünk igényeinkre, belsı szükségeinkre, amelyek motiválják
tetteinket:
semleges igények, vágyak Fals igények, vágyak
megosztott figyelem, agresszivitás
kapcsolat érzelmi kötıdés
elımenetel önmutogatás, öntetszelgés
mások segítése veszélyek kerülése
(meg)ismerés kisebbség elhárítása, védekezés
uralkodás (ura lenni a helyzetnek) érzéki (erotikus) kielégülés
rend megalázódás
reagálás
György archimandrita írja:„Az egyházatyák mondják: Isten emberré lett, hogy az em-
ber istenné váljon. Az ember nem érhette volna el az átistenülést, ha Isten nem öltött volna
testet. (...) Az Ószövetségben is találunk igaz és erényes embereket. Azonban az abszolút egy-
ség Istennel, az átistenülés, Istennek, isten Igéjének (Szavának, a Logosznak) megtestesülésé-
vel válik lehetségessé, elérhetıvé. Ez Isten megtestesülésének célja.”201 A lelkivezetés célja
nem merül ki erkölcsi feladatok teljesítésében. A cél: egyesülni Krisztus által Istennel. „Az
ember lelke, amely Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve, sóvárog Isten után, vágyik
arra, hogy egyesüljön Vele. Nem számít, hogy mennyire erkölcsös, mennyire jó az ember,
nem számít, hogy mennyi erkölcsös tettet visz végbe, ha nem találja meg Istent, és ha nem
egyesül Vele, nem találhatja meg nyugalmát, mert a Szent Isten maga nevelte az emberbe ezt
a szent szomjúságot, ezt az isteni vágyat (érosz), ezt a sóvárgást a Vele való egység után, az
átistenülés után”.202
Az Egészen Más utáni vágy még azokban is él, akik semmit, vagy alig hallottak vala-
mit Istenrıl. Az azonban nem mindegy, hogy milyen „találkozás” tölti be ezt a mérhetetlen
201
GYÖRGY archimandrita: Az emberi élet célja az átistenülés. zöld-S Studio, Budapest, 2004, 18-19.
202
GYÖRGY archimandrita (2004), 34.
138
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
szomjúságot! Zagyva miszticizmusok, okkultizmus, személyiségromboló kábulatok (drogok)
olyan őrt nyitnak meg, amelybe beleszédülve tönkre megy az ember. Isten misztériuma nem
bódítja el az embert: sem önmaga káprázatának, sem érzéki illúzióknak nem ad teret. A
lelkivezetésnek ebben felbecsülhetetlen szerepe, feladata van: elvezetni az Istennel való talál-
kozásra úgy, hogy a talpa mindig a földön maradjon.
139
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Irodalom:
ALSZEGHY A gyónás (Teológiai kis- Róma 1978

Zoltán könyvtár)
BARCZA Barna Közösségi lelkivezetés www.szepi.hu/irodalom 1991
/kedvenc/kc_054.html
BENEDEK, Szent Benedek Regullája Bencés Kiadó Pannonhalma 2005
Szent – A Regula lelkiségének
alapelemei (Söveges Dá-
vid tanulmánya)
BENKİ Antal Bevezetés a valláslélek- Róma 1979
tanba (Teológiai Kis-
könyvtár)
GRESHAKE, Helytállás a pusztában Opus Mistici Corporis Bécs 1984
Gisbert
GRÜN, Anselm Életet fakasztó vezetés – Bencés Kiadó Pannonhalma 2005
A vezetés elvei Szent
Benedek Regulájában
GRÜN, Anselm Mélybıl forrásozó lelki- Bencés Kiadó Pannonhalma 2005
– DUFNER ség
Meinhard
3
GYÖKÖSSY Magunkról magunknak Református Sajtóosz- Budapest 1981
Endre tály
GYÖRGY Az emberi élet célja az zöld-S Studio, Budapest, 2004
archimandrita átistenülés
HICKEY, Máire Lelkivezetés a bencések- Bencés Hírlevél 2005.
OSB nél a vendégszeretet for- VII. évf. 2 nyár
májában
HITTER J. Loyolai Szent Ignác lel- St. Jutta Fond New York 1978
kigyakorlatos könyve
JÁLICS Ferenc Tanuljunk imádkozni Prugg Verlag Eisenstadt 1977.
KERESZTES Keresztes Szent János Kiadja a Kármelita Budapest 1926
SZENT JÁNOS Mővei I. II. Fordította rendtartomány
Szeghy Ernı
KERESZTES Lobogó istenszeretet, Keszthely 1944
SZENT JÁNOS azaz Keresztes Szent Já-
nos kisebb mővei. Fordí-
totta Szeghy Ernı
KREPPOLD, A válságok - Bencés Kiadó Pannonhalma 2005

Guido életünkfordulópontjai
LEPP, Igance A barátság pszichológiája Agapé Szeged 2002
LOEW, Jacques, Beszélgetések Opus Mistici Corporis, Wien 1975
LOHFINK, Milyennek akarta Jézus a Egyházfórum, Luzern, 1990
Gerhard: közösséget? (Wie hat
Jesus Gemeinde gewolt?)
LOUF, André Gyengédség és kegyelem Bencés Kiadó Pannonhalma 2006
LOUF, André A többi – kegyelem. A Bencés Kiadó Pannonhalma 2006
140
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
spirituális kísérés
LOUF, André Bennünk a Lélek imádko- Bencés Kiadó Pannonhalma 1994
zik
LUSTIGER, Dio apre la porta della Edizioni San Paolo, Cinisello 2006
Jean-Marie fede Balsamo
(Comment Dieu ouvre la (MI)
porte de la foi – Desclée
De Brouwer, Paris, 2004)
MAIN, John Szótól a csendig – A ke- Bencés Kiadó Pannonhalma 2005
resztény Meditáció
MARTINI, Vita di Mosé – vita di Edizioni Borla, Roma 20055
Carlo Maria Gesù esistenza pasquale
(a cura di Pino Stancari).
MERTON, Lelkivezetés és elmélke- Prugg Verlag Eisenstadt 1974
Thomas dés
P. BRUNO A Keresztes Szent János Keszhely 1936
JESUS-MARIE életrajza. Fordította
Szeghy Ernı
PUSKELY Má- Keresztes Szent János
ria tanítása. Vigilia, 1983.
január és október. 1984.
május
RUIZ, Federico, Bevezetés Keresztes Prugg Verlag, Eisenstadt 1987
Szent János tanításába
SEWA SINGH A szikhizmus Kossuth Kiadó Budapest 2001
KALSI
STEIN, Edith. A kereszt tudománya. Szent István Társulat, Budapest 1980
Fordította Széll Margit
SZENTMÁRTONI A lelkiélet lélektanához Prugg Verlag Eisenstadt 1984
Mihály –
BENKİ Antal
TANQUEREY, A tökéletes élet: Desclée Paris – 1932
Adolphe Aszkétika és misztika Tournai -
Rome
141
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Imádság, elmélkedés, misztika

7.
Az imádság lélektani megközelítését jelöltük meg feladatunkul ebben a fejezetben.
Imádságra „tanítani” csak azt lehet, aki elkezd imádkozni. Ez nem ellentmondás. A vízparton
nem sajátíthatjuk el az úszást: „benne” kell lenni a vízben. Az imádság az a kapcsolat, ame-
lyet élni kell ahhoz, hogy egyáltalán tudjuk, mirıl beszélünk. Ami még fontosabb szempont:
nem egy kívülálló fél, hanem a két „érintett” személy az imádkozó ember és Isten alakítja,
köztük dıl el annak tónusa, mélysége. Éppen ezért kihat egész életére, világszemléletére, kap-
csolataira. Az egészséges életmód kialakulásában döntı szerepe van annak, hogy az ember
képes-e egységesíteni (integrálni) a benne lévı igényeket, adottságot és az ıt körülvevı világ
kihívásait, feladatait?
Az imádságról rengeteg könyv áll rendelkezésre. Itt rövid néhány gyakorlati szempon-
tot emelünk ki a lelkisegítés szolgálatához.203
1. Az imádság
Az imádság: találkozás. Mint minden találkozás feltárja a résztvevıket, miközben

„vallomást” tesznek magukról. A keresztény ima lényege, hogy „Lélekben és Igazságban”
történik. Ez annyit jelent, hogy az ember valójában „nem is tudja mit mondjon Istennek”: a
kérést, a „valamiért” való folyamodást valahogy az ember egy idı után nagyon szegényesnek
érzi. Mintha az emberekkel csak arra korlátozódna kapcsolatunk, hogy elkérjük, amire szük-
ségünk van. A Végtelennel, a Mással való találkozás tehát túl van azon, amit az ember ki-
mondhatna, s ebben a kínos zavarunkban, „gyöngeségünkben segítségünkre siet a Lélek, mert
még azt sem tudjuk, hogyan kell helyesen imádkoznunk (Róm 8,26”. Sıt, maga a Szentlélek
veszi át bennünk a szót: „a Lélek maga jár közben értünk, szavakba nem önthetı sóhajtozá-
sokkal”; s ı, aki a szíveket vizsgálja, tudja, mi a lelkünk kívánsága, mert Isten tetszése szerint
jár közben a szentekért (27. v.)”. Isten Lelkének ajándéka, hogy Jézus Krisztust Urunknak és
megváltónknak valljuk meg.. A hit Jézus Krisztusban pedig azt jelenti, hogy megvalljuk: a
megváltásunk Krisztus által történik egyedül. „A keresztény ember egész küzdelme ezen a két
ponton nyugszik: hit Jézus Krisztusban, és a bőnösség elismerése” – mondja Vlachos
archimandrita. Majd – a Jézus-imáról szólva (amely minden imádságra érvényes – folytatja:
az imádsággal kettıs tudásra teszünk szert. „Szent Maximosz mutat rá, hogy a büszkeség mi-
atti szenvedély két tudatlanságból adódik: az isteni energia nem-ismerésébıl és az emberi
gyengeség nem-ismerésébıl. Így a büszke a tudatlanság embere, míg ezzel szemben az aláza-
tos a kettıs tudás embere.”204
203
A téma kidolgozásához alapul vettük Carlo Maria Martini biblikus professzor, majd milánói bíboros érsek
elıadásait, amelyek könyv formában is megjelentek: Itinerario di preghiera con 1’evangelista Luca címmel
(Edizioni Paoline Roma 1981). Martini bíboros a fiatalok kérésére tartott több hónapon keresztül (1980-1981-
ben) egy imádság kurzust. Minden hónap elsı csütörtök este mintegy háromezer fiatal vett részt a milánói dóm-
ban ezeken elıadásokon, amelyeknek lényeges eleme volt, hogy a biblikus-lelkiségi elıadást követıen alkalom
volt az elcsendesedésre, egyéni imádságra és szentségi (bőnbánati) megújulásra.
204
VLACHOS, Hierotheos archimandrita: Egy éjszaka a Szent Hegy sivatagában. zöld-S Studio, Budapest, 2005,
51.
142
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Saint-Exupery egyik regényhıse elhatározza, hogy meglátogatja Istent, hogy „megtu-
dakolja tıle a dolgok értelmét”. A tomboló viharral megküzdve ér fel a csúcsra, hol nem talál
egyebet, mint egy hatalmas fekete gránittömböt: „Isten volt az. Bizony İ az – gondoltam ma-
gamban – a változhatatlan és elronthatatlan”. Próbálja kérdıre vonni, de csak a sőrő esıtıl
csillogó kıtömb nem válaszolt:
„Uram – mondtam neki –, Neked bizonnyal igazad van. Nem a Te fenséged dolga,
hogy alávesd magad az én utasításaimnak... Tehát térdre borultam, s aztán visszatértem. De az
történt, hogy keserőségemet váratlan és különleges derős nyugalom váltotta fel... Mert Isten-
hez ugyan nem értem el, de az olyan isten, amelyik megengedi, hogy elérjük, már nem isten.
És akkor sem az, ha engedelmeskedik az imádságnak. És elsı ízben sejtettem meg, hogy az
imádság nagysága mindenekfölött abban rejlik, hogy nincsen rá felelet, hogy ebbe a cserébe
nem hatol be az üzletszerőség rútsága.”205
Az imádságban Istenrıl és Istenhez beszélünk, s ebben a beszélgetésben tanulunk meg

igazán szeretni: eljuthatunk az érdeknélküliség legmagasabb fokára. „Életünk annyit ér,
amennyit érdek-nélkülisége, a szeretet ingyenessége ér” – mondja Varillon, majd így folytat-
ja: „Az ember imája, kérése Istenhez: válasz Istennek hozzá intézett szavára kérésére. Csak a
legnagyobb körültekintéssel szabad beszélni Isten parancsairól, még Isten akaratáról is. Ami-
kor Jézus a parancsot említi nem önkényes, parancsoló akaratról szól. Olyan környezetben,
ahol az emberek szeretik egymást – például egy családban – nem szokás ’dirigálni’, paran-
csolgatni egymásnak; a családtagok kölcsönösen kérik egymást, óhajt fejeznek ki, azt mond-
ják: légy szíves, meg kérlek, vagy örülnék, ha ezt megtennéd.... A magam részérıl szívesebben
beszélek Isten kívánságainak teljesítésérıl, annyira elborzaszt az a gondolat, hogy sokan, fél-
reértve az Isten akarata vagy parancsai szavakat, valamiféle diktatórikus hatalmat, volunta-
rista szellemet tulajdonítanak Istennek. Isten parancsai azt a küszöböt (alsó határt) jelentik,
amelyen innen nincs szeretet.”206
Sziénai Szent Katalin szerint az ember az imádság által ismeri föl Isten benne lévı jó-
ságát, „hiszen a megismerést követi a szeretet, a szeretı lélek pedig azt keresi, hogy magára
öltse az igazságot, és elıre haladjon benne”. Az imádság tehát nem csupán az ember Istenhez
fordulása, hanem Istennek az emberhez fordulása is. Sziénai Szent Katalin így fejti ki ennek
jelentését:
Éppen ezért ezt az igazságot a lélek semmi más módon nem ízleli meg annyira és világosul
meg tıle úgy, mint az alázatos és szüntelen imádság által, melynek alapja önmaga és Isten megisme-
rése. Az imádság ugyanis, miközben gyakoroltatja a lelket, Istennel egyesíti és a megfeszített Krisztus
nyomdokainak követıjévé teszi; így Isten a maga képmásává alakítja a lelket a szeretet vágyakozása,
érzülete és egyesülése által.207
1.1 Az imádság „természete”

a) Az ima: amit a kisgyermek is tud
A 8. zsoltár szól arról, hogy az imádság valami végtelenül egyszerő, hiszen az Urat
„kisdedek és csecsszopók” magasztalják. Tehát valami olyan egyszerő dolog, ami az ember
205
SAINT-EXUPERY, Antoine de: Citadella. LXXIII. Saint-Exupery” Isten-kapcsolata ezzel a mély, titkos szomo-
rúságával, örökös szomjúsággal, elviselhetetlen nosztalgiával függ össze. Sıt, talán azonos velük: beteljesületlen
kapcsolat, megválaszolatlan kérdés. „Lemond Istenrıl” – mondják róla –, mert félt a beteljesedéstıl, félt a bol-
dogságtól.” SALIN, Dominique SJ: Saint-Exupery – vágyakozás Isten után. „Isten azonban elvész”. Mérleg,
1996/3, 279-280.
206
VARILLON (1990), 171.
207
SIENAI Szent Katalin: Dialógus. Paulus Hungarus – Kairosz Kiadó, Budapest, 2003, 28.
143
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
szívébıl tör fel, amikor a léte és világ gazdagságára eszmél. A természet lenyőgözı szépségé-
nek láttán felsóhajt az ember: „mily csodálatos az Úr!”. A gyermekek imádságra nevelése is
itt kezdıdik: az ıt körülvevı világ szépsége, majd a saját élete feletti öröm töltse el csodálat-
tal, hálával.
Anthony de Mello mint fiatal jezsuita beszéli el, hogyan vezette ıt be az imádság lel-
kületébe Rev. Jose Calveras, a híres lelkigyakorlat vezetı atya. De Mello arról panaszkodott –
mint ahogyan mindannyian megtehetnénk – Calverasnak, hogy hiába minden igyekezete: alig
kezdi el az elmélkedést, máris elkalandozik figyelme. A híres lelkivezetı valami végtelenül
egyszerő módszert ajánlott: az elmélkedés elején imádkozzon el egy tized rózsafőzért, kérve a
Szent Szüzet, esdekelje ki számára az a kegyelmet, hogy leküzdhesse az ima közbeni szóra-
kozottságot. Aztán kezdjen elmélkedni, s ha észreveszi, hogy már megint másfelé jár az esze,
ismét mondjon el egyet. De Mello elıször igen „egyszerőnek” tartotta ezt a módszert, hiszen
(s hányan vannak így) a rózsafőzért a tudatlanok (öregasszonyok) jámborságának tekintik.
Pedig a lényeg ez: „A lelkigyakorlat (elmélkedés) gyümölcsét nem elmélkedéssel és mély
reflexiókkal nyerheted el, mert az teljesen Isten ajándéka. Tény, hogy egy kis reflexió a segít-
ségedre lehet, sıt szükséges is, de ezt az ajándékot csak kérés és könyörgés által kaphatod
meg, Könyörögj hát érte, és az Úr meg fogja adni.”208
Az imádság – bármennyire is sokan valahogy „alacsonyrendőnek” ítélik – a kérı imá-
val kezdıdik. Koldusként, tudatlan kisgyerekként állunk az úr elé. „A kinyújtott, kolduló kéz
megszerzi azt, amit a gondolkodás közben fejnek támasztott kéz képtelen megragadni” –
mondja Calveras. 209 Úgy kell kezdeni az imádságot, ahogyan a gyermekek: hangosan: „az
egyszerő hangos imádság és a fohászok használata képezik a miszticizmus elıszobáját”.
Gyermekké lenni az imádságban: nem ragaszkodva nagy gondolatokhoz, tökéletes kifejezé-
sekhez. Ebben segít a litániák, a rózsafüzér alázatos fohászai. Istennek is teológiai elıadásokat
akarunk tartani, ésszerő, bölcs gondolatokat felsorakoztatni. Holott nem errıl szól az ima. A
Miatyánk végtelenül egyszerő fohászokból áll. Bonyolulttá akkor válik, ha elkezdjük magya-
rázgatni.
Arra tanítottak bennünket, hogy mélyen reflektáljunk a dolgokra, vagyis minden hangsúlyt az
olvasásra, elmélkedésre és a következı, fogalomról fogalomra haladó imára fektettünk. Fokozatosan
kialakult bennünk az a meggyızıdés, hogy ha szentek akarunk lenni, akkor mély hittel, meggyızı-
déssel kell rendelkeznünk; hitünk és meggyızıdésünk elmélyítéséhez pedig reflektálnunk, reflektál-
nunk, reflektálnunk, elmélkednünk, elmélkednünk és megint elmélkednünk kell. Az igazság ezzel
szemben az, hogy amire a meggyızıdésünknél ezerszer inkább szükségünk volna az életszentséghez,
az a lelkierı, bátorság, állhatatosság – ezt pedig kérnünk, kérnünk, kérnünk kell, s ezért imádkoznunk,
imádkoznunk, imádkoznunk kell.210
„Ha az Úr nem építi a házat, hasztalan fárad, ki építi azt. Ha az Úr nem ırzi a várost,
hasztalan fárad, ki ırzi azt” – figyelmeztet a zsoltáros (127. zsoltár). A lelkiélet nem emberi
igyekezetet, az akaraterı erıfeszítését jelenti. Azt is, de sokkal inkább Isten ajándéka azok-
nak, akik állhatatosan kérik tıle: Isten mőve abban az emberben, aki bizalommal „meghívja”
ıt. Ezért fontos, hogy a Szentlelket kérjük, hogy töltsön el világosságával, tüzével, szereteté-
vel. A lelkiélet semmiképpen nem ideges nekifeszülés, mert az igen rossz eredményt hozhat:
kétségbeesett nyugtalanságot, hideg akarnok magatartást, s végül kiábrándulást. A kérı ima
gyermekké tesz bennünket, aki számára semmi sem lehetetlen. Ezzel a nyitottsággal közele-
dünk Istenhez. Ez az a magatartás, ahol megnyílunk az Úr mindenható szeretete elıtt, hiszen
azt szeretnénk, hogy bennünk épüljön fel az ı országa, országlása. Ennek a bizalomnak gyü-
mölcse lesz a béke és az igazi erı a nehézségekben való kitartáshoz. Ahogyan Pál apostol
208
DE MELLO, Anthony: Kapcsolat… lelkigyakorlatos elmélkedések. Korda Kiadó, Kecskemét, 2004, 59.
209
DE MELLO (2004), 60.
210
DE MELLO (2004), 61-62.
144
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
ajánlja a Filippiekhez írt levelében: „Az Úr közel van! Ne legyetek semmiben sem aggodal-
maskodók, hanem minden helyzetben hálaadással végzett imádságban és könyörgésben ter-
jesszétek kéréseiteket Isten elé! Isten békéje pedig, amely meghalad minden értelmet, megırzi
szíveteket és elméteket Jézus Krisztusban” (Fil 4,6-7).
b) Az imádság a keresztény valóságunk megnyilvánulása
Igen gyakran hallunk arról, hogy Jézus „tanította övéit imádkozni”, s ezzel a Miatyánk
imádság elsajátítására szőkítjük az Úrnak ezt a tevékenységét. Ennél lényegesen többrıl van
szó, hiszen egyrészt Jézus egész megnyilvánulása az Atya imádását jelentette, másrészt gesz-
tusai, szavai, ahogyan az Atya és az Emberek felé fordult jelzik a kapcsolat – így az imádság
– legfontosabb elemeit. Anthony de Mello ezeket az „imádság törvényeinek” nevezi. Ezeken
– röviden összefoglalva – a következıket érti:211
Az ima elsı törvénye: a hit: hit Jézusban. Ez a hit elsısorban abban legyen meg, aki
imádkozik (elıfordulhat, hogy akiért imádkozik éppen nem „tud” hinni) (Mt 5,8; 9,2-8.
A hit nem olyasmi, amit te magad tudnál elıállítani. Ne erıltesd, hogy legyen hited; az úgy
sem lenne hit, csak annak kényszeredett utánzata. A hit ajándékként jön, ha egyszerően hagyod, hogy
Isten társaságában légy. Minél többet foglalkozol Istennel, annál jobban ráébredsz, hogy neki semmi
sem lehetetlen. Akkor majd kialakul benned az a hit és meggyızıdés, hogy Isten még köveket is Áb-
rahám gyermekeivé tudja változtatni. S akkor majd elhiszed azt is, hogy a te kıszívedet is képes átvál-
toztatni … s abban a pillanatban, amikor kialakul ez a meggyızıdésed, a szíved valóban kezd változ-
ni.212
Az ima második törvénye: a megbocsátás: „Amikor imádkozni készültök, bocsássatok

meg, ha nehezteltek valakire, hogy mennyei Atyátok is megbocsássa bőneiteket” (Mk
11,25).A megbántottság érzése igen könnyen haragot, bosszút, vagy – ilyen is gyakran elıfor-
dul – a sértett felsıbbrendőség érzését váltja ki. „Inkább Istennel foglalkozom, mint ezekkel!”
– csapta be maga mögött az ajtót az egyik munkatárs az evangelizációs megbeszélésen kirob-
bant vita miatt. Sértıdötten, önmagunk igazával eltelve megyünk Isten elé: képtelenek le-
szünk imádkozni, hiszen a sötétség lelke tölt el bennünket. Jézus figyelmeztet: „Ha tehát
ajándékot akarsz az oltáron felajánlani, és eszedbe jut, hogy embertársadnak valami panasza
van ellened, hagyd ott ajándékodat az oltár elıtt, s menj, elıbb békülj ki embertársaddal, aztán
térj vissza és ajánld fel ajándékodat” (Mt 5,23-24).213 A neheztelések feloldásának legelemibb
megoldása, hogy megbeszéljük gondunkat azzal, aki miatt ez az érzés bennünk van. Sajnos,
erre nincs mindig lehetıségünk. Ilyenkor (is) fontos, hogy imádkozzunk azért, aki a fájdalmat
okozta. De Mello azt ajánlja, hogy mondjuk ki magunkban haragunkat az Úr elıtt. Tehát nem
kell magunkba fojtani érzéseinket, hanem rendezni kell azokat. A megbocsátás kegyelmének
elnyeréséért imádkozni kell: ez segít, hogy azokon is szívesen segítsünk, akik ellenszenvesek,
akiket „nem tudunk” szeretni”. Ez lassan oldódó jégpáncél, hiszen esetleg a másik fél még
„gyanúsnak” találja magatartásunkat, s „rátesz egy lapáttal”. Isten segítségünkre jön, ha
imádkozunk és segítıkészséggel mozdulunk a másik felé. A méltatlanságokat úgy is felfog-
hatjuk, mint amelyeket „Isten tervezett és ellenırzött valamilyen rejtélyes okból” – részesei
lehetünk Krisztus passiójának.214
Minden esetre az imádságba lépéskor egyrészt azzá kell válnunk, akik vagyunk: bő-
nösnek tudjuk magunkat, akik Isten irgalmára szorulunk. Mondjuk ki azt a magunkat, akik
211
DE MELLO (2004), 62.
212
DE MELLO (2004), 70.
213
Haragból, sértıdöttségbıl nem szentelhetjük életünket Istennek: meggyőlöltem a világot, az embereket, s
elmegyek szerzetesnek! A megbántott, sebzett önérzet csak a megbocsátással gyógyul meg. Ha ez nem követke-
zik be, az ember az önmagával, emlékeivel való küzdelemmel van elfoglalva, s nem szabad Isten számára. Érde-
kes filmbeli feldolgozása ennek a lelkületnek „Az éjszakai nap” (Paolo és Vittorio Taviani filmje; Lev Tolsztoj:
Szergej atya c. regénye alapján.)
214
DE MELLO (2004), 76-78.
145
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
vagyunk: fájdalmunkat, a bennünk fortyogó mérget, haragot. Mi nem mehetünk vissza a
múltba, hogy a megtörténteket megsemmisítsük. Isten irgalmáért kell könyörögni a magunk
és embertársaink számára, hogy oltsa el ezeket a veszedelmes tüzeket bennünk. Fájdalmaink-
ban, megcsúfolt emberségünkben tekintsünk a Megfeszítettre: magára vette minden sötétsé-
günket, elhagyatottságunkat, s ezt kimondta az Atyának. „Én Istenem! Miért hagytál el en-
gem?!” (Mk 15,34) A rettenetes kiáltás (a 22. zsoltár kezdı szavai) elıbb mintegy vád, perle-
kedés hangzik, majd a mélységes bizalom, imádás vallomásává alakul: „Mégis te vagy a
Szent” (Zsolt 22,4). Jézus nem ezeket a szavakat mondja ki, hanem egyetlen szóba sőríti val-
lomását: „Beteljesedett!”.
Az ima nem csupán válasz arra, ami bennünket körülvesz, hanem a Lélek imádkozik
bennünk (vö. Róm 8,14-27). A keresztény ima sajátossága, leglényegesebb vonása éppen ez:
a Lélek imádkozik bennünk. János evangéliumának 4. fejezetében ír arról, hogy az Urat „lé-
lekben és igazságban” kell imádni. A jánosi nyelvezetben az „igazság” jelentése ez: Isten, aki
kinyilvánítja magát Krisztusban. Sokat tanulhatunk más vallások imádságaiból, azonban a
keresztény imádság lényege: maga Isten vezeti, az ı ajándéka az embernek. Ezért zárulnak
imádságaink mindig ezzel a formulával: „a mi Urunk Jézus Krisztus által, a Szentlélekkel
egységben”.215 A Lélek imádkozik bennünk, éppen azért az Istennel való párbbeszéd egészen
más, mint amit az emberekkel folytatunk. Ez Isten misztériuma, amely egészen sajátos módon
jelenik meg az imádságban: „másvalaki és mégsem más”. A nagyon közeli, és végtelen. „Job-
ban énem, mint énmagam, ott van minden párbeszéd mélyén, amelyet önmagammal, a dol-
gokkal vagy más emberekkel folytatok. Ahogyan Claudel tolmácsolja Szent Ágoston gondo-
latát (interior intimo meo): Isten énbennem jobban én, mint én magam.”216 Ahogyan a költı
és misztikus Angelus Silesius írja egyik epigrammájában:
Az Úrhoz ne kiálts! A kútfı benned él:

217
Ha el nem temeted, örökkön foly, ne félj.
A Szentlélek, akinek jelenlétét Jézus megígérte, nem valami megfoghatatlan és elmé-

leti tanrendszer „sugallására” vonatkozott. Ez a Szél szítja a csipkebokor tüzét, ez szárítja fel
a tengert a nép elıtt. F. Varillon megfogalmazásában: „Ugyanaz a Szentlélek vezeti az embe-
reket ki a pusztába és győjti össze ıket testvéri közösségbe. A Bibliában elejétıl végéig állan-
dóan felhangzik (ha szabad ezt a kifejezést használni), akár egy zenei téma a hangszerek
együttesében) a puszta gondolata. A puszta: magány, csend, összeszedettség, áhítat, ugyanak-
kor belsı meztelenség, szárazság, szénné égés, Istenre való éhség és szomjúság. Ami pedig a
testvéri közösséget illeti, csak Pünkösdre kell gondolnunk és megértjük, hogy a Szentlélek –
Bábellel ellentétben – egybegyőjti az embereket. A bábeli torony a nyelvek zőrzavarában
szétszórta népeket, Pünkösd összefogja ıket a nyelvek megértésében.”218 Az Egyháznak is
meg kell hallani, amit a Lélek akar neki mondani (v. ö. Jel 2,7). Abban a „pusztaságban”,
amelyben Isten népe mindenkor vándorol, az Úr szava fakaszt éltetı vizet: „Ezt mondta az Úr
Mózesnek: Győjtsd egy be a népet, hogy vizet adjak nekik!” (Szám 21,16)
Ez a jelenlét azonban nem valami embert fürkészı tekintet! Nagyon veszélyes (és tel-
jesen helytelen) Istenrıl úgy beszélni, mint aki „kívülrıl” les bennünket: Isten szeme mindent
lát! Ebbe bele is lehet ırülni, sıt öngyilkosságba hajthat egy gyenge idegzető embert. „Kurká-
215
Martini bíboros P. Mollat egzegétára hivatkozik az imádság keresztény jelentésének megfogalmazásában.
Martini (1981), 18.
216
Varillon (1990), 174.
217
218
VARILLON (1990), 160.
146
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
szó isten”: folyton lesekszik, hogy mit mővelsz? Micsoda méltatlan, ostoba félremagyarázása
a Szeretet Jelenlétnek. Lelkivezetés és katekézis számára nagyon fontosnak tartjuk F. Varillon
fejtegetését:
Isten nem harmadik személy, szinte azt merném mondani: konkurens harmadik személy,
aminek egyébként egyes ateisták tekintik, akik éppen ebben a harmadik személy mivoltában utasítják
vissza.219 Dosztojevszkij Ördöngısök c. nagy regényének egyik hıse azért lesz öngyilkos, mert nem
bírja elviselni Isten tekintetét, amely állandóan „erıszakot követ el rajta”. Ezért veszélyes „Isten sze-
mérıl” beszélni, az İ szeme nem néz, még kevésbé figyel bennünket (ahogy Victor Hugo írja: „a
szem ott van a sírban és nézte Káint”)!
Óvatosnak kell lennünk bizonyos kifejezésekkel kapcsolatban, amelyeket a gyerekeknek
szoktak mondani: „szüleid nem látnak, de van valaki, aki mindig lát: Isten!” – Borzalom! Az ilyesmi
öngyilkosságba hajszolhatja az embert! Jean-Paul Sartre A szavak c. kis önéletrajzi írásában elmond-
ja, hogy egyszer ı is majdnem öngyilkos lett, mert – igen puritán - gyermekkorában, Schweitzerék
környezetében, Elzászban, gyufával játszott és kiégetett egy szınyeget. Megpróbálta eltussolni a kárt,
de aztán azt mondta magában: mama nem veszi észre, de Isten lát! Elszaladt, bezárkózott a fürdıszo-
bába, s azt hitte, megırül a gondolattól: lelkiismeretét megerıszakolja, állandóan megerıszakolja Is-
ten szeme. Ekkor kezdte elveszíteni a hitét.
Isten nem néz bennünket. Csak nem képzeli bárki is, hogy mi valami látványosság vagyunk
Isten számára? Az efféle elképzeléseket feltétlenül el kell oszlatni, mert borzalmas következmények-
kel járnak. Az ember látványosság lenne Isten számára? Ugyan már! Semmi kedvem, hogy az embe-
rek úgy nézzenek rám, mint valami látványosságra, és nem akarok az lenni sem, még akkor sem, ha az
illetıt Istennek hívják. Emberi méltóságom nevében visszautasítom az ilyesmit. Hál’ Istennek, az az
Isten, akit Jézus Krisztus tárt fel elıttünk, nem olyan Isten, aki néz, hanem olyan Isten, aki átölel min-
220
ket. Ez pedig egészen más.
Felfedezni Isten szeretetét: ez az imádság alapja. Ebben a szeretetben nyílhat meg va-
laki Elıtte teljes bizalommal és biztonságban. Nem a fenyegetettség érzése hajt. A szeretet
vágya késztet arra, hogy bizalmasan elmeséljem neki életemet: mit álmodtam, érezek, gondo-
lok. Így alakul ki az a barátság, amelyben nincs helye a rejtızködésnek, titkolózásnak. Egyet-
len titkom marad: İ. De Isten szintén „átlátszóvá” válik ebben a beszélgetésben: kimondja
magát Fiában. Sebzett lesz velem, sebesülttel, Sötétség lesz sötétségemmel, ı lesz a Megfá-
radt lesz kimerültségemmel. Sıt Bőnömmé lett bőnömben. De tovább megy: Halálom lett, de
Feltámadásom is. Beszélgetünk: A Szó lesz szavam. Az Élet lesz életem. „Mert élek, és ti is
élni fogtok” (Jn 14,19). Ez a barátság Vele a legmélyebb valóságunkat járja át: „Élek, de már
nem én élek, hanem Krisztus él énbennem” (Gal 2,20).
Ez az imádság, amit el kell sajátítanunk. A kérdés továbbra is ez: hogyan fedezhetjük
fel magunkban a Lélek irányítását, hogyan segít minket imádkozni. Három alapmagatartás
elsajátítása segít elıbbre lépni:
- az imádság sajátossága, körülményei,
- belépés az imádságba,
- az imádság ritmusa.
A következıkben ezeket a „nagyon emberi és nagyon személyes” vonásokkal próbál-
junk számot vetni. Már itt megjegyezzük: igen gyakran – teljesen jó szándékkal – átveszünk
219
Varillon itt Gabriel Marcel megjegyzésére utal, amely szerint Isten olyan Te, aki sohase válhat İ-vé. „Ha
harmadik személyben beszélünk Istenrıl, már nem Róla van szó, hanem egy tárgyról, egy dologról. Lehet be-
szélni egy tárgyról, egy dologról, de Isten semmiképpen sem tárgy, Isten alany. Nem lehet egy ige tárgya, külön-
ben csak isten-karikatúra. Másrészt Isten mindig jelenvaló; távollevı személyekrıl beszélünk harmadik sze-
mélyben, amikor jelen van, nem azt mondjuk: ı, hanem azt, hogy te. Hozzá szólunk.” VARILLON (1990), 173.
220
VARILLON (1990), 174-175.
147
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
másoktól külsı magatartásokat, „módszereket”, amelyek sehogy sem akarnak „mőködni” a mi
esetünkben.221
A keresztény imádság a Szentlélekben történik és Krisztus által fordul az Atyához.
„Imádságunk a személyes Istenre, az Isten-ember Jézusra összpontosít. Ezért mondjuk ’Uram,
Jézus Krisztus, Isten Fia’. Az isteni és emberi természet találkozik Krisztusban, vagyis az
egész Isten-igében és az egész emberben, ’benne lakik testi formában az istenség egész teljes-
sége’ (Kol2,9).”222
Az imádságnak még egy sajátos szerepére, mondhatnánk „hivatására” kell felhívni a
figyelmet: a közösség. Akár az úgynevezett magánimáról, akár a közösségben végzett imád-
ságról van szó, mindig megmarad annak közösséget építı, abban résztvevı szerepe, követ-
kezménye. Az imádság nem „elszakadás” a földtıl, hanem szorosabb kapcsolat Istennel és
embertársainkkal. Aranyszájú Szent János nagyon kemény szavakkal figyelmezet arra, hogy –
különösen a közösségben mondott imádságban – éljen bennünk testvéreinkért való súlyos
felelısség. Fıként azokra legyen gondunk, akiket a gonosz, „ragadozó farkasként elszakít a
nyájból és fogságban tart”:
Nem akarsz együtt érezni testvéred fájdalmával? Akkor legalább magadért rettegj, és ébredj
föl! Ha szomszédod háza lángba borul, nem szaladnál-e, mondd csak, ha még legádázabb ellenséged
volna is a szomszéd, eloltani a tőzvészt attól való félelmedben, hogy a tőz továbbterjed, és a te udva-
rod kapuját is eléri? Ugyanígy gondolkodj az ördöngösökrıl is. Hiszen a démoni megszállottság mág-
lya és kegyetlen tőzvész. Vigyázz hát, nehogy lelked váratlanul démon útjába akadjon. Ha meglátod,
hogy ott van, nagy sietve menekülj az Uralkodóhoz, hogy a démon lelked hevét és éberségét látva
meggyızıdjék róla, hogy elméd megközelíthetetlen az ı számára. Ha viszont látja, hogy ásítozol és
lustálkodsz, akkor, mint valami nagyobb lakásba, gyorsan beléd költözik. De ha összeszedettnek és
ébernek talál, olyannak, aki egyenesen a mennyekhez csatlakozik, akkor még a szemedbe nézni sem
merészel majd.223
Mindenkinek megvan a maga sajátos életritmusa, életérzése, amely egy adott pillanat-
ban meghatározza belsı irányultságunkat éppúgy, mint a külvilággal való viszonyunkat.224 Az
elızı pontban említett hármas alapadottságunkat sorra véve, az imádság lélektani megközelí-
tésével sokat segíthetünk a magunk és mások lelki fejlıdésében.
1.2. Imádság sajátossága, körülményei

Ahányan vagyunk, annyiféle képen imádkozunk. Más és más helyzetekben a mi imád-
ságunknak is változó a megnyilvánulása. Imádságunk sajátossága, megjelenése nehezen leír-
ható. Ha megfigyeljük a „misztikusok” leírásait, szinte zavaró egy-két kifejezésük: érzelmes
áradozásnak, szentimentalizmusnak tőnnek. Nem véletlen, hogy mindegyikük a végsıkig til-
takozott, amikor lelkiatyjuk arra szólította fel ıket, hogy írják le élményeiket. Nem lehet leír-
ni, csak megélni az Isten-találkozást. Már az evangéliumok is errıl árulkodnak: a Feltámadot-
tal való találkozás leírása gyakran többet eltakar a lényegbıl, mint amit megmutat. A legtöbb,
amit mondhatnak: „együtt ettünk-ittunk vele”, vagyis élı és teljes közösség, a mindennapjai-
221
Valamikor a lelkiatyák nyomatékosan ajánlották a térdelve elmélkedést. Mint kezdı papnövendékek, mind-
annyian igyekeztünk térden állva elmélkedni. Mivel elıtte soha nem csináltunk ilyesmit, kegyetlenül megfájdult
a térdünk, s már csak arra gondoltunk, hogy mikor telik le az elmélkedés félórája. Ennek ellentéte: süppedı pár-
nás térdeplı! Ha térdel valaki, akkor az a bőnbánat, alázat jele legyen, s nem kell bársony párna.
222
A Jézus-imával kapcsolatos Vlachos archimandrita fenti megjegyzése, de „İáltala (Krisztus által), İvele, és
İbenne” valósul meg minden tisztelet és dicsıítés az Atyának. VLACHOS (2005), 55.
223
Az „ördöngısség, démoni megszállottság” a bőnös állapotot jelöli Aranyszájú Szent János beszédjében. A
gonosz, mint valami „bolyongó fenavad”, az ırizetlenül hagyott házba (a l vigyázatlan ember lelkébe) somfordál
(v. ö. Lk 11,24-26). ARANYSZÁJÚ Szent János: A Felfoghatatlanról és az Egyszülött dicsıségérıl. Kilenc prédi-
káció az ariánusok ellen. Odigrita-Osiris Kiadó, Budapest, 2002, 11-12.
224
ROTH, Paul: Istennel mindig beszélhetünk. OMC, Bécs, 1978.
148
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
kat osztották meg Vele. Minél mélyebb, személyesebb egy élmény, annál kevésbé alkalmasak
annak leírására a szavaink. Az Istennel való bensıséges, szerelmi intimitás kifejezésére az
Énekek éneke könyv kifejezéseit használják a misztikusok.
A középkor nagy misztikusa, Bringeni Hildegárd (1098-1779) egyik levelében arról ír, hogy
az isten-tapasztalás felülmúlja a fizikai tapasztalást és így annak elmondása is igen nehéz. „Isten ott
hat, ahol neki tetszik, saját nevének dicsıségére, nem pedig a földi ember dicsıségére. Ám mindig
remegı félelem tölt el, mert nem ismerem fel magamban a biztos tudást. Mégis Isten felé nyújtom ke-
zemet, hogy tartson engem, tollpihét, melyet az erık súlyának híján a szél elfújhat. Nem tudom töké-
letesen, mit látok, míg a test és a láthatatlan lélek szolgálatában állok; mert az ember mindkettıt csak
hiányosan bírja.”225
Mások tapasztalatai (lelki írók) sokat segíthetnek a magunk imádság módjának megta-
lálásában, de az egyéni kibontakozást magunknak kell felfedezni. Ehhez néhány szempontot
ajánlunk Az imádságunk minden esetben:
- egy sajátos testhelyzet (állapot),
- a szív (bensınk) kinyilvánulása,
- az Írás egy lapja, amely segít önmagamra reflektálni.
a) az imádság: egy sajátos testhelyzet

Az imádság egyéni gyakorlatához valóban szerencsés, ha olyan helyre vonulunk, ahol
egyedül vagyunk az Úrral. Ahhoz, hogy teljesen szabadon fejezhessük ki magunkat, s ne von-
juk magunkra mások figyelmét (esetleg megütközését), ajánlatos elvonulni.226
A gyakorlat nagyon egyszerő: annak, amit most érzek, vagy éppen ki akarok fejezni,
milyen testhelyzet felelne meg igazán? Ha hálát, örömet érzek, akkor nem a térdelés, hanem a
talponállás, a kitárt karok felelnek meg igazán. Az arcra borulás: a legteljesebb meghódolás
jele. A könyörgı, elırenyújtott kéz a kérés kifejezése. A fontos, hogy minden testi megnyil-
vánulásunk spontán kifejezése legyen bensınknek. Egész valónk fejezze ki Isten elıtt valósá-
gunkat, kívánságunkat, gyötrelmeinket és örömünket.
A testtartásunk és az imádság kölcsönösen hat egymásra: az imádságot kövesse egész
emberi valóságunk, megjelenésünk. Aranyszájú Szent János figyelmeztet:
Semmi sem képes annyira megvédeni bennünket a gonosz támadásaitól, mint a buzgó imád-
ság és könyörgés. Hiszen még azt sem véletlenül vagy ok nélkül rendelték el az atyák, hogy a
diákónus így szólítson fel mindenkit: „egyenesedjünk fel! Álljunk illendıen!” – hanem azért, hogy
felemeljük földhözragadt gondolatainkat, és lerázva az anyagi dolgokkal való foglalkozásból szárma-
227
zó tompultságunkat, lelkünk egyenesen álljon meg Isten színe elıtt.
Az imádság elsı pillanata Isten jelenlétébe való helyezkedésünk. Igazán az volna a he-
lyesebb, ha ebben a jelenlétben élnénk, s az imádság kiemelt pillanata lenne a Vele való szün-
telen kapcsolatnak. Az iszlám imádságfelfogás is ezt húzza alá:
A mohamedán ima legfıbb kelléke, hogy a hívı lelke egész meggyızıdésével vallja imádko-
zási szándékát. Nem üres forma, amelyet gépiesen ismétel. Mikor testét megtisztította a hozzátapadt
szennytıl, és feláll Allah színe elıtt, akkor tudnia kell, hogy mit cselekszik. Ekkor a külsı világ meg-
szőnik számára. Se az élet örömei, szépségei, sem a halál félelme nem zavarhatják ájtatosságában. Az
egész világ óriási templommá alakul át, amelyben a hatalmas, örökkön élı Allah trónol, és a törpe,
225
Bingeni Hildegárd élete, ahogyan Gottfried és Theoderich szerzetes a XII. században lejegyezte. Ursus Libris,
Budapest, 2004, 55.
226
Az imádságot kísérı spontán megnyilvánulásokat (ujjongás, tánc, kitárt kezek, kacagás vagy éppen jajgatás)
nem szerencsés mások elıtt gyakorolni. Az emberek kínosan érzik magukat, ha ık maguk nem vesznek részt az
imádságban. Érthetetlen magamutogatásnak tőnik éppúgy, mint a nyelveken való imádság önfeledt kinyilvánulá-
sa.
227
ARANYSZÁJÚ (2002), 112.
149
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
bőnös ember leborul a Teremtı elıtt, hogy szolgálja, imádja, könyörögjön hozzá, és végtelen kegyel-
mébıl erıt nyerve, megnyugodjék és megbékéljen sorsával. Aki bőnös szándékában megjavul, annak
megbocsát ar-Rahmán ar-Rahim, a Megkönyörülı, a Jóságos, a kegyes, akitıl minden, akiért minden
228
van ezen és az eljövendı túlvilágon.
b) az imádság: a szív kiáltása

Ahogyan testi megjelenésünk, állapotunk szabadon fejezi ki belsı állapotunkat, úgy
szavainknak is ezzel összhangban kell lenni. Kérdezzem meg magamtól: itt és most, mi lenne
az az egy-két szó, amellyel leginkább kifejezhetném állapotomat? „Irgalmazz!” „Uram, nem
bírom tovább!” „Te tudod!” „Ha akarod, meggyógyul szolgád.” Stb. Jézus a kereszten hagyta
feltörni magából a fájdalmat, elhagyatottságot: nem tévesztette meg övéit azzal, hogy letagad-
ja, mennyire szenved. Hagyjuk, hogy szívünk mélyébıl törjön fel a hála, a köszönet, vagy
éppen a segélykiáltás. De lehet az a mélységes csend is. Fontos: ne érzelmeket akarjunk kicsi-
holni magunkból, hanem fejezzük ki valós érzésünket.229 Ez a kiáltás kifejezi – testtartásunk-
kal, helyzetünkkel azt, akik vagyunk. Jézus példabeszédében szereplı vámos: megáll hátul, a
szemét sem meri felemelni, hanem mélyen lehajtott fejjel, mellét verve csak ezt ismételgeti:
„Uram, irgalmazz nekem, bőnösnek!” Megigazultan ment haza.
c) az imádság: az Írás egy lapja, amelyben magamra tekinthetek
A jelen helyzetem, állapotom az Írás melyik lapjának felel meg? Melyik evangéliumi
jelenetben ismerem fel a magam helyzetét? Talán Péterrel a tavon, amikor kezd alámerülni?
Tanácstalan apostolok között: „Uram, kihez mennénk?” Jézus haláltusájában a zsoltárt imád-
kozza: „Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?” Érdemes tovább imádkoznunk mindany-
nyiszor, amikor végsı összeomlás állapotába jutunk, mert ott a válasz is: „De hiszen Te min-
denkor megszabadítasz engem.” Így, jelen idıben! Isten szabadítása itt van, amikor gyötrıdı
hőségemben csak a fájdalom van, a kilátástalan sötétség. Jézus ezzel a sötétséggel lett egy:
„bőnné lett”. Felfogtuk-e valaha ezt a szörnyő kijelentését az Írásnak? Mindaz, ami sötétség
és fájdalom, az Övé. A bőnöm, a halálom is.
A vigasztalás nem üres szó lesz. Az imádság ıszinteségében kaphat az ember választ
Istentıl. Ebben a párbeszédben egész valónkkal kell részt venni.
1.3. Belépés az imádságba

Teljes valóságunkkal állunk Isten elé. Tehát nem csupán a „lelkünk” imádkozik. Ép-
pen ezért nagyon fontos, hogy amit „lelkünk” ki akar fejezni, vagy szavunkkal ki szeretnénk
mondani, ott legyen egész emberi valónk. A többször idézett Vlachos archimandrita mondja,
hogy az istentıl teremtett lélek „egyszerő és többszörös is: „három képességgel, erıvel ren-
delkezik: érzelmivel, értelmivel és akaratival. Mindhármat egyesíteni kell és Isten felé fordí-
tani”.230
Tanulságos megfigyelni más vallásoknál az imádságba lépés „követelményeit”. A tisztasági

szertartások (mosakodás, öltözködés, testtartás és idı megválasztása) a felületes szemlélırészére feles-
leges külsıségek. Máskor ilyen megjegyzéseket olvasunk akár a zsidó, akár a muszlim elıírásokról,
hogy ezek pusztán egészségügyi szabályok voltak. A teremtett természethez és a Teremtıjéhez közel
álló ember nem választotta külön a testi és lelki világot, hanem annak minden mozzanatát együtt élte
228
GERMANUS Gyula: Allah Akbar! Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1984, 30.
229
Bőneink megsiratása nem „rendelésre” történik. A könnyek adománya Istentıl van, s igen gyakran nem akkor
kapjuk, amikor „olyan jó lenne egyet sírni”, hanem váratlanul tárul elénk szegénységünk és Isten végtelen szere-
tete. A könnyeknek csak akkor van megtisztító hatása, ha nyomorúságom felismerésébıl eljutok Isten mindent
felülmúló szeretetének felismerésére.
230
VLACHOS (2005), 63.
150
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
át. Isten (Jahve, Allah) elé nem lehet készületlenül (mosdatlanul, rendezetlen külsıvel állni. A rende-
zett „külsı” kihat belsı világunkra, kifejezi, hogy tudatában vagyunk a Jelenlétnek.231
Tudatosan használjuk a „belépés” kifejezését. Mint az ısi székesegyházaknak, temp-

lomoknak, mint az istentisztelet kiemelt helyeinek, úgy az imádságnak is van elıtere. Ez az
elıtér, ahol az ember egy kicsit összeszedi magát, elcsendesedik.
Itt egy pillanatra meg kell állnunk. A csendtıl ma rettenetesen félünk, ezért a fülünkbe
dugva cincogni, sıt bömbölni kell valaminek: nehogy halljuk magunkat és másokat. Ez nem a
zene olthatatlan szomja, hanem a magunktól való hisztérikus menekülés. Túl azon, hogy fizi-
kai süketséget okoz, még nagyobb baj, hogy nem engedi a belsı hallás mőködését.
Nem tudom elfogadni, hogy szentségimádás alatt valami szép zenének kell szólni. Az Is-
ten van jelen! Csak akkor elviselhetı a jelenléte, ha valami ellágyítja a szívünket? Értsük meg vég-
re: minden érzékünknek İt kell hallgatni és nem valami nyugtató gyönyörőségre támaszkodni.
Ne csapjuk be magunkat, hiszen az ilyen machinációkkal élményt és nem az Urat keres-
sük. A csend kihívás, ahol szegényen, eszköztelenül állunk az Úr elıtt: Ha akarsz, megtisztíthatsz
engem.” A fiatalokat is segítsük, hogy megszeressék a csendet. A meditációs zenék megnyugtatják
az idegeket, elzsongítanak, azzal az érzéssel töltenek el, hogy „nyugi, minden rendben van!”. A
csend, az imádság Isten-találkozás alkalma, ahol nincs semmi másra szükség, csak rám. Az Úr ott
van.232
A belépés tehát nem más, mint saját állapotomba kerülök: amint az elıbb láttuk: kife-
jezem magam testtartásommal, állapotom tudatosításával. Kifejezem a szív kiáltásával, hogy
miért vagyok itt: „Uram, hogy lássak” (v. ö. Mk 10,51; Lk 18,41).
Szegényen: a csend a szegénység jele. Nem élményeket viszek és várok. „A Mindent
akarom.” Soha ne fogjunk úgy imádsághoz, hogy elızı lelki (sodró, vigasztaló) élményeink
ismétlését, folytatását várjuk. „Nyisd meg, Uram, ajkaimat” – imádkozzuk a zsolozsma ele-
jén. Az imaórák pedig szintén a szegény ember segélykiáltásával kezdıdnek: „Istenem, jöjj
segítségemre!” Ezek nagyon jelentıs pillanatok, mert meghatározzák helyzetünket. Kifejez-
hetjük minden érzésünket: nem tudok mit mondani! Félre kell tennünk minden elvárásunkat,
„gazdagságunkat”: bevált módszereinket, amelyekkel „sikerült jól imádkozni”. Isten Igéje
segít elindulni: a Zsoltárok egy mondata, vagy Jézusnak egy szava, az Evangélium egy kije-
lentése. Ez a csend, a várakozás, amelyben megnyugszik a szív. A viharban, égszakadás-
földindulás lármájában nincs az Úr, hanem a lágy szellı suhogásában érinti meg a végsıkig
kimerült, kiábrándult Illés próféta lelkét.
1.4. Az imádság ritmusa
231
A Korán tanítása:
:'()*+ -‫)ل ا‬.
1
ِ 2َ4*ْ 6َ (ْ ‫ْ ِإ(َ' ا‬86ُ :َ;
ُ ْ‫ْ َوَأر‬86ُ >
ِ ‫ ُ@ؤُو‬Aِ ْ‫ا‬BُCD
َ Eْ ‫ وَا‬F
ِ Gِ ‫@َا‬Hَ (ْ ‫ْ ِإ(َ' ا‬86ُ Iَ Jِ Iْ ‫ْ َوَأ‬86ُ ‫ َه‬Bُ;‫اْ ُو‬Bُ:D
ِLْ )G ‫ ِة‬NOP(‫ْ ِإ(َ' ا‬8Qُ Hْ .ُ ‫اْ ِإذَا‬BُSEَ ‫ ءا‬1
َ IِU(O‫َ) ا‬VIW‫َ) َأ‬I
„O you who belive, if you stand up for prayer, wash your face and arms út to /and including/ the elbows and wet
wipw (part of) your head and wash your feet up to /and including/ the ankles. (A-Ma’idah). The Basics of the
Muslim’s Prayer. Preparations Befor Praying : Taharah (Purification), Wudu’ (Ablution).
http://www.sunna.info/prayer/TheBasicsoftheMuslimsPrayer.php
A zsidó imádságra vonatkozó elıírásokról rövid összefoglaló Raj Tamás Nem idegen közöttünk c. könyvébıl.
http://www.zsidó.hu/synagogue/zsinag.htm
232
Nem a zenével van baj, hanem a mi hozzáállásunkkal. Nem engedjük İt megszólalni: rákapcsolunk a zenére.
Csak olyat akarunk hallani, ami kellemes. Ne feledjük: az imádság nem emberi teljesítmény, hanem a Lélek
mőve bennünk!
151
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Mint az életnek, magának az imádságnak is van egy természetes ritmusa.233 Ennek a
ritmusnak a megtalálása segít abban, hogy órákat tölthetünk el – különösebb fáradtság nélkül
– imádságban. Mint a gyaloglásnak is van egy jó ritmusa: egész testemmel összhangban moz-
gok. A keleti egyház hagyományában éppúgy, mint az ısi vallásokban ismerıs ennek a belsı
ritmusnak a gyakorlata. Ahogyan az ember észrevétlenül be- és kilélegzik, ennek ritmusában
mondjuk imádságunkat. A „Jézus-ima” gyakorlata éppen ezt jelenti: nem a szavakra (szöveg-
re) gondolok, hanem magáévá tesz, életem ritmusává lesz annak tartalma.
Ugyanez mondható el a Rózsafüzérre. 234 Nem könnyő az „olvasó” imádság: lassan
nıhet fel hozzá az ember. Nem lehet „letudni”: elcsendesedés, megnyugvás kell hozzá, s las-
san megtaláljuk általa éppen a magunk sajátos életritmusát. Nem a szavakra figyelünk, hanem
egy-egy kijelentésre: pl. „Üdvözlégy, Mária, ... imádkozz érettünk!” Vagy csak egy-két szóra:
„imádkozz most érettünk!” Hagyni, hogy egy szeretı, bizalmas szólítás legyen az egész.
Mindez abban a ritmusban, ahogyan lélegzünk. Sokan imádkozzák a rózsafőzért útközben,
munkába jövet-menet. Gépkocsivezetés közben nem éppen szerencsés, mert jobb, ha figyel-
münk teljesen a vezetésre irányul...
Ugyancsak sok erıt meríthetünk egy-egy zsoltár elimádkozásából. A zsolozsma teljes
imádsága – valljuk meg ıszintén – nem mindig történik teljes figyelemmel: „letudjuk”. Ér-
demes közben megállni egy-egy mondatnál (ha nem közösségben végezzük), s ott idızni egy
kevéssé. Vagy mondhatjuk tovább, de gondolatban megmaradunk egy gondolatnál: „lelkem
vágyik szabadító Istenemre”, „kezedbe ajánlom lelkemet” stb. Ne siessünk! Nem a szeretet
jele, ha ledaráljuk a zsolozsma „elrendelt részét”, hanem inkább a szervilizmus és bizalmat-
lanság jele. Jusson eszünkbe a tékozló fiú apja: nem hagyja, hogy fia elhadarja a jól betanult
mondókáját, hanem elébe sietve, megöleli, megcsókolja: szereti ıt! Az imádság lényege: Isten
vegye át a szót!235
Az imádságban Isten szólít meg és képessé tesz bennünket mások meghallgatására. Ha
félelem, „eleget tenni” magatartás uralja imádságunkat, akkor ez a félelem, a „másik letudása”
(lerázása) uralja az emberek iránti magatartásunkat is. Az imádságban Istennek adjuk életün-
ket, de ez az „átadás” nem valami elvont fogalom, hanem nagyon gyakorlati: az İ irgalmá-
nak, segítı szeretetének a megnyilvánulásaivá lenni a világban. Az imádságra nevelésnek
mindig a mások iránti teljes készségre nevelést jelenti, a feltétel nélküli szolgálatot: „amit a
legkisebbeknek tesztek, azt nekem teszitek”.
A lelki egészség és a lelki élet, az életszentség, az imádság egyetlen valóságot jelent a
keresztény életében. Az imádság szabadítja fel legmélyebb készségeinket, oldja fel béklyóin-
kat arra, hogy felszabadultan, tettetés nélkül nyíljunk meg mások felé. A lelki betegségek
gyökere a túlburjánzó félelem, amelyben az ember csak magát akarja. Az imádság nem azt
233
Anthony De Mello a „Kapcsolat” (Contact with God) címő könyvében ír az „ima ritmusa” meglehetısen
ártalmas teóriájáról (232-237). Amit De Mello elmarasztal, az nem más, mint hogy ne napi- vagy órarend szerint
imádkozzunk, hanem saját belsı indításunk hatására. Így igencsak fennáll annak veszélye, hogy ezernyi mást
fontosabbnak tartunk és szívesebben teszünk, mint az imádságot. Lassan kiüresedik a szív. Természetesen ez egy
veszély, amire figyelni kell. Itt nem errıl a „ritmusról” van szó!
234
Nagy kárt tettek azok, akik a Rózsafőzért, mint valami „imamalmot” elvetették, mondván, hogy nincs értelme
a szavak vég nélküli ismételgetésének. A nyugati világ betegsége, hogy a rációra úgy hivatkozik, mint az emberi
személyiség egyetlen alkotóelemére. Pedig az ember érzelem, emóció is. Ezen túl pedig éppen a Rózsafüzér az
egyik legalkalmasabb imamód a szívbeli elcsendesedésnek, megnyugvásnak: Isten Krisztusban kinyilvánuló
szabadításának titkaiban merülhet el az ember. Belsı dallammá alakul, összhangba kerül a Titok személyiségünk
legmélyebb titkaival.
235
Nem arról van szó, hogy- akiknek „kötelezı” a zsolozsmázás – ne végezzük el imádságainkat! A hogyanon
van a hangsúly. Éjfél elıtt félórával „jön ránk az imádság”, pontosabban a lelkiismeret furdalás: jaj, még nem
imádkoztam el a zsolozsmát! Itt nem az a megoldás, hogy bele-bele szunnyadva az értelmetlen hadarásba eleget
tegyünk egy parancsnak. Hogyan lehetséges, hogy napom utolsó programja az Istennel való beszélgetés? Itt
elsısorban az Isten-fogalmunk körül van némi hiányosság!
152
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
jelenti, hogy Isten akaratát magunk felé hajlítsuk, vagy valami bensıséges élményt csikarjunk
ki, amely elégedettséggel tölt el bennünket. Sokkal inkább azt jelenti, hogy készségessé te-
gyen felfogni mások szükségét (szegények, betegek, megvetettek: „ruhátlanok, éhezık, bör-
tönben lévık”), és bátran szenteljük magunkat szolgálatukra. A világot megosztó önzések
mindegyikében azonos, hogy mindegyik a maga igazát fújja: „elvadult részigazságok” – aho-
gyan Chesterton mondja az eretnekségekrıl. Az imádságra nevelés nem valami „jámbor” él-
mények elsajátíttatása, hanem az egyén és a körülötte való világ integrált felfogására nevelés.
Ez az integrálódás azonban csak úgy lehetséges, ha az ember az egység forrásával, Istennel a
legbensıbb közösségben él.236
1.5 Imádság és elkötelezettség

Az imádság nem lehet menekülés a” világ dolgaiból”. A társadalom kuszaságában ép-
pen az imádságnak az elkötelezett részvétel vállalásában van szerepe. Az imádság nem fordít
hátat a politikai és szociális törekvéseknek, hanem segít megérteni azok igazi jelentését, eb-
ben a világban ránk háruló feladatainkat. Az „istenivel” való foglalatosság nem az evilági
bajlódások helyett, hanem éppen értük van. A keresztény imádkozó a világban éli Istennek és
embertársainak elkötelezetten az életét. „Az imádság elkötelezettség nélkül semmivel sem ér
többet, mint az elkötelezettség imádság nélkül. Nem volna szabad, hogy az a nemzedék,
amely újra felfedezte az imádság fontosságát – aminek csak örülhetünk –, ugyanakkor elfe-
lejtkezzék az elkötelezettségrıl, a cselekvésrıl, az emberi feladatok támasztotta követelmé-
nyekrıl.”237
Az Istennek szentelt életben különösen a teljes lemondás vállalásában igen nagy kísér-
tés a „titkos kompenzálás” (occulta compensatio). Ez nem más, mint „menteni, ami menthe-
tı” magatartása. Amikor Istennek adjuk egészen, fenntartások nélkül magunkat, akkor Sze-
relmesünk – joggal – mindent akar. Isten komolyan veszi felajánlásunkat. Ilyenkor az ember
egy pillanatra megrémül: még ezt is akarja Isten? Isten semmit sem követel el tılünk, hanem
elfogad. A szeretet nem csupán adás, hanem elfogadás is. Isten részérıl is. Ebben a kölcsö-
nösségben a szeretet elharapózik bennünk, mint a tőz: mindent akar. Aztán „kijózanodunk”,
mint Péter apostol, amikor ráeszmélt, hogy a vízen kezd járni. Ebben a pillanatban nem Jézus
szavának erejével, hanem a maga emberi lehetıségeivel kezdett számolni, és merülni kezdett
(Mk 14,28). Ez a „magunk alá tekintés: keressük a biztonságunkat – s kezdjük menteni Isten
elıl dolgainkat. Csak az imádság és a belıle forrásozó testvéri szeretet segíthet abban, nehogy
visszalopkodjuk, amit már egyszer átadtunk. Melyek ezek a kompenzációs törekvések: kénye-
lem, kedvtelések, evés (egészen a vigasztaló iszogatás és zabálás szélsıségéig238), birtoklás és
hatalom. Ezért hangsúlyozza az egyház: a tisztaság (nıtlenség) nem öncélú, hanem másokért
való, Isten országának jele. Egy szentélető szerzetes példája jól érzékelteti ennek jelentését:
Galaction Ilie szerzetes a moldvai Sihǎstria monostorban élt, s csak egy feladatot bíztak rá: a
juhok ırzését; „ennek az áldott munkának köszönhetıen, amely oly magányos és békés, csordultig telt
a pásztor lelke alázattal és szoros lelki kapcsolatban maradt Istennel és a környezı természettel. Min-
denekfölött a Megváltó Jézus Krisztus Egyházát szerette, és különösen a Zsoltároskönyv magányos
olvasását. Galaction atya sohasem evett egyedül. Amije volt, szeretettel megosztotta a juhakolban
236
COMER, Ronald J.: A lélek betegségei. Pszichopatológia. Osiris, Budapest, 2005. CREPET, Paolo: Voi, noi.
Sull’indifferenza di giovani e adulti. Einaudi Editore, Torino, 2003.
F. VARILLON önmagáról. Válogatás a jezsuita írásaiból. 237 (Szabó Ferenc válogatása): Róma,1990, 158.
François Varillon (1905-1978) jezsuita szerzetes az 1930-as évektıl „lelki mestere” a francia katolikus ifjúsági
mozgalmaknak, papságnak és világi értelmiségieknek.
238
Egy csípıs anekdota szerint így kínálták étellel a „jó szándékú” hívek papjukat: Egyen tisztelendı úr, magá-
nak úgy sincs más öröme az életben!
153
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
dolgozó testvérekkel, az arra járókkal és még juhokkal, a madarakkal meg a kutyákkal is, mert szerette
mondogatni:
239
Nagy bőn, ha egy szerzetes titokban eszik.
Az ember könnyen vesz titokban elégtételt – Istenen. Az imádság elválaszthatatlan az

elkötelezettségtıl, mert testvéreink szolgálata tartja egyensúlyban a valódi belsı életet. Na-
gyon könnyen önzıvé válhatunk, s Istennel kapcsolatban is csak a magunk nyugalmát, jó ér-
zéseit keressük.
Visszatérve a hatalomban való kompenzációra, igen gyakran Istent is Hatalomként
fogjuk fel, keressük. Elbővöl a természetben, a teremtésben megnyilvánuló nagysága, böl-
csessége, vagy a teremtményekben felragyogó szépsége, harmóniája. A megalázott, megfeszí-
tett Tehetetlen Krisztus isten félelemmel tölt el. Szeretnénk, ha „megmutatná magát”, meg-
gyızné és legyızné a világot. Ez annyit jelent: igazolná a mi döntésünket. Ahogyan Zebedeus
fiúk anyja kérte Jézustól: „Intézd el, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felöl
üljön országodban”(Mt 20,21). Intézd el: hányszor képzeljük el ilyen módon Isten országát!
Isten majd elintézi azokat, akik nem engedelmeskednek neki (pontosabban nekünk), akik nem
tisztelik ıt (helyesebben minket), akik nem kivételeznek velünk stb. Ezzel szemben Jézus
világosan megmondja: „Az Emberfia sem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem hogy ı
szolgáljon másoknak, és odaadja az életét, váltságul sokakért” (Mt 20,28).
Isten mindenhatósága az ı alázata. Ha azt mondjuk, hogy Isten a szeretet, akkor ez azt
jelenti, hogy alázatos. Egyedül Isten alázatos, az ember csak annyiban lehet alázatos, ameny-
nyiben elismeri, hogy képtelen az alázatra. Isten alázata: „Ez a Kálvária Mindenhatósága,
amely kinyilatkoztatja a végtelen Lény Mindenhatóságának igazi természetét. A szeretet alá-
zata adja a kulcsot: kevés hatalom kell az önmutogatáshoz, sok a visszahúzódáshoz. Isten az
alázat (visszahúzódás) határtalan hatalma.”240
Elkötelezıdés az imádságban: megosztani embertársaink sorsát Jézus akarata szerint,
amikor így imádkozott értünk Atyjához: „Nem azt kérem, hogy vedd el ıket a világból, ha-
nem óvd meg ıket a gonosztól” (Jn 17,15). Isten szeretet nem érzelem. Az érzések igen köny-
nyen hamis biztonságot adnak. Egy bölcs sztarec tanítja:
Vajon honnan tudhatom, hogy az Úr szeret-e, vagy sem?
Ezek a jelei: ha elszántan küzdesz a bőn ellen, az Úr szeret téged. Ha szereted ellenségeidet,
az Úr még jobban szeret. Ha pedig életedet adod felebarátaidért, felettébb drága vagy az Úrnak, aki
241
Maga is életét adta értünk.
Az itt idézett Sziluán sztarec Kronstadti János242 szent élető és nagy hatású orosz szer-
zetesrıl szólva említ, hogy, hogy ez a szent ember a körülött tolongó tömegben is Istenben
239
BǍLAN, Ioanichie: A moldvai szerezetesek élete. Odigitria-Osiris Kiadó, Budapest, 2002, 46.
240
VARILLON (1990), 185-186.
241
Boldog Áthoszi Sziluán sztarec bölcsessége. Sziluán - Simeon orosz paraszti család gyermeke. Világi nevén:
Szemjon Ivanovics Antonov, a tambovi kormányzóság, lebegyinszki járás Sovszk nevő falujában született 1866-
ban. Katonai szolgálata letöltése után, 1892-ban vonult el az Áthosz hegyre, ahol negyvenhat éven át egyszerő
életet élt. A kolostor egyik malmában dolgozott, az egyik majorban. Egyszerő szerzetesként élte szemlélıdı
életét. Szewnt életének földi pályája 1938. szeptember 24-én zárult le. Tanítása, sok belsı közdelemben született
bölcsességét Szofronyij (Szaharov) apát győjtötte össze. SZOFRONYIJ (Szaharov): A Szent Hegy titka. Áthoszi
Sziluán (1866-1938) élete, tanítása és írásai. Akadémiai-Odigitria Kiadó, Budapest, 2006, 505.
242
Kronstadti Szent János vallja: „Az imádság élı víz, amellyel szomjúságát csillapítja a lélek. Az imádság lelki
lélegzés. Amikor imádkozunk, a Szent Lelket lélegezzük be, mert a Szent Lélekben imádkozunk (Jud 1,20). Így
minden egyházi imádkozás a Szent Lélek lélegzése, lelki levegı a világossággal együtt, lelki tőz, lelki táplálék és
lelki ruházat.” Kronstadti János a 19-20. század fordulójának leghíresebb orosz papja, aki „nem sztarec volt,
nem vértanú, nem is püspök, hanem egyszerő parochus, Felszentelése után az egyik legnehezebb parchiát
bíztákrá., a sokak szemében számőzetéssel felérı Kronstadt szigetén. Már fiatal lelkipásztorként tömegeket von-
154
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
maradt, nem lankadt a figyelme, lelki békéjét sem veszítette el. Mi volt a titka? „Az volt a
titka, és azért nem lankadt a figyelme, mert szerette az embereket, és szüntelenül imádkozott
értük az Úrhoz:
Uram, ajándékozd népednek a Te békédet!
Uram, ajándékozd Szentlelkedet a Te szolgáidnak,
Hogy szereteted felhevítse a szívüket, és elvezesse ıket a teljes igazságra s minden jóra.
Uram, azt szeretném, hogy békéd egész népedet betöltse,
mert mélységesen megszeretted ıket, és odaadtad Egyszülött Fiadat, hogy a világnak üdvösséget sze-
rezz.
Uram, ajándékozd nekik kegyelmedet, hogy megismerjenek Téged békében és szeretetben,
és megszeressenek, s együtt mondják a Tábor-hegyen lévı apostolokkal: „Uram, jó nekünk Veled
lenni.”
Így imádkozott szüntelenül a népért, és megırizte lelkének békéjét. Mi viszont elve-
szítjük, mert nincs bennünk szeretet az emberek iránt.”243
A szentek, lelki írók sorra figyelmeztetnek: ha önmagunk vigasztalására keressük Is-
tent, igen sok és keserves csalódásban lesz részünk. Ennek az „önvigasztaló” vallásosságnak
egyértelmő jellemzıje, hogy az ilyen „jámborok” nem szívlelik embertársaikat: teli vannak
kritikával, ezernyi kifogást találnak, hogy „lelkiéletet” éljenek, ahelyett, hogy a mellettük
szükséget szenvedın segítenének. Az Úr szavait tolmácsolja Sziénai Szent Katalin:
Tökéletlenek, akik a saját hasznukért szolgálnak Engem, és lanyhák a felebarát szeretetében.

Az elıbbiek a félelemtıl csüggednek el, hogy nem tudják elviselni a szenvedést, a második csoportba
tartozók pedig azért lassulnak le, mert felhagynak a felebarát javát szolgáló cselekedetekkel, s vissza-
húzódnak szeretetétıl, ha azt látják, hogy saját hasznuk elmarad, vagy nincs meg az a vigasztalásuk,
244
amit addig megtaláltak.
Az imádság és a felebaráti szeret gyakorlása elválaszthatatlan. Éppen a szeretetben va-

ló elkötelezettség segít a helyes önismeretre és egyben valós Isten-kapcsolatra. Az Isten szere-
tete iránti vágy a „az önismeret cellájából” indul ki – ahogyan Sziénai Szent Katalin mondja –
fölserken, „hogy jobban megismerje Isten benne lévı jóságát”.245 Költıi szavakkal fogalmaz-
za meg az istenszeretet és megismerés kapcsolatát Sziluán sztarec:
minél teljesebb a szeretet, annál teljesebb a megismerés,

minél forróbb a szeretet, annál lángolóbb az imádság,
246
minél tökéletesebb a szeretet, annál szentebb az élet.
1.6. Az imádkozás módjai
Az imádság „lényeges eleme ugyan a lelki életnek, de nem maga a teljes lelki élet” –
figyelmeztet F. Varillon. Majd így folytatja: „A lelki szó azt jelenti: együtt a Szentlélekkel. A
lelki élet egyszerően maga az élet, de Szentlélekkel együtt élt élet. Vannak, akik így panasz-
kodnak: annyi a gondom, annyi a munkám, nincs idım lelki életet élni! Pedig inkább azt kel-
lene mondaniuk: annyi a dolguk, hogy nem jut idejük az imádkozásra, és nem azt, hogy a
mindennapi tevékenységük nem fér össze a lelki élettel, idegen tıle”.247
Az imádságnak három alapvetı formáját különbözteti meg a lelki irodalom.
zott az Egyházba. A körülötte élık szentként tisztelték. Élete vége felé naponta több ezer levél érkezett hozzá
azzal a kéréssel, hogy imádkozzon betegekért, bajban lévıkért.” http://magyarortodoxia.org/page/5/6/5.aspx
243
SZOFRONYIJ (2006), 328-329.
244
SIENAI (2003), 151.
245
SIENAI (2003), 28.
246
247
VARILLON (1990), 159.
155
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Az elsı: az Eukarisztia, „mely a teljes, a tökéletes imádság, mert benne magának
Krisztusnak az imája terjed ki egészen miránk. És az Eukarisztiát körülvevı Zsolozsma olyan,
mint ragyogó gyémántkövet körülölelı gyöngykoszorú.”248
A második: a magánima, az Istennel való személyes, négyszemközti együttlét. Ez az
imádság mód lehet szóbeli, vagy egyszerően csendes hallgatás az İ jelenlétében:
Az, hogy az Úr milyen, szóval nem mondható,

249
Ezért imádja ıt jobban a hallgató.
Ezt az imádságot hívjuk a szívbeli imának is. A „szív” rejtekében (nem az érzelmeket,
hanem a tudatot jelenti a Bibliában) való imádság (v. ö. Mt 6,6) nem jelenti annak leértékelé-
sét. Igen nagy hiba, hogy manapság elhanyagolják még olyanok is, akik valamiféle megújulá-
si közösségben vesznek részt. A közösségi liturgiák, ima összejövetelek nem „pótolják” ezt a
személyes odahallgatást az Úrra.
A harmadik forma: az állandó imádság. Nem jelent valamiféle formális ima mondását,
hanem többé-kevésbé tudatosan Isten jelenlétében végezzük feladatainkat. „Az az ima a játszó
kisgyermekre emlékeztet, aki, anélkül, hogy odanézne, tudja: anyja ott van a közelében, pedig
nem is néz a mamára. De annyira tudatában van jelenlétének, hogy ha az anya netán elmegy, a
kicsi azonnal észreveszi.”250 Az állandó ima mellett is nagy szükségünk van a magánimára,
hiszen a személyes dolgainkat, döntéseinket „négyszemközt” kell áttárgyalni az úrral. Ebben a
kölcsönösségben születik a belsı látás, a megértés. Így tudunk távolságot venni a körülöttünk
folyó történésektıl. Igen gyakran „unalmasnak” tőnik ez a beszélgetés: „miért mondjam el
újra ugyanazt?” Nem Istennek van rá szüksége, hanem ahányszor újra megfogalmazom az
imádság legegyszerőbb szavait, mindannyiszor alkalmam van arra, hogy szembesüljek annak
tartalmával, vagy éppen azzal, hogy vajon szándékaim, terveim (amelyekért imádkozom),
valóban illeszkednek Isten szeretetéhez? Az imádság egyfajta halál: a nyüzsgés, az „én aka-
rom” halála. Elvesztegetett percek – gondoljuk néha – az, amit imádságra fordítunk, holott
rengeteg a teendınk. Aztán úgy járunk mint s sietıs kımőves: annyira sietett a fal rakásával,
hogy nem használta a függı- és vízszintmérıt. Már majdnem felrakta a falat, amikor ledılt.
Az ima a szó eredeti értelmében „kánon”, vagyis mérték, amelyhez igazodni kell, különben
minden összeomlik.
F. Varillon nagyon kemény kérdéseket fogalmaz meg – amelyek sokakban élnek – az
imádsággal szembeni kételyekrıl:
Azon okok között, amelyek nem egy embert visszatartanak attól, hogy naponta pár percet az
imádságnak szenteljen, ott szerepel a fantázia és az érzelmesség iránti bizalmatlanság is: mi az, hogy
áhítat? Buzgóság? Szeretheti-e az ember Istent úgy, mint egy nıt, nem egészen másfajta szeretetrıl
van-e itt szó? Érvényesül-e az érzelmeknek az a vibrálása, amit a testi szerelemben érzünk, akkor is,
ha Istennel állunk szemben? S beszélhetünk-e még imádságról, ha hiányzik ez az érzelmi megborzon-
gás?
Bizalmatlanok vagyunk az introspekció: a befelé nézés iránt is és a pszichoanalízis korában
óvakodunk a belsı kérıdzés parazita változataitól. Azokban az ifjakban és leányokban, férfiakban és
nıkben, akik belekóstoltak a mélypszichológiába, elvi kifogások támadnak. Nárcizmustól tartanak, és
valóban, mindig fennáll a veszély, hogy saját képmásunkat vetítjük magunk elé és elnevezzük Isten-
nek. Azt hisszük, Isten elıtt állunk, holott valójában önmagunkkal állunk szemben, ennek folytán az-
tán könnyő dolog egyszerre kérdezni is, felelni is. Elnevezzük Isten akaratának azt, ami alapjában vé-
ve nem más, mint a mi akaratunk.251
248
VARILLON (1990), 160.
249
250
VARILLON (1990), 161.
251
VARILLON (1990), 163.
156
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Isten nem „valamire való”. A hasznos isten nem más, mint torzkép, isten-karikatúra
(Nagy Varázsló), aki elintézi mindenféle (néha piszkos) ügyeinket, kielégíti szükségleteinket,
betölti követelızı ösztöneinket. Isten, aki mindig „kéznél van”. Ha már nincs más, akkor ı is
jó lesz. Ilyen istenképpel az imádság sem lesz más, mint „hasznos könyörgés egy hasznos
istenhez, akit úgy kezelünk, mint egy lelki fogyasztási cikket, szükségleteink kielégítıjét”.252
Ha keresztények akarunk lenni, akkor el kell jutni arra a meggyızıdésre, hogy Isten „nem
hasznos” számunkra: érdek nélküli kapcsolatból lehet felnıni a vele való közösségre. Különb-
séget kell tennünk: Isten (imádság) csak szükséges számunkra, vagy vágyódunk utána, vele
való kapcsolatra? Amire csak szükségünk van, azt magunkért akarjuk, ami után vágyunk, azt
nem önmagunkért, hanem önmagáért kívánjuk. „Az imádság, amelyben nem éljük át, hogy
Isten nem szükségleteink kielégítése céljából létezik, csak valami ködös ábránd... Imádkozni
nem azt jelenti, hogy szükségünk van vagy nincs szükségünk valamire, hanem azt, hogy egyre
jobban tudatosítjuk magunkban: képesek vagyunk valakit önmagáért kívánni, szeretni, ponto-
san olyan mértékben, amennyiben ez a lény nem szükséges nekünk, nem tudjuk elfogyasztani
vagy megismerni. Imádkozni annyi, mint megmutatni: az ember képes vágyódni a lehetetlen-
re. A szükséglet kielégíthetı, a vágy soha. Pusztán önmagáért vágyódni valakire (valójában ez
a szeretet meghatározása) annyi, mint megindítani egy folyamatot, amely csak tovább, egyre
jobban elmélyíti a vágyat.”253
A hagyományos elnevezés négyféle imamódot különböztetett meg: dicsérı, hálaadó,
engesztelı és kérı imádság. Ezeket négy szóval tudnánk legegyszerőbben jelölni:
- Igen: Isten imádása. Ennek kifejezése lehet a meghajlás, földre borulás, térdhajtás,
mint külsı kifejezés. „Számunkra az imádás mindenekelıtt az isteni csók elfogadása, az igen
az Isten csókjára, a divinizáló csókra. Nincs kizárva, hogy az adoráció (imádás, dicsıítés) szó
a latin os, oris = a száj szóból ered. Az imádás: az ajkak találkozása, az igen Istennek.”254
- Köszönöm: az Eukarisztia, a Nagy Hálaadás. Isten mindent odaad, hogy az ember
szabad lehessen. Köszönetünk – gyenge emberi dadogás – csak ebben a Hálaadásban lehet
igazán méltó azért a mindent átadó szeretetért, amelyben Kenyerünk és Borunk lett: éltetın
örömünkké lett Isten.
- Bocsánatkérés: az ember a bőnben „embertelenné válik”, mert léte lényegét alkotó
valóságtól fosztotta meg magát: Isten szeretetétıl. A szentek életében látjuk, hogy amikor
felfogják ennek jelentését (mit jelent a bőn), iszonyú gyötrelem, mélységes fájdalom járja át
ıket. Ez az ember „mezítelenségének” szégyene (v. ö. Ter 3,10). Az ember bőneiben sem
magára, sem Istenre nem tekinthet Krisztus nélkül. „Amikor én dehumanizáló döntést hozok,
mert bőnös ember vagyok, mit kezdjen Krisztus az ilyen döntéssel, hiszen nem divinizálhatja?
Akkor hát hogyne kérnék bocsánatot Istentıl, amikor tudatosítom ezt? Ezt nevezzük bőnbá-
natnak.”255
A bocsánatkérés és Isten megbocsátó irgalma gyógyítja az embert. Milyen sebeink
vannak. Igen szellemesen mondja Áthoszi Sziluán sztarec: „Az ember önmagában erıtlen,
akár egy mezei virág: mindenki szereti, és a lábával mindenki letapossa.”256
- Adj: a kérı imádság. Jézus arra bátorít, hogy kérjük Istentıl a Szentlelket. Ez a leg-
nagyobb, amit kérhetünk. A Lélek vezet, erısít, vigasztal, ügyünket pártfogolja (Jn 14,26). İ
fog beszélni (Mk 13,11), és kiárad azokra is, akik távol vannak (ApCsel 10,45). Apostoli te-
vékenységünk, Általa lesz gyümölcsözı: „az egyház a Szentlélek segítségével terjedt” (v. ö.
252
VARILLON (1990), 169.
253
Denis Vasse atyát idézi VARILLON (1990), 169-170.
254
VARILLON (1990), 179.
255
VARILLON (1990), 180.
256
157
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
APCsel 9,31). İ a Vezetı, s a mi „pogányságunk”, vagyis hamis istenektıl való szabadulá-
sunk is csak általa lehet, ahogyan Pál apostol mondja, hogy „Szentlélektıl megszentelt kedves
áldozati ajándékká legyünk” (v. ö. Róm 15,16). Hogy kérhetünk-e anyagi javakat Istentıl?
Bármit! Ami alapvetıen fontos, hogy mindennek a végsı célja az legyen, hogy egyre jobban
lehessünk Istené, akik „Istenbıl születtek” (Jn 1,13).
1.6 Az elmélyülés sajátos útjai
Az imádságnak sok, kitőnı irodalma áll magyar nyelven is rendelkezésünkre. Az itt

következı sajátos imamódokhoz is találunk megfelelı szakirodalmat, sıt feltétlenül ajánljuk
is ezeket, hiszen a jegyzetünk terjedelmi lehetıségei nem engedik meg a témában való teljes
elmélyülést. Szinte csak a figyelem felkeltés szintjén tudunk maradni, ill. bátorítást nyújtani
néhány félelemmel vegyes elıítélet feloldására.
Azok a nagyon régi ima-hagyományok, gyakorlatok, amelyeket itt ajánlani szeretnénk
a Jézus-ima (a szív imádsága) és a rózsafüzér. Mindkét imamód ugyanazon tapasztalaton
nyugszik, illetve mindkettınek bizonyos gyakorlatát megtaláljuk a nem keresztény áhítatgya-
korlatokban is.
1.6.1A Jézus-ima
a) A Jézus-ima eredete257
Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam!258 Ez a rövid kis imádság az Orto-
dox Egyház legnagyobb kincsei közé tartozik. Többféle változatban ismert, illetve imádko-
zott: „Uram, Jézus Krisztus, Istennek Fia, könyörülj rajtam, bőnösön.”
Néha a „könyörülj rajtam” után hozzátesszük „bőnösön”. Néha az „Isten Fia” szavak marad-
nak el. Vannak az imádságnak rövidebb formái is. Korlátozódhat a könyörgés csak az elsı részre,
„Uram, Jézus, Isten Fia”, vagy a második részre, „könyörülj rajtam”, bár ebben az esetben gyakran az
„Uram” nyitó szóval. Ebben a formában ugyanazt látjuk, ami gyakorlatilag világszerte minden keresz-
tény liturgiában megtalálható, „Uram, irgalmazz nekünk”, néha háromszor, néha kilencszer, sıt
Aranyszájú Szent János liturgiájában 40-szer. A Jézus-ima legegyszerőbb formája egyszerően a név:
259
„Jézus”. Azonban mindezek úgy tekinthetık, mint a hosszabb forma változatai.
A Jézus-ima eredete a Biblia imádságához megy vissza. Az Egyház – Jézus példáját

követve – imádkozta az Írások szavait: a Zsoltárokat, énekeket, amelyeket az ószövetségi
szent emberek mondtak dicsıítésül vagy bőnbánatuk, hálájuk jeléül. Az áldás-imádságok, az
ünnepi hálaadások (szabadulásért, a család áldása, az asztali áldások) a hívı keresztény kö-
zösségben folytatódtak, hiszen Isten örök szeretetének, üdvösség-ígéretének beteljesülésérıl
szólnak. A Jézus-imáról a 6. században olvashatunk: a sínai-hegyi Szent Katalin kolostorban
imádkozták. A 14. században Sinai György által jutott el a macedóniai Áthosz-hegyre. Sıt ez
a György azt állítja, hogy ekkor már széles rétegek ismert imádsága volt. A Jézus-ima által
szerzett tapasztalatokat rendre leírták, s különösen a 18. századtól nagy gonddal összegezték
ezeket, amelynek válogatásából született a „Filokália” – „A szép szeretete” válogatás.260 A
győjtemény orosz nyelvő kiadása is hamarosan elkészült, s ettıl kezdve az orosz nyelvterüle-
ten is egyik legfontosabb imádsággá lett. A latin egyház gyakorlatába a 20. század közepén
257
Az imádság teológiai és gyakorlati bemutatásához két alapvetı munkára támaszkodunk: SJÖRGEN, Per-Olof:
A Jézus-ima (A szív imádsága). zöld-S Studio, Budapest, 2003. Valamint: VLACHOS, Hierotheos: Egy éjszaka a
Szent Hegy sivatagában. Beszélgetés egy áthoszi remetével a Jézus-imáról. zöld-S Studio, Budapest, 2005.
258
Kύριε ’Іησου Χρισέ, Yιε του Ξου, ελέησν µε.
259
SJÖRGEN (2003), 23.
260
Elsı kiadása: Velence, 1782.
158
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
kezdik szélesebb körben imádkozni, amikor A Filokália német, angol és francia fordításával
ismertté lett. Jézus nevének „imádkozása” ismert Nyugaton is, hiszen ünnepet és litániát szen-
teltek tiszteletének. „Ha az ember megtanulja és megérti a Jézus-imát, tapasztalni fogja, hogy
még azelıtt mondani kezdi ajkaival, mielıtt tudatosítaná azt, mielıtt ideje lenne elgondolkoz-
ni rajta, ugyanúgy, ahogy a szívünk is ver, függetlenül attól, hogy tudomást vennénk róla. Az
imádság egyszerően életelemmé válik. Megszilárdítja azt a Jézushoz való kapcsolatot és vi-
szonyt, amelyet a hétköznapi emberek oly könnyen és gyorsan megszakítanak, miközben ro-
hannak dolgaik után a világban.”261 A célja az imának, hogy Krisztus-tudatot ébresszen, s
tartson fenn; annak a Jelenlétnek a mindennapokban való megélését, amely által életünk és
minden megnyilvánulásunk – tudatos és nem tudatos egyaránt – egyetlen egységet alkot:
Krisztus által, és Krisztusban szeretet vallomássá legyen az Atyának.
b) A Jézus-ima jelentése, bibliai háttere

Az imádság két alkotóelemének átgondolása segít megérteni, miért tulajdonít a keleti
egyház olyan nagy jelentıséget ennek a rövid fohásznak.262
- Az elsı rész: Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia.
Ennek a résznek „gyökere” az Újszövetségben található: Jézus által jutunk el az Atyá-
hoz (vö. Jn 14,6). İ az út, a kapu, amely által életre jutunk. Hozzá kiáltottak a vakok látásért,
a betegek és nyomorultak gyógyulásért, segítségért: „Jézus, Dávid Fia, könyörülj rajtam!”
(Mk 10,47) – kiabálja a vak Bartimeus.263 Az ima formája a legegyszerőbb, a szeretet és vég-
sı reménykedés kis szikrája: alamizsna-kérés istentıl.
Azok, akik imádkoznak, nem akarnak önzı módon folyamodni Isten szívéhez, meg-
elégednének Isten kegyelmének csupán morzsájával, a Legmagasabb alamizsnájával. A kána-
áni asszony – aki talán a nevét sem tudja Jézusnak – egyszerően csak így kiált: „Könyörülj
rajtam, Uram, Dávidnak fia!” – s megelégszik a kiskutyáknak járó morzsával is, mert tudja,
hogy, hogy ez a „morzsa” számára az életet jelenti. (vö. Mt15,22.26). A Jézushoz való imád-
ság – aki minden ember üdvösség (szabadulása) – egyetemes kincs, gyakorlat, hiszen Márk
evangéliumi elbeszélésében kihangsúlyozza, hogy a lányáért könyörgı asszony „pogány volt,
szírföníciai származású” (Mk7,25).
Amikor Jézushoz könyörgünk, akkor Isten alamizsnájáért könyörgünk. İ az a Kenyér,
akit a Házigazda – bármennyire is „alkalmatlan órában zörgetjük is fel”, ad nekünk, kiéhezett
vándoroknak (vö. Lk 11,11). Bárkik legyünk Hát még fiainak, akik Atyjuknak szólítják ıt.
(Lk 7,7-11).
A Jézus név az, amelyet a Fiúnak adtak, mint embernek. Sem nem József, sem nem
Mária találta ki, hanem Gábor angyal volt az, aki az örömhírvételkor elıször mondta ki ezt a
nevet: „Gyermeket fogansz, fiút szülsz, és Jézusnak fogod elnevezni” (Lk 1,31). Az Úr Jó-
zsefnek pedig álmában mondja el a Titkot: „József, Dávid fia, ne félj attól, hogy feleségül
vedd Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektıl van. Fiút szül, akit Jézusnak nevezel
el, mert ı szabadítja meg népét bőneitıl” (Mt 1,20-21).
Jézus nevének jelentése: „valaki, aki megvált”, „valaki, aki megváltó”. Neve utal
mindarra, amiért közénk jött, amit értünk tett: a megváltás eseményére. İ maga az Esemény:
261
„Ha az ember örökösen ismételgeti ezt az imádságot, eleinte persze csak az ajka mozog, de idı után valami
történik; az imádság már magától hat. Nem tudom, hogy mi, de valami történik; és a szavak szinkronba jönnek a
szívveréssel, és akkor már az ember szüntelenül imádkozik” – mondja a sztarec J. SALINGER: Franny és Zooey
(Európa Könyvkiadó, Budapest, 1986, 36) c. könyvében. SJÖRGEN (2003), 20.
262
A biblikus-teológiai háttér kifejtését SJÖRGEN (2003), 23-32) alapján mutatjuk be.
263
A Jézushoz való „kiáltásnak” ez formája mélyen beleivódott az elsı tanúk emlékezetébe, hiszen az evangéli-
umok többször is felidézik: Mt, 9,27; 20,30. 31. Mk 10,47. Lk 18,38. 39.
159
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
a Bárány, aki elveszi a világ bőneit. Ahogy az elsı közösséget Pál tanítja: „húsvéti Bárányun-
kat, Krisztust feláldozták” (1 Kor 5,7. Jn 1,36).
Jézus a Krisztus: a Fölkent, Isten Fölkentje. Messiás, aki király, az Úr. Nem ahogyan a
földi királyok uralkodnak, s az urak királykodnak. Életét adja oda, hogy elvegye „alattvalói”
halálát. Életet oszt és nem parancsot. Jézus Krisztus „a teljes egység a másságban, magának a
teremtı szeretetnek a megvalósulása” – ahogyan Varillon mondja.264 Istenember. A teremtés-
ben már ott a megtestesülés és a mi megváltásunk: „a teremtı Aktusnak krisztusi struktúrája
van”: „Isten kiválasztott minket İbenne (Krisztusban)” (Ef 1,4). „İ a láthatatlan Isten Kép-
mása, minden teremtés Elsıszülöttje. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a
láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat.
Minden általa és érte teremtetett. İ elıbb van mindennél, és minden benne áll fenn” (Kol 1,
15-17). És ez a Krisztus, az Úr keresztre feszített. Nincsenek fenntartások, kivételek (sem
kivételezettek). De reménytelenek és elvetnivalók sem. İ úgy Úr, hogy utolsó lett, megvetett
(„sokan megborzadtak láttán”: Iz 52,14. 53,3-4), „a fájdalmak férfia” (Mk 9,12): „az ı sebei
szereztek nekünk gyógyulást” (Iz 53,5).
„Az Úr az!” – kiált föl János apostol a föltámadás utáni csodás halfogáskor (Jn 21,7).
Ez a kifejezés: „Uram” sokakat megtéveszt. Nem uraságot, hatalmasságot jelöl, hanem azt,
hogy Istené ez a világ, nem kell félnünk semmiféle emberi hatalomtól, széllelbélelt nagysá-
goktól. „Az Úré a földkerekség, s mindaz, ami azt betölti” – vallja már a zsoltáros. „Uram”:
megvallom ıt ma élı és feltámadt Istenemnek. Sokan „megszelídítik” az egyház ısi könyör-
gés-záradékát: „aki él és uralkodik” helyett: „aki él és szeret minket”. Nagyon helytelen és
teljesen hamis felfogás! Isten szeretete és uralma csak együtt és nem egymással szemben va-
lósulhat. Uralkodik: élı, hatalmas, isteni valóság.
A Jézus-ima megszólításban szereplı „Isten Fia” a „híd” az ima két része között:
„Szólítom az én Uramat, Jézus Krisztust, aki a földön élt, úgy is mint Jézus, a Megváltó, és
úgy is mint Krisztus, a Király, és aki ma az Úr, és akit úgy ismerek el, mint Urat. (...) İ az
Isten Fia, s İ közbenjár értem Isten trónja elıtt”.265 Általa teremtek kapcsolatot az Atyával,
én, bőnös ember.
Vallomás, hitvallás az imádság elsı része: dicsıítés Krisztusban az Atyának.
- Második rész: Könyörülj rajtam!

Ezt a fohászt már az ószövetségi ember is imádkozta. M Mindenható szeretetét, irgal-
mát kérte az ember. „Hangos szóval kiáltottam az Úrhoz, s ı meghallgatott szent hegyérıl”
(Zsolt 3,5) – vallja a szorongatásból megszabadult ember. Az üldözött ember jajgatása:
„Uram, Istenem, hozzád menekülök, ments meg minden üldözımtıl és szabadíts meg!” (Zsolt
7,2). A teljes megsemmisülés tudatában egyetlen jajkiáltás az ember: „Könyörülj rajtam, Iste-
nem!” (Zsolt 51/50, 3)
Isten irgalmáért, s nem valami másért esedezik: magáért Istenért. Nincs másra szüksé-
ge: „Ha nálad vagyok, nem kívánok semmit a földön” (Zsolt 73,25).
Könyörülj: irgalmazz: İ az Irgalom. Én: irgalmatlan vagyok. Egyedül Isten képes ir-
galmazni, vagyis helyreállítani életemet. Ezt fejezi ki az 51. (50.) zsoltár vissza- visszatérı
könyörgéseiben: „könyörülj”, „töröld el gonoszságomat”, „mosd le bőnömet”, tisztíts meg”,
„hints meg”. İ képes „új szívet teremteni bennem” (12. vers). A teljes bizalom kifejezése ez.
A mai „könyörülj” vagy „irgalmazz” fordításunk korlátozott és elégtelen. Az evangéliumi gö-

rög szó, amely a legkorábbi liturgiákban is megtalálható, ez: elejszon. Az elejszon gyökere azonos az
elaion szóéval, amely olajfát és olíva olajat jelent. Ha megkeressük az Ó- és Újszövetségben az ezzel
264
VARILLON (1990), 240.
265
SJÖGREN (2003), 32.
160
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
kapcsolatos részeket, a különbözı példázatok és események alapján teljes képet alkothatunk magunk-
nak a szó jelentésérıl. Már a Teremtés könyvében megtalálhatjuk az olajfa képét. Az özönvíz után
Noé madarakat küld ki, egyiket a másik után, hogy megtudja, van-e már valahol szárazföld, és közü-
lük az egyik, egy galamb – és nagyon fontos, hogy egy galamb – kis olajfaággal tér vissza. Ez a kis ág
hírül adja Noénak és bárkában levıknek, hogy az Isten haragja elmúlt, és az Isten most új lehetısége-
ket kínál az embernek. (...)
Az Újszövetségben az irgalmas szamaritánusról szóló példabeszédben a szamaritánus
olívaolajat önt a sebre, hogy a fájdalmat enyhítse és a sebet meggyógyítsa. Az Ószövetségben a kirá-
lyok és papok fölkenésekor szintén olajat öntöttek a fejre az isteni kegyelem jeleként, amely alászáll
és kiömlik a felkentre (Zsolt 133,2), ami által új hatalmat nyer az emberi erıt meghaladó feladat telje-
sítésére. (...) Az olaj elıször Isten haragjának végérıl beszél, a békességrıl, amelyet Isten ajánl fel az
266
ellene vétett emberiségnek.
A Jézus ima – a folytonos ismételgetés által – segít, hogy Isten elıtt álljunk, vagyis je-
lenlétében éljük életünket: nincs más gondolatunk.
Az ima használata kettıs: egyrészt, mint minden más ima, az imádat cselekedete, másrészt,
aszketikus szempontból olyan gyújtópont, amely lehetıvé teszi, hogy figyelmünket csendben az Isten
267
jelenlétében tudjuk tartani.
c) A Jézus-ima gyümölcsei
Az imádságban Isten maga vezeti az embert. Teljesen rá kell magunkat bízni Lelkére,
az İ vezetésére. Eleinte az ember a szavak megformálására figyel, majd lassan ezek elvesztik
jelentésüket. Ahogyan az ember szíve dobban, ahogyan be- és kilélegzik: átjárja, életévé lesz
maga az imádság.
Kezdetben a Jézus-ima kenyér, amely fenntartja (életben tartja) az atlétát, majd olajjá válto-
zik, amely megédesíti a szívet és a végén borrá válik, amely mámorossá teszi az embert, azaz, amely
268
elragadtatást (eksztázist) és Istennel való egységet hoz létre.
Másként megfogalmazva: az elsı szakaszban az „ajándék”, amelyet Krisztustól ka-

punk: bőntudat. Az ember „belátja magát”: nyomorúságos szegénységét, bőnös voltát. Az
ember rádöbben szegénységére. „Nincstelenek vagyunk, mert mindaz, amivel rendelkezünk,
sohasem a miénk, bármilyen gazdagnak és vagyonosnak látszunk. Amikor kinyújtjuk kezün-
ket valami után, hamar rájövünk, hogy az a valami már el is tőnt.”269 Ez a hiányérzet nem
csupán – sıt! – az anyagiakra vonatkozik. Belsı éhség ez, s az imádságban fedezzük fel, hogy
egyedül Isten töltheti be. Ez az „töltekezés” azonban soha nem jelenti – ha valóban az Élı
Istennel találkozunk –, hogy megszőnik vágyakozásunk. Az ember nem birtokolhatja Istent,
nem valami statikus, megelégedettségi állapotról van szó. A szeretet mindig többet akar. Egy-
szerre vagyunk gazdagok és szegények, boldogok és sírók (vö. Mt 5,3-12). Ez a kapcsolat már
túl van azon, amit az ember kötelék kifejezhet: „milyen boldogok azok, akik hallgatják Isten
szavát és hőségesek is maradnak hozzá” (vö. Lk 11,29). Itt nem az érzésen, a birtokláson van
már a hangsúly, hanem a szereteten:
266
A fordító itt megjegyzi: „Ez a szó hagyományos, az egyházatyák által gyakran idézett etimológiája, vagy még
inkább egy szójáték, amellyel az atyák gyakran éltek. Szigorú filológiai szempontból azonban nem állja meg a
helyét. Az olajfa, valamint az olajbogyó görögül elaia, a belıle sajtolt olaj elaion. Az elejszon, „irgalmazz” ere-
deti helyesírás szerinti alakja eleészon, ámde a késıbbi kiejtésben az é hang i-re, illetve j-re változott. BLOOM,
Anthony: Az élı ima. Odigitria – Osiris Kiadó, Budapest, 2002, 95-96.
267
BLOOM (2002), 97.
268
VLACHOS, Hierotheos: Egy éjszaka a Szent Hegy sivatagában. Beszélgetés egy áthoszi remetével a Jézus-
imáról. zöld-S Studio, Budapest, 2005, 129.
269
BLOOM (2002), 28.
161
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Soha ne kíséreljük meg, hogy a dolgokat kisajátítsuk, mert ha valamit a magunkénak vallunk
és nem Isten állandó ajándékának, ez kevesebbet és nem többet jelent. Ha az enyém, akkor a kölcsö-
nös szeretet kapcsolatától idegen, ha pedig az övé, és napról napra, pillanatról pillanatra birtoklom,
akkor az isteni szeretet szüntelenül megújuló cselekedete. Így születik meg bennünk a boldog felisme-
rés: „hála Istennek nem az enyém, ha az enyém volna, az én birtokom volna ugyan, de szeretet nél-
kül”. Ez a felismerés vezet bennünket ahhoz a kapcsolathoz, amelyet az evangélium Isten országának
nevez. Csak azok tartoznak az országhoz, akik mindent a királytól kapnak a kölcsönös szeretetet kap-
csolatában, és akik nem akarnak meggazdagodni, mert a gazdagság, a dolgok birtoklása mellett, a sze-
retettıl való megfosztottságot jelenti. Abban a pillanatban, amikor az adott helyzetben felfedezzük Is-
tent, valamint azt, hogy minden az istené és minden egyes dolog az Istentıl van, kezdünk belépni ebbe
az isteni országba és kezdjük elnyerni szabadságunkat.270
Az imádság lényeglátóvá teszi az embert: Istenbe helyezkedik, s így lassan átértéke-

lıdnek a dolgok. Mindennek csak annyi jelentısége van, amennyi szeretet hordozója. Amed-
dig az ember birtokolni akar, addig minden haraggal, félelemmel és gyanúval töltheti el szí-
vét. Még Isten is! Miért nem teljesíti kívánságomat, miért nem rendezi úgy az életemet, miért,
miért és megint csak miért! Ez a szenvedély, a harag és folytonos megbántottság tüze, amely
a keserőség füstjével árasztja el az embert: semmi nem jó úgy, ahogy van! Ezt a keserőséget
vetítjük ki másokra, a világra, a Teremtıre Elvégre valaki „felelıst” kell keresnünk! Találunk
is. A „könyörülj rajtam” imádságában elismerem: én vagyok szegény, de csak Isten irgalma
kell. Maga isten kell. Lassan sírássá is válhat ez a könyörgés, s elkezdıdik tisztulásunk. Nem
feltétlenül fizikai könnyekrıl van szó. Nem is szabad ezt erıltetni. Isten megadja ezt a belátást
(a könnyek adományát) egy váratlan pillanatban. Belátjuk önzéseinket, magunknak való rej-
tett és – önmagunk elıl is – titkolt fenntartásainkat. Sírunk szegénységünk, sötétségeink szé-
gyenében. A könnyek tisztítják a lelket. A sírás nem kesergés, hanem belátása bőnösségünk-
nek. Egy sajátos folyamat indul el: minél inkább tisztul a szív, annál inkább látja nyomorúsá-
gát és támad fel lelkében a „szeretetbıl forrásozó sírás”. Nagyon szeretnénk hangsúlyozni,
hogy ezek a könnyek isten ajándékai. Nem mi gerjesztjük magunkban. Azok szolgáltatják a
„második keresztség” számára vizet – ahogyan Vlachos archimandrita mondja, majd Új Teo-
lógus Szent Simont idézve folytatja:
(Akik bőneiket siratják) ezek a gyakori imával, a kimondhatatlan szavakkal, könnyeik folyá-
sával megtisztítják lelküket. Mihelyt megtisztítva látják azt, lángra kapnak szeretettel, a vágy tüzére,
hogy teljesen tisztán lássák azt. De mivel erıtlenek, hogy megtalálják a fény tökéletesítését, a folya-
mat nem teljes.
És minél jobban megtisztulok, megvilágosíttatok én bőnös, annál jobban megjelenik İ, a Lé-
lek, aki tisztaságot ad. Minden nap úgy tőnik, újra kezdem, hogy megtisztuljak, hogy lássak. Egy
271
mélységtelen mélyben, egy mérhetetlen égben ki képes megtalálni a közepet vagy a véget?
A tisztulás és a tisztaság a Lélek mőve. Ajándék, amire az ember megnyitja lelkét. Itt
alakul ki az igazi „istenfélelem”, amely egészen más, mint valamitıl való rettegés. Ez a féle-
lem valamiért, pontosabban valakiért való félelem, féltés. Semmi másért nem aggódik, csak
hogy Istennel lehessen. Ahogyan Avilai Szent Teréz mondja: ,,Semmitıl ne félj, semmi meg
ne rettentsen. Minden elmúlik. Egyedül Isten marad ugyanaz. A türelem mindent elér. Ha
Isten a tiéd, semmid nem hiányzik: Isten egyedül elég!”
A híres középkori bölcs és misztikus, Rābiá al-Ádawiyya mondta: „Tudni szeretnéd
mivel állíts Isten elé? Nos azzal, hogy ne legyen Rajta kívül semmid sem ezen, sem a másvi-
lágon.”272
270
BLOOM (2002), 29-30.
271
VLACHOS (2005), 130.
162
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Az ember, akit eltölt Isten jelenléte, nem kíván mást: szegény, mert még teljesebben
kívánja a Jelenlétet, de gazdag is egyben, hiszen a Minden az övé , és ı a Mindené. Látja
ugyan nyomorúságát, de nem reménytelenül. Sírása örömre fordul:
Ó, seb, gyönyörbe forgatsz!

Égetés édessége!
Ó, puha kéz! Ó, érintés, te kedves!
Örök életrıl hírt adsz,
kárpótolsz mindenért te!
Megölsz, s halállal új életre keltesz.273
Isten határtalan szeretete elıtt az ember megrendül. „Semmi sem kicsi, ha vétked az İ
igazsága elé állítod, semmi sem nagy, ha vétked az İ irgalmához viszed.”274 Az önátadás
„mámorossá teszi az embert”, elragadtatást hoz létre (extázis). Ez a „legjózanabb részegség”,
tőz, amely izzó hévvel ég, nem emésztıdik el (égı csipkebokor (vö. Kiv 3,2-6).
A lélek az Úr szeretetétıl olyanná vált, mintha eszét vesztette volna: csak ül, és hallgat, be-
szélni sem akar, s mint valami esztelen, úgy néz a világra, nem kívánja, és nem is látja. Az emberek
pedig nem tudják, hogy szeretett Urát szemléli, mintegy maga mögött hagyta, elfelejtette a világot,
nem is kíván rá gondolni, mert nem talál benne gyönyörőséget.
Így van a lélekkel, ha egyszer megismerte a Szentlélek gyönyörőségét.275
Gyakran úgy képzeljük el a hitet, mint valami Isten utáni kutatást, így aztán gyakran a lénye-
get nem látjuk. Isten nem egy fáradságos kutatás végeredménye. Nem egy távoli Isten után
kutatunk, hiszen ı közel van hozzánk: jelen van. Kezdete és „részesze” az utunk minden sza-
kaszának. Le kell bontanunk azokat a falakat, amelyek eltakarják elılünk jelenlétét: önzést,
elıítéletet, mindent, amit igen gyakran éppen valami elhibázott „lelkiélet” címen építettünk
fel. Ilyenek azok az elképzeléseink, amelyekkel „kijelöltük Isten mozgásterét”, feladatait lelki
jólétünk tekintetében. Ilyen „fal” lehet imádságunk is: mindenáron szövegelni akarunk, ahe-
lyett, hogy végre hallgatnánk İt. Istent nem kell meggyızni szavainkkal. Hagyjuk, hogy a
hang helyét átvegye a Szó, az Ige. A csend a hit anyanyelve.
Add, hogy ez az éj csendben kezdıdjék és végzıdjön.

Most az egyszer ne engedd, hogy szavaimmal akarjam magamra vonni figyelmedet.
Különben nem fogom meghallani, amit mondani akarsz, amit gyengéden szívemben meg-
súgsz.
Segíts, hogy megelégedjem azzal, hogy a hit hallgatag nyelvén beszéljek.276
„Egyetlen földi boldogság az ima” – írja Dienes Valéria, majd így folytatja: „nem tud
semmi olyan boldogságot fakasztani, bármilyen életünk legyen is. Az aggodalom, a félelem
272
Rābiá al-Ádawiyya (713-801) Irak déli részén fekvı Bàssoraban született. Életérıl kevés részletet isme-
rünk. Rabszolga volt. Mély lelkisége, jámbor élete jutalmául felszabadították. A sivatagba vonult remetének,
majd visszatért városába, nagyhatású lelki tanítóként tevékenykedett teljes szegénységben és egyszerő élettel.
273
KERESZTES Szent János: A szerelem élı lángja.
274
IBN ‘AłĀ’ ALLĀH, Sentenze, Adelphi, Milano 1981. Ibn ΆŃā Allāh (+ 1309) az iszlám misztika (szufizmus)
jeles képviselıje. Alexandriában élt és a bölcs Abū Ábbās al-Mursī tanítványa volt. Mélyen megérintette ennek
a szent embernek az élete, s maga is elkötelezte magát egészen az istenes életre. Tizenkét évig al-Mursī mellett
élt, majd Kairóba költözött, ahol maga is mesterként tanított és nevelt. Itt írta egyik leghíresebb könyvét, A szen-
tenciákat.
275
SZOFRORNYIJ (2006), 509.
276
KIRVAN, John: Il piccolo libro della vita spirituale, Gribaudi, Milano 2004, pp. 146-7
163
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
ezer ránca, sötétje a földi örömök szépségeiben, a legnemesebb boldogságban is ott van. Aki
tiszta boldogságot akar ízlelni, tanuljon imádkozni. (...) Aki megízleli, mennyit lehet ebben
haladni, bevallja, hogy nem tud imádkozni. S ha ebben a szent, tiszta nemtudó alázatban elin-
dul és ha mától kezdve mindennap tanul, mint a gyermek, Isten kézen fogja ıt, és megtanítja
imádkozni.”277
1.6.2 A rózsafőzér
Mielıtt magáról a rózsafőzérrıl szó esne néhány szót kell szólni a szemlélıdésrıl.
Igen: a rózsafőzér szemlélıdı imádság. A Jézus-ima is az.
Henry le Soux írja a következıket:
Jézus meghagyta tanítványainak, hogy szüntelenül imádkozzanak. İ maga is ebben az állan-

dó imádságban élt, minden idıben megemlékezett az Atya nevérıl, és éjszakákat töltött „Istennel,
imádkozva” (Lk 6,12). Azt tanácsolta, hogy szüntelenül virrasszunk és imádkozzunk, hogy tanítvá-
nyai készen álljanak jövetelére (Mk 13,33). Mestere után Pál tanítása is: „Szüntelenül imádkozzatok
(1Tessz 5,17) és „imádkozzatok szüntelenül kérve és könyörögve a Lélekben, és virrasszatok…”(Ef
6,18)
Szüntelen imádságban élni és szemlélıdı életet folytatni nem jelent mást, mint Isten
tényleges jelenlétében élni. A valóságban minden ember Isten jelenlétében él, pusztán annál a ténynél
fogva, hogy létezik. Ez különösen illik a keresztény emberre, aki arra hivatott, hogy az isteni élet tit-
kait megismerje, hiszen keresztsége által részese ezeknek mestere, Jézus, Isten Fia által.
Egy keresztény számára annyira természetesnek kellene lennie, hogy Isten jelenlétében
él, mint ahogy belélegzi a levegıt, amely körülveszi. Ezenkívül az ebben a jelenlétben tudatosan és
méltó módon élt életnek nem lenne szabad a kötelességnek még a látszatát sem magán viselnie, mint-
ha ezt valami külsı parancsnak engedelmeskedve kellene végrehajtania. A Mindenható jelenlétében
élni ugyanis olyan, mint a születéssel kapott jog; ez az ember természetének megfelelı legmélyebb
vágy; ez az Úr iránti szeretet spontán kifejezıdése, ha valaki tudja, hogy ı Isten gyermeke.
Isten ugyanis mindig jelen van. Nincs olyan idı vagy olyan hely mindennapi életünkben,
vagy foglalkozásunkban, ahol Isten jobban, vagy kevésbé lenne jelen. Isten mindig ugyanaz – a Min-
denható, a Végtelen, az Örök. İ nem változik meg, sem nem „jön”, sem nem „megy” egyik helyrıl a
másikra. Mindenhol és mindig jelen van, a maga teljességében; semmilyen értelemben nem lehet job-
ban „itt”, vagy kevésbé „ott”, mivel oszthatatlan.
Az imaélet, a szemlélıdı élet nem más, mint Isten jelenlétének felismerése a magunk
számára. Ebbıl következik, hogy ez nem valami különleges életmód, ami azon kevés embernek van
fenntartva, akik arra hivatottak, hogy a világból elvonulva, kimenjenek a pusztába. A kontempláció
és az imádság Krisztus minden tanítványának tulajdonképpeni életeleme kellene, hogy legyen, a leve-
gı, amit belélegez.278
A rózsafőzér levegıhöz juttatja az embert.

Korábban már szóltam néhány szót rózsafőzérrıl, s akkor említettem, hogy ma „nem
hat modern” imádság módnak. Talán nem is móddal van baj, hanem – s ez bármely imádságra
vonatkozik – annak jelentésével, vagy értelmezésével van baj. A rózsfőzért – magán jelenésre
hivatkozva úgy állítanak be, mint egyetlen üdvözítı utat, vagy amelyet a Szent Szőz paran-
csol imádkozni stb. Ebben a szemléletben – igen tévesen – Mária áll az ima középpontjában.
Mária a hit tanúja. Társunk – mint minden Istenhez törekvı társunk – aki megosztja velünk
földi zarándoklásunk reményét és csüggedését. Mária nem magára, hanem Fiára, Jézusra mu-
277
DIENES Valéria: Hajnalvárás. Szent István Társulat, Budapest, 1983, 64.
278
SAUX, Henry le: A szent jelenlét. (részlet: MEDITATION c. folyóirat 1986/4.sz. 126-127.old. ford. HI)
http://www.kek.info.hu/lap_jelenlet.htm 2007. 09. 19.
Henry le Saux, indiai nevén Swami Abhishiktananda 1910-ben született Franciaországban. 1929-ben belépett
Szent Benedek rendjébe, 1948-tól Indiában élt és tanított 1961-ben bekövetkezett haláláig.
164
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
tat. Az evangéliumi beszámolók diszkrét módon szólnak Máriáról: alig említik. Ez a tartózko-
dás azonban többet mond minden hosszas fejtegetésnél.
Mária olyan, mint egy képen a háttér: segít kiemelni azt, ami a lényeges. Mária „hát-
tér” szerepe nagyon fontos: az Úrra irányítja figyelmünket. A rózsefőzér „titkai” éppen errıl
szólnak: az Isten Igéje testet öltött és közöttünk lakik. Ezt a „titkot” ismételgetjük imádság
közben, míg Isten hozzánk közelítı szeretetének egy-egy állomását, mozzanatát felidézzük.
Már nem a szavakra figyelünk, Nem kérünk semmit: imádkozzuk üdvösségünk történetét. Az
imádság azt jelenti: kifejezzük azonosulási készségünket Isten tettével.
A rózsafőzért bárhol, bármikor imádkozhatjuk, mégis azt kell mondeni, hogy igazán a
teljes elcsendesülés imádsága. Ha csak egy mód van rá, igyekezzünk minden mozgás (séta)
nélkül imádkozni, hogy teljesen átadhassuk magunkat Isten jelenlétének. Minden ilyen „tét-
lenség” ezerszeresen megtérül: a megbékélt, Istennel eltelt szív által gyógyul meg testünk és
lelkünk. Jól tudjuk, hogy „belgyógyászati problémáink” 75%-a pszichikai eredető: lelki (pszi-
chés) rendezetlenségünk testi tünetekben törnek felszínre (szomatizálódnak). Hiába kenjük
magunkra ránctalanító krémeket és szedjük marékszám a csoda-pirulákat! Ezektıl ugyan
agyunk elzsibbad, bırünk feszesebb lesz, de belsınk, személyiségünk „ráncai” nem simulnak
ki, görcseink nem oldódnak fel igazán. A belsı béke Istenben születik: szabadságot nyerünk.
Nem akadunk fel (és ki) a láthatókon, hiszen tudjuk, hogy a Valóság nem annyi, amennyit
egyre gyengülı szemünk képes befogadni. Az alacsony dombocska alján tipródva nem látjuk
a mögötte emelkedı hatalmas csúcsokat. Az ima segít „túl látni”, ugyanakkor megıriz az üres
illúzióktól. A „titok” éppen ez: Isten üdvösségének története a mi, az én történetem. Ezt a
most folyó történetet nem letagadni, eltussolni, hanem értékelni kell. Isten itt és most érkezik
el hozzánk. Ez az idı, amelyet élünk, ez a történelem, amelynek most vagyunk részesei nem
más, mint az Úr örök szeretetének pillanata. „Az Ige testté lett és közöttünk lakozott”, s mind-
azok, akik ezt az üzenetet befogadják, azoknak „hatalmat adott, hogy Isten fiaivá legyenek”.
II. János Pál pápa a Rosarium Virginis Mariae kezdető apostoli levelében írja:
A rózsafüzér az egyik legalkalmasabb eszköz annak elımozdítására, hogy a hívık a szemlél-
jék a Krisztus-misztériumot. E szemlélıdést a Novo millennio ineunte apostoli levélben úgy mutattam
be, mint az életszentség igaz és sajátos pedagógiáját: "Olyan kereszténységre van szükség, mely elsı-
sorban az imádkozás mővészetérıl ismerhetı fel”279. Miközben a kortárs kultúrában – sok ellentmon-
dás közepette – újjáéled a spiritualitás igénye, melyet más vallások befolyása is táplál, még sürgetıbb,
mint korábban, hogy keresztény közösségeink "az imádság hiteles iskoláivá” legyenek.280
A rózsafüzér a keresztény szemlélıdés legjobb és legdicséretesebb hagyományához tartozik.
Nyugaton fejlıdött ki, sajátosan elmélkedı imádság, s bizonyos módon megfelel a keleti keresztény-
ség talaján kisarjadt "a szív imádságá”-nak vagy a "Jézus-imádság”-nak.281
a) A rózsafőzér története
A rózsafőzér mint imádságos elmélyülés ismerıs az iszlámban is. A Tasbih-ima Isten
(Allah) dicsıítésének, az iránta való szeretet és hála tudatának elmélyülését szolgálja. Az is-
mételten fohászok és az azt követı hitvallás recitálása Isten iránti legméltóbb és legnemesebb
magatartást fejezi ki.
279
AAS 93 (2001), 288
280
AAS 93 (2001), 289.
281
II. JÁNOS PÁL PÁPA: ROSARIUM VIRGINIS MARIAE apostoli levele a püspököknek, a papságnak és a
hívıknek a szent rózsafüzérrıl http://www.katolikus.hu/roma/rozsafuz.html
165
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Valójában nem könyörgések, hanem Isten-dicsıítés. Ezek: Subhan-Allah282 (Dicsıség
Istennek), Al-Hamdu-Lillah (Dicsıítés Istennek), La ilaha illa-llah (Senki sem jó, csak Isten),
Allahu Akbar (Isten a legnagyobb). A vallomásokat a következı hitvallás zárja: Csak Isten az
Isten, rajta kívül nincs Isten. Minden általa van és mi hozzá imádkozunk.283 Az imádságnak
lényege – hangsúlyozza J. Robson – az alázattal és bátorsággal való közeledés. Ez a teljes
Istenre-figyelést jelenti. Más szóval az Isten dicsıítésének (neveinek) ismétlése a hódolat,
hála, tisztelet állapotába vezeti az embert. Nem elvárunk valamit Istentıl (hiszen már mindent
megadott és megad), hanem jelenlétébe helyezkedünk.284
Az imádságnak ez és hasonló formái abból a lelki gyakorlati tapasztalatból erednek,
amelynek lényege nem más, minthogy az emberben mélyen él az Istenre hangolódás vágya. A
Nagyon Szeretett indítja az embert, hogy válaszoljon erre a szeretetre (Ch. De Foucauld).
A rózsafőzér imádkozásának gyakorlata jóval megelızi azt az idıt, amikor Szent Do-
monkos, illetve az ı társai annak ma ismert formáját meghonosították.
Eredetét négy forrásban mutatják meg a történészek: a zsoltározásban, a miatyánkban,
az üdvözlégyben és az imaláncokban. Ezekbıl adódott össze kb. a 15. században a ma ismert
rózsafüzér.
A 13. században a szerzetesek (bencések, ferencesek, domonkosok stb.) kórusban imádkoz-
ták a zsoltárokat, néhány helyen mind a 150 zsoltárt. Azok a barátok, akik nem tudtak olvasni, ugyan-
akkor 150 miatyánkot mondtak a zsoltárok helyett. Valószínûleg privát jelenés formájában Szent Do-
monkos kapta az üzenetet, hogy az üdvözlégyet imádkozzák 150-szer a miatyánk helyett, és ezért a
domonkosokkal van összekapcsolva a rózsafüzér terjesztése. Ezt különben Alanus de Rupe, egy do-
monkos a 15. században (+1475) említi elıször. Akkoriban tehát a rózsafüzér 150 üdvözlégybıl állt,
de az üdvözlégynek csak az elsı, szentírási részét mondták. IV. Orbán pápa 1261-ben hozzáadta „Jé-
zus” nevét, és ez alkalmat adott a 15. században a rajnavölgyi karthauzi szerzeteseknek, hogy minden
egyes üdvözlégyhez hozzáadjanak egy titkot Jézus életébıl, amin aztán elmélkedni, szemlélıdni tud-
tak. Többnyire csak 50 üdvözlégy imát mondtak, és így 50 titkot soroltak fel; de vannak olyan listák
is, amelyek 150 titkot tartalmaznak. Mindez a 15. század elején (1409–1415) történhetett a
rajnavölgyi karthauzi kolostorokban, mint pl. Trier, Mainz, Köln, Strassburg.
Úgy tûnik, hogy a titkoknak elsı ilyen sorozata a karthauzi Esseni Adolf (+1439) mûve, akit
élénken befolyásolt a kornak Devotio modernája, valamint a tanítványáé, Porosz Domonkosé (+1460),
aki valószínûleg több ilyen sorozatnak a szerzıje. Valamivel késıbb Alanus de Rupe, domonkos szer-
zetes Douaiban 1468–70 körül megalapította a Rózsafüzér Társaságot, amely nagyban hozzájárult en-
nek az ájtatosságnak az elterjedéséhez.
Az üdvözlégy második része (Asszonyunk, Szûz Mária. . .) csak késıbb lett része az imád-
ságnak V. Szt. Piusz pápa szorgalmazására, aki maga is domonkos volt, és aki hivatalosan jóváhagyta
a rózsafüzért (1568), és terjesztette annak imádkozását. İ vezette be az ünnepet „Gyızedelmes Nagy-
asszonyunk” tiszteletére 1572. október 7-én, mivel 1571-ben ezen a napon szenvedett vereséget a tö-
rök hajóhad Lepantónál a rózsafüzér-imahadjárat eredményeként. Az ünnep nevét XIII. Gergely pápa
1573-ban megváltoztatta a „Rózsafüzér Királynıje” címére.
282
Subhan'allah (‫)للا ناحبس‬, Alhamdulillah (‫)لل دمحلا‬, Allāh-u-Akbar (‫)ربكأ للا‬.
As Salatou (prière) at Tasbîh (dite la prière de glorification) Par Cheykh Mouhammad bnou ‘Oumar Salim
Bazmoûl http://www.assounnah.com/salatou_tasbih.htm
283
Az imádság egyes rész-vallomásai változhatnak, ahogyan ezt az iszlám lelki vezetık ajánlják is. Zárófohász
lehet: ez az egyszerő dicsıítés: Al-hamdu lillahi rabbil 'alamin (Dicsıség Istennek, a világ Urának).
284
A szerzı összefoglalja az imádság jelentését, az ember magatartását. Robson, J., Book X. God's Names.
Chapter II. The reward for glorifying, praising, declaring God's unity and His greatness. In: Mishkat al Masabih
Vol. I (English translation with explanatory notes), 486-490. Az Istent-dicsıítı ima rövid összefoglalója:
Meaning and Application of the Prayer: Allahu Akbar, Subhan Allah, Al-hamdu Lillah, La ilaha illa-llah (By Dr.
Noorallah Juma) http://www.salmanspiritual.com/four_prayers.html
166
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A dicsıség és az apostoli hitvallás, valamint az 5 tizedet megelızı 3 üdvözlégy az isteni eré-
nyekkel kapcsolatban, a tridenti zsinat után, a 16. században került hozzá. A rózsafüzér titkainak szá-
mát is lecsökkentették 15-re, vagyis minden tizednek egyetlen titka van.
A karthauzi szerzetesek a rózsafüzérrel követték az ıskeresztény pusztai remeték szokását,
akik egy-egy zsoltárt együtt elmondtak, majd csendben térdelve vagy leborulva azon hosszasan el-
mélkedtek, és a végén az elöljáró összefoglalta az egyéni imákat a „zsoltárkollektával”. A karthauziak
elmondták az üdvözlégy elsı részét közösen, Jézus nevéhez hozzáfûzték a megfelelı titkot, és azon
hosszasan egyénileg elmélkedtek, vagy inkább szemlélıdtek. (Vö. Fra Angelico freskóit a firenzei
Szent Márk kolostor minden egyes cellájában.) Természetesen manapság a rózsafüzért folyamatosan
imádkozzuk, és a titokról való szemlélıdés csupán színezi a 10 üdvözlégy lelkiségét. De jó volna, ha
tudnánk néha idıt szentelni az egyes titkok hosszabb megelmélkedésére, szemlélésére!
A karthauziak a titkokat (50 vagy 150) csupán ajánlották szemlélıdésre. Valószínőleg Porosz
Domonkos volt az, aki az 50 üdvözlégy imát (Quinquagena) tizedekre osztotta, a titkokat hozzáadta,
és elnevezte ezt az imádságot „rosarium”-nak, vagyis Mária rózsakoronájának.** A titkokat latinul
clausulának nevezték, mert ezek zárták le az üdvözlégy imáját. A titkoknak többféle sorozatát lehet
találni a 15. század karthauzi kolostorainak kéziratai között. A legtöbb 50 titokból áll, de van 150 tit-
kot tartalmazó is. 285
A közismert hármas titokcsoporthoz (örvendetes, fájdalmas és dicsıséges titkok) II.

János Pál Pápa 2002. október 16-án kelt apostoli levelében még egy titikcsoportot főzött, ill.
ajánlott, „a világosság titkait”, melyek figyelmünket ráirányítják az Úr Jézus tevékenységére,
ahogyan kinyilatkoztatta az isteni világosság fényét. Ezek „misztériumai”:
1) aki a Jordán vizében megkeresztelkedett;
2) aki a kánai menyegzın kinyilvánította isteni erejét;
3) aki meghirdette Isten országát;
4) aki a Tábor hegyén megmutatta isteni dicsıségét.
b) A rózsafőzér titkáról
Nem titkokat mondok, hanem csak titkot. Csak röviden ismertetjük a ma használatos
rózsafőzér titkokat, s ezek biblikus jelentését. A titok alatt azt értem, amit így is mondhat-
nánk: a rózsafőzér imádság-módja. (Kerülöm az imádság technikája kifejezést.)
Sok jó kézikönyv segít elsajátítani a rózsafőzér imádságát. A legjobb segítség maga a
gyakorlat. A rózsafőzér és minden más imánál az elsı és legfontosabb: alázattal közelíteni,
hiszen Isten legbensı életének titkához közelítünk. A hitvallás, a hit, remény és szeretet felin-
dítása erre szolgál: Uram, nem tudok imádkozni! A Lélek által mondhatjuk csak ki a Titkot,
hogy Mária áldott méhének gyümölcse Jézus. Mária a Lélekben foganta İt, s a Lélek segít,
hogy életünk kimondani, hogy İ az Úr. Ezért is fontos, hogy elcsendesülve imádkozzunk, a
Szentlelket kérve Máriával, mint az apostolok. A rózsafőzér így lesz a Lélek áradásának al-
kalma: a titok tehát nem más, mint a Lélek által felfogni Jézus húsvétját: megtestesülését,
szenvedését és feltámadását. Ez a „pünkösd” imája Máriával: megérteni, amit edgig homály
borított: az események (a szenvedés, haláltusa és szörnyő halál) egyetlen jelentést hordoznak,
a feltámadást. A fentebb idézett pápai levél felhívja a figyelmet, hogy a rózsafőzér a szemlé-
lıdı imádság eszköze:
A rózsafüzér Mária tapasztalásából kiindulva kifejezetten szemlélıdı imádság. Ha megfosz-

tanánk e dimenziótól, természetét vesztené, miként VI. Pál hangsúlyozta: "Szemlélıdés nélkül a ró-
zsafüzér lélektelen test, s mondása azzal a kockázattal jár, hogy formulák mechanikus ismétlése lesz,
és ellentmond Jézus intelmének: ‘amikor imádkoztok, ne beszéljetek sokat, mint a pogányok, akik azt
hiszik, hogy a bıbeszédőségükért találnak meghallgatást’ (Mt 6,7). A rózsafüzér mondása természete
szerint nyugodt, szinte késleltetten lassú ritmust igényel, ami elısegíti az imádkozóban az elmélkedést
285
Miklósházy Attila: A rózsafőzér titkának eredete. http://w3.externet.hu/~tavlatok/6009papi.htm
167
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
az Úr élete misztériumairól, melyeket annak szívén keresztül lát, aki a legközelebb állt az Úrhoz, s
melyekbıl elmondhatatlan gazdagság fakad.”286
Ez a szemlélıdés a bibliai értelemben vett „emlékezést” jelenti – ahogyan Máriáról ol-

vassuk az evangéliumi beszámolókban:
Mária szemlélıdése elsısorban emlékezés. Az emlékezést azonban a szó – héberül zakar –

bibliai értelmében kell vennünk, amennyiben jelenvalóvá teszi Isten üdvtörténeti mőveit. A Biblia üd-
vözítı események elbeszélése, melyeknek csúcspontja Krisztusban van. Ezek az események nem csu-
pán a ‘tegnap’ dolgai, hanem az üdvösség ‘mai napjáé’ is. E megvalósítás különösen a liturgiában tör-
ténik: mindaz, amit Isten századokkal korábban tett, nem csupán az akkori tanúkat érintette, hanem
kegyelmi ajándékával minden idık emberét eléri. Bizonyos értelemben ez érvényes ezen események
minden más áhítatos megközelítésére is: "megemlékezni róluk” hívı és szeretı magatartással azt je-
lenti, hogy kitárulunk a kegyelemnek, melyet Krisztus életének, halálának és föltámadásának miszté-
riumaival nyert el számunkra.287
A rózsafőzér gyakran unalmas szóismétlésnek tőnik. Ez az az út, amit a tanítványok is

tapasztaltak: az értetlenség ideje. Ezért mondtam: a rózsafőzér imádsága nem valami „techni-
ka” kérdése, hanem a hőségé, a Lélek iránti alázatos készségé. Soha ne keressünk élményeket
az imádságban. Isten egyedül elég. Az élmény „gazdaggá” tesz: önmagunkkal tölthet el. Ezért
féltek a szentek a nagy misztikus élményektıl, nehogy Isten helyét foglalják el. „A gazdago-
kat üres kézzel küldi el, a szegényeket betölti minden jóval” (vö. Lk 1,53)
b) A rózsafőzér mint a mai idık imája

A „kötött szöveg” ismétlése soakakat visszariaszt a rózsafőzér imádságától. A kötött
ima sohasem jelenti a szavak ismételgetését, hanem segít eljutni annak tartalmához. Fontos,
hogy saját szavainkkal imádkozzunk, kifejejezzük érzéseinket, gondolatainkat. A rózsafőzér
felszabadít, hogy ne a szavakat keressünk, megfogalmazásokon töprengjünk. Átadjuk magun-
kat a „jelentésnek”: Isten jelenlévı szeretetének.
Könnyen abba a hibába esünk, amikor azt hisszük, hogy a lelki programokat a világ-
ban használatos folytonos lármának kell kísérni. Gyakran „aláfestı” zene szól a meditációs
csend idején. A zene lehet segítı, de ne valami andalító hangulatkeltéssel akarjuk elhitetni,
hogy ez az imádság. A csend, a bensıséges elmélyülés, Isten-találkozás ilyen édeskés feloldá-
sa tévútre vezet. A „találkozás” gyakran nehézségekkel jár: a „menj ki a földedrıl” tapaszta-
lattal kezdıdik. Kivonulni megszokottságainkból, „lelki biztonságérzetünkbıl”, kibújni jól
bevált gyakorlataink burkából. Újjászületni Istenben, s pırén, szegényen maradni mint akinek
semmije és senkije nincs. Mint Mária, aki az angyali üzenetkor értetlenül áll: „hogyan lehet-
séges ez?” Fél a megszégyenüléstıl (házasságkötés elıtt áldott állapotba kerül), a meg nem
értéstıl. Isten útján igen gyakran egyedül maradunk: még magunk sem értjük, mi történik
velünk, s másokkal sem tudjuk megosztani döntésünk miértjét. Hordozni a Titkot, mint Mária,
aki nem megértés után futkos, hanem siet, hogy segítsen gyermeket váró idıs rokonának. Eb-
ben az Isten iránti készségben és embertársa iránti szolgálatban lesz önmaga és egész népe
története imádsággá és magasztalássá. Errıl énekel a Magnificat: csak az képes ennek igazsá-
gát felfogni, aki a hitben lát. Ez a csodálatosan szép bibliai ének Istennek öröktıl fogva készí-
tet üdvözítı tettét foglalja össze. Minden szava a zsoltárok , próféciák egy-egy mozaikszeme,
s egyetlen hitvallássá forr össze.
II. János Pál pápa a rózsafőzért olyan kincsnek mondta, amelyet az egyházban újra fel
kell fedeznünk. Túlhajszolt, újdonságokba belefáradt és kiábrándult, sebzett emberek Krisztus
286
VI. Pál: Marialis cultus ap. buzdítás 1974. II. 2-án. 47. p.: AAS 66 (1974), 158.
287
ROSARIUM VIRGINIS MARIAE, 13. http://www.katolikus.hu/roma/rozsafuz.html
168
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
titkában lelnek gyógyulást, s benne növekedhetnek fel az új nemzedékek lelkileg erıs, szilárd
jellemekké. Éppen ezért ajánlja a pápa mind a családoknak, mind a fiataloknak és gyerme-
keknek az imádságnak ezt a mindig idıszerő módját:
Jó és gyümölcsözı dolog a gyermekek növekedését is rábízni erre az imádságra. Mert nem

Krisztus életének útja-e a rózsafüzér fogantatásától a halálig, egészen a feltámadásig és a megdicsıü-
lésig? A mai szülık számára egyre nehezebb követni a gyermekek életútjának változásait. A techniká-
val, a tömegtájékoztató eszközökkel és a globalizációval áthatott világunkban minden annyira fel-
gyorsult, s a nemzedékek közötti kulturális távolság egyre nagyobb. A legkülönfélébb információk és
a legváratlanabb tapasztalatok gyorsan teret hódítanak a gyermekek és fiatalok életében, s a szülıket
néha megrémítik a gyermekeket fenyegetı veszedelmek. Nemegyszer keserves csalódásokat élnek át,
amikor meg kell állapítaniuk, hogy gyermekeik megtévedtek a drogok, a féktelen élvezetvágy, az erı-
szak, az értelmetlenség, a reménytelenség kísértéseiben.
Imádkozni a rózsafüzért a gyermekekért, s még inkább a gyermekekkel együtt, kiskoruktól rá-
nevelni ıket az "imádságos megállás” mindennapos gyakorlatára, kétségtelen, nem old meg minden
problémát, de le nem becsülendı lelki segítséget jelent. Föl lehet hozni ellenvetésként, hogy a rózsa-
füzér nem felel meg a mai gyermekek és fiatalok stílusának. De ez az ellenvetés talán a rózsafüzér
nem egészen jó végzésén alapul. Egyébként, megırizve a rózsafüzér eredeti struktúráját, semmi aka-
dálya annak, hogy a gyermekek és fiatalok számára – akár a családban, akár csoportokban – a rózsa-
füzért megfelelı szimbolikus és gyakorlati elemekkel egészítsék ki, amelyek elısegítik a megértését
és megbecsülését. Miért ne próbálhatnánk meg? A nem elutasító, szenvedélyes és kreatív ifjúsági lel-
kipásztorkodás – a Ifjúság Világnapjai a mércék számomra ehhez! – képes, Isten segítségével valóban
jelentıs dolgokat megvalósítani. Ha megfelelı módon ajánljuk fel a rózsafüzért, bizonyos vagyok
benne: a fiatalok képesek lesznek újra meglepni a felnıtteket azzal, hogy magukévá teszik és az élet-
koruknak megfelelı lelkesedéssel végzik ezt az imádságot.288
Ne akarjuk sem a hitben kezdıket, sem fiatalokat megóvni az imádság magányától.

Egyedül Istenre figyeljen a szív, vagyis egész emberségünk. Minden más hang felesleges és
félrevezetı lehet. A rózsafőzérben Istennel kötözködünk. A bennem lévı mérhetetlen üresség
és ellentmondás ellenére mondom a „tényeket”, az üdvösség eseményeit: „irgalma alászállt,
nagy dolgokat mővelt hatalmas karja”. A világ csak a gazdag döjfét, a hatalmasok arcátlansá-
gát, a szegények nyomorát látja. A hittel látó ezt is látja. De ezen túl is lát: Isten kiáradó ir-
galmát, amellyel öröktıl fogva elıkészíti, hogy újra hazataláljunk Atyánkhoz. A szegény
szolgáló Fiában aztán beteljesül, amire a történelem várakozott, s aki által minden emberi lét
és minden létezı értelmet nyer.
2. Az elmélkedés
2.1 A fogalmak tisztázása
Thomas Merton így ír az elmélkedésrıl: „Elmélkedni annyi, mint az elmét komoly meg-
gondolásban gyakorolni. Ez az „elmélkedés" szó lehetı legtágabb értelme. Ebben az értelemben a
kifejezés nem szorítkozik a vallásos tárgyról való gondolkodásra, de komoly elmebeli tevékeny-
séget foglal magában, és bizonyos elmerülést vagy összpontosulást, ami nem engedi meg, hogy
lelki képességeink kedvükre kóboroljanak, vagy pedig céltalan ernyedtségben maradjanak.”
Kezdettıl fogva tisztáznunk kell azonban, hogy a meggondolás itt nem tisztán értelmi te-
vékenységet jelent, még kevésbé puszta okoskodást. Nemcsak az elme vesz benne részt, hanem a
szív is, valóban egész lényünk. Aki igazán elmélkedik, az nemcsak gondolkodik: szeret is. És
mert szereti az elmélkedése tárgyát tévı valóságot - vagy legalábbis intuitív rokonszenvvel van
iránta -, bele is hatol, s úgyszólván belülrıl ismeri meg, az azonosulás egy nemével.
288
ROSARIUM VIRGINIS MARIAE, 42. http://www.katolikus.hu/roma/rozsafuz.html
169
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Szent Tamás és Clairvauxi Sz. Bernát az elmélkedést (consideratio) úgy írja le, mint „az
igazság keresését". Mindazonáltal az ı „elmélkedésük" egészen más, mint tanulmányozás, bár az
szintén „az igazság keresése". Elmélkedés és stúdium persze közeli viszonyban is lehet. Hiszen az
utóbbi nem termékeny lelkileg, ha nem vezet valamiféle elmélkedéshez. A tanulmányozással az
igazságot könyvekben vagy valami más értelmünkön kívüli forrásban keressük. Az elmélkedés-
ben próbáljuk magunkévá tenni azt, amit már befogadtunk. Megvizsgáljuk a tanult elveket, és
életünkre alkalmazzuk ıket. Ahelyett, hogy egyszerően tényeket és eszméket halmoznánk föl
emlékezetünkben, magunktól, eredeti módon igyekszünk gondolkodni.
Tanuláskor megelégedhetünk egy igaz eszmével vagy fogalommal. Megelégedhetünk az-
zal, hogy megismerünk valamit az igazságról. Az elmélkedés azoknak való, akiket nem elégít ki a
pusztán tárgyi és fogalmi ismeret az életrıl, Istenrıl, a végsı valóságokról. İk bensı érintkezésbe
akarnak lépni magával az igazsággal, Istennel. Átéléssel akarják megtapasztalni az élet leg-
mélyebb valóságait. Ennek a célnak az eszköze az elmélkedés.
Így hát, bár az elmélkedést az igazság keresése (inquisitio veritatis) gyanánt hatá-
rozzák meg, és ez azt a tényt hangsúlyozza, hogy mindenekfölött az értelem tevékeny-
sége, mégis többet rejt magában. Szent Tamás és Szent Bernát olyan elmélkedésrıl be-
szélt, amely alapvetıen vallási vagy legalábbis filozófiai jellegő, és az a célja, hogy
egész lényünket kapcsolatba hozza egy rajtunk túli, fölöttünk álló végsı valósággal. Ez
az egyesítı és szeretı megismerés az elmélkedésben kezdıdik, de teljes kifejlését csak a
szemlélıdıimában éri eI.
Ez a gondolat rendkívül jelentıs. Szorosan véve még a vallásos elmélkedés is el-
sısorban gondolati jellegő. De nem végzıdik a gondolatnál. Az elmélkedı gondolkodás
egyszerően a kezdete annak a folyamatnak, amely a belsı imához vezet, s rendesen a
szemlélıdésben és az Istennel való szeretı közösségben tetızıdik. Ezt az egész folya-
matot (amelyben az elmélkedés a szemlélıdéshez vezet) gondolati imának nevezhetjük.
A jelenlegi gyakorlatban az „elmélkedés" szót igen gyakran úgy használják, mintha pon-
tosan ugyanazt jelentené, mint a „gondolati ima". De a szó pontos jelentését szemügyre
véve úgy találjuk, hogy az elmélkedés csak kicsiny része azoknak a belsı tevékenysé-
geknek, amelyeknek egész bonyolult összessége együttesen teszi a gondolati imát. Az
elmélkedés a folyamat korábbi részének a neve, azé a részé, amelyben szívünk és értel-
münk egy sor belsı tevékenységben gyakorolja magát, és ez fölkészít az Istennel való
egyesülésre.
Ha a gondolatban nincs érzelmi szándék, ha az értelemben kezdıdik és végzıdik,
akkor nem vezet el imára, szeretetre vagy közösségre. Ezért nem is igazi gondolati ima.
Az ilyen gondolat nem igazán elmélkedés. Kívül esik a vallás és imádság körén. Így
nem tartozik itteni vizsgálódásunkba sem. Semmi köze tárgyunkhoz. Csak azt kell meg-
jegyeznünk: elvesztegetné az idejét az az ember, aki úgy gondolná: a puszta okoskodás
kielégítheti lelkének elmélkedésre vonatkozó igényét. Az elmélkedés nemcsak „a dolgok
kigondolása", még akkor sem, ha ez erkölcsileg jó elhatározásra vezet. És több, mint
pusztán gyakorlati gondolkodás.
A vallásos elmélkedés megkülönböztetı jellemvonása az, hogy olyan igazságke-
resés amely szeretetbıl fakad, és az igazság birtoklására nemcsak megismeréssel törek-
szik, hanem szeretettel is. Tehát az értelmi tevékenység elválaszthatatlan a lélek bensı-
séges odaszentelésétıl és az akarat bevetésétıl. A szeretet jelenléte elmélkedésünkben
megélesíti és megvilágosítja gondolkodásunkat azzal, hogy mélyen affektív jelleget ad
neki. Elmélkedésünk eltelik annak az értéknek szeretı megbecsülésével, amely az érte-
lem kereste legfıbb igazságban rejlik. A akaratnak ez az érzelmi vonzódása, amint az
igazságot mint a lélek legfıbb javát keresi, fölemeli a lelket a spekuláció szintje fölé, és
igazságkeresésünket hódoló szeretettel és imádattal teli imádsággá teszi, igyekezve
170
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
meghasítani azt a sötét felhıt, amely közöttünk és Isten trónja között tornyosul. Könyö-
rögve ostromoljuk ezt a felhıt, siratjuk szegénységünket, gyámoltalanságunkat, imádjuk
Isten kegyelmét és végtelen tökéletességét, teljességgel az İ imádatára szenteljük ma-
gunkat.
A gondolati ima tehát olyasmi, mint az őrrakéta. A lélek az isteni szeretet egy
szikrájától felgyulladva az ég felé igyekszik, olyan világos és közvetlen értelmi aktussal,
mint a rakéta tüzes nyoma. A kegyelem felszabadította lelkünk legmélyebb energiáit, és
segít, hogy új, nem is sejtett magasságokba kapaszkodjunk. Mindazonáltal saját képes-
ségeink hamarosan határukhoz érnek. Az értelem nem tud magasabbra kapaszkodni az
ég felé. Van egy pont, ahol az elme büszke röppályája lefelé hajlik, mintegy elismerve
korlátoltságát, és bevallva az elérhetetlen Isten végtelen fensıbbségét.
De a mi „elmélkedésünk" itt ér tetıpontjára. Megint a szeretet veszi át a kezde-
ményezést, és a rakéta „felrobban„ a szent dicséret kitörésében. A szeretet százával röpí-
ti ki az égı csillagokat, aktust aktusra szór, beléjük öntve az emberi szellem legjavát, és
a lélek sodró lángokban emésztıdik fel, amelyek dicsıítik Isten nevét, mígnem a földre
hanyatlanak, és elhamvadnak az éjszakai szélben!
Ezért állítja szembe egymással Nagy Szent Albert, az a mester, aki Párizsban és
Kölnben Szent Tamásnak adta meg teológiai képzését, a filozófus és a szentek szemlé-
lıdését:
A filozófusok szemlélıdése semmi mást nem keres, mint a szemlélıdı tökéletessé-
gét, és nem megy tovább az értelemnél. De a szentek szemlélıdését annak szeretete tüzeli,
akit szemlélnek: vagyis Isten. Azért nem végzıdik be az értelem aktusában, hanem átmegy
az akaratba a szeretet által.
Tanítványa, Szent Tamás tömören jegyzi meg, hogy éppen ezért a szemlélıdı az Isten is-
meretéhez ezen a földön az égı szeretet világosságával jut: „per ardorem caritatis datur cognitio
veritatis" (Magyarázat Sz. János evangéliumához, 5. fej.).
Eszerint a „filozófusok" szemlélıdése, ez a pusztán értelmi okoskodás a teremtményekben
tükrözıdı isteni természetrıl, olyan rakéta lenne, amelyet kilıttek az őrbe, de sosem robbant föl.
A rakéta szépsége a „halála", a gondolati ima és misztikus szemlélıdés szépsége pedig a lélek
elhagyatkozása, önmagának teljes megadása a dicséret kitörésében, amelyben mindenestül föl-
emésztıdik, hogy tanúskodjék a végtelen Isten mindent felülmúló jóságáról. A többi néma csend.
Sose feledjük, hogy a termékeny csend, amelyben a szavak erıtlenné válnak és a fogal-
mak kisiklanak a markunkból, talán a legtökéletesebb elmélkedés. Nem kell félnünk és nyugta-
lankodnunk, ha nem vagyunk képesek többé „aktusokra". Inkább örüljünk és pihenjünk meg a hit
világos sötétjében. Ez a „pihenés" az imádság magasabb módja.
2.2 Elmélkedés és Szentírás

A Teremtés könyvében olvassuk, hogy Izsák este kiment a mezıre elmélkedni (24, 63). Mirıl el-
mélkedett? A pátriárkák nagyon közel álltak Istenhez, İ családiasan beszélt velük. Mindig karnyújtásnyira
volt Noé, Ábrahám, Izsák, Jákob életében. Mikor a zsidók Ábrahám, Izsák és Jákob Istenét szólongatták,
azt szólították, akit atyáik ismertek, azt, aki atyáik által üdvösséget ígért nekik. Bár az ember kiőzetett a pa-
radicsomból, egynéhány választott még mindig élvezett valamit abból az Istennel való bizalmasságból, ami
hozzátartozott a régi idıkhöz, - Ádám és Éva hallotta az ı hangját, amint alkonyat táján az Édenkertben sé-
tált.
Hogy miért Mózes kapta a törvényt a Sinai hegyen, annak egyik oka az volt, hogy a választott nép
félt közvetlenül beszélni Istennel, vagy hagyni, hogy İ szóljon hozzájuk.
„Az egész nép hallotta a mennydörgéseket és a harsonazengést, látta a lángokat és a füstölgı
hegyet, s megrettenve és a félelemtıl remegve megállt a távolban, és mondta Mózesnek: Te szólj hoz-
zánk, s meghallgatjuk, ne az Úr szóljon hozzánk, hogy meg ne találjunk halni!” (Kiv 20,18)
Az Úr törvényén való elmélkedés ebben az idıben valóságos helyettesítıje volt az Istennel való
bizalmas családiasságnak, a pátriárkák örömének és világosságának. Lehetne-e ez így, ha a Törvényen való
171
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
elmélkedés nem vezetett volna az értelem és akarat egyesülésére Istennel, nem a vele való szent és termé-
szetfölötti társalgásban gyümölcsözött volna, amelyet megszentelt a gyermeki félelem és szentté avatott a
tisztelet, engedelmesség és önfeláldozó szeretet? Ennek az elmélkedésnek a jutalma a természetfölötti
okosság fénye volt, a Törvény jelentésébe behatoló bölcsesség. A Törvényen való elmélkedés azt jelentette,
hogy az emberek nemcsak külsıleg teljesítették elıírásait, hanem megértették ezek horderejét, Istennek az
emberrel való céljaira vonatkoztatva látták ıket. Ez a megértés az embert szemtıl-szembe állította Isten ha-
talmával és irgalmával, amely a szent népnek tett ígéreteiben és velük való terveiben tükrözıdött. A megér-
tés gyümölcse pedig törhetetlen erkölcsi erı, természetfölötti bátorság volt.
„Legyetek nagyon erısek s tartsatok meg és teljesítsetek mindent, ami Mózes törvénykönyv-
ében írva van, ne térjetek el tıle sem jobbra, sem balra.” (Józs 23,6-8).
Ennek az elmélkedésnek kell kísérnie a Törvény olvasását és recitálását. Szavainak van valami ér-
telmük, ha szánkban hordjuk ıket, de csak akkor teljes az értelmük, ha ugyanakkor életünkben is teljesítjük.
A Törvényen való elmélkedés tehát nemcsak gondolkodást, tanulmányozást jelent, hanem azt, hogy éljük,
és közben teljesen vagy viszonylag teljesen megértjük: mi volt Isten célja azzal, hogy akaratát kinyilatkoz-
tatta nekünk.
De mi ez a cél? Látni fogjuk, hogy Isten igazi szándékait az emberrel nemcsak igazságosságának
törvénye, hanem - és különösen - irgalmának ígérete tartalmazza. Ábrahámnak tett ígéreteiben már benne
rejlik irántunk való egész szeretete. „Az igaz ember" az ezekbe az ígéretekbe vetett „hitbıl él" (v. ö. Gal
3,11).
A zsoltárok mindenütt errıl az Isten Törvényén való „elmélkedésrıl" énekelnek. De a Törvény fö-
lött és a Törvényen túl a zsoltárok költıit Isten irgalmának megtapasztalása ragadja el: az, amikor rájönnek,
milyen hőséges İ ígéreteihez. A zsoltárok nemcsak Isten Törvényének jóságáról és szépségérıl elmélked-
nek, nemcsak annak az életnek boldogságáról, amelyet a Törvény tart rendben, hanem mindenekfölött arról
a legfölsıbb, boldogságról, amely Isten irgalmának ingyenes adománya a szegények. A szegényt
(anawim), akinek nincs emberi reménysége, hatalma vagy támasza, az Isten különleges hatalma és részvéte
övezi pajzsával és halmozza el szeretetével. A szeretet-ihlette elmélkedés a zsoltárokról az isteni részvét
nagy misztériumának kulcsa.
„Istenhez száll szavam, hozzá kiáltok,
Istenhez száll szavam, hogy meghallgasson.
Keresem az Urat a szorongatás napján;
éjszaka szüntelen hozzá emelem a kezem,
lelkemnek nincs vigasztalása.
Istenre gondolok és sóhajtozom,
róla elmélkedem, és eleped a lelkem.” (Zsolt 77, 2-4)
A zsoltáros gyakran fölébe emelkedik annak a színvonalnak, amelyen az ember csak akaratának
külsı kifejezésében találja meg Istent. Gyakran visznek közel a zsoltárok magához Istenhez, a könyörületes
Istenhez, aki igazságot ígért az elnyomottaknak, irgalmat és üdvösséget az ı népének. Az az elmélkedés,
amelyrıl a zsoltárok folyvást zengnek, gyakran emelkedik Isten örök irgalmasságának szívet átjáró megta-
pasztalásáig. Az ember a nehézségek közepette „balgává” lesz: csak a jelen pillanat gyötrelmére gondol, s
nem Istenre tekint. A fájdalom „megrészegíti” az embert, elveszi a józan eszét. Az Úr jósága azonban meg-
érinti ıt:
„Amikor elkeseredett a lelkem,
amikor a szívem vérzett:
akkor balga voltam, józanság híján,
akár a barom, olyan voltam színed elıtt,
de most már mindig nálad maradok.” (Zsolt 73,21-22)
Isten szabadítása olyan érzéssel tölti el, mintha már a sírgödörbıl emelték volna ki: a végsı pusz-
tulást éli meg. Imádságban szemléli történetét és megérti, hogy egész életét Isten éltetı szeretettel kíséri:
„Anyám méhétıl fogva veled tartottam,
anyám ölétıl kezdve te voltál osztályrészem,
mindig tebenned bizakodtam. (...)
Sok kemény terhet raktál rám,
de új életet adsz,
és kiemelsz a földnek mélyébıl.” (Zsolt 71,6,20)
A megszabadított ember dicsıítésben tör ki; mert Isten irgalmának ez a megtapasztalása minde-
nekfölött annak megtapasztalása, hogy ı a legfelsıbb és transzcendens Valóság, és hogy İ, a minden iste-
172
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
nek fölötti Úr, szereti az embereket, kinyilatkoztatta nekik szeretetét és üdvösségüket. Az egyén élettörténe-
te – annak minden sötét és ragyogó mozzanata – az üdvösség története. Így „tanúság” a késıbbi nemzedé-
keknek is.289
„Az Úr kegyelmérıl éneklek örökkön-örökké.

szájammal minden nemzedéken át hőséged hirdetem.
Hőségedet hirdeti ajkam minden nemzedéken át.” (Zsolt 89,2)
Világos tehát, hogy az elmélkedés útja a tökéletes boldogság útja, mert elvezet az élı Isten meg-
ismerésére, annak megtapasztalására, kicsoda İ igazában!
Boldog, aki a gonoszok tanácsát elkerülte,

a bőnösök győlésén nem jelent meg,
a káromlók közé nem ült le.
De örömét az Úr törvényében leli,
éjjel-nappal csak azt rebesgeti,
Fa lesz, mit átültetnek folyóvíz mentébe,
gyümölcsöt hoz, ha itt az ideje,
nem hervad levele
és jó minden termése.
Nem így a gonoszok: olyanok, mint a polyva,
a szél azokat elsodorja.
Nem állnak helyt a gonoszok a törvényszék elıtt,
a bőnösök az Igazak között.
Az igazak közösségét az Úr megırzi,
a gonoszok győlését pusztulás emészti.
(1.zs. Ford. Farkasfalvy Dénes)
Miközben a szerzetesek éneklik a zsoltárokat, elmélkednek róluk. De Szent Benedek szabályza-
ta olyan idıt is biztosít, amikor ezt a zsoltárelmélkedést kóruson kívül végzik. Az elmélkedés fokozatai
különbözık. Kezdıknek egyszerően annyit jelent, hogy könyv nélkül megtanulják a zsoltárokat. Hala-
dottabbak értelmesen behatolnak jelentésükbe.
Azonban ez a behatolás a zsoltárok jelentésébe nem csupán azt jelentette, hogy egy kommentár
segítségével tanulmányozták ıket. „Ízlelni" kellett jelentésüket, és „beinni" a szív mélyébe; lassan, el-
gondolkodva, imádságos lélekkel ismételgetni szavaikat az ember lényének legmélyebb központjában,
úgyhogy fokozatosan olyan bensıséges és személyes tulajdonunkká váljanak, akár saját gondolataink és
érzéseink. Így „alakítják" a zsoltárok a szerzetes elméjét és szívét Krisztus elméje és szíve szerint. A
„meditatio psalmorum" nem csupán kezdıknek szóló gyakorlat; még a tökéletes szerzetes sem hagyja el.
A szemlélıdı lelkek - akárcsak Mária - megırzik ezeket a szent szavakat, szí-
vükben fontolgatják, úgyhogy újból átélik a zsoltáros mély élményeit. Eközben meg-
érinti ıket Isten ujja, fölemelkednek a szemlélıdésig, és mélyen behatolnak Krisztus
titkába, amely az egész ószövetséget beárnyékolja, mint a táborhegyi fényes felhı.
Krisztus mindenütt jelen van a zsoltárokban, a Törvényben és a Prófétákban. És ami-
kor ezekben megtaláljuk İt, akkor éljük át tökéletes beteljesedésüket, mert rányitunk,
hogy Ö, a zsoltárok élete és értelme, mibennünk is ott él.
Jézus megadta tanítványainak az Eucharisztia áldozatát és szentségét. Ez a rop-
pant adomány, amely titokzatos módon Isten egész bölcsességét tartalmazza, ösz-
szefoglalja az Úr minden hatalmas mővét, és mindıjük között a legnagyobb.
Ebben a szentségben bensıségesen egyesülünk Vele és áldjuk İt, aki „megláto-
289
Isten által adott üdvösség története a Bibliában rengeteg „kis ember” történetén át szövıdik. Ezek az emberek
– sok bőnnel, gyengeséggel és értetlenséggel – hordozói, tanúi és részesei Isten minden korban jelenlévı üdvözí-
tı szeretetének. A történelem: az üdvösség története. A szemlélıdés éppen azt jelenti, hogy összeolvasni, együtt
látni az isteni és emberi szálat ebben a nagyon kusza történésben. Bonyolulttá, átláthatatlan és veszedelmes szö-
vevénnyé akkor válik, ha csak az emberi oldalt, s annak is csak a negatívumait bogozzuk. Ebbe könnyen bele
lehet gabalyodni, mint a víz felszín alatt húzódó hínárba, amely lefogja cselekvıképességünket: belefulladunk
saját történetünkbe.
173
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
gatta az ı népét". Isten irgalmas szeretetének titkát Krisztus átvert Szíve nyilat-
koztatja ki, a „magnum pietatis sacramentum".
Bizonyos értelemben véve lényeges az eucharisztikus áldozathoz, hogy
elmélkedjünk errıl a titokról, mert Jézus azt mondta: „Ezt cselekedjétek az én
emlékezetemre". A szentmise Krisztus áldozatának emlékezete: nem külsı meg-
emlékezés, hanem ennek az áldozatnak eleven és a legnagyobb mértékben haté-
kony re-prezentációja, újramegjelenítése. Szívünkbe árasztja a Kereszt megváltó
hatalmát és a feltámadás kegyelmét, és ez képessé tesz arra, hogy Istenben él-
jünk. A mi életünkben az eucharisztikus áldozatban való részvétel és Krisztus
misztériumába égı szívvel való bekapcsolódásunk tölti be azt a helyet, amelyet
az ótestamentumi szentek életében „a Törvényen való elmélkedés" foglalt el.
Mindamellett, minthogy az Újszövetség nem szünteti meg az ószövetsé-
get, mi sem szőnünk meg elmélkedni az Úr törvényén. De elmélkedésünket
most a "memoria Christi" táplálja: az ószövetségben rejtızködı Jézus tudata,
észrevevése, megtapasztalása - most, a beteljesedés után.
Ezt jelentette az elmélkedés Szent Pálnak: önmagunk megtalálását Krisz-
tusban, behatolást az Írásokba, az istenileg megvilágosított szeretet által, isteni
örökbefogadásunk fölfedezését, és az İ dicsıségének dicséretét.
Elmélkedjünk az írásokról; amint Szent Pál mondja, ezt mind azért írták,
hogy eltöltsön bennünket Isten ígéreteinek megismerésével és teljesülésük re-
ményével. „Mert amit hajdan megírtak, azt tanulságul írták, hogy az írásból tü-
relmet és vigasztalást merítsünk reményünk megırzésére" (Róm 15,4). Ha hi-
szünk abban, amirıl elmélkedünk, az ránk nyomja pecsétjét, átalakít, Istennek
szentel: „megjelöl az ígéret Szentlelkével". És mi célból?
Hogy „Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsıség Atyja adja meg nektek a
bölcsesség és a kinyilatkoztatás lelkét, hogy megismerjétek. Gyújtson lelketekben vi-
lágosságot, hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg benneteket, milyen gazdag
az a fönséges örökség, amelyet ı a szenteknek szán, és milyen mérhetetlenül nagy a
hatalma rajtunk, hívıkön” (Ef 1,17-19).
2.3 Az elmélkedés: aktív magatartás és egyesülés
Az elmélkedésnek nem kell színdúsnak vagy látványosnak lennie. Gondolati imánk

hatékonyságát nem azok szerint a belsı tőzijátékok szerint kell megítélni, amelyek imádsá-
gunk idején felsziporkáznak bennünk. Ellenkezıleg: bár a jó elmélkedés gyümölcse néha égı,
érezhetı szeretet lehet az igazságba való élénk betekintés eredményeképp, ezekben az ún.
„vigasztalásokéban" nem szabad fenntartás nélkül megbízni, vagy önmagukért keresni ıket.
Legyünk mélységesen hálásak, ha imánk valóban növeli bennünk a világos megértést és átér-
zett nagylelkőséget, és semmiképpen se vessük meg az érezhetı áhítat ösztönzését, amikor
segítségünkre siet, hogy nagyobb alázattal, hőséggel és bátorsággal tegyük meg azt, amit ten-
nünk kell. Minthogy azonban a gondolati ima gyümölcsét a lélek mélyén: az akaratban és az
értelemben szüreteljük le, nem pedig a megindulás és ösztönös reakciók szintjén, nagyon is
lehetséges, hogy a látszólag „hideg", érzelmek nélküli elmélkedés a legnagyobb mértékben
hasznos. Nagy erıt adhat az ilyen, és átlelkiesítheti belsı életünket, fölemel az érzékek szín-
vonala fölé, és megtanít arra, hogy az értelemtıl és a hit elveitıl irányíttassuk magunkat.
Érdemes szemügyre vennünk néhány – könnyen tévútra terelı – jelenséget.
a) Az érzelmek
174
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Olykor a jónak ígérkezı elmélkedést még el is ronthatja az érzelmi jelleg. Ha a szen-
timentalizmus terméketlenné teszi a csírázó eszmét, ez tétlenségbe ringathatja az akaratot, és
meghiúsíthatja a kegyelem lelki hatását.
Ez az egyik pont, ahol a tudatlanság nehézzé vagy éppen lehetetlenné teszi az elıreha-
ladást a gondolati imában. Akik úgy gondolják, hogy elmélkedésüknek mindig érzelmi kitö-
résben kell kicsúcsosodnia, azok két hiba egyikébe esnek. Vagy úgy találják, hogy érzelmeik
kiszáradnak és imádságuk „gyümölcstelen"; ezért azt következtetik, hogy csak az idejüket
pazarolják, és feladják, az erılködést, inkább valami más úton tesznek eleget szenzációéhsé-
güknek. Vagy pedig azok közé tartoznak, akiknek érzelmei kimeríthetetlenek. Még talán sírni
is tudnak mindig ima közben. Némi elmélyedéssel és az erıfeszítés megfelelı fajtájával egész
könnyen kitermelik a lángoló buzgóság érzelmeit, amikor csak kívánják. Ez azonban vesze-
delmes siker. Az érzelmi sokoldalúság a belsı élet kezdetén segítség, de késıbb a haladás aka-
dálya lehet. Kezdetben, mikor érzékeink könnyen elcsábulnak a teremtett gyönyörök felé, szükség
van rá, hogy érzelmeink is élvezzék valamennyire az imát, észrevegyék értékét, különben meggá-
tolják Isten felé fordulásunkat. Így tehát a lelki dolgok ízlelésének alázatos és földies kezdetbıl
kell kiindulnia az érzékek és az érzelem területén. De ha imádságunk mindig érezhetı gyönyörben
és belsı vigasztalásban végzıdik, akkor kockáztatjuk, hogy leragadunk ezeknél, pedig korántsem
ez az út vége.
b) Elragadtatások nélkül
Mindig az illuminizmus és hamis miszticizmus veszélyével jár, ha azok, akiket könnyen
magával sodor a képzelet és a megindulás, túlságosan komolyba veszik az imádságban tapasztalt
élénk benyomásokat, és azt képzelik, hogy saját egzaltált érzéseik hangja igazán Isten hangja.
Az elmélkedés igazi légköre nyugodt, békés, kiegyensúlyozott. Az elmének képesnek kell
lennie, hogy egyszerő és békés gondolkodásra adja magát. Nem kell ehhez briliáns értelem. Az
akarat irányuljon a jóra, és erısödjék benne az Istennel való egyesülés vágya. Nem szükséges úgy
éreznie, hogy a lángoló szeretet elragadtatásában részesül. A jó elmélkedés lehet egészen „szá-
raz", „hideg" és „sötét" is. Sıt jelentıs mértékben megzavarhatják akaratlan elszórakozások. Ke-
resztes Szent János mondja valahol, hogy „a legjobb gyümölcs hideg és száraz országban nı".
Mindazonáltal ez a száraz elmélkedés eltölti a lelket alázattal, 'békével, bátorsággal és azzal az el-
határozással, hogy kitart lelki haladásunk akadályainak kiküszöbölésében. Elmélkedéseink szo-
kásszerően egész prózaiak lehetnek, még egy kicsit tompák is. Ez nem számít, ha értelmünk és
akaratunk mélyét sikerül közvetlenül ráirányítani Isten dolgaira - nem fontos, milyen homályos
esetleg lelki látomásunk.
A jó elmélkedés nem szükségszerően adja meg nekünk a keresett lelki igazság teljesen
tiszta megértését. Ellenkezıleg: amint elıbbre haladunk a belsı életben, az isteni dolgok megra-
gadása gondolati imánkban valahogy határozatlanná kezd válni, mert értelmünk úgy találja, hogy
az emberi megértés számára túlságosan hatalmas titkok elé került. Szükségképpen lehetetlen,
hogy emberi elme ezen a földön átható világossággal megértse Isten dolgait a maguk valójában.
Az isteni dolgok szemlélıdı „megtapasztalását" a „tiszta hit" sötétjében szerezzük meg, olyan
bizonyosságban, amely semmiféle világos emberi evidenciát nem tud felhozni támogatására,
mégis rendíthetetlen.
Ezt mindaddig nem lehet megérteni, míg emlékezetünkbe nem idézünk egy egészen alapvetı
igazságot: azt, hogy az elmélkedés ereje nem az okoskodásból fakad, hanem a hitbıl. Nem kell félnünk,
hogy tévedünk, ha azt állítjuk: elmélkedésünk olyan jó, amilyen a hitünk. Ezért az elmélkedéskor szem
elıtt tartandó cél nem annyira az, hogy értelmünkkel behatoljunk az isteni igazságokba, mint inkább az,
hogy szilárdan megragadjuk ıket hitünkkel, mert ez tesz képessé arra, hogy egész valónkkal átkaroljuk
ezeket az igazságokat. Nem jelenti ez azt, hogy az értelem ki van zárva a gondolati imából, és jámborkodó
ködösítés pótolja. Végre is a hit az értelem és egyben az akarat aktusa, amelyet az isteni kegyelem világos-
sága természetfölötti szintre emel. Minden elmélkedınek tisztában kellene lennie Szent Anzelm mondásá-
nak teljes jelentıségével: credo ut intelligam, „hiszek, hogy értsek". Csak szilárd hit hozhat igazi lelki vilá-
175
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
gosságot imaéletünkbe. Hogy ezt a hitet gyakoroljuk, összpontosítsuk elmélkedésünket Urunk egyes mon-
dásaira az Evangéliumban, vagy az Istentıl sugallt Írások más szavaira, és újítsuk meg azt az erıs hitünket
és meggyızıdésünket, hogy ezek bizonyosan az üdvösség igéi, a szántóföldben elrejtett kincs, amelyért
minden mást el kell adnunk, minden más igazságot elhagynunk, hogy eljuthassunk Istenhez. Hagyjuk, hogy
ezek az „üdvözítı szavak" szívünk mélyére hulljanak, és teljesen birtokukba vegyék azt. Ilyen módon ép-
pen a száraz imádság idején gyakorolhatjuk a legtermékenyebben hitünket. És ne feledjük, hogy a hit idın-
ként sok küzdelmet és erıfeszítést követelhet meg. Mindenekfölött akkor, ha becsületes. Mert elıfordulhat,
hogy nagy nehézségekkel, emberi bizonytalankodással kell szembenéznünk, mégpedig elszánt ıszinteség-
gel. A hit kockázat és felszólítás, s akkor a legtisztább, ha erıfeszítéssel és szellemi áldozattal kell fizetnünk
érte. Az ilyen erıfeszítés és áldozat helye az elmélkedés.
Ha Istenrıl és Isten útjáról való értelmi látomásunk kezdi is elveszíteni éles körvonalait a
„nem-ismerés felhıjében", soha ne zavarodjunk meg komolyan abban a tekintetben, hogy mit
keresünk: az Istennel való egyesülést. Nem szükséges, hogy a gondolati ima megláttassa velünk
azt az Istent, akit keresünk, de mindig meg kell erısítenie abban az elhatározásunkban, hogy İt
keressük, senki mást. Lehet, hogy nem mindig mutatja meg világosan az utat, amelyen megtalál-
juk İt: de mindig nagyobb meggyızıdéssel kell eltöltenie, hogy semmi mást nem érdemes meg-
találni. Azért ha imánk tárgya talán sötétben rejtızködik is, az elmélkedés mégis egyre inkább
világossá teszi, hogy ez a tárgy minden erıfeszítésünk egyetlen célja. Ebben az értelemben Isten
és az Istenhez vivı út a gondolati imában való elırehaladásunk során mind „határozottabbá" vá-
lik.
A gondolati imát tárgyaló írók gyakran hangsúlyozzák, hogy az elmélkedés gyümölcsei
legyenek meghatározott erények és más közvetlen, gyakorlati eredmények. Nagyon igaz, hogy az
elmélkedés célja gyakorlati: világosságot kell árasztania cselekedeteinkre, hogy valamennyi gyü-
mölcsözı legyen az Istennel való közösségben.
Az elmélkedést ezért két célhoz való viszonyában vizsgálhatjuk; egyik elvezet a másik-
hoz. Gondolati imánk közvetlen célja lehet az, hogy megértsünk egy meghatározott igazságot,
eltökéljük, hogy így és így cselekszünk, megoldjunk valami lelki problémát; mindez elıkészít
bennünket egy bizonyos egészen határozott kegyelem befogadására, amely napi kötelességeink
gyakorlati megvalósításához szükséges.
De minden gondolati ima végsı célja a közösség Istennel. Persze teljesen igaz, hogy az
elmélkedés egy közvetlen, gyakorlati célra készít föl bennünket a földön, szem elıtt tartva Isten-
nel való jövendı égi egyesülésünket. Itt azonban azt szeretném hangsúlyozni, hogy minden el-
mélkedés, a gondolati ima minden aktusa; még ha valami közvetlen gyakorlati célja van is, köz-
vetlen összeköttetésbe kell, hogy hozzon bennünket Istennel. Ez az elmélkedés igazi gyümölcse.
Minden más közvetlen gyakorlati cél másodlagos, alá van vetve ennek az egy elvnek és min-
dennél jelentısebb célnak.
Az elmélkedés végsı célja: bensıségesebb közösség Istennel, nemcsak a jövıben,
hanem itt és most!
Ezért ahhoz, hogy igazán mély és érett elmélkedést végezhessek Krisztus szenvedésé-
rıl, lelkileg azonosulnom kell Vele szenvedésében. Emlékezzünk arra, mit föntebb mondottunk
Krisztussal való egyesülésünkrıl a szentmisében és fıleg a szentáldozásban. Persze nem arról
van szó, hogy sohasem szabad más titokról elmélkednünk, mint a passióról. De minthogy min-
den kegyelem a Kereszten függı Krisztus átdöfött oldalából árad, az ı szenvedése ténylegesen
Istennel való egyesülésünk és természetfölötti átalakulásunk kiérdemlıje és hatékony elve. Vi-
lágos ez Szent Pál efezusi levelének 2. fejezetébıl, ahol az Apostol kimondja: Krisztus a Ke-
reszten helyreállította a békét ember és ember, valamint az emberiség és Isten között. Krisztus
valóban magára vette minden ellenségeskedésünket, és „megölte ıket önmagában a kereszten",
úgyhogy „İ a mi békénk", és benne mind egyek vagyunk ugyanazon Lélekben az Atyaistennel
(Ef 2,11-22). Krisztus keresztje és feltámadása a keresztény misztikának kétségtelenül legben-
sıbb középpontja.
Ez a nagy teológiai igazság szükségtelenné teszi, hogy sokáig keresgéljük, miben áll-
jon „közösségünk" vagy „azonosulásunk" Jézussal a gondolati imában.
176
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Ez a közösség nem csupán lélektani azonosulás, érzelmi szimpátia dolga, nem annyi,
hogy szívünkben fölkeltjük mindazt az érzést, amirıl azt képzeljük, hogy a Megváltó érzései
voltak a kereszten. Nem is egyszerően erkölcsi közösség, amelyben értelmünkkel és akaratunk-
kal igyekszünk létrehozni magunkban az İ erkölcsi beállítottságát. Egyesülésünk Jézussal lelki
jellegő, és sok esetben szentséginek, vagy csaknem szentséginek is kellene lennie. Ezen a kegye-
lem ill. a szeretet rendjében lévı egyesülést vagy azonosulást kell érteni. A kegyelem mindenekfölött az
imádsággal, a szentelmények és szentségek használatával jut el hozzánk.
Krisztussal való azonosuláshoz éppen az İ életének, különösen a szenvedéstörténetnek

elmélkedése segíthet bennünket. Avilai Szent Teréz írja: „Krisztus nagyon jó barát számunkra.
Mivel ıt emberként látjuk, érezzük gyengeségben, szenvedésben, így valóban társ számunkra”.290
Krisztus szenvedésérıl való elmélkedés azonban nem jelenti azt, hogy folyton azokra rettenetes
kínokra gondoljunk, amelyeket átélt, vagy erıvel tápláljunk magunkban valami fájdalom érzést.
Ugyancsak Szent Teréz ajánlja a szenvedéssel kapcsolatos elmélkedésrıl a következıket:
Akkor helyes a Krisztus keresztjérıl való szemlélıdés, ha egy ideig elgondolkodtok arról, hogy
milyen fájdalmakat szenvedett el, és kiért szenvedett; ki az, aki mindezt magára vette, és milyen szeretettel
tőrte. Nem szükséges azonban állandóan ilyen gondolkodással fárasztani magunkat, hanem jobb, ha enged-
jük, hogy értelmünk nyugalomban legyen, és így idızzön az Úr elıtt.291
Ez az igen rövid vázlat is elég ahhoz, hogy mindenki megérthesse azt az egyetlen nagy el-
vet, amelyen a szemlélıdı imában Krisztussal való azonosulásunk fordul. Íme az elv: Krisztus
Titokzatos Testének minden tagjában valóságosan megvan Krisztus isteni élete, és „titokzatosan"
azonosulnak Vele a szó tág értelmében. Ezt az azonosulást a keresztség fölvétele, vagy pedig a
tökéletes szeretettıl éltetett hit vagy bőnbánat bármelyik aktusa hozza létre. Az azonosulás való-
ságos, és tulajdonképpen ez a mi természetfölötti életünk. De mi ennek nem vagyunk tudatában.
Az az azonosulás tehát, amelyet a gondolati imában igyekszünk megvalósítani, tudatos realizá-
lása annak az egységnek, amelyet a kegyelem már valóságosan létrehozott lelkünk és Isten
között.
Ez a gondolati ima titka, és ez a szemlélıdés titka is. Ha gondolati imánk nem mozdít-
ja elı, hogy ráébredjünk Istennel való egységünkre, Tıle való tökéletes függésünkre lelkiéle-
tünk minden lényeges tevékenységében, és az ı állandó szeretı jelenlétére lelkünk mélyén,
akkor nem érte el azt a teljes hatást, ami a célja. Hadd álljon itt a szemlélıdés nagyszerő pél-
dájaként egy részlet Pierre Teilhard De Chardin (1881-1955) misztikus látomásából, amelyet
távol-keleten élt át:
Uram!
Mivel most ismét – nem az Aisene-i erdıben, hanem az ázsiai steppén –
nincs sem kenyerem, sem borom, sem oltárom,
a szimbólumok fölé emelkedem egészen a Valóság tiszta fenségéig,
és felajánlom Neked, én a papod, az egész Föld oltárán a Világ munkáját és kínlódását.
A nap éppen most világította meg amott Kelet legvégsı szegélyét.
Tüzeinek lengı abrosza alatt a Föld élı felszíne ismét ébred, megborzong és újrakezdi félelmetes ro-
botját.
Istenem, paténámra helyezem az új erıfeszítés ígérkezı termését.
Kelyhembe öntöm minden ma kipréselt gyümölcs nedvét.
Kelyhem és paténám lelkem mélye lesz,
amely szélesen kitárul mindazoknak az erıknek,
amelyek csakhamar feltörnek a Föld minden pontjáról
és a szellem felé összpontosulnak.
- szálljon hát hozzám mindazoknak az emléke és titokzatos jelenléte,
290
Alkofer, Aloysius (kiadó), Sämtliche Schriften der hl. Theresia von Jesus, 6Bd, München/Kempten, 1931-
1941. II. 22, 10. Idézi: RUHBACH-SUDBRACK (2005), 238.
291
U. o. 239.
177
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
akiket a fény ma új napra ébreszt!292
2.4 Az elmélkedés gyakorlata

Thomas Merton a márt fentebb is felhasznált mővébıl az alapvetı követelményeket
emeljük ki.
Az elmélkedés igazán egyszerő dolog, és nincs sok szükség részletekbe menı techni-
kai utasításokra, hogy megtanuljuk. De ez nem jelenti azt, hogy lehetne gondolati imát gyako-
rolni állandó és szoros belsı fegyelem nélkül. Különösen igaz ez a mi korunkban, amikor egy
anyagias társadalom értelmi és erkölcsi petyhüdtsége megfosztotta az ember természetét belsı
energiájától és lelkiességétıl. De ha szükséges is a fegyelem, ez nem rója minden emberre azt
a kötelezettséget, hogy egy és ugyanazon merev rendszert kövesse. Más szigorúnak és megint
más merevnek lenni. A jól fegyelmezett lélek éppúgy, mint a jól fegyelmezett test, fürge, ru-
ganyos és alkalmazkodó. Az a lélek, amely nem hajlékony és nem szabad, nem képes elıreha-
ladni az imádság útjain. Oktalan merevség kezdetben talán látszólag eredményeket hoz, de
végül is csak megbénítja a belsı életet.
Mindenesetre vannak a gondolati ima egészséges gyakorlásának bizonyos általános
követelményei. Ezeket nem lehet elhanyagolni.
a) Összeszedettség
Ahhoz, hogy elmélkedjem, vissza kell vonnom lelkemet mindattól, ami akadályoz, hogy a
szívemben jelenlévı Istenre figyeljek. Ez csak úgy lehetséges, ha összeszedem érzékeimet. De
alighanem hasztalanul próbálom összeszedni magamat az imádság idején, ha a nap összes többi
részében szabadjára engedem érzékeimet és képzeletemet. Következıleg az elmélkedés vágya
magában foglalja azt az erıfeszítést, hogy az egész nap folyamán megırizzünk valamennyi össze-
szedettséget. Azt jelenti ez, hogy a hit légkörében élünk, idınként felfohászkodunk és Istenre fi-
gyelünk.
Az igazi összeszedettség ára az a szilárd elhatározás, hogy szándékosan semmi olyasmi iránt nem
érdeklıdünk, ami nem hasznos vagy nem szükséges belsı életünkben. A körülvevı világ minden oldalról
érzelmeket és érzéki étvágyat felkorbácsoló haszontalan felhívásokkal támad nekünk. Rádió, újság, mozi,
televízió, hirdetıtáblák, neonfények örökös izgatással vesznek körül, hogy pénzünket és életerınket érték-
telen, röpke kielégülésekre pazaroljuk el. Minél többet vásárolunk, annál jobban sürgetnek, hogy vegyünk
még többet. De minél többet hirdetnek, annál kevesebbet kapunk. És mégis: minél többet hirdetnek, annál
többet veszünk. Tulajdonképpen az egész csak lármaverés, a világban nem fogunk kielégülést találni, csak
hiú reményeket és várakozásokat, amelyek sohasem teljesülhetnek.
Ellent kell állni az értéktelen ajánlatoknak úgy is, hogy ügyet sem vetünk rájuk: egyszerő-
en nem engedjük ıket hatni érzékeinken át.293
A rászorulás érzése
Hogy komoly és gyümölcsözı elmélkedést végezhessünk, úgy kell imánkhoz
fognunk, hogy valóban átérezzük: szükségünk van ezekre a gyümölcsökre. A gondolati
imában olyan birodalomba léptünk, amelynek nem mi vagyunk az urai többé, olyan
igazságok szemléletét tőzzük ki magunk elé, amelyek felülhaladják természetes megér-
tésünket, s mégis sorsunk titkát tartalmazzák. Isten életébe igyekszünk mélyebben beha-
tolni. De Isten végtelenül fölöttünk áll, jóllehet bennünk van, és létünk ıs oka. A Vele
292
Pierre Teilhard de Chardin: Mise a Világ felett (La Messe sur le Monde 1923). Szabó Ferenc fordítása. In:
SZABÓ Ferenc: İszi ámulat – Versek és mőfodítások. Róma, 1982, 148.
293
Nem arról van szó, hogy félig hunyt szemmel, leszegett fejjel járjunk a világban. A reklámok, hirdetések
(hírek) nem az embert, hanem a pénzt szolgálják: megnyerni a vásárlásnak, egy adott hatalomnak, igen gyakran a
győlöletnek, mások „jogos” megvetésének. Érzelmileg teljesen rabjává lesz az ember: olyan plasztikus erıvel
tárják elénk a borzalmakat, botrányokat, vagy éppen a tetszetıs dolgokat, hogy folyton visszatér hozzájuk fantá-
ziánk.
178
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
való szoros egyesülés kegyelme ugyan olyasvalami, amit imával és jócselekedetekkel
elérhetünk - de mégis csak az İ ajándéka marad.
Koldusként, rászorulóként megyünk Isten elé: nincsenek biztosítékaink, tartaléka-
ink. Mint a tékozló fiú: semmije sem maradt; még a sertések vályújától is elzavarták. A
„magába térés” annak az „elmélkedésnek” a gyümölcse, amelyet így fogalmazott meg:
„Én itt éhen pusztulok, míg otthon apám házában a szolgáknak bıven van mit enniök.
Visszatérek hazámba és atyámhoz, és azt mondom neki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és
teellened, már nem vagyok méltó, hogy fiadnak nevezzenek. Csak béreseid közé fogadj be!”
(v. ö. Lk 15,17-19).
Az elmélkedés nem önigazolás, filozofálás, ahol jó gondolatokat találunk ki a követ-
kezı prédikációhoz, beszédhez. Az éltetı falatért, a halálos szomjúságunkat oltó Élı Vízért
vagyunk itt. Rólunk, életünkrıl van szó.
b) Az elmélkedés tárgyának megválasztása

A tárgyválasztás nyilvánvalóan jelentıs az elmélkedésben. És minthogy személyes és
bensıséges lelki tevékenységrıl van szó, világos, hogy a választásnak személyesnek kell lennie.
A legtöbb ember nem tud jól elmélkedni másvalakitıl megadott általános „témán", fıleg ha az
elvont.
A keresztény aszketikus hagyomány szerint az elmélkedés rendes tárgya a keresztény hit
valamelyik titka. Különbség van a misztérium és a dogma között. A hitigazság elvontabb, tekinté-
lyi állítása annak az igazságnak, amelyet hinnünk kell, hivatalos megfogalmazásba ágyazva. A
szó szabatos értelmében vett dogmáról való elmélkedés így a dolog természeténél fogva rendsze-
rint egy kicsit hidegre és elvontra sikerül, bár egyesek talán boldogulnak vele.
A misztérium nem csupán a kinyilatkoztatott igazság lepárolt és lefejtett formája, hanem
az egész igazság, teljes konkrét megnyilvánulásában: a hit titkaiban magát Istent látjuk, rendsze-
rint azoknak a nagy isteni cselekedeteknek egyikében, amelyekben konkrét és tapintható formá-
ban nyilatkoztatta ki nekünk önmagát, végbevitte megváltásunk mővet, megosztotta velünk isteni
életét, és egyesített bennünket önmagával.
Ebben az értelemben a hit valamelyik titkáról elmélkedni mindenekelıtt annyit jelent,
hogy külsıleg megértjük azt, úgy, amint megjelenik elıttünk, az Egyház tapasztalatának egy ré-
szeként. Az Egyház hittitok-élményét - ha szabad ezt a kifejezést használnunk - a hagyomány
közvetíti korszakról-korszakra. A hagyomány a hittitkok élményi megismerésének megújulása
minden keresztény nemzedékben és társadalomban. A kereszténység minden új korszaka újonnan
hisz, újonnan ragadja meg az üdvösség titkát, és minden kor saját jellegzetes módján újítja fel a
keresztény misztériumnak ezt az alapvetı élményét.
Elmélkedéssel behatolni a hit titkaiba annyit tesz, mint - az Egyház szellemétıl, különösen
a liturgia és a keresztény mővészet szellemétıl vezérelve - megújítani magunkban az Egyháznak e
titkokkal kapcsolatos élményét azáltal, hogy részt veszünk bennük. És természetesen a keresztény
ember teljes részvétele Krisztus misztériumában szentségi, nyilvános, liturgikus; a szentségekben
és a szentmisében történik. Innét a szoros viszony magánelmélkedés és az Egyház nyilvános hó-
dolata között.
Ha magunk elé állítjuk a Megtestesülés titkát, akkor próbáljuk Lukács evangéliumának
„gyermekség történetét” átgondolni. Ez egyrészt azt jelenti, hogy magunk elıtt „látjuk” Betlehem
és Názáret eseményeit, másrészt – amit éppen Lukács sajátos elbeszélése sugall – ezeket az ese-
ményeket együtt szemlélni a megváltás mővének beteljesülésével, a Húsvét titkával. Hiszen a
betlehemi „történésben” benne van a „szent három nap”, a szenvedés, halál és feltámadás pün-
179
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
kösdi vallomása.294 Hogy elmélyítsük és személyesebb jellegővé tegyük ezt az élményt, az elmél-
kedés próbálja kiolvasni a belsı jelentést a külsı felszín mögül, és (ami mindennél fontosabb) az
evangéliumban elénk adott történeti eseményeket viszonyba próbálja hozni saját jelenlegi lelkiéle-
tünkkel.
c) Alapelvek
Hogy életünket, még mindennapi eseményeiben is, megértsük, vallásos perspektívát kell
teremtenünk, és ebben látnunk mindent, ami történik. Ez a látásmód mindenekelıtt azt kívánja,
hogy gyakran és mindig újból tisztázzuk magunkban a tényt: meg kell halnunk, és életünknek át
kell haladnia az ítélet kérlelhetetlen világosságán. Aki sohasem gondol halála órájára, az nem
tehet igazán lelkies elhatározásokat élete során. Sohasem lesz több, mint rövidlátó opportunista, s
elhatározásainak nem lesz maradandó értéke.
Életünket mindenekfölött mindig a Kereszt fényében kell néznünk. Krisztus Urunk
szenvedése, halála és feltámadása teljességgel megváltoztatta az ember létének és minden tetté-
nek jelentıségét és irányát. Aki erre nem tud ráébredni, az pókhálószövéssel fogja eltölteni éle-
tét; nem lesz benne tartalom, nem lesz igazi oka élni.
Az olyan elmélkedés, amely felületesen siklik át sokféle tárgyon, végsı soron egyáltalán
nem elmélkedés. Csak gyengíti és szétforgácsolja képességeinket, petyhüdt, hasznavehetetlen
állapotban hagyva ıket. Munkára kaptak felhívást, de nem végeztek semmit.
Hogy megtanuljuk képességeink összpontosítását, jó az elmélkedést könyv segítségével
kezdeni. Nem azt mondom, hogy feltétlenül ún. „elmélkedési könyvet" kell használnunk. Min-
den Isten dolgairól és a lelkiéletrıl szóló komoly könyv anyagot szolgáltathat gondolataink
összpontosítására. De hogy gondolatainkat valamilyen igazságra irányítsuk, ahhoz rendszerint
érzékeink segítségére van szükségünk. Ezért a lelkiélet kezdetén rendesen a legjobb olyan igaz-
ságokon elmélkedni, amelyek konkrét formában jelennek meg, pl. egy példabeszéden, vagy
valami szemléletes mondáson vagy cselekedeten a szentek vagy Krisztus Urunk életébıl.
Minden régi filozófia és a vallásos gondolkodás minden magasabb formája példabeszé-
deket és egyszerő képeket használt a legmélyebb igazságok közvetítésére. Sehol sem igazabb
ez, mint a Bibliában. Itt Isten plasztikus egyszerőséggel és konkrétsággal nyilatkoztatta ki ne-
künk titkait, és ez hozzáférhetıvé teszi ıket minden faj és minden század számára. Azért nincs
jobb elmélkedési könyv, mint a Biblia, fıleg az Újszövetség. A „lectio divina„, vagyis a Szent-
írás elmélkedı olvasása az egyházatyák szemében az elmélkedı és imádságos belsı élet rendes
alapja.
Még egyszerőbb és több segítséget nyújtó útja az elmélkedésnek, ha elmélyedve olvas-
suk az ó- és újszövetségbıl kiválasztott liturgikus szövegeket, amint pl. a miseszövegek vasár-
napról-vasárnapra elénk adják. Így elmélkedéseink tökéletes összhangba kerülhetnek a litur-
gikus körforgással. Ennek az az elınye, hogy gondolkodásunkat és szívünket tökéletesebb egy-
ségbe hozza az egész Egyház imájával, és így elıkészülve bıvebben kapjuk azokat a kegyelme-
ket, amelyeket Isten erre az imára válaszul a világra áraszt.
Érdemes itt vázlatosan körvonalazni az elmélkedı ima egyszerő, lényeges vonásait.
1) Elıkészület: ıszinte erıfeszítés, hogy öszszeszedjük magunkat, teljes tudata annak,
hogy mire készülünk, kegyelemkérés. Ha ez a kezdet jó, a többinek könnyedén kellene követ-
keznie rá.
294
Itt utalni szeretnénk ORTENSIO da Spinetoli: Introduzione ai vangeli dell’infanzia (Citadella Editrice, Assisi,
1976) c. könyvére. Ugyancsak nagyon sokat segíthet az evangéliumi elmélkedéshez ugyanennek a szerzınek
magyarul is megjelent Lukács-kommentárja: Lukács – a szegénység evangéliuma. (Ford. Turay Alfréd), Agapé,
Szeged.
180
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
2) Elképzelés: kísérlet arra, hogy lássuk, gyújtópontba állítsuk, megragadjuk azt, amirıl
elmélkedünk. Ez a hit erıfeszítését kívánja meg. Tarts ki munkádban mindaddig, míg a hit nem
lesz tiszta és szilárd szívedben (nemcsak a fejedben).
3) Vágyódás: Abból, amit „látunk", bizonyos gyakorlati következmények folynak. Vá-
gyak, elhatározások, hogy hitünkkel összhangban cselekedjünk, hogy éljük hitünket. Itt a re-
mény erıfeszítésére van szükség - hinnünk kell ezeknek a jócselekedeteknek a lehetıségé-
ben, remélnünk kell Isten segítségével a jó kívánságok beteljesedésében. Mindenekfölött ıszin-
tén kell remélnünk az isteni egyesülés lehetıségében.
4) Közösség (egyesülés): itt az imádság egyszerővé válik, többé nem bonyolult. A hit
belátása szelíd, a remény szilárd, az ember meg tud nyugodni Isten jelenlétében. Ez inkább az
egyszerő nyugalom és intuíció dolga, az egyszerő szeretet ölelése. De ha tevékenységre van
szükség, legyen a szeretetnek aktív jellege: ebben az esetben az ima inkább az elızı szinthez
(vágyódáshoz) hasonló. Vagy pedig a szeretet inkább a Szerelmesre való hallgatás formáját
veszi föl. Máskor dicsıítésben nyilvánul meg. Többnyire azonban megelégedhetünk azzal, hogy
egyszerően megpihenünk, és békésen sodródunk a szeretet mély áramával, semmit sem csinálva
magunktól, hanem engedve, hadd mőködjék a Szentlélek lelkünk titokzatos mélyeiben. Ha az
ima zavarossá vagy lanyhává válik, visszatérhetünk valamelyik korábbi szakaszhoz, és megújít-
juk éberségünket, hitünket, szeretetünket.
Befejezés lehet egy rövid és ıszinte hálaadó ima.
2.5 Összefoglalás
Az elmélkedés szellemi munka, - olykor nehéz munka. De a szeretet és a vágy

mőve. Nem megy erılködés nélkül, legalábbis kezdetben. És erıfeszítéseink ıszintesé-
ge, alázatossága és kitartó volta vágyainkkal lesz arányos. Ez a vágy viszont a kegyelem
adománya. Aki azt képzeli: egyszerően elkezdhet elmélkedni anélkül, hogy imádkoznék
ennek vágyáért és kegyelméért, az hamarosan fölhagy vele. De az elmélkedés vágyát és
a belefogás kegyelmét úgy kell venni, mint további kegyelmek ígéretét. Az elmélkedés-
ben, mint minden másban is a keresztény élet terén, minden attól függ, hogyan felelünk
meg a Szentlélek kegyelmének.
Az elmélkedés lényegét szinte mindenestül összesőríti ez az egy gondolat: föléb-
resztjük belsı énünket, és bensıleg ráhangoljuk magunkat a Szentlélekre, úgyhogy ké-
pesek leszünk megfelelni kegyelmének. Hagynunk kell, hogy az évek során a gondolati
imában belsı felfogóképességünk kifinomuljon és megtisztuljon. Rá kell hangolnunk
magunkat a kegyelem váratlan megmozdulásaira, amelyek egyáltalában nem felelnek
meg a lelkiéletrıl elıre megalkotott fogalmainknak, és semmiképpen sem hízelegnek
saját nagyravágyó óhajainknak.
Készen kell állnunk a közremőködésre nemcsak a vigasztaló, hanem a megalázó
kegyelmekkel is. Nemcsak azokkal a megvilágosításokkal, amelyek fölemelık, hanem
azokkal is, amelyek letarolják öntetszelgésünket. Könnyen lehetséges, hogy az imában
tapasztalt hidegségünk és szárazságunk nagy része öntudatlan védekezés a kegyelem
ellen. Anélkül, hogy ez tudatossá válna bennünk, megengedjük természetünknek, hogy
megfossza lelkünket érzékenységétıl. Így azután nem érhetnek el hozzánk azok a ke-
gyelmek, amelyekrıl ösztönösen elıre látjuk, hogy esetleg kínosak.
Az elmélkedésnek tehát gyakorlatban mindig társulnia kell az Isten akaratára és
mőködésére való ráhagyatkozással. Kéz a kézben jár az önmagunkról való lemondással
és a Szentléleknek való engedelmességgel. Az az elmélkedés, amely nem igyekszik
egész lényünket összhangba hozni Isten akaratával, csakis terméketlen és elvont marad-
hat. De minden olyan ıszinte belsı ima, amely igazán törekszik erre az egyedül fontos
181
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
célra - az Istennek ránk vonatkozó akaratával való egyesülésre -, csalhatatlanul kegyelmi
viszonzásban részesül. Kétségtelenül az egyik legnagyobb megszentelı erınek fog bizo-
nyulni életünkben.
3. Misztika – a mélybıl forrásozó lelkiség
Ha a misztika hatalmas jelentését fel akarjuk fogni, akkor valahol Eckhart önvallomásával
kell kezdenünk: „Isten otthon van bennünk, mi vagyunk idegenben”.295
Amit Eckhart mester mond: „Isten otthon van bennünk”, azt a misztikusok számtalan kije-
lentésében megtalálhatjuk. Így pl. a flamand misztikus Jan Ruysbroek (1293-1381) ezt írja: „Isten
bensıségesebb számunkra, mint mi önmagunknak, és az ı belsı ösztönzése és mőködése mibennünk
közelebb van hozzánk, mint saját cselekvésünk.” És Magdeburgi Szent Mechtild (1212-1294) azt
mondja: „Úgy fénylesz a lelkemben, mint a Nap az aranyon.” Ez a mondat: „Isten otthon van ben-
nünk”, minden misztika alapkijelentése.
„Uram, a lelkemben él egy álom Rólad, de magam nem tudok Hozzád menni!” (Gertrud von
le Fort). Ez a panasz a hit nyelvén fogalmazódik meg.
Miért vagyunk mi idegenben? Miért vagyunk idegenek? Mélyértelmő választ találunk
Hölderlinnél: Idegenek vagyunk, mert İ van bennünk!
Ó! Kevéssé ismerjük magunkat, mert egy Isten mőködik bennünk!296
a) Önmagunk valóságánál – a fogalom tisztázása

Ha misztikáról, misztikusokról hallunk, akkor valami világtól elrugaszkodott, ábrán-
dos személyekre, illetve magatartásra gondolunk. Olyas valamivel társítjuk a misztikát, ami-
nek semmi köze a valósághoz: titokzatos, homályos. A keresztény értelemben vett misztiká-
nak semmi köze világgal szembeni utálat keserőségének, sem a kiábrándultság szülte mene-
külésnek. A 19. és 20. század fordulójától a „modern” világkép egyik súlyos félrecsúszása
volt, hogy a lelki elmélyülést, s az ebbıl eredı élményeket kifejezetten valami beteges kép-
zelgés szintjére degradálták.
Az elidegenedésünk éppen abból ered, hogy nem ismerjük azt az Isten-közelséget,
amely embervoltunk legmélyebb kincse. A fentebb idézett J. Bours idézi Saint-Exupéry egy
vallomását, hogy megértsük kik vagyunk:
„Amikor kisfiú voltam, egy régi házban laktunk, és egy monda arról mesélt, hogy kincs van benne el-
rejtve. Biztos, hogy soha, senki sem talált rá, talán mert senki sem kereste. De az egész házat mintegy elvarázsol-
ta. Az én házam a szíve mélyén titkot rejt…”297
Maga Isten kelti fel bennünk a vágyat, hogy sebzett voltunk gyógyulását Nála keressük:
Ez a bennünk, lelkünk mélyén lévı Isten, „elidegenít” minket, olyan lénnyé tesz, aki nincs
úgy bezárva saját magába, mint ahogy a maga módján az állat. Ez az Isten, aki otthon van bennünk,
olyanná tesz minket hogy saját magunk számára örökös kérdés vagyunk, vándorokká tesz minket,
akik egész életünkben vándorúton vagyunk efelé az „otthonlét” felé, ami legmélyebb valóságunk.
Ember: az Isten bennünk-lakásával megáldott és megsebzett lény! Titokzatos, csodálatos
adottságunk kifelé és önmagunk fölé húz minket, de a lelkünk mélyén megkérdıjelezzük önmagun-
kat..
295
BOURS, Johannes: Isten otthon van bennünk, mi vagyunk idegenben. http://www.kek.info.hu/lap_jelenlet.htm
2007. 09. 19.
296
BOURS, u. o.
297
BOURS, u. o.
182
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Másrészt: Idegenben vagyunk, mert újra meg újra elfutunk, elmenekülünk ettıl az ottho-
nunktól – „Isten otthon van bennünk”. „Állj meg, hová futsz? Tebenned van az ég! Máshol keresnéd
Istent? – csak eltévesztenéd!” (Angelus Silesius).
Idegenek vagyunk, idegenben vagyunk, mert nem bocsátkozunk le bensınkbe, a mélybe, a
középpontba, oda, ahol İ otthonos bennünk. Mert a felszínen maradunk, szétfolyva.
Elveszítjük középpontunkat. Ennél is nagyobb a baj, ha már egyáltalán nem érezzük a kö-
zéppont elvesztését. „Mert a legfélelmetesebb veszteségek azok, amelyeket már nem is érzékelünk”
(Erhart Kästner).
És még egyet: idegenben vagyunk, mert saját ego-nkat, a nagy ÉN-t akarjuk megtenni élet-
házunk középpontjává. Idegenek vagyunk, mert bınösek vagyunk! Mert bőn ott van, ahol nem İ a
középpont.
Idegenek vagyunk, mert már nem halljuk meg annak halk, állandó hívását, aki lakást vett
bennünk. Errıl a lelkünk mélyérıl hangzó hívásról beszél a misztikus Johannes Tauler (1300-1361):
„A belsı ember meghívást kapott az Istenség legnemesebb mélységére, a hívás újra meg újra
ismétlıdik, és vonzza ıt. Ahogy Isten a lélek legbensıbb mélységeibe helyezte saját alapját, s az rejtve
és elfedve ott nyugszik – aki azt megtalálni, felismerni és szemlélni tudná, az minden kétség nélkül
boldog lenne. És bár az ember folyton elfordítja az arcát és tévútra megy, ugyanakkor benne van az
állandó csalogatás és vonzódás feléje, sehol nem tud nyugalomra lelni, bármerre jár is. Mert semmi-
féle dolog nem képes benne elégedettséget teremteni, ezen az egyen kívül. Mert ez – anélkül, hogy tud-
ná – állandóan őzi és vonzza a Legeslegbensıbe: mert ez az ı célja! Ahogy minden dolog csak a maga
helyén talál nyugalomra.”298
Misztika: az Isten és ember egymásratalálása. Csak „belülrıl érthetı, mint a legben-

sıbb kapcsolat. Szerelem: megmagyarázni nem lehet. Néhány törékeny jel, dadogó szó,
amely a „külsık” számára ostobaságnak tőnik. B. Pascal esetét említem példának, de – sajnos
– jó néhány hasonló „értékeléssel” találkozunk.
Tóth Béla a történelem „kacsáinak” győjteményében Blaise Pascal misztikus „Tőz éj-
szakája” élményét ebben a szellemben „méltatja”. Elöljáróban annyit, hogy Pascal a szóval
kifejezhetetlen találkozását a „Mással” kabátjába varrta, mintegy a szíve felett hordozva en-
nek az egész életét átformáló tapasztalatnak emlékét. Holtteste exhuimálásakor találta a fel-
jegyzésre. Íme Tóth B. megállapítása:
Pascal kabátjába varrt imádság-amulet azonban históriai valóság és akármilyen szépnek és

mélynek is ítélik némelyek, zavaros, deákkal kevert stílusa nem vall rendes lélekállapotra; a kabátba
varrás pedig bizony nem egyéb babonánál.299
Íme Pascal misztikus tapasztalatáról tett feljegyzésének sorai:
Tőz
Ábrahám Istene, Izsák Istene, Jákob Istene, nem a filozófusoké és tudósoké.
Bizonyosság, bizonyosság, érzelem, öröm, béke.
Jézus Krisztus Istene.
Deum meum et Deum vestrum.
A te Istened az én Istenem lesz.
Feledni a világot és mindent Istenen kívül.
Csak az Evangélium tanította utak vezetnek hozzá.
Az emberi lélek nagysága.
Igazságos atyám! A világ nem ismert téged, de én ismertelek téged.
Öröm, öröm, öröm, örömkönnyek.
298
BOURS, u. o.
299
TÓTH Béla:. Mendemondák, A világtörténet furcsaságai Atheneum R. T. kiadása, 1896.Kacsák a történe-
lemben. Az 1896-os mővének reprint kiadása. Laude Kiadó Budapest (?), 2000, 261.
183
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Elszakadtam tıle:
Dereliquerunt me fontem aquae vivae.
Istenem, elhagysz-e engem?
Bár ne szakadnék el tıle mindörökre.
Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent,
és akit elküldtél, Jézus Krisztust.
Jézus Krisztus.
Jézus Krisztus.
Elszakadtam tıle, menekültem tıle, megtagadtam, megfeszítettem.
Bár ne szakadnék el tıle soha.
İ csupán az Evangélium tanította utakon haladva ırizhetı meg.
Teljes és szelíd lemondás.
Feltétlen engedelmesség Jézus Krisztusnak és lelki vezetımnek.
Véghetetlen öröm egyetlen kínnal telt napért e földön.
Non obliviscar sermones tuos. Amen. 300
Ez az ember nem a földtıl rugaszkodott el, hanem egészen kitárta magát Istennek.
Pascal eltávolított lakása faláról minden képet. A nagy matematikus és fizikus egészen Krisz-
tusnak adta át magát. Saját szavai szerint:
Kitárom karomat Megváltóm felé, aki - miután 4000 évvel ezelott már megjövendölték - végül
eljött, hogy itt a földön értem szenvedjen és meghaljon, akkor és olyan körülmények között, amikor és
ahogyan ezt róla megjövendölték. Az İ kegyelmébıl megbékélve és azzal a reménységgel várom a ha-
lált, hogy mindörökké Vele együtt legyek. Tehát örömben élek így, földi javaimmal, amelyeket jóságo-
san rendelkezésemre bocsátott, és szenvedéseimmel is, amelyeket megengedett javamra, és amelyeket
elhordozok az İ példamutatása szerint.
Hallgassuk meg vallástételét: Szeretem a szegényeket, mert Jézus Krisztus is szerette oket.
Szeretem a földi javakat azért, mert lehetoséget adnak arra, hogy a szegényeken segítsek, és ezekben
hőséges vagyok. Akik nekem ártanak, azoknak nem fizetek gonosszal, hanem kívánom nekik, hogy le-
gyenek olyanok, mint én vagyok, aki nem várok az emberektıl sem jót, sem rosszat. Azon igyekszem,
hogy minden emberrel szemben ıszinte, igaz és hőséges legyek, és szívbéli vonzalmat érzek azok iránt,
akikkel Isten közelebbrıl egybekapcsolta az életemet. Noha nagyon ki vagyok téve az emberek pillan-
tásainak, cselekedeteimet Isten szeme elé helyezem, hogy İ ítélje meg azokat, akinek szenteltem ıket. -
Naponta dícsérem Megváltómat, aki vezet engem, és aki egy ilyen gyönge, szánandó, kívánságokkal ,
becsvággyal, büszkeséggel teljes emberbıl olyan emberré tett, aki mindezektıl megszabadult, Annak a
nagy ereje által, akié minden dicsség, mert önmagamtól csak szánandó és tévelygı ember lennék.301
A misztikus élet jelentésének találó meghatározója lehet „a mélybıl forrásozó lelki-

ség” kifejezés.302 Ez a „mélybıl forrásozó lelkiség” nem fordul el a világtól a szó teljes jelen-
tésében a földön marad.
A mélybıl forrásozó lelkiségben nemcsak arról van szó, hogy saját gondolataimban és érzé-
seimben, szenvedélyeimben és betegségemben figyeljem Isten szavát, és így felfedezzem Isten rólam
alkotott képét. Nem is csak arról, hogy önnön valóságomba leereszkedve emelkedjek fel Istenhez. A
mélybıl forrásozó lelkiségnél inkább az a tét, hogy nyitottak legyünk a személyes kapcsolatra Istennel
300
B. PASCAL: Írások a szerelem szenvedélyérıl ... Osiris Budapest, 1999. 21. Részlet a „Tőz éjszakája” írásból.
A sorok belsı „lángok”, amelyek hol a szentirási, hol a saját szavai foglalatában nyernek formát. Mintegy „váz-
latpontok” egy Találkozásról.
301
Blaise Pascal (1623-1662) természettudós keresztyén hite www.parokia.net publicate/pascal.html 2007.09.
18.
302
A lelkiség bemutatásához a következı mőre támaszkodunk: GRÜN, Anselm – DUFNER, Meinrad: A mélybıl
forrásozó lelkiség. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2005.
184
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
épp azon a ponton, ahol elérkeztünk lehetıségeink végsı határához. Az igazi ima a szerzetesek szerint
nyomorúságunk mélyébıl száll fel, nem erényeinkbıl.303
Ezen az úton nyomorúságunk mélységeivel fogunk találkozni. Már most utalok arra a
tapasztalatra, amelyrıl Avilai Szent Teréz misztikus élményeiben olvasunk: miközben a leg-
bensıbb kapcsolatot élte át Istennel, ugyanakkor látta a maga mérhetetlen semmi voltát. Szin-
te az az ember benyomása, hogy Isten ebben a tapasztalásban „annyira szent” számára, hogy
szinte önmagától félti ennek a tiszta szépségnek és szeretetnek még a szóval való illetését is.
Vagy a próféta misztikus élménye: „tisztátalannak” érzi száját, hogy az isteni szókat az ı ajka
formálja meg.
„Jaj nekem, végem van,

mert tisztátalan ajkú ember vagyok,
és tisztátalan ajkú nép között élek,
mégis szememmel láttam a Királyt, a Seregek Urát.”
Akkor az egyik szeráf odarepült hozzám, a kezében izzó parazsat tartott, melyet csípıvassal az oltárról
vett. Megérintette vele ajkamat és így szólt:
„Nos azáltal, hogy ez megérintette ajkadat,
eltőnt gonoszságod és bocsánatot nyert a bőnöd.” (Iz 6,4-7)
Az alázatosság útját jelenti ez a lelkiség. Az alázat – latinul humilitas – szó a humusz-

szal, a földdel van kapcsolatban. Ez azt jelenti, hogy kibékülés földi létünkkel, földhözkötött-
ségünkkel, nehézségeinkkel, ösztönvilágunkkal, árnyoldalainkkal. Az alázat: bátorság saját
igazságunkhoz. Tehát nem abban az értelemben használjuk, mint valami lekicsinylésrıl, ki-
csivé válás igyekezetérıl lenne szó. Istenhez főzıdı viszonyunk kifejezése ez.
Bibliai példák egész során szemlélhetjük a saját valóságunk elfogadásának fontossá-
gát. Ábrahám, hogy megmentse életét, letagadja feleségét és húgának mondja (Ter 12, 12-20).
Jákob sikerei csúcsán, egy éjszakán tartó küzdelemben szembesül „nevével” (Jákob: hazug,
csaló), de magával Istennel, akibe a „birkózás” közben kapaszkodik (Ter 32,23-33). Az új-
szövetségi iratokban az egyik megrázó jelenet, hogy azt a Simon Pétert, akit kevéssel elıtte
isteni kinyilatkoztatás hordozójának ismeri el Jézus, egyszerre Sátánnak nevezi (Mt 16, 16,13-
23). A „hőség sziklája” maga Isten, akit Péternek is meg kellett a maga bukásában tapasztal-
nia. A vakbuzgó Saul vallási mőveltsége révén tisztán látta, ismerte azt az utat, amelyet ısei
jártak. Az Úr azonban járatlan útra hívja: teljes sötétség borítja el, s mint valami nyomorultat
kell vezetni, mert „nem lát”, pedig ı akarta megmutatni a Krisztus követıknek és a világnak
az utat. Egész életén át sebet hordoz magában, de megtanulja, hogy Isten ereje ebben a gyen-
geségben nyilvánul meg (2Kor 12,10).
Az alázat azonban nem áll meg a maga nyomorúságának felismerésén, hanem ezzel
egy idıben felismeri Isten hatalmas szeretetét. Éppen ezért az alázat vallásos magatartás,
amely az embert Istenhez kapcsolja:
Az alázat tehát Isten megtapasztalásából fakad, olyasvalami, ami nem szerezhetı meg aszké-
zissel, hanem olyankor keríti hatalmába az embert, amikor Istent titokzatos és végtelen valóságként,
önmagát pedig véges emberként, az isteni Alkotó teremtményeként tapasztalja meg. (…)
Szent Benedek szerint az alázat Krisztus követése, aki kiüresítette önmagát, és hozzánk, em-
berekhez lett hasonlóvá (Fil 2,6-9). Az alázatban Jézus lelkületébe növünk bele, aki nem ragaszkodott
önmagához és saját istenségéhez, hanem megalázta magát, és engedelmes lett mindhalálig. Az alázat
az egyházatyák számára egyidejőleg a kontempláció, a lelki út feltétele. Benedek az alázatban a töké-
letes szeretet gyakorlásának, az Istennel a szemlélıdés által való eggyéválásnak az útját látja.
303
GRÜN- DUFNER (2005), 7-8.
185
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Így az alázat vezeti el az embert elevenségének, erejének, az Isten Lelkétıl formált életének
örömére. Az alázat útjának célja tehát nem a humiliatio, az ember megalázása, hanem felmagasztalá-
sa, átalakítása a Szentlélek által, aki mindenestül áthatja, és az élete új minısége felett érzett öröm.304
Az átalakulást a Lélek tüzes kohója, vagy ha úgy tetszik kemencéje végzi: a nyers érc-
bıl kiválik a salak, s megjelenik a tiszta, nemes fém; a formátlan tészta ízletes kenyérré sül, s
lesz éltetı táplálékká.
b)A pszichológia szempontjai

C. G. 305Jung szerint az Istenhez vezetı út a saját sötétségünkbe való lemerülésen át
vezet. Az alázat bátorságot jelent: merünk szembenézni saját valóságunkkal. Ez az önismeret
feltétele is: alázattal felfogjuk mindazt, amik vagyunk, anélkül, hogy letagadnánk, elfojtanánk
kellemetlen tulajdonságaikat. Az alázat vezet el önmagunk valóságához, különben magunk
hazugságának áldozatává válhatunk – vagy egy jókora bukás fog észre téríteni: szembesülj
azzal, ami vagy!
Természetes véteknek látszik, hogy az ember elrejti kisebbrendőségét, mint ahogy az is, hogy
kisebbrendőségét egyedül éli át. Úgy tőnik azonban, hogy létezik valamiféle összemberi lelkiismeret,
amely mindenkit keményen megbüntet, aki nem adja fel valahol, valamikor helytállásának és önérvé-
nyesítésének büszke erényét, és nem vallja be gyarló emberi mivoltát. Enélkül áthatolhatatlan fal vá-
lasztja el ıt attól az eleven érzéstıl, hogy ember az emberek között.
Sem Istennel, sem az emberekkel nem lesz képes közösségre lépni az, aki nem fogja
fel és nem fogadja el önmagát hibáival, gyengeségeivel, ösztöneinek valóságával együtt. Ha
„nem ér a nevem” játékot játszunk, akkor kapcsolataink csak a látszat szintjén fognak mozog-
ni. Ezért hangsúlyoztam a bevezetıben: az Istennel való bensıséges közösség önmagunk tel-
jes igenlését jelenti. Minden olyan lelki irányzat, amely le akarja tagadtatni az emberrel ön-
magát, képtelen hazugságokba és veszedelmes önámításokba vezet. Találkozunk olyan vallási
csoporttal, amely azt hangsúlyozza, hogy tagja”nem olyanok”, mint a többi vallásé. Tehát ık
tiszták, lemondtak a bőnös vágyakról, s ıket csak a Jóisten érdekli”. Baj csupán annyi, hogy
ez a „jósiten” azonos az önmagukban kialakított fantommal. Az Istennel való találkozás nem
szünteti meg a bennünk tátongó szakadékokat, sıt azok egyre mélyebbek lesznek. Az az em-
ber tapasztalata, hogy ez a sötétség bármikor elnyelheti; egyre tisztátalanabb, s ez a mocsok a
„bıre alatt van”, s így le nem mosható. Ezen a tapasztalaton születik meg benne az a meggyı-
zıdés, hogy Isten lesz benne a világosság, s İ lesz benne a tisztaság.
Medard Boss svájci pszichológus vizsgálatai alapján állítja, hogy az Istenhez vezetı út
az ember mélységein át vezet:
Saját, más pszichoterapeutákkal egyezı tapasztalatom azt mutatja, hogy pácienseinknek ren-
delkezniük kell érzéki, mégpedig a test érzékeivel szerzett tapasztalattal, ha el akarnak jutni az Isten
megtapasztalására. Betegeimnél és sok egészséges hallgatómnál, akik nálam végzik a gyakorló analí-
zist, azt látom, hogy hirtelen valami mást is megsejtenek, ha bemerészkednek az érzéki, teremtményi,
animális területére a maga konkrétságában és számukra mindaddig ismeretlen módon, le egészen a sá-
rig és a szemétig. Ilyenkor a lelki, vallási vonatkozás ellenpólusa tárul fel elıttük, mégpedig minden-
nemő beavatkozásom nélkül. Ha anélkül jutnának a lelki, mennyei, vallási javak birtokába, hogy bele-
bocsátkoznának a teremtményi, földi létbe, akkor mesterséges, felfokozott vallásosság jönne létre,
mely nem áll biztos talajon.306
304
GRÜN- DUFNER (2005), 37-38.
305
JUNG, C. G.: Gessamelte Werke, Band 18, Zürich, 1973. II, 733. idézi: GRÜN- DUFNER (2005), 49.
306
BITTER, Wilhelm (szerkesztette): Meditation in Religion und Psychoterapie. Stuttgart 1958. 189. Idézi:
GRÜN- DUFNER (2005), 50.
186
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Még tovább megyünk: lelkiéletünk egy bizonyos pontján a „legvadabb” sötétséggel ta-
lálkozhatunk. Ami mérhetetlenül zavar, hogy mintha a „lelkiség” hozná ki belılünk a „testi-
ség” legabszurdabb képzeteit, érzéseit és álmait. Olyan szexualitással kapcsolatos perverz
fantáziák, képek jelennek meg, amelyek mintegy „üldözıbe veszik” a kétségbeesetten mene-
külıt. Különösen azok a személyek kínlódnak emiatt, akik neveltetésük során a szexualitás
gondolatával sem foglalkozhattak. A lelki érés folyamata azonban csak akkor megy végbe, ha
az ember hajlandó a szexualitásával is teljes valóságában konfrontálódni. Önmagunkkal és
Istennel való találkozásunk útja a magunk realitása. A fentebb említett pszichológus, Boss
írja:
Amikor katolikusok jönnek hozzám terápiára és az érzéki, a szennyes, az anális, a szexuális ilyen te-
rületei tárulnak fel álmaikban vagy éber fantáziálásukban, ötleteikben és rajzaikban stb., félni kezdenek, bőn-
tudatuk van, és mind engem, mind önmagukat a legsúlyosabb lelkiismeretei konfliktusba sodorják. A magam
részérıl biztos vagyok abban, hogy ha nem fogadom el mindezt, pácienseim soha nem jutnak túl rajta, és
nem jutnak el teljes, igaz emberségük birtokába, beleértve az ösztönösséget is, és ezáltal e terület emberivé
tételéhez.307
Itt érthetjük meg a misztikusok sötét éjszakájának a jelentését: itt nem csupán az a fé-
lelmetes, hogy Isten távol van, hanem az, hogy ık túlságos közel vannak saját testi valósá-
gukhoz. Ennek a kettısségnek az örvényét fenyegetı rémként élik meg. Ez lehet hosszabb-
rövidebb idın át tartó tapasztalat, de lehet csupán az út egy jelentıs szakaszának szédítı
mélysége – éppen a „magassággal” való találkozással párhuzamosan. A pusztai atyák „fene-
vadakkal, mocskos állatokkal” küzdenek, mások néven nevezik, hogy „céda népség” jelenik
meg csábításukra.
Testi mivoltunk elfogadása már a kereszténység elsı századainak lelkiségében is nagy
hangsúlyt kapott. Sıt: az a megváltás, amely Jézus Krisztus személyében érkezett hozzánk, a
megtestesülés minden emberi várakozást felülmúló eseményét jelenti. Hamis minden olyan
igyekezet, amely Krisztus testi valóságát tagadja, s „lelkizésbe” csap át. Jézus valóságos kínt
és gyötrelmeket szenvedett, s nem tette magát túl a halálfélelem gyötrelmén, sem pedig ma-
gának a haldoklásnak minden iszonyatán. Tertullianus szerint a „test az üdvösség sarokva-
sa”308: a test állandóan arra kényszerít bennünket, hogy ismerjük el alázatosan emberi valón-
kat.
Testi mivoltunk azt is jelenti, hogy egyrészt törékenyek vagyunk, másrészt szönetelen
megújulásra szorulunk. Ez azt is jelenti – Boros László kifejezésével élve, hogy „még nem
hódítottuk meg saját lényünket”: el tudjuk veszíteni önmagunkat. Az emberi egzisztencia lé-
nyege szerint ingadozó. Sajátmagunk megteremtése a bizonytalanságnak, az elveszítés lehetı-
ségének szférájában megy végbe, a kísértés körében. A kisértés meg akar tartani a test korlátai
között: kívánságai, vágyai, bölcselete lezárt. Testi valóságunk felfogása nem azt jelenti, hogy
itt van a határ, hanem reményben, kilátásban itt kezdıdik a Valóság.
Nehéz dolog ma a kísértésrıl beszélni. Azt a hatalmas egzisztenciális folyamatot, amelyet

'kísértésnek' nevezünk, manapság sokszor észre sem veszik, vagy a brutális érzékiség kicsinyes, baná-
lis és unalmas tünetének értelmezik. Sokszor az a benyomásunk, hogy a mai ember úgy gondolja: mi-
nél 'testhezkötöttebb' egy lény, annál inkább érzi magát kitéve a kísértés szférájának. Valójában azon-
ban éppen az ellenkezıje igaz. Minél jobban kötve van egy lény testi mivoltához, annál kevésbé 'sza-
bad', s ennek következtében annál kevésbé van kitéve igazi kísértésnek. És megfordítva: minél maga-
307
GRÜN- DUFNER (2005), 51.
308
Tertullianus a keresztény tanítás lényegi állásfoglalását fogalmazza meg ezekkel a szavakkal, vagyis a test
feltámadásának ténye az üdvösség lényegi felismerésének alapja. Ahogyan Krisztus valóságos emberséggel
rendelkezett, úgy feltámadása is test szerinti feltámadás. V. ö.: LADOCSI Gáspár: Jézus, a Messiás, aki testben
feltámadott. http://www.vigilia.hu/2002/4/LADOCSI.html
187
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
sabb létfokon áll egy lény, azaz minél szellemibb, szabadabb, annál inkább van veszélyeztetve igazi-
sága. Ennek a szabadság által kell megteremtıdnie benne. De minél szabadabb egy lény, annál 'össze-
szedettebb' a szabadsága, annál inkább csıdöt mondhat szabad önrendelkezésében. Ha tehát az emberi
kísértés igazi lényegét és fı formáit akarjuk megérteni, akkor azoktól az emberektıl kell tanulnunk,
akik eljutottak az emberi autenticitás legvégsı határáig: a szentektıl. Az ı harcaikból ismerhetjük
meg egzisztenciánk valóban veszélyeztetett pontjait. Az emberi kísértés lényege ott van, ahol a szen-
teket érte kísértés.309
A kísértéskétféle módon jelentkezik életünkben: az egyik a próba, a szív próbatétele.

Az ember szüntelenül „megvalósulásban van”, de sohasem éri utól vágyait: folyton megtörik
igyekezetének lendülete, ereje. Könnyek kzött kiáltozunk, sírunk, mint anyja után csipogó
madárfiókák.
A kísértések másik megnyilvánulása az, hogy minden kérdésessé válik: létünk kerül
veszélybe. Olyan támadások érnek, amely minden eddigi igyekezetünket, eredményeinket
romba akarják dönteni: Isten melletti kizárólagos döntésünk ırültségnek tőnik.
A szentek gyakran beszélnek egy olyan kísértésrıl, amely teljes egzisztenciájukat lázadásba
hozta és végsı döntések elé állította ıket: a „gazdagság utáni mohó vágy”-ról. Ez a banális kifejezés
egy átfogóbb valóság rövidített formája. „A gazdagság utáni mohó vágyat” magunkban hordozni nem
jelent szükségképpen anyagi javak utáni törekvést. Valami fontosabbat, alapvetıbbet tartalmaz: azt,
hogy az egész valóságot, de mindenekelıtt Istent és az ı kegyelmét a manipulálhatóság hatáskörébe
akarjuk vonni'” „A gazdagság utáni mohó vágy” ebben az értelemben emberlétünknek elsı, minden
szent dolgot veszélyeztetı és legalapvetıbb kísértése. A szentek akarata, ami ıket szentté teszi, arra
irányul, hogy Istent magukban hordozzák és másokhoz vigyék. Ez szentség és kísértés egyszerre. Kí-
sértés, mert ezáltal az ember Istent hatalmába akarja keríteni. Isten mindig kisiklik az ember marká-
ból, mégpedig éppen amikor azt hinné, hogy már-már megragadta. „Istent kényszeríteni akarni”- ez
ennek a kísértésnek lényege: úgy fogva tartani, ahogy szeretnénk, hogy a mienk legyen; ıt és kegyel-
mét szabályokba, rendszerekbe és m6dszerekbe befogni; azt akarni, hogy közelségével, szavával, ki-
nyilatkoztatásával mindig rendelkezhessünk és állandóan érezhessük vigaszát, fényét, melegét, köz-
vetlen kegyelmét. Így akarják sokszor még a szentek is az Isten országát hálójukba fogni. Ebbıl a kí-
sértésbıl keletkeznek az emberi istenkeresés bővészmutatványai: a vallásosság tervszerőtlenül szipor-
kázó felfokozása, a fanatikus kultusz üzem csalóka sokrétősége, a vallásos gyakorlatok, elképzelések
és érzelmek bizarr alakulása, a kereszténység fanatikus és türelmetlen kiélezése. így csúszik le a szent
élet a lényegtelenbe. De Isten nem hagyja magát kényszeríteni készülıdéseink halmozása, imádsá-
gunk szavainak szaporítása vagy hosszas töprengéseink által. A szentség tulajdonképpeni tevékenysé-
ge: a készség, a kitartás, a várakozás, az ajtók megnyitása, a karok kitárása. Ezt azonban a szent csak a
kísértésben tanulja meg. Isten annak ajándékozza magát, akinek akarja. Az embernek utat kell készí-
teni neki. Dombokat lehordani és völgyeket feltölteni. Hogy Isten rátér-e ezekre az elıkészített utakra,
hogy bemegy-e az ember ajtaján, hogy megengedi-e az ölelést, az csakis tıle függ, azt rá kell az em-
bernek bízni. Ebben az elsı kísértésben a szent valami titokzatosat tanul meg: Isten közelségét megta-
pasztalni annyit jelent, mint közelségét rejtettségként megélni; tulajdonképpeni itt-létét csak ki-
vonulásakor fogjuk fel. így magafelfedése egyúttal áthatolhatatlan elrejtızés, jelenléte fájó távollét.
Még legközelebbi közelségében is mindig távol van, sıt távolsága közellétével még csak fokozódik.
Isten tehát ott és akkor adja jelenlétét, ahol és amikor akarja. Tisztán kegyelembıl, tisztára ingyen.310
c) Útalan takon
A lelkiélet gyakori tapasztalta – a lelki segítık és segítettjeik súlyos megpróbáltatása –
az a bizonytalanság, amellyel útjuk során gyakran találkoznak. Isten az orruknál fogva vezeti
ıket, mind Ábrahámot: „Menj ki a földedrıl … arra a földre, amelyet majd mutatok neked” –
mondja az Úr kiválasztottjának (vö. Ter 12,1.). Aztán nincs sehol az a föld, csak vándorlás:
Egyiptom (ahol alaposan megszégyenül), aztán megint csak vándorlás. De ez sem elég, mert
ott a másik ígéret: „Nagy néppé teszlek” – utód meg sehol; panaszkodik is miatta eleget (v.ö.
309
BOROS László: Kísértés. http://szepi.hu/irodalom/vallas/boros/koztunk/koztunk_10.html 2007. 07. 02.
310
BOROS (2007), 2-3.
188
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Ter 15,2). Mózes is hasonló sorsot kap: folytonos kudarc, aztán megint talpalás, megint ku-
darc. A népéért küzd, s halálos ellenséget szerez magának éppen emiatt (Kiv 3,11-15). Isteni
küldetés tudatában megy a fáraó elé, közben – ugyanaz az Isten, aki ıt küldi, tudja, hogy a
fáraó „megkeményíti a szívét”. Az Úr bolondját járatja vele: elveszti becsületét a nép és az
ellensége elıtt. A nép: ha rendben mennek a dolgok, esznek, isznak, táncolnak; ha baj van
Móızest szidják, átkozzák. A végén már ı sem tudja, hogy küldetése valós, vagy csak ı talál-
ta ki (Kiv 17, 1-4.). Miközben az Úr iránti bizalomra bátorítja népét, imádsága csupa kétség-
beesett kiáltás, olyannyira, hogy a Magasságbeli „megsokallja”: „Mit ordítasz hozzám?!”
(Kiv 14,15). Isten kiszámíthatatlan.311 Elege van Istenbıl és népébıl: „Most már elég, Uram,
vedd el életemet, hiszen én sem vagyok különb atyáimnál” (vö. 1 Kir 18-19). Eljut a mély-
pontra. Rájön végre, hogy ı nem, találhatja ki Istent. Nem ı kereste meg Istent, hanem fordít-
va. Ez az ı „kivonulása” (Húsvétja): Isten szenvedélyesen szereti ıt; elıbb szerette ıt.312
Jézus szólítgatja övéit: Jıjj és kövess! A kérdés: hová? „A rókáknak vackuk, a mada-
raknak fészke van, emberfiának nincs hová lehajtania fejét” (Mt 8,20; Lk 9,58). Nagyszerő
kilátások a jövıt tekintve! – gondolhatták magukban. Tanítványait nyugtalanság vette hatal-
mába, amikor arról az útról beszél, amelyen most ı „elıre megy”: ez az út a szenvedésen,
halálon át vezet a feltámadásra. „Nem ismerjükk az utat” – mondják (vö. Jn 14,5). Aztán „bá-
torítja” ıket: „Én vagyok az út, az igazság és az élet.” Lassan – valójában a feltámadás után –
megértik, hogy Jézus nem módszert, jól mőködı vallási rítusokat hozott, hanem az ı életét. İt
követni nem mást jelent, mint az İ életét élni, az İ halálát halni és az İ feltámadását hirdet-
ni: bárhol, bármikor, bármilyen körülmények között. Nem kellenek eszközök, struktúrák. Jé-
zus életközösséget vállalt az ıt követıkkel egyenként és együtt. Ezért akár az egyén, akár a
közösség átéli az ı nincstelenségét, otthontalanságát, idegenségét ebben a világban. Persze –
az egyén is és a közösség is – újra meg újra elköveti azt a hibát, hogy körülveszi magát az
evilági hatalom eszközeivel, kacatjaival, hatalmi hóbortjával (rangok, cafrangok), s azt hiszi,
hogy enélkül nem hiteles. A hatalmasok elismerését, befolyását és ügyvvédelmét fontosabb-
nak tartja, mint annak az Ügyvivınek, akit maga Jézus ígért és ajándékozott: a Szenléleknek.
Egyénnek és közösségnek le kell szegényedni, s csak a Léleknek kiszolgáltatnia magát. Sze-
gényen, megfosztottan jól menı (jövedelmezı) vallássosságunk, érzelmileg maximális kielé-
gülést biztosító áhitatgyakorlatainktól. Karl Rahner írja:
Próbáltuk-e már akár egyszer is, hogy Istent olyankor szeressük, amikor nem hordozza az
embert az érzelmektıl átitatott lelkesedésnek egyetlen hulláma sem, amikor önmagunkat és életösztö-
nünket nem téveszthetjük össze Istennel, amikor úgy gondoljuk, hogy bele kell halni az ilyen szeretet-
be, amely halálként és abszolút tagadásként jelenik meg, amikor úgy tőnik, hogy semmibe és teljesen
vigasztalanba kiáltunk, amikor mindez rettenetes ugrásnak tőnik a semmibe, ahol mindenmegfogha-
tatlanná és látszólag értelmetlenné válik?
Ha a semmibe tőnik a tapintható és az élvezhetı, ha mindent halálos hallgatás vesz körül, ha
mindent a halál és az elmúlás elıíze hat át, vagy ha minden feloldódik egy szinte megnevezhetetlen,
tiszta, színtelen és megfoghatatlan boldoságban, akkor már ténylegesen nemcsak a lélek, hanem a
Szentlélek munkálkodik bennünk. Ez az İ kegyelmének ideje. Akkor létünk megtapasztalt, látszólag
félelmetes mélysége a magát nekünk közlı Isten mélysége, végtelensége eljövetelének kezdete, mely
már sehova sem vezet, amelyet semmiként ízlelünk, mert maga a végtelen.313
311
Mózes – a Biblia szerint – 40 évig él a fáraó udvarában, negyven évet pusztéban bújkál, s negyven esztendın
át vándorol népével. Ebben a magányban és vándorlásban „tanuljaIstent”, aki nem az egyiptomi vallás trükkök-
kel ámító istenei közül való, nem is a biztos sikerek istene.
312
MARTINI, Carlo Maria (a cura di Pino STANCARI): Vita di Mosé – vita di Gesu – esistenza pasquale. Quinta
edizione. Borla 2005, 25-28.
313
RAHNER, Karl: Über die Erfahrung der Gnade, in: Schiften zur Theologie III, Einsideln 1957, 105-110. 106.
108. idézi: GRÜN- DUFNER (2005), 65-66.
189
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Isten úttalan utakon vezet, hogy végre megértsük: İ bennünk az út. Olyan közel áll
hozzánk, hogy szinte belezavarodik az ember. Isten a „belsı Barát” – ahogyan Avilai szent
Teréz mondja. Amikor arról beszélünk, hogy „Isten mindenütt jelen van”, akkkor valami kül-
sı – rajtunk kívül álló – jelenlétre gondolunk. Az istenkeresést is ez zavarja meg: gondolata-
inkban, jelenségekben, számunkra kedvezı eseményekben, vagy ezek „mgött” szeretnénk
rányitni. Nincs ott. „Az Úr mibennünk lakik, bensınkben együtt vagyunk İvele”.314 Ez az a
bizonyosság, amit Avilai Szent Teréz átél és vall:
Ismerek egy személyt315, aki nem tudta, hogy Isten jelenléte, hatalma és lényege által minde-
nütt jelen van, és íme, egy együsı ima felvilágosította ıt errıl, sıt rendületlenné tette erre vonatkozó
hitében. Valahogy ne gondoljátok, hogy ez a bizonyosság valami anyagi alakban marad meg bennünk,
mint pl. Urunk Jézus Krisztus teste, amely láthatatlanul van az Oltáriszentségben. Ez tévedés volna. Itt
semmi ilesmi nem marad meg, csupán az Istenség. De hogyan hagyhat bennünk ilyen bizonyosságot
az, amit nem láthatunk? Ezt már nem tudom, ez az Úristen dolga: amit azonban mondok, az úgy
van.316
Sziénai Szent Katalint oktatja az Úr, hogy milyen veszedelmet jelent, ha valaki a lelki-
életben az érzelmeket, vígasztalásokat keresi:
Néha még nagyobb kárt szenved a lélek egy ilyen (lelki önszeretet) szeretettıl. Ha érzületével
csak a vígasztalásokhoz és látomásokhoz ragaszkodik és azokat keresi (melyeket gyakran adok szol-
gáimnak ajándékként), amikor tılük megfosztottan látja magát, elkeseredik és lelkét undor fogja el,
mivel úgy tőnik számára, hogy a kegyelmet veszítette el, amikor visszahúzódtam bensıjétıl.
Mondtam már neked, hogy Én meglátogatom a lelket és eltávozom tıle, de amikor eltávo-
zom, nem a kegyelmet vonom meg, hanem csak jelenlétem érzését, azért, hogy eljuttassam a tökéle-
tességre a lelket. İ pedig elkeseredik és a pokol közepén érzi magát, egyrészt az ízlelés hiánya, más-
részt az ördög zaklató kísértésének érzése miatt.
Nem szabad ilyen tudatlanságba esni és engedni, hogy a lelki önszeretet annyira megtévessze
alelket, hogyne ismerje fel az igazságot, és ne lásson önmagában Engem, aki a legfıbb jó vagyok, aki
megırzöm a jóakaratot a harc idején és tudom, hogy ízlelése szerint nem futna a harcok után. Azért
vonom meg magamat tıle, hogy alázatossá tegyem, hiszen így ismeri meg az Én benne lévı szerete-
temet: megtalálja ugyanis a jóakaratában, amelyet Én ırzök meg benne a harc idején.317
Isten nem eszköz az ember lelki vagy enyagi érvényesülési igyakazetében. A Hozzá
való közelítések (vallások) alapvetı kötelesség az az alázat, hogy mindent, amit Róla mon-
dunk töredékes. A Róla való beszéd „árulás”: eláruljuk kultúránkat, értékrendünket, egész
történelmünket és a jövıre vonatkozó várakozásunkat. Vallomásaink inkább eltekerják ıt,
mint kinyilvánítják. „Isten se nem fogalom, se nem kivetítés – Isten túl van minden alakon és
és néven. Így a vallások közötti párbeszéd nem fogalmak cseréje, hanem megtapasztalások élı
találkozása, a szív barlangjában.”318
d) A misztikus tapasztalat
A zsidó vallásfilozófus, Martin Buber az Én és a Te közötti találkozás egységében lát-
ja a misztika jelentését. Az istennel való egység olyan hatalmas, hogy egészen magával ragad-
ja az embert. Amikor „megtapasztalásról” beszélünk, tulajdonképpen csak analógiákat tudunk
314
Jézusról nevezett SZENT TERÉZ Összes Mővei. I. kötet: A tökéletesség útja (TU). Stephaneum Nyomda, Bu-
dapest, 1923, 155.
315
Önmagáról ír.
316
Jézusról nevezett SZENT TERÉZ Összes Mővei I. kötet: A belsı várkastély (BV). Stephaneum Nyomda, Buda-
pest, 1923, 328-329.
317
SZIÉNAI SZENT KATALIN: Dialógus. Paulus Hungarus – Kairosz Kiadó Budapest, 2003, 175.
318
BAUMER, Bettina: Henti Le Saux – Abhishiktananda (1905-1961). In: RUHBACH, Gerhard – SUDBRACK,
Josef: Nagy misztikusok. Kairosz Kiadó, Budapest, 2005, 359.
190
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
felvillantani. Az Istennel való egységben az ember egészen megfeledkezik magáról: az ember
sejteni kezdi, hogy Isten nemcsak Te, akivel a szeretetben találkozik, hanem az az alap is, aki
az egység-élményt hordozza. Isten nem a „szembenálló Te”, hanem az a hatalmas teremtı
erı, aki lehetıvé teszia találkozást: a Szentháromság. „Az egyetlen Isten az, aki mint teremtı
felettem áll, s aki az emberré lett Krisztusban az örök igét küldte el, s a Lélek, aki mindent
áthat és megnyit az isteni tér felé”.319
A keresztény misztikus tapasztalat négy sajátos vonást hordoz:
- Kapcsolat Jézus Krisztussal, Aki Isten és ember. „Krisztus kereszthalálában Isten
nem érinthetetlen részvétlenségben áll felettünk, hanem köztönk van, mint olyan valaki, aki
szenvedéseinket hordozta”.320 A keresztény szenvedésmisztika tehát nem más, mint szenvedni
Jézussal (compassio). Charles de Foucauld Kistestvéreinek regulája így fogalmazza meg ezt
az egységet:
Egyesülés Krisztus Keresztjével.

A szeretet növekedésének arányában növeli benned a Szentlélek a vágyat, hogy részed le-
gyen a Megváltó szenvedésében. A világban élt kontemplatív élet minden nehézsége és minden siker-
telensége felhívás arra, hogy egyesülj Jézus keresztjével.321
Jézus szenvedésében, megvetettségében való részesedés azonban nem szenvelgés, ál-

szent mártíromság! Az elıbb említett Ch. De Foucauld szellemében figyelmeztet René
Voillaume:
Lehet, hogy a világ félreismer, lenéz, nem ért meg és kirekeszt titeket magából. Örüljetek, ha
mindeztaz ı nevéért teszik veletek. Vigyázzatok azonban, ha mindez csupán azértvan, mert nem tudtá-
tok amaga tisztaságában közvetíteni Jézus üzenetét. Korlátaink miatt hajlamosak vagyunk arra, hogy
elhomályosítsuk és megcsonkítsuk ezt az üzenetet. Akkor pedig többé már senkit sem vonz. Ha csak-
ugyan Jézus nevéért szenvedtek, kétségtelenül örvendeznetek kell, ugyanakkor azonban szomorkod-
notok is szívetekben afölött, hogy az emberek még nem tudják fölfogni, hogy a Megváltó közibük jött
vagy éppenséggel botrányosnak találják azt.
Mi sem örvendezhetünk azon, ami miatt Jézus könnyeit öntötte. Hagyjuk a frázisokat. Ne
mondjátok: „A mi hivatásunk a rejtızködı élet, a világból való visszavonulás, ezért jobb, ha meg sem
látnak, s meg sem értenek minket”. Ez igaz lehet egyik-másik helyen, de mindenképp téves volna
eszerint irányítani egész életeteket. Nem rátok tartozik, hogy félreértenek vagy sem az emberek. An-
nak viszont már nem örvendhettek, ha Jézust félreismerik, mint ahogyan azt se mondhatjátok, hogy
hivatástokkal ellenkezik átmelegíteni és beragyogni a világot.322
Jézusnak az Atyával való egysége áll a misztikus tapasztalat középpontjában. Mond-

hatjuk ez az alap
Krisztusban hinni annyit jelent, hogy hiszünk saját istengyermekségünk misztériumában,

melynek eredete az Atyában van. Ezzel teljesen átadjuk magunkat a belsı misztériumnak.323
A misztika nem csupán Isten-találkozás, hanem a Szentháromságban az ember önma-

ga legbensı alapjait is megismeri, kapcsolatot talál a másik emberhez és a világhoz. Ha
319
SUDBRACK, Josef: A keresztény misztikáról. In: RUHBACH, Gerhard – SUDBRACK, Josef: Nagy misztikusok.
Kairosz Kiadó, Budapest, 2005, 10.
320
SUDBRACK (2005), 11.
321
Jézus Kistestvéeinek Szabályzata. Kézirat.
322
VOILLAUME, René: Emberek között – Foucauld Károly testvér lelkisége. Szabadka, 1969, 50-51..
323
BAUMER, Bettina: Henti Le Saux – Abhishiktananda (1905-1961). In: RUHBACH, Gerhard – SUDBRACK,
Josef: Nagy misztikusok. Kairosz Kiadó, Budapest, 2005, 357.
191
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Hildegard von Bingen324, Avilai Szent Teréz325 vagy az indiai és keresztény lelki kapcsolat
egységét megélı Henri Le Saux (Abhishiktananda) 326 tapasztalatát vizsgáljuk, azt találjuk,
hogy tapasztalatuk középpontjában a Szentháromság titka áll. Henri Le Saux írja:
A Szentháromság nem elvont eszme, a Szentháromság a lét közössége, amely minden oldalra
mindenbe kiárad, mely tudatában van létének. Minden teológián túl megtapasztalható. Két találkozó
pillantásban, melyek szeretettekjesen és szabadon összekapcsolódnak. Ez maga az élet lüktetése,
ahogy feltárul az igazság pillanataiban, melyet az ember túl minden mővi vallásosságon, megél. Van
olyan ember, aki ne ismerné az igazságnak ezen pillanatát, melyek üdvösségét jelentik? Ezek a szabad
szeretet pillanatai, mikor a „szív csomói” megoldódnak.327
A misztikus utánzatok hamis szenvelgései, világfeletti kesergése és ugyanakkor mér-

hetetlen gıggel való ítélkezései abból a félrismerésbıl táplálkoznak, hogy Isten megelégelte
nyomorúságunkat, kiábrándult szegényésgünkbıl.
- Maradandó hit. a misztikában nem érvényesek az olyan kategóriák, amelyek valami-

féle birtoklást, megérkezést jelentenek. A misztikus nem „birtokolja” Istent. A hitben történik
mindez: a misztikus egyedül Isten látja. Ez a hit nem a világ fölé emeli az embert, hanem Is-
ten hitébe.
A hit Isten egyesülése a lélekkel (Keresztes Szent János). A hit van, ezért nem ragadható meg
azokkal a formulákkal, amelyekkel körülírjuk. – en una noche oscura (Keresztes Szent János: A sötét
éjszaka bevezetı verse). A hit éjszakája – olyan sötét, hogy még a hitet sem kereshetjük benne. A
Getsemáne-éjszakában történik, mikor még a legközelebbi barátok is alszanak, mindenki mása bukást
keresi, Isten pedig hallgat, az egyesülés végbemegy.328
- Isten- és felebarátszeretet: ez a szeretet közelebb hozza egymáshoz a feleket; az

egyik elveszti magát a másikban, s így önmaguk tökéletes birtoklására jutnak.329 Istennel való
kapcsolatunkba sokszor hajlamosak vagyunk belevinni azokat a manipulálásokat, amelyeket
embertársainkkal szemben is elkövetünk. Isten- és emberszeretet egyazon tırıl fakad, egy-
mást hitelesíti.
Ahogy Istent a magunk képére tudjuk alakítani, és rá tudjuk aggatni saját személyiségünket,
éppúgy meg tudjuk ezt tenni az emberekkel is. Valójában, ha Istennel ezt tesszük, elkerülhetetlenül ezt
tesszük az emberekkel is, és fordítva: ha velük így teszünk, így teszünk Istennel is. Ez a fonákja an-
nak, amit Szent János mondott: „Ha valaki szt állítja, hogy ’Szeretem az Istent’, de testvérét győlöli,
az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti istent, akit nem lát. Ezt a parancsot
kaptuk tıle: Aki Istent szereti, szeresse testvérét is.” (1 Jn 4,20-21) 330
324
FÜHRKÖTTER, Adelgundis – SUDBRACK, Josef: Hildegard von Bringen (1296-1359). In: RUHBACH, Gerhard –
SUDBRACK, Josef: Nagy misztikusok. Kairosz Kiadó, Budapest, 2005, 125.
325
HINRICHTER, Gemma: Avilai Teréz (1515-1582). In: RUHBACH, Gerhard – SUDBRACK, Josef: Nagy misztiku-
sok. Kairosz Kiadó, Budapest, 2005, 228.
326
BAUMER, 349.
327
BAUMER (2005), 357.
328
Részlet Dag Hammarskjöld (1905-1961), az Egyesült Nemzetek fıtitkára – posztumusz Béke Nóbel-díjas.
1961. március 17-én az afrikai Katanga felett (máig tisztázatlan körülmények között) légikatasztrófa áldozata
lett. Az idézetet Naplójából vettük. BEYSCHLAG, Karlmann: Dag Hammarskjöld. In: RUHBACH, Gerhard –
SUDBRACK, Josef: Nagy misztikusok. Kairosz Kiadó, Budapest, 2005, 345.
329
Teilhard de Chardin megfogalmazása. SUDBRACK (2005), 13.
330
MAIN, John: Szótól a csendig. A keresztény meditáció. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2005, 118.
192
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A szemlélıdésben egész lényünkkel a Másik felé fordulunk. Ez az odafordulás segít,
hogy elfogadjuk felebarátunkat, elfogadjuk Istent. Mindezt anélkül, hogy manipulálnánk akár
egyiket, akár a másikat.
A misztika célja nem az egyéni megdicsıülés, hanem annak a közösségnek a kiépítése,
amelyben felebarátainkkal együtt élünk Istenben. Ugyanaz a Lélek éltet bennünket, ami nem
jelent egyhangúságot, hanem harmóniát. Mindez nem jön létre magától, egyik napról a másik-
ra. A Lélekben való növekedés realistává tesz: olyannak ismerem meg a másikat, amilyen, s
nem a magam manipulált kivetítését akarom benne látni. Nem Isten és a világ szorul „korrek-
cióra”, hanem az az erıfeszítés, amellyel olyannak akarom megismerni, amilyennek elképze-
lem.
Krisztus misztikus, egymást kölcsönösen támogató és szenvedı tagokból álló testének dina-
mikája tehát azt a teremtı célt szolgálja, hogy felismerjük egymás valódi lényét. Valódi közösség úgy
alakul ki, ahogyan egymást a valódi lét világosságába vonjuk. Ebben a folyamatban egyre mélyebb
életörömöt érzünk, a létezés örömét, ahogy egyre többet fedezzünk fel az élet teljességébıl a mások-
kal megosztott szeretetteljes hit által. Ekkor a közösség lényege a másik elismerése és mély tisztelete.
Szemlélıdésünk is rész vesz ebben, mivel általa az egészen a Másik, azaz a szívünkben lakó Szentlé-
lek felé fordulunk.331
- A „szív” tapasztalata: a misztika elsısorban a szeretet. A „szív” kifejezés az élet haj-

tóerejét, központját, hordozóját jelzi. A misztikus tapasztalásban a szív foglalata mindannnak,
ami az emberben e találkozáskor összpontosul. Más szóval fogalmazva: a misztika egységesí-
tı élménye összefogja, ami lényeges. Összehangolja legnemesebb törekvéseinket. A szeretet-
nek egységesítı ereje nyilvánul meg: „A szeretet fizikai egységet hoz létre a lélekkel” – írja
Nüsszai Szent Gergely. „Az, aki mindig is létezett, tudatosan táplálékul szánja magát nekünk,
azért, hogy mi – akik ıt befogadtuk – ıvele megegyezıvé váljunk”.332 Ez az egység Krisztus-
sal vezet az egymással való igazi közösségre. Ismét Nüsszai Szent Gergelyt hallgassuk:
Még mindazok, akik ugyanarra vágynak, eggyé lesznek, és így nem marad egyikükben sem a
rossz. Isten válik mindnyájukban mindenné, akiket a jóban való részesedés az egység által összekötött
egymással – mindenkit mindenkivel.333
Istennel való egység az élet beteljesedését jelenti. Megvilágosodás. Befejezésül néhány rész-
let Heri Le Saux misztikus vallomásából: szavai azt a bizonyossgot hordozzák, ahol a szavak csak
halvány jelzések. Itt nincs emberi kifejezésI Isten fejezi ki magát.
Isten annyira fény, hogy nem lehet szemben állni vele. Ha eltőnik, feloldódik a forrásban,
mely ugyancsak fény. Kérni? Imádni? Lenni. Tudom, hogy én vagyok. Tudom, hogy ego sum (én va-
gyok). (…)
A létezés Isten felıl nézve imádság. A létre való ébredés a legcsodálatosabb lét, amelyet a
szerzetes a világban és a világ számára létre tud hozni.334
Mi a lelkisegítı szerepe (ha egyáltalán van) a misztikus életében? Nagy tévedés lenne
azt gondolni, hogy nincs rá szükség. Akik ezen az úton járnak, tudják, mennyire törékenyek.
Elegendı csak Avilai Szent Teréz leveleit olvasni: mennyire komolyan veszi mások tanácsát.
Nem fut főhöz-fához, hanem együtt keresi Isten útját segítıjével.
Nagyon fontos, hogy együtt kérjék a Szentlélek világosságát. Az imádság teremt kö-
zösséget, s fıként Jézus jelenlétét: „Ahol ketten vagy hárman összegyőlnek az én nevemben,
331
MAIN (2005), 119.
332
CANÉVET, Mariette: Nüsszai Gergely. In: RUHBACH, Gerhard – SUDBRACK, Josef: Nagy misztikusok. Kairosz
Kiadó, Budapest, 2005, 33.
333
CANÉVET (2005), 34.
334
BAUMER (2005), 363.
193
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
ott vagyok közöttül” (Mt 18,20). A lelkisegítı legfontosabb feladata, hogy szabad ember le-
gyen, átadja magát a szellemnek: kompromisszumok nélkül él. A lelkivezetıben nem az a
legfontosabb, amit mond, hanem aki: Isten transzcendenciájának jele. Az imént idézett Henri
Le Saux himnuszával zárjuk. Ezeket a sorokat, amelyben az indiai szerzetes lemondás-
eszmény misztikus mélységei csillannak meg, Le Saux egyik tanítványa beavatásakor írta.
Soraiban az a döbbenetes egység tárul elénk, ahogyan az Evangélium radikális megvalósulá-
sát egységben éli az indiai szerzetesi szemlélıdés tapasztalatával.
Menj fiam a szellem szabadságában

a szív határtalan térségein át
menj a Forráshoz, menj az Atyához,
menj a nem megszületetthez, akiben te is meg nem született vagy,
a Brahman világához, melyet te magad találtál meg,
és ahonnan senki nem tér vissza.
Ebben a viláágban, ebbıl a világból
a láthatatlant látva
vándorol a rejtettben, ismeretlenül,
ostobán, a tudó ostobaságától elámítva,
szabadon, a lélek szabadságában,
boldogan a lényegi örömben,
szilárdan állva minden másság-érzéstıl,
a szív telve az önvaló megtapasztalásával
örökre tökéletesen éberen.335
335
Nem keveri össze a keresztény és hindu vallást. Teljes hőséggel éli az Evangéliumot: „Mélyen kötıdöm Jézus
Krisztushoz, és ezért az egyház közösségéhez is. Benne tárul föl számomra a misztérium, azóta, hogy magamra
és a világra ismertem.” Baumer (2005), 359, 362.
194
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Irodalom:
SPINETOLI, Introduzione ai vangeli Citadella Editrice, Assisi, 1976

Ortensio da dell’infanzia
The Basics of the http://www.sunna.info/prayer 2007.
Muslim’s Prayer. 09.
Preparations Befor 07.
Praying : Taharah
(Purification), Wudu’
(Ablution).
ARANYSZÁJÚ A Felfoghatatlanról és Odigitria – Osiris Kiadó, Budapest, 2002.

SZENT JÁNOS az Egyszülött dicsısé-
gérıl
AVILAI Jézusról nevezett SZENT Stephaneum Nyomda Budapest 1923
SZENT TERÉZ TERÉZ Összes Mővei. I.
A tökéletesség útja
(TU)
AVILAI Jézusról nevezett SZENT Pesti Könyvnyomda Budapest 1928
SZENT TERÉZ TERÉZ Összes Mővei. I.
A belsı várkastély (BV)
BǍLAN A moldvai szerzetesek Odigitria – Osiris Kiadó, Budapest, 2002
Ioanichie élete
BAUMER, Henti Le Saux – Kairosz Kiadó Budapest 2005
Bettina Abhishiktananda (1905-
1961). In: RUHBACH,
Gerhard – SUDBRACK,
Josef: Nagy misztiku-
sok.
BEYSCHLAG, Dag Hammarskjöld. In: Kairosz Kiadó Budapest 2005
Karlmann RUHBACH, Gerhard –
SUDBRACK, Josef: Nagy
misztikusok
BLOOM, Az élı ima Odigitria – Osiris Kiadó, Budapest, 2002
Anthony
BOROS Lász- Kísértés http://szepi.u/irodalom 2007.
ló /vallas/boros/koztunk 07.
/koztunk_10.html 02.
BOURS, Isten otthon van ben- http://www.kek.info.hu/lap_
Johannes nünk, mi vagyunk ide- jelenlet.htm
genben
CANÉVET, Nüsszai Gergely. In: Kairosz Kiadó, Budapest 2005
Mariette RUHBACH, Gerhard –
misztikusok.
DIENES Valé- Hajnalvárás Szent István Társulat, Budapest 1983
ria,
FÜHRKÖTTER, Hildegard von Bringen Kairosz Kiadó Budapest 2005
Adelgundis – (1296-1359). In:
195
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
SUDBRACK, RUHBACH, Gerhard –

Josef SUDBRACK, Josef: Nagy
misztikusok
GERMANUS Allah Akbar! Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1984
Gyula
HINRICHTER, Avilai Teréz. In: Kairosz Kiadó Budapest 2005
Gemma RUHBACH, Gerhard –
misztikusok
JÁNOS PÁL II. Rosarium Virginis http://www.katolikus. 2007.
Mariae hu/roma/rozsafuz.html 09.
04.
LADOCSI Jézus, a Messiás, aki http://www.vigiliahu/ 2007.
Gáspár: testben feltámadott. 2002/4/LADOCSI.html 07.
02
LOUF, André Gyengédség és kegye- Bencés Kiadó Pannon- 2006
lem halma
LOUF, André A többi – kegyelem. A Bencés Kiadó Pannon- 2006
spirituális kísérés halma
LOUF, André Bennünk a Lélek imád- Bencés Kiadó Pannon- 1994
kozik halma
MAIN, John Szótól a csendig. A ke- Bencés Kiadó Pannon- 2005
resztény meditáció halma
MELLO, Kapcsolat… lelkigya- Korda Kiadó Kecskemét, 2004
Anthony DE korlatos elmélkedések
ROTH, Paul Istennel mindig beszél- OMC (Opus Mystici Wien, 1978
hetünk Corporis) Verlag
RUHBACH, Nagy misztikusok Kairosz Kiadó Budapest 2005
Gerhard –
SUDBRACK,
Josef
SAUX, Henry le: A szent jelenlét. (részlet: http://www.kek.info.hu/lap 2007.
MEDITATION c. folyóirat _jelenlet.htm 09.
1986/4.sz. 126-127.old. ford.
HI)
19.
SALIN, Saint-Exupery – vágya- Budapest 1996.
Dominique kozás Isten után. „Isten
SJ azonban elvész”. Mér-
leg, 1996/3, 272-281.
SIENAI Szent Dialógus Paulus Hungarus – Kairosz Budapest 2003
Katalin Kiadó,
SJÖRGEN, A Jézus-ima (A szív zöld-S Studio, Budapest, 2003
Per-Olof imádsága).
SPINETOLI, Lukács – a szegénység Agapé Kiadó, Szeged,
Ortensio da evangéliuma
SUDBRACK, A keresztény misztiká- Kairosz Kiadó, Budapest 2005
Josef ról. In: RUHBACH,
Josef: Nagy misztiku-
196
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
sok.
SZIÉNAI Dialógus Paulus Hungarus – Kairosz Budapest 2003
SZENT KA- Kiadó
TALIN
SZOFRONYIJ A Szent Hegy titka – Akadémiai - Odigitriai Ki- Budapest, 2006
(SZAHAROV) Áthoszi Sziluán (1866- adó,
APÁT 1938) élete, tanítása és
írásai
VARILLON, F. Varillon önmagáról. U. Detti, Róma, 1990
François Válogatás a jezsuita
írásaiból (SZABÓ Ferenc
válogatása és bevezeté-
se)
VLACHOS, Egy éjszaka a Szent zöld-S Studio, Budapest, 2005
Hierotheos Hegy sivatagában. Be-
archimandrita szélgetés egy áthoszi
remetével a Jézus-
imáról
VOILLAUME, Emberek között – Szabadka 1969
René Foucauld Károly testvér
lelkisége.
197
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Gyónás
8. 1. Lelkiismeret és bőntudat
1. A lelkiismeret
Belsı történéseinkre úgy tekintünk, mint valami „magánügyre”: senkinek semmi köze
hozzá! A személyiségi jogaink nem azt jelentik, hogy érinthetetlenek vagyunk. Felelısségünk
akkor is megmarad, ha tetteinket a legnagyobb titok övezi. Amikor lelkiismereti kérdésrıl
beszélünk, akkor sem kapcsolható ki az a tény, hogy másokkal együtt élünk: szándékunk,
vágyaink is kisugároznak környezetünkre, nem csupán látható tetteink hatnak környezetünkre.
A bőneink sem magánügy. A kiengesztelıdés sem egyéni tetszés kérdése. Az egyén belsı
békétlensége kihat a mellette élı emberekre: tudatosan vagy kevésbé – ha másért nem rejtett
önigazolás igényével – vádlóként lép fel azzal szemben, akit megsértett. Saint-Exupéry meg-
fogalmazásában a társadalomban végbemenı folyamatokért mindenki egyénileg is felelıs:
Ha megromlik az ország, akkor minden polgára részt vett a megrontásában. Ha a többség el-
tőri, akkor miért ne lenne felelıs? Szerintem gyilkos vagy, ha nem sietsz segítségére a kacsaúsztatód-
336
ban fuldokló gyermeknek.
Egyáltalán idıszerő ma bőnrıl beszélni? Olyan társadalomban élünk, amelyben egy-

részt túlhajszolt individualizmus dúl, de a bajoknak – legyenek azok szociális, kulturális, er-
kölcsi vagy éppen környezetet romboló formában – nincs „gazdájuk”. Általánosítunk: világ-
gazdaság, világpolitika, globalizáció: mintha ezeket nem egyének, személyi felelısséggel élı
emberek kreálnák napról napra. A politikai változások (vagy változatlanságok) érdekes tüne-
te, hogy igen sokan az által próbálnak „ártatlanok lenni”, hogy nem szavaznak, nem nyilvání-
tanak véleményt. Mintha a távolmaradás egyben azt is jelentené: nem vagyok felelıs semmi-
ért.
A bőn azonban még mélyebb rétegeinket érinti. Nem pepecselés, véletlenszerő elszó-
lás, tett. Nem magunkról való megfeledkezést, hanem döntést. A tudatlanság megjátszását:
ennek is hazugság a neve. Menjünk sorba, ha meg akarjuk érteni miért nem halálos a halál:
miért veszíti el életét, aki mindenáron meg akarja menteni, s miért nyer életet, aki kész elve-
szíteni (v. ö. Mt 10,39, 16,25. Mk 8,35. Lk 9,24; 17,33).
A kezdet jó volt, de aztán úgy tőnt, hogy a „jó” unalmas, fárasztó, sok benne a tiltás,
nem izgalmas, nem kreatív … A bibliai bőn-történet azt a mindenkori emberi nyomorúságot
állítja pellengérre, amely a „sötétséggel világító” ember paradoxonja. Az elsı bőnelbeszélés
tragédiája az a beszőkülés, amellyel az ember úgy akar szabad lenni, hogy elszakad a Szabad-
ságtól: Istentıl. A bőn logikája az, hogy logikátlan, esztelen: nincs benne következetesség,
(csak annak látszata), hanem következmény van. Az ember azt hiszi, hogy ezután is dönt,
pedig csak elvisel, reagál.
a) A rossz dilemmája
Miért rossz, ha jó(l) esik? – teszi fel az elsı bőn óta az ember. Miért jó, ha rossz? Ér-
zelmeink foglyai vagyunk, bár folyton az eszünkre hivatkozunk. Másokat ilyen kérdések fe-
szítenek:
336
SAINT-EXUPÉRI, Antoine de: Citadella. Szent István Társulat, Budapest, 1982, 503.
198
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Honnét a tilalom?
Miért bőn az egyiknek, ami a másiknak erény?
Mit ér a szabadság, ha „kötelezı” jónak lenni? A szabadság alatt – ismét – sehova,
senkinek sem tartozást értik. Aki senkinek sem tartozik, arra senki nem tart igényt. Nincs rá
szükség, felesleges. Az erkölcsi kötelezettség nélküli embereszmény patologikus következ-
ménye az a kirekesztıdés, amely teljesen védtelenné, kiszolgáltatottá teszi az embert. Úgy
érzi, hogy nem csupán a társadalom nem tart rá igényt (neki sincs igénye a társadalomra),
hanem „önmagából is kirekesztıdik, elidegenedik. Nem tudja, hogy mennyivel több ı, mint
egy kedvenc háziállat (amit mégiscsak megtőrnek), vagy jó vonalú kocsi? Egyenlı lett azzal,
amit fogyaszt, amit fölvesz, használ. Sıt, attól lesz „igazi”, amije van, s nem attól, aki valójá-
ban.
A jelen kor tagadja a bőnt, pontosabban nem ismeri. Ez logikus, hiszen „Istent sem
ismeri (el). Nem zavarja, hogy nincs, vagy van. Kívülre helyezte: számára nem kérdés. Ha
egy kis körültekintéssel vagyunk, akkor azt azért látnunk kell, hogy azok a „modern” társa-
dalmak, ahol „letudták” Istent, ott a társadalom maga közelít a fagyhalálnál jól ismert „kelle-
mes” állapothoz. Már nem érzi a dermesztı halál közeledtét: a vegetálás szintjének békéje.
Mint a zuzmók: zuzmó társadalmak. A bőn mindig Isten nem (el)ismerését jelenti. Lehet hi-
vatkozni társadalmi jelenségekre, szokásokra, hagyományra, bármire. A kérdés mindig az: ki
a te Istened? Minden torzulás, egyéni és közösségi (meg)hasadás forrása istenképünk torzulá-
sában keresendı. Akár a fanatikusság, akár az Istent tagadó lelkiismeretlen hatalom érvénye-
sítés egy tırıl fakad: alkossunk isteneket a magunk képére és hasonlatosságára. A baj, hogy
mindenki önmagát tartja legalkalmasabb modellnek.
„A Biblia (...) a teremtés könyvének elsı betőjétıl a Jelenések könyve utolsó szaváig
az Egyetlen, Valóságos Isten kinyilatkoztatja magát. Milyen helyet foglal el az emberekkel
szemben, akik elıtt megnyilvánul? Az istenek helyét” – írja J-M. Lustiger.337 Az „istenek”
mindazok az emberek számára „szent” (szakrális) dolgok, amelyek egy felettük, rajtuk hatal-
mat gyakorló erınek jelei. Olyan „valóságot” jelentenek ezek, amelyek nem csupán bizonyos
erıforrásként szerepelnek, hanem képesek mozgósítani, sıt összefogni csoportokat, sıt segí-
tenek megtalálni helyüket a világban. Ezeknek az isteneknek a „vallása” építi a társadalmat.
Az emberek istenei: mint ık maguk. Áront is ezzel zaklatja a nép, amíg Mózes távol volt:
„Készíts nekünk istent, aki majd élünkön jár, mert Mózes, az az ember, aki kihozott minket
Egyiptomból, nem tudni mi lett vele” (v. ö. Kiv 32. fejezetének tragédiáját). Készíts nekünk
istent: örök emberi elvárás, amely visszatér minden emberi törekvésben. Igen gyakran éppen a
magukat a vallásosnak tartó emberek magatartásában jelenik meg ez a „követelmény”. De
Isten azzal, hogy kinyilatkoztatja magát, lerombolja (deszakralizálja) házi isteneinket, szenté-
lyeinket. Isten szabadnak akar tudni, nehogy „olyanokká legyünk, mint, amiket alkottunk” (v.
ö. Zsolt 113)
A bőn Isten nem ismerése, „helyettesítése” valami mással: a hatalmaskodás, hazugság,
csalás, erıszak isteneivel. Mindezek hogyan férnek össze Azzal, aki a Szeretet (1 Jn 4,8), a
Szent (Jel 3,7)?
A bőnrıl tárgyalva – anélkül, hogy annak jelentését elhallgatnánk – nagyobb figyelmet
kell szentelnünk az Isten-kép kialakításában. „Azt hiszem, az egyháznak nem a világ bőneit
kellene a középpontba helyeznie, és nem szabadna túlzott jelentıséget tulajdonítania ennek a
kérdésnek. Hiszen sokan úgy vélik, Jézus számára a bőn nem is volt téma. Egy lelkész páci-
ens megfogalmazása szerint: ’Ha nem lenne erkölcstanunk, kénytelenek volnánk hinni’. Ter-
mészetesen mi, emberek mindnyájan bőnösök vagyunk, ilyennek teremtettünk. Mindig is vét-
337
LUSTIGER (2006), 31.
199
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
keztem, vétkezem, és vétkezni is fogok embertársaim, saját magam és Isten ellen, aki ezt az
életet rám bízta.”338
Csak Istenre tekintve lehet helyes bőnfogalmunk, s helyes magatartásunk. Ahogyan
Angelus Silesius írja:
Az Istent félni jó: de még jobb ıt szeretni,

339
S legjobb, ha ki magát ıbenne elveszejti.
b) A lelkiismeret alakítása és dilemmái

A bennünk lévı kettısség régi tapasztalata az embernek: jóra vágyunk, s mégis a rosz-
szat tesszük: „nem a jót teszem, amit akarok, hanem a rosszat, amit nem akarok” (Róm 7,19).
Úgy érezzük, képtelenek vagyunk erıt venni indulatainkon, holott tudjuk, ha hagyjuk kitörni
ıket, még több kellemetlenséget vonunk magunkra. Gyengék és gyöngédek vagyunk ma-
gunkhoz, másokkal szemben pedig erısködünk. „Az ember néha olyan gyönge, hogy egy le-
gyet sem képes elhajtani, és lelkétıl sem képes a rossz gondolatokat előzni, ám Isten irgalma
e gyöngeségében is megtartja az embert, eltőnnek a rossz gondolatok, és csak Isten van a lé-
lekben, az elmében, mindenütt” - állítja Áthoszi Sziluán sztarec.340 Csakhogy - sajnos – idın-
ként az önsajnálatunk, önféltésünk is úrrá lesz rajtunk: nem merünk szakítani ösztönös vágya-
inkkal. Attól félünk, hogy elveszítjük boldogságunkat, örömünket. Vágyódunk és nem is,
akarjuk is meg nem is a jót. Máskor meg megállapíthatjuk az Apostollal: „semmi jó nem lakik
bennem” (Róm 7,18). A lelkiismeretünkkel viaskodunk.
Hogy ki mit ért a lelkiismereten, hosszan lehetne taglalni. Van, aki így gondolja: „A
lelkiismeret egy mindent átfogó, mély önpercepciónak fogható fel.”341
Az erkölcsi lelkiismeret az ész ítélete, aminek segítségével az ember felismeri erkölcsi
minıségét egy meghatározott cselekedetnek. Nem mondhatjuk senkirıl, hogy „rossz”. Lehet-
séges azonban, hogy egyik-másik tette nem felel meg az általánosan elfogadott erkölcsi nor-
máknak. Nem kívánunk belebonyolódni erkölcsi-etikai kérdésekbe. Azt azért el kell mondani,
hogy egyik súlyos krízis-pont éppen az, hogy nem tudjuk (nem akarjuk tudni), melyek azok
az egyetemes követelmények, amelyek nélkül nem beszélhetünk emberhez méltó társadalom-
ról. Van-e mindig, mindenkire vonatkozó (és mindenkitıl elvárható) erkölcsi követelmény?
Ha nincs, akkor ki menti meg a világot a következı etnikai tisztogatásoktól, a vallásba álcá-
zott patológiás fanatizmustól, a felszabadítással hitegetı világhódítók ırjöngésétıl, a fegyve-
rekbıl teremtett jóléti társadalmak álszenteskedı segélyeitıl?342 Milyen igazságot akar oszta-
ni az a társadalom, amelyik szeméthegyeivel árasztja el az éhhalállal küszködı országokat?
Az a világ, amely gyengeségnek tartja a megbocsátást, nem tud mit kezdeni az ellenségszere-
tettel. Ez filozófiai, vagy ideológiai kérdésnek tőnik, holott rendkívül „praktikus” indítékai
vannak: a győlölet, a bosszú – amit persze nem így neveznek, hanem „jogos igazságszolgálta-
tásnak, rendteremtésnek – a legbiztosabb bevételi forrás és egyben figyelemelterelés saját
piszkosságainkról.
338
FREIHERR (2001), 330.
339
ANGELUS SILESIUS: Kerúbi Vándor. Helikon Stúdió, Budapest, 1991, 27.
340
341
DOBAI Péter recenziója: KESERŐ Katalin: Emlékezés a kortárs mővészetben.
www.kortarsonline.hu/9906/dobai.htm
342
A „fejlett gazdasági rendszerek” legfıbb bevételi forrása a fegyverkereskedelem. A nyomorúságban élıké
meg a kábítószer és alkohol. Az elıbbiek rommá bombáznak országokat, majd segélyként felépítik ugyanott a
maguk zsebére termelı üzemeket, amelyekben éhbérért dolgoznak az emberek. Ugyan ki látja el modern gép-
fegyverekkel azokat a nyomorult embereket, akiknek a földjén csak kı terem? Azok, akik támaszpontjaikat sze-
retnék elıbbre tolni a rivális hatalom ellenére.
200
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Az egymás iránti kölcsönös tisztelet nélkül nincs biztonság, nincs demokrácia. A de-
mokrácia azonban nem csupán annyit jelent, hogy mindenki korlátlanul kiélheti igényeit.
Személyes szabadságunk emberségünk elemi követelménye: szabadon gondolkodunk, cselek-
szünk, döntünk életünkrıl – egészen addig, amíg embertársunk szabadságát nem korlátozzuk.
Bizonyos vallási felfogások csak úgy tudják elképzelni az emberi társadalmat, ha – „Isten
akarata szerint és parancsára” – mindenki az ı felfogásukat követi. Ez a vallási fundamenta-
lizmus, amely folyton visszatér a történelemben, s gyilkos háborúkat gerjeszt nemzetek kö-
zött, egyazon népcsoporton belül testvérháborút szít. Mindezt lelkiismeretre hivatkozva. Így
válik a vallás éppen az Isten megvétésének, elutasításának eszközévé, indítékává. A vallásban
mindig jelen van az ember „vallomása”: korlátolt, felfogóképessége, kultúrája, sajátos életvi-
tele, távoli múltja és pillanatnyi történelme minden adottságával. Nem is beszélve nyelve kor-
látairól, gondolkodása hiányosságáról. Bármely vallási megnyilvánulásunkban többet „taka-
runk el” , mint kinyilvánítunk Istenrıl. Csak alázattal és tisztelettel közelíthetünk mások val-
lási felfogásához, vallásos tapasztalatához. Ez lesz alapja erkölcsi követelményeink megérté-
sének is. Mivel „Bábel után vagyunk”, elképesztıen nem egy nyelvet beszélünk. De nem ér-
telmeznünk kell egymást, hanem igyekezni megérteni és elfogadni fenyegetés és fenyegetett-
ség nélkül. A bennünk lévı félelem mindig lappangó alkalomként van jelen a másik elleni
harag, győlölet „igazolására”. A nevelés, különösen a morális nevelés nagyon fontos: nyitottá
tenni a szívet azokra a keresésekre, amely kultúráinkat alkotják.343
Vannak – nem is kevesen –, akik megkérdıjelezik az erkölcsi nevelés, sıt egyáltalán a
nevelés jogosultságát is.
Jogom van-e nevelni? Mi adja meg ezt a jogosultságot? Milyen ennek a jogosultságnak a ter-
jedelme? - ezekre a kérdésekre a tudomány nem ad választ. Mit tehet akkor a pedagógus? Honnan ve-
szi tevékenysége legitimációját?
A nevelés területén, akár a nevelı tevékenység, akár a szerep-etika felıl közelítjük a kérdést,
az etikai szabályok szerepét átveszik a tételes jogi normák. A modern társadalmak jogfejlıdésében ez
a tendencia kimutatható, a demokratikus alapokon mőködı multikulturális-pluralista társadalmak
szerves fejlıdésének természetes következménye. Ez, mint a fejlıdés lépcsıfoka, mint követelmény, a
mai magyar társadalommal szemben is megfogalmazódik.344
Ezek szerint megkérdıjelezhetı, hogy erkölcsileg elfogadható-e a nevelés? Nemde

erıszak nyilvánul meg benne? Sérül a gyermek személyiségi joga? A nevelés – a családban
vagy az iskolában – a lelkiismeret alakítását is jelenti. A posztmodern fölfogás megkérdıjele-
zi ennek jogosultságát és használható mivoltát. Az erkölcsi normák helyét át kell venni a jog-
nak: a jogi meghatározások – mivel a jog egyfajta közmegegyezésbıl születik – független és
mindenki számára elfogadható értékrendet jelentenek.345
A jogi normák azért alkalmasak a plurális erkölcső társadalmak integrálására, mert a jogi normák – el-
lentétben az erkölcsi normákkal – nyílt egyezkedésre alapozott „kelleket” jelentenek (mi megválasz-
tunk valakiket, ık egyezkednek és törvényeket hoznak), és ugyanakkor alapvetı jellegzetességük (att-
ribútumuk), hogy alanyáltalánosak (azaz mindenkire vonatkoznak), általánosan kötelezık, és ellen-
tétben az etikai normákkal, egzaktan ismerhetık és mértékkel rendelkezvén szankcionálhatók. A jog –
a társadalom más területeihez hasonlóan – a pedagógia és a nevelés területére is benyomul, és egyre
inkább átveszi a hagyományosan egységesítı erkölcs integrációs szerepét.
343
A fundamentalista vallási felfogások keltette gondról: STÜCKELBERGER, Hansjürg: Európa veszélyben.
www.csi-magyarország.hu/europa_veszelyben.php# 2007. 04. 18.
344
FÁBRY Béla: Etika a pedagógiában – pedagógusetika. Feljegyzés a Magyar Pedagógiai Társaság választmá-
nyi ülésérıl Új Pedagógiai Szemle 2002/2004.. www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2002-04xx-Tajekoztato
345
MIHÁLY Ottó: Pedagógiai, etikai, tudományos és jogi normák az iskolai erkölcsi szocializációban. A „klasz-
szikus” pedagógia és a nevelés „klasszikus” paradoxonai. www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=2001-01-ta-
mihaly-pedagogiai
201
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A szülık neveléshez, a gyermek erkölcsi értékrendszerének kialakításához való joga is

megkérdıjelezıdik:
A szülıi jog abszolutizálásával szemben azonban jelentıs érvek hozhatók fel. A konzekvens
liberális gondolkodás számára teoretikusan is nehezen indokolható a még nem felnıtt egyén személyi-
ségi jogainak a szülıi jogban való eltüntetése. Ez a megoldás elméletileg tulajdonná degradálja a
gyermeket, gyakorlatilag pedig igazolhatja a gyermek alaphelyzetében rejlı kiszolgáltatottsággal való
visszaéléseket. Ez a birtoklás igen sok esetben nemcsak szellemi, morális indoktrinációval, hanem az
emberi méltóság szétzúzásával és a fizikai létezés veszélyeztetésével is jár. Fel lehet és kell tételez-
nünk, hogy a szülı a gyermek szocializációjában a gyermek érdekeit követi, de azt is látnunk kell,
hogy e jog korlátlan érvényesítése óriási veszélyeket jelent.
Az erkölcsi felfogás kialakításában egy fajta értékegyeztetést képzel el: az erkölcsi

követelmények megegyezéses alapon jönnek létre.
Úgy tőnik tehát, hogy a posztmodern helyzetben a megoldást – és meggyızıdésem szerint a

„köz” iskolája számára ez az etikai autoritás határa is – egy értékartikulációs folyamat kínálja. Ennek
az a lényege, hogy egyrészt lejátszódnak a megfogalmazási-tisztázási lépések, másrészt miközben a
pedagógus alapvetıen neutrális szerepe nem szőnik meg (tehát az egyes álláspontokat – a törvénybe
ütközı magatartási modellek kivételével – nem minısítheti, az etikai dual, a „jó” és „rossz” között ki-
feszített skálán, semmilyen módon nem szankcionálhatja, és nem használhatja még az érzelmi represz-
szió eszközeit sem), jelentısen segítheti az erkölcsi probléma felismerését, értelmezését és az erkölcsi
ítélıképesség fejlesztését azzal, hogy elemezhetıvé, vitathatóvá, értelmileg reflektálhatóvá, ellenıriz-
hetıvé teszi a különbözı erkölcsi követelményeket és erényeket. A „value-articulation” lehet az alap-
ja a pedagógus értékszocializációt segítı tevékenységének és saját iskolai etikai és szakmai-etikai ma-
gatartásának is.
Továbbra is súlyos dilemma marad azonban: mi fogja alkotni egyezkedésünk alapjait?

Meddig és miben egyezkedhetünk? Ha azt mondjuk: mindenben alapul kell tekinteni az em-
beriség által egyetemesnek tekintett követelményeket, akkor ismét ott vagyunk, ahonnét elin-
dultunk: melyek ezek a követelmények, ha egyszer ugyanazon a dolgon más és mást értünk?
Minden vallás, felfogás elítéli az erıszakot, emberölést. Azonban a gyakorlatban minden
„tárgyilagos” elvet motivál a személyi döntés és cselekedet. Ilyen értelemben kérdéses marad
a pedagógus „neutrális” szerepe is.
A neveléstıl elvitathatatlan a nevelı állásfoglalásának joga és kötelessége. Az egész-
séges lelkiismeret kialakításán, a „jó” és a „rossz” megkülönböztetésén túl meghatározó jelen-
tısége van azoknak az „árnyalatoknak”, amelyek nem a szélsı határok körül mozognak. A
jobb, a teljesebb, igazabb lehetıségeit keresik, s nem a vagy-vagy, fekete-fehér kontrasztjának
vonalán tengıdnek. Életünk sokkal gazdagabb, minthogy le kellene és lehetne csontozni erre
a két lehetıségre. Az etikai erkölcsi nevelés fontosságáról így nyilatkozik Roska Tamás aka-
démikus:
Mivel az erkölcs sarkalatos része az emberrıl alkotott képünknek, s a legmélyebb vágyainkat

és motivációinkat érinti, úgy érzem, hogy minden fiatalnak emberi joga megismerni az emberiség ez-
zel kapcsolatos örökségét. Ezt a tárgyat egyébként a legtöbb civilizált és demokratikus országban ta-
nítják, és ezt a közös örökséget, az évezredek alatt csiszolódott alapvetı normákat nyilván mindenhol
igényli a társadalom. Természetesen vannak az etikának kultúráktól és koroktól függı vonatkozásai is,
de úgy vélem, azokról is érdemes tudnunk, hiszen többek vagyunk általa, ha tudjuk, hogy hogyan
gondolkodnak etikai kérdésekrıl a japánok, az egyiptomiak vagy éppen a brazíliai indiánok. De hang-
súlyozom, nincs világkép nélküli nevelés, az nem “emberi” nevelés.346
346
Roska Tamás akadémikus, informatikai kutató, az MTA SZTAKI Analogikus és Neurális Számítógépek
Kutató-laboratóriumának vezetıje. Több mint tíz éve nyáron és télen közel két-két hónapot tölt a kaliforniai
202
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
c) A lelkiismeret fejlıdése, fokozatai

Lelkiismeret fejlettségének mércéje a törvény eredetének észlelése. A „törvény” alatt
azt a szabályzást, mércét értjük, amelyet az illetı valamilyen módon elismer önmaga számára
kötelezınek. Ez a keret, igazodási vonal nagyon sokféle és sokrétő, ezért a lelkisegítınek,
lelkivezetınek nagy körültekintéssel és tapintattal kell kezelni egy-egy személy önítéletét.
Igen sok esetben találkozunk meglehetısen ellentmondásos lelkiismereti értékrenddel. Lehet
valaki többdiplomás, de lelkiismereti szintje gyakorlatilag a prekonvencionális szinten mo-
zog. Nézzük elıbb a szinteket.
Az erkölcsi ítélet és a lelkiismeret fejlettség szintjei:
- prekonvencionális erkölcsiség: a büntetés és engedelmesség erkölcse. A kisgyermek
teljesen szülei, környezete megengedı-tiltó (jutalmazó-büntetı) ítélete szerint dönti el, hogy
tegyen, vagy ne bizonyos dolgokat. A meggyızıdésnek nincs jelentısége. Pontosabban arról
„gyızték meg”, hogy akkor jó neki, ha nem azt teszi, amit parancsolnak, illetve akkor rossz
neki, ha megszegi e parancsokat. A „rossz” igen gyakran nem az elkövetett cselekedetbıl,
hanem az érte kapott büntetésbıl ered. Felnıtt korban mindez úgy jelenik meg, hogy az er-
kölcs külsı elvárás, mások által meghatározott szabállyal egyenlı. Vallási téren: megszegem
az Isten parancsát, s ezzel magamra haragítom; ha jót teszek, akkor kiérdemlem szeretetét.
Mintha a szeretet megvásárolható lenne. Másokat ezen a szinten a naiv eszközrelativizmus
jellemzi: (erkölcsileg) jó az, ami használ. Ezek a személyek könnyen érvényesítik „a cél szen-
tesíti az eszközt” felfogást. Így a hazugság, a csalás, szélhámosság csupán „jópofa ügyesség”.
Sıt „szent célról” beszélnek, ha a „jó ügy érdekében” hamissághoz folyamodnak.
- konvencionális erkölcsiség: a „jó fiú – jó kislány erkölcsiség (mert „így kell visel-
kedni”). A törvény és rend megtartásának erkölcse kiszélesedik: nem a parancs és tiltás, ha-
nem a törvény iránti hőség dönt. Belátja, hogy „szabályoknak lenni kell”, s ezeket pontosan
betartja. Pozitívuma, hogy már meggyızıdésbıl teszi, és megszegése bőntudattal tölti ugyan
el, de mindez személytelen. A megszokás diktál, törvénnyé lesz másoknak is. Védi magát
még Istennel szemben is: csak úgy létezhet, ahogyan ı elképzeli. Ezek az emberek inkább
vallásosak, mint hívık. Konfliktusuk a világgal, hogy ık jók: mindent pontosan teljesítenek.
Ez a legnagyobb bőnük: „tizedet adnak mentából, rutából” (Lk 11,42), de ha egy szerencsét-
len megzavarja jámbor útjukat, akkor azon keresztül lépnek (vö. Lk 10,30-37). Jóságuk nem
erkölcsi, hanem esztétikai döntés. A bőn egyenlı a bőnössel, a nyomorúság a nyomorgóval:
ezek együtt undorító és megvetendı „dolgok”.
- posztkonvencionális erkölcsiség: a társadalmi egyezmény erkölcse. Meggyızıdése,

hogy vannak egyetemes, mindenkire vonatkozó normák, amelyek ıt is lelkiismeretében köte-
lezik. Fontos szerepe van a belátásnak és a felelısségnek. Ugyanakkor magánéletében, bensı
felfogásában ettıl eltérı lehet értékrendje. A fı szabályzó erı még mindig a társadalmi köve-
telmény (törvények, szabályok elvárások). Veszélye, hogy a társadalom „hivatalos” ideológiá-
jának változásával értékrendi zavarba kerül: megengedett, vagy éppen tiltott lesz olyan csele-
kedet, ami elızıleg más elıjelet hordott. Hányan csalódtak a „nagy izmusok” világmegváltást
ígérı tanaiban! Az ideológiát képviselı hatalmak bukásával könnyen kerülnek olyan értékek
is elvetésre, amelyek nem vesztik érvényüket.
Berkeley Egyetemen, fıleg mint kutató. Mezei Károly: Az erkölcs felette szükséges voltáról... www.sulinet.hu/
cgi-bin/db2www/ma/et_tart/ Isk?kat.= Aear&url=/eletestudomany/ archiv/1999/9918/ diakoldal/etika/etika htm
203
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
- az elvek és szabad lelkiismeret erkölcse: hitébıl ered erkölcsi döntése és cselekedete,
s ezt szabad, tudatos életvitellel vállalja. Nem kényszeríti semmi és senki: meggyızıdése kö-
telezi és teszi következetessé. Nem erkölcsi törvények szabályozzák, hanem az a Legfıbb
Érték, amelyért (Akiért) élni érdemesnek tartja akkor is, ha másoknak más a felfogása, elvárá-
sa. A hite integrálja szándékait, terveit, vágyait és tetteit: egyetlen egységet alkot élete, illetve
erre törekszik. Nem „késznek” tudja magát, hanem úton lévınek, aki szívesen felajánlja és
megosztja erejét és tapasztalatát mindazokkal, akik ezt elfogadják tıle. Ennek az erkölcsnek
lényeges „eleme” a másik személy, aki nem riválist, nem ellentábort jelent. A másik az, akivel
együtt lehetünk valóban emberekké, mivel a párbeszéd, a kapcsolat kölcsönösen gazdagítja,
hitelesíti Isten- és emberszeretetünket.
A Biblia elbeszélésében a jó és a rossz tudása hajtotta az ısszülıket: az ember a Titkot
akarja birtokolni. Csak a Titok birtokolhatja az embert! A „rossz tudása” az emberben bőntu-
dattá vált. Az ember egyetemes és egyéni történetének során végigvonul az a belsı küzdelem,
amellyel próbálja ezt a nyomorúságos érzést lemosni magáról. Az egyetemes történet nagy
kultúráiban iszonyatos áldozatok bemutatását látjuk: megengesztelni a megengesztelhetetlent.
Az ember úgy érzi, hogy valamikor valaki Valakit megsértett, s folyton sérteget, ezért a baj, a
nyomor, a szárazság vagy végtelen esı; ezért a dögvész és a háború, ezért az egyéni és társa-
dalmi nyomor.
Az egyéni lelkiismeret fejlıdésében is különbözı szinten jelenik meg a bőntudat. Az
én kialakulásával megjelenik az önreflexió képessége. Tudom, hogy én cselekedtem. Létrejön
a kötıdés azokhoz, akikkel együtt élek (akik gondoskodnak rólam), s akiknek elvárásaik van-
nak felém. A társas szabályok belsıvé válása (interiorizálás) értelmünk fejlıdésével alkotják a
lelkiismeret törvényeit. A lelkiismeretünk, mint belsı szabályzó tovább fejlıdik az értelmi
mőködések magasabb szintjeinek kialakulásával. A felelısség másokért, az önkéntesség, a
bajban lévıkért vállalt áldozathozatal, szolidaritás, elvhőség, nagylelkőség, megbocsátás:
mind a lelkiismeret fejlıdésének és fejlettségének mutatói.
2. A bőntudat
A bőntudat preventív érzelem: a valamilyen szempontból helytelen viselkedést meg-

elızı funkció. A következıkben röviden összefoglaljuk azokat pszichológiai mozzanatokat,
amelyek ismerete a lelkiismeret kialakításában, segítségünkre lehetnek.
a) A bőntudat válfaja:
Az itt következı fokozatokban az egyén személyiségének fejlettsége, énképe döntı
fontossággal kerül elı:
- ontológiai (egzisztenciális) bőntudat: a valós és eszményi állapot közötti állandó fe-
szültség kifejezése. Nem az vagyok, aminek képzeltem magam. Magamon bánkódom: „hogy
lehetek ilyen tökéletlen?” „Csalódtam magamban, hogy még ennyit sem birok ki!” A sértett
és a sértı én magam vagyok.
- racionális (reflexív) bőntudat: belátja felelısségét, de itt a törvény megszegésén van
a hangsúly. Gyakran föl is menti magát: hiszen mások is ezt teszik, ilyen a világ!
- pszichológiai bőntudat: elsıdleges az érzelem – késıbb reflektál arra, mi idézte elı
az érzelmet. Általában nagyobb az érzelmi körítés, mint amilyen súlya van tettének. Ez lehet
érzelmi labilitás éppúgy, mint más, súlyosabb gond tudatos, vagy tudatlan eltakarása.
- irracionális bőntudat: nincs valós alapja „bánatának”. Valamilyen „tökéletlenség”,
véletlen hiba miatt kesereg. Itt is igen gyakori a személyi éretlenség, lényeglátás hiánya.
- pszichológiai és morális bőntudat
204
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Pszichológiai bőntudat kiváltásában szerepet játszó törvények szőkebb közösséghez
kötöttek (esetleg két emberkapcsolatára).
A morális bőntudat: egyetemes, szinte minden emberi közösségre érvényes, az élet
egészét átható és irányelveket adó törvény érint.
- teológiai bőntudat
A teológiai bőn csak Istennel kapcsolatban értelmezhetı, a bőn az Istennel való viszo-
nyában jelenik meg. Errıl hamarosan részletesebben szólunk.
A pszichológiai bőntudat a személyek kapcsolatában bír jelentéssel. A morális bőntu-
dat a személy és a morális törvények viszonyából származik.
A lelkiismereti konfliktus velejárója – lehet – a szégyenérzet. Szégyenérzet akkor me-
rül fel, amikor az ember viselkedése nem felel meg az önmagáról kialakított ideális, mások-
nak bemutatni kívánt képnek, az én-ideálnak.
A pszichológiai bőntudat akkor váltódik ki, amikor az ember megszegi az emberi

együttélésre vonatkozó szabályokat, megsért valakit, testi vagy lelki fájdalmat okoz valaki-
nek, elmulaszt valamit megtenni, megszegi ígéretét, elfelejt valamit, ami a másiknak fontos.
A szégyenérzet kiváltódásánál fontos szerepe van a „nézıközönségnek”, a pszicholó-
giai bőntudat megéléséhez elegendı a másik szenvedésének tudata is.
Sokan pszichésen félnek magától a bőn fogalmától, míg mások teljesen félreértik je-
lentését. Ez a félelem éppen a gyermekkori emlékek felidézıdéséhez kapcsolódik. Ha valami
„rosszat” tettünk, akkor a megrovást, büntetést „kiegészítette” a megszégyenítés – ha másként
nem, akkor – egy „szégyelled magad!” utasítás formájában. Hibáink, gyengeségeink mások
által való felismerése egyenlı lett az Isten és ember elıtti megszégyenüléssel. Sajnos az em-
beri felfogásban nem válik szét a gyengeség fogalma a teljes ember képétıl. Ha gyenge az
ember, akkor az egész mivoltában szégyellni való, el- és megvetendı. Rossz vagy: elrontott
vagy, használhatatlan, eldobandó. Ezt az érzést táplálja és „isteni méretővé” fokozza a hamis
istenkép. A bőn fogalma elválaszthatatlan az istenképtıl. Ma nem kevés gondot jelent világos
látásra jutni ezen a téren:
Az orvosi-pszichoterápiás gyakorlat során elıfordul, hogy a keresztény pácienseknek komoly
nehézséget jelent elmondani az „Isten Báránya” imát, mert csak félelemmel tud egy olyan istenre
gondolni, aki saját fiát, Jézust, „aki elveszi a világ bőneit”, áldozati bárányként kezeli. Másvalaki Má-
té evangéliumának ismert szövegével nem jut dőlıre: „mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet so-
kakért kiontanak a bőnök bocsánatára” (Mt 26,28). Eszerint a kereszthalált célirányos vezeklésként
lehetne felfogni. De milyenapa az, aki ilyesmit követel? S van, aki abban talál kivetnivalót, hogy a
mise alatt folyvást azt hangsúlyozzuk: „Nem vagyok méltó”. Milyen apa-gyermek viszonyra utalhat
az állandó mea culpázás?347
A bőntudat elfogadott felelısséggel jár. A szégyenérzet független a felelısségtıl.

Mindkét érzelem az én, az önmagamról való tudás kialakulásához kötött; a szégyen inkább a
felszínesebb külsı viselkedésbeli jellemzıkre vonatkozik (illem, modor, bátorság látszata). A
bőntudat inkább pszichológiai jellemzıkhöz kötıdik (felelısség, emberi kapcsolatokra vonat-
kozószabályok megsértése).
Az empátiás és a kóros bőntudat

• Empátiás bőntudat: az illetı úgy vé- • Kóros bőntudat: vétkesnek érzi magát,
li, hogy valamiképpen mások szen- amikor nem is tudja, miben vétkezett,
vedésének okozója • A bőntudatot kiváltó cselekvés súlyos-
347
FREIHERR VON GAGERN, Friedrich Dr.: Bőnfeldolgozás szabadító istenképünk segítségével. Varga Judit
könyvismertetése. Mérleg 2001/3, 330.
205
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
• (Elegendı annak tudata, hogy egy sága nincs arányban a bőntudat intenzi-
cselekvés v. mulasztás a másiknak tásával.
fájdalmat okoz!)
• Veszteséget megélık bőntudata: nem • Korábbi életmód miatt feltámadó – né-

tettek meg „mindent” a halál megha kóros, máskor egészséges – bőntu-
akadályozásáért. dat:
• Kisgyermek kóros bőntudata: önma- - siratja hibás döntéseit (kóros, ha ezek-
gát hibáztatja egy közeli személy el- rıl valójában nem tehetett)
vesztéséért. - betegsége okát elvétett életmódjában
látja: segíthet az életmód (mások iránti visel-
kedés) megváltoztatásában, de kóros módon a
kétségbeesést, önpusztítást válthatja ki.
b) A bőntudati feszültség feloldásának útjai és tévútjai

A szégyen elbújásra, rejtızésre ösztökél. Elrejtett szégyen: bátortalanná tesz , félénk-
séget, elzárkózást vált ki. Folyton az a benyomása: mindenki engem néz (szociális fóbia). Az
ember igyekszik feloldani ezt a „kárvallott” állapotát. Nem mindegy, hogy milyen megoldást,
utat választunk.
A szégyen feloldásának két – klasszikus – útja:
- bevallás: kockázattal jár. Mások reakciója – igen gyakran – kiszámíthatatlan: elfo-
gadják? Elutasítják? E mögött a félelem mögött a saját énképünk labilitása is ott áll:
mennyire számít, hogy mások mit gondolnak rólam? Természetesen nem lehet ennyire
leegyszerősíteni a dolgot, hiszen elıfordulhat, hogy az illetı egy életre kitaszítja magát
azok körébıl, akikre eddig számíthatott.
Gyengeségünk nyilvánvalóvá válva elveszítjük azt a „pajzsot”, amelyet környezetünk
jelentett. Esetleg elutasítanak, vagy éppen kihasználnak, leminısítenek.
- bocsánatkérés – felelısségvállalás oldja fel valójában a szégyent. Nem büszkélke-

dünk hiányosságainkkal, de nem is bújunk föld alá miattuk. Mindig van lehetıség a
megújulásra, újrakezdésre. Gyengeségeink ismerete hitelesíti kapcsolatainkat: vállal-
nak-e sebeimmel együtt, vagy csak addig kellek, amíg nem zavarom lelkük békéjét? A
bocsánatkérés elindíthat egy ıszinte megbecsülésen nyugvó kapcsolatot, amely a ha-
zugság helyett az igazság kockázatát is meri vállalni a másikért. A bocsánatkéréssel
nem a másik gyız, hanem elsısorban én gyızöm le kisebbségérzésemet. Másodsorban
lehetıséget adok a másiknak is az önvizsgálatra, önértékelésre. Az igazi bocsánatké-
résben nem csupán a másik fél jóindulatának megszerzésérıl van szó, hanem annak
készségérıl is, hogy helyreállítom, ami sérült.
A megbocsátás szintén a helyes önkép és felelıs, felnıtt személyiségtudat mutatója. A
másik gyengesége, hibája, bőne miatt – bármilyen is az – nem érzem magam véglege-
sen fenyegetettnek. Egy szufi megfogalmazásban ezt olvassuk:
Figyelem és együttérzés dukál mindenkivel kapcsolatban, kivált azon bőnösöket illetıen,

akik tényleg megkeserítették sorsukat a maguk számára [is]. Az úgynevezett írástudók másként van-
nak evvel. İk kiátkozzák a bőnösöket, és ha megtehetik bosszút is állnak rajtuk. İk ugyanis azt tanul-
ták, hogy ezt, vagy azt nem szabad tenni, mindehhez talán hozzákeverik saját egójukat is, mindebbıl
206
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
azután dıl a büntetés. De a bölcsek másmilyenek - ık mindössze a Kegyelem Óceánjához kívánják
vezetni ezeket az embereket, merthogy az isteni kegyelem szintén egy módja a megtisztulásnak.348
Jézus szavai szerint maga Isten adja bocsánatát, mint Apa a gyermekeinek (Mt 6,14;
Róm 11,27; Ef 4,32). Isten, az egyetlen Úr: ahogyan ı megbocsát, ugyanúgy az embereknek
is irgalommal kell lenni mások iránt: „Ahogyan az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok
meg egymásnak” (Kol 3,13). A megbocsátás másoknak az alapja, hogy mi is bocsánatot nyer-
jünk (Lk 6,37; Mt 6,15). Ez hivatásunk – életünk miértje – ebben a világban: „Krisztus békéje
töltse be szíveteket, hiszen erre vagytok hivatva egy testben” (Kol 3,15).
A bőntudat feloldásának álmegoldásai:

Az áthárítás: Ádám: „az asszony adott enni”. – Éva: „a Kígyó vezetett félre” (vö. Ter
3, 12-13. Felelısségünk áthárítása gyerekes gondolkodás és viselkedés. Ez az infantilis ön-
központúság maradványa. Nem megoldást, hanem nyugalmat keres magának.
Az elnyomott, elfojtott, elfelejtett bőntudat: menekülés a valóságtól. Szintén a szemé-
lyi éretlenség variációiról van szó. Mivel nem tudom meg nem történtté tenni az eseményt,
ezért lényegtelennek minısítem, vagy éppen átminısítem: a hazugságot jópofa füllentéssé, a
csalásból ügyesség, a hőtlenség, szószegés az életrevalóság címet kapja. Bármilyen pótmeg-
oldáshoz folyamodunk, mindig az igazság megkerülésénél vagyunk. A hiány egyre ordítóbb
lesz, s következménye beláthatatlan. Magyarázkodunk, pedig nem magyarázkodások hiányá-
tól, hanem felelıs magatartásunk hiányában szennyezıdik a környezet, elviselhetetlen zajos
és bőzös a város stb.
A bőn és morál tagadása. Van, akit egyáltalán – legalábbis látszólag – nem zavarja,
hogy vannak morális követelmények, elvárások. Tagadja a bőn létét: esetleg kellemetlen
helyzetekrıl, mások által negatív módon megítélt eseményekrıl beszélhetünk. Csak magam-
nak és magamért vagyok felelıs. A gátlástalan, zsarnoki magatartás ideológiája. Érdekes taní-
tást ad errıl a szufi emberfelfogás:
Egy nıvér kérdezett egy nap: "Mit tehetünk, ha egy szörnyő zsarnokkal állunk szemben? Ha
szemtıl szemben állunk magával a Fáraóval?" Egy csomó Fáraó található ugye a mi idınkben, mert-
hogy ez a mi idınk a zsarnokok ideje; és amint tudjátok a zsarnok veszedelmesebb, mint a diktátor. A
zsarnok olyan, mint Néró, aki a lángoló város látványának élvezetéért gyújtatta fel Rómát, mit sem
törıdve a benne lakókkal. Az iszlám prófétája Muhammed azt mondta errıl: „Jababirah. Wa min ba'd
al mulk al jababirah”349. Ez nagyjából azt jelenti, hogy: szokásukká vált a tisztátalanság, és amíg ko-
szosak, addig szükségszerően a mocsokban kell maradniuk.350
A pro-forma bocsánatkérés: nem oszlatja el a megbántott személy rossz érzését, sıt

még jobban megsérti a másikat.
A lelkiismeret békéjének megszerzésében gyakran találkozunk olyan személyekkel,
akik „szerepet cserélnek”: a vádlottból vádló lesz. Egyszerőbb formája, amikor megbántott
személyhez főzıdı kapcsolatot leértékeli az illetı. „İ is olyan!” „Nem olyan nagy ügy ez,
csak ı túlérzékeny”, „neki is vannak hibái” stb.
Az ál- bocsánatkérés, a megjátszott bőnbánat nem oldja meg a személyek közötti fe-
szültséget! Tovább rombolják a kapcsolatokat (megaláznak, keserőséget, haragot (újabb ag-
ressziót válthatnak ki. Kialakul a „megbocsátok, de nem felejtek!” magatartás.
348
SHEIK NAZIM AL-QUBRUSI: Szufi emberkép. Mercy Ocean Dánra fordította Abd Salam Thystrup. Sankt
Ansgars/VISDOMSBØGERNE 1994. Magyarra ford.: Lazarus 2001 okt. www.lazadas.com/
www.tar.hu/lazadas /sheik.htm
349
Kiejtése: Dzsababirah. Wa min baad al mulk al dzsababirah.
350
SHEIK NAZIM AL-QUBRUSI (2001).
207
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
c) A bőntudat patológiája
Két alapvetı megnyilvánulásban foglaljuk össze a legsúlyosabb és leggyakrabban elı-
forduló sérült bőntudati formákat.
- aggályosság: képtelen felfogni, hogy megszabadult bőnétıl. Újra elıveszi a már ré-
gen bevallott, elrendezett ügyeit. Önmaga múltjában él. Biztosítékot szeretne, hogy már felol-
dozták, de ezt képtelen tudomásul venni. Olyan részletekbe bonyolódik, amit már maga sem
képes követni. Mindig, mindent újra el szeretne mondani. Óhatatlan, hogy ki ne hagyjon va-
lamit, ezért felelıtlenséggel vádolja magát: kezdıdik elölrıl az önemésztı igyekezet. Gyó-
násban elıhozza a legapróbb részleteket, ezekben elvész. Félóra múlva visszatér, hogy miket
felejtett el. Aztán ismét visszatér, hogy most elfelejtette elmondani az elıbbieket, így újra
gyónik, mert az érvénytelen volt. Aztán ismét, mert tudja, hogy a sok jövés-menéssel felbosz-
szantotta a gyóntatót. Határozottan meg kell tiltani, hogy adott határidın belül ismét gyónjon.
Világosan tudatára kell hozni, hogy beleırül, ha nem fogad szót.
- a bőntudat beteges felfokozása: a bevallott „bőn” nagysága nincs arányban azzal az
érzelmi megnyilvánulással, amellyel kíséri azt. A bőneit „végtelen” nagynak tartja, s ezzel két
irányban csúszhat el: akinek ilyen „végtelen nagy bőnei vannak”, az nagyobb, mint Isten! Az
ember nem tud végtelen rossz lenni! Ezzel könnyen felmenti magát az erkölcsi felelısség
alól, s fıként attól, hogy próbáljon ellenük tenni valamit. A másik lecsúszás, hogy „az Isten
sem tudja megbocsátani”, fölmentve érzi magát az Isten elıtti megalázkodástól. Igen gyakran
elıfordul, hogy ezek a végtelenített „bőnök” ún. álbőnök: gyengeségek, véletlenszerő hibák,
pillanatnyi tévesztések. Lehet mindez patológikus eredető, de lehet egyfajta rejtızködés, álcá-
zás. Olyasmit vall, színez, nagyít, ami igazán jelentéktelen, míg amiért felelnie kellene, arról
egyetlen szót nem ejt.
Mindezek mögött rejtızhet fejletlen lelkiismeret – gyerekes lelkiismeret – éppúgy,
mint félelem önmagunktól. A félelem gyakran pánikot vált ki: rettegésig fokozódik a fantázi-
ában felnagyított esemény. Nyilván, hogy az elviselhetetlenségig eltúlzott történet azért „nem
nyerhet bocsánatot”, mert az illetı nem enged hozzáférést.
Bár nem patológiás megnyilvánulás, de igen kellemetlen és közösséget romboló men-

talitás, amely abban nyilvánul meg, hogyha valakinek bőntudata van, azt szeretné, hogy a
másiknak is az legyen. Az ilyen bőntudatnak egyetlen célja van: rosszat tenni.
Akik folyton bőntudatot akarnak másokban kelteni, azt szeretnék, hogy embertársaik
ne változzanak meg – mivel ık sem akarnak megváltozni. A bennük kavargó beteges hábor-
gást így akarják „törvényesíteni”.
A bőntudattól való szabadulás elsı lépése: megérteni az okokat, amelyek kiváltják
nyugtalanságunkat, a bőntudatot. Megérteni az okokat azt jelenti, hogy kezdünk megváltozni.
1. Bőnbánat
Az ember ısidık óta keresi a rossz miértjét. Nem csupán a Biblia elbeszélés, hanem
az ısi kultúrák mond szeretnének valamiféle magyarázatot találni arra, honnét, miért a rossz a
világon.
Rossznak is van misztériuma: a sötétség. Nincs logikája (rejtély), ezért igen gyakran
az okkeresés még több feszültséget, zavart kelt az emberek között. Jellemzıje a negatív kom-
munikáció (agresszió!). A jó vonzása a csodálat, elragadtatás mámorító józansága. A rossz
vonzata: a rettenet örvénye. A bőntudat kiemeli az embert az állati létbıl, sajátos személyi
méltósággal ruházza fel, és lehetıvé teszi önmaga meghaladását.
208
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
a) A bőnbánat és bőnbocsánat evangéliumi felfogása
A keresztény bőnbánat alapja Krisztus feltámadása. Kereszthalála és feltámadása ad
alapos reményt a szabadulásra (vö. ApCsel 13,36-38). Bőnbánatunk ebben a felfogásában
Isten szeretete áll. A bőn – a régi definíciók szerint – elfordulás Istentıl, vagy a kapcsolat
megszakítása Istennel. Ez az ember részérıl annyit jelent, hogy nem válaszol Isten szeretı
hívására. Egy megzavart istenkapcsolatról beszélhetünk. Isten soha nem hívta másra az em-
bert, minthogy felkínálta számára a vele való közösség éltetı forrását. Az ember minden „val-
lási” eszmélıdésében erre akart válaszolni: emberáldozatokkal éppúgy, mint a hatalmas égı-
áldozatok bemutatásával, vagy a diszkrétebb, szimbolikus illatáldozattal.
Annak ellenére, hogy az ember valamiképpen mindig tudta, hogy tartozik egy Sze-
mélyhez, aki iránti hőségét ki szeretné fejezni, mégis egy kettısséget mutatott: égı vágy,
hogy megfeleljen Annak, Aki Van, s ugyanakkor mégis sorra követi el önzései, álnokságai
ravaszságait, mindenáron érvényesíti a pillanatnyi hóbortját, még ha keresztül is kell gázolnia
mások békéjén, boldogságán. Azt is sejti, hogy világban lévı sok rossz, erıszakos és sötét
indulatok, erık, valahogyan az ı gonoszságának következményei, büntetése. Néha szinte gye-
rekes ez a bőntudat: akkor is magát hibáztatja az ember, egy-egy katasztrofális történésért,
amikor valójában semmi köze a történtekhez. Legalábbis közvetlen ok-okozati összefüggés
nincs. A gyerekesség éppen az, hogy az ember azt gondolja Istenrıl, hogy olyan mint egy
rossz pedagógus: ha az osztályban valaki rosszat tett, s nem jelentkezik a tettes, akkor az
egész osztályt keményen bünteti. Az emberiség hajnalán megjelent haragvó isten(ek) képe,
akiket engesztelni (néha vigasztalni, máskor szinte becsapni) kell az embernek. Az ártatlanok
(ember, zsenge állat) feláldozása kifejezi, hogy Hozzá csak a tiszta, szeplıtelen, hibátlan a
méltó. Ami sebesült, gyenge, az a bőnnek a jegyét viseli. Az ilyet „isten sem szereti”.
Megjelenik a teljesítményvallás, vagy inkább az elızetes teljesítményre épülı vallásosság: az

emberek Isten kiengesztelése céljából gyakorolják az erényeket, az önmegtartóztatást, a böjtöt és az
imádságot, sıt az önostorozást is neki szánják áldozatul. Ezzel a felfogással az a baj, hogy az emberek
tetteikkel válaszra akarják bírni Istent. A gyermekek is így próbálják jóindulatra késztetni a felnıtte-
ket. De a szeretet sem Istentıl, sem a szülı-gyerek kapcsolatban nem lehet megvásárolni. A gyereke-
ket egyszerően szeretik, és ı az, aki hálásan felel (vö. Jn 14,15kk).351
A bőnbánatra nevelés alapfeladata nem a részleges és teljes lelkiismeret betaníttatása a

gyermekekkel, hanem hogy lehetne közelebb hozni az emberekhez az irgalmas és szeretı Is-
ten ismeretét, felkelteni a benne való teljes bizalmat.
Jézus istenképét kell megismerni és megismertetni. İ – nyilvános fellépése kezdete-
ként – bemutatkozik Azzal, aki küldi: „Te vagy az én szeretett fiam, akiben kedvem telik” (Mt
3,13) – mondja az Atya Jézusról a Jordánnál. Ezzel az Atya önmagát is bemutatta: Szeretı
Atya. „Aki engem lát, látja az Atyát is” (Jn 14,9): együtt eszik a bőnösökkel, a prostituált álta-
la nyer irgalmat, tanítványai tanulatlan, kétkezi munkásemberekbıl kerül ki: nem azokból,
akik „számítanak valakinek”. Nála nincs helye a bőntıl való félelemnek, hisztérikus marcan-
golásnak, sem mások folytonos mosdatásának. Jézus Istenképe: az apa, aki elébe siet éhezı,
lerongyolódott fiának, - aki ugyan rászolgált volna néhány „atyai” fülesre – mert tudta, hogy
visszajön. Isten szeretettel tudja gyermekeit, s nem futballbíró sárgalapokat osztogató szigo-
rával.
Isten szeretetének felfedezéséhez hasznos lépések:
351
Gyakran tettek fogadalmat szülık, (uralkodók), hogy népük, családjuk sorsáért, ıket fenyegetı veszedelem
elhárításáért „engesztelésül” felajánlják gyermeküket! Árpádházi Szent Margit: elıbb apja tesz ígéretet, majd ı
maga felnıttként tudatosan áldozza fel életét. FREIHERR VON GAGERN (2001), 331.
209
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
- Jézus mindenkit, aki hisz benne, megváltott a félelmetes isteni bírótól, és megmutatta ne-
künk az anyai apát, aki teremtményeit bőneik ellenére is szereteti. Mindenki kereszténynek nevezheti
magát, aki ezt a jó hírt elfogadja.
- Isten elızetes teljesítmények nélkül is szereti gyermekeit.
- A bőn nem olyan fontos, annál inkább a bizalom.
- Döntı fontosságú, milyen istenképet közvetítünk az embereknek. Istent sokféleképpen
megtapasztalhatjuk: teremtménye szépségében, a virágzó életben, a jóság minden megnyilvánulásá-
ban.352
Ha ezt a hitet komolyan vennénk, mennyi mindent meg kellene változtatnunk istentiszteleteink szöve-
gében.!353
A bőnbánatban tehát az Isten-találkozáson van a lényeg. A közös bőnbánati liturgiák

tartása nagyon jó alkalom arra, hogy ezt a gyónási felkészülést sajátíttassuk el a fiatalokkal és
idısekkel. Életüket Jézushoz, az ı Isten-kapcsolatához mérjék. Az evangélium kiválasztott
mondata – hónapról hónapra alkalmas arra, hogy két-három önvizsgálati szempontot húzzunk
alá. Ilyenkor nem kell minden más részletbe belegabalyodni, hogy „teljes legyen a gyóná-
som”. Ha azt szeretnénk, hogy a bőnbánatunk – a szabadulásunk – valóban gyümölcsözı le-
gyen, akkor meg kell tanulni lépésenként haladni, növekedni Jézus útján. Ha félünk, hogy
valami kimarad a gyónásból, akkor még mindig nem bízunk eléggé!
Az emberi életben hatalmas szerepet játszik a félelem. Minden kapcsolati zavarban kimutat-
ható a félelem, de ugyanígy az ember önmagával szemben érzett bizalmatlanságában is. Ilyenkor az
emberek szívesen hordanak álarcot, elrejtıznek és elnémulnak. Sokan elhatárolódnak másoktól, into-
leránsak, és közben nem veszik észre, hogy a félelem vezeti ıket. Ha kapcsolati zavarainkon javítani
szeretnénk, akkor magunkon kell kezdenünk: meg kell tanulnunk önmagunkat szeretni, akkor is, ha
nehéz az önszeretetet megtanulni és gyakorolni. (...) Az embernek szüksége van az önbecsülésre, hogy
saját magát, saját személyét komolyan tudja venni. Megengedem magamnak, hogy az legyek, aki va-
gyok. Tudom, hogy vannak hibáim és gyengéim, de ilyen vagyok, és erre igent mondok. Erre az igen-
re építhetek, ebbıl kiindulva bontakoztathatom ki magamban a jót, és fejlıdhetem. Ehhez társul még
az önvédelem minden olyasmivel szemben, ami romboló lehet: ilyen pl. a félelem, a neurotikus bőn-
tudat, az elérhetetlen tökéletességre való törekvés, az életteli dolgok elfojtása bármilyen nemes indok-
ból. Mindenkinek észre kell vennie, mi teszi ıt tönkre, és óvakodnia kell attól. A továbbiakban szük-
ségünk van az önfejlesztésre, arra, hogy növekedjünk és kibontakoztathassuk képességeinket. Meg
kellene töltenünk életünket belsı gazdagsággal, hogy kiteljesedhessünk.354
Az istenszeretet csak szabadságban növekszik. Amikor az ember gazdagodik lélekben,

szellemben, akkor „örömet szerezhet” Istennek: kiteljesedik bennünk ajándéka (lásd a talen-
tumokról szóló példabeszédet: Mt 25,14-30). Ha félelem van bennünk, nem fogunk tudni sze-
retni, sem örülni, hanem folyton a – nem létezı – isteni haragot akarjuk csillapítani. Isten nem
sajnálja tılünk az örömöt, a derőt, jókedvet. Még azért sem haragszik, ha jól megy sorunk.
Egyedül az „esztelenség” veszélyére figyelmeztet Jézus: tudd, mi az, ami ideig tart, s mi ma-
rad meg. Isten irántunk való szeretetét alig fogjuk fel: folyton visszatér vallásos kifejezése-
352
A hitoktatóknak különösen súlyos a felelıssége: ne folyton a bőnrıl, annak lehetıségeirıl, szörnyőségérıl
beszéljenek a gyermekeknek. Ez lelkiismeretlenség, s majdnem azt mondanám, hogy a készületlenség, vagy
alkalmatlanság (mindkettı végeredményben ugyanaz) biztos jele. Hagyja el a pályát, aki abban leli örömét, hogy
folyton az ördögöt pingálja a hittanórán! Mire való ez? Nem isten felé fordítom a gyermek figyelmét, hanem
vagy halálos rémületet, vagy egy életre szóló utálatot váltok ki a gyerekbıl. Aki nem tanul meg örömmel szeret-
ni, az lelkileg sérültté lesz.
Z. kényszerességét az alapozta meg, hogy a hitoktató folyvást a bőn rettenetérıl beszélt. Már felnıtt, s folyton a
maga, szülei vétkeiért mosdik – a szó szoros értelmében. Ha idıs szülei, nagyszülei, munkatársai nem mosnak
kezet, az bőn! İ gyorsan kimegy a mosdóba, s mindenkiért háromszor kezet mos. Van, aki az ördöggel annyit
bíbelıdik, hogyha Istennel annyit foglalkozna, akár szent is lehetne!
353
FREIHERR VON GAGERN (2001), 332.
354
FREIHERR VON GAGERN (2001), 333-334.
210
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
inkben az a félelem, mintha sajnálná tılünk az örömeinket, vagy a teljesítmény-szemlélető
„megmérettetetés”. Isten nem irigy, sem nem versenybíró. Jézus azt az Istent mutatja be, aki
számára fontosabb a jóság a rendnél, az irgalmasság az igazságosságnál. Az Atya Jézus halá-
lában nem „elégtételt vett” bőneinken, hanem elfogadta azt a szeretetet, amely elment az em-
ber legvégsı nyomoráig. Isten „mindenhatósága” valami rettenetes képet hordoz: megbosszul,
kihajtja belılünk a jót, a rosszaknak pedig végképp befellegzett. Ez az istenkép folyton az
apokaliptikus irodalom fenyegetı jelképeit idézi ma is:
A bibliai próféciák felfedik, hogy a mi idınk különösen válságos, mert miután 1914-ben Is-
ten Királysága Krisztus Jézussal az élén uralkodni kezdett, Sátán és a démonhordái ki lettek vetve az
égbıl. A Biblia kijelenti: „Jaj a földnek és a tengereknek, mert lejött hozzátok az Ördög nagy harag-
gal, mivel tudja, hogy rövid ideje van” (Jelenések 12:5-9, 12).355
Istenre vetített haragunk a felgyorsult történelmi változások meg nem értésébıl ered.
A világ eseményei túl közel kerültek hozzánk, hogy kellı rátekintéssel felmérhetnénk jelenté-
süket. Mindez nem jelenti azt, hogy Isten is elképedve, sıt haraggal szemléli, hogy mőve „be-
pörgött”... „Isten nem a sorsunk, a kiszmetünk. Szeretetének dimenziójában mindenhatósága
másodrangú kérdésnek számít.”356
Válság: nem a gyónás válsága, hanem a gyónók és gyóntatók válsága. A közös vál-
ság-alap: menekülés. Egyrészt az ember próbál menekülni a felelısség elıl, másrészt a bőn-
bocsánat szolgálattevıi nem jól értelmezik feladatukat.
A „gyóntatás” szentségtani (teológiai) jelentését itt nem tárgyaljuk. Csupán néhány
gyakorlati szempontot említünk. Az elsı szempont éppen az, hogy a bőnbocsánat szolgája (a
pap) maga is irgalomra szoruló ember. Nem könnyő szembesülni más vergıdésével, amikor
tudjuk, hogy magunk is rászorulunk. A második tényezı: a személyi érettség. Talán ezzel
kellett volna kezdeni. A hallgatás, meghallgatás, odafigyelés és a lelkiismeret esetleges zava-
rainak tisztázása érett, felnıtt, és mindenek fölött evangéliumi gondolkodást követel. Ehhez
„természetszerőleg” kapcsolódik az imádságos lelkület. A gyóntató a Lélek szolgálatában áll,
s akkor tud túl látni és lépni a saját korlátoltságán, ha Istenben él. Folyton Isten szeretetéért
könyörög; azért az „irgalomért”, amely annyira nyilvánvaló, de vakságunk képtelen felismer-
ni. Ahogyan az Egyház könyörög és ünnepel a Pünkösd vasárnap Szekvenciájában:
Jöjj, Szentlélek Istenünk, add a mennybıl érzenünk

fényességed sugarát!
Jöjj, szegények Atyja, te, bıkezőség Istene,
lelkünk fényed hassa át.
Édességes vigaszunk, drága vendég, szomjazunk,
édes lélekújulás.
Fáradottnak könnyülés, tikkadónak enyhülés,
sírónak vigasztalás.
Boldogságos tiszta fény, szállj meg szívünk rejtekén,
híveidnek napja légy.357
355
Jehova Tanúi által kiadott İrtorony cikke (a szerzı nincs feltüntetve) Megszőnik valaha a kegyetlenség?
2007. április 17. 5. oldal.
356
FREIHERR VON GAGERN (2001), 335.
357
Szent Vagy Uram! Énektár (SzVU!) 97. számú éneke – részlet.
211
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Az imádságnak ezzel a részletével szeretnénk aláhúzni: a gyóntatás a Lélek kiáradásá-
nak különös ideje. Éppen ezért, amikor Fény áradni akar, erıteljesebben riasztónak fog tőnni
a sötétség; amikor az éltetı Forrás feltör, riasztóan szennyessé válik minden, bőzhödté és un-
dorítóvá a seb stb. A gyóntatót elfogja feleslegessége, gyengesége tudata. Ennek gyakran ál-
cázott formája: hiába ülök itt, úgysem jön senki, vagy mindig ugyanazokkal a bőnökkel jön-
nek az emberek, mit is mondhatnék nekik. Én, mint ember semmit sem mondhatok, de Isten-
nek van Szava hozzájuk.
Egy gyóntatás szolgálatában sok évet eltöltött pap mesélte: Gyóntatási szolgálatomban több-
ször elıfordult – évtizedeken át reggeli 5 órától 9 óráig ültem minden nap a gyóntatószékben – a kö-
vetkezı. Kilenc elıtt pár perccel végtelen álmosság, fáradtság – nyáron a meleg, télen rettenetes hideg
templomban – arra „ösztönzött”, hogy nem érdemes tovább várni, mert „úgy sem jön senki”. Mégis
kivártam: kilencet kezdte ütni az óra, s belépett valaki. Ezzel kezdte: „Vártam, hátha elmegy, s akkor
nem kell bejönnöm, mondván, hogy nem találtam papot. Úgy látom, hogy itt az ideje, hogy végre
megszabaduljak”. Gyızött a fény. Máskor mintha valami belsı riadalom tört volna ki bennem: elmen-
ni, azonnal. Kitérdeltem a gyóntatószék elé, s azt mondtam: „Jézus, most legszívesebben elmennék.
Tudod jól, hogy egyedül azért maradok, mert egyszer megegyeztünk: legalább ebben becsületes le-
szek. Akkor most küldd azt, akit akarsz.”
Minden gyóntató magáévá teheti, amit az Isten irgalmának kiváló szolgája, Szent
Leopold Mandić életrajzírója említ: „megértette egész életére, hogy alázattal, elfogadva korlá-
tait és az Úr kezébe helyezve magát szolgáljon. Amit ı maga nem tölthetett be, azt teljessé
tette az Úr maga.”358
a) A bőnbánat szentségi gyakorlata

A szisztematikus és a gyakorlati teológia többféle kifejezés használatával igyekszik
feltárni a bőnbánattartás jelentését. Ezek a „megközelítések” más és más szempontot kiemel-
ve az ember magatartásának egy-egy vonását tudatosítja bennünk.
- A megtérés szentsége kifejezés az újszövetségi igehirdetés felhívására utal: „Térjetek
meg, hogy bocsánatot nyerjetek” ApCsel 3,19). Az elfordulás a bőntıl csupán az elsı mozza-
nata a megtérésnek. A második, lényeges mozzanat: „térjenek meg Istenhez, és higgyenek
Urunkban, Jézusban” (ApCsel 20,21). A megtérés lényege ahhoz az Istenhez fordulás, akit
Krisztus által ismerünk. Sıt: általa, benne való hit fogja jelenteni az új életet.
- A bőnbánattartás (penitencia) szentsége elsısorban az ember tettekben megnyilvá-
nuló új élet akarását fejezi ki. A „bőnbánat méltó gyümölcseit teremve” fejezzük ki, hogy
Istenhez, Atyánkhoz térünk (vö. Mt 3,8; Lk 3,8).A bőnbánat nem merülhet ki az elkövetett
rossz feletti sopánkodásban, siránkozásban. Az irgalom komoly gyakorlatai mutatják meg,
hogy gondolkodásmódunkban újultunk meg: megfosztjuk magunkat „gazdagságainktól”: a
vagyon halmozásától, az pénzéhségtıl, hatalmaskodástól stb. (Lk 3,11-14) A „jóvátétel” azt
jelenti, hogy önmagam és a körülöttem lévık iránt ugyanazt a magatartást tanúsítom, amit
Isten, aki „felkelti napját igazra és gonoszra egyaránt” (Mt 5,45).
- A gyónás (megvallás = confessio) szentsége kifejezés kettıs jelentéssel bír, s a ke-
resztény bőnbánattartásban e két jelentés elengedhetetlenül összekapcsolódik. A bevallás
egyben megvallás: csak Istenre tekintve tudom, hogy mi a bőn jelentése, de azt is, hogy bár-
milyen nyomorúságban vagyok, Rátekintve megszabadulhatok. Tekintetünk nem a végtelen-
ben fürkész, hogy vajon a haragvó Isten arca megenyhült-e? A Szeretet legteljesebb és leghi-
telesebb vallomásával egyesíthetjük vágyakozásunkat: a Megfeszítettre. „Feltekintenek arra,
akit keresztülszúrtak” (Jn 19,37), hiszen İ (Krisztus) „az ellenségeskedést kiküszöbölte saját
358
Brazzale, Pietro: Padre Lepoldo a Lourdes - Un pellegrinaggio per rinnovare i suoi propositi..Portavoce di
San Leopoldo Mandić. Anno 47, n.4- Maggio 2007, 11.
212
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
testében” (Ef 2,14).Bőneinket Isten nélkül szemlélni igen veszedelmes vállalkozás: könnyen
cinikussá, vagy depresszióssá lesz az ember. Gátlástalanná válik (semmiért nem érez felelıs-
séget), vagy kétségbeesik, mert nem tud mit kezdeni önmagával és a világgal.
- A bőnbocsánat szentsége kifejezés jelzi, hogy Isten az irgalom. Az ı „emléke” hívja
haza a tékozlót. Az „üdvösség a bőnök bocsánatában van” (Lk 1,77), s Jézus nevében a „hit
révén nyerjük el a bőnök bocsánatát” (vö. ApCsel 10,43; 13,38, Ef 1,7).
- A kiengesztelıdés szentsége: az apostol vallja, hogy „Isten a kiengesztelıdés tanítá-
sát és szolgálatát bízta ránk” (vö. 2 Kor 5,18-19). A kiengesztelıdés jelenti, hogy vége a ki-
mért, gyanakvással teli és számítgató magatartásnak. Hiszek a Másik feltétlen és mindent fe-
lülmúló szeretetében. Az Istennel kiengesztelıdött ember a környezete számára is a békesség
forrása lesz. Nem azáltal, hogy folyton a békérıl szónokol, hanem szilárdsága, Isten iránti
bizalma által. A harag, büntetés és fenyegetés helyett bátorságot és bizalmat sugároz.
A bőnbánat gyakorlása az Isten iránti szeretet forrása és kifejezése. Nem a bőnökön,

hanem Istenen, a hozzánk hajló szeretetén van a hangsúly. Irántunk való szeretete nem most
kezdıdik, hanem most fedezzük fel. A bőnbánathoz érettség kell, hiszen nem apró feledé-
kenységeink, véletlenszerő tévesztéseink sajnálatáról, hanem az Egyetlennek, a Nagyon Sze-
retettnek, az Egyetlen Példának a felismerésérıl van szó.359A fájdalom, bánat éppen amiatt
van, hogy nem ismertük fel İt.
b) A pszichológia szerepe a bőnbánat szentségében:

A gyóntatás nem pszichoanalízis, de fontos a pszichológiai felkészültség, személyes
felelısségvállalás. Néhány gyakori nehézségre szeretnénk felhívni a figyelmet. Olyan „véde-
kezési mechanizmusokról” van szó, mind a krisztusi életre törekvık, mind a gyóntatók szá-
mára csapdát jelent.
- Álbőnök felsorolása az elsı menekülési forma. Az illetı keservesen siratja, hogy
megfeledkezett legjobb barátnıje születésnapjáról. Azt is nagyon fájlalja, hogy kiszaladt a
száján valami naturalista kifejezés, amikor a villamosvezetı az orra elıtt becsukta az ajtót, s
ıt otthagyta az esıben. „Rájöttem, hogy mennyire tapintatlan és közönséges vagyok. Hogy
feledkezhettem meg ennyire magamról!” Ez a nagy sajnálkozás – ha nem is teljesen jelenték-
telen, mégsem súlyos „tökéletlenségek” miatt – eltereli az illetı és gyóntató figyelmét a lé-
nyegrıl. Egyetlen szó nem esik Isten és a felebarát tudatos szeretetérıl: milyen a kapcsolata a
mellette lévıkkel, családtagokkal? Kötelességteljesítés, mások iránti megértés terén hogy sze-
repel?
- Menekülés a múltba, a múlt „rettenetes nagy bőneibe”. Nem tudni, hogy valóban
olyan nagy bőnnek tartja-e azokat, vagy csak felidézi a „régi szép idıket”? A baj, hogy a múl-
tat, amelyhez már semmit nem tehet, nem bízza Istenre. Addig sajnálkozik, hogy a jelen pilla-
nat ismét a múlté lesz, s ismét nem tette meg, amit kötelessége megkövetelt tıle.
- Beteges önlealacsonyítással az illetı túl sötétre festi magát. Olyan szennyet tulajdonít
magának, amit soha nem követett volna el. Beteges én-központúságot is takarhat: „neki csak
különleges bőnei vannak”, tehát ı nem egy közönséges alak. Lehet félreértett „spirituális”
magatartás: tévesen azt hiszi, hogy Isten elvárja tıle, hogy mindenféle ocsmánysággal vádolja
magát. Vagy így szeretné elejét venni annak, hogy az emberek mondjanak róla valami kelle-
metlenséget?
359
Fr. Charles de Foucauld gondolatát veszi át a Kistestvérek Regulája: Képtelenség igazán szeretni Jézust az
utánzás és követés állandó, parancsoló vágya nélkül. Egyedülálló Példa (Modell Unique). Tégy úgy, ahogyan
Jézus. Légy olyan, amilyen Jézus. Kézirat 1.
213
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Ahogyan életünket, úgy bőntudatunkat és bőnbánatunkat is különbözı szinteken éljük
meg. Rövid áttekintı táblázatban mutatjuk be a bőnbánat megélésének fokozatait:
A bőnbánat (bőnvallomás) és a személyes élet mélységei

Emberségünk három dimenziója: Bőnvallomás szintjei:
- szerep szint: bizonyos állás, feladat ellátása, - szerep szinten: csak a külsı tetteket méri;
- privát élet szintje: „otthoni” énünk, - egyéni szinten: a tettek mögötti szándékra is
- emberi mivoltunk megtapasztalása. reflektál;
- szeretet szintje: fájdalom és gyötrıdés a sze-
retett személy megsértése miatt.
Embertípusonként is igen változó, hogy ki hol éli életét. Van, akinek csak a külsı
számít: mit látnak mások. Bőntudatuk igen felszínes: ilyen a világ. „Elvárják az embertıl,
hogy ocsmány módon beszéljen.” İ nem bőnt követ el, csak egy parancsot nem vett figye-
lembe.
Mások tudják, hogy ennél több a felelısségük, hiszen ık választják meg értékrendjü-
ket. Tisztában vannak azzal is, hogy szándékaik nem mindig „tiszták”. A szándékainkat és
indulatainkat gyakran összetévesztjük: mindkettı valahogy spontán módon tör fel bennünk:
nem tudjuk, hogy most mennyi a szándékolt és mennyi az ösztönös lobbanás egy-egy hirtelen
támadt elhatározásunkban. Természetesen egyszeri jelenségbıl soha nem lehet „+kiolvasni”,
mi főt bennünket, hanem csakis rendszeres önkontroll, valamint lelkivezetıvel, segítı (bizal-
mas személlyel) tudjuk jól látni „másik” oldalunkat is.
c) A lelkiismeretvizsgálat útjai
Nem szándékozunk lelki tükröket, lelkiismeretvizsgálati formulákat ismertetni. Két
alapvetı vonásra szeretnénk felhívni a figyelmet. Az elsı:
- szembesülés az evangélium alapján: nincs olajunk! Ezzel azt szeretnénk hangsúlyoz-
ni, hogy egyetlen hasonlítási alapunk van Jézus Krisztus. Nem szentekhez, nem emberi esz-
ményekhez, hanem egyedül és kizárólag ahhoz az Istenhez, akit Krisztus mutatott be. A lelki-
ismeret nevelésével kapcsolatban máshol már elıkerült ugyan ez a kérdés, itt csak röviden
ennyit szeretnénk megismételni: a lelkiismeretvizsgálathoz legjobb alap az evangélium egy-
egy mondatának konkrét megszólításához mérni életünket. Az elsı érdeklıdık, akik hallották
az evangéliumok egyszerő, tiszta szavait, könnyen megértették ahhoz mérni életüket.
- A második vonás: szándékaimat vizsgálni. A szabálymerev gondolkodás „leadmi-
nisztrálja” Istent és az embertársat. Ha csak a hibáinktól akarunk megszabadulni, igen messze
maradunk Jézus örömhírétıl. Megállapíthatjuk ugyan magunkról, hogy „már igen sokat ha-
ladtunk a tökéletesség útján”, de nem a keresztény életben! „Macskamosdás” az olyan bőnbá-
nat, amely a saját érzéseivel van elfoglalva. Szándékainkat vizsgáljuk, hiszen a megtérés egy-
részt döntés a felismert Szeretet Isten mellett, másrészt állandó „irányulás”, törekvés Feléje.
Legtisztább igyekezetünk is gyakran összekeveredik találékony önzésünk, mindig éhes birtok-
lásvágyunk porával. Amikor szándékainkat vizsgáljuk, igyekszünk túlnézni (vagy inkább át-
látni) egy-egy hiányosságunk „tényszerő” vonásain. Íme néhány példa.
A test kívánságai: mások eszközök boldogulásomhoz. Számukra én vagyok az egyet-
len boldogító, a megoldás az élet értelme. Holott csak addig tart boldogításuk nagy igyekeze-
te, amíg érzékeim, ösztöneim kívánságát teljesítik. Szándékvilágunk meghazudtolása, amikor
elhitetjük magunkkal, hogy csak azáltal lesz boldog a másik, ha pillanatnyi vágyunkat kielégí-
ti. A szeretet – amely valóban méltó erre a szóra – csak alázatban valósulhat meg. Szent
Ágoston a szeretet három fokozatáról beszél:
- amare amari: szeretni, hogy szeressenek minket;
214
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
- amare amare: szeretni szeretni;
- amare: szeretni.
Az alázatosságból hiányzik az elsı kettı. És az alázatosság adja meg a harmadik tisz-
taságát.360 Nem csupán a vágyakozás él bennünk az Isten-kapcsolatra, a teljes szeretetre, ha-
nem a Másik is válaszol: ez a párbeszéd olyan szinten történik, amely az ember legszentebb
szentélye. Éppen ezért minden magyarázkodás, bizonykodás teljesen hiábavaló lenne. Itt nem
az emberi számítások törvényei érvényesülnek.
Nagyon megindító, ha valaki nagyon alázatosan szeret bennünket. Tekintete - amely-

rıl világos, hogy nem tapad önmagára – ha reám esik, elönt valami kimondhatatlan édesség-
gel. Alig merek válaszolni neki, annyira éles a nekem szegezett kérdés. Édesség és fájdalom
egyszerre, mint amikor az ember Mozart legmélyebb zenéjét énekli. Elsı érzésem a
megközelíthetlenség: abban a pillanatban, amikor felkínálja, hogy hozzá közeledjem, érzem,
hogy megközelíthetetlen. És ha mégis-mégis lassan engedek, megindultságom akkor a leg-
hevesebb, amikor látom, hogy válaszomat elfogadta. Milyen élesen érzem akkor méltatlan-
ságomat! Míg egymással párbeszédet folytatunk, vissza kell tartanom a töredelem könnye-
it.361
A szem kívánsága: birtoklási magatartás. Bármire is irányul az – személyre, tárgyra –

egy a cél: birtokolni, ura lenni. A birtoklás és hatalomvágy igen gyakran összefonódnak, de
váltogatják is egymást. Érdekes módon az emberi élet folyamán is megfigyelhetı szándékaink
ösztönszerő alternálódása, vagyis váltófutása. Kisgyermekkorban természetes egocentrizmu-
sunk jelzi, hogy mindent a magunk részeként akarunk magunknál tartani. Az élet alkonya felé
közeledve megint hozzálátunk a győjtögetéshez: biztonsággal körülbástyázni magunkat. Tu-
datalatti szándékunk hajt: a tárgyak fognak majd itt tartani, ha „a halál el akarna vinni”.A ser-
dülık szeretik hatalmukat fitogtatni egymás elıtt, sıt egymás felett. A fiatalkori erıszak –
fıként, amit korosztályos társaik ellen követnek el – ennek patológiás megnyilvánulása. Az
esztelen rombolás, firkálás mind ennek a jelzése: birtokba vettem, az én (súlyos) kéznyomo-
mat viseli! Tehát az enyém, pontosabban: ez én vagyok. Én vagyok a lerombolt pad, a telefir-
kált házfal, WC ajtó, villamoskocsi. Énem kiterjesztésének „sajátos” módja. Ha nem lehetek
különb, mint a másik, „több leszek” azzal, ha ıt tönkreteszem, leütöm, megalázom. A rassz-
izmus minden formája az elviselhetetlen én érzésnek beteges (gyakran nagyon veszedelmes)
feloldása. Miért győlölöd? Mert nem nıttél fel még, hogy szeretni tudj. Ennyi az egész: ha
valami nem lehet enyém, akkor kezdıdik a „savanyú a szılı” effektus: nem is olyan kívána-
tos, sıt rút, sıt gonosz, ártalmas – tehát elpusztítható: Isten, ember, parkba ültetett virág, s
minden és mindenki, aki kezed ügyébe, vagy lábad elé kerül.
Az élet kevélysége: önzı beállítottság (hőtlenség, zsarolás, kihasználás). Igaza csak
neki lehet, jól is csak ı tudhat mindent. Csak arra emlékszik, ami számára kellemes. A má-
soknak tett ígéretérıl – véletlenül – megfeledkezik, de másokon minden követelését bevasal-
ja. A hőtlenség nem csupán annyi, hogy megcsalom a másikat, hanem, ha magára hagyom
nehézségeivel. Hány családtag szenved attól, hogy egyik vagy másik személy fagyöngy életet
folytat: élısködik a többieken. Neki jogai, elvárásai vannak: kihasználja, hogy a másik kész-
séges, nem tudja elviselni a rendetlenséget. „Az asszony arra való” (mármint hogy takarítson
rendet rakjon) – tájékoztatott ismerısöm, amikor kérdezte, miért nem segít feleségének – aki
szintén reggeltıl késı délutánig dolgozik.
360
VARILLON (1990), 202.
361
VARILLON (1990), 203.
215
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Z. az országos vezetés szerint a legkiválóbb régió-igazgató volt: humoros, kedélyes. Minden-
kivel tudott bánni – mondták „odafönt” – a portástól a fıkönyvelıig. Egyetlen kis gyengéje volt: csak
az ı viccein volt szabad nevetni, s csak ı „viccelhetett” másokkal. Egyik alkalommal valami kis elva-
kult újonc beosztott – egy teljesen ártatlan, de nagyon frappáns – áprilisi tréfát mővelt az igazgatóval.
A dolgozók – magukról megfeledkezve – jót kacagtak. A aranyos fınök elkomorodott, s ennyit mon-
dott: „Szeretem, ha a cselédség jókedvő, de ha pimasz, azt utálom!” Ezzel kegyeit bevonva elvonult.
Szándékvilágunk tisztázása: minek nézem a másikat? Ebbıl a belsı értékelésbıl indul

el cselekedetünk.
Isten nem hiánypótló: İ teremti benned a hiányt, nehogy az önelégültség ingoványán

akarj járni; éhséget támaszt, amikor úgy érzed, „jóllaktál az élettel”; szomjúsággal égeti szá-
dat, hogy Forrást keresd, s ne a sekély tócsákból oltsd szomjadat.
Isten nem pótol semmit, mert szerelmével soha el nem telhetsz.
Boldogok, akik éheznek és szomjaznak az igazságra, mert ık megelégíttetnek. (Mt 5,6)
216
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Irodalom:
ANGELUS Kerúbi Vándor Helikon Stúdió, Budapest, 1991

SILESIUS
DOBAI Péter KESERŐ Katalin: Em- www.kortarsonlin 2007. 05. 17.
lékezés a kortárs mő- e.hu
vészetben. /9906/dobai.htm
FÁBRY Béla Etika a pedagógiában – www.oki.hu/oldal 2007. 05. 17.
pedagógusetika. Fel- .
jegyzés a Magyar Pe- php?tipus=cikk&
dagógiai Társaság kod =2002-04xx-
választmányi ülésérıl Tajekoztato
Új Pedagógiai Szemle
2002/2004..
FREIHERR Von Bőnfeldolgozás szaba- Budapest, 2001
GAGERN, dító istenképünk segít-
Friedrich ségével. Varga Judit
könyvismertetése. Mér-
leg 2001/3
MEZEI Károly Az erkölcs felette szük- sulinet.hu/ cgi- 2007. 05 17.
séges voltáról... bin/db2www/ma/e
t_tart/ Isk?kat.=
Aear&url=/eletest
udomany/
archiv/1999/9918/
diakoldal/etika/eti
ka htm
MIHÁLY Ottó: Pedagógiai, etikai, tu- www.oki.hu/oldal
dományos és jogi nor- .php?tipus=cikk&
mák az iskolai erkölcsi kod=2001-01-ta-
szocializációban. A mihaly-
„klasszikus” pedagógia pedagogiai
és a nevelés „klasszi-
kus” paradoxonai.
SAINT-EXUPÉRI, Citadella Szent István Tár- Budapest, 1982
Antoine de sulat,
SHEIK NAZIM AL- Szufi emberkép. Mercy www.lazadas.com 1997. 04. 25
QUBRUSI Ocean Dánra fordította /
Abd Salam Thystrup. www.tar.hu/lazad
Sankt Ansgars as /sheik.htm
/VISDOMSBØGERN
E 1994. Magyarra
ford.: Lazarus 2001
okt.
STÜCKELBERGER Európa veszélyben. www.csi-
, Hansjürg magyarország.hu/
europa_
veszelyben.php#
217
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
2007. 04. 18.
Pszichés betegek lelkigondozása

9. 1. A lelki betegségek – a keleti (ortodox) keresztény hagyományban
2. Pszichikai betegségek és a lelkigondozás lehetıségei, feladatai
I. A LELKI BETEGSÉGRİL ÁLTALÁBAN

1. A lelki betegség valósága
A lelki betegségek természettudományos ismertetései módjától eltérıen, elıbb a keleti

– ortodox – teológiai és lelki segítıi hagyományban vizsgáljuk. Miért ez a nem „szokványos”
megközelítés. Egyrészt, mert mi „nyugati” keresztények, s általában a nyugati pszichológia
igen méltatlanul bánunk azzal a hatalmas tudományos értékő hagyománnyal, amit az ortodo-
xia (Isten és) emberszemléletében ıriz. Másrészt a keleti egyház a lelkivezetésrıl, lelki segí-
tésrıl a kora-keresztény idıktıl nem csupán írott dokumentumokkal, hanem folytonos gya-
korlattal, élı tapasztalattal is rendelkezik.362
„Hol betegszik meg tulajdonképpen az ember? Melyik részében helyezkedik el ez a
betegség?” teszi fel a kérdést Hierotheos Vlachos archimandrita a lélek betegségérıl és gon-
dozásáról szólókönyvében, majd röviden így válaszol: „Az ember egész lénye beteg. Viszont
a betegség központja a lélekben helyezkedik el. Az értelem beteg, és a betegség eredményét
közli az egész emberi létezıvel.”363 Az igazi baj-forrás felismerése döntı értékő, hiszen igen
gyakran tévútra csúszhat valaki éppen a „gyógyítás” igyekezetével. „Ha nem ismerjük a bensı
betegségünket, a lelki életünk üres moralizálásban, fölösleges dologban végzıdik. Sokan van-
nak a társadalmi (szociális) rendszer ellen. Vádolják a társadalmat, a családot, a gonoszt stb.
saját problémáik miatt. Az alapvetı probléma azonban az ember igazi betegsége, az értelmé-
nek elsötétedése”.364
Mit is jelent az értelem sötétsége, amely annyi baj, belsı konfliktus kiváltója? Elıbb
nézzük a keleti (ortodox) keresztény hagyományban látható jelentését. Az ısbőnbıl, illetve
annak következményébıl indul ki ez az elgondolás. Bármilyen teológiai útról közelítjük is
meg a bőnt, annak jelenlétét a világban ép esző ember nem tagadhatja le. Lehet hibáztatni az
„áteredı” bőn megfogalmazásának némely nem éppen szerencsés „magyarázatát”, azonban az
emberi gyengeség, a bőn és annak iszonyatos megnyilvánulásai mindenki elıtt nap, mint nap
megjelennek. A következıkben nem csupán teológiai, hanem a hozzá szorosan kapcsolódó
pszichikai okfejtésre is szeretnénk rávilágítani.
A bőnnek három, az ember életének, lelki egészségének alakulására döntı hatását kü-
lönböztethetjük meg.
a) Az értelem sötétsége a bőn következménye
Palamasz Szent Gergely említi egyik beszédében, hogy az értelem sötétsége az Istentıl
való eltávolodás egyik eredménye. Errıl tanít a másik keleti szent tudós is, Szent Maximosz,
aki azt mondja, hogy „az értelem eltávolodva Istentıl, vagy a vadállatok, vagy a gonoszok
útjára lép”.365 Az Istentıl eltávolodott (nem rá figyelı) értelem sötétsége, tanácstalansága kö-
362
PÁVEL Magda (szerkesztette) Életesemények lelki zavarai I. Semmelweis Egyetem TF – Párbeszéd Alapít-
vány, Budapest, 2004, 13-44.
363
VLACHOS (2002), 53.
364
U. o. 58.
365
VLACHOS (2002), 61.
218
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
vetkeztében a lélek eltorzul, bensı energiája lelohad, illetve egysége szétzilálódik: olyan vá-
gyak lesznek úrrá rajta, amelyeket soha nem lesz képes kielégíteni (különösen a birtoklás-
vágyban mutatkozik meg). Érzelmi örömöket keres, amelyeket megtalálva, nem találja meg
bennük azt az igazi felszabadultságot (és tartósságot), amelyre vágyott. A „rendetlen” vá-
gyak” egymást kergetik az emberben, pontosabban az embert magát hajtják, nyugtalanítják.
Szétesettségében elveszti józan ítélıképességét, melynek egyik jellemzıje, hogy az ember azt
szeretné, ha mindenki egyetértene vele, hízelegne neki. Mivel mindez nem valósul meg, így
haraggal és győlölettel fordul a világ, embertársai felé. Ezáltal válik az ember őzött vaddá
saját magától is elidegenedik), ugyanakkor közösségellenessé (antiszociális magatartások ext-
rém megnyilvánulásaiban).
b) A képzelet, mint a bőnbeesés másik következménye

A keleti atyák tanítása szerint a képzelet (fantázia) a lélek természetes energiája, ké-
pessége. Egyedül az ember rendelkezik fantáziával (az angyalok sem), mivel „a képzelet ere-
deti bőn utáni jelenség, az ember elbukásának eredménye”. Tovább pontosítva így fogalmaz
Vlachos archimandrita: „Csak az emberek és a gonosz szellemek rendelkeznek fantáziával, és
ezért van az, hogy a gonosz szellemek sok képet aktiválnak és serkentik a képzelet mőködé-
sét. Így továbbra is fenntartjuk, hogy az úgynevezett pszichológiai problémák mind gyanak-
vások, gondolatok – logiszmoi” – eredményei, amelyek a képzelet kellemes környezetében
kapnak erıre. Mennél inkább beteg valaki lelkileg, annál inkább elhalmozzák azok a képek,
amelyeket a fantázia szül. A lelki egészségnek szüksége van a képzeletnek a lehetséges mó-
don való megszüntetésére. Valóban, amikor az értelem szabad és megvilágosodott, akkor a
képzelet minden tevékenysége megszőnik”.366
A felzaklatott képzelet szüleményei az önmagáról, a világról, sıt Istenrıl felmerülı
képek, amelyeknek semmi közük a valósághoz, sıt kifejezetten torzulások. Ennek a követ-
kezményei a tévhitek, bálványok és látszat-vallásosságok, amelyek tovább súlyosbítják az
ember helyzetét, hiszen ál-megoldásokat, hamis reményeket táplálnak.
c) Az érzelem sebei367
A képzelet kavargásában érzelmi világunk is összezavarodik: „az érzelem összekeve-
redik az örömszeretet (élvezet) szenvedélyeivel.” A lelki egyensúly éppen azt jelenti, hogy a
megvilágosodott ember „nem egyszerően Isten által mozog pszichikailag és érzelmileg, ha-
nem igazi közösségben van Istennel. (...) A természet és annak szépsége nem érzelmileg hat
rá, hanem észreveszi abban Isten energiáját”.368 Az érzelmek két fokát különböztethetjük meg
Szent Diadokhosz Phoitiki szerint, amelyek az öröm megélésében követhetık nyomon. Az
elsı fok a bevezetı öröm, amely erısen érzelmi, keveredve a fantáziával, képzetekkel. Az
érzelmek, s így az öröm második foka a tökéletesítı öröm összefügg az alázattal. Az érzelmek
tisztulásának, nemesedésének útja a megbánáson, megtérésen át vezet: „a megtérés elvezet
bennünket egy fájdalmas és tragikus monológtól az élı Istennel való dialógusig.”369
Az értelem sötétsége okozta lelki zavar nem csupán az illetıre, hanem környezetére is
kihat. Értelmi megnyilvánulásunk, vagyis emberi viselkedésünk jelzik pszichikai egészségün-
ket, vagy betegségünket. A keleti atyák az értelem háromféle „mozdulásáról” beszélnek.370
Az elsı a természetellenes mozgás: nem „látja” Isten igazságosságát és gondoskodá-
sát, inkább harcol az emberekkel, vagy vádolja ıket, hogy igazságtalanul bánnak vele. Az
366
VLACHOS (2002), 63.
367
BERNARD M. E. – DI GIUSEPPE, R.: Inside Rational-Emotive Therapy Academic Press, New York, 1990.
368
VLACHOS (2002), 64.
369
U. o. 65.
370
Aszkéta Szent Márk tanítására hivatkozik: VLACHOS (2002), 66.
219
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
érzékek és az érzelmek uralják, ami belsı széteséshez, nyugtalansághoz vezet. Természetes
következménye ennek, hogy az élete, kapcsolatai, munkája egyre nehezebb teherként hordoz-
za, amiért másokat vádol.
Az értelem mozgásának második foka a természet szerinti: nem másokat, hanem ma-
gát vádolja, teszi felelıssé a rosszért, negatív eseményekért. Sıt mindez ıszinte bőnbánattal
tölti el. Bevallja bőneit Istennek, s küzd a teljes életért, gyógyulásért.
Az értelem harmadik mozgása természetfeletti, ha elfogadja a Lélek adományait, ezek
lesznek döntései mozgatói: „ebben az állapotban az értelem egyesül Istennel, ujjong jelenlét-
ében”. Az életét integrálja a Jelenlét, nem „szolgaként”, hanem gyermekként van „otthon”
ebben a világban (lásd a tékozló fiú történetét). Nem a félelem, kötelezettségek és kötöttségek
irányítják.
2. A lelkigondozás és gyógyítás
A lelkigondozásnak – az elıbbiek alapján – az „értelem megvilágosodására” kell töre-

kednie. A keleti atyák ennek négy eszközét sorolják fel, amelyeket a következıkben összefog-
lalva ismertetünk. Az értelem gyógyításának eszközei: az igazi hit, a betegségre figyelés, te-
rapeuta pap megléte, az alkalmas módszer az értelem az értelem gyógyítására, amely nem
más, mint az aszkézis.
1) Az igazi hit „megóvja a terápiás módszert”. Más szóval ezt kifejezve ez azt jelenti,
hogy elfogadjuk, hogy Krisztus az Isten Fia. Az üdvösség (salus – egészség, teljesség) Krisz-
tus által jött és Krisztusban található. A vele való kapcsolat által rendezıdik nem csupán Is-
ten-fogalmunk, hanem életünk rendezésének is alapja. Az értékrendi zavarok (bálványok,
hamis érzetek, képzetek) akkor állnak helyre, ha Jézus Krisztus Istene a mi Istenünk.
2) A betegségre figyelés mindenek elıtt azt jelenti, hogy felismerjük: betegek va-
gyunk, szükségünk van „orvosra”. Amíg nem fogalmazzuk meg magunknak, hogy mi a ba-
junk, vagy egyáltalán nem ismerjük fel valós állapotunkat, könnyen hamis úton járunk. Öntet-
szelgés, önelégültség vezet bennünket. Az evangéliumi gazdag ember, aki megszedte magát,
csőrökbe rakta a rengeteg termést: „Most aztán van eleged mindenbıl; egyél, igyál, élvezd az
életet!” Jézus „esztelennek” mondja, mert nem méri föl saját esendıségét; véglegesnek tart,
ami nagyon is ideiglenes (Még ma éjjel számon kérik életed!). A keleti atyák itt nyomatéko-
san figyelmeztetnek arra, hogy nem az „erényekre” kell törekedni, hanem arra, hogy a szen-
vedélyeinket legyızzük. Ennek a módja, hogy teljesen Krisztusra, Isten Igéjére figyeljünk. Ne
a „sebeinket nyalogassuk”, hanem hallgassuk azt, aki képes meggyógyítani. A Lélek fog taní-
tani „mindenre, amit mondtam nektek”, ígéri Jézus. A Lélek, Krisztus által küldött Lélek fog-
ja egységesíteni szétesett és elsötétült belsı világunkat.
3) Terapeuta pap: lehetetlen, hogy valaki vezetés nélkül elıre haladjon a lelki életben,
a gyógyulásban. A segítı nem csupán visszajelzést ad, hanem a kegyelem által segítenek egy-
értelmővé tenni a Lélek indítását, Krisztus gyógyító szentségeiben részesítenek.
4) Az aszkézis különbözı gyakorlatait mindig a lelkivezetıvel egyeztetve kell végez-
ni. Akár a böjtre, akár más önmegtagadásra gondolunk, könnyen válhat a gıg, az elidegene-
dés forrásává, ha meggondolatlanul, túlzó módon végezné valaki. A cél nem az önmagunk
sanyargatása, terhelése, hogy „ne legyen erınk és módunk a rosszra”, hanem felszabadulás
Isten felé: egészen megnyílni Lelkének. Ebben különösen az imádságnak van nagy szerepe.
Nem valamiért könyörgünk, hanem valakiért: Jézus küldje el Lelkét, hogy ı töltsön el minket.
Az imádság célja, hogy egész valónkat átadjuk Istennek. Az imádságban feltárul magunk
igazsága: illúzióink leomlanak, feltárulnak nyomorúságaink. Isten jelenlétében mindez nem
töri össze az embert, hanem a felépülés a Valóságra.
220
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
II. PSZICHIKAI BETEGSÉGEK ÉS A LELKIGONDOZÁS LEHETİSÉGEI,

FELADATAI
1. Kényszerbetegségek
A lelkisegítés folyamán gyakran találkozunk olyan személyekkel, akik arról panasz-
kodnak, hogy akaratuktól függetlenül visszatérı kellemetlen gondolatok gyötörik ıket. Ez
olyan súlyos, hogy nem hagyják nyugodni ıket. Mindezt tetızi, hogy azért nem egészen biz-
tosak abban, hogy ık nem hibásak-e mindezért. Szorongásuk levezetésére szertartásszerő
kényszercselekvésekhez folyamodnak.
Olyan betegség, amely – a külsı szemlélıbıl könnyen bosszúságot, haragot vált ki.
Régen azt mondták: uraskodik, kényeskedik! Sıt folytonos tisztogatásával vérig sérti a ven-
déglátóit, mert ha megkínálják étellel, akkor elıbb elmosogatja az edényeket, evıeszközöket,
nehogy valami megfertızze. Ha ezt nem teheti, akkor gyomorrontása, hányingere támad: nem
tud enni! „Különcködésüktıl” ık maguk szenvednek leginkább, mert nem magyarázhatják
meg, miért is csinálják ezt az egész „cirkuszt”. Nincs értelmes oka, magyarázata tetteiknek:
környezetük azt hiszi, hogy ıket akarják bosszantani, talán lenézik ıket, holott valami belsı
üldözöttség, félelem uralkodik rajtuk.
a) Fogalmak tisztázása
A kényszerbetegség mentális zavar, jellemzıi a kényszeres gondolatok és/vagy kény-
szeres cselekvések, amelyek jelentıs mértékben megzavarják a beteg mindennapi életét. A
kényszerképzetek céltalan, visszatérı és nyugtalanító gondolatok, ezeket a beteg nem képes
elviselni és ezért erıs szorongást érez. A kényszercselekvések visszatérı rituális viselkedési
formák, melyek végrehajtásának a beteg képtelen ellenállni. Véghezvitelüknek csak az a célja,
hogy a beteg a kényszeres gondolatok által kiváltott szorongást enyhítse. A kényszerképzetek
és kényszercselekvések naponta több órát is elvehetnek a beteg életébıl.371
A kényszerbetegek 80%-a szenved egyidejőleg kényszerképzetektıl és kényszercse-
lekvésektıl. 20%-uknak vagy csak kényszerképzetei vagy csak kényszercselekvései vannak.
A kényszerbetegség gyakori betegség. Az emberek 2,5%-a (50 közül legalább 1) ta-
pasztal meg élete során valamilyen szinten ezzel a betegséggel kapcsolatos kellemetlenséget.
Kényszerbetegség elıfordulhat gyermekeknél, nıknél és férfiaknál, függetlenül a fajtól, val-
lástól vagy a társadalmi-gazdasági helyzettıl. Megnyilvánulásának enyhébb formáit az embe-
rek nevetséges hóbortnak, különcködésnek, piperkıc, kényeskedı viselkedésnek tartják in-
kább, mint betegségnek. Mivel könnyen válik „nevetségessé” az ilyen magatartású egyén,
ezért szégyellik, rejtegetik gyötrıdésüket, s ez még fokozza kínjukat (nem törülhetik le az
asztalt, amihez más hozzáért, meg kell fogniuk egy olyan eszközt, amelyet más érintett anél-
kül, hogy elıbb gondosan megtisztíthatták volna. Folytonos pepecselésükkel rendre elkésnek
mindenhonnan, képtelenek idıben befejezni feladataikat.
A kényszeresség leggyakoribb gondolati megnyilvánulásai:
Az illetı
- fél attól, hogy beszennyez valamit vagy ı maga lesz piszkos;
- fél, hogy elront, tönkretesz valamit vagy megsért, megsebesít valakit;
- fél a hibázástól;
- fél, hogy nem megfelelıen viselkedik;
- kényszeres késztetést érez a rendre, szimmetriára;
- túlzott bizonytalanságtól, kétségektıl szenved.
371
http://www.hazipatika.com/articles/print?aid=20031010120242 2007.04.12.
221
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A leggyakrabban elıforduló kényszeres cselekvések?

- mosás, takarítás: gyakran éppen ezzel teszi tönkre az otthoni békét, mert soha egy
perc nyugalom nincs a zúgó mosógép és a visító porszívók miatt;
- ellenırzés (ötször visszamegy megnézni, hogy elzárta-e a gázt, bezárta-e az ajtót);
- rendrakás, elrendezés: pontosan kiszámított, kijelölt helyén legyen minden, különben
nem tud megnyugodni;
- győjtés és felhalmozás: kellhet még valamire, nehogy kifogyjon: egyre többet hal-
moz fel, mert az (el)fogyás a halálra emlékezteti;
- számolás és ismétlés: számon tart, uralkodik felette.
Mindent abszolút biztonságban akar tudni. Kontroll alatt tartani mindent és mindenkit.
A nem várt, a véletlen számára elviselhetetlen.
A kényszeres ember nehezen dönt, fél a következményektıl. A ”rossz” gondolatok el-
leni küzdelem miatt beszőkül.
b) A kényszerbetegség okai – klinikai szemmel372

A szakemberek jelenlegi álláspontja szerint a kényszerbetegségnek biológiai oka van:
a szerotonin kémiai anyag által közvetített központi idegrendszeri folyamatok egyensúlyzava-
ra váltja ki. A szerotonin ingerületátvivı anyag (transzmitter), amely az idegi impulzus egyik
sejtrıl a másikra való terjedését teszi lehetıvé. A stressz nem vált ki kényszerbetegséget, bár
traumatizáló események, mint egy szeretett személy halála, gyermek születése vagy egy válás
felszínre hozhatják a betegséget.
Kialakulásáról keveset tudunk, hiszen hosszú folyamatról van szó, amit visszagöngyö-
líteni nagyon nehéz. Általában a már elhatalmasodott, egyértelmő megnyilvánulás esetén
figyelünk rá. A beteg korábban „sejti”, hogy valami nincs rendjén, de éppen a pszichés bi-
zonytalanságtudat, szégyenérzet zárkózottá teszi.
A kényszerbetegség pontos oka nem ismert. Már Freud sokat foglakozott a kényszerrel ko-
rai írásaiban. A pszichoanalízis mutatott rá elıször a regresszió, az ambivalencia, a mágikus gondol-
kodás, valamint a speciális elhárító mechanizmusok (izoláció, meg nem történtté tevés, áthelyezés, ra-
cionalizálás) központi szerepére a zavar patodinamikájában, és noha a pszichoanalízis személyiség-
felfogása nagymértékben hozzájárult a betegség megértéséhez, a gyakorlatban a pszichoanalitikus te-
rápia nem bizonyult hatékonynak.
A tanuláselmélet szerint a kényszerek kondicionált, szorongáscsökkentı rítusok, tanult
magatartásformák, amelyekben az önmagukban nem feltétlenül félelmet keltı gondolatok szorongás-
keltı minısége a kényszeres viselkedés során rögzül. A viselkedésterápia alkalmas technikái ezen a
felfogáson alapulnak.
Az újabb biológiai kutatások szerint az agy kémiai egyensúlyzavara jelentıs szerepet ját-
szik a betegségben. A vizsgálatok során kiderült, hogy a kényszerbetegek homloklebenye, bazális
ganglionjainak hálózata - vagy mindkettı - hibásan mőködik. A betegség biológiai hátterében való-
színőleg a homloklebeny bizonyos alsóbb szintő központjaiban bekövetkezett kóros változások ját-
szanak szerepet, amelyek kioldják a bazális ganglionokban tárolt látens viselkedésmintákat. Ezeket a
kioldó impulzusokat szerotoninnal mőködı idegpályák szállítják a bazális ganglionokhoz. A sztereo-
tip, ismétlıdı cselekedeteket szabályozó szerotonin kiemelkedı jelentıségét a kényszerbetegség
patomechanizmusában a potens szerotonin újrafelvételt gátló antidepresszánsok hatása is valószínősí-
ti.
A kényszerbetegség nem nevezhetı örökletesnek, noha egyes családokban feltételezhetı a
betegségre való hajlam. A kényszeres tüneteket pszichológiai tényezık és stressz is provokálhatja, sú-
lyosbíthatja.373
372
SZİNYI G.: A kényszerneurózis patodinamikája és kazuálgenetikai összefüggései. Magyar Pszichiátriai Tár-
saság Pszichoterápiás szekciójának kiadványa, Budapest, 1983. - Rajka T.: A kényszerjelenségek és a kényszer-
betegség. Orvosi Hetilap, 118, 434-438. oldal, 1977.
222
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
c) A kényszerbetegség kezelése – mit tehet a lelkisegítı?
A kényszerbetegség felismerése a lelkisegítı részérıl az elsı és talán egyetlen lehetı-

ség. A nevezett betegség – általában – szakorvosi segítést igényel. Kompetenciánk felismeré-
se soha nem azt jelenti, hogy „nem vagyok alkalmas” valamire, hanem a realitás becsületes
felismerésének vállalásáról van szó. Éppen arra vagyok alkalmas, hogy a dolgokat, azok je-
lentıségét világosan lássam. A diagnosztizálás a gyógyításban az elsı és sorsdöntı pillanat. A
kényszeresség a maga rejtızködı, nem-közlı megjelenésével igazán jó szemet kíván a
lelkisegítıtıl. Máris nagyon sokat tettünk betegünkért, ha felismertük igazi baját. Éppen a
feladat komolysága, ill. a jelenség megértése végett fontosnak tartjuk, hogy legalább a gyó-
gyító eljárás fıbb vonalait ismertessük. Elıbb nézzük a gyógyító beavatkozás jelentését.
A standard kezelést a megfelelı gyógyszerek adása, viselkedésterápia és ezek kombi-
nációja jelenti. Több kényszerbetegséggel foglalkozó szakorvos véleménye szerint a leghaté-
konyabb a gyógyszeres kezelés és a viselkedésterápia kombinációja.
A gyógyszeres kezelés során szelektív szerotonin visszavétel-gátlókat vagy triciklikus
antidepresszánsokat szoktak alkalmazni. Ezek a gyógyszerek helyreállítják az agy normál
szerotoninaktivitását, aminek következménye a kényszerbetegség tüneteinek enyhülése. A
viselkedésterápia arra tanítja meg a betegeket, hogyan álljanak ellen a kényszeres gondola-
toknak, miként csökkentsék a szorongást és hogyan hárítsák el a rituális cselekvésekre való
késztetést.
A gyógyítás másik összetevıje a viselkedésterápia. A betegnek világosan el kell
mondani, hogy mit jelent betegsége, s együttmőködését kell megnyerni a gyógyuláshoz. A
közvetlen környezetnek szintén fontos szerepe van a gyógyulásban, hiszen – elsısorban az
otthon, családi kapcsolatok – körében éli meg azokat a „rítusokat”, amelyekbıl rengeteg konf-
liktusa támad. Tehát a családdal való konzultáció fontos lehet, hiszen gyakran a családtagok,
a környezet is szenved a beteg rituáléitól, illetve elıfordul, hogy feladva az igen nehéz, szinte
értelmetlennek tőnı ellenállást, ki is szolgálja azokat.
A kényszerek kínzó, gyakran szinte elviselhetetlenségig fokozódó ismétlıdései a bete-
get elszigetelik a külvilágtól, ezért a támogató, felvilágosító, a tüneteket elfogadó pszichote-
rápiás attitőd sokat segítheti a beteget abban, hogy hatékonyan küzdjön betegségével.
A viselkedésterápiát széles körben használják a fóbiák kezelésére is. E pszichoterápiás forma
alkalmazói olyan terápiás technikákat fejlesztettek ki, amelyek a kényszeres tünetek kifejlıdésének
tanuláselméleti koncepcióján alapulnak.
A tanuláselméleti modellnek megfelelıen a kényszergondolat szorongást kondicionáló ingert

jelent. A nem kondicionált, szorongást kiváltó ingerekhez kapcsolódó asszociációk miatt az eredetileg
semleges kényszergondolat olyan méreteket ölthet, hogy szorongást vált ki: ez az, ahogy a viselkedés
új módját az egyén megtanulja.
A kényszercselekedet ettıl eltérı módon stabilizálódik. A beteg felfedezi, hogy bizonyos cse-
lekedetei jobban csökkentik a kényszeres gondolatokhoz kapcsolódó szorongást. A megkönnyebbülés
akkor jön létre, amikor a negatív érzelmi állapotot jelentı szorongást a kényszercselekedet lejátszása
csökkenti, és ezzel megerısíti önmagát. Mivel ilyenkor ez a cselekedet hasznosnak bizonyul a szoron-
gás csökkentésében, fixálódik, és beépül a beteg magatartási mintáiba.
Gyakran alkalmazott módszer az ingerexpozíciós-válaszmegelızéses technika: a beteget
nemcsak a szorongást keltı ingerrel ütköztetik, hanem megfékezik védekezı-kényszeres reakcióit is.
A kényszergondolatok kontrollálására kifejlesztett egyik eljárásban megkövetelik a betegtıl,
hogy aktívan koncentráljon kényszergondolatára és ne engedje elkalandozni figyelmét. Egy ilyen 10-
373
TREUER Tamás dr.: A kényszerbetegség és kezelése
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/termesz/orvostud/treuer.hun 2007. 04. 15.
223
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
15 perces koncentráció után a kényszergondolat veszít figyelemmegkötı energiájából, és a beteg át-
menetileg képtelenné válik arra, hogy gondolatait továbbra is erre fókuszálja.
A gondolat stop, vagy gondolatmegállítás technikája a beteggel szoros interakcióba vonja a
terapeutát. Amikor a beteget már mélyen elfoglalják kényszergondolatai, a terapeuta hirtelen "állj"
felkiáltással vagy egy ellentétes ingerrel megszakítja a kényszeres belefeledkezést.
Használatosak még a fóbiák kezelésében gyakran alkalmazott paradox intenciók, averzív in-
gerek, túlceremónizálási technikák is (6, 10).
A betegek nagy része kedvezıen reagál a viselkedésterápiás beavatkozásokra, amelynek se-
gítségével saját maga tanulhatja meg a kényszerek csökkentésének módját. Egy idı után aztán már
maguk alkalmazhatják ezeket a speciális technikákat, amikor kényszeres tüneteik jelentkeznek, azaz
amikor feszültségérzést, szorongást, teljesítménycsökkenést okoznak. A beteg aktív közremőködése
alapvetı ennek a módszernek az alkalmazásában és elsajátításában, ami szoros és terhelhetı kapcsola-
tot igényel mind a beteg, mind a terapeuta részérıl.374
d) Kényszerbetegségek sajátos megjelenési formái

A pszichoszomatikus zavarokkal – közöttük az evészavarral – a lelkisegítı igen gyak-
ran találkozik. Kialakulásukban – a biológiai okok mellett – jelentıs szerepet játszanak a
pszichológiai és kulturális faktorok. Kezelésükben sokat segít – amennyiben szükséges – a
gyógyszeres kezelés mellett a magatartásorrvoslási és pszichoterápiák.
A következıkben olyan jelenségeket mutatunk be röviden, amelyek mind a beteg,
mind a környezet számára gyakran megtévesztık, máskor ismeretlenek. Igen gyakran a beteg
sincs tisztában azzal, hogy mit cselekszik, illetve amit cselekszik, már túl mutat a normalitás
határán. Néha divathóbortnak, máskor szélhámoskodásnak, ismét más esetben „fegyelmezet-
lenségnek” könyveljük el, ha valaki folyton az „alakjára” panaszkodik, vagy fogyókúrás má-
niájával gyötri környezetét. A körömrágást egyszerően „nem illik”, „neveletlenség”, s hason-
lókkal intézzük el. Nézzük sorjában a dolgokat!375
- Testdiszmorfóbia
Átlagos, ép küllemő egyén egyes testrészüket kórosan deformáltnak ítéli, ezért kerülik
a társaságot, plasztikai mőtétek sorozatát végeztetik magukon (nık: mell, comb, fenék; férfi-
ak: orr, száj). Elégedetlenségük igazolására folyton tükörben vizsgálgatják magukat. Olyan
énképet hordoznak magukban, amely „a tökéletes ember” címet viseli: mindennek hibátlan-
nak kell látszani. A mérce alapja – igen gyakran – valamilyen testépítı magazinok, illetve
ilyen szereket forgalmazó cégek agyonkozmetikázott képei. A body building-et végzık között
igen gyakori a betegségig túlhajszolt tökéletes forma-mániája. Mivel teljesen önmaga felé
fordul, könnyen társtalanná válik. A túladagolt izomfejlesztı szerek, a végeláthatatlan mőté-
tek elıbb-utóbb tönkreteszik az egészséget. Csak ideig-óráig lehet fenntartani a „versenyké-
pes” állapotot, utána feltőnıen gyorsan megkezdıdik a leépülés, s akkor az illetı valóban si-
ralmas állapotot mutat.
A túlsúly nyomasztó gondja mögött nem egyszer súlyos lelki zavarok, vagy legalábbis
megoldatlan lelki traumák, kérdések állnak. Elegendı gondolnunk a két igen gyakori túlsúly
jelenségre – találó népies elnevezéssel – a gyász- és bánatzsír jelenségére. A gyász miatt el-
vesztett életcél, vagy éppen rosszul feldolgozott „megszabadulás” kitörhet egy kontroll nélkü-
li evési kényszerben. 376 Elıfordul, hogy olyan szeretett személyt vesztett el valaki, akinek
374
TREUER Tamás dr.: A kényszerbetegség és kezelése
http://www.mek.iif.hu/porta/szint/termesz/orvostud/treuer.hun 2007. május 8.
375
NÉMETH Attila dr. A kényszerbetegség spektrumába tartozó kórképek - játékszenvedély, hajtépegetés és
egyéb furcsaságok http://sunrise.sote.hu/htsz/nemethat.htm 2007.04.15.
376
224
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
felépülésében az illetı az utolsó pillanatig hitt, de ez mégsem következett be. A másik eset,
amikor a halál megszabadította az illetıt egy nyomasztó tehertıl.
Z. filigrán asszonyka volt. Öt évig ápolta anyját, aki ugyan állapota miatt nem szorult volna
rá, mégis teljesen elhagyta és kiszolgáltatta magát. Z folyton anyja kívánságait leste, hátha jobban
lesz. Hısiesen gondozta a „mamát”, különösen az utolsó évben, amikor annak egészségi állapota sú-
lyosan megromlott. Z. kétségbeesetten küzdött anyjáért: megvonva magától minden pihenıt, még a
nyugodt étkezést is. Sıt külön böjtöt fogadott anyja felgyógyulásáért. Amikor anyja meghalt, már
csontsovány volt, „hálni járt bele a lélek”. Úgy érezte, nem hallgatta meg ıt Isten. „Bosszúból ettem”
– mondja – „Minden bánatom a fızésbe és evésbe fojtottam. Ilyeneket mondtam magamban: ha Isten
nem hagyta itt anyámat, akkor helyette eszem.” Z. annyira elhízott, hogy szívelégtelenséggel kezelik.
A túlsúly hátterében lévı „szociokulturális” tényezık sokrétő és összetett szövevényt

mutatnak. Énképünk, önbecslésünk megbillenése, a feldolgozatlan veszteségek összekapcso-
lódhatnak a korral, életállapottal járó tényezıkkel. Ezek közül néhány egybevetés:
A szociokulturális tényezık szerepére a túlsúlyosságban a következı megfigyelések utalnak:

- a nık kövérebbek, mint a férfiak;
- a túlsúly az életkorral nı, majd idıs korban csökken;
- a túlsúlyosság etnikai meghatározottsággal is bír (például az USA-ban a feketék kövérebbek, mint a
fehérek);
- az alacsonyabb társadalmi státusú nık kövérebbek, mint a magasabb státusúak;
- a házas férfiak kövérebbek, mint a nıtlenek;
- a többgyermekes anyák kövérebbek, mint a gyermektelenek;
- a falusiak kövérebbek, mint a városiak.377
Ezek a mutatók egyénenként tovább variálódnak. A túlsúly gyakran az általa kiváltott

keringési, mozgásszervi megbetegedések miatt kerül újra és újra napirendre: az egészséges
életmód, egészséges étkezés címén. Tagadhatatlan, hogy étkezési kultúráról is szó van, de
sokkal mélyebben – ha nem is patológiás mértékben – az ember önmagával való elégedetlen-
ség, vagy éppen céltalanság (ezt gyakran igénytelenségnek mondják) áll a tünetek mögött.
Túlsúlyos emberek egy része azzal menti magát, hogy „nem ad a külsıre, nem érdeklik ezek a
fogyókúrás hisztériák”.
Az étkezésben, vagy azzal kapcsolatosan megmutatkozó patológiás magatartás súlyos
lelki zavarok dolgoznak. Ezek közül a leggyakrabban elıfordulókat vesszük sorra.
- Anorexia nervosa: alaptünete a testképzavar: extrém soványságuk ellenére kövérnek

érzik magukat.
- Azt szeretném, ha nem lenne súlyom –mondja az egyik beteg.
- Mégis hogyan képzeli el önmagát? – kérdem.
- Olyan legyen a testem, mint az árnyék: van, de nincs. Csak látszat. Túlsúlyos vagyok. Az
apám is azt mondta, amikor kislány voltam, s kértem vegyen fel a nyakába: Olyan nehéz vagy, mint
sár! Érti? Sár vagyok, s én ezt nem akarom. Az iskolában is így hívtak a lányok – persze a hátam mö-
gött – „itt jön a kemence”.
- A fiúkkal mi a helyzet? İk sem érdeklıdtek?
- De igen, de egy fiúnak nincs jó ízlése, nem értenek a nıi dolgokhoz. Egy nıt a másik nı ítél
meg, vagy ítél el igazán. Ha egy társaságban a nık kinéznek alakod miatt, akkor véged van. Nem bí-
rom elviselni, hogy engem testesnek nézzenek. A férfiak meg nem érdekelnek: csak arra kellünk ne-
377
TÚRY Ferenc Dr.: Az evészavarok és a gasztroenterológiai megbetegedések magatartásorvosolási szemlélete.
www.medlist.com/HIPPOCRATES/V/6/368main.htm 2007. 05. 21. Továbbiakban: TÚRY (2007).
225
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
kik, meg hogy fızzünk, mossunk, takarítsunk utánuk. Majd ha olyan leszek, amilyennek én szeret-
ném, akkor lehet szó esetleg házasságról is. Nekem én vagyok a fontos.
Perfekcionizmus és rigiditás (merevség): képtelenek eltérni „rítusaiktól”. Ezért a segí-

tés csak meggyızés útján lehetséges: erıszakkal semmire nem megyünk, sıt a legtel-
jesebb elutasításban lesz részünk, mert úgy érzik, hogy tönkre akarjuk tenni személyi-
ségüket.
Az anorexiások étkezése ritualizált (bulimiásoké is lehet ilyen jellegő): grammra pon-
tosan kimérve, egy sor kellékkel körülvéve. Másik rítus: csak ezt ehet, illetve ezt kell
ennie még (bulimia esetében), hogy étvágya beteljesüljön.
A prediszponáló tényezık lehetnek egyéniek, ezen belül biológiai (például genetikai), pszi-
chológiai (például személyiségbeli) összetevık. A családi és szociokulturális kockázati tényezık kö-
zött a jellegzetes nemi különbség, a kormegoszlás, a társadalmi rétegbeli különbségek (a közép- és
felsı társadalmi osztálybeliek zavarai), egyes foglalkozási csoportok (manökenek, táncosok) fokozott
kockázata, a mai korra jellemzı és nagy kulturális nyomást jelentı karcsúságideál említendı.378
- Bulimia: „zabálási” kényszer. Nem tudja fékezni, ill. kontrollálni belsı késztetéseit.
Az impulzuskontroll zavarának fázisai: étkezési késztetés – fokozódó feszültség, ami-
nek képtelen ellenállni – ennek kielégítése – átmeneti öröm (inkább kielégülés érzés az
étkezés alatt) – hirtelen fellépı erıs bőntudat: már megint többet evett a kelleténél.
Aztán minden kezdıdik elölrıl.
A bulimiát gyakran kísérik más jellegő „impulzuskontroll-zavarok: alkohol-, drogfo-
gyasztás, öngyilkossági kísérletek, önsebzések, kleptománia, promiszkuitás.379
Az anorexia nervosa-ban jelentkezı ellentétes tünetek fordítottja jelentkezik – fıként
férfiaknál – az inverz anorexia, vagy mai nevén izomdiszmorfia. „A zavar a testépítı
férfiakban jelentkezik, akik igen izmos testük ellenére soványnak tartják magukat
(fordított
- Trichotillománia (hajszál tépegetés). Változatai: hajszál, szemöldök, szakáll, hónalj
és szeméremszırzet tépegetése. Ennek is igen gyakori megjelenési formája a rítus:
meghatározott „szertartás” szerint történik. Mivel eleve bizonyos intimitást követel,
ezért – fıként a berögzülés idején - teljes diszkrécióval történik. Késıbb ellenállhatat-
lan erıvel tör fel, s ilyenkor – fıként a hajszálak tépkedése – mások elıtt is történhet.
- Onychophagia (körömrágás) talán az egyik leggyakoribb szorongást „ellensúlyozó”
viselkedésünk. A gyerekeknél „illetlen”, rossz szokásnak könyvelik el, s inkább a hi-
giéné szempontjaira figyelmeztetnek: rengeteg fertızı anyag lapul a köröm alatt, s azt
veszélyes a szájba vinni... „A lerágott köröm undorító!” stb. A szokássá vált körömrá-
gás azt jelenti, hogy a gyermek (felnıtt) nem sajátította el szorongásai feloldásának
megfelelı módját, nincs önmaga birtokában, tudatában.
- Kényszeres vásárlás és kleptománia: a vásárolt, lopott eszközök nagy részét sohasem
használják az ilyen betegek! Akkor miért teszik?
378
Kiválthatják ill. felgyorsítják az anorexiás magatartás kialakulását azok a „szerek” és körülmények, elvárások
(stressorok), amelyek a fogyókúrát, fogyást követelik, illetve ahhoz vezetnek. Mindaddig, amíg ezek az „ideá-
lok” és elvárások az értékrend meghatározói, fennáll annak a komoly veszélye, hogy semmiféle külsı igyekezet
nem hoz hatékony segítséget. Vö. TÚRY (2007), 2.
379
Különösen túlkontrollált családi környezet okozta elhúzódó serdülést kíséri az ún. „multiimpulzív” bulimia. A
drog- és alkoholfogyasztást „kiválthatja” az önpusztítás sajátos jelzéseit. Pl. a kézfejen, elnyomott cigaretta égési
sebei; tömény szeszekkel való gyors lerészegedés keresése, fıként az ún. „vegyes” (homo- és heteroszexuális)
partnerek gátlástalan váltogatásában. Ezekben a viselkedésekben az illetı egy belsı tehetetlenségtıl hajszoltan
„elszenvedi saját magát”.
226
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A vásárlási kényszer melegágyai a szupermarketek óriási kínálata: a vásárló
rengeteg olyan kínálatban részesül, amelyet esze ágában sem volt megnézni, pláne
nem megvenni. A „valamit kell venni” a biztonságkeresés kényszerébıl táplálkozik: jó
lehet még valamire, meg: „ja ha van”. A személyes kapcsolatok labilitása miatt tár-
gyak újdonsága oldja fel – rövid idıre – a közeledı ürességet, magányt.
J. kétdiplomás, társaságot szeretı, vidám fiatalember. Igazán nem tudja, hogy miért szerezte
diplomáit. Kapcsolatai meglehetısen futólagosak. Fél, hogy anyja sorsára jut, akinek igencsak számos
kapcsolata volt, de egyetlen egyet képtelen volt megtartani hosszabb idıre. J – akárcsak anyja – meg-
lehetısen kedveli a mámort, dohányzik. Ha vásárolni indul, akkor tudni lehet, hogy vége a kapcsola-
tának. Mindig kell valami új, szuper. Hol otthonát rendezi át, hol új, „végleges” kapcsolatát. Képtelen
hosszan, kitartóan küzdeni valamiért. Nem adja fel, hanem túlteszi magát rajta: a dolgokat eladja, el-
ajándékozza, az élettársán meg túlad. Legújabb rejtett világítás, hangtechnika, majd mindennek a le-
cserélése néhány hónapon belül. Fokozódó alkoholizmusa mellett rádöbben, hogy „nem való erre az
életre”: nincs semmi, ami tartós lenne. Kilép az életbıl.
Betegségrıl vagy bőntettrıl van szó, amikor valaki elemel olyan tárgyakat,
amelyekre nincs szüksége, soha nem is fog használni? Maga sem tudja, miért teszi: az
elkövetés pillanatában ellenállhatatlan vágy keríti hatalmába: neki kell az a valami, s
csak az kell.
A segítıbeszélgetésben nagyon fontos tudatosítani az illetıben, hogy amit tesz,
- bár beteges viselkedés – felelısséggel tartozik, s ennek mi a következménye. Ugyan-
akkor igen fontos az illetıvel végigjárni az okok keresésének útját: mit vár egy ilyen
tettétıl, milyen kora gyermekkori tapasztalat áll a háttérben. Súlyos esetben fontos a
szakember bevonása. Soha ne szégyenítsük meg, hanem segítsük a „veszélyes alkal-
mak” tudatos megélésére, s ellenállásra.
- Kóros játékszenvedély: kockázat-megítélés zavara. Igen korán kialakulhat, s ebben a

szülık, felnıttek példája nagyon sokat jelent. A játék szerepe alapjában véve a közös-
ségteremtés, feszültséglevezetés, rendezett és következetes gondolkodás fejlesztése.
Magyarországon 40-50 ezer ember rabja a különbözı szerencsejátékoknak. Fıként fia-
talokat tartja hatalma alatt a „játékgép-betegség”.380 Amennyiben a szülı a gyermekét
olyan „szórakozóhelyre” viszi, illetve ilyen élménynek teszi ki, igen könnyen berögzül
a játékszenvedély. Azon gyermekek, akik a szüleiktıl nem kapnak szeretetet, nincs az
együttlét örömének tapasztalata, nem tanulnak meg kommunikálni. A játékszenvedély
káros következménye – az anyagi csıdön túl – a személyiség beszőkülése. Mindenki
csak eszköz lesz számára pillanatnyi örömérzése kielégítésére. Leépül szellemi telje-
sítménye, másokkal való kapcsolata.381
e) Boderline és antiszociális személyiségzavarok

Ma egy sor súlyos személyiségzavart – különösen az olcsó „szórakoztató filmek – úgy
tálalnak a fiatalok elé, mint az erı, fiatalság természetes megnyilvánulásait. Súlyos személyi-
ségzavarról van szó. A média egy-egy „normális” beszélgetı mősorában is harsog az erıszak,
cinizmus, a másik gyors és látványos sarokba szorítása. Igen sok antiszociális magatartást
380
TAKÁCH Gáspár: Szenvedélybetegségek. TÖRÖK Szabolcs (szerkesztette): Életesemények – Lelki élet zavarai
III. Semmelweis Egyetem TF – Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, Budapest, 2003, 79.
381
Játékszenvedély esetleírás: TAKÁCH Gáspár és OPNI Addiktológiai osztályának munkatársai: Alkoholfüggı –
heroinfüggı – jtékszenvedély-függı beteg. In: TÖRÖK Szabolcs (szerkesztette): Életesemények – Lelki élet zava-
rai III. Semmelweis Egyetem TF – Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, Budapest, 2003, 176-180.
227
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
azzal palástolnak, hogy „joga van kifejezni magát”, így érdekes a mősor. Egy sor boderline
zavarral etetik a nézıket.
A boderline zavarok jellemzıje: nagyfokú impulzivitás, labilitás, dühreakciók,
abúzusokra való hajlam (szex, alkohol, drog), auto- és heteroagresszív cselekedetek.
Antiszociális, agresszív személyiség: nem mérlegeli a következményeket, keresztülgá-
zol mindenkin, csak neki kell érvényesülni. Az antiszociális személyiségzavart jelölték az
erkölcsi elmebetegség (moral insanity) kifejezéssel, majd primer szociopátia névvel.
A betegség végletekben nyilvánul meg. Egyik véglet: az agresszív gondolatoktól is
retteg, folyton tökéletességre, a teljes biztonságra törekszik A másik véglet: semmilyen erköl-
csi korlát nem szab határt agresszivitásának. Fıbb jellemzıiket kiemelve mutatjuk be, hiszen
a jelenség felismerése a „kívülálló” feladata: ezeknek a személyiségeknek a lelkisegítıi szol-
gálat (és önmaguk) számára legfıbb gondot az okozza, hogy nem érzékelik hiányosságaikat.
Morális gátak és bőntudat nélkül élnek. Mindent elhárítanak, másokra vetítenek: kudarcaikért,
konfliktusaikért mások felelnek – azok következményeiért is mások szenvednek. Környezetü-
ket – fıként, akik még nem ismerik ıket igazán – megtéveszti egyfajta „pszichopata báj”: jó
térérzékeléssel, mozgásügyességgel rendelkezve bizalmat és vonzalmat keltenek maguk iránt.
Jellemzıik:
- Nem képesek személyes kötıdésre épülı, tartós emberi kapcsolatokra, sze-
xuális kapcsolataikra a promiszkuitás és az érzelmi kötıdés hiánya jellem-
zı. Mások érzéseit nem fogják fel. Mivel senkiben nem bíznak, nem is
számítanak másokra. Mindennél fontosabba függetlenségük és a mások fe-
letti uralom.
- Alacsony tőrıképesség: ingerlékenyek, önkontrolljuk igen hiányos. Nem
csupán jelenetek rendeznek, hanem a fizikai és lelki gyötrés, a tettlegessé-
gig menı agresszivitásban „fejtik ki véleményüket”. Kéjjel aláz, sért meg
másokat – akár a teljes nyilvánosság elıtt. „Nem szeret, nem szorong, nem
tanul: nem képes kötıdni, együttérezni.
- Ellentmondásos világban élnek: magabiztosságuk csak látszat, mert a meg-
alázottságtól és kiszolgáltatottságtól való félelem hajszolja ıket. Határo-
zottságuk színfala mögött a bizonytalanság és ürességélmény vár rájuk.382
f) Segítségnyújtás
Az antiszociális személyiségzavar kezelésében az elsıdleges szerep a terápiás közös-
ségnek jut. A személyes ráhatás éppen az illetı hiányos felelısségtudata miatt aligha visz
elıbbre. Az ilyen közösségekben, csoportokban nagyon fontos, hogy jelentısebb számban
legyenek jelen az egészségersen ítélı, érzı személyek. Csak a közösség szolidaritása, az ér-
zelmek vállalása, konkrét feladatok és azokról való beszámolás segíthet A segíésben résztve-
vınek számolni kell azzal gátlástalansággal, provokációval, amellyel a személyiségzavarban
lévı fellép: intrikák, megszégyenítések stb. Az ilyen személy mindent megengedhetınek és
jogosnak tart a másikkal szemben: nem érzi annak súlyát, ha a másik becsületébe gázol, lejá-
ratja ıt. Ezért van szükség olyan csoportháttérre, amely ellenáll azoknak a manipulatív meg-
nyilvánulásoknak, amellyela zavart személy fellép.
A segítınek ellen kell állnia az antiszociális személy manipulatív viselkedésének anélkül,

hogy arra fölényesen, büntetıen, sértıdötten vagy agresszívan reagálna, meg kell küzdenie a kliens ál-
382
RATKÓCZI Éva: Életesemények – Lelki élet zavarai II. Semmelweis Egyetem TF – Párbeszéd (Dialógus)
Alapítvány, Budapest, 2003, 218-220.
228
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
tal provokált negatív viszontérzéseivel, sokszor erıs indulataival.383 Tisztában kell lennie vele, hogy a
kliensben az intim helyzetek, mint amilyen a segítı kapcsolat is, szorongást keltenek, nem képes
megbízni senkiben, minden kapcsolat újabb csalódást veszélyét jelenti számára. Innen származik tá-
madó, manipuláló, provokatív viselkedése és kötıdési képtelensége. Meg kell tartani a klienssel való
tiszteletteljes bánásmódot, kerülni kell a büntetı, fenyegetı viselkedést, az erısebb viszontérzések ke-
zeléséhez pedig célszerő szuperviziót igénybe venni. A viselkedés befolyásolása érdekében a kliens
számára – elérendı célként kitőzött – konkrét jutalmak alkalmazását lehet megpróbálni384
A segítségnyújtásnál vegyük figyelembe, hogy a kliens éppen amiatt szenved, hogy

nem szenved, vagyis nagyfokú érzéketlenség az egyetlen mentsvára. Úgy érzi, mihelyt elfo-
gadja az eléje tárt normákat, abban a pillanatban összeomlik egyénisége. Számára az értelmi
meggyızéssel nincs gond, hiszen nem a belátás hiányával van baj, hanem annak önmagára
való alkalmazásával. Személyisége, identitása labilitását azzal „védi”, hogy tagadja bizonyta-
lanságát. Nem errıl kell meggyızni, hanem segíteni arra, hogy kilépjen a magába zártságából.
Ezt a bizalmat nem szabad eröltetni, hiszen ez napról napra fog megszületni benne egy olyan
csoportban, ahol a személy fontosabb a teljesítménynél, a látszatnál.
383
Az antiszociális személy „arra utazik”, hogy kibuktassa, s ezzel lejárassa a segítıt: olyan rágalmakat, gyaláza-
tos lejáratást produkál, amely szinte megsemmisíti segítıjét: félre és belemagyaráz jóindulatot, segyítıkészséget.
Határozottan megtörténtként állítja be mindazt az elıítéletes fantáziaképet, amelyet kigondolt. Magatartása a szó
szoros értelemben „bicskanyitogató”: a segítı nagy önfegyelmére van szükség, hogy ne ordítson vissza, vagy ne
fajuljon tettlegességig a dolog, mert az egyértelmően a játszma elvesztését jelentené a segítı számára!
384
RATKÓCZI (2003), 223.
229
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Irodalom:
NÉMETH Attila A kényszerbetegség http://sunrise.sote.hu/htsz/ 2007.

dr. spektrumába tartozó nemethat.htm 04. 15.
kórképek - játékszen-
vedély, hajtépegetés és
egyéb furcsaságok
ARATÓ Miklós - Kényszerbetegség: Grafit Kiadó, Budapest 1995
TÚRY Ferenc Az örökké mosakodó
(szerk.) fiú. In: Agyunk titkai.
Mindennapi lelki
szenvedéseink. 56-64.
oldal,
NÉMETH Attila A kényszerbetegség http://sunrise.sote.hu/htsz/ 2007.
dr. spektrumába tartozó nemethat.htm 04. 15.
kórképek - játékszen-
vedély, hajtépegetés és
egyéb furcsaságok
PÁVEL Magda Életesemények lelki Semmelweis Egyetem TF Budapest 2004
(szerkesztette) zavarai I. – Párbeszéd Alapítvány
RAJKA T. A Budapest 1977
kényszerjelenségek és
a kényszerbetegség.
Orvosi Hetilap, 118,
434-438. oldal,
RATKÓCZI Éva Életesemények – Lelki Semmelweis Egyetem TF Budapest 2003
élet zavarai II. – Párbeszéd (Dialógus)
Alapítvány
SZİNYI Gábor A kényszerneurózis Magyar Pszichiátriai Társaság Budapest 1983
patodinamikája és Pszichoterápiás
szekciójának kiadványa,
kazuálgenetikai
összefüggései.
TAKÁCH Gáspár Szenvedélybetegségek. Semmelweis Egyetem TF Budapest 2003
In: TÖRÖK Szabolcs – Párbeszéd (Dialógus)
(szerkesztette): Élet- Alapítvány,
események – Lelki élet
zavarai III.
TAKÁCH Gáspár Alkoholfüggı – Semmelweis Egyetem TF Budapest 2003
és OPNI heroinfüggı – – Párbeszéd (Dialógus)
Addiktológiai jtékszenvedély-függı Alapítvány,
osztályának mun- beteg. In: TÖRÖK Sza-
katársai bolcs (szerkesztette):
Életesemények – Lelki
élet zavarai III. 176-
180.
TREUER Tamás A kényszerbetegség és http://www.mek.iif.hu 2007.
dr. kezelése /porta/szinttermesz/ 04. 15
orvostud/treuer.hun
230
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
TÚRY Ferenc Dr. Az evészavarok és a www.medlist.com 2007.

gasztroenterológiai /HIPPOCRATES/V/6 05. 21.
megbetegedések maga- /368main.htm
tartásorvosolási szem-
lélete
231
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A szorongás (félelem) alapformái

10.
Gyötrelmeinknek két táplálója van: az egyik, amit azon vágyaink miatt érzünk, ame-
lyek nem valósultak meg; a másikat pedig azok a vágyak okozzák, amelyek beteljesültek. Ez
a régi – talán egy kissé cinikusnak tőnı – megállapítás igen sok igazságot hordoz. Az ember
egész sor ellentmondásos érzést hordoz magában. Már egészen kisgyermekkorban megfigyel-
hetı, hogy félelmeink ellenére kívánunk valamit, sıt meg is tesszük, aztán pedig félünk a kö-
vetkezményeitıl. Ellenállhatatlan kíváncsiság és kívánság él bennünk az ismeretlen meghódí-
tására, birtoklására. Majd pedig ugyanilyen kín gyötör, hogy az új birtoklása (nem csupán
anyagi, hanem szellemi értékeké is) félelemmel tölt el: egy sor ismeretlennel, kiszámíthatat-
lannal „gyarapszik” nem-tudásunk.
Személyiségünk, így lelki egészségünk is folytonos változáson megy át. A lelki egész-
ségrıl pedig tudjuk, hogy jól szervezett védelmi rendszer, szünet nélküli, hatékony, eredmé-
nyes és láthatatlan munka eredménye. Ez a védelmi rendszer azonban néha megsérülhet, mert
túl nagy megterhelés ér bennünket, vagy egyrészt örökölt hajlamaink, másrészt az élet kihívá-
sai olyan helyzetet teremtenek, amelyek eddigi pozícióink feladására kényszerítenek. A be-
nyomások, egészségi állapotunk olyan zavart váltanak ki, amelyek felborítják eddigi egyensú-
lyunkat, vagy legalábbis kikezdik: aggódunk, félelem tölt el bennünket.
A lelki egyensúlyt tehát a szorongás és az agresszió veszélyezteti, melynek nagysága,

destruktivitása sohasem a külsı vagy belsı „veszély” objektív nagyságával arányos, hanem azt mindig
a szubjektív élmény és a pillanatnyi lelki diszpozíció határozza meg.
A szorongás elhárítása során rendkívül nagy jelentısége van annak, mennyire változatos és
differenciált az én rendelkezésére álló hárító rendszer, mennyire rugalmasan tudja azt használni az én,
továbbá, hogy mekkora az egyén szorongástőrı képessége, a frusztráció toleranciája.385
A növekedés folytonos krízist, ellentmondást hoz létre: egyik oldalon a gazdagodás, a

valamivé válás (progresszív) igénye; a másikon – ezzel szemben – a megmaradás, a megszer-
zett, birtokolt énünk biztonságának megırzésének (konzervatív) igénye. Az új bizonytalan-
sággal, félelemmel tölt el...
A félelem kettıs arcot mutat, kétféle magatartást vált ki és hatása is kétféle:
Aktivitásra késztet: cselekedni, érés, növekedés, új ismeretek, szemé-

felfedezni, megismerni, úrrá lyi gazdagodás – még „sebesülések”
lenni a helyzeten, felülmúlni a árán is – érettség, felnıttként birtokol-
fenyegetı erıket. ni magamat, a helyzetet; tudatosan
válaszolni és megélni az élet kihívása-
következménye: it.
Megbénít: senkinek semmivel stagnálás, visszaesés, megújulás he-
nem tartozni, „láthatatlanná lyett a bejáratott szabványok érvénye-
válni, mindent kiszámíthatóvá sítése, minden törvényszerő, színtelen,
tenni, beprogramozni – nincs de biztos; nincs nem várt esemény, de
véletlenszerő, meglepetés. ünnep sincs; minimális a tévedés lehe-
385
PÁVEL Magda: Általános pszichopatológia. In: Életesemények lelki zavarai I. (szerkesztette: PÁVEL Magda.
Semmelweis Egyetem TF – Párbeszéd (Dialógus) Alapítvány, Budapest, 2004. 113.
232
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
tısége, de maximális a visszafejlıdé-
sé, elmagányosodásé.
Vajon megválaszthatjuk-e, megváltóztatjuk-e sorsunkat, ha magunk döntünk, vagy

jobb kivárni, hogy „mit hoz a jövı”? Persze: a jövı mindig a tegnap „hozadéka” – csak eset-
leg nem emlékszünk már rá. Akkor is, ha nem akarjuk, az élet mindenkinek újabb és újabb
kérdéseket tesz fel, kihívások elé állít. Hogy ki hogyan viszonyul ezekhez a kihívásokhoz, az
nagyban attól függ, hogy milyen „stratégiát” sajátított el – szinte születésétıl fogva – a min-
dennapi feladatok, nehézségek, kapcsolatokból adódó „helyzetek” megoldására. Genetikai
örökségünk és neveltetésünk (jelentıs a „nem tudatos nevelı” hatások emléke) együttesen
alkotják azt a belsı indítást, megoldási mintát, amelyet – igen gyakran tudattalanul – alkalma-
zunk mindennapjainkban. A nevelés, majd az önnevelés feladata, hogy tudatosítsuk magunk-
ban azoknak az érzelmi-érzéki motívumoknak a jelenlétét, amelyek néha igen mélyen lappan-
ganak ugyan, de annál erıteljesebben befolyásolják figyelmünket, érdeklıdésünket, értékelé-
seinket és végül döntéseinket. Ezek a „mély emlékek”, amelyekre – segítség nélkül – nem
tudunk visszaemlékezni. Elsısorban a szülık, vagy gyermekkorunkat jól ismerı felnıttek
tudnak segítségül nyújtani ahhoz, hogy egy-egy mélyen fájó emléknek (mint egy mélyvénás
trombózisnak) mi is a kiváltó oka, alapja. Az évek során „szokássá válik az élet”, vagyis nem
tudatossá, hanem elviselendı teherré. Az automatizmusok, gépies cselekvések egyrészt a „kö-
telezı” fogyasztás (ki)szolgálóivá, másrészt egy tudatalatti félelmi mechanizmus miatti véde-
kezı-túlélı reagálássá zsugorítják életünket. Tömegesen panaszkodnak az emberek a pszichi-
átriai szakrendeléseken éppúgy, mint a lelki tanácsadások alkalmával arról, hogy milyen ne-
héz elviselni ezt a rohanó-taposó életet. Alig jut eszünkbe, hogy egyrészt mi magunk tápláljuk
az ütemet, másrészt lehetnénk alkotói is saját életünknek, ha nem félnénk attól, hogy egy pil-
lanatra is mások legyünk.
Leo Buscaglia professzor említi, hogy egyik alkalommal megkérte hallgatóságát (Kaliforniá-
ban), írják le, mit szeretnének tenni életükben? A válaszok meglepıek voltak: egy nagyot utazni vég-
re, pihenni valahol a párommal; elmenni Salzburgba, s az Ünnepi Játékokon élıben hallgatni egy Mo-
zart koncertet; végre rászánni két-három hetet, hogy elolvassam ezt és ezt a regényt, de közben már-
tózzam egyet az óceánban stb., Miután leírták a feleleteket, feltette a következı kérdést: miért nem te-
szik, amire annyira vágynak? A felelet: majd, ha nyugdíjas leszek, lesz rá idım; most kell a pénzt fél-
retennünk, mert ki tudja, ha megöregszünk, lesz-e, aki segít rajtunk; nyugdíjasak vagyunk, de most az
unokákra kell ügyelni; majd ha ... Ezekbıl a vágyakból soha nem lesz semmi: mindig „közbe jön va-
lami”. Az emberek félnek maguk lenni, félnek vágyaiktól, igényeiktıl. Attól tartanak, ha ezeknek en-
gednek, akkor valahogy értéküket vesztik (önzı, kicsinyes, gondatlan). Persze nem könnyő megtalálni
a mértéket az egészséges önszeretet és az önzés között. Ha meg sem próbáljuk, akkor folyton keserő
vágyakozással kocogunk a magunk terhelte szekérre, amelynek rúdjára – „bíztatásul” – mi magunk
kötöttük oda azt a bizonyos szénacsóvát, melyet soha utol nem fogunk (akarunk) érni.
Az egészséges emberi személyiségben már egészen korai gyermekkorban jelen van a

felnıtté, önálló emberré válás igénye: a felnıttek utánzása nem csupán az élet-formák elsajátí-
tását jelenti, hanem a részvételnek azt az igényét, hogy „én is képes akarok lenni” felnıtt arra,
amit a felnıttek tesznek. Már az elsı dac-megnyilvánulások is errıl tanúskodnak: én akarom
meghatározni magamat, hogy milyen legyek – még ha ennek az önállóságnak egészen jelen-
téktelen, vagy éppen – a felnıttek szemében – kifejezetten haszontalan megnyilvánulásai is
vannak: mit akar, vagy mit nem akar felvenni egy három-négyéves gyerek, kit nem akar meg-
puszilni a világ kincséért sem, vagy nem hajlandó megköszönni olyasmit, amit pedig nagy
szeretettel (sok pénzért) vett neki valaki. A serdülıkor pedig mindezt még erıteljesebben (né-
ha durvábban) jeleníti meg. Fıként akkor mérgesedik el a helyzet, ha eddig sem igazi párbe-
233
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
széd formájában oldották fel a feszültségeket, hanem hatalmi szóval, jelekkel (fenyegetéssel,
vagy tettlegesen).
A „követelmények” egyrészt az emberbıl fakadnak, mint belsı késztetések, de igen
nagy szerepük van a kapcsolatoknak. Hogy egy sajátos életkövetelménnyel kapcsolatban mi-
lyen félelem, szorongás merül fel, abban a személyiség alkatának jelentıs szerepe van. Az
alanti táblázatot megfordítva is olvashatnánk: milyen karakterő, személyiségalkatú egyéni-
ségnek, milyen – talán tudattalan – félelmi tényezıvel kell számolni. Ha még tovább me-
gyünk, akkor úgy is fogalmazhatjuk a kérdést, hogy egy-egy szélsıséges, vagy már beteges
megnyilvánulás mögött milyen fel nem oldott félelem lappang, s ezek kialakulásában milyen
személyiségi adottságok és milyen nevelési hiányosságok vettek részt? Oktató-nevelı mun-
kában a megelızésen van a hangsúly, ezért éppen nagyon fontos, hogy a nevelı tud „olvasni”
bizonyos jelekbıl, amelyek figyelmeztetnek, hogy valami nincs rendjén a gyermek emocioná-
lis fejlıdésében. A gyermekkori hiányosságok – ha nem is könnyen, de felszámolhatók, orvo-
solhatók. Az iskola az a közösség, ahol a kortársi hatás hihetetlenül felerısödik, s ahol köny-
nyen elfajulhat, patologikussá válhat egy félelmi torzulás, ha idıben nem segítünk felszámol-
ni az azt tápláló forrást.386
A személyiséggé válás és a másokkal való kapcsolatteremtés alapvetı konfliktus for-
rása. Ha „más” vagyok, könnyen meglehet, hogy „nem találok vevıre”. Ha belesimulok a
sablonba, „átlagemberré” leszek, akkor nem élhetem soha a magam életét. Jó lenne végre
gyökeret ereszteni, megállapodni, de az állandó változások folyton kihívást jelentenek: soha
nem tudni, mit hoz a jövı. A világ egyre szőkösebb, alig van az embernek mozgástere: min-
dent beszabályoznak, kódokkal látnak el: semmi egyéni kezdeményezés, megmondják, hogy
holnap mit gondoljak. Ahány ember, annyiféleképpen éli meg ugyanennek a világnak a pilla-
natnyi jelenségét.387
Megpróbáljuk rendszerbe terelni – személyiségi alkatonként – a félelmi megnyilvánu-
lásokat. A következıkben Fritz Riemann munkáját felhasználva ismertetjük azokat a nevelési
szempontokat, amelyekre oktató-nevelı munkánk, vagy a lelkisegítés gyakorlatában figyel-
nünk kell.388 Az áttekintés megkönnyítésére elıbb táblázatba foglalva nézzük a követelmény
– félelem – személyiségtípus összefüggéseket.
követelmény félelem személyiség típus

személyiség legyünk: egyszeri, az odaadástól, énem elveszté- skizoid
megismételhetetlen sétıl
képesek a bizalmas nyitásra, kap- az önmagammá levéstıl, véd- depresszív
csolatteremtésre telenségtıl
tartósságra törekedni a változó a változástól, múlandóságtól, kényszeres
világban bizonytalanságtól
386
A gyerekek ıszinték – szoktuk mondani. Ugyanakkor azt is igaz, hogy tudnak egymáshoz (is) hihetetlenül
kegyetlenek lenni – éppen, mert még nem alakult ki bennük a felelısségtudat, szavaik súlyának mérlegelése stb.
Egymás iránti kritikájuk „kritikátlan”, amely nagyon könnyen örök sebet üt fıként azok lelkében, akiket nem
véd az otthoni elfogadás pajzsa. Azok a gyermekek sebesülnek leghamarább, akiknek nincs „jó véleményük,
tapasztalatuk önmagukról, hiszen errıl gyızik meg ıket a szülık (nevelıintézet) durvasága, személytelensége.
387
A világ jelenségeit csak emberi léptékkel, a világegyetem jelenségeit csak a mi mikro-világunk mértékegysé-
gével fogjuk fel. A napokban panaszkodik valaki: „Látja, ez a világ hová jut? A sivatag (Szahara) is egyre job-
ban terjed!” „Immár – legalább - hatezer évvel ezelıtt kezdıdött Afrika elsivatagosodása” – felelem. Mire ı: „Az
engem nem érdekel. Nekem most van melegem!”
388
RIEMANN, Fritz: A szorongás alapformái. Háttér Kiadó, Budapest, 1998.
234
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
képes a változásra, haladásra, to- a szükségszerőségtıl, végér- hiszteroid

vábblépésre vényestıl, a szabadság elvesz-
tésétıl
Minden személyiségtípust két alapmagatartásában, megnyilvánulásában vizsgálunk: a

társkapcsolatban és az agresszivitásában. A két magatartás „csak” elıjelében különbözik. Az
elsı – szeretet, szerelem, párkapcsolat – a pozitív törekvési módja a másokkal való kapcsolat
keresésének és megvalósításának. A második megnyilvánulás – az agresszió – szintén kapcso-
latteremtés, csak éppen negatív módon: ha nem fogadnak el örömmel, legalább utáljanak,
haragudjanak rám, de kerüljenek velem kapcsolatba. Mindkét megjelenési forma ebben a
megfogalmazásban túlságosan „átlátszó”: a megoldásokra is ugyanilyen sebtében elkészül-
hetnénk. A valóság sokkal összetettebb. Amikor személyiségünkrıl van szó, aki nem az em-
beri mivoltunkhoz tartozó „valamirıl” van szó, hanem rólunk, létezésünk okáról és annak
indokáról, hogy még nem mentünk világgá.
1. A skizoid személyiség
1.1. Skizoid és a szerelem
Miért van az, hogy valaki olyan nehezen szánja rá magát, hogy megházasuljon? A túl-
ságosan hosszúra nyúlt jegyesség nem mindig az alapos megismerés, és a közös jövı megala-
pozásának igényét jelzi, hanem a félelemét. Igen gyakran találkozunk – hol rejtett, hol egé-
szen nyilvánvaló jeleivel annak, hogy remek társasági emberek a személyes kapcsolatban
elutasítók, gyanakvók, senkit nem engednek közel magukhoz. „Magas kerítés, jó szomszéd-
ság” – vallják. Ha túlságosan közelednek hozzájuk, úgy érzik, veszély fenyegeti ıket.
A fenyegetett személyt nem rációval lehet meggyızni, hanem azzal, hogy valóban bé-
kében érezheti magát. A kapcsolat siettetését, bizalmaskodást manipulálásnak érzi, éppen
ezért nem engedi kialakulni a meghittség légkörét: mielıbb szabadulni szeretne minden (ér-
zelmi) köteléktıl. A felületes ítélet nagyon könnyen eldördül: magának való, önzı alak... en-
nek senki sem elég jó! Nem érzéketlen, sıt! Vágyik az intimitásra, bensıséges kapcsolatra, de
nem felforgató érzelmi viharokra. Éppen ez gyötrelmének a forrása: érdek nélkül szeretni;
befogadni és befogadottnak lenni, de az ajtókat nem szabad bezárni. Tévedés azt hinni, hogy
az ember a házasság utáni futó kapcsolatokra vágyik, vagy azért nem kötelezi el magát, hogy
következmények nélkül csaponghasson. Az, hogy nem tartja „értelmesnek” a másik érzelmét
abból a „filozófiából” ered, hogy nem tudja elviselni a „tegyünk úgy, mint boldog szeretık”.
Ebben a csoportban találunk „házasság-teoretikust”: reformálni akarja azt, hogy érvé-
nyesíthesse teóriáját. Semmi elkötelezettség, semmi „formalitás” (anyakönyvezetı, pap, ce-
remónia, könyvelés). Semmi sem kötelezı, sıt még az sem kötelezı, ami nem kötelezı...
Egyrészt önmaga megnyugtatására, másrészt, mert környezetét akarja „biztosítani”,
hogy ı „teljesen normális”, inkább a házasságon kívül keres (gyorsan múló, nem lekötelezı)
kapcsolatot. Ezek váltják ki a fenti ítéleteket, vagy teszik napjaink irigylésre méltó, örökifjú,
botránykrónikák fıszereplıjévé, holott szorongással teli életet élnek.
Az el nem kötelezı kapcsolatok keresésében gyakran fordul saját neme felé. Ez a je-
lenség ma sokkal gyakoribb, mint hinnénk. Az ok éppen az, hogy a – meglehetısen szabado-
san és „változatosan” élt heteroszexuális kapcsolatokban – elıbb vagy utóbb – kényszerhely-
zetbe kerülhet a skizoid személyiség: a gyermek „fenyegetése”, vagy éppen az idı múlásával
a partner szeretne tartósabb és tartalmasabb kapcsolatot. A másik nemet megbízhatatlannak
tartja. Ez nem értelmi ítélet, hanem ennél sokkal erısebb alapokon nyugszik: a félelmén, hogy
valaki birtokolja ıt.
235
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Hogyan szabadulhat ki ebbıl a csapdából? Ha partnere nem mutat vonzalmában ráme-
nısséget, nem gátolja szabadságát, függetlenségét, akkor hálásan viszonozza a szeretetet.
Vonzalmát, érzéseit nem szereti nyilvánítani: ha társa képes így elfogadni, akkor hőséges ma-
rad.
1.2 Skizoid ember agressziója
Az agresszióról azt mondtuk, hogy egyfajta kapcsolatteremtési forma. Mindez negatív

elıjelet kap: vegyék tudomásul, hogy vagyok, de úgy tartoznak hozzám, hogy én nem tarto-
zom hozzájuk! Védtelennek hiszi magát, nincsenek kötıdései, ezért a közeledésre elıbb féle-
lemmel, majd agresszióval reagál. Egyszerre vádol és segítségért kiált. Az ellentmondásos
(skizoid) egyéniség éppen ebben érhetı tetten. Legsúlyosabb megnyilvánulása, amikor valaki
úgy távolítja el a hozzá közeledıt, hogy mélyen megbántja. Gyakori a szadizmus, durvaság,
jeges hidegség, cinizmus: mindezt mélységesen elítéli, sajnálja, de nála ez létkérdés! Gyakran
találkozunk olyan személlyel, aki végletekig szekálja társát, hogy bebizonyíthassa, hogy az
nem szereti ıt. Nem egyszer házastárs elleni erıszaknak, sıt halállal végzıdı konfliktusnak
kiváltója a „szabadulni akarás” A tragikus pedig az, hogy nem egyszer a halálig szekáló, pro-
vokáló személyiség lesz az „ártatlan áldozat”, pedig éppen ı provokálta ki a végsı elkesere-
dést a másikból., hogy bebizonyítsa: nem szereti ıt. Sikerült bebizonyítania.
1. 3 Skizoid jellemvonások
Érzelmi életük: intenzív vágyakozás, amit állandóan el akarnak nyomni, vagy mene-
külnek tıle. Gyakran szemérmesen visszahúzódnak, s ezzel végsıkig megtévesztik környeze-
tüket: minta nekik semmi nem számítana, nem lennének érzelmeik, vágyaik. Idegenkednek
mindentıl, ami banális, sekélyes. Valóságos kínt élnek át a „társadalom által megkívánt” ma-
gamutogatás, csak a látszatra törekvı rendezvényeken.
Vallásosságban gyakori a cinizmus. Mindent „jobban tudnak”, „jól értesültek”, szélsı-
ségesen kritikusak. Bántó, nagyképő kijelentéseik mögött a nagyon törékeny énképük rette-
gett féltése lapul: nem akarnak hinni, hogy ne csalódjanak. Szélsıséges megnyilvánulásuk a
nihilista, destruktív hızöngés: örülnek, ha mások hitét lerombolhatják. Félelmeik így nyernek
„igazolást” – gondolnánk. Ám a mélység éppen ekkor tárul fel a másik oldalon: megmarad a
valahová tartozás, a biztonságos és fenyegetettség nélküli elfogadottság igénye.
A morál kérdéses valami számukra. Mindenhez bizonyítékokat keresnek – gyakran
azzal a reménnyel, hogy nem találnak. Inkább a tárgyak, állatok érdeklik, mint az ember. Kö-
zülük kerülnek ki a vehemens állatvédık és természetvédık. Igen sokan nem az állatokat sze-
retik, hanem az embereket utálják: az elıbbiek „nem akarnak tılünk semmit, csak hagyjuk
ıket békén”.
A pályaválasztásban döntı, hogy ne zavarják ıt szubjektív érzelmek, biztosítva legyen
az egyedüllét. A mérhetı, kimutatható, pontosan elszámolható világ az övék. Hivatásuk: ke-
reseti forrás.
Pozitív tulajdonságainak alapja a szuverén önállóság, függetlenség bátorsága. Éles
megfigyelıképesség, indulatmentes, hővös tárgyilagosság jellemzi. A tényeket kritikusan,
megvesztegethetetlen tárgyilagossággal vizsgálja. Nem befolyásolják a hagyományok, tekin-
tély-elvárások. Ennek köszönhetıen találunk magas hivatalokban olyan személyeket, akik
felett többféle pártrendszer, kormányzat elviharzott, de ık maradtak: nem pártokban, ideoló-
giákban, hanem a szakmaiságban gondolkodnak.
Néha kényelmetlenek, mert nem hajlandók megalkudni, „tapintatból” elnézni hiányos-
ságokat. Korrektségük az egyetlen támaszuk, s vezetés józanságán (és tisztességén) múlik,
hogy felfedezik-e ezt a hallatlan értéket.
236
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
1.4 Gyermekkori háttér
Péterrel egy karinthiai óvodában találkoztam. Elképesztı mozgékony, eszes gyermek, akit
már három óvodából tanácsoltak el. Amikor ebben az intézetben megjelent, már csak ı jött be (a szü-
lık kint tébláboltak a kerítésnél), de csak az ajtóig, ahonnét beköszönt. A vezetı óvónı megkérdezte:
„Miért nem jössz be?” Mire a gyerek: „Nem zavarsz ki? Nehéz eset vagyok” Az óvónı megnyugtatta:
„Mi éppen ezekért az esetekért vagyunk itt. Gyere be.” Péter idınként ugyancsak rászolgált a hírére,
ugyanakkor soha nem mert karnyújtásnál közelebb menni a nevelıkhöz. Egyszer odaállt az óvónı elé,
aki mérhetetlen türelemmel viselte gondját: „Mond csak Mutti, mit szeretsz te rajtam?” „Olyan szépek
a szemeid” – hangzott a hiteles válasz. Erre a gyermek egészen közel lépett az óvónıhöz. „Péter, -
mondta az óvónı – hogyan szeretnéd, hogy érintselek?” Mire a gyerek a mutatóujjával gyengéden
megérintette az óvónı karját: „Így!” A gyereket igen sokat megrázták, lökdösték, verték otthon. Min-
den közeledést fenyegetésnek élt meg – ráadásul a „szülıi szeretet és gondoskodás” jegyében, hogy
„ember legyen belıled”.
Látszólag magabiztos, sıt felsıbbrendőséget tanúsít mások iránt. Ugyanakkor érzé-

keny alkat, labilitás, sebezhetıség jellemzi. Legtöbb esetben a korai háttérben kell keresnünk
a magatartás okát: a nem-kívánt gyermek tragédiája. Akit nem fogadnak el szülei, elıbb min-
denáron bizonyítani akarja szeretetreméltóságát. Amikor tudatossá válik benne, hogy „világgá
mehetsz, nem fogsz hiányozni senkinek”, hogy önmagán kívül senkire nem számíthat. Mivel
a család számára semmit nem jelent, így nem alakulhat ki benne az intimitás értéke, jelentése.
Képtelen felfogni, hogy a „nem racionális” még nem irracionális. Az elutasításnak sokféle
módját élheti meg egy gyermek: korai, nem tudatos emlékek (kizárás a családból, elhagyás
csecsemıkorban), vagy késıbb, „nagyon indokolt szigorként” csomagolt megvetés (folytonos
kritika, megalázás, fizikai bántalmazás) formájában. A családi erıszak könnyen „hagyomá-
nyozódik” mint konfliktus-megoldási minta: a feszültségek feloldását és nem megoldását sa-
játítják el. A feloldással kapcsolatos egyik súlyos tévhit a „kiordítom magamat”. Azzal, hogy
valaki ordítozik nem a feszültséget szünteti meg, legfeljebb önmagát lefárasztja, de a környe-
zetét olyan stresszes állapotba hozza, ami újabb konfliktusok forrása lesz. A könnyő „megol-
dások” korát éljük: azonnal, fáradtság nélkül, tüntessük el a jeleket, s a látszattal megelége-
dünk.
D. a munkájában hallatlan pontos, kifogástalan munkaerı, de soha egyetlen közösségi ren-

dezvényen nem vesz részt. A munkatársak „megszervezték”, hogy „kicsalogatják a medvét barlangjá-
ból”. A „csali” egyik vezetı beosztású kolléganı volt, aki hallatlan intenzitással vetette be magát D.
meghódításába. D. eleinte csendesen, majd egyre határozottabban kérte a kolleginát, hogy szálljon le
róla. Egyik alkalommal, egyértelmő gesztusokkal kívánt a hölgy nyomatékot adni közeledésének, mi-
re D. hatalmas pofonokkal juttatta az illetı értésére, hogy betelt a pohár. Ezután D. szó nélkül kirohant
az utcára, s a rohanó jármővek közé vetette magát. Megmentése utáni beszélgetések lassan feltárult
furcsa menekülésének háttere. „Testvéreim mind jó megjelenésőek, erısek voltak. Öcsém hamar elha-
gyott a növésben, fizikai erıben. Apám nem volt velem soha megelégedve. Soha nem szólított a ne-
vemen, hanem csak ennyit mondott: „Vakarék!” Számára ez voltam. Ha valamit elügyetlenkedtem,
magából kikelve ordított, gyakran megfogott – hatalmas, erıs ember volt – és úgy megrázott, azt hit-
tem, kiszakad belılem a lélek: „Mikor lesz már belıled ember?!” Gyakran illetett ocsmány szavakkal,
s ilyenkor azzal summázta mondanivalóját, hogy úgy meglódított, hogy alig tudtam, hogyan maradjak
talpon. A testvéreim mindig kikacagtak, ami apámat látható örömmel töltötte el. Nagyon megutáltam
ıket, s elhatároztam, hogy megszököm, vagy kútba ugrok, de elıtte leírom, tudja meg mindenki, hogy
miattuk volt. Anyám azért utált, mert – állítólag - apám ittasan, erıszakkal közösült vele, s amikor
észrevette, hogy másállapotba került velem, el akarta vetetni a magzatot. Apám ezért megverte, s nem
engedte meg neki. Anyámnak én mindig apám erıszakosságának emléke maradtam. Aztán meg apám
győlölt meg, mert látta, hogy csenevész vagyok.”
237
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Az erıszak, elutasítás kiváltja a családi kapcsolatokkal szemben elutasító magatartást.
Az ilyen gyermek igen korán menekül olyan csoportokhoz, ahol személytelenül eltőnhet, de
ugyanakkor védettnek érezheti magát. Így alakul ki éppen a személyiség formálódásának leg-
kritikusabb éveiben, a serdülıkorban a nemek közötti kapcsolatban kötetlenség, a közösségi
kapcsolatok helyett a huliganizmus, értékítéletben a mértékvesztés.
1.5 Gondozói alapok

A skizoid személyiség nem más, mint egy adottság, érzékenység. Károssá, veszélyessé
akkor válik, ha nem tudatosul az illetıben, hogy milyen adottsággal rendelkezik. Ez minden
jellemvonásra érvényes. A segítıszolgálatot igénylı skizoid ember alapvetı gondja, hogy
mivel mindenkihez bizalmatlan, kapcsolatai rendkívül szegényesek. İ ugyan esküszik arra,
hogy ismeri az embereket, de – sajnos – ez önmagára vonatkoztatva sem, hiszen kapcsolatok
nélkül nincsenek egészséges visszajelzései, amelynek alapján reális képet kapna önmagáról.
Ugyanígy másokat is inkább csak „kitalál”, feltételez: „biztosan azt gondolja rólam, hogy én
azt gondolom róla”. Tehát segíteni kell önismeretének és önbizalmának, önértékelésének ki-
alakításában.
A segítést ne teherként, hanem tartóerıként érzékelje. Ne érezze azt, hogy a nekem
„célom van vele”, valamibe be akarom szervezni. Elfogadj párjának azt a személyt, aki meg-
hagyja szabadságát, mert kapcsolatát folytonos személyes döntésként akarja megélni. Számá-
ra a szeretet/szerelem a szabadsággal azonos fogalom. Hőséggel éli szabadságát, de nem köte-
lezettségként, hanem meggyızıdésbıl dönt itt és most. Ehhez a másiknak is fel kell nıni.
Skizoid személyiség összefoglalása:

Követelmény Egyedi, megismételhetetlen személyiségek lehessünk
Félelme Fél az emberi közösségtıl

Megnyilvánulásai Mindig éber bizalmatlanság -Beteges én-központúság
Téveszmék és észlelési csalódások
Nem szentimentális: tárgyilagos, tényszerő
Társkapcsolata Egyetlen „ismerıse”: önmaga. Partnerét tárgyiasítja
Agressziója Ösztönösség szintjén marad: nem képes érzékelni a másik embert, ezért
bőntudat nélkül, ridegen bánik (el) a másikkal)
2. A depresszív személyiség
„Senki sem szabad, ha nem birtokolja önmagát” – mondja Epiktetos. Az önmagunk
birtoklása azt is jelenti, hogy teljesnek, értékesnek tudjuk magunkat, s meggyızıdésünket
vállaljuk függetlenül attól, hogy hányan osztják azt velünk.
Vannak emberek, akik a világ semmi kincséért nem szeretnének „kilógni a sorból”.
Alapvetı félelme: félelem az én-né levéstıl. Fel kéne már nıni! – mondják a gyerekesen vi-
selkedı nagykamasznak. A serdülésrıl úgy tudjuk, hogy – néha meglehetısen drasztikus mó-
don – felfokozódik az önállósulás vágya, s ez tettekben is megnyilvánul. Ugyanakkor találko-
zunk olyan – már szinte felnıtt korban lévı személyekkel, akik sehogy nem akarják elengedni
anyjuk szoknyáját: a védettség vágya olyan erıs, hogy elnyomja az egyéni karrier, önállósulás
igényét. Ha megkérdik, mi a véleménye valamirıl, gyorsan mérlegel, hogy mit kell ilyenkor
erre mondani úgy, hogy senkit meg ne bántson.
238
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
2.1 A depresszív személyiség pszichéje
Azáltal, hogy személyiséggé, egyéniséggé vágyunk – különösen a serdülıkor idején –
kellemetlen következményekkel is jár: nem azok vagyunk, akiket mások (elsısorban a szülık)
elképzeltek maguknak: csendes, okos, szép, szófogadó, nyugodt, illedelmes és fıként nagyon-
nagyon aranyos gyermekek, akiket, ha letámasztanak a falhoz, ott maradunk, amíg nem szólí-
tanak. Egyéniségünk, személyiségünk lehetıségeinek és korlátainak a felismerése, önmagunk
„használatba vételének” elsajátítása konfliktusok sorát gerjeszti. Mindez szüleink, környeze-
tünk neheztelését, sértıdését vonja maga után: hálátlan kölyök, engedetlen, önfejő, önzı, aki
elfeledkezik a szülei iránti engedelmességrıl stb. Nem minden gyerek képes ezt elviselni!
Némely esetben azt látjuk, hogy valaki úgy akar felnıtté válni, hogy az én-né válást „kikerül-
je”. Úgy akarja aztán önmagát ajándékozni, hogy birtokba sem veszi önmagát.
A gyermekben nem csupán a szülı iránti feltétlen (abszolút) ragaszkodás és elismerés
erısödik meg, hanem az a meggyızıdés is, hogy ı csak máshoz kapcsolódva élhet. Számára a
másik: létfeltétel. Ha el is szakad a szülıktıl, az új kapcsolatban nem partnert, egyenlı társat,
hanem „szülıt” (apát vagy anyát) keres, s ha nem talál, akkor teremt magának. Ha végre vala-
kit talál valakit, azt a végletekig idealizálja, felmagasztalja. A szerelem – szinte minden eset-
ben – (legalábbis egy ideig) egyfajta pozitív és jó szándékú torzulást teremt. Ebbıl néhány
hét, hónap multán az egészséges kapcsolatban kijózanodnak, s kirajzolódnak a másik valós
vonásai. A depresszív ezt a „luxust” nem engedheti meg magának, s túlértékelıdik a partner:
kínozza az én és a te közötti szakadék. Szeretne teljesen eggyé válni, „elveszni” a másikban.
Feláldozza magát a másikért – valójában a másik az áldozat: mindenrıl lemond, hogy a mási-
kat kiszolgálja, de ezzel gyakorlatilag cselekvıképtelenné, az élet legelemibb dolgában „élhe-
tetlenné” teszi társát. Elıbb csak „majd én megcsinálom”, késıbb pedig „nekem kell csinál-
nom, mert te semmihez nem értesz”.
Ellentmondásos ez az életvitel: látszólag biztosíték számára a függés – gyermeteg-
tehetetlennek éli meg magát a másik nélkül, ugyanakkor folytonos gyötrelemben él. Semmit
nem mer saját magának akarni, semmiféle élvezetet (pihenést) önmagának megengedni, mert
fél, hogy ha egy pillanatra is ellentmond a másiknak, akkor elveszti. „Feláldozza magát”-
hogy birtokolhassa a másikat
Nem tud szerezni – reméli, hogy majd kap – szerénysége jutalmául. Ha ez nem telje-
sül, összeomlik. Soha senkit nem akar megsérteni, éppen ezért ı egyfolytában megsértettnek,
kihasználtnak, becsapottnak, szerencsétlen flótásnak érzi magát, aki feláldozza magát a hálát-
lan és érzéketlen emberiségért.
2.2 Depresszív és a szerelem, párkapcsolat

Szeretni akarni és szeretve lenni: a depressziós legfontosabb igénye. A teljes ön-
odaadás önmagában értékes magatartás, azonban, ha valaki elveszti önmagát, akkor a másik a
végén nem partnert, hanem „kiszolgáló személyzetet”, önkéntes rabszolgát fog maga mellett
találni.
A partnerért túlzásba vitt „fáradozás” viszi krízisbe kapcsolatát: a fojtogató közelség-
tıl menekül a másik. „Úgy szeretlek, majd megeszlek: szó szoros értelemben „bekebelezi a
másikat”. Kapcsolatai: idealizálja a másikat, nehogy hibái tudatosodjanak, s el kelljen tıle
szakadni. Ugyanakkor morálisan a másik felett állónak tekintheti magát: mert az kevésbé
„szerény, békülékeny” mint ı ...
A másik „megtartásának eszköze” lehet az öngyilkosságig menı zsarolás: a másik el-
vesztésének félelme túlsúlyba kerül. Gyakran rendez jeleneteket, amelyekben egyrészt az ı
önfeláldozó életét hangsúlyozza (környezete ilyennek is ismeri, hiszen éjt nappá téve értük
fáradozik!), de arról megfeledkezik, hogy gondoskodását – legalábbis ilyen mértékben nem
csupán nem igénylik, hanem terhes is környezete számára. Nem csupán a házasságban, hanem
239
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
mindennapos emberi kapcsolatban is látunk olyan személyeket, akik csak mások „függvénye-
ként” képesek élni.
J. 50-60 közötti, „kifejezetten elınytelen külsejő” és megjelenéső hölgy volt. A család,
amelynél elvállalta a „házi mindenes” feladatot eleinte örült J. szorgoskodásának: egy pillanatra ki
nem fogyott a munkából. Égett a keze alatt a munka – szó szoros értelemben. Nélkülözhetetlen család-
taggá nıtte ki magát egy esztendı alatt: ı tudott mindent, ı intézett el mindent. Mindezt nevetségesen
kevés összegért vállalta: csak maradhasson ebben a jó családban. Egy idı után aztán kezdett terhessé
lenni a folytonos „gondoskodás”. Nappal fızött, mosott, éjjel burgonyás kenyeret sütött (!), hogy reg-
gelre friss kenyér illatozzon a reggelihez. Olyan szorgalmasan dolgozott éjjel is, hogy nem lehetett tı-
le pihenni. Ünnepnap is takarította a lakást, zúgtak a gépek, mert „utánatok nem gyızni rendet rakni”.
El kellett bocsátani, mert kibírhatatlanná vált szolgálata. J. addig volt boldog, míg anyja élet: ıt szol-
gálta az imádatig, mert ı volt az egyetlen, aki – ahogyan vallotta: „szépnek talált engem”.. Amikor
édesanyja meghalt, úgy gondolta, hogy „fontosnak kell lennie” valakiknek a számára ahhoz, hogy el-
fogadják külsejét.
A tartósan és túl rövidre zárt szerelmi kapcsolat – igen gyakran – látványosan kudarc-
ba fullad. Az egymás nézését fel kell váltania az egy irányba nézés képességének: a közös
jövıt formáló, tervezı tekintetnek. Az egészséges emberi kapcsolat nem csak „igen”, hanem
„nem” is. A vonzás éppen azáltal marad meg, ha egyre inkább egyéniséggé válnak, s ezt az
egyéniséget viszik be az egység megélésébe. Az egység, amely soha nem egyszínőség, hanem
az értékek (feszültségek, ellentmondások és adottságok) harmóniája.
Külföldi elıadássorozatomon fordult elı, hogy egy szerelmespár mind az elıadások, mind a
szünetek alatt fogták egymás kezét. Úgy jegyzeteltek, hogy szorították egymás kezét (milyen szeren-
cse, hogy egyikük balkezes volt!). Egyszer megszólítottam ıket: „Ugye azért néha elengedik majd
egymást, hogy mások felé is kinyújthassák kezüket?” Értetlenül néztek rám: „De hiszen mi egymáséi
vagyunk! Itt nincs több hely!” – mondta kétségbeesetten egyikük.
A másik/mások kritikátlan kiszolgálása felszámolja az egészséges párbeszédet, kez-

deményezıkészséget, az értékek egyeztetését és egymás értékelését.
2.3 Depresszív és az agresszió:

Mivel mindenáron kapcsolódni akar a kiválasztott partnerhez, így soha nem lázad.
Pontosabban agressziója a „hiánykeltés”: majd megtudjátok, ha én nem leszek! Valóban: any-
nyira kiszolgálja környezetét, hogy azok szinte semmit nem lesznek képesek bármit is tenni
nélküle. A békekészség ideológiája az övé: amikor védekeznie kellene, átértékeli, átértelmezi
a dolgokat. Folyton el akarja hitetni önmagával, hogy neki úgy jobb: „visszafogja” magát:
neki minden tilos!389 Fıként a barátok, kortársi kapcsolatok folytonos szelektálása, eltiltása
hathat hátrányosan a gyermekre. Társadalmi adottság, hogy a kevés gyermek sok felnıtt kö-
zött nı fel: alig akad a közvetlen környezetében, családi közösségben olyan társ, akivel osz-
tozni tudna. Szülık, nagyszülık, a szülık (felnıtt) barátai vannak körülötte. Azt kell érezni,
amit a felnıttek éreznek: annak örülni, vagy éppen elutasítani. A viselkedés kritériuma – igen
gyakran – nem az igazság, hanem, hogy mit várnak el – éppen most -–tılünk. A visszafojtott
érzések lassan önmérgezést okoznak, bármikor robbanhatnak. Neki nem szabad haragudni,
nem szabad kívánni, neki mindig a rosszabbat, a gyengébb minıségőt kell választania, ı di-
rekt ezt szereti ( a jobb falatokat mindig másnak adja, holott neki is jutna...). Az érzéseket
nem lehet „kikényszeríteni” senkibıl, hanem csak a (gyakran hazug, meggyızıdés ellenes)
viselkedést. A személyiség érésének fontos eszköze, de egyben célja is a párbeszéd, illetve
389
Az engedelmességre nevelés nem nélkülözheti az ésszerő indokot és valós értéket. A vak engedelmesség
késıbb megbosszulja magát: pipogya, félénk, önállótlan személyiséggé sorvasztja a felnövı gyermeket. A sze-
rencsésebb eset, ha ebbıl sikerül kitörnie, csak nem mindegy, hogy milyen eredménnyel. Paola CADONICI: Sua
maestà la disubidienza. Rubettino, Soveria Manelli (Cz), 2003. 40.
240
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
annak alakítása. Nem elegendı, hogy megtanuljon a gyermek reagálni, el kell sajátítania a
részvételt, hogy teljes értékő embernek tudja önmagát.
A túlzó lekötésbıl származó személyiségbıl „szatellit” ember lesz: valaki körül bo-
lyong szüntelen, csak annak vonzáskörében tud létezni. Ez részben – egy ideig biztonságot
nyújt számára, de egy idı után iszonyatos teherré válik számára. Hol csendben, hol kifejezet-
ten panaszkodik „az életre” (akkor sem az ıt kihasználóra!), amely kizsigereli a becsületes
embert. Kétfajta kifutása van ennek a lelkiállapotnak.
Az elsı – a szerencsésebb – amikor valaki kirobban: felhagy az „önfeláldozó” szerep-
pel, s egy szép napon (partnere, környezete nagy ámulatára) „megmondja a magáért”, elmegy
szórakozni, jóízően eszik végre kedvenc ételébıl, s hagyja, hogy a másik is vegye ki részét az
otthoni munkából.
A második kifutása, ha ebben a szerepben az illetı összeroppan. Az elnyomott érzések
kimerültté, depresszióssá teszik az illetıt: nem viszonozzák szeretetét, nem teljesülnek az ál-
mai (senki nem ajándékozza meg, nem kínálják meg kedvenc ételével). Csalódik „az életben”,
s ha áldozatainak célja még ráadásul faképnél is hagyja, vagy megcsalja, akkor minden össze-
omlik. Nagyon nehezen érti, hogy ezt a hőtlenséget ı maga teremtette meg: nem társ, hanem
cseléd volt a másik számára.
2.4 A depresszió gyermekkori és lélektani háttere

A lélektani alap az alkati érzelmi gazdagság, készség, amely gyakran kapcsolódik a
melankóliához. A szívével gondolkozik, az észérvek másodlagosak: megérez dolgokat.390 A
túl szorosra főzött anya-gyermek kapcsolat (az anya elvesztése félelme) alakította, finomította
ki benne ezt a „másik szívével való látást”. Az ember biztonságigényét az édesanya elégíti ki
elsısorban a korai gyermekkorban (emocionális oldal), amelyhez feltétlenül kell annak a biz-
tonságélménynek társulni, amit az apa nyújt, s ez már a racionális oldalt képviseli. E kettıs
élmény nem csupán kiegészíti egymást, hanem feszültségével növekedni késztet: az anya
megtartó, az apa pedig elengedı biztonságával.391
Levélrészlet egy „gondos” anyától, amelyben meg kívánja óvni kisfiát (28 éves) a „nık haszonlesı
karmaitól”:„Te csak verd ki a fejedbıl ezt a kapcsolatot! Vedd tudomásul, hogy az a nı soha nem fog téged úgy
kényeztetni, mint az anyád. Majd meglátod, hogy mennyire igaz az a francia dal, amit együtt hallgattunk
Bocellitıl: A szerelem gyönyörősége egy pillanat, amelynek egy életen át fizeted árát!392 Anyád mindent elnéz,
de a feleséged nem fogja elpakolni a széthajigáld zoknidat, sem fejében tartani a határidıs teendıidet. Tudd meg:
anyádon kívül egyetlen nı sem szeret téged érdek nélkül. Ma minden nı haszonlesı. Ha nyugalmat akarsz, ma-
radj veszteg. Na meg még: képes lennél a nyakamra hozni egy elkényeztetett incifincit? Én mindent odaáldoztam
érted; mikor fog ez teérted éjt nappá téve virrasztani?”
Különösen nagy a veszélye az elkényeztetésnek, ha a szülık közötti összhang, szere-

tetkapcsolat hiányában az egyik vagy másik szülı úgy próbálja megnyerni a gyermekük sze-
retetét, hogy elkényezteti. Ugyanez a helyzet a gyermekét egyedül nevelı szülınél is: nincs
ellenpólus, amely megerısítene egy – a gyermek számára pillanatnyilag – kedvezıtlennek
tőnı döntést. Ha a szülı folyton attól retteg, hogy elveszíti gyermeke kegyeit, akkor nem ne-
velni fog, hanem kiszolgálni. A gyermek elveszíti kezdeményezıkészségét.
A depresszív személyiség kialakulásában az elkényeztetéssel ellentétes koragyermek-
kori élmény is felelıs lehet. Az anya elutasító magatartása miatt a gyermekben bőntudat ala-
390
Chesterton mondta G. Bernanos francia íróról: „Ez az ember csupa szív. Mindenütt szív van benne. A fejében
is.”
391
POLI, Osvaldo: Cuore di papà. Il modo maschile di educare. Edizione San Paolo, Cinisello Balsamo (Milano),
2006, 28.
392
A dal zenéje és szövege: Jean Paul Martini (1741-1816) – Florian: Plaisir d’amour (Andrea Bocelli elıadásá-
ban) Eredeti szöveg: „Plaisir d’amour ne dure qu’un moment: chagrin d’amour dure toute la vie.”
241
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
kul ki. Különösen súlyos tehernek érzi magát a gyermek, ha folyton azt hallja a szülıtıl:
„bezzeg könnyebb lenne az életem, ha nem kellene még rólad is gondoskodnom”, vagy „még
ez az egy gyerek is sok”. „Miatta” nem utazhatnak, miatta kell lemondani bizonyos luxusról.
K. – korához képest (26 éves) fejletlen, kislányos alkat –, akit anyja egy futó kalandban fo-
gant. „Anyám –állítólag – észre sem vette, hogy úgy maradt velem, csak amikor ’csúfulni’ kezdett
miattam. Késıbb hiába próbálkozott újabb kapcsolatokkal, tartósan senkinek sem kellett: már nem
volt az a bőbájos Barbi-baba, hanem igencsak testes valaki, aki nem elég, hogy nem annyira szép,
még ott van vele ez is (az idıközben világra jött K.). Anyám nagyon sokat küzdött az életben, s ezt én
pici koromtól fogva tudtam, s szerettem volna ıt szeretni, de ı úgy söpört le magáról, mint valami un-
dorító férget, ami éppen rápottyant... Minél jobban igyekeztem szeretni, ı annál többször tört ki, s át-
kozott, mindennek elmondott: ’Vedd tudomásul – üvöltötte -, hogy szégyellek, amíg élek. Te egy
torzképe vagy anyádnak!’ Már egyetemre jártam, amikor hirtelen kitört rajta a betegség. Otthagytam a
tanulást, s két évig dolgoztam és ápoltam, míg végre meghalt. Még utolsó órájában is megátkozott,
hogy miattam van mindez. Mondja, kinek kellek én, ha még az anyám is undorodott tılem?
Mivel a társadalmi tendencia a jövıben még inkább a „reagálásra” szorítja a felnövek-

vı generációkat, igen nagy szükség lenne, hogy a nevelési programba mielıbb beépüljön az
érzelmi nevelésük. Nem csupán azoknak a gyermekeknek van erre szüksége, akiknél már
egyértelmő, hogy egyéniségük, személyiségük emocionális része zavart! A fantázia-
szegénység, érzelmi labilitás egyértelmő megnyilvánulásaival találkozunk lépten-nyomon. A
jelenséggel nem csupán a fiatalabb korosztálynál, hanem a felsıoktatásban résztvevıknél
éppúgy, mint a felnıtt fiatalok jó részénél szemben találjuk magunkat.393
2.5 A depressziós és az értékek
A lelkisegítésnek éppúgy, mint a nevelésnek a depresszív személyiség esetében (más-

hol is hasznos) mindenképpen a pozitív értékek hangsúlyozására kell épülnie. Természetesen
valós értékekrıl van szó!
Mivel igen mélyen „átérzik” az élet mélységeit, különösen fogékonyak a lelki értékek
iránt. Gyakran vallásosak: a vallásban a megváltás eszméje vonzza ıket. Mivel gyermekko-
ruktól fogva igen sokszor „megtagadták magukat”, így a lemondás, az áldozathozatal számuk-
ra a szeretet kifejezésének legtermészetesebb jele. A megtisztulás, világról való lemondás
gondolata áll közel hozzájuk. Hitük ad értelmet életüknek, a hitük tartja fenn ıket. Az anyagi
és anyagias világ megbízhatatlansága megtanította ıket arra, hogy az igazi értékek a szívben
rejtıznek: emberség, jóság, elvárások nélküli szeretet stb.
Gondoskodó, segítıkész lelkületük a legzordabb körülmények között is kitartóvá, hő-
ségessé teszi ıket. A végletekig készek nélkülözni, hogy a másiknak biztosítsák a megélhe-
tést, sıt a saját elırehaladásukat is feláldozzák, hogy a másik (házastársuk, gyermekeik) bol-
doguljanak.
Szerények (néha túlságosan is). Kedélyesség, érzelmi melegség jellemzi ıket. Minde-
nért hálásak, amijük van, ami sikerül nekik.
2.6 A lelkisegítés feladata

Nem könnyő önbecsülésre segíteni azt, akit az élet arról gyızött meg, hogy semmi ke-
resnivalójuk ebben a világban. Mivel hallatlanul finom érzékkel rendelkeznek mások iránt,
soha nem szabad olyasmivel gyızködni ıket, amirıl nyilvánvaló, hogy nem úgy van. Magya-
rul ne dicsérgessük ıket, mert az sértı, megalázó. Nem ezt várják. Pontosabban nem várnak
393
A gyermekek lelki konfliktusainak megelızését szolgáló emocionális nevelési program: DI PIETRO, Mario:
L’educazione razionale-emotiva. Per la prevenzione e il superamento del disagio psicologico dei bambini.
Edizioni Erickson, Gardolo – Trento, 2003.
242
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
semmit. Tapasztalniuk kell, hogy szeretik, el- és befogadják ıket. Ha látják, hogy szükség van
rájuk, köszönetet kapnak, s viszonozzák szeretetüket, akkor elindul a párbeszéd. Kölcsönös
lesz az a meggyızıdés, hogy „egyetlen, pótolhatatlan vagy számomra”. S itt a „terápia alap-
ja: senki nem sérül és senki nem gyógyul meg egyedül, hanem ez mindig másokkal kapcso-
latban megy végbe .Az önbecsülés sajátos megközelítésérıl érdekes tanítást ad egy szufi böl-
csessége:
Az arabok körében található egy jó közmondás. Amikor valaki feldühíti, vagy idegesíti ıket,
azt mondják „Yahtarim nafsak” (szó szerinti jelentése: neki és maguknak). Ez nagyjából azt jelenti,
hogy: tartsd magad az értékedhez. Ez pedig annyit tesz, hogy méltatlan beszéd vagy tett helyett in-
kább emlékezz arra, hogy mint ember igen értékes vagy, mert Allah megtisztelt, mint különleges te-
remtményét. Vagyis ne sérts meg senkit, és kerüld a tökfejő viselkedést, mert ez méltatlan hozzád.
Ennek eredményeként fel fogod ismerni: ahhoz, hogy te megtarthasd a magad értékét másokét is el
kell fogadnod, és nem szabad leértékelned ıket. Ha fenntartod a magad önbecsülését, akkor tisztelni
fogod útitársaidét is.394
Mind a lelkisegítınek, mind pedig a segítettnek elengedhetetlenül fontos, hogy önis-

merettel rendelkezzék. Enélkül mindketten vakvágányra térhetnek. Egy depresszív alkatú
személyt „fékezni” kell a lemondások vállalásában, illetve szigorú kontrollt kell vele gyako-
roltatni. A túlzó lemondás a szenvedés keresése hol szenvelgéssé (másokon nyavalyog), hol
pedig rettenetes gyötrelemmé, boldogtalansággal teli életté torzulhat.
A depresszív alkatú emberek gyakrabban választanak komoly lemondásokat követelı
hivatásokat: betegápolás, szociális gondozói feladat, önmegtartóztató életformát is jelentı
szolgálatot (missziókban, végszükségben élık gondozása, segítése). Mindez nagyszerő - le-
het, ha az illetı folytonos visszajelzéssel (lelkivezetı) éli tiszteletreméltó szolgálatát. Az ön-
megtartóztató élet csak akkor lehet értékes, ha valóban másokért van, s ez abban a „párbe-
szédben” történik, amely valóban kölcsönös. Tehát nem egyoldalú lemondást, kifosztottságot
jelent, hanem egyrészt tudatosul bennünk a Másik felénk irányuló szeretete, az a gazdagság,
amit éppen ebben az odaadásban nyerek. Másrészt tudatosul bennünk az is, hogy az Isten or-
szágáért vállalt lemondást emberi valóságunkban, emberek között éljük meg. Isten eljövendı
(nagyon nehézkes kifejezéssel élve: „eljövésben lévı”) országának jeleként élünk, amely álla-
pot magában hordozza a „már és a még nem” közötti feszültség minden örömét és kínját.
Tudva, hogy a Beteljesülés Krisztus feltámadásával az idıben – bizonyos módon – megtör-
tént, de az egyetemes emberi- és világtörténetben még folyamatban van. Éppen ezért a le-
mondás által nem szőnnek meg a (testi és lelki) feszültségek, továbbra is kielégülést keresnek.
Ha a lemondás csak menekülés, embergyőlölet, akkor a lemondásban mindez a szadizmusban,
mások folytonos szekálásában, vagy rejtett módon való kielégítésében (hedonizmus, hatalom-
vágy, kényelem) keres „megnyugvást”. A depresszív személyiségnél éppen erre a rejtett ki-
elégítésre (occulta compensatio) kell odafigyelni. Észre sem veszi az illetı, hogy miközben
„alázatosan és mindenrıl lemondva” szolgálja a „szegényeket”, ugyanakkor hihetetlen belsı
gıggel, ellentmondást nem tőrı módon viselkedik munkatársaival.
„A természetes és a természetfeletti világnak egyetlen Gazdája van. A keresztény tanítás a
nemiség területén is a természetes értékrendre épül, azt fejleszti tovább. "Aki az angyalt utánozza, a
szamárra fog hasonlítani" - írja Blaise Pascal az elfojtás megnyomorító hatásáról - azzal az emberrel
kapcsolatban, aki nem fogadja el, hogy ı hús-vér teremtmény, és valamiféle testetlen létrıl álmodo-
zik. A keresztény tanítás szerint a szellemi-lelki értékek nemhogy nem csorbulnak a testi kifejezıdés
által, hanem épp gazdagodnak. Istentıl belénk oltott elemi igényünk van a testi kifejezésre, amelyet
nem lehet büntetlenül elnyomni.”395 A szüzesség megéléséhez elengedhetetlen egy olyan elkötelezett
394
SHEIK NAZIM AL-QUBRUSI (2001).
395
FARKAS István: Nemcsak a pornográfia, a prüdéria is bőn. Új Ember, 2002, február. III. évf. 2.
243
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
közösség, amely egészséges visszajelzésével segíti megelızni a fentebb említett torzulásokat. A cöli-
bátus/szüzesség „értelme” a házas élet és viszont. E két életforma egymásért és nem egymás felett
van: Isten országának a jelei és megvalósítói egymás számára.
A nemiség egészséges felfogásának alapja az a felfogás, amely Isten ajándékának,

személyiségünk egyik meghatározó elemének tekintjük. Hans Urs Von Balthasar Krisztus és
az egyház közötti kapcsolatról beszél, s hangsúlyozza, hogy az egész ember vesz részt a meg-
váltásban.
A nemiség ugyanis az emberi termékenység belsı, szerves része, és ezért nem vonatkoztatha-
tunk el tıle. A kereszténység ezért nem engedi meg negatív aszkézis kialakítását (az esszénusok vagy
a buddhisták módjára); testiségünket a maga egészében Krisztus rendelkezésére kell bocsátanunk,
ahogy ı is átadta teljes testiségét az egyháznak. Az eucharisztia ugyan magasabb síkhoz tartozik, mint
a házasság, amelynek Pál szerint a Krisztus és az egyház közötti — már említett — egység képmásává
kell válnia, de az egyház szintén testi valóság, nem absztrakció, nem is merıben emberek közössége
(„nép”), és nem is pusztán önálló tagok („részegyházak”) összessége, hanem már Máriában ténylege-
sen szerves-testi valóság.396
A depresszióból való kijutásnál (is) elengedhetetlenül fontos egy olyan ıszinte, tartós
kapcsolat (közösség), amely értékeli, valóban igényli (ahol számítanak rám, hiányoznék ne-
kik) és megtartja ıt. Óhatatlan, hogy egy-egy kapcsolat ne sérüljön, de ha vannak körülöttünk
olyan emberek, akik gyengeségeinkkel együtt elfogadnak bennünket, akkor még a javunkra is
válhatnak az idınkénti „nyesegetések”. „Az ember nem a hibáiért szereti barátait” – szokta
mondani egy ismerısöm. Sıt azt mondhatjuk: az ember csak hibáival együtt elviselhetı má-
sok számára. Csak a naiv rajzfilmek „szupermenjének” nincs árnyéka. De valós szíve sincs.
Depresszív személyiség összefoglalása:
követelmény Bizalmas közelségben legyünk másokkal: szeressünk és szeressenek
Félelme Fél, hogy elveszti a másokat, egyedül marad

Megnyilvánulásai Idealizálja az embereket - Felszámolja önmagát a másikért
Altruisztikus erények (önzetlen, békeszeretı)
Öncsalás: kiszolgál és birtokol – erkölcsi felsıbbrendőség
Táplálkozás szervek betegsége
Társkapcsolata Túl szorosra zárt kapcsolat

Társ elvesztésének félelme: zsarolás, depresszió
Agressziója Kikerüli a problémát - Gondoskodásba rejtett uralkodás
Jajveszékel, panaszkodik
3) A kényszeres személyiség
Világunk felgyorsult, alig érjük utol magunkat. A tévében, rádióban elképesztı gyor-
sasággal beszélnek a bemondók: minél többet mondhassanak el – a semmitmondó szövegbıl
396
SCOLA A. (2001), 7.
244
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
– a lehetı legrövidebb idın belül. Gyakran találkozunk „sietıs” beszédő emberekkel: mindent
egyszerre akarnak elmondani, mintegy saját szavukba vágva, gyakran hebegve, kusza fél-
mondatok halmazával rohannak le másokat. Legyızni az idıt, a múló idıt. Vágyunk: az ál-
landóság, félünk az elmúlástól.
Minden, ami változik, az elmúlásra emlékeztet. Éppen ezért mindent el kell tüntetni,
ami emlékeztetne rá. A „legveszedelmesebb” dolog a csend! Ha csend van, akkor kénytelenek
vagyunk gondolkodni, magunkba nézni.
Temetı-diszkó. Ott sincs csend egy pillanatra sem, pedig végre egy alkalom arra, hogy eltá-
vozott szerettünkre gondoljunk, s aztán sorra vegyük magunkat. Nem: szól az andalító zene (komoly,
vagy „komolytalan”), sláger számok. Kinek húzatjuk? Neki, aki már nem hallja? Nekünk, akik meg
éppen azt nem akarjuk hallani, amit kellene? Annyira elviselhetetlen számunkra saját belsı hangunk?
Aztán meg a virág: tengernyi virág letarolva – szeretetünk jeleként. Legalább nem látszik a lényeg,
ami alul van: a koporsó, majd a sír. A szeretet kevesebbel is beéri: magával a szeretettel, amit egy szál
virággal lehet legszebben kifejezni. „A szívünkben élsz” – hajtogatjuk. Az élınek szál virág jár, csak
akit eltemetünk viszünk koszorút; jó nagyot, hogy ne is lássuk. Na meg a „távoli hozzátartozók”.
Kezdıdik a szertartás. A koporsó mellett a néhány „közeli” rokon, s aztán hatalmas tér, s amilyen tá-
vol csak lehet, valahol a látóhatár peremén állnak a „résztvevık”. Minél távolabb, nehogy rájuk ragad-
jon a halál? Ott szépen csendesen el vannak: beszélgetnek, az eget kémlelik, csak oda nem néznek. A
gyengébbek rágyújtanak, hogy valamivel teljen az idı. Szeretnék azt hinni, hogy ilyesmi velük nem
történhet meg soha.397
Az élet próbája a halál. Minden ideológia annyit ér, amennyit az elmúlással kapcsolat-
ban tud mondani.
A kényszeres személyiség „halálosan” fél a haláltól, s hogy a „befejezett élet” látszatát
is elkerülje, folyton valami véget nem érı dologba kezd. Szenvedélyes győjtı, hiszen egy
bélyeg, vagy szalvéta győjtést soha nem lehet befejezni: mindig jönnek újak, amelyeket hol-
nap meg kell szerezni. Holnap: tehát ma nem ér véget! Az örökmozgó és a halál elleni elixír
kutatója, s bár tudja, hogy ilyen nincs, de hátha mégis...
Elvei vannak (elıítéletek, konzervativizmus) – gyakran fanatizmusba csapnak! Min-
dent kiszámítani, semmit sem bízni a véletlenre. Óvatosság, „elırelátás”, a kockázattól való
irtózás: majd akkor megy vízbe, ha elıbb megtanult úszni. Életfilozófiája: így kezdıdik: „so-
hasem lehet tudni”. Mindig ócskában jár: az új ruhák a szekrényben mennek tönkre. Ez nem
egyszerő zsugoriság, hanem a hosszú életre való „felkészülés”: Hátha akkor majd nem lesz
módom újat venni. Meg ami új, azt jelzi, hogy sok van még hátra..
Az elmúlás félelme, a megszokott dolgok biztonsága nem csupán az idısebb generáció
kínja lehet. Sıt: fiatal, kialakulatlan személyiségek könnyen menekülnek olyan külsıséges (és
szélsıséges) viselkedésbe, amelyek igen súlyos konfliktusokat váltanak ki mind a családban,
mind a társadalomban. Igen gyakran a radikalizmus, fundamentalista dogmatizmus áll vilá-
gunk véres terrorcselekményeinek hátterében. Patológikus lelkületek, amelyek a szellemi élet
rákfenéi. Különösen veszélyesek, mert hol „filozófikus”, hol vallási, nemzeti-faji köntöst öl-
tenek. Valójában az égvilágon semmi közük nincs sem az értelmes, következetes gondolko-
dáshoz, sem pedig ahhoz a valláshoz, vagy éppen hazaszeretethez, amelynek a nevében győ-
löletet, háborút és halált osztanak.
A fanatizmus tragédiáját tetézi, hogy amit az ember félelembıl másra akar kényszerí-
teni, az neki magának lesz kényszere. A dogmatizmus és fanatizmus mögött a szorongás áll:
félelem a változástól, amely halálra emlékeztet. A kényszeres nem képes elfogadni, hogy va-
laki kikerüljön hatalmából. Ezért nagyon nehéz a fanatikus, fundamentalista szekták hatalmá-
397
Egy újság cikket kért halottak napja tájékán. Ezt küldtem el. Felhívott a „felelıs”: „Megırült!? Maga megsérti
a jóérzéső embereket!” Több cikket nem kértek. Az újság is megszőnt.
245
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
ból szabadulni! Ha valakit beszervez, akkor ez annak a bizonyítéka, hogy igaza van. A másik
eszköz a kezében, ezért szorosan akarja ıt tartani.
3. 1 A kényszeres és a szerelem:
A szerelmet irracionálisnak, a gyengeség jelének tartják. Kötelességbıl házasodik – ál-
talában „az utolsó pillanatban”. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy nem sieti el. Környezet (fıként
a szülık) folytonos unszolását megunva szánja rá magát, vagy éppen partnere nyaggatásától
így akar megszabadulni. A házassági döntés elıtt sokat vívódik. Nem „szerelembıl” házaso-
dik, hanem mert „így van rendjén”. Szexualitás: „házastársi kötelesség”. Minden elıre beter-
vezett program szerint
J. túl volt a negyvenen, amikor megnısült. Amikor az esküvıt követı napon (semmi nászút,
meg ilyen felesleges pénzkidobás!) megjelent a munkahelyén, csak ennyit mondott ámuldozó társai-
nak: „Ez is megvolt.” Pontos, családjáért élı ember, aki keresetét, „mellékes” bevételeit számolatlanul
adta át feleségének. Hazaérve a munkából bekapott néhány falatot, átöltözött és máris a mőhelyben
volt. Mindent meg tud javítani. Gombnyomásra nyílik az ajtó és távirányítással kapcsolható a gyep lo-
csolása. Minden ragyog, ketyeg, zümmög. J. csak késı este hagyja abba a munkát, vacsorázik, s aztán
pihenni tér. Néha a gyereket megkérdi, hogy megy a tanulás, de valójában nem nagyon érdekli: az
asszony dolga az ilyesmi. J-t 16 évi házasság után – otthagyta a felesége. „Pedig soha köztük egy
rossz szó nem volt. J-t sem ittasan, sem kimaradni nem látták.” „Elviselhetetlen volt a mellette lévı
egyedüllét” – panaszolja az asszony – „Soha egy filmet, színdarabot el nem jött megnézni. Csak dol-
gozott. Csak egyszer is leült volna beszélgetni. Amikor kértem rá, akkor azt kérdezte: ’Valami baj
van?’ Valóban mindenünk meg volt. Csak ı hiányzott. Tudja úgy éltem, mint egy özvegyasszony, ...
akinek van férje.”
Döntéséhez ragaszkodik – hőséges. Az életét – gyakran másokét is beosztja, s menet-

rendszerő pontossággal éli. A végtelenségig pedáns, rendszeretı. Idı, pénz, takarékosság!
Korrekt másokhoz, s ezt el is várja tılük. Kapcsolatai nem szimpátián, hanem szabá-
lyokon, egyezségeken nyugszik. Tiszta egyezség – jó barátság!
3.2 Kényszeres és az agresszió:

A „vétlenséggel” vét legtöbbet környezete ellen. Nem bánt senkit, agressziója ennél
sokkal elviselhetetlenebb: nem szól, reakció nélkül hagyja társát. Nem tudni, hogy mit érez,
gondol, akar. Abszolút precizitással tartja magát az elıírásokhoz, s ezt várja el környezetétıl
is. E a „legitimált” agresszió: vakfegyelem, rugalmasság nélküli pontosság, „hivatalnok” hi-
degség. Alattomosságig mehet mindez: kilesi a másik gyengéjét, s lecsap az „igazság” nevé-
ben.
Az 1970-es években az olaszok igen gyakran alkalmazták a sztrájknak egyik rettenetes for-
máját. Nem szüntették be a munkát. Sıt! Mindenki dolgozott: abszolút precizitással betartva minden
tőz-, víz-, érintésvédelmi, atombiztonsági, egészségügyi, járványmegelızı és még ki tudja hány száz-
féle (múlt századokból való, de vissza nem vont) törvényt. Mindent betartottak. Végeláthatatlan sorok
a levélfeladásnál: milliméterpapírral mérték ki a bélyeg helyét a borítékon, egyenként felírták a na-
gyobb címlető papírpénzek sorszámait stb. Egy ilyen „megmozdulatlanság” csupán néhány órás volt,
de teljesen kiborította az embereket. Pedig az alkalmazottak semmi mást nem tettek, csak a kötelessé-
güket teljesítették.
„Ártatlan” agressziók, amelyektıl meg lehet ırülni:

pepecselés, körülményeskedés, határozatlanság:
semmivel nem készül el idıben.
Ádám-Évánál kezd minden történetet,
óvatoskodás: a vállalkozókészség hiánya.
246
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
„szájmenısség”: szakadatlan szövegelés, amellyel elárasztja és riasztja a má-
sik közeledését;
„kákán is csomót keres”: neki semmi sem jó!
A kényszeres az elfojtott indulataitól úgy szabadul, hogy „véletlenül” az ellenszenves
személyre löttyinti kávéját, véletlenül elszólja ellenfele „bőnét”, véletlen nyelvbotlással meg-
sérti. De mindig bocsánatot kér... Kibújnak az egyébként meglévı (ön)kontroll alól, és elárul-
ják, amit titkolnának. Agressziójuk sajátos megjelenése lehet, az önbüntetés: gyakran folya-
modnak önbüntetéshez (flagellánsok).
A kényszeres inkább mulasztással, mint cselekvéssel vétkezik.
3. 3. A kényszeresség élettani háttere:
A kényszeresség családi háttere a sok, kora gyermekkori (2-4 éves korban) tiltás. A
gyermek nagyon korán megtanulja magát „ellenırizni”. Indulatait gyermekkora óta el kellett
rejtenie: „nekem nem szabad indulatba jönni”. Az állandó „megfelelés”, a tökéletesség fe-
szültsége miatt könnyen fanatikussá teheti az embert: kérlelhetetlenül bevasalni a másikon (is)
mindent! Ha én kibírtam, te is kibírod! Csak semmi érzelgısség! Így alakul ki elviselhetetle-
nül kifinomult, hidegvérrel „megindokolt” agressziója. A mérce: önmaga lesz mindenki szá-
mára, de meg van gyızıdve, hogy ennek csak ı felel meg, a „kiválasztottak”. Így születik a
minden korban megnyilvánuló, valamilyen ideológia szolgálatába állított agresszió: a fajüldö-
zés.
Szülıi érzelmek nélkül nı fel: törvény, szabály, büntetés. Igen gyakran elıfordul,
hogy a szülık meg nem valósult álmáért a gyermek fizet: neki kell lenni mindannak, ami an-
nak idején a szülı nem lehetett. A tragikus, hogy a szülı mindezt azzal a meggyızıdéssel
teszi, hogy ı most gyermekének a legjobbat akarja!
Veleszületett, hangsúlyosan önálló, makacs karakter. A túltiltások (büntetések) miatt a
folytonos kétség alakul ki benne: a jó vagy rossz választása helyett a „nem dönteni” biztonsá-
gát választja. Gyermekkorban ezek miatt gyakran ütközik szüleivel, akik túl sőrőn „fékezik”
és korlátozzák!
A túl merev (szertartásos) kapcsolatok a családban kettıs végletet alakítanak ki. Az
egyik: érzelmek nélküli maximalizmus önmagával és környezetével szemben, A másik: ér-
zelmek nélküli érzékiség.398
Iszonyú példája ennek a Ragyogj! (Shine!) címő film Davidjának tragédiája. „Csak én tudom,
hogy neked mi a jó! – üvölti a kétségbeesett apa, miközben fiát rángatja ütlegeli. Mert szereti. A fia-
talkori sérülések feldolgozatlanul élnek az apában. Úgy akar elégtételt venni az életen, hogy a fának
„minden áron gyıznie kell”. Ezzel olyan feszültséget teremt a családban, amely teljesen eltorzítja a
kapcsolatokat, s a benne élık személyiségét. 399 Ezzel a magatartással szemben érdemes – így is –
megfigyelni Kertész Imre Sorstalanság c. regényének (és filmjének) fıszereplıjét: a várakozások el-
lenére bizonyos derővel, de mindenesetre belsı szabadsággal éli át a legszörnyőbb nyomorúságot is.
Észreveszi azokat a pozitívumokat, amelyek életben tartják. Nem marad az embertelenség foglya ér-
zelmeiben.400
398
A szexualitás csak a maga igényének kielégítéséig „érdekli”. Emiatt igen gyakran fordul elı párkapcsolati
konfliktus, házastársak közötti erıszak.
399
Ragyogj! (Shine! 1996) Rendezte: Scott Hicks. Fıszerepben: Geoffry Rush.
400
Sokakat szinte megbotránkoztatott, vagy legalábbis értetlenséggel töltött el az a pozitív beállítottság, amelyet
a regény (film) sugall. Mást vártak: keserő vádat, kiábrándultságot. Ehelyett valami egészen mást kapunk: az
embereket belsıleg (üldözıket és üldözötteket) elnyomorító közegben is megmaradtak embernek, akik nem
engedték, hogy megfertızze ıket az erıszak és gonoszság levegıje. KERTÉSZ Imre: Sorstalanság. Budapest.
247
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A személyi érettség kérdése, hogy ki mennyire engedi hatni magára az ıt körülvevı
negatív élményeket. Ha ezeket abszolutizáljuk, szinte „kötelezınek” érezzük, hogy folyton
velük foglalkozzunk, akkor egy idı után belénk ivódnak az események. Elıbb a világot tart-
juk „mocskosnak”, majd saját magunkon érezzük annak „bőzét”. Ennek szélsıséges megnyil-
vánulása, hogy valaki folyton „kénszagot” érez: minden bőnös, gonosz: a sátán uralkodik!
Igen veszedelmes magatartás, mert a világ- és az önmegvetés veszi hatalmába az embert.
Minden bőnös: a test, az anyag, az örömök.
Erıs testellenesség jelenik meg a „lelkivel” szemben a szülıi magatartásban – ilyet ol-
tanak gyermekeikbe is. Minden bőn, ami a testtel kapcsolatos. Undorral beszélnek a nemiség-
rıl, s fıként a másik nemet illetik lekicsinylı jelzıkkel. A kényszeres felfogás testellenessége
elkerülhetı félelmeket és bőntudatérzést ültet sok fiatalba, különösen a pubertáskorban. Hogy
ez mennyire így van, azt bizonyítja, hogy „jó családokban” szinte egyáltalán egyetlen szó nem
esik a nemiségrıl. A gyermekek anélkül nınek fel, hogy hallották volna szüleiket egészséges,
nyugodt szívvel együtt beszélgetni az élet titkairól. „Ez nem tartozik a gyerekre!” – mondják.
A közöttük való parázs veszekedést, sértegetést nyugodtan hallhatják, láthatják. Ez tartozik
inkább rájuk? Hadd tanuljanak valami életrevalót.
Félreértés ne essék: a szülıknek nem a maguk intimitását kell feltárni a gyermekeik
elıtt, hanem – ha úgy hozza a helyzet – a legkisebb kortól együtt beszéljék meg a gyermek
értelmi-érzelmi szintjének megfelelıen azokat a kérdéseket, amelyek a nemiséggel kapcsolat-
ban felmerülnek. A leányok – a biológiai változások követelményeként – még csak-csak hal-
lanak valamit anyjuktól a nemiségükkel kapcsolatos kérdésekrıl, higiéniai teendıkrıl. Mind-
ez a fiúknál szinte kizárt. Nekik (a fiúknak) szinte senki nem mondja meg, hogyan tartsák
tisztán magukat. „Mosd meg magad alaposan ott is!” – hangzik a szemérmes utasítás. De azt
igen sok felnıtt férfi sem tudja, hogy „kisdolog” után is ajánlatos – nekik is – egészségügyi
papírt használni. Nem a testi valóságunk a „bőnös”, hanem hogyan élünk vele: integráljuk-e
személyiségünkbe, vagy a tiltás-titkolás (önmagunk elıl is) által válik éppen központi kérdés-
sé, tabuvá?
„Ecclesiogén” neurózisok: válasz-formulákat magolnak be, nehogy „hitük” meginog-
jon. Ha valamilyen szektába keverednek – önigazolásul, fıként az elhagyott vallásúakhoz –
százféle kérdést tesznek fel. S ha mindre választ kapnak, akkor kezdik ugyanazokat a kérdé-
seket elölrıl. Nem akarnak más és máshogyan hinni, csak úgy, ahogyan nekik jó. Értelmes
válaszok helyett bibliai és katekizmus szövegek magolása.
„A lelkészek folyton az önkielégítés és más „mocskos szexuális bőn” ellen szónokoltak a há-
borúba besorozott fiataloknak. Arról soha nem beszéltek, hogy a legmocskosabb bőn, amit ember el-
követhet: a háború!” H. Böll)
4. Kényszeres sajátos megnyilvánulások:

Előzni a halált: komfortos sír; lefagyasztott holttest: túlélni a halált (akkor olvasszák
ki, amikor majd feltalálják a halál ellenszerét...). Vallásban hajlamos a dogmatizmusra, türel-
metlenségre. Könnyen keveredik babonás, mágikus cselekmények vonzásába. Álmaik színte-
lenek, sivárak. Történelem, régészet érdekli (minden, ami túléli az idıt).
Ragaszkodnak döntéseikhez, hőségesek a szabályokhoz, elveikhez. Megbízhatók, kö-
vetkezetesek. Kötelességtudó, felelısségteljes, precíz: pénzügyben, bíráskodásban.
3.5. Lelkisegítıi feladatok

Kifejleszteni a készséget a változásra, mások elviselésére. Merjen szabadon dönteni.
Az új megismerése, beépítése életünkbe a folytonos megújulás (fiatalodás) alapja. Az elvek-
hez való hőség nagyon fontos, azonban meg kell tanulni korrigálni magunkat, hogy a lényegi
dolgokban legyünk hőségesek, s ami lényegtelen, merjük kiengedni kezünkbıl. Ami a szexua-
248
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
litással kapcsolatos rettegést illeti, érdemes megfontolni a több évtizedes oktató-nevelı ta-
pasztalattal rendelkezı tanár megállapítását:
„A legsúlyosabb veszteség az, amikor a legnagyobb értékek mennek tönkre. Személyiségünk
fejlıdésében vagy tönkremenetelében komoly szerepet játszik a nemiség. Minél zsengébb korban ér
valakit e területen téves beállítás vagy trauma, annál maradandóbb a sérülés. Hazánkban is elképesztı
mértékő a gyermekkori prostitúció. De legalább ilyen ártalmas, ha valaki eleve negatívnak állítja be a
szexualitást. Fontos tisztán látnunk, hogy a nemi gyönyör a teremtı Isten találmánya - a gonosz csak
elrontani tudja ezt az ajándékot. A törvény legerısebb szigorával kell fellépni azok ellen, akik gátlás-
talan nyereségvágyból tönkretesznek gyermekeket, felnıtteket. Egymásra kell találniuk a pszicholó-
gusoknak, a lelkészeknek és a pedagógusoknak. Egymás kompetenciáit tiszteletben tartva, összehan-
golt tanítással kell az ifjúság elé állni.”401
A kényszeres személyiség összefoglalása

követelmény tartósság utáni vágy
Félelme a mulandóságtól
Megnyilvánulásai Mindenkori konzervatív;

a változás a mulandóságra utal, szorongást kelt benne;
túlzott biztonsági igény.
Társkapcsolata Az érzelem számára megbízhatatlan valami;
nem tud belátó lenni; túl precíz, mindent adminisztrál.
Agressziója Visszafogja agresszivitását - Korrektségben éli ki: csak a törvényt alkal-

mazza, s így születik a legitimizált agresszió (fajgyőlölet, népírtás).
4) A hiszteroid személyiség
Egy lehetıség, nem lehetıség! – vallja a hiszteroid. Neki mindenbıl több kell; csupán
azért, hogy válasszon, hanem hogy ki is próbálja azokat.
Egy sor mottóval szédíti környezetét – és önmagát. Az új varázslatában élni! Az isme-
retlen megismerése! A merészség (kockázat) öröme! Átgázolni óceánokon – és embereken,
persze száraz lábbal. Miközben halomra alázza az embereket, kihasználja hiszékenységüket,
faképnél hagyja a legkedvesebb barátait, azok – ahelyett, hogy haragudnának rá – csodálják,
bálványozzák. Egy ideig. Mire azok felocsúdnak, ı már hetedhét baráton és szerelmen túl jár.
A pillanatnyi vágytól való megszállottság hajtja szüntelen. Nem oldja meg a feladatait:
hagyja, hogy megoldódjanak. Kötelességtudat, felelısségérzés: ismeretlen fogalmak. Ha va-
laki mégis számon kéri, teljesen felháborodik: még azok sem bíznak benne, akikért pedig a
lelkét kiteszi!
Irreális beállítottságának legjellemzıbb vonása a csoda-várás. Ígérd meg, ne add meg:
kölcsönkér, de „elfelejti” megadni. Ha megszorítják, akkor ismét kölcsön kér, s ez megy a
végtelenségig. Igen gyakran elıfordul, hogy súlyos anyagi és erkölcsi válságot idéz elı csa-
ládja és barátai körében az adóságok.
Csak semmi megkötöttség. Fél mindentıl, ami végleges. Majd meghozza az idı! Az
idıbeosztás, tervezés: teher!
401
FARKAS István: Nemcsak a pornográfia, a prüdéria is bőn. Új Ember, 2002, február. III. évf. 2.
249
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
4. 1 A hiszteroid és a szerelem, párkapcsolat:

Erıs önközpontúsága miatt nehezen veszi észre a másik értékeit. A szerelemben a má-
sikat vagy „háttérnek” használja, hogy ezáltal ı jobban kiemelkedjen, vagy éppen bizonyíték-
nak: „még ı is” engem választott. Kisgyermekként már megszokta, hogy ı volt a „mindenek
felett való”, mindenki gondolatát leste.
Egyszerően: İ.
Csodálókra van szüksége. Szeretetméltóságának tudatában természetesnek tartja, hogy
sokan rajonganak kegyeiért. Önigazolásra törekszik: ı mindig mindenki által csodált, szere-
tett, elbővölı stb. Szükség esetén megteszik az irigyek is, s ha az sincs legalább a botránykró-
nikák foglalkozzanak vele! Az én bıvítése és megdicsıülése vágyában él.
Kapcsolataiban intenzív, szenvedélyes és követelızı. Sıt, az sem „zavarja”, egyszerre
több szorosabb kapcsolatot tart fenn. A szerelembe szerelmes. Fiatalon könnyen tönkretesz
már befutott, idısebb személyek párkapcsolatát. Idısebb korban fordítva „bizonyít”: még
mindig vonzóbb” vagyok, s éppen érlelıdı kapcsolatokat, fiatal szerelmeket robbant szét.
Nehezen veszi észre az idı múlását.
Erısen kötıdnek az elsı kapcsolati személyekhez, nehezen szabadulnak a velük való
azonosulástól.
4. 2 A hiszteroid agressziója
Szerzés, hódítás – ha másként nem megy, akkor egy kis intrika is elıkerül. Nem akar
bántani, mert „csupaszív”, csupán azt szeretné, ha ıt jobban szeretnék, csodálnák, mint bárki
mást a környezetében.
X. egy vidéki városban volt tehetséges színész. Mővészi adottságain túl életvitelével „gon-
doskodott” arról, hogy legalább kéthetenként szerepeljen a helyi újságban. „Írtak a héten rólam az új-
ságban?” Kérdezte bejárónıjét. „Nem, éppenséggel semmit” – válaszolta az. „Hallatlan unalmas lett
ez a lap!” – méltatlankodott a díva – „Az ilyen színvonaltalan lapot nem fizetünk elı a jövı hónap-
ban!”.
Jeleneteket rendez. Ha nem körülött fordul a világ, akkor úgy szerez érvényt fontossá-
gának, hogy vádol, fenyegetızik. Igen gyakori, hogy legbizalmasabb értesüléseit is kifecsegi,
vagy éppen nevetségessé teszi, ha éppen egy „jó poén” kínálkozik.
A másik nem iránti agresszió egy sajátos formája, ha valamiféle „elégtételt” azzal
vesz, ha a másiknak fájdalmat, lelkiismeretfurdalást, gyötrelmet okoz.
4. 3 A hiszteroid személyiség pszichikai é háttere:
Egy 4-5 éves forma gyermek fényképét teszi elém az anya, közben alig tudja visszatartani
zokogását: „Látja, ez ı!” A képen hosszúhajó, kissé lányosan öltöztetett kisfiú (!) nevet szemünkbe.
„Hány éves volt, amikor meghalt?” – kérdem. „Harminckilenc” – mondja a mama, majd sietve hozzá-
teszi: „De nekem ı most is ez” – s a képre mutat. Nem is tudom, miért kérdeztem az évet, hiszen tu-
dom az újságok jelentésébıl, hogy 45 múlt. Persze, a mama életkora, kaptam észbe! Az anya bennem
olvas: „İ nem annyi volt az életben, amennyinek írták: ı örök fiatal volt. Tudja, mi imádtuk egymást.
Ritkán jött haza, de ha itthon volt, akkor minden gondolatát kiolvastam. Jaj mennyi szerep várt még
rá, amit eljátszhatott volna!” Így igaz. Nemcsak azért, mert színész volt, hanem mert folyton szerepe-
ket játszott. „Hódító Vilmosnak” mondták kollégái, amiért – látszólag – néha megsértıdött, de tulaj-
donképpen jól esett neki. Csak addig volt fontos számára egy kapcsolat, amíg a „választotta” házassá-
gát, párkapcsolatát fel nem borította. Ezzel nyert bizonyságot, hogy ı több a másiknál. Aztán kezdett a
trófeagyőjtés lassulni. Önkezével vetett véget életének.
250
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Veleszületett elevenség és közvetlenség jellemzi kisgyermekként éppúgy mint felnıtt-
ként. „Pörög” és azt szereti, ha körülötte történik a történelem. Nem nı fel igazán, mert a szü-
lık babusgató, imádó csodálata burkot vont köréje: talán még meg sem született. Emiatt túlér-
zékeny mindenre, ami vele kapcsolatos. Vele csak jó történhet, csak jót lehet rá mondani, hi-
szen szüleitıl mindig csak „igent” hallott, nem ellenezték pillanatnyi vágyait, igényét. A szü-
lık a gyermek elbájoló szépségét „erkölcsileg” értékelték: mindent jónak, igaznak és megen-
gedhetınek fogadtak el. Soha nem kellett nélkülöznie. A kaotikus, csillogó miliı, a még min-
dig kisgyermekként kezelés miatt megrögzült benne. A gyermektıl elvarázsolt szülık ne-
megyszer elkövetik azt a súlyos hibát, hogy meghazudtolják még a gyermek természetét is: a
kisfiút kislányként, hajasbabaként öltöztetik, járatják 4-5 éves korában is. Fordítva is elıfor-
dul – bár ritkábban, hogy a kislányt „fiúsnak” formálják: játékai, öltözete, a vele való foglal-
kozás csupa ilyen elemekbıl tevıdik össze (kard, autó, fiús ruha stb.).
A szülı elutasító magatartása lehet az a másik véglet, amely a hiszteroid magatartás-
nak egy egészen sajátos agresszivitását váltja ki: az ellentétes nem győlöletét.
A helytelen beállítódás 5-6 éves korban rögzül a legintenzívebben. Már tudatosan éli
meg önmagát, kapcsolatait. Az a kép, amelyet közvetlen környezete mutat, – elıbb érzelmi-
leg, késıbb tudatosan – lesz énje meghatározója. Ezt a (pozitív/negatív) képet idealizálja,
mindent ebbıl fog megítélni.
Mint minden szélsıségessé váló magatartás pszichéje nehezen követhetı, így ebben az
esetben is csupán élesebb megnyilvánulásaiban követhetjük a deformálódás lépéseit.
A nemi identitás kialakulásának törése:
az anyja személyében csalódott fiú kifejleszti a nıgyőlöletet,
partnernıin áll bosszút egykori csalódásaiért,
szerelmi kapcsolatait váltogatja: „bizonyítja a nık állhatatlanságát.
Az apjában csalódott leány kifejleszti a férfigyőlöletet.
Nem igazságérzetbıl törekszik a nıi egyenjogúságra, hanem bosszúból sze-
retne nıuralmat („fordítsuk meg a nyársat”)
Következményei:
A másik nemtıl elszenvedett csalódás vagy tıle való félelem mindkét nemben elve-
zethet a homoszexualitás (leszbikusság) kialakulásához. 402 Az apa/anya szerepét, mintegy
ıket képviselve, átveheti a fivér, illetve nıvér is, akik miatt kialakulhat az ellenszenv. A
gyermek azt látja, hogy testvérét folyton az egekig magasztalják, elıbb-utóbb kialakul benne
a győlölet.
A szülık boldogtalan házassága elısegíti gyermekük hisztérikus vonalú fejlıdését. A
gyermek az egyik szülı bizalmasává lesz: ellenséges viszonyba kerül a másik szülıvel, s a
korai pszichikai túlterhelés miatt nem élheti meg a gyermekkori fejlıdés lépéseit.
4. 4 A hiszteroid személyiség kifejezıdései

Csak a forma a fontos: megvallom a bőnöm, hogy szabaduljak a
lelkiismeretfurdalástól. Etikája: semmire nem kötelezı beállítottság. Felelısségtudata: „Utá-
nam a vízözön!”
Vallásosságában erıs hajlam a szektásodásra, ahol szenzáció-igényüket kiélheti. In-
kább alapít egy új vallást, mintsem beismerje, hogy nem felel meg a közösség által elfogadott
402
Egy pillanatra sem állítjuk, hogy a saját nem felé fordulás kialakulásának ez lenne az egyetlen ok. Azt vi-
szont igen, hogy az identitás alakulásában jelentıs szerepe van a szocializációs hatásoknak, fıként a szülık, az
elsı felnıtt kapcsolatok megnyilvánulásának. V. ö. BAGDY Emıke: Családi szocializáció és személyi zavarok.
Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 1995.
251
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
normáknak. Ugyanez jelentkezik társadalmi politikai szereplésében is: forradalom, liberaliz-
mus! – azért hisz az újban, mert új és másmilyen.
Megnyerı, rugalmas, színes, eleven. Csak legyen, aki elviseli és csodálja. Mővészeti
kifejezésben gyakori az exhibicionizmus, szélsıség (botránkoztatásig).
Halál: „nem tagadhatjuk, hogy sokan meghalnak” - (ı nem).
4. 5 Lelkisegítıi feladatok
Meg kell tanulni elesni is, nemcsak járni.
Tárgyilagos önértékelésre, felelıs cselekedetre nevelni. Mivel rövidlejáratú programok
szerint él, így gyakran következetlen. Segíteni, hogy megtanuljon következetes maradni egy
elhatározáshoz. A korai csalódásokat egyszer s mindenkorra hagyja a múltra: nem árthatnak,
ha nem szorítja ıket folyton magához.
A személyi éréshez szükségünk van a kudarcokra éppúgy, mint a kapcsolatok igazi
öröméhez a másik iránti hőség kínjaihoz. Nem az egyedüllét, a magány elviselhetetlen, hanem
mi magunk. A mások iránti szeretetnek, kapcsolatnak millió lehetısége van. Ezeknek a kap-
csolati formáknak az elsajátítása soha nem késı: a figyelmesség, gondoskodás másokról az a
terápia lehet, amely megszabadítja a hiszteroidot annak az érzésétıl, hogy senkinek nem kell.
Amikor maga körül csodálókat látott, az csak az ı illúziója volt. Ki kell józanodnunk ma-
gunkból. Keserő kiábrándulás lesz az eredménye, ha magunkat siratjuk, vagy másokat oko-
lunk. Józan és valós öröm, ha megnyílunk mások igénye, fájdalma, kérése felé. A
hiszteroidnak olyan kapcsolat kell, ahol valóban fontossá válhat, de talál olyan embereket,
akik segítik abban is, hogy szabad legyen.
Mind az elkényeztetéssel, mind az elutasítással attól az alapvetı tapasztalattól fosztot-
ták meg a gyermeket, amely nélkül őzött vadként menekülünk az élet valóságától. Nem tanul-
hatta meg a szenvedés, a veszteség jelentését, feldolgozását.
Minden ember megengedheti magának azt a luxust, hogy szenvedjen. Az igazi öröm, a
nevetés ekkor születik az emberben.
A hiszteroid személyiség jegyeinek összefoglalása:
követelmény Megismerni, új felfedezéseket tenni
Félelme Lehatárolás, hagyomány, törvényszerőség

Egy lehetıség, nem lehetıség
Megnyilvánulásai Megszállott kívánság, azonnali kielégítés kényszere
Idınyerés, csodavárás - Bőntudat (felelısség) elfelejtése
Társkapcsolata Szereti a szerelmet - Önmaga rajongója
A partner feladata, hogy ıt csodálja
Agressziója Szerzés, hódítás – Intrika - Jeleneteket rendez
252
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Irodalom
PÁVEL Magdolna Általános pszichopatológia. Semmelweis Egyetem Budapest 2004

In: Életesemények lelki TF - Párbeszéd (Dia-
zavarai I. 45-148. lógus) Alapítvány
RIEMANN, Fritz A szorongás alapformái Háttér Kiadó Budapest én.
253
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Szocializáció és devianciák
11. 1) A suicid állapot elızményei, kialakulása
2) Suiciditásra való hajlam ismérvei
3) Fiatalkorú suicid magatartás
A kötéltáncos látványa lehet izgalmas, szórakoztató, de az illetınek haladnia kell:

elıbb, vagy utóbb le kell jönnie a földre. Mégis, mintha ma ezt az állapotot sugallná a média:
semmire ne kötelezd el magad! Ez az állapot azt jelenti – ahogyan a kötéltáncosé –, hogy csak
annyiban érintkezünk környezetünkkel, ami a talpunk alatt van. Felfogni a semmit, az üressé-
get, hogy megvédjük magunkat. Pedig a függés kialakulásának alapja a rosszul értelmezett
függetlenség. A sehova, senkihez nem tartozáskeresése, majd ennek következménye, hogy
olyan „támaszokra” építünk, amelyek valójában nem léteznek: illúziók.Az elkötelezéstıl való
menekülés (ennek menedzselése folyik a médiában) a szabadság jegyében történik: határozd
meg magad, szabadulj fel. Az elvek, világos és egyértelmő értékrend nélküli életprogram,
„semleges nevelés” a közömbösség és a közöny szülıje
A közöny: mindennek a felfüggesztése: a helyé (ahol vagyunk), a gykereké (ahonnét
jövünk), az azonosságé (akik vagyunk). A közöny a kapcsolat üressége, érzékek hiánya,az
érzelemtıl való megfosztottság, a moralitástól való elszakadás. Mi kényszerít arra valakit,
hogy elrugaszkodjon a világtól? Miért akar sok fiatal a felnıttek „felett” járni? A világ indif-
ferens – mondják – sıt mocskos (errıl szólnak a hírek), s nem akarnak beszennyezıdni.
Ugyanakkor – éppen a fiatalok – rászorulnak a kapcsolatok melegségére, biztonságára.
Jólenne, ha a fiatalok látnák, hogy a felnıtteknek nemcsak szeme, hanem tekintete is van.403
Az emberek úgy nevelıdnek, hogy a felnıttektıl rendelkezéseket, parancsokat kapnak.
Mintha csak a túlélésre nevelnénk: ne tedd ezt, mert veszélyes; ne tedd azt, mert a gyomrod
tönkremegy; moss fogat, ne igyál hideg vizet…A szeretet tiltásokra és utasításokra redukáló-
dik, hogy „megelızzünk a bajokat”. Arra nem gondolunk, hogy a fájdalom, az elhagyás, a
veszteség is lehetet szeretet. Melyik szülı tanítja meg gyermekét arra, hogy mit jelent elhagy-
ni és elhagyva lenni? Pedig ez az élet leggyakoribb tapasztalata!
Szeretni nem azt jelenti, hogy beszélünk róla. Nemzedékek nınek fel, s élet-
stratégiákat sajátítanak el, hogy alapszükségleteiket hogyan elégítsék ki, hogyan védekezze-
nek a veszélyek (gyerek, AIDS) ellen, hogyan próbálják túlélni (az életet). Nem hagytunk idıt
az érzelmekre. Az emberek érzelmi analfabéták: nem tudunk és merünk mit kezdeni érzése-
inkkel. Hol magunkba fojtjuk, hol pedig a legkisebb dolog miatt is elemi erıvel törnek elı.
Egyszerő megnyilvánulásai ennek, ha elénk kerül valaki, akkor leordítjuk, mutogatunk neki;
ha nem ad elsıbbséget, lelıjük… Régen megbukott az a képtelen ámítás, hogy a jólét majd
helyrehozza frusztrációs érzéseinket. Vajon akkor miért van, hogy a jómódú, befutott embe-
rek között (százalékosarányban) több a pszichoszomatikus beteg, mint a szegényebbek társa-
dalmában?
Még egy súlyos nehézség nyomasztja a ma emberét: képtelen élni a saját korát. A
nagyszülık úgy viselkednek, mint a szülık, a szülık pedig serdülıkként mutatkoznak. Képte-
lenek elviselni az évszakok váltakozását. Az emberek úgy élik meg az öregedést, mint a kapi-
tulálálást: fel kell adniuk az életet!. Nincsenek fokozatok: ha ezt már nem tudom, akkor tudok
valami mást. Nem: megslértıdünk az Életre, s feladjuk…
A felnövı generációt sújtja az a teher, amely magányukból ered. Európában, s az ún.
fejlett országokban egyre kevesebb a gyermek. Felnıttekkel, öregekkel nınek fel. Furcsa
403
CREPET, Paolo: Voi, noi. Sull’indifferenza di giovani e adulti. Einaudi, Torino, 2003, 6-7.
254
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
kényszerhelyzet alakult ki: a jólét, az alapvetı biztonság megteremtése miatt sok családban
késıre halasztják az elsı gyermek születését. Minél késıbb érkezik az elsı gyermek, annál
biztosabb, hogy egyben ı lesz az utolsó is. Mire kezd cseperedni, rettenetes teher nehezedik
rá: meg kellfelelnie a nagy létszámú felnıtt környezet elvárásainak (akik egy jottányit nem
engednek tökéletesség-mániájukból). A késıi szülık, nagyszülık „már annyira felnıttek”,
hogy képtelenek arra a váltásra, amit éppen a gyermek valós felfogása kíván tılük. Az egyet-
len, késıi gyermek számára minden kiszámítva: karrier, tehetség, kapcsolatok.404 A sponta-
neitás kizárva. A korai genetikai vizsgálatok tudni akarják, hogy milyen betegségre lesz haj-
lamos, mikor hullik ki a haja a fuga, s végül ı maga. Ha mindez túl korai, akkor talán nem is
lesz érdemes sokat költeni a taníttatására.
A mai gyermeknek sietnie kell. Éretlenül megy iskolába, ahol olyan követelmények
elé áll, amelyek miatt boldogtalan és neurotikus lesz nagyrészük. Teli feszültséggel, kudarccal
élik a „gondtalan” gyermekkort. Úgy teszünk, mintha az emberi élet nem hosszabbodna, ha-
nem rövidülne. Iskolába lépéskor már az iskolás gyermek készségét követelik tıle. Készen
kell lenni! Miért? Követelményeket emlegetünk, de ezeket mi találtuk ki magunknak.
Boldogtalanítjuk magunkat. Nem csodálkozunk, hogy sok fiatal (és fiatal felnıtt) feladja a
küzdelme! Az életuntság nem egyenlı az unalommal. Nem az életet utálják, hanem azt a haj-
szát, amit életnek neveznek. İk élni akarnak, de így nem tudnak.
1. Az életet fenyegetı krízis – a suicidium
Bevezetésül két megjegyzés.

Az önpusztítás mint problémamegoldás józan mérték szerint elfogadhatatlan. Az okok
megértése csupán érzelmi felmentést adhat.
Az öngyilkosság kialakulásának leírása nem jelenti azt, hogy minden érthetı e maga-
tartással kapcsolatban. Jelzésekre hívjuk fel a figyelmet: valami nincs rendjén, ha ilyen jelen-
ségeket tapasztalunk. Olyan megpróbáltatások értek valakit, amelyek kilátástalanná tették
helyzetét: nem azt szeretnék ezek az emberek, hogy helyettük oldjuk meg gondjaikat, vagy
hogy egyáltalán megoldjuk azokat. Csupán arra vágynak, hogy ne hagyjuk ıket magukra, ne
vessük meg, ne taszítsuk el ıket: maradhassanak emberek az emberek között. Akkor is, ha
hibáztak, súlyos cselekedet, mulasztás terheli ıket. Nem csupán véletlenszerő csapások áldo-
zatai, „sors-üldözöttek”, akik mit sem tehetnek a kialakult helyzetükért, hanem olyanok is,
akik felelıs (felelıtlen) tetteikkel hívták ki maguk ellen a sorsot. Másként állunk azokhoz,
akik valamilyen kivédhetetlen tragédia (baleset, katasztrófa, betegség) folytán vesztik el a
jövıbeni reményüket, és másként látjuk azokat, akik sorozatos és nagystílő csalások, korrup-
ció folytán élvezik az életet, s egyszer csak lebuknak. Befellegzett – nem csupán a jólétnek,
hanem egzisztenciájuknak – minden emberi kapcsolatuknak: elítélik ıket, a „barátok” eltőn-
nek, magukra maradnak: minden összeomlik számukra is. Ebben a nyomorúságban nem akar-
nak tovább élni. A társadalom megveti ıket. Bármilyen módon jut azonban valaki zsákutcába,
az emberi élet, a személy méltósága végtelenül több, mint bármilyen bőne. A legszörnyőbb
bőncselekményt sem lehet jóvátenni az élet kioltásával. Az ember szeretetre és közösségre
született, s ezt újra és újra meg kell próbálnia. Egyedül – ezt mutatják eddigi „kísérletei” – ez
404
A késıi elsı gyermek serdülıvé, felnıtté válása idején a szülı nem rendelkezik azzal a rugalmassággal, sem
tapasztalattal, amely lelkesítené a fiatalt. Minél idısebbek vagyunk, annál inkább „eredmény-centrikussá” vá-
lunk. Érzelmeink központjában mi magunk vagyunk és nem gyermekünk. Nyugalomra vágyunk, s azt akarjuk,
hogy a gyermek is ezt a békét szolgálja. Az idısödéssel meginduló énközpontúság folyton a maga megállapodott
(lassan leépülı) személyiségét hozza példának a fiatal elé. Ez képezi a nemzedéki konfliktus alapvetı nehézsé-
gét.
255
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
nem sikerülhet soha: olyan segítı, vigyázó közösségre van szükség, amely bátorítást ad, vi-
gyázza és segíti.
Zs. Húszéves, egyetemista, amikor kiderül, hogy gyermeket vár. Az apa lelép. Zs. szülei –
köztiszteletben álló emberek – lehetetlenné tették, hogy lányuk otthon maradjon: a faluban kikezdték
volna hírnevüket. A család abortuszt, névházasságot, béranyaságot és még ki tudja mi mindent nem
ajánlott, csakhogy szépítsék a történteket. Zs. nagyon súlyos lelki válságba került, s csak egyet tudott:
a születendı nem hibás, neki élnie kell. Egy „idegen” család fogadta be, s velük egy szeretı közösség
vette körül és segítette lelkileg és anyagilag. Folytathatta tanulmányait, s befejezte az egyetemet. A
szülıknek tíz év kellett, amíg el tudták fogadni lányukat, s azt, hogy annak idején nem vetette el
gyermekét. Zs. leánya ma már felnıtt, s így vall anyjáról:: „Feltettem a kérdést anyunak: mit gondolt
elıször, amikor megtudta, hogy gyereket vár? Nagyon megkönnyebbültem: egy pillanatig sem kétel-
kedett abban, hogy szeret és akar engem.”
Minden trauma feldolgozható, ha a sebesült nem marad egyedül, ıszintén szeretı emberek
veszik körül az illetıt.405
a) Az öngyilkosság elızményeiben szerepet játszik a szubjektíve kilátástalannak ítélt

csıdhelyzet, amelyben az egyén úgy érzi, számára nincs lehetıség a továbbélés vállalására.
1980-as évek, Szeged környéki település. Tikkasztó nyári hıség, délidı: ilyenkor a paraszt
ember – jószággal együtt – hősöl. A homok olyan forró, hogy szinte lángol. Egy férfi és egy nı (ké-
sıbb kiderül, hogy testvérek) keresnek: „Apánk miatt.” – csak így, minden bevezetı nélkül. Nem is-
merem ıket, így némi hallgatás után rákérdek: Baj van? Menjek? Beteg? İk csak ingatják fejüket,
hogy nem. Meghalt?- kérdem. Meg – így ık. Megrendültem, s kérdem mi történt? Elszánta magát –
mondja az asszony. Nem értem. Kérdem, hogy kórházban volt, beteg volt, baleset? Mindre csak kurta
nemet válaszol, de aztán ráunnak az értetlenkedésemre: „Hát mondjuk, hogy elszánta magát. İ így
akarta.” Ezt már a férfi foglalja össze. Ekkor döbbenek rá a történtekre: Öngyilkos lett az édesapjuk? –
kérdem. „Nem – feleli sietve az asszony – İ így határozott”. Próbálom kideríteni a körülményeket.
Kurta, teljesen közömbös hangon adott válaszokat kapok: Az apjuk nem ivott, egyedül élt, gazdálko-
dott. Nem ment rosszul a gazdaság. Nem látogatták soha, mert a vásárban néha „úgyis” összefutottak.
(A szeretetbıl is megárt a sok.) Választási malacokat visznek évente kétszer a vásárba. A gyermek-
szülı kapcsolat ápolásának legjobb alkalma.
„Az öreg – ahogy a gyerekek mondják – egy szılıkaróra húzta fel magát. Valamiért nem bír-
ta a győrıdést.” Talán érthetı: a család részérıl rázúduló sok érdeklıdést nem bírta elviselni…
b) A szuicid cselekedet igazi oka mindig több rétegben történt „lerakódásból” tevıdik
össze. A magyar társadalomnak, különösen a dél-alföldi településeknek régi nyomorúságos
„öröksége” az önpusztítás. A szociális helyzet csak egy – ha nem is elhanyagolható - szeg-
mense a végsı összeomlást kiváltó döntésnek. A „megoldás” önpusztításban való keresése
önmagában irracionális, hiszen éppen a kiváltó okok nem szőnnek meg. A magány, a kilátás-
talanság az egyén számára elviselhetetlennek tőnik. Ha van megtartó közösség, és belsı hit,
akkor a legszörnyőbb embertelenség is elviselhetı.
Fred Germonprez: Izland, Izland c. regényének népe iszonyatos sokat éhezik. A halá-
szok a bérelt bárkákon halásznak, hiszen nincs annyi pénzük, hogy sajátjuk legyen. Nyolc nap
alatt négy férfi és egy gyerek ötszáz frank értékő halrakománnyal tér haza a halálos veszede-
lemmel teli útról. A hajótulajdonos uzsorás: úgy számítja ki a kölcsönzés díját, hogy végül az
életüket kockáztató, végkimerülésig dolgozó embereknek fejenként mindössze tizenkét és fél
frank marad.
Éhség rágja, tépi és elgyötri az embert. Kiszívja a vérét. Elıször éhes. Kong, üres egész teste.
Szinte mámoros lesz tıle, mint aki túl sokat ivott. A gyerekek a péküzlet elıtt állnak reggeltıl estig,
érzik a kenyér pompás illatát és remélik, hogy talán nekik is jut majd egy morzsa a megpenészedett
kenyérbıl. A pék még most is ad kenyeret hitelbe, de ez egyre nehezebb lesz. Most hármat ad és ötöt
405
HORTOVÁNYI Emıke: Éjszakába nyúló beszélgetések. Új Város, XIX. Évfolyam 2007. május.
256
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
ír fel, mert a kockázat is egyre nagyobb. Ó, ez a friss kenyérillat, ez a finom pára, ami a pincébıl fel-
száll! Szájukban összefut a nyál, képük sírásra torzul.406
Minden iszonyú nélkülözés ellenére Izland senki nem veti el magától az életet.
A szenvedés egy ponton tetızhet az emberben. Csak kevesen vannak, akik még ilyen-
kor is túl látnak a fizikailag láthatón: a Valóság számukra végtelenül több, mint amit a jelen
nyomorúsága abszolutizálni akar. Gondoljunk Elie Wiesel történetére. Auschwitzban az egyik
szökési kísérletbe egy gyermek is belekeveredett. Kötél általi halál! A felakasztott gyermek
annyira sovány, hogy testsúlya nem elegendı ahhoz, hogy azonnal meghaljon, amikor felhúz-
zák a bitófára. Ott rángatózik a kötélen, mint egy megtévedt marionett figura. A nyilvános
kivégzésen jelen vannak a fogva tartottak: elrettentés! Az egyik rab a látványtól elszörnyedve
súgja: „Hát hol van Isten?”. Wiesel visszasúgja: Ott, abban a gyermekben!407
Egyetlen összetevı sem „elégséges” önmagában ahhoz, hogy valaki ne az életet vá-
lassza. Ugyanakkor a rizikótényezık igen gyakran „egymásra találnak”, halmozódnak. Rizi-
kótényezıknek nevezzük azokat az adottságokat, amelyek különös veszélyforrást jelentenek
az egyén számára.
Az öngyilkossági kísérlet hátterében meglévı rizikó tényezık szerepe:
Elsıdleges rizikótényezık Esélyhányados
Depresszió (orvosilag kezelt) 8,2
Bármilyen pszichiátriai betegség 7,9
Öngyilkosság a családban 3,0
Az esélyhányados azt fejezi ki, hogy az öngyilkossági kísérlet megjelenésének hányszor na-
gyobb a valószínősége azok körében, akik egy meghatározott jellemzıvel bírnak (pl. depresz-
szió, öngyilkosság a családban).
2. Magyarázatok a szuicid magatartás kialakulására
Az alábbi magyarázat-kísérletek között átfedéseket találunk. Valószínő, hogy mind-

egyik „indok” többé-kevésbé jelen van az önmaga ellen forduló magatartásban. Cselekede-
tenként, személyenként változó, hogy valóban az adott végzetes pillanatban melyik faktor
érvényesült.
A lelkisegítı beszélgetésszempontjából fontos vonásra szeretnénk felhívni a figyelmet.
A megkísérelt öngyilkosságok esetében többször elıfordulnak „indoklási alternációk”:
ugyanazt a tettet – bizonyos idıintervallum elteltével – másként indokol a szuicid kísérletet
tett személy.
Z. háromszor tett öngyilkossági kísérletet, a negyedik esetben már nem tudták megmenteni.
Elsı alkalommal hosszú búcsúlevelében töredelmesen bevallotta, hogy alkoholizmusával tönkretette a
maga és családja életét. Fıként szülei „nevének bemocskolását” fájlalta. Ebben bevallja, hogy alkoho-
lizmusát egy szégyellni való tette indította el: belement egy zsarolási ügybe, ahol hamisan tanúzott.
Nem volt megállás: bizalmas információkat győjtött kollégáiról, aminek köszönhetıen sorra buktatatta
406
GERMONPREZ, Fred: Izland, Izland. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1960, 183, 195.
407
Elie WIESEL: La nuit c. regényét idézi: CADOR, Gregoire: Sulle orme di Fratel Carlo, Baba Simon sacerdote
diocesano e fratello universale. Ascoli Piceno, 2003, 36. www/ jesuscaritas.191.it./BabaSimon.pdf 2007. 03. 23.
257
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
le barátait, ı pedig erıteljes léptekkel haladt a hivatali ranglétrán felfelé. Aztán neki is akadt némi
ügye, ami miatt olyan kelepcébe került, amibıl már nem volt visszaút. Az alkoholba menekült: önma-
gát tette alkalmatlanná a magas beosztásra, vagyis lefokoztatta magát. Ez családja elıtt csak az elsı
kísérlet elıtti búcsúlevelébıl vált ismertté.
A második kísérlet után családját hibáztatta: kitaszították ıt, „soha nem is szerették”. Külö-
nösen élettársa mérhetetlen költekezésének fedezésére vállalta a „mocskos ügyeleteket”. „Majd meg-
látjátok, mire viszitek nélkülem. El se gyertek temetésemre. Mindent értetetek tettem, de ti semmibe
vettetek.” Ehhez a kísérlethez még hozzátartozik annyi, hogy meglehetısen kiszámított módon tette:
családi rendezvény közben félrevonult és felakasztotta magát. Valóban szégyent akart hozni övéire,
vagy pózolt, sajnáltatni akarta magát? Szinte biztos volt benne, hogy észreveszik tettét és megmentik,
mivel elıtte jeleneteket rendezett.
A harmadik kísérlet után mindent megbánt: fájlalta, hogy családja ellen fordult, megalázta
ıket. Azzal menti magát, hogy szülei – fıként apja – hajtotta ıt, hogy „legyen belıle valaki”, mert így
lesz méltó az ı nevének viselésére (apja magas állami elismeréseket szerzett tudományos pályán).
„Apám megvetett, mert nem szereztem vörös diplomát az egyetemen. Te egy torz, egy szellemi korcs
vagy; nem fogod semmire se vinni! Hulladék vagy – üvöltötte és kiköpött elıttem. Szégyellt engem, s
én meg akartam mutatni, hogy leszek valaki. Nem bírtam és nem bírom elviselni, hogy csak ennyi let-
tem. A hulladékot el kell takarítani.” A bevégzett öngyilkosság elıtt nem írt magyarázatot.
A vád és önvád nem reális. Legalábbis nem abban az értelemben, ahogyan csak az
egyik, vagy csupán a másik fél a felelıs. A tehetetlen sodródás hol önsajnálatba és a környe-
zet elleni vádban, hol önmarcangoló lekicsinyítésben és szerettei iránti túlfőtött sajnálatban
nyilvánul meg.
a) Mélylélektani elképzelések
S. Freud: „mások ellen irányuló gyilkossági impulzusait önmaga ellen fordítja”, vagyis
a mások helyett önmagát bünteti.
A. Adler szerint a szuicid személy így bünteti környezetét (kisebbrendőségi érzés „le-
küzdésére”). Többször elıfordul – búcsúlevelekben, megelızı utalásokban – a környezet
megszégyenítésére, megalázására mutató nyílt, vagy burkolt utalás.
C. G. Jung: alapvetı adottságként (tudattalanból ered) kezeli az öngyilkosságot. Ezek
szerint átörökölhetı lenne? Sokkal inkább a szuicid egyén pszichikai-lelki törékenységét
„örökölheti” az utód, amelyhez társulhat a ténylegesen elkövetett (megkísérelt) öngyilkos
magatartás, mintája.
b) Szociológiai megfontolások alapján
E. Durkheim: az egyéni és társadalmi értékrendszer közötti eltérés aránytalansága: az
illetı nem talál értelmet életének. Önmagában – a példák jelentıs hányadánál – ez a motívum
nem elsıdleges indíték.
c) Tanuláselméleti és szociálpszichológiai elmélet szerint a váratlan, ismeretlen meg-
terhelés – nem tud megoldást – csıdöt mond. Ebben az esetben is ez már következménye an-
nak a többszörös rizikófaktornak, amelyrıl fentebb szóltunk.
d) Orvostudományi megfontolás alapja a kapcsolatok beszőkülése. Ez így túlságosan
leegyszerősítve csak a következményre utal. Sorra véve a beszőküléshez vezetı utat, látjuk,
hogy hosszú folyamatról van szó, amelyben mind az egyén adottságainak, mind a szőkebb és
tágabb értelemben vett környezetnek jelentıs szerepe van.
4. Szuicid személyiség kora gyermekkori háttere
Mielıtt bármiféle elméleteket ismertetnénk, egy példával szeretném érzékeltetni annak

a folyamatnak a kialakulását, amely egy fiatalt az önpusztító magatartásba sodor.
258
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Zsolt amikor az itt olvasható sorokat írja, már halálos beteg: AIDS elırehaladott álla-
potban, s egyértelmő, hogy mi vár rá.
Tizenkét éves, amikor apja elhagyja a családot, kifosztva ıket mindenbıl. Anyja nem
áll hivatása magaslatán. Zsolt gondozza két kisebb testérét. A gyámügyis hölgy – mivel az
anya kórházba kerül – „felügyel” a családra, s mindenáron állami gondozásba akarja venni a
gyerekeket. Ahelyett, hogy segítette, folyamatosan terrorizálja Zsoltot, akadékoskodott a
gyermekkel. Az anyja iránti szeretetét megırizte, bár iszonyatos „tapasztalata” volt vele kap-
csolatban:
Egy jellemzı epizód anyámra, ezt csak azért írom ide, hogy képet lehessen alkotni a gátlásta-
lanságáról, a másik ember semmibe nem vételérıl. Anyám üzent, menjek be, mert a halálán van. Bor-
zasztóan megijedtem, sajnáltam és szerettem, hisz látni akar, mégiscsak szeret, fontos vagyok neki.
Büszke is voltam, hiszen elismer, szinte transzban rohantam be a kórházba. Anyám mikor megérkez-
tem épp kártyázott, nagyon nevetgélt, szemmel láthatóan igen jó állapotban volt. A kártyatársainak és
a többi beteg elıtt is úgy viselkedett, mintha nem is megbízható szorgalmas gyereke lennék, hanem
sokkal inkább a szolgája, egy szerencsétlen kis bolond. A legszörnyőbb azt volt, hogy teljesen fölfog-
tam, mi történik abban a pillanatban, amikor megláttam kártyázni, amikor meghallottam nevetni. Egy
jótékony ájulás mentett meg attól, hogy megırüljek, így „csak idegösszeroppanást kaptam. Boldog
szülinapot! Aláírás: a sorsod! Hát, felnıttem egy perc alatt. (…)
Anyám mártírt csinált magából. A lelke (ha volt) kihőlt. Bármit csinált, azt kötelességbıl csi-
nálta, soha nem szeretetbıl. Furcsa, de embert még soha nem szerettem úgy, mint az anyámat. (Ez ma
is így van.) İ viszont soha nem szeretett engem, ezt a mai napig nem hevertem ki. (…) Soha nem vol-
tak anyámmal szemben elvárásaim. Jó lett volna, ha szeret. Ez nem történt meg. Az anyám gyerekként
elhagyott, amit nem értettem, míg végül rájöttem arra, hogy engem hibáztat apám viselkedése miatt.
Az anyám nem fizikailag hagyott magamra, hanem a lelkemet próbálta halottá tenni, mint amilyen az
övé, ez „sajnos” nem sikerült. Viszont kétségtelenül megnyomorodtam lelkileg.408
Az itt szereplı személy nem lesz öngyilkos a szó mindennapi értelmében. „Csak” cél-
talan csavargásban kiszolgáltatottá lesz, alkoholista, majd HIV fertızéssel halálra ítélt. Az
erkölcsi megsemmisülés nem annyit jelent, hogy valaki „elkövet” valami rosszat, hanem elsı-
sorban azt, hogy lemond emberi mivoltáról. Ha ez túl fiatalon megy végbe, akkor még ször-
nyőbb a tragédia, mert az illetı anélkül teszi ezt meg, hogy elıbb valójában birtokolhatta vol-
na önmagát. Ennek tükrében kellene a fiatalok tragédiája fölött ítéletet formálni és mondani
annak a „felnıtt” társadalomnak, amely piszkos üzelmeihez azt a korosztályt nyeri meg, ame-
lyik nincs tisztában a dolgok következményeinek súlyával. Az olcsó drogok, ajzószerek, fék-
telen bulik korai alkoholizálása stb. elıkészítik azt az „igényt” amely az embert egyenlıvé
degradálja a fogyasztással, a boldogságot a gyönyörrel.
Felnıtt korú személyeknél is találkozhatunk olyan függési megnyilvánulásokkal, ame-

lyeket a serdülés elsı fázisában le kellett volna vetni. A személyiséggé válás fontos feltétele,
hogy bizonyos veszteségeket éljen át a serdülı éppúgy, mint a szülı. A gyermek elveszít egy-
fajta védettséget, de ezáltal önálló, szabad emberré válik. A szülı elveszti a gyermek állandó
közelségét és azt a biztonságtudatot, hogy a gyermeke „jó kezekben van”. Ugyanakkor meg-
nyeri, hogy gyermeke felnıtt, felelıs, megáll a maga lábán. A felnıttkori infantilizmus olyan
jellemvonás, amely ennek az érési folyamatnak a befejezésére utal.
A következıkben elmondott jellemzések nem erkölcsi ítéletet kívánnak formálni, ha-
nem a pszichológia nyelvén próbálják megközelíteni azt a belsı örvényt, amelyben az értelmi
és érzelmi indokok összekeverednek éppúgy, mint az ok és okozat, a valós- és álmegoldások
egyenlı értékelést kapnak.
408
SINGER Magdolna: Kettıs fejlıdés (Egy AIDS betegségben szenvedı fiatalember segítı támogatásának be-
mutatása). KHARÓN – Thanatológiai Szemle VIII. évfolyam 1-2. szám. 2004. 1-2. 65-66.
259
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Az elsı jellemvonás az infantilizmus – nem értelmi szinten, hanem a társas kapcsola-
tok formáiban, a kontaktusok éretlenségében. Ennek megnyilvánulásai a függı, alárendelı
magatartás: védelmet, segítséget vár a környezettıl. Elvárásait, kívánságait nem képes partne-
re értésére adni, nehogy megsértse ıt, vagy elveszítse „követelızésével”. Nem tanult meg
kommunikálni, ezért „kerülı úton” juttatja el üzeneteit környezetéhez:, hangulati jelzésekkel
él.
Az ilyen magatartás a korai gyermekkori sérülések lenyomatát hordozza: a gyermek-
kori kapcsolatigény kielégítetlensége szolgaivá (szervilizmus) teszi. Felnıttként is „kisgye-
rekként”, alárendeltségben éli új kapcsolatait. Szülei mindig magasabb rendőek voltak: nem
lehetett saját elképzelése, vágya, akarata. Amit ı akart, az eleve hibás, rossz. A kölcsönösség
és egyenrangúság hiánya miatt „elıre bebiztosítja” magának a csalódásokat, ezek pedig to-
vább növelik kapcsolati zavarait.
A gyermeki visszavonulási séma mind az ambivalenciát, mind az ellenséges rezdülések
legátlását, megtagadását magába foglalja. A szuicid személyiség nem tud vágyai szerinti
módokon agresszív lenni másokkal szemben, helyettesítı eszközöket sem fogad el (büntetés-
tıl való félelembıl leblokkolja).
A következı jellemvonás a folytonos önelégületlenség. Fokozott belsı igényei miatt
teljesíthetetlen célok elérésére törekszik. Ezek teljesületlensége kudarcot okoz, s ezért okot
talál, hogy elégedetlen legyen önmagával. Önmagáról alkotott elképzelés nem más, mint a
szülık által beléje diktált eszmény: ilyennek kell lennie, hogy elfogadják. Különösen a
„presztízs-gyerekek” szenvedik meg a szülık fóbiáját, amely szerint az ı gyermekük eleve
valami különös karrierre predestinált lehet csak, vagy semmilyen.
Az infantilizmus felnıttkorban a személyiség szorongások miatti degradálódása. Az
ilyen személy én-ideáljának magas mércéi a szülıi aspirációk közvetlen elfogadásából és be-
építésébıl erednek. Nem a teljesíthetı, reális, hanem a vágyott ideális törekvések képezik
teljesítményének mércéjét. A baj pedig az, hogy ez nem az ı vágya! Amikor mindezzel szem-
besül, összeomlik, hiszen folyton a „szüleit élte”. Ilyenkor a menekülés tragikus kimenetelővé
válhat, ha egy olyan „példát” lát, amely az önpusztításban látja kudarcai megoldását.
A „minta” ereje: a személyiségükben labilis, „hajlamosított egyéneket” magával so-
dorhatja!
5. Serdülıkori szuicid magatartás
A serdülık öngyilkossági fogékonysága azért nagy, mert belsı labilitásuk gyenge el-
lenállást képez a végzetes kaland vonzásával szemben. A serdülıkori öngyilkosságok olyan
személyiségkrízis végsı termékei, amelyekben a fiatal már prolongált és elviselhetetlen fe-
szültségeket él át és más, adekvát megoldásra nem érez belsı lehetıséget.
A gyermek vagy serdülı nem akar meghalni. Nem a halálvonzása, hanem a megmen-
tés reménye és a rádöbbenés vágya mozgatja, tette felhívás: Figyeljetek rám és segítsetek!
a) A suicidális állapot kialakulása

A következıkben a szuicid magatartás kialakulásával foglalkozunk, különös tekintettel
a serdülıkorra. Ebben a korban az élni akarás, a tettvágy, a felnıtté válás az egészséges gyer-
mek gondolkodásának központi kérdése. A felnıttek is így látják a serdülıket, éppen ezért
szinte meg sem fordul a szülı vagy a pedagógus fejében, hogy a tizenéves gyermeke, tanítvá-
nya önpusztító gondolatokkal foglalkozik. Ez egyrészt természetes, másrészt nem ment fel
bennünket, hogy éberen ne figyeljünk éppen a nagyon bizonytalan személyiségő fiatalok
vészjelzéseire!
260
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A depresszió legveszélyesebb, legszomorúbb, legtragikusabb következménye az öngyilkos-
ság. Ma Magyarországon 25-30 gyermek- és serdülıkorú fiatal vet önkezével véget életének. Barát,
partner elvesztése, csalódás, iskolai konfliktusok önmagukban nem váltanak ki öngyilkossági kísérle-
tet, a háttérben családi patológia mindig elıfordul. A kísérletek száma a befejezett öngyilkosságok kb.
10-40-szerese, de ezek többsége nem kerül az egészségügy látókörébe.
A közvéleményt különösen a gyermekkorú halálesetek izgatják fel, s a közelmúltban történt
hazai esetek alapján elmondható, hogy szinte kizárólag a fel nem ismert depresszió, esetleg elırement,
szintén fel nem ismert gyermekbántalmazás áll a szuicidium hátterében. Örvendetes, hogy legújabban
a jogalkotás és a rendıri intézkedési gyakorlat reformja megpróbál lépést tartani a hazai helyzettel.
A depressziós és öngyilkossági eseteket nemhogy semmilyen szakmai intézmény (gyermek-
pszichiátriai gondozó, egészségügyi intézmény, vagy nevelési tanácsadó), de a szőkebb családi és is-
kolai környezet sem szokta idıben észlelni. Még mindig általános az a vélekedés, hogy valaki azért
hangoztatja öngyilkossági szándékát, mert „feltőnési viszketegsége van" vagy „fel akarta hívni magá-
ra a figyelmet", tehát sem az iskola, sem a barátok nem realizálják, hogy vészjelzésekrıl van szó. A
gyerek részérıl a szórványos kijelentések, elszólások, félrevetett megjegyzések segélykiáltásoknak te-
kinthetık (cry for help), mellyel az amúgy is önkifejezési és kommunikációs nehézséggel küszködı,
súlyos önérték-zavarban szenvedı beteg jelezni szeretné, hogy bajban van. Intı jel lehet, ha az elıre-
ment rosszkedv mellett a gyermek bezárul, barátoktól elzárkózik, fantáziába menekül, vagy az addig
ismert harag és neheztelés ok nélkül megbocsátásba, „szeretetbe" fordul. Az érlelıdı önpusztító szán-
dékra figyelmeztethet a fokozott foglalkozás a halállal, vagy meghalt rokonokkal, de a gyerek utalhat
„az ıutána következı korszakra", esetleg az olyan kijelentések, hogy „na futok még egy-két kört, azu-
tán befejezem".409
A megelızés a legfontosabb teendı. Mibıl vehetjük észre – akár serdülı, akár felnıtt
esetében – a készülıdı vihart? Az esetek feldolgozása olyan jelzéseket győjtött össze, ame-
lyeknek jelenlétét komolyan kell venni.
Ha gyanúnk van arra, hogy a serdülı öngyilkosságra készül, egy rövid ıszinte beszélgetés,
nem több mint 15-20 perc alatt sokszor megszerezhetjük a legfontosabb információkat. Sajnos ma
Magyarországon a váróban türelmetlenkedı többi beteg, az ugyanabban a rendelıben mőködı nıvér
és orvosírnok nem megfelelı feltételek ahhoz, hogy az amúgy is sok gátlással küszködı beteg a legin-
timebb információit közölje az orvossal, még akkor sem, ha ideális hozzáállással, empátiával, elfoga-
dással közelítünk a beteghez.
A depresszív zavaroknál többféle ellátási hiba szokott elıfordulni. Az egyik, hogy nem isme-
rik fel a „laborleletek határértékein" teljesítı beteg mögött a depressziót, és ezért nem kerül be a
gyermek a mentális ellátás látókörébe. A másik hiba, hogy a depressziót senki nem ismeri fel, és a
„neurotikus" beteg hónapokig, sokszor évekig pszichológus kezelése alatt áll, és senki nem értékeli az
alkalmazott beavatkozás vagy pszichoterápia hatásosságát/hatástalanságát, holott farmakoterápiás in-
tervencióra lenne szükség. Végül a harmadik típusú hiba, hogy gyermekneurológus, ritkábban gyer-
mekpszichiáter a gyermeknél elavult, de „régen bevált" szert, pl. elavult szorongáscsökkentôt vagy
triciklikus antidepresszánst alkalmaz (Melipramin, Teperin, Anafranil). A gyermek hónapokig, rosz-
szabb esetben hatás nélkül évekig szedi a gyógyszert az ismert kellemetlen kolinerg mellékhatásokkal,
anélkül, hogy hatásosabb, modern készítmény került volna alkalmazásra, s a gyógyulás elmaradását
alkati vagy külsı tényezıkkel magyarázzák. Menet közben elsısorban az iskolai lemaradás és kima-
radás jelent nehezen pótolható veszteségeket (magántanuló, évismétlés, esti iskola, nem befejezett
alapfokú oktatás stb.).
Enyhe depresszió és kifejezettebb szülıi patológia esetén irányítsuk gyermekpszichológushoz
a beteget, ha azonban a hangulati leromlás idısült probléma, vagy komolyabb komplikációk kísérik
(alvás- és étvágyzavar, erıs tanulmányi lemaradás, szuicid magatartás), akkor gyermekpszichiátriai
konzultáció indokolt. Az USA-ban enyhe depresszió esetén is indikálnak antidepresszív gyógyszert
abban az esetben, ha a gyerek/család nem képes, nem tud, nem akar igénybe venni pszichoterápiát,
vagy ha visszaesı vagy bipoláris betegrıl van szó.410
b) Az árulkodó jelek, illetve a szuicid magatartás kifejlıdésének állomásai

409
Prof. Dr. CSORBA János: A gyermek-serdülıkori depresszió és kezelése. www.medist.com/
HIPPOCRATES/V4/272main.htm 2007. 05. 17.
410
CSORBA J. A gyermek-serdülıkori depresszió és kezelése
261
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
- a lehetıségek beszőkülése
Külsı események: közeli személy elvesztése (haláleset), betegség, gyökeres életmód-
változás (munkanélküli): félelem – beszőkült élettér. Ha a gyermeknek ultimátumot adtak, és
a kiszabott feladatot nem tudja teljesíteni, akkor szintén könnyen jut ebbe a zsákutcába: nincs
további lehetısége! „Ha még egyszer ilyen bizonyítványt szerzel, haza se gyere!” A gyerek
készpénznek veszi, s valóban többé nem megy haza...
Lelki zavarok: elveszti reális ítélıképességét, sötéten lát mindent és mindenkit. A fel-
nıtt világ ellenségekbıl áll, vagy olyanokból, akikben nem lehet megbízni. Ezért nem is közli
érzéseit, gondjait: „úgysem hallgatnak meg”, illetve azonnal rákezdenek a szokványos korho-
lásra.
Pszichikai mozgásképtelenség jön létre, amely kifejezıdik a monoton beszédmódban.
Ha beszél, akkor sorsa kilátástalansága a folyton visszatérı téma. Ezzel unalmassá, nyomasz-
tóvá lesz társasága: kezdik mellızni a kortársai, de ı maga is észreveszi, hogy csak kolonc a
többieknek. Kapcsolatai beszőkülnek. Tragikus, hogy ha ilyenkor kapcsolatba kerül egy ha-
sonló sorsú kortárssal, aki megerısíti benne a kilátástalanság érzését, ill. bátorítást kap az ön-
pusztításra.
- egyedül lenni
Nem közölheti érzéseit: a közelében lévı korosztály „nem az övé”. Kisebbrendőséget
okoz neki a kudarc-élmény, ugyanakkor valahol „felnıttebbnek” érzi magát. Az ı érzései már
nem egy gyermek vágyai, örömei körül forognak. Mivel nem tartozhat közéjük, ezért megveti
ıket, lenézi kortársait.
A „senkinek sem kellek” tapasztalatából hamarosan eljut a „senkinek sem fogok hiá-
nyozni” következtetésre.
Nincs miért és kikért küzdeni, hiszen saját magát el- és megvetendınek tartja. Az ér-
tékrendszere beszőkül: mindenben csalódott, önmagát is értéktelenek tartja (errıl gyızték
meg szülei, az iskola!).411
A védtelenség rettegése fogja el, hiszen tudja, hogy mindenki ellene van. Mintha min-
denki jogosan rúghatna bele, hiszen ı hitvány, nem teljesíti a felnıttek elvárásait, csak gondot
okoz, csak van. Fél a rá váró szenvedéstıl, a magatehetetlenség és kiszolgáltatottság állapotá-
tól.
Kegyelemkenyéren van minden területen. A szülei folyton orra alá dörgölik: kenyér-
pusztító, élısködı. Nem termel. A folytonos korholás nem arról gyızi meg a serdülıt, hogy
tanuljon, hanem arról, hogy nem ı számít, hanem az eredmény. Igen gyakran a szülık, neve-
lık nem mérik fel jól a gyermek képességeit, adottságait. Az „amúgy volna esze, csak szor-
galma nincs” kijelentés mögött éppen az áll, hogy a gyermek még, vagy egyáltalán nincs azon
a képességi szinten, ami a kitőzött cél vállalásához és megvalósításához kellene.
Ha idısebb korban súlyos betegségben vergıdik valaki fokozott mértékben átéli ezt a megtőrt
állapotot: az örökösök azt várják, hogy lehunyjam a szemem ...
A. mindenét odaadta gyerekeinek, felszámolta gyönyörő vidéki házát, birtokát: a három gye-
reknek bıven jutott, s így mindegyik megvehette álmai lakását. „Majd hozzánk jön anyuka lakni: hol
egyikünkhöz, hol másikunkhoz” – mondták a gyerekek. İ persze nem így képzelte, hiszen szeretett
volna öreg korában egy helyen letelepedni és nem folyton úton lenni. A gyerekek ragaszkodtak hozzá:
411
Az idıskorúak közötti öngyilkosságok jelentıs része a feleslegesség érzésébıl indul el. Az idıs embernek
nem elegendı, hogy gyerekei, unokái gondoskodnak róla: szeretné viszonozni szeretetüket. Nem szerencsés,
amikor azt mondják a fiatalok: „Maga már mindent megtett!” Ezt a gyerekek elismerésnek szánják, de az idıs
ember könnyen azt érzi belıle: „rám már nincs szükség, semmit nem várnak tılem”. Az idıs emberek hallatlanul
érzékenyek minden rezdülésre, kimondott és kimondatlan ítéletre.
262
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
négy havonta odébb állhat. „Amazok is épp annyit kapta, törıdjenek ık is vele!” Halálosan belefáradt,
hogy bıröndjei folyton útra készen állnak. Nem akar tovább élni. „Idegen, megtőrt vagyok. Kará-
csonykor a vejem az ünnepi asztalnál pukkadozott miattam: Túl sőrőn vagyunk! – mondta.” Nem tesz
mást, mint életfontosságú gyógyszereit rendszeresen a mosdóba dobja ahelyett, hogy bevenné.
- a saját személye ellen forduló agresszió

Agresszió jelentése: közeledés és támadás: ebben az értelemben lehet(ne) konstruktív
is! Suicidális állapotban: saját személye ellen fordul. A suicidium felfogható úgy is, hogy mi-
vel az agresszivitás gátolt, nem tud kirobbanni, önrobbanás következik be.
Halálképzetek és halálvágy közvetlen lépéseit összefoglalva:

- az illetı egyre többet foglalkozik a halál témájával – ez a latolgatás szakasza (akut
suicidális állapot);
- általánosságban el tudja képzelni, hogy véget vet életének – kialakul az önmegsem-
misítés fantáziája;
- a halálmód konkrét elképzelése – közeli suicidiumra utaló jelzés!
A segítıt ebben a stádiumban legyen nagyon figyelmes: a halálnem konkrét elképzelé-
sének feltárása nem csupán az ıszinteség jele, hanem az elszántságé is. A segítı meglepıen
tapasztalja, hogy a beteg szinte könnyen hagyja magát meggyızni arról, hogy tette helytelen.
Úgy látszik, hogy sikerült ıt lebeszélni, s látszólag megnyugszik az illetı, sıt bennünket is
megnyugtat. Azonban tudnunk kell, hogy közvetlen életveszély forog fenn! Segítıbeszélgetés
hatására ilyenkor látszólag megnyugszik páciensünk, azonban ez nem a javulás, hanem a be-
lenyugvás jele.
6. A suicidium veszélyére mutató témák, utalások
A gyermekkortól kezdve elsajátítunk olyan konfliktus megoldási formákat, amelyekrıl

nem is tudjuk, hogy mőködnek bennünk. Szorult helyzetünkben, hirtelen támadt feszültség-
ben ösztönösen nyúlunk ezekhez. Ezek lehetnek egészen „ártatlan”, vagyis közömbös meg-
nyilatkozások: egy játékos kiszólás, egy hangos megnyilvánulás. A súlyos megpróbáltatások
megoldásának szülıi, közvetlen környezetben tapasztalt mintája szintén mély nyomot hagy
bennünk. A szuicidium mint a belsı konfliktus „megoldásának” legsúlyosabb formája foko-
zottan jelen lehet azok életében, akik valamilyen módon közvetlen mintaként élték azt meg
életükben.
a) Veszélyzónák
- A korábbi szuicidium-kísérletek sajnos további veszélyforrást jelentenek. Különös
pszichikai terhet jelentı helyzetekben elsısorban magának a veszélyeztetettnek kell tudni,
hogy nem maradhat magára, segítséget kell kérnie. Ugyanígy a környezetének is feladata:
figyeljen az illetı teherbírására.
- Családban, közvetlen környezetben elıfordult suicidium (szuggesztivitás veszélye) a
már többször említett szocializációs folyamatban „megoldási mintaként” visszakísért”.
- A suicidium módjára, elıkészületére utaló nyílt és rejtett kijelentések figyelmezteté-
sek az illetınek, ill. környezetének: miért jön elı ennyiszer ez a téma? Nem szabad háziasítani
ezt a veszedelmes és alattomos érzést!
- „Kísérteties nyugalom” – a korábbi suicidium hangoztatása után – megtévesztı lehet
a környezet számára: mintha minden rendbejött volna. Figyeljünk oda, hogy mi adja a békét
az illetınek: a pusztulásba való beletörıdés, vagy elindult egy igazi értékes életfelfogás útján.
Soha ne érezze magát egyedül. Különösen ne érezze magát kitaszítottnak, elítéltnek, még ha
263
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
tudomására is hozzuk, hogy szuicidális kísérletét nem fogadjuk el. İt magát teljesen, de ön-
pusztító igyekezetét nem szentesítjük.
- Önmegsemmisítésre, katasztrófákra vonatkozó álmok jelzik, hogy még tudatalattijá-
ban nem rendezıdött minden. Fontos, hogy merjen róla beszélni. Ugyanakkor nem kell foly-
ton elıhozni az öngyilkossági témát: irányítsuk figyelmét a mások iránti szeretetre és arra,
hogy észrevegye a feléje irányuló jóindulatot, szeretet megnyilvánulásokat.
b) Suicidiumra utaló speciális témák

- Az eddigi életviteltıl homlokegyenest ellentétes, félénk-mesterkélt, nem természetes
viselkedésre utaló magatartás. A nyílt, jó kedélyő ember egyszerre emberkerülı, mogorva és
magányos farkassá válik. Legtöbbször az illetı a környezetét vádolja: ráunt ostobaságaikra,
fárasztják ıt az emberek, csalódott bennük.
- Hosszabb idın át tartó álmatlanság: fıként serdülıknél feltőnı: hetekig nyugtalanul,
keveset alszik. Ugyanez felnıtteknél is jelentkezik zavaros (szuicid) álmok keverednek ébren-
léti hasonló képzetekkel.
- Az érzelmek és a természetes agresszivitás kiélésében mutatkozó gátlások. szótlan-
ságával, visszavonultsággal büntet. „Nem érdemlik meg az emberek még azt sem, hogy utál-
jam ıket!” – mondta az egyik páciens, majd így zárta le az ügyet: „Nem érdekelnek, mert
számomra nem léteznek. Én sem az ı számukra.”
- Nyomasztó depresszív állapot: szürkének, „íztelennek és szagtalannak” érzik a vilá-
got. Maguk is beszürkülnek: eltőnnek, közömbössé válnak. Ez azonban a látszat: titokban
kétségbeesetten tekingetnek, hátha mégis valaki keresi ıket, valakinek hiányoznak. Nem egy-
szer a feléjük forduló szeretetre provokációval, gúnnyal reagálnak. Szeretnének egészen biz-
tosan meggyızıdni arról, hogy valóban szeretik ıket, s nem csupán a „kötelezı szeretet gya-
korlatainkat” végeztük el rajtuk.
- A biológiai krízisek elsısorban bizonyos kor, illetve egészségi állapotban jelentkez-
nek: a pubertás, terhesség, gyermekágy idején.
- Súlyos betegség, vagy attól való abnormális rettegés igen gyakran kiváltja a „halál
elé sietés” gondolatát.
- Az alkoholizmus, szenvedély-betegség önmagában is önromboló tett, a megbillent
személyiség, a függıség által kiváltott akaratgyengeség, öntudati bomlás különösen nagy ve-
szélyt jelent. Az életfeladatok, terhek vállalás és viselése csak teljes öntudattal rendelkezı
személy számára jelenthetnek olyan kihívást, amelyek – minden nehézségük ellenére (vagy
éppen azért) – nemesebbé, teljesebbé teszik életét.
Önmagában véve a sok feladat, munka és nehézség nem jelent veszélyt. Akkor roppan
össze az ember, ha nem tudja mindezt a megfelelı értékrendben látni és kezelni. Avilai Szent
Teréz rengeteget küzdött az egyházi és világi hatalmasságok –általában jóindulatú – roppant
sok gondot okozó ellenırzései, beavatkozásaival. A kolostoralapítások, a nıvérek testi és lelki
egészségének megırzése és ezernyi olyan gond, amit a tıle segítséget kérık akasztottak rá.
Mindeközben a belsı ima, Isten jelenlétében való élet jelentette legfıbb gondját. Isten jelen-
létében élt. Így ír arról, hogyan lehetséges az összeszedettséget, a belsı egységet megırizni a
százfelé szaggató-húzó gondok közepette:
Ha elgondolom, mekkora kegyelmet adott nekem az Úr azzal, hogy annyira állandóan tudok
az İ jelenlétében megmaradni s ugyanakkor azt kell látnom mennyi minden dolgot kell személyesen
elintéznem, azt kell mondanom, hogy nincs az az üldözés, sem az a szenvedés, amely annyira a ter-
hemre volna, mint ezek az én teendıim. Ha az ügy olyan természető, hogy sietve lehet elintézni, akkor
már megtörtént, sıt igen gyakran megismétlıdik, hogy éjfél után egykor, kettıkor vagy még késıbb
fekszem le, csupán azért, hogy a lelkem azután ne legyen kénytelen mással foglalkozni, mint Azzal,
kinek jelenlétében érzi magát. Az egészségemnek ugyan nagyon ártott ez az eljárás, úgyhogy talán
264
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
nem is egészen jó, viszont abban látom, hogy a lelkem szabadságát növeli. Úgy vagyok vele, mint az
az ember, akinek van egy fontos és életbevágó ügylete s ezért gyorsan végez egyéb dolgaival, hogy
412
teljesen ennek az egynek, az egyedül igazán szükségesnek szentelhesse magát.
c) Környezeti tényezık: ami segít, és ami hátráltat

Az elıbbi idézettel már a jelen kérdésnél vagyunk: a céltalan, üres, elvek és belsı
meggyızıdés nélküli életfelfogás könnyen összeroppan. Egy pillanatra sem azt állítjuk, hogy
hívı ember nem veszítheti el a talajt lába alól. Bárkit érhet erején felüli megrázkódtatás, ame-
lyet egyedül az adott pillanatban képtelen feldolgozni. Mégis vannak olyan segítı tényezık,
amelyek ezekben a végsı helyzetekben szabadulást, kiutat jelenthetnek. Mint ahogyan vannak
olyan tényezık, amelyek – ha nem is eleve reménytelenné az életet, nagyon megnehezítik a
teherviselést.
- A gyermekkorban átélt destruktív családi helyzet olyan háttérnélküli állapotot teremt,
amely a remény, a bizalom fogalmát irracionálissá, hihetetlenné deformálja. A szeretı család
tapasztalata azt a meggyızıdést alapozza meg az emberben, hogy minden nyomorúság ellené-
re voltak és vannak emberek, akiknek fontos vagyok, akikre számíthatok. A jelen katasztrófát
sem sajátíthatom ki, hanem megosztom a körülöttem élıkkel: együtt küzdök velük és értük. A
szülıi szeretet gyermeke iránt nem „jutalom”, hanem csak szeretet és semmi más!
- Az emberi kapcsolatok hiánya (tragikus kimenetelő elmagányosodás) különösen a
hazájuktól, szeretteiktıl bármilyen okból távol szakadt egyéneknél különösen súlyos megpró-
báltatást jelent. A globalizáció társadalmában életbevágó jelentıségő a kisközösségek emberi
léptékő kapcsolatrendszere. Az egymásra figyelés, egymás számontartása jelenti azt a kapasz-
kodási lehetıséget, amely a személytelen érdekek érvényesülésében is megtart embernek. Az
érdek-központú, verseny-társadalomban könnyen áldozattá válnak, akik nem bírják az iramot.
- A megélhetési kilátástalanság, életcél és életfeladatok hiánya igen gyakran összefo-
nódnak: a jólét csak keveseké. Ha az életnek csak akkor van értelme, ha a reklámokban bemu-
tatott gazdagság, pénz, hatalom birtokában vagyunk, akkor igen sokan kiábrándulnak az élet-
bıl. A fenyegetı munkanélküliség nem csupán az egyén, hanem szerettei létét veszélyezteti.
A megélhetési gondok elkeseredetté és jövıtlenné tesznek. Olyan társadalmi szervezıdésekre
van szükség, ahol nem az egyéni haszonszerzés, hanem a közös boldogulás lesz a cél. Új tár-
sadalmi struktúrák csak akkor születhetnek és maradnak meg, ha belsı hitbıl és életeszmény-
bıl és nem erıszakból születnek. Az öngyilkos merényletek, amelyek a gazdagok világát
igyekszik elbizonytalanítani, még nem jelenti, hogy a szegények másként gondolkodnának,
mint azok, akik ellen támadnak. Az öngyilkosságba menekülés a szociális nehézségek elıl azt
jelenti, hogy „halálos ítéletet hajtottak végre egy ártatlan emberen”.
- A hit és vallás hiánya, elvesztése a jelen egyéni és társadalmi labilitás alapvetı baja.
A hit nem eszköz valaminek az elérésére. Forrás, amelybıl gondolkodásunk, értékítéletünk,
világlátásunk és fıleg önmagunk életének fıként önmagunk egész valójának felfogása táplál-
kozik. A hit: kapcsolat, amely folyton gazdagodik, teljesedik. Nem ment meg a nehézségek-
tıl, hanem segít együtt maradni, összetart. Az önpusztításban az egység látása hiányzik: ré-
szeket lát, azokat abszolutizálja. Így a pillanatnyi jó is lehet nyomasztó és elviselhetetlen. A
segítésben az atomizált gondolkodást kell összefogni. A bennünk, életünkben végbemenı
nem kívánatos történések éppúgy fontosak személyiségünk teljességéhez, mint azok, amelyek
kedvesek, kellemesek. A szenvedés, gyötrelem önmagában bomlaszt, de ha mindez szeretet-
ben, gondoskodó figyelésben és megértésben összehoz, akkor nem hiábavaló.
412
AVILAI NAGY SZENT TERÉZIA Levelei. Fordította Páter Ernı. II. kötet. Kármelita Rendház kiadása, Keszthely,
1943, 67. 236. levél: Dávila Gonzaló jézustársasági atyának, Avila, 1578. június. Szent Terézia az evangéliumi
részletre utal, ahol Jézus az „egy a szükséges” magatartásról (Lk 10,42) beszél, ill. a szántóföldön megtalált
kincs példázatára utal (Mt 13,44).
265
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Az élet értelmérıl való felfogásunk lényegesen hozzájárul ahhoz, hogyan tudunk

szembesülni a bennünk és körülöttünk végbemenı eseményekkel, életünkkel.
Cserélnél-e sorsot valakivel?
Szeretnél gazdag lenni? A milliárdossal elcserélnéd vagyonodat, de nem a sorsodat.
Szeretnél népboldogító lenni? A királlyal; nagy népvezérrel elcserélnéd hatalmadat, de nem a sorso-
dat. Szeretnél szent lenni? A szenttel elcserélnéd fejlettségi állapotodat, de nem a sorsodat.
Mindenki a saját sorsát bírja elviselni; a másé alatt összeesne.
A sors mindenkinek az egyedül-megfelelı táplálékot nyújtja; de aki nem tud minden zamatot egyfor-
mán kedvelni, az egyik ételt elégedetten csámcsogja, másiktól émelyeg; s egyik ételt azért emészti ne-
hezen, mert mohón habzsolja, másikat azért, mert kiköpni kívánná.413
Végül csupán három mondat elgondolkoztatásul:

Etikusok azon vitatkoznak, hogy „szabad-e segíteni valakit, ha mindenáron meg akar
halni?” Kevesen teszik fel a kérdést: miért akar valaki meghalni?
Az illetı nem meghalni akar, hanem nem akar/tud így élni.
413
WEÖRES Sándor: A teljesség felé, 73.
266
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Irodalom:
AVILAI Levelei. Fordította Páter Ernı (P. Kármelita Atyák Keszt- 1943
NAGY Szeghy Ernı kármelita) I-II. Keszthelyi Rendházá- hely
SZENT nak Kiadása,
Terézia
BAGDY Családi szocializáció és személyi- Nemzeti Tankönyvki- Budapest 1995
Emıke Dr. ségzavarok adó
BAKÓ Verem mélyén – Könyv a krízisrıl Cserépfalvi Kiadó Budapest 1996

Tihamér
Dr.
BAKÓ Titok nélkül. Lélektani vizsgálatok Cserépfalvi Kiadó, Budapest 1992

Tihamér az öngyilkosságról
Dr.
CADOR, Sulle orme di Fratel Carlo, Baba www/ Ascoli 2007. 03.
Grégoire Simon sacerdote diocesano e jesuscaritas.191.it. Piceno, 23.
fratello universale /BabaSimon.pdf 2003
CREPET, Voi, noi. Sull’indifferenza di Einaudi Torino 2003
Paolo giovani e adulti
CSORBA A gyermek-serdülıkori depresszió www.medist.com/ 2007. 05.
János és kezelése. HIPPOCRATES/V4/2 17.
Prof. Dr. 72main.htm 2007. 05.
17.
267
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Betegség, szenvedés, halál

12. Betegek gondozása
Felkészülés a halálra
Ó sors, mért növesztesz, ha aratni vágysz?

Mi volt haszna szülnöd, mit egyszer levágsz?
Az embert az égig magasztalod,
414
sötét földnek aztán megint átadod.
A fenti sorokkal búcsúztatja a krónikás a hıshírő sahot, Tahmúraszt, aki mérhetetlen

sok jót tett népével. A sah világraszóló hírnevet szerzett népének és magának, töménytelen
szellemi és anyagi vagyont szerzett a perzsáknak s aztán egyszer mindennek vége. Hát ennyi
az ember élete?
A „kötelezı” elmúlás gondolata az ember legmélyebb fájdalma, amely „büntetéssé”,
siralomvölggyé torzítja a paradicsomkertet.
Ha házunk az égboltig ér s dús, csodás,

nekünk szemfedı lesz csak és semmi más.
….
egy ajtón jövünk, másik ajtón megyünk,
a sors meg kiszámítja lélegzetünk.415
A halál nem csak a jót, hanem a rosszat, szenvedést is felszámolja ugyan, de ott marad
a fájdalmas kérdés: mindez miért, ha egyszer semmibe tőnik, mint valami céltalan út?
No ládd:
a lét csak csaló kép, nem oszt, nem szoroz,
hisz egyként elillan, mi jó és mi rossz.416
Ha az elmúláshoz, a halálhoz vezetı úton szenvedés (betegség, lelki és testi gyötre-

lem) volt az illetı útitársa, akkor még inkább gyötrelmes az élet értelmérıl beszélni. Sokkal
inkább elıtérbe kerülnek az ilyen megfogalmazások, mint a „megváltó halál”, „könyörületes
vég” stb. A szenvedés nem csupán a beteget sújtja, hanem környezetének sem enged örömet.
A beteg gyermek látványa lelkiismereti gyötrelmet, önvádat, és még ki tudja miféle kétség-
beejtı gondolatot, érzést vált ki a szülıkbıl! Mindezt azért említem, hogy a segítık óvakod-
janak a könnyelmő kijelentésektıl, üres „bátorítástól”.
414
Tahmúrasz az elsı (Pésdád) dinasztia harmadik királya. A legenda szerint „a kínai, pehlevi szó, és az ind,
kezébıl vetıdött le írásba mind”. FIRDAUSZI: Királyok Könyve (Sáhnáme). HONTI Rezsı válogatása és prózai
átültetése alapján fordítota DEVECSERI Gábor., Európa Könyvkiadó, 1959, 16-17. Firdauszi név jelentése: para-
dicsomi. Elveszett igazi nevéhez tartozó mellékneve Abul-Kászim Manszúr. A tádzsikok nagy költıjüket tisztelik
személyében (mai tádzsik átírásban neve: Хаким Абулкосим Фирдавси). 933 körül született Tósz tartomány-
ban. A Sáhnáme (Királyok könyve) eredetileg pehlevi (középperzsa) prózai mő, amelyet újperzsa prózára ültet-
tek át. Firdauszi ezt a munkát formálta csodálatos költeménnyé. A Királyok Könyvének eredete azonban még
távolabbi idıkre nyúl vissza: a szászánida uralom végén keletkezhetett, és címe akkor is feltehetıen Királyok
Könyve volt, csak éppen más névvel (khudáj) jelölte meg a királyokat. Firdauszi nyelvén már csak Istent említet-
ték e névvel. FIRDAUSZI (1959), XI.
415
FIRDAUSZI (1959), V.
416
FIRDAUSZI (1959), 13.
268
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
G-ék középkorú szülık, lányuk 19 éves. A leány 3 éve elıbb étvágytalansággal küzdött. Az
orvosok egyre arra hivatkoztak, hogy „majd kinövi”, ez „olyan serdüléssel járó hiszti” stb. Komoly
vizsgálat – a szülık minden kérése ellenére – nem történt. 2 évvel ezelıtt súlyos rosszullét miatt
szálították a nagyváros intenzív osztályára, ahol megállapították, hogy egyik veséje gyorsan zsugoro-
dik, a másik egyáltalán nem mőködik. A konzílium fıorvosa alaposan összeszidta a szülıket amiért
elhanyagolták leányuk gyógykezelését… Szerencsétlen szülık hiába bizonygatták, hogy mindent
megtettek volna, s vitték főhöz fához, de a tudós professzor lesöpörte tiltakozásukat: „szakemberhez
kellett volna fordulniuk” Lányt hetente kétszer viszi a mentıautó kezelésre. Napjai meg vannak szám-
lálva, mert semmi eséje, hogy új vesét kapjon: az ország és ık maguk szegények. „A lányunkat halál-
ra, minket életre ítéltek” – mondja az apa, majd hozzáteszi: Kegyelmi kérvényünket elutasították, mie-
lıtt megírhattuk volna”.
A beteg, szenvedı ember látványa lehangol: szomorúsága, reményvesztettsége köny-

nyen átragad környezetére. A haldokló ember pedig szinte rémülettel tölti el a mai embert:
rám is ez vár? Kevesen vállalkoznak arra, hogy szabadidejüket, arra fordítsák, hogy felkeres-
senek olyan személyeket, akik rászorulnának egy vigasztaló szóra, rendszeres meghallgatásra.
Nem fizetségért, hanem "csak úgy": hogy tanuljanak, gazdagodjanak reményben és gazdagít-
sanak másokat. Elisabeth Kübler-Ross vallja (sok évtizedet töltött haldoklók mellett): „min-
denkit szeretnék biztosítani arról, hogy a haldoklók ágyánál ülni ajándék, hogy a halálnak
nem kell szomorú szörnyőséges eseménynek lennie, hogy ekkor inkább egészen csodálatos és
kedves dolgokat élhetünk át. És ha azokat a tanításokat, amiket a haldoklóktól tanultunk, to-
vábbadnánk gyermekeinknek és unokáinknak, valamint szomszédjainknak is, akkor ez a világ
nemsokára ismét Paradicsommá lenne. Azt hiszem, itt az ideje, hogy hozzálássunk."417
Az a halál, mibıl új élet sose serken –

Minden halál közül ettıl fél csak a lelkem.
Nem hiszem a halált: hozza bár minden óra,

Minden halálommal szebb létem vál valóra. 418
A 17. századi költı fenti vallomása, mint ahogyan a középkori misztikusok is teszik,
élesen szétválasztja a kétféle halált. A testi halált jelenti mindaz, amit az embernek az anyagi
világban és saját testében el kell veszíteni élete folyamán, s végül a szó szoros értelemben vett
meghalást. Mindez az „út” velejárója, vagyis le kell vetnünk mindazt, ami múlandó, ami az
enyészeté, ami „nem lényeges”:
Ember, lényegi légy: ha világvége lesz,

Véletlen meg nem áll, csupán mi lényeges.419
A másik halál, a lelki: a bőn következménye. Ez, amitıl az embernek rettegnie kell.
Az ember életének célja, kiteljesedése nem más, mint az Istenben való élet: „Tudjuk ugyanis,
hogy ha földi sátrunk összedıl, Istentıl kapunk lakást: örök otthont a mennyben, amit nem
emberi kéz épített. Azért is sóhajtozunk itt, mert szeretnénk beköltözni mennyei otthonunkba.
Ha beköltöztünk, többé nem látszunk ruhátlannak. Amíg tehát e sátorban lakunk, szorongva
sóhajtozunk, mert nem azt akarjuk, hogy levetkıztessenek, hanem hogy felöltöztessenek, s
így ami halandó, azt elnyelje az élet. Maga Isten készített erre elı, a Lelket adva nekünk fog-
lalóul” (2 Kor 5,1-5). Az emberi élet egészének ad jelentést az a cél, értékrend, amelyet ma-
gáénak vall. Az élet céljának kérdése nem a „végsı kimenetre” vonatkozik csupán, hanem
417
KÜBLER-ROSS, Elisabeth: Hogy többé ne féljünk a haláltól! www.szepi.hu/irodalom 2007. 06. 11.
418
ANGELUS SILESIUS: Kerúbi Vándor. Helikon Stúdió, Budapest, 1991, 17.
419
269
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
átfogja egész létezésünket, sıt túl megy azon a röpke pillanaton, amit a világmindenség idıt-
len idıségébıl személyesen a magunkénak mondhatunk, s így hívunk, hogy „az én életem”. A
költı szavával zárva:
Ha végsı végemet s kezdetem’ tudni vágyom,

Magam Istenbe kell s Istent magamba zárnom
S lennem egészen ı: fényben kell lenni fény,
Egy szó a Szóban és Istenben Isten: én.420
Az élet értelmének kérdésére a választ mindenkinek a maga hangján kell megadni. A

szenvedés, az élet-halál gyötrelme tisztítja meg bennünk ezt a hangot, amely az alázaté és
engedelmességé. A szenvedık, súlyos beteg számára nagyon fontos, hogy kimondhassák fáj-
dalmaikat, érzéseiket: olcsó vigasztalásokkal ne fojtsuk beléjük a szót! Sírjunk a sírókkal,
kiáltsunk a kiáltókkal – ha hitelesen akarunk mellettük állni (Vö. Róm 12,15). Maga Jézus is
„földi életében hangosan kiáltozva, könnyek között imádkozott, s könyörgött ahhoz, aki meg
tudja menteni a haláltól, és hódolatáért meghallgatásra talált” (Zsid 5,7). Aztán végsı kiáltása
és imája után belesimult Isten csendjébe: a Szó (az Ige) és a Csend egy lett a szeretetnek eb-
ben az egyedülálló és végtelen hatású ölelésében.
Akik a betegek, haldoklók mellett segédkeznek sokkal inkább a jelenlét, a csend mint
a beszéd emberei. A szenvedınek nem érvekre, hanem egy szeretı és megértı érintésre van
szüksége.
A haldoklókkal törıdés két ember, Én és Te találkozása. A bennem lévı szakember bizonyá-

ra segítıkészen áll mellettem. A betegek számára azonban emberként vagyok jelen. Ember, akivé let-
tem, és aki ma vagyok. Súlyos betegekés haldoklók mellett lenni egész emberi mivoltunknak kihívás:
a tudatnak, amely ismeri saját árnyoldalait és korlátait; a készségnek, hogy önmagunkról feledkezzünk
el, mihelyt mások szenvedése megérint bennünket; küszködésünknek, hogy megérjünk. Érzékenysé-
gükben a haldoklók pontosan tudják, hányadán állunk. Szél ellen is érzik, hogy vidám, ingerlékeny
vagy szomorú vagyok-e, mindenekelıtt azonban, hogy békesség uralkodik-e bennem, vagy elidege-
nedtem tılük. Érzékelik, hogy valaki „csupán kompetens”, vagy ismeri és el is viseli a szenvedést. És
a halálba való beleegyezéssel küszködve olyan emberekre vannak utalva, akik nemcsak halálról és új-
jászületésrıl prédikálnak, de maguk is belevetik magukat az átalakulás folyamataiba, és igenlik az éle-
tet úgy, ahogy van. Ha ez olykor túl nagy teher számunkra, már a megtalált Igen miatti szenvedés is
segít. Ha keresünk, már nem vagyunk többé megkeményedve!421
A halál nem mindenki számára „sima ügy”. „Természetesnek” vesszük, ha egy 85-90
esztendıs ember meghal – ha az nem számunkra szeretett személy… Minden gesztus, szó
nagyon súlyos sebet ejthet akár a búcsúzó emberen, akár a hozzátartozón. Az elmenınek: ez
az egyetlen élete; az itt maradónak: talán az egyetlen, aki számára a minden volt, a „minden-
ki” volt. Másként távozik persze az, aki tudatosan vállalta az életet, annak feladatait, s más-
ként aki valami fatális hiba miatt végzetesen magára vonja a halál tudatát. Íme néhány sor egy
AIDS betegségben szenvedı fiatalember naplójából:
Nekem nem sikerült felkészülni, én félek a haláltól, talán azért, mert nem láttam az alagút
végét a fénnyel, illetve láttam párszor, de az biztos egy másik, mert amit én láttam, az a Lánchíd vé-
génél van, és bár az is nagyon szép, nyilvánvalóan nem az.
Nem tudom milyen halottnak lenni, ezt el kell ismernem, azt viszont pontosan tudom milyen
érzés haldokolni fizikálisan és mentálisan egyaránt. Nem irigylésre méltó, és nincs benne semmi szép-
ség, semmi fennköltség. Nincs nyugodt derő, majré az van, és van még senkivel nem megosztható
magány, a „nem akarok senki terhére lenni” állapot, kizáródás az egészségesek világából, mindez saj-
420
421
RENZ, Monika: Vallomások a halálos ágyon.Agapé Kiadó, Szeged, 2003,30.
270
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
nálkozó pillantások kereszttüzében, ehhez párosulva még a fizikai leépülés összes kínja a testeden jól
látható tünetekkel együtt.
Aztán ha nem halsz meg idıben, már nem testvére, férje vagy gyereke vagy valakinek, ha-
nem megoldásra váró feladat, egy nyőg, amit valahogy kezelni kell, és mindenkinek a terhére van.422
1. Az ember végsı kérdései
Meg sszabad-e egyáltalán születni, ha – köszönhetıen a genetikai vizsgálatoknak – ki-

derül, hogy sokat fogunk betegeskedni, fiatalon halunk meg? A kérdés nem valami ízléstelen
tréfa, hanem klorunk veszedelmes valósága:
Röviddel ezelıtt az egyik amerikai elit-egyetemen elutasították egy egyetemista lány jelent-
kezését. Minden felvételi tárgyból sikeresen vizsgázott, géntesztje azonban korai halált diagnosztizált.
Erre értésére adták, hogy nem érdemes megkezdenie a költséges stúdiumot. Hangsúlyozni szeretném:
mikor a lány az egyetemre jelentkezett, még nem volt beteg. Mindössze fennállt annak kisebb-
nagyobb kockázata, hogy valamikor meg fog betegedni. Az egyetemnek azonban már ez is elegendı
volt ahhoz, hogy elutasítsa. A jövıben hasonló helyzetbe kerülhetnek mindazok, akik egy munkahe-
lyen állást pályáznak meg, illetve valamilyen intézményben kívánnak tanulni. Milyen esélyei lenné-
nek ma Tutanchamon fáraónak, Toulouse-Lautrec festınek vagy Stephen Hawking asztrofizikusnak?
Mindannyian súlyos testi hibával születtek a világra. A magzati korban elvégzett tesztek alapján való-
színőleg meg sem tartották volna ıket, így egyedülálló képességeiket soha nem bontakoztathatták
volna ki. Vajon a Contergan-gyerekeknek lett volna-e esélyük megszületni?423
„Mi végett vagyunk a világon?” tették fel a régi katekizmusok a kérdést. A gyermekek
több-kevesebb erıfeszítéssel megtanulták a választ: „Avégett vagyunk a világon, hogy Istent
megismerjük, szeressük és neki szolgáljunk.” S ezzel a gyermeki gond véget is ért. Nemigen
gondoltuk (gondolhattuk) át igazán, mit is jelent ez a „mi végett”. Az életet, annak jelentését
nem kutattuk, hanem éltük a magunk módján. Van, aki egész életét úgy éli le, úgy fogja fel,
mint egy valami magától értetıdı dolgot: van, és kész! Honnét, hová, miért? Omar Khajjám
keserő, szellemes soraiból a kiszámíthatatlan sors „adottsága” csendül fel:
Végzet keze hajt, akár labdát az ütı;

fuss balra, szaladj jobbra, szaladj hátra s elı.
Fuss szótlanul és okát ne kérdezd; aki hajt,
424
ı tudja, csak ı tudja, csak ı.
Az élet értelmének kérdése teljes erıvel akkor szokott feltörni bennünk, ha valami ke-
resztülhúzza számításainkat, a jól beidegzett életvitelünk hirtelen felborul, értékeink (közöttük
422
PAPP Zsolt: Elmélkedés a halálról, az orvosaimról, és sorstársaimról. KHARÓN Thanatológiai Szemle VIII.
évf. 1-2. szám. 2004/1-2. 83.
423
KAMPHAUS, Franz: Isten gyermekei – Gondolatok a géntechnikáról és a prenatális diagnosztikáról. Forrás:
"Frankfurter Allgemeine Zeitung" (Hollerhofstr. 2-4, D-60267 Frankfurt), 2001. augusztus 18., Nr. 191., 8. ol-
dal. Teljes, szöveghő fordítás. MÉRLEG 2001/4.
http://ourworld.compuserve.com/homepages/merleg/214ta1.htm 2007. 09. 19.
424
A perzsa eredeti pontos fordítása mellett e sorok Szabó Lırinc költıi formázásában így hangzanak:
Ahogy a mester dobja, az Erı:
úgy száll a labda, úgy repül a kı;
vakon repülsz te is, és sorsodat
nem tudja senki más, csak ı! csak İ!
OMAR KHAJJÁM: Rubáiját. Fordította Szabó Lırinc. Magyar Helikon, Budapest, 1979. XI. A szerzı nevét a
különbözı kiadások eltérı formában hozzák: Omár Kháyyim, Omar Khajjám.
271
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
álmaink és ki nem mondott terveink) veszélybe kerülnek: „mi értelme van?” Mire való a nagy
sürgés forgás az életben. Megint Omart idézve:
Volt egyszer egy csöppecske vízcsöpp… s az Óceánban elmerült.

Volt egyszer egy parányi porszem … s a Föld porában elvegyült.
Világra jöttöd s távozásod, tudod-e, ember, micsoda?
425
Egy pici légy elıcikázott s az Éjszakában elrepült.
a) Megfontolások, nézetek az emberi lét értelmérıl - Emberkép a filozófiában és a nagy vi-

lágvallásokban
Az emberi gondolkodás ezerféle gazdagságot, útkeresést (zsákutcát) mutat fel a törté-
nelem során. Nem csupán általánosságban érdekli az embert, hogy mi az élet célja, mi az em-
ber eljövendı sorsa, hanem egészen konkréten: az én életemnek mi az értelme? Csak akkor
beszélhetünk értelmes életrıl, ha látható alkotásokat tud valaki felmutatni? És 20-50, vagy
száz év múlva – ha emlékeznek is az illetı nevére – az illetıszámára mi ennek a jelentısége?
Aztán – bármennyire is jól menjen dolgunk – egyszer (váratlanul) beköszönt az ısz: az
elmúlás csalatkozhatatlan jeleivel kell számolnunk. Mit ér az élet, ha a végén ott a kérlelhetet-
len halál? Minden igyekezetünk ellenére minket, vagy – ami gyakran még fájdalmasabban
érint – közeli szerettünket sújt emésztı betegség. Mi pedig átéljük teljes tehetetlenségünket.
Fiataloknak igen nehéz ilyesmirıl beszélni: olyan távoli, „idıszerőtlen” még az egész! „Az
értelmetlen halál elragadta”, „Korai és éretlen halál”: ilyesmiket szoktak írni a gyászjelenté-
sek. Pedig, ha az élet végnek nincs értelme, akkor annak sem sok, amit az ember elıtte
gyüszmékel. Meg aztán: mikor mondhatja valaki, hogy most már mindennel elkészült, nincs
több tennivalója, jöhet a halál? Vannak, akik teljesen felkészültek erre a pillanatra, de ık iga-
zából nem a halálra, hanem az életre készek, ezért tudják nyugodt szívvel fogadni a „nıvé-
rünket, a testi halált” – ahogyan Assziszi Szent Ferenc énekli a Naphimnuszában.426
Monika Renz mesél el egy gyermekkori élményét a halálra való „érettségrıl”:
Gyerekkoromban apámmal minden évben karácsony elıtt meglátogattuk nagyanyám súlyos

beteg nıvérét. Parkinson-kóros volt. Gyermekszemmel ez az asszony ısöregnek tőnt, noha nem volt
az. Mindig ugyanabban a görnyedt tartásban feküdt, fejét félrehajtva, torzult arcvonásokkal. A teste
remegett. Még fel tudta emelni a kezét, hogy üdvözöljön bennünket. Tudott örülni, kérdezett és kitőnı
volt emlékezıtehetsége. Épp ez volt számomra rettenetes: Hogyan telt ennek az asszonynak az ideje,
hogyan morzsolódtak le évei? Hogyan érezhette magát ebben a testben? És minek létezett még egyál-
talán? Hazafelé menet minden alkalommal haragudtam Istenre, borzalmasnak, brutálisnak, érthetet-
lennek tőnt számomra. És mégis volt valami lebéklyózó, valami áhítatos ebben az asszonyban és az
Istenében. Csak ma találok rá szavakat: intenzív jelenlét volt. Éppen a pontos emlékezetében – tudott
mindent, amit elızı évben meséltem neki – volt intenzíven velem, és valószínőleg magányos óráiban
is. Aztán egyszer megszakadtak ezek a látogatások. Nagyanyám nıvére meg tudott halni. Miért most?
Miért nem korábban? Nem tudom. Késıbb azonban többektıl halottam, akik közelében dolgoztak,
hogy ı volt a ház imádkozó lelke. Belıle merítettek a többiek erıt és kaptak választ, amely körülbelül
így hangzott: „Ha ı viseli a sorsát, én is kibírom”. İk is sajátosan lebilincselı jelenlétet tapasztaltak.
Ez az értelme?427
a) Emberkép és élet értelme a világvallásokban

1. INDIA népeinek egyik legfontosabb vallási irányzata a BRAHMANIZMUS. Hitvi-
lágának középpontjában a Brahma, a Minden-Egy (=ısok) áll. Az ı mőve az örök törvény, a
425
Az idézett sorok Csillik Bertalan fordítása. OMAR KHAJJÁM (1979), XII.
426
„ Áldjon, én Uram, mi nıvérünk, a testi Halál, ki minden élı embert megtalál.” Assisi Szent Ferenc: Naphim-
nusz. Dsida Jenı fordítása. www.kortarsonline.hu(0311)mozes.htm 2007. 04.23. v.ö. PAOLIZZI, Carlo: Il Cantico
di frate Sole, casa Editrice Marietti, Genova 1992.
427
RENZ M. (2003), 35.
272
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
dharma, ami fenntartja a világ szabályszerő mőködését. Jellegzetes indiai motívum a lélek-
vándorlás tana. A mindig új testbe visszatérı lélek sorsának alakulása az erkölcsi mozzana-
toktól függ. A jó és a rossz cselekedetek (=karma) szerepet játszanak az egyén megváltásá-
nak, üdvösségének elérésében. A lélek az erkölcsi jó érdemeinek alapján a létkörforgásban
egyre közelebb jut létezésének értelméhez és céljához, a megváltáshoz, mely a Brahmával
való egyesülést jelenti. A brahmanizmus a modern világban is képviselteti szellemi üzenetét.
GHANDI erkölcsi tanításának lényegét a „Ghandi-talizmán” foglalja össze. A könyörületes-
ség, a testvéri szellem, a szociális érzékenység, a segítségnyújtás, az igazságosság és az em-
berszeretet sugárzik Ghandi tanításából.
Nyíl járta át nemes szívét s a földre omlik képivel;

Az ég királya Indraként, az oroszlánszívő lehull. –
A gyızhetetlen meghala – s még egyszer a hıs Bhíma szól:
Én nem tudom Ardzsúna, hogy egy bőnt tett volna valaha,
Óh igazság királya szólj, miért kellett hát meghalnia?
Judhisthira meg így felelt: - Mindig avval kevélykedék:
- Egy nap le tudnám gyızni mind s megtörni elleneim fejét.428
2. A BUDDHIZMUS India másik legelterjedtebb vallási irányzata. Központi fogalma

a nirvána, mely a tökéletessé vált ember számára egyszerre jelent halált és újjászületést. A
tökéletessé válásnak komoly erkölcsi feltételei vannak. A „nemes nyolcágú ösvény”, Buddha
negyedik igazsága fontos morális üzenetet hordoz. Az embernek tartózkodnia kell minden
olyan tettıl, mellyel másoknak kárt okoz. A buddhizmus nagyon fontos parancsai között tart-
ják számon a „Ne árts!” és a „Ne ölj!” elıírásait. Ezzel Buddha az embertársaink iránti szere-
tetre hív. A buddhista erkölcs lényege a nagylelkőség, és a parancsolatok betartása. Az ember
maga felelıs tetteiért, s felelısségünk nem csupán önmagunkra vonatkozik, hanem embertár-
sainkra is. A buddhista tanításban az élet értékének hangsúlyozása és védelme, valamint az
ehhez csatlakozó erkölcsi szabályok az egyetemes emberiség számára is példaértékőek.
3. A HINDUIZMUS. A hindu világkép szerint a létezés ısoka a világmindenséget be-

töltı személytelen energia, a bráhman. A bráhman megnyilvánulása, mozgásba jövése révén
keletkezik az anyagi világ, amelyben számtalan különféle alakulat, a lények serege jön létre, a
növényektıl az istenekig. A különbözı lények szellemi magára eszmélése különbözı fokon
áll. Az életek során, újabb és újabb testet öltéssel (lélekvándorlás) a különbözı létfokozatok
törvényeinek megismerésével, a szellemi felismerés egyre világosabbá válik, míg – a végsı
célt elérve – s lény ráeszmél, hogy azonos a bráhmannal.429
4. KÍNA több ezer éves vallási hagyományában jelentıs szerepet tölt be az erkölcs és
a vele kapcsolatos elıírások rendszere. A régi kínai vallásetikai hagyomány kilenc fı erényt
ismert. Csak az képes az egész közösség életének irányítására, aki valamennyi erényt gyako-
rolja. Az erkölcsi rendben a világmindenség harmóniája érvényesül. A Nagy Szabály címő ısi
kínai győjtemény így fogalmazza meg a fıbb erényeket: „Ne nyomd el a gyengéket (légy kö-
nyörületes, szolidáris)! Ne félj a magasabban állóktól (légy büszke és öntudatos )! Ismerd
meg a tökéletességet (tanulj, légy mővelt)! Ösztönözd a tehetséges embereket, és felvirágzik a
nemzet. Légy egyenes! Légy kemény, de ha kell, ismerd a szelíd szavakat is! Légy békességre
törekvı! Kína legnagyobb hatású vallásbölcselıje Kung-Fu-Ce (Konfucius, Kr.e. 551-479),
428
Szász Károly: A világirodalom nagy époszai. MTA Könyvkiadó – Hivatala, Budapest, 1881, 96 Mahabharata
eposz – részlet.
429
TÓTH Edit jegyzete: TAGORE, Rabindranath: A boldogság ígérete (Európa Könyvkiadó, Budapest, 1963) c
könyvéhez. 228. oldal.
273
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
aki az ısi vallási hagyományokra építette föl saját vallási-filozófiai rendszerét. A konfucia-
nizmus középpontjában etikai kérdések állnak. Az ember az egyetlen erkölcsi lény a világban.
Az eszményi ember az erkölcsi tökéletesség megvalósítója. A tökéletesedés legfıbb eszköze
az önzetlenség. „Amit magadnak nem kívánsz, azt ne tedd másnak sem” – írja Konfucius.
Szeretni kell a másik embert, sıt tenni érte (karitativitás). Méltóság, nagylelkőség, ıszinteség,
szorgalom és jóság az emberiesség jellemzıi. Aki igazán nemes ember akar lenni, annak az
erény mellett a tudásra is törekednie kell. A bölcs hivatalnok az igazságosság erénye szerint
ítél. A szülık és az ısök tisztelete, valamint a másik ember szeretete adják az emberiség erköl-
csi alapját.
5. Az ISZLÁM világkép bibliai alapú. A világot Isten teremette. Két nagy területe az
evilág és a túlvilág, ez utóbbi pedig paradicsomra és pokolra oszlik. Az evilág lakói az embe-
rek, állatok és növények. A túlvilág lakói az angyalok és a néphitben fontos szerepet játszó,
evilágban is aktív szellemek (dzsinnek). Ez utóbbiak vezetıje Iblisz, aki a bibliai Sátán. A
Sorsnak, változhatatlan Rendelésnek az ember – ha bölcs – aláveti magát – tartja a Királyok
Könyve, amely megállapítását az iszlámot megelızı iráni felfogásból meríti gondolatát.
A földön – beszélik van sok rettenet,

és mindegyikünk lelke hord sebhelyet.
Lehet bár nagyelméjő bölcs valaki,
a sors bısz cselét mégse játszhatja ki.
…
E múló világhoz ne kösd szívedet,
a lét kurta, hasznot nem oszthat neked.430
A világ szüntelen változásában kápráztató dolgok vesznek körül, mégis az ember el-
sıdleges feladata önmaga megismerése, hogy a történelem eseményeinek kavargásában fel-
ismerje a lényeget: a neki szóló üzenetet.
Világunk – tekintsd meg – csodákkal tele,

de szóharcba kár volna szállnod vele.
A lelked s a tested biz éppoly csoda:
magad kell megismerned, aztán csak a
fejed fölött fent-forgó fénylı eget,
431
naponként mely új arcot tár föl neked.
Mohamed a kortárs arab politeista környezettel szemben egyistenhitet (monoteizmust)

hirdetett. A pogány bálványimádást és a keresztény szentháromságtant (illetve, amit ı annak
vélt) egyaránt elvetette. Allah minden tekintetben abszolút szellemi lény, a világ teremtıje,
fenntartója és ítélıje. Allahnak a hagyomány szerinti 99 csodálatos neve néhány kivétellel a
Bibliából ismert isteni tulajdonságok listája. A leggyakoribb a Korán minden szúrájának ele-
jén ott áll: "Allah, az irgalmas és könyörületes nevében". Az iszlámban ugyanakkor természe-
tes, hogy Isten és ember egymástól távol van, és hogy Isten személye lényegében megismer-
hetetlen.
Az iszlám számára az emberiség egyetlen nagy család, amelyben nincs helye rassziz-
musnak. Az ember Allah teremtménye, aki "vérrögbıl" (embrió?) teremtette. Az ember lélek
(nefsz), aki ideiglenesen egy fizikai testben él, de veleszületett tulajdonsága az Isten felé való
430
FIRDAUSZI (1959), 151, 154.
431
FIRDAUSZI (1959), 155.
274
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
törekvés (fitra). Egy élete van, és amikor meghal, teste elporlad, lelke a túlvilágra száll, és ott
várja az Ítélet Napját.
A szenvedés a halállal véget ér: a választott igazakra valóságos (érzéki) örömök (gyö-
nyörök) várnak, amely a Koránban színes leírást nyer:
Arannyal és drágakıvel átszıtt pamlagokon

hevernek kényelmesen egymással szemben,
és örökifjú fiúk járnak körbe közöttük
kelyhekkel, kancsókkal és forrásvízzel telt kupákkal,
nem fáj tıle a fejük és nem részegednek meg:
és gyümölcsökkel, amit csak választanak,
és szárnyasok húsával, amit csak megkívánnak,
és nagy szemő hurik lesznek,
akik jól elrejtett gyöngyökhöz hasonlatosak –
mindez fizetségül azért, amit tettek.432
Az ember nem eleve jó vagy rossz, igaz vagy bőnös, hanem vannak jó és rossz tettei.
Mindenkinek az életét két angyal figyeli, a jobb oldalán levı a jó tetteit jegyzi fel, a bal olda-
lán levı a vétkeit. Minden bajnak az az oka, hogy az emberek vagy nem ismerik Allah törvé-
nyét, vagy ha ismerik is, nem engedelmeskednek neki. Ez utóbbiak végül a pokolba jutnak,
ahol örök szenvedés vár rájuk.433
Számumban és forrásban lévı vízben lesznek,

fekete füst árnyékában,
amely nem hővös és nem kellemes
(…)
A zaqqum434 fa gyümölcsét eszitek
azzal töltitek meg gyomrotokat,
és forrásban lévı vizet isztok rá,
úgy isztok, ahogy a vízkórságban szenvedı nısténytevék isznak.
Ez az ı szálláshelyük az Ítélet Napján.435
6. A ZSIDÓ és KERESZTÉNY világkép és emberkép alapja: Isten szeretı akaratában

rejlik létezésünk. Isten akarta és lett a világ: mindez nem csupán „mindenhatóságának” jele,
hanem – emberi kifejezéssel élve – teljes felelısségvállalásának is. Isten magáénak vállalja
ezt a világot: ahogyan lett, ahogyan van és lesz. Az „akarta” kifejezés a teljes tudatosság, a
minden következményével való szolidaritás kifejezése. Isten nem úgy tulajdonosa a világnak,
mint valami kényúr, aki ki akarja préselni az utolsó csepp hasznot is a megszerzett birtokból.
İ pásztora a létezıknek, aki gondoskodik róla, védi és számon tartja. Féltékenyen ırzi, mert
ez a világ legféltettebb kincsének, az embernek a lakhelye; azé az emberé, akit a „maga képé-
re és hasonlatosságára” alkotott.
A zsidó felfogásban a szenvedés értelmezésében erısen élt a bőnért való büntetés fel-
fogása.
432
Korán 56.15-24. Helikon Kiadó, Budapest, 1987, 389.
433
Az iszlám – bevezetı ismertetı. www.apologia.hu/religion/isl-intro.html 2007.04. 23
434
Az iszlámban a zaqqum fa gyümölcse ördögfej formájúak, tövisekkel borítva, amit a kárhozottak fogyasztva
torkukat megszurkálja, iszonyatos fájdalmat okoznak.
435
Korán 56.42-56.
275
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A holtak jövendı föltámasztásának eszméjét a perzsáktól vette át a zsidóság, s késıbb átörö-
kítette a kereszténységnek csakúgy, mint az iszlámnak. A föltámadás reménysége sokkal inkább meg-
felel a modern antropológia eredményei, mint a görög metafizika halhatatlanság eszméje. A halálon
túli élet ténylegesen csak valamilyen testi újraéledésként képzelhetı el. Kézenfekvı, hogy e reményt
az alvás utáni ébredés analógiájára gondoljuk el, vagyis föltámasztásként illetve föltámadásként. A
keresztény föltámadáshit mindenesetre tisztában van azzal, hogy a jelenlegi emberbıl semmi sem él-
heti túl a halált, ámbár az ember a halálban sem szakad ki Isten erıterébıl. A föltámadás csak mint tel-
jes újjáválás lehet a remény tárgya, mint gyökeres átalakulás, ha ugyan nem újjáteremtés. Ebben az ér-
telemben mondja Jézus az emberekrıl, akik majd föltámadnak a halálból, hogy „olyanok lesznek,
mint az angyalok az égben” (Mk 12,25). Ez azt jelenti, hogy a jelenlegi állapotból kiindulva nem ítél-
hetjük meg a jövıbelit. Hasonlóan ír Pál: „mindnyájan átváltozunk” (1 Kor 15,51). Tehát komolyan
veszi a halált, s úgy tekinti, mint minden jelenbeli életforma visszavonhatatlan bevégzıdését: „test és
vér nem örökölheti Isten országát, s a romlandó a romolhatatlant” (1 Kor 15,50). Csupán hasonlat
mindaz, amit a jövendı életrıl itt és most mondunk illetve gondolunk. Senki sem tudja, milyen lesz
valójában. Mégsem kerülhetı el azonban a róla való képszerő és ideiglenes érvényő beszéd, mivel az
ember lényegéhez tartozik a halálon is túltekintı reménykedés.436
A szenvedést nem lehet megmagyarázni. Filozófiai fejtegetések, megközelítések he-

lyett F. Varillon elmélkedésének egy részletét érdemes átgondolnunk.
Egy ember, aki egész életén át szenvedett, ezt mondta Istennek halála elıtt: „Istenem, ha lé-
tezel, megbocsátok neked”.
Szabadra engedve a fantáziámat szívesen képzelem el Istent, amint hallgatja ezt az imát (mert
ima!). Súlyosan mosolyog, irónia nélkül. Komolyan elfogadja az ember megbocsátását. Emlékszik ar-
ra, hogy maga is habozott, hogy magára vegye-e az ember szenvedésének és a Bárány „megfojtásá-
nak” (Jel 13,8) kockázatát. Alázatosan kitárja karját, hogy szenvedı és megbékélt fia belévesse magát.
Antropomorfizmus, igen, de vigyázok, amikor reflexióvá alakítom át, és nagyon ügyelek ar-
ra, hogy a szenvedés misztériumához ápolónıkezekkel nyúljak. Mert tudom, hogy amikor egy ember
szenved, egyszerre vágyik is arra, hogy „vallási magyarázatot” adjanak bajára, és ugyanakkor elutasít-
ja az absztrakciót is, amely – elıre tudja – égı sebére öntve sósavként hat. És jobban fél emettıl,
mintsem az elızıt várja.
Mindaz, amit mondhatok, a következı: számomra, úgy, ahogy vagyok, semmi sem kevésbé
elvont, mint ez: Isten nem a világ „csinálója”. Nem „fabrikálta” a világot úgy, amint az órás az órát.
Nem készít teljesen készet. Ellenkezıleg visszavonul, hogy az általa létrehívott (teremtett) lények ma-
guktól és maguk által támadjanak létre. Ezek a lények csak abból a „tohuvabohu”-ból jöhetnek létre,
amelyrıl a Genezis beszél (Ter 1,2): az üresbıl vagy szétfolyóból, a tiszta sokféleségbıl, a tiszta
exterioritásból, a tiszta szétszórtságból. Ha Isten közbelépne, hogy kiküszöbölje a tapogatódzásokat, a
rendetlenségeket, a tehetetlenség ellenállásait, az áradásokat, a járványokat, - a világ számára manipu-
lált tárgy lenne. Infantilizmusba hajló képzelıdésünk kétségkívül nagyobb szeretetet látna ebben. De
Isten nem úgy szeret, ahogyan mi szeretnénk, hogy szeressen, amikor beléje vetítjük álmainkat. A
szenvedéstıl csak egy olyan panteizmus árán kímélne meg bennünket, amely által megszőnne Szeretet
lenni. Isten komolysága: a tisztelet és a szenvedés. Mindkettıt csak nagyon távolról közelíthetjük
meg, legmagasabb tapasztalatunkra támaszkodva. Valójában Isten túlságosan tisztel bennünket ahhoz,
hogy mágikus módon elhárítsa szenvedésünket, és túlságosan tiszteli önmagát, hogy megkímélje ön-
magát a mi szenvedésünk miatti szenvedéstıl.
Ami pedig a mi szabadságunk mővének tekinthetı rosszat illeti – erıszak, „háború-állapot”,
amely Lévinas szerint „felfüggeszti az erkölcsöt” –: mennyivel igényesebb itt a Teremtı Szeretet tisz-
telete, és mennyivel mélyebb a teremtı Szeretet szenvedése! Itt a misztérium szívéhez érkeztünk – jól
mondom: misztérium! – Isten alázata misztériumához.437
Nem véletlen, hogy Lukács evangélista röviden beszéli el Jézus szenvedését és feltá-
madását. Már elmondta: a könyve elején, a „gyermekség-történetben”, hosszú fejezetekben. A
gyöngéd szeretetnek történetében benne van már a mindent odaadó és elfogadó szenvedés és
halál. Ezt a mérhetetlen fájdalmat és szenvedést azonban csak a feltámadás hitében lehet
436
PANNENBERG, Wolfhart: Mi az ember? Egyházfórum, Budapest, 1991, 41.
437
VARILLON (1990), 242-244.
276
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
szemlélni. Az emberi szenvedést megérteni, felfogni, szembenézni a világ gyötrelmeivel csak
a feltámadással lehet. Mindez nem „biztosít” számunkra semmiféle „védettséget” a gyötrıdés-
tıl, a félelemtıl. Ezek az érzések, megrianások a hívıt is érinthetik és érintik, de „nem re-
ménytelen az elmúlásunk”, mert az Út nem addig tart, ameddig emberi tekintetünk képes be-
fogni. Ez az Út: maga az Élet (Jn 14,6).
A teológusok gyakran használják ezt az – talán antropomorfizmusnak ható – kifeje-
zést: Isten és én együtt reméljük üdvösségemet. „Nem kell racionalizálni Istent. Dobogó szíve
van!” – írja Varillon. Ez ihlette meg a különös sorsú perzsa, csillagász költı, Omar Kháyyám
rubáit.438
Mocskos Sárból gyúrt Embert a Kezed

s még az Édenbe is Kígyót vetett:
minden Bőnért, mely Arcunk szennyezi,
439
bocsáss meg nekünk – ahogy mi Neked!
Isten a boldogság és a sebezhetı szeretet. „Helytelenül gondoljuk azt, hogy a tökéletes

szeretet nem törıdik a kölcsönösséggel. Amikor Isten viszontszeretetre szólít bennünket, ezt
nem azért teszi, mintha önmagára hajolna és becsukódna, hanem – mivel a szeretet a legfıbb
érték – azt akarja, hogy mi is abból éljünk, mint ı maga”. 440
Hogy mi az élet értelme, célja? Még egy olyan bölcs öregnek sem könnyő megvála-
szolni, mint Abbé Pierre. Amit mond, egy lépéssel közelebb viheti a tépelıdı embert – nem a
megoldáshoz, hanem – a bátor kérdezéshez.
Gyakran kérdik tılem: mi az élet célja?

Minden abszurditása ellenére él bennem egy bizonyosság, amely e testben tart azóta, hogy if-
jú kapucinus szerzetesként találkoztam Istennel a szentségimádásban. Nos, megbotránkozott értelem-
mel, de a szív és a hit meggyızıdésével azt felelem: a cél az, hogy megtanuljunk szeretni.
A szeretet azt jelenti, hogy ha te, a másik, boldog vagy, akkor vagyok boldog én is. És ha te,
a másik, boldogtalan vagy, szenvedsz, az nekem is fáj. Ilyen egyszerő. Így tehát azt mondom: az élet
nem más, mint egy kis idı, ami szabad lényeknek adatik arra, hogy, ha úgy tetszik, megtanuljanak
szeretni, azzal a bizonyossággal, hogy a gonosz ellen kell küzdeniük.
A teremtés értelme, hogy a szeretet válaszoljon a szeretetre. Ha nem létezne ez a csúcspont,
ahol egyszer csak két szabadlény egymásnak adhatja magát és szeretheti egymást, az egész teremtés
abszurd lenne.441
b) Ki az ember?- Emberkép a gondolkodás történetében

Arra a kérdésre, hogy „Ki vagyok?”, milyen választ adunk? Miért ezek a szempontok
kerülnek elı válaszadásunkban? Gondolataink valóban az alapkérdésre vonatkoznak?
Az egyik válasz-típus (filozófiai-vallási): a Ki vagyok? kérdést tartja szem elıtt.
A másik típus pszichológiai: Milyen vagyok?
438
Rubáyát: Arubái négysoros keleti lírai vagy epigrammikus vers, aaxa és néha aaaa rímképlettel. A szó
többesszáma: rubáiyát. Az itt idézet Omár
439
OMÁR KHÁYYÁM: Rubáiyát. A perzsa csillagász költı versei. (Szabó Lırinc bevezetıje és fordítása. Új idık
Irodalmi Intézete, Budapest, 1943. kiadás alapján) Rubaiyat LXXXI. A költı teljes neve: Ghijaszu-d- din Abu-l-
Fath Omár ibn Ibrahim al-Kháyyám. Nisapurban született, 1025-1050 között. Kitőnı iskolákat végzett, doktori
fokozatot nyert el. A teológiában, a Korán-egzegézisben, perzsa és arab nyelvben, valamint matematika és költé-
szet terén nagy tekintélyt szerzett. Magas tisztségeket töltött be, majd a politikai fordulat koldusbotra juttatta.
1123-ban hunyt el. www.mek.iif.hu/porta/szint/human/szepirod/arabok/rubaiyat/.hun 2007. április 25.
440
VARILLON (1990), 280.
441
LEONIR, Fréderic: Istenem ... miért? (Abbé Pierre beszélgetése Fréderic Leonirral) Bencés Kiadó, Pannon-
halma, 2006, 11-12.
277
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Hogy valamennyire megértsük az életfelfogások alakulását, röviden tekintsük át gon-
dolkodástörténetileg az emberi életrıl alkotott felfogásunk alakulását.
XX. század fordulója (pozitivizmus): megismerés – felismerés (felfedezés) és gyakor-
lat között töretlen a kapcsolat: természettudományos mámor tanúi vagyunk. A megismerés az
ember kiteljesedését jelenti. Aztán hamarosan újabb szelek kezdenek fújni: az ember egyenlı
azzal, amit birtokolhat. A gazdasági mámor központi gondja: „mi szerez élvezetet az ember-
nek?” „Jól lenni” egyenlı az „értelmes élettel” – tehát érdemes élni. De arról is hamar meg-
gyızıdhetett az ember, az élet nem mindenki számára adja meg vágyai beteljesülését. A gaz-
dagodás – akár szellemi, akár anyagi téren – erısen polarizálja, sıt szembeállítja a népeket, a
társadalmon belül pedig a gazdagok és szegények közötti szakadék egyre mélyül.
Az ember önfelfogásának tisztázásában sajátos vonást jelentenek a különbözı pszicho-
lógiai megközelítések:
- A klasszikus pszichoanalízis (Freud-i irány): emberképét a tragikum jellemzi: ösztön
én és a felettes én harca. A destruktív erık állandó fékentartása az egyéni lét alapvetı
feladata. Ez adja annak a pesszimista világképnek alapját, amely szerint „az emberek
szívesebben kondoleálnak, mint gratulálnak” (Freud). Ez a felfogás mérhetetlen sokat
rombolt és pusztít mind a mai napig: a céltalan és üres élet sokak számára jogcím a
rombolásra és az élısködésre, a világ természeti és szellemi kincseinek gátlástalan ki-
zsákmányolására.
Filozófiai irányzatok sarjadtak ebben a szellemben, s „szabadalmaztak” destruktív
magatartást. Ezzel szemben szólal meg az az egészséges hang, amit egy vak és süket-
néma fogalmaz meg:
Minden világnézet próbaköve – írja Helen Keller – az életben való gyakorlati hatása. Ha igaz,
hogy az optimizmus elıbbre viszi a világot, a pesszimizmus pedig feltartóztatja, akkor a pesszimista
filozófia terjesztése kész veszedelem. Aki azt hiszi, hogy a világban több a fájdalom, mint az öröm, és
ki is fejezi ezt a szerencsétlen meggyızıdését, csak a fájdalmat gyarapítja. Schopenauer az emberi
nem ellensége. Még ha komolyan hitte is, hogy ez a világ a legrosszabb minden lehetı világ között,
nem kellett volna közzétennie olyan tanítást, amely elrabolja az emberektıl a kezdeményezı erıt,
hogy küzdjenek a fennálló körülmények ellen. Saját hibája volt, ha az élet követ adott neki kenyér he-
lyett. Az élet jó talaj, és virulni fog rajta a jog, ha körmösen nyúlunk dolgunkhoz.
Ha megengedjük, hogy a pesszimizmus erıt vegyen kedélyünkön, akkor az egész élet fejete-
tejére áll, minden csak hiúság és a lélek gyötrelme. Az egyén és társadalom bomlásának nincs más
gyógyszere, mint a feledés és a megsemmisülés. „Együnk-igyunk, vigadjunk, mert holnapra megha-
lunk!” – mondja a pesszimista. Ha pesszimista szemszögbıl nézném életemet, elveszett ember lennék.
Hiába tekingetnék a világosság felé, amely nem száll szememre, hiába hallgatóznék a zene után,
amely nem cseng fülembe. Éjjel-nappal sóhajtoznék, és soha nem lennék elégedett. Külön ülnék ször-
nyő magányban, félelem és kétségbeesés zsákmányaként. Minthogy azonban kötelességemnek tartom
önmagam és mások iránt, hogy boldog legyek, megmenekülök ettıl a minden testi fogyatkozásnál
rosszabb nyomorúságtól.442
- Viselkedéselméleti irányzat szerint a belsı konfliktusokat a környezeti hatások hatá-

rozzák meg: azzá leszünk, amit tanultunk. Ebben már egyfajta optimista felfogás érvé-
nyesül: újat tanulni mindig lehetséges, a korábbi hátrányos magatartásformák javítha-
tók.
- Humanista pszichológia alapkérdése: „Hogyan gyızhetı meg a gonosz a jóval?” (C.
R. Rogers).Az ember képes – kedvezı körülmények között – önmagában regeneratív
442
Ennek az írásnak a vak, süketnéma Helen Keller – amelyet tanítójának Anne Manfield Sullivannak ajánlott –
a következı címet adta: Optimizmus – Hitvallás. H. Keller megtanult mindent, elsajátított mindent, hogy örül-
hessen Isten ajándékainak, s ezt az örömet nem csupán átadja a hasonló csapásokkal megáldott embertársainak,
hanem felelıs öntudatra nevelje ıket: nem csak magunkért, hanem másokért is „tartozunk boldognak lenni”.
KELLER (1976), 177.
278
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
erıket létrehívni. Ezek szerint az ember-voltunk nem szerencsétlenség, hanem esély és
lehetıség arra, életünkkel megbirkózzunk. Az ember növekedésre képes és arra törek-
szik: önképünket egyre közelebb hozzuk a valós énünkhöz (kongruencia). Ha ez nem
sikerül (inkongruencia), konfliktusok, súrlódások keletkeznek.
- E. H. Erikson identitáselmélete a felnıtté válás folyamatát vizsgálja: a gyermekkori
tapasztalatok tömege a fejlıdés során „érik össze” személyiségé. Az identitás egész
életen át tartó fejlıdési folyamat.
A fejlıdést nyolc szakaszra osztja, de ezek organikusan egymásba épülnek, egymással
kölcsönhatásban vannak. Minden szakasz egymással ellentmondásos, az egész életre kiható
tapasztalat szerzéséhez vezethet: egy pozitív-konstruktívhoz és egy negatív-destruktívhoz.
Egyik szakaszból a másikba való átlépés krízist jelent. Az egyes szakaszokban jelentkezı el-
lentét-pár a fejlıdési korhoz tartozó alapkonfliktust jelentik. A két komponens közötti egyen-
súly megtalálása a feladat (megırizni a haladó és konzervatív valónk közötti egyensúlyt).
Táblázatosan megjelenítve ezek a szakaszok, illetve fejlıdési konfliktusok:
279
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
öregkor
Integráció a kétségekkel
érett felnıttkor szemben
Produktivitás a stagnálás-
Vállalkozó-kedv a sze- felnıttkor sal szemben Ideológiai kötıdés az
repbizonytalansággal Intimitás az izolációval érték-diffúzióval szem-
szemben szemben ben
Perspektíva az idıza- Önbizalom a szégyen-
varral szemben érzettel szemben ifjúkor
Identitás az identitásdiffú-
iskoláskor zióval szemben Szexuális identitás
Kreativitás kisebbrendőség bisexualitással szemben
Óvodás-kor Vezetıkészség az
érzéssel szemben
Kezdeménye autoritás-iffúzióval
zés a bőntudattal szemben szemben
kisgyermekkor
Autonómia a szégyenérzet-
tel szemben
Csecsemıkor
Önbizalom a bizal-
matlansággal szemben
280
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
281
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
2. A szenvedı ember
Egészen másként közelítjük meg a szenvedés kérdését, ha mi magunk vagyunk bete-

gek, vagy a gyógyító munkában veszünk részt. Az egyik betegségrıl, a másik vagy beteg em-
berrıl beszél.
Az orvos szerint: ez a szerv a normálistól eltérıen mőködik.
A beteg szempontja: fáj a szívem! (Én vagyok beteg!)
Százszor és ezerszer elmondták, leírták: az orvos, ápoló „nem engedheti meg magá-
nak”, hogy mindenegyes halálesetnél összeomoljon, átadja magát a veszteség fájdalmának. Ez
természetes, illetve fontos, hiszen emberileg elviselhetetlen terhet jelentene az eseménnyel
való teljes érzelmi azonosulás. Az emberi szenvedés nem kívánatos sem magunk, sem mások
számára. Voltak korszakok, amikor Krisztus szenvedésével való azonosulás vágyától hajtva,
erıteljesen elıtérbe került a testi szenvedés felmagasztalása, sıt annak óhajtása. Avilai szent
Teréz – szakítva a kor aszkétikus felfogásával – komolyan figyelmezteti a nıvéreket:
Ha valamikor élvezni akarja a Keresztrefeszítettnek társaságát, akkor Önnek is hordoznia kell

a keresztet. Arra azonban semmi szükség sincs, hogy kereszteket kérjenek az Úrtól, habár az én jó
atyám, Gergely atya azt is ajánlja, mert hiszen akiket İ Szent Felsége szeret, azokkal úgy bánik, mint
tette egyszülött Fiával.443
A betegséggel szembeni magatartásunk nagyon sokféle lehet. Igen gyakori megnyil-

vánulás – talán éppen a legelsı kitörés is ebben nyilvánul meg, ahogyan a betegséget értel-
mezzük, okot keresünk szenvedésünkkel kapcsolatban:
Az ember ısi reflexiója: megbüntetett az Isten! Legtöbbször kapcsolódik hozzá
ártatlanságunk bizonygatása. Fıként akkor „kézenfekvı” mindez, ha nem rólunk, hanem egy
valóban ártatlan személyrıl van szó: kisgyermekrıl, vagy éppen közismerten karitatív szemé-
lyiségrıl. Fıként tömeges szenvedés, vagy ártatlan, védtelen emberek szenvedése láttán bugy-
gyan ki az emberbıl a számonkérés: hogy engedheti meg az Isten?
Van, aki tudatosan készül arra, hogy el kell mennie egyszer, lezárni a lezárhatatlant és
befejezni a befejezhetetlent. Jó, ha az ember derővel és bizalommal készül fel a földi pálya
befejezésére.
Julien Green Naplója írása közben töpreng azon, mi lesz ezzel a nagyon személyes
önvallomással halála után:
Szeptember 28. Ma reggel elgondolkoztam azon, mi lesz a naplóval halálom után. Nem lenne
helyes, ha egy jó barátomra bíznám (az Isten óvjon meg ettıl, a barátok mindent elégetnek), inkább
egy ellenségemre hagyom, olyan valakire, aki mindenáron be akarja feketíteni az emlékemet (de ez ki
a csudát érdekel?) Nem húzna ki egyetlen sort sem.444
Amíg az ember egészségesen töpreng a végen, bizonyos szorongással ugyan, de köny-

nyen túl teszi magát rajta: még távol van, nem kell aggódnia. De mihelyt az embert betegség
sújtja, a tarkóján érzi a nyomában loholó halál leheletét.
A betegséghez való viszony alapfélelme, hogy identitásunk veszélyeztetett. Nem az
vagyok, aki szeretnék lenni, vagy már nem lehetek az. A félelem bénító hatásával szemben
jelentkezik egy másik késztetés: mielıbb úrrá lenni az életet fenyegetı veszélyen. Mindenki a
maga bırén tapasztalja igazán, mit is jelent egy betegség, betegnek lenni. Az egészséges em-
443
AVILAI NAGY SZENT TERÉZIA Levelei Ford. Páter Ernı. Kármelita Rendház kiadása, Keszthely, 1943, 60.
235. levél.
444
GREEN, Julien: Napló 1928-1934. www.inaplo.hu/200105/13html-65k 2007.06.06. Továbbbiakban: GREEN
(2007).
282
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
ber együttérzése – fıként annak kifejezése a beteg felé – legyen diszkrét: tiszteletben tartom a
másik érzését, fájdalmát, félelmét. A lekicsinylı, a fennhéjázó kijelentések sokkal megalázzák
és bosszantják a beteget, mint reménnyel töltenék el. Még ha valóban nincs is végzetes bajról
szó, a szenvedı ember maga tudja, hogy most nyomorult állapotban van. A másik véglet is
helytelen: kétségbeesünk a baj láttán. Hagyni kell magát a beteget megnyilvánulni: fejezze ki
nyugodtan, amit érez. Fontos, hogy biztosítsuk ıt jelenlétünkrıl, kísérjük figyelemmel és ta-
pintattal ajánljuk fel segítségünket. A hosszantartó betegség melletti asszisztálás sok gondot,
lemondást jelent a segítıknek. Ezt sem kell letagadni a beteg elıtt, de beszéljük meg: szá-
munkra ı a fontos, s együtt szeretnénk vele küzdeni. A nagy szavak, titkolózós és tagadás
helyett egyenes és ıszinte beszéd: keressük meg, ami igazán széppé, értékessé teszi ezt az
idıt.
3. Az Öröklét küszöbén
Uram, hála legyen Neked, hogy Hozzád mehetek, békességben és szeretetben mindörökké szemlélhe-
tem arcodat.
Csöndes, szelíd tekinteted rabul ejtette a lelkemet, és Utánad vágyakozik.
Áthoszi Sziluán sztarec gyönyörő vallomása ez halála elıtt. Istennek ez az embere „nincstelen
szegény, akinek egyetlen vagyona az Isten iránti szeretete”. Majd így ír a halálra való készü-
letrıl:
Vannak szegény emberek, akik nem félnek a haláltól, hanem békével fogadják, mint az igaz Simeon,
aki így énekelt: „Most bocsásd el, Uram, a Te szolgádat, ígéreted szerint békességben” (vö. Lk 2,29).
Csak azok értik meg, hogy milyen békesség volt az Igaz Simeon lelkében, akiknek a lelkébe Isten bé-
kéje költözött, vagy akiknek már van róla valamilyen tapasztalatuk. Errıl a békességrıl mondta az Úr
a tanítványainak: „Az én békességemet adom nektek.”445
Fel lehet készülni a halálra, amely bármennyire is „köztudott”, mégis meglepi az embert, ha
közelébe kerül? Lehet megbékélni azzal, ami elkerülhetetlen?
a) Az élettıl búcsúzó ember – a különbözı kultúrákban

- İsi kultúrák tanúskodnak arról, hogy az ember igyekszik nem csupán széppé tenni a
halált, hanem a folytatódó életben való hitének is kifejezését adni. Legrégibb temetésre utaló
leletek: Kr. e. 400-300 000 év (Csou-kou-tien) körüliek - míg mások csak 70-50 ezer évre
(moustier-i kultúra) teszik A halál utáni életben való hitre utal a holttest vörös (okker) porral
történı behintése (vörös = vér = élet). A sírokban elhelyezett étel, eszközök (ékszerek) jelzik
a halál utáni élet hitét.
Temetés a felsı paleolithikumban gyakorlattá válik. A sírokban elhelyezett eszközök
jelzik az egyéni tevékenység halál utáni folytatását. A kogik a Világot – a Mindenség-
Anyaméhét – minden sírral azonosítják: a sámán kilencszer emeli fel a holttestet – ez a mag-
zatállapotba való visszatérést jelenti.
Az alábbiakban néhány rövid idézettel utalunk a nagy kultúrák, világvallások halál-
felfogására. Természetesen ezek a kultúrák végtelenül gazdagabbak, mint ami ezekbe a pár-
szavas idézetekbe belefér.
Kína
445
SZOFRONYIJ (2006), 330-331.
283
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A halált örök erı intézi, s aki a gyilkolást helyette végzi, mintha elfoglalná az ácsmes-
ter helyét: az az ácsmester helyett hasogat, gyakran megsebzi kezét.446
A csecsemı: puha, gyenge,

a haldokló: kemény, erıs.
A sarjadzó fő és fa: lágy, erıtlen,
a korhadó: szívós, erıs.
A kemény és erıs: pusztuló,
a puha és gyenge: fakadó.
Elvész a fényes hadsereg.
A felnıtt fatörzs megreped.
A kemény, erıs: alámerül,
a puha, gyenge: felkerül.447
Japán
Tovatőnt az év –
Zarándok-bocskoromban
Eltőnök én is.
***
Befagyott a tó.
Hova térjen aludni
a fehér sirály?
***
Ösvény az esti ködben.
Megyek. Itt már nem hallok
lépéseket mögöttem.448
Hinduizmus és buddhizmus
Ha eljön a nap, amikor a halál bekopogtat ajtódon,
Mit fogsz neki adni?
E vendégemnek átadom életem telt edényét.
Nem bocsátom el ıt üres kézzel.
Rabindranath Tagore
„Ha megszőnik minden kívánság, amely betölti az ember szívét, akkor a halandó halhatatlan-
ná válik, és már itt ebben a világban eléri a Brahman-hoz tartozást.”
Nem ragaszkodom a halálhoz sem, az élethez sem.

Kivárom, hogy idım lejárjon, mint egy szolga, aki bérét várja.
Nem ragaszkodom a halálhoz sem, az élethez sem.
Megvárom, míg idım lejár, elmerülve a vigyázásba és a bölcsességbe.449
A halál zsidó értelmezése

Irányelvek a meghaláshoz: „saját dolgai felé fordítsa figyelmét”: rendezze el életét. A hal-
doklónak legyen lehetısége természetes gondjait és félelmeit elmondani. Béküljön meg Istennel: „ha-
lálom tegye jóvá minden bőnömet és vétkemet”. A meghalást nem szabad elısegíteni, de „ha van va-
lamilyen külsı erı, amely a lélek kilépését a testbıl megakadályozza, akkor azt el szabad távolítani”.
A gyászolók fejezzék ki fájdalmukat. A temetésnél kerülni minden pompát, fényőzést.
446
Lao-ce: Tao Te King, 74.
447
Lao-ce: Tao Te King, 76.
448
Macuo Baso haikui (MATSUO BASHO, 1644-1694). www.terebess.hu/haiku/koltok/baso2.html
449
A vágynélküliség a buddhizmusban: arhat, amelynek kínai átírása (a szanszkritból): luohan. Jelentése: olyan
személyek, akik már elérték legmagasabb lelki fejlettséget. Kínában ez ötvözıdik a taoista remete-eszménnyel.
www.terebess.hu/keletkultinfo/lexikon/luohan.html
284
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Az Úristen parancsot adott az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás
fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz”. (Ter 2, 16-17)
Arcod verítékével eszed kenyeredet, amíg vissza nem térsz a földbe, amibıl lettél. Mert por
vagy és porrá leszel. (Ter 3,19)
Ne törekedjetek a halálba életetek elhibázott útján, ne siettessétek romlásotokat kezetek tette-

ivel! Mert a halált nem Isten alkotta, ı nem leli örömét az élık pusztulásában. Hisz mindent azért te-
remtett, hogy legyen, és a világ teremtményei az üdvösségre szolgálnak. Nincs bennük pusztító mé-
reg, és a földön nem az alvilág uralkodik. Mert az igazságosság hallhatatlan. (Bölcs 1, 13-15)
Mindig szemem elıtt lebeg az Úr,

ı áll jobbomon, hogy meg ne inogjak.
Ezért örül a szívem és ujjong a lelkem
s testem is békében fog majd nyugodni.
Nem adod lelkemet a holtak országának,
s nem hagyod, hogy szented meglássa a sírt.
Az élet útjára tanítasz engem.
Színed elıtt az öröm teljessége,
s jobbodon a gyönyörőség mindörökké. (Zsolt 16,8-11)
Iszlám
Helyezd sorsodat Allah kezébe titkon és nyíltan. Féld Allahot annak félelmével, ki tudja,
hogy halott, ki feltámasztatik, végítéletre megy, s a leghatalmasabbnak színe elıtt fog állani. Emlé-
kezz arra, hogy a két háznak valamelyikébe tartasz: vagy a magasztos Paradicsomba, vagy a pokol tü-
zére.450
Kereszténység
A végtelenül irgalmas Isten azzal mutatta meg szeretetét irántunk, hogy Krisztussal életre
keltett minket, bőneinkben halottakat is – így kegyelembıl kaptátok a megváltást; feltámasztott min-
ket, és Krisztus Jézusban a mennyeiek közé helyezett minket, hogy az eljövendı korokban Jézus
Krisztusban kinyilvánítsa kegyelmének túláradó bıségét, hozzánk való jóságából. (Ef 2, 4-7)
Legyen áldott az Isten és Urunk, Jézus Krisztus Atyja, aki minket nagy irgalmában új életre
hívott Jézusnak a halálból az élı reményre való feltámadása által, hogy a mennyekben elpusztíthatat-
lan, tiszta és soha el nem hervadó örökség várjon rátok. (1 Pét 1,3)
Nehezen talál az ember megfelelı szavakat az élettıl való búcsúzásra. Az élettıl bú-
csúzunk, vagy csupán e megszokott tájtól, a kapcsolatok eddigi – számunkra egyedül ismerıs
– formájától? A hívı ember számára nem létezik a halál: egy kapu, amelyen átlépünk és más-
ként fogunk élni és szeretni. Sokat szenvedett idıs parasztasszony mondta: „Nemsokára el-
megyek, tudom. Nagyon sokat szenvedtem, s most is rettenetes fájdalmaim vannak idınként.
Nem is értem: hát akkor miért ragaszkodunk annyira ehhez az élethez?”
A költık megfogalmazásában:
Elnézek e tündöklı tájon

Mi szép világ, arany világ!
És kérdezem magamban fájón:
Miért nem maradni itt tovább?
És felel a hegy oldalából

Lezuhanó vidám patak:
Elmúl-e testem e világból,
Mert az Óceánba szakad?
450
Szufján al Thaurí mesébe rejtett intelmeibıl, amelyeket cAlí ibn al-Haszan al-Szulamí-hez intézett. KÉRI
Katalin: Nevelésügy a középkori iszlámban. www.mek.oszk.hu/a1800/01862/html/05-islam.htm
285
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A lángoló nap elhunyása
Ott ama kék hegyek mögött
Csak földiségünk csalódása.
Rész változik; a mind: örök.451
Vagy más megközelítésben:
Bizony mondom,
elmúlik e világ.
És bizony mondom,
megmaradok én.
S bizony, ha két szív
egy ütemre dobban,
Az egy ütemben
ott dobbanok én.
Bizony mondom,
elmúlik e világ.
És bizony mondom,
én megmaradok.
S akkor, nem két-két
szívet kötök egybe,
De a szívekbıl
Koszorút fonok.
S mind, aki egymást

idelenn szerette,
A csillag-koszorúba
bekerül,
S ragyog szerelmük
tisztán, szabadon,
Testetlenül és
véghetetlenül.452
b) Halál: régen és ma
Az ısi kultúrákban, de még száz évvel ezelıtt is, az ember közelebb állt életének leg-
személyesebb titkaihoz, mint ma. Talán paradox módon azt mondhatnánk: annyira élünk,
hogy nem is vesszük észre. A bibliai Jákob érezte, hogy lejárt földi zarándokútjának ideje:
elbúcsúzott, intelmet adott – családja, szerettei körében maradt mindvégig. – Az élet velejáró-
ja a halál és most „hazatért atyáihoz”
Miután Jákob megadta fiainak a végsı rendelkezést, visszahúzta lábát fekhelyére. Aztán
meghalt és megért övéihez. (Ter 49,33)
Tóbit, miután hosszú magasztaló éneket mondott az Úrnak és tanítást adott fiainak az igaz
életrıl, egyszerő szóval szerettei tudomására hozta, hogy meghal: „Most már nagyon fogytán van
bennem az élet”. Lefektették ágyára, meghalt és tisztességgel eltemették. (Tób 14,11)
Ma: elzárva, steril körülmények között – egyedül távozunk. A kórházi gondoskodás

igen gyakran azt jelenti, hogy az ember a legsúlyosabb perceit kénytelen – bár jó szándékú –
teljesen idegen emberek között megvívni: gépek, kattogó, csipogó készülékek: mindez – állí-
tólag – az ı érdekében, holott mindenki tudja, hogy már semmi nem foghatja vissza távozását.
451
Vajda János: A bikoli fák alatt.
452
Reményik Sándor: Ezt mondja Jézus.
286
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
İ tudja, vagy legalábbis érzi leginkább. Ha valamikor, akkor éppen most lenne szüksége az
embernek arra, hogy mellette legyenek, akiket szeret, akiket szeretne látni, érezni. Az élet
rohanása mellett van még egy tényezı, ami igen súlyos teher éppen a hozzátartozók számára:
„elszokunk a betegektıl”. A súlyos beteg, idıs ember szakápolásban részesül, s ezért kiveszik
ıt családja körébıl: intézetbe kerül, s ettıl kezdve látogatják. Egyre kevésbé van jelen a csa-
lád életében, illetve nem úgy van jelen: gond, feladat, program, teendı. „Be kell hozzá menni”
a kórházba, „vinni kell neki” stb. És még jó, ha akar és tud a hozzátartozó idıt szánni a beteg-
látogatásra. Ha a közvetlen családtag maga is idıs, esetleg beteges, messze lakik az ápoló
intézettıl, máris súlyos gondot jelent – vagy szinte lehetetlenné válik – a látogatás.
A súlyos betegségben megélt magány még fájdalmasabbá teszi a szenvedést. Emberek,
akik eddig – többé-kevésbé – kis közösségben éltek, most minden intimitástól megfosztva
mások elıtti szó szoros értelemben vett lemeztelenedésre vannak ítélve. Nem véletlen, hogy
az emberek irtóznak még a gondolatától is annak, hogy tehetetlenül, kiszolgáltatva másokra
szoruljanak. Sokan nem a haláltól félnek, hanem az azt megelızı testi és lelki gyötrıdéstıl.
Nagyváros intenzív osztálya. Hatalmas kórterem, bokszokra osztva: infarktus, végsı állapot-
ba került öregek, élet-halál közt lebegı balesetesek stb. Éjjel nappal szól a zene, mivel a kórteremben
van a szolgálati pult. Nappal valami ostoba, saját vicceiken vihorászó mősorvezetıkkel, zenés prog-
ram megy: csupa fiataloknak való (?). De folyton sípolnak, pittyegnek, jeleznek a betegre kapcsolt ké-
szülékek is. Még az sem tud pihenni, aki egy kicsit már jobban van. Közben folyik az újraélesztés –
hol sikerrel, hol sikertelenül. Állítólag az orvosok és a nıvérek csak így bírják elviselni ezt a légkört.
Az orvosok jelentıs része nem tud mit kezdeni a halállal. İk is emberek. A mai ember: nem
mer szembenézni vele: fél, hogy „elkapja”, mint valami kórt. Már bennünk van létezésünk kezdetétıl.
A súlyos beteg – ahogyan említettük - szakemberek kezébe kerül, hogy segítsenek raj-
ta. Ennek következménye, hogy élete egy új kapcsolati formába kerül és megindul a család-
ból való kiválás, illetve egy másik közeghez való kapcsolódás: a betegtársakhoz. Az intéz-
ménybe kerülés sokszor éppen azért nyomasztó, mert csupa hasonló embert lát maga körül.
Az is igen gyakori, hogy látnia kell, ahogyan hol egyik, hol másik betegtársa ágya üres lesz
reggelre: meghalt.
A betegség elırehaladtával az ember szembesül azzal a ténnyel, hogy nincs reménye a
gyógyulásra. A haldoklás nem az élet része, hanem függeléke, zavara. Az ember ezáltal nem
integrálódik, hanem „kiküszöbölıdik” abból a közösségbıl, amelyben eddig élt. Minden igye-
kezete ellenére nem tud az lenni, aki szeretne: egészséges, alkotó, tevékeny személy. Különö-
sen fájdalmas, ha azt látja, hogy életét gépek tartják fenn, azok végeznek helyette (az ı szer-
vezete helyett) alapvetı funkciókat. Szeretne újra családja, szerettei közé tartozni, de mindez
nem sikerül, ezért csıd és vereség érzete támad. A „gyógyíthatatlan beteg” gyógyító közegbe
kerül (korház): idegen test, az ápolók kudarca lesz…
A nagybeteg elveszti türelmét, dacoskodik, panaszkodik. A környezete úgy érzi, hogy
„gonosz” indulat és győlölet van a beteg magatartásában. Bosszút akar állni az életen, az
egészségeseken? A fájdalom tehetetlensége, a tehetetlenség fájdalma. A lelki segítıszolgálatra
mérhetetlen nagy szükség van a kórházakban: betegeknek és ápolóknak egyaránt. Hogy a be-
teg miért éppen az ápolóit bántja? Egy arab közmondás így szól: „Mindenki a szomszédját
rúgja, mert ez áll hozzá legközelebb.” A betegség, illetve a halál elfogadásának pszichikai
útjáról késıbb szólunk.
A nagyon súlyos betegek – általában – tudják állapotukat. Még akkor is, ha éppen az
ellenkezırıl bizonykodnak. Vagy meg akarják kímélni környezetüket, vagy még próbálják
hátráltatni a feltartóztathatatlant.
A halál: titkolni való, tabu (nem beszélhetünk róla!): a hozzátartozók összevissza
mondanak mindent a súlyos betegnek. Annak ellenére teszik ezt, hogy maga a beteg egyér-
287
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
telmően kijelenti, tudja mi vár rá. Ha nem tudja, akkor szeretné tudni, de a világért nem
mondják meg neki. Azzal indokolják, nehogy megijedjen. A környezet elhárító módon visel-
kedik: ezáltal nem segíti, hanem megzavarja a beteget. A letagadott súlyos állapotban a beteg
egyrészt érzi, hogy mennyire beteg, másrészt a környezet bizonygatja, hogy „mennyire jobban
vagy”. Az emberi személy méltóságához hozzátartozik, hogy tisztességgel megtudja, mi tör-
ténik vele, körülötte. Szeretne felkészülni arra, ami élete legszemélyesebb tette. Kétségtelen,
hogy mind neki, mind környezetének egy igen kemény érési folyamaton kell keresztül menni,
de ez méltó az emberhez, s nem az ámítás.
Az ember közösségi lény: egyedül nem képes sem leélni az életét, sem befejezni. El-
menni – méltósággal: tudatos vallomás lehessen az, amely minden fájdalma ellenére lehet
reménnyel és igaz szeretettel teli. A halálra való felkészüléshez segítıkre van szükség, akik
mélységes hittel és a másik iránti tisztelettel kísérik. Ahogyan járni tanultunk: voltak mellet-
tünk, akik rogyadozó lépteinket, eleséseinket korrigálták.
Azért van neurózis, pszichikai szenvedés, mert az ember tudja, hogy meg kell
halnia, de nem meri tudatosan vállalni. Aki nem számol a halál meglétével, nem érheti el a
nyugalmat, a belsı örömet, a lelki békét. Folyton bujkál, tagadásban él.
A teljes választ az ember nem kapja meg: élete utolsó pillanatáig feszíti a vágy és a ké-
tely. Az élet utolsó fázisában, még ha nem is tudjuk, hogy az, szinte kristály-sőrőséggel és
tisztasággal fogalmazódik meg: nem a válasz, hanem a hívás bizonyossága. Sain-Exupery a
„Déli futárgép” c. kisregényének fıszereplıje, Bernis vallomása:
Szerettem ezt az életet, noha nem egészen értettem; szerettem, noha nem volt egészen hő.
Voltaképpen azt sem igen tudom, mit kívántam; olyan volt ez, mint valami könnyő éhség... Sejtettem,
hogy amit keresek, a dolgok mögött rejlik. Úgy éreztem, némi erıfeszítéssel végre megéretem, végre
megismerem és rabul ejtem. S most úgy megyek tovább, hogy lelkemet fölbolygatta ez a baráti jelen-
lét, melyet soha nem bírtam a napvilágra vonni...”453
4 A halálra való felkészülés
a) Messze-e még a messze?

A fenti kérdést a mesében teszi fel az okos embernek a király, s arra vonatkozik, hogy
jól lát-e? Milyen messzire látunk belsı szemünkkel, amikor „fizikai” érzékeink és érzéseink
azt sugallják, hogy rövidül a táv. Sokan egész életükben nem engedik tekintetüket túl a látha-
tón. Az ember, ha öreg kort ér meg, azt tapasztalja, hogy nem egyszerre hal meg, hanem sok
kis apró halált hal élete folyamán, miközben egy sor születésnek is tanúja: szerzünk végzett-
séget, születnek kapcsolataink, munkánk, megélhetésünk, biztonságunk s esetleg némi hírnév-
re és befolyásra is szert teszünk. Aztán ritkulnak a születések, s gyarapodnak a temetések a
szó szoros és átvitt értelmében.. Elveszítjük erınket, lendületünket, munkahelyünket (nyug-
díjba tesznek), befolyásunkat és személyeket. Olyanok leszünk, mint valami „tiszteletpél-
dány”: egy darabig még kedvesen fogadnak, de különösebben nem hiányzunk. „Aprócska
halálok” ezek a veszteségek, amikor észrevesszük, hogy ez sem mőködik, az is cserbenhagy.
„Könnyő a halált úgy felfogni, mint valamely „egyszeri”, a légzés megszőnését jelentı ese-
ményt – ám sok ember számára ennél sokkalta többrıl van itt szó. A halállal (akár a sajátun-
kéval is) való szembenézés többet jelent, mint a puszta fizikai halál tényének tudomásul véte-
lét.”454
453
SAINT-EXUPERY, Antoine de: Déli futárgép. In: Éjszakai repülés. Európa Könyvkiadó, Budapest, 1977, 93. A
regényíró Bernis történetében a saját keresésének, vágyakozásának és sorsának pontos beteljesedését fogalmazta
meg.
454
AINSWORTH-SMITH, Ian: Szembenézni a halállal – engedni elmenni. In: Jelenits István-Tomcsányi Teodóra:
Egymás közt egymásért. HÍD Budapest, 1990, 189.
288
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A halál közelségének érzése, a haldoklás lényegesen több, mint a betegség miatti fizi-
kai fájdalom érzete. A veszteség és az e mögötti ismeretlen várása olyan krízist okoz, mely-
ben a gyász és szeretet, bőntudat és vágyódás mind benne van. Az elhanyagolt fájdalom fé-
lelme mellett ott van az a félelem is, hogy azok, akikre a haldoklónak legnagyobb szüksége
van, elhagyják. A közelgı halál kríziséhez igyekszik segítséget nyújtani a hospice-módszer.
Ez együttérzı jelenléttel és hatékony fájdalomcsillapítással lehetıvé teszi a kommunikációt,
amely jelenten csökkenti a beteg fájdalmát éppúgy, mint a hozzátartozók veszteség-érzését,
gyászát.455
A halálra való felkészüléssel kapcsolatban külön kellene szólni arról a jelenségrıl,
amelyet a szaknyelv „halálközeli tapasztalatnak” nevez (near-death-experiences, NDE). A
NDE-k legtöbbször a következıkbıl tevıdnek össze: határozott hangulatjavulás után a hal-
doklás közben a testenkívüliség tapasztalata következik (out-of-body experience, OBE),
amelyben az ezt átélı személy saját testét és környezetét mintegy „felülrıl” figyeli. A beszá-
molókból jól ismert „alagút-élményen” keresztül az NDE-t átélı túlvilági boldogságot, el-
hunyt szeretteivel, vallási személyiségekkel való találkozásról számol be. Az esetek jelentıs
része beszámol arról, hogy filmszerően leperegtek elıtte életének fontosabb eseményei, kiér-
tékeli saját életét. Ezek az élmények a nagy világvallások és kultúrák között eltérı módon
jelennek meg, azonban mindig a beteljesülés egyértelmő üzenetét hordozva.
Mindez rendkívül érdekes és fontos téma, azonban könyvünk terjedelme nem teszi le-
hetıvé a kérdéssel való áthatóbb foglalkozást. Csupán a segítıszolgálat számára szeretnénk
jelezni: az NDE-k egyrészrıl jótékony hatásúaknak bizonyultak és segítségül szolgálhatnak a
pszichoterápiában éppúgy, mint a haldoklók melletti szolgálatban. Másrészt ezek az ismeretek
segítenek a vallási tapasztalatok jelentıségének pozitív értékelését és beépítését a segítıszol-
gálat minden területén.456
b) A beteg részvételének alapvonásai

A halál közeledte a betegben és környezetében félelmet vált ki. Ez a félelem az isme-
retlen jövıtıl csak súlyosbodik, ha kétértelmő, homályos vagy ellentmondásos megjegyzések-
re kénytelenek hagyatkozni. Az orvos nem mond semmit, vagy olyan kifejezéseket használ,
amit a szaknyelvben, annak jelentésében járatlan emberek képtelenek értelmezni. A kórházi
környezet összezavarja az embereket: nem tudnak tájékozódni ebben a világban.
Többször megfigyelhetı, ahogy a súlyos beteghez érkezı látogatók téblábolnak a beteg mel-
lett: nem tudják mit mondjanak és mit ne. Szeretnék „vigasztalni” a beteget, de annak éppen „vigasz-
talan” állapota elıbb ejti ıket kétségbe és készteti sírásra, mint magát a beteget.
Látogatók érkeznek: a végtelen hosszú kórházi folyosón keresgélnek. Nem találják a 14-es
kórtermet. A 10-es szám után orvosi szoba, kezelı, nıvérek stb. Nem mennek tovább, megint vissza-
fordulnak, s kezdik elölrıl számolni a szobákat. Számukra nem magától értetıdı, hogy a szobaszámo-
zás a kiszolgáló helyiségek után folytatódhat. Már szitkozódnak a tehetetlenségüktıl. Az egyik ápoló
megjegyzi: „Micsoda élhetetlen emberek!” Valóban: ez a környezet számukra nem élhetı.
Az orvosok gyakran félnek kimondani a bajt, arra hivatkozva, hogy hátha még sikerül
valamit tenni, vagy a beteg nem tudná elviselni az igazságot. A kórházi ellátásba kerülésnél
mindig megkérdik a beteghez legközelebb álló személy nevét, címét és telefonszámát. İt fog-
ják értesíteni, „ha baj van”. A közeli hozzátartozóval kell tisztázni, hogy megfelelı módon
közöljék a beteggel is állapotát. Az igazság elodázása növeli a betegben és a hozzátartozóban
a félelmet, gyanakvást: vajon tudja-e a beteg, hogy mi vár rá? Ugyanígy a beteg is titkolja,
455
BRESNAHAN, James F. SJ: Meghalni katolikus módon. Mérleg, 1996/3, 284.
456
SCHRÖTER-KUNHARDT, Michael: Halálközeli tapasztalatok. Új antropológiai paradigma. Mérleg, 1996, 3.
292-295.
289
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
hogy ı már tudja az igazságot, de nem akar fájdalmat okozni... Az ıszinte, szeretı légkörben
kimondott igazság közösséget teremt, amelyben együtt érnek meg a kölcsönös szeretet és bi-
zalom mélyebb valóságára.
A gyógyíthatatlan beteg szeretné pontos információt állapotáról. Nem a szavak dönte-
nek, hanem egyik részrıl az illetı (a beteg) tudja, hogy súlyos az állapota. A másik rész (hoz-
zátartozók) szeretnék tudni, mi vár szerettükre és ırájuk. A betegnek joga – és kötelessége –
elintézni olyan ügyeket, amelyek valóban rátartoznak: végakarata, nem tisztázott anyagi
ügyek rendezése. Ha másként nem, legalább azzal tudna segíteni, hogy a környezete számára
nem ismert, függı kötelezettségeket nyilvánvalóvá, egyértelmővé teszi. Ha a beteg vallásos,
szeretné rendezni Istennel való kapcsolatát. „Ha papot hívnak hozzá, megijed” – mondják
még ma is. Ez a rémület elsısorban a hozzátartozóé. A beteg számára egészen mást jelent:
Isten irgalmas látogatása, a békesség, kiengesztelıdés forrása.
A hozzátartozók is szeretnék tudni – még ha fájó is – az igazságot, hogy felkészülhes-
senek a nehéz napokra. Nem a halált akarják tudni, hanem sem magukban, sem beteg hozzá-
tartozójukban ne tápláljanak hamis reményeket.
A végstádiumban a beteg gyakrabban szeretne állapotáról beszélni. Ezzel mintegy ki-
beszéli félelmét, illetve birtokába veszi a betegségét. Ha a baj megnevezhetetlen, kimondha-
tatlan, nagyon könnyen elhatalmasodik, tabuvá lesz. A környezet gyakran leinti a beteget,
mert „nem szeretik hallgatni”, hogy folyton a szenvedésérıl, bajáról, vagy kifejezetten a halá-
láról beszél. Ha egyszer nyugodtan kibeszélhetné magát, akkor nem kívánkozna elı folyton ez
a téma. Segíteni kell olyan téma felé terelni a beteg figyelmét, amely a békét, szeretetet te-
remt. A betegség, halál beszédtéma addig nyugtalanítja a beteget, amíg nem békél meg vele.
Az egyszerő és szeretetteljes megbeszélés segít felülemelkedni a szorongáson.
c) A halálra való felkészülés pszichológiai folyamata

Amikor az ember számára bizonyossá válik, hogy betegsége visszafordíthatatlan, vagy
idıs korának állapota errıl meggyızi, az elsı reakció a tagadás. A közeledı halál realitása
tagadásának szakaszában a még áhított befejezés is egészen ellentétes érzést kelt: „Nem én!”
Más beszélni a halálról és más szemtıl szemben, személynek szegezetten tapasztalni a szólí-
tást. Olyan súlyos betegekben, nagyon magas kort élt, mindentıl és mindenkitıl megfosztott
személyekben, akik éveken át szinte hívták a halált, annak közvetlen közelsége döbbenetet
vált ki.
A következı reakció a harag, felháborodás, lázadás szakasza: „Miért én?” Az ember-
nek egybıl elintéznivalói támadnak. Úgy érzi, hogy igazságtalan a sors: annyi sokat küzdött,
dolgozott, s amikor végre egy kis megnyugvása lehetne, akkor itt a könyörtelen vég. Dühös
Istenre és emberekre: miért nem tesznek valamit, vagy igazságtalannak látja az egészet: akik
tékozolják életüket, naplopók, egész életüket becstelenül élik, azok vígan élik életüket...
Gyakran találkozunk ebben a stádiumban olyan betegekkel, akik káromkodnak, vádol-
nak Istent és embert. Mindez a tisztulás folyamatának egy szakasza: mondja ki fájdalmát, per-
lekedjék Istennel. A zsoltárok nagyszerő tanúi ennek: harag, sértıdés, bánat, keserő vád vál-
togatják bennük egymást. Az ember eltaszítottnak, igazságtalanul letiportnak érzi magát. Ér-
zéseinek ez a vad vihara, forrása a felszínre hozza mindazt, ami nyomasztja, mérgezi bensıjét.
Meddig feledkezel meg rólam, Uram, mindörökre?

meddig rejted el arcodat elılem?
Meddig emészti még lelkem a fájdalom
és szívemet a mindennapi gond? (Zsolt 13,2-3)
Az ember úgy érzi, hogy nem bírja a körülötte folyó gonoszságot és a testében ırlı
kínt:
290
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A szívem égett bensımben,

lelkemen végigcsapott a láng;
akkor megoldódott a nyelvem:
„Uram, add tudtomra végemet,
napjaim számával ismertess meg,
s tudni fogom, mily mulandó vagyok.
(...)
Vedd le rólam szemedet,
hogy egyszer még föllélegezzem,
mielıtt elmegyek és többé nem leszek! (Zsolt 39, 4-5, 14)
Mondja ki ezeket, s aztán lassan formáljuk imádsággá! Csak Isten képes megérteni,
hogy mi zajlik az emberben: Neki mindent ki lehet mondani, „meg lehet ıt vádolni”, számon
kérni: „Miért hagytál el engem?” (Zsolt 22,2).
Találkozunk olyan emberekkel, akik úgy érzik, hogy a halál már semmit nem tud tılük
elvenni. Az élet folytonos veszteségei – mint valami folyamatos halál – „megszabadította”
ıket mindentıl.
Az utcán ma reggel összefutottam G. asszonnyal. Jó szándékú, vallásos, öreg hölgy, akit ki

fognak lakoltatni, hogy az új de la Muette utcát a háza helyén vezessék keresztül. Elmondja, hogy az
apja, mielıtt felépítette ezt a házat, alaposan áttanulmányozta Passy rendezési tervét, és úgy tőnt, hogy
a lebontás veszélye itt semmiképp nem fenyegethet. És most az új utca váratlanul irányt változtat, és
előzi a szegény asszonyt a házából. „Ez legalább segít elszakadnom a világi dolgoktól”, mondja szo-
morúan, és felhajtja a hosszú gyászfátylat, amelyet a szél az arcába borít.457
Könnyebben távozik, akinek üres a zsebe és telve a szíve – szokták mondani.
Elsı férjem zsidó volt, nekem már a szüleim ugyan keresztények voltak, de mindannyiunkat
elhurcoltak. Két kicsi gyermekünk és ı (a férj) Auschwitzban haltak meg. Rıfös boltunk volt, de mire
visszajöttem, már semmi nem volt belıle: az árút még elhurcolásunkkor széthordták, aztán meg az ál-
lam rátette a kezét a házra, boltra. Tudtam, éreztem, hogy ıket megölték, s nem akartam tovább élni,
de megmaradtam. Nagy nehezen talpra álltam és összeházasodtunk második férjemmel, aki jó gazda
családból való fiatalember volt. Sokat dolgoztunk, s néhány év alatt összeszedtük magunkat. Akkor
meg a kommunisták azért vettek el mindenünket, mert férjem osztályidegen. Csak az a ruhánk maradt,
ami rajtunk volt. Ebbıl a házasságból is született két gyerekünk, de ık kicsi korukban meghaltak: az
elsı röviddel születése után, a másikkal akkor voltam áldott állapotban, amikor másodszor is semmi
nélkül maradtunk, a férjemet internálták. Azt mondták az orvosok, hogy alultápláltságom és a kiállott
izgalmak miatt nem fejlıdött normálisan. Kétéves volt, hogy meghalt. Senkim és semmim nem ma-
radt. A férjem két évet ült, majd szabadulása után megint szereztünk egy kis földet, de azt meg a hat-
vanas évek közepén kellett átadni a szövetkezetnek. A férjem ebbe halt bele: egyszerően a szíve nem
bírta. Én itt vagyok 95 évesen. Csak a fájdalmam maradt. Szívesen megyek el, mert nekem már min-
denkim odaát van. Utánam nem sír senki; én meg már nem tudok sírni. Nem vigasztalásra vágyom,
még csak a halált sem: az elıbbi csalóka, múló érzés itt a földön, az utóbbi meg úgyis eljön. Isten hí-
vására várok, hogy átöleljük egymást.
Az élethez való ragaszkodást, illetve az elmúlással való szembesülést döntı módon be-
folyásolja az a múlt, amit mögöttünk tudunk. Az élet tisztelete, ajándékainak megbecsülése
kialakítja bennünk az egészséges ragaszkodást és az átadás készségét. Helen Keller csecse-
mıként vesztette el látását, nem tudott beszélni, majd a csodálatos „tanító”, Anne Sullivan
segítségével megtanulta kommunikáció minden lehetését: írt, festett, zenélt, egyetemi diplo-
mát szerzett és bejárta a világot. Ezreket nyert meg az életnek, olyanokat, akiket fogyatékos-
ságuk reménytelenségre ítélt, arra bírta, hogy azokkal a képességeikkel éljenek, ami rejtetten
457
GREEN (2007), 20.
291
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
bennük van. Keller életszeretete nem üres optimizmus: felfedezi Isten túláradó szeretetét, s
megérti, hogy ezt az emberi szeretet egyszerő gesztusaiban adhatja tovább és gazdagíthatja
önmagában is. Amikor az ember a halálra készül, nem befejez, hanem összegez s ezáltal rea-
listává és szabaddá válik.
Túlságosan boldog vagyok ezen a világon ahhoz, hogy sokat gondoljak a túlvilágra. De arról
nem feledkezem meg, hogy vannak drága barátaim, akik várnak rám Isten szépséges Valaholjában. A
szálló évek ellenére olyan közel érzem ıket magamhoz, hogy nem tartanám különösnek, ha egyszer
csak kezet szorítanának velem, és becézı szavakkal szólnának hozzám, mint elköltözésük elıtt.458
Az idınyerésért küzdés szakasza: „Talán mégsem én…” Különösen azoknál a bete-

geknél, akinél – még az utolsó stádiumban is – látszólagos javulási (vagy legalábbis annak
tőnı) szakaszok mutatkoznak. Bizonyos gyógyszeres terápiák hatására irreális „gyógyulás-
érzés”, lép fel a szenvedések elcsitulása, a gyötrı fájdalmak szünetelése idején. Az orvostu-
domány mindenhatóságába vetett hit, a különbözı „csodaszerek” utáni fogékonyság hallatlan
erıforrást jelent.
A depresszió szakasza: „Minden mindegy…” Minden erıfeszítés ellenére tapasztalnia

kell, hogy nincs mentség. Egyrészt saját állapotának érzése, másrészt az alkalmazott terápiák
egyértelmő kudarca szembesítik a valósággal. Mindez az elítéltség, a közölhetetlen magány
fájdalmát hozza ki a betegbıl. Lassan végérvényessé válik benne a meggyızıdés: a földi pá-
lya hamarosan lezárul.
A halálba való belenyugvás szakasza. Az örök életben való hit nagyon sokat segíthet:
bár a hívı ember is átmegy az elıbbi fázisokon, azonban hitével „tudja”, hogy Isten szereteté-
ben él tovább. Szeretete övéi iránt megmarad, sıt teljesebb és közvetlenebb lesz ez a közös-
ség. Valójában nem a halálba nyugszik bele, hanem az élet törvényét fogadja el.
A haldokló és a hozzátartozó helyzetét könnyíti, ha ıszintén megnyilvánulhatnak.
Mindkettıt zsákutcába szorítja, ha azzal van elfoglalva, hogy mást mutasson, mint amit érez.
„Nehogy megijesszem” – gondolja az egyik, „nehogy elkeserítsem” – gondolja a másik. Ezek
a maszkok eltávolítják ıket egymástól, önmaguktól. A kímélet mögött az húzódik, hogy nem
vagyunk hajlandók lemondani jövıt illetı terveinkrıl. A szenvedés nem tesz jobbá, s nem
tisztít meg, ha nem akarjuk. Nagyon sokat jelent, hogy segítünk-e ebben másoknak, hiszen
egyszerő és ıszinte szolidaritásunk többet ér, mint bármiféle hitegetés. A halállal való szem-
benézés segíti a haldoklót, hogy rendbe tegye életét: kifejezhesse szeretetét, háláját, s ugyan-
ezt környezete is megtegye feléje.
Kübler-Ross szerint még az eszméletlen beteg is érzi a szeretı érintést, a gyöngéd
mozgatást, a meleg hangot. Nagyon fontos a haldokló érintése (pl. kezének gyöngéd fogása,
simogatása). A testi kontaktus visszahat az ápolóra, segítıre, mire neki is nagy szüksége van,
hiszen a haldoklás megviseli azt is, aki rendszeresen találkozik vele.
Susan Conory, fiatal amerikai lány 1986 nyarán Kalkuttában, Teréz anya mellett kí-
vánta tölteni vakációját. Megérkezése után Teréz anya munkába állította: le kellett mosnia a
bőzlı, csonttá aszott, nem egyszer leprától megcsonkított testeket, etetnie kellett az éhhalál
szélén álló, az utcán felszedett gyermekeket. Így ír tapasztalatáról:
A haldoklóval töltött idı rendkívül értékes volt. Minden érintés számított, mert nemegyszer
az utolsó volt. Élénken emlékszem arra a délutánra, amelyet egy velem egykorú fiatal indiai nıvel töl-
töttem. Félig ülı helyzetben kellett tartanom, hogy a csövön, az orrán keresztül a folyadék a gyomrába
jusson. Mélyen meghatott, ahogy a nagy ártatlan szeme rám meredt, ahogyan gyengéden simogatta a
458
KELLER, Helen: Életem története. Prugg Verlag, Eisenstadt, 1976, 103.
292
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
kezemet, amint tartottam ıt. Soha nem tapasztaltam ehhez hasonló érzést. „Ki vigasztal kit?” – kér-
deztem magamtól. Mindig ámulattal töltött el, hogy egy egyszerő emberi érintés mekkora békét tud
adni azoknak, akik kapják: félelmet és fájdalmat csendesít.459
5. Haldoklók segítésének pszichológiai követelményei
a) Ami nehezíti és ami könnyíti a beteggel való kapcsolatot.

A gyógyíthatatlan beteget gondozó kapcsolatot nehezítı és segítı tényezık közül a
leggyakrabban elıforduló magatartásokat, illetve a legalapvetıbb követelményeket emeljük
ki. A súlyos beteggel való kapcsolat felvételét nehezíti, ha olyan elıítéleteket veszünk át,
amelyek bizalmatlanságot, gyanút táplálnak. Ez az érzés hamarosan kölcsönös lesz. Különö-
sen azokban az esetekben okoz ez gondot, ha egy olyan betegrıl van szó, aki maga is felelıs
helyzetéért: alkohol, kábítószer, életmód (HIV fertızés) áll a háttérben.
Nem viszi közelebb a segítıt a beteghez az érzéseket elkendızı, sablonos beszélgetés
sem. Semmitmondó kijelentésekre, kérdésekre a beteg nem tud mit mondani. Feleslegesen
fárasztjuk vele ıt és magunkat. Ugyanilyen káros, sıt kifejezetten megengedhetetlen a szá-
monkérés, vitatkozás vagy kioktatás. A kétségbeeséssel és iszonyattal küzdı embernek morá-
lis vagy hitbeli leckét adni embertelenség. Nem Isten létérıl kell ıt meggyızni, hanem em-
berségemrıl, segítıkészségemrıl és hőségemrıl. „Legyen hite!”, „A reménytelenség isten
ellen van!” és hasonló kioktató „bátorítások” megalázzák, elkeserítik az illetıt.
Sokat segít, ha felfogjuk és megértjük azoknak a „szimbólumoknak” a jelentését,
amely a beteg számára fontosak: hitét, annak sajátos vonásait, megélésének módját. A szak-
irodalom a „határövezet nyelvezetének” nevezi azt a sajátos kifejezési világot, amelyben a
haldoklók kommunikálnak. Hirtelen elkezdenek rejtjelesen kommunikálni, s a kívülálló nehe-
zen érti azt. Általában az elsı reakció, hogy zavart elmeállapotra gondolunk. Monika Renz a
végleges (terminális) nyelv fogalmát használja.
A végleges nyelv a szimbólumok élı nyelve. Akárcsak az álomban, ezek a haldoklók telje-
sen benne vannak az élményeikben. Az álmodóktól eltérıen azonban a haldoklók másnap reggel nem
tudják egyszerően elhatárolni magukat attól, ami történt velük. İk rá vannak utalva a megértésre és a
segítségnyújtásra. Ahol ez hiányzik, elıször is azt kell feltételeznünk, hogy a haldoklás folyamata el-
húzódik. (...) Ha nem sikerül az átérzés, a megértés, a haldokló álombeszédének foglya marad. Meg
nem értetten, magányosan, olykor már csak vegetálva létezik a végsı óráig. Megfosztva méltóságától.
Hozzátartozói már nem becsülik, undorodnak tıle és bolondnak minısítik kijelentéseit. Ahhoz, hogy
megakadályozzuk ezt a megaláztatást és a fölöslegesen hosszú haldoklási folyamatot, nincs szüksé-
günk aktívan beavatkozó segítésre az elhalálozáshoz, annál inkább empátiára. Ezalatt olyan minıségő
átérzést értek, amely több az egyszerő „Megértelek”-nél. Bizonyos körülmények között ez azt jelenti,
hogy belül sírok, mielıtt még az érintettek sírnának, hogy lebénultnak érzem magam, mielıtt az elıt-
tem fekvı beteg a saját bénultságát felfogná. Az empátia kiszabadít a meg nem értettség börtönébıl.460
Gyakran mint valami középkori históriát megmosolyogják az emberek a következı

történetet.
M. nagyon fiatal koromtól szeretı gondoskodással kísérte és segítette életemet. Nagyon ma-
gas kort ért. Teljesen elgyengült, s várta a halált, hogy végre szeretett Urával találkozzék. Nagyon sze-
rette volna, ha meglátogatom, de hónapokig külföldön voltam. Amikor végre hazaértem, üzentek,
hogy mielıbb keressem meg, mert addig nem tud meghalni, míg nem beszél velem. Csak ritkásan volt
459
POLCZ Alaine: Meghalok én is? A halál és a gyermek. Jelenkor Kiadó, Pécs, 2007, 170-171.
460
Renz tapasztalata, hogy sok haldokló a megértett szimbolikus közlés után kómába esik, aluszékonnyá válik,
megnyugszik. Lehet, hogy a következı nap új szimbólumok támadnak. Általában a megértés meghozza a hal-
dokló számára a teljes elnyugvást, a békés halált. RENZ, M. (2003), 41.
293
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
eszméleténél, s olyankor engem is hívogatott. A hosszú távollét miatt rengeteg intéznivalóm akadt,
így jó néhány nap múlva jutottam el M-hez. Nem beszélt már, csak hosszan rám nézett: megismert.
Aztán lehunyta szemét, s lassan elszenderedett. Elment.
Az élettıl búcsúzónak is van mondanivalója, mint minden embernek. Kommunikáció-

ja rejtjeles. Igen gyakori jelzés a „piszok látása”, a takarítási igény: a tisztulás vágyának kife-
jezése. Rendezni szeretné mindazt, ami rendezetlen. Nem könnyő válaszolni, békét nyújtani.
Ne mondjuk, nincs ott semmi, miket képzelıdik! A haldoklók éreznek, fıként hallanak és
felfognak: menekülı érzékeik teljes koncentráltsággal, felfokozottan mőködnek. İk többet
látnak, felfognak, mint mi! Támogassuk ıket azzal, hogy segítünk: rendezzük a dolgokat,
„takarítunk”, elhajtjuk a sötétséget.
Nem könnyő bánni a haldoklókkal. Szinte elviselhetetlen például az örökös nyöször-

gés. A szagok undort kelthetnek. Erıt kell venni magunkon, hogy a külsıségeken túl felismer-
jük és megszólítsuk az embert és a lényeget. Elsısorban a hozzátartozóknak és a gondozók-
nak kell megérteniük és támogatniuk egymást szükséghelyzetükben, fáradságukban és ide-
genkedésükben. Minden baj ellenére a halálig ırizzük meg az emberhez méltó kommunikáci-
ót. A haldokló és a magunk érdekében. Ha sikerül a kommunikáció, mindenki nyer.461
A kommunikáció kérdéséhez egy kiegészítést szeretnék főzni: tiszteljük a beteg inti-
mitását! A betegek jelentıs részét zavarja, ha akár belsı életérıl, akár intim dolgairól mások
elıtt kell nyilatkozni. Sok beteg igényelné a csendet, a diszkrét magatartást.
Reggeli vizit: „P. bácsi, pisi, kaki volt? Hogy áll a popsi mutassa!”
Más: Az ápoló harsogja a kérdést: „Mit csinál a néni? Imádkozik? Na azt jól teszi! Az én lot-
tómért is szólhatna a fınökének. De azért idıben szólhatott volna, hogy pisilni kell!
Más: A váltás a betegek füle hallatára adja le az éjjeli eseményeket: A hetesben Z. bácsi exi-
tált, itt meg a J. néni, de ott az ablaknál a B. néni is a finisben van. – A kórteremben vannak, akik –
legalább ennyit – még értenek latinul. Tisztában vannak, hogy mi vár rájuk, de nem mindegy, hogyan
kapnak minderrıl információt.
Ha nem csökkenthetjük, akkor legalább ne növeljük a félelmet, a várakozó rettegést a

szenvedı emberekben. Az igaz beszéd, diszkrét magatartás fejezi ki a szenvedı személy em-
beri voltának tiszteletben tartását. Tehetetlensége, nyomorúságos állapota nem jelenti, hogy
„leértékelt árú”, amin mihamarébb túl kell adni. Egy tanúvallomás azokról az érzésekrıl,
amelyeket egy súlyos betegben kavarognak:
A betegágyról egyedülálló látószög nyílik az embertárs szemléletére. Az ember fogékonnyá,

befogadóképessé válik a másik jósága, személyes értéke iránt; de élesebben meg is tudja figyelni, mi a
valódi, mi a mesterkélt, mélyebben bele tud látni a jó magba és a felrakott kozmetikába. Hát még
mennyire felfogja az emberi találkozás jelentıségét és értelmét! (...)
Ki vagyok szolgáltatva az orvosoknak és nıvéreknek, gondjaik tárgyává lettem. Rájuk sza-
bad, rájuk kell bíznom magam, egészen kiszolgáltatásáig, öntudatom feladásáig a narkózisban. Nekik
tett legelsı szolgálatom a bizalom, az az alapvetı hozzájárulás, amit naponta megadhatok, hogy talál-
kozásunk gyógyulásomhoz vezessen és emberileg igazságos legyek irántuk.462
A betegágy nem a vitatkozások, meggyızések helye. Szemrehányásokat tenni felesle-

ges és méltatlan: „Ha nem ittál volna annyit, most nem itt lennél!” „Ha akkor rám hallgatsz...”
Ezek a megjegyzések nem a beteg jövıjét szolgálják, hanem a magunk felelısségének sietıs
áthárítását. Ha nyilvánvaló, hogy a betegség az illetı életvitelébıl ered, akkor ezt a tudomásá-
461
RENZ, M. (2003), 59.
462
GOTS, Anton: Igen, Uram! Prugg Verlag, Eisenstadt, 1982, 63.
294
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
ra kell hozni egyszerő, világos szavakkal. Azonban abban is segíteni kell, hogy feltárjuk a
szabadulás útját, biztosítsuk segítségünkrıl. Ha valaki függıség (alkohol, drog) miatt került
súlyos állapot kialakulásával együtt jár az elmagányosodás. A „jóérzéső” emberek sorra elma-
radoznak. Elıször zavarban vannak, nem akarnak hinni a szemüknek, hogy egy családtag,
rokon, barát, köztiszteletben álló személy „ilyesmit” csinál... Aztán egyszer mégis kénytele-
nek szembesülni, hogy „ez van”, s attól kezdve szégyellik az illetıt. A híres chanson énekes,
francia jezsuita Lucien Aimé Duval alkoholista lett. Hosszú küzdelem után sikerül megszaba-
dulnia. Kálváriáját és szabadulását minden pátosz nélkül, kendızetlenül írta le, hogy segítsen
azoknak, akik még a verem mélyén vergıdnek. Amikor végre felfogta, hogy milyen iszonyú
mélyre csúszott, így írja le állapotát:
„Igen, beteg állat vagyok, amely az árnyak erdejében kaparja vackát”. A riporter megkérdezi
tıle:
- Nem kiálthatott volna segítségül?
- De kihez, uraim?
Majd hozzáteszi: „Találni egy úgynevezett józan embert, aki anélkül tud szólni alkoholról,
hogy hülyeségeket mondana, ez majdnem lehetetlen
Papot hívni segítségül? Azt mondaná, hogy imádkozzam. De hiszen én csak ezt teszem,
imádkozom.
Orvost? Azt kérdezné, hol fáj, nekem. És teletömne Palfiummal vagy nyugtatókkal. (Tapasz-
talatból tudom, hogy hasztalanul.)
Hiába vártam semleges, tárgyilagos és illetékes személyre, aki nagy erıvel kiáltja fülembe:
„Az alkohol betege vagy.” Hiába, mert ez a szó megrémíti a jó tisztességeseket s némává teszi ıket.
Ami a betegeket illeti, nekik oly ijesztı ez a szó, hogy süketekké lesznek tıle.463
A fenti esetben az alkoholistáról van szó, de bármely súlyos betegségnél elıfordulhat,

hogy a beteg „nem hallja” meg, mert nem akarja elfogadni az állapotáról való közlést. Fél,
hogy egyedül kell neki mindezzel megbirkózni, „nem fogják majd szeretni”, ha betegsége és a
töménytelen gyógyszer miatt kellemetlen szagok áradnak felıle.
A család-tagok közötti kapcsolatok erısítése szintén segíthet a szenvedés elviselésé-
ben. A betegágynál való kiengesztelıdés, az összefogás békével tölti el a szenvedıt. Nem a
betegágynál kell a családi vitákat (az eljövendı örökség felett) lebonyolítani.
b) A súlyos beteg mellett segítık magatartási követelményei

A hosszantartó súlyos betegségfáradttá, türelmetlenné tehetik a legedzettebb személyt
is. Mind a beteg, mind a segítı vagy hozzátartozó úgy érzi, hogy kölcsönösen egymás terhére
vannak. Nagyon fontos, hogy a segítık és ápolók felváltsák egymást, hagyjanak maguknak
kikapcsolódást. A betegség elırehaladása kudarcélményt és olyan feszültséget vált ki, amely
könnyen átcsap egyfajta agresszivitásba vagy közönybe.
Ne úgy tekintsünk a haldoklóra, mint a betegségek történetének egy esetére, hanem
mint partnerre az emberi kapcsolatok területén. A haldokló emberi lény – ugyanolyan szere-
tetre és gondoskodásra van szüksége, mint amilyenre nekem lenne, ha én lennék az ı helyén
Nem a különleges ápolási eljárások, hanem az egyenes és megértı magatartás segít a legtöb-
bet. A fontoskodás, tudálékos és szakmai zsargon eltávolít bennünket a betegtıl.
Tiszteljük az emberi élet szentségét. Úgy, mint ahogyan nekem, „titkos” értékképzete-
im, félelmeim és örömeim vannak, úgy neki is. Soha ne kényszerítsük a beteget, hogy vallo-
mást tegyen. Ne „kelljen” neki beszélni, ha nem akar. A kapott információkat kezeljük telje-
sen diszkrécióval.
463
DUVAL, Lucien Aimé: Miért oly hosszú az éj? (Szabadulásom az alkoholtól). SZIT, Budapest, 1986, 36.
295
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Amint már említettük, egyfajta gátlás van bennünk az elmúlásról való megnyilvánulá-
sainkat illetıen. Ha beteg nem beszél halál-érzetérıl, azért van, mert önmagát is akarja ettıl
kímélni. Minden haláleset szembesít a saját halandó valóságunkkal. Intés, hogy egyszer ne-
künk is szembesülni kell a „behívó paranccsal”. A haldoklóval szembeni bizonytalanságunk a
saját magunkkal szembeni bizonytalanságunk, aggodalmunk megnyilvánulása.
Kit hogyan érint ez a kérdés, röviden vegyük sorra. A lelkisegítı gyakran szembesül
azzal, hogy azok a személyek, akik igen gyakran találkoznak a halál eseményével, nem dol-
gozták még fel magukban a kérdést.
- Az orvosok: a súlyos beteg elıbb-utóbb orvosok kezébe kerül. Eleinte a be-
teg feltétlenül megbízik bennük. Néha szinte földöntúli képességeket tulaj-
donítunk az orvosnak: ı biztosan tud még segíteni! Az orvos gyógyítani
akar, erre tette fel életét. Zavarba ejti a beteg túlzó elvárása és saját képes-
ségeinek, lehetıségeinek ismerete. Nem akarja becsapni a beteget, de saját
énképe megvédésére ösztönösen menekül attól, hogy kimondja a páciens
valódi állapotát – ami egyben az ı igyekezetének kudarcát is jelenti. Álar-
cot használ: szaknyelv, nyugtatók, személytelen magatartás, bizonyos „ri-
tuális cselekedetek”, amelyek látszólag a gyógyítást szolgálják, valójában
semmivel nem viszik elıbbre az ügyet. „Megnyugtatják a beteget” – ponto-
sabban magukat: nem képesek kimondani a valóságot, hogy ne kelljen a be-
teggel együtt végigküzdeni a halálra való felkészülés kemény útját.
- A pap: helyzete valamivel más, mint az orvosé. A paptól segítséget vár a
beteg, hogy az isteni erıt nyújtsa. „De ı is csak mint ember nyújthatja Isten
segítségét. Vagyis legtöbbször mint ember ugyanúgy igénybevett, megter-
helt, gátlásokkal küzdı, kérdésekkel viaskodó, amikor a haldoklóhoz lép.
És ha valami megkülönbözteti a halálos ágy közelében tartózkodó többi
embertıl, akkor az, hogy éppen ı nem köntörfalazhat, akkor sem, ha min-
denki más kitért vagy akár hazudott is. Ez egyáltalán nem könnyíti meg
feladatát.”464 A pap nyújthatja szolgálatával az alkalmas békét, nyugalmat,
bizalmat. A pap, mint hívı ember közelsége nagyon fontos támasz a beteg-
nek. Hitének alázatában segít a beteg tekintetét az isteni irgalomra, a benne
való életre, a feltámadásra irányítani. Mindezeket egyszerő szavakkal,
diszkréten kell megtenni. Soha ne telepedjünk azonban a betegre. Legfel-
jebb egy negyedórás legyen a lelkipásztori látogatás. Keresse fel többször a
beteget. Ilyenkor a beteg azt tapasztalja, hogy Isten már most elébe siet sze-
retı atyaként.
- Ápolók: helyzetük igen nehéz, mert nekik kell legtöbbször szembesülni a
leépüléssel, s a beteg hangulatváltozásaival, vergıdésével. Gyakran a beteg
tılük kérdik meg állapotukat! Súlyos konfliktust okoz az ápolóknak, ha az
orvosok megtiltják, hogy megmondják a betegeknek valós helyzetüket. So-
kat segíthetne munkájukon, ha ıszintén beszélgethetnének ápoltjaikkal, el-
mondhatnák kérdéseikre az igazságot. Ehhez természetesen az kell, hogy
mindazok, akik a beteg körül szolgálatot teljesítenek, rendszeresen megbe-
széljék (és kibeszéljék magukból) a nehéz helyzeteket. A beteg az ápolón
áll legelıszır bosszút, ha érzi, hogy becsapták! Az orvosokkal ritkán, az
ápolókkal viszont annál gyakrabban használnak a betegek sértı, bántó, sıt
gyalázkodó megjegyzéseket. Megalázzák ıket, nehezítik munkájukat. Erre
is kellene gondolni az egészségügyi képzésnek.
464
GOTS (1982), 124.
296
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A betegápoló érzi meg elsınek, ha a páciens rájön, hogy megcsalták. Fájónak találja, ha or-
vosai elkerülik az osztályon a halálnak szenteltek szobáit, mert ilyenkor ı kapja a betegtıl az orvos-
nak szánt kérdéseket. A nıvér nyugodtan szeretne tudni odalépni a betegágyhoz, és ennek így is kel-
lene lennie.465
Ha a beteg érzi, hogy bizalommal lehet hozzánk, akkor kimondja érzéseit. Ezeket nem
kell minısíteni. Tiszteletben tartjuk véleményét, tudomásul vesszük de soha ne szolgáljon
vitatkozási alapul. Ha kimondott véleménye zavar, kifejezett érzései nehezen elviselhetık,
osszuk meg olyan személlyel, aki segít ezeket helyükre tenni. A súlyos beteg lehet szenvedé-
lyes, kifejezéseiben kevésbé kontrollált, de ez sem haragra, sem túlzott kötıdésre ne vezessen.
A kontrollra, a rendszeres közös értékelésre mindannyiunknak szüksége van. Ezek tehermen-
tesítenek, felszabadítanak bennünket.
A tanácsadó hagyja, hogy a páciens önmagát adja. Ez nem jelenti azt, hogy a beteg
minden kérését teljesítenie kell. Észre kell venni a páciens elıítéleteit, és azokat úgy fogadja
el, mint személyiségének alkotóelemeit. Nem kell elvárni, hogy a beteg ezeket tisztázza vagy
eltitkolja. Nem kell „téríteni” a beteget: tiszteljük meggyızıdését. Ha látja értékrendünket,
hőségünket, akkor érdekelni fogja az az erıforrás, amelybıl merítünk. Nagyon kemény kife-
jezéssel élve: „istenkedı” szövegünk elıtt ismerje meg igaz emberségünket. Mindenféle kiok-
tatás, elmarasztaló megrovás helyett értsen magatartásunkból. A súlyos betegek igen gyakran
ingerültek, máskor provokálnak tehetetlenségükben. Nem bennünket (hitünket, meggyızıdé-
sünket) akarnak sértegetni, hanem fájdalmuktól szeretnének szabadulni.
A segítı gyakran kérdezze meg magától: milyen elvárásokat ébreszt a páciensben és
önmagában? Ha belátja, hogy ennek a személynek sem az életét megmenteni, se elviselhetet-
len helyzetét boldoggá tenni nem tudja, akkor emberként viselkedett! (Felhagy azzal, hogy
ezek valamelyikével próbálkozzon.)
A segítıszolgálat, a beteg melletti hosszantartó elfoglaltság egy idı után fárasztó,
„idegesítı” lesz. Minden igyekezetünk ellenére nincs javulás, a beteg az elemi erıfeszítést
sem teszi meg, hogy együttmőködjön velünk. Elıfordul, hogy olyan személlyel állunk szem-
ben, aki nem hajlandó méltányolni igyekezetünket, sıt sértı módon viselkedik. A segítınek
meg kell tanulnia, hogy a saját harag és csalódásérzését megértse, mert csak így tudja ezeket
az érzéseket konstruktív módon használni.
B. 45 éves, egy munkahelyi baleset következtében mindkét karját csonkolni kellett. Mivel
semmiféle munkát nem vállalhatott, végsı elkeseredésében öngyilkossági kísérletet tett: leugrott a 3.
emeletrıl. Megmentették életét, de most már járásképtelenné is vált, sıt belsı szervei is súlyosan sé-
rültek. Állapota egyre rosszabb. Az ápolónıket folytonos trágárságával „szórakoztatja”. Ingerlékeny,
provokatív. Ha kérik, hogy ne köpködjön a földre, egyszerően ezzel intézi el: Magának az a dolga,
hogy takarítson! Az elsı segítıbeszélgetés alkalmával a jól célzott köpésétıl csak az elıvigyázatosság
és a jó reflexem mentett meg.
Többszöri beszélgetés alatt vált világossá, hogy „az életre haragszik”. Ezen a megfoghatatlan
„ellenségen” csak úgy tudott bosszút állni, elégtételt venni, ha az egészségeseket gyötörte. A durva-
ság, a kemény („férfias”) szó maradt egyetlen lehetıségként erejének érvényesítésére. Egyszer kitört
belıle a heves sírás, s amikor megnyugodott, ennyit mondott: „Látja ezt nem akartam soha, ez elıl
menekültem.”
A segítı tegyen szert egészséges derőre: elfogadni azokat a dolgokat, amelyeket nem
tudunk megváltoztatni, s megváltoztatni azokat, amelyekre képesek vagyunk.
Amikor a szükségeset elvégezted, és a
465
GOTS (1982), 126.
297
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
fölöslegeset eldobtad,
a túl sokat elajándékoztad,
a túl kevés pedig már nem fáj,
amikor minden tévhit elfogyott,
kezdıdhet az élet ünnepe.466
6. Hittel közelíteni
Elisabeth Kübler-Ros évtizedeken át rengeteg haldokló ágyánál „tanulta” megérteni az

emberi élet jelentését, s maga is kilenc évi súlyos szenvedés után halt meg, így ír élete végén:
Mi, emberek egészen egyszerő, szép és csodálatos életre lettünk teremtve. (…) Ha úgy tekin-
tenék az életet, ahogy teremtve lettünk, akkor nem tennék föl többé azt a kérdést, hogy mely életet
szabad meghosszabbítani. Akkor nem kérdezné többé senki, részesítsünk-e valakit morfium-
túladagolásban, hogy megrövidítsük a szenvedését. A halálnak soha nem kell szenvedésnek lennie. Az
orvostudomány ma annyira fantasztikus, hogy minden haldoklótól távol tudjuk tartani a fájdalmat. Ha
haldokló hozzátartozónkat fájdalommentesen, szárazon és kedvesen ápolják, és nekünk van bátorsá-
gunk ahhoz, hogy hazavigyük - ha ez emberileg lehetséges -, akkor az sosem fog tılünk morfium-
túladagolást kérni.467
A haldokló nem azt várja tılünk, hogy tagadjuk le állapotát: nem hazugságot vár, ha-
nem azt, hogy segítsünk neki szembenézni a valósággal. Még inkább legyünk mellette, hogy
felülvizsgálhassa életét és bizalommal adjon érte hálát. Minden a növekedésünket szolgálta,
csak – esetleg – nem vettük észre. A haldoklás tanít, hogy minek van egyedül értelme ebben
az életben. A fent idézett Kübler-Ross felhívásával zárjuk ezt a fejezetet: az embereket meg
kell tanítani szeretni: csak azt vihetjük magunkkal ebbıl az életbıl, amit odaadtunk azoknak,
akik rászorultak
Az a kívánságom, hogy Olvasóim tanúsítsanak kicsit több szeretetet sok ember iránt. Kérem,
Ön is gondoljon arra, hogy azok az emberek, akiknek idén a legnagyobb karácsonyi ajándékot nyújtja
át, gyakran éppen azok, akiktıl a leginkább fél, vagy akikkel szemben a legnegatívabb érzései vannak.
Hallja ezt? Kétlem, hogy szüksége lenne rá, hogy valakinek nagy ajándékot készítsen, ha ehelyett fel-
tétel nélkül szeretné ıt. Évente húszmillió gyerek hal bele az éhezésbe. Fogadjon örökbe egy ilyen
gyereket, és készítsen kisebb ajándékokat! És gondoljon arra, hogy Nyugat-Európában is sok szegény
ember van. Terjessze ki rájuk az áldását. És aztán, amikor az élet szélviharai jönnek, gondoljon arra,
hogy az élet eme szélviharai ajándékok - ami nem abban a pillanatban derül ki, hanem talán tíz vagy
húsz év múlva -, mert erıt adnak Önnek, és olyan dolgokra tanítják meg, amiket különben egyáltalán
nem tanult volna meg. Ha Ön - jelképesen szólva - mint valami kı belekerül egy csiszológépbe, egye-
dül csak Öntıl magától függ, hogy teljesen szétmorzsolódik vagy darabokra törik-e ebben a gépben,
468
avagy ragyogó gyémántként kerül ki belıle.
466
POEPLAU, Wolgang: Minden jól van. Idézi: LÁSZLÓ Attila: Katasztrófa helyzet lelki egészségi vonatkozásai.
www.mamesz.hu/konf/laszlo_attila.pdf 2007. 06. 11.
467
KÜBLER-ROSS, Elisabeth: Hogy többé ne féljünk a haláltól! www.szepi.hu/irodalom 2007. 06. 11.
468
KÜBLER-ROSS (2007), 6.
298
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Irodalom:
AINSWORTH- Szembenézni a halállal – engedni HÍD Budapest 1990

SMITH, IAN elmenni. In: JELENITS István és
TOMCSÁNYI Teodóra (szerkesztet-
te): Egymás közt egymásért. 189-
193.
ANGELUS SILESIUS Kerúbi Vándor Helikon Stúdió, Budapest 1991
BÉKÉS Vera A. A félelem megszelídítése. A Ret- Budapest 2004
tegéskezelés elmélete. KHARÓN
Thanatológiai Szemle VIII. évf.
1-2. sz. 2004/1-2. 136-150.
BRESNAHAN, Meghalni katolikus módon. Mér- Budapest 1996.
James F. SJ leg, 1996/3,
BUDA Béla, Dr. A lélek egészsége - A mentálhigi- Nemzeti Tan- Budapest 2003
éné alapkérdései könyvkiadó
DUVAL, Lucien Miért oly hosszú az éj? (Szabadu- SZIT (Szent István Budapest 1986
Aimé lásom az alkoholtól). Társulat)
GOTS, Anton Igen, Uram! Prugg Verlag, Eisenstadt 1982
KAMPHAUS, Isten gyermekei – Gondolatok a http://ourworld.co 2007.
Franz géntechnikáról és a prenatális mpuserve.com/ho 09.
diagnosztikáról. mepages/merleg/2 19.
MÉRLEG 2001/4. 14ta1.htm
KÉRI Katalin Nevelésügy a középkori iszlám- www.mek.oszk.hu 2007.
ban. / 05.
1800/01862/html/0 18.
5-islam.htm
KÜBLER-ROSS, Éretté válni a halálra Korda Kiadó Kecske- 2002
Elisabeth mét
KÜBLER-ROSS, Hogy többé ne féljünk a haláltól! www.szepi.hu/irod 2007.
Elisabeth. alom 06.
11.
LÁSZLÓ Attila Katasztrófa helyzet lelki egészsé- www.mamesz.hu/k 2007.
gi vonatkozásai onf/laszlo_attila.pd 06.
f 11.
MATSUO BASHO Macuo Baso haikui www.terebess.hu/h 2007.
aiku 05.
/koltok/baso2.html 18.
PANNENBERG, Mi az ember? Egyházfórum, Budapest 1991
Wolfhart
PAOLIZZI, Carlo Il Cantico di frate Sole Casa Editrice Genova 1992
Marietti
PAPP Zsolt Elmélkedés a halálról, az orvosa- Budapest 2004
imról, és sorstársaimról.
KHARÓN Thanatológiai Szemle
VIII. évf. 1-2. sz. 2004/1-2. 82-
87.
PÁVEL Magdolna Általános pszichopatológia. In: Semmelweis Budapest 2004
299
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Életesemények lelki zavarai I. 45- Egyetem TF - Pár-

148. beszéd (Dialógus)
Alapítvány
POLCZ Alaine Meghalok én is? A halál és a Jelenkor Kiadó Pécs 2007
gyermek
RENZ, Monika Vallomások a halálos ágyon. Át- Agapé Kiadó Szeged, 2003
alakulás és végsı érés a halál kü-
szöbén
RIBÁR János Gyászolók lelkigondozása. In: HÍD Budapest 1990
JELENITS István és TOMCSÁNYI
Teodóra (szerkesztette): Egymás
közt egymásért. 194-229.
RIEMANN, Fritz Az öregedés mővészete Háttér Kiadó Budapest 1987
SCHRÖTER- Halálközeli tapasztalatok. Új ant- Budapest 1996
KUNHARDT, ropológiai paradigma. Mérleg,
Michael: 1996, 3. 292-295.
SINGER Magdolna Kettıs fejlıdés (Agy AIDS beteg- Budapest 2004

ségben szenvedı fiatalember se-
gítı támogatásának bemutatása)
VIII. évf. 1-2. sz. 2004/1-2. 9-81.
SZEMKÓ Zsófia A hospice munka, mint az Budapest 2004
„énfejlesztés” eszköze. KHARÓN
1-2. sz. 2004/1-2. 132-135.
300
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Szenvedélybetegségek
13. 1. Az alkoholfüggıség lélektana és a szabadulás lehetıségei
2. A drog
A lelkisegítés sajátos területéhez értünk. Azt gondolják sokan, hogy a szenvedélybete-

geknek nincsenek „lelki” igényeik. Pedig ha valahol, akkor éppen ezen a területen van renge-
teg teendınk. A függés bármely formáját nézzük, azt kell mondani, hogy annak kialakulásá-
ban alapvetı szerepet játszott a gyermek-, majd fiatalkori megoldatlan fejlıdési konfliktus.
Nem azzal van baj – ahogyan ezt már sokszor elmondtuk –, hogy az illetınek nehézségei tá-
madtak akár gyermekkorban, akár fiatalkorban, hanem nem, vagy rosszul rendezte el ezeket a
hiányokat, veszteségeket.
A szenvedélybetegség az álmegoldásokba menekült személyiség vergıdését jelenti.
Lehet, hogy az illetı mindezt életfilozófiának, öntudatosan vállalt életformának vallja. Ennek
ellenére mindez önigazolásul szolgál a benne felsíró tehetetlenség elhallgattatására. A nagy-
hangú cinizmus, a mindent becsmérlı és szarkasztikus gúnnyal illetı „bátorság” megtévesztı
igyekezet! A már elviselhetetlenségig felhangosított „zene” ennek egyik kifejezıje: ne halljuk
a belsı üresség kongását; nem akarunk tudomást venni, hogy nem tudunk választ adni saját
elemi kérdéseinkre.
A magunk körül csapott lárma annak a rettegésnek jele, amellyel igyekszünk feloldani
a magány okozta félelmünket. Legelemibb kérdéseink tisztázatlansága, elfojtása mihamarabb
oda vezet, hogy képtelenek leszünk megfogalmazni énünk igényeit, önmagunk helyzetét.
Nagy a veszélye az elfojtásnak, hogy nem alakulnak ki a kommunikációs módok arra, ho-
gyan tud valaki mástól hatékony érzelmi segítséget kapni, hogyan lehet támaszt találni a problémákkal
való szembenézés nehéz feladatához.469
Minden korosztályra érvényes: ha nem lehetek én, ha magamba fojtom saját kérdései-
met, akkor önmagam számára leszek elıbb kérdésessé, majd semmitmondóvá. Ez a felesle-
gesség tudatának és az önmagunkra unt, önmegvetı és pusztító agressziónak táptalaja.
Ugyancsak az elfojtásból erednek azok a függések, amelyek a szenvedélybetegségek
legkülönbözıbb megnyilvánulásaiban öltenek testet. Ha szenvedélyrıl beszélünk, önkénte-
lenül az alkoholra és a kábítószerekre gondolunk. Ezekrıl – általában – tudják az emberek,
hogy mennyire személyiségromboló hatást váltanak ki. Vannak azonban másfajta függések,
amelyek szintén félreállítják a személyt, letagadják igazi kérdéseit, igényeit. Az idıs kor felé
hajlók (különösen férfiak) fizikai és szellemi munkában való túlvállalása: élni annyit jelent
mint fontosnak lenni; ez pedig azt jelenti, hogy hajszoltnak lenni (nincs idı a megállásra!). A
fiatalabb generációnál a belsı üresség elhallgattatását szolgálja az „élni az életet”: hajszolni a
konzumértékeket, s hogy egyensúlyukat fenntartsák (fontos a hangulat és kábulat), olyan
anyagokhoz nyúlnak, amelyek ezt az érzést biztosítják: cigaretta, kávé, alkohol, kábítószerek.
A sikerélményt (remélik), a játék automatáktól, szerencsejátékoktól. Az ember a függetlensé-
gét hangsúlyozza, de önmagától való szabaduláson fáradozik, amikor megtagadja teljes embe-
ri mivoltát, s leszőkül a fogyasztás élvezetére. Gyötrı érzéseitıl nem szabadul, hanem elkábít-
ja magát, hogy mindezt ne érezze.
1. A függıség lélektana
469
BUDA (2003), 191.
301
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A szenvedélybetegségekkel foglalkozó tudomány (addiktológia) foglalkozikazokkal
az életstílusokkal, amelyekben az illetı bizonyos cselekvése feletti kontrollját.470 Igen sokféle
területet érint: alkohol, drog, munkamánia, szerencsejáték, infománia. Bárkit érhet olyan ha-
tás, amely által „veszélyeztetté” válik, hiszen az addikcióra való hajlamosság kétféle típusnál
áll fenn:
- azki a fájdalommal lelki kínjaival szemben intoleráns,
- aki függési igényét túlkompenzálja.471
Ha valaki túlságosan gyengének érzi magát az elıtte álló feladathoz, képtelen a kihí-
vásoknak megfelelni, könnyen fordulhat olyan eszközhöz, amely ezt az érzést feloldja, vagyis
az erısség, a dominancia élményét helyreállítja. Hangsúlyozottan kiemeljük az érzést, hiszen
csak az élmény szintjén történik változás, a valóságban nem! Ebben az értelemben az illetı
gyenge énjének megerısítése regresszív módon történik: „az egyén elıveszi kisgyermekkori,
sıt csecsemıkori mindenhatósági érzésen alapuló ısénjét”. Ez elıször csak fantáziákban tör-
ténik, s ha valamilyen élvezetes, öntágító szerre tlál (alkohol, drog), akkor az elképzelt fantá-
ziák saját mindenhatóságáról, grandiózus, csodálatra méltó voltáról „valósággá” válnak.472
A függıség kialakulásában, illetve az alkohol- és kábítószerbetegek magatartásában
közös jellemzık:
- pszichikai jelenségek: erıs szorongás, sérülékenység (sértıdékenység), fájdalom és
megbántottság érzés. Folytonos erılködést mutatnak: másnak lenni, mint aki vagyok. „Foly-
tonosan kontrollálni akarja életét ahelyett, hogy elfogadná olyannak, amilyen. Tettei nem bel-
sı énjébıl fakadnak, hanem görcsös megfelelni akarás, vagy épp ellenkezıleg: egyfajta állan-
dó tiltakozás megnyilvánulásai. Az eszével él, az érzelmeit elnyomja. Nem fogad el senkit,
védekezik.”473 Ez a folytonos „belháború” tör ki belıle agresszivitásában, vagy követ el olyan
„esztelenségeket” a józan és hideg ész nevében, amelyjelzi felfopgása irracionális mivoltát.
Bosszúból él és hal meg.
- értékek vesztése: elvesztik önbecslésüket, kiüresedetté, céltalanná válik felfogásuk,
értékrendjük.
- csökken a szociális motívum: emberi kapcsolatai, tevékenysége érdektelenné válnak;
szellemi és fizikai kondiciója romlik, amely lassan kizárjaabból a társadalmi körbıl és
pozicióból, amely körülvette.
a) A kábírószer-élmény
Elhiteti veled, hogy a nyílt tengeren hajózol, holott sekély-viző illúziókban élsz; kö-
vetkezmény: biztos zátonyra futás. Szállni szeretnél ... de mire a kifutópályáról emelkedned
kellene, kiégsz! Az igazi személyes értékek nélküli örömélmény hajszolása önmagunkkal
szembeni legdurvább hazugság: mindenáron el akarod hitetni magaddal azt, amit te sem hi-
szel el: hogy boldog vagy, rendezted dolgaidat.
470
BUDA Béla: Szenvedélyeink. Sub Rosa, Budapest, 1999.
471
Freud szerint az elsı addikció a maszturbáció. „Az alkoholisták önkeresésük módjában, az ivában szembető-
nıen megırzik a maszturbációra jellemzı infantilis vonást: a kielégülés önmagára hagyatkozva, manipulációkkal
történik.” Mások szerint az ujjszopás nem csupán az elsı szenvedély, hanem minden további szenvedély mara-
dandó ısmodellje. „Ahogy a csecsemıujjait használja fel arra, hogy fantáziáljon, az alkoholista az alkoholt hívja
segítségül gyönyörteli fantáziái elérésére.” A szenvedélyek lényege ezek szerint: késztetés az anyát valamilyen
„eszközzel” vagy „tevékenységgel” helyettesíteni. TAKÁCH Gáspár: Szenvedélybetegségek. Felmérés, segítı
kapcsolat, önsegítı közösségek). In: TÖRÖK Szabolcs (szerkesztette): Életesemények lelki zavarai III. Semmel-
weis Egyetem TF- Párbeszéd (dialógus) Alapítvány, Budapest, 2003,62-63.
472
Az alkoholisták beszédmódja, világmegváltó tervei mind errıl szólnak. De nem kell messzire menni: az alko-
holmámoros szurkolók mind „tudják” hogyan kell játszani. Az alkohol hatása alatt a volán mögött ülı „megol-
dottnak” látja, ami ép ésszel nem az… V.ö. TAKÁCH (2003), 63.
473
TAKÁCH (2003), 72.
302
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A drog (alkohol) a kegyetlen önzés és felelıtlen viselkedés forrása: önelégültség, ön-
magadnak-valóság: leépít téged és kapcsolataidat, hiszen sem másokra, sem önmagadra nincs
többé szükség: önmagadon kívül élsz.
A szenvedélybetegség játszmák (kiemelten alkohol, kábítószerek) tranzakciók soroza-
ta, amelynek célja, hogy a függıségben élı személy olyan szituációt alakítson ki, ahol gyer-
mek-énjét szigorúan megdorgálhatja a belsı szülı-énje. Fontos számára, hogy kábult állapota
miatt a figyelem középpontjába kerüljön, szidást és korholást kapjon, hogy késıbb megbocsá-
tást nyerjen, simogatásokat kapjon.
Olyan betegségrıl van szó, amelyet mindenki végzetesnek ítél, kivéve azt, aki legin-
kább érintett benne. Igen nehéz meghúzni a határvonalat, hogy mettıl betegség, meddig be-
számítható az illetı egy szer hatására elkövetett tettéért, Ezzel ellentmond az, hogy igen szá-
mosan vannak, akik a személyiségi jog megsértését látják abban, hogy tiltják a kábítószer
használatát. Arról kevés szó esik: ha ezen szerek hatása alatt valaki súlyos sérülést, végzetes
bajt okoz másnak, akkor már nem felelıs? Nehéz a szenvedélybetegségekrıl szenvedélymen-
tes nyilatkozni, éppen ezért a segítést is úgy irányítani, hogy ne sodródjon át kioktatásba,
számonkérésbe stb. Hogy – amennyire emberileg lehetséges – higgadtan és a szükséges isme-
retek birtokában hallgassuk meg a bajban lévıket, szinte szigorú adatközlés szintjén mutatjuk
be a függéssel kapcsolatos tudnivalókat.
A szenvedélybetegség kialakulása összetett folyamat, amely több tényezı együttes ha-
tása eredményez. A drogfogyasztás – bármilyen típusú „szerrıl” is legyen szó – hatását kü-
lönbözı szempontok szerint kell figyelembe venni.
b) A drogok specifikus hatása

Ez alattalatt értjük, azt a következményt, amit droggal való élés vált ki az emberben.
Az enyhe drogok elıkészítik az utat az erısebbek számára? Elegendı az egészség, a
hangulat romlása, nagyobb megterhelés, s a „bevált” felszabadító érzés élményéhez egyre
többször fog az illetı folyamodni. Egy idı után nem csupán a mennyiség, hanem a minıség is
növekedni fog.
Önámításhoz vezetnek: kis mennyiségben veszélytelenek (akkor hagyom abba, amikor
akarom). Sajnos ennek az esetek jelentısebb részében az ellenkezıje igaz. A kábítószer nyúj-
totta élmény olyan belsı követelménnyé lesz, amely nélkül elviselhetetlennek tőnik az élet.
Sıt: mivel „csak” be kell venni az embernek, így értelmetlennek tőnik vergıdni, aggódni. Egy
ideig azt képzeljük, hogy éppen ennek a feldobottság érzésnek a hatása alatt leszünk képesek
megoldani feladatainkat, teljesíteni terveinket.
Jelentıs szerepe van az utánzásnak, a kockáztatásnak: különösen serdülık, fiatalok
úgy szeretnének felnıtté válni, hogy felnıtteket utánoznak. Két ellentmondásos folyamatot,
illetve jelenséget tapasztalunk a függés magatartásában. Az egyik irányulás: erısnek lenni, s
ezzel jogot formálni a társadalmi szerepemre, kapcsolataimra. A másik egyfajta agresszivitás,
amellyel visszautasítom az engem ért kínos ingereket. Ez magyarázza a pszichoanalitikusok
szerint azt a győlöletet, amelyet igen gyakran tapasztalunk az alkoholisták és drogfüggık ma-
gatartásában. Ez a győlölet mint „reaktív” magatartás a túlélést szolgálja. Az analitikusok az
élet- és halálösztön zavarának tekintik a szenvedélybetegséget. „Ha a halálösztön a külvilág
felé fordul, akkor agresszióról beszélünk (ekkor az alkoholista és drogos a környezetét bünteti
szerfogyasztásával), s ha önmaga ellen irányul az agresszió, akkor válik önpusztítóvá.” 474
Ilyen értelemben zár az ördögi kör: a „szerre” szükség van, hogy erıs legyen, hiszen ez lesz
önkifejezése alapja: a világgal való párbeszédhez ezzel a „szótárral” rendelkezik. A benne élı
474
TAKÁCH (2003), 69.
303
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
félelem, sértettség daccá, majd győlöletté és bosszúvá kövült. Igen gyakori, hogy az agresszív
alkoholisták „visszajátszák”, amit velük szemben követtek el gyermekkorukban.
Az ital vagy drog hatására jelentkezı felhangolódás, „fless-hatás”, gátlások oldodása elıse-
gítheti az ellenséges indulatok és cselekmények kiváltását. A krónikus alkohol- vagy drogfogyasztás
nyomán kialakuló személyiségváltozások, mint a fokozott ingerlékenység, az elszemélytelenedés,
rendszeres agresszív cselekedetekhez, bőntényekhez vezethet (betörések, lopások, orgazdaság, agresz-
szív közlekedés miatti balesetek). Az utóbbi évek hazai bőnügyi krónikájában ilyen a „whiskys rabló”
figurája, aki számos bankrablása elıtt rendszeresen ivott, sıt még menekülése közben, elfogása elıtt
is whiskyt fogyasztott.475
Az alkohol- és drogfüggık agresszivitásának alapja a fenyegetettség érzésük. Mintha

megrekedtek volna a csecsemıkorban: védtelennek, kiszolgáltaottnak, mindenkitıl veszélyez-
tetettnek érztik magukat, mert valójában nem tanultak meg felnıttként kötıdni másokhoz.
Minden közeledést támadásnak fognak fel.
A szenvedélybeteg védtelennek érzi magát az emberek között, mivel nem érez kötı-
dést hozzájuk, így minden közeledést fenyegetésnek ítél meg, amelyre elıször félelemmel
reagál, s ezt nyomban agresszió követ.
Az alkoholistának és drogosnak nem könnyő ellenıriznie agresszióit. İ maga általában nem

szenved tılúk, annál inkább szenved a környezete. Ami eredetileg a félelem, a szorongás elleni véde-
kezés volt, az kéjes agresszivitássá válhat, amelyet már csak önmagáért az agresszióért gyakorol:
gyakran megfigyelhetı durvaság, váratlan, sértı élesség, jeges hidegség és cinizmus, a másikra való
odafigyelésnek hirtelen gyors átcsapása ellenséges elutasításba. Hiányzik belıle a fegyelmezett, az át-
látott, a szituációhoz mért agresszió „középhangja”.476
A fentieket kellene komolyan fontolóra venni, mielıtt bárki akár kísérletet tesz ezek
kipróbálására, vagy kinek-kinek „személyiségi jogává” teszi a velük való élést. Nem kívá-
nunk ebbe a vitába belemenni. Csupán jelezzük: éppen azok érzik magukat felszabadítva,
hogy a „szerhez” nyúljanak, akik a legkevésbé nincsenek azon a fokon, hogy le is álljanak
vele idıben. A drogra csábításról csak annyit jegyzünk meg: önigazolás a már függık számá-
ra, hogy lám, mások is élnek vele! Sıt egyre többen vannak.
Az alkohol- és drogfüggést kiváltó, segító tényezık:

1. A szociális környezet hatása: ki milyen könnyen férhet hozzá a droghoz, alkohol-
hoz. Ez nem azt jelenti, hogy ha valaki szılı, vagy bortermelı, az feltétlenül alkoholista! Na-
gyon sok függ attól, hogy az illetı családban, környezetben milyenek a személyi kapcsolatok,
konfliktus megoldási minták. Az ivási szokások az adott társadalomban, családban, munkahe-
lyen súlyosan befolyásoló tényezık. Nem a tiltás, hanem a kulturált, emberhez méltó maga-
tartás segít, hogy az élvezeti cikkekkel felelısen bánjunk, s ne azok bánjanak (ki) velünk. Sok
szó esik a„tévé-alkoholizmusról”: filmekben hektó száémra vedelik a tömény szeszt, ülnek
volánhoz – s a végén minden megoldódik és jóra fordul – kivéve a néhány tucat halottat. De a
következı ostoba filmben ık újra isznak, vezetnek.
2. Az egyes ember testi és lelki állapota szintén befolyásoló tényezı. Az öröklési té-
nyezık, genetikai hatások súlyosan esnek latba, különösen, ha az illetık nem tudják kezükben
tartani érzelmi életüket, feszültségeiket képtelenek feldolgozni. A csekély önértékelés – a ne-
475
Megdöbbentı, hogy a média „jóvoltából” ez a magatartása sztárt kreált belıle: milyen bátor, még akkor is
ivott – nem akármit: whiskyt – amikor lefogták. Holott az igazság az, hogy csak úgy tudta magát erısnek, ha
ivott. Vö. TAKÁCH (2003), 70.
476
TAKÁCH (2003), 71.
304
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
hézségek megoldásának szők lehetıségeit hordozza. Ilyen esetben a kábítószer: a nagyobb
cselekvési szabadság illúzióját nyújtja.
A drogokat két csoportra osztva tárgyalják ma elfogadottságuk alapján:
Legális drogokról (dohány, alkohol, kávé) beszélünk, amelyek fogyasztását a „tör-
vény” nem bünteti. Ezek használata – különösen fiatalkorúak esetében – igen súlyos követ-
kezménnyel jár. Nem azt jelenti, hogy felnıtteknél teljesen veszélytelen. A függésnek nem
csupán a személyre, hanem a környezetre való kihatását is figyelembe kell venni: betegség,
munkaképtelenség, az okozott károk mérhetetlen sort alkotnak.
Az illegális drogok (ópiátok, hallucinogének, stimulánsok stb.), amelyek használta,
forgalmazása súlyos, törvénybe ütközı cselekménynek minısül. A kábítószerekrıl tárgyalva
ezekre részletesebben visszatérünk.
c) Etikai kérdések
A felelısség kérdését nem csupán azzal kapcsolatban kell feltenni, hogy megengedhe-
tı-e, mi engedhetı meg, mennyi, kinek? Etikai és jogi, társadami felelısség kérdése: kié a
felelısség, ha bekövetkezik a tragédia:
- alkoholos állapotban történı gázolás: a részeg sofır ül néhány évet (nem is emlék-
szik, mi történt), az ártatlan áldozatok ott maradnak. S itt maradnak szeretteik mérhetetlen
fájdalmukka, ırjítı gyászukkal: serdülı gyermekeiket, családfenntartót, anyát, szeretett sze-
mélyt veszítettek el.
- ha a „megengedett” drogok használata szenvedéllyé korcsosul, s az illetı nem találja
meg a visszautat: tönkreteszi a maga, családja életét. Persze erre mondhatnánk, hogy nem
lehet betiltani a fürdést, mert sokan anélkül mennek vízbe, hogy úszni tudnának, s ott vesz-
nek. Csakhát a különbség óriási: a drogok használata mindenki számára veszedelmet hordoz,
„akár tud úszni, akár nem”, hiszen senki sincs kibiztosítva arról, hogy idıben kilép az ör-
vénybıl! A kábítószerekhez akkor fog újra menekülni, amikor gyengének, letörtnek érzi
magás, s éppen arra lenne szüksége, hogy megtalálja önmagát. Önmaga valósága megszilárdí-
tása helyett légvárat épít: élményeken, illúziókon akarja megvetni lábát.
- kábítószeres mámorban okoz végzetes balesetet, tönkretesz életeket - ı nem felel,
mert nem emlékszik semmire? Aztán „kitisztulva” nyugodtan mehet tovább?
- milliárdokat emészt föl az alkoholos állapot miatti betegségek kezelése,
betegsegélyzés, baleseti ápolás, munkakiesés. Fizetnek a józanok: úgy kell nekik?
- szétzilált családok, megkeseredett életek: gyermekek, hozzátartozók. Fiatalemberek,
akiknek a nveléséért a társadalom hallatlan áldozatot hozott, úgy mnnek tönkre már fiatalon,
hogy semmit nem adhattak abból vissza, amit kaptak.477
Ki viseli a következményeket? Az a társadalom, amely fontosabbnak tartja az alkohol-
ból befolyó bevételt az állampolgároknál.
Az ártatlan áldozatok joga? Fizethetnek halálukkal, szeretteik fájdalmukkal és életre
szóló bánatukkal.
A sérülésekbıl eredı munkaképtelenség, csökkent munkaképesség, orvosi ellátás terhe
kire hárul? Az egész társadalomra.
Ha közlekedésben az alkoholos állapot nem tolerálható, akkor a drogban miért lehetne
az? Csak akkor történik komoly vizsgálat, ha balesetet okoznak. Prevenció!
2. Az alkoholizmus
477
Reggeli 4-5 óráig mőködı diszkók, bárok amelybıl a fiatalok jelentıs része erısen illuminált állapotban
megy haza – hét közben. Másnap hogyan és mit tanulnak, készülnek?
305
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A WHO ajánlása szerint a szőkebb értelmő alkoholizmus helyett az alkohollal kapcso-
latos problémák (alcohol related problems) koncepcióját használjuk.
Az elmúlt évtizedekben dinamikusan emelkedett az egy fıre jutó alkoholfogyasztás
mennyisége Magyarországon. 1960-ban a csecsemıktıl az aggokig minden magyar állampol-
gár átlagos tömény alkohol fogyasztása 6, 1 liter volt, mely napjainkra, 11 literre emelkedett.
a) Ok az ivásra
Az alkoholizmus oka – mint minden aljzó hatású szer fogyasztása – millió féle lehet.
Néhány veszélyeztettségi forrást sorolunk fel, amelyek gyakran összefonódnak emberi adott-
ságokkal, s egy adott – szerencsétlen – helyzetben így próbálnak „megoldást” találni.
Az elsı csoport az az érzelem-szegény környezet, amelybe egy ember nagyon sokféle
módon juthat: a korai el nem fogadottság, a serdüléskori magány, kitaszítottság: az érzelmi
bizonytalanság ellensúlyozása, az egyedüllét elfelejtése minden korosztálynál nagy kísértı.
A második csoport szintén összetett, illetve egymást gerjesztı jelenségek: családi,
munkahelyi, vagy éppen annak elvesztését követı belsı feszültség csökkentése. Az otthoni
feszültség (megélhetési gondok, családi összhang hiánya) megakadályozza abban az embere-
ket, hogy éppen ott nem kapnak feloldást, ahol erre az leginkább vágynak. A folyztonos el-
lentmondások, „harci készültség” alvási zavarokat vált ki. Ennek megszüntetésére elıbb csak
„hangulat javításra”, majd „altatóként” rendszeresen kezd inni.
A harmadik csoport önmagunk személyiségének elfogadása miatti feszültségeket je-
lenti. A teljesítményekkel való elégedetlenség kiegyensúlyozása nagyon sok területet érint:
akár a munkahelyi elvárásokról van szó, akár az önmagunk elé kitőzött célok, elképzelések
nem teljesülésérıl. A férfiak szexuális teljesítı képességük csükkenése álcázására fordulnak
az alkoholhoz. Ezzel párosul egy fajta kisebbrendőségi érzés legyızésének igénye.
A negyedik csoportban található a „presztízs” alkoholizálás. Bizonyos pozíciókkal
kapcsolatban kialakult az téveszme, hogy „megkívánják” az alkohol fogyasztást. Az italok,
kotyvalékok „patikai” ára garantálja a szellemi kvalitást. Végsı soron nem mindegy, hogy
mitıl lesz valaki alkoholfüggı. A növekvı felelısség elviselése egy másik téveszmét alakít
ki: olyan gesztusokkal kell levezetni, amelyek „felette állnak” a mások által gyakorolható
szinten: exkluzív italok, dohány, kávé. Ezek idıvel éppúgy tönkreteszik a belsı valóságérze-
tünket, mint szorosabb és tágabb kapcsolatainkat, mint a talponállóban reggelente sörrel be-
vett féldeci „pálinka-pirula”.
Az addiktológia célja nem az élet megkeserítése, mint ahogyan ezt néha a az antialko-
holizmus címén tartott kirohanások egyike-másika teszi. Látszólag ellentmond az elıbbieknek
– és egész igyekezetünknek –, ha azt mondjuk: az étel és ital fogyasztásának is van kultúrája.
Ez nem csupán annyi, hogy nem csámcsogunk, nem nyúlunk kézzel a levesestálba. De még
nem is azt, hogy bort (még sört sem) illik az üvegbıl inni. Általában. Nem is higiénikus, meg
kifejezetten segít méártékletesnek lenni, ha követünk egy s más ilyen jellegő követelményt.
Sokkal inkább arról szól a dolog, hogy mit, hogyan, miért teszünk. Az italnál maradva: egy
pohár bor serkenti az emésztést, kettı meg egy kis társaságot csinál. A harmadik meg csak
akkor, ha már sokat ültünk, s áldomásként, végszóra isszuk. Persze van, akinek már az elsı is
sok, vagy nem kívánja: ne igya!
Az alkohol fogyasztásának van még egy fontos tényezıje: az ismétlés: a rendszeresen
fogyasztott kis mértékő ital is lehet követelızı: idegesek leszünk, ha elmarad, durcáskodunk,
megjegyzéseket teszünk. Éppen ezért tanácsos elsajátítani annak fegyelmét, hogy ne legyen
automatizmussá, egyéni búfelejtıvé, még akkor sem, ha mások társaságában kívánujuk el-
hagyni bánatunkat – és eszünket. A bor szimbolikája, mondhatni szakralitása külön tudo-
mány. Nemességét pancsolmányokkal, vedeléssel tönkretesszük.
306
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Fontos lenne a középiskolás korosztálynak arról beszélni, hogy mit is jelent a „szılı
vére”, s hogyan tisztelheti meg vele magát és másokat az ember. Az étkezés és ital fogyasztás
kultúrája magában foglalja az igényességet is. Ez nem azt jelenti, hogy rettenetes drága (fı-
ként külföldi) italokat kell fogyasztani. Borból is az egyszerő, tiszta hazai borok éppúgy le-
hetnek nemes érzések és magvas gondolatok éltetıi, mint a grammra porciózott külhoni ne-
dők. Arra is figyelni kell, hogy ne a mőámort keressék. Az üdítıitaloknak nevezett kıolajipari
melléktermékek, veszedelmesebbek, mint gondolnánk. Pontosabban: ma már sokan tudják,
hogy ezek a színezett levek csak azért „üdítenek”, mert egyrészt erıszakos mennyiségben
tartalmaznak olyan anyagokat, amelyek károsak az emberi szervezetre, másrészt meg azért,
mert jegesre hőtve adják. A jéghideg fogyasztást azért ajánlják, mert langyosan kiérzik belı-
lük a csatornaszag.
A függıség megnyilvánulása bármi lehet: az ember eltárgyiasul, s csak a „szer szaba-
dít”.
b) Az alkoholfüggés kialakulásának folyamata

E. M. Jellinek orvos és szociológus szerinti ötféle alkoholizmus jellemzıit lehet megkülön-
böztetni:478
„Problémaivó”: megkönnyebbülésért ivó, gondjai nyomásától így akar

1. meg/felszabadulni, fellazulni. Egy stressz helyzet végén (vizsga után), rendkívüli
Az alfa-alkoholista megterhelı munka végén iszik.
Évekig tartó ivás után sem fog alkoholistává válni, bármikor felhagyhat vele.
Ha nem iszik, nincs hiányérzete!
Rendszeresen, sőrőn iszik.

2. Bármikor abba tudja hagyni, s ilyenkor nincs hiányérzete (tévé alkoholista: meccs,
A béta-alkoholista film).
Nem veszélytelen, mert a gyakori fogyasztás testi károsodást okozhat, ill. súlyo-
sabb formához vezethet!
Leggyakrabban elıforduló függés.

Betegségnek tekinthetı, kezelést igényel, mert fennáll a testi és lelki függés;
Fázisai:
3. 1. Elıalkoholizmus: problémáitól alkohollal akar szabadulni.
A gamma-alkoholista 2. Prodromális fázis: betegség tünetei vannak; megváltozik magatartása, ti-
tokban iszik.
3. Kritikus fázis: elveszti önellenırzı képességét; kevés alkoholtól is leré-
szegszik; nem képes abbahagyni az ivást.
Krónikus fázis: reggeltıl iszik; éjjel alkoholszomj gyötri; nem eszik rendesen; testi,
lelki és szociális összeomlás (gyakran suicidium).
4. Komplex függıség miatt idıleges absztinencia is lehetetlen: a normális élethez

A delta-alkoholista egy bizonyos állandó véralkohol-szint biztosítására van szükség.
Nincs betegségtudata, ezért kezelést sem vesz igénybe.
Régi elnevezése: dipsomania (ivási kényszer)

5. Napokig tartó ivási kényszer alá kerül, ami teljes kontrollvesztéssel jár.
Az epszilon-típus Gyakori az agresszivitás – majd emiatti bőntudat.
Gyakran kerülnek ilyen helyzetbe – a különben korrekt emberek – a túlhajszolt
életvitelő, nagy megterhelésnek kitett személyek (az ivásnak „szelep” funkciója
478
E. M. Jellinek amerikai orvos és szociológus 2000 alkoholista kikérdezése alapján állította össze az itt találha-
tó összegzést. Az alkoholizmusnak ez az öt fajtája bizonyos fokozatosságot is jelent, ahogyan a szenvedélybe-
tegség elhatalmasodik. HARSCH, Helmut: Kiút az alkohol rabságából. Agapé, Szeged, 2000, 13-15.
307
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
van).
Mivel „különben” jól ellátják munkájukat, nem látják szükségét, hogy változtas-
sanak életmódjukon, vagy szakkezelést igényeljenek.
Az alkoholizmus gyógyíthatatlan: sokéves absztinencia után is kiújulhat minimális szeszfo-

gyasztás hatására!
c) A 12 lépés: a gyógyíthatatlan gyógyulásának lépései

A szabadulás kemény kihívás magának függınek éppúgy, mint a segítınek, illetve az
alkoholfüggı közvetlen hozzátartozói számára. Senki nem lesz önmagában alkohol- vagy
drogfüggıvé: a függés egy „szervezıdés”, amelyhez a környezet tudatosan vagy tudattalanul
hozzájárul! Amíg az alkoholista nem ismeri be állapotát, nincs mit tenni. Ugyanakkor a köz-
vetlen környezetének is vállalnia kell, hogy a szabadulás útját kísérı – gyakran reménytelen-
nek tőnı – vergıdésekben kitartanak a függı személy mellett. A következıkben szó szerint
közöljük annak az ún. 12 lépésnek a mentét, amely segít talpra állni a függésben szenvedıt.
Ezek a szempontok segítséget jelentenek azoknak is, akik kísérik ıt a szabadulás felé vezetı
hosszú és nehéz úton.
Az itt következı „terápiát” nem szakorvosok és ápolók ötlötték ki, hanem olyanok ta-
pasztalatából állt össze, akikrıl a szakértık már lemondtak, mint reménytelen esetekrıl.479 A
program kidolgozása 1935-re megy vissza, amikor is Akronban (USA) két szesztestvér össze-
találkozott, hogy kölcsönösen segítsék egymást. A kölcsönös segítés tapasztalatát foglalták
össze 12 lépésben. Ennek alapján született 1939-ben az Anonim Alkoholisták (AA) az a moz-
galom, amely ma az egész világon nagyon sok „reménytelen esetet” vezetett vissza a normális
életbe. Ennek a törekvésnek célja a reménykeltés, mert ıszintén egyben rámutat, hogy az
egyén számára megvan a reménye annak, hogy együtt éljen a betegséggel. Néhány megelızı
megjegyzés:
- ki-ki maga akarjon az útra lépni, elsısorban önmaga és nemcsak a mások
kedvéért. Ne várja el másoktól, hogy az utat helyette járják végig.
- Betartsa a lépések egymást követı rendjét, mivel minden lépés az elızıre
épül.
- Tekintse az elsı lépést valóban elsınek, mert ez az alapja az egész prog-
ramnak.
- Szánjon minden lépésre kellı idıt. Mindegyik bizonyos növekedési folya-
matot jelent, amely idıt igényel, hiszen megköveteli az addigi viselkedésé-
nek és beállítottságának megváltoztatását, ez pedig nem megy máról hol-
napra.
- Ne csak olvasgassa az egyes lépéseket, hanem foglalkozzék részletesen a
fejezetek végén található kérdésekkel és gyakorlatokkal. Ezt a gyógyulás
folyamata kívánja meg.
- Pontosan tudja, pillanatnyilag melyik szakasznál tart, különben belezavaro-
dik. Ha nem tudja, akkor beszélje meg másokkal, és kérjen segítséget.
- Álljon készen arra, hogy bármikor visszatérjen egy korábbi lépéshez, és új-
ra kezdje a munkát. Ugyanis a 12 lépés megvalósításához az is hozzátarto-
zik, hogy sohasem fogja teljesen befejezni, hanem egyes lépésekkel újra
meg újra kell foglalkoznia. Így szerezhet új és mélyebb tapasztalatokat.
- A 12 lépés szó szerinti szövegét vésse mélyen az emlékezetébe, hogy az
kéznél legyen, bármikor van szükség rá.
479
A következıkben átvesszük „12 lépés” programját. HARSCH (2000), 55-58. Részletes ismertetésére lásd a
forrőásként megjelölt nagyszerő könyvet.
308
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
- Ne járja egyedül a 12 lépés útját, hanem egy olyan csoporttal, amelyet átjár
a 12 lépés szelleme. Itt megértéssel és konfrontációval is találkozni fog,
ami alapvetı feltétele minden személyiségnövekedési folyamatnak.
A 12 lépés szövege:
1. Bevallottuk: tehetetlenek vagyunk az alkohollal szemben; életünket már nem tudtuk

kézben tartani.
Hittük azonban, hogy egy nálunk nagyobb Hatalom visszaadhatja lelki egészségünket.
3. Elhatároztuk, hogy akaratunkat és életünket – az általunk megismert – Istenre bíz-
zuk.
5. Kendızetlen ıszinteséggel feltártuk hibáinkat Isten, magunk és egy másik ember
elıtt.
6. Készen állunk arra, hogy Istenre bízzuk jellemgyengeségeink eltörlését.
7. Alázatosan fohászkodunk Hozzá: szabadítson meg fogyatékosságainktól.
8. Számba vesszük mindazokat, akiknek ártottunk, és készek voltunk bocsánatot kérni
tılük.
9. Ezeknél az embereknél – amennyiben lehetıségünk nyílt – mindent jóvátettünk, ha-
csak ezzel nem bántottuk volna meg ıket vagy másokat.
10. Tovább folytattuk a leltárkészítésünket, és ha valahol nem volt igazunk, azt kése-
delem nélkül beismertük.
11. Megkíséreltük imával és elmélkedéssel – fogalmaink szerint – Istennel való kap-
csolatunkat elmélyíteni. Kértük: tudassa velünk akaratát, és adjon erıt, hogy azt végrehajtsuk.
12. Miután e lépések segítségével lelkileg újjászülettünk, azon voltunk, hogy az üzene-
tet a többi alkoholistának továbbadjuk, és életünket erre az alapra helyezzük.
d) Lelkigondozói segítségnyújtás
A megbetegedés akut és krónikus szakaszában a közvetlen lelkigondozói segítség ne-
héz, mivel a betegség természetébıl eredıen az érintett elutasít minden segítséget!
A család lelkigondozásával lehetséges a segítés – hiszen igen gyakori, hogy a szőkebb
környezet viselkedése teremt az illetınek elviselhetetlen szenvedést: elutasítás, gúny, megalá-
zás. A családban való kivetettség, klikkezés, táborokat hoznak létre, amelyekben mindenki
kidolgozza a maga túlélési stratégiáját: a nyílt agressziótól az önbüntetı magába zárkózásig.
Nincs „csak bőnös” és „csak áldozat”. Igen gyakran a „hibátlanok” merevségükkel, hideg,
értetlen magatartásukkal, fensıbbségükkel gyilkosabbak a részegen verekedı személynél.
Gy. 36 éves, idült alkoholista. Idınként verekszik: feleségét, anyósát „elkalapálja”, amit nem
csupán beismer, hanem még lelkiismeretfurdalása sincs miatta. A feleség pedig „amúgy” jóravaló, pe-
dáns asszony. Gy-t ez tudja megırjíteni: heti kétszer nagytakarítás, semmihez nem lehet érni, a portör-
lés soha nem ér véget. Az anyós szerint Gy. faragatlan paraszt, míg az ı lánya akár diplomás is lehet-
ne, de a szerelem elcsavarta a fejét a tanulástól, s így csak érettségije és valami állattenyésztıi szak-
tanfolyama van. Az anyós azt is mondja (nála laknak), hogy Gy büdös (cigány), pedig talán harmadik
ıs volt egyik ágon roma. Gy-nek a kiskonyhában (melléképület, nyári konyhával) van az ágya. A csa-
lád nappal itt van, csak az anyós és a feleség a két lánnyal alszik „fent a nagyházban”. Mivel az anyós
a lányával beléptek valami szektákba (magukkal vitték a gyerekeket is), így otthon nincs televízió,
nem járnak moziba, csak a gyülekezetbe. Gy. megszokta, hogy szórakozni a haverokhoz, vagy azok-
kal együtt a „Szıke Kebelbarát” nevő „korlátlan italmérésben” oldja fel lelke görcseit. Amikor Gy.
megjelent az önkéntes AA csoportnál, a két asszony kísérte el. Háromülésnyi idıt (3-4 hét) bírt ki
„tisztán”, de aztán elbukott, mert valaki megkínálta egy pohár sörrel a nagy melegben, s nem tudott el-
lenállni. Amikor a következı csoporttalálkozáson ezt bevallotta, az asszony felugrott, s hazavonulást
vezényelt: „Tudtam én, hogy a kutyából nem lesz szalonna! Felesleges itt rabolni az idıt: játssza a
szentet, aztán nem képes még annyit se megtenni, hogy félrelökje azt a pohár sört. Hát ember az
309
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
ilyen?!” Nagyon hosszú idı telt el, mire a közösség és s csoportvezetık megértették a családtagokkal:
együtt felelısek Gy. állapotáért: vagy együtt gyógyulnak, vagy egyikük sem szabadul.
A családgondozás fıbb szempontja:

1. Tájékozódni a család életkörülményeirıl, gondjairól – magánál a családnál.
2. Ha felmerül az alkoholizmus komoly gyanúja, újabb beszélgetési alkalmat te-
remteni a házaspárral, vagy a legközelebbrıl érintettekkel – köztük a függıségben élıvel.
3. Soha nem pánikkeltı, hanem egyszerő tényfeltárással bemutatni az alkoholiz-
mus káros hatását.
4. Megnyerni a családot az együttes gondolkodásra, cselekvésre.
5. Bizalmat, bátorítást nyújtani a hosszú küzdelemhez. Biztosítani a segítségrıl.
6. A családtagok közül különösebb segítségre szorulók külön gondozása.
A lelkigondozó és segítı a családlátogatások, a családdal történt beszélgetések alkal-

mával egy sor olyan információhoz jut, amely egyrészt teljes diszkréciót, másrészt szolidari-
tást kíván. A diszkréció nem csupán a „kényes” témákra, hanem a családdal, azok bármely
tagjával, körülményeivel kapcsolatban is köteleznek. Ha a családtagok azt tapasztalják, hogy
velük kapcsolatos ismereteinket „kivittük a világba – bármilyen „ártatlan” dologról is van szó
– nem bíznak meg többé bennünk. Nem tudhatják, hogy miket fecsegünk el róluk, ezért be-
zárkóznak, vagy legalábbis sérül az együttmőködésük.
A gondozónak számolnia kell azzal több csalódásra, mint sikerre számíthat: a gyógy-
ulás aránya 30%. Ez az arány utógondozással, klubterápiával 50%-ra emelhetı.
A lelkigondozói feladat tervszerő közösségi munka: a gondozó is megerısítésre, kont-
rollra, háttérsegítıkre szorul. Megtartó közösség (hit) nélkül önpusztító kalanddá válik – töb-
bet árt, mint használ!
Az alkohol-, nikotin-, drog-, gyógyszerfüggés tovább súlyosbítja a különben is stresz-
szes állapotot: a tünetet tompítja, de nem oldja meg a létrehozó okokat. Sıt: újabb fenyege-
tettség forrást jelentenek! A megoldásnak hitt "„szerek"”sebezhetıvé, kiszolgáltatottá teszik
az embert. Egy szál cigarettáért a rabok odaadják kenyerüket, húsadagjukat. A kábítószerért
odaadják becsületüket (lopás, becstelen úton szerzett pénz), emberi mivoltukat, végül életü-
ket.
A dohányzás az ún. megengedett drogok között szerepel. Ártalmas mivolta egyértel-
mő, ennek ellenére rengeteg értelmiségi (köztük egészségügyben dolgozók!) dohányoznak.
Olaszországban találtam több olyan oktatási intézményt, ahol a személyzet alkalmazásának
(pedagógusok és fizikai dolgozók) feltétele a dohányzásmentesség.
Az áldott állapotban lévı nık 98%-a tudja (!), hogy a dohányzás veszélyezteti szüle-
tendı gyermekét. A gyermekkel egy légtérben élık dohányzása kimeríti a veszélyeztetés és
szándékos egészségkárosítás bőntettét.
Több fejlett államban a dohányzás neveletlenségnek, antiszociális, patológiás maga-

tartásnak minısül.
Magyarországi helyzet: az „értelmiségiek” nikotinfogyasztása azonos szinten mozog a
deviánsviselkedést tanúsítók csoportjáéval.
USA: a dohány termékek fogyasztói 50%-át a szellemileg retardáltak teszik ki!
3. A kábítószerfüggés
a) Fogalomtisztázás vezérszavakban:
- narkománia: bódító szerek utáni vágyakozás;
310
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
- toxikománia: bódító- és élénkítı szerek utáni vágyódás és azoktól való függés.
Rendszeres használat függıséghez vezet:
- lelki függıség: az újra-élvezése utáni fékezhetetlen vágy;
- testi (fizikai) függıség: a szerek hatására keletkezett szervi mőködési zavarok csak
újabb méregadaggal elégíthetık ki.
A kábítószerek hatásuk alapján különbözı módon csoportosíthatók:

- lassítók (alkohol, nyugtatók, opiátok),
- gyorsítók (nikotin, extasy, kokain),
- hallucinogének (kannabisz származékok, LSD)
A drogok többsége dopamint szabadít fel a limbikus rendszerben, az érzelem központ-
jában, a boldogságközpontban (Extasy, nikotin, amfetamin, morfin, cannabisz). Ez a boldog-
ságközpont felelıs a kábítószerekkel kapcsolatos függı viszony, és hozzászokás kialakításá-
ért.
A lassítók (ópiátok), nyugtatók: fizikai és érzelmi fájdalomcsillapítás, az érzelmekért
felelıs területek gátlása. Az opiát az endorfinok fogadására felkészült receptormezıkhöz kö-
tıdik.
A stimulánsok (kokain, amfetamin, ecstasy, koffein):a központi idegrendszer maga-
sabb központjait serkentik, megakadályozzák az agyban a noradrenalin, a dopamin újrafelvé-
telét (kokain), szerotonint, norepinefrint szabadul fel.
A hallucinogének: a neuronokból szerotonin szabadul fel, amely segíti az agynak meg-
szőrni a szenzoros inputot. Az agyat elárasztják az emocionális és vizuális élmények. A pszi-
chikai hatások jóval szubjektívebbek, és egyénenként változnak, ezért nehezebb a közös jel-
legzetességeket megtalálni: boldogság, kedélyesség, megnövekedett fogékonyság, az egymás
közti kommunikáció elmélyülése, egymás fokozottabb megértése, könnyebben „le lehet ven-
ni”, mirıl is beszél, mire gondol a másik. De ennek pont az ellenkezıje is elıfordulhat, egyál-
talán nem tudod követni, hogy mit mond a másik, nem tudsz a beszélgetésekbe bekapcsolód-
ni.
Szabad képzettársítások, szokatlan asszociációk, egy különleges, „mögöttes” valóság
érzékelése, a környezet olyan részleteinek észrevétele, amelyekre normális állapotban a hasz-
náló nem figyel fel. Olyan világba emel át, amely minden problémamentesnek tőnik. Látszó-
lag létrejön egy teljesen oldott kommunikáció környezetével, ahol nincsenek gátak és gátlá-
sok. A baj az, hogy sem a kábítószer fogyasztója valójában nincs jelen, sem a partnere: mind-
ez fikció. A valóság egészen más.
Fontos tudni, hogy az izgalmat, speciális élményeket, álboldogságot kiváltó drogok
hatásmechanizmusára az jellemzı, hogy a boldogságpályát izgalomba tudja hozni. Viszont
ezen élményeknek nem lesz olyan emléknyoma, amelyek segítségével újra és újra az emlék
felelevenítése kapcsán pozitív érzések járnák át az egyént. Újra és újra a drogokhoz kell nyúl-
nia, hogy rövid idıre örömérzése legyen.
b) Narkotikumok fogyasztásának pszichológiai háttere –általában:

Különösen veszélyeztetettek a bizonytalan személyiségek (veszélyeztetett korosztály:
serdüléstıl).
Veszélyeztettek azok a „jól nevelt gyermekek”, akik eszközökké degradálódtak a szü-
lık „presztízs” szemléletében: „Sikeresnek kell lenned!” Ezt hallja a gyerek reggeltıl estig.
Ha nem sikerül, akkor – a maga vigasztalására, s hogy szabaduljon a folyton ráolvasott kudarc
és megszégyenítés kínjától – olyan eszközökhöz fordul, amelyek segítségével legalább annak
érzi magát: sikeresnek, elfogadottnak, biztosnak.
311
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Az otthoni kommunikáció hiánya elmagányosít: nem csupán a kérdéseire ad magának
választ, hanem azok helyeslését is önmaga adja meg. Nem kap és nem is vár visszajelzéseket.
Olyan világban él, amelyeket azokkal az emberekkel népesít be, akik mind meghallgatják ıt:
de „ezek” mind az ı fantáziában, majd kábulatban lefestett énje.
Az erkölcsi normák nélküli „nevelıdés” a saját értékrend és erre épülı moralitás hiá-
nyát hozza létre. Ez a hamis szabadság azt jelenti, hogy minden képlékeny: nincs belsı tarto-
zás és tartás. Mivel nem tud önmaga lenni, így másolja a „nagymenıket”.
A felpörgetett életvitel be nem vallott célja: az ember ne észlelhesse magát, belsı hiá-
nyait, kérdéseit és kételyeit. Belsı normák hiányában nincs önértékelés sem, ezért teljesen
kiszolgáltatottá válik: elfogadottnak lenni! Akkor vagy értékes, ha mások annak tartanak.
c) Serdülıkori veszélyeztetettség forrásai

A 2003-as ESPAD (European School Survey Project on Alcohol and Other Drugs)
felmérése szerint a megkérdezett 16 évesek480 16, 2%-a (fiúk 18,4%-a és lányok 13,8%-a)
próbált már valamilyen tiltott szert élete során. A tiltott szeszfogyasztás 12,5%-ot mutatott. A
marihuána fogyasztás a legelterjedtebb: a megkérdezettek 15,8%-a. Az illegális (orvosi recept
nélkül) gyógyszerfogyasztás 16,8%. Itt a lányok vezetnek: a visszaélésszerő gyógyszerfo-
gyasztó 16 évesek 62,4%-a lány. A családtól való távollét különösen bizonytalanná teszi a
fiatalt, ha a mellette lévık szintén fejletlen személyiséggel hatnak rá. A kollégiumokban élı
14-20 év közötti fiatalok 26%-a fogyasztott már életében valamilyen illegális drogot, akik
közül 10,3% alkalmi, 1% pedig rendszeres fogyasztó. 2005-ben 4000 fiatal megkérdezésnek
eredményeként a 15-29 év közötti fiatalok 24%-a próbált ki valamilyen drogot. Az állami
gondoskodásban lévı fiatalok közül gyermekotthonokban és nevelıszülıknél elhelyezett 10-
18 évesek 28,3%-a használt tiltott drogot, a tiltott gyógyszerfogyasztás náluk 20,9% volt.
A gyermek a felnıttektıl sajátítja el a konfliktusok feldolgozását, megoldásának kész-
ségét. Ha a felnıttektıl nem, vagy hiányos, torz megoldásokat tapasztalnak, akkor ezek alap-
ján kialakul az a meggyızıdésük, hogy nincs megoldás, vagy csak ilyen módon lehet úrrá
lenni a konfliktusokon:
- a személyek közötti konfliktusokat ordibálással, fizikai erıszakkal kell és lehet
eredményesen rendezni;
- a belsı feszültségeket alkohol, kábítószer, dohányzás tudja csak levezetni (munka
közben rágyújtani, munka után „bedobni” néhány üveg sört);
- a társadalmi konfliktusokon, nehézségeken úgy lehet felülemelkedni, ha valaki: csa-
lással, „feketézéssel”, erıszakos bőncselekménnyel, vagy teljes közönnyel (kivonulni a társa-
dalomból) reagál.
Az érési krízis folyamán (13 éves kortól) a fejlettség egyenlıtlen a gyerekeknél –

összehasonlítják magukat másokkal. A serdülés természetes „hozama” a testi és szellemi
érettség diszharmóniája. Ezt a folyamatos tanulás (különösen a túl nagy iskolai követelmény-
rendszer – éppen abban a korban, amikor a jobban kellene személyiségének alapkérdéseire
figyelnie – a gyermeket „elvonja önmagától”. Az emelt szintő érettségi, elırehozott nyelv-
vizsgák sora pszichológiai hatását csak hosszútávon fogják következményeivel együtt felmér-
ni. Annyi azonban már most bizonyos, hogy ez a tempó a lelki egészség szempontjából ve-
szedelmes tényezıket hordoz. Csak egyet említsünk: igen sok fiatalt a versenyképesség nem
bírása reménytelenné teszi. Ez a kudarc nem feltétlenül most válik benne tudatossá, hanem,
majd amikor felnıttkori sikertelenségei kisebbségi érzéssé halmozódnak benne.
480
A reprezentatív minta szerint végzett vizsgálatban az egész ország területérıl győjtöttek válaszokat: 3167
személyt kérdeztek meg, ebbıl 2677 fı válasza volt értékelhetı. Jelentés a magyarországi kábítószerhelyzetrıl.
Budapest, 2005.18. Továbbiakban: Jelentés (2205).
312
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A szülık gyakran „fetisizálják” az érdemjegyeket: csak jó jegyet hozhat haza (a szülık
is minden nap jelest kapnának munkájukra?). A folyamatos elégedetlenség kifejezései elıl a
gyermek menekül – legtöbbször az autóagresszió valamilyen formájában találva megoldást:
ez elıbb az alkohol, dohányzás, majd kábítószer segítségével történik. Súlyos esetben - sze-
rencsétlen környezeti hatásoktól megerısítve (családi minta, kortárs-példa) – a suicid maga-
tartásban.
Ennek a meg nem felésnek másik formája, ha a szülık nem fogadják el gyermekük
testi-lelki diszharmóniáját (megjegyzések!). Az anorexia nervosa kialakulásáért több esetben
a szülı magatartása a felelıs. A serdülı (különösen lányok esetében) alakjára, „kövérségére”
tett megjegyzés – fıként az apa részérıl – elindítja a „mindenáron való megfelelés” gondola-
tát. Az anorexiás viselkedés csak egyik kisiklás ezen a téren. Ha a serdülı gyenge, kudarcot
vall a „fogyózásban”, akkor ismét a kábulat, vagy az önpusztítás lesz az a „kiút”, amely által
megszabadulhat – a legalábbis érzései szerint – a folytonos szekálásoktól.
A családi légkör folytonos nyomasztó hatására a serdülınek nincs kihez fordulnia.
Fıként a kudarcok elviselésében támasz nélkül marad, ezek a reménytelenség érzését keltik
benne. Sajnos a kudarcokért jelentıs mértékben felelıs szülık – önvédelembıl – a segítés,
megértés helyett agresszív magatartást vesznek föl, amelyhez gyakran még az iskola is társul,
ha nem ismeri a gyermek otthoni helyzetét. Ilyenkor hangzik el az a „nevelési tanács”: fogják
szigorúbban, meg kell büntetni, vonják meg tıle, rövidebb pórázon kell tartani. Mint a kutyá-
kat – bár ezt már büntetik az állatvédık jóvoltából.
A gyermek nagyon sok olyan – kortársi – megoldást lát maga körül, amelyek számára
is az egyetlen elviselhetı megoldást kínál: beletartozni egy olyan körbe, ahol elfogadnak, ahol
„élvezetes az élet” (a szó minden értelmében), nincs felelısség és felelısségre vonás. Nem
tartani senkihez, nem tartozni semmivel. A feltörı honvágyat, lelkiismeretet eltompítja az a
kéj és mámorérzés, amit a kábítószer, az alkohol stb. biztosít.
d) Családi drogprevenció
A fiatal kapjon pozitív visszajelzést szüleitıl (folytonos szidás, elmarasztalás nem óv
meg semmitıl). A nevelés elsıdleges eszköze nem a szigor, hanem a következetes és felelıs-
ségteljes szeretet, amelyet a családtagok egymás megbecsülésével (meghallgatás, értékelés,
kölcsönös tisztelet) fejeznek ki. Közösen hordozzák a felelısséget egymásért, éppúgy, mint
együtt vállalják a növekedés nehézségeit és örömeit.
A felnıtté válás fontos feltétele az önálló vélemény kialakítása – a szülı nem abszolu-
tizálhatja magát. Ez azt is jelenti, hogy egyértelmő és kölcsönösen kialakított családi szere-
pek, mindenkire vonatkozó normák teszik kiszámíthatóvá, elviselhetıvé a nehézségeket.
Ugyanakkor ezek a normák mentesek attól a szabálymerev magatartástól, amely nem az em-
berre, hanem a szabályra figyel. A bizalom és megbízhatóság kölcsönösen ható valóság és
feladat: elfogadni a fiatal korával járó sajátosságokat (kritika, ízlés, mozgás igény). Ehhez
kapcsolódik – éppen a szülı „növekedését” segítı és próbára tevı – elengedı és megtartó
magatartása. A fiatal felelıs döntés kialakításának feltétele az az egészséges szabadság,
amelyre ıszinteségével válaszol: a szülı nem elszámoltat, hanem a gyermek megérzi, hogy a
bizalomért viszonzásként tartozik ıszintén beszámolni útjairól. Ezzel ad erıt a szülınek, s
visszajelzéseiért további bizalomra, segítségségre számíthat.
Gyakori nevelési hibák: legtöbb hibát a szülık jó szándékból követik el. A gyermekük
helyett akarnak felnıni, helyettük élni, vállalni minden nehézséget, a rossz tettek következ-
ményét. Mindezt „szeretetbıl”. Csak hát a szeretet éppen mást jelent: szabadságot, amelynek
fontos kelléke a kudarc, fájdalom, a megtisztító könnyek.
A szülık nem akarják (nem tudják) elfogadni gyermekük felnıtté válását (túlféltés).
Nincs kölcsönös és nyílt párbeszéd a családban: sok a „tabu” téma: a szülık féltik önmaguk
313
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
tekintélyét, de az is lehet, hogy a házastársak egymás elıtt képesek tisztázni nehézségeiket. A
szülık akarják gyermekük minden gondját megoldani (kiskorúsítás). Gyakran éppen saját
kudarcuk megismétlıdésétıl rettegve nem fogadják el gyermekük valóságát: önmagukat akar-
ják benne megvalósítani. „Ha mi nem tanulhattunk, akkor majd te szerzel diplomát!” Az is
lehetséges, hogy éppen „magasan” diplomázott szülık nem tudják elképzelni, hogy gyerme-
kük ne valami hasonló legyen: „mit mondunk, ha megtudják, hogy te csak egy szimpla melós
vagy?”
A nevelési hibákra adott reakciók szinte annyifélék, ahány gyermek van. Ha a gyer-
mek elmenekül otthonról, hogy „megértı” kapcsolatba találjon – sajnos igen gyakran – kriti-
kátlanul szed fel barátokat, választ magának példaképeket. A szülık elutasító, vagy zsarnok
(túl tiltó) magatartására a fiatal úgy reagálhat, hogy megbünteti a szülıket: korai szexuális
kapcsolatba bonyolódik, holott sem elkötelezıdésrıl, sem, éppen a lehetséges gyermekválla-
lásról még hallani sem akar. A lekezelı, érzelem szegény családi otthon kisgyermekként bá-
nik vele, hogy szabaduljon, a narkotikumok használatával (alkohol, drog, dohányzás) akar
felnıtté válni.
A családban elszenvedett pszichikai és fizikai erıszakra adott válasz agresszióban,
szélsıséges csoportosulásban nyer kifejezést. Ez az agresszió személytelen, rejtızködı: csak a
csoportban lesz az illetı „valakivé”, hiszen egyedül semminek, értéktelennek érzi magát (ezt
„verték a fejébe” az apja – a fejét meg a szekrény sarkába). Közülük „toborozzák” tagjaikat
(szedik áldozataikat) a fundamentalista vallási és politikai képzıdmények.
4. A drogprevenció az iskolában481
2004-2005 között – különbözı típusú középiskolákban – az egész ország területén

végzett felmérések szerint a pedagógusok 72,7%-a a kábítószer-fogyasztót inkább betegnek,
mint bőnözınek, 8,2%-a egyiknek sem, 16,4%-a betegnek és bőnözınek is tekinti. A megkér-
dezett pedagógusok a kábítószer fogyasztását jobban tolerálják, mint a terjesztést: 1,3%-uk a
fogyasztókat szabadságvesztéssel büntetné, míg a többségük orvosi kezelésre kötelezné ıket,
illetve a 17,7%-uk csak a terjesztıket csukatná börtönbe.482
A következıkben azokat a leggyakrabban használatos fogalmakat vesszük sorra, ame-
lyek a korrekt és érthetı felvilágosító munkához szükségesek. A könnyebb áttekintés és sza-
batosság céljából nem főzünk magyarázatot a definíciókhoz.
a) Fogalmak tisztázása
Prevenció (megelızés): bizonyos kockázatok elızetes kivédésére irányuló erıfeszítés.
A magatartás-rendellenességek, tünetek, betegségek kialakulásának megelızése, a személyi-
ségfejlıdés egyensúlyának megtartása.
Drogprevenció: a droghasználattal kapcsolatban az ahhoz vezetı kockázati tényezık
szerepének csökkentése és a drogfogyasztás elıfordulását mérséklı, védı tényezık felerısíté-
se, összességében a droghasználat (legitim és illegitim drogok) elıfordulási arányának csök-
kentése.
A drogprevenció kapcsán szintén beszélhetünk elsıdleges, másodlagos, harmadlagos
drogprevencióról.
Elsıdleges drogprevenció: a káros (nemcsak illegitim) drogfogyasztás elterjedését
igyekszik csökkenteni.
481
Sipos Kornél (szerkesztette): Drogmegelızés az iskolában.. Budapest, 2000.
482
Jelentés (2005), 51.
314
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Másodlagos drogprevenció: a drogfüggı személyek számának csökkentését célozza
meg a korai felismeréssel és gyógykezeléssel.
Harmadlagos drogprevenció: a droghasználat káros hatásait próbálja mérsékelni, a re-
habilitációt és a közösségbe történı reintegrációt foglalja magába.
b) A drogprevenció módszerei:
1. Információ – közlés: a hangsúly a drogokkal kapcsolatos ténybeli információ közlé-
sen van.
Formája: - elıadások, félelem felkeltésére alapuló dramatikus elıadások, oktató fil-
mek.
Ez a módszer nem hatékony. A tapasztalatok azt mutatják, azáltal, hogy a fiatalok
többet tudnak a drogok hatásairól, az a használattól még nem fogja visszatartani ıket.
2. Érzelmi nevelés: cél a személyiség érzelmi nevelése, a döntéshozás, a megfelelı
kommunikációs stratégiák elsajátítása, a droghasználat elutasításának érdek érvényesítése.
A módszert kiscsoportos keretek között alkalmazzák speciálisan képzett emberek, a
módszer átadása hosszadalmas és nem elég hatékony, mivel folyamatos ismétlést követel.
3. Drogalternatívák: a drogok elsısorban serdülı- és fiatalfelnıtt korban reális pszi-
chológiai szükségleteket elégítenek ki a társadalom számára nem elfogadható módon. A mód-
szer célja a szükségletek kielégítése a társadalmi normák betartásával. Pl. kockázatkeresı ma-
gatartás kielégítése az extrém sportokkal vagy a lelki elmélyülés igénye a mővészeti – értékte-
remtı tevékenységekkel. Ez a prevenciós módszer akkor eredményes, ha egyénre szabott,
továbbá ha a költségek fedezésére megfelelı anyagi bázis áll fenn.
4. Integrált megközelítés: a társas hatásokat és a személyiségfejlıdésben szerepet ját-
szó tényezıket veszi figyelembe a droghasználat kialakulásában – ennél fogva a megelızés-
ben is ezek befolyásolására. Ezt egészíti ki a személyiség fejlesztésére helyezi a hangsúlyt:
döntéshozás, problémamegoldás, stresszkezelés, önértékelés növelése. A drogmentességet
csak az egészséges élet részeként – és nem önálló célként valósítja meg. Ez a leghatékonyabb
módszer.
5. A kortárssegítés: alapja az élet dilemmák megnyugtató feloldásához társas, közös-
ségi, emberi kapcsolatokból nyerhetı segítség. A kortárssegítésnél a pozitív mintaadáson ala-
puló munkát tartják a szakemberek elsıdlegesnek. Az önismereti munka része a saját testünk,
lelkünk megismerése a kritikus helyzetek szituatív megoldása, viselkedés minták elsajátítása,
érdekérvényesítés a gyıztes-gyıztes kommunikáció lehetıségeinek megtanulása.
A kortárssegítık feladatai:
- empatikus oldott, segítésre, meghallgatásra kész légkört tudjon teremteni;
- kreativitásra, pozitív gondolkodásra serkentse önmagát és társait;
- egyre több információt tudjon átadni társainak viselkedése és tudása által;
- képes legyen felismerni problémáit és közvetlen segítséget nyújtani társai-
nak döntéseik meghozatala elıtt, új alternatívák felmutatása;
- segítségre rászoruló fiatalokat szakemberekhez juttatni;
- krízishelyzetekben konkrét segítségnyújtás a rászorulóknak.
c) A drogprevenciós órák felépítése:

Ráhangolás: az óra kereteinek meghatározása, a témára való ráhangolás, a témával
kapcsolatos ellenérzések tisztázása, érdeklıdés felkeltése.
Felmérés, átadás, rendszerezés: a tanulók elızetes tudásának felmérése a témáról, a té-
ves információk, hiedelmek korrigálása, ismeretek átadása.
Készségfejlesztés, kontextusba láttatás: döntéshozásra való felkészítés, téma centrikus
játékok játszatása és megbeszélés, az alternatív lehetıségek bemutatása.
315
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Lezárás, összefoglalás: az órán elhangzottak összegzése, a fontos információk újbóli
kiemelése.
5. 3 napos intenzív képzés középokolásoknak
Cél: a résztvevık önismeretükben gazdagodjanak, tapasztalatokat szerezzenek döntési

képességeikrıl, a csoportban betöltött szerepükrıl a kudarcok megélésérıl, az egyéniségük
megırzésének – a ”nem”-et mondásnak – képességérıl.
a) A képzés felépítése
I. ISMERKEDÉS
1. Bemutatkozás
2. Szerzıdéskötés
3. Csoportok alakítása
4. Kiscsoportos megismerkedés
II. KISCSOPORT ÉPÍTÉS
III. ELİADÁS
IV. LÁTOGATÁS EGY DROGAMBULANCIÁN
V. A KÉPZÉS ÉRTÉKELÉSE
b) A drogprevenciós munka és a pedagógus

Az iskolai drogprevenciós munka fıszereplıje a szilárd belsı értékekkel rendelkezı,
azokat következetesen képviselı pedagógus! A szocializációs folyamat tartóoszlopa a peda-
gógus mintanyújtása, következetessége, szilárd értékrendje.
Pedagógus feladatai:
- nevelıi stílus (demokratikus, autoriter, megengedı)
- az aktuális drogproblémák ismerete makro és mikro szinten
- tanulók életkörülményeinek viszonylagos ismerete
- fontos ismerni a drogfogyasztás kialakulásának okait
- olyan módszerek megismerése, amivel a bizalmi légkör megteremthetı a kö-
zösségben! Folyamatos munka és nem egyszeri!
- Az információk bizalmas kezelése (kerüljük az írásbeli kérdezéseket)
- közremőködés a gyermek- és ifjúságvédelmi feladatok ellátásában
- Kapcsolatfelvétel orvossal, drogambulanciával
- Gyermekvédelmi szolgálat, gyámhatóság értesítése, ha a tanuló drogfogyasztá-
sa és a családi körülmények között összefüggést lát.
Rendırségi bejelentést csak akkor kell tennie, ha a tanuló az iskola területén terjesztı
tevékenységet folytat és azt a pedagógus többszöri felszólításra sem szünetei be.
A pedagógus nem követ el bőncselekményt azzal, ha nem jelenti fel diákját a rendır-
ségen!
Ezt a mondatot érdemes úgy értelmezni, hogyha a tanulók közül valakit kábítószer fo-
gyasztáson érünk, akkor átgondoltan cselekedjünk. Ne az azonnal kézenfekvı megoldást –
felhívjuk a rendırséget – megoldást válasszuk, mert a rendvédelmi szervek bevonásával
azonnal rendırségi üggyé válik a dolog, ami lehet, hogy további válságmélyülést okozhat a
fiatal életében.
6. A szenvedélybetegséggel kapcsolatos fogalmak tisztázása
316
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Szenvedélybetegség: a szenvedélybetegség az egészségtıl és a választás szabadságá-
tól való megfosztottság.
Testi függıség: a test reakciója a drogra. Elvonásuk válságállapotot idéz elı (rosszul-
lét, hányás, verejtékezés, szapora szívverés). Alkohol esetében az elvonásakor: delírium
tremens, görcsös rohamokkal, kényszerképzetekkel.
Lelki függıség: ellenállhatatlan kényszer, hogy újra bevegyük a kábítószert: szeret-
nénk érzelmeinket és tudatunkat ellenırizni, befolyásolni és megváltóztatni.
Absztinencia (önmegtartoztatás): a megrögzült szokástól, bizonyos élvezetektıl, élve-
zeti szerektıl (például alkohol, dohány, illegális kábítószerek) vagy kóros szokástól való ön-
kéntes vagy kényszerő tartózkodás.
Prevenció (megelızés): bizonyos kockázatok elızetes kivédésére irányuló erıfeszítés.
A magatartás-rendellenességek, tünetek, betegségek kialakulásának megelızése, a személyi-
ségfejlıdés egyensúlyának megtartása.
Drogprevenció: a droghasználattal kapcsolatban az ahhoz vezetı kockázati tényezık
szerepének csökkentése és a drogfogyasztás elıfordulását mérséklı, védı tényezık felerısíté-
se, összességében a droghasználat (legitim és illegitim drogok) elıfordulási arányának csök-
kentése.
Drog: minden olyan növényi vagy szintetikus eredető anyag, amely a szervezetbe ke-
rülve megváltoztatja annak mőködését, illetve több funkcióját. Megváltozik az egyén közérze-
te, hangulata és a viselkedése. A drogok rendszeres fogyasztása pedig a megszokás révén füg-
gıséghez vezet. Drogok két nagy csoportja: legális drogok (dohány, alkohol, kávé) és illegá-
lis drogok (ópiátok, hallucinogének, stimulánsok stb.).
Kábítószer: jogilag az ENSZ egyezmények kábítószerlistáin szereplı anyagok (a ve-
szélyes pszichotróp anyagokat is ide sorolhatjuk). Olyan szerekrıl van szó, amelyek engedély
nélküli használata, elıállítása, szállítása stb. tiltott cselekmény.
Dependencia (függıség): olyan állapot, amelyben az egyén az általa megszokott élve-
zeti szert, kábítószert vagy eseményt, viselkedést (játék, kóros szexualitás) képtelen nélkülöz-
ni. A függıség lehet lelki, testi és testi - lelki egyaránt. Lelki (pszichikai) függıség esetében
az adott szer, izgalmi állapot utáni csillapíthatatlan vágy, az úgynevezett sóvárgás: amely a
korábban bekövetkezett örömnyerés megszerzésének vagy a kellemetlen élmények elkerülé-
sének érekében az egyén – bármilyen úton – törekszik a szükséges szer vagy izgalmi állapot
újbóli elérésére. Testi (fizikai) függıség esetén a drog hiányában kellemetlen, esetenként sú-
lyos elvonási tünetek jelentkeznek.
Tolerancia: ugyanakkora mennyiségő szer egyre kisebb hatást vált ki, vagy ugyan-
olyan hatás eléréséhez egyre több szerre van szükség. A tolerancia a sejtmőködés szintjén
alakul ki: a sejt hozzászokik a drog-adaghoz, mőködését már csak nagyobb mennyiség fogja
megváltoztatni. A különbözı szereknél a tolerancia mértéke eltérı.
Eufória: mindenre feledést nyújtó állapot. A fogyasztó a szer hatására úgy érzi magát,
hogy olyan, amilyen lenni szeretne. Elfelejti testi – lelki panaszait, nincsenek szorongásai.
Elmúlása után azonban a szorongások sokkal erısebbé válnak, mint elıtte voltak. (Az eufóri-
ás állapotokra nagyon oda kell figyelni, ha olyan kontextusba kerül az ember, ahol az adekvát
döntésképesség hiánya vagy torzulása önmagára és másokra is veszélyes lehet).
Elvonási tünetek: egy drog huzamosabb ideig tartó használatának abba hagyásakor
fellépı elsısorban testi elváltozásokból álló tünetcsoport.
317
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Rehabilitáció: a szermentes életmód kialakulásának elısegítése és fenntartásának se-
gítése. Sokszor az egyén sok más tevékenysége is sérül, illetve hiányosan fejlıdik ki a drog-
függıség miatt vagy amellett: tanulás, munkavégzés, személyes kapcsolatok, sıt önmaga ellá-
tása. A rehabilitáció során ezeket a károsodott tevékenységeket állítjuk helyre a pszichológia
és a szociális munka, vagy éppen az önsegítı csoportok segítségével.
Hallucináció: olyan észlelés, amelynek nincs valós alapja. Az egyén hangokat hall,
fényeket, villanásokat vagy egész képsorozatokat lát anélkül, hogy a valóságban ilyesmi lenne
a környezetében. Tapintás útján is lehetséges hallucináció: az egyén úgy érzi, hogy férgek
bújtak a bırébe, hangyák mászkálnak a testén stb.
„Hétvégi” droghasználók: a drogokat kikapcsolódásképpen használják. Náluk a drog
funkciója olyasmi, mint az alkoholé vagy a marihuánáé. İk általában azt állítják, hogy a kont-
roll átmeneti feladásában nincs semmiféle kényszeres jelleg, teljesen szabadon döntenek,
hogy használják-e a szert vagy sem. Természetesen kényszeres droghasználóvá is válhat.
Kényszeres droghasználók: rájuk illik az a megállapítás, hogy a droghasználat csu-
pán a mélyen meghúzódó problémák egyiktünete. A kényszeres droghasználó azt érzi, hogy a
drog által keltett állapot megszabadítja attól, ami gyötr, és azt nyújtja neki, ami hiányzik szá-
mára. Nem tudja nélkülözni a "feldobott" állapotot, annak ellenére, hogy annak veszélyeivel
többnyire teljesen tisztában van.
Kapudrog: a marihuánáról tartják, hogy aki kipróbálta, az "átlépett egy kapun" a többi
illegitim drog felé. A kutatások alapján ez így nem igaz! Ha valaki kipróbálta a marihuánát,
nem biztos, hogy "továbblép ". Egyes vizsgálatok arra utalnak, hogy a rendszeres marihuána-
használat (hetente többször, hónapokon keresztül) az, ami kockázati tényezı lehet abban,
hogy valaki más, veszélyesebb drogokhoz fordul.
Visszaesés: a drogfüggıség visszaesésekkel gyógyuló betegség. A felépülés-modell
szerint a szermentes állapotban elıfordulhat a droghasználat visszatérése, esetleg a függıségi
idıszakra jellemzı teljes klinikai kép megjelenése. A szermentes idıszakban, különösen an-
nak az elején a cél a visszaesés megelızése, vagy a visszaesés átalakítása „megcsúszássá",
ami rövid, idıleges szerhasználat, a szermentes életmód lényegében vett folytatódásával
Bátorításul és megfontolásra néhány szó:

Ne legyél senki utánzata, hiszen lehetsz hamisítatlanul egyedül való:
személyiség.
Illúziók helyett valóság: ha nem dolgozzuk fel a kudarcokat, csak
győlnek bennünk.
Csak akkor juthatunk igazi örömhöz, ha abban egész valónk részt
vehet: fizikai és szellemi valóságunk – nem csupán kábulatunk szertefoszló
élménye.
A szabadság az elkötelezettségben lesz valósággá.
Személyiségünk másokkal való dialógusban gazdagodik, s ehhez
nem kell kábulat.
318
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Irodalom
Jelentés a magyarországi kábító- ICSSZE Miniszté- Budapest 2005

szerhelyzetrıl rium
Jelentés a magyarországi kábító- ICSSZE Budapest 2005
szerhelyzetrıl
BÉKÉS Vera A. A félelem megszelídítése. A Ret- Budapest 2004
tegéskezelés elmélete. KHARÓN
1-2. sz. 2004/1-2. 136-150.
CALAFAT, A. – Night life in Europe and Sonar 98. Palma de 1999
BOHRN, K. – JUAN, recreative drug Use IREFREA Mallorca .
M. – KOKKEVI, A.
– MAALASTÉ, N. –
MENDES, F. –
PALMER, A. –
SHERLOCK, K. –
SIMON, J. STOCCO,
O. – SUREDA, Ma
P. TOSSMANN, P. –
WIJNGAART, G van
de – ZAVATTI, P.
CLAFAT, A, Risk and control in the Sonar Project. Palma de 2001
FERNANDEZ, C., recreational drug culture IREFREA Mallorca
JUAN, M. – BELLIS
M. A. – BOHRN, K.
– HAKKARAINEN,
P. – KILFOYLE-
CARRINGTON, M. –
KOKKEVI, A. –
MAALASTÉ, N.
MENDES, F. –
SIAMOU, I. – SI-
MON, J. – STOCCO,
P. – ZAVATTI, P.
CREPET, Paolo Le dimensione del vuoto. I Feltrinelli Milano 2004
giovani e il suicidio
HARSCH, Helmut Kiút az alkohol rabságából Agapé Szeged 2000
SINGER Magdolna Kettıs fejlıdés (Agy AIDS beteg- Budapest 2004
ségben szenvedı fiatalember se-
gítı támogatásának bemutatása)
VIII. évf. 1-2. sz. 2004/1-2. 9-81.
SWITZER, David K. A kríziskonzultáció folyamata és Semmelweis Budapest 2003
módszerei. In: Életesemények. Egyetem TF- Pár-
Lelki élet zavarai III. 95-110. beszéd (Dialógus)
Alapítvány
319
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
TAKÁCH Gáspár Szenvedélybetegségek. In: Élet- Semmelweis Budapest 2003

események. Lelki élet zavarai III. Egyetem TF- Pár-
61-94. beszéd (Dialógus)
Alapítvány
TAKÁCH Gáspár és Esetmegbeszélések – Alkohol- Semmelweis Budapest 2003
az OPNI függı, heroinfüggı, játékszenve- Egyetem TF- Pár-
Addiktológiai Osz- dély függı beteg. In: Életesemé- beszéd (Dialógus)
tályának munkatár- nyek. Lelki élet zavarai III.166- Alapítvány
sai 180.
320
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Másság jelentése, lélektana és lelkigondozói feladatok

14.
Másnak lenni
Mint minden szónak, fogalomnak ezernyi árnyalatbeli jelentést adhatunk. Ez is hozzá-

tartozik az emberi értelem fantasztikus lehetıségeihez. Ugyanakkor minden fogalomnak, szó-
nak adhat az ember teljesen ellenkezı értelmezést, különösen, ha pedig ezeket megtölti elıíté-
lettel, gyanúsítással ez a gazdagság a győlöletkeltés és elvakult, hisztérikus magatartásának
forrása lesz. Ha olyasvalakivel találkozunk, aki más, mint mi, aki tılünk eltérı megjelenésé-
ben, gondolkodásában és önfelfogásában kiválthat tetszést, vagy elutasítást. Igen gyakori,
hogy elıbb érzelmeinket (a felszín, a látszat hatása) ragadja meg, s csak – jó esetben – késıbb
kezdünk gondolkodni azon, miért is bennem ez a vélekedés az illetırıl. Mivel ma rengeteg
benyomás, hatás ér bennünket, a gondolkodásra egyre kevesebb idınk jut. Nem reflektálunk,
illetve a reflexiónk is igen felszínes: megszokásaink, átvett sztereotípiák, hallomások alapján
mondunk gyors ítéletet. Valójában nem logikus következtetések után jutunk el ítéleteinkhez,
hanem azon „ítélet sablonok” útján, amelyeket neveltetésünkbıl, közkézen forgó ítéletekbıl
építettünk be „saját véleményeink” közé. Ítéleteink mögött – hiába is tagadjuk – rengeteg az
érzelmi töltés. A lelki segítıszolgálatban lévıknek ezzel nagyon tisztában kell lenni: elké-
pesztı mennyiségő féligazság, a média által folyton sugallt hangulatkeltés zavarja világos
látásunkat.483
Ha az én és te találkozásból nem jön létre a mi, hanem a „más”, azt jelezni, hogy
kommunikációnk éretlen, felszínes: olyan nyelven akarunk egymáshoz beszélni, amelyen a
másik nem ért. Ráadásul bizonygatjuk a másiknak, hogy mi az ı szándéka. Nem megértésre,
hanem a másik ítéletére törekszünk: definiáljuk a másikat, vagyis meghatározzuk, hogy ı
ilyen.
„Szeretem a magam másságát, de idınként azt veszem észre nem szeretem a másik másságát.
Miután meditatív lélek (elme) vagyok, elgondolkodom ezen. Miért szeretem a magam más-
ságát? Mert megélem benne egyediségem, megkülönböztetettségem. Átélem, mint pozitívumot, mert
magam teremtettem - szemlélem, vizsgálgatom és szeretem. İrzöm, óvom attól, hogy mások befolyá-
solják, a maguk képére formálják, manipulálják, vagy alakítsák. A másságom az enyém. Amiért fontos
még, hogy semmit közvetlenebbül, személyesebben megélni nem tudok, mint az önmagammal való
azonosságom. Állandóan érzem, látom különbözıségem másoktól. Gyengédség ébred bennem önma-
gam iránt - ez én vagyok! Mások? İk rajtam kívül mindenféléket éreznek irántam. Szeretnek, győlöl-
nek, közömbösek. Senkitıl nem várhatom, hogy magam helyett szeressen. Más szeretete csak a má-
siktól kapott szeretett lehet. Helye van és helyének kell lennie a magam becsülésének, szeretetének.
Ez pedig csak arra vonatkozhat bennem, ami egyedi, ami én vagyok, amiben más vagyok másoktól.
Ugyanakkor azt is nagyon szeretem magamban, amiben hasonló vagyok másokhoz. Mert szeretetem
teljes magamra vonatkoztatom.
Ti, akik hallgatjátok (olvassátok) most ezt az írást kérdezhetitek, mi közötök ahhoz, hogy én
szeretettel viszonyulok önmagamhoz? Válaszolhatom, hogy semmi, de mondhatom azt is, hogy ami-
vel én fordulni tudok feléd nem más, mint az a viszony, amivel magamhoz közelitek. Azért követtem
végig a magamhoz való viszonyom, a másságomhoz való viszonyom, mert azt gondolom (és érzem),
hogy ez a meghatározó az én esetemben, a másokhoz való viszonyomban. Merem azt az általánosítást
483
A média igen gyakran éppen az ellenkezı érzést váltja ki az emberekbıl, mint, amit elvárt volna (vagy éppen
ezt akarta?). Ez történik, amikor a televízió úgy tálal egy „másság-helyzetet”, hogy az ellenszenvet, gyanakvást
vált ki a nézıkbıl.
321
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
tenni, hogy mindenkinek a másokhoz való viszonyát, az önmagához való viszonya határozza meg.
Gondolj csak a különbözı látszólag pillanatnyi hangulatodra, hogy mennyire befolyásolja azt, hogy
miként reagálsz egy adott helyzetben. Ugyanazért mikor dühöngsz és mikor nevetsz?!”
„De azzal kezdtem, hogy idınként azt veszem észre, hogy más másságát nem szeretem. Azt
hiszem olyankor történik ez, amikor mást várok el a másiktól, mint amit İ ad. Az elsı reakcióm, hogy
idegen, mert eltér az én elképzelésemtıl. Idegen, más - nem szeretem. Ez az érzelmi viszony jelenik
meg elıször. Érzem, átélem, de közben homályosan elkezd egy másik érzés is áramlani bennem.
Amikor én vagyok egy ilyen helyzetben, mennyire nem szeretem, hogy mást akarnak tılem, mint amit
én adni tudok, akarok vagy képes vagyok. Ez az érzés - lehet, hogy önzıségbıl - fontosabbá válik,
mint az idegenség. Ha én elvárom velem kapcsolatban, akkor az egyértelmő számomra, hogy a má-
sikkal kapcsolatban ezt ne tegyem. Hamvas a realizálással kapcsolatban úgy fogalmaz, hogy "realizál-
ni, annyi, mint a más iránt támasztott követelést azzal kezdeni, hogy azt elıször önmagam váltom be".
Ez az alapállás, ami meghatároz.
Megint a magam szeretetének körébe érkeztem. Az elıbb azt mondtam, lehet önzıségbıl
fordulok a második érzés felé inkább. Észrevétlenül a másik azonosítását használtam saját jelenségem
leírására. Önzıség csak a másik vonatkozásában és a másik szempontjából megfogalmazva érvényes
nézıpont. Saját szempontomból soha nem minısülhet semmi önzıségnek. Ez nem kóros befelé fordu-
lás, hanem önmagam kiterjesztése. Abban a pillanatban, amikor a másikra is érvényes mindaz, ami
önmagamra, akkor a másik részemmé válik, azonosságunk belılem fakad - és nem tıle függ. Ezzel
helyzetbeállító szerepem lesz, nem a másiktól függı, helyzetet elfogadó. Beállító szerepem abban
lesz, hogy a magam számára megköveteltet, a másik számára biztosítom, és abban a pillanatban az a
tisztelet lép a szituáció érvényességébe, hogy a másik megérzi, megéli az elismert egyéniségét, teljes-
ségét, egyediségét. Ezzel az alaplépéssel lemondok a kapcsolat - rejtett küzdelmérıl - a másik megha-
tározásáról. Nem meghatározok, nem elvárok, hanem befogadok. A nyitottság, az odafordulás, az İ
meglátása, meghallása adja azt az alaphelyzetet, hogy megélhetı a kiterjesztett énnel való közös-
ség.”484
1. A másság fogalma
Valami vagy valaki akkor más, ha nem azonos valakivel vagy valamivel, ha eltérı mi-
nıségő, fajtájú. A másság legısibb ellentéte a nı és férfi különbözısége. A két nem „mássá-
ga” a történelem folyamán – sajnos – igen gyakran egyenlı volt az ellenkezés a fölé- és alá-
rendeltség fogalmával. Mind a matriarchális, mind a patriarchális társadalmi berendezkedés
hordozott olyan végleteket, amelyben ugyan – elvben – jelen volt valamiféle egyenlıség, de a
gyakorlatban hol egyik, hol a másik nemnek tulajdonított olyan hatalmat, kiváltságot, amely
egyiket a másik fölé helyezte. Ez a de a modern társadalmak gyakorlatában is szerepel. A nı
egyenlı ugyan a férfival, de – igen gyakran – hátrányot szenved a munkahelyeken. A fiatal
nıt „gyanúval” fogadják: elmegy szülni, aztán a gyermek miatt fog gyakran otthon maradni.
Nem szívesen alkalmazzák, vagy éppen kiszolgáltatottsága miatt lényegesen gyengébb
fozetést kap stb.
Az ókori társadalmakban a nı-másság kettısségének vagyunk tanúi. A mássághoz
gyakran társul az ellentét fogalma, ami a megvetést, vagy legalábbis a lekicsinylést váltja ki.
Máskor a nı, mint a férfi elcsábítója szerepel. Ugyanekkor ezek a nık hıslelkő anyák, akik
férjükért, gyermekükért végsıkig küzdenek: dicsıségükben, gyalázatukban egyaránt osztoz-
nak. Íme egy sajátos ellentétpár.
A nınek te férfit ne említs soha;

Mivel a dévnek is nyílt szivet tár a nı,
s ha hall egyet és mást, ravaszsága nı.485
484
NÉMETH László: Másság (részletek). www.osztalyfonok.hu/cikk.php?id=248
485
Rúdábe, Mihráb király leánya elıtt elbeszélték a hıs lovag Zár (Zár-zal, más néven Dasztán) kiválóságát.
Ettıl kezdve minden minden eszközt bevetett, hogy megszerezze ıt férjül. Terve sikerült, s a házasságból szüle-
322
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
…
Ne hallgass reá, bármit is mond a nı:
szavából okosság, tudod, csöpp se nı.486
A fenti megállapítást – bár ókori bölcsekre hivatkozva egy édesanya mondja harcba
induló fiának. A nevelés mélyen beültette a nık szívébe is ezt a fajta másság-tudatot,
alacsonyabbrendőség érzést. A tılünk eltérı, a „más” ember elfogadása nemcsak értelmi ál-
lásfoglalásunkat, hanem érzelmeinket és – természetesen – cselekvı magatartásunkat is érinti.
A késıbbiekben a másság fogalmát nem a férfi és nı világában vizsgáljuk, hanem ennél sok-
kal tágabb, minthatnánk egyetemesebb jelentésében.
A másság jelentéstartalmához hasonló, de nem azonos jelentéső a „különbség” szó. A „kü-

lönbség” eltérést, megkülönböztetést fejez ki. Ennek a szónak is van azonban olyan jelentése, amelyre
akkor utalunk, amikor azt mondjuk, hogy „de micsoda különbség”! Ezzel az állításunkkal már nem a
szokásos, hanem valamilyen „más”, a szokásostól eltérı különbséget, valamilyen minısített vagy
„minıségi” különbséget akarunk kifejezni.
Hasonló jelentéső szavunk a „más” szó. Valami vagy valaki akkor más, ha nem azonos vala-
kivel vagy valamivel, ha eltérı minıségő, fajtájú. A „más” szavunk nem ugyanazt az eltérést fejezi ki,
mint a különbség szavunk, mivel a „más” szó valakihez vagy valamihez viszonyítva fejezi ki az elté-
rést. A „más” szó ezen túlmenıen az eltérı minıségő, fajtájú jelentését is hordozza, vagyis olyan mi-
nısítı elemet tartalmaz, amely a semlegesebb jelentéső különbség szóban még nem szerepel. A más-
ság szó tehát a más szóval megjelölt minıségi különbséget ragadja meg, utal a szokásos különbségek
között meghúzható kategoriális határra, amelyen túl a különbözıség, az eltérés az eltérı minıség je-
lentésével is gazdagodik.487
A másság az emberi minıségrıl való gondolkozás egyik fontos kulcsszava. Amit a

másság az emberi minıségben megjelöl, ahhoz nem csak más szemlélet, más megítélés, de
más viszonyulás és más bánásmód is tartozik. A különleges társadalmi helyzetet és a különle-
ges társadalmi kezelésmódot az egyén mássága „indokolja”. A közgondolkodásban ez a mi-
nısítés legitimálja azt, hogy az így minısített személyekhez eltérı módon viszonyuljunk,
mint másokhoz. Ennek alapján róluk másképp gondolkozunk, velük szemben „ésszerőnek”,
„igazságosnak”, „jogszerőnek”, „etikusnak” tartjuk mindazokat az érintkezési formákat, bá-
násmódokat, intézkedéseket, amelyek csak e tulajdonságokat hordozó személyekre irányul-
nak, másokra pedig nem.488
Az elutasítás, kirekesztés szegényebbé teszi a kirekesztıket is: elveszítik annak lehetı-
ségét, hogy megismerjék az életnek egy olyan minıségét, amelyet a kölcsönös elfogadásban
és befogadásban lehet megtapasztalni. Abban az erıszakos és embertelen felfogásban, amely
szerint csak azok számítanak valakinek, akik megfelelnek a divat magazinok sztárképeinek,
egészségesek és folyton életvidámak, a betegeknek, gyengéknek nincs keresnivalójuk.
tett a legendás lovag Rusztem. İ a Királyok Könyvének (Sáhnáme) legnagyobb hıse, az iráni királyoknak hódo-
ló szisztáni uralkodóház sarja. Firdauszi (1959), 55.
486
Katájún, Gustászp iráni király felesége adja e tanácsot fiának a hıs Iszfadijárnak. Katájún görög királyleány
volt, s hozta a maga sajátos kultúráját az iráni udvarba. Gustászp Zarathustra vallásának és felkarolója volt, aki
trónját saját fiától féltette, ezért veszedelmes vállalkozásba küldi. Nem csupán egyéni korlátoltság, hanem az
átörökölt hagyományok csapnak össze egy család tagjainak magatartásában. FIRDAUSZI (1959), 204.
487
ILLYÉS Sándor: Másság és emberi minıség. Részlet a Pest Megyei Pedagógiai Szolgáltató Intézet 1998.
október 20–22. között „Másság és differenciálás az ezredfordulón” címmel konferencián elhangzott elıadásból.
http://www.oki.hu/printerFriendly.php?tipus=cikk&kod=1999-01-ko-Illyes-Massag
488
Ezen az alapon születik a társadalmi felfogásban olyan ítélet, hogy ha valaki számomra nem hasznos, akkor
az haszontalan! Az 1960-as években csak a termelı munkás volt a „dolgozó”, a „fehérköpenyesek” mintegy
haszonélvezıi mások fáradságos munkájának. Pedagógusok, szellemi foglalkozásúak alacsony fizetéseik miatt
tömegével kényszerültek, hogy szabadidejüket ne „haszontalan olvasással és színházba járással” töltsék, hanem
béreljenek földet, neveljenek állatokat, s így „a társadalom hasznos tagjaivá válnak”.
323
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Anikó súlyos rendellenességekkel született: egyéb bajok mellett alig egy méternyi vékony-
béllel jött a világra. Tucatnyi mőtét után ma úgy él, hogy bélrendszere a hason található kivezetésen át
egy mőanyag zacskóba ürül. Ez az úgynevezett sztóma azonban nem zavarja abban, hogy kitőnı tanu-
ló, osztályelsı legyen az egyik zalaegerszegi általános iskolában... Két hónapja beiratkozott egy tré-
ningre: ez az úgynevezett mélyizomtorna segít kondíciója megırzésében. A második foglalkozáson
azonban a tréninget vezetı gyógytornász, Anikó füle hallatára felszólította édesanyját, hogy a gyere-
ket ne vigye oda többet. A vele együtt tornázó felnıttek közül ketten szóvá tették ugyanis, nagyon za-
varja ıket, hogy gyakorlatok közben a kislány hasára rögzített zacskóból gyomorkorgásra emlékeztetı
hangok hallatszanak. Hiába magyarázta az édesanya, hogy ez a sztóma elkerülhetetlen kísérıjelensé-
ge: a gyermeknek távoznia kellett... az ominózus esetben arról van szó, hogy a társadalom nehezen
fogadja el a másságot...489
Az emberi különbségek minısítése pozitív és negatív irányban mőködhet. A testi fo-

gyatékosság másságát igen sokan azonosítják valamiféle gyámoltalansággal, sıt bizonyos
esetekben a szellemi fogyatékossággal.
Súlyos beszédhibával küzdı fiatalember kerül a társaságba. A világ legtermészetesebb dol-

gának vesz, hogy beszédbe elegyedik a mellette állókkal. Azok egy szavát sem értik, de nem mernek
neki szólni, hogy lassabban beszéljen. Nem akarják megsérteni „szegényt”. A fiú észreveszi, s maga
oldja fel – a számára már ismert – helyzetet: „Miért nem szóltok, hogy nem tudjátok követni szárnya-
lásomat!”
Igen gyakran leegyszerősítjük a másokról alkotott képet – talán azért, hogy „belefér-
jen” gondolkodásunk szőkös zsákjába. A baj igazán az, hogy a másik sajátos voltának jelen-
sége erkölcsi ítéletre is feljogosít bennünket: ha az illetı ilyen, akkor rossz, bőnös, veszélyes.
Tehát: másként bánunk vele, kezeljük az illetıt, intézkedünk vele kapcsolatban. Mintha fertızı
beteg lenne. Fokozza a feszültséget, hogy alig ismerjük be: nem tudunk vele mit kezdeni, meg
nem is akarunk, mivel így biztonságosabban ırizhetjük meg magunk kis szemétdombját. A
félelem másoktól „feljogosít” az elzárkózásra, fenntartásokra. Ha a lelkisegítı álszent ezen a
téren, a segítségért hozzá forduló személy erre igen hamar rájön, s mérhetetlenül megalázva
érzi magát.
Alkalmassági vizsgálat. A vizsgálat azt hivatott eldönteni, hogy a pályázóknak van-e valami-
lyen függıségi hajlama, szexuális anomáliája (nekik ezt nem mondták meg, de jobbára tudják!). A
rendelıben – bár egy ablak mögött – fiatal nı rögzíti az adatokat Az egyik úgy érzi, hogy ilyen kö-
rülmények között nem kell önmagáról semmit feltárni. „Minek jött ide, ha nem hajlandó együttmő-
ködni? Az orvos elıtt nincs mit rejtegetni! Ha saját neméhez vonzódik, azt úgy sem tagadhatja le.” –
így a vizsgáló szakember. „Nincs mit mondanom, s különben sem én akartam, hanem köteleztek rá.” –
feleli a páciens. Még néhány kísérlet, majd a summás értékelés: „Nem kommunikatív, elıítéletes, zár-
kózott.”
A másság negatív felfogása azt jelenti, hogy a másik személy sajátosságait eleve
rossznak ítéljük, s vele együtt az illetıt is. A stigmatizálás akkor következik be, amikor bizo-
nyos tulajdonsággal (pl. etnikumhoz, bırszínhez) tartozókat eleve azonosítunk negatív tulaj-
donságokkal: emberi minıségüket ebbıl kiindulva eleve negatívan ítéljük meg. Szakemberek
szerint igen gyakori a gyermekkori félelmekbıl hozott elıítélet: cigánnyal ijesztgették, hogy
„elviszi, ha rossz lesz”. Másik eset: kisiskolás korban ha a tanterembe lépve elfelejtette a sap-
káját levenni, a tanító rászólt: „zsidó mászik a hátadon”. Soha nem tudta, hogy ez mit jelent,
de ha zsidókról hall, mindig valami furcsa ellenszenv, viszolygás merül föl benne.
489
ILLYÉS S. (1998): egy naplapból idézi a történetet, a forrás megjelölése nélkül.
324
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A stigmatizálás eleve kizárja, hogy a másikat teljes értékőnek, egyenrangúnak tartsuk.
Sajnos ebbıl kiindulva keresnek (és találnak) „ésszerő” érveket, indokokat a másik megalázá-
sára: a „rohadt buzikat meg kell verni, mert ık terjesztik az AIDS-t!” – indokolta egyik lin-
cselı fiatalember a tettét. A riporter kérdésére, hogy mibıl gondolta, hogy a megvert fiú me-
leg, csak annyit tudott mondani, hogy „a többiek mondták, hogy ez úgy néz ki”.
Az emberi gondolkodás egyik leggyakoribb, szükségszerő fogása a túláltalánosítás. Az élet

túl változatos és sokszínő ahhoz, hogy minden egyes részletét önmagában, alaposan megismerjük és
saját jogán ítéljük meg. Képtelenek vagyunk arra, hogy a világ minden egyes dolgát újra és újra fonto-
lóra vegyük, az életben való eligazodáshoz elengedhetetlenek a múltbéli tapasztalatok és a másodkéz-
bıl szerzett információk. Az ember egy csésze kávé láttára joggal feltételezi, hogy kanál van benne,
ám mégis elıfordulhat, hogy kiveszi, és egy villát tart a kezében. A megismerés elengedhetetlen vele-
járója a kategorizálás: környezetünkben ott is csoportosítunk és rendet teremtünk, ahol ezt a tények
nem tőrnék. Feltételezéseink és csoportosításaink jogosak, hiszen a másik út, az összes lehetıség
számbavétele sehová nem vezetne. Abszolút nyíltan nem lehet gondolkodni, az új információt a régi
kategóriák szerint kell feldolgoznunk. Bertrand Russel szerint "a szakadatlanul nyitott gondolkodás
szakadatlanul üres gondolkodássá válik."490
A túláltalánosítás a már említett információ-áradat miatt szinte elkerülhetetlen, mint-

egy védekezési módként jelenik meg gondolkodásunkban. Képtelenek vagyunk minden eset-
ben mindenkit, minden helyzetet a maga teljes valóságában felmérni, megérteni, megismerni,
ezért azokból az elızı ismeretekbıl merítünk, amelyek valamennyire hasonlítanak a jelen
helyzetre. Elıítéletté akkor válik, ha olyan negatív tartalmat hordoz, amely nem megalapozott.
Bár G. W. Allport azt állítja, hogy „a saját kultúránk rabja lévén egyikünk sem más, mint
elıítéletnyaláb”491, mégis azt kell mondanunk, hogy egyrészt ezt az „örökséget” nem mi vá-
lasztottuk, ugyanakkor éppen önismeretünk révén – a felnıtté válás kritériumaként – tudatá-
ban kell lennünk ítéleteink gyökereivel. A felnıtt személy követelménye, hogy kritikával fo-
gadja el saját társadalmának elıítéleteit. Nevelésünk egyik súlyos hibája, hogy nem tanítjuk
meg gondolkozni a gyermekeket, hanem engedelmeskedni. Arra szoktatjuk ıket, hogy a fel-
nıttek véleményét, ítéletét kritikátlanul kell elfogadni.
2. Viszonyulás ahhoz, aki „más”
A romákon nemhogy segítenem nincs kedvem, de leginkább egy nagy mordállyal járnék és
lınék mindegyikre, amelyik rondán néz.
Magyarországon egy cigány, zsidó vagy akármilyen származású állampolgár tisztességesen

meg tud élni, ha akar. Ebben magyarok, akik állítólag rasszisták, nem akadályozzák ıket. (…) A zsi-
dók egyetlen gondja, hogy egy nagyképő, felettébb link és egészen alja (magát büszkén zsidónak tar-
tó) szőkecske társaság, hivatottnak érzi magát az egész magyarországi zsidóség képviseletére.
Jó nehéz fizikai munkát kell nekik találni, amire nem főlik a fog (…) A börtönökben meg be-
vezetném a kényszermunkát.492
A negatív másságként felfogott emberi tulajdonságok a tulajdonságot hordozó személy

elé állnak, stigmatizálják a személyt, módosítják emberi minıségére vonatkozó megítélésün-
ket. Az így látott személyekhez való viszonyulásban az érzelem, a ráció és a viselkedés terüle-
490
CSÁSZÁR Ivett: Rasszizmus, elıítélet, intolerancia (Két ország tanulmány Kelet - Közép Európából) To-
vábbiakban: CSÁSZÁR (2002). http://www.amarodrom.hu/archivum/2002/11/12.htm
491
ALLPORT, G. W. Az elıítélet. Idézi: CSÁSZÁR (2002), 1.
492
LIGETI György – BÁDER József: Szereti valaki a cigányokat?
www.szochalo.hu/upload/ligeti_bader_szereti.rtf
325
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
tein mutatkozik meg a másság szemlélet hatása. A másnak látott személyek negatív érzelmeket
váltanak ki, amelyek az ellenszenvtıl a győlöletig terjedhetnek
Egy 2000-es felmérés szerint a román lakosság 39-40%-a tiltaná ki a romákat a saját terüle-
tükrıl. Maros megyében a románok 23%-a, a magyarok 31%-a nem engedné, hogy falujukban romák
telepedjenek le. Egy olyan szélsıségesen nacionalista politikus a nemzeti szavazatok 30%-át szerezte
meg, aki a roma-kérdést így oldaná meg programja szerint: „Azokat a cigányokat, akik nem akarnak
dolgozni munkatáborokba visszük. (...) Mindannyiuknak börtönben a helye. Nincs más megoldás.”
A nagyon demokratikus gondolkodásúnak és gyakran példának állított Szlovéniában sem kü-
lönb a helyzet: gyakorlatilag lehetetlenné teszik – a magyar és olasz kisebbségen kívül – a „nem ıs-
honos” etnikumok állampolgárságának megszerzését (köztük a cigányságét. A nem ıshonos lakosság
gyermekeit az iskolák nem kötelesek felvenni (nem is veszik fel ıket), így azok iskolázatlansága egy-
re növekszik.493
A modern kor történelemében visszaköszönı hazugság, amely a társadalom bajait az

ott jelenlévı etnikumok nyakába varrja. A kisebbség, a másként gondolkodók úgy jelennek
meg, mint élısködık, akiket a „többség tart el”, vagy akik a nyugodt életet, a gazdasági jólé-
tet fenyegetik. Ez a bőnbak-képzésnem csupán faji, hanem vallási alapon, identitáson is ala-
pulhat.494 Mutatja, hogy az elıítéleteken alapuló „megoldások” mennyire nem oldották meg a
többség gondját, sıt még mélyebbre süllyesztették a társadalmat mind anyagi, mind morális
szempontból: elharapózott a korrupció, az erıszak, a „megbízhatatlanság” gyanújától való
félelem stb.
Allport szerint a következı viselkedésformák, amelyek elıítéletekre korlátozódó más-
ság szemlélettıl a stigmatizált személlyel szembeni egyre aktívabb fellépésekig vezetnek,
több fokozatban nyilvánulhatnak meg. Ezek a fokozatok egyrészt önmagukban is jelentkez-
hetnek, másrészt belsı folyamatként is végbemehetnek, mintegy „logikus indoklásaként” az
agresszivitásnak.
- Szóbeli elıítéletesség. A legtöbb elıítéletes ember hangoztatja elıítéleteit. Hasonló
barátok körében, alkalomadtán idegenek között is teljesen gátlástalanul juttatják kifejezésre
idegenkedésüket és ellenérzéseiket. A sértı megjegyzések, gyalázkodó „viccek” mint „ártat-
lan” magánvélemények” hangzanak el, nem gondolva arra, hogy ezzel valakiben mélységes
fájdalmat váltanak ki.
- Elkerülés. Erısebb elıítélet esetén a személy kerülni igyekszik a kellemetlennek ítélt
csoport tagjait, még akkor is, ha ez tetemes kényelmetlenséget okoz számára.
- Hátrányos megkülönböztetés. Az elıítéletes személy ilyenkor aktív jellegő ártalmas
viselkedésre vállalkozik. Cigányokat nem alkalmazunk, mert velük csak baj van! – jelentette
ki az egyik cégvezetı, amikor megfelelı végzettséggel rendelkezı roma hölgy jelentkezett
munkára.
- Testi erıszak. Felfokozott érzelmi tényezık esetén az elıítélet erıszakos vagy az
erıszakkal egyenértékő cselekvésekhez vezethet.
493
CSÁSZÁR (2002), 7.
494
Az összeomló, magában meghasonlott ideológiák jellemzıje ez: a másként gondolkozók a romlás okai! A
valóság pedig nem más, mint a hatalmon lévık korrupt, gátlástalan és korlátolt jelleme (jellemtelensége), amely
az erıszak és nem a kultúra, tudomány és igazságosság érvényesítésével kívánja létjogosultságát megszilárdítani.
A római császárok a keresztényekben, Hitler a zsidóságban, a kommunista diktatúra a demokratikus gondolko-
dásban és a vallásban látta „kibékíthetetlen ellenségét”. Ennek utóképzıdménye és szégyenletesen primitív meg-
nyilvánulása volt az a magyarországi népszavazás, amely végül is - a hasunkra apellálva – nemet mondott a
határon túli magyarok állampolgárságára: „mert ezek a románok (értsd alatta az erdélyi magyarságot) és a szer-
bek (ık pedig a délvidéki magyarok) majd elveszik a nyugdíjunkat, meg mindent. Aztán mégis összeomlott az
ország gazdaságilag – és erkölcsileg. Ezek nélkül.
326
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
- Kiirtás. A lincselések, a pogromok, a tömeggyilkosságok és a náci népirtó pogromok
jelzi.
A másság-szemléletbıl fakadó elkülönülı viselkedéshez többféle szóbeli indoklás is

kapcsolódhat.
A négyféle indoklás közül a csoportra hivatkozó állásfoglalást érezzük a legerısebb-
nek.
„Nem ülök mellé, mert árulkodik.” (Egyén viszonyul az egyénhez, én viszonyulok
ıhozzá.)
„Senki nem ül az árulkodó mellé.” (Csoport viszonyul az egyénhez, mi viszonyulunk
ıhozzá.)
„Nem ülök amellé, aki cigány.” (Egyén viszonyul a csoporthoz, én viszonyulok tihoz-
zátok.)
„Mi nem költözünk a cigányok mellé.” (Csoport viszonyul a csoporthoz, mi viszonyu-
lunk ıhozzájuk.)
Ezek a megkülönböztetések, diszkriminatív megjegyzések bárkivel szemben elhan-
gozhatnak, s elhangzanak: határon innen és túl. Az etnikai hovatartozás negatív beállítása –
sajnálatos módon – a politikai hatalomért való törtetés igen gyakori eszköze. Hogy ki zsidó-
zik, kit cigányoznak le, kit kiáltanak ki antiszemitának, vagy álszent módon ki fogja pártját a
melegeknek: mindez gyakran tovább mélyíti a győlöletet, eltereli a figyelmet és józanságot a
tisztességes megoldások keresésétıl. Minden választási kampány – szinte a világon mindenütt
– hangoztatja a kisebbség jogainak érvényesítését, de mindezt olyan módon, hogy az már sér-
tı „atyáskodás” és szembeállítás a többiekkel. Ugyanezt lehet mondani a másság kategóriájá-
nak bármely tagjával kapcsolatban.495
3. A nevelés és segítés iránya
A nevelés legkiemelkedıbb eredménye a tolerancia. Régen az emberek harcoltak és meghal-

tak a hitükért. De századokba telt, míg megértették, hogy a bátorságnak van másik fajtája is: az, amely
elismeri testvérének a meggyızıdését és lelkiismereti jogait. A tolerancia minden közösség elsı alap-
elve: ez a szellem ırzi meg minden ember gondolatának legjavát. Árvíz és villám pusztítása, városok
és templomok rombadılése ellenséges természeti erık hatására mind nem fosztotta meg annyi nemes
élettıl és ösztönzéstıl az emberiséget, mint amennyit a türelmetlenség pusztított el.496
A kisebbségekkel szembeni negatív magatartás, az intolerancia oka nem kizárólag az

eltérı kultúrában keresendı. Az európai kultúra nem magasabb rendő, mint bármely más vi-
lágrészé. A kultúra nem lebeg valahol egy nép felett, hanem magába foglalja annak a népnek
minden megnyilvánulását. Nem „európaiságunk gyümölcse” a zsidóüldözés, cigányellenesség
stb. Mégis itt, közöttünk és bennünk él: a társadalom magatartásában jelenik meg. Nem intéz-
hetı el a nevelés azzal, hogy egy etnikum néhány kulturális értékét megismertetjük: a cigá-
nyok zenéjét, naiv festészetének, költészetének elemi erejét. Az emberek tudják, hogy a mun-
kanélküliség, a tartós munkanélküliség és magas bőnelkövetés is a cigány kultúra része.
495
A végletek mutatkoznak meg a politikai nyilatkozatokban. A pozitív diszkriminációnak is vannak határai: a
túlzó engedmények nem sérthetik meg az illetık önbecsülését, de az ún. többség jogait sem. Éles vitát, sıt ellen-
kezést váltott ki az egyetemi felvételik pontszámának számításánál, hogyan vegyék figyelembe a hátrányos hely-
zetet. A józan mérték betartása csak akkor lehetséges, ha valóban az érintettek szempontjait veszik figyelembe, s
az érdekegyeztetésben valós és súlyos hátrányú személyek lesznek a kedvezményezettek. (Hány „mozgássérült”
matricával ellátott gépjármő parkolt és futkározik az országban, s belılük kisportolt, egészséges személyek
pattanak ki, vagy szállnak be!)
496
SULLIVAN, Anne Mansfield: Levelei. In: KELLER, Helen – SULLIVAN, Anne: Életem története. Pruggg Verlag,
Eisenstadt, 1976, 189.
327
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Az oktatásnak nem azt kellene feladatául vállalnia, hogy a kisebbségek, népcsoportok “pozi-
tívumait” megismertesse a diákokkal, sokkal inkább az objektív ismeretek átadására kellene töreked-
nie. Ennek hozadéka lehet az, hogy a társadalmi problémákon gondolkodó ember társadalmi okokat
fog majd keresni, s nem a kultúrában gyökerezteti a bajok okát. A színvonalas társadalomismereti, tör-
ténelmi oktatás eredményeként egyre több olyan demokratikus állampolgár hagyhatja majd el az isko-
la padjait, aki nem tekinti homogén csoportnak sem a cigányságot, sem a magyarságot, sem Európa
népeit, tisztában van azzal, hogy Ady és az Encs–Miskolc vasútvonal szerelvényei éppúgy a magyar
társadalom – ha tetszik a magyar kultúra – szerves részeit képezik.497
Kevés embernek okoz lelkiismereti gondot a mások, különösen a másság iránti megve-
tés, győlölet. Kimagyarázzuk, megindokoljuk. Mivel hamarjában erkölcsi elmarasztalássá
alakul, így szinte jogos magatartássá magasztosul: jó érzéső ember az ilyenekkel nem közös-
ködik. Idınként – bár egy kicsit zavarban is vagyunk ilyenkor – Jézusra is hivatkozunk, aki a
„házasságtörésen ért nıt” védelmébe vette (Jn 8,3), sıt egy asszony illatos olajjal kente (Mt
26,7), máskor meg egy „olyan nı” könnyeivel mosta, csókjaival illette lábát (Lk 7,37-38).
Félünk bármiféle közösséget vállalni azokkal, akiket „másnak” tartanak, nehogy azonosítsa-
nak velük: „lám a vámosok és bőnösök barátja” (vö. Mt 11,19; Lk 7,34). Pedig ezekrıl a „bő-
nösökrıl” mondja Jézus, hogy a „vámosok és cédák megelıznek az Isten országában”; sıt „a
vámosok és cédák hittek” Keresztelı János beszédjének (vö. Mt 21,31-32).
Másokról olyan sémák szerint ítélünk, amelyek leginkább biztosítják lelki nyugalmun-
kat. Ezek az ítélet-formulák másoktól átvett, gyakran csak részigazságokat tartalmazó, nagy
adag érzelmi túlfőtöttséggel rendelkeznek. Arról sem volna szabad elfeledkeznünk, hogy nem
csupán a magunk lelki békéjére kellene gondolnunk, hanem azokéra is, akikrıl nyilatkozunk,
akikkel szemben ítéletet mondunk.
A másság kérdésének újra és újra fellángoló témája a melegek (homoszexuálisok) kér-
dése. Úgy beszélünk róluk, mintha eleve alacsonyabb rendőek lennének, és kegyeinktıl függ-
ne emberi méltóságuk. Harag, egymás elleni szélsıséges kirohanások mindkét oldalon. Ala-
posan át kellene gondolni minden lelki segítınek Hans Rotter jezsuita teológus professzornak
magyarul is megjelent tanulmányát e kérdésben.498 Nem a tetszés-nem tetszés szintjén kellene
mozogni ítéleteinknek, amely az „ízlés kérdése” szinten moralizál, mintha csupán arról lenne
szó, hogy ki cukorral, ki meg anélkül szereti a kávét. Érveléseink mögött mindig jelen vannak
azok a kultúrák, amelyben azok – az emberi gondolkodás korlátaival – megfogalmazódtak.
Nem szándékozunk a kérdésbe érdemileg elmélyedni, csupán arra szeretnénk felhívni a fi-
gyelmet, hogy emberekrıl van szó. Személyek, akik Istentıl és nem tılünk kapják emberi
méltóságukat, s ezt tiszteletben kell tartani. A megértésük egy más kérdés: ne tartsuk magun-
kat abszolút tisztán és helyesen látóknak.
A homoszexuális párok gyakran kirekesztve (megvetve), ezért teljes inkognitóban élik
kapcsolatukat a társadalomban, az egyházban. A hívı emberek egy része a világot, az emberi-
séget érı csapásokat gyakran ezek miatti büntetésként képesek magyarázni. Néha bizonyos
misztikus jelenésekre is hivatkoznak, amely szerint a Mindenható a „szodomiták” miatt
„kénytelen” büntetni bennünket. Az ilyen „üzenetekre” csak annyit lehet mondani, hogy mél-
tatlan és Isten ellen való ostoba beszéd.499
A melegek kapcsolatának rendezettsége, emberi méltóságuk tiszteletben tartása épp-
úgy lelkiismereti kötelességünk, mint bármely más embertársunké. Sokan töprengenek azon,
hogy az azonos nemőek párkapcsolata milyen elfogadható formában jelenhet meg. A „házas-
ság” kifejezés eleve elítélést vált ki, mivel –ahogy Pierre abbé mondja – mélyen úgy gyökere-
497
LIGETI-BÁDER (www.szochalo.hu/upload/ligeti_bader_szereti.rtf), 6-7.
498
ROTTER, Hans: A homoszexuális párkapcsolatok jogi elismerésérıl. Mérleg, 2001/3. 280-288.
499
A szodomiták bőnének valódi biblikus jelentéséhez és általában az azonos nemőekkel való kapcsolat bibliai
kijelentésinek értelmezéséhez lásd: Hans Rotter fenti cikkét.
328
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
zik a kollektív tudatban, hogy egy férfi és egy nı közösségét értik alatta. Éppen ezért
megfelelıbbbnek tartja a „szövetség” kifejezést, amelyhez nem tapad egy bizonyos társadalmi
jelenség 500 Egymás megértésére mindannyiunknak kötelessége törekedni. Ez nem engedé-
kenység, hanem tisztesség kérdése. Akiket megalázunk, azokkal soha nem fogunk tudni pár-
beszédet folytatni. Elıítéletek helyett egyenes beszédre van szükség.
Ha a homoszexuális életközösségeket nem akarjuk „igazságtalanul megkülönböztetni (KEK,

2358), akkor olyan jogi kereteket kell biztosítani számukra, amely nem ró elviselhetetlen terhet rájuk.
Természetesen eközben érvényben maradnak az erkölcsi felelısség kötelezettségei. De ezek a kötele-
zettségek szabályozott társkapcsolatokban bizonyára jobban megvalósíthatókká válnának, mint ott,
ahol az ember teljes önuralomra nem képes és nem hajlandó, másrészt azonban egy homoszexuális
életközösséget kiközösít.501
„A közösség mindig az együttélés meghatározott formájában jelenik meg. Az együtt-
élés forma kialakítása nem egyszerően magától történik, hanem olyan feladatot jelent, amely-
nek megoldása újra és újra a közösséggé szervezıdött emberek legjobb erıit igényli” – írja W.
Pannenberg.502 A társadalmi fejlıdés – benne pozitív és negatív képzıdményeivel – új kérdé-
seket tesz föl. A másság jelenkori megjelenése a kereszténység kezdetén nem jelentkezhetett,
s nem nyerhetett olyan értelemben választ, ahogyan azt ma néha megkísérlik. Veszedelmes
dolog akár Isten Igéjére, akár természettörvényre hivatkozni, ha ezek a források a valóságban
nem azt a választ adják, amit szeretnénk kicsikarni belılük. „A szentírási helyekbıl nem kö-
vetkezik annak az egyértelmő értékelése vagy elítélése, amit ma azonos nemőek közti szerel-
mi viszonynak nevezünk, ezt a jelenséget ugyanis akkoriban nem ismerték, miként a napja-
inkban hozzáfőzött kérdéseket sem” – írja Rotter professzor.
Ítéleteink sablonosak, mert túl akarunk esni az „eseten”, hiszen nem személyekben,
hanem eseményekben, jelenségekben gondolkodunk, vagy legalábbis ítélünk. Nem vesszük a
fáradtságot, hogy végiggondoljuk, mit is jelent az a másiknak, amit most mondunk neki, te-
szünk vele. Pontosabban: kigondoljuk a másikat, s az illetıt azonosítjuk kisszerő, hiányos
értesüléseinkkel, igényeinkkel. Két fájdalmas történettel szeretném megvilágítani ennek kö-
vetkezményeit:
- Zsolt aki a történteket naplójában írja, AIDS fertızött, halálos beteg. Visszaemlék-
szik gyermekkorára, amelyben értetlenség, félelem, kétségbeesés, döbbenet és pánik váltják
egymást. Ötéves, amikor a család költözik: elhagyott hely, senki a környéken. Mindent felpa-
kolna az autóra – ıt „véletlenül” ottfelejtik. Harmadikos, amikor a következı történik:
„Találtam száz forint értékő iskolabélyeget (akkor még volt ilyen), amit beraktam az iskola-
táskámba. A szünetben mindenkinek a holmiját átkutatták, és persze könnyen meg is találták, hiszen
nem akartam ellopni. Mivel elfelejtették megkérdezni, hogy került hozzám, azonnal meg is bélyegez-
tek. Ez a következıként történt.
Föl kellett állnom az egész osztály elıtt, és be kellett ismernem, hogy loptam, ekkor írták fel
egy rajzlapra az alábbi szöveget: ISKOLA TOLVAJA, és ezt a papírt erısítették a hátamra, majd az
iskola összes osztályában körbevezettek, hogy mindenki jól lássa, és így módja legyen demonstrálni
erkölcsi felháborodását.
A hatás azonnali volt, és életem rövid kilenc éve alatt átélt borzalmak, mint késıbb kiderült,
eltörpültek azokhoz a dolgokhoz képest, amik vég vártak rám. Mikor végigvezettek az osztályterme-
ken az ominózus táblával a hátamon, akkor meg akartam halni!! Ma már tudom, hogy meg is hal-
tam!!! Megalázott voltam, és mélységesen igazságtalannak éreztem a helyzetet. Kilenc éves voltam,
ezt nem szabad szem elıl téveszteni. Három napig iskola mellé jártam, ekkor jött ki az osztályfınö-
500
Bármilyen elnevezéshez jutunk is, annyi bizonyos, hogy a kérdést emberhez méltó módon kell rendezni,
hiszen a mocskolódás, eleve elzárkózás további zavar, gyötrıdés és ellenségeskedés forrása. Vö. ABBÉ PIERRE
(2006), 28.
501
ROTTER (2001), 288.
502
PANNENBERG, Wolfhart: Mi az ember? Egyházfórum. Budapest – Luzern, 1991, 70.
329
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
köm, és beszámolt mindenrıl. Ami ezután történt, az szinte leírhatatlan, anyám olyan brutálisan meg-
vert, hogy a tanárnım elájult a végén. Akkor azt hittem, ennél jobban nem lehet emberrel elbánni, de
mekkorát tévedtem! A legrosszabb az egészben mégis az volt, hogy eszébe sem jutott megkérdezni,
hogy mi is történt valójában.503
- Elfogadni a másik valóságát, ahelyett, hogy kitalálnánk, kimagyaráznánk ıt! A más-

ság nem csupán valami aberrációt jelent, valami olyan magatartást, felfogást, amelyet nekünk
mindenáron meg kell változtatnunk ahhoz, hogy az illetı „üdvözüljön”. Hányan követtek már
el erıszakot azzal, hogy mindenáron „meg akarták javítani a másikat! Ki hatalmazta fel erre
ıket. Isten se! Hiszen Aki ilyennek teremtette, így szereti ıt, s ha így megtőri ıt (velem
együtt), akkor milyen jogon vonom kétségbe motívumait – meg sem hallgatva – azzal, hogy
majd én megmondom, mi jó neki. Igen gyakran „jótevık”, „felszabadítók” színeiben tetsze-
legnek a leggonoszabb despoták, népek és személyek leigázói.
G. hosszú évekig vezetı beosztásban dolgozott olyan intézményben, ahol nagy higgadtság,
diszkréció és átfogó tudományos felkészültségre volt szükség. A legfelsıbb vezetés cserélıdött. A
„nagyfınök” hónapokon keresztül a vidéki intézet felé se nézett. Majd egy év telt el, mikor G. éppen
egy másik kihelyezett intézetnél járva azt hallja: na neked is felmondott a fınök! Aztán lassan meg-
tudja az igazságot, hogy egy hónap múlva már nem lesz rá szükség, mert a „csendes” esztendıben
mindenkit kipakolt a vezetésbıl, s a saját embereivel telepítette be elıször közvetlen környezetét,
majd hozzákezdett a „vidékfejlesztésnek”. G. nyugodt lenne, ha nem egy olyan valakit ültetnének eb-
be az intézménybe, akinek a tudományos munkához halvány sejtése sincs. A vezér, hogy egyszerősít-
se a dolgot, azt bizonygatja, hogy G. azért ragaszkodik pozíciójához, mert megszokta, kialakult benne
a hatalmi mánia, s fıként éppen ideje, hogy kipihenje áldozatos, fárasztó munkáját. Kitüntetést és el-
ismerı oklevelet kívánt átadni neki az e célból megrendezett piknik alkalmával. G. nem ment el, mert
infarktussal kezelik az intenzív osztályon. „Nem a leváltás fáj, hanem, hogy azt hiszi a vezér, nekem
kitüntetés, dáridó kell. S fıként az aggaszt, hogy mindent egyéni karrier szempontjából néz. Eszébe
sem jutott figyelembe venni sok kollégám véleményét. Ami pedig végképp felkavart, az a kijelentése:
Nyugodj meg, ezután még jobb pénzed lesz, szolgálati lakás helyett egy gyönyörő apartmant kapsz!
Mert ennyit azért megérdemelsz te is.”
Ha nagyon erısen fogalmaznánk, azt kellene mondanunk, hogy a mai ember legfonto-
sabb feladata – megelızve minden tudományos kutatási programját – az emberré válás. Ne
fogyasztóként, gépeket és ideológiákat gondolkodás nélkül kiszolgáló robotként, hanem a
másik ember társaként lássa önmagát, egymást.
A szeretet ereje, mely az embereket közösségbe vonzza, nem merül ki alaktalanul áradó ér-
zelmekben, mivel megnyilatkozásra, segítı tettekre, a másik elismerésére, egyeztetett együttességre
késztet. A szeretetünk embertársunkat egy, az életünkben mindenkor pontosan meghatározott szerepet
betöltı személyként fogadja el: munkatársként, barátként, élettársként, szülıként vagy gyermekként,
tanárként vagy diákként. Embertársammal akkor lépek személyként is kapcsolatba, ha meghatározott
szerepében is elismerem. Noha a másik ember nem azonosítható minden további nélkül az elsajátított
szerepével, személyként mégis - amennyiben sajátja – e szerep révén nyilvánul meg. Még ha álcaként
is szolgál a szerep, ıt magát szerepéhez való viszonyában kell komolyan vennem, hogy személyként
tekinthessek rá. A szeretet azzal kezdıdik, hogy a másikat meghatározott szerepébe, ahogy épp dol-
gom akad vele, emberként ismerem el, s e szerepkörét figyelembe véve támogatom ıt ama feladatá-
ban, hogy életében helytálljon, alakítsa, formálja azt.504
503
SINGER Magdolna: Kettıs fejlıdés (Egy AIDS betegségben szenvedı fiatalember segítı támogatásának be-
mutatása). KHARÓN – Thanatológiai Szemle VIII. évfolyam 1-2. szám. 2004. 1-2. 62. A részletet a támogatott,
Zsolt naplójából vettük.
504
PANNENBERG (1991), 71.
330
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Irodalom
Tudd, mire számíts (Meleg www.otkenyer.hu/ 2007.

önfeltárás) tmsz.php 05.
18.
ÁDÁM Miklós – Megfontolások az azonos ne- www.hatter.hu 2007.
BIRTALAN Ba- mőek párkapcsolatáról /archivum/ 05.
lázs – SÁNDOR Népszabadság, 2005. július 4. ?q=node/474 18.
Bertalan
ALLPORT G. Az elıítélet Gondolat Kiadó, Budapest 1977
W.:
BIRTALAN Ba- A homoszexuálisok helyzete az www.birtalan.hu/ 2007.
lázs egyházban és a társadalomban balazs/ketibim/ 05.
mprf.htm-22k 18.
CSÁSZÁR Ivett: Rasszizmus, elıítélet, intole- http://www.amarodro 2007.
rancia (Két ország tanulmány m.hu/archivum/2002/ 05.
Kelet - Közép Európából) 11/12.htm 21.
CSEPELI Szociálpszichológia Osiris Kiadó Budapest 1997
György
ECSÉRI Lilla Napló, 1944. Egy tizenhat éves T-Twins Budapest 1995
kislány naplójának eredeti szö-
vege
HITTANI KONG- Megfontolások az azonos nemő www.katolikus.hu 2007.
REGÁCIÓ személyek együttéléseinek tör- /roma/azonos2003.ht 05.
vényes elismertetésére irányuló ml 18.
törekvésekrıl. 2003. június 3.
(Joseph RATZINGER bíboros
prefektus)
ILLYÉS S Másság és emberi minıség http://www.oki.hu/ 2007.
ándor printerFriendly.php? 05.
tipus=cikk&kod= 19.
1999-01-ko-Illyes-
Massag
ILLYÉS Sándor Másság és emberi minıség www.oki.hu/ 2007.
printerFriendly 05.
php?tipus=cikk&kod 18.
=1999
01-ko-Illyes-Massag
KADÉT Ernı A cigányparttól a Dankó Pista 1998
utcákig Népszabadság, 1998.
október 1. 8. p.
LÁNYINÉ Értelmi fogyatékosok pszicho- BGGYTF Budapest 1996
ENGELMAYE lógiája I.
R Ágnes
LIGETI György – Szereti valaki a cigányokat? www.szochalo.hu/ 2007.
BÁDER József upload/ligeti_bader_s 05.
zereti.rtf 18.
331
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
LIGETI György – „Szereti valaki a cigányokat?” www.szochalo.hu 2007.

BÁDER József upload/ligeti_bader_ 05.
szereti.rtf 18.
NÉMETH László Másság www.osztalyfonok.hu 2007.
/cikk.php?id=248 05.
21.
PANNENBERG, Mi az ember? Egyházfórum Budapest 1991
Wolfhart – Luzern
ROTTER, Hans A homoszexuális párkapcsola- Budapest 2001
tok jogi elismerésérıl
Mérleg 2001/3, 280-288
SINGER Magdol- Kettıs fejlıdés (Egy AIDS 2004
na betegségben szenvedı fiatal-
ember segítı támogatásának
bemutatása)
KHARÓN Tanatológiai Szemle,
VIII. évf. 1-2. 2004/1-2.
SZUHAY Péter A magyarországi cigányság Panoráma, Budapest, 1999.
kultúrája: etnikus kultúra vagy
a szegénység kultúrája
332
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Az öregedés és öregkor krízisei

15.
1. Az öregedés „élménye”
Az élet múlását sokféle módon fogja fel és fogalmazza meg az ember: lemenıben a
nap, delelın túl, ballagó idı stb. Hol fájdalommal, hol egy kicsit még reménykedve számol-
gatjuk, hogy mennyi lehet még? Úgy érezzük, hogy számvetéssel tartozunk önmagunknak,
Annak, akitıl kaptuk az élet ajándékát. A Költı megfogalmazásában:
Talán eltőnök hirtelen,

akár az erdıben a vadnyom.
Elpazaroltam mindenem,
amirıl számot kéne adnom505
Hogy ki mit érez, mikor érzi, hogy öregszik? Elıször mások szemében kezdünk öre-
gedni, azután lassan magunk is osztani kezdjük ezt a nézetet!
Sokféle módon reagálunk a múló idıre: nagyon sok múlik azon, hogy a „bıség éveit”
hogyan éltük meg. Van aki bölcselkedve, mások kesernyés humorral, de van aki kétségbeeset-
ten tagadja az éveket.
Egy régi bölcs megállapítása: tudatosan eléje menni, fogadni, mint valami vendéget,
aki ritka ajándékkal érkezik:
Öleljük hát az öregséget szívünkre és szeressük: tele van gyönyörőséggel, ha élni tudunk ve-
le. A gyümölcs akkor a legízletesebb, ha már majdnem lepottyan, a gyermekkor akkor a legszebb,
amikor tovavillan; a bor híveit az utolsó korty gyönyörködteti, az, amely elmerít, mely a végsı lökést
adja a részegséghez. Minden élvezet a végére halasztja azt, ami a legkellemesebb benne. Igen, kelle-
mes a már alászálló, de még nem rohamosan zuhanó életidı. És úgy ítélem, hogy még az utolsó cse-
répdarabon állva is találni sajátos gyönyörőséget. Vagy éppen az lép a gyönyörőségek helyére, hogy
már semmisem hiányzik.506
A költı megfogalmazásában az öregség: megérés, az élet összegzése. Ez nem egysze-

rő számadást jelent, hanem az élet minden törekvésének beérését, teljességét:
De legzengıbb a lomb zenéje ıszkor,

Bimbó-, s virágnál mézebb a gyümölcs.
Elzúg a harc és elzajong a hıskor:
Harcosnál, hısnél emberebb a bölcs.
Ó lombos erdık ıszi orgonája
Milyen teli-mély a te muzsikád!
Ezer sípod egyszerre intonálja
Az emberlét ezernyi dallamát.
Tavasz illata, nyarak szenvedelme
S a tiszta tél kristály nyugalma benne.
Ó emberélet édességes ısze,

Te vagy az összhang és az árnyalat.
A tavasz benned fanyarát legyızte,
Erdıtüzeket, aszályt a nyarak.
505
József Attila: Talán eltőnök hirtelen
506
Lucius Annaeus SENECA: Erkölcsi levelek, 12. levél. Európa Kiadó, Budapest, 1975. 40-41.
333
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Magára ismer benned mind a kettı
S te mind a kettıt áldod, érleled.
Piros nyaradnak nem volt lángja meddı
S magtalan nem lesz szép fehér teled.
Mert a szivárvány színei megérve
Elsimulnak a ránctalan fehérbe.507
Montaigne meglehetısen ironikus hangnemben ír– bár még csak éppen túl van az öt-
venen – az öregedés „ajándékairól”:
Azt mondja az eszem, hogy a vesekı a javamra szolgál; hogy a magam korabeli épületeken
már a természet rendje szerint mutatkoznia kell valamilyen repedésnek (ideje, hogy megkezdjék a la-
zulást és az omladozást; ilyen az általános kényszerőség, vagy tán csak nem történt valami új csoda az
én kedvemért? Ezzel fizetem az öregség adóját, és jobb alkut nem csinálhattam volna); hogy a társa-
ság is megvigasztalhat, mert a korombeli emberek legközönségesebb bajába estem (mindenütt ugyan-
ebben a betegségben látom ıket, és megtiszteltetés, hogy én is benne vagyok, mivel leginkább a na-
gyokat szokta elıvenni: lényege szerint nemes és méltóságos nyavalya); hogy akik szenvednek tıle,
nemigen ússzák meg ilyen olcsón, sıt, kellemetlen diétákra és utálatos orvosságok mindennapi bevé-
telére vállalkoznak azért, amit én a puszta jószerencsének köszönhetek: mert az a néhány közönséges
iringó- meg törökfő fızet, amit kétszer-háromszor felhörpintettem némely dámák kedvéért, akik a
nyavalyám keserőségéhez képest nagyon is édesen kínáltak fele porciójukkal, éppen most olyan simán
csúszott le a torkomon, mint amennyire hatástalan maradt.508
Mit jelent öregnek lenni? Minden tagadás ellenére tapasztalunk olyan jeleket, amelyek
ara utalnak, hogy „használódunk”. Nem azokra gondolunk, akik már 25-30 évesen belefárad-
tak az életbe a sok csalódás, kudarc miatt. Elsısorban arra a természetes jelenségre, amely az
érett felnıttkor velejárója: veszteségek kísérik sikereinket, beérkezéseinket.
Egy sor veszteség élünk meg:
- elveszítjük egészségünket, vagy legalábbis érezzük, hogy „nem vagyunk már a régiek”:
nagyobb erıfeszítéssel végezzük feladatainkat;
- az embereket, akiket szerettünk: hosszabbodik azok listája, akikrıl múlt idıben beszélünk;
- otthonunkat: sok idısödı embernek egészségi vagy anyagi kényszer miatt fel kell adnia
azt az életkeretet, amelyet kiépített magának;
- helyünket a társadalomban: nyugdíjazás miatt kikerülünk abból a körbıl, ahol ismertek,
számon tartottak bennünket;
- munkánkat – szükségességünk tudatát –, amely nem csak megélhetési kérdést jelent, ha-
nem annak tudatát, hogy adhatunk valamit az emberiségnek;
- anyagi biztonságunkat, ami különösen a betegségtıl sújtott idıs emberek számára szinte
elviselhetetlen teher: nyugdíja egyre kevésbé fedezi megélhetési kiadásait: élelem, rezsi,
gyógyszerek költsége. Az életfeltételek erıszakos megváltozása megakadályozza az idıs-
kori személyiségfejlıdést, integrációt. „Szegényen nehéz bölcs öregnek lenni, lakásínség
mellett szinte törvényszerően megromlik a kapcsolat a fiatalokkal, és az ellátatlan beteg,
magára maradt ember ritkán képes annyi lelkierıt mozgósítani, hogy bajain felülemelked-
jék.”509
- kontrollunkat és választásainkat: kényszerítı körülmények döntenek (kiszolgáltatottak
vagyunk, mások gondozására szorulunk);
Azok az idıs emberek, akik önmagukat nem képesek ellátni, szociális ellátó hálózatra
szorulnak. Gyakran nem tudják kiváltani azt a gyógyszert, amely bevált betegségük kezelésé-
ben (nem gyógyításában). A megszokott gyógyszertıl való kényszerő megválásnál gyakran
507
SÍK Sándor: Az ısz dicsérete. http://mek.oszk.hu/01000/01065/html/ 2007. 06. 17.
508
MONTAIGNE, Michel: A tapasztalásról - Esszék. III. 13. Európa könyvkiadó, Budapest, 1992, 87.
509
BUDA Béla, Dr.: A lélek egészsége. A mentálhigiéné alapkérdései. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003,
195.
334
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
halljuk a magyarázatot (inkább magyarázkodást): ez az olcsóbb is ugyanolyan hatású, hiszen a
beteg tudja, tapasztalja, hogy nem használ. De a tényleges biológiai hatás csak az egyik kom-
ponens: a megszokott orvosság biztonságot adó „hatása” legalább ugyanennyire fontos. A
kényszerhelyzetek leépítik kezdeményezıkészségüket, alkalmazkodási készségüket és fıként
reményüket. Az élet leredukálódik a vegetálás szintjére.
„Az öregség az a dolog, amivel meg vagy verve, ha hosszú életet akarsz” – mondta va-
laki. Ez a keserő megállapítás nem az élet megvetését jelenti, hanem a feleslegesség-tudat
fájdalmának ad hangot.
2 Az öregedı ember
Az öregség nem állapot, hanem folyamat, amelyet biológiai, szociális és pszichikai

összefüggésében kell tekinteni. Ezek a változások érintik egész személyiségünket, vagyis
ezért az öregedést individuális folyamatként is kell értelmezni. Különösen fontos ez, ha egy
idısödı embert meg akarunk érteni, ismernünk kell azt az érzelmi rezonálást, amelyet az öre-
gedés vált ki benne. A folyamat nem egyirányú (nem csupán negatívumok (csökkenı képes-
ségek) jellemzik. Tehát nem csupán elváltozásokról, hanem változásokról is szó van. A fo-
lyamatot befolyásolja az öregedésre való felkészülés. A folytonos tagadás, menekülés „várat-
lanul fog rátörni”.
Ha segíteni akarunk, nem azt kell vizsgálni, mit nem tud (deficit), hanem mire képes
az öregedı ember. A ránctalanító krémek, fiatalító mőtétek feszessé tehetik (egy darabig) ar-
cunkat, simává bırünket, eltüntethetik az öregség foltjait, de az éveket nem. Az öregkor sza-
kaszolásával – mint az élet más szakaszainak meghatározásával – csupán jelezni tudjuk, hogy
merre járunk, de egyértelmő határokat nem tudunk kijelölni.
Íme egy próbálkozás az öregkor szakaszainak megjelölésére:
1. Fiatal öregkor: 65-75 év.
2. Középsı öregkor: 75-85 év.
3. Öreg öregkor: 85 illetve 95 évtıl.510
Technikailag fejlett világunk kísértésbe hoz bennünket: hosszabbítsuk meg az ember
életét. Ez még nem is volna baj, de amikor mindent a technikára akarunk bízni, már könnyen
baj lehet. Kérdés ugyanis, hogy mit kezd ezzel az élettel az ember: a rövid élet is lehet nagyon
tartalmas, s a hosszú évtizedeket is lehet verni úgy, hogy a végén minden üresnek, értelmet-
lennek tőnik. Még az is kérdéses, hogy ha szabályozni tudjuk élethosszunkat, tartósabbá
egészségünket, mit fogunk kezdeni lelkünk „kortudatával”?
Valahányszor eredményt értek el a technika vagy a természettudomány segítségével a fizikai

világban, a lélek megnyilvánulásai arról vallanak, hogy nem tud ezekkel lépést tartani – s a tudományt
sem érdeklik a pszichikai tapasztalatok. Így aztán nagy és sikeres operációkról hallunk, például a híres
szívátültetésekrıl, amelyek valóságos tömeghisztériát váltottak ki, mivel úgy tetszett: egy darabka
halhatatlanságot ígérnek. Arról azonban keveset hallunk a tudománytól, hogyan s milyennek éli-érzi
magát az új szívvel az ember. Tudunk olyan kozmetikai mőtétekrıl, amelyek évekkel fiatalítanak meg
egy arcot, kívánság szerint formálják át a keblet. Ez által azonban sajátos hasadás támadhat: e nık ke-
zén jellegzetes barna foltok árulkodnak a korosodásról, mert ezekre még nem találtak ellenszert, s így
az öregedı testen látható fiatalos arc gyakran hátborzongató benyomást kelt. Hogyan éli meg önmagát
az ember ilyen ellentmondások közepette? A sikeres, látható testi változás kapcsán senki sem kérdezi,
hogy mi van belül.511
510
Az öregedés folyamatának szakaszolásában a Világegészségügyi Szervezet a következı fokokat jelölte meg:
50-60 éve kor: az áthajlás kora; 60-75 év: az idısödés kora; 75-90 év: idıskor; 90 év felett: aggkor; 100 év felett:
matuzsálemi kor. HAJNAL Katalin: Az öregedés biológiája. http: //www .ttk.pte.hu/biologia/genetika /libr_gen
/HK_dipl05pdf 2007. 06. 15.
511
RIEMANN, Fritz: Az öregedés mővészete. Háttér Kiadó, Budapest, 1987, 21.
335
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Kérdés valójában ez marad: a megtoldott életnek tudunk-e értelmet adni? Képesek va-
gyunk-e feldolgozni az élet manipulált menetét? Az öregedés tudatos elfogadása nem feltétle-
nül jelenti azt, hogy le kell mondania mindenrıl, ami ezt a folyamatot emberileg elviselhetıb-
bé, s így hosszabbá teheti. A kihívás abban áll, hogy a hosszabb élet értelmes, értékes legyen.
Mi lenne, ha nem öregednénk? A világ a túlnépesedéstıl retteg. Az európai társadal-
mak rohamos népességcsökkenése, ugyanakkor az élethossz növekedése – ezzel együtt járó
nyugdíjas létszám növekedése – miatt került ellentmondásba. Bizonyos – fıként alacsonyabb
rendő fajoknál találtak a tudósok ún. nem öregedı állatokat. A „nem öregedésnek” két köve-
telményét, illetve mutatóját állapították meg. Az elsı: a korspecifikus halálozási arány nem
kimutatható növekedése vagy a szexuális érettség utáni reprodukciós arány nem kimutatható
csökkenése. A második követelmény: a pszichológiai kapacitásnak vagy betegségekkel szem-
beni ellenállásnak az életkor elırehaladtával nem kimutatható csökkenése.
Az öregedés hiányával összefüggı határtalan növekedés példája a sima lepényhal. E faj nıs-
ténye vég nélkül növekszik, és nem mutat életkori változásokat, míg a hím ha elér egy meghatározott
méretet megöregszik. A különbség oka ismeretlen. A korlátlan növekedéső állatok sokáig élnek, de
nem örök életőek.
A hudra képes hiányzó részeit pótolni, sıt egy üvegedényben képes arra, hogy szétessen sejt-
jeire, majd a sejtek összekapcsolódnak és sejthalmazt képeznek. Napok vagy heteken belül a sejtek új-
raképezik magukat és kialakul az új életképes polip.512
Ezek a nem öregedı állatok is ki vannak téve a betegségeknek, „baleseteknek” (vala-

melyik nagyobb állat prédájává válnak). Az ember tudja, hogy „életre ítélt” mivolta magában
hordja az elmúlás törvényét. Kérdés, hogy ezt a változást, amely nem csupán az élet utolsó
szakaszát érinti, hanem annak egészét, hogyan éli meg?
Mindenkinek önmagával kell egyezségre jutnia, hogy miként tekint az öregségre. Szabadal-
mazott megoldások nincsenek, mindenki csak a maga módján oldhatja meg az öregség problémáját,
mint ahogy ki-ki a maga halálát kell hogy halja. Többféle kép lebeghet elıttünk arról, milyen legyen
az öregségünk, találja meg mindenki a neki megfelelıt. Bármiképp vélekedjenek is mások, a lényeg
az, hogy az embernek kialakuljon a saját elképzelése, mégpedig lehetıleg nem az utolsó pillanatban.
Oly különbözıek az emberi sorsok és hajlamok, hogy az öregedésre sem adható univerzális válasz.513
a) Biológiai változások – pszichikai következmények

Az öregedést lehet tragikusan, de lehet egészséges derővel is fogadni. „Hogy mikor
kezd az ember öregedni? Nos, amikor külön alszik a fogsorunk” – jegyezte meg valaki kissé
éles iróniával. Vannak nagyon nyilvánvaló jelek, mint amilyen
- a bır elváltozásai, amelyre igen gyakran csak külsı ápolással reagálnak (kü-
lönösen a nık). A kozmetikumok jelentıs része hatástalan, vagy kifejezetten káros. A „hatá-
sos és gyors” csodaszerek látszatot kívánják eltüntetni, s azt sugallják, hogy ezektıl az illetı
fiatalnak érzi magát, sıt fiatalodik. Az elsı ısz hajszálak miatt elsısorban a férfiak esnek két-
ségbe, hiszen a nık egy hajfestéssel könnyen túltehetnek még a betolakodókon. Kevésbé
könnyen kezelhetı a bır
- véredények ellenálló képessége csökken, s jelentkeznek a „meszes fájások”.
Az életkorral maximális szisztolés vérnyomás emelkedik az életkorral, a diaszisztolés vér-
nyomás azonban nem. Az erek (artériák) veszítenek rugalmasságukból, belsı keresztmetszet-
ük az érfalak megvastagodása miatt szőkül, amelynek következtében fokozódik az érelmesze-
512
HAJNAL Katalin: Az öregedés biológiája. http: //www .ttk.pte.hu/biologia/genetika/libr_gen/HK_dipl05pdf
(2007. 06. 15), 57.
513
RIEMANN (1987), 22.
336
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
sedés. Az erek elzáródása szívrohamhoz, agyvérzéshez vezethet. Igen gyakori az idıskori az
elhízás, cukorbetegség. Az elégtelen vérellátás, az izomzat gyengülése miatt valahogy mere-
dekebb a lépcsı, mint eddig. A hosszú életre való törekvéssel párhuzamosan, sıt még hangsú-
lyozottabban kellene az egészséges életmód kialakításával foglalkozni. A hosszú életet megért
személyek vizsgálata kimutatta, hogy pl. az Okinawa-sziget lakói, akik Japán legfejletlenebb
és legszegényebb néprétegét képezik, igen sok a magas életkorú ember. Az életkörülmények
miatt az itt élık között igen alacsony az átlagos kalóriabevitel!514
- csontozat törékenysége miatt súlyosabbak a sérülések, sıt egy bizonyos kor-
ban már végzetes is lehet. A csontozat alapállomány átalakul és a szervetlen ásványi anyag
összetétel is változik, melynek következtében fellép a csontritkulás (a 60 év feletti nık
25%nál jelentkezik, a férfiaknál ez a jelenség 70 éves kor felett mutatkozik).
- immunrendszeri változások: a saját fehérjéink az életkor haladtával változá-
son mehetnek keresztül. Immunrendszerünk a megváltozott fehérjék ellen antitesteket kezd
termelni, amely az ún. autoimmun betegségek kialakulásához vezet. Ennek a zavarnak követ-
kezménye, hogy idıs emberek immunrendszere kevésbé képes felismerni és elpusztítani a
rákos sejteket.
- a szaporodás szervrendszer változása: a nık az ivarérettség elérése után kb.
negyven évvel (nagyjából ötvenéves korukban) elvesztik szaporodási képességüket. A férfi-
aknál ez a folyamat lassabban megy végbe, s aggastyánkorukig megırizhetik nemzıképessé-
güket. A férfiaknál az öregedés egyik gyakori velejárója a prosztata megnagyobbodása,
amelyurológiai következménnyel jár: a megnagyobbodott prosztata összeszőkítheti a húgyhó-
lyagból kivezetı húgycsövet, ami vizelési nehézségeket okoz. A 40 éves férfiak 10%-a, a 80
évesek 80%-a él meg ilyen jellegő nehézséget. A prosztata megnagyobbodás – általában -
„jóindulatú” sejtburjánzás következménye, de lehetséges rosszindulatú szövıdmény is. Fontos
az életmód, megelızés és az említett negyvenéves kor feletti rendszeres prosztata szőrésen
való részvétel.
- érzékszervek gyengülése (látás, hallás) lehet, hogy már igen korán megkez-
dıdnek, azonban a fentebb említett keringési zavarok miatt felgyorsulhatnak, illetve súlyos
állapotba kerülhetnek. Az érzékszervek gyengülése a világgal való kapcsolatunkat, kommuni-
kációnk kölcsönös sikerét, beilleszkedésünk zavartalanságát érintik. Nem tudunk tájékozódni,
információink és így válaszaink sérülnek. Az idıs ember kirekesztettség érzését, megaláztatá-
sát jelentheti, amikor egy társaságban nem hallja a beszédet, csak a hirtelen felcsattanó neve-
tést: „bizonyára rajtam kacagnak” – gondolhatja. Fájdalmas, ha valóban félreért valamit, mást
hall, s ezáltal kínos félreértések, elszólások „nevetségessé” teszik ıt. Nem szükségszerő azon-
ban, hogy valaki bezáruljon. Ismét egyrészt az életvitellel, rendszeres egészségügyi felügye-
lettel és terápiákkal csökkenthetık ezek a keserőségek. A rendszeres testmozgás, egészséges
táplálkozás, stresszmentes körülmények és fıként az izgató- és kábító hatású szerek mellızése
nagyon sokat segít abban, hogy épek maradjunk. Vannak olyan élethelyzetek, adottságok,
amelyektıl nem szabadulhatunk: fontos, hogy értékrendünk, amely pszichikai „látásunkat és
hallásunkat” teszik szabaddá, rendben legyen. Van, aki még 75 évesen sem képes megérteni,
hogy nem skalpokat kell győjtenie a férfi vagy éppen a szebbik nem világából, vagy nem a
pénz után hajtani, vagyonszerzésen görcsölni, hanem a kevesebb többet ér békességben, mint
514
HAJNAL (2007), 40-51. 15. Az öregedés folyamatának biológiai vizsgálatáról, illetve az öregedéssel kapcsola-
tos betegségek keletkezésének kutatásáról tartott elıadást Dr. Róbert László professzor (Paris) 2006. május 31-
én.
ROBERT László Dr.: Az öregedés celluláris és molekuláris mechanizmusai: A Verzár Frigyes által javasolt
epigenetikus - poszttranszlációs módosulások jelentısége. www.baratikor.sote.hu/eloadasok/robertlaszlo/
robert_laszlo.doc 2007.06. 20.
337
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
a sok háborúval. A „szem a lélek ablaka” – szokták mondani: amin ki- és betekinthetı az em-
ber. Ha lelki látóhatárunk kacatokkal, vagy éppen a győlölködés, harag porától (gerendáitól)
homályos, akkor a biológiai szem hiába hibátlan, akkor is „rövidlátóak” vagyunk, fülünk sü-
ket és érzéketlen azokra az értékekre, amelyek ezerszám kínálják lelkünknek a békét, derőt.
Néhány „finomság” a fiatalító készítmények kínálatából:

- öregedés elleni csokoládé, amely étcsokoládé, mangó és szójatej. Ezek hatására az ember
jókedvő lesz, a nık menstruációs panaszai csökkennek, a férfiak prosztatabántalmait megelızi, kedve-
zıen hatnak az idegrendszerre, gyógyítják a gyulladásokat, kisimítja a bırt. No meg huzamosabb fo-
gyasztás után a pénztárcánkat.
- áfonya öregedés ellen: a patkányokon végzett kísérletek azt mutatják, hogy az áfonya fo-
gyasztása segített az emlékezési problémákon, lassítja az öregedést.
- Transzcendentális Meditáció (TM): ez mindenre jó. Kioldja a stresszeket, s Dr. Roberth
Keith Wallace neuropszichológus szerint ennek a módszernek ötévi használata – egy ötven év körüli
személyt legalább 12 évvel fiatalabbá teszi. A „Védikus Klinika” tudós professzora 1968-ban jutott az
elıbbi eredményekhez, de arról nincs hír, hogy most hány éves kornál tartanak.515
A fiatalítás igyekezete mellett ott marad a súlyos kérdés: miért nem lehet egy ember
annyi idıs, amennyi valójában? Mi szükség az illúziókra? Mit kezd ezzel az élettel? A stresszt
csak akkor oldjuk fel igazán, ha egyrészt az okokat felszámoljuk, másrészt az illetıt a realitás
talajára állítjuk, s kialakítjuk benne az élet valóságának nyílt felfogását, vállalását.
Az ifjú arc, váltakozó vidám és szomorú tündéreivel: mozgalmas, szikrázó, örvénylı, csábító szépség.
Az öreg arc szilárd formáival, a ráncok egyenletes hálózatával: nem csábító, önmagába-való, fenséges,
nyugodt szépség.
A mai embert az érzékiség rángatja, csak a csábító-szépet ismeri s az öreg arc hatalmas szépségéhez
kevésnek van szeme.
S többnyire el is rútítják ifjú arcukat, nemiségük plakátját formálják belıle: s elrútítják öreg arcukat is,
mert a fiatalság nyomorúságos roncsát ırizgetik rajta.516
- alkalmazkodóképesség csökkenése: minden változás nagyon megviseli az em-

bert, nehezen adja fel a megszokottat, még ha az új lehetıség több kényelmet is kínál. Nem
biztos, hogy azzal segítünk az idısödı emberen, ha gondoskodás címén kimozdítjuk megszo-
kott életkeretébıl. A változatosság számára a biztonság elvesztését jelenti. Ahhoz, hogy új
környezete által nyújtott kényelemnek örülhessen, újra ki kell építenie azokat a kapcsolatokat,
ismereteket, szokásokat, amelyek az élet rítusát gördülékennyé teszik. Amíg az új helyen nem
alakul ki a spontaneitás, addig állandó feszültség (megfelelésért való küzdelem), bizonytalan-
ság és elégedetlenség feszültségében él. Ha ismeretlen teszünk meg egy bizonyos távot, az
sokkal fárasztóbb mint olyan helyen, ahol már biztonsággal mozgunk, hiszen a „lábunkban”
van az út.
b) Lelki, szellemi változások

Az öregedést a bölcsességben való megérésnek írták le régebben. Ma pedig: a világ
elhúzódik tılünk, s az eddigi magányunk most gyakran visszhangra sem talál. Nagyobb a ma-
gány, de nagyobb a szabadság is. Biztosan így van ez? Ki hogyan éli, élheti meg lelkileg az
idıs kor adottságait, az részben tıle függ. Csak részben, hiszen hány esetben már fiatalon
515
R. K. Wallace elgondolásában együtt jelenik meg – a tipikus amerikai tálalásban) az elmélkedés, jóga, megvi-
lágosodás, a lélek és a kreativitás fejlesztése, a megérzés. (v. ö. WALLACE, Robert Keith: The psicholoy on
Consciousness. Intorduction John S. Hagelin Ph. D. Olasz nyelvő kiadása: Neurofisiologia dell’Illuminazione.
Edit. Tecniche Nuove. Én.)
516
WEÖRES Sándor: A teljesség felé. Ifjak és vének szépsége. http: //www.old .sztaki.hu/~smarton /vegtelen/
weores.htm
338
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
mozgásképtelenné válnak emberek, vagy éppen belépve a magasabb évekbe, súlyos kór kezdi
ki ıket.
Szemléletváltásra van szükség, s az idıs emberrıl nem, mint „befejezett múltról”, ha-
nem mint beteljesedésrıl beszéljünk. Ennek azért is nagy a jelentısége, mert az idıskor felfo-
gása jelentısen befolyásolja magatartásunkat. Erikson személyiségfejlıdési elméletében az
idıskor – nyolcadik szakasz – kettıs lehetısége: a teljesség vagy a kétségbeesés. Képes-e az
ember összegezni mindazt, amire szert tett, vagy az eljövendı lehetıség elvesztése keríti ha-
talmába.
A korosodásban – és néha magukban az idısekben – rejlı erı a bölcsesség ereje, a szó sokfé-
le értelmében: az érett „szellemtıl” a felhalmozott tudásig, az elfogadó megértéstıl az érett döntésig.
A bölcsesség a testi és mentális hanyatlás ellenére képes a tapasztalatok teljességét megırizni és to-
vábbadni. A soron következı nemzedék integrált örökség iránti igényére válaszul az idıskor bölcses-
sége azt tudatosítja, hogy minden fajta tudás viszonylagos, amely egyetlen életidı vagy egyetlen tör-
ténelmi periódus alatt megszerezhetı. Ám az életciklus utolsó szakasza egyben a „végsı kérdések”
felbukkanásának ideje is, azoké a paradoxonoké, melyek megválaszolása a filozófusok és vallásos
gondolkodók dolga.517
A legsúlyosabb kérdés az öregedı ember számára: kellek-e még valakinek? Ha nem

lennék, észre sem vennék: felesleg vagyok.
K. néni 86 évesen, kissé gyenge látással, de kitőnı egészségnek örvendve keresett meg min-
den héten. „Az államilag fenntartott felesleg és kriptaszökevény vagyok” – jelentkezett be látogatása
elıtt telefonon. Szociális otthonban élt több mint 30 esztendeje, mivel az államosításkor mindenüket
elvették. Kitőnıen beszélt németül, franciául és olaszul. A háború elıtt tızsdézett, s briliáns szelle-
mességét, öreg korára is megırizte. „Három dolgot nem követtem el életemben: nem kapáltam, nem
öltem és nem hazudtam; tehát most sem fogom azt mondani, hogy adjon néhány forintot kenyérre, ha-
nem hogy egy féldecit vehessek. Tudja csak így vagyok képes elviselni azt a sok butaságot, amely kö-
rülvesz. Most hálából: elmondom magának az Akasztottak balladáját.” És elmondta gyönyörő francia-
sággal, s ráadásul még egy részletet Dante Isteni színjátékának Paradicsomából – természetesen erede-
ti olasz verseléssel. Gyakran szinte tátva maradt a szám az ámulattól, s ilyenkor csípısen hozzátette:
„Na ne nézzen már úgy, mintha értené, hanem adjon inni valamit, hogy legyen erım elmenni.” Ami-
kor megkérdeztem, hogy mi legnehezebben elviselhetı, akkor azt mondta, hogy nem a magány, nem a
szegénység, de még nem is az, hogy lassan elveszti látását. „Attól félek, hogy elvesztem humoromat a
fiatalok között. Tudja, szoktam a fiatal ápolóknak verseket mondani, s azt látom, hogy nem képesek
örülni.”
Néhány pszichés veszteség:

- tanulási képesség: nem romlik, hanem másképpen tanul az idıs ember. Az emlékezı
képesség: a motivációtól függ. Idıs korban gyakran hiányoznak éppen az új dolgok elsajátítá-
sához szükséges motivációk: mindek tanuljam meg, úgysem lesz már rá szükségem. A csök-
kent pajzsmirigymőködés fontos tünete a feledékenység. (Bár egészen fiatalon is lehet valaki
„szórakozott): minden kihull emlékezetébıl. Itt az ok egyrészt a koncentrálás, másrészt a mo-
tiváltság hiánya.
- pszichomotorikus változások: hosszabb a reakció idı. Ez érvényes a fizikai reakciók-
ra éppúgy, mint a pszichikai válaszadásra, visszajelzésre. Egyrészt az információk továbbítása
és a visszajelzés több idıt vesz igénybe, másrészt „ráérıssé” válik az ember: nincs miért kap-
kodni. A pszichikai és fizikai világ összehangolása több erıfeszítést igényel. Igen sok idıs
ember jelentıs mennyiségő gyógyszer fogyasztására kényszerül. Ezek a készítmények mel-
517
ERIKSON, Erik H.: Az emberi életciklus. In: Fejlıdéslélektan Olvasókönyv. Tertia, Budapest, 1997, 40. v.ö.
DEBRECENYI Károly István – TÓTH Mihály: Életesemények a pásztori lélektan és a filozófia tükrében. Semmel-
weis Egyetem TF – Párbeszéd Alapítvány, Budapest, 2004, 115-116.
339
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
lékhatásaikban hordozhatnak olyan nem kívánatos hatásokat, amely lassítják, sıt kifejezetten
tompítják reakciójukat, reflexeiket. A gyógyszerfogyasztás állandósuló igénnyé válhat, amely
a gyógyszerfüggés kialakulásához vezet.
- a szorongásos betegségek velejárója a szétszórt figyelem, a depresszióban jelentkezı
aktivitáshiányé pedig a múló emlékezetzavar.
- a Parkinson-kór, AIDS, súlyos vérszegénység, vitaminhiány, alacsony vércukorszint,
valamint az alultápláltság súlyos hatást gyakorolnak a központi idegrendszer mőködésére. Az
alkoholizálás és általában a kábítószerek dementiát eredményeznek.
- Az Alzheimer-kór és más dementiák az emlékezetben tartás és felidézés nehézségével
járnak. Elszegényedik a szókincs, beszőkül az érdeklıdés. Mindez könnyen megtévesztheti a
környezet, mivel olyan „jópofa” módon jelenik meg, amit – fıként a környezet – nem vesz
komolyan. Általában akkor figyelünk fel, amikor kínos jeleneteket vált ki, kellemetlen követ-
kezményeit nem lehet egy jóíző nevetéssel eltussolni. A kezdeti stádiumban ugyanis mester-
kéltségnek, nagyvonalú nemtörıdömségnek is tőnhet egy ilyen viselkedés. A mindennapos
szétszórtság, furcsa fantáziák, gyanúsítások mögött súlyos betegség húzódhat.
R. 73 éves falusi asszony, aki már 20 éve viseli özvegyi sorsát: mindig, mindenért neki kellett
helytállni a nagyon nehéz években. Értelmes, talpraesett, vallását buzgón gyakorolja. Egy idı óta egy-
re többször közli bizalmasan, hogy M (szintén 70 feletti özvegyasszony) átváltozik macskává és az ı
kerítése tetejérıl leskelıdik. Sıt mostanában arra vetemedik (a „macska”), hogy besurran R. lakásába,
s éjjel a hasára ül: arra ébred, hogy szinte fuldoklik az állat nehéz súlyától. R. esküszik, hogy nem ki-
találás, amit mond: amikor kikergette a lakásból a macskát, „aki” M-nek az út túlsó oldalán lévı há-
zához rohant. Mire ı (R.) kiért az utcára, csak annyit látott, hogy M. a kaput csukta be maga mögött:
tehát ı zaklatta álmában szomszédját. R. annyira szívére vette a dolgot, hogy feljelentést tett a rendır-
ségen, akik – természetesen – (R.) szerint szintén M. szellemétıl vezetve, nem hitték el a történteket.
Olyan súlyossá vált R. üldözési mániája, hogy étvágytalanságát, majd gyomorbaját szintén M-nek tu-
lajdonította.
- az idıskori pszichés és mentális világának zavarai közé tartozik az igen kellemetlen

valóság-tévesztés. A megtörtént és kitalált, elképzelt világ olyan keveréke jelenik meg az em-
lékezetben, amely – éppen a valóság-elemek miatt – gyakran hihetınek tőnik a helyzetet nem
ismerık számára. Ilyen esetekben fordul elı, hogy ártatlan, segítıkész hozzátartozókat, segí-
tıket megvádol az idıs ember: erıszak, lopás, éheztetés, gondozás elhanyagolása. A hozzátar-
tozó ég a szégyentıl, hiszen annyira hihetı mindaz, amit az idıs ember elmond, hogy még
csak a halvány gyanúja sem támad fel benne annak igaz voltát illetıen!
K. jó nevő doktor volt. Feleségét 74 éves kora körül veszítette el. Egy baráti család, Gy-ék,
vették pártfogásba, akik ugyanabban az épületben laktak. Eleinte semmi baj nem volt, de egyszer csak
egyre többet panaszkodott K. a gondozók durvaságáról: kék foltokat mutatott a karján, lábszárain,
mint a fizikai bántalmazás egyértelmő jeleit. Semmiféle eltartási szerzıdés nem kötötte a gondozókat
K-hoz, így érthetetlen volt, miért a durvaság? K. – mindenki döbbenetére – kijelentette: pontosan ez
az ok, mert így akarják rávenni a végrendelkezésre. A helyzet annyira súlyossá vált, hogy rendırségi
vizsgálatot indítottak Gy. családja ellen, akikrıl – mint a vizsgálatnál kiderült – már jó ideje egy má-
sik szomszéd jelenlétében lépnek csak be K-hoz takarítani, vagy bármiféle szolgálatot elvégezni. A
tanúként jelenlévı családról K. soha nem beszélt a rendıröknek. Gy. szégyenkezve vallotta be, hogy
azért hívta magával a másik család valamelyik tagját, mert rettegett K-tól, aki váratlan pillanatokban
hol késsel, hol botjával támadt rá… Nem akarták K. jó hírét tönkretenni, illetve tudták, hogy az idıs
ember egyre zavartabb állapotában cselekszik. Arra álmukban sem gondoltak, hogy egy-egy ilyen ak-
ció után önmagát veri össze, majd kihívja a rendırséget. Mivel K. orvos volt, úgy gondolták, hogy
„megszégyenítenék”, ha kihívnák hozzá az ügyeletet…
A fenti történetben az a döbbenetes, hogy olyan személyrıl van szó, akirıl azt szokták
mondani: „igazi úriember”. A belsı szabályzók megbomlását, az önkontroll elvesztését az
340
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
egyre hiányosabb vérellátás, az alattomban elhatalmasodó kór, mint valami belülrıl mardosó
fenevad támadásra és menekülésre készteti. A súlyos betegség miatt olyan deformációt hozhat
létre az illetı magatartásában, amely a környezetet egészen megzavarja. A halálközelség érzé-
se sajátos módon lendül át olyan agresszivitásba, amely az életért való küzdelem és az elmú-
lás elleni tiltakozás kontroll nélküli kitöréseiben mutatkozik meg. Olyan súlyos betegek, akik
már a kezüket sem tudják felemelni, egyik pillanatról a másikra kikelnek az ágyból, s a ke-
zükbe kerülı eszközzel mindent szétzúznak. Aztán teljesen kimerülten rogynak ismét ágyba:
a környezet pedig csak a romokat látja, s tanácstalanul kérdi: hogyan történhetett? Az életért
való küzdelem megnyilvánulásai ezek.
- a leggyakrabban elıforduló idıskori mentális zavart hagyjuk utoljára: a depressziót.

Az idıskorú embereknél – különösen, ha erre már korábban is hajlott az illetı – növekszik a
szorongás. Külön fejezetben tárgyaljuk a szorongás (félelem) különbözı típusait, ezért itt
most csak összefoglalva szeretnénk utalni néhány – különösen idısödı embereknél - megmu-
tatkozó jelenségre. A szorongást azok az ismeretlen érzések, tapasztalatok gerjesztik az em-
berben, amelyek miatt állandóan határmezsgyén érzi magát az ember: beteg vagyok, vagy
csak múló gyengeség, amit érzek? Állandósul ez a rosszullét? Nincs valami lappangó na-
gyobb baj, vagy – ahogy mondják – ez élet velejárója? Sok megválaszolatlan kérdés kavarog
az emberben. A bizonytalanság, szorongás állandósul, s úrrá lesz rajtunk a depresszió: ment-
hetetlenek vagyunk! Sajnos mintegy önigazolásként megjelenhet az állandósuló fáradtság,
gyengeség, fejfájás. Kedvetlennek, kimerültnek érzi magát az ember: étvágytalan, álmatlan-
sággal küzd, egyre csak fogy, gyomor- és szívpanaszok lépnek fel. Pszichésen ez úgy jelenik
meg, hogy az illetı mindent sötéten lát: minden kellemetlenebb, kilátástalanabb a valóságnál.
Csak a hiányt látja, s ha valami sikerül, máris annak pusztulásától, bukásától retteg, emészti
magát: elıre szomorú lesz.
Meg kell tanulnunk élni a jelen pillanatot: ami elmúlt, már nem a miénk, s a jövı még
nem. Egyetlen lehetıség, hogy felismerjük ennek a jelen valónak értékét. „Ne vakard ma ott,
ahol csak holnap fog viszketni” – mondogatta bölcs öreg barátom, ha elıre aggódtam valami-
ért. „A holnap: nem tiéd még, ne piszkáld. Szeress bele a mába, mert még egyszer nem fog
elıfordulni!” Az idıskor legsúlyosabb kérdését csak az illetı személyek tudatos, résztvevı
akaratával lehet megválaszolni: megtalálni életem értelmét. Ahogyan a felnıttkorba való lé-
pésnél szükséges a személyes segítés, ez az „érettségi” vizsgához még fokozottabban kell. Az
érett összegzés, a lényeglátás nem technikai eszközök kérdése, hanem sokkal inkább személy-
re szóló segítésé. Bokáig érı szınyegek, színes televízió, luxus ellátás: mindez fokozza az
idıs ember magányát, ha önmagáról nincs egy jó gondolata, érzése. Az idıs ember nem kitar-
tott (elnézést a kifejezésért) akar lenni, mert akkor haszontalan élısködınek fogja magát érez-
ni! Saját magát akarja emberként megtapasztalni, akinek – bármilyen egyszerő és nehéz is
élete – tudja, hogy miért volt érdemes megérnie ezt a napot, még ha csak szegényes betevıre
telik is neki; miért érdemes levegıt venni, még ha az teli van mindenféle füsttel. Tudja, miért
él, s ez teszi boldoggá.
Az idısödı emberek figyelemre, tapintatra és – igen gyakran – gondos felügyeletre
szorulnak. A gondoskodás éppen azt jelenti, hogy ahol már elvesztik önkontrolljukat, a ma-
gunk önfegyelme és megértése igyekezzen diszkréten betakarni sebeiket.
A segítség alapja nem a sajnálat, hanem a helyzet józan felmérése: ha súlyosbodó za-
varokat tapasztalunk, vegyük igénybe szakemberek segítségét.
3. Az öregedés egyéni megélése
341
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Az embernek három életkora van: a kronológiai – ez van személyi igazolványunkban;
a biológiai: ez szerepel az orvosi leleteinken; pszichológiai: ahogy mi magunkat érezzük,
ahogyan viselkedünk. Sok múlik azon, hogy valaki hogyan élt fiatalkorban, azonban nem le-
het egyértelmő következtetéseket levonni. Balesetek, betegségek lehetetlenné teszik, hogy
valaki életen át végzett igényes szellemi életének koronájaként élje meg az öregkor éveit.518
Vannak, akik úgy „készülnek” az öregségre, hogy habzsolva fogyasztják az örömöket,
vagy olyan eszközökkel igyekeznek feszültségeiket oldani, amelyek valójában fokozzák az
ürességérzetet: alkohol, dohány, evés, vagy a folyton villogó képernyı és bömbölı rádió, CD,
s ki tudja még mi. Ha valaki nem képes elfogadni a korral járó állapotát, s mindenáron fiatal-
nak akarja érezni magát, nemcsak hatalmas energiát kénytelen bevetni, hanem rengeteg fe-
szültséget is vesz magára. Ennek a nekikeseredett igyekezetnek a vége a depresszió, hiszen a
mesterségesen fenntartott „rendben vagyok” érzés egyre nagyobb őrt hagy maga mögött.
a) Öregek és fiatalok
„A legtöbb ember az öregséget az erı fogyatkozásával, egészség hanyatlásával azono-
sítja. Igen kevesen vannak, akik számára az érettségnek, bölcsességnek idejét jelenti. Pszicho-
lógiai vizsgálatok azt mutatják, hogy a „jellemzı lelki tulajdonságok intenzitásukban és jelle-
gükben az öregkorban is fejlıdnek, valószínő tehát, hogy a lelki mechanizmusokra nem érvé-
nyes a leépülés törvénye, amely a test tekintetében megfigyelhetı”519. Az ember idıs korában
is megırzi lelki struktúráját és dinamizmusát. Számos idıs ember idıs korban érte el tudomá-
nyossága csúcsát. Ennek alapja, hogy „a személyiségfejlıdésben feltételezhetı valamilyen sui
generis lélektani felhajtóerı, amely a növekedés, a kiteljesedés és az integráció felé terel,
tehát mind több információvételre, képességfokozásra és új tanulásra sarkall, ebben mind na-
gyobb ökonómiát igyekszik megvalósítani, és csökkenteni próbálja a belsı ellentéteket és
ellentmondásokat”.520
Ma nehéz megöregedni: ha az ember ma öreg, akkor úgy érzi, hogy már nem tartozik
senkinek semmivel. Öreg – tehát felesleges. Régen az öregek tapasztaltabbaknak bizonyultak
a fiataloknál, tudásuk, bölcsességük tiszteletreméltó volt. Ma egy idıs ember, ha nem ért
azokhoz a technikai kütyühöz, amellyel unokái játszanak, akkor máris veszett fejsze nyele: „a
nagyapa még ezt sem tudja”. Sıt az unoka mutatja meg, hogy kell a számítógéppel bizonyos
mőveleteket végezni, hogyan kell beállítani a TV csatornákat stb. Régen az öreget a környeze-
te is tisztelte. Ma az idıs ember kikerül a fiatalok figyelmébıl, érdeklıdésébıl – és érdekébıl.
Az öregkornak nincs mondanivalója, mivel ma csak fiatalnak szabad lenni: a fiatalkor abszo-
lút érték.
A természettudományosnak mondott emberkép egyik hiányossága, hogy az embert
képességei alapján értékeli: mit tud tenni, alkotni. Emiatt aztán az öregkor, mint valami hi-
ányállapot jelenik meg az emberek tudatában. Ahhoz, hogy ezeket a hiányokat (hiányérzetet)
eltüntessük, olyan szerek után kutatunk, amelyek „képessé tesznek”: visszaadják fiatalos bı-
rünket, izomzatunkat, szexuális potenciánkat, hajunk színét (ha még van). Mivel mindez
megint csak a testi valóságunkra figyel, könnyen csapdába esünk. Ez a csapda pedig nem
más, minthogy folyton a hiányokat keressük, mint valami hipochonder: hol kellene még va-
lami hiányt találni magamon, hogy aztán gyorsan eltüntessem!
De nem reménytelen a helyzet! F. Riemann szerint a korosodó embernek kétféle több-
lete lehet az ifjúsággal szemben: az általános élettapasztalat és a személyes érettség, „vagyis
ahogyan eleven tudássá sőrősödött benne az, amit biológiai és lelki fejlıdésnek stációi - em-
beri válságai, egy-egy lépés és érlelıdés útján, változásának élményei, viták-vívódások és
518
DEBRECENYI-TÓTH (2004),116-119.
519
BUDA (2003), 184.
520
BUDA (2003), 185.
342
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
feladatok – folyamán megélt, egyszóval mindaz, amibıl felépül egy emberi élet, de amit az
ember csak élete folyamatában tud meg. E tekintetben az öregedı embernek van adnivalója az
ifjúság számára.”521
A szellemi fejlıdés számára súlyos gátló és blokkoló tényezı, amikor a személyiség
nem kap elegendı kihívást, serkentést a környezetétıl. A hatvanas éveiben „kinyugdíjazott”,
kényszerbıl vakvágányra terelt személyiség nagyon gyorsan – akár a halálig – leépülhet! Az
sem segíti a személyi frissességet, ha valaki már a negyvenes évei közepén „fél gızre” állítja
magát. Ebben az állapotban az illetı csak önmaga túlélésig jut: önmagával való megelégedett-
ség a szellemi tespedést, vegetálást és nem dinamikus gazdagodást fog eredményezni.522 Van,
aki egy-másfél évtizeddel halála elıtt befejezi az életét.
b) Rejtett kincsek, amely feltárásra várnak

Minden igyekezet ellenére, folyton visszatérünk a veszteségekhez, hiányokhoz, ha az
öregségrıl beszélünk. A segítıfejlesztés számára megjelölünk néhány olyan szempontot,
amelyek köré lehetne a beszélgetéseket fonni. Senkit nem lehet lebeszélni az aggódásról, ha
nem mutatunk fel számára olyan értéket, amely felülmúlja veszteségérzését. Nem tilthatjuk
meg senkinek, hogy ne érezzen így vagy úgy.
Mit nyer az ember azzal, ha idıs, öreg? – tehetnénk fel a kérdést? Íme néhány rejtett
kincs:
- A higgadtság az elsı: elült a harc, a mindenáron való gyızni akarás igyekezete. Nem
azért, mert közömbös lett a világ, hanem mert megtanulunk másként értékelni: minek van
igazán jelentısége ebben az életben. Amíg túl közel vagyunk az eseményekhez, csak a
részletekre figyelünk, s el is veszünk bennük: mindent meg akarunk nyerni, markunkban
tartani. A birtoklás vágya (anyagiak, hatalom) abból a téveszmébıl táplálkozik, hogy csak
akkor lehet igazunk, ha a másiknak nincs igaza, nincs véleménye, akarata. Ön- és fajfenn-
tartásunk ösztöne kiterjed: a magunk dolgait azzal tesszük életképessé, hogy másokét el-
pusztítjuk. Mint valami ragadozó, hogy a kölykei életben maradásának biztosítására, a
másik vad fiókáit kiirtja. Lassan megtanuljuk, hogy a másik öröme fokozza az enyémet, a
másik biztonsága az én békém támasza. Megértjük, hogy mi a látszat és mi az igazi érték.
Mivel a boldogság nem a birtokolt anyagiak mennyiségétıl, hanem a mi bensı értékeink-
tıl függ, nem fog érdekelni a befolyásosság. Látásunk élesedik: a lényeg mindig több an-
nál, ami látható. Toleránsak leszünk, mert tudjuk, hogy mi magunk is növekedésben va-
gyunk.
- Az idıskorban nagy a veszélye annak, hogy túlérzékennyé válunk, s ezáltal önzıbbek
leszünk. Ezzel szemben kialakíthatunk magunkban egy új szeretetképességet: nem ma-
gunkat állítjuk érdeklıdésünk, aggodalmunk középpontjába. Törékeny egészségünk, az
irántunk tanúsított érdeklıdés mindig kísért bennünket: ha más nem, akkor legalább mi
magunk foglalkozzunk magunkkal. Ha ezen túl tesszük magunkat, akkor felszabadulunk
egy sor felesleges aggodalom, rosszat sejtı várakozás nyomása alól!
A saját korosztály jelentısége az idıskorúak számára is fontos. Egy idısödı ember világlátá-
sát, életérzését valójában csak egy maga korabeli ember képes felfogni teljes jelentıségével. Több lel-
kiségi mozgalom és segítıszolgálat ezért szervez a még mozgásképes idısek részére olyan csoporto-
kat, amelyeknek tagjai az ı korosztályukbeli segítségre szorulók gondozásában részt vesznek. Korhá-
521
RIEMANN (1987), 55.
522
Egyetemi elıadó sárgult jegyzetlapokról tanított: nem volt újabb mondanivalója. 45 éves korától a nyugdíjra
és nem az elıadásokra készült – mondták hallgatói. Egy másik neves kutató gyakorlatilag a még fiatalon végzett
és publikált kutatásait variálta egész életében. Könyvét – minden érdemi kiegészítés nélkül – évtizedeken át
variálta, hol füzetekre bontva, hol pedig egyben adta ki – miközben különbözı nyelvekre is lefordította azt. „Az
újszülöttnek minden vicc új” – mondogatta, amikor ezt szóvá tették neki.
343
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
zakban, szociális intézményekben látogatják a magatehetetlen betegeket etetni segítenek, felolvasnak
nekik, társalognak (játszanak!) velük. Mindezt heti néhány órában, önkéntesként végzik.523
- A harmadik „ajándék”, amely idıs korban megjelenik: a transzcendentálási képesség. Ez

lehet közvetlen vallási tapasztalaton nyugvó, de létrejöhet természetes meditálás útján is.
Ha az öregedés veszélye az, hogy énünktıl megszállottan egyre görcsösebben kapaszkodunk

önösségünkbe, akkor az esélye viszont az, hogy elfeledkezhetünk énünkrıl, ami többek között lehetı-
vé teszi ennek a transzcendentálásnak a megélését. Az ilyen önfeledtség hozzáférhetıvé tesz szá-
munkra olyan élményeket, amelyek különben elılünk elzárva maradnának – a misztika mondhat a
legtöbbet errıl, azokról a megrázó és boldog belsı tapasztalatokról, amelyek ilyen módon élhetık
meg.524
- Megtanulunk más mértékkel mérni, másként mérni a dolgok, történések között: mi a lé-
nyeges és mi az, ami csak múló látszat. Aminek igazán jelentısége van, csak az méltó ar-
ra, hogy küzdjünk érte, hiszen nincs idınk arra, hogy ostoba, értéktelen élmények után
kapkodjunk s közben elveszítsük azt, ami gazdagíthatna. Ezzel párhuzamosan juthatunk
egy újabb ajándékhoz: az igénytelenséghez. Ezt az „erényt” sem könnyő megszerezni,
mert az öregedés elsı jele éppen a pánik: mindent meg akarunk még szerezni! Az öregkori
bölcsesség jele és gyakorlata: megkérdezni magunktól, hogy mi a nélkülözhetetlen, a fon-
tos, és mi az, ami felesleges. A kapni vágyás helyett az adás igényét kifejleszteni. Ez az a
bölcsesség, amely felszabadít: nem okoskodás, mások eszén való túljárást jelent, hanem a
jelenségektıl, a felszín hullámverésétıl és locsogásától messzebbre látni és hallani.
Az idısödésnek nem az a jelentése, hogy lassan kivonuljunk az életbıl, hanem, hogy

kiteljesedjen emberségünk. Életünk során rengeteg kacatot győjtünk össze: majd jó lesz még
valamire. Elég egy költözés, amikor látjuk, hogy mekkora gondot jelent ez a töménytelen
ócskaság – persze most is szinte a szívőnk hasad meg, hogy nem vihetjük magunkkal… Aztán
egyszer rájövünk: a sok „jó lesz még valamire” valójában nem jó már semmire. Egyetlen
„kincset” lesz erınk magunkkal vinni: azt, amit másoknak adtunk. Teljes emberré lenni, mint
amilyennel Weöres Sándor találkozott:
Vonaton utaztam, harmadosztályon. Felszállt egy apáca, rengeteg csomaggal: holmit vitt egy új gyer-
mekmenhely berendezésére.
Szemre nem volt rajta semmi figyelemreméltó, de lénye tündökölt: ıt már nem érintette a földi élet,
ami nem gátolta abban, hogy jobban tevékenykedjék, mint akik az élettıl százfélét akarnak.
Megszólítottam? Megvan-e minden csomagja? Elgondolkozott és számolni kezdett: ,,Egy, kettı, há-
rom... nyolc, kilenc” aztán sajátmagára mutatott: ,,tíz”. İneki már csak poggyász volt a saját teste is.
Ez az együgyő, tehetetlen, szórakozott kis szolgáló nagyobb hatalom, mint a föld minden fegyvere
együttvéve.525
523
A római fiatalok által alapított Sant’ Egidio Közösség a világ sok országában hozta létre ilyen módon segítı-
szolgálatát. Nem a rászorulók helyett, hanem velük együtt megoldani az élet gondjait. Az óvodák és iskolák
létesítését, szociális ellátást, betegápolást úgy oldják meg, hogy önmaguk megtanítják az embereket arra, hogy a
maguk lehetıségeit, rátermettségét, fizikai és lelki erejét használják. „Mindenki képes valami jót tenni, s fontos,
hogy adjunk lehetıséget neki, hogy megtegye. Ezzel önmaga értékének tudatára ébred, ami elindítja ıt egy érté-
kes, másokért élni tudó életúton” – magyarázta az egyik roma fiatalember, aki szintén ennek a tapasztalatnak a
birtokában kötelezte el magát társai segítésére.
524
RIEMANN (1987), 79.
525
WEÖRES Sándor: A teljesség felé. Találkozás egy teljes-emberrel. http://wwwold.
sztaki.hu/~smarton/vegtelen/weores.htm (2007. 06. 21.)
344
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Irodalom
Idıskorú értelmi fogya- Akadémiai Kiadó Budapest 2006

tékos emberek kísérése,
segítése
BLÜMEL Fe- Új lehetıségek az idısko- www.mek.iif.hu/ 2007.
renc dr. – ri depressziók leküzdésé- porta/szint/termesz 05.
MOLNÁR ben /orvostud/idoskor/ 18.
Emese dr. blumel.hun
BUDA Béla, A lélek egészsége. A Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest 2003
Dr. mentálhigiéné alapkérdé-
sei
DEBRECENYI Életesemények a pásztori Semmelweis Egyetem TF – Párbe- Budapest 2004
Károly István lélektan és a filozófia széd Alapítvány
– TÓTH Mi- tükrében
hály
ERIKSON, Erik Az emberi életciklus. In: Tertia, Budapest 1997
H. Fejlıdéslélektan Olvasó-
könyv.
HAJNAL Kata- Az öregedés biológiája http://www.ttk.pte.hu/biologia/ 2007.
lin genetika/libr_gen/HK_dipl05pdf 06.
15.
RIEMANN, Az öregedés mővészete Hátér Kiadó Budapest 1987

Fritz
ROBERT Lász- Az öregedés celluláris és www.baratikor. sote.hu/eloadasok 2007.
ló Dr.: molekuláris mechaniz- /robertlaszlo/ robert_laszlo.doc 06.
musai: A Verzár Frigyes 20.
által javasolt
epigenetikus – poszt-
transzlációs módosulások
jelentısége.
WEÖRES Sándor: A teljesség felé http://www.old.sztaki.hu/~smarton 2007.
/vegtelen/ weores.htm 06.
20.
345
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Gyász, gyászfolyamat
16.
Ami igaz, azon nem fog semmi változás.526
1. A gyász lefolyását befolyásoló tényezık

A halál mindig váratlanul érkezik. Bármennyire is tudjuk valakinek a súlyos állapotát,
a halál ténye olyan „ítélet”, amellyel nem tudunk kommunikálni. A szeretett személy halálát
„tudjuk”, de nem hisszük el: végleges a veszteség. „A gyász tehát pszichológiai szempontból
életünk veszteségeire adott természetes, egészséges válasz, amely arra indítja az ént, hogy
lemondjon a tárgyról, amennyiben holttá nyilvánítja azt, s az énnek az életben maradás jutal-
mát kínálja fel.”527 Amikor a haláról beszélünk, valami olyasmirıl próbálunk fogalmat alkot-
ni, amelyrıl a leglényegesebb információnk hiányzik: a személyes tapasztalat. Ezerszer körül-
járjuk, – már akinek van hozzá bátorsága – mondunk mindenfélét, s közben nem merünk hát-
ratekinteni, nehogy ott lássuk mögöttünk. Julien Green írja: „Meghalni nem annyit jelent,
mint otthagyni néhány Tiziano-festményt, hanem azt, hogy örökre kilépünk emlékeink vilá-
gából, és a halált mindenekelıtt úgy fogom fel, mint emlékezıképességünk teljes és végleges
elvesztését.”528 Talán hozzátehetnénk: mi magunk leszünk – másoknak – emlékezetté.
A halállal kapcsolatos kultuszok, a gyászolás kultúrától függnek. A szikh hagyományban a

halált végsı állomásnak tekintik, amit ilyen kifejezésekkel illetnek: „égi akarat”, „betelt az élete hosz-
sza”, „befejezte a földi vándorlást”. Számukra a halál egy fokozatos átmenet az emberi állapotból egy
másfajta állapotba, amelynek minısége az illetı életében tanúsított magatartásától függ. A halottat el-
hamvasztják, de hisznek a lélekvándorlásban. A szikeknél a halotti szertartáson és halottégetésen csak
férfiak vehetnek részt.529
A halállal szembeni magatartások, illetve annak feldolgozása, a gyász lefolyása több

tényezıtıl függ. A következıkben sorra veszünk néhány befolyásoló körülményt.
a) A korai élmények – gyermekkori gyász

Gyermek számára a közvetlen hozzátartozók elvesztése erısebb egzisztenciális félel-
met vált ki. A kisgyermek elsısorban a körülötte lévık gyászreakcióját veszi át. Számára nem
a halál ténye a megrázó, hanem a felnıttek tehetetlenségének, kétségbeesésének látványa. A
kisgyermek a szülıt, felnıttet mindenhatónak tudja, s amikor a felnıtt kétségbeesett sírását
látja, akkor önmagát érzi teljesen elveszettnek. A gyermeknek tudnia kell a valóságot, még ha
nem is fogja fel annak jelentését (valójában a felnıttek sem!). Önfegyelmünk segítheti, hogy
fájdalmunk ne sokkolja a gyermeket. A gyermekkori veszteségek akkor hagynak nem kívána-
tos nyomokat, ha a gyermeket félrevezették, hazudtak neki. A „kegyes hazugság” (nem halt
meg, elutazott stb.) olyan várakozással tölti el a gyermeket, amelyben csalódni iszonyatos:
akikben leginkább megbízott, azok csapták be!
526
GREEN, Julien: Napló 1928-1934. www.inaplo.hu/nv/200105/13.html - 65k 2007. 06. 06. Továbbiakban:
GREEN (2007).
527
KAPITÁNY Ágnes-KAPITÁNY Gábor szerk.: Rendszerváltás, világképváltozás, mellékutca. Tanulmányok a
politikai antropológia és a világkép-elemzések körébıl. Idézi: KÁRPÁTY Ágnes: A gyász szociológiája.
http://me..iif/porta/szint/tarsad/pszicho/no91/no91.htm 2005.08.04. (Továbbiakban: KÁRPÁTY (2005).
528
GREEN (2007), 16.
529
SEWA SINGH KALSI (2001), 98.
346
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A haláleset különösen mély sebet ejt, ha fiatalt érint, vagy valamilyen tragikus ese-
mény miatt történt. Visszatérve a gyermek gyászára, nagyon fontos, hogy a gyógyíthatatlan
beteg állapotáról, annak elırehaladott stádiumában beszélni kell. A veszteségre fel kell készí-
teni gyermeket és felnıttet. Ha az elvesztés váratlan (nem készítették fel,vagy nem készülhe-
tett fel a hozzátartozó) erısebb megrázkódtatást jelent.
A gyermek halálra vonatkozó kérdéseit komolyan kell venni és egyszerő, pontos vá-
laszt kell adni: meddig terjednek ismereteink, s mi az, amit hitünk mond. A korai halál-
élmény akkor válik veszélyessé, ha tabuvá válik: állandóan jelen van, de nem szabad róla be-
szélni. Titokzatosságát a fantázia folyton növeli, félelmetessé teszi.
Az óvodáskor elıtt a gyermek – bár nem érti a történteket – felfogja, hogy valami sú-
lyos veszteség érte. Az, hogy valaki nincs többé, egyenlı azzal, hogy most sokáig nem látja
az illetıt, de egyszer majd elıkerül. Kisgyermek nem rendelkezik haláltudattal, a veszteséggel
kapcsolatban a hiányérzete támad. Az óvodáskorú gyermek kérdez rá elıször úgy a halálra,
hogy „analógiákkal próbálja a már ismert dolgokat az ismeretlen magyarázatához felhasznál-
ni. A halált, mint ilyen ismeretlent a ’nincs itt’ (elment, elutazott, elbújt stb.) tapasztalásához
és a mozdulatlanul fekvı alvó ember képéhez kapcsolja, a visszafordíthatatlanságot, így a
halál lényegét azonban még nem képes átélni. A haláltól való szorongása ekkor még mindig
az anyától való elválás félelmében jelenik meg.”530
Az iskoláskor elıtti halálképzet egy sajátos veszteség-félelemmel társul: a gyermek
retteg szülei halálától. Mivel az öregek „szoktak” meghalni – ennek analógiájára – mivel a
szülık hozzá képest „öregek, így félı, hogy meghalnak.
A kisiskoláskorban ismét megjelenik a halál-kérdés: mit jelent meghalni, mi van a ha-
lottal? Idıs embereknek felteszik a kínos kérdést: meddig fogsz még élni? Te már nagyon
öreg vagy? A halált még mindig egyfajta alvásnak tekinti: „visszatartja a lélegzetét”. A halál-
képzete az alváshoz kötıdik: olyan állapot, amelybıl felébred az ember. Értelmével felfogja a
szó jelentését, de annak tartalmát érzelmileg még nem képes átélni. Ebben a szakaszban a
gyermek nem a halottat, hanem a halált személyesíti meg (perszonifikál): a halál „élı” csont-
vázember, vagy szellem (ördög, angyal). A Halált le is rajzolja: fekete, lila, vagy más sötét
színnel azonosítja: nem süt át rajta a nap, csúnya, sıt kifejezetten rémítı. A horror filmek bu-
gyutaságai valósággá válnak az esti homályban, magános helyen stb.
A kisiskolás a „metafizikai feszültség” idıszakában már töpreng a halálról, alakuló idıfo-

galma révén a megfordíthatatlan folyamatokat kezdi megérteni. A metafizikai spekulációkban leveze-
tıdı szorongást szabálysértı viselkedése idézi elı. Ez a tárgytalanul lebegı szorongás jelenik meg a
halállal való játékában is.531
A 8-9 éves korban ébred rá a gyermek a halál végleges voltára és „törvényére”: „élı
ember azt el nem kerülheti”.532 A gyermekkel való beszélgetés segít feloldani a szorongást,
bizonytalanság tudatát. Ha a gyermek tud hozzátartozója betegségérıl, annak várható követ-
kezményérıl, akkor lesz ideje felkészülni a veszteségre.
A serdülı, aki mindent megkérdıjelez, az élet jelentése után kutatva rákérdez a halál-
ra: mi értelme az életnek, ha a halál véget vet neki? 11-12 korra a haláltudat, mint egyéni vég-
legesség tudata jelenik meg. Ezt követi a felnıttkorra mélyülı és egyre erısödı halálfélelem
érzése.
530
A gyermeki gondolkodás szerint ekkor animista felfogású: a halott – éppúgy, mint a kı, virág, játékautó –
érez, vannak gondolatai. KÁRPÁTY (2005), 11.
531
FRENKL – RAJNIK (2005), 132.
532
Assisi Szent Ferenc Naphimnuszának kifejezése.
347
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A gyermeket a halál akkor is megérinti, ha a környezete gondosan titkolja. Hogyan vi-
selkedjünk a gyermekkel, ha közeli hozzátartozóját elveszti? Az elsı pillanattól azt mondjuk,
ami történt. Hamis, infantilizáló várakozásokat ne keltsünk, s ne tápláljunk benne. Közelsé-
günk, a bennünk élı hit, a szeretetben való összetartozás megerısíti ıt.
A gyermek vesztesége, fıleg, ha szülıjét veszíti el, sokkal erısebb egzisztenciális félelmet
vált ki, hiszen életszükségleteinek kielégítése nagyrészt a róla gondoskodóktól függ. Mivel a halált
átmeneti „elutazásként” éli meg, az elvesztett személy eltőnésének, hiányának tapasztalatát számára
még félelmetesebbé teszi a kétségbeesett, összetört, de rá mégis „megnyugtatóan” mosolygó felnıttek
látványa. A gyász leplezése egyrészt megzavarj a gyereket, aki érzi, hogy valami fontos dologból
hagyták ki, másrészt eltávolítja egymástól a gyászolót és a gyermeket, hiszen olyan „titok” ékelıdik
közéjük, amely meggátolja a fájdalom közös átélését. Elıfordul, hogy e „titkosság” tovább növeli a
gyermek gyakran erıs dühét és bőntudatát, azzal a rá jellemzı mágikus elképzeléssel, hogy a „gondo-
lat mindenhatóságával” esetleg ı okozta a halált, mert rossz volt, rosszat gondolt, akart a szüleinek.
Ilyenkor sokszor még a büntetést is visszakívánja, csak újra láthassa az „elbújt”, de többé nem „meg-
lelt” személyt. Azt gondolom, József Attila egy évvel halála elıtt írt verse, a Kései sirató ezen érzése-
ket kifejezıen megjeleníti:
Lásd, örülnék, ha megvernél még egyszer!
Boldoggá tenne most, mert visszavágnék:
haszontalan vagy! Nem lenni igyekszel
s mindent elrontsz, te árnyék! (...)
Cigány vagy! Amit adtál hízelegve,

mind visszaloptad az utolsó órán!
A gyereknek kél káromkodni kedve –
nem hallod, mama? Szólj rám!533
A gyermek nem tudja úgy kifejezni gyászát, mint a felnıtt, ezért gyakran félreértik
azt: „közönyösnek” mutatkoznak, holott egyszerően tehetetlenek. Ha a gyermek gyászát letilt-
juk, nem ismerjük el egyenrangúnak a mi fájdalmunkkal. Óvodáskor alatt nincs értelme a
gyermeket a temetésre elvinni. A nagyobb gyermek viszont, ha nem részese a „láthatótól”
való elszakadás folyamatának, akkor fantáziájában „újraéleszti” az elhunytat. „A szertartás a
halál realisztikus tényének felfogását és tudomásul vételét segíti elı. Ha elmeséljük neki,
hogy mire számítson a temetésen, hogy mi és miért fog történni és válaszolunk kérdéseire, a
gyermek el tudja dönteni, hogy részt akar-e venni vagy sem. Ha bevonjuk saját érzéseinkbe és
emlékezéseinkbe, a gyermek általában gyorsabban „jut túl” a gyászán, mint a felnıtt. Gyakran
egyetlen nyílt, ıszinte beszélgetés is elég ahhoz, hogy gyásza oldódjon.”534
b) A felnıtt ember gyásza

A serdülı önállósulása egyben a tılük való elszakadást is jelent: mindkét fél veszte-
ségnek éli meg. Kemény árat fizetünk: a fiatal az óhajtott szabadságért, a szülı pedig, hogy
végre önálló, maga lábán megállni tudó felnıttnek tudhatja gyermekét. A felnıttkorba lépés
veszteségélmény jelentısen meghatározza a késıbbi veszteségek átélését, feldolgozását, így a
gyászét is. Ahogyan a serdülés lezárulásával lezárul a gyermekkor idilli gondtalansága, annak
visszahozhatatlan világa, ugyanúgy a felnıttkor gyászélménye is ebben a korban már a visz-
szafordíthatatlan tényt képes konstatálni.
A negyvenes években – túl a pályakezdés, beilleszkedés, családalapítás és pozíciók
alapozásának lázán – az ember egyre többször tekint az élet következı „félideje” felé. A
negyvenéves korúak 25 %-a gondol a halálra. Ekkor már igen sokan közeli szeretteik elvesz-
533
KÁRPÁTY (2005), 13.
534
KÁRPÁTY (2005), 14.
348
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
tésének tanúi lehettek. A közeli halálesetek (családtagok, kortársak távozása) elgondolkoztat-
ják az embert: én is közeledem az eddig „távoli jövım” felé.
Az idısödés testi-lelki visszajelzései, a személyes veszteségek felhívják figyelmünket:
összegezni kell életünket. Hatvan év felett már az emberek 50%-a mérlegeli életútját, hetve-
nen túl pedig 90%-a rendszeresen gondol a halál közelségére. Mindezt módosítja a betegség,
korai magány. A halálfélelem olyan érzés, amelynek feldolgozása egy egész életen át tartó
feladatunk. „Csak nagyon kevés ember nem fél a haláltól. Majdnem valamennyien átélik va-
lamilyen formában az ún. halálfélelmet. Sıt az élet fenntartására és védelmére egyenesen
szükséges a normális félelem a haláltól. (...) A félelem inkább a test elgyöngülésére, tehát a
haldoklás folyamatával kapcsolatos bajokra és szorongásokra, bizonytalanságokra és tehetet-
lenségre vonatkozik, mint magára a végre vagy arra, ami a halál után következik. Viszont
mindenütt, ahol a haldoklás folyamatát mint egy jól kihasznált, értelmes élet szükséges útsza-
kaszát ismerte föl és fogadta el valaki, megszőnt a félelem, és tisztult belenyugvásnak adott
helyet.”535
A félelmet elsısorban az illetı állapotának bizonytalansága táplálja: nem tudja, hogy
helyzete valóban súlyos, betegségébıl van-e még szabadulás, vagy fel kell készülnie a távo-
zásra? Az ember szeretné befejezni, tudatosan lezárni dolgait, elrendezni kapcsolatait. Igen
gyakran már akkor szembesül a halál közelségével, amikor nem tehet semmit dolgai rendezé-
sében. Az ilyen állapotban mindig rémületet, menekülés-vágyat, görcsös kapaszkodást tanú-
sít. „Még a gyógyíthatatlan betegségrıl szóló közlést is megemészti az ember, és ha szabadon
kimondhatja félelmét, képes lesz feloldottan gondolni a végre, és szükséges ügyeit is elren-
dezni.”536 Az ilyen ember – ha a halála fájdalmas is – békéje a gyászolóknak is nagy köny-
nyebbséget fog jelenteni.
Minden betegben ott a remény párhuzamos ereje, mint a félelem magában véve romboló,
megzavaró lelkiállapotának ellensúlya. A félelem megbénít, tehetetlen belenyugvásra és kétségbeesés-
re vihet. A remény „élethordozó, életfenntartó tényezı az emberben. Remélni eszerint annyit tesz,
mint bizonyosságként átélni, milyen tág lehetısége van a kibontakozásnak. Remélni annyit jelent,
mint jövıt látni magunk elıtt” (Eugen Ansohn: Die Warheit am Krankenbett. Salzburg, 1969, 118).
A remény sokféle köntösben lép fel. Mindig ezen a ponton lehet csatlakozni a hit világából
származó kijelentéshez, hogy Istennél egész bizonyosan jövı vár ránk, földi valónk szembetőnı rom-
lása ellenére. (Vagy éppen azért!)
Olyan embereknél, akik ebben a reményben halnak meg, kifejezetten vagy elfátyolozva min-
dig újból feltőnik Isten és a nála váró élet a lét végsı beteljesüléseként.537
A halálra való készület nem jelenti, hogy megszeressük, vagy „megszokjuk” a halált.
Inkább az a cél, hogy a tagadás, kétségbeesett rettegés helyett azt az egészséges felfogást sajá-
títsuk el, amely az elmúlást természetes valóságnak képes elfogadni. Maga a halálfélelem
egyike életünket kísérı aggodalmaknak, félelmeknek: félünk a fájdalomtól, a kiszámíthatat-
lantól, az ismeretlentıl. A gyászban önmagunkért és szerettünkért aggódunk: osztozás közös
sorsunkban. Azt mondjuk: a halállal szemben tehetetlenek vagyunk. És az élettel szemben
talán mindig „tehetségesek, tehetısek”? Az életünk minısége nagyban hozzájárul ahhoz,
hogy a magunk és mások haláláról hogyan gondolkozzunk.
A gyászra lelki egészségünk miatt elengedhetetlen szükségünk van. Egyedül a gyász-
folyamat megélése biztosíthatja, hogy maradandó sérülések nélkül tudjuk feldolgozni a sérü-
léseinket. A gyász okozta veszteségérzés elfojtása, az elmaradt gyász, mint valami méreg-
535
GOTS (1982), 119.
536
GOTS (1982), uo.
537
GOTS (1982), 119. Azokban a napokban, amikor e sorokat írom, Édesanyám a teljes élet reményében költö-
zött az Atya házába.
349
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
anyag pszichés toxikus hatást vált ki. Különösen veszedelmes az a jelenség, amellyel a halált
tabuként kezelik: nem szabad sírni, ne lássa a halottat, ne vegyen részt gyászszertartáson. Fél-
reértett és hamis igyekezet, ahogyan a felszínt akarjuk tünetmentessé tenni.
Azt akarják, hogy ne gondoljon a veszteségre, ezt pedig nem lehet, mert az elmaradt gyász
mintegy toxikus feszültségként marad meg a személyiségben, és mindenféle késıbbi adaptációs zavar,
pszichiátriai és pszichoszomatikus betegség forrásává válhat. Gyakran a ki nem hordott gyász a dep-
resszív állapot közvetlen oka. A halál tabuja nagyon szoros kapcsolatban áll a mai ember öregedésé-
vel, a halálra nem szabad gondolni, az valami ismeretlen rettenet, amirıl nem beszélnek, legfeljebb
egyszerőbb öregek az elhalt ismerısök emlegetésével, de olyan hangulati konnotációval, amelyben az
fejezıdik ki, hogy „de mi azért élünk” vagy, hogy „milyen jó, mi még élünk”.538
c) A halálozás körülménye
A „készületlen halál” nagyon megviseli a hozzátartozókat: „el sem tudtunk búcsúzni”.
Mintha megrabolták volna ıket. Ha az eltávozott személy temetésén sem lehetnek ott, tovább
fokozódik a „befejezetlenség”, a lezáratlanság” érzése. A kórházban bekövetkezett halál ese-
tében a hozzátartozók nem lehetnek jelen az illetı távozásánál. Megesik, hogy maguk a csa-
ládtagok menekülnek, arra gondolva, hogy nem kell végignézni az agóniát, s így könnyebb
lesz elviselni a veszteséget. Ez igen súlyos tévedés, ha nem önbecsapás! A végsı pontig való
elkísérés segíti a beteget a szenvedés elviselésében, a hozzátartozó pedig lassan elengedi a
távozót. Ez a normális „elválás” nem viseli meg úgy az embert, mint a bujdosás, tagadás. Az
„intézményre hárított halál” a bennünk élı halálfélelem, szembesülés kényszerének letagadás.
Amikor az intenzív osztályon közlik a családdal, hogy hozzátartozójuk rövid idın belül meg
fog halni és javasolják, hogy ezt az idıt otthon tölthesse el, a családtagok pár nap, sokszor pár óra el-
teltével visszaviszik a haldoklót a kórházba, mert képtelenek vele lenni. Nem tudnak „mit kezdeni” a
helyzettel, a haldokló szobájában lenni kínos, de nem ott lenni még kínosabb. A valóban megterhelı
együttlét és búcsú helyett gyakran megelégszünk a „mindent megtettünk” megnyugtató tudatával,
sokszor még a haldoklás eltitkolásának közös játszmáját is inkább felvállaljuk, minthogy hazugságok
és magányra utalás nélkül fejezzük be kapcsolatunkat a távozóval.539
A hozzánk közel álló ember halála mélyebben érint bennünket. Az elhunyttal való
kapcsolatunk jellege szintén befolyásolja a gyászfolyamatot. Fájdalmasabb a „sérülés”, ha
érzelmileg pozitív a kötıdés. Érdekes, hogy a harag és győlölet jellemezte kapcsolat ilyetén
megszakadása is sokáig él az itt maradó félben. Van, aki ellenségével, évekkel annak halála
után is még folyton „vitatkozott”.
A gyászoló személyiségétıl is függ, hogyan tudja feldolgozni a történteket. A vallásos
meggyızıdéső emberek, akik valóban élik hitüket, képesek „reménnyel” gyászolni. Fájdal-
muk mély, de nem reményvesztett. Ha a gyászoló maga is beteg, idıs könnyen összekapcsolja
a saját állapotát a veszteséggel, s kölcsönösen súlyosbítják egymást. Ha idıs szülı veszti el
fiatal családtagját, a gyásszal együtt fellép a „helycsere” vádló-kívánó érzése. „Nekem kellett
volna már elmennem” – mondja a hajlott korú nagyszülı unokája temetésén. Szinte vádolja
magát, hogy ı még él, mintha a fiatal haláláért ı lenne felelıs. Fokozódik a gyász, szinte fe-
nyegetettség érzését kelti, amikor rövid idın belül következnek be halálesetek. Fel sem ocsú-
dik az egyik veszteségbıl, máris újabb éri:
538
Dr. BUDA Béla: A lélek egészsége. A mentálhigiéné alapkérdései. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest, 2003,
190.
539
KÁRPÁTY (2005), 9.
350
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
„Ki se tudtam magam sírni az egyik miatt, máris itt a másik” – panaszolta egy asszony. Egy
éve elvesztette férjét, majd három hónapra apját, s rövid egy hónapra rá anyját. Most egy hete az
anyósát. Így folytatja: "Most rajtam a sor. Tudom, hogy kerülget a halál, mert az uram is üzent. Meg
az anyósom is, mert ı csinálta az egészet bosszúból, hogy nekem legyen a gondom ez a sok költség.
Mindig ilyen volt, hogy kihasznált bennünket. Haragszom rá, mert a saját temetésemre félretett kis
pénzhez is hozzá kellett nyúlni, hogy ıt tisztességgel eltakarítsák. A méregtıl nem tudok jóízően sírni
sem."
d) Szociális státusz változása

A gyász hordozásának, feldolgozásának egy sajátos szempontjáról is kell szólni: a
szociális következmények befolyásoló tényezıjérıl. Bármennyire is nehéz errıl beszélni, sok-
szor teljes zavart okoznak a gyászoló amúgy is felkavart lelkivilágában.
G. közepes nyugdíjjal rendelkezik, és még dolgozik is, hogy kiegészítse jövedelmét. Így sike-
rült egy kis pénzt félretennie. Anyja magas kort ért meg, amikor a napokban csendesen eltávozott. G.
„készült” anyja halálára – és a sajátjára is – azzal, hogy mindkettıjük temetésére komolyabb összeget
tett félre: „ne érjen meglepetés és szégyen”. Gondosan elıkészítette anyja temetését, bár minden hi-
valkodó pompát mellızött, mégis közel százötvenezer forint a szó szoros értelemben vett temetési
költség. Úgy gondolta, hogy rég elhunyt nagyszülei és dédszülei kopott sírjait felszámolja: exhumál-
tatja a sírokat, s régen elhunytak földi maradványait a már 25 éve elhunyt édesapja sírjában temetteti
el, ahová anyja hamvai is el lesznek helyezve. Aztán lefedeti a sírt, s majd – ha eljön az ideje – az ı
hamvait csak bele kell helyezni. A temetés, az exhumálás, lefedés rengeteg utánajárást, s még több
költséget jelentettek: megközelítik a félmillió forintot. Nem sajnálja pénzt, hiszen maga vállalta. Még-
is teljesen összezavarodott. „Szégyellem, de semmi gyászt nem éreztem a temetésen. Intézkedtem, ira-
tokért futkostam, és fizettem, aztán megint és megint csak fizettem. Este meg számolgattam. Még
csak gyászom sincs. Furdal a lelkiismeret, hogy folyton az járt az eszemben: mi mennyibe fog még
kerülni? Pénzzé tettem anyámat? A temetésen mindenki sírt, én meg csak néztem a semmibe, meg
azon járt az eszem, hogy a halotti torra elég lesz-e az üdítı meg a sütemény?”
A veszteség érzését módosítja, illetve eltéríti, ha a haláleset olyan nagyon köznapi

gondokat vet fel, mint a rendezetlen adósság, megélhetés, hontalanság.
„Özvegyen kerültem össze párommal – ı elvált már vagy tizenöt éve – meséli J-né, 67 éves
asszony. Nekem volt egy kis lakásom, sokáig tartogattam, de aztán amikor láttam, hogy a férjem ren-
des ember, eladtuk. Az árából csináltattunk ezt-azt. Neki szerszámok kellettek az otthoni munkákhoz,
s így lassan elkopogatott az a kis pénz. Én jóval idısebb vagyok, meg gyengébb fájú is. Soha nem
gondoltam, hogy mégis ı megy el elıbb. Még összekerülésünk elıtt mindent a gyerekeire íratott. Én
errıl soha nem kérdeztem, mert valahogy illetlennek tartottam. Azt tudtam, hogy a gyerekei nem örül-
tek együttlétünknek, de ı csak azt hajtogatta, hogy ne törıdjek vele. Neheztelek a páromra, és kétség-
be vagyok esve: mi lesz velem, ha most a temetés után a gyerekei meghirdetik a házat és eladják? Úgy
érzem, hogy ezek méltatlan gondolatok, mert gyászolnom kellene, de egyre inkább a düh és kétség-
beesés lesz rajtam úrrá.”
A gyász és az itt maradóra szakadó adósság-törlesztése keveredik egy másik pana-

szosban: „Világ életében gyerek esze volt az uramnak! Szégyellem, hogy halála után egy hét-
tel ilyet mondok róla.” Ittas vezetés miatt közlekedési balesetben hunyt el a 34 éves férj, s
most a három gyermekkel, a lakáshitellel egyedül maradt feleség a veszteség, a gyermekekért
való aggódás, a kisemmizés iszonyú fogaskerekei közé került: „Hiába szerettem ıt! Jobban
szerette az italt meg a haverokat, mint minket. Nem is tudom kit, vagy mit siratok?”
Emberileg szólva kilátástalan helyzeteket teremthet az élet annak, aki hirtelen egyedül
maradva több ember terhével kell tovább küzdeni. Az igazi baráti kör, rokoni, vagy hívı cso-
port, közösség összefogása mentheti meg az illetıt a teljes összeomlástól. Az „ıszinte rész-
vét” valójában azt jelentené, hogy cselekvın „részt venni” a másik gondjában. A részvét nem
351
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
pillanatnyi érzelmi azonosulás, hanem a terhek megosztása, közös vállalása, amíg az illetı
nem kap erıre.
A halállal olyan felelısség, teher hárulhat a gyászolóra, amely lényegesen megváltoz-
tatja eddig betöltött szerepét a családban: a feleségbıl „családfı”, családfenntartó lesz.
Ugyanez következik be, amikor akár mindkét szülı, vagy a keresı, fenntartó fél hal meg: a
legnagyobb gyermekre szakad a családról való gondoskodás. Nem ritka, hogy a feleség a na-
gyocska gyermekre ruházza – akár kimondatlanul – a családfıi szerepet: vele tanácskozza
meg a különbözı feladatokat, tıle vár támaszt, erıt. Bizonyos kultúrákban az apa halála után
külön szertartással történik az apai tekintély átruházása. Ez egyrészt a gyászfolyamat radikális
felgyorsítását és lezárását jelenti, másrészt az illetı szerepének tudatosítását.
A szikh közösségben a haláleset után tizenhárom napos gyász következik, amelyet követıen
vendégséget hívnak össze a kaszton belüli tagok (birádari) és rokonok részére. „Ekkor kerül sor a
pagrí (szó szerinti jelentése turbán) szertartásra. A szertartásban a fı gyászoló vesz részt, aki a szent-
írás (Ádi Granth) elıtt ül, és anyai nagybátyjától egy turbánt és pénzt kap. Ezután a rokonok és a
birádari tagjai jelenlétében megválik régi turbánjától, és fejére teszi az újat. A közösség egy idısebb
tagja emlékezteti új státusára és felelısségére. Ezt követıen a birádari rangidıs tagjaival közös étke-
zésen vesz részt, amely azt jelképezi, hogy családtagként rituálisan is elfogadták. A pagri szertartás
társadalmi funkciója az, hogy segítse a fiút apja szerepének fokozatos átvételében.540
A gyászban fontos az a támaszrendszer, akik a temetés után is törıdnek a gyászolóval,

hiszen a neheze ezután kezdıdik, amikor a felpörgött események elcsitulása után szembesül a
valósággal. Ez a visszhangnélküliség, a tompa, süket csönd. A gyászban támasznak lenni egy
hosszabb idıre való közösség vállalását jelenti.
Amikor valakinek támasza szeretnénk lenni gyászában, nagyon fontos annak felismerése,
hogy ki, milyen típusú segítséget tud nyújtani és képes-e egyáltalán más fájdalmának, könnyeinek,
erıs és kiszámíthatatlan érzelmeinek elviselésére. Más gyászában ugyanis sokféleképpen osztozha-
tunk. A gyászolónak szüksége lehet „praktikus” segítıre, aki jártas az intéznivalókban, esetleg egy
„szószólóra”, aki ismeri és „kezelni” tudja a gyászoló családi, rokoni, baráti és egyéb kapcsolatait.
Természetesen e „praktikus” segítségek mellett fontos, hogy a gyászoló lelki, beszélgetı illetve „hall-
gató” társait is megtalálja. A legfontosabb azonban talán az, hogy a segítség „valódi” segítés legyen és
alkalmazkodjon a különbözı gyászfázisok változásaihoz is. A veszteség-feldolgozás idıszaka egyfajta
„moratóriumot” biztosit a gyászoló számára, ami elkerülhetetlenül más bánásmódban - gyakran a „be-
teg szerepében” is részesíti ıt, ezért figyelni kell arra, hogy a „támasz” megfelelı idıben és fokozato-
san szőnjön meg. Ezen „kiváltságok” hirtelen megvonása ugyanis bizonyos értelemben újabb veszte-
ség átélését jelentheti.541
Sajnos igen gyakori – különösen fiatal családtag hirtelen elvesztésekor – a teljes két-
ségbeesés és autóagresszió, az öngyilkosság. A nagy megrázkódtatás következtében súlyos
szomatikus zavarok léphetnek föl, amelyek egymást erısítve még nehezebbé teszik a gyászo-
ló életét.
A temetésen való részvétel, az azt kísérı szertartás lélektani szempontból is nagyon je-
lentıs. Nem csupán összetartozásunk, megbecsülésünk kifejezése, hanem a gyász feldolgozá-
sának legfontosabb „elválasztó rítusa”. A temetéssel kapcsolatos írott, de fıként íratlan szabá-
lyok segítenek a krízis „kikezdhetetlen” merevségének feltörésében. Régen a falusi környe-
zetben az otthon felravatalozott halott mellett virrasztottak. Igen gyakran hívatásos virrasztói
voltak a közösségnek (sirató asszonyok, ritkábban énekes férfiak, ún. „szentemberek”). İk
tehermentesítették a családot azzal, hogy egyrészt a halott mellett maradtak, imádkoztak, más-
részt a „család nevében sírtak”, mintegy átvéve azok bánatát. A ravatalozókban lévı halottvir-
540
SEWA SINGH KALSI (2001), 99.
541
KÁRPÁTY (2005), 27.
352
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
rasztás követte ezt: a temetés elıtt – fıként este – a rokonok, ismerısök rövidebb-hosszabb
idıre imádságra, néhány szó váltására találkoztak a felravatalozott halott mellett. Ma ez gya-
korlatilag annyira rövidült, hogy a temetés elıtt fél órával gyülekezni kezdenek a gyászolók, s
fogadják a részvétnyilvánításokat. A virrasztás új formájáról is hallunk: a gyászoló családnál
összejönnek a rokonok barátok: imádsággal, énekkel, az illetı életére való emlékezéssel tölte-
nek egy órát, másfelet. Nagyon fontos, hogy a gyászolók érezzék: nem hagyják ıket magukra,
túl tudnak lépni dolgaikon, egyéni programjaikon, vagy nem merül ki részvétük a temetés
félórájában. Ez volt és ma is ez a szerepe – túl a hitbeli jelentésén – annak a szokásnak, hogy
az elhunytért misét, istentiszteletet tartanak halála után 30 nappal, illetve annak évfordulóján.
Ilyenkor a hozzátartozókon kívül igen számos távolabbi rokon és ismerıs is megjelenik. Már
nem a gyászon, hanem az összetartozáson, az egymásért való felelısség hordozásán van a
hangsúly.
2. A gyász folyamata
A szakirodalom többféle gyászfolyamatot rajzolt meg, értékelve a gyászolók viselke-

dését.542 Itt néhány, a folyamat fıbb állomásának értelmezését ismertetjük elıbb táblázatok-
kal, majd a közös elemeket röviden értékeljük.543
Kast, Verena (2000)544 Polcz Alaine (2001)545 Pilling János (2001)546

anticipációs gyász
elutasítás, elzárkózás a tudo- szembesülés a halállal és a Sokk
másulvételtıl veszteséggel
összeszedettség Kontrolláltság
az érzelmek feltörése sóvárgás, keresés Tudatosulás
keresés, megtalálás és az el- talajvesztettség (szétesés,
válás stádiuma regresszió, káosz)
számadás, számbavétel, a Elfogadás
kapcsolat átdolgozása
újraszervezıdés és visszaté- útkeresés, adaptáció, alkal- Adaptáció
rés mazkodás az új életformához
542
A veszteség, erıszakos változás nem csupán a halálesettel kapcsolatban, hanem az élet más eseményeiben is
többé-kevésbé ezt a folyamatot járja be. A változásokkal kapcsolatban az Amudsen-Borgen féle modell a követ-
kezı állomásokat diagnosztizálta: Tagadás, harag, alkudozás, depresszió, beletörıdés, lelkesedés, stagnálás,
frusztráció, apátia. AMUNDSEN, Norman – BORGEN, William: The Dynamics of Unemployment. Journal Of
Counselling and Development, 1987. Vö. TITKOS Csaba: A változás személyiség-dinamikája. A változásokra
adott reakciók és a feldolgozás lehetséges folyamatai a személyiség szemszögébıl.
http://www.feek.pte.hu/feek/index.php?ulink=648 2007. 06. 13.
543
KÁRPÁTY (2005), 41.
544
KAST, Verena: Kötés és oldás: új lehetıségek gyász és válás után. Európa Kiadó, Budapest, 2000.
KAST, Verena: A gyász: egy lelki folyamat stádiumai és esélyei. Park Kiadó, Budapest, 2002.
NAGY Ilona Mária: A gyermek és a halál. Pont Kiadó, Budapest, 1997.
545
POLCZ Alaine: Ideje a meghalásnak: tanulmányok. Pont Kiadó, Budapest, 2001.
POLCZ Alaine: Élet és halál titkai: mit mondjunk a gyermeknek? (Öt-hét évesek). Pont Kiadó, 2001.
POLCZ Alaine: Letakart tükör: halál, temetés, gyász (Angyal Eleonóra és mások szerk.) Helikon Kiadó, Buda-
pest, 2001.
546
PILLING János: A XX. Század magyar nyelvő tanatológiai szakirodalmának bibliográfiája. Tanulmány. Buda-
pest, 2001.
PILLING János: A gyász. Animula Kiadó, Budapest, 2001.
353
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A gyász folyamatának fázisai gyakran átfedik egymást, és személyes adottságoktól
függıen eltérhetnek. A segítınek ezeket a sajátosságokat komolyan figyelembe kell venni,
hogy felismerje a gyászoló helyzetét, a gyászfolyamat zavarait és a segítés lehetıségeit. A
segítı, különösen, ha az illetı egyben lelkész „nem kerülheti ki a gyászolókat, akiknek talán
krízisbe került a hitük, reményük és értelmük”. İ, aki az Életet hirdeti, szolgálatánál fogva
rendszeresen szembesül a halállal és azokkal az emberekkel, akik segítségre szorulnak. Mit
tehet ilyenkor egy lelkész? „Meglehetısen fontos, hogy ne kívánjon hivatali teendıi mögé
rejtızködni, hanem valóban kész legyen a beszélgetésre, ami majd hozzásegíti a gyászolót a
gyászmunka elvégzéséhez. A halál valóságától megérintett ember sokkal nagyobb mélysége-
ken – vagy magasságokon – megy keresztül, mint a hétköznapi szürkeségben életét egyhan-
gúan ledaráló ember.”547
a) A sokk szakasza
A súlyos, hosszantartó betegség bizonyos mértékig elıvételezi a gyászt: ezt nevezi a
szaknyelv anticipált gyásznak, megelızı gyászmunkának. Ezt a megelılegezett, „anticipáci-
ós” gyászt, aggodalommunkának is nevezik, ami azonban semmiképp nem léphet a "gyász-
munka” helyébe. „Egy ember végérvényes távozását elırevetítı fantáziaképeink ugyanis me-
rıben különböznek valóságos távollététıl, amelyet képzeletünkben aligha vagyunk képesek
megjeleníteni. Azt tehát, hogy milyen lesz az élet „nélküle”, valójában nem tudjuk elképzelni,
a váratlanság és a búcsú nélküli elválás „elkerülhetısége” azonban enyhítheti a halál eljöve-
telének fájdalmát.”548 Julien Green Naplójában említ egy ilyen anticipált gyászt:
Június 27. Tegnap a házmesternét gutaütés érte az utcán. Hazavitték, és egész éjszaka nyö-
szörgött. Szegény, ártatlan kis teremtés volt, nem olyan fából faragták, hogy ilyen szörnyő csapásokat
el tudjon viselni. (...)
Június 29. A házmesterné legfeljebb ha négy napig él. Fél oldalára megbénult, vagyis félig
már halott. Olyan ártatlannak és gondtalannak tőnt, mint egy tacskó, de úgy tőnik, az az elviselhetet-
len teher teszi naggyá a lelket, amelyet egy ismeretlen ítélı szab ki ránk. Ma reggel a házmester szo-
morúan kefélte felesége ruháit az udvarban.549
A megkezdett gyász felerısödik, amikor a hozzátartozó elfogadja, vagy legalábbis tu-

domásul veszi, hogy hozzátartozója halála közeli, vagy állapota végsı stádiumában van.
Ilyenkor gyakran támad olyan zavar, hogy a hozzátartozó „korán elengedi” a távozni készülıt:
lemond róla, s éppen a legnehezebb napokban hagyja magára, mert kilátástalannak, értelmet-
lennek tartja az ápolást. A kora elengedés azt is fogja jelenteni, hogy a tényleges veszteséget
sem fogja tudni a maga súlyával átélni, a gyászfolyamat lassan, vagy egyáltalán nem indul el,
de az is lehet, hogy a végtelenségig elhúzódó vergıdés lesz.
Z-né 67 éves (Erdély): „A legidısebb fiam L. 19 éves volt, amikor a forradalomkor kiszökött
magyarba (Nagyarországra). Hamar munkát is talált egyik faluban. Alig telt el néhány hónap, amikor
lementek a Marosra fürödni, s belefulladt. Nem tudtam belenyugodni, hogy így veszítsem el drága
kisfiamat. Éllandóan sírtam, mert mind egyre jött elém álmomban, s csak nézett rám szótalan. Valaki
tanácsolta, hogy keressem meg a halottlátót. Mindjárt mondta is Rebeka néni – így hívták a halottlátót
–, hogy ı látja a gyermekemet, aki azt kéri ne okozzak neki fájdalmat azzal, hogy siratom, csak ké-
szítsem meg neki a kedvenc ételét, s küldjem el a sírjára. Meg is tettem, s egy éppen arrafelé tartó asz-
szonytól elküldtem Apátfalvára, ahol el van temetve a gyermekem. Mindent odaraktam neki: sarvalt
levest, jó pityókatokányt, s elegséges flékent is megkészítettem, ahogy ı szereti jól megpotyolva kicsi
csomborral, borssal s mivel hempergetve. Asszony megvitte hozzá. Attól kezdve elmúlt a sírásom, s ı
(gyermekem) je jı azóta. Három éve a férjemet ütte meg az autó, mert be volt rúgva, s állítólag alája
547
RIBÁR János: Gyászolók lelkigondozása. In: JELENITS István és TOMCSÁNYI Teodóra (szerkesztette): Egymás
közt egymásért. HÍD Budapest, 1990, 200.
548
KÁRPÁTY (2005), 21.
549
GREEN (2007), 10.
354
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
esett. Mindig ivott, mert nem volt megbékélve szegény sorsával. Most két hete (2007 nyarán) temet-
tem a legkisebb fiamot. İ is ivott egyfolyásban, mert mind elmaradtak tıle a leányok. Bánatában fel-
akasztotta magát, s úgy találta meg a bátyja (a középsı fiúgyermek). Bánt a lelkiismeret, mert nem
mondtuk meg a papnak, hogy öngyilkos lett, nehogy ne legyen rendes temetése. Annyi igaz, hogy
amikor a bátyja levágta a kötélrıl még élt. Azt mondtuk, hogy az alkohol ölte meg. Vele nem álmo-
dom, de nem is tudom siratni, s ez nagyon bánt. De mindig az jár eszembe, hogy folyton szomorú
volt, hogy senkinek sem kell. Én már akkor elsirattam? Mert sokat sírtam miatta, de úgy, hogy ne lás-
sa, mert haragudott volna érte. A sógornım azt mondta: én sirattam ki a világból, azért halt meg. Van
ilyen?”
A halottlátás igénye sokféle. Legtöbbször a váratlan távozás, annak körülményeinek

tisztázása a felszíni indok. Ilyen okokat sorolnak fel: ki volt a haláleset okozója, majd a halott
megmondja; az eltőnt személy hollétének, „sorsának” megtudakolása. Az általam megfigyelt
érdeklıdık alapgondja, hogy nem képes elfogadni az illetı elvesztését: mi van vele, hogy érzi
magát, miért hagyta itt stb. Igen gyakori a lelkiismeretfurdalás: nem jól bántam vele, nem
hittem el betegségét, nem búcsúztunk el (haraggal váltunk el). Több esetben szerepel az utó-
lagos bocsánatkérés, a szándék tisztázásának igyekezete.
„Tünj a szemem elıl, ne is lássalak többé! - Ezt mondtam a lányomnak, amikor hajnalban ál-
lított haza a diszkóból. Elrohant otthonról, s a barátaival elment autózni. Néhány óra múlva egy fának
csattantak… Én küldtem halálba a lányomat! Biztosan soha nem bocsátja meg nekem.” A 40. évében
járó anya halottlátóhoz fordult, de azt mondták, hogy „még nem látja a lányt” (egy héttel a tragédia
után). Eztaz anya azzal magyarázza, hogy lánya nem is akarja ıt látni…
A halottakkal való kommunikálás igény és annak valóságalapja igen bonyolult kérdés.

A fent jelzett esetekkel csupán érzékeltetni akartuk az elválás súlyos megpróbáltatását. A ha-
lottal kapcsolatba kerülni kívánás alapjában véve nem más, mint az ebben az életben való
tartás sajátos megnyilvánulása. Szinte erıszakkal bevonni az elhunytat ennek az életnek a
teendıibe: kire mit hagyott, ı írta-e alá a végrendeletet, ki volt a gyilkos (segít a nyomozás-
ban, örökség elrendezésében). Egy sor olyan feladatot hárítunk az elhunytra, amit „csak ıt tud
elrendezni”, vagy neki kellett volna tisztázni. Nem feladatunk a halottlátás valóságának jelen-
ségének igazságtartalmának vizsgálata. Annyit azonban tudni kell: olyan területeket érint az
elhunyt hozzátartozója, amelyen könnyen nem a lelki békét, hanem a teljes belsı zavart, bi-
zonytalanságot fog lelni!
A haláleset megrendítı, felkavaró esemény, amelyben az érzelmi és értelmi elemek
összefonódnak, kavarognak. Mindez belsı ködöt, kilátástalan homályt és tompultságot vált ki,
amelynek letisztulásához idı és csend kell. Külsı nyugalomra van szüksége a gyászolóknak a
sokk oldódásához. Nem szabad „rászállni”: a jelenlét nem jelentheti, hogy folyton „foglalkoz-
tatjuk”, eltereljük a figyelmét a történtekrıl Egyszer alaposan átbeszéltük, s aztán igyekszünk
tiszteletben tartani az illetı csend-igényét. Fontos, hogy tudja: mellette vagyunk, de ez legyen
nagyon diszkrét. Ha túl nagy a nyüzsgés, azt érjük el, hogy a gyászfolyamat késve, vagy el
sem indul. A sokk azt is jelenti, hogy az illetı nem akarja tudomásul venni a történteket: „ez
nem lehet igaz”.
A gyász folyamatának ebben a szakaszában bekövetkezett fixálódás megnyilvánulása
az ún. mumifikáció. Ennek célja, hogy – a halált nem véve tudomásul – „életben tartani” az
elhunytat. Három megnyilvánulását említjük meg: az elsı az életvitel. A gyászoló továbbra is
úgy viselkedik, mintha az elhunyt személy élne: fız neki, megteríti számára az asztalt, beszél
hozzá. Ha ez fixálódik, hamarosan „hallani” is fogja az illetı válaszát. Igen gyakori, hogy
fizikális „tapasztalatról” számol be: megette a kiszedett ételt, szürcsölte a kávét stb. A másik
reakció, hogy nem tudja az elválást véglegesnek tekinteni: visszavárja az illetıt. Ez is felerı-
södhet olyan fokra, hogy bizonyossági jelzéseket vél felfedezni: üzent, jelt hagyott. A harma-
355
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
dik magatartás, amellyel a halottat a „hatalmában tartja”, de a fordítottja is gyakori: a halott
parancsol. Az illetınek, vagy családjának az eltávozott „utasításait” kell követni: apátok ezt
szeretné, az a kívánsága. Ezek a kivetítések az el nem engedés fájdalmas következményei.
Egy idıs asszonyt hoztak be a kórházba, akit agyvérzés ért. Az asszony néhány órán belül
meghalt. Az ügyeletes orvos azonnal értesítette errıl a kórházban várakozó gyermekeit. A hírt egysze-
rően nem hitték el. Együtt mentek be a kórterembe, hogy megnézzék anyjukat. Néhány perc múlva,
amikor kijöttek, még mindig ragaszkodtak ahhoz, hogy anyjuk él, és követelték, hogy hívják el a csa-
lád háziorvosát. A nyilvánvaló tényt csak azután fogadták el, hogy azt a második orvos is megerısítet-
te.550
A halálhír sokkolja az embert: mint egy tompa ütés, s csak késıbb kezd el rettenetesen
fájni a sérült testrész. A halál tudatosulását, annak fájdalmas valóságát igyekeznek azonnal
tompítani: injekció, erıs nyugtató bevetetése. A sokk – bármennyire is súlyos – amelybıl az
ember kijózanodva, képes emberhez méltó reakciók vezetésére. Bármennyire is furcsán hang-
zik: önmagunk realitásához vezet. A realitás pedig jelent bennünket és a körülöttünk lévı vi-
lágot. Ha a valóság egy részét, történését leválasztják tudatunktól, akkor irreális képzeteink
támadnak, amelynek elıbb-utóbb véget kell vetni, ha normálisak akarunk maradni.
Elıfordul, hogy érzelmeink feltörését, a halálhír bénultságára kapott nyugtatókkal együtt

"késleltetik".
Ildi, öccse halála reggelén arra ébredt, hogy édesanyját elviszik a rendırök. „Elıször azt hit-
tem, hogy az öcsém leszerelési bulija fajult el egy kicsit, ezért nem is aggódtam. Amikor pár órával
késıbb anyu megérkezett egy orvossal és egy rendırrel, láttam, hogy baj van. Anyu így is fogalma-
zott: 'Lányok, nagy baj van, az Attila meghalt' és leroskadt az ágyra. Lehetıségünk sem volt felfogni,
amit mondott, mert rögtön nekünk esett az orvos, lefogott és nyugtató injekciót adott. Ezt máig sem
értem, azóta is felbosszant, ha rágondolok, hogy milyen drasztikusan avatkoztak be a hír megemészté-
sébe”. A halál körülményeinek tisztázatlansága tovább késleltetheti a veszteség „megemésztését”.551
A halálhírre sokakban felmerül a vágy: még egyszer látni búcsúzás igénye, vagy talán
az a ki nem mondott vágy, hogy hátha nem is igaz a hír. Az elhunyt látása különösen fontos
azoknak, akik végsı stádiumában nem lehettek közelében, vagy éppen tragikus körülmények
között történt a haláleset. Ebben lehetnek nagyon eltérıek a vélemények és a szokások. Van,
aki nem szeretné látni „ilyen állapotban”, s inkább azt az arcot akarja megırizni, amelyik még
egészséges, élı, személyt jelentett. Mások éppen a gyászmunka elindulásához és normális
lefolyásához fontosnak tartják.
Több évtizeddel ezelıtt Rómában helyesítettem nyári idıben a Pápai Magyar Intézet rektorát.
Egyik reggel a rendırség azzal keresett meg, hogy azonnali tolmácsra van szükség egy súlyos baleset-
nél. Az akkori Jugoszláviából ott tartózkodó magyar családot ért baleset. A két szülı azonnal meghalt,
s a 15 év körüli fiuk is hamarosan elhunyt. Leányukat (kb. 20 éves) otthonról sikerült kihívni. Taxit
küldtek értem, ami már felvette a leányt is, s együtt mentünk a klinikára. A leány tudta, hogy szülei
meghaltak. Útközben beszélgetve a sofır kérdezte, hogy „ugye a leány most elmegy megnézni és bú-
csút venni szeretteitıl?” A lány hallani sem akart róla. Erre a középkorú taxis éktelen ordítozásba kez-
dett: „Mik maguk, állatok? Milyen emberek? Képesek lennének búcsúzás nélkül elválni? Hogy fogja
kibírni?” Durva jelzıkkel illetett bennünket, s úgy megharagudott, hogy megvetése jeléül még a vitel-
díjat sem vette el, hanem elhajtott. Számára elképzelhetetlen volt, hogy valaki még egy pillantást se
vessen arra, akit eddig szeretett.
550
Az esetet Channing Lipson Denial and Mourning (Tagadás és gyász) címő írásában közli The Interpretation
of Death (A halál értelmezése), 269. o. VIORST (2002), 258.
551
KÁRPÁTY (2005), 24.
356
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
A sokk egy sor kényszercselekvést vált ki a gyászolóban: harag, győlölet, tehetetlen
düh mindennel és mindenkivel szemben. Van, aki fájdalmától úgy akar „szabadulni”, hogy
környezetét sértegeti, hibáztatja: nekik okoz fájdalmat, mintha ezzel elégtételt akarna venni az
ıt ért sérelemért.
Anni, aki huszonkilenc éves volt, amikor férje és kislánya autóbalesetben meghalt, visszaem-
lékszik, hogy milyen dühös is volt akkoriban: „Hogy győlöltem a világot! Győlöltem a férfit a teher-
autóban! Győlöltem minden teherautót! Győlöltem az Úristent, aki kitalálta ıket! Mindenkit győlöl-
tem, néha még John (négyéves kisfiát) is, mert miatta kellett élnem. Ha ı nem lett volna, akkor én is
meghalhattam volna.”552
Ez a harag, düh a gyász elengedhetetlen része. Tulajdonképpen a halottra „harag-

szunk”, amiért itt hagyott bennünket – csak éppen nem merjük bevallani. Ez a harag azonban
nem más, mint vágyakozás az elvesztett személy után: hiányzik, szükségünk volna rá, de el-
érhetetlen. Tehetetlenségünk, vergıdı szeretetünk, bőntudatunk csapdosása: miért ment el,
miért nem vigyáztunk rá jobban, bizonyára miattunk történt az egész. Az ilyenkor fellépı
bőntudat természetes velejárója a gyásznak: mintha valamilyen mindenhatósággal megakadá-
lyozhattuk volna az élet folyamatát, a történéseket megelılegezhettük volna. Az önvád bármi-
kor felléphet, de ilyenkor felsokszorozva tör az emberre, mert tudja, hogy most már nem tudja
meg nem történtté tenni az esetleges (valós vagy vélt) mulasztásokat, gyengeségeket. Foko-
zódik ez az önvád, amikor az elhunytat idealizálja a hozzátartozó. Ennek a „szentté avatás-
nak” könnyen lehet egy sajátos jelentése: a túlságosan magasra állított, eszményesített sze-
mélyt ezzel távolítja el magától: olyan elérhetetlen messzeségbe, amely biztosítja számára (a
gyászoló számára) a szabadságot.
A kitörések (düh, harag, idealizálás) valójában a halál tudomásulvételét jelentik. A pa-
radoxon az, hogy ezzel a tudással szemben jelenik meg a halál tagadásának igyekezete. Olyan
kettısség ez, amelyet a bennünket felülmúló tapasztalat vált ki. „Az egyik oldalon áll a halál-
ról való tudásunk, mindazzal a fájdalommal és reménytelen sóvárgással, amit ez magában
foglal. A másik oldalon áll ennek a tudásnak a tagadása, azzal a reménnyel, hogy még minden
rendbe jöhet, és azzal a késztetéssel, hogy megkeressük és gyógyuláshoz segítsük az elvesz-
tett személyt.”553
b) A kontrollált szakasz
A konkrét feladatok (intézkedések, temetésrıl) egy idıre feloldják a veszteségre kon-
centrált figyelmet. Ez késıbb nyugtalanságot is okozhat a gyászolóban: annyira lefoglalta a
hivatalos ügyek intézése, hogy szinte megfeledkezett az elhunytról. Vagy – amint fentebb már
említettük – a temetéssel járó költségek anyagi gondjai „profanizálják” a búcsú pillana-
tát:”folyton a pénzre kellett gondolni”. Ekkor szembesülünk azzal a ténnyel, hogy vannak
„távoli” rokonok, akiket most nem tudunk távol tartani: azok a személyek, akikkel nem volt jó
kapcsolata az elhunytnak, s nekünk sem, de most mégis jelen lesznek. Ezek nyugtalaníthat-
nak, sıt kifejezetten szinte megszakíthatják a gyászt, s felülkerekedik az ellenségeskedés,
tiltakozás, még ha az nem is manifesztálódik („Mit szólna hozzá anyánk, ha még a sírnál is
veszekednénk”). Az elfojtott indulatok, feltörı régi fájdalom-emlékek különös egyvelege ka-
varog a gyászoló lelkében.
A temetés rítusa: összefoglalja a gyász folyamatát. Sajnos ma igen sokat adunk a lát-
szatra: nem szabad sírni, erısnek kell lenni. A gyász folyamatának egészséges lefolyásához
hozzátartozik a sírás. Biztosítsuk a gyászolót: mellette vagyunk fájdalmában. Csak akkor fo-
552
VIORST (2002), 259.
553
VIORST (2002), 262.
357
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
lyamodjunk gyógyszeres nyugtatókhoz, ha fennáll a veszélye, hogy a gyászoló olyan stresszes
állapotba kerülhet, amely már veszélyezteti egészségét, életét. Engedni kell az érzelmek ki-
nyilvánulását (sírás); támaszt nyújtani az érzelmek elviseléséhez (egyedül marad, elhagyott-
ság félelme gyötri).
Ha valaki a kontrollált szakaszban marad meg azt jelenti, hogy a teljes vagy részleges
tehetetlensége állandósul. Folytatódik az a beteges kivetítés, amellyel a „halott” az élık felett
uralkodik. Az „elhunyt irányítja” az itt maradt hozzátartozó lelkiismeretét, érdeklıdését és
természetesen döntéseit. A családfı elvesztésénél gyakori ez a jelenség: a feleség kisebbren-
dőségi érzése átragad a család többi tagjára: „meg kell kérdezni apátokat”, „úgy érzem apátok
azt mondja”. Nyomasztó teherként hordozzák ezt a továbbélı zsarnokságot, amelyet ık alkot-
tak és táplálnak kisebbrendőségükkel. „Elérhetetlen ellenfél” áll az élık akaratával szemben.
c) A regresszió ideje
A temetés gondja, a szertartás fegyelme bizonyos szabályosságot, rendezett belsı és
külsı világot teremt a gyászoló számára. Az emberek jelenléte segít „szinten maradni”: „nem
engedhetem el magamat”. A gyászoló úgy érzi, hogy most mindenki ıt figyeli, ezért igyek-
szik az elvárásoknak megfelelni. Van, aki túl fegyelmezi önmagát: nem meri kimutatni igazi
érzéseit. Bizonyos környezetben rossz néven veszik, ha az illetı „nem sír eléggé”, máshol
pedig ugyanezt valami primitív magatartásnak tekintik. A kontrollált szakasz kb. 30 napig
tart, s lassan a gyászoló magára eszmél. Az elhagyatottság és az egyedüllét valósága ekkor
veszi birtokába érzelmeinket is. Ilyenkor elvész az önuralom: nem látja életének, további küz-
delmének értelmét. Az elszenvedett veszteség miatt az üresség érzésével küzd (lélekben átéli
a halált): az összeomlás érzése, mint valami fenyegetı óriás áll elıtte.
A gyász ebben a szakaszban „elevenebbnek” tőnik mint azelıtt, nincs semmi, ami
akadályozná érzelmei kifejezıdését. Ilyen értelemben beszélünk „gátlástalanságról”: ezek
heves érzelmi kitörések, panasz formáját öltik. A gyászoló környezete nem tudja, hogy mi
történt, hiszen a haláleset után, temetéskor nyugodt volt. A gyászfolyamat felszínre hoz egy
sor olyan megnyilvánulást, amely pillanatnyilag terhes (panaszkodás, sírás, harag). Nem kell
ezeket a magatartásokat gátolni: a fejlıdés konstruktív hordozói!
Felesleges nyugtatókkal bénítani az illetıt, sokkal fontosabb az élet realitásával szem-
besíteni, amelyhez segítséget kaphat tılünk. „Az idı a legjobb orvosság” – szokták mondani.
Az idı önmagában nem oldja meg személyes hozzáállásunkat, értékelésünket. Lényeges kü-
lönbség van aközött, ha valamit csak elszenvedünk, de folyton tiltakozunk ellene, és aközött,
ha felmérve és tudatosan vállalva helyzetünket keressük az adott helyzetben való kibontako-
zásunkat.
A halál felfogásával gyakran jelentkezik az egyre erısödı bőntudat: mit nem tettünk
meg az elhunytért? A gyászoló úgy érzi, hogy felelıs a történtekért. Itt nem azokról az esetek-
rıl van szó, amelyekben valaki tényleg mulasztással, vagy felelıtlen cselekedettel a másik
ember halálát okozta. Legtöbbször akkor jelentkezik, ha hosszú betegség, öregkor miatt a
hozzátartozó türelme elfogyott, esetleg türelmetlen, haragos volt a beteg, idıs emberrel szem-
ben. Ennek a bőntudatnak a feszültségét oldották fel olyan rítusok, mint a fejre hintett hamu,
megszaggatott ruha, sárral bekent arc.
A bőntudat az omnipotencia érzésébıl ered, miszerint az itt maradott úgy érzi, módja lett
volna megakadályozni a halál bekövetkeztét. De az a gondolat is a mindenhatóság érzésébıl szárma-
zik, hogy a harag öl. A gondozó, a gondoskodás folyamatában óhatatlanul haragot is érez az ápolt
358
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
iránt, és a halál bekövetkezését saját rossz gondolatainak tulajdonítja. Az ambivalencia konfliktusának
feldolgozásával a bőntudat feloldódik, s a gyász folyamata normál módon zajlik le.554
d) Az adaptáció szakasza
Ha a fájdalom lesújtó hatásán túl tud lépni a gyászoló azzal, hogy tudatosan mások
fájdalma, gondja felé fordul, akkor képes lesz egészségesen adaptálódni élete új helyzetéhez.
Elıször az „árulás” érzése fogja zavarni: nem az elhunyt szeretett személyre, hanem egy vas-
laki másra – talán „idegenre” – áldozza figyelmét, idejét. Folyamatos kifelé fordulással meg-
szabadul az emlék túlsúlyától. Az elhunyt egy lezárult életszakasz részesévé válik, így új sza-
kasz nyitható, új kapcsolat létesíthetı. Nem pótolni, helyettesíteni kell az elhunytat. Ezért
soha ne siettessük a mélyebb kapcsolatok létrejöttét (újraházasodást). Az új személyt ne azo-
nosítsa, hasonlítsa az elvesztetthez – bár ez még sokáig jelen lehet gondolkodásában, sıt be-
szédében is: „ı ilyenkor ezt mondta, tette, gondolta”. Az új partner ilyenkor várjon: felesleges
tiltakozni. Annyit azonban meg kell tennie: egyrészt ne akarjon az elhunyt szerepébe öltözni,
másrészt beszéljék meg ıszintén, hogy ı egy egészen más valaki.
Nem szabad kényszeríteni gyökeres változásra a gyászolót (költözés, nyugdíj, munka,
házasság). Minden erıszakos beavatkozás megalázó és méltatlan. Idıt kell hagyni a gyászo-
lónak, illetve tiszteletben tartani döntését.
K. 67 éves. Hirtelen veszítette el férjét, akivel harmonikus életet éltek. Gyermekeik közül egy
sem maradt a közelben: távoli városokban, illetve külföldön élnek családjukkal. „Hívott mindegyik,
hogy költözzem hozzájuk. Nem kell, hogy egy házban lakjam velük, hanem külön otthonom lenne.
Azt mondták, hogy mit ırizgetem itt apjuk sírját, meg mi lesz velem egyedül. Nekem itt vannak a ba-
rátaim, a könyveim, lemezeim. No meg az utcák, a házak: itt vagyok itthon. Én nem tudnék bemenni
úgy a boltba, hogy ne ismerısként fogadjanak, vagy a templomban ne köszöntsük egymást ismerıs-
ként. Itt még a szomszéd gyerekek is köszönnek. Ott senkim nem lenne: a gyerekeknek megvan a ma-
guk baráti köre, az unokáknak is. Én csak egy idegen öregasszony lennék. Most neheztelnek rám,
hogy ezzel nekik is gondot okozok. Erre azt találtam mondani: ha nehezetekre esik egyszer egy évben
eljönni, akkor felejtsetek el.”
Az adaptáció nem indul el, ha a gyászoló nem tud megszabadulni bizonyos regresszív
magatartásoktól. Ez a stagnálás, illetve visszalépés gyerekesnek tőnı viselkedésben nyilvánul
meg: önzés, egocentrizmus, az elhunyt idealizálása, bőnbak-keresés. Elégtételt akar venni
másokon, mintha ezzel sikerülne visszaszereznie az elhunytat. A lelkisegítı figyelmébe ajánl-
juk, hogy a gyászolónak szüksége mások társaságára, de egyedül is akar maradni. Csak
rendszeres kapcsolat oldhatja meg azt a köteléket, amellyel önmagát béklyózta le. A gyászoló
észre sem veszi, hogy azért menekülnek el elıle a régi ismerısök, mert túlságosan rájuk tele-
pedett, csak a maga baját, fájdalmát, gondját ismeri el. A parttalan beszélgetések helyett irá-
nyítsuk figyelmét apróbb, másokon segítı szolgálatok felé, vagy olyan programokra, ahol
töltekezni tud.
Ha a gyászolót magára hagyják, akkor az elhunythoz menekül, „vele beszélget”. Las-
san kialakul egy kettıs magatartás: társaságban normális viselkedést mutat, de ha egyedül
marad, egyre mélyebben éli át az elhunyt társaságát, irányítását. Különösen veszélyeztetettek
azok, akik szerettüket öngyilkosság, baleset vagy valamilyen erıszakos cselekmény közepette
veszítették el.
554
FRENKL Sylvia – RAJNIK Mária: Életesemények a fejlıdéslélektan tükrében. Semmelweis Egyetem Mentálhi-
giéné Intézet – Párbeszéd Alapítvány, Budapest, 2005, 130.
359
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
3. Összegzés és újrakezdés
A gyász külsı jeleit egy idı után letesszük: a feketét felváltja valami diszkrét, világo-
sabb színő ruha. Néha megijedünk – mások is megjegyzik talán –, hogy nem foglalkozunk
annyit az elhunyttal. A gyászidı leteltével – ez régen a közeli hozzátartozók esetén legalább
egy esztendıt jelentett – illett csak letenni a fekete ruhát. Tudomásul vesszük, hogy most már
így kell élnünk tovább, s többet gondolnunk azokra, akik mellettünk élnek, szeretetünkre,
segítségünkre, vagy akár csak egy jó szóra, bíztató tekintetre várnak. Az elhunyt iránti aggó-
dásunkat, vágyakozásunkat egészséges módon azok a kapcsolatok segítenek értékessé tenni,
amelyek a mellettünk élıkre irányulnak.
Az ember átmenetet él meg: folytonos változásokat, születéseket és halálokat. Minden
örömünknek vannak korlátai. A bánatnak és a gyásznak is. Néha félünk elveszíteni a megszo-
kott bánatot, nehogy újabb jöjjön helyére. A gyászt csak úgy tudjuk letenni, ha nem tartósítjuk
a halált. A keresztény a halálban (is) Jézussal való közösséget élhet meg. A végtelen szeretet
Jézus halálán keresztül valósul meg (Jn 13,1), úgy a végtelen öröm is Jézus halálának és fel-
támadásának gyümölcse. Az ember, bármikor is érje a halál-veszteség, gyászát nem állandó-
síthatja: a bánatból, fájdalomból nem lehet élni. Örömre van szükségünk, amely „nem valami-
féle lelkesedés. Nem szabad összekeverni különféle megjelenési formáival: a gyönyörrel, a
vigasztalással vagy a jól végzett munka örömével, esetleg szellemi élvezette, vagy azzal, ame-
lyet egy mőalkotás szerezhet. Az emberi kapcsolatok számtalan öröm forrásai lehetnek, így a
szeretet nyújtotta öröm is, amelynek egész életen át kell kísérnie az embert. Minél fontosabb
számunkra valamelyik, annál mélyebben gyökerezik bennünk. Az igazi öröm nagyon mélyen
van, és nagyon mélyre kell ásnunk magunkban, hogy felszínre hozhassuk. Az öröm az a
megmővelt föld, amelyben maga az élet ver gyökeret, és amelytıl létét kapja.”555
Növekedésre mindig van lehetıség. A lelkisegítı a gyász oldásában ne arra töreked-
jen, hogy „megszüntesse” a gyászt, hanem segítsen felnıni a gyászolót. Az ember vesztesége-
iben könnyen sértett kisgyerekké degradálódhat: elvettek tıle valamit, ami csak az övé volt.
Máshogyan kellene megközelíteni: a halálban nem magára marad az elhunyt, hanem önmaga
lesz a teljes valóságában. Más, teljesebb az az élet, amely az övé. Elisabeth Kübler-Ross, aki
életét tette arra, hogy a haldoklók sorsát emberibbé, elviselhetıbbé tegye, így vall: A legvégsı
lecke,amelyet meg kell tanulnunk, a feltétel nélküli szereteté, amely nemcsak a többieket fog-
lalja magában, hanem önmagunkat is.” Majd amikor maga is megbénult, s végigjárta a halál-
hoz vezetı út megpróbáltatásait, újra megfogalmazza: minden azon múlik, hogy hogyan
élünk. „A halál egyszerően fizikai testünk levetése, ahogyan a pillangó kikel a hernyóból.
Átmenet egy magasabb tudatállapotba.”556
555
LOUF, André: Gyengédség és kegyelem. Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2006, 167.
556
Mélységesen megrázta a gyermekek szenvedése. A majdaneki koncentrációs táborban szembesült azzal, hogy
mit élnek át a halálra szánt gyermekek, elgázosításuk elıtt. „A terem fala, amelyben ırizték ıket, tele volt raj-
zolva pillangókkal. Ezek a pillangók lettek életének meghatározó szimbólumai: az élet nem ér véget a halállal,
hanem megváltozott és beteljesült formában folytatódik tovább.” LUKÁCS László: A halál csak átmenet.
www.vigilia.hu/2004/10/l0410.htm 2007. 06.11.
360
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Irodalom
KÁRPÁTY Ágnes A gyász szociológiája. http://mek.iif/porta/szi 2005.

nt/tarsad/pszicho/no91 08.
/no91.htm 04.
AINSWORTH- Szembenézni a halállal – HÍD Budapest 1990
SMITH, IAN engedni elmenni. In:
JELENITS István és
TOMCSÁNYI Teodóra (szer-
kesztette): Egymás közt
egymásért. 189-193.
BUDA Béla, Dr. A lélek egészsége - A men- Nemzeti Tankönyvki- Budapest 2003
tálhigiéné alapkérdései adó
FRENKL Sylvia – Életesemények a fejlıdéslé- Semmelweis Egyetem Budapest 2005
RAJNIK Mária lektan tükrében. Mentálhigiéné Intézet
– Párbeszéd Alapít-
vány,
KAST, Verena Kötés és oldás: új lehetısé- Európa Kiadó Budapest 2000
gek gyász és válás után
KAST, Verena A gyász: egy lelki folyamat Park Kiadó Budapest 2002
stádiumai és esélyei.
KÜBLER-ROSS, Hogy többé ne féljünk a www.szepi.hu/irodalo 2007.
Elisabeth. haláltól! m 06.
11.
LOUF, André Gyengédség és kegyelem Bencés Kiadó Pannon- 2006
halma
LUKÁCS László A halál csak átmenet www.vigilia.hu/2004/1 2007.
0/l0410.htm 06.
11.
NAGY Ilona Mária A gyermek és a halál Pont Kiadó Budapest 1997
PILLING János A XX. Század magyar Budapest 2001
nyelvő tanatológiai szakiro-
dalmának bibliográfiája.
Tanulmány
PILLING János A gyász Animula Kiadó Budapest 2001
POLCZ Alaine Ideje a meghalásnak: ta- Pont Kiadó Budapest 2001
nulmányok
POLCZ Alaine Élet és halál titkai: mit Pont Kiadó Budapest 2001
mondjunk a gyermeknek?
(Öt-hét évesek)
POLCZ Alaine Letakart tükör: halál, teme- Helikon Kiadó Budapest 2001
tés, gyász (Angyal Eleonóra
és mások szerk.)
RIBÁR János Gyászolók lelkigondozása. HÍD Budapest 1990
In: JELENITS István és
361
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Egyházi hivatások és a lelkigondozás

17.
1. Jézus Krisztus példája
Mielıtt az egyházi hivatások lélektani megfontolásairól szólnánk, meg kell kísérel-
nünk azok „eredetének” bemutatását. Ez az eredet pedig nem más, mint Jézus Krisztus példá-
ja. Csak ismeretében beszélhetünk a hivatás és elkötelezettség igazi, egészséges megnyilvánu-
lásáról, tartalmáról.557
Amikor Jézus az evangéliumok elbeszélései szerint színre lép, akkor egy határozott,
világos hivatástudatról tesz tanúságot. Az nem derül ki, hogy mikor, hogyan bontakozott ki
mindez. A próféták – legtöbb esetben – elmondják hivatásuk, kiválasztottságuk történetét.
Jézus esetében viszont semmit nem tudunk arról, hogy mi volt az az esemény, amely arra
késztette, hogy most kell otthagynia atyja mőhelyét és teljesen Isten szavának hirdetésére
szentelni életét. Isten Országának meghirdetése az évszázadok (ezredek) folytán külsı megje-
lenésében változott, a lényeg azonban változatlan.558 A hirdetıvel szembeni követelmények is
ugyanazok. Gyakran összetévesztjük a lényegest a változható és változandó külsıvel. Ra-
gaszkodunk a láthatóhoz, mert az „szem elıtt van”, megszoktuk. Már nem zavar. Az Ország
programja kényelmetlen lehet. A hirdetık is: a társadalom úgy néz rájuk, mint „idegen”, sıt
társadalomellenes elemekre. Vannak kényelmesebb, szelídebb és szolidabb istenek, akiknek
az a feladatuk, hogy helyeseljék fékevesztett individualizmusunkat, tiszteljék szentséges sze-
mélyi jogainkat. Ami miatt képtelenek vagyunk felfogni akár az ázsiai, akár a távol-kelet né-
peinek haladását, társadalmi rendjét a mi önzésünk. A másokhoz való alkalmazkodás, a kö-
zösségben való igazi egység egy egészen új valóságot teremt: a búzaszem, ha meghal, sok
termést hoz. Csak a másokkal megosztott, odaadott élet teremt egészséges egyént és társadal-
mat. (Amelyrıl Jézus beszélt: szeretetbıl meghalni a másikért.) Ha folyton a jogainkat, a sza-
badságunkat szajkózzuk, ha véleményünk, kívánságunk és felelıtlen szavaink sérthetetlenek,
akkor éppen az következik be, amitıl féltünk: mindenki rivális, sıt ellenség lesz. Isten Orszá-
gának meghirdetése nem egyszerően vallási program: éltetı forrás. Mindenki számára. De
tiszta forrásként kell megmutatnunk embertársainknak, hogy aki szomjas, ihasson. Fizetség és
félelem nélkül. Ahogyan az Úr megígérte népének.
a) A tizenkettı meghívása Márknál
Azért a Márk szerinti evangéliumot választottuk, mert a mai szentírástudomány fölte-
vése szerint azt a pogányságból jött katekumenek, hitújoncok számára írták.559
Ezt a testületi nevet: a Tizenkettı, Márk elıszeretettel használja
3,14. és 16. vers: „létesítette a Tizenkettıt”
4,10: „Mikor egyedül volt, a vele lévık vagyis a Tizenkettı megkérdezte, mi a példa-
beszéd értelme”.
6,7: „Magához hívta a Tizenkettıt”. „Hívta, akiket akart”. 6,30: „Jertek egy magányos
helyre”.
9,35-40: „Hívta a Tizenkettıt, és mondta nekik: „Ha valaki elsı akar lenni...”
557
Jézus hivatástudatának kibontakozása bemutatásához Ortensio da Spinetoli biblikus megállapításaira támasz-
kodtunk. Da Spinetoli, Ortensio: Gesù di Nazaret. Edizioni La Meridiana, Molfetta 2005, 37-40.
558
LUSTIGER (2006), 68-88).
559
A Márk szerinti katekumenátus nyomon követi a Tizenkettı belsı útját, amit Jézus Krisztus iskolájában tettek
meg. MARTINI, Carlo Maria: L’itinerario spirituale dei Dodici. Borla, 1981.
362
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
10,32-35: „Ismét magához hívta a Tizenkettıt, és kezdte mondani nekik” (harmadik
elıremondás a szenvedésrıl).
11,11: Késı este, miután mindent megfigyelt Jeruzsálemben a templomban, kiment a
Tizenkettıvel Betániába (tehát ott vannak a jeruzsálemi mőködése alatt is).
A szenvedés kezdetén (a 14. fejezet következı verseiben: 10; 17; 20; 43) a drámai
helyzet érzékeltetését szolgálja, hogy az áruló kilétét többször ismétli: „Egy a Tizenkettı kö-
zül, aki velem egy tálból eszik, elárul”.
Tehát a Tizenkettı útja fokozatosan jut el Isten titkainak megismerésére vagy kifeje-
zetten „titkának”, a húsvéti titoknak megismerésére. Attól kezdve, hogy a testület létrejön,
hangsúlyozottan jelen van az evangélium minden fontosabb mozzanatában – egészen a szét-
szóródásukig. Jézus útjához társulnak, meghívásuktól a végsı próbájukig vele vannak, bár a
próbára még nem készek.560
Márk evangéliumában a Tizenkettı útja nem más, mint a minden keresztény által bejá-
randó út. Mindnyájunknak Jézus iskoláját kell kijárni. Az események sora, amely átöleli az
egész evangéliumot ebben a kezdeti kijelentésben találja magyarázatát: „Hogy vele legye-
nek”561. A személyes közelség, a bensıséges együttlét az Úrral mind azt szolgálja, hogy ért-
sék az Ország titkait. Nem könnyő igazi értésre jutni: nem elméleti, hanem megélt értésrıl
van szó. Nem úgy vezet a Tizenkettı útja, hogy bőnbánattal indul, aztán fölfedezik, hogy mi-
lyen Jézussal lenni, hanem elıször kapják a hívást, hogy Jézussal legyenek, aztán az elmélyült
együttlét során rájönnek, menyire sok hiány van még bennük, ahhoz hogy hőségesek tudjanak
lenni.562
b) Jézus mellett
A hagyományos lelkiségi irodalomban nagyon sok idın át Jézus „követésének” értel-
mezése meglehetısen az önmagunk megtagadására tette a hangsúlyt: „Ha valaki követni akar,
tagadja meg magát, vegye föl keresztjét és kövessen engem” (v. ö. Mt 16,24; Mk 8,34; Lk
),23). Maria Balmary – az eredeti szöveg szó szerinti értelmét így adja vissza:563
„Ha valaki mögém akar társulni,
mondjon nemet saját magának (a terveinek).
Vegye föl keresztjét
és csatlakozzon hozzám.”
A megtagadás nem azt jelenti, hogy a Gazda (Fınök) mögött baktatunk, hanem Vele
együtt készítjük az utat. Az emmauszi tanítványok történetében is ezt mondja Lukács: „Maga
Jézus (személyesen) csatlakozott hozzájuk és ment velük” (Lk 24,15). Jézus követése minde-
nek elıtt: lenni, mint İ. „Amikor a személyekre tekintünk, csukjuk be testi szemünket, és
nyissuk meg a lelkieket; lássuk meg bennük, azt, amik, s nem csupán annyit, aminek látsza-
nak. Úgy nézzünk rájuk, mint ahogyan Isten tekint rájuk” – mondja Charles de Foucauld. Más
szemszögbıl ugyanezt fogalmazza meg Baba Simon egyházmegyés pap és „egyetemes test-
vér”: „Szeretném, ha mindenki olyan lenne, mint Jézus Krisztus, hogy mindenki úgy lássa
560
A fenti helyekhez még hozzávehetjük azokat az eseményeket, ahol kifejezetten ugyan nincsenek említve,
mint testület, de róluk van szó:
- 1,16.20: a négy elsı meghívása a tónál,
- 8,27-30: Péter megvallja Jézust, hogy ı a Krisztus,
- 16,7: új meghívásuk a föltámadás után, hogy menjenek Galileába, ott megláthatják.
561
Mk 3,14
562
Éppen ezért Márk leírásában a bőnbánat nem az evangélium elején, hanem a végén található, a szenvedés
próbájával együtt (annak ellenére, hogy Keresztelı János bőnbánatra hívásával kezdıdik az Evangélium).
563
Idézi: CADOR, Grégoire: Sulle orme di Fratel Carlo, Baba Simon sacerdote diocesano e fratello universale.
2003, 35. DI LORENZO, Maria: Fratel Charles de Foucauld, l’operaio di Nazaret.
www.sanpaolo.org/madre03/0202md/0202md19.htm 2007.06. 12.
363
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Istent, ahogyan Jézus látta. És hogy minden ember úgy lássa egymást, ahogyan Jézus látta
ıket”.564
Lukács: összegzi a Márk és Máté által felrajzolt tanítvány képet. Lukács nem említi a
az elsı négy kafarnaumi halász meghívását, hanem a „csodálatos halfogás” elbeszélésében
szerepelnek Simon, testvére András és „társaik”, a Zebedeus-fiak, Jakab és János (Lk 5,1-11).
Ugyanaz a „történet”, mint amelyet a negyedik evangelista a feltámadás utánra helyez (Jn
21,1-14). Lukács mindezt megelılegezi elbeszélésével, hogy mintegy teológiai alapot bizto-
sítson Jézus tanítványai hivatásához. A végén ugyanott köt ki Lukács, mint Márk és Máté:
„Kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték (èkolouthèsan)” (Lk 5,11). Így
ık négyen „akkolitusai”, vagyis Jézus társai (kisérıi) lettek. Jóllehet nem sikerült mindig,
vagy talán sohasem eljutniuk, hogy teljes egészében felfogják mindennek a jelentését, de bíz-
nak abban, akivel találkoztak – a jóllehet gondolatban még igen sokáig más eszméket és ter-
veket forgatnak. Jézus beszél nekik Isten Országáról; ık pedig az utolsó pillanatig „Izrael
Országára” gondolnak (ApCsel 1,6), amikor pedig Jézus óvja ıket a „kovásztól”, vagyis a
farizeusok tanaitól, azt hiszik, hogy mesterük azért korholja ıket, mert nem hoztak magukkal
kenyeret (vö. Mk 8,14-21). A tanítványok értetlensége megmutatkozik Jézus mőködésének
egész idején (vö. Lk 22,24-27), de ı nem küldi el ıket, hanem segít megérteniük annak külde-
tésének jelentıségét, amit aztán rájuk bíz.565
Amikor az elsı egyház az apostoli igehirdetést folytatja, akkor ezt az „értetlenséget”
nem tagadja. Az isteni hívás nem az ember természetébıl fakad, hanem a Lélek mőve. Így a
megértés is az. A növekedésre, érésre való készség jele, ahogyan „vele maradnak” A tanítvá-
nyok Jézussal való együttléte, életében való osztozása, a beszélgetések éppúgy az érés elen-
gedhetetlen mozzanatai, mint az értetlenség, a kétségek, sıt a teljes sötétség (tagadás, megfu-
tamodás). Jézussal megélt közösségük vezeti el ıket arra, hogy amikor – emberileg úgy tőnik
– végzetes csapás éri ıket mesterük megölésével, ismét összejönnek (bár halálos félelem van
bennük). A Föltámadottal itt, a közösségben találkoznak, aki folytatja tanításukat; máskor
pedig sült hallal várja ıket a tó partján; hagyja, hogy kiadják szívükbıl a fájdalmat, amikor
elbeszélteti velük csalódottságukat, aztán –ahogy annyiszor az elmúlt évek során – vacsora-
asztalhoz telepszik velük. A tanítványok megtapasztalják a Jézusban megjelent Istent: „ugye,
lángolt a szívünk?” (Lk 24,32). Ennek az Istennek, s nem a maguk tökéletességének a lettek
tanúi.
A papság fogalmának, vagy ha úgy tetszik „intézményének” jelenléte a Újszövetség-
ben, külön fejezetet kívánna. Ma – az egyházon belül is – többen felteszik a kérdést, hogy
vajon történt-e Jézus által „kiválasztás, elkülönítés, sajátos hatalomátadás”? Tehát szándéká-
ban volt-e, hogy egyesek sajátos megbízással (feladattal és hatalommal) kiemelten részesültek
az İ küldetésébıl és hatalmából? A válasz egyértelmően igen, ahogyan a fentiekben is utal-
tunk rá. Mindennek a helyes látásához segít Tarjányi Béla biblikus professzor összegzése:
564
Baba Simon, családi nevén: Simone Mpeke. Kamerunban, Batombé (Edéa) született a „20 század hajnalán,
nem keresztény szülıktıl”. Születése évét egyetlen életrajz nem közli. Visszatérı megjegyzés: Mpeke est né à
l’aube de 20ème siècle à Batombé (Edéa) au Camerun, de parents cultivateurs non chrétiens, Yomba et Inyem
Ngo Epouhe. www.babasimon.com ). Egyházmegyés papként a Jesus Charitas (Charles de Foucold) lelkiség
papi evangelizációs csoportjának tagja. Kamerun és Afrika egyházának megújulásában jelentıs szerepe van. A
különbözı etnikumok és vallási közösségek közötti párbeszéd és béke apostola. 1975. augusztus 13-án szólította
magához az Úr. Életét egészen Istennek szentelte népe megszenteléséért. Boldoggá avatása folyamatban van. A
fenti idézet a francia televíziónak adott interjúban hangzott el 1971-ben. CADOR (2003), 36. Baba Simon papnö-
vendékként érdekes dolgozatot írt a bakokók vallásosságáról. Mpeke, Simon: La religions des Bakoko. Museum
Lessianum, Louvain. www.babasimon.com/La%20religion20des%Bakoko.htm A bakoko (bassoo) Kamerun
tengerparti és déli részén élı, mintegy ötvenezer fıt kitevı szigorúan zárt közösségeket alkotó nyelvi csoport
(2982-es adat). www.ethnologue.com/show_language.asp?code=bkh
565
Spinetoli (2005), 63.
364
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Bár az evangélisták leírásai, amelyek bemutatják Jézus tevékenységét és intézkedéseit, visz-

szatükrözik saját koruk és konkrét közösségük felfogását és viszonyait is, ennyi részlet láttán aligha
lehetne azt mondani, hogy a hívek körébıl egyesek kiválasztása, elkülönítése, különleges hatalommal
és sajátos küldetéssel való felruházása nem Jézus rendelkezése, nem az ı szándéka szerint történik az
egyházban. Jézus igenis különbözı feladatok végzésére rendelt egyeseket, és a többiektıl megkülön-
böztetett módon és mértékben bízta meg ıket z egyházban sajátos tisztségük betöltésére. Ezek a jézusi
intézkedések képezték és képezik a további fejlıdés alapját, egyben a papság intézményének tudatos
és körülhatárolt megjelenésének kiindulópontját.566
2. A hivatás: kiválasztottság
a) Jézus példája
Az isteni szolgálatra való meghívások alapvonása, hogy Istentıl jön a kezdeményezés:
az üdvösség (szabadulás) tervének konkrét szolgálatának beteljesítésére. A prófétai meghívá-
soknál egyértelmő: Isten elhatározott terve, döntése a választás, az embernek nincs más dolga,
mint teljesíteni a küldetést. Jézus (fıpapi) kiválasztásával kapcsolatban is ezt az isteni elhatá-
rozást érzékelteti a Zsidó levél szerzıje: „A (fıpapi) tisztséget magától senki sem vállalhatja,
csak akit az Isten meghív, mint Áront” (Zsid 5,4). A szolgálatokra nem Istennek, hanem az
embereknek van szüksége. Ki milyen mértékben fedezi fel Isten szeretetét, aszerint születik
meg (és erısödik) a vágy, hogy ezt a megtapasztalt szeretetet mások számára is valósággá
tegye. Minden hivatás (legyen az „szent”, vagy bármilyen „mesterség”) Istentıl jön: lépjünk
ki önelégültségünkbıl, tegyük magunkat alkalmassá mások segítésére. Ez az elhivatottság
nem mindjárt világos az ember elıtt: lassan bontakozik ki. A pszichikai, erkölcsi érettség
elırehaladtával világosodik meg az ember elıtt. Azonban mindig feltételezi a nagylelkőség itt
és most megteendı lépéseit. Ez azt is jelenti, hogy valakiben felmerülhet a mások (megszen-
teléséért való önátadás gondolata, de ha ez a korai gondolat nem párosul a napi az önzetlen
segítıkészség, nagylelkőség, szolgálat mindennapos gyakorlataival, a mások rendelkezésére
állás készségével, akkor az egész csak üres képzelgés és önbecsapás.
„Jézus növekedett bölcsességben, korban s Isten és emberek elıtti kedvességben” (Lk
2,52): mindez jelzi egy „normális” fejlıdés menetét. A kis Sámuel, hallja Jahvé hívását az
éjszaka közepén , s azonnal felkel (1 Sám 3,4-14); Pál hangos kiáltást hall a damaszkuszi úton
(ApCsel 9,4). Bizonyára Jézus lelkében is megszólal ez a hang, amely arra készteti, hogy
hagyja el otthonát, övéit, munkáját és szentelje magát egészen a bőnbánat, az Isten Országa
eljövetele hirdetésének (Mk 1,14-15). Ez a belsı hívás, meggyızıdés, értés, amely szólítja ıt
küldetése beteljesítésére. Ez a felismerés nem valami ráerıszakolt, hirtelen jött parancs, ha-
nem belsı meggyızıdés. Jézus „hivatása” egészen bizonyosan a családban születik, bontako-
zik ki, a zsinagógában hallott Ige és imádság pedig egyre inkább megerısíti. Isten igéje járja
át, ami imádsággá, párbeszéddé, majd döntéssé érlelıdik benne. Ez az útja minden valódi hi-
vatásnak: az Istennel való folyamatos kapcsolat (közösség) érleli meg a személyt, hogy a leg-
sajátosabb módon adjon választ Isten öröktıl feléje tartó szeretetére.
A prófétai tapasztalás nem valami fizikai ismeret, sokkal inkább benyomás, mint ész-
lelés. Egyszerre jelent látást és belátást, hallást és intuíciót, bizonyosságot és kétséget. Az elsı
„közlések” – általában – nem adnak teljes bizonyosságot, újra kell azokat „hallani”, hosszas
átgondolás, imádságot kívánnak, s még akkor is a teljes megvilágosodásra várni kell (lásd
Sámuel esetét, akit ismételten felkelt álmából az Úr).
Jézus lelki útját, mint Isten szavának megannyi „szóvivıjének” az útját a világosság és
bizonytalanság (egészen a teljes sötétségig) jellemzi, hiszen az Isten Lelkével való szembesü-
566
TARJÁNYI Béla: A papság az Újszövetségben. Teológia XLI. évfolyam/2007.1-2. 88.
365
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
lés nem mindig egyértelmő fényt jelent, hanem gyakran félhomályt, bizonytalanságot és teljes
sötétséget is.
A hivatás nem egyszer, hanem folyamatos „történés”, amelyben meghatározó, hogy
elsajátítjuk Jézus látását. Ez kétjelentéső: látni a világot, az eseményeket, s benne magunkat
az İ szemléletével: csak ekkor nem fogunk „megbotránkozni benne”, amikor a tanítás és az
üldözés miatt üldözés ér (Mt 13,21). Jelenti azt a látást, amellyel a benne hívık rendelkeznek:
„a világ többé nem lát többé, ti azonban láttok” ((Jn 14,19). Ez a látás azt jelenti, hogy nem
élünk azokkal az eszközökkel, amelyekkel a világ akarja láttatni az ı isteneit: hatalmat, va-
gyont, sikert stb. Eszközök, amelyek nagyon sokszor kísértésbe hozták és hozzák Jézus tanít-
ványait: a befolyásosság, erıszak, csalás, hazugság. Ezek „hatékonysága” soha nem lehet Is-
ten embereinek eszköztárában. Mind a papságra készülıknek, mind pedig az egyházban már
szolgálóknak életprogramja lehet az itt következı néhány sor, s amelyen mindig lemérhetjük
hivatásunk emberi és isteni egységét, értékét.
„Csak ne a láthatóra, hanem a láthatatlanra fordítsuk figyelmünket. Mert a látható mulandó, a

láthatatlan viszont örök” (2 Kor 4,18). Ez a megállapítás gyökeres változást indíthat el benned. Ha van
elég tárgyilagosságod elismerni, hogy minden összedıl, hogy minden „hiúságok hiúsága”, hogy min-
den viszonylagos, akkor rátalálsz az Abszolútum értelmére, és az egyedüli szilárd ponthoz: Istenhez
fogsz csatlakozni. Isten lesz életed eszménye. És akkor, ha becsületes akarsz lenni önmagaddal szem-
ben, életedet ehhez az ideálhoz kell alakítanod, megalkuvás nélkül. Nehéz ügy – gondolod talán. De
van rá felelet: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedbıl, teljes lelkedbıl, és teljes elmédbıl” (Mt
22,37). Ez logikus. Mert értelmetlen lenne olyasmire fecsérelned a szívedet, a szellemedet, az erıdet,
ami rombadıl. Igazából csak az abszolútot szerethetjük teljes szívünkbıl.
Így lesz az Isten – eddig még csak egy ismeretlennek a neve, akiben hiszünk – szilárdabb va-
lósággá, az elmálló mindenség ellentéteként. Mert ha elkezdjük szeretni, ı maga nyilatkoztatja ki ma-
gát.567
Az isteni hivatás egy valamikor elhangzott szó, hanem folytonos kapcsolat, amely ér-
lelıdik (még a sötétségben is növekszik) és a mások iránti szeretet gyakorlatában tisztul, erı-
södik és válik egyértelmővé. Igen gyakran a megtéréskor, amikor Isten „meglágyítja” szívünk
ellenállását”, elhangzik a meghívó szó is:
Ha meglágyít az Úr majd végre nagy tüzével,

568
Saját lényével legott meg is pecsétel.
b) Egyházban elkötelezett szolgálat-hivatás

A papi, illetve szerzetesi hivatás lélektani tanulmányozása viszonylag rövid múltra te-
kint vissza. Az elmúlt körülbelül harminc év alatt azonban mégis sok értékes meglátás szüle-
tett, amelyek ismerete hasznos támpont lehet mind az egyházi hivatás felé hajló fiatalok, mind
a nevelık számára. A papi és szerzetesi hivatást ma úgy értelmezzük, mint Isten és ember
között történı párbeszédet. Ez mindenekelıtt azt jelenti, hogy a hivatástudat leggyakrabban
nem a pillanat mőve, hanem fejlıdési folyamat, vagyis lépésrıl lépésre alakul, párhuzamosan,
vagy még pontosabban: egybefonódva a fiatal személyiség általános kibontakozásával. Ennek
a fejlıdésnek a gyümölcse az az életre szóló elkötelezettség, hogy életét Isten szolgálatának
sajátos formájához kötve valósítsa meg, és az egyházban. Ezzel érintettük a lelki hivatás há-
rom lényeges összetevıjét: Istennek szentelt élet, az emberek szolgálatára az egyházban.
A papi és szerzetesi eszmény mindig az Evangélium lesz. Az Istennek közvetlenül
szentelt élet azonban mindig realisztikus gondolkodást követel tılünk. „Aki Istent szereti,
szívesen veszi magával a lemondás terhét: tulajdon, a személyes szabadság, a nıvel való kie-
567
LUBICH, Chiara: Ha tüzet gyújtanánk. Città Nuova Editrice, Roma, 1972, 154.
568
366
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
gészülés: mindezek elemi értékek, alapvetı emberi jogok és normális körülmények között
hozzátartoznak az ember kibontakozásához. Aki ezekrıl az alapvetı jogokról lemond, az ezt a
hiányt érezhetıen tapasztalja. Sérülés keletkezik, őr támad, valami kielégületlen marad. És ezt
az őrt nem tölti ki azonnal és fáradság nélkül – vagy nem tölti ki túlcsordulva – Krisztus sze-
retete és a spirituális élmény.”569 Az Isten szeretete mindig meghagy a realitás talaján: a min-
dennapok „szolgai” szolgálatot jelentenek. A papi és szerzetesi életben nem meleg otthoni
fészek vár, hanem csupán nomád sátor, amely sokszor hideg és huzatos. A Biblia tanúsítja:
Istennel szóba állni, mindig veszélyes, mert ez a találkozás semmit nem hagy úgy, amint ré-
gen volt: állandósul a „menj ki a földedrıl”, a sötétséggel kell harcolni, sokszor sebesülten
kerülünk ki a birkózásból mint Jákob, de új névvel.
Az Istennek szenteltség nem „normális” élet, hanem jel, s mint ilyen kiszolgáltatott,
függıben lévı, kielégítetlen élet, mert az eljövendıre összpontosul. „Ne tompítsuk le a nehéz-
ségeket túlságosan azzal, hogy ártalmatlannak tüntetjük fel azokat azzal, hogy a szegénységet,
az engedelmességet, a magányosságot felettébb kényelmessé tesszük magunknak, és mind-
azokkal a kifogásokkal és érvekkel enyhítjük szigorúságukat, amelyeket a „régi ember” talá-
lékony szelleme bennünk oly gyorsan fel tud hozni.”570 Súlyosan félreértené valaki az egyházi
hivatást, ha a lemondások következményét elintézné egy kézlegyintéssel.
Isten szenvedélyes szeretet „felszabadítja” a mi szenvedélyünket İ iránta. „Szeresd Uradat,

Istenedet teljes szívedbıl, teljes lelkedbıl és minden erıdbıl” (Mk 12,30). Itt is érvényes, hogy a
szenvedélyes szeretet a szenvedés alakját veheti fel. A szeretet és szenvedéselválaszthatatlanul össze
vannak kötve egymással- Aki kitárulkozik, sebezhetıvé válik.
Az Isten iránti szenvedélyes szeretetaz a bensı dinamika (lelkesültség), amely az úgynevezett
evangéliumi tanácsok mozgatója. Ezek nem egymás mellett állnak, hanem – akár a hit, remény és sze-
retet -, az emberi természet adta fokai annak az alapmagatartásnak, amellyel az ember teljesen Isten
szolgálatára szegıdik. „Amint hittem, hogy van Isten, megértettem, hogy már csak ı érette élhetek”
(Charles de Foucauld).571
3. Hivatások a pszichológia vizsgálatában
a) Elméletek a hivatásról
Miért választja valaki a papi vagy szerzetesi hivatást? Erre a kérdésre nincs egészen
egyértelmő válasz. Mégis, vannak próbálkozások valamiféle pszichológiai modell kidolgozá-
sára ezen a téren is. Bemutatunk három idevonatkozó elméletet.
J. E. Dittes amerikai pszichológus „kis felnıtt” elmélete szerint létezik egy sor olyan
személyiségvonás, amelyek megalapozzák a papról alkotott sztereotip képet. Kulcsfogalom-
ként a „kis felnıtt” személyiségképet említi, vagyis az olyan fiúkat (a kutatás csak rájuk vo-
natkozik), akik már igen korán erıs azonosulást tanúsítanak a felnıtt értékekkel és szerepek-
kel.
Ilyen jellemvonásokat vél felfedezni:
- jobban érzi magát felnıttek (idısebbek) társaságában, mint saját korosztályában,
- kerüli a szokásos gyerekes csintalanságokat,
- szívesen tagja olyan csoportoknak, amelyeket felnıttek irányítanak,
- az egyidısek társaságában tapasztalatlannak és ügyetlennek számít,
569
SCHELLENBERGER, Bernardin: Egy más élet. Amit egy szerzetes tapasztal. (Az eredeti kiadó: Herderm, é. n.)
Kézirat, 25.
570
SCHELLENBERGER, (é. n.), 26.
571
BOURS, Johannnes – KAMPHAUS, Franz: Szenvedéllyel szeretni Istent. Nıtlenség – Szegénység - Engedel-
messég (Leidenschaft für Gott) Herder, Freiburg – Basel –Wien. Kézirat. Fordítás készült: Budapest, 1983. 1-2.
367
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
- visszahúzódó; viselkedését, spontán reakcióit fékezi, ezért magatartása kiszámítható és

megbízható.
Dittes elmélete túlságosan mechanikusnak tőnik: mintha egyesek születésüknél fogva arra
lennének rendelve, hogy papok illetve szerzetesek legyenek. Továbbá, az elmélet nem kí-
séri a kis felnıtt késıbbi életét, vagyis amikor már nagy felnıtté lesz vajon igazán magára
talál-e a papi hivatásban, vagy örök elégedetlenségre és keresésre van kárhoztatva?572
L. M. Rulla ön-transzcendenciára épülı elmélete szerint a kiindulópont nem az aktuá-

lis én, hanem az ideális én, vagyis az, amit az ember a legnagyobb elérhetı célként megsejtett.
Ezt az ideális ént azonban nem lehet egyenes úton megvalósítani, hanem csak közvetett mó-
don azáltal, hogy olyan célokért kötelezi el magát valaki, amelyek meghaladják ıt, magát.
Ezeket nevezi Rulla objektív értékeknek. A papi hivatásnál ilyen érték Krisztus követése, vagy
az Isten iránti személyes szeretet. Innen az elmélet elsı állítása: a papi és szerzetesi hivatás
elsısorban nem az aktuális, hanem az ideális én megvalósítása.
Adrian Van Kaam „domináns motívum” elmélete feltételezi a motívumok és értékek

ranglétráját. A vallásos hivatást választó személyeknél nyilvánvaló a domináns motívum a
személyes és átfogó viszony Istenhez. Jövıjük szemlélete valószínőleg úgy jelentkezik, mint
annak a tudata, hogy rajtunk és bennünk Isten akarata valósul meg. Az Isten hívására válaszol
az ember azzal, hogy életét (értékrendjét) a Vele való kapcsolat határozza meg.
A három elmélet a meglátásait összegezve nagyon hasznos kritériumokat kapunk a
papi illetve szerzetesi élet lélektani értelmezéséhez. Nevezetesen, három mozzanat fontos:
1. Az illetı rendelkezik bizonyos hajlammal és természetes adottságokkal, amelyek ösz-
szeegyeztethetık a papi illetve szerzetesi hivatással.
2. Megvan benne a vágy, hogy önmagát természetfeletti értékek és célok érdekében
vállalt önfeláldozás útján valósítsa meg.
3. Alapvetı és általános életvitelét jellemzi a vallásos beállítottság, mint domináns
motívum.
A fenti követelményeknek való megfelelés a papképzés során bontakozhatnak ki. Az a
belsı késztetés, amellyel egy személy „hívatást érez” a papi szolgálatra igen gyakran spontán
módon, szinte váratlanul tör fel. Ezt a spontán vágyat a tudatos törekvésnek kell felváltani. Ez
a törekvés egybeesik a személyi éréssel. A „hivatás ajándék” – szoktuk mondani, de ez az
ajándék még nem jelenti, hogy az illetı már azonosult is az „ajándék” teljes jelentésével. A
meghívás elfogadása, mint belsı döntés csak kemény és hosszú önneveléssel, a keresztény
üzenettel való tudatos és felnıtt módon való azonosulással teljesül be. A „pappá levés” csak
az evangéliumi út vállalásával lehetséges, s ezen az úton – az összes kereszténnyel együtt –
osztozunk a fáradságban, szegénységben és kudarcban éppúgy, mint a sikerben és fıként a
reményben. Azért kell ezt különösen hangsúlyozni, mert igen nagy a kísértés, hogy valaki
„kihagyja” azokat a lépéseket, amelyre mindannyian meghívást kaptunk: növekedni Krisztus-
ban. Súlyos tévedés és tragédia forrása, ha valaki errıl az állandó növekedésrıl lemond, vagy
úgy gondolja, hogy a „szent dolgokkal való foglalkozás” egyenlı a kereszténységgel.
Nem véletlen, hogy az egyház egyre jobban visszatér az elsı egyház gyakorlatához,
amikor is „kipróbált férfiak” nyerték el a kézföltételt a közösség szolgálatára, nem pedig
egyik iskolapadból a másikba sodródott, serdülésbıl éppen kikapaszkodó fiatalok. Tudott
dolog, hogy az iskolázásnak ez a hosszú folyamata széthúzza a pszichikai érés idejét: akadá-
572
Nagyon sok vallásosan nevelt kisgyerek fejében megfordul, hogy pap szeretne lenni. Az oltár szolgálata (mi-
nistrálás) felveti a gondolatot: mi lenne, ha elkötelezné magát erre a szolgálatra? A papi életnek a liturgikus
tevékenység csak egy része. Az evangelizáció, tanítás, közösségszervezés és vezetés (szociális-karitatív szolgálat
szervezése), lelki tanácsadás és vezetés nagyon sokrétő feladatot rónak a lelkipásztorra.
368
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
lyozza az önálló, felelısségteljes döntés kialakulását. Nem az évek száma a kérdéses, hanem
az a hit, amit tanult, nem érhetett valósággá a maga élete önálló irányításában és közösségte-
remtésben. Csupán jószándékú vágy, elhatározás, de nem valóság! Ha végigtekintünk a kö-
vetkezı pontban felvázolt felnıttségi mutatókon, megértjük, miért van szükség arra, hogy a
pap- és szerzetes mielıtt kimondani a végsı szót, illetve egy nagyon határozott és meghatáro-
zó életformára igent mondana, „tapasztalja meg magát a világban”. Fontos, hogy egyházi
szolgálatot is végezzen már, de legalább ilyen fontos, hogy ossza meg életét azokkal, akik
között majd papként fog élni. Az ún. gyakorlati év legalább olyan fontos, mint a szemináriu-
mokban töltött évek. Szeretném hangsúlyozni: ne csak egyházi tevékenységet jelentsen ez a
gyakorlat, hanem élje és gyakorolja hitét a világban: munkások között, betegek, szegények
között élve kétkezi munkával keresve kenyerét. Képes-e hőséggel Krisztus útján járni, ha a
papnevelı intézeti kiszolgáltságából kilépve a kiszolgáltatottá válik, ahol küzdenie kell a
megélhetésért. Nem lesz „magától értetıdı a reggeli kakaó és az esti langyos lábvíz, s ahol a
napi miséért kilométereket kell gyalogolnod” – ahogyan egy munkáspap fogalmazott. A fiatal
ha éveken át a világtól elzárva készül hivatására, akkor legalább ennyi évet kellene arra szán-
ni, hogy küldetésére is felkészüljön. Enélkül a pap a volán mellıl terelgeti nyáját, a püspök
meg a számítógép egerével a papjait. Nem akarja ıket látni, fél a velük való szembesüléstıl.
A pasztoráció nem egyenlı az értelmiségiek, fiatalok csoportjainak gondozásával. A
szegények, öregek, betegek és elhagyottak voltak Jézus útjának hiteles tanúi: megértették és
megtapasztalták, hogy elérkezett hozzájuk az Isten országa. A „világ”, amelytıl Jézus óvja
tanítványait, nem az utcanık, homoszexuálisok, ateisták, kommunisták. A „világ” az, amelyik
önmagával eltelten az erıszakkal megszerzett hatalom, a becstelen hazudozással, képmutatás-
sal és csalással szerzett pénz elkötelezettje. Az erkölcstelenség nem a szexet, hanem a másik
megalázását, kihasználását és becsapását jelenti, kihasználva annak hiszékenységét, kiszolgál-
tatottságát és gyengeségét.
b) Érett személyiség – érett vallásosság

Az isteni ajándék (kegyelem) nem „kerüli meg” az embert, illetve nem valami „ada-
lék” amelytıl valaki képes lesz egész életét valamilyen „szent ügynek” szentelni. Minden
korosztálynak vannak bizonyos érettségi elvárásai, fokai, amelyek elérése feltétele annak,
hogy élete, személyisége éretté váljon. A felnıtt ember nem csupán az évek számát jelenti,
hanem pszichikai állapotot is jelöl. Az érett, felnıtt személyiség alapvetı jellemzıje a másik
felé való fordulás: „elsısorban a másikat akarja boldogítani”. A személyi érés és a vallásos
érettség egymástól elválaszthatatlan. A pszichikai érettséget soha nem pótolja, vagy helyette-
síti valamiféle természetfeletti ajándék.
Az érettséggel kapcsolatos elvárások nem azt jelentik, hogy valaki mindezzel rendel-
kezzék, amikor a szemináriumba lép, vagy felvételét kéri egy szerzetesi közösségbe. A kérdés
az, hogy mindezekre a követelményekre készséget mutat-e? Képes-e a fejlıdésre? Ha az aláb-
bi táblázat követelményrendszerét tesszük egy fiatal elé, szinte megrémül: én ezt soha nem
fogom tudni elérni. Olyan szocializációs folyamatról van szó, amely hosszú idıt vesz igény-
be.
A ledolgozandó hátrányok sokfélék lehetnek, fiatalonként különbözıek. Ahhoz, hogy bármi-

lyen pozitív irányú változást elérjünk, ismernünk kell azokat a személyiségfejlıdési modelleket, me-
lyekhez munkánk során közelítenünk kell.
Allport írja egyik könyvében, hogy ha azzal a mértékkel mérünk, ami megszokott, átlagos
egy felnıttnél, akkor egy kisgyermek viselkedése egyenesen aszociális szörnyőségnek tőnik. Képzel-
jünk el egy felnıttet, aki mindenét szétrombolja, akit nem lehet eltántorítani attól, hogy minden kíván-
ságának teljesülnie kell, aki segítségre szorul, teljes mértékben másoktól függ, majd képzeljünk el egy
felnıttet, aki türelmetlen, szeszélyes, minden érzését gátlás nélkül kifejezésre juttatja. Ha ezek a sajá-
tosságok a fejlıdés folyamán sem változnak meg tetemesen, infantilis, sıt talán veszélyes személyi-
369
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
séggel állunk szemben. Ez azt a lehetıséget veti fel, hogy a személyiség fejlıdését szocializációnak, a
társadalmi környezethez való egyre jobb alkalmazkodásnak tekintsük. A szocializációs folyamatnak
több összetevıje van. Az egyik az önkontroll kialakulása, ez az a képesség, mellyel a személy vágyai
kielégítését késleltetni tudja, s a másik fontos szocializációs tényezı a közösség szokásaihoz, normái-
hoz való igazodás, azok megtanulása, interiorizálása (belsıvé tétele). Hová is tart a fejlıdés, mi van az
út végén, ami az, amit várunk egy átlagos személyiségfejlıdéstıl?573
A lelki segítı, kísérı (lelkivezetı) valójában ennek a fejlıdésnek az irányáról, készsé-

gérıl és tudatos törekvésérıl gyızıdhet meg. A fenti idézet szerzıje megjegyzi, hogy köny-
nyebben észrevesszük a „fejlıdési deficitet"” mint a tényleges haladást. A segítés feladata,
hogy megkeresni a hiányok okát, s azt, hogyan lehet orvosolni. Nem biztos, hogy minden
területen teljes siker fogja kísérni az illetıt, azt azonban el kell érni, hogy a jelöltet érdekelje a
világ, nyitott legyen az élményekre, tapasztalatokra. Segíteni kell, hogy elérje a szellemi au-
tonómiát, a kedvezıtlen külsı és belsı adottságoktól, stressztıl, deprivációktól, tragédiáktól,
tiszteletlenségtıl, megaláztatásoktól. Röviden ez azt jelenti, hogy nem merev sémákat lásson
maga elıtt: életét akkor is tartalmasnak fogja fel, ha az egy akadályozott élet: kevesebb biz-
tonságot, jót kapott az élettıl, mint amennyire szüksége lett volna.574 A nevelés feladata nem
a megoldások kínálata, hanem a készség, a fejlıdés igényének ébrentartása, amely az egész-
séges öntudatot, énképet jelenti.575
A következı átfogó táblázatban jelezzük ezeket az összefüggéseket:576
Alapvonások Gyakorlati megnyilvá- Az érett személyiség Az érett vallásosság

nulásai577 jellemzıi jellemzıi
1. Az én érzé- Ki meri fejteni a vélemé- Nyitottság és érdeklıdés a Jól differenciált (alapve-
sének kiter- nyét, kész vállalni érték- személyt körülvevı jelen- tıen pozitív, kritikus is;
jesztése rendszerét, meggyızıdését. ségek felé jól megkülönböztet, nem
naiv, nincsenek elıítéle-
tei)
2. Meghitt Képes önmaga és a közös- Olyan bensıséges kapcso- Van saját dinamikája és
viszony má- ség elvárásai között harmó- lat másokkal, amely nem motivációja (nem mági-
sokkal niát teremteni. szőkíti mozgásterüket kus, nem keresi a saját
javát; nem vész el „el-
méletben”; misztikus, de
nem fanatikus)
3. Érzelmi Értékeli mások véleményét, Valósághő beállítódás a Hiteles erkölcsiséget
biztonság, de énképét és identitását feladatok irányában, és alakít ki (nemcsak „egy-
önelfogadás félelem nélkül vállalja. Jól szakszerő ügyesség megszer”, hanem egész éle-
mőködı, énképhez igazodó oldásukban ten át fejlıdik; idealista,
a lelkiismerete. mert a transzcendentális
vezeti)
4. Feladatok Sokoldalú az érdeklıdése Valósághő beállítódás a Átfogó, széles körő (eb-
vállalása és és tevékenysége. Jelen te- feladatok irányában, és ben hasonlít a világné-
573
JUHÁSZNÉ (2007), 2.
574
JUHÁSZNÉ (2007), 3.
575
Hány nagyon nehéz sorsú, szerény adottságú gyermekbıl lett „óriás”! Vianney Szent János szegény, szerény
adottságú parasztfiú volt. Don Giovanni Bosco: félárva, iparostanonc, saját verejtékével teremtette meg az isko-
lázása és önmaga, családja fenntartásának feltételeit, s lett az ipari tanuló és munkás ifjúság, árvák apostola.
Giuseppe Roncalli a sokgyermekes, nyomorúságos kis észak-olasz falucska szegényparaszti család gyermeke: az
egyház egyik legnagyszerőbb megújítója: XXIII. János pápa.
576
BENKİ Antal S.J. A papi lelkiség pszichológiai alapjai. Teológia XLI. évf. 2007. 1-2, 4.
577
A táblázatban ebben az oszlopban feltüntetett érettségi mutatókhoz felhasznált forrás: JUHÁSZNÉ Víg Éva:
Szocializáció és személyiségfejlesztés. http://www.oki.hu/oldal.php?tipus=cikk&kod=kihivasok-juhaszne
370
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
jártasság meg- vékenységét képes a múlttal szakszerő ügyesség a zetre, de több, mert élte-
oldásukban és a jelennel, valamint jö- megoldásukban tı erıvel fog át minden
vıbeli terveinek összefüg- területet)
gésébe állítani.
5. Önismeret Elfogadja önmagát. Jól Tárgyilagos szemlélet Egységesítı, egybeko-
és humor szabályozza motívumait, önmagáról s ezért képes vácsoló (elfogadja, hogy
önkontrollos. Képes a spon- „helyesen” értékelni fo- az ember sokban deter-
taneitásra, így viselkedését nákságait is minált, de szabad is,
nem jellemzi agresszivitás. nem ért meg mindent; a
Belsı szabadsága segíti, szenvedést, halált stb.)
hogy derővel fogadja saját
gyengeségeit, másokkal
szemben megértı és biza-
kodó legyen.
6. Egységesítı Jelleme stabil (etikai biz- Elkötelezettség életcélja Heurisztikus, felfedezést
életfilozófia tonságban él). Élményeit, irányában, határozott ér- szolgáló (hitbıl él: nem
tapasztalatait frissen tudja tékrenddel és fejlett erköl- abszolút biztos, de a hit
értékelni. Van szociális csi érzékkel és a szeretet elegendı
érzülete és a szerint cselek- biztonságot és reményt
szik. nyújt a jövıre is)
A fejlıdés mindig együtt jár egy egészséges ellenállással. Különösen tapasztalható az

egyházi hivatások terén, ha a fiatal mögött egy erıs „hagyomány”, tapasztalat áll, akkor ehhez
sokkal jobban kötıdik, mint pl. aki nem hagyományos vallásos környezetben nıtt fel. Az „is-
ten és én – én és az Isten”, a „biztonságos-Isten” tapasztalatától elszabadulni a „menj ki a föl-
dedrıl” (vö. Ter 12,1) bizonytalansága felé. A kiszámíthatatlanság: a rókáknak vackuk, a ma-
daraknak fészkük van, az Emberfiának meg nincs hová lehajtania fejét (vö. Mt 8,20; Lk 9,58).
Eszköztelenség: se két ruhát, se sarut, se pénzt az övtáskában, de még egy botot se vigyenek
az útra (Mt 10,10; Lk 9,3) De a legsúlyosabb: az „istentelen” Isten, aki nem mutatkozik ha-
talmasnak, erısnek, csodatevınek, hanem elhagyatottnak a legsúlyosabb perceiben (Mt 27,46;
Mk 15,34). Érzelmeink szintjén is stabilitást várunk, de Isten nem az ember önelégültségét
szolgálja, hanem növekedésre szólít. Elveszíteni Istent – Istenért. Ahogyan Chiara lubich írja:
Olyan emberekké kell válnunk, akiknek ezen a földön már semmit sem lehet adni és akiktıl
már semmit sem lehet elvenni, mert egyetlen kincsük: Krisztus.578
c) Hiányos motívumok és következményük

Elıfordulhat, hogy valakinél a pályaválasztás motiváltsága nem tisztázott, vagy egyér-
telmően elhibázott a választás. Ezért fontos megvizsgálunk néhány nyilvánvaló motívumot,
amelynek hátterében azonban valószínőleg más, nem tudatos, konfliktus-szülte motívum hú-
zódik meg.
Képtelenség vagy készség hiány arra, hogy valakivel megvitassuk saját motívumain-
kat, azaz meghallgassuk az ellenérveket, hanem csökönyösen hajtogatjuk: „Engem hív az Is-
ten” és mindenkit, aki esetleg kifogásolja döntésünket, vagy a nehézségekre figyelmeztet,
egyenesen Isten ellenségének tartjuk.
Kizárólagosan és felhevülten spirituális motívumok, amelyek nem veszik figyelembe a
személyiség egyéb vonatkozásait, például ilyen: „Teljesen Jézusnak akarom szentelni élete-
met.” Az ilyen személy hallani sem akar testi valóságáról.
578
LUBICH, Chiara: Ha tüzet gyújtanánk. Róma, 1972, 147.
371
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Motívumok, amelyek valamilyen formában elégtételvételre utalnak, például „Mert
rossz gyermekkorom volt”, vagy: „Mert engem senki sem szeretett.”
Túlságosan kimerítı motívumok, vagyis ha valaki állandóan és igen részletesen, kissé
amolyan kompulzív módon magyarázza mindenkinek (elsısorban valószínőleg önmagának),
miért választotta ezt a pályát. Ez leginkább annak a jele, hogy nincs egészen meggyızıdve
döntésének helyességérıl.
Viselkedésszinten a nem tudatos motívumok jelenlétét bizonyos magatartásformák jel-

zik:
Az, akit nem tudatos motívumok vezérelnek, a konfúzió és elégedetlenség tartós álla-
potában él amelyet csak idınkénti eufória, megokolatlan, felfokozott jókedv szakít meg.
Mikor a nem tudatos motívumok által vezérelt ember találkozik azokkal az értékekkel,
amelyekrıl le kell mondania (lásd szexualitás, anyagi jólét, stb.) nyugtalanná válik és össze-
zavarodik.
Mikor új felelısségek és erkölcsi kötelességek vállalásáról van szó, ezt kényszeredet-
ten teszi és nem képes szilárdan állást foglalni velük szemben.
Állandó negatívizmus és agresszió jellemzi: semmi sem jó neki, mindent és mindenkit
kritizál, elmarasztal, támad. Ez a negatívizmus abból az ambivalenciából fakad, amely a nem
tudatos vágy és a tényleges élet között áll fenn.
Alapállása az önmagára való irányultság: mások problémái felé érzéketlen. Bizonyta-
lan, aggasztja a jövı. Pszichés struktúrájában merev: semmi újat nem képes befogadni, nehe-
zen alkalmazkodik az új helyzetekhez.
Ha valakiben nem tisztázott a szándék, hogy miért választ egyházi pályát, könnyen
alakíthat ki magában egy olyan isten-képet, amely az ı lelki nagyságának, vagy növekedésé-
nek az igényét kellene, hogy szolgálja. Aki itt és most akar választott hivatásától minden
gyengeségére orvoslást, tulajdonképpen kockázat nélküli életstílust és nem Istent választotta.
Isten nem eszköz „önmegvalósítási” igényeinkhez. 579 Kétségtelenül nagy a kísértés, hogy
„valakinek” mutassuk magunkat éppen vallási téren. Ugyanakkor éppen ez az, ami visszata-
szító. A frusztrációtól való félelem az egyháziakat rendkívüli mértékben megpróbálja: a fon-
tosnak lenni, számon tartottnak, elismertnek lenni, stb. Az Istennek szenteltség nem jelentheti
azt, hogy a többi ember számára a tökéletesség, beteljesedettség elitje, sıt „kasztjaként” mu-
tatkozzunk. Az „útközben vagyunk és még a nem célban” állapotát kell tükrözni. Létjogosult-
ságát nem az elismerés, hanem annak meghívása adja, akit megjelenít: Krisztust – remény-
ségben.
3. Kérdések, amelyeket fel kell ma tenni
a) İszinte beszéd - felnıttekkel

A lelkipásztori lélektan a segítıszolgálat különféle szempontjaira igyekszik reflektálni.
Nem lehet elıre megmondani, hogy milyen „esetekkel” fogunk találkozni szolgálatunk során.
Vannak kérdések, „témák”, amelyek lépten-nyomon elıkerülnek. Nem csupán a média „hír-
éhsége” kavar fel kényes kérdéseket, „szellıztet meg” kellemetlen ügyeket, hanem egyszerő-
en szembesülnünk kell olyan kihívásokkal, amelyekre nem elegendı a szokásos válaszokat
ismételgetni, s fıként nem ellenséges, indulatos megjegyzésekkel visszavágni. Mi a volt a nık
szerepe Jézus közösségében, s mi a ma és a jövı egyházában? Mi van azokkal a papokkal és
szerzetesekkel, szerzetesnıkkel, akik elhagyták szolgálatukat, mert ... Az okok ezerfélék. A
vágy azonban sokakban él: szeretnének az egyházban élni, szolgálatot teljesíteni. Egyetlen
579
SCHELLENBERGER, i.m. 44.
372
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
lehetıség, hogy „laicizálják” ıket? Hogyan találja meg lelki egyensúlyát az, aki becsülettel –
végre felnıve – felismerte, hogy nem a magányos élet az ı életformája, de egészen az evangé-
lium szolgálatának szeretné szentelni életét?
A papi hívatást – bármennyire is „szent dolgokkal való foglalatosságot jelent – nem
szabad misztifikálni, vagy valami varázslatos, földöntúli fizikai-pszichikai-lelki erıvel feltöl-
teni, amellyel valójában nem rendelkezhet! A pap: Isten embere az emberekért, az emberek
között. Csak felnıtt ember vállalja, hiszen terheket kell hordoznia, közösséget építenie. Ma
olyan terheket is kell hordoznia, amelyek messze távol vannak azoktól a pap-ideáloktól,
amely a papot valami elérhetetlen messzeségben, „fennkölt, úri és mővelt köröknek fenntart-
va” képzelte el.
A média – mint annyiszor – magán kívül volt a gyönyörőségtıl, amikor világgá röp-
pentette a világhírő francia kapucinus, Pierre abbé vallomását: „nem vagyok szőz!” A szent-
élető, másokért magát teljesen odaadó szerzetes önvallomása azonban egészen másról szól: ez
az ember halálosan becsületes, s hatalmas tanulsággal szól azoknak, akik a mai világban a
szüzességet választják – Isten országáért. Fontos tanúsága miatt teljes terjedelmében hozzuk a
tanúságtételt:
Amikor a vágyról beszélünk, mindnyájan a szexuális vágyra gondolunk, amely az élet egyik
legerısebb ösztöne. Ha rosszul éljük meg, katasztrófát okozhat. De helyes irányultsággal, vagyis hite-
les kapcsolatban és megosztásban megélve nagyon is pozitív.
Ami személyesen engem illet, nagyon fiatal voltam, amikor az Istennek és másoknak szentelt
életet választottam, és szüzességi fogadalmat tettem. Bizonyos szempontból úgy éltem, mint egy fo-
goly. Amikor az ember tudja, hogy ami után vágyik, elérhetetlen – mivel egyrészt a szerzetesi lét,
másrészt az a tény, hogy minden idımet teljesen lekötötte a legrászorultabbak megsegítése, nem is tet-
te volna lehetıvé szerelmi viszony létesítését –, akkor el kell hárítania azt. Nem szabad engedni, hogy
a vágy meggyökerezzen. Az önként elfogadott szolgaságról beszélek.
Mindez semmivel sem csökkenti a vágy erejét, és velem is elıfordult, hogy egy idıre enged-
tem neki, de sosem volt rendszeres kapcsolatom, mivel nem engedtem, hogy a vágy meggyökerezzen
bennem. Különben tartós kapcsolatban éltem volna egy asszonnyal, s ez szembeállított volna azzal az
életformával, amelyet választottam. Tehát megtapasztaltam a szexuális vágyat és nagyon ritkán a ki-
elégülést is, ám ez valójában a kielégületlenség forrásává vált, hiszen éreztem, hogy nem vagyok hite-
les.
Éreztem, hogy a szexuális vágynak ahhoz, hogy igazán kielégülhessen, arra van szüksége,
hogy egy gyengéd, meghitt szerelmi viszonyban fejezıdjön ki. Márpedig ez a fajta kapcsolat számom-
ra nem volt lehetséges saját választásom miatt. Boldogtalanná tettem volna az asszonyokat, én magam
pedig két, egymással összeegyeztethetetlen élet között vergıdtem volna.580
b) És a nık?
A nık helyzete az egyházban, az elsı század végétıl, mindennek mondható, csak ép-
pen nem rendezettnek. Fıként pedig nem az evangélium szerint rendezettnek.581
Az evangéliumok többször is megemlítik, hogy Jézussal és tanítványaival néhány asz-
szony (Lk 8,2) is együtt tart a missziós utakon. Máskor pedig arról is megemlékezik az evan-
gélium, hogy ezek közül az asszonyok közül többeket meggyógyított gyengeségükbıl. Az
asszonyok szolgálták a (diakonia) a csoportot javaikkal. Ezek a nık és férfiak egyetlen ügyet
(a jó hír hirdetését) szolgálták, különbözı feladatokat vállalva magukra. A nık jelenléte az
evangéliumi szolgálatban egyrészt természetességet kölcsönöznek a missziós tevékenységnek,
másrészt jelzik Jézus nagyszerőségét, bátorságát, amelyet az elızı prófétáknál aligha tapasz-
580
A fejezet címe: Szexuális vágy és szüzesség. Abbé PIERRE Fréderic Lenoirral folytatott beszélgetései alapján:
Istenem ... miért? Bencés Kiadó, Pannonhalma, 2006, 19-20.
581
A kérdés biblikus megvilágításához Ortensio da Spinetoli: Gesù di Nazaret c. könyvét használtuk fel.
SPINETOLI (2005), 69-71.
373
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
talunk. İ nem csupán beszél arról, hogy Isten országa mindenkihez elérkezett, hanem így is
tekint minden nıre és férfira egyaránt.
Pál apostol – jogait védve – írja a korintusiaknak (57 körül), hogy mint a többi apos-
tolnak – jogában áll, hogy „asszony nıvért magunkkal vigyünk, mint a többi apostol és az Úr
testvérei vagy Kéfás is teszi?” (1 Kor 9,5). Ezzel jelezni kívánja azt a gyakorlatot, amely az
apostoli egyházban természetes volt: az evangélium hirdetésében jelen voltak az asszonyok,
akik nem mások, mint az igehirdetık felesége. A „sok asszony” megjelölés, amely Jézus kísé-
retében lévı nıket illeti, az elsı tanítványok feleségét jelenti. Ezek az asszonyok – férjükkel
együtt – csatlakoztak az Úrhoz és „javaikkal”, szolgálatukkal tették teljessé az igehirdetést.
Az ószövetségi prófétaságtól távol áll az antifeminizmus: a próféták – kevés kivétellel - csalá-
dos emberek voltak. A beszámolók nem részletezik, hogy mi volt az asszonyok feladata Jézus
elsı közösségében, de annyi bizonyos, hogy közvetve szolgálták annak ügyét. Egyrészt anya-
gi javaikkal, mindennapi munkájukkal, másrészt az újonnan csatlakozottak között lévı öre-
gek, betegek gondozásával. Bizonyára ık maguk is kateketizáltak, szóval is hirdették az Úr
irgalmát, szabadító jóságát éppen nı társaik között, hiszen ık ismerték igazán a nıtársadalom
kirekesztettségét, megalázott sorsát. Jézus feltámadásának elsı tanúi ık az evangéliumban,
mintegy jelezni kívánja az evangelista, hogy nincsenek többé szent kasztok; a szentség, az
Isten szolgálata nem férfiaknak fenntartott elıjog. A nık jelenléte az elsı egyházban – Jézus
tanítványai körében – jel: elérkezett közétek az Isten országa.
Nem kívánunk belemenni a nık papsága kérdésébe. 582 Itt csupán jelezni kívánjuk,
hogy az elsı közösség „természetes” egyensúlya, amely vonzotta az embereket éppen az volt:
„egy volt a szíve-lelke az egész közösségnek”. Ebben a közösségben a nık jelenléte nem el-
lenpólus volt, hanem az evangélium hitelességének bizonyítéka. A nık kirekesztésével elin-
dult az a végzetes folyamat, amely a klerikalizmushoz vezetett: kiszorultak a „nem felszentel-
tek” is, s maradt a „szent klérus”, s a nép (máig gyakorlatilag élı) felfogásában ık jelentik az
„egyházat”: az egyház ezt csinál, az egyház azt akarja (értsd alatta a papokat) stb. Ami még
szomorúbb, hogy a „hívek” egy része is irtózik a világiak „túlzó” jelenlététıl és szereplésétıl
az egyházban. Miféle szakralitást féltünk? A laikusok szerepe nem „suplenckedés”, kisegítés
a papok mellett, hanem felelıs részvétel az evangelizálás és a megszentelés munkájában.
b) És velük mi lesz?
Nem egy lelkipásztor, lelkipásztori kisegítı jelzi, hogy új szolgálati helyén találkozik
olyan pappal, szerzetessel (nıvel és férfival), aki elhagyta egyházi szolgálatát. Van, aki még
köszönni sem mer „ezeknek”, nemhogy szóba állni, vagy netán kapcsolatukat keresni velük.
Aposztázia? Ki kit hagyott el? A kudarcot vallott ember igen gyakran tesz ilyen kije-
lentést: cserbenhagytak, így nem bírom tovább. Az egyházi szolgálatot otthagyók – különösen
az elsı idıben – gyakran hangsúlyozzák: az Egyház hagyta magukra ıket. Az egyházi vezetés
részérıl azt halljuk, hogy az illetı „gyenge” volt, kirekesztette magát stb. A valóság sokkal
árnyaltabb és összetettebb.
Minden belsı konfliktus valahogy feltör a felszínre, s ami a belsı küzdelembıl látszik,
túlságosan „primitív” megnyilvánulás. Annyit mindjárt az elején tisztáznunk kell: mindannyi-
an „konfliktus-források” vagyunk: vezetık és beosztottak. Ehhez járul az egyházi szolgálat-
ban halmozottan jelentkezı konfliktus helyzet, amit a szolgálatot ellátó személynek kell(ene)
megoldani. A Biblia bıséges példát szolgáltat arra, hogy a próféták is szembeszálltak az ıket
küldı Úrral. Perlekedtek a hivatalos vallási vezetıkkel éppúgy, mint a „világi” vezetıkkel.
Illés próféta, sikeres Isten-embere, sikerei csúcsán össze omlik és őzött vadként elmenekül. A
582
Pontos és biblikus-teológiai megalapozottságú tanulmányt találhatunk a kérdésrıl: DOLHAI Lajos: A nıi pap-
ság kérdése. Teológia XLI. évfolyam / 2007. 1-2. 19-33.
374
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
hivatásbeli kiégettséget nem szabad összemosni a cölibátus kérdésével. Minden szépítés nél-
kül be kell ismerni: tudunk olyan papokról, akik becsülettel álltak helyt papi szolgálatukban,
de az egyházi vezetık részérıl olyan ellenállásba ütköztek, amelyet képtelenek voltak feldol-
gozni: folytonos áthelyezések, megalázó kritikák, követelmények, ugyanakkor sem emberi
megbecsülést, sem a minimális segítséget nem kapták meg feletteseiktıl. Nem szabad szı-
nyeg alá söpörni a kérdést azzal a kegyes mellébeszéléssel, hogy „a pap ne elismerésért dol-
gozzon, hanem Istenért”. A pap ember, akinek az isteni szolgálathoz emberhez méltó kapcso-
latra, közösségre van szüksége éppen a felettesei részérıl.
Ha a hivatás egy belsı meggyızıdés arról, hogy Isten hív valakit, akkor mit jelent en-
nek feladása? Ha valaki otthagyja a papi/szerzetesi pályát, az Istent hagyja ott? A köznyelv
(is) aposztáziáról beszél, ha egy pap otthagyva a papi szolgálatot, megnısül. Legtöbb esetben
azonban szó sincs arról, hogy az illetı hátat fordítana hitének, hanem nem képes tovább vál-
lalni az egyedüllétet. Van, aki viszont úgy magyarázza: azért nem bírja a magányt, mert meg-
fogyatkozott a hite. Kérdés alapjában az, hogy mit értett az illetı a „saját hivatásán”?
Az evangéliumért vállalt teljesen átadott élet nem az egyén megdicsıülését, hanem a
közösség építését szolgálja. Kérdés az is, hogy a papság jelen beosztása, az egyházi vezetés
kifejezett, vagy kimondatlan elvárásai lehetıvé teszik-e ma egy pap számára az evangélium
szolgálatát? Ha egy lelkipásztor 8-10 községet adminisztrál, liturgikus funkciókat lát el, nehe-
zen marad ereje, figyelme az önmaga és a rábízottak lelki-szellemi építésére. A kiégés, a ne-
gatív értelemben való üresedés biztosított: az illetı könnyen lesz valamilyen szenvedély rabja,
vagy – hogy ettıl megmeneküljön – olyan kapcsolatot keres, amelyben emberi támaszt talál.
A túlhajszolt tevékenység, az állandó „vezetıi állapot” miatt nem alakul ki közösségével igazi
kapcsolat. A cölebsz állapot csak akkor marad fenn, ha igazi közösségre épül. Ez egyrészt
papi közösséget jelent, másrészt éppen a keresztény családok közösségét.583
Az Istennek szentelt nıtlenség és a megszentelt házas élet a keresztény közösségben
egészítik ki egymást. A két hivatás egymásért van, egymást tartja fenn. A túlhajszolt tevé-
kenység egy idı után az illetı önmagától és a közösségtıl való menekülés alkalma lesz: min-
denütt van, ezért nincs sehol. A papságra való jelentkezés, felkészülés alapgondja az Istennek
szenteltség (megszentelıdés), ill. a megfelelı teológiai felkészülés. Legtöbb fiatal – sajnos –
valódi egyház-tapasztalat nélkül lép papnevelı intézetbe (szerzetes közösségbe). A tanulmá-
nyok befejezése után a világba kilépı, „felszentelt” fiatalember rendelkezik valami Isten-
tapasztalattal (reméljük), de az a szolgálat, amellyel „odakint” találkoznak, nem hagy idıt
ennek a kapcsolatnak.
Legtöbb pap nem él közösségi életet, ugyanakkor megállás nélküli hajszával telik nap-
ja: rá vár a templom, plébánia és minden egyházi ingatlan és ingóság rendben tartása. S ami
még súlyosabb: neki kellene mindenhez megfelelı anyagi forrást elıteremteni. Az érzelmi
kiégés, meghasonlás nem azzal kezdıdik, hogy valaki elkezd inni, vagy meglát egy nıt és
szerelmes lesz! Ha valaki nem tud megfelelni életeszményének, akkor az ebbıl támadó nyug-
talanság, elégedetlenség a pótcselekvések és ál-megoldások felé sodorja. Nem Istent, nem az
egyházat akarja elhagyni az illetı, hanem csak azt az istent és egyházat, amivel nem képes
(nem is szabad) azonosulnia. Súlyos és nagyon kényes kérdés. Nem szokás róla beszélni és
írni, mert óhatatlan, hogy valamelyik felet sérti a töprengı kérdések valamelyike. Mindaddig
fokozódik a paphiány, ill. csökken a papságra jelentkezık száma, amíg a papi szolgálatból a
hivatáson töprengı fiatal csak az elrohanó plébános (püspök) autójának a füstjét látja. A hiva-
tás „bölcsıje” a keresztény közösség, ahol örömmel vannak jelen a különbözı hivatások.
583
A „Házas hétvégék” és más közösségek, lelkiségek különösen nagy gondot fordítanak arra, hogy a nem há-
zas, ill. szüzességben elkötelezett keresztény testvéreikkel a legmélyebb közösséget alakítsák ki.
375
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Mind a szüzesség, mind az Istennek szentelt családi élet akkor vonzó egy fiatal részére, ha azt
a körülötte élı felnıttek örömmel élik.
Bizonyos aszketikus irodalom az „Istennek szentelt életet” azonosítja a szüzesség (cö-
libátus) vállalásával. Ez óriási tévedés, vagy legalábbis a dolgok leszőkítése. Istennek szen-
teltség: Isten áll az elsı helyen. Ilyen értelemben lehet „szőz” egy családos ember, amelyben,
egymás iránti szerelmüket (beleértve a legintimebb kapcsolatukat is), gyermekeik nevelését, a
társadalomban betöltött hivatásukat Isten szavának követésében élik. Ahogyan a szüzesség
nem egyszerően egy „biológiai tény”, úgy a bibliai értelemben vett anyaság és atyaság sem.
Ha a szőz nem is ismeri a testi anyaságot, lelkileg mindig anya. Anyasága olyan messzire ter-
jed, ameddig csak a társadalom szövetét valóban át tudja hatni Krisztus iránti személyes szeretetének
jótékony hatásával.
Szőznek lenni azt jelenti, hogy egy embertömeg kellıs közepén állva valaki egyik kezével az
égre mutat, a másikkal segít az élet megpróbáltatásait elviselni.584
Ahogy nem szabad misztifikálni a hivatást, úgy annak kudarcát sem. Az Istent keresı
fiatal gyakran érti félre a maga belsı vágyát, keresését. Ez a félreértés csak fokozódik, ha egy
olyan lelkivezetı (lelkiatya, anya) kerül útjába, aki rögtön „lecsap rá”: Gyere papnak! Pedig
az illetı „csak” Istent kereste. Az Istennek szenteltségnek nagyon sok formája lehetséges:
házasságban, papságban/szerzetességben, a világban élve egy lelkiségi közösségben elkötele-
zıdve. A szolgálati papság egy sajátos megjelenése az evangélium szolgálatának. Jó néhány
fiatal a szemináriumba kerülve szembesül azzal, hogy ı nem ezt akarta! A papság nem
egyenlı az életszentséggel. Az emberek megszentelıdésének szolgálata nagyon hétköznapi
feladatok elé állítja a papot: a toronygomb aranyozásától a temetı kerítésének befoltozásáig
minden az ı gondja egy egyházközségben. Nem így kellene lennie, de gyakorlatban ez van.
Vállalja-e ezt a „szegénységet”? A papi szolgálat ma – nagyon sok esetben – a magukat hívı-
nek vallók teljes értetlenségével való mindennapos küzdelmet jelenti. „Hívık”, akik hallani
sem akarnak gyermekeik vallásos nevelésérıl, a saját életük evangéliumi formálásáról, csupán
szolgáltatásokat igényelnek: keresztelje, bérmálja, eskesse gyermekét, a halottait meg temesse
el. A „hívı” meg mindezt tisztes távolból nézi.585 Ebbe a „szolgálatba” igen sok fiatal pap
beletörik, kiábrándul. Valójában nem a siker hiányzik, hanem nem tudja, hogy egyáltalán mit
keres itt?! Úgy érzi, hogy ı itt nem Istent szolgálja, hanem istenes dolgokat szolgáltat ki – s
ez megélhetésének forrása.
Mindezt tetézi egy egészséges emberi közösség hiánya, amelyet a túlhajszolt rituális
szolgálatok és materiális gondok miatt képtelen paptársaival kialakítani.586 A szerzetesi kö-
zösség némi védelmet, közösséget biztosít a tagjainak, a világi (egyházmegyés) papok viszont
legtöbb esetben egyedül élnek, pontosabban rohannak egyik plébániáról a másikra. Jézus is
folyton úton volt, de mindig egy élı közösség kísérte, akikkel megosztotta minden gondját,
érzését. Ideig-óráig megoldás a papok számára a központi plébániák létrehozása, de ez elsı-
sorban munkamegosztást jelent és nem személyi osztozást, közösséget! Az ember sok min-
denrıl lemondhat, de az intimitásról aligha. Az evangélium példáját bátrabban kellene újra
tanulni.
A papi nıtlenség célja nem lehet az elmagányosodás, amelynek már jó ideje tanúi va-
gyunk az egyházban. Mint minden életforma – így a cölibátus is – egy bizonyos korban ki-
emelt jelentıséggel bírt: jel lehetett egy olyan társadalomban, amelynek erre a jelre volt szük-
584
LUBICH (1972), 70.
585
Egy egyházi temetésre kell csak elmenni. A legközvetlenebb hozzátartozók közül állnak csak a koporsó mel-
lett. A többiek mind „távoli” hozzátartozók: a lehetı legmesszebb állnak. Abban mind megegyeznek, hogy egy-
két kivétellel – még a Miatyánkot sem mondják a pappal.
586
Több kis egyházközséget ellátó lelkipásztor úgy tudja „megoldani” a szegényes községekben lévı templo-
mok, plébániaépületek karbantartását, renoválását, hogy 10-15 disznót hizlal, rengeteg baromfit tart.
376
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
sége. Jézus korában sem volt a nıtlenség jel. Az egyháznak bátornak kellene lenni, hogy –
éppen olvasva az idık jeleit – olyan nyelven mondja el Jézus Jóhírét az embereknek, hogy
azok értsék. Nem a cölibátus vesztett értékébıl, hanem élıbbé kell tenni kapcsolatát az Isten-
nek szentelt házassággal. Át kell gondolni azt is, hogy a szolgálati papságnak csak a cölebsz
életforma-e az egyetlen módja a latin egyházban? Nem holmi „engedékenységrıl”, szabados-
ságról van szó, hanem a teremtı Isten iránti hőségrıl. Ez nem csak addig terjed, hogy „férfi-
nak és nınek teremtette ıket”, hanem arra is figyel, hogy a karizmák nem lehetnek emberileg
kierıszakolt „csatolt árúk”. Az evangélium szolgálatára való készséges odaadás az elsı egy-
házban sem párosult automatikusan a szüzesség karizmájával! Ismét Pierre abbét idézem:
Meggyızıdésem, hogy az egyházban szükségszerően lenniük kell nıs papoknak és nıtlenek-
nek is, akik teljesen az imádságnak és az emberek szolgálatának szentelhetik magukat.
Jézus elhívott nıs apostolokat – mint Pétert –, és nıtleneket is, akik minden bizonnyal azok is
maradtak – mint János. Az egyház századokon át megtartotta ezt a kettıs hivatást, míg aztán kötele-
zıvé tette a nıtlenséget elıbb csak a püspökök, késıbb a papok számára is. Ma nıs férfiak nem csu-
pán az ortodox, hanem a katolikus egyházban is pappá szentelhetık, a maronitáknál vagy a koptoknál,
akik választhatnak a házasság vagy a nıtlenség között.587
Ha tiszteletben tartva az isteni teremtés rendjét, Jézus példáján jár el az egyház, sok
gyötrıdı lelkiismerető – szolgálatból kikényszerült – pap, szerzetes találja meg élete miértjét.
Túl kritikusnak tőnik, (pedig egyáltalán nem errıl van szó): az isteni (Jézus) hagyomány nem
szenvedhet kárt az emberi (egyházjogi) miatt. A világ nagykorúvá vált. A keresztények nagy-
korúságát jelzi, hogy arra a Lélekre szomjaznak, aki Jézust vezette, s akit İ ígért mindazok-
nak, akik hisznek benne.
A világon a legnagyobb kaland: Isten szeretetéért az emberek szolgálatában élni. Nap-
ról napra fedezzük fel a Bizonyosság bizonytalanságát: egyre beljebb csalogat a sekély parti
vizekbıl, ahol még – úgy érezzük – szilárd talaj van talpunk alatt, a „talajtalanság”, az elve-
szettség érzésébe. Az egyháznak, amelyben él a pap és szolgálatát teljesíti, nincs jövıje: min-
dig jelene van. A Jövıje nem a sikerek, a politikai befolyás, hanem egy személy: Jézus Krisz-
tus.
Szeretlek,
nem mert megtanítottak mondani,
nem mert szívem
sugallja ezt a szót,
nem mert a hit szava
meggyız, hogy szeretet vagy,
és nem is csak azért,
mert meghaltál értem.
Szeretlek,
mert behatoltál életembe,
jobban, mint a levegı a tüdımbe,
jobban, mint a vér ereimbe.
Te behatoltál oda,
ahová senki sem tudott behatolni,
amikor senki sem tudott rajtam segíteni,
valahányszor senki sem tudott
megvigasztalni.
Minden nap szóltam Hozzád.

Minden órában néztelek,
arcodból olvastam ki
a választ,
587
ABBÉ PIERRE (2006), 22.
377
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
szavadból
a magyarázatot,
szeretetedbıl
a megoldást.
Szeretlek,
mert annyi éven át
velem éltél
és én belıled.
Törvényed volt az italom,
s észre sem vettem.
Belıled táplálkoztam,
megizmosodtam,
új erıre kaptam
tudatlan kisded-módra,
aki anyja emlıjét szopja,
de még nem tudja ıt
édes nevén szólítani.
Add, hogy hátralévı idımbe

n – legalább egy kicsit –
hálás legyek Neked
ezért a szeretetért,
amivel elárasztottál,
és amitıl
kitör belılem
a szó:
szeretlek.588
588
LUBICH (1972), 196.
378
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
BOURS, Johannes Szenvedéllyel szeretni Is- Herder Freiburg –

– KAMPHAUS, tent Basel -
Franz Nıtlenség – Szegénység – Wien
Engedelmesség
(Leidenschaft für .Gott)
Kézirat (Fordítás: Budapest,
1983)
379
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Utószó
Aki többé-kevésbé végigolvasgatta ezt a könyvet, hamarosan rájött, hogy mindezt tud-
ja: semmi újat, különöset nem talált benne. Bár így lenne! Ha ugyanis ismerısek az itt leírtak,
akkor az olvasóban „elevenen élnek” mindazok az ismeretek, amelyek emberré válásunk kez-
detén már „tudottak” voltak. Csak a hosszú úton elfelejtettük azokat. „Kimentünk a gyakor-
latból”, mint ahogy szoktuk mondani, ha egy rég tanult nyelvet, hangszeren való játékot soká-
ig nem gyakoroltunk. Nem találjuk a szót, a hangot: nem tudjuk megformálni azt, ami valahol
bennünk van, történik. Nem vagyunk képesek kifejezni magunkat.
A lelkigondozás az a segítı szolgálat, amely az embert visszavezeti önmagához: felfe-
dezteti értékeit, elfogadtatja adottságát, valóságát. Segít megélni „valódiságát”. Sajnos önma-
gunk elfogadásáról hamar az jut eszünkbe: meg kell békélnem gyengeségeimmel, el kell fo-
gadnom félresikerültségemet. Önmagunk valósága ennél a kies és vékonyka felszínnél végte-
lenül több: az ember Isten temploma, szentélye. Minden ember végtelen tiszteletet érdemel –
mindenek elıtt a saját maga részérıl. Az ember „valódisága” nem más, mint az egyetlen,
egyedül-való személyisége, ahogyan Isten benne él-éltet. Csak ennek a bensı közösségnek a
teljes megélése biztosíthatja, hogy nem mástól kell kikuncsorogni elfogadásunkat, az élethez
való jogunkat (egyenlıségünket). A lelkigondozó olyan, mint a madárnak az ág: tudjon mirıl
elrugaszkodni, de a „pályán maradáshoz” neki kell folyton használni a szárnyait, amelyekkel
most már az ıt mindenütt körülvevı levegıre „támaszkodik”. Az éltetı közeg, a levegı: Isten.
İ az a „közeg” amelyben az ember élhet.589 Isten nem eszköz az ember boldogulásához. Em-
ber mivoltunk feltétele.
Lelkem, Uram, éjjel és nappal csak Veled van elfoglalva,

egyre csak Téged keres.
A Te Lelked indít arra, hogy keresselek,
a Rólad való megemlékezés felvidítja elmémet.
Szívembe zártalak, s örvendezem, hogy Te vagy az én Istenem és Uram,
könnyekig vágyakozom Utánad.
Mindaz, ami a világban van, szépséges, mégsem köt le semmi földi dolog,
lelkem csak az Urat kívánja.
A lélek, amely megismerte az Urat, semmivel sem éri be a földön,
mindenestıl az Úr felé törekszik, kiáltozik, mint egy gyermek, aki elveszítette édesanyját:
Utánad vágyakozik a lelkem, és könnyek között kereslek!590
(Sziluán sztarec)
589
Ez a kapcsolat lehet tudatos, vagy tudattalan, sıt akár elutasított is! Istent nem az emberek dicsérete teszi
nagyobbá, fontosabbá. Az embert az Isten kapcsolata teszi bizonyossá, személyesebbé: nem személytelen térben
mozog, hanem egy személyes vonzást válaszol meg teljes tudatossággal.
590
380
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Irodalom
Basic Facts abaut Dyslexia: The International Dyslexia Baltimore, 1998.

What Every Layperson Association, MD
Ought to Know
Idıskorú értelmi fogyatékos Akadémiai Kiadó, , Budapest 2006.
emberek kísérése, segítése
Bingeni Hildegárd élete, Ursus Libris, Budapest 2004
ahogyan Gottfried és
Theoderich szerzetes a XII.
században lejegyezte
Profilo di don Silvano Cola, http://live.focolare.org/pdf/ 2007.
Castel Gandolfo, 20 DSilvano-it.pdf 03.
febbraio 2007. 23
La direzione spirituale – www.zamerumaskil.com 2003.
Zamerù Maskil (Cantate a /ds1.hml 03.
Dio con arte). 2007.03.24. 24.
Tudd, mire számíts (Meleg www.otkenyer.hu/ 2007.
önfeltárás) tmsz.php 05.
18.
Idıskorú értelmi fogyatékos Akadémiai Kiadó Budapest 2006
emberek kísérése, segítése
Jelentés a magyarországi ICSSZE Budapest 2005
kábítószerhelyzetrıl
ABBÉ PIERRE be- Istenem ... miért? Bencés Kiadó Pannon- 2006
szélgetése halma
Fréderic
LEONIRRAL
Ádám Miklós – Megfontolások az azonos www.hatter.hu 2007.
Birtalan Balázs – nemőek párkapcsolatáról /archivum/ 05.
Sándor Bertalan Népszabadság, 2005. július ?q=node/474 18.
4.
AINSWORTH- Szembenézni a halállal – HÍD Budapest 1990
SMITH, Ian engedni elmenni. In:
JELENITS István és
ANGELUS Kerúbi Vándor Helikon Stúdió, Budapest, 1991
SILESIUS
ANGELUS Kerúbi Vándor Helikon Stúdió, Budapest 1991
SILESIUS
APPELBAUM S.H. Stress management for 1981.
Health Care Professionals.
An Aspen Publication.
Aspen Systems Corporation
ARANYSZÁJÚ A Felfoghatatlanról és az Odigitria – Osiris Kiadó, Budapest, 2002.
SZENT JÁNOS Egyszülött dicsıségérıl
381
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
ARATÓ Miklós - Kényszerbetegség: Grafit Kiadó, Budapest 1995

TÚRY Ferenc Az örökké mosakodó fiú.
(szerk.). In: Agyunk titkai. Minden-
napi lelki
szenvedéseink. 56-64. oldal,
AVILAI NAGY Levelei. Fordította Páter Kármelita Atyák Keszthe- Keszthely 1943
SZENT Terézia Ernı (P. Szeghy Ernı lyi Rendházának Kiadása,
kármelita) I-II.
AVILAI SZENT Jézusról nevezett SZENT Stephaneum Nyomda Budapest 1923
TERÉZ TERÉZ Összes Mővei. I. A
tökéletesség útja (TU)
AVILAI SZENT Jézusról nevezett SZENT Pesti Könyvnyomda Budapest 1928
TERÉZ TERÉZ Összes Mővei. I. A
belsı várkastély (BV)
BAGDY Emıke Családi szocializáció és Nemzeti Tankönyvkiadó Budapest, 2004.
személyi zavarok
BAGDY Emıke Határmezsgyén. A halál és Semmelweis Egyetem Budapest 2003
gyász. In: JELENITS István Mentálhigiéné Intézet
és TOMCSÁNYI Teodóra – Párbeszéd Alapít-
(szerk.): Tanulmányok a vány
Vallás és lélektan határterü-
leteirıl. 202-227.
BAGDY Emıke Az emberi kapcsolatok di- Semmelweis Egyetem Budapest 2003
namikája. In: JELENITS Ist- Mentálhigiéné Intézet
ván és TOMCSÁNYI Teodóra – Párbeszéd Alapít-
leteirıl. 147-168.
BAGDY Emıke Családi szocializáció és Nemzeti Tankönyvki- Budapest 1995
Dr. személyiségzavarok adó
BAKÓ Tihamér Verem mélyén. Könyv a Psycho Art, Budapest, 2004

krízisrıl
BAKÓ Tihamér Titkok nélkül. Lélektani Psycho Art, Budapest, 2004
vizsgálódások az öngyil-
kosságról
BAKÓ Tihamér Verem mélyén – Könyv a Cserépfalvi Kiadó Budapest 1996
Dr. krízisrıl
BAKÓ Tihamér Titok nélkül. Lélektani Cserépfalvi Kiadó, Budapest 1992

Dr. vizsgálatok az öngyilkos-
ságról
BAKOS Attila A Duna Evangéliuma MANDALA-SEVA Kiadó, Budakeszi 2004
BǍLAN Ioanichie A moldvai szerzetesek élete Odigitria – Osiris Kiadó, Budapest, 2002
BARCZA Barna Közösségi lelkivezetés www.szepi.hu/irodalom/ 2007.
kedvenc/kc_054.html 03.
23.
BARRISH H. H. – Managing Parental Anger. Overland Press, 1985
BARRIS I. J. Shawnee Mission
382
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
BASKOUDA SHEL- Baba Simon, la père des Edition Cerf, Paris, 1988
LEY, Jean Baptiste Kirdis
(Avec
collaboration de
Hyacinthe
VULLIEZ)
BAUMER, Bettina Henti Le Saux – Kairosz Kiadó Budapest 2005
Abhishiktananda (1905-
1961). In: RUHBACH,
Josef: Nagy misztikusok.
BAUMGARTNER I. Pasztorálpszichológia Semmelweis Egyetem TF Budapest, 2003
BÉKÉS Vera A. A félelem megszelídítése. A Budapest 2004
Rettegéskezelés elmélete.
KHARÓN Thanatológiai
Szemle VIII. évf. 1-2. sz.
2004/1-2. 136-150.
BENKİ Antal S.J. A papi lelkiség pszichológi- SZIT Budapest 2007
ai alapjai. Teológia XLI.
évf. 2007. 1-2, 1-12.
BERÁN Ferenc A papok helyzete a mai SZIT Budapest 2007
világban. Teológia XLI.
évf. 2007. 1-2, 13-18.
BERNARD M. E. – Inside Rational-Emotive Academic Press New York, 1990
DI GIUSEPPE R. Therapy
BEYSCHLAG, Dag Hammarskjöld. In: Kairosz Kiadó Budapest 2005
Karlmann RUHBACH, Gerhard –
misztikusok
BIRTALAN Balázs A homoszexuálisok helyze- www.birtalan.hu/ 2007.
te az egyházban és a társa- balazs/ketibim/ 05.
dalomban mprf.htm-22k 18.
BLOOM, Anthony Az élı ima Odigitria – Osiris Kiadó,
Budapest, 2002
BLÜMEL Ferenc Új lehetıségek az idıskori www.mek.iif.hu/ 2007.
dr. – MOLNÁR depressziók leküzdésében porta/szint/termesz 05.
Emese dr. /orvostud/idoskor/ 18.
blumel.hun
BOROS László Kísértés http://szepi.u/irodalom 2007.
/vallas/boros/koztunk 07.
/koztunk_10.html 02.
BOURS, Johannes Szenvedéllyel szeretni Is- Herder Freiburg –
– KAMPHAUS, tent (Fordítás: Budapest, Basel -
Franz Nıtlenség – Szegénység – 1983) Wien
Engedelmesség
(Leidenschaft für Gott)
BOURS, Johannes Isten otthon van bennünk, http://www.kek.info.h 2007.
mi vagyunk idegenben u/lap_ 09.
jelenlet.htm 19.
383
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
BRESNAHAN, Meghalni katolikus módon. Budapest 1996.

James F. SJ Mérleg, 1996/3,
BUDA Béla Szenvedélyeink Sub Rosa Budapest 1999
BUDA Béla, Dr. A lélek egészsége - A men- Nemzeti Tankönyvki- Budapest 2003
BUDA Béla, Dr. A lélek egészsége. A men- Nemzeti Tankönyvki- Budapest 2003
CADONICI, Paola Sua maestà la disubidienza. Rubettino, Soveria 2003
Riflessioni per genitori Manelli
stanchi di fare i sudditi (Cz),
CADOR, Grégoire Sulle orme di Fratel Carlo, www/ jesuscaritas.191.it. Ascoli 2007.
Baba Simon sacerdote /BabaSimon.pdf Piceno, 03.
diocesano e fratello 2003 23.
universale. (Peut-on parler
de „Spiritualite de Baba
Simon?” Esercizi spirituali
per la fraternità sacerdotale
Jesus-Caritas d’Italia.
CADOR, Grégoire „On l’appelait Baba Simon” Pucac – Terre Africaine Youandé 2002
CALAFAT, A. – Night life in Europe and Sonar 98. IREFREA Palma de 1999.
BOHRN, K. – recreative drug Use Mallorca
JUAN, M. –
KOKKEVI, A. –
MAALASTÉ, N. –
MENDES, F. –
PALMER, A. –
SHERLOCK, K. –
SIMON, J. STOCCO,
O. – SUREDA, Ma
P. TOSSMANN, P.
– WIJNGAART, G
van de – ZAVATTI,
P.
CANÉVET, Nüsszai Gergely. In: Kairosz Kiadó, Budapest 2005
Mariette RUHBACH, Gerhard –
misztikusok.
CHATELARD, Charles de Foucauld, le Karthala Paris, 2002
Antoine chemin vers Tamanrasset
CLAFAT, A, Risk and control in the Sonar Project. Palma de 2001
FERNANDEZ, C., recreational drug culture IREFREA Mallorca
JUAN, M. – BELLIS
M. A. – BOHRN,
K. –
HAKKARAINEN, P.
– KILFOYLE-
CARRINGTON, M.
– KOKKEVI, A. –
MAALASTÉ, N.
384
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
MENDES, F. –
SIAMOU, I. – SI-
MON, J. – STOCCO,
P. – ZAVATTI, P.
COMER, Ronald J. A lélek betegségei. Pszi- Osiris Budapest, 2005
chopatológia
CREPET, Paolo Voi, noi. Sull’indifferenza Einaudi Editore Torino 2003
di giovani e adulti
CREPET, Paolo Le dimensione del vuoto. I Feltrinelli Milano 2004
giovani e il suicidio
CSÁSZÁR Ivett: Rasszizmus, elıítélet, into- http://www.amarodro 2007.
lerancia (Két ország tanul- m.hu/archivum/2002/1 05.
mány Kelet - Közép Euró- 1/12.htm 21.
pából)
CSIRSZKA János Az emberekkel való kap- Semmelweis Egyetem Budapest 2003
csolat kérdései. In: Mentálhigiéné Intézet
JELENITS István és – Párbeszéd Alapít-
TOMCSÁNYI Teodóra vány
(szerk.): Tanulmányok a
leteirıl. 169-184
CSORBA János A gyermek-serdülıkori www.medist.com/ 2007.
Prof. Dr. depresszió és kezelése. HIPPOCRATES/V4/2 05.
72main.htm 2007. 05. 17.
17.
DA SPINETOLI, Introduzione ai vangeli Citadella Editrice, Assisi 1976
ORTENSIO dell’infanzia
DA SPINETOLI, Lukács – a szegénység Agapé Szeged
ORTENSIO evangéliuma
DE MELLO, Kapcsolat… lelkigyakorla- Korda Kiadó, Kecskemét 2004
Anthony tos elmélkedések.
DE MELLO, Kapcsolat... lelkigyakorla- Korda Kiadó, Kecskemét, 2004
Anthony tos elmélkedések
DEBRECENYI Kár- Életesemények a pásztori Semmelweis Egyetem Budapest 2004
oly István – TÓTH lélektan és a filozófia tük- TF – Párbeszéd Ala-
Mihály rében pítvány
DÉVÉNY István Vallások, kereszténység, Budapest 2002
egyház Mérleg 2002/3, 331.
DI LORENZO, Fratel Charles de Foucauld, www.sanpaolo.org 2007.
Maria l’operaio di Nazareth /madre03/0202md/ 03.
0202md19.htm
23
DI PIETRO, Mario L’educazione razionale- Edizioni Erickson, Gardolo – 2003
emotiva. Per la prevenzione Trento,
e il superamento del disagio
psicologico dei bambini
DIENES Valéria, Hajnalvárás Szent István Társulat, Budapest 1983
DOBAI Péter KESERŐ Katalin: Emlékezés www.kortarsonline.hu 2007.
a kortárs mővészetben. /9906/dobai.htm 05.
385
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
17.
DOLHAI Lajos A nıi papság kérdése. Teo- SZIT Budapest 2007
lógia XLI. évfolyam / 2007.
1-2. 19-33.
DUVAL, Lucien Miért oly hosszú az éj? SZIT (Szent István Budapest 1986
Aimé (Szabadulásom az alkohol- Társulat)
tól).
ERIKSON, Erik H Az emberi életciklus. In: Tertia, Budapest 1997
Fejlıdéslélektan Olvasó-
könyv.
FABER, Heije A lelkipásztori beszélgetés Semmelweis Egyetem Budapest 2003
módja. In: JELENITS István Mentálhigiéné Intézet
és TOMCSÁNYI Teodóra – Párbeszéd Alapít-
leteirıl. 185-200.
FÁBRY Béla: Etika a pedagógiában – www.oki.hu/oldal.php 2007.
pedagógusetika. Feljegyzés ?tipus=cikk&kod=200 05.
a Magyar Pedagógiai Tár- 2-04xx-Tajekoztato 17.
saság választmányi ülésérıl
Új Pedagógiai Szemle
2002/2004.
FARELL, Em: Lost for Words: The www.fenichel.com/ 2007.
Psychoanalysis of Anorexia Current.shtml 03.
and Bulimia. In: Dr. 23
Michael Fenichel’s Current
Topics in Psychology
FEKETE Sándor Segítı foglalkozások koc- Budapest 1991
kázatai. Helfer szindróma
és burnout jelenség.
Psychiatria Hungarica, VI.
(1991), 1. 17-29.
FERENCZI Sándor Lelki problémák a pszicho- Budapest, 1998.
analízis tükrében
FERRIS, Margaret Együttérzés – Semmelweis Egyetem Budapest 2004
C. S. J. Lelkigondozói és Mentálhigiéné Intézet
lelkivezetıi alapismeretek – Párbeszéd Alapít-
keresztény segítık számára vány
FREIHERR Von Bőnfeldolgozás szabadító Budapest, 2001
GAGERN, istenképünk segítségével.
Friedrich.: Varga Judit könyvismerte-
tése. Mérleg 2001/3
FRENKL Sylvia – Életesemények a fejlıdéslé- Semmelweis Egyetem Budapest 2005
RAJNIK Mária lektan tükrében. Mentálhigiéné Intézet
vány
FREUDENBERGER Burnout: The High Cost of Doubleady and Company 1980.
H. J. - G. Achievement
RICHELSON
386
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
FÜHRKÖTTER, Hildegard von Bringen Kairosz Kiadó Budapest 2005

Adelgundis – (1296-1359). In: RUHBACH,
SUDBRACK, Josef Gerhard – SUDBRACK,
Josef: Nagy misztikusok
GAY, Rita Nidi vuoti e cuori pieni. Edizioni San Paolo Cinselli 2006.
Emozione e paure con figli Balsamo
adulti e genitori anziani (Milano),
GERMANUS Gyula Allah Akbar! Szépirodalmi Könyvkiadó, Budapest 1984
GOTS, Anton Igen, Uram! Prugg Verlag Eisenstadt 1982
GRÜN, Anselm Életet fakasztó vezetés – A Bencés Kiadó Pannon- 2005
vezetés elvei Szent Benedek halma
Regulájában
GRÜN, Anselm – Mélybıl forrásozó lelkiség Bencés Kiadó Pannon- 2005
DUFNER Meinhard halma
GYÖKÖSSY Endre Magunkról magunknak Református Zsinati Iroda, Budapest, 1992.
GYÖKÖSSY Endre Öregedés, öregség. Tanul- Semmelweis Egyetem Budapest 2003
mányok a Vallás és lélektan Mentálhigiéné Intézet
határterületeirıl. In: – Párbeszéd Alapít-
JELENITS István és vány
TOMCSÁNYI Teodóra
(szerk.): Tanulmányok a
leteirıl. 228-244.
GYÖRGY Az emberi élet célja az átis- zöld-S Studio, Budapest, 2004
archimandrita tenülés
HAJNAL Katalin Az öregedés biológiája http://www.ttk.pte.hu/ 2007.
biologia/genetika/libr_ 06.
gen/ HK_dipl05pdf 15.
HARSCH, Helmut Kiút az alkohol rabságából Agapé Kiadó, Szeged, 2000.

HARSCH, Helmut Kiút az alkohol rabságából Agapé Szeged 2000
HÉZSER Gábor A pásztori pszichológia Magyar Református Egy- Budapest, 2002.
Gyakorlati kézikönyve ház Kálvin János Kiadója,
Hézser Gábor Miért? Rendszerelmélet és Kálvin Kiadó Budapest, 1996.
lelkigondozó gyakorlat
HICKEY, Máire Lelkivezetés a bencéseknél Bencés Hírlevél VII. évf. 2 2005.
OSB.. a vendégszeretet formájá- nyár
ban
HINRICHTER, Avilai Teréz. In: RUHBACH, Kairosz Kiadó Budapest 2005
Gemma Gerhard – SUDBRACK,
Josef: Nagy misztikusok
HITTANI KONG- Megfontolások az azonos www.katolikus.hu 2007.
REGÁCIÓ nemő személyek együttélé- /roma/azonos2003.htm 05.
seinek törvényes elismerte- l 18.
tésére irányuló törekvések-
rıl. 2003. június 3. (Joseph
RATZINGER bíboros prefek-
tus)
387
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
ILLYÉS Sándor Másság és emberi minıség www.oki.hu/ 2007.

printerFriendly 05.
php?tipus=cikk&kod= 18.
1999
01-ko-Illyes-Massag
ILLYÉS Sándor: Másság és emberi minıség http://www.oki.hu/ 2007.
printerFriendly.php? 05.
tipus=cikk&kod= 19.
1999-01-ko-Illyes-
Massag
JÁNOS PÁL II. Rosarium Virginis Mariae http://www.katolikus. 2007.
hu/roma/rozsafuz.html 09.
04.
JUHÁSZNÉ Víg Szocializáció és személyi- http://www.oki.hu/old 2007.
Éva ségfejlesztés al.php?tipus=cikk&ko 06.
d=kihivasok-juhaszne 13.
KAMPHAUS, Isten gyermekei – Gondola- http://ourworld.compu 2007.
Franz tok a géntechnikáról és a serve.com/homepages/ 09.
prenatális diagnosztikáról. merleg/214ta1.htm 19.
MÉRLEG 2001/4.
KÁRPÁTY Ágnes A gyász szociológiája. http://mek.iif/porta/szi 2005.
nt/tarsad/pszicho/no91 08.
/no91.htm 04.
KAST, Verena Kötés és oldás: új lehetısé- Európa Kiadó Budapest 2000
gek gyász és válás után
KAST, Verena A gyász: egy lelki folyamat Park Kiadó Budapest 2002
stádiumai és esélyei.
KELLER, Helen – Életem története – Anne Prugg Verlag Eisenstadt 1976
SILLIVAN, Anne Mansfield Sullivan Levelei
KERESZTES SZENT Keresztes Szent János Mő- Kiadja a Kármelita rendtar- Budapest 1926
JÁNOS vei I. II. Fordította Szeghy tomány
Ernı
KERESZTES SZENT Lobogó istenszeretet, azaz Keszthely 1944
JÁNOS Keresztes Szent János ki-
sebb mővei
Fordította Szeghy Ernı
KÉRI Katalin Nevelésügy a középkori www.mek.oszk.hu/ 2007.

iszlámban. 1800/01862/html/05- 05.
islam.htm 18.
KOVÁCS Gyızı A segítı kapcsolatok pszi- www:communio.hu/ 2007.
chológiája plebania/konyvtar/ 03.
szakdolg//szakd003.htm
23
KREPPOLD, Guido A válságok - Bencés Kiadó Pannon- 2005
életünkfordulópontjai halma
KUHLMANN, Gregoriosz Palamasz Kairosz Kiadó, Budapest 2005
Jürgen (1296-1359). In: RUHBACH,
388
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Josef: Nagy misztikusok,

145-159.
KÜBLER-ROSS, Éretté válni a halálra Korda Kiadó, Kecskemét, 2002.
Elisabeth
KÜBLER-ROSS, Éretté válni a halálra Korda Kiadó Kecskemét 2002
Elisabeth
KÜBLER-ROSS, Hogy többé ne féljünk a www.szepi.hu/irodalo 2007.
Elisabeth. haláltól! m 06.
11.
LADOCSI Gáspár: Jézus, a Messiás, aki test- http://www.vigiliahu/ 2007.
ben feltámadott. 2002/4/LADOCSI.htm 07.
l 02
LEONIR, Fréderic Istenem ... miért? (Abbé Bencés Kiadó Pannon- 2006
Pierre beszélgetése Fréderic halma
Leonirral)
LEPP, IGNACE A barátság pszichológiája Agapé Szeged 2002
LIGETI György – Szereti valaki a cigányokat? www.szochalo.hu/ 2007.
BÁDER József upload/ligeti_bader_sz 05.
ereti.rtf 18.
LIGETI György – „Szereti valaki a cigányo- www.szochalo.hu 2007.
BÁDER József kat?” upload/ligeti_bader_ 05.
szereti.rtf 18.
LOEW, Jacques Beszélgetések Opus Mistici Corporis, Wien 1975
LOUF, André Gyengédség és kegyelem Bencés Kiadó Pannon- 2006
halma
LOUF, André A többi – kegyelem. A spi- Bencés Kiadó Pannon- 2006
rituális kísérés halma
LOUF, André Bennünk a Lélek imádkozik Bencés Kiadó Pannon- 1994
halma
LUBICH, Chiara A kiáltás Új Város, Budapest 2001
LUBICH, Chiara Ha tüzet gyújtanánk Città Nuova Editrice Roma 1972
LUKÁCS László A halál csak átmenet www.vigilia.hu/2004/1 2007.
0/l0410.htm 06.
11.
LUSTIGER, Jean- Dio apre la porta della fede Edizioni San Paolo, Cinisello 2006
Marie (Comment Dieu ouvre la Balsamo
porte de la foi – Desclée De (MI)
Brouwer, Paris, 2004)
MAIN, John Szótól a csendig – A ke- Bencés Kiadó Pannon- 2005
resztény Meditáció halma
MAIN, John Szótól a csendig. A keresz- Bencés Kiadó Pannon- 2005
tény meditáció halma
MARTINI, Carlo Vita di Mosé – vita di Gesù Edizioni Borla, Roma 2005
5
Maria esistenza pasquale (a cura
di Pino Stancari).
MASLACH C. - Maclach Burnout University of California, Palo Alto 1996.
JACKSON S.E. - Inventory; Manual3rd Edn. Consulting Psyhologist
Press,
LEIER M.P.
389
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
MATSUO BASHO Macuo Baso haikui www.terebess.hu/haik 2007.

u 05.
/koltok/baso2.html 18.
Mezei Károly: Az erkölcs felette szükséges sulinet.hu/ cgi- 2007.
voltáról... bin/db2www/ma/et_tar 05
t/ Isk?kat.= 17.
Aear&url=/eletestudo
many/
archiv/1999/9918/
diakoldal/etika/etika
htm
MIHÁLY Ottó: Pedagógiai, etikai, tudomá- www.oki.hu/oldal.php 2007.
nyos és jogi normák az is- ?tipus=cikk&kod=200 05.
kolai erkölcsi szocializáció- 1-01-ta-mihaly- 17.
ban. A „klasszikus” peda- pedagogiai
gógia és a nevelés „klasszi-
kus” paradoxonai.
MPEKE, Simon La religion des Bakako au Museum Lessianum Louvaine 2003.
Cameroun (Préface du P. www.babasimon.com/La% 03.
20
Keller des Pères du St Esp- religion%des20%Bakako.h
26.
rit. tm
NAGY Ilona Mária A gyermek és a halál Pont Kiadó Budapest 1997
NÉMETH Attila dr. A kényszerbetegség spekt- http://sunrise.sote.hu/htsz/ 2007.
rumába tartozó kórképek - nemethat.htm 04.
játékszenvedély, hajtépege- 15.
tés és egyéb furcsaságok
NÉMETH László Másság www.osztalyfonok.hu/ 2007.
cikk.php?id=248 05.
21.
P. BRUNO A Keresztes Szent János élet- Keszhely 1936
JESUS-MARIE rajza Fordította Szeghy Er-
nı
PANNENBERG, Mi az ember? Egyházfórum Budapest – 1991
Wolfhart Luzern
PAOLIZZI, Carlo, Il Cantico di frate Sole Casa Editrice Marietti Genova 1992
PAPP Zsolt Elmélkedés a halálról, az Budapest 2004

orvosaimról, és sorstársaim-
ról. KHARÓN
Thanatológiai Szemle VIII.
évf. 1-2. sz. 2004/1-2. 82-
87.
PÁVEL Magda Életesemények lelki zavarai Semmelweis Egyetem Budapest 2004
(szerkesztette) I. Mentálhigiéné Intézet
vány
PÁVEL Magdolna Általános pszichopatológia. Semmelweis Egyetem Budapest 2004
In: Életesemények lelki TF - Párbeszéd (Dia-
390
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
zavarai I. 45-148. lógus) Alapítvány

PIKO Bettina A stressz szociológiája: Lege Artis Medicinae. 1995.
változás és 1995;5(3):286-289.
stresszmenedzsment az
egészségügyben.
PILLING János A XX. Század magyar Budapest 2001
nyelvő tanatológiai szakiro-
dalmának bibliográfiája.
Tanulmány
PILLING János A gyász Animula Kiadó Budapest 2001
POLCZ Alaine Gyászban lenni Pont K, Budapest, 2000.
POLCZ Alaine Ideje a meghalásnak: ta- Pont Kiadó Budapest 2001
nulmányok
POLCZ Alaine Élet és halál titkai: mit Pont Kiadó Budapest 2001
mondjunk a gyermeknek?
(Öt-hét évesek)
POLCZ Alaine Letakart tükör: halál, teme- Helikon Kiadó Budapest 2001
tés, gyász (Angyal Eleonóra
és mások szerk.)
POLCZ Alaine Meghalok én is? A halál és Jelenkor Kiadó Pécs 2007
a gyermek
POLI, Osvaldo Cuore di papà. Il modo Edizione San Paolo, Cinisello 2006
maschile di educare. Balsamo
(Milano),
PUSKELY Mária Keresztes Szent János taní- 1983
tása, Vigilia, 1983. január és
október. 1984. május
RANSCHBURG Pszichológiai rendellenes- Tankönyvkiadó, Budapest, 1998
Jenı ségek gyermekkorban
RATKÓCZI Éva Személyiségzavarok. Élet- Semmelweis Egyetem Budapest 2003
események lelki zavarai II. Mentálhigiéné Intézet
vány
RENZ, Monika Vallomások a halálos ágyon Agapé Kiadó, Szeged 2003
RIBÁR János Gyászolók lelkigondozása. HÍD Budapest 1990
In: JELENITS István és
RIEMANN, Fritz Az öregedés mővészete Háttér Kiadó Budapest, 1998
RIEMANN, Fritz A szorongás alapformái Háttér Kiadó Budapest 1998.
ROBERT László Az öregedés celluláris és www.baratikor. 2007.
Dr.: molekuláris mechanizmu- sote.hu/eloadasok 06.
sai: A Verzár Frigyes által /robertlaszlo/ 20.
javasolt epigenetikus – robert_laszlo.doc
poszt-transzlációs módosu-
391
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
lások jelentısége.
ROTH, Paul Istennel mindig beszélhe- OMC (Opus Mystici Wien, 1978
tünk Corporis) Verlag
ROTTER, Hans A homoszexuális párkap- Budapest, 2001
csolatok jogi elismerésérıl
Mérleg 2001/3, 280-288.
ROTTER, Hans A homoszexuális párkap- 2001
csolatok jogi elismerésérıl
Mérleg, 2001/3. 280-288.
RUHBACH, Nagy misztikusok Kairosz Kiadó Budapest 2005
Gerhard –
SUDBRACK, Josef
RUIZ, Federico Bevezetés Keresztes Szent Prugg Verlag, Eisenstadt 1987
János tanításába
SAINT-EXUPÉRI, Citadella Szent István Társulat, Budapest, 1982
Antoine de
SALIN, Dominique Saint-Exupery – vágyako- Budapest 1996.
SJ zás Isten után. „Isten azon-
ban elvész”. Mérleg,
1996/3, 272-281.
SAUX, Henry le: A szent jelenlét. (részlet: http://www.kek.info.h 2007.
MEDITATION c. folyóirat u/lap 09.
1986/4.sz. 126-127.old. _jelenlet.htm 19.
ford. HI)
SCHELLENBERGER Egy más élet. Amit egy Eredeti kiadó: Herder. Kézirat.
, Bernardin szerzetes tapasztal
SCHMID, Georg Plädoyer für ein anderes Krez-Verlag Zürich 1988
Christentum, (Nach 2000
Jahren: anders, erleuchtet,
anders mündig, anders
denken)
SCHRÖTER- Halálközeli tapasztalatok. Budapest 1996
KUNHARDT, Új antropológiai paradigma.
Michael: Mérleg, 1996, 3. 292-295.
SCHWEITZER, Vallás és életút Kálvin Kiadó, Budapest, 1999.

Friedrich
SEWA SINGH A szikhizmus Kossuth Kiadó Budapest 2001
KALSI
SHEIK NAZIM AL- Szufi emberkép. Mercy www.lazadas.com/ 1997.
QUBRUSI Ocean Dánra fordította Abd www.tar.hu/lazadas 04.
Salam Thystrup. Sankt /sheik.htm 25
Ansgars
/VISDOMSBØGERNE
1994. Magyarra ford.:
Lazarus 2001 okt.
SHYNESS, How to Conquer Social Berent Associetes é. n.
Beymond Anxities
392
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
SIENAI Szent Ka- Dialógus Paulus Hungarus – Kairosz Budapest 2003

talin Kiadó,
SINGER Magdolna Kettıs fejlıdés (Egy AIDS 2004
betegségben szenvedı fia-
talember segítı támogatá-
sának bemutatása)
KHARÓN Tanatológiai
Szemle, VIII. évf. 1-2.
2004/1-2.
SINGER Magdolna Kettıs fejlıdés (Agy AIDS Budapest 2004
betegségben szenvedı fia-
talember segítı támogatá-
sának bemutatása)
KHARÓN Thanatológiai
Szemle VIII. évf. 1-2. sz.
2004/1-2. 9-81.
SIPOS Kornél Drogmegelızés az iskolá- Budapest 2000
(szerkesztette) ban
SJÖGREN, Per- A Jézus-ima. A szív imád- zöld-S Studio, Budapest, 2003
Olof sága
SJÖRGEN, Per- A Jézus-ima (A szív imád- zöld-S Studio, Budapest, 2003
Olof sága).
STEIN, Edith. A kereszt tudománya Szent István Társulat, Budapest 1980
Fordította Széll Margit
STROMS P, Relationship of J. Occup. Psychol.;60 227- 1987.
SPECTOR PE organisational frustrational 234
with reported behavioural
reactions: The moderating
effect of locus of control
STÜCKELBERGER, Európa veszélyben www.csi- 2007.
Hansjürg magyarország.hu/europa_ 04.
veszelyben.php#
18.
SWITZER, David A kríziskonzultáció folya- Semmelweis Egyetem Budapest 2003
K. mata és módszerei. In: Mentálhigiéné Intézet
Életesmények lelki zavarai – Párbeszéd Alapít-
III. Mentálhigiénés Kultúra vány
IV. 95-110.
SWITZER, David A kríziskonzultáció folya- Semmelweis Egyetem Budapest 2003
K. mata és módszerei. In: Élet- TF- Párbeszéd (Dialó-
események. Lelki élet zava- gus) Alapítvány
rai III. 95-110.
SZICSEK Margit A kiégés és a pszichológiai Budapest 2004
immunkompetencia össze-
függése az ápolói munká-
ban. KHARÓN
Thanatológiai Szemle VIII.
évf. 1-2. sz. 2004/1-2. 88-
131.
SZIÉNAI SZENT Dialógus Paulus Hungarus – Budapest 2003
393
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
KATALIN Kairosz Kiadó

SZOFRONYIJ A Szent Hegy titka – Akadémiai - Odigitriai Budapest, 2006
(SZAHAROV) APÁT Athoszi Sziluán (1866- Kiadó,
1938) élete, tanítása és írá-
sai
SZİNYI Gábor A kényszerneurózis Magyar Pszichiátriai Társa- Budapest 1983
patodinamikája és ság Pszichoterápiás
szekciójának kiadványa,
kazuálgenetikai
összefüggései.
SZUHAY Péter A magyarországi cigányság Panoráma, Budapest, 1999.
kultúrája: etnikus kultúra
vagy a szegénység kultúrája
SZUROMI Szabolcs A szemináriumi és szerzete- SZIT Budapest 2007
Anzelm si növendékképzés alapel-
vei. Teológia XLI. évf.
2007. 1-2, 64-69.
TAKÁCH Gáspár Szenvedélybetegségek Semmelweis Egyetem Budapest 2003
In: Életesmények lelki za- Mentálhigiéné Intézet
varai III. Mentálhigiénés – Párbeszéd Alapít-
Kultúra IV. 61-94. vány
TAKÁCH Gáspár Szenvedélybetegségek. In: Semmelweis Egyetem Budapest 2003
Életesemények. Lelki élet TF- Párbeszéd (Dialó-
zavarai III. 61-94. gus) Alapítvány
TAKÁCH Gáspár Esetmegbeszélések – Alko- Semmelweis Egyetem Budapest 2003
és az OPNI holfüggı, heroinfüggı, já- TF- Párbeszéd (Dialó-
Addiktológiai tékszenvedély függı beteg. gus) Alapítvány
Osztályának mun- In: Életesemények. Lelki
katársai élet zavarai III.166-180.
TANQUEREY, A tökéletes élet: Aszkétika Desclée Paris – 1932
Adolphe és misztika Tournai -
Rome
TARJÁNYI Béla A papság az Újszövetség- SZIT Budapest 2007
ben. Teológia XLI. évfo-
lyam / 2007. 1-2. 86-92.
The Basics of the Muslim’s http://www.sunna.info/ 2007.
Prayer. prayer 09.
07.
THOMSON, Lenore Personality Type Shambala Publications, Inc. Boston, 1998.
TITKOS Csaba A változás személyiség- http://www.feek.pte.hu 2007.
dinamikája. A változásokra /feek/index.php?ulink= 06.
adott reakciók és a feldol- 648 . 13
gozás lehetséges folyamatai
a személyiség szemszögé-
bıl.
TREUER Tamás dr. A kényszerbetegség és ke- http://www.mek.iif.hu 2007.
zelése /porta/szinttermesz/ 04.
orvostud/treuer.hun
15
TÚRY Ferenc Dr.: Az evészavarok és a www.medlist.com 2007.
394
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
gasztroenterológiai megbe- /HIPPOCRATES/V/6 05.

tegedések magatartásorvo- /368main.htm 21.
solási szemlélete
VANIER, Jean Depresszió Bárka Alapítvány – Szent Budapest, é. n.
Gellért Kiadó
VANIER, Jean Hazatérésünk Vigilia Kiadó Budapest 1999
VARILLON, F. Varillon önmagáról. Vá- Ugo Detti Róma, 1990
François logatás a jezsuita írásaiból,
(SZABÓ Ferenc válogatása
és bevezetése)
VIORST, Judith Szükséges veszteségeink Háttér Kiadó Budapest, 2002.
VLACHOS, A lélek betegsége, a lélek zöld-S Studio Budapest, 2002
Hierotheos gondozása a keleti keresz-
tény (ortodox) hagyomány-
ban
VLACHOS, Egy éjszaka a Szent Hegy zöld-S Studio Budapest, 2005
Hierotheos sivatagában. Beszélgetés
egy áthoszi remetével a
Jézus-imáról.
VLACHOS, Egy éjszaka a Szent Hegy zöld-S Studio Budapest, 2005
Hierotheos sivatagában. Beszélgetés
archimandrita egy áthoszi remetével a
Jézus-imáról
VOILLAUME, René Au cœr de masses – La vie Edition Cerf Paris 1946
religieuse de petits fréres du
pére de Fucauld
VOILLAUME, René L’Eternel Vivant Edition Cerf Paris, 1977
VOILLAUME, René Emberek között – Foucauld Szabadka 1969
Károly testvér lelkisége.
VON BALTHASAR, Vizsgáljatok meg mindent. Sík Sándor Kiadó Budapest, 2004
Hans Urs Beszélgetés Angelo
Scolával
WEÖRES Sándor: A teljesség felé http://www.old.sztaki.hu/~s 2007.
marton /vegtelen/ 06.
weores.htm 20.
WORTHINGTON Jr, Lelkigondozói ABC Harmat Kiadó Budapest, 2003.
Everett L.
395
HEFOP-3.3.1-P.-2004-06-0019/1.0
Minden újszülött – bárhol is jön a világra – két alapigényt hordoz:

a mosolyét és a zenéjét.591
591
Marlo MORGAN: Il cielo, la terra e quel che sta nel mezzo. Sonzogno, Milano, 1998 (III edizione).
396

Lelkigondozas

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Lelkigondozas

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

A lelkigondozás elmélete és gyakorlata

Készült a Humánerıforrás-fejlesztési Operatív Program

Барои бародарам ва рафикам Анвар.

Olyan kézikönyvet szeretnénk a hallgatók kezébe adni, amely áttekinthetı

Tehát: bátorság! Fogjunk hozzá: megér egy életet.

Szeged, 2007. június 26.

1. Bevezetés a keresztény lelkigondozásba 6

5. A keresztény lelkigondozói beszélgetés 56

7. Imádság, elmélkedés, misztika 130

11. Szocializáció és devianciák 229

12. Betegség, szenvedés, halál 241

15. Az öregedés és öregkor krízisei 295

16. Gyász, gyászfolyamat 308

17. Egyházi hivatások és a lelkigondozás 323

Bevezetés a keresztény lelkigondozásba

Mielıtt a lelkigondozás elméleti és gyakorlati tartalmát vizsgálnánk, érdemes tudo-

Az Evangélium nem ad konkrét felvilágosítást a keresztény kultúrával kapcsolatban. Efféle

Isten Fiának megjelenése a világban – a Megtestesülés – az Isten „leghumánusabb”

Az egyoldalúan „természettudományos” és determinista irányzatú viselkedésterápiával

1. A lelkigondozás pszichológiai alapjai

a) Ki az ember? – a személyes dimenzió

b) Test-lélek ember – a megtestesülés dimenziója

Az emberi lét egységének valósága – általánosságban – „nem probléma”, azonban sok

c) A terápia, mint találkozás és a találkozás, mint terápia – a diakóniai dimenzió

d) Életterv – eszkatológikus dimenzió

ALBISETTI, Imparare a vivere Edizioni Paoline, Roma 2006

A segítı kapcsolat és kommunikáció jellemzıi.

2. 1 A segítı szerep jelentése, jellemzıi

2.1.2 Szindrómás segítı szerep

2.1.3 Önmagunk struktúrájának megismerése:

- spontaneitás, élénkség, elevenség; - gyors kimerülés, fáradás, csalódás; szemé-

- kapcsolataikat nagyon szorosan alakítják. - határtalan identifikáció (azonosulási) haj-

A segítı szolgálatban tevékenykedıknek nem szabad táplálni magukban azt a tévesz-

2.2.2 Tipikus viselkedési formák:

2.2.3 A veszélyeztetettség és az elhárító mechanizmusok

2.2.4 A kiégés megelızése, kezelése, pszichohigiénia:a lelki egészségre vonatkozó elmélet

a) A tartós feszültség (idegesség) megelızése

b) Jelek, amelyekbıl tudhatjuk, hogy valami nincs rendjén:

- beszéljük meg azt valakivel, aki számunkra fontos és bizalmas ember,

d) A munkahelyi kiégés megelızésének feladatai

Teszt az ıszinteségrıl ÖNISMERET

2. Elıfordul, hogy elveszti türelmét, és ingerülten viselkedik? Igen nem

4. Önnek csakis helyes és jó szokásai vannak? Igen nem

5. Szokott néha pletykálni? Igen nem

7. Elkésett-e valaha életében munkából vagy randevúról? Igen nem

8. Van-e olyan ismerıse, akit kifejezetten utál? Igen nem

10. Gyermekkorában mindenkinek ellenkezés nélkül szót fogadott? Igen nem

11. Szokott idınként elégedetlenkedni, morogni, zsémbeskedni? Igen nem

12. Örült-e valaha életében a más kárán? Igen nem

13. Teljesen mentes minden babonától, elıítélettıl, elfogultságtól? Igen nem

14. Szokott néhanapján kicsit dicsekedni? Igen nem

15. Ha levelet kap, mindig azonnal válaszol? Igen nem

16. Elhalaszt néha másnapra dolgokat, amiket ma is megtehetne? Igen nem

17. Hazudott már valaha életében? Igen nem

APPELBAUM S.H. Stress management for Health 1981.

b) a teljes élet feltétele

Tulajdonképpen mindig is tudtunk a kommunikáció törvényszerőségérıl – csak éppen

Embrionális korban: vegyi, mechanikai ingerekre és hıhatásra reagál.

5. A kommunikációt befolyásoló tényezık

A segítés során (is) elengedhetetlen az ıszinte magatartás: ne mondjunk mást, mint

A lelkigondozásban alkalmazott kommunikáció további gyakorlati vonatkozásait a se-

a) A kapcsolatfelvétel módja: az illetı mit akar?

b) Megállapodás: hely és idıpont